Anglarnisnak csalódnia kell, ha egy percig is komolyan gondolta, amit mond. Ráterelődött végkép a gyanú és mielőtt a kapitány reagálhatott volna, az egyik embere előre is lendül.
-No, csini baba! Akkor jobb is, ha a te cuccoddal kezdjük az átkutatást. -ezzel kitépte a kezéből a csomagot és erejét megfeszítve széttépte a batyu külsejét- Azt hiszem, így a legjobb, mert aki siet, az gyorsabban tisztázhatja magát.
*Uráldur említette, hogy Al-Sziszi egyik emberével fog együtt utazni visszafelé a hajón, aki most aggódó pillantással szemlélte a fejleményeket. Tudta jól, hogy az Első Lord parancsa a lányánál van, amit más nem láthat, csak akinek küldték. Kellemetlen lenne, ha a következő haditerv a kikötői kocsmák részeg közönségének nyelvére kerülne...
Ám a kapitány nem tesz semmit és ezzel még biztatja is a többieket, hogy közelebb gyűljenek és gondosan figyeljék azt, aki szerint ők ügyetlen kalózok.

A felfordulástól távol apró lények ereszkednek le a hajó oldaláról a nyílt víz felől, hogy hamar eltűnjenek a mélybe.

Azon már meg sem lepődik a lány, hogy nem tetszik sem a kapitánynak, sem a legénységnek, amit mond, mert nem is udvariaskodásnak szánja. Nagyon szeretne már partra szállni és egyáltalán nem érdekli senkinek a kése, vagy a bárdja, vagy a koszos alsó gatyája, nem érzi, hogy az ő problémája lenne, ezt oldják meg a tengerészek, úgy is egy zsivány népség.
Azonban az egyik matróz nem így gondolja, mikor lerántja a válláról a zsákját és egy erős mozdulattal szinte kettétépi kiszórva ezzel a fedélzetre Aglarnis holmiját, köztük apja parancsát.
Szisszenve siklik ki a lány tőre és szegezi azt a fürgekezű tünde nyakához és nem azért mert bármi olyan lenne nála, ami okot adna a gyanúra, hogy ő vette volna el az eltűnt holmikat, de nem is óhajtja, hogy kutakodjanak a dolgai között. A levél persze alapból nem kelthet gyanút, csak ha beleolvasnak, amire persze nincs okuk, mert nem iratokat, hanem eszközöket keresnek.
Egy pillanat alatt kész lenne elvágni a fickó nyakát és keze már megrebben a tőre felé, de ekkor rájön, hogy ezzel csak azt érné el, hogy biztos neki essen az egész legénység, akkor meg biztos, hogy elég feltűnést fog kelteni a parton, a levélről, ami most a padlón hever nem is beszélve.
- Most már mindenki látja, hogy nincs benne semmi, amit kerestek. – szólal meg rekedten a visszafojtott feszültségtől.
Ha ezek után hagyják, gyorsan összekapkodja a holmiját és a levelet az ingébe rejti.
Ám egy biztos a fickó, akik megtámadta, számára már halott.

A kapitány udvariasan lehajol és segít összeszedni a szétszóródott tárgyakat. És mindeközben alaposan meg is nézi őket, hogy eszébe vésse az utolsó dolgokat, melyet eme gyönyörű lány jelenlétével utoljára láthat.
A kikötőben egy őrtől hallhatja, ahogy az egyre terebélyesedő botrányról beszél az egyik őr a társával.
-Ezek erdei elfek. Hiába hiszi sok ember őket jóságnak, nem lehet féken tartani ezt a népséget. Látod! Még egymástól is kilopják a garast a másik zsebéből. Ezt csak úgy lehetne elintézni, hogy a király kinevezne egy vajdát az élükre és az rendben tartaná az alá tartozókat. Hidd el, elintéznék egymás között a vitákat, de így kívülről nem tudod ezt a problémát megfékezi.
*A fiatalabb strázsa csak bólogat csendben az idősebb bölcs szavain. Bár nem rég állt be a seregben, azt már ő is kezdi sejteni, hogy egyre látványosabban ég ez az elf probléma. Lakossághoz képest kis számuk ellenére aránytalanul képviselik a bűnöző elemeket.
Az útitárs, akit Zevadartól kíséri most hirtelen megszólal a spion hölgy mellett.
-Egyből a kapitányhoz menjünk vagy teszünk még egy kerülőt a városban?

Aglarnis látja a kapitány szemén, hogy igen csak kíváncsi természet, bár az történtek után az udvariasság látszatába igyekszik gyömöszölni, ami persze nem sikerül, így nem nagyon ad neki időt a holmija szemrevételezésére, főleg nem a dokumentuméra, amit elsőnek kap fel és helyez az inge alá, míg a többi dolgának, hagyja, hogy a férfi keressen egy zsákot, amibe belerakhatja, ha már az övét szétszakították.
Ezek után viszont nem állnak az utjába a nyomorultak, hogy a partra lépkedjen, igaz az őt inzultáló matróz arcát jól megjegyzi, mert valamelyik éjjel ő lesz a rémálma.
Nem akarja még jobban felhívni a figyelmet magára, mint amennyire már sajnálatos módon megtörtént, ezért lassan, közömbösen lépked, így éles füle meghallja az őrök beszélgetését, amitől nem tudja, hogy dühös legyen-e vagy inkább felnevessen, hiszen Al-Sziszi ugyan eléggé a középpontba került, ha már mindenki róla beszél, viszont az orránál fogva vezeti a városiakat, akik erdei elfnek hiszik, ezzel lejáratva a lombevő népséget.
Tőre csusszan kis félig a hüvelyéből, amikor hirtelen megszólal mellette egy hang, hogy aztán egy káromkodást elfojtva lökje vissza.
- Nem sokra becsülöd az életed bolond. – horkan fel, de aztán megvonja a vállát. – Nem tudom meddig marad a hajó és nekem kell az a matróz. – intek vissza, hiszen árnyékom tudja miről beszélek. – Ha hamar kihajóznak, vagy a kapitánynak azonnali munkája van számomra, akkor inkább a kitérőt választom.

A titokzatos kísérő igen szívesen kísérte el a kis kitérőre az előkelő kémet, hiszen látványos összecsapásnak ígérkezett. És bármi is történik, egymás alibijére számítaniuk kell.
Még hosszú órákon keresztül vissza-visszapillantottak a kikötőbe, mire a legénységet is szép lassan elengedi a főnökük. Láthatóan dühöse voltak és nem úgy tűnt, mintha az ügy megoldódott volna. A legtöbben kocsmákba ültek be, de a kiszemelt áldozat a bordélyházak negyedébe tartott két társával.
Már csak a két utánuk osonó alakon múlik, hogy egy szűk sikátorban vagy egy kurtizán ágyában kívánják-e beérni.
Bár a város nyüzsög, ez a rész épp csak éledezik, hogy előkészüljön az esti csúcsforgalomra. A közbiztonságot pedig futtatók és a vörös lámpás házak kidobói őrzik. Néhány katona kószál az utcán, de inkább ők is csak lopni akarnak. Abból is csak csókot.

Nem tudhatja Aglarnis, pontosan milyen paranccsal látták el a kísérőjét, de úgy látszik csak a hajón akarta titkolni a kilétét a lány előtt, most már nem tartotta fontosnak, mert egyrészt nem tiltakozott, hogy az nem akar rögtön a kapitányhoz menni, másrészt láthatóan nem is akart tágítani mellőle.
- Ha már velem akarsz jönni, hogy végignézd, miként torolom meg az engem ért sérelmet, akkor legalább a neved is megmondhatnád. Feltételezem az enyémet tudod. – vonta meg végül Uráldur lánya a vállát és indult el az egyik sikátor felé, hogy annak árnyékából tartsa szemmel a hajón ténykedő legénységet, akik láthatóan nagyon igyekeztek, hogy végezzenek a fedélzeti munkával és partra szállhassanak.
Már lefelé ment a nap, mikor elbocsátotta őket a kapitány és kisebb nagyobb csoportokban leszivárogtak a hajóról. Legtöbben természetesen a kocsmákba, meg a kuplerájokba igyekeztek, ahogy Aglarnis kiszemeltje is.
A lány az árnyékban követte a két társával izgatottan beszélgető férfit, aki már előre ábrándozott a szajháknak. A lány számításba vette az ebben a negyedben lődörgő őröket, a futtatókat és kidobókat, így inkább úgy döntött, kivárja melyik szobába keveredik a fickó és mikor már kifulladva heverészik az ágyon, akkor lepi meg. Ha az árnyéka vele tarta szobába is, akkor felhívja rá a figyelmet.
- A lánynak ne essen baja, elég, ha elájul! Nem akarom, hogy minden kupitulajdonos minket hajkurásszon.

A leány és a társa bemásztak az ablakon.
Vagy legalábbis megkísérelték. Bakot tartott Uráldur gyermekének, hogy felkapaszkodjon és bár csukva van az ablak, remélhetőleg be tud jutni valahogy. Eközben ő egy nagy ugrást csinált, hogy minél fentebb kapja el a kiálló részek egyikét és kis késéssel követhesse. Ám Aglarnisnak nincs sok ideje, mert a hang felkeltette a belül magukat egész jól érzők figyelmét és a kéjnő már ki is pillantott.
Most még csak egyedül van az áldozata a prostival, lehetőségek tárháza áll még rendelkezésére. Ám ha nem gondolta át jól a lehetőségeit, ez igen gyorsan változhat.

Az ideiglenes társ nem az a szószátyár típus, de nem is csak néma szemlélője a dolgoknak, mert értően bólint Aglarnis utasítására, hogy a szajhát meg kell óvni, mert neki csak a kékelf matrózzal van dolga. Annak halála is felzúdulást kelthet, de hamar napirendre térnek felette, hiszen csak egy idegen, azonban ha egy itteni kurtizán is meghal vele, na azt már a negyed vezetői nem biztos, hogy könnyen lenyelik. Nem akar kockáztatni.
A másik self bakot tart neki, így a lány könnyedén feljut az emeleti ablakhoz, ahol a tengerész meghúzta magát a nővel és még ő késével kiakasztja a nyílászáró kampóját, addig a másik férfi ügyesen felkapaszkodik mellé, az épület kiugró tégláit használva.
Azonban lehet, kissé zajosabbak voltak a kelleténél, mert az utcalány kíváncsian közeledik az ablak felé, még szerencse, hogy a fényviszonyok miatt nem igen lát semmit, a kinti sötétben.
- Nem mondták még neked aranyom, hogy a kíváncsiak hamar megöregszenek. – morogja alig halhatóan és bosszúsan. Nem habozhat tovább, az ablaktáblát hirtelen belöki és kése markolatával erősen halántékon üti a lányt, majd azt a remélhetőleg utána igyekvő társ gondjára bízza, míg maga a matróz után néz.
Ha az nem lepődött meg és menekülőre fogná, akkor a kését dobja utána, ha meg lemerevedett, akkor pár lépéssel terem mellette, hogy a nyakának szorítsa a hideg pengét.
- Ugye nem felejtettél el szépfiú?
Semmiképpen nem akarná hagyni, hogy akár egy hangos szó elhagyja valaki száját.

A nő betört a hálószobába és gyorsan leütötte a kéjnőt. Bár nem szimpatizál vele, de ellentét sincs köztük és most kellemetlen lenne, ha „Mindenki Ancsáját” megölné.
Ám az ismerőse megáll a szoba közepén. Így nem kell a kés eldobásával bíbelődnie, ám az utolsó pillanatban a lábával beletúr a ruhái közé és a kardját lábujjai közé fogva feldobja a kezébe. Apró karcolásból csorog a vére, ám igen kellemetlen pillanatban érkezik közé és ISIS lánya közé az acél, mellyel azonnal döf is.
Vajon sikerül az utolsó pillanatban egy látványos húzással félre ugrani a meglóduló kémnőnek? Vagy elkerülhetetlen, hogy drágaságával összekeveredjen a vére egy vas csillogó ívén?
A társa még most csap rá tenyerével az ablakpárkányra és húzza be magát a paráznaság szentélyébe.
-Hogy feledhettelek volna, besurranó?

Nem okozott sok gondot a szajha, egy nyikkanás nélkül esett össze, ahogy Aglarnis halántékon ütötte, aztán már minden figyelme a matrózon volt, akinek legalább volt annyi vér a pucájában, hogy nem kezdett el menekülni, meg segítségért ordítozni, hanem megállt és várt.
Bár az is felmerült egy pillanatra a lányban, hogy csak a félelemtől dermedt meg, de a gyakorlott mozdulat, ahogy felkapta lábbal a kardját ezt azonnal cáfolta és őt meg még pont időben figyelmeztette, hogy jobb lesz vigyázni vele, talán több van benne, mint elsőre gondolta.
Most már nem foglalkozom a Testvériség emberével, hogy sikerült e feljönnie, vagy sem, csak a fickó és a halála, ami motivál, ha már ő is benne van a dologban.
Nincs ideje a lánynak oldalt mozdulnia, hiszen viszi előre a lendület, ezért csak egy módja van, hogy elkerülje a felé száguldó halált, hanyatt veti magát és közben a fájdalom átkát idézi a kék elfre addig kínozva vele, míg újból talpra nem tud pattanni.
Egy percig sem gondolja, hogy nem jár el tisztességesen, hiszen egyrészt ez is a fegyvertárába tartozik, másrészt, ahogy talpon van, megszünteti az igézetet és hagyja, hogy a másik kissé magához térjen, csak aztán veti rá magát, először talpával a másik térde felé rúgva, majd ha az megroggyan, elkaszál tőrével a torka előtt,bízva benne, hogy eltalálja és végez vele.
- Örökre be is vésem, ne félj!

A kémnövendék magabiztosan kezd, de amikor a tengerész kezébe hirtelen kard villan, hirtelen hátra vágja magát és csak a fájdalom átkának bevetésével ússza meg a dolgot, hogy ne szurkálja agyon ellenfele a feltápászkodás közben. Ám az ő világukban ez teljesen természetes.
Egy biztonsági rohan be az ajtón. Nyakában két hüvelykujj vastag aranylánc hirdeti, hogy nem utcáról összeszedett csavargó, hanem a kurtizán futtatója. Veszélyes ez a város és főleg az erdei elf kuncsaftok, amióta Al-Sziszi és a Testvérisége betette a lábát. A közelben tartózkodnak a lányok mögött álló „erős kezek”, ha ilyen alakok fizetnek egy könnyed kis menetért. Gyakran szadista vágyaikat is bele viszik a játékba, amiért néhányan felárat követelnek... ez a páros pedig soha nem engedne meg.
Ha Aglarnis folytatja az eltervezett akcióját, akkor biztató a siker reménye. Akár a táskáját szétszaggató halálával is járhat...
Ez idő alatt sikerült felkapaszkodnia a másik sötét elfnek az ablakon keresztül és tekintete a földön fekvő éjszakai lepkéről a stricire ugrott.

Bár meglepte Aglarnist a tengerész mozdulata a karddal, azért nagyon is sok tudatosság volt a mozdulatában, amivel elkerülte a pengét, hiszen elvégre katonának készült és sokat gyakorolt, nem volt rossz kardforgató és a reflexei is kiválóak voltak, de az volt a terve, hogy ő öli meg a férfit és nem fordítva, így persze, hogy bevetett mindent, így a mágiáját is, hogy ne kerüljön szorult helyzetbe, hanem győztesen kerüljön ki a párbajból.
Nem is volt addig hiba az elgondolásban, míg meg nem jelent a ribanc testőre, vagy ki a fenéje, mert szegény az nem volt, az biztos és ostoba módon beleavatkozott abba, amihez semmi köze nem volt.
A lány dühösen idézte a fejére a Fulladás átkát, miközben hallotta maga mögött a másik sötét elf neszezését is.
- Csak nézelődni ugrottál be? – szisszen felé, aztán egy mozdulat és remélhetőleg a hajón rátámadó férfi halott.
A futtatót ne akarja megölni, így, ha eltudnak jutni az ablakig és eltűnni a sötétben, akkor hamarosan megszűnik a fickó fojtása.
- Most már mehetünk a kapitányhoz.

A lány a megbízással a zsebében sikeresen ölte meg a tengerészt, és az érkező új szereplőt is sikeresen átkozza el. Kidülledő szemekkel, ahogy levegőt igyekezne venni tapogatja a nyakát és néz az ablakon kisurranó nő után.
-Ha úgy tetszik, csak nézelődni. Te nem vártál meg.
*Már nem csak a társa tűnt el teljesen, hanem félig Uráldur gyermeke is, mikor egy kés repült a hátába. A vállától nem messze állt a húsba és ez talán segített is neki még gyorsabban lekászálódni a falon.
Egyre véresebb ruhában tűntek el a sikátorok között. Ha meg akarják húzni magukat egy ház sarka mögött találnak egy sufnit, mely ajtaját csak egy retesz zárta el, nincs rajta lakat. Talán azért ilyen magabiztos a tulaj, mert nincs bent semmi, ami egy lakatnál értékesebb lenne. Csak tűzifa, néhány lom, széna a jószágnak.
Ha ez után már a kapitányhoz mennek, akkor a szokásos törzshelyén megtalálják egy törpe leány társaságában, akinek vállán átvetette jobb kezét. Az egyik bandatag oda is mutat.
-Ott vannak!

Valószínűleg nem csak a hajón elszenvedett sérelem az, ami ennyire felbőszítette Aglarnis-t, hogy drága idejéből áldozzon egy nyomorult kék elf megölésére, hanem már a náluk töltött idő, a fejetlen támadás a ferdeszeműek hajója ellen, amiben majdnem meghalt, de még rosszabb lett volna a ha fogságba esik, szóval ezek most mind összeadódva sarkalják arra a Első Lord lányát, hogy pengéjét belemártsa a szemtelen és tiszteletlen matrózba.
Simán végezhetnének is, bár kicsit meglepődött a harcias ellenálláson, ha nem fut be a lány testőre, akivel persze simán végezhetnének, de nem akarja felbolydítani a várost, mert valószínűleg Al-Sziszi nem nagyon örülne neki és ki tudja, mire ragadtatná magát, talán még a város őrségével is lepaktálna. Már az apjának is mondta, egyáltalán nem lehet megbízni abban az emberben, semmi nincs benne az éjtündék büszkeségéből.
Már az ablakon mászik kifelé, mikor az előtte lévő férfi válaszol, amire csak dühösen felmorran, de válaszolni már nem tud, mert a fogai csikordulnak belé, ahogy a kés beleáll a hátbába. Tovább kellett volna tartania az átkot, ami most megbosszulta magát.
Szinte lezuhan az utcára, de összeszedi magát és követi társát egy elhagyatott fészerbe, ahol legalább nagyjából bekötözik, elég csúnyán vérzik és a ruhája alaposan összevérződik.
Jobb lesz majd minél előbb átöltözni, ám szerencséje van, mert a penge nem érte el a tüdejét.
A lány nagyon nem büszke magára, hiszen megint csak kockáztatta apja bizalmát. Át kell adnia azt a levelet legalább minél előbb. Aztán majd pihen. Zsákjából egy másik felsőt rángat magára, hogy eltakarja véres ruháját, majd követi a Testvériség tagját a kapitány törzshelyéhez, amihez már volt szerencséje.
Kőmerev arccal megy az asztalához, ahol természetesen megint egy nővel múlatja az idejét és átnyújtja neki apja levelét, bár a keze kicsit megremeg, ahogy a fájdalom áthullámzik rajta.
- Az utasítások. – közli röviden.

A kapitány már nagyon jól érezné magát, mikor egy rég látott ismerőse megzavarja.
-Utasítások? -kérdezi gyanakvóan, miközben átveszi a levelet- Azt közölted a bakákkal, hogy ennyi bizalmas emberünk összesen nincs? Itt háború folyik az utcán, nem csak lovagló körút néha. Így is túl kevés fegyverest tudunk képezni.
Öt elfet tudok adni, de ha a tervhez szükség van a húszra, azok beszervezettek lesznek. Más bandáktól beolvasztott tagok.
*Megvárja a választ és a szerint bocsátja az Első Lord vérének rendelkezésére az új csapatát. Öt fegyverforgatásban szinte járatlan fajtársát, akit csak azért nem képeztek ki szintén orvgyilkosnak, mert habitusuk teljesen alkalmatlan akár csak egy állat meggyilkolására is.
Ha Aglarnis ragaszkodik a teljes létszámhoz, akkor még tíz embert össze tud szedni, enyves kezű utcakölykökből, néhány félelfből, kik a két világ kitaszítottjaként szimpatizálnak a hegyesfülű lázadó imázzsal. De egy törpe is akad köztük, aki féltékeny szemmel nézi, ahogy az apró termetű nő továbbra sem mozdul magasra nőtt kedvese mellől. Illetve három félork is erősíti a „kiegészítő hadtestet”.
-A múltkor alaposan ránk ijesztettél. Az apád már keresett az óta.

A lány próbálta megvetését a lehető legjobban leplezni, mikor körülnézett látványosan a helységben, ahol a Testvériség és vezetőjük is igen csak jól érezte magát.
- Igen, látom, hogy megszakadtok a kiképzésben, a habárú meg egyenesen rémes lehet, ilyen emberekkel. – bólintott rá halál komolyan és magában már az apjának tett jelentést fogalmazta.
Biztos volt benne, hogy Al-Sziszi már nem Capital-nak dolgozik, hanem a saját pecsenyéjét sütögeti, hiszen már a múltkor is sejtette, de most ez alatt a rövid idő alatt is meghallott suttogások után már biztosra vette, hogy a kapitánynak esze ágában sincs teljesíteni apja utasításait.
Persze nem tagadja meg nyíltan, csak ellehetetleníti, aztán pedig majd igyekszik az ő nyakába varrni az egészet.
Már sejti, hogy az előző bukása sem csak a saját hebrencskedésének
köszönhette valószínűleg, hanem segítettek is benne, csak nem teljesen jól sült el a dolog, mert életben maradt. Talán Al-Sziszi még egyszer nem akarja elkövetni ezt a hibát.
- Öt emberrel semmire sem megyek, még a húsz is kevés. – rázza meg a fejét komoran.
Ez a komorság még növekszik, ahogy meglátja kiket ad mellé a Testvériség vezetője, nyámnyila alakokat, árulókat, koszos utcakölyköket, akik csak azért csatlakoztak, mert remélték a bandanév megvédi őket.
- Ezek az embereid kapitány? Tudod nekem azt tanították a parancsnokaim, hogy minden sereg megmutatja magáról, milyen a vezetője és már látom, hogy milyen igazuk volt.
Az első találkozásukra felhozott megjegyzésre meg a férfi felé villantotta a szemét.
- Gondolom halálra aggódtad magad és apám megtalált, mint ahogy látod. – intett a levélre. – Az emberek álljanak készen reggelre, mert indulni szeretnék, addig meg mutass egy orvost, mert el kell látnia a sebemet.
Egy percig sem akar ezzel a fickóval egy helyiségben maradni, aki ennyire lealjasítja a népét.

A banda vezérének nem igazán tetszettek a szavak, de csak az nyugtatta őt, hogy már nem sokáig kell szenvednie tőlük. Kiképzett kémek sora bukott már le és koncolták fel a dühös helyiek, ahogy álcájuk alól kiviláglott valódi énjük. Ez a fiatal fruskát csak útjára kell bocsátani egy nagyobb csapattal és magától lebukik.
Nem méltatta válaszra, csak besétált a hátsó szobák egyikébe. Miközben a kémnő sérülését épp ellátták, gondterhelten jött vissza.
-Nem láttad véletlenül az egyik kegytárgytartómat? Valaki takarított a szobámban és véletlenül elrakta. Kellene a varázslathoz, hogy kapcsolatba lépjek Mesteremmel.
*Tekintete nem csak a pimasz csajt vizslatta, de új barátnőjét és még jó pár embert. Hangja szokatlanul halk és békés volt. A hajón idekísérő társa Aglarnisra vetette gyanakvó tekintetét.

Most, hogy már úgy gondolta kiismerte a kapitányt, Aglarnis egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy tetszik-e neki, amit mond, vagy sem. Most saját megbízással érkezett és Al-Sziszi, ha nem akart nyíltan szembe szegülni saját vezetőivel, most kénytelen lesz együttműködni.
Persze megkeserítheti a dolgát, de ezen már túl vannak, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a leghasznavehetetlenebb embereit sózta a nyakába, akkor meg miért legyen tapintatos.
Valószínűleg úgy van vele a főnök, hogy úgy sem fogja viszont látni, ha olyanokat ad mellé, akikkel nem megye semmire és elbukva a küldetést, ott pusztul az úton, vagy a bányánál.
Viszont egyelőre nem válaszolt a kapitány semmit, csak szó nélkül átment egy másik szobába, bár legalább egy felcsert kerített addig, volt egy az emberei között.
Mikor visszajött úgy viselkedett, mint ha valami nem stimmelne és valamiféle tárgyat keresett, amivel a Mesterével társalgott volna.
- Ki az a Mester? – kérdezte a lány összehúzott szemöldökkel, nem értve semmit az egészből.
Egyelőre nem foglalkozott a vizslató tekintettel, hiszen semmi oka nem volt rá, hogy aggódjon a hiányzó akármi miatt.

A visszatérő Sziszit meglepte a kérdés. Sok mindent megenged magának ebben a városban, ez tény. Ám nyíltan nem mondaná ki még a bázisukon sem, hogy ki ad neki tanácsokat. Sok mindenben tudatlanok a helyiek, de a démon szó kapcsán rögtön összeállna a kép, hogy honnét Awyris különleges osztagának renegátjai speciális varázstudása.
-A mágia oktatóm. Még itt is, száműzetésünkben, tartom vele a kapcsolatot. Kellene az a tárgy hozzá. Nem tudom elérni nélküle.
*Aglarnis már megtapasztalhatta, hogy ha a beavatáson kapott szellem mentorról lenne szó, ahhoz nem kell külön tárgy. A nagyapa is bármikor meg tud jelenni és szinte mindig figyeli. Bár apja nem mutatta meg neki a démonidézést részletesen, hiszen maga sem gyakorolta túl sűrűn, valamit azért megsejthet a szavakból.
~Érdekes. A hajón is lopással vádolták a csajt. Lehet, azért kapta a vezető posztot, mert mániákus elemelő? Ha igen, nem is látom, hogyan csinálja.

Nem tudhatta  Aglarnis, hogy kire gondolt a kapitány, mikor a Mesterét emlegette, főleg nem, mikor még valami kegytárgy is kellett hozzá, hiszen neki nagyapja megidézéséhez nem kellett semmi, sőt az akkor jelent meg neki mikor akart.
Persze aztán, ahogy kis szünet után megszólal Al-Sziszi, a lánynak is leesik miről beszél, de ez nem töltötte el túl nagy boldogsággal, hiszen ez démonidézésről szólt és úgy tudta, ahhoz sokkal nagyobb képzettség kell egy szimpla katonánál vagy hírszerzőnél. Vajon mit rejteget ez a sötét elf Capital elől?
Azt azonban érzi, aztán már látja is, hogy a vele együtt érkező bandatag szúrós szemmel , elgondolkozva vizslatja őt.
- Mi van? - kérdezi végül.

A néma levente igen csak meglepődik a kérdésen, bár nem titkolta arckifejezéseivel sem, hogy gyanakszik a nőre, ő nem szokott ennyire nyílt bárbeszédeket kezdeményezni és mindig meglepődik, mikor más igen.
-Semmi.
*Valami az utóbbi órákban megváltozott. És talán a hajóval, ami ide hozta őket, távozni is fog majd Zevadarba. És ha Aglarnis sikeresen hajtja végig az akciót, akkor feledteti könnyedén a gyanakvásokat. Ahogy majdnem távozik is, de még az egyik tengerész tájékoztatja a rejtélyes halálesetről Sziszit. Aki más különös eseményeket megtudva összevonja a szemöldökét és már ő is gyanakodva tekinget Uráldur és ISIS lányára.
Ám nem meri kimondani, ami a szívét nyomja. A kémnőn a sor, hogy tesz-e valamit a rossz indulatú pletykák ellen vagy neki lát a feladatának, ami rá bíztak? Még ha az eredeti 20 helyett csak 15-öt kap! És ebből is csak 5-en éjtündék.

Aglarnis-nak kezd elege lenni, hogy akár hányszor eltűnik valami mostanában, állandóan úgy néznek rá, mintha ő lenne a tettes, hiszen most is kísérője szemében ott látja a gyanakvást, ezért is szegezi neki a kérdést, mert ő szeret nyílt lapokkal játszani.
Természetesen most is úgy tesz a fickó, mintha tényleg nem nézett volna rá gyanakodva, szinte sugallva főnökének, hogy tudja ki a tettes.
- Akkor minden rendben. – szögezi le a lány határozottan, majd megvárja míg vége a sugdolózásnak, ami társaságban egy igen rossz és kulturálatlan szokás, de hát Al-Sziszi-nél ez a legkevesebb, amit el kell viselnie.
- Na jó, ha valakinek valami baja van, azt nyögje ki, mert utálom ezeket a nézéseket. – fakad ki dühösen. – Mi folyik itt? Ha nem adtok magyarázatot, akkor kérem az embereket és már itt sem vagyok, aztán majd ha visszatértem Capital-ba, akkor remélhetőleg apámnál teszel magyarázatot, hogy miért nem jártál el a parancsa szerint. – vonja meg a vállát, és ha nem állítják meg, akkor inkább kinn várja meg a csapatát.

Mindenkit meglep a nyílt kirohanás, hiszen egy osztag életét adták a kezébe ennek a nőnek és egyáltalán nem megszokott köztük, hogy nyílt lapokkal játszanának. Ám aki elkísérte Aglarnist és segített megölni a tengerészt, az most elszánta magát és terített.
-Nekünk csak az a bajunk, hogy keressük a válaszokat a történtekre, de nem találjuk. Eddig az utolsó koszos délosi koldus sem mert volna ilyet tenni. Valami történt, valami megváltozott. Csak nem tudjuk, hogy mi.
Ha már ilyen jó a viszony közted és az apád között, ráadásul ennyire magadra vetted, miért nem állsz egy vizsgáló bizottság élére? Ha jól látom, kb. téged neveztek ki az egész tolvaj ügyekért felelős szektor vezetőjének vagy micsoda...
*Tanácstalan arccal fordult hol a kapitány, hol a kémnő felé. Az előbbi pedig fa arccal úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, hogy bizalmas embere épp az ő feje fölé akar kinevezni egy tapasztalatlan kezdőt. Ki tudja, mit gondolt eközben?
Ha Uráldur lánya kimegy, akkor hamarosan megjön a csipet-csapat és elindulhatnak a küldetésükre. Ha marad és válaszol, akkor az ügy még nincs lezárva.

Hát a lány már igazán megszokhatta apja mellett a palotai intrikákat, de hát sosem volt nagy híve, éppen ezért nem is akart sorba állni azok közé, akik hatalomra vágytak, de valószínűleg elkerülhetetlen volt a sorsa, viszont, ha nem is akarta alkalmazni, ismerni ismerte. De elege volt belőle! Főleg most, hogy állandóan sugdolóztak körülötte, sokatmondó pillantásokat váltottak, mintha mindenki tudott volna valamit, amit ő nem. Hát ebből volt elege és nagyon szerette volna, ha valaki legalább nyíltan a szemébe mondja mi a baj.
Az, hogy tolvajnak nézzék, meg egyenesen sértés volt és lehet, hogy jól tette a kísérője, hogy nem mondta ki hangosan, mert akkor vér folyt volna, bár lehet, hogy az övé is.
Végül csak kicsikarta a választ, de nem lett tőle okosabb.
- Hát ha ti keresitek, akkor mit szóljak én, aki még csak egy-két órája vagyok itt és fogalmam sincs miről beszéltek. – csóválja meg a fejét. – Mit nem mert senki megtenni? – próbálkozik tovább, egyszer hátha sikerül kihámoznia a történteket.
Aztán jött a vizsgáló bizottságos dolog, amitől köpni-nyelni nem tudott és csak kérdőn nézett a most nagyon is hallgataggá váló kapitányra, aki láthatóan szintén nem tudta mire vélni embere szavait.
- Tolvaj ügy? Szektorvezető? – kérdez vissza, hátha csak rosszul hallotta. – Hátha csak ez kell, hogy megtudjam mi folyik itt, akkor ……..akár……kinevezhetem magam ennek a……vezetőnek. – bizonytalanodik el, de a végére már megjön a kedve, mert lehet kicsit megszívathatja Al-Szsiszit, na meg ez a démon dolog is érdekes lehet még. – A bánya még várhat pár órát, nem? - győzi meg magát, hisz csak nem szalad el.

A banda vezetője hideg szemekkel nézett a nem rég érkezett szemébe és nyugodt szavakkal nyugtázta a dolgokat.
-Két órán belül tegyen le egy nevet az asztalomra a nyomozás papírjaival. Az alapján, ami a papírokban van én felakasztom az illetőt az ajtó melletti fára, bárki legyen is az. Nem fogom elolvasni a részleteket. Az sem érdekel, ha nem találták meg nála az ellopott holmikat.
*Ezzel visszament a hátsó szobába és magára hagyott mindenkit. Elsőként a hajóúton ide érkező bizalmasa szólalt meg.
-Akkor foglaljuk össze, amit tudunk! Első lopás a hajón történt, pár órával a kikötés előtt. Eddig ilyen ott nem volt. Egy ékszerekkel díszített tőrt, egy teljesen hétköznapi húsbárdot loptak el. Itt egy tárgyat. Ha valakinek van ötlete, hogy mi az összefüggés közöttük, az most szóljon!
*Mindenki némán hallgatott a szobában.