Úgy tűnik, hogy azért egy kis jómodor szorult beléjük, noha továbbra sem dúl az irányukba a szimpátia. Mégiscsak egy csecsemős anyukáról és egy másik nőről van szó, így talán végeredményben nem is fogja bánni, ha nem fog velük összejönni a közös munka. A kevésbé udvarias felől egyébként sem érzékeli ezt... Ettől függetlenül még megpróbál jópofizni addig, ameddig kell és amennyire képes, megértően bólintva, mikor a kirabolásukat említi a kedvesebbik.
...ami továbbra sem igazolja két, láthatóan fegyvertelen nővel szemben ezt a viselkedésüket...
- Ez igazán sajnálatos! – mondja aztán az elkobzott felszerelésre, és ennek igazát nem tudná jelenleg cáfolni, hiszen a köpenyük elég sokat takar belőlük. Egyéb táskát sem lát körülöttük, amelyeknek jelenléte ellenérvül szolgálna az elmondottakkal szemben, hacsak nem ők is hasonlóan játszanak, bár... A bizalmatlanságuk pont alátámasztja a kirablás negatív élményeit.
- Remélem, nem voltak azért akkora értékek és lehet őket pótolni – ereszt el egy mosolyt, utána pedig rátérhetnek arra, mégis miért vannak itt és miért is elegyedtek velük beszélgetésbe. Láthatóan nincsenek lenyűgözve a dologtól, noha nem tudja, mire számítottak vagy mire fel ez az újabb ellenszenves hangulat. Most ez vagy azt jelenti, hogy tapasztalatlanok más földeken és más népek gondolkodásában, vagy valamit rosszul mondott... Az előbbi esetében mondjuk tisztességes üdvözlésben kellett volna részesítsék támadó szándék helyett, hiszen sem Sitaráé, sem a sajátja nem emberi területekről származó öltözet, hanem hazai, vagy túl sok időt töltöttek már el ahhoz, hogy ilyenekről megfeledkezzenek... Azon is elgondolkodik, mi az, ami ekkora nemtetszést vált ki belőlük, hiszen felkínált két opciót is, amire más valószínűleg már lecsapott volna, már csak azért is, mert ebben az esetben a férjét ki lehetett volna kosarazni, amíg más csoport ellehetetlenítésével szenved, addig ők előnyhöz jutnak és nem osztoznak végül a pénzen. Csupán a tisztességes hozzáállás lenne mögötte?
- A férjemnek elég jó beszélőkéje van, minden jöttmenttel képes úgy beszélni, mintha régóta ismernék egymást – legyint egyet egy szemforgatással, mintha elégedetlen lenne ezzel a ténnyel, megérezve, hogy Cuinor eközben újra elkezdte a hajának a rángatását. – És nekem nincs ellenemre a tiszta játék, én csak felhoztam két opciót, ami működhet, és többen profitálnának belőle – vonja meg a vállát. - Ugyanakkor én nem lennék meglepve, ha valamelyik emberbanda... – bök az összegyűlt társaság felé, nem kifejezetten emelve ki egyik csapatot sem. – ...mondjuk az utolsó pillanatig itt vár, és aki hozza majd a sast nekik, azt lesből megtámadják és elveszik a fogást. Szóval erre számítsatok, már csak a biztonság kedvéért, bár a kirablás után valószínűleg nem lennétek ti se meglepve ettől. Ráadásul hiába nem akartok másoknak rosszat, itt még az is kap, aki nem érdemli meg... – egészíti ki meglátását a végén egy sóhajjal és fejcsóválással, egyfajta baráti jótanácsként, még ha talán felesleges is erre szót fecsérelni. Annyira legalább jó, hogy nem kéredzkedik ki belőle, hogy a tisztességes játék gyakran nem ér semmit, és ő sem minden esetben akarja taposni az ezzel járó nehézségekkel teli utat, mert úgyis csak bukás lesz a végén. Pláne, hogy a példaként felemlegetett gyerekjátékok során így is mindig a labda nem a célba ért, hanem az ő fején pattant egészen addig, amíg volt benne hajlandóság a beilleszkedésre...
- Mindenesetre a hozzáállás értékelendő – biccent egyet elismerőleg, noha praktikusabb beállítottsága miatt nem kifejezetten tartja célravezetőnek az álláspontjukat. Legalább a lelkiismeretük tiszta lehet...
Felmerül benne a gondolat, hogy megpróbálhatna úgy érvelni, mint Sitaránál, de ha rosszul sül el, akkor nem akarja belerángatni a bajba őt, és sajnos ennél a két férfinál nem sütheti el ugyanazt, hogy más elfek a sasok kiszabadításukra törekednek. Más elf rajtuk kívül nincs, csak az ő triójuk és az ő duójuk, a városiakról meg aligha hinnék el, hogy emiatt törnék magukat... Abban sem bízik, hogy amit a nemesek kapcsán felhozna, elhinnék, hiszen kézzelfogható bizonyítéka nincs, Sitara esetében meg legalább annyi volt, hogy láthatta a lány riadalmát, na meg ha nekik pénz is kéne, amit nem tudnának biztosítani...
Gondolatban vesz egy mély levegőt, az elégedetlenségtől kellemetlen szájízzel, hogy ami olyan gyorsan meggyőzte Sitarát, itt jó eséllyel mind bukna vagy bukott volna, de ez van. Láthatóan nem fognak tudni együtt sasokat kiszabadítani, ám ezen gondolatsorából ki is rántódik, mikor a gyerek félárvaságát pedzegeti az egyikük. Elmosolyodik, de igyekszik nem azzal a vicsorgó jelleggel tenni azt, ahogyan legszívesebben tenné, inkább megpróbálja ezt a gesztust kicsit kellemetlenné és zavarodottá tenni, lenyelve a kifakadást, hogy hogyan merészelik így alábecsülni a férjét. Ork csapattárs, és? A férjének van esze és nem egy tehetetlen, ügyetlen fickó! De nyugalom... Legalább elkönyvelheti annak, hogy nem tekintenek rájuk tényleges ellenségként vagy fenyegetésként, ami valami előnyt biztosíthat a számukra – meg ezek szerint nem is hallottak annyit, hogy felmerüljön a gyanúja annak, kik a királyt visszahozók. Emiatt egyébként is kissé kényelmetlenül érzi magát otthon, nem szeretve, ha ebből a hírből ismerik fel – jobban örül annak, ha gyógyítóként emlegetik, mintsem királymentőnek, és éppen ezért is jó az a falu széli otthon neki.
- Rendben van, köszönöm, hogy időt szakítottatok ránk – biccent egyet feléjük, beleerőszakolva a hangjába minden létező udvariasságot, ami belészorult, hogy ne süssön át a figyelmeztetés miatt kiváltódott dühe. – A férjemmel még beszélek erről, de akárhogy alakuljon végül, jó vadászatot kívánok – teszi még hozzá. – Nos, Sitara, szerintem menjünk – fordul társa felé. – Még van egy teljes napunk nézelődni a városban, meg szerintem az elkövetkezendő hajóutak után is érdeklődhetünk, hátha menni fog egy Awyrisba a vadászatot követően – lép egyet hátrébb, féloldalt állva így a két elfnek, jelezve az indulási szándékát, bízva abban, hogy nem kell kérnie társnőjét arra, tartson vele ebben a színjátékban. Ha a másik kettő sem akar semmit hozzátenni, akkor távozik, tenyere pedig elképesztően viszket, hogy egy hatalmasat odasózzon annak a kettőnek, csak mert ennyire pofátlanul egyértelművé teszik, privát módon folytatják a beszélgetést. Megállja, hogy visszaforduljon és kioktatásba kezdjen, vagy valamivel elkezdje őket megvádolni, mert annak nem lenne túl sok jó következménye, de alaposan a bögyébe került az a kettő, főleg az ellenszenvesebb...
Persze ha Sitarának még van szava a vándorokhoz, akkor azt megvárja, és csak utána veszi az irányt a csapatok nagyobb része felé, vissza az épület elé.
~ Ezek se tanultak jómodort ~ morogja elsősorban Sitarának, és talán Viridielhez is elszökik ez a gondolat, hiszen felé is nyitott elmével áll, majd vesz egy mély levegőt, hogy annak kiengedésével a feszültség egy része is távozhasson belőle. Ennek maradékát a gyerek dundi arcán való simogatással semlegesíti, hiszen ez a kis cukorfalat mindig bearanyozza a napját. ~ Nem tudom, neked mi a véleményed, szerintem velük még akkor se tudnánk összedolgozni, ha teljesen mást mondtam volna nekik ~ tekint a nőre. ~ Ha tényleg ellopták a felszerelésüket és annyira kell nekik... Egyébként se tettek túl jó első benyomást... ~ gondol itt a fegyveres, nem épp kedves fogadtatásra. ~ A városiakat meg felesleges megközelíteni, nem fognak segíteni a másfajta életmódjuk és mentalitásuk miatt. Még ők lehettek volna, de így? ~ tűnődik, tartva egy kis szünetet, mielőtt témát váltana. ~ Nem tudom, hol szálltál meg, de szerintem jelentkezzünk ki a szálláshelyünkről, pakoljuk össze a cuccainkat és szerintem indulhatunk is. Találkozzunk ugyanitt, a növények biztos fognak nekünk segíteni, ki merre indult, ha az elfek adott esetben el is takarják a nyomaikat, csendre kérve a környezetet... Bár ha erős a mágiád... ~ fürkészi egy darabon a nőt, burkoltan érdeklődve, hogy milyen képesítésben részesült, mert valószínűleg nem egy egyszerű lányka, aki csak úgy átszelte legalább a fél kontinenst.

Miután a vadászatról való beszélgetést inkább áthárítottam Lashraelre, nem nagyon vettem részt a társalgásban. De ezt nem is bántam. Még a végén mondtam volna valami faragatlant a két férfira, és akkor talán még ennél is rosszabbul néztek volna ránk. Mikor Lashrael megemlítette, hogy esetleg segítenénk nekik úgy, hogy a férje hátráltatja a másik csapatot, ők azt mondák, hogy nem kell nekik csalással segíteni. Nos… ha annyira szeretnék megnyerni, nem hiszem, hogy problémát okozott volna nekik a tisztességtelen játszma. Ezek után már azt hiszem Lashraelnek is elege lett és jelezte távozásra való szándékait. Egyáltalán nem ellenkeztem. Odaintettem a két elfnek és tovább is álltunk. Mikor meghallottam gondolatban a nő véleményét a fickókról erőteljesen bólogatni keztem, majd hirtelen abba is hagytam, mert milyen furcsán nézhet már ki egy elf aki hirtelen nagy bólogatásba kezd.
~ Hát valóban nem voltak túl kedvesek… Mikor azt mondták, hogy nem akarnak tisztességtelenül versenyezni akkor eléggé meglepődtem. Pont olyannak tűntek, akik egy ilyen ajánlatnak nem tudnának ellenállni. De őszintén nem is bánom, hogy ez lett a vége. Már az elején se voltak túl szinaptikusak.~ Úgy tűnik a témában mélyen egyetértettünk, szóval Lashrael felvetette, hogy kijelentkezhetnénk a szálláshelyünkről és elindulhatnánk, majd finoman érdeklődött a mágiatudásom felől. ~ Igen jó ötlet lenne elindulni. A természet pedig biztosan a segítségünkre lesz. Egyébként gyógyító vagyok és elég sok időt töltök a természetben, szóval azt hiszem a növényekkel nem lesz különösebb problémánk. ~ Az utolsó mondat kicsit nagyképűen hangozhatott, de remélem nem érti úgy.

Mesélői

A trió és mindenki

Úgy tűnik bár jól elcsevegtek egymással, ez nem tetszik mindenkinek. Azaz de, mert arra lesztek figyelmesek, hogy egy nagy szekér gurul be az épület elé, ami tele van portékákkal. Ha jobban rápillantanátok, akkor észrevehetitek, hogy különböző száraz ételek, kulacsok, sátrak, hálózsákok és edényfélék lógnak mindenhonnan. Valószínüleg azért jött ide a drága ember, hogy hasznot hajtson a kialakult helyzetből, és bár nem tudni mi is a feladat, annyi biztos lehetett neki is, hogy utazni fogtok.
-Jó emberek, tündék, törpök és orkok! Gyüjjetek 's lássájtok meg mily sok kincs rejlik nálam, vegyeték olcsójan és járjatok sikerrel!-szólalt meg és rögtön előkerült a középkorú ősz hajó férfi mögött egy fiatalabb csinos vöröshajú lány is, akihez máris többen odasiettek üzletelni. Nektek pedig lehetséges, hogy legnagyobb bánatotokra lép mellétek a férfi, kitakarva a csinos lányt, majd az emberi tagotokat át is karolja barátságosan.
-Oj' lám ti is mászkáltok a küldetésre je? Gyüjjetek és lássátok meg, van nektek jóu cuccom! Van sátor, alvóka és sok más is, mit szótók'?-kérdezi, mutatva a kezében egy papírost, amin bár sokféle dolog van felsorolva, ha meg is néznétek, akkor máris csal titeket a kocsi felé.

Lashrael és Sitara

-Köszönjük és viszont kívánjuk! Természet Anya áldása kísérjen utatokon titeket!-felelték nektek, majd miután távozóra fogtátok vissza leültek a fa tövébe. Nem nagyon foglalkoztak ezután veletek, de talán érdekel titeket, hogy a szekér ami begördült az épület elé, tele van olyan cuccokkal, amik értékesek lehetnek egy hosszabb úton bárkinek, például észrevehetitek, hogy különböző száraz ételek, kulacsok, sátrak, hálózsákok és edényfélék lógnak mindenhonnan. Bár lehetséges, hogy az ifjú anyát ez annyira nem is érdekli, mint az elfet aki mellette sétálgat.
Persze nem muszáj megállnotok a szekérnél, mert hát oly sok hely van ahova mehettek. Ilyen az említett szállásotok is, és ha netán odamennétek útközben láttok pár városi elfet is, akik elég óvatlanul valamiféle pénzt számolgatnak, pár táska mellett. Érdekes egybeesés nem?

Fél szemmel gyorsan a párom felé pillantok, amikor elér a szinte füstölgő gondolata, hiszen nem szeretném, ha valami bajba keveredne vagy veszély fenyegetné őket, de azt látom, hogy éppen egy erdei elf társaságtól távolodnak, akik vissza is ülnek a helyükre.
~ Van valami probléma? ~ kérdezek rá, azért biztos, ami biztos, mert bár talán elveszítem a páros bizalmát, ha itt hagyom őket most, de ha a családomról van szó nem haboznék.
Ha Lash megnyugtat, akkor ismét a teljes figyelmem a nagydarab orkké és Narcan……akárkié, aminek kiejtése nem igazán jön a nyelvemre, ebben egyet tudok érteni Gorash-sal.
Mindenesetre nem cáfolja meg fajtáját, hogy nem igazán törődik az illemszabályokkal vagy az udvariassággal, ami a szívén az a száján.
Elfojtom a vigyort, ami önkéntelen előtörne belőlem, mert nem akarom a másik társunkat megbántani, ha ezért felkapná a vizet, de úgy látszik nem az a sértődékeny fajta és ezt örömmel veszem tudomásul. Az ork-kokkal már van tapasztalatom, vele kevésbé kell kacifántosnak lennem, míg egy ember……ők kiismerhetetlenebbek.
- Rendben, akkor én is maradok, ha megengeded, a Nar-nál. – biccentek felé, majd vissza az orkhoz. – Nem, nem hajtottam, mert minek tettem volna. A sasok nem szolgálnak étekként és, ha a egy-két tollukra van szükségünk, azt odaadják, ha kérjük őket. Az erdőben látunk belőlük eleget, nincs értelme, hogy kalitkába zárjuk őket. – vontam meg a vállam, de aztán gyorsan tovább is mondom, mert nem akarom, hogy megkérdőjelezzék az elszántságomat. – De van belőlük sok és nem is olyan különlegessek, bár szépek, ha szeretnének belőle ezek egy párt, akkor miért ne. És biztos, hogy nem hagyhatjuk, hogy bárki megelőzzön minket és learassa a dicsőséget. Mi leszünk a legjobb vadászok, ha kell megvédjük ami a miénk. – szögeztem le, amit akár magamnak is simán megígérhettem.
Nem hiába az embert tartottam magamra nézve veszélyesebbnek, most is ő kérdezett, mint aki gyanakszik rám valamiért.
- Bár különböznek tőlünk, nem gondolom, hogy „ártani” akarnának, a pénz meg egy olyan vándormadárnak, mint én, akinek el kell tartania a családját, mindig jól jön.
Nem akarom, hogy később gond legyen, ha meglátnának Lash-sel. Így meg gondolhatják, hogy tényleg vándorok vagyunk, különben mit keresne itt egy nő, gyerekkel.
- És ti? Miért vállaltátok? – kérdeztem vissza.
Én nem akartam az orkot gyanúsítani, ha a többiekkel lenne, akkor ott is állna. Általában nem a csavaros észjárásukról, hanem az erejükről voltak híresek.
Ekkor jelenik meg a vándorkereskedő, aki biztos hírét vette, hogy itt valami nagy vadászatféle kezdődik. Csak végig pillantottam a választékon és hátrébb léptem, megrázva a fejem, mikor kiszúrt minket. A lányon csak végigszaladt a szemem.
- Talán a többiek, nekem meg van mindenem, ami kell. Ti csak menjetek, ha fel kell tölteni a készleteiteket, én meg megyek és összeszedem a sajátomat. Találkozzunk a déli kapunál egy fertály óra múlva, ha nektek is jó. – bújtam ki a kereskedő karjainak hatósugarából és elindultam a fogadó felé.
Láttam, hogy talán Lash-ék is arrafelé mentek, reméltem, hogy még el tudunk búcsúzni.

Annyira fortyogott, hogy nem is figyelte, a Viridiellel kialakított gondolati csatornájuk mindig nyitott, persze csak kettejük között, és éppen ezért a férfi gondolatai is közé kúszhatott a sajátjai közül. Egy pillanatig sem akarta őt megzavarni, hogy a kiválasztott feladatát teljesítse, így rögtön válaszol is neki:
~ Nem, vagyis... Nem annyira fontos, majd később elmondom részletesen! Nem éri meg, hogy emiatt gyanakodjanak rád, mivel csak a fánál lévő két elfnek volt kifogásolható viselkedése, ez minden ~ felel neki, szeme sarkából észrevéve aztán a nagyban bólogató Sitarát is, akinek ezen viselkedése megmosolyogtatja őt, főleg, mikor hirtelen abba is hagyja, realizálva, kissé idétlenül néz ez ki a külső szemlélők számára. Egy halk nevetést még el is enged, valamelyest megszabadulva a két udvariatlan fickó okozta feszültségtől.
~ Ezzel csak egyetérteni tudok. Bár nem vagyunk valami elveszettek a vadont járva és feltaláljuk magunkat, főleg így, tavasszal élelmet is bőségesen találunk magunknak az erdőben, azért mégis... Lehet, mégsem voltak annyira fontos dolgaik ~ vonja meg egy kissé a vállát, további egyetértéssel magában, hogy nem bánja, nem dolgoznak végül össze, és hogy a témát végleg elengedhesse, finoman érdeklődik Sitara képzettségéről is. Mikor meghallja, hogy gyógyítóként tevékenykedik és ugyancsak tehetséges a mágiában, elsőre egy kissé megilletődötten emeli meg a szemöldökét, de hamar szélesebben és lelkesen mosolyodik el, a szemei is valamelyest élénkebben csillannak.
~ Ez egy igazán remek hír! Természet Anya valószínűleg egy furcsa tréfát űz, ugyanis jómagam is gyógyítóként tevékenykedek, a mágiahasználat pedig nekem sem okoz problémát ~ válaszol, ő maga is feltárva ezzel a saját képzettségét, noha nem bonyolódik szükségtelen részletekbe. A foglalkozással valószínűleg elárultak egymásnak mindent, és feltételezi, hogy hasonlóan töltötték a mindennapjaikat – leszámítva persze a saját két évtizedes vándorlását, ami életének egyik mélypontjának tekinthető, noha a természetet akkor se mellőzte egy pillanatig se. Ettől függetlenül bízik abban, hogy a másiknak nem volt része semmiféle negatív megkülönböztetésben, amit neki kellett elviselnie hosszú ideig.
A váratlanul felbukkanó kocsi befutásával el is kerüli azt egy nagyobb ívben, már csak azért is, mert nem akarja, ha esetleg üvöltözésbe kezdenének a rajta üldögélők, akik feltételezhetően eladni jöttek, és felzaklatnák a kicsi Cuinort a hangoskodásukkal. Nem is nagyon kíván végignézni a portékákon, így megtartja a távolságot, azonban Sitarára néz várakozón, tekintetében a kérdéssel, mit szeretne, mert ha vásárolna, akkor szívesen megvárja őt, addig is meg tudja beszélni Viridiellel, mi is húzta fel őket pár perce. Ha azonban inkább a fogadót választja, akkor még Viridielre pillant, aki csak egy kis ideig látszik nézelődni, utána kereső tekintetét hamar elkapva biccent egyet hívólag.
~ A fogadóba tartunk, ha jönnél, akkor megvárunk ~ mosolyog rá párjára, aki amint mellé lép, nyom egy puszit az arcára, és megfogja a kezét. Ha esetleg Sitara nézelődne, akkor várakozásra kéri párját, amíg gyógyítótársuk kinézelődi magát, és gondolati úton számol be arról férjének, miféle modorban részesítették kettejüket, ami így felzaklatta. Ha Sitara nem vásárolgatna, hanem a fogadó mellett döntene, akkor őt kéri meg, míg Viridiel ideér mellé, nem látva rajta a férfin, hogy túlságosan maradni kívánna.
– Ő itt Viridiel, az örökmozgó férjem – mutatja be Sitarának a férfit, amint mind a hárman ennek a gyűlésnek a szélén tartózkodnak. – Ő pedig Sitara, hozzám hasonlóan gyógyító-mágiahasználó – néz Viridielre. – És akkor menjünk a fogadóink felé – javasolja, és a beszélgetés biztosabb titoktartása végett gondolati üzenetre vált. ~ Nem tudom, Sitara, ahol megszálltál, az merre van, de ha valahol el kéne váljunk, akkor összepakolás után visszatérhetünk ide is, a természet pedig biztos útbaigazít minket ~ mosolyodik el, és ha egyiküknek sincs kifogása, akkor elindul a saját szálláshelyük felé. Ha esetleg nem kellett Sitarára várni, hogy végignézze a befutott kocsin található portékákat, akkor amint távolabb kerültek a gyűléstől, akkor kezdi el ecsetelni Viridielnek a történteket. Beszámol arról, hogy milyen ellenszenvesen léptek fel, hogy fegyverhez nyúltak, bár nem rántották ki azt, és különösen azon háborodott fel magában, hogy megkérdőjelezte Viridiel képzettségét egy olyan megjegyzéssel, Cuinor félárva lesz. Természetesen azt is elmeséli, hogy állítólag azért voltak ennyire mogorvák, mert ellopták a cuccaikat, méghozzá városi elfek, de érezhető, hogy nemhogy nem elégedett, de még el sem tudja fogadni ezt indokként.
Valószínűleg el is telik annyi idő, míg az eseményeket ecseteli, hogy pont az után következzen az utca, ahol azok a gyanús elfek álldogálljanak, pénzt számolgatva, táskákkal. Meg is akad rajtuk a tekintete, megszámolva, hányan vannak, elkezdve körülöttük nézni, milyen növényzetet talál, ha talál és azt is igyekszik megfigyelni, ha van a társaságnál fegyver, akkor az micsoda. Értelemszerűen a rejtett pengéket nem fogja észrevenni, de már az is nagyban meghatározó lehet a döntés kapcsán, ha a nagy részüknél talál. Mindemellett igyekszik inkább a szeme sarkából fürkészni, nem egyenesen rájuk nézni, ezzel egyértelmű gyanakvást keltve a pénzt számlálókban, változatlan tempóban haladva tovább az utca túloldalára. Amint odaérnek, meg is állítja társait az épület takarásában, úgy érezve, fontos lenne ezt megbeszélni. Sitarára néz egyfajta megerősítést keresve, mit gondol, majd Viridielre, bár, ahogyan azt már korábban is hangoztatta, az a kettő nem tett rá olyan jó benyomást, hogy segíteni akarjon rajtuk. Mondjuk nem lenne rossz az orruk alá dörgölni, hogy mennyivel jobbak, mint azok ketten, aztán egy nagyot bemosni nekik, hogy legközelebb két erdei nőt nagyobb tisztelettel fogadjanak, főleg, ha az egyiküknél csecsemő van.
~ Mit gondoltok? ~ érdeklődik. ~ Szerintetek véletlen lenne? ~ pillant felváltva férjére és a gyógyítóra. ~ Nem mintha annyira akarnék segíteni a morcos bandán és nem is hiszem, hogy most tudnánk bármit is tenni, főleg én gyerekkel... ~ pillant le az álmosodó fiúra, aki a saját ujját szopkodva félig már bóbiskol a babatáskában. ~ De ha bele is akarnék szólni, akkor is inkább az vezetne, hogy az orruk alá dörgölhessem a tényt... Nem tudom mondjuk, hogy a felszerelésük visszakapásával mennyire lennének hajlandóak segíteni is ~ sóhajt egyet, bizonytalanul álldogálva és helyezve egyik lábáról a másikra a testsúlyát.

Lashrael egyetértett velem a két fickóról alkotott véleményemben és így le is zártuk a témát. Aztán mágiatudásom felől érdeklődött, és mikor megválaszoltam a kérdést, ő lelkesen elmondta, hogy hozzám hasonlóan ő is gyógyító.
~ Hát ez csodás ! ~ mondom és szélesen elmosolyodom.
Csak könnyebb lesz úgy a többiek nyomában maradni, ha a természet is a segítségünkre van. Márpedig úgy tűnik, ezzel nem lesz gond.
Nemsokára egy kocsi gördült be az üres térre mindenféle portékával. Lashrael kérdőn nézett rám, hogy érdek el a szekér tartalma, de én csak megráztam a fejemet. Azt hiszem az összepakolásban jó vagyok. Általában mindenre felkészülök, így hát nem éreztem szükségesnek szétnézni. Megvártuk míg odaért hozzánk Lashrael férje, aztán be is lettünk mutatva egymásnak.
- Örülök, hogy megismertelek.- Mondtam és gondolatban befejeztem. ~ És annak is örülök, hogy együtt vehetek részt veletek a vadászaton.
A megismerkedés után Lashrael felvetette, hogy akár el is indulhatnánk a szállás felé.
~ Szerintem induljunk el együtt, és ha szét kell válnunk akkor olyan másfél óra múlva találkozzunk itt, ha az nektek is jó. ~ Mondtam, és reméltem, hogy a másfél óra megfelelő lesz. Azt tudtam, hogy mennyi idő olyan átlagosan összepakolni, de abban is biztos voltam, hogy egy kisbabával egy az idő képes megtöbbszöröződni.
Útközben Lashrael elmesélte Viridelnek, milyen élményeket szereztünk a két elbűvölően jó modorú elffel kapcsolatban.  Mire lassan a történet végére ért, bekanyarodtunk egy utcába, ahol pár városi tünde pénzt számolgatott. Hirtelen beugrott mit is mondott a két férfi. Kissé aggódva a többiekre néztem de egy másodpercre se álltunk meg míg a sarokra nem értünk. Ott Lashrael megállított minket és megkérdezte mit is gondolunk.
~ Hát ez elég érdekes. Akkor szerinted is velük találkozhatott az a két férfi ? ~ Kérdeztem bár a beszédéből nyilvánvaló volt, hogy ő is erre gondolt amikor megpillantotta őket. ~ Hát igazság szerint az én szívembe se lopták be magukat, de azért lehet ha visszakapnák a holmijukat biztosan hálásak lennének. ~ Bár valóban nem kedveltem meg őket, azért segítettem volna. Csak hát inkább nem hangsúlyoztam nagyon, mert nem akartam Lashraelt belerángatni a kisbabával.

Még vetek egy pillantást – nem túl kedveset – azokra az elfekre, akik kiváltották szerelmem unszimpátiáját, de mivel semmi baj nem történt, megelégedtem ennyivel és inkább siettem, hogy újból Lash és a fiam közelébe érjek. Lash még mindig azzal a fiatal erdeivel volt, akivel a palotából kilépve megismerkedett és láthatóan egészen jól megbarátkoztak, főként a vadászattal kapcsolatban is egyetértettek.
Könnyedén meghajoltam a vidám bemutatás és köszöntés után.
- Részemről az öröm Sitara. Jó, ha több gyógyító is szemmel tartja az elffiát. – adtam egy puszit anyának és fiának mosolyogva, ahogy nekiindulunk a fogadóhoz vezető úton.
Tényleg nyugodtabb vagyok, hogy Lasht egy olyan erdei társaságában fogom hagyni, aki bármi történik is mellette áll majd és segíteni is tud, ha úgy hozná a szükség.
Mikor tisztázódik, hogy ha mindenki összepakolt, akkor hol fogunk találkozni, újból arra terelődik a szó, hogy milyen ellenségesen léptek fel velük szemben az elf férfiak, mikor ők csak a vadászattal kapcsolatban érdeklődtek. Ez már csak azért is volt érdekes, mert ezen viselkedés egyáltalán nem jellemző a mi fajtánkra. Na jó,…….vannak kivételek, de akkor is ritkaság számba mennek.
Az meg különösképpen felháborított, hogy Lash szerint még majdnem fegyvert is fogtak rájuk, mikor ott feküdt Curinor a karjaiban. Nem sok kellett hozzá, hogy visszaforduljak és számon kérjem ezt rajtuk és csak kissé enyhült a mérgem, mikor kedvesem elmondta, hogy talán azért voltak ilyenek, mert előtte rabolták ki őket.
Persze senki sem örül, ha ellopják a holmiját, de ez akkor sem jogosítja fel őket, hogy egy gyerekes nőn és társán vezessék le a dühüket, akik nem ártottak nekik.
Végül csak azért nem fordulok vissza mert már nem akarok ezzel is időt vesztegetni, nem lenne jó, ha az ork és az ember közben meggondolná magát és itt hagyna. Nem azért, mert annyira a szívemhez nőttek, hanem mert eggyel több megoldandó problémánk lenne.
Lash hirtelen feszültsége azonnal figyelmeztet, hogy valami nincs rendben és azt is látom, hogy bár óvatosan, de szemmel tartja az út túloldalán pénz számolgató, a ruházatukról ítélve, - városi elfeket, akiknek a lábánál több csomag is hever, láthatóan alaposan feltúrva.
Már akkor tudom, hogy mit fog mondani, amikor még meg sem állunk egy – a férfiaktól - takarásban lévő beugróban, hiszen az én páromnak aranyból van a szíve és nem méltányolja az igazságtalanságot.
~ Valószínűleg ők a rablók, ha a csomagokat is számba veszem, de ~ - csóváltam meg a fejem, ~ amit elmondtatok egy csepp kedvemet sem hozta meg, hogy a kisujjamat is mozdítsam értük. Ráadásul mit nyernétek vele, ha visszaadjátok a holmijukat? Ha hálásak is lennének érte, akkor sem örülnék neki, ha ők csatlakoznának hozzátok. ~ mondom, miközben szemmel tartom a fickókat.
Sitara is bizonytalannak tűnik és nem is csodálom a történtek után és még azt sem tudom, hogy a gyógyításon kívül mennyire lenne képes segíteni egy harcban. Lash tudásával már tisztában vagyok, de ő meg a fiunkkat tartja a karjaiban. Egyiküket sem sodornám veszélybe.
Ha azok ott rablók, akkor meg nem is fegyvertelenek, még ha most egyet sem látok náluk.
~ Ha azonban úgy gondolod kedvesem, hogy érdemes kockáztatni, hogy azok az oktalanok visszakapják ami az övék, akkor megpróbálom visszaszerezni, de te nem mehetsz a közelükbe. ~ kötöttem ki, rábízva, hogy ez mennyire fontos neki.
Én semmiféle késztetést nem éreztem, hogy megtegyem, hiszen maguk is tehettek volna valamit a keresésért, még csak a városőröknek sem szóltak.

//Gorash//


Ahogy Nar rábólint a az elf is örömmel nyugtázza a dolgot. Lehet, hogy az elf se egy nyelvzseni? Mindegy a név gond letudva most jöhet az hogy merre tovább nekünk.
- Majd mi ügyesebbek leszünk, és elvesszük a kedvüket a mi mókánktól. Ha másképp nem megy betörjük a fejüket, úgy is túl sok van belőlük. Jól mondod mesélő, kiszabadítjuk őket hogy mi szerezzük meg őket, ez zseniális húzás.
Virire nézve aki levezeti hogy nem egy ritka madárról van szó, csak a megbízók flúgosak, viszont nehéz dió lesz a megbízás.
-Tehát van is értelme meg nincs is ennek a vadászósdinak, ha jól értelek. – Nar kérdése egy pillanatra kizökkenti az elfet. De ésszerűnek tűnő választ ad a kérdésekre. Ellenben az elf sem rest viszont kérdezni, így örömködjek előre más kárára. - Én szörnyekre vadászom eleve,de odahaza trollon, ghoulokon óriáspókokon kívül,kevés kihívást jelentő veszély van. Így a külvilágban keresek új szörnyeket, amiknek az elfogásából új tapasztalatokat szerezhetek minden téren. Na meg ismerkedek is, például most épp veletek. A főnökfélék mind beképzeltek, és azt hiszik ők az okosabbak és a jobbak, nem kell velük foglalkozni.
Nézek Narra, miközben egy kereskedőt esz oda a fene, Viri ki is használja az alkalmat és köszöni, nem kér a portékájából, de a szavai szerint később a kapunál találkozunk. Az hogy ilyen kurtán furcsán lelépett, igaz mintha a két elf nőstény után ment volna. Bár ebben miért lenne szokatlan dolog, az elfek férfiai se lehetnek fából. Noha most inkább a kocsin lévő áruk felé fordulok amik közül lehet hogy szükség lesz egy két dologra.
- Rendben apróság mi ott leszünk a kapunál. – Szólok utána. - Mid van még kufár? - Morranok a papírt megszagolva mintha csak ehető lenne, de közben azért igyekszem kibetűzni mi lehet rajta.
- Hálód, és pár hajító fegyvered akad?

Miért van az, hogy senkinek nem tetszik a nevem? Az orktól még elviseltem, de hogy Viridiel is hasonlóan érez, kezd fájó tüskévé válni a szívemben. Hé, nekem is vannak ám érzéseim! Néha...
Mindenesetre elég elfogadható választ ad. Mulatságos, ahogy mindketten megrohamozzuk a kérdésekkel, de hát nem volt nekem dolgom hegyesfülűekkel, így azt se tudom, mire számítsak tőlük. Az ork még rendben van, hisz az csak rombolni akar, előle legfeljebb menekülni kell. De Viridiellel mi a helyzet?
Mégis megmagyarázza a helyzetet. Érthető: a cifrasasok gyakoriak, így nem is vigyáznak rá annyira, ráadásul élve kellenek a nemeseknek, így mi ellenvetése lehet? Ráadásul igaza van: a pénz jól jön egy ilyen vándor...
...madárnak. Milyen vicces fiú.
Persze ez korántsem jelenti azt, hogy feltétel nélkül meg fogok bízni benne, hisz ők se bízhatnak bennem (bár tényleg jó lenne leakasztani a jutalom harmadát annak ellenére, hogy semmi hasznom nem lesz). De mi baj lehet, ha velünk jön? Legfeljebb egymásnak ugrasztom a két jómadarat (haha), aztán én leszek a nevető harmadik. Vagy úgy péppé vernek, hogy szalmaszállal fogom enni a babfőzeléket. Majd kiderül.
Hogy én miért vállaltam? Nos, ez tényleg jó kérdés. Fogalmam sincs, minek mentem bele ebbe a baromságba. Drámaian széttárom a karjaim: az eltúlzott színészkedés még mindig az egyik specialitásom.
- Én csak járom a világot, mint egy szabad madár - csak hogy érezze a törődést, meg hogy ne nézzen palimadárnak -, új dolgokat keresve, új tájakra eljutva. Nem igazán érdekel, ki mit csinál, ahogy a nemesek játszadozása is hidegen hagyna... de ha megszerezném a jutalom rám eső részét, az elég hosszú időre eltüntetné az anyagi gondjaimat. - Narcan Wimpshore, a nagy világjáró, aki lantjával rója a tájakat. Az ablaküveg nincs olyan átlátszó, mint ez a mese, de most már mindegy. - A vadászathoz pedig értek valamennyit, így gondoltam, talán sikerrel járok.
Jobban belegondolva egy bárd is járhatja a világot, nem? Lényegében tényleg így teszek, csak nem a hegyek és mezők, hanem a különböző kocsmák közt. A vadászathoz is értek valamennyire, már ha nőkre kell vadászni, pár liba után pedig a sasok már könnyűek lesznek.
A nagy merengésem közepette sem kerüli el a figyelmem Gorash hozzáállása, ami nagyjából annyi, hogy a főnököket ott egye meg a penész, ahol vannak. Tetszik ez a gondolatmenet. Még a végén kiderül, hogy hasonlóak vagyunk.
Aztán jönnek a kereskedők. Nem túl szégyellősek, és a csizmámba több kultúra szorult, mint beléjük, de egyvalamiben biztos vagyok: olyan rafináltak, hogy a róka elbújna. Milyen véletlen, hogy pont most tűntek fel, mikor mindjárt kezdődik a verseny, nem igaz? A férfi átkarol - mondjuk hatásosabb lenne, ha a fiatal lány tenné -, és az orrom alá dugja a papírt, ami tele van vésve mindenféle dologgal. Ezek aztán felkészültek! Egyelőre nem húzódok arrébb, vigyorogva figyelem a pofátlan reklámot; egész jól csinálja, a figyelmet legalábbis kitűnően vonzza. Bárdként egész rokonszenves a pasas.
Viridiel gyorsan visszavonulót is fúj.
- Ott leszünk - mondom neki. Gorash el is kezdi faggatni a kufárt; látom, ő is hasznosnak találja a hálót, ez jó dolog. Hajítófegyverek? Nos, nekem annyit érne, mint egy kő, így inkább hagyom, hadd kérdezgessen. Igazából az egész beszélgetést rábízom, csak az lesz a legjobb... közben ha végre elenged, próbálom én is nézni a papírt, amit Gorash figyel nagy szakértelemmel. Persze ha arrébb terelne, azt nem engedem. Tudom, hogyan kell ellenállni a határozott unszolásnak, engem csak ne ráncigáljon sehová...

Mesélői

Tündebanda

Nos úgy döntötök, hogy a látott városi elfeket jobban megfigyelitek, nem is tévedtek nagyon azt illetően, hogy fegyver is lehet náluk, hiszen ha sokáig és alaposan figyeltek, miközben lehajol az egyik rongyos szürke ruhában lévő elf az egyik kis csomagocskáért, akkor kifittyen egy tőr a ruhája alól, miközben a másiknál hasonló helyen megláthattok egy hasonló fegyvert, illetve az övén egy csúzlit. Ha pedig felmerülne bennetek a kérdés, hogy vajon a növények mennyire tudnának segíteni, nos egy jó és egy rossz hírem van.
Fák környéken nem nagyon vannak, lévén egy város majdnem közepéről van szó, azonban felmerülhet bennetek, hogy mi van a kisebb növényekkel? Ebben már ott a jó hír, kicsi díszvirágok, pár fűcsomó és hasonlóak amik szerte széjjel ott vannak, sőt ami azt illeti a cuccok egy része is egy kis füves részen hever. Egész jó hír nem?
Szóval a dolog rajtatok áll, hogy mit kezdetek a szituációval.

Még mindig a placcon

Ahogyan az orkunk kérdez az eladótól valamit, annak a füléig ér a szája, és talán Nar legnagyobb örömére el is engedi és kocsi felé mutat, annak is az egyik dobozára közben, és nagy hangon folytatja a beszédet:
-Az is van! Van kisebb méretű hálóme meg van ottan dobótőröcskék és balták, ha valami férfiasabbra vágyódik, meg aztán talán meglepető az is e, hogy van nekem illyenyem is, de van pár füstölős tasakom. Eldobod és aztán minden elfüstöl! Hasznos lehet nektek is!-mutatogatja közben már a dobozt kinyitott tetővel és valóban az van benne amit mond.
Eközben a csodálatos muzsikus a papírt kezdi bújni, és ha így tesz, akkor elég sok dologra jöhet rá. Mindenféle cucc fel van sorolva rajta amire szükségetek lehet, például van kovakőtől kezdve egészen a nagy többszemélyes sátorig minden, de egy valami hiányzik -érezheted jogosan- mert árak nincsenek az áruk nevei mellett. Vajon ez jó vagy rossz jel?
Mindenesetre, ha esetleg a bárd nem csak a papírosra figyel, hanem a környezetére is, akkor feltűnhet, hogy bár a lányka aki kísérte ezt a félnótás árust szökve egy-egy pillanatra figyeli őt, talán ami jó hír, hogy picit elpirultan...

/Gorash/

Narcan válasza Viridiel kérdéseire nem hoz erős meglepetést, az emberi muzsikusok mind széllelbélelt csavargó típusok. De jó velük vigyázni, hisz némelyiknek kígyó nyelve van, Nar esetében ettől nem tartok, hisz olyan békés arca van. Az elf távoztával ő is a portéka felé fordul, na meg a papírost is megnézi. De amit igazából figyel, az nem a kereskedő és az áruja, hanem egy egészen másféle kelendő holmit bámul. Az említett áru meg szendén visszamosolyog a kerge bárdra. Amikor kicsi hálókról beszél, a nyaka köré tekerném, és jó szorosan meghúznám. De tetézi a nyamvadt szúnyogcsípésnyi vackok emlegetésére kicsit elborul majdnem az agyam, de még időben megállom hogy megüssem. A hajító bárd még jól jöhet, de most másra vágyom.
- Hogy őszinte legyek nagyobb háló kéne, avagy valami bóla féle, kötelek, de lehet hogy még hajító bárdokat is mellé tehetsz. Na meg tömlők, és tűzgyújtó eszközök. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy fáklyákra is szükség lesz. A kérdés igazából az, hogy ez mibe fog fájni nekem?
Közben azért másokat is nézek, hogy ki mit vesz és mennyiért, nem mintha tudnék olyan sok számot de nem hagyom magam átveretni. Nar egyelőre még papírozik, így nem zavarom meg őt kérdésekkel, illetve dehogy nem hisz ő is vadászni készül. Ne hagyjuk ki a jóból.
- Te Nar, te mit veszel, a vadászathoz? Mert nekem ami eszembe jutott azt már kimondtam, segítsél már ki.

Na, végre elenged a kereskedő - nem mintha különösebben megsértette volna a lelkivilágomat, hisz mi tagadás, én is erőltettem már rá magam vendégekre (igaz, azok kicsivel többet ittak), de azért jobb szabadon venni a levegőt.
Gorash meg a kufár hajítóbárdokról, kötelekről, meg ilyenekről beszélgetnek, nekem viszont feltűnik valami érdekes: a papíron annyi minden van felsorolva, hogy még, de bizony számokat sehol nem látok.
Az ork rá is kérdez az árakra, aztán arra is, hogy nekem mi kell; épp jókor.
- Ha hálónk, bólánk és kötelünk van, nekem nem kell más: ha az a hegyesfülű igazat mondott - bökök abba az irányba, amerre Viridiel távozott nemrég - akkor a dobófegyverek csak rontanának a helyzeten.
Hát persze. Hiába zsoldos, meglehet, elf létére akkor is természetbarát... én aztán nem akarok senkivel összeveszni ilyen miatt! Inkább megbízom abban, amit mondott: hogy a képességei segíteni fognak minket.
- Egy vizestömlőt meg valami tűzgyújtót nekem is előkotorhatsz... de figyelj csak, vajh olyan sokat kérsz-e az árukért, hogy már nem is mered ráírni a papírra? - kérdezem nevetve; nem cseng gúnyosan a hangom, nincs bennem ilyen szándék. Annál is inkább, mert a papírról felpislogva észreveszek egy portékát, ami igencsak jobban érdekel, mint holmi háló vagy tűzszerszám. Ejha, úgy tűnik, a csinos lányka engem néz! Ráadásul kipirult arccal?
- Figyelj csak... - húzódom közelebb a kereskedőhöz a nagy megbeszélés közepette - ...ez a szép rózsaszál a lányod? - egy kérdés nem árthat, nem igaz? Legfeljebb ha nagyon ágál a férfi, akkor hagyom az egész vadászatot a francba, és olyasvalamire fogok vadászni, amihez jobban értek...

A nem éppen szimpatikus elfek után igazán kellemes bemutatkozásban részesülnek, és mosolyogva figyeli és hallgatja, miként üdvözli egymást Sitara és Viridiel. Ráadásul párjától még egy puszit is kap, amire szélesen elvigyorodik – és persze a kicsi sem marad ki a szeretgetésből.
- A te esetedben mindenképp – cukkolja férjét, igyekezve visszafogni a vigyorát, amit ez kivált belőle. Vitatkozhatnának persze, hogy ki az, aki többször megsérül és kire kell jobban figyelni, hiszen mind a ketten igazán tehetségesek a sebesülések szerzésében – noha Cuinor megszületésével nem mer kockázatokat vállalni.
~ Nekem teljesen megfelel ~ biccent egyet Sitara javaslatára a találkozási idő kapcsán. ~ Valószínűleg Viridiel korábban fog indulni, hiszen egy csapat része, de nekünk jobb, ha később indulunk. Így nem is keltünk feltűnést ~ teszi még hozzá, jónak ítélve a meghatározott időpontot, és mivel az aktuálisan legfontosabb dolgot megbeszélték, nincs semmi más, ami megállíthatná őket az indulásban. Egy jó darabig együtt haladnak, és a séta során eltelő perceket jóformán kitölti az a mese és hőzöngése azzal a két elffel kapcsolatosan. Főleg a burkolt fenyegetésnek megélt megjegyzésük volt a számára felháborító, mert hát mi az, hogy a kicsi Cuinor félárva lesz?! Mintha mind a ketten azt hinnék, hogy egy kész csürhét képviselnek, nem gondolkodó alakokat... Minden bizonnyal kiveszett már belőlük az elf mentalitás! Vagy csak félvérnek nézték őket a hajszínük miatt és azért viselkedtek így...
Viridiel ábrázatát látva érzi, hogy az elmondások alapján ő sincs túlságosan lenyűgözve a viselkedésüktől, sőt, egy pillanatig még az is megfordul a fejében, hogy mindjárt visszamegy kioktatni őket. Erre az elképzelésre kicsit jobban rászorít párja kezére, nehogy véletlen kirántsa azt az ujjai közül nagy felháborodásában – mert bár őt is felhúzzák a történtek, inkább nem fecsérelne időt miatta. Gondolatait aztán el is tereli az, mikor megpillantja a pénzt számlálgató városi elfeket, és társait hamar meg is állítja egy annak megfelelő helyen, hogy megbeszéljék, mit kezdjenek vele.
~ Nem kizárt, bár fogalmam sincs, mikor történhetett. Lehet, ezek már más felszerelései, a táskáról nem tudtam megállapítani, honnan származhat... A tartalomról talán meg tudnánk mondani ~ felel Sitara kérdésére. ~ Ha nem az övéké, akkor legfeljebb feladjuk a városőrségnél ~ pillant felváltva társaságára, hogy ennek kapcsán is kikérje a véleményüket, a továbbiak kapcsán pedig ellenük szólnak az érvek, és a tény, hogy érdemtelennek bizonyulnak arra, hogy segítséget nyújtsanak, hát... Ezek után elég erős indok, hogy ne akarjanak segíteni.
Enyhre frusztrációjában egyfajta kényszertevékenységként elkezdi a nagy szemekkel bámuló, még mindig rágódó gyerek dundi lábait simogatni, ami egészen addig segít, míg őrá nem hárul a döntés. Csak tudná, miért kéne neki meghoznia ezt, nem ő lesz az, akinek közbe kell avatkoznia! Legalábbis Viridiel nem szeretné, ha közelebb menne a szükségesnél...
Vesz egy mély levegőt és átgondolja, mit is látott, míg elhaladtak: két elfet. A ruházatukat illetően nem volt túl semmi kirívó rajtuk, noha biztosan nem kegyesek hozzájuk az itteniek. Amennyire meg tudta ítélni, lecsúszott életet élnek, koszosnak tűntek, és talán a fürdőlehetőségeik is igencsak korlátosak – noha ez utóbbi nem kifejezetten számít most. Fegyver biztos van náluk, ha csak rejtve is, és akkor is legfeljebb néhány tőr, növényekből nincs sok, de adott esetben elterelheti a figyelmüket, amíg Viridiel mondjuk az egyik mögé megy és leüti. Hmh, ez nem is tűnik rossz tervnek, kár azonban, hogy ő nem tud közbeavatkozni. Egy ilyenben elég sokat tudna segíteni fakarja, de Cuinort nem akarja átadni másnak, még egy percre sem, hogy vigyázzon rá...
~ Szerintem... Tegyünk egy próbát ~ tekint Viridielre, hiszen elsősorban neki lesz nagy szerepe ebben. ~ Én se kedveltem meg az elfeket, ahogy hallhattátok, és ha túl nagy erőfeszítésnek vagy kockázatnak tűnne, akkor le is mondanék a segítésükről, de így... ~ bök abba az irányba, ahol álldogálnak és számolgatnak a városiak. Városőrségnek szólni nem szólhatnak, hiszen nincs bizonyítékuk, hogy az a felszerelés lopott lenne – azt meg kellett volna tennie annak a két jómadárnak. Lehet ugyanakkor, hogy elhajtották őket...?
~ Amennyire én láttam, nincs más utca most itt, ahonnan hirtelen másik három-négy alak előugorhatna. Hosszabb fegyver sincs náluk, és ha csak egyszerű tolvajok, szerintem gyorsan lefegyverezhetőek ~ vezeti fel a meglátásait. ~ Ha a növényekkel megpróbálom elterelni a figyelmüket úgy, hogy lehetőleg háttal álljanak nekünk, akkor az egyiküket könnyebben le lehet ütni. Így csak egy az egy ellen kell foglalkozz a párossal ~ fürkészi férjét, hogy vonásaiból olvashassa, miként vélekedik a dologról. Természetesen mindezt Sitarával ugyanúgy megosztja, de nem akarja arra kérni őt, hogy közelharcot folytasson ezekkel az illetőkkel – fogalma sincs az állati alakjáról sem és arról sem, hogy van-e bárminemű képzettsége. A gyógyítók ritkán foglalkoznak odahaza mással: sem az anyja nem tud fegyvert forgatni effektíven, sem ő, és megragadtak az alap felhasználásnál. Hiába lenne meg benne potenciál elsősorban tőrhasználatra, sosem jutott messzebbre a tanulásukkal, mert mindig vagy kihátrált a konfliktusból, vagy a mágiájára alkalmazkodott...
...vagy orvul támadott, mikor kellett, ahhoz meg nem kell akkora fegyverhasználati szaktudás...
Mindenesetre ha társai belemennek az ötletbe, akkor kikukucskál a saroknál, hogy lássa, mire kell figyeljen. A városi elfeknél lévő fűhöz és dísznövényekhez vezető mágikus fonalakra rákapcsolódva szóltja meg azokat, kérve a segítségüket, hogy amit elérnek, azt lehetőség szerint tolják, mozgassák meg abba az irányba, aminek következtében a városi elfek talán hátat fordítanak nekik. Ha nem tudnák elmozdítani a tárgyat a növények, akkor a tatyók tartalmának néhányát igyekszik kivadászni elvezettetni a növényekkel, amit rögtön meg is állít, ha azt látja, a városiak nyúlnának felé. Ebben az esetben kihasználja azt a rövid, fennálló időt, hogy a fűszálakat és leveleket megmerevítve élessé tegye azokat.

Mesélői Nar és Gorash

-Kedves barátim! Persze minde vane nekem! És há azé' nincsen ráíva a papírra a árae, mer há lehet alkudozni!-a mondandója előtt pedig a figura végig bólogat és mosolyog, talán indokolatlanul is sokat, de legalább a néhai igen-igen szavak miatt megnyugtathatnak, hogy lehet arra gondol, hogy jól megfogja magát szedni most pénzzel.
Amikor a fiatal bárd pedig mellé áll és kérdez tőle, akkor hangosan felnevet, és felel is neki.
-HAHAHA! Látom jó szemed van a legjobb dolohhoz nemigaze? Az unokahúgom a lejány, szóva ha szeretné tőle valamit akko' csak ő szól beleje!-mondja neked halkan, majd kettőtöknek aztán visszatérve a témához hozzáteszi: -Szóva' mit szólnátoke mondjuk ha mindazé amit montatok kérek mondjuk je....-teszi állára a kezét és megfontoltan dörzsölgeti, mint aki tényleg számol: -mondjuk.... ötven aranyé?-kérdezi egy kisvártatva ugyanolyan jó hangsúllyal, miközben egy kicsit már lépked is oda a kocsihoz, terelve is titeket arrafelé, hogy ebből úgyis megegyezés lesz. Közben pedig valami érdekesre is figyelmesek lehettek. Egy csapat, akik emberekből állnak és nem éppen a csóróbb részéből elég hangosan kezdenek magyarázni:
-Semmi esélyük nincs! Én Lutherburger báró fogom megszerezni a madarakat!
-Ja hát ne is költsétek a pénzeteket! Esélyetek nincs ellenünk!-majd hangos vihorászás közepette még a magát bárónak nevező hozzáteszi: -Menjünk, induljunk is a vadászatra, ha elsőnek indulunk elsőnek érünk is vissza!-majd további vihorászás és pár ló társaságában elindult a báró és sleppje a városkapuk felé, úgy öten hatan lehettek, de jól sejthető, hogy nem ő fog menni vadászni, ahhoz túlságosan nagyképű és hát... nemes volt.

Nem gondolom, hogy túl sok lecsúszott erdei elf éldegélne ebben a városban és különös véletlennek tartanám, ha más is – aki nem a vadászatra érkezett, - épp csomagokkal álldogálna több utcára a gyülekezési helytől, ráadásul elégedett képpel pénzt számolva.
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ezek azok az alakok, akik kirabolták Lash-ék elfjeit és bár sajnálkozással és némi undorral veszem tudomásul, hogy milyen mélységekbe tud sodrodni a fajtánk is, ha elveszíti a kapcsolatát szeretett erdőnkkel, azért nem feltétlen én akarnék lenni a „büntetésük”, mikor sokkal fontosabb feladat áll előttünk.
Ettől függetlenül imádom a feleségemet és, ha úgy véli érdemes pár szerencsétlen fajtársunkon segíteni, akkor nem fogom elutasítani, igaz, ahogy az előbb is említettem neki, csak azzal a feltétellel, ha nem sodorja magát veszélybe, különösen nem, mikor a fiunkkat ott tartja a kezében.
Őt a legcsekélyebb módon sem akarom kockáztatni egy fikarcnyit sem.
Persze azt sem gondolom, hogy Lash megtenné, ezért bízom rá a döntést.
Kissé elmosolyodok, amikor először bizonytalanul, aztán egyre határozottabban születik meg a döntés. Akármennyire is úgy véli Lash magáról, hogy megkeményítette az élet, a szíve aranyból van, soha nem tud egy bajba jutott vagy az igazságtalanság mellett elmenni, még ha az említett nem is nagyon érdemli meg.
Máris előáll egy tervvel és igaza van. Ez a két fickó egyedül van, nem valószínű, hogy vannak társaik, különben itt lennének az osztozkodásnál, azt nem hagynák ki. Kés az egyiknél biztos van és még egy…..csúzli? Komolyan?
Nem hiszem, hogy veterán rablók lennének, szerintem, csak a szükség vitte ebbe az irányba őket és azzal a két szerencsétlennek csak mázlija volt, hogy horogra akadtak.-
Nekem elég harci tapasztalatom volt, hogy nagy valószínűséggel legyűrjem a párost, de persze mindig elsülhet valami rosszul is, de, ha Lash elterelése működik és miért ne működne, akkor nem hiszem, hogy egy karddal szembenézve a két rabló nagy ellenállást tanúsítana.
A gyógyító lányt, aki társult velünk nem is szerettem volna ebbe belevonni, úgy vélem nem is lesz rá szükség, inkább maradjon Lash és Curior mellett.
- Akár működhet is. – bólintottam most már nagyobb mosollyal. – Akkor jöhet az elterelés. De ne moccanj innen, ha elszaladnak, elszaladnak. A pénz legfeljebb elveszik, de a holmijukat visszakapják. – hívtam fel párom figyelmét.
Ha Lash sikerrel jár, akkor felhasználva képességemet, szinte hang nélkül, gyorsan ott termek az egyik mögött és az előre előhúzott kardom markolatával tarkón csapom, aztán a másikra szegezem a fegyvert.
- Le a pénzt és fuss. – mondom neki halkan.
Ez a legegyszerűbb megoldás, nem akarok nagy huzakodást, tűnjenek el, az elfek visszakapják a csomagokat, mi meg koncentrálhatunk a feladatunkra.
Lassan meg kell keresnem két új „társamat” is.

A rövid ismerkedés után tett javaslatomra Lashrael rábólintott, és el is indultunk az ideiglenes szállásaink felé. Az út nagy részén a házaspár a két barátságtalan elffel kötött ismeretségünket tárgyalta - aminek láthatóan, és érthetően Viridel nem igazán örült - amíg meg nem láttuk a rablópárost. A sarokra érve elkezdtük megtárgyalni az előbb látott tolvajokat, és hogy kezdjünk e valamit a helyzettel. Lashrael is gyanakodott rá, hogy a holmi a mogorva tündéké, de ha nem, akkor is leadhatjuk a városőrségnél. Az ötletre helyeslően bólogattam. Végül is mindkét esetben visszakerülnek a táskák eredeti tulajdonosaikhoz. A döntés végső soron az anyukára hárult, hiszen azért mégis neki van a legnagyobb beleszólása ilyen esetekben szerintem. Lashrael végül kisebb bizonytalansággal de beleegyezett és meg is osztotta velünk ötletét, hogy szerinte hogy lenne a legészszerűbb cselekedni. Igenlően bólogatok, bár az üzenet inkább Viridelnek szól amin nem is akadok fenn hiszen Lashrael tudja, hogy gyógyító vagyok, és általában a gyógyítók nem a legjobbak közelharcban, inkább a természet segítségét hívjuk. Miután Viridel is beleegyezett azzal a feltétellel, hogy felesége itt marad és nem megy közelebb, meg is kezdődött a figyelemelterelés. Ha Lashrael segítséget kér mellé lépek és én is megkeresem a kapcsolatot a pár méterre lévő növényekkel, bár elég gyakorlott gyógyítónak tűnik ezért azt hiszem erre nem nagyon lesz szükség.

Mesélői a tündéknek

A tervetek nagyon jól ki van dolgozva, abból a szempontból, hogy van elterelés és elég erő is lecsapni a városiakra. Nem is nagyon kell sokat várnia Lashraelnek, hogy a növények meghallgassák amit szeretne és a táskák elindulnak a két elftől. Először észre sem veszik a dolgot, de amikor az egyik táska kiér a perifériájukból, az egyik odakapja a fejét, és rohanni kezd a táskáért, mire a másik is odafordul, amire Viridiel kardja lecsapja rá. Az a városi elf hirtelen előre esik a sérüléstől rákapva a tarkójára, nagyot nyekkenve, mire a társa megfordul és meglátva a pengét el is fut.
Egyenlőre jól állnak a dolgok, hiszen egy városi elszaladt, a másik lent a földön, a pénz és a cuccok megvannak...
Azonban akit Viridiel leütött, hirtelen kapja elő a tőrét, hogy belevágjon a férfi lábába, majd elszalad, útjában pedig az egyik táskát felkapja és a sikátorban el is tűnik...
Viridiel a lábán lévő vágáson érzi, hogy nem mély, de ahhoz pont elég, hogy ne tudjon utána futni elég gyorsan, vérzik is egy kicsit... Így talán egy táskával kevesebbel tud a trió visszatérni a mérges elf pároshoz.
Vagy esetleg van valami tervetek hogyan állítsátok meg őket?

Két városi elf, akik már elszakadtak a természettől és az erkölcsi normáktól. Magamat nem féltem, nem gondolom, hogy túl nagy falatok lennének, főleg, ha Lash a növényekkel besegít, de azt nem akarom, hogy akár a legkisebb kockázatot is vállalja.
Míg Lash a csomagokkal foglalkozik, addig én kihasználom a helyzetet, hogy a pénz számolgatása leköti őket és mögéjük lopózom.
De amikor egyikük feleszmél és a távolodó pakk után indul, nem habozok tovább, alaposan tarkón nyomom a másikat. Az el is terül, így a társára ripakodok, aki a várakozásnak megfelelően a nyakába szedi a lábát.
Vidáman elmosolyodom és vissza fordulok Lash-ék felé, hogy mutassam minden rendben. Nem számítok rá, hogy az, akit leütöttem, ilyen szívós és hamar magához tér.
Felszisszenek, ahogy a kés felsérti a lábszáramat, de mire újból lecsapnék, a férfi fürgén elkapja a mellette álló csomagot és hátra sem nézve elrohan.
Dühösen nézek utána, de nem fogom üldözni, nem r annyit az egész, már így is többet tettünk azokért a semmirekellőkért, mint akartam.
- Hagyjuk! – intek a lányoknak és a kezem a sebre szorítom, hogy gyógyítsam. – Ez is elég, nem akarok több időt erre áldozni. Már várnak a társaim, az a feladat fontosabb. – morgom.

/Gorash/

A kalmár vagy hülye vagy engem néz annak még hogy 50 arany az egész dologért amit kértem? Inkább megveszem máshol pár ezüstért ugyanezeket. A nyamvadt rablóját.
- Amit kértem hol 50 arany? 50 aranyért már vehetsz egy pofás kis házat, amit én kirabolhatok. Az egészért adok 5 aranyat, és már ez is pofátlanul drága érte, főleg hogy a piacon pár ezüstér megvehető. Szóval rendes árat mond mert nagyon felidegesítesz a nyakadon hagyom ingyenélőnek a bárdot.
Nézek az igricre aki épp a kufár unokahúgát stíröli épp. De ahogy közeledünk egy pár ostoba ember is kinyitja a bagólesőjét ami mit ne mondjak röhejesen hangzik.
- A helyetekben befognám és átgondolnám mit is beszélek. Az hogy valami nemesecske vagy nem tesz vadásszá. Az meg hogy azt hiszed, pontosítok azt hiszitek, hogy pár kocsma nemes elkap egy általa nem ismert madarat hát sok sikert hozzá. Amúgy ha már ennyi pénzetek van megvehetnétek a mi holminkat is hogy nektek is boldogság legyen és egy fillért se költsek. Na meg nékünk is öröm lenne mert ilyen csiricsáré uraság megtisztel minket a figyelmével. De ha kötekedni terveztek gyertek kicsit közelebb mert van fontosabb dolgom is mint ostobákat az őseikhez küldeni.
Köpök ki oldalra, majd a figyelmem visszatér a kereskedőre.
- Ha jól emlékszem 1 aranyért tervezed odaadni nekem a kért holmikat ugye?
Mosolygok rá közelről, jól látható arc közelségbe hajolva hogy a fogaim felmérhesse. Na de remélem bele megy az alkuba mert ritka rosszul érezném magam ha le kéne csapnom.

Amennyire nem szereti, ha neki kell irányítani vagy ötletekkel előhozakodnia, annyira nagy az egyetértés az elképzelésével kapcsolatosan. Kissé azért kényelmetlenül érzi magát, hiszen nem ő akart a döntéshozó lenni, hiába szeretne segíteni másokon még akár kockázatot is vállalva, neki egyértelműen a gyereke az elsőszámú szempont most, nem a hősködés. Nem is keveredhet bajba emiatt, ha nem szükséges, és a kalandos, adrenalindús eseményeket is inkább kerülnie kéne még Cuinorra való tekintettel, de egy csipetnyitől nem tudja magát mentesíteni – nem ilyen hosszú, évtizedeken át tartó vándorlás után, bármennyire volt álma a letelepedés és békés élet.
A terv végül pofonegyszerű, a számára mindenképp, hiszen csupán csak a saját mágikus adottságait kell használnia, szigorúan távolról, nehogy kivívja Viridiel általában gyorsan múló haragját. Kivételesen azonban nincs kifogása a távolságtartás kapcsán, hiszen abban mindketten egyetértenek, hogy a csecsemőnek biztonságban kell maradnia, és ezt nem is kívánja felhánytorgatni. Hamar bólint is férje kérésére, amit nem lesz nehéz teljesítenie, noha nem kívánja, hogy a férfi feleslegesen magas kockázatot tegyen – nem mintha az a két alak annyira veszélyesnek tűnne, alábecsülni ugyanakkor nem érdemes őket. Bőven tapasztalhatták, hogy bármilyen kis apróság okozhat meglepetést.
- Nem kell túlzásba esni, nem a mi felelősségünk egyébként sem – biccent egyetértőleg, csendesen válaszolva. Ha a felszerelésüknek legalább egy töredékét visszakapják, már akkor hálásnak kéne lenniük, ugyanakkor sikertelenség esetén nem lesz különösebben rossz a lelkiismerete sem, elvégre nem sok közük van ahhoz a pároshoz.
Mivel további akadály nincsen a terv megvalósításához, elhelyezkedik az épület sarkánál úgy, hogy neki legyen rálátása az ottani növényekre és helyszínre, de a tolvajok ne feltétlen vegyék őt észre azonnal, sőt, lehetőleg háttal álljanak neki. Nem mintha annyira azzal foglalkoznának, hogy ki tartózkodna körülöttük, mi több, figyelmüket inkább a pénz és egymás társasága köti le, így igazán könnyű dolga van – már-már elkezd bízni abban, hogy a táskákat észrevétlenül el tudja csenni előlük. Az utolsó pillanatban azonban mégis feltűnik nekik a turpisság nagy sajnálatára, viszont Viridiel nem késlekedik: a takarásból előlépve azonnal rácsap a közelebb eső városi tarkójára kardjának markolatával, miközben ő a mellkasán fekvő, csendesen szuszogó Cuinor hátát simogatva figyeli az események alakulását. A csekély erőfeszítéssel járó győzelem már majdnem a markukban van, mikor az egyikük nem meglepő gyávasággal húzza fel a nyúlcipőt, döbbenetére azonban a leütött alak feltűnő gyorsasággal szedi össze magát, hogy Viridielnek sebesülést okozzon, majd benyúljon a tüskékké merevedő fűszálak és levelek közé. Kiáltást nem hall felőle, ám minden bizonnyal fájhatott neki ez a döntése, hiszen nem kaktuszra markolt, hanem annál mágikusan élesebbé vált növények közé. Szemöldöke a homloka tetejére kúszik ennek láttán teljes megilletődésében, nem pusztán a néma fájdalomtűrésért, de a felszereléshez való ragaszkodás miatt is – ő éveken keresztül nincstelenül vándorolt, de a zsákmánya miatt sose volt ilyen elszánt. Ha elorozták tőle, akkor inkább otthagyta, és keresett magának mást, ismerve az erőviszonyokat, kerülve a felesleges harcokat vagy nézeteltéréseket.
- Jól vagy? – lép ki az épület mögül kisvártatva ő is, aggodalmasan közeledve Viridielhez, de megnyugodva veszi észre, hogy csak karcolás, ami a gyógyító mágiát követően hamar eltűnik. – Majd megvarrom a ruhádat – nyom egy puszit az arcára. – Sajnos Cuinor nem lehetett szemtanúja bátor tettednek, de majd legközelebb – néz a csemetéjükre boldogan, majd vissza a frusztrált Viridielre, akire enyhítőn rámosolyog, baljával finoman ráfogva a kezére, békítőn összefűzve ujjaikat. - Természetesen, én sem mennék utánuk, főleg, ha várnak rám. Inkább folytassuk az utat vissza a fogadóba, ahol gyorsan összeszedjük magunkat - szélesedik valamelyest a mosolya. - Ott pedig megnézhetjük, mit rejt a táska, mert ha nem az elfeké, akkor teszek egy kitérőt és átadom a városőröknek - pillant a visszaszerzett tárgyra, ösztönösen hajolva érte, hogy a pántjánál fogva megemelje. Ha nem túl nehéz, akkor a vállára csúsztatja, más esetben átadja Viridielnek.
További késlekedésnek nemigen marad helye, így párja kezét fogva, talán valamivel sietősebben folytatják a sétát a fogadóba, egy ponton elválva a máshol megszálló Sitarától. A nőnek int egyet, de nem kívánja feltartani, hadd készüljön fel ő is nyugodt kényelemmel, míg ő a saját szobájukba érve kíváncsian túr bele a megszerzett táskába, keresve nyomokat, értéktárgyakat, bármit, ami arra utal, hogy a mogorva elfeké a felszerelés, érezve közben Cuinor lassú ébredezését. Szerencsés esetben még indulás előtt kell tisztába tegye, nem út közben fog majd felsírni miatta.

Nem folytatom a szitkozódásomat, az elmenekülő tolvaj miatta, aki még meg is vágott, mikor az épület takarásából gyorsan előkerül Lash. Gondolom mindent látott és tudom, hogy mennyire aggódik, ha valami bajom van, ezért nem akarom ezt tetézni.
Egyébként is sokkal mérgesebb vagyok, mint, hogy egy ilyen kis karcolás lefoglaljon.
- Jól vagyok, semmi bajom, csak egy kis karcolás. Nekem lehetett volna annyi eszem, hogy jobban figyelek.- mérgelődök még mindig, de aztán ezt is abbahagyom, amikor kapok egy gyógyító piszit is a kezének mágikus sugárzása után. – Még szerencse, hogy nem látta, más se hiányzik, mint hogy ezt az ügyetlenséget utánozza. – ráztam meg a fejem, de persze mikor a szunyókáló fiamra néztem, akit nem zökkentett ki ebből ez a kis közjáték már mosolyogva fűztem ujjamat Lashéba.
- Igen, nem akarom, hogy az a két észlény nélkülem induljon el, mert akkor nehezebb lesz irányítani a dolgokat.- bólintottam kedvesem kezdeményezésére, aztán el is indultam a fogadónk irányába, hiszen nem voltunk már messze.
Sitara is elbúcsúzott, mert neki máshol volt a szállása, így végül csak mi hárman igyekeztünk oda.
természetesen én vittem a vissza szerzett zsákot, elkapva, amikor Lash felemelte.
- Hagyd, majd viszem, neked elég Cuinor. És én egyébként is az őröknek adnám, aztán a megkárosítottaknak meg szólunk, hogy ott megtalálják, nem hajkurásznám még őket is. Azok után amiket meséltél róluk, még a végén azt mondják mi loptuk el. – mondtam egy szájhúzással.
Mikor már a szobánkban vagyunk, nekiállok felkészülni, de előtte még, ha kisfiam felébredt nem haboztam tisztába tenni, míg Lash a táskát túrta át.
- Lassan indulnom kell. Még mindig utánunk akarsz jönni? – kérdeztem, bár csak akkor válna ez veszélyessé, ha valaki kiszúrná, hogy nem befogni, hanem elűzni akarjuk majd a „vadászoktól” a madarakat.
Ha minden készen áll, indulok is a két útitársamhoz.

Gorash nagyon elemében van, s bár az ötven arany tényleg pofátlan ár, talán kissé eltúlozza az alkudozást. Mármint nem az árat, csak a modort: amolyan orkosan próbálja meggyőzni a kereskedőt, ahogy kedvesen a rablásról magyaráz neki. Nem hinném, hogy a szívébe loptuk magunkat az orkkal, de ki tudja? Lehet, már hozzászokott az ilyesféle vásárlókhoz. Mindegy, úgy tűnik, újdonsült társamnak nincs szüksége segítségre, így egyelőre nem is foglalkozom a dologgal, inkább a saját prédám próbálnám felhajtani - de nincs lehetőségem csapni a szelet.
A gazdagok hadoválása fülsértőbb, mint mikor valami részeges társaság próbál beszállni a nótámba, és Gorash nem is okoz csalódást, ahogy a saját stílusában válaszol nekik. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy közbeavatkozok, hátha a javunkra tudom fordítani a helyzetet, de az ork (szerencsére) nem foglalkozik velük tovább, ismét a kufárhoz fordul, és igyekszik még lejjebb nyomni az árat, nyomatékosítva egy éles mosollyal.
- Nézd el a barátom modorát, kissé fukar - mondom, de nem a kereskedőnek, hanem az unokahúgának, akihez közelebb lépek. Ha Gorash boldogul egyedül a fickóval, akkor minek szóljak bele feleslegesen? Az ilyenekkel szemben többet ér a határozottság, mint a szépen forgatott szavak. - Bezzeg én érted lehoznám a csillagokat is, szép virágszál! - mosolygok a lányra. - Én Narcan vagyok, mondd, mi a te neved? Élek-halok azért, hogy megtudjam, ne hagyj álmatlan éjszakák közt! - tárom szét a karom színpadiasan.
...engem nagyon meg fognak verni. Hogy ki, azt még nem tudom. De akkor már nem mindegy?