/Lisbeth- újra Maruk fogságában/




Az álomban már nem volt az ismerősödnek válaszolni. Hamar újra a valóságban találod magad. Nem a törzsfőnöki kunyhóban vagy.
-A halászok zokon vették, hogy megpróbáltál ellopni tőlük egy kést. És Marukot sem kellene hergelned.
Erős és jó vezető. Még ha az embereket nem is szívleli. De ki lehet vele jönni. És engem is magához vett, miután a férjem meghalt egy csatában.
* Oda adja a kezedbe a lányodat, aki nyugodtan viseli az ork kezeket.
Odakint Yrch lázas munkája zajlik. Ami Oughwarban nyüzsgésnek számít, ám mivel a munkát nem viszik sose túlzásban, egy városi lány lehet csak azt észleli belőle, hogy óránként elmegy a bejárat előtt valaki komótosan. És a falu legnagyobb része sziesztázik. Milyen megtévesztő a látvány elsőre! Ügye?

Mikor Mambíj elmondja a történetet, már nekem is eszembe jutnak a dolgok. A düh, ahogy elvették a kést tőlem, a dac, ahogy Maruk szemébe néztem és a közeledő hatalmas ököl, mely még most is fájdalmat okozott, ha csak megmozdultak arcomon az izmok.
- Egy kegyetlen gazember Mambij, láttam, hogy bánt veled is. És, ha ennyire utálja az embereket, mi a jó fenének cipeltetett ide? – fakadtam ki, de azonnal lehiggadtam, ahogy az ork lány a kezembe helyezte Izulda-t, aki érdeklődve forgolódott és egyáltalán nem tűnt zaklatottnak a helyzet miatt. – Jól értesz a gyerekekhez. – mondtam némileg elismerően.
Nehezen ment bármit is elfogadnom, amit egy agyaras tett.
- Mi lett Aligátorral? – csapott le rám azonban rögtön a másik aggodalom. – Remélem őt nem bántották? – néztem ki a kunyhóból, ami nyilvánvaló, hogy nem a főnök lakhelye volt.
Nem volt túl nagy forgalom, de tudtam, hogy ha kilépek innen akkor biztosan figyelni fognak.
- Mióta vagy …..vele? – intettem nyilvánvalóan Maruk-ra utalva. – Ki kell jutnia innen a lányomnak és a férjemnek, még ha nekem itt is kell maradnom. – fakadtam ki kétségbeesve.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/


-Ő a törzsfőnök. És győztes csatába viszi a harcosokat, ráadásul a zsákmány is sok.
* Úgy mondja ezt, mintha emberi településen arról beszélnétek, hogy egyik vagy másik parti mennyi pénzt visz haza havonta. Igaz ez nem lobbantja szerelemre a nőket..., de érezhetően itt meg a portyák jövedelme nem elhanyagolható tényező.
-A férfi még most is ott van. De nem hiszem, hogy Maruk valaha is elengedné. Én is jobban álmodtam egy nyugodt életről egy kézműves mellett, de ő elment a háborúba és nem tért vissza.
* Kint láthatod Aligátort, aki ugyan úgy ki van kötözve az egymást keresztező két fadarabhoz.

Valószínűleg sosem fogom megérteni ezeket a lényeket, hiszen csak a harcnak élnek, a halált dícsőitik és mindenkit hajlandók megtámadni, aki csak nagyobb zsákmányt ígér. Ráadásul, amennyit tapasztaltam, más faj asszonyait szinte csak tárgynak tekintik és a saját fajtájuknál sem sokkal más a helyzet.
- És a harcokban mindenki szép lassan elveszíti a férjét, a fiát, a testvérét, nem igaz? – nézek rá dühösen. – Mit érsz a nagy zsákmánnyal, ha így kell élned? Hidd el tudom mit érzel. – nézek ki a térre, ahol a férjem van kikötve, aztán a lányomra néztem. – Én nem akarok így élni, segíts nekem Mambij.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/


Mambij megrázta a fejét.
-Nem tudod, hogy mit érzek. De nem is tudhatod, hiszen nem vagy ork. Nem segíthetek, azzal magamra vonnám a törzs haragját és Maruk száműzne a gyerekemmel együtt. Akkor mit érnék egyedül?
* A szavai ellenére hangján nem hallod, hogy a félelem beszélne belőle. Nagyon távoli tőle a gondolat, hogy szakítson mindennel, ami Yrch-hez köti és népével. Ám igen beszédesnek mutatkozik.
-Gyere! El kell készítenünk a reggelit férjurunknak.

Elég jó emberismerő vagyok ahhoz, hogy tudjam és lássam, nem fog segíteni megszökni, de talán kellő információval elláthat, hogy tudjam miként tehetem ezt majd meg akkor magam.
- Ebben igazad van, nem vagyok ork és soha nem is leszek, de a helyzet egy ember számára is lehet ugyan olyan. De talán abban tudsz segíteni akkor, hogy megértsem, Maruk miért teszi mindezt? Mit akar velem, velünk? És abban is segíthetsz, hogy eligazodjam itt, mi hol van, mit vár Maruk tőlem és hogyan segíthetnék a férjem helyzetén.
Miután Izulda elaludt a kezemben, leraktam az ágyra és felálltam, bár még megszédültem kicsit, de hamar rendbejöttem.
- Ő sosem lesz a férjem Mambij, nekem nem halt meg a párom, hanem ott van. – intek kifelé. – És ha rajtam múlik így is marad. – mondom határozottan. – Mielőtt bármit is tennék, megmosakodnék, nem akarok véresen mászkálni.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/




Mambij szomorúan rázza meg a fejét.
-Nem tudom miért csinálja. Büszke a kardjára, amit állítólag érted kapott pénzen vásárolt a törpéktől. És azzal a pallossal legyőzhetetlennek tartja magát. De én sem értem, miért ragaszkodott ahhoz, hogy visszagyere. Talán újból el akar adni, hogy megint fegyvereket vehessen.
* Úgy tűnik sorstársnődön kívül majd másokat is meg kell kérdezned a faluban, ha lesz időd. Ám hangjából nem tűnik úgy, hogy rajongana a helyzetért, hogy egy ember nő ágyas ennyire fontos a törzsfőnökének.
-Körbevezetlek reggeli után Yrchben. Van kovácsunk, vadászaink, csapdakészítőink, halászaink és két sámánunk.
* Nem tudja még, hogy Marukot és az öreget is megismerted már Braslovban, az utóbbi keze alá is dolgoztál gyógyítóként. Ám ha visszaemlékszel, gazdádnak nagyon fontosnak tűnt, hogy egy ottani kovács bronz alkarvédőt készítsen. Ezt láttad is a házban.
-Először azt mutatom meg, hol vannak az ételek.
* Egy őrzött raktárból vesztek ki nyers húst, melyet finom ételként kell majd tálalnotok. És ehhez rengeteg minden egyéb növény is van, noha az emberi konyhákkal ellentétben nem termesztett, hanem erdőben gyűjtött gumók és gyümölcsök.

Egyáltalán nem hiszek benne, hogy ezért hozatott vissza és ezért mozgatott meg minden szálat Maruk, de azt be kell vallanom, hogy ez az ork szokatlanul intelligens és biztos, hogy tervez valamit.
De az tény, hogy nagyon rajong a fém holmikért, ott volt az az alkarvédő is amit legutoljára csináltatott.
De most nem úgy nézett ki, int aki megint el akar adni, mert az már megtehette volna, sőt, ha nagyon őszinte akarnék lenne, akkor semmi szüksége nem volt a férjemre és a lányomra, az lett volna a logikus, ha megölette volna őket.
Viszont, ha akar tőlem valamit, akkor zsarolásra pont megfelelőek.
A körbevezetésre csak bólintok, mert meg kell ismernem a falut, ha sikeresen akarok segíteni Aligátornak a szökésben.
A sámán említésekor eszembe jut az, aki Maruk-kal volt Braslov-ban, valószínűleg ő sem lesz tőlem boldog.
Mambij megmutatja hol tartják a húst és egyéb élelmet, ami szintén jól fog még jönni.
- Ti nem termeltek semmit, nincsenek kertek, ültetvények? – kérdezem, ahogy meglátom a gyűjtött növényeket.

/Yuban, pár órával Lisbeth és Mambij beszélgetése után/


Eljött a nap és eljött a perc, amikor végre újra a megszokott romok között sétált Yuban, amit Al-Nuszra vérengzése előtt az otthonának mondott. Azóta sok kunyhót újjá építettek, ám Yrch még mindig nem tért magához teljes mértékben. És Aglarnis támadása után is feleslegesnek tűnt újabb otthonokat rendbe hozni.
Akárhogyan is képzelte el a pillanatot és a fogadtatást, mély döbbenet volt az első reakció, amit látott az arcokon. És az örömteli üdvözlet a második. Hősnek kijáró felvonulás lett hamar az odasereglő ismerősökből. És arcán önfelet mosollyal végül az is a tímár felé szaladt, aki a legkevésbé sem remélte már, hogy újra viszontlátja.



-Drágám! Hát kiszabadultál? Hogyan?
* Karjait széttárva közeledik Mambij.

Mindent megtettem azért, hogy visszajussak az orkok hegyeibe és onnan yrch-be, de nem reméltem, hogy sikerülni fog, így aztán igen csak elcsodálkoztam, hogy tényleg sikerült. Már nem gondoltam, hogy valaha is ismét láthatom a hegyeinket és a sziklák között megbújó kunyhóinkat.
Ahogy azt sem gondoltam, hogy úgy fogadnak, mintha valami hős lennék. Ez erősen zavarba is hozott, hiszen azt hittem elfordulnak tőlem, amiért annyi harcos maradt ott a selfek birodalmában az én vezetésem miatt.
De, ha ez meg is lepett, igyekeztem nem mutatni, azonban amikor Mambij rohant felém, úgy viselkedve, mintha sosem járt volna zevadar bányáiban és csak itt várt volna rám kéztördelve, míg én csatában vagyok, teljesen megdermedek.
Aztán időben emelkedik, szinte ösztönösen a kezem és a mellkasának támasztva tartom magamtól távol.
A szívem azonban árulóvá válik, hiszen sajgón vágyik az ölelésére. Feleségem gyönyörűbb, mint valaha.
- Megszöktem. – közöltem úgy, hogy mindenki hallja. – Nekünk pedig azt hiszem van mit megbeszélnünk. – mondtam szokatlanul rekedten Mambij-nak és a kunyhónk felé indultam.
- Hol a fiam?

/Yuban, pár órával Lisbeth és Mambij beszélgetése után/




Hűvösséged hideg zuhanyként éri feleséged. Vagy volt feleséged. Akár milyen rangban is tartod, sugárzik róla, hogy nem ezt várta a viszontlátás örömeként. Bármi is történt, ő szeretőn fogadott téged. És...
-A fiad Maruk kunyhójában van éppen.
* Lenyelve a sértődöttségét, hogy ilyen mostohán bánsz vele, hamar közömbös-enyhén boldog arcot vágva csatlakozik hozzád a törzsfőnök kunyhója felé. Már majdnem a bejáratnál vagy, amikor a három méteres ismerősöd kibújva a szűk résen felegyenesedik a bejáratnál.




-Yuban!? Hogy mertél visszatérni ide az elárult fajtádbéliek közé? -szemei izzanak a gyűlölettől- Azonnal takarodj a hegyeinkből és száműzöttként viseld bélyegző megvetésünket! Megmondtam, hogy ne menj önfejűen a selfek vidékére! Megtagadtad a parancsomat és megosztottad seregeinket. Ahelyett, hogy együttes erővel győztük volna le őket és úgy vonultunk volna a meggyengült ellenségünk otthonába kiszabadítani az asszonyokat, te rám is a falunkra is a vereség szégyenét hoztad Raydanban, elcsábítva a harcosaimat.
És a veled tartókat is a halálba vezetted. Nem okoztál még elég tragédiát? Nem veszejtettél el elég férjet és apát?
* A körülötted állók némán figyelnek titeket. Békítenének a szemükkel és megtartanának mind a kettőtöket hősnek. De nyelvükre mégsem jön senkinél egy szó sem.

Hát lehet, hogy Mambij hamar túltette magát a bányában történteknek, én azonban nem. Egy férfi, egy ork férfi becsületében érzi megalázva magát, hogy a felesége ezt az utat választotta.
Ennek persze élesen ellentmond, hogy akkor miért mentettem meg őket, miért adtam a saját szabadságomat az övéért, de ezt még magamnak sem tudtam megmagyarázni. Nem csak az volt az oka, hogy ő a fiam anyja, a szívem összeszorult, ahogy láttam a boldog mosolyt lehervadni az arcáról.
De aztán értetlenül meredtem rá.
- Mit keres Yabo Maruk kunyhójában? – ráncoltam össze a homlokom, de ekkor megjelent az emlegetett szamár.
Mielőtt kérdőre vonhattam volna, egyszerűen letámadott és én csak egyre jobban ziháltam a fejemre olvasott bűnök súlya alatt, mert nem vitatkozhattam a
azok igazságával, még ha így összefoglalva soha nem gondoltam végig és nekem is voltak mentségeim, de most nem jutott eszembe egyetlen épkézláb mondat sem.
- Csak……….csak …….meg…..akartam….menteni…..őket. – nyögtem ki végül határozatlanul. – Én nem árultam el….senkit! – emeltem meg azonban erre az igazságtalan vádra. – Mindig becsülettel harcoltam népünkért! És te Maruk? – kezdtem magamhoz térni. – Miért van nálad a fiam?

/Yuban/




A kedvesed némán hallgat a törzsfő megjelenése után. És főleg már előtte, a kérdésre, hogy mit keres nála Yabo. És elkezdődik a beszélgetésetek.
-Ő már nem a te fiad. Száműzött vagy, akinek semmi köze Yrch-hez és az itteniekhez. -a nőt maga mellé húzza bal kézzel- Ahogy Mambijt is a feleségemül fogadtam vele együtt, aki immáron az én utódommal terhes a szíve alatt.
* A pallosát előhúzza a hátán lévő hüvelyből és feléd fordítja.
-Jobb, ha most elmész. Itt senki nem lát szívesen.
* A nép értetlenül feszeng, közöttük pedig egy kifeszítve csuklójánál megkötözött ember fickót látsz meg, de ennek nem kell befolyásolnia a gondolataidat.

Az, hogy Maruk ellenszenvvel viseltetik irántam, nem lep meg, de ha lehet a mondanivalója, még jobban megforgatja a tőrt a szívemben, mint amit a bányában megtudtam. Még meg sem melegedett itt az én drága asszonykám és máris összeszűrte a levet Maruk-kal! És még volt képe ölelő karokkal várni!
Mikor magához húzza az áruló némbert megrándul az arcomon egy izom, de ezen kívül nem reagálok érzelmileg.
- A fiamat akarom! – mondom jégcsap hangon. – Ez a szajha, akin végig ment a bánya összes selfje, meg nyugodtan legyen a tied, összeilletek.
Körbenézek, mikor azt mondja, hogy nem látnak szívesen és valahogy én nem ezt látom a feszengő arcokon. Megemelkedik a szemöldököm, amikor egy megkötözött embert is meglátok. Mi folyik itt?
- Úgy látom nem teljes az egyetértés, csak épp nem mer senki szólni. – intek körbe. – De ha embereket tartasz itt fogva, hamar leáldozik a királyságod Maruk, mert a Királyságiak nem fogják annyiban hagyni és akkor megint harcok lesznek a faluban. Te fogod megölni azokat, akik még megmaradtak. És most ide a fiamat és már itt sem vagyok!

/Yuban/




Lassan közeledünk ahhoz, amitől a falusiak tartottak. Hiába próbálták volna vezetőjüket csendben békíteni, az nem hallgat a néma szóra.
-Itt teljes az egyetértés. Vagy elkotródsz azonnal, vagy nem állok jót magamért.
* Maruk ezzel nyílt kihívást intézett hozzád, ám nem nehéz addigi lépései mögött megsejteni egy orknak, hogy itt jóval régebben gyökereznek a problémák. Nem csak azzal volt a baj, hogy elmentél Raydanból. A fegyelmezetlen haderőben ez bár nem mindennapos, de koránt sem megbotránkozást keltő lett volna. Hiszen mindenki önként csatlakozik egy támadáshoz.
Ám az igazi gond, hogy győztél. Méghozzá a többiek élén, őket vezetve. És nem a gyönyörű feleséged vagy viselkedésed miatt akar kitúrni mindenedből. Fogságba esésed után gyorsan lecsapott asszonyodra, akivel éreztette kézzelfoghatóan, bár mások előtt nem mondta ki, hogy ugyan úgy el kellene hagynia Yrchet, ha nem megy bele a dologba, mint most veled teszi. Ezáltal férfi büszkeségedben megsértett és már előre kódolta a konfliktusotokat. Jól álcázva egy féltékeny és megcsalt férj kirohanásának, mint sem számító hatalmi érdeknek.
-Az emberek nem jönnek ide. Ők adták nekem rabszolgának és a nőjét is.
És ha ide is jönnének... hát nem hazai terepen vagyunk, hogy legyőzzük őket? Oughwarban se okuk, se joguk követelőzni.
* Bár te vetetted fel, ám igyekezett terelni a szót a száműzetésedről és leendő párbajotokról, ha ragaszkodsz fiadhoz. Büszke hadvezéri voltát csillogtatta a válaszban, noha stratégia helyett inkább újabb kihívók felbukkanását igyekezett megelőzni.

Ha nem lennék ork biztos meglepne ez a magabiztos hozzáállás, mikor látszólag ügyet sem vet a körülötte lévő nem épp egyetértő hallgatóságra, de ez nálunk nem újdonság, különben a törzsfők kihívásai sem fordulnának elő. És ráadásul nem vehetem félvállról Maruk fenyegetőzését, hiszen ott a kard a kezében és ha nem is az ész bajnoka – mondjuk én sem vagyok az – azért van kellő harci tapasztalata és az ereje is, hiszen legyőzte az előtte lévő vezetőt.
Na meg, én most nem a vezetői székért hívnám ki, hanem egy általa száműzött valaki, akit joga van helyben megölni.
Ennek ellenére megvetően néztem rá és Mambij-ra, hiszen nem mehettem el szó nélkül, hogy a becsületembe gázolt. Gondolom ez is volt a célja.
Különben is, hová mentem volna? Nekem ez volt az otthonom.
Azonban a fiam nem maradhatott Maruk kezében, ezért az egyért érdemes volt élnem.
Vagy elviszem, vagy meghalok. A többin ráérek gondolkodni később.
Nem mozdultam a helyemről, bár nekem nem volt fegyverem.
- Nem tudom, hogyan szerezted meg az ember foglyokat, de nem is érdekel. Ezért fájjon a te fejed. De nincs jogod a fiamhoz, add ki és akkor szó nélkül elmegyek, ha nem, akkor megküzdök veled, mint férfi a férfival. – húztam ki magam.

/Yuban/




Egy nő arcát aggodalom tölti el, ahogy egyre makacsabbul hajtogatod, hogy mi az egyetlen feltétele, hogy egyszerűen távozni akarj.
-A fiamhoz nincs jogod. Te hagytál el minket. Én próbáltalak kedvesen fogadni, de láthatta mindenki, hogy viselkedtél velem.
* A mindenkinél megbotlott a nyelve és körbe pillantott, de természetesen a falu lakói mindinkább elhatározták, hogy kimaradnak ebből az egészből. De tekinteteikből egyáltalán nem a helytelenítés sugárzik feléd. Egy ork így viselkedik. Nem hagyja a törzsfőnöknek sem, hogy mindent elvegyen tőle.
Még ha igen rövid életűek is az agyaras faj tagjai...




És ha nem hátrálsz meg, akkor nem csak tartja a kardját a nemrég említett személy, de előre is lép.
-Nem mondom el még egyszer, itt nincs jogod követelőzni. El sem tudnád tartani a kölyköt a hegyekben bolyongva.
TŰNJ EL!
* Ezzel figyelmeztetőleg megsuhintja feléd a pallost. Nem tervez hosszú felkészülési időt. Te fáradt vagy az úttól és fegyvertelen. Ám most mégis ő léphet fel az -új- családja védelmezőjeként, így úgy érzi jogos eme hátrányok ellenére is letámadnia téged.
Hiszen elég egyértelműen kijelentette, hogy baj lesz akkor, ha nem lépsz vissza. Többeknél van fegyver a körülöttetek állóknál, ám nem veszik elő.

- Én hagytalak el?! – a közömbösség máza kezd lefoszlani rólam, ekkora arcátlanság hallatán és most először azért néztem körül, hogy keressek valakit, akit szintén a mi támadásunk mentett meg a bányából. – Én hagytalak el? – ismételtem meg. – Hiszen végig kurválkodtad a rabságodat és aztán mikor kimentettünk onnan, akkor a szabadságodért a sajátomat adtam oda és ÉN hagytalak el? Nincs jogod a fiamat nevelni, nincs jogod engem ezek után a férjednek vallani. Ott van neked Maruk, megérdemled, de a fiam nem fogjátok megkapni!
Mikor Maruk karddal közeledett felém, ez meglepett, hiszen sosem volt jellemző azért, legyen bármilyen álnok is egy ork, hogy fegyvertelen ellenfélre támadjon.
- Nem követelőzöm. – mondtam higgadtan, de izmaim megfeszültek. – Csak azt akarom, ami megillet és ezt te is tudod. A fiú az apjáé! És nincs kardom Törzsfönök, csak nem akarsz lekaszabolni becstelenül? – tártam szét a karom, de nem mozdultam.
Ha most nekem jön, még mindig elugorhatok, de ezzel kiválthatja a törzs elégedetlenségét.

/Yuban/




Egy husángot ragad meg bal kezével Maruk, amit épp maga mellett tartott az egyik harcos és oda dobja neked.
-Hát akkor védd magad!
* Ha lehajolsz érte, már támad amint hozzá érsz. Hiszen az íratlan szabályok nem sok mindent szabnak meg. Ám ha nem élsz a gesztussal, az a párbaj elöli kitérés lenne. Legalább is ő így értelmezné. Az első csapás legalább olyan, hogy könnyen ki tudsz térni, a vállad felé irányul srégan. Ám még vissza sem húzza a pengéjét, jó előre készült a visszakézből újabb vágás immáron a puhább célpontnak számító hasad felé, hogy ha eléri a pallosa, ott könnyebben meg tudjon vágni, mint a bordáknál.
-El akarod szakítani a gyereket az anyjától? Ő már nem a tiéd. Talán sosem volt az.

/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -Sikertelen a második attak is.
6-10-ig -Megsebesül Yuban/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 8

Azért egy husángnál többre számítottam! Természetesen könnyedén kaptam el, amikor felém röpült a méretes fadarab és nem lepett meg a hirtelen támadás sem, mert ismertem már Marukot annyira, hogy minden aljas előnyt ki fog használni, amit az ork becsületkódex eltűr még.
Ha csak ujjbeggyel megérintettem volna a bunkót és aztán az a földön köt ki, már akkor lecsapta volna a fejem, minden további nélkül és a körben állók elkönyvelték volna, hogy minden rendben volt a párbajban.
Oldalra mozdultam a ferde vágás elől, azonban a bányában nem volt lehetőségem a kardvívás szépségeiben elmélyülni, így kissé lassan reagáltam le a kísérő vágást és a kard hegye végig szántott a hasfalamon, egy nem túl mély vágást megejtve rajtam.
Csak egy izom rándult meg az arcomon, ahogy tudomásul vettem, de aztán gyorsan hátráltam, hogy legyen helyem a husángot meglódítani. A meglebegtetett lehetőségre csak a szemem villant meg.
- Ő nem az anyja többé. Megtagadom a feleségemet, nem az asszonyom többé. Te is tudod Maruk, hogy jogom van hozzá! Ha nem adod ki nekem, megsérted a szellemek akaratát. Ha nem ismered el, kérem a sámán ítéletét! – pillantok körbe, az igazamat keresve.

/Yuban/




Amikor hátrálva felméred a helyzetedet, megnyugodva veszed észre, hogy ellenfeled is visszalépett egyet. Így a furkós botodnak van helye, még sokkal több is, mint kéne. Maruk nem csak nagyobb méretei miatt nem indított belharcot, de a kezében tartott három méteres pallosával is inkább távolról próbált meg-megsebesíteni.
-Ha az asszonyt meg is tagadod, ahogy ő téged, a fia attól még annál a szülőnél marad, aki törzset tud neki biztosítani. És húst az asztalra. Mellettem ez Mambijnak nem lesz gond, ellentétben egy kivert kutyával.
* Amikor látja, hogy nem támadsz vissza és hallja, hogy a sámán ítéletét kéred, akkor újra neki lendül  és megpróbál a bot alatt elcsúsztatva megszúrni.


/Ne feled, hogy a falu fősámánja banolva lett nyárig!

Kockadobás: Tízes
1-5-ig sikertelen
6-10-ig sikeres támadás/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 2

- Miért ragaszkodsz egy olyan kölyökért, aki nem a tiéd? Mit akarsz vele Maruk? – horkantam fel, mert tényleg nem értettem.
Nem hiszem, hogy szüksége volt Mambij jóindulatára, a falu népe pedig eddig sem állt egyikünk sem mellé tevőlegesen, így eléggé értetlenül álltam az egész előtt.
Tényleg nagyon kíváncsi voltam, mi vezeti, hogy ennyire kiálljon ezért és akár meg is akarjon ölni érte.
- Én megküzdöttem az éjelfekkel, megküzdöttem a szabadságomért és a hazaútért, csak, hogy visszatérjek a törzsemhez. Nem elég, hogy tudomásomra jutott, hogy a nő, akit asszonyomnak választottam, egy kis jólétért odaadta a testét a selfeknek, nem elég, hogy hazatérve olyanokkal vádolsz, amit nem követtem el, még ha hibás is vagyok azért mert segítséget próbáltam vinni az elraboltaknak, míg te ne voltál ott, nem elég, hogy ezért száműzöl, még az apai jogaimat is megtagadod. Milyen vezet vagy te Maruk?
Míg szünetelt a harc, nem csökkent a figyelmem, így azonnal teljes erőmből a pallosára sújtottam, ahogy azt felém lendítette, ezzel próbálva kikerülni a döfést és lehetőleg elzsibbasztani a karját. Utána a csuklóját vettem célba, hogy eleressze a fegyverét.

Hatos kocka:
1-3-ig sikeres a visszatámadás
4-6-ig nem sikerül

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6