/Yuban, a userrel Skypon egyeztetve/


Yuban igen határozottan lát neki a faggatózásnak és persze nem egy jól képzett és sokat próbált katonával áll szembe. Ezért nem véletlen, hogy hamarosan megtörik.
-A fővárosba szokták vinni őket diadalmenetre, hogy lássa népünk, hogy a hadvezér milyen jól harcolt katonáival a nép védelmébe. Utána pedig a bányába viszik.
* Mutat Dante irányába. A tímár elégedetten mordul fel, ahogy a sötét tünde remegve megtörik és végre mond valami használhatót is.
Kérdőn néz az elf csapat vezetőjére.
- Minimum egy hét előnyük lehet, talán jobb, ha egyenesen a bányák felé megyünk, hátha ott lecsaphatunk rájuk.
- Mennyi idő ide a főváros és mennyi a bánya? - csattan fel ismét a self felé fordulva.
* Aggódva pillant körbe az arcokat figyelve, de belül tudja jól, hogy népe árulója lett. Még ha ez nem is olyan nagy lelki törés az intrikák világában, mint egy orknak. Néhány pillanatig úgy tünik, mintha nem akarna többet beszélni, de azért hamar kinyögi.
-Pár nap alatt elérhetitek Dantét. De a fővárost az idők végezetéig sem lenne elég időtök.

Talán nevetésnek is lehet mondani, ahogy Yuban felhorkan a kis self szavaira, de aztán megragadja a ruháját és kissé megemelve szemmagasságba húzza.
- Miről beszélsz nyomorult? Miért ne tudnánk elmenni a koszos fővárosotokba?
Aztán ellöki az éjtündét és ismét az elfre néz, hogy ő mit mond, elvégre mégis csak ők vannak többen, ha magára marad, akkor sokkal kevesebb esélye lesz.
A raj parancsnok nem akar beavatkozni, ám amikor egyértelmüvé válik, hogy az ő szavára vársz, akkor csak elmondja nem túl mosolygósan a véleményét.
-Gondolom azt hiszi, hogy nem tudnánk sose eljutni oda, mert a sötét bőrü barátai mindent megpróbálnának, hogy megállitsák a támadást.
De mint mondtad, valószinüleg a bányában vannak. -bólint- Ha a családodat akarod megmenteni és nem a bosszú éltet, akkor logikusabb először ott kezdeni. És legfeljebb majd utána megtámadjuk a fővárosukat, ha ott nem találjuk.
Igen! Yuban-nak is pont ezek a gondolatok járnak a fejében, így most nem esik nehezére, hogy egyetértsen a tündével.
- Cöhh! Ez majd kiderül, de most a rokonaink az elsők, őket jöttünk kiszabadítani és közben si sok éjtündét leölhetünk, így bosszunk is kielégülhet. - bólint. - Te velünk jössz, még ki tudja, hogy mire leszel jó, de legalább az utat mutathatod féreg. - löki előre a selfet, hogy menjen előre, aztán követik, persze azért felderítőket küld előre, hogy nézzék tiszta e előttük az út.

/Yuban/


A csapat elindul azon felbuzdulva, hogy végre nem vakon kell tapogatózniuk az ellenség földjén. Ritka adomány az, hogy egy foglyot rávettek, hogy kalauzolja őket Zevadarban. Talán a balsikerű támadás, amiben Hraman is részt vett, nem lett volna annyira véres kudarc, ha ők is fognak egyet maguknak. Igaz... akkor Uráldur itthon volt és felderítői már korán jelezték neki az ellenség minden mozdulatát.
Most, hogy Saraven határon hagyott katonái között átjutottak, már a többi hadvezér feladata lesz, hogy felemeljék a fejüket és megvédjék birodalmukat. Ám egyelőre ez a kis szolga sem teszi. Üres vidéken haladnak tovább egészen addig, amíg a felderítők egy barnás-vörös anyaggal megrakott szekeret nem jelentenek, amit tíz self követ.
Az erdei elfek megállnak és feléd fordulnak, hogy mi a terved?

Yuban örül, hogy nem vaktában kell bolyonganiuk a selfek kietlen vidékén, hanem van, aki vezeti őket, de nem esik abba a hibába, hogy maradéktalanul megbízzon a megfélemlített éjtündében. Jó párszor tapasztalta már, hogy a sötétbőrű népség legalább olyan fanatikus, mint az orkok maguk.
Az elfek sem okoznak most gondot, az ő felsőbbrendű megnyilvánulásikat is visszafogja az ismeretlen vidék.
Mikor az egyik előre küldött felderítő azzal a hírrel tér vissza, hogy egy kisebb, valami ismeretlen anyagot szállító kocsit kisérő selfekbe botlottak, azonban kicsit elbizonytalanodik.
- Ezek már a bányából jöhetnek? - csap le a fogolyra. - Mit szállíthatnak?
Ha úgy véli értékes lehet a zsákmány akkor parancsot ad rá, hogy nyilazzák le a tündéket, de ha jelentéktelen a zsákmány akkor inkább nem bocsátkozik harcba, hanem elkerüli a csaptot és tovább megy a bányák felé.
A rab a vállai közé húzza a nyakát és szemei fürkészik a timár tekintetét.
-Nem tudom. Én nem ott dolgozom. De már közel van, lehet egy rakomány a fővárosba. De hogy mit szállithatnak!
Széttárja a karját és nehéz lenne ennél többet kiszedni belőle. Eközben egyre közeledik a menet, igy jobb lesz eldönteni, hogy mitévők leszünk, hiszen ha az úton maradunk, biztosan észrevesznek minket.
- Mindenki keressen rejtekhelyet és az íjászok lőjék sündisznóvá ezt a tíz selfet! - adja ki az utasítást végül elégedetlenül Yuban és meglegyinti a rab tarkóját, csak amihez tartás végett.
- Ennyivel is kevesebb lesz belőlük! - villantja ki agyarait, miközben fedezékbe húzódik, míg a sötét tündék odaérnek.

/Yuban, a userrel Skypon egyeztetve/


Az elfeknek sem kell kétszer mondani. Az orkokkal együtt ők is elbújnak, igaz igyekeznek kicsit hátrébb, egy váratlan visszatámadástól védettebb helyeket találni.
Ám óvatosságuk feleslegesnek bizonyult. Ahogy a több száz nyílvessző megindul feléjük, drowok hamar földre kerülnek és nem mozdulnak többé. És itt az ideje, hogy megnézzétek a rakományt. Ám sokak nagy csalódására valaki felismeri.
-Ez csak vasérc. Oda haza Awyrisben néha láttam a kovácsnál olvasztani. De ezek szerint valóban arra felé lesz a bánya.
* Nem nehéz észrevenni, hogy a fekete hegyeket borító por más árnyalatban, de mintha ugyan az az anyag akarna lenni...
Nem akar az ork vezető kockáztatni, hiszen ha a selfek észrevennék őket, akkor használhatnák undorító mágiájukat, így nagyon is kedvére van, hogy a nyilak gyorsan végeznek a drow-okkal.
- Szóval csak számunkra értéktelen vacak. - állapítja meg Yuban, ahogy meghallja az embere szavait. - Akkor ne időzzünk itt tovább, siessünk a bányához.
* Persze a selfektől elszednek minden használhatót, aztán mennek tovább.
Ahogy elhagyjátok a terepet és a bánya felé igyekeztek, már nem látjátok amikor egy holtest megmozdul és a fejét elfordítja. Hamarosan abból az irányból egy másik kecmereg fel és a zombi egy szó nélkül vállára csapja megidézőjét. Aki elég járatos volt a mágiában ahhoz, hogy a nyílzápor ellenére is kilépjen gyorsan a testéből majd vissza. És súlyos sebei ellenére is elviteti magát a következő katonai támaszpontra.
Eközben Kuznyit épp veled vitatja meg legújabb félelmét.
-Szerintem igyekezhetnénk egy kicsit jobban. Ha valaki visszafelé jön azon az úton, óhatatlanul is meglátja a szekeret és a hullákat. És rögtön a nyakunkon lesznek ezek az ördögök.
A legjobb az lenne, ha a foglyokig meg sem állnánk, hanem rohannánk addig, amíg ki nem szabadítjuk őket.

Yuban-nak eszébe sem jutott, hogy eltüntesse a halott selfeket, de mikor az elf vezér felemlegeti, hogy ezzel akár veszélybe is sodorhatják magukat eléggé felfortyan, bár alapból egyetért a sietséggel, hiszen ellenséges területen vannak, egyébként is bármikor lebukhatnak.
- Akkor is szólhattál volna, amikor ott álltunk, alrejtehttük volna a nyomainkat. Ám mindenképpen jogos a sietség. Jobb lenne még a bánya előtt kiszabadítani őket.
Gyors iramban megerednek és az előkerüldött felderitőket hamar beérik, akik egy szikla mögé behúzódva figyelnek ismét valamit. Ám a kanyartól nem látni mi az. És joggal merülhet fel, hogy két lehetőség tovább futni és lerohanni azt, amit figyelnek vagy ismét behúzódni a nagyobb kövek árnyékába és onnan megszemlélni a terepet.
A tímár szíve szerint már nem állna meg és népe hagyománya és vislekedése is arra ösztönzi, hogy fejjel rohanjon a falnak, erővel legyűrve minden előtte lévő ellenállást, de a tündékkel való közösködés és pár csata már arra ösztönözte, hogy inkább hazsnálja a fejét, mert ki tudja mi lehet és főleg mennyien lehetnek előtte.
Így aztán inkább óvatosan közelíti meg a kanyart, ahonnan már látni is és eldöntheti mit tegyen.
A bánya bejárata tárul elé és vagy két tucatnyi zevadari van ott. Nem látja a végét, csupán valami emelős szerkezet szerüt. Ám a csapat számára még mindig leküzdhetőnek tünik a hatalmas túlerőnek és a kiváló ijászoknak hála.
Ám a bánya mélyéről igy nem tudnak semmi többet.
Yuban-nak máris a fülében dobol a vére, ahogy meglátja a célt a szeme előtt és az ott ténykedő selfeket.
Ha a felderítők nem jelezték az ork foglyokat, akkor már nem bír tovább a vérével és kockáztat, megtámadva az őröket. Elsősorban itt is az íjászokra támaszkodva

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


A roham megindul és mintha csak az istenek -vagy a szellemek- is ezt akarták volna, gördülékeny lendülete hamar elsöpri az ellenállást és bár az ellen próbálkozik, hamarosan ott álltok a megtisztított barlangban. Ahol szeretteiteket nem találjátok csak egy lyukat, amibe egy gémeskút szerű szerkezettel megy le valami fa tákolmány. Odalentről hangokat hallotok és izzadság szaga árad.
-Most mi legyen? Nem tudjuk, hogyan működik és azt sem, hogy mi van odalent.
* Kuznyit csak tanácstalanul nézte a négy kart, mely elvileg megforgatható lenne, de régen döglött állatok csüngtek ernyedten rajta. És a csigasort, amin keresztül egy kötél ereszkedett a mélybe.
Yuban elégedetten felmorran, amikor az utolsó self is holtan rogy össze, de a jókedvét azonnal elsöpri a látvány, hogy senki más nincs a barlangban.
A lyuk láttán feltámadnak ősi ösztönei és tiltakoznak azonnal, hogy oda lemenjenek, de tudja azt is, hogy ha most a családtagjaik nélkül visszafordulnának, sosem bocsátanának meg neki emberei és ő sem magának.
- Ez a szerkezet levezet a mélybe, páran megforgathatják, mert azok a dögök nem fogják. Embereid fele maradjon itt és állítson fel védelmi kört, mi meg lemegyünk és kiszabadítjuk a társainkat, ha a föld legalsó bugyraiba is kell értük mennünk. Ha egy fél nap múlva nem kerülünk elő, menjetek haza Kuznyit. Köszönöm, hogy eddig .....kitartottál. - nyújtja karját egy baráti kézfogásra.
Ha egy orknak az ösztönei tiltakoznak, akkor egy lombtündének meg sikítoznak. Nagyon bizalmatlanok voltak elsőre is, de amikor a fél napot meghallották, akkor bizony a lassan elenyésző bizonytalanság újra kiült az arcukra. Már egész jól érezték volna magukat a második győzelem láttán -és a két határőr lemészárlása ebben benne sem volt-, de nagyon nem kívánkozott oda le senki.
-Majd mi meghajtjuk, ha megmutatjátok nekünk, hogyan kell. Nyugodtan menjetek csak ti!

Nem volt nehéz észrevenni, hogy a lombtündék nem akarnak lemenni és most először az út folyamán Yuban tudta, hogy ez nem a gyávaság jele, hanem egyszerűen az elfek nem oda le valók. Ha rá is tudná venni őket, az íjászoknak sem igen venné ott hasznát.
- Maradjatok mind, mi megyünk. - bólintott és a szerkezetbe szállt intve társainak. - Menjünk.
Hamar rájönek, hogy a kerék mozgatásával lehet a szerkezetet irányitani, ám eltelik egy kis idő, mire valaki észreveszi a kútban, hogy a lift felfelé jön. Ez után már csak egy dolog volt, amit el kell döntenie Yubannak. Még igy is, hogy az erdeiek hátra maradnak, csak a fele ork banda fér be egyszerre a felvonóba és tud leereszkedni.
El kell döntenie, hogy mi alapján fogja kiválogatni, aki lemegy az első körrel, hiszen az akna mély és lehet csatára kell kelniük addigra, mire a csapat második fele leér...
Az orkok nem kis darabok, Yuban magáról főleg nem mondhatja el ezt, így mikor végre megtalálják a szerkezet működésének kulcsát és egy nagyobb szekérféle lengedezik a járatban mikor feltekeredik, rájön, hogy nem fognak mind elférni.
- Én megyek le a fele csapattal első körben, a jó fegyverforgatókkal, jönnek a kardosok és a fejszések, a második körben jönnek a nyomolvasók és felderítők. Mindenki harcra készüljön, így ahogy leérünk szóródjatok szét a szerkezet körül. - adja ki az utasításokat.

/Yuban/


Az óvatosság nem volt hiába való. Az éjtündék nem véletlenül alakították így ki a bányájukat. A szökést is hatékonyan gátolja, de kellő időt hagy felkészülni egy meglepetésszerű támadásra. Pont amilyen a tiétek is.
Ám a sors fintora, hogy amilyen gondosan kialakították, annyira elképzelhetetlenné vált a másfél évszázados háború során, hogy valaki betör Zevadarba és képes a határőrökön keresztül eljutni idáig. Így az éjtündék még akkor sem igazán készültek fel lélekben a harcra, amikor már a lassan leereszkedő szerkezetben megpillantották az agyarasokat. Valahol mélyen még mindig azt remélték, hogy ez csak egy félreértés és megint új foglyokat hoznak.
Bár fegyvereik a kezükben vannak és a támadásotok megindulásával ocsúdnak, ám átkaikat nem használták akkor, amikor visszatámadni képtelenül még csak a felvonóban voltatok és vártátok, hogy leérjetek, így hamar felmorzsoljátok az ellenállásukat.
Ám a hangos kiáltások szinte futótűzként terjednek az elétek táruló széles folyosón, mely hamarosan elkanyarodik. Több ezren is lehetnek idelent, a törzsed veled jött tagjai szinte eltörpülnek Dante méreteihez képest.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/


Lassan hőseink megérkeznek. Yrch még mindig sötét rejtélyként áll előttük, mikor belépnek két járőr ork kíséretében. Ám ezúttal nem egyszerűen átkísérik őket a törzs területén. Ide érkeztek és itt találkoznak Valora Moorral és a fogvatartóival. Egészen pontosan Marukkal.




-Ez a kölök meg a srác mit keres itt? Csak a sámánasszonyt kértem. Te -fordul a főpapnőhöz- mostantól szabad vagy és bármikor kérheted a segítségünket.
* Intett, hogy elhagyhatja a nő a falut. És nem nagyon törődött vele a továbbiakban. Inkább új szerzeményeinek szánta figyelmét.
-Ti hárman. Vigyétek a csecsemőt és a csávót a folyópartra és öljétek meg őket! Nincs szükségünk éhes szájakra. Te pedig... -jobb kezével megragadott az állad alatt és megszorított, miközben másik kezével a tarkón támasztott és megemelt annyira, hogy pipiskedned kelljen a cipődben és arcodat fölfelé fordította, egyenest izzó tekintetébe- ... valami nagyon forró kényeztetéssel lepsz ma este, különben az ő sorsukra jutsz.
* Nincs nálad semmi fegyver, ha esetleg eszedbe jutott volna. Még a poraidat is elvették Észak-Bivalyban. Alig hagytak meg valamit, mégsem sejthették, hogy birtokában vagy mindennek, amivel meg tudsz újra szökni.
Már csak az a kérdés, hogy a családod is veled fog-e tartani, ha kikerülsz innen.

Mikor őrökkel körülvéve besétáltunk a következő faluba és megláttam a gyűlölt agyaras férget, minden reményem porrá omlott, ami eddig azt mondogatta nekem, hogy ez csak valami véletlen.
A főpapnőre csak egy gyűlölködő pillantást vetettem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a mi életünk árán vette meg a magáét, amiért csak megvetést érdemelt.
Azonban nem sokáig lehettem elfoglalva a bosszú gondolatával, mert Maruk, eddigi ismereteimet róla nem meghazudtolva, máris intézkedett és ez úgy összeszorította a szívemet, hogy majdnem megnémultam.
Vagyis igazán pár percig ez is történt, hiszen levegőt is alig kaptam, ahogy félig a levegőbe emelt a nyakamnál fogva, de a félelem és kétségbeesés megsokszorozta az erőfeszítéseimet, amivel egyrészt meglendítve a lábam ágyékon igyekeztem rúgni az orkot, aztán ha sikerült levegőt vennem, hatalmasat sikítottam, hogy jó ha a közelemben állóknak nem szakadt be a dobhártyája.
- NEEEEEEEM! HA HOZZÁJUK NYÚLSZ EGY UJJAL IS, AKKOR JOBB, HA OST AZONNAL MEGÖLSZ, MERT HA KELL A FOGAMMAL ÉS A KÖRMÖMMEL TÉPLEK SZÉT, DE SOHA, HALLOD TE OSTOBA…..KÉJVÁGYÓ BAROM…….SOHA NEM NYÚLSZ HOZZÁM!

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/




Ahogy felegyenesedik Maruk a fájdalom elmúltával egy büszkeségében megsértett férfi néz vissza rád.
-ROHADT SZUKA!
* Egy olyan parasztlengő suhan el arcod felé, melyet ember nem képes adni. Ha betalál, akkor fél métert levegőben úszva teszel meg, mire egy szaltó után a földre érkezel. És onnan haverod segít fel vállára kapva, cseppet sem kíméletesen.
-Koszos sámámasszony! Ezt még nagyon meg fogod bánni. -oda fordul a három fegyveres felé, akik már Aligátort lökdösték elfelé, karján Izuldával- Várjatok! Kössétek ki a falu közepére egy fához a férfit, a gyereket pedig adjátok oda Mambijnak! Én üzem neki, hogy gondoskodjon róla is úgy, mint a sajátjáról.
Te pedig ma este megszolgálod, hogy holnap ne változtassam meg a parancsaimat. Különben velük együtt a patakba folyatom a véreteket...
* A kunyhójába cipel és az ágy mellett lerak a földre. Csak most nézhetsz újra a szemébe. Nem nyúl hozzád, valamire vár.

Nem érdekel a tettem következménye, hiszen, ha megölik a kedvesemet és a gyermekemet már én sem kívánok élni egy percig sem. De az is biztos, hogy amíg egy szikrányi élet is van bennem, megkeserítem ennek az anyaszomorítónak az életét.
Az ütés olyan nagy, hogy azt gondoltam tényleg eljött az utolsó percem. Minden valószínűség szerint azonban csak az arccsontom tört el, hiszen érzem a könnyfakasztó fájdalmat, amikor után felránt a földről, de csak homályosan látom a ronda pofáját a könnyeimen keresztül.
Hányingerem van és szédülök, így ha magával akar vinni, akkor vonszolnia kell. Azonban mindent megért azt hallani, hogy kénytelen volt visszakozni, még ha ezzel csak haladékot is nyertem Aligátornak és a lányomnak.
Félig meddig öntudatlan vagyok, amikor a földre dob, de aztán nem csinál semmit.
Érzem meleg vérem az arcomon lefolyni és valamennyire kipislogtam már a szememből a könnyeket is, így felnézek rá, fennen lobogó gyűlölettel.
- Szolgállak, mert nincs választásom, de azt ajánlom, hogy egy pillanatra se hunyd le a szemed, míg együtt vagyunk. – suttogtam.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/




Az álboszorkány úgy tűnik lassan beletörődik a végzetbe, hogy újra ennek a törzsfőnöknek a társaságát kell élveznie az ágyban. Szenvedélyes szavaira válaszul Maruk megsimítja az állát gyengéden.
-Ha elégedett leszek az éjszakával, akkor lesz elég időd. És egész végig téged foglak nézni.
* Ajkát hozzá érinti a tiédhez és ha engedsz neki, akkor hamar az ágyba döntve hullámzik a testetek. Ám ha nem csókolsz vissza, akkor erősen szorítja mind két kézzel azt a porcikádat, amit éppen megfog és úgy kényszerít téged megfelelő helyzetre és megfelelő időben szád kinyitására. És minden hang a lelkedben azt suttogja, hogy életed teljesen más irányba folytatódik, ha beleegyezést színlelsz, mintha dacolsz a határon táncolva.
Másnap a kunyhó előtt egy X alakban földbe vájt farönk párhoz találod kikötözve Aligátort, akit két alvó őr vigyáz.


/Reagod végén dobj kockával!
10-es jelenti azt, hogy Lisbeth terhes lett az éjszaka. Egyéb eredmények esetén nem./

Most, hogy Aligátor is itt van és tudom, hogy mi mehet végbe benne, még rosszabb, mint akkor volt, amikor először kerültem ennek a vasállatnak a markába.
Ráadásul komolyan meg kell erőltetnem magam, hogy ne kapjon el a hányinger, ha csak ránézek.
Egyszerűen nem tudok úgy színlelni, mint annak idején, a gyűlölet teljesen átitatott, azonban nem tudtam volna elviselni, ha Aligátornak és Izulda-nak baja esik.
Visszanyeltem a keserű nyálamat és összeszűkült szemekkel meredtem az orkra. Képtelen voltam megérteni mi a fenét akar ez a tulok tőlem, miért ragaszkodik hozzám, még úgy is, hogy jóformán halálosan megfenyegettem és annyira nem lehetett ostoba, hogy ezt félreértette.
Tudtam viszont, hogy állni fogom a szavam és az első adandó alkalommal meg fogom próbálni megölni, aztán kiszabadítom szeretteimet és utána végzek magammal is.
Nem ellenkeztem mikor ágyba vitt, de nem  is játszottam el, hogy kedvemre van.
Másnap mikor kiléptem a kunyhóból nem bírtam a férjem szemébe nézni.
- Ki foglak szabadítani! – suttogtam neki.
Ha sikerül Maruk-kal beszélnem a kikötözött Aligátor felé intek.
- Engedd el onnan és bánj jól vele, hagy gondoskodjon ő  a lányunkról. Erre kérlek és nem fogod megbánni.

/ 10-es jelenti azt, hogy Lisbeth terhes lett az éjszaka. Egyéb eredmények esetén nem./

The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 4

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/




Lisbethnek elég rápillantani férjére, hogy megérezze a távolságot közöttük. Soha életében nem érezhette ezt ezzel a férfival kapcsolatban. Aligátornak elég volt az éjszaka kiszűrődő hangokat hallani. Ha te nem produkáltál, már csak a három méteres nagy állat hangjait hallotta.
-Nem voltál te olyan jó, hogy ezt megtegyem. Már azon is gondolkodom, hogy valamelyiküket ma vagy holnap megölöm.
* Gyengéden végig simítja az ujját az arcodon Maruk, amikor félrevonulva beszélgettek. És hangjában valami nagyon baljóslatú számodra. Hamarosan egy ork nő jön a gyermekeddel a karján és oda adja a kezedbe. És elvonulnak kettesben És bár jobban színlel nálad, megérzed azt is, hogy ő sem szerelemből van Yrch főnöke mellett.
Egy óra múlva látod bújtatott szégyennel az arcán kijönni a házból.

Mikor meglátom, ahogy a férjem rám néz, tudom, hogy sosem fogja megbocsátani, amit tettem, de azt nem tudja, hogy én sem fogom magamnak. Ettől függetlenül úgy ég az arcom, mintha valaki jó erősen felpofozott volna. Tudom, hogy mit akarok elérni és ez valamennyire segít megerősíteni a lelkem, hogy ne roskadjak össze és kibírjam, amíg megvalósítom, aztán már nem fog érdekelni semmi, megfizetek érte, hogy nem voltam okosabb, hogy elkerüljük ezt a sorsot.
Aligátor bízott bennem, bízott a megérzéseimbe, a képességeimbe és én cserben hagytam, de nem csak őt, hanem a lányunkat is.
Nyelek egy nagyot és dacosan nézek Maruk szemébe.
- Azt mondod? Rendben. – bólintottam és vonallá szorítottam a szám és ráharaptam a nyelvemre, hogy a fájdalom elakassza a szavam.
Mert megláttam Izulda-t és nem akartam bajba sodorni, meg megvesztem, hogy lássam jól van.
Tudtam, hogy hol találok kést és inkább magam végzek vele és magammal, mint, hogy hagyjam, hogy hozzányúljon.
Cska öleltem magamhoz, amíg a másik nő Maruk-kal volt és vártam, hogy alkalom nyíljon az éles szerszám megszerzésére.
Nem hiszem, hogy Mambij élvezte a dolgot, de ez most nem érdekelt.

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/



Miközben Maruk a másik nővel van, odaosonhatsz férjedhez és annak végre van ideje reagálni az általad neki suttogottakra. Noha nem sok édes van szavaiban.
-Lis! Hagyj itt engem! Fogd a lányodat és rohanj!
Nem akarok már élni. Nem akarok ezzel a szégyennel az emberek közzé visszatérni. Jobb az nekem, ha megöl ez a barom.
Kérlek tedd meg ha nem is értem, a lányunkért! Braslov óta gyötör a kétség, hogy te előre láttad az egészet. És pont azért alakultak a dolgok így, mert te jobban szereted titkon azt az orkot.
Én ezt nem akarom csinálni.
* Könnycsepp csillogott mind a két szeme sarkában, miközben igyekezett halkan beszélni, nehogy felébressze őreit. És lelked mélyében egy benyomás nem hagyja, hogy elhessegesd. A büszke könnyű lovas katona belül nem téged vádol. Próbált megvédeni téged, de nem tudott. Már többször vallott ebben kudarcot. Még mindig szeret, hiszen a vesztébe rohant, mikor Bivalyban feladta magát.
Ám hogyan lehetne leporolni az ő és a te lelkedről a szégyent, hogy ez a szeretet újra a felszínre kerüljön?
-Csak azért mentem a rossz nőkhöz, mert ők legalább nem hazudtak nekem.


/Ha a kést meg akarod szerezni, akkor kockát dobsz érte.
1 és 2 -Lebuksz és észreveszi az egyik agyaras.
3-6-ig -Sikeresen megszerzed a kést./

//kép//

Mikor Aligátor válaszol először azt mondja, ami miatt én sem tudok a saját szemembe nézni és ezért a szégyen fojtogat, de mire mondanivalója végére ér ezt felváltja a keserű düh, ami még a levegőt is kiszorítja belőlem. És mivel sneki máson nem tudom levezetni és pont az vádol meg ezzel a számomra elképzelhetetlen dologgal, akiért az életemet is odaadnám, teljesen elveszítem a maradék józan eszemet is és nem törődve az őrökkel, nem törődve senkivel, hatalmas pofont keverek le (már nem először sajnos) annak az embernek, aki azt hittem legalább, ha szégyell is engem, de legalább bízik bennem, tudja miért teszem.
- Mit nem merészelt! Hogy mondhatsz ilyet, hogy vádolhatsz meg azzal, hogy ezt a……. – egyszerűen nem találok szavakat, - ….ez az …..ocsmány férget, az életem lerombolóját……szeretem????? Hát mi a …..démonokra!....Minek nézel te engem!!!
Aztán a legeslegutolsó tőrdöfés a szívembe legvégén hozzátoldott szavai adják meg.
Falfehérre sápadtam és csak üveges szemekkel meredtem rá, még a könnyem is megmerevedett a szemem sarkában.
- Szóval ….ÉN….hazudtam neked? Én esküdöztem, hogy nem volt a szajhákkal semmi??? – suttogtam megsemmisülten. – ÉN Aligátor, soha nem hazudtam neked! Ellentétben veled.
Vettem pár nagy levegőt és elszánásom betonkeménnyé szilárdult.
- Kiszabadítalak és megkapod a lányunkat, de akkor csak egyet kérek tőled………se nézz hátra…..egyszer sem, ha meg akarod menteni Izulda-t! – azzal hátat fordítottam neki és elrohantam, le a folyópartra, ahol már láttam pár halászt és a hálójavításhoz, vágóeszközöket, talán szerencsém lesz és találok egy kést…..most azonnal!

The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

/Lisbeth- újra Maruk fogságában/


Egymás között, amikor a karakterek nem hallják, valljuk be, hogy Lisbeth felháborodásában igen kézzelfogható igazságok voltak. Házassága nem csak megromlott, de Aligátor miatt hazugságba is süllyedt. És a romokból már nem látszik, hogyan lehetne újra felépíteni a bizalom körét.
Az őrök az ordítozásra és a pofozkodásra felébrednek és hamarosan már el is hurcolnak tőle. És zaklatott lelki állapotban érkezel a folyóhoz, ahol próbálod az utolsó dolgot előkészíteni, amit csak tehetsz.
Ám lebuksz és amikor Maruk elé cipelnek a késsel, ismét hatalmas pofont kapsz tőle. Ezúttal is elhiszed, hogy a csontod tört bele, bár tévedsz. Ez az alak úgy tűnik nem csak a csatatéren gyilkolászást tanulta meg, de azt is hogyan támadjon sérülések nélkül. A két halász két oldalról szorítja még mindig a kezeidet, mikor űrnél is sötétebb feketeségbe esel jótékonyan.
Amikor eszméletedhez térsz egy Bivalyban látott katedrális belsejében ébredsz. Sehol egy árva lélek. Megérzéseidre hagyatkozva az oltár felé mész és ott sejted, hogy valami fontosat elrejtettek. És ahogy egyre inkább közelítesz, egyre tisztábban kivehető, hogy az egyik mécses nem gyertyával világit, hanem valaki van benne. Egy szellem.
Ha engedsz a mesék szép történeteinek és a reménynek, hogy egy dzsinn megoldja a problémádat, akkor kinyitva a tetejét hirtelen Hubert inkvizítor lebeg ki belőle lidércfénnyel körbe véve. És túlvilági hangon a következőket mondja:
-Találd meg a kulcsot, ami a r...
* Hirtelen az ébredés és az álom közötti mezsgyéjén találod magad és egyre növekvő vágyat érzel, hogy kinyisd a szemed.

Talán nem kellett volna így kibuknom, hiszen tisztában voltam vele, legalábbis sejtettem, hogy mit élhet át egy férfi, akinek asszonya épp egy másik hímmel hál, de ha neki rossz volt, akkor el lehette képzelni én mit éltem át, akinek el kellett viselnie a bűzös ork testét.
Természetesen err a kiabálásra már az őrök is reagáltak és bár nem azért, mert szánták volna a férfit és féltették volna az ütlegeimtől, szakítottak el tőle, hanem mert nem akartak szorulni Maruk előtt. Valószínűleg még jól is szórakoztak.
Sajnos nem vagyok elég higgadt ahhoz, hogy kivárjam a megfelelő alkalmat egy kés ellopására, így nem csoda, ha azonnal lebukom.
Maruk nem habozik bemutatni, hogy ki a legény a gáton és, hogy vele nem lehet szórakozni, de ez az ütés túl nagyra sikerül és a fájdalom belenyillal a fejembe, de aztán elsötétül előttem a világ.
Küszködve ébredek és fogalmam sincs, hogyan kerültem ki az orkoktól, ebbe a hatalmas templomba, ami ismerősnek tűnik. Lehet, hogy az egészet csak álmodtam?
Bizonytalanul, de valami ösztönös késztetésnek engedve lépkedek az oltárhoz. Kikerekednek a szemeim, ahogy az egyik mécsesbe kis alakot pillantok meg. Hitetlenkedve nyitom fel, de aztán ijedten hökölök hátra, ahogy Hubert inkvizítor magasodik felém.
- Milyen kulcsot? – értetlenkedem, de a látomás elmosódik és nyögve tapogatom meg az arcom, mire a kíntól kipattannak a szemeim.
Ködös tekintetem a nem messze tőlem tevékenykedő alakra siklik. Mambij az, aki épp a lányomat teszi tisztába.
- Mi történt? – nyögök fel.