Egy hintó halad el Délos zsúfolt utcáin. A hajtó igyekszik a lehetőségekhez képest minél gyorsabban utat törni, két lovas kíséri oldalt, hogy elhajtsák a jó népet. És hátul a poggyászokba két másik fegyveres szolga kapaszkodik, hogy védjék a csomagokat.
Egy nagy ház előtt állnak meg és kezdik hátulról leszedni a bőröndöket. És ekkor egy gyönyörű hölgy lép ki az ajtaján, hogy a bakról leugró emberének kezébe nyomva kis kézi táskáját meginduljon befelé. A férfi pedig egy szó nélkül viszi utána.
Sokan vannak. Napközben alig van pár vendég aki iszogat oda bent. Ő sem ezért jött, hanem hogy szobát kérjen magának. De vajon hol lehet a közelben unatkozó kicsapott pap? Mert hogy az egyik biztosan itt van, az egyszer hét szentség!

Egy óriási, selyemmel borított franciaágyon ébredek, mellettem pedig egy gyönyörűséges szép nő fekszik, akinek már a nevére sem emlékszem. Csodálatosan lágy és selymes, dús, vörös haja szétterül a párnán. Meztelen, fedetlen testét még csak a takaró sem takarja el, így megcsodálhatom elképesztően formás idomait. A gömbölyű kebleket, a feszes feneket... Hmmm... igazán csodás látvány.
Aztán nagy nehezen leveszem a tekintetemet az ismeretlen nőről, és szétnézek jobban a szobában, de rá kell jönnöm, hogy még mindig nem tudom, hol a fenében vagyok. Valószínűleg megint túl sokat ittam... És persze a már megszokott módon ért véget az este. Ám ilyen pazar helyen még sosem tértem magamhoz.
Végül aztán a luxuskörülmény ellenére még egy búcsúpillantást vetek a bájos teremtésre, majd a már megszokott módon, angolosan távozok.
Vagyis csak távoznék, de valami megakadályoz ebben, így mégis az épületben maradok, és a földszinti bárnál állapotod meg, de nem megyek tovább, nem hagyok teljesen magam mögött mindent. A pultostól kérek egy üveg whiskeyt, majd várok, magam sem tudom, hogy mire.

Ahogy a nemes nő belép az ajtón, elhúzza a száját. Jól látható jelét adja, hogy már most sajnál minden rezet, amit itt ki kell majd fizetnie. Ám tűsarkú csizmája elkezd kopogni a bár felé és a pultra könyökölve néz mélyen egy férfi szemébe.
-Tudna nekem egy kifogástalan állapotban lévő szobát adni? Ha szépen megkérem.
-Öööö.... Természetes. -a pult mögött a fickó teljesen zavarba jött- Már adom is. Izé! A szobalány még nem kelt fel. Nem tudom, mi van most vele. Meg tudják oldani a csomag felcipelését.
-Természetesen! -elégedett mosollyal vette át ugyan olyan számú szobának a kulcsát, ahol nem régiben egy lányt hagyott ott a kirúgott papnövendék- Hé, lovag! -szólt rá a szoknyavadászra rögtön más hangnemben- Tudnál segíteni, ha megkér rá egy úri nő? Beszédem van veled egyébként is.
*Az a pár vendég felkapta a fejét, hogy az életművésznek mekkora mázlija van! Egymás után két bomba csaj is meglehet neki, ha jól értik a mondatot.

Miközben a pultnál iszogattam, egyszer csak egy talán még az előzőnél is gyönyörűbb teremtés jelent meg a látóteremben, és mellettem áthajolva egyenesen a pultos szemébe néz, majd mézesmázos hangon egy szobát kér.
A pultos csak hebeg-habog, amin nem is csodálkozok... Egy efféle nő bárkit levesz a lábáról. Elégedetten mérem végig a nőt, és míg a pultossal beszélget végig a kebleit bámulom, melyre tökéletes rálátásom nyílik mélyen vágott dekoltázsnak, no meg az előrehajolásának köszönhetően.
Amint azonban ismét felegyenesedik, azon nyomban feljebb emelem a pillantásomat, és a megszokott csábos mosolyommal a szemébe nézek a hölgynek. Aztán valamiért tekintetem csinos, törékenynek tűnő kezén állapodik meg, melyben nagy meglepetésemre pontosan ugyan az a számú szobának a kulcsa fityeg, amiből én léptem ki nemrég... Egyre kevésbé kezdtem érteni a dolgot.
Még az is felmerült bennem, hogy az egészet csak álmodom.
Aztán meglepetésemet csak fokozta, hogy a nő megszólított, de jóval nyersebb hangnemben, mint az előbb a pultost, s szinte követelte tőlem, hogy segítsek neki felcipekedni. Nem igen tetszett ez a hangsúly, ám mivel azt mondta, beszélni szeretne velem - amit ha lehet még kevésbé értettem, mint az eddigieket, mivel hangja komoly volt, és nem éppen úgy tűnt számomra, hogy el akarna csábítani, vagy efféle szándékai lenének -, ezért nem tettem szóvá a dolgot.
Helyette inkább udvariasan meghajoltam a nő előtt, és így szóltam:

- Mi sem természetesebb, hölgyem. Jó lovaghoz méltóan mindenben állok szolgálatára - válaszoltam neki, majd ha hagyta megcsókoltam a kezét, és aztán felvettem a földről bőröndjét és a nyomában elindultam felfelé a lépcsőn.

Ahogy felértek, az állovag meggyőződhetett arról, hogy valóban álmodja az egészet. Ugyan oda mentek be és a zár a kulcs félfordulásánál már nyílt is, mintha őrájuk várt volna. Odabent ugyan az a rumli, gyűrött lepedő az ágyon. De az előző szépségnek még annyi nyoma sem, amit bottal lehetne ütögetni, hogy kövessék egy darabig.
Szergejevné nagyot sóhajtva állt meg belépés után az ajtóban, majd hosszas habozás után félre állt, hogy beengedje alkalmi hordárját. Azt a hordárt, akinek a kezébe még a felfelé jövő két fegyveres szolga is nyomott az ácsorgás alatt néhány csomagot és lecövekelte a bejárat előtt.
-Rendben! Tegye le őket valahová oda és kezdjen el rendet rakni, hogy valami kinézete is legyen a szállásomnak! Kifogástalan szoba! Az a szobalány valóban alszik. Már egy hónapja, hogy ilyen kuplerájba kell engem felküldeni...!
*Ha Johny elkezdi az utasításait követni, akkor a pakolászás közben észre veheti, hogy egy ismerős ruhadarab vége lóg ki az ágy alól.
-Maga idevalósi? -kérdezte újfent megváltozott, barátkozós hangon a hölgy- Kéne nekem egy ember, aki barátokat tudna nekem szerezni itt helyben. Aki sok mindenkit ismer. Olyas valakit akarok, aki bemehet a nevemben akár a legfelsőbb körökbe is, mondjuk egy jó kinézetű lovag. De át tud adni üzeneteket akár kevésbé kifinomult embereknek is. Akitől nem kérnek busás felárat, ha valamire megkérik őket.
Maga ideális összekötő kapocsnak tűnik.

Kíváncsian lestem be a kinyitott ajtó résén át a szobába, és nagy megdöbbenésemre minden ugyan úgy nézett ki, ahogy emlékeztem, kivéve egy dolgot. A nőnek hűlt helye volt, és semmi sem utalt arra, hogy valaha is ott lett volna. Egyre inkább biztosabb voltam abban, hogy az előző szépséget csak álmodtam.
A nő egy ideig csak ott állt az ajtóban és a rendetlen szobát fürkészte, majd utasításokkal halmozott el. A pakkokat szó nélkül letettem ahova mondta, de a rendrakásnak nem kezdtem neki. Lovag vagyok, és nem szobalány, ez nem az én feladatom.

- Elnézést hölgyem, de ha nem haragszik inkább a szobalányra bíznám ezt a feladatot. Ha gondolja most azonnal felkeltem kegyednek, én azonban lovag vagyok, és nem szokásom szobákat takarítani. Kivéve persze, ha az ellenségem vérét kell feltakarítanom egy-egy összecsapás után - válaszoltam, igyekezve továbbra is udvarias hangot megütni, és nem adni jelét sértődöttségemnek, amiért takarítónak akarnak engem használni.

Ha ennek az úri hölgynek ez a válasz nem megfelelő, és mégis ragaszkodik hozzá, hogy rendet rakjak, akkor azért az ágyat kissé rendbe szedem, de más egyéb takarításra akkor sem leszek hajlandó.
Ezután néhány kérdést szegezett nekem, immáron jóval barátságosabban.

- Öhm... nem, sajnálatos módon nem vagyok idevalósi - ráztam meg a fejemet kérdésére -, de életem során rengeteg helyen jártam már, és szinte mindenhol vannak összeköttetéseim, és jó ismerőseim. Tehát azt hiszem ennek ellenére mégiscsak segíthetek Önnek - mosolyogtam rá a nőre, remélve, hogy így is alkalmasnak talál engem a feladatra.

A nemes kisasszony majdnem dührohamba tört ki, és a szemébe vágta volna reménybeli bizalmasának, hogy akkor költse fel a lányt! De még épp időben nyelte vissza a szavait, mert a különleges ajánlata előtt voltak még. Inkább határozott hangon szólt rá, ami be is vált. Legalábbis annyira, hogy a takarót és a többit kicsit összekapja. De nem nyerte meg a grófnő szívét ezzel.
Így hát nem is olyan csoda, hogy végül ezt a választ adta.
-Elnézését kérem, hogy raboltam az idejét. Nagyon kedves volt és maga nélkül nem is hiszem, hogy túléltem volna. De most búcsúznunk kell, mert várnak a teendőim. Én kimondottan egy helyi embert kerestem és tévedésből Önt annak néztem. Ha majd mégis tud egy helyi barátját, akiért a nevével felel, akkor várom viszont.
*Ez után jobbját nyújtotta egy kézcsókra, de a másik keze már az ajtót markolászta. Nem marasztalta vendégét, igyekezett ezt a tudtára... és a kint ácsorgók tudtára adni.
Ahogy a kicsapott pap a küszöb másik oldalára került, már be is zárt mögötte a reteszt. És leült volna az ágyra, hogy pár percet pihenjen.
Ám amikor megközelítette, az idegen női ruhadarab a szemébe ötlött, mely az ágy alól még mindig kilógott, és Jhon is észrevehette az imént. A csizmája kopogott a fa deszkákon, míg az ajtóig ment és beintette egyik ajtónállót. A szája elég tartott ujjal jelezte és az árulkodó nyomra mutatva, hogy mit akar. Az lazán sétált az ágy mellé, mintha csak az úrnőjének valami rendrakásban segítene, eközben egy hang nélkül húzta elő a kardját.
Amikor a vas átszúrta az ágyat egy halálsikoly hallatszott. A véres pengét letörülte és egy nagy méretű tárgyat tekert kis idő múlva az egyik szőnyegbe. Ezt az elhasznált lepedőbe burkolta és így indult meg kifelé valami szemétdombot keresni.
Ahogy visszaért a fogadóban, a pultnál oda szólt a srácnak.
-Hé! A grófnő egy teljesen új, megvetett ágyat akar. És egy szobalányt, ha végre felébredt. Meddig várjunk még?

Miközben az ágyat igazgattam, észrevettem egy női melltartót az ágy alól kikandikálni, amit igyekeztem kicsit jobban beljebb nyomkodni, hogy ez a kényeskedő hölgy nehogy észrevegye azt. A ruhanemű tökéletes bizonyítékául szolgált annak, hogy mégsem álmodtam a dolgot. De akkor mégis hol lehet a nő? Nem tűnhetett csak úgy el... Épp be akartam nézni az ágy alá, mikor a nő ismét felém fordult, és fontos kérdést intézett felém, így abbahagytam eddigi tevékenységemet, és inkább feltápászkodtam a földről, hogy válaszolhassak kérdésére.

Amire azonban nem éppen azt a választ kaptam, amire számítottam volna, sőt! A hölgy kifejezetten visszautasította további segítségemet, és jól láthatólag el akart küldeni engem. Így már csak a terhére voltam, és ezt igyekezett a tudtomra is adni. Szinte odatolt az ajtó elé, majd kitárta azt, és mutatta, hogy távozzak.

- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni Önnek, asszonyom - hajoltam meg előtte és megcsókoltam a felém nyújtott kezet.
- Biztosíthatom, hogy egy percig sem pazarolta az időmet. Kegyedre minden percemet szívesen feláldoznám - mondtam neki továbbra is mézesmázos hangon, remélve, hogy azért némi jó benyomást sikerül szereznem nála, és értékeli majd a bókot, de sajnos csalódnom kellett, mert nem tartóztatott maradásra.

A küszöb túloldalán viszont megálltam, és reményteljesen bámultam az ajtót, remélve, hogy a nő mégiscsak meggondolja magát. Kis idő múlva ki is tárult az ajtó, de a hölgy egy pillantást sem vesztegetett rám, és inkább az egyik emberét hívta be. Épp reményvesztetten, a kudarc keserű ízével a számban indultam el a lépcső felé, mikor egyszer csak egy női sikoly borzalmas hangja szelte át a csendet. A lábam már a legfelső lépcsőfokon pihent, de ezt meghallva minden gondolkodás nélkül visszarohantam a szobához, és berontottam rajta, kivont karddal, harcra készen, hogy megvédjem a sikoltozó nőt. Egyből felmértem a helyzetet, és épp láttam, amint az előbb látott ajtónálló a szőnyegbe csavar egy élettelen testet, és már tudtam, hogy mi történt. Döbbenten vettem tudomásul, hogy már nincsen kit megmenteni.

- Maguk meg mi a fenét csináltak?! - csattantam fel amint felocsúdtam döbbenetemből.
- Mit tett az a szerencsétlen nő Ön ellen, hölgyem, hogy halált érdemelt? Ez csak egy védtelen nő volt! Lovagi szívemet sérti ez az eljárás! Egy igaz szívű katona nem öl ártatlanokat! - folytattam dühösen. Túl szép volt az a nő... Egy ilyen szépségért igazán kár volt, ráadásul még csak esélyem se volt megmenteni az életét. Pedig akkor minden bizonnyal eltölthettem volna vele még egy csodás éjszakát, így viszont ez a lehetőségem is befuccsolt.

A széltoló berohant a szobába és szemtanújává vált annak, ahogy egy félreértés nyomait akarták eltüntetni. És túl sok hangot adott felháborodásának. A szolga már húzta is ki a kardját, de a grófnő rátette légies mozdulatával a kezét és igyekezett csitítani. Miközben nem is az embere, hanem Johnny szemébe nézett.
-Ne essünk túlzásokba! Őrizze meg mindenki a nyugalmát. Ez a nő a szobámba lopózott és elrejtőzve nyilvánvalóan meg akart ölni. A biztonsági emberem csupán megvédett, ahogy feltétlen odaadást és professzionális kivitelezést várok el mindenkitől, akit bizalmamba fogadok.
*Mélyen a szemébe nézett annak, aki nem is olyan régen még a halott nővel hempergett. Csak akkoriban még nagyon is élő volt. A nemes hölgy hidegen és visszafogottan viselkedett. Nyilvánvalóvá vált számára is, hogy tévedésből elhamarkodott lépéseket tettek, de nem hagyta magát védekező pozícióban hagyni. Eltökélte, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a védelmi elveit maradéktalanul betartották és ez csak a testi épségének szavatolásának elengedhetetlen kényszerűsége.
-Azt mondta, kellő kapcsolatokkal rendelkezik mindenhol. És áll bármikor rendelkezésemre. Keressenek egy megfelelő embert Asztrahával, aki eltünteti nekem ezt a hullát! És téged is a barátaim közzé fogadlak.

- Nem hinném, hogy erről lett volna szó, hölgyem. Szerintem egyszerűen csak megijedt, és azért bújt az ágy alá. Megértem, hogy kegyed félti a testi épségét, de az én elvem az, hogy előbb kérdezz, aztán cselekedj. Az elhamarkodott lépések sosem szülnek jó eredményeket - fejtettem ki véleményemet az ügyről.

- Ám legyen, segítek eltakarítani ezt a hullát - egyeztem bele kissé kelletlenül. Szomorúan gondoltam a megboldogult nőre, akivel nemrég egy igen jó éjszakát töltöttem. Bár tény, hogy sajnálatos módon nem sokra emlékeztem belőle... Ezért sem vettem volna zokon, ha megismételhettem volna azt az estét, így azonban erről lemondhattam. Ez a nemes asszony azonban úgy tűnt mégis élne a szolgálataimmal, még ha egyelőre nem is éppen azzal, amivel szerettem volna... De kezdetnek az esély is megteszi, és nem szerettem volna ezt elpuskázni. Arról azonban még fogalmam sem volt, hogy miképp teljesítem kérését, hiszen az igazat megvallva túl sok ismerősöm nem volt ezen a környéken. Vagy legalábbis nem lehettem biztos abban, hogy még mindig itt élnek... Régen jártam Délosban, ám reméltem, hogy valahogy mégiscsak sikerül találnom egy megfelelő embert.

A nemes hölgy végül megbízta a kellemetlen bizonyíték eltüntetésével a túlságosan lerázhatatlan -és miután látta a bizonyítékot, már nem is állt szándékában lerázni- lovagot. Nagyon megfelelt neki az, hogy foglalkozzon az üggyel az egyik testőrével együtt és ezzel egy másik vágya is teljesüljön. Titkos barátokat találni. Olyanokat, akikkel nagyon megbízható kapcsolatokat alakít ki. Ám ővelük nem a nagyközönség előtt akart beszélgetni.
Így került sor arra, hogy a szőnyeget végül egy takarítószertárban rejtették el ideiglenesen és sietősen távoztak. Ha a kicsapott papnövendéknek van már valami ötlete, hogy hova menjenek, akkor a fegyveres szolga oda követi, ám ha nincs megfelelő személy a látókörben, akkor követi őt az egyik füstös kocsmába. Ott pedig egy rejtélyes idegen mit sem sejt arról, hogy ez nem egy szokásos nap lesz. És a legkevésbé sem gyanítja, hogy milyen magas körből kavarják fel csendes iszogatását.

A nemes hölgy végül beleegyezett, hogy segítsek eltakarítani testőrének azt az igencsak csinos hullát. Mivel először is jobb ötletem nem volt, ideiglenesen egy takarítószertárba szuszakoltuk be a szőnyeggel becsavart halott nő testét, és gyorsan távoztunk is, mielőtt feltűnést kelthetnénk.
Ezután azonban teljesen tanácstalan voltam, és csak tébláboltam a városban, habár igyekeztem a szolga előtt úgy tenni, mintha tökéletesen tudnám, hogy hová tartok épp. Fontos volt, hogy azt higgye, hogy tudom, mit csinálok. Végül aztán betértünk egy kocsmába, ahol a pultnál egy fura fazon iszogatott.
Mivel úgy kellett tennem, mintha céllal jöttem volna ide, a kocsmában pedig ő volt a legérdekesebb személy, és őt találtam erre a legalkalmasabbnak, ezért egyenesen hozzá mentem, mintha csak őt kerestem volna.
A férfi láthatólag valamiféle katona vagy ilyesmi lehetett, mert jobbján egy nagy kard lógott, másik oldalán pedig egy számszeríj volt letámasztva a pult mellé. Tökéletes választásnak tűnt ez az egyén, elvégre ha a katonasághoz tartozik biztos nem fogja a fegyveres testőr megkérdőjelezni, hogy mégis honnan ismerem. Már persze ha az illető nem buktat le egyből, és nem kezd el értetlenkedni, hogy mi a fenéért zavartam meg, mikor sosem látott még.
Így hát végül megköszörültem a torkomat, és megszólítottam az idegent, remélve, hogy jó ötlet volt pont vele szóba elegyednem.

- Khmm... Halihó, leülhetünk? Szükségem lenne egy kis segítségre. El kéne takarítani egy hullát, öregem. Remélem nem okozol csalódást a jó öreg Johnynak - kacsintottam rá az illetőre, mintha csak jó barátok lennénk.

A grófnő szolgája előbb diszkrét kuncogásba próbálta elfojtani a jókedvét, majd meg-megújuló röhögő görcsben vonaglott a pulton, miközben szép lassan elkezdett potyogni a könnye, amitől még be is kellett csuknia a szemét.
-Bocsi! Réhleg vagyok. Mond mék eg...hhöökkpp... szer. Moh már figyehek.
*A „csendes” társuk meg nem bírta visszafojtani a hasa rángatózását és két fuldoklás közben megtörte a „csendet”.
-Semmi. Csak egy kékvérű ügyről lenne szó.
*Nem akarta még ennyire se felfedni minden dolog mozgató személyét, ám úgy gondolta, hogy a helyzet abszurditása „megkívánja”.

Mikor az ismeretlen katonának vélt férfi megszólalt, legszívesebben a pultba vertem volna a fejemet. Hogy lehetek akkora szerencsétlen balfék, hogy egy ilyen holt részeg, piás idiótát sikerült leszólítanom? Ennél talán még az is jobb lett volna, ha értetlenkedik, hogy ki a fene vagyok... A kínos helyzeten pedig ha lehet még többet rontott a mellettem röhögcsélő testőr, aki annyira vihogott, hogy majdnem lefordult a székről. Csak egy lesajnáló pillantást küldtem felé, majd ismét "barátomhoz" fordultam:

- Látom te aztán rendesen eláztattad magad, öregem - csóváltam meg a fejemet sajnálkozva.
- Elnézést, uram, nem szokott ennyit inni, bár tény, hogy nem veti meg a jó piát - suttogtam a széken fetrengő fegyveres szolgának, közben pedig azt kívántam, bár leesne nevettében arról a székről, hogy legalább én is kacaghassak rajta egy jóízűt.
- Na, gyere pajtás kiviszünk innen és segítünk kijózanodni - szóltam ismét az igencsak ittas férfihoz, majd ha az engedte, akkor a két hóna alá nyúlva kirángattam őt a kocsmából, majd a közelben lévő vizes hordóba nyomtam a fejét, remélve, hogy ez eléggé józanító hatással lesz majd rá.
- Na, ha végre kitisztult az alkoholmámorban úszó, borgőzös fejed, akkor azt hiszem most már beszélhetünk végre, barátocskám - mondtam neki vigyorogva.

A részeg kicsit ellenkezett, de azért ki lehetett kísérni és a hideg zuhany... vagyis inkább a fejmosás jót tett neki és már rendesen tudott végre beszélni.
-Milyen hulla? Vagy csak félre értettem? És mi a cél, amiért nekem segítenem kellene nektek?
*Ha értelmesen elmagyarázásra kerül, hogy pénz. No meg az, hogy ahová akarod, csak minél messzebb. Nos, akkor a vadász ezt még meg tudja tenni. Épp elég szörny hulláját kellett elrejtenie, hogy most végre egy kis haszna is származzon belőle.
Bár ha bele gondolunk... Egy két lábon járó bomba a srác, részegen egy holttesttel mászkál a város utcáin. Mikor visszaértek a szertárhoz, a szőnyeg közepén már az átnedvesedő vértől egy apróbb folt jelent meg. Jól van na! Meggyőztetek. Nem Johnny lovagnak kéne ezzel a hátán támolyognia a legforgalmasabb városrészben.
Ha a papnövendék nem kezdi el rávenni Ulrik emberét, hogy inkább mégis ingyen vállalja el, akkor a szolga a pénz felét kifizeti előre, ám a másik felét csak akkor, ha sikerül feltűnés nélkül visszajutnia ide.

A vizeshordós trükk jól láthatóan bevált, mert a részeg férfi sokkal felfogóképesebb állapotba került ennek hatására, így végül csak sikerült elmagyaráznunk neki, hogy pontosan mit is várunk el tőle.

- Egy nemes hölgy szorulna a szolgálatodra, barátocskám - mondtam neki.
- Valaki megpróbált az életére törni, cserébe pedig ő tette el láb alól az illetőt. A hullával viszont érthető módon nem szívesen hálna egy szobában, így el kéne takarítanod a halottat az útból. Persze jó pénzért cserébe - vázoltam fel neki a helyzetet.
- Minket az nem érdekel, hogy hová szállítod el az emberi hulladékot, vidd ahová akarod, az emlékével együtt. A halott egyébként egy bomba nő, szóval lehetőleg ne a válladon cipeld végig az utcán. Az olyan jóképű pasik, mint te meg én, elég félreérthető helyzetbe keveredhetnek ilyenkor. Még azt hinnék a járókelők, hogy féltékenységből ölted meg a csinos macát. Szóval csak ügyesen - vágtam hátba barátságosan az immáron kijózanodott férfit.

Szerencsére úgy tűnt, meggyőztük emberünket, mert végül bólintott, és hagyta, hogy odavezessük az eltakarítani kívánt élettelen testhez, amit szerencsére senki sem vett észre a szertárban, ahová ideiglenesen elhelyeztük. A testőr hálája jeléül a beígért pénzösszeg felét máris átnyújtotta az illetőnek, míg a másik felét csak akkor fogja kifizetni, ha elvégezte a munkáját, amit én korrektnek is tartottam.
Úgy éreztem végül mégiscsak szerencsésnek mondhatom magam, elvégre nem volt túl nagy esély arra, hogy véletlenül sikerül egyből egy olyan ürgét kifognom, aki elvállalja ezt a melót. Ráadásul még csak nem is kérdezősködött kilétem felől. Ha pedig gond nélkül megcsinálja a megbízatást, akkor pedig egy plusz pontot szerzek majd ennél a nemes hölgynél, és nemcsak esélyt szerzek arra, hogy megdöntsem, de még talán valódi befolyásos emberekkel is ismeretséget szerezhetek, ami azért valljuk be, nem jött volna rosszul.

A testőr nagyon keményen elbeszélgetett Johnnyval, miután utalt az ismeretlen alaknak, hogy mi történt és egy nemes hölgy védelme áll a baleset mögött, hogy Jelena grófnőt csak távolról sem szabad soha hírbe hozni. Mindent úgy kell tenni, hogy ha lebuknak, akkor legfeljebb csak a szolgáig vezessenek a szálak, akik mindent magukra vállalnak. Az úrnő kilétére való leghalványabb utalás is tilos, és ha így tesz, akkor busásan fogja jutalmazni a hűséget.
Ám amikor beszámoltak neki a történtekről, ő ennek ellenkezőjeként állt a dolgokhoz. Meg akarta ismerni azt az embert, aki a probléma elhárításában segédkezett és személyét a legkevésbé sem titkolva akart a „csoportja” vezetőjével találkozni. Nem tudni, hogy miért tette ezt, hiszen nyilvánvalóan nem állt érdekében, de most főhet a feje a kicsapott papnövendéknek, hogy vajon nem-e egy magányos hülyét sétáltattak-e meg. És hogyan veszi rá, hogy kiadja az uralkodó rétegnek a Főnököt?

Túlbuzgóságomnak köszönhetően sikerült újabb rossz pontot szereznem azzal, hogy nem tudtam lakatot tartani a számon, és a kelleténél jóval több információt árultam el az új ismerősömnek, akire a hulla eltüntetését bíztuk.
Így hát az úrnő szolgája hogy-hogy nem utána akart járni, hogy ki is ez az ember, akinek ilyen szépen kifecsegtem mindent, s hiába próbáltam meg mindenféle mellébeszéléssel lebeszélni őt erről, nem igazán jött be a dolog, sőt, ha lehet csak még jobban tudni akarta a férfi kilétét, s elhatározta, hogy amint visszatér dolga végeztével, szépen ki kell majd kérdeznem őt mindenről, és rávennem, hogy vezessen minket a vezetője elé. Már ha egyáltalán van ennek bármiféle főnöke, mivel fogalmam nem volt, hogy kit is fogadtam fel. A ruhájából ítélve katonának tippeltem, szóval csak abban reménykedhettem, hogy egy jó nevű tábornok alá tartozik, vagy legalább valami ilyesmi...
Máskülönben eléggé nagy bajba fogok keveredni, ha ez a nemes úri hölgy rájön, hogy mindvégig csak kamuztam, és rögtönzéssel sikerült egyáltalán szereznem valakit erre a piszkos megbízásra.

A vadász idő közben kiszellőztette a fejét és kótyagos tudatának jót tett az üde, frissítő, húgytól aromás városi levegőben a séta. Mire visszatért a poggyász nélkül, már körvonalazódott benne, hogy róka fogta csuka. A megbízó is rá fog jönni egy idő után, hogy nem túl egészséges ilyen titkokat hagyni hosszú távon vad idegen pasiknál. Konzerválni érdemes két méterrel a föld alatt. De ő is nagy bajba került, mert elvállalt egy fusizásnak tűnő melót, amivel leleplezte magát, hogy ő bizony máskor is tüntetett el ilyesmiket. És ez nem túl egészséges a szakmában.
Talán ezért alakult úgy, hogy megnyílt a beszélőkéje és a lovag kérdéseire sokkal gyorsabban ontotta az információkat, mint azt elsőre remélni lehetne. Elmondta, hogy ők igazából nem is egy bérgyilkos vagy verőlegényes bagázs, hanem a szörnyek megölésére szövetkeztek. És igyekeznek megvédeni a mágia nélküli embereket a szörnyű veszélytől. Meg... hamar eszébe jutottak a mára feledésbe merült kódex részletek is, hogy nem ölnek meg ártatlanokat, csak akiről bebizonyították előtte már, hogy veszélyesek másokra nézve és visszaélnek hatalmukkal.
-Ez fantasztikus! Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de ilyen ötletet még nem láttam megvalósítani a gyakorlatban másoktól. Mindenki csak beszél róla, de igazából nem csinálnak semmit.
Lekötelezne, ha átadná az üzenetemet a családjuk fejének, hogy Jelena grófnő szívesen vendégül látná egy délután.
*Természetesen a részegnek annyi esze volt, hogy ne nevezzen meg néven senkit, csak általánosságban beszéljen.

Úgy tűnt a szerencse megint mellém állt, mert a pasas minden unszolás nélkül megosztotta velünk titkos mesterségét, ami még engem is meglepett. Ebből akár bajom is származhatott volna, hiszen attól tartottam, hogy a testőr egyből gyanakodni fog megbízhatóságom terén, de úgy tűnt hogy az a magyarázat bőven elég volt neki, hogy mindig is titokzatos volt ez a fazon, és én magam se tudtam pontosan, mivel is foglalkozik, mert sosem volt hajlandó elárulni, s egyelőre úgy nézet ki, ez elég hihetően hangzott a szolga számára, mert nem firtatta a dolgot.

- Ez aztán a meglepő fordulat, öregem! - füttyentettem elismerően.
- Ezt még én sem néztem ki belőled, barátocskám - vigyorogtam rá a vadászra.
- Remélem a vezéretek elfogadja ezt az igencsak megtisztelő meghívást. Nem örülnék, ha csalódás okozna a grófnőnek - mondtam neki, remélve, hogy ezzel kicsit sikerül hatnom rá. Egyébként is kíváncsi voltam erre a családra. Démonokat ölni... Na, az aztán nem semmi!
- Úgyhogy tegyél meg minden telhetőt, haver, mert nem akarom, hogy megsértsétek az úrnőt - tettem még hozzá.

/Ulrik/




A megbeszélések gyorsan folytak a főnemes özvegye és a szörnyvadászok feje között. És bár a testőrök nem értették, mi keltette fel munkaadójuk kíváncsiságát, ám mindent megtettek annak érdekében, hogy minél simábban és gyorsabban menjenek a dolgok. Jól tudták, hogy az unatkozó, vidéki nyaralásokra-telelésekre járó álca mögött a kékvérű nagyon is szorgosan dolgozik. Nem csak ismerkedik, de fontosságot tulajdonít nagyobb városok városőrségét bevonni abba a bizonyos baráti körbe, melyben megbízik. És a katonák parancsnokait eddig jó részt csak szép szavakkal és egy-két látványos gesztussal igyekezett levenni a lábáról. Ám módszeressége azt sugallta a mindig körülötte lévő néhányaknak, hogy nem csupán az esetleg bajba jutó rokonokat akarja kimenteni.
Így lépett be végül Ulrik a közösen megbeszélt helyen és feltételek mellett a szobában, ahol a nő egy teás készlet mellett várta. Felállt és kedvesen mosolyogva kezdte.
-Azt hiszem, hogy Ön Ulrik, a vadászok feje. Egyik emberétől nagyon sok jót hallottam önről és nagyon lebilincselő kép alakult ki bennem. Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhetem.
*Kézcsókra nyújtotta jobbját és ha túlesnek az üdvözlésen, akkor az asztal másik karosszékére mutat, hogy talán kellemesebb ülve folytatni a társalgást.

Mikor az egyik kevésbé megbízható, igencsak fiatal és nem kicsit problémás vadászom említette, hogy egy grófnő szeretne velem találkozni, nem igen fűlött a fogam hozzá, hogy ilyen csip-csup ügyekkel foglalkozzak, de a hölgy nem tágított, így végül csak beadtam a derekamat, elvégre akár még jól is kijöhetek belőle.
A grófnő kegyét elnyerve igencsak jövedelmező és gyümölcsöző kapcsolatot tudtam volna kialakítani a felsőbb körökben is, ami valljuk be, elég jól jött volna nekünk. Ugyan jobban szerettem a rejtőzködést, mintsem hogy felfedjük kilétünket, de mivel a régi jó kapcsolataim zömét sajnálatos módon elvesztettem, így egyre inkább szűkült a rálátásunk a dolgokra. Talán ennek is köszönhettem azt, hogy se Angelt, se a semmirekellő fiamat nem sikerült mindeddig elfognunk még, ami elég bosszantó volt. Ha viszont sikerülne pár befolyásos emberrel megismerkednem és a bizalmukba férkőznöm, akkor talán javulna a helyzet. Talán még újabb bátor jelentkező is akadna, mert az új vadászok terén sem jeleskedtünk. Mivel kevesen tudtak rólunk, így kevesen is próbáltak meg bejutni köreinkbe, s vadászok terén is híján voltunk. Sosem voltunk többen tíz-tizenöt főnél, holott régebben, mikor még az aranykorunkat éltük számunk ötven körülre volt tehető, de Angelnek köszönhetően elvesztettünk vagy húsz harcosunkat, utána pedig újabb tizenöt fölötti áldozatot követelt az erdei elfek falujának lerohanása.
Az új harcosainkat pedig szinte mind egytől-egyig ki kellett képeznünk, ami meg időbe került, így igazán örültem volna pár kiváló, jól képzett katonának a csapatomba. De a pénz sem jött volna rosszul.
Efféle reményekkel léptem hát be a szobába, ahol az asztalon a egy teáskészlet várt már arra, hogy használatba vegyék. Az úri hölgy meglehetősen kedvesen fogadott, én pedig igyekeztem elővenni legudvariasabb, leglovagiasabb énemet, s finoman kezet csókoltam a nőnek, majd viszonoztam a mosolyát, és így szóltam:

- Részemről az öröm és a megtiszteltetés, hölgyem - válaszoltam.
- Örömömre szolgál, hogy ennyi jót hallott kegyed felőlem, ám az embereim szeretnek túlozni.
- Ami pedig azt illeti, én is csak szépeket hallottam kegyedről - viszonoztam a bókot, majd leültem a vele szemben lévő fotelra, de csak miután ő ülőhellyel kínált meg engem.

Ugyan az udvariaskodás és a finomkodás nem igazán volt az én kenyerem, de jelen helyzetben úgy találtam illendőnek és megfelelőnek, ha igyekszem a nő kedvére tenni, s hagyom, hogy ő irányítson, így ezután csak vártam, hogy ő kezdje el a beszélgetést.

A nő megsimította a szoknyáját, mielőtt leült volna, hogy ne gyűrődjön össze alatta. Ajkához emelte a csészét, de nem kezdett el inni, csak pár centire tartotta.
-Remélem, nem. Ön nagyon megbízható, becsületes embernek tűnik. És egy olyan nemes küldetés nyomja a vállát, amit a mai világban sajnos nagyon kevesen vállalnak fel. De kérem, meséljen a módszereikről! Nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogyan lehet ellensúlyozni egy olyan erőt, amit agyunkkal még fel sem tudunk fogni. Nekem legalábbis olyan megfoghatatlannak tűnik, amit a varázslók művelnek. És az ember csak pislog, ha mondanak valamit.
*Ez után belekortyolt a hűsítő italban, a nyári melegre tekintettel nem frissen főzve tálalták a teát, hanem hűvösen, nagyon pici jégdarabokkal. És bár alig ivott belőle, ezzel jelezte, hogy most már nem beszélt többet, hallgatja vendégét. Szemei pedig a csésze pereme felett rávetültek.

A nő finom mozdulatokkal gyengéden az ajkaihoz emelte a csészét, de inni nem ivott bele, helyette pár centivel előtte megállította a csészét, és úgy kezdett bele a beszélgetésbe. Miután elmondta amit akart, éppen-hogy, de ivott pár kortyot a teájából, a csészét azonban továbbra sem emelte le szája elől, s annak karimája fölött emelte rám érdeklődő tekintetét. Láttam rajta, hogy akárcsak én, ő is óvatos és gyanakvó típus, s nem tartottam kizártnak, hogy szavai ellenére bennem sem bízik meg még igazán.

- Embereimtől elvárom a megbízhatóságot - kezdtem bele a válaszadásba.

- A mi szakmánkban kimondottan fontos, hogy az embereim vakon megbízzanak bennem, s persze egymásban is, mivel másképp nem tudnánk megvédeni egymást és az átlag embereket a veszélytől, márpedig mi életekért felelünk. Ha nem lenne meg meg közöttünk a kellő bizalom, akkor nagy bajba lennénk. A küldetések során mindig egymásra vagyunk utalva, s felelősek vagyunk a többiekért - folytattam komolyan, igyekezve a nő tudtára adni, milyen nagy felelősséggel is jár ez a munka.

- Az őszinteség pedig legalább olyan fontos, mint a megbízhatóság - tettem hozzá.

- Semmit sem hallgathatunk el egymás előtt, mert bármilyen aprónak, lényegtelennek tűnő információmorzsa is sorsfordító következményekkel járhat. Akár egy élet is múlhat rajta. Így hát nem tehetjük meg, hogy nem mondunk igazat egymásnak. A csoporton belül nagyon fontos dolog az őszinteség, ám ez a szabály külsősökre nem vonatkozik, ugyanis igyekszünk titokban tartani kilétünket az átlagember előtt. Nem szeretjük felfedni magunkat. Nem mindenki nézné jó szemmel a tevékenységünket. Éppen ezért nem könnyű eljutni hozzám, még a legmegbízhatóbb embereimen keresztül sem - világítottam rá arra, mennyire nagy megtiszteltetés éri most őt, hogy velem társaloghat.

- Ami pedig a módszereinket illeti - tértem át a nemes hölgyet leginkább foglalkoztató témára -, arról sajnos túl sok mindent nem árulhatok el - ráztam meg a fejemet sajnálkozva, ujjbegyeimet pedig sátor módjára összeérintettem a még mindig érintetlen teáscsésze fölött.

- Annyit azonban elmondhatok, hogy megvannak a megfelelő eszközeink. Mérgek, speciális felszerelések, erre a célra kidolgozott, magunk gyártotta fegyverek, és ehhez hasonlók. Ezek nélkül nem mennénk túl sok mindenre a varázstudók és a természetfölötti teremtmények ellen. Azonban ezeket leszámít a módszerünk meglehetősen hasonló a katonákéhoz. Egy-egy teremtmény elkapásához illetve - ha sor kerül rá - megöléséhez egy kész tervvel állunk elő, melyet minden részletekig pontosan kidolgozunk, persze csak ha módunkban áll, s van erre időnk és lehetőségünk. Mindenesetre jobban kedveljük a jól megszervezett bevetéseket, mint vakon belevágni az ismeretlenbe. Ezen teremtmények ellen egyesével mi sem megyünk túl sokra, ezért leginkább csapatban dolgozunk, és egymást segítve végezzük el feladatunkat. Egyedül képtelenek lennénk legyőzni őket, még a tudásunkkal és tapasztalatunkkal sem, csak megmenekülni tudunk előlük, illetve védekezni tudunk ellenük, melyre egy átlagember nem nagyon képes, s leginkább csak a szerencsének köszönheti, ha megmenekül egy-egy ilyen elől. Ezért olyan fontos a csapatszellem, s hogy egy egységként menjünk ellenük - fejeztem be beszédemet, majd lassan a számhoz emeltem a csészét, és belekortyoltam a hűvös, üdítő italba, mely kimondottan jól esett ebben a rekkenő hőségben.

Amint Ulrik elkezdett beszélni, a grófnő letette a csészét és az előadás közben kétszer felvéve belekortyolt. Nem mondhatni, hogy gyorsan fogyott, de a hölgynek nem is volt szándékában. Az idő legnagyobb részében a vendége szemébe nézett és csak akkor szakította ezt meg, ha a hűsítő nedű fogyasztásakor gondos odafigyelést igénylő rész érkezett. Például mikor a porcelán fülhöz nyúlt értelem szerűen.
-Nagyon lebilincselő, amit megtudtam Öntől a szervezetükről. És biztosíthatom, hogy az elkövetkezendőkben mindenben számíthat a segítségemre. Szeretném, ha nem venné sértésnek, de a Braslov környékén lévő egyik nagyobb birtokom malmaiból befolyt egy évi jövedelmet elfogadná adományként.
Egy szomszéd nemes kezeli az ottani érdekeltségeimet. A Haradur család rezidenciáján találják meg. Már évek óta nem találkoztam vele, túlságosan lefoglalja őt a határ védelme. De ha elfogadja tőlem ezt a kis ajándékot, akkor írok is neki levelet és kerítek valahonnan embert, aki elviszi, hogy már várja majd magát.
Az ottani földjeinken a király adómentességet adott az oda telepített jobbágyaimnak, de a modernizáció segítésére szélmalmot épített még a megboldogult férjuram apja. Így néha nagyobb fáradságnak tűnik elmenni a pénzért, mint amit a kassza számára jelent.
*Érdeklődéssel figyelte a vadászok vezetőjének minden arcrezdülését, hogy miként reagál a mondataira.