/A szállítmány, Fekete Szakáll és Jorgal részére/


Jorgalnak cseppet sem ment olyan könnyen a király kihallgatása, mint támogatói várták volna. Bár szerette volna visszavásárolni régi rangját, meg kellett elégednie a törpének azzal, hogy népe visszafogadja.
Ám a nemesi címe nem veszett örökre oda. Hiszen az uralkodót arról győzködték a titokzatos jó barátok, hogy a képességei és nem a pénze miatt érdemes őt csatasorba állítani. Így öt küldetést kell teljesítenie, míg apja rangját megkapja a föld alatti birodalomban.
Fekete Szakáll is már látja a szárazföldet, ahogy a fedélzetre tóduló összes legénysége, mikor egy laza kötélzetű, lassú hajót pillant meg közte és a szárazföld között. Ezen a bárkán kapott feladatot az egykori rablóvezér öt első osztályú katonával és még jó néhány nem túl ügyes tengerésszel. Népük inkább a bányászat, a kovácsolás és az ékszerészet körében vívtak ki hírnevet, nem az utazás és a víz az ő terepük.
Már alig egy kevés van hátra, hogy elérjék Délost, az első megállójukat. Ez után szárazföldön folytatják az utat, hogy eljuttassanak három ládát Jelena grófnőhöz.

Kérdés, hogy mit fognak tenni? Hiszen egyikük sem a békés életről híresült el, ám ezt a másik nem tudhatja.

Hat éve már, hogy egyáltalán nem érintkeztünk szárazfölddel. Távcsövemmel a szárazföldet kémlelve kifigyelek egy lassan haladó hajót, köztem s a szárazföld közt. Évek óta nem ettünk, mást csak halat, és az emberimnek is szüksége lesz lassan, hálni egy jó nővel. Magam sem vetnék meg most egy tüzes asszonyt. A legtöbb ember arcáról csak a kíváncsiságot olvasom le, ahogy a hajóóra menve lesik a távoli partot. Először embereim szükségleteit, majd utána kapzsiságom elégítem ki. 
-Készüljenek uraim, a legjobb Gürg bort hozom, mit már ój régóta tartogatok, erre a pillanatra.
Ezzel a mozdulattal, a saját kabinom felé veszem az irányt, ahol a szekrény alján egy jó hordó 
igazi, mézes bor van. Ezt viszem fel embereimnek s mondom:
- Igyunk barátaink, Yo-ho ! De csak mértékkel, hisz az ismeretlenbe visz utunk!
Ekkor én magam is iszok egy keveset.

/A sánta kutya mese, ISIS leánya/


A lányra és társára nem épp a legszerencsésebb nap köszönt, eddig csak a helyzet drasztikus romlásáról tudtak hírt szerezni és minden reményük cserben hagyta. Viszont egy újabb lehetőséget csillantott meg előttük a csalfa, vak remény.
A vidéki terepen jobban mozog Aglarnis, mint a kémek többsége, hiszen első sorban ilyen csatatérre próbálták őt sokáig felkészíteni. Így észrevétlenül ütötte le a dolgát végző nőt és a társai csak jó fél óra múlva kezdenek el maguk között kérdezősködni, hogy vajon nem kellett volna-e visszatérnie.
Ám egy idő után a fogoly is fel fog ébredni. A kérdés már csak az, hogy milyen körülmények között?

/A sánta kutya mese, Isis leánya/

Most kétszeresen is vigyázott Aglarnis, hogy ne valljon kudarcot, mert az igazán szégyen lett volna és megérdemelte volna, hogy kicsapják a sötét elfek közül, ha ennyi év kemény gyakorlás után, másodszor is elrontja.
De nem! Most minden úgy ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva és hamarosan már az eszméletlen íjásznővel a vállán, kissé rogyadozó, de határozott léptekkel haladt, hogy egy alkalmas helyre, mondjuk egy tágasabb, odvas fa rejtekébe érve, tegye le terhét, a nyomaik eltűntetését a hallgatag másik kémre bízva.
Miután a földre dobta a nyelvnek szerzett embert, erős indákkal alaposan megkötözte, aztán két erős pofonnal megához is térítette.
- Kérdéseim lesznek és te fogsz rájuk válaszolni. – közölte foglyával határozottan. – Mivel semmi okod rá, hogy ne válaszolj, remélem nem fogod megnehezíteni a saját életedet. Én Al-Sziszi-t keresem, őt akarom megtalálni és, ha segítesz ebben, akkor szabadon elmehetsz, de ha esetleg makacskodsz, akkor is el fogsz mondani mindent, csak fájdalmasabb lesz. – közli közömbösen a másik szemébe nézve. – Na melyiket választod? Elsősorban érdekel miért üldözitek, mit tudtok róla és, hogy van e közelebbi támpont, hol lehet most? – könnyíti meg a nő helyzetét, hogy mit vár el tőle.

Szerencsésnek mondanám a helyzetemet, meg nem is. Hiába. Az élet már csak ilyen. A fejem a helyén maradt, ezt mindenképp pozitívumként értékelem. Viszont a rangomat nem adták vissza, de újra a nép tagja lehetek. Ez is valami. A király viszont öt küldetéshez kötötte a rangom visszaadását. Ügyes. Hátha megdöglök mire a végére érek, és máris nincs gond. Az első feladatom ízig-vérig olyan dolog, amihez a törpöknek a világon semmi köze. A magam fajta aprónépek a föld mélyének gyermekei és kemény harcosok. Még sosem utaztam hajón, de valahogy nem is vágytam rá. Utazásaim során hallottam brutális történeteket olyan hajósokról, akiknek elfogyott a vízük, az élelmük s nyomorult kutyaként döglődtek mire sikerült partot érniük. De hát eddigi életem során is akadtak problémák, nem is kevés, így fapofával vágtam bele a dologba.
Az első küldetésem, hogy néhány ládát vigyek el valami grófnőnek. Fogalmam sincs mi van bennük, de ha valamit megtanultam az az, hogy aki kíváncsi, az bizony hamar megöregszik. Öt kiváló harcost kaptam magam mellé, de egy cseppet sem éreztem magam biztonságban mellettük. Ki tudja milyen szándékkal vannak itt. Vajon tényleg segíteni jöttek, vagy egy adott ponton legyilkolnak, hogy aztán a király, röhögő pofával igyon áldást a halálomra?
Rajtuk tartom a szemem, bár az is igaz, hogy hat törp harcos, bír némi elrettentő erővel. Már ahogy elindultunk sem volt valami kellemes. Ide-oda ring a hajó, mint valami bölcső, pedig csendes az idő. Előre rettegek milyen lehet, ha viharba kerül ez a tákolmány. Viszont a horizont gyönyörű, a mindenfele röpködő és halászó madárral.
A mellém rendelt kis csapat épp elvoltak, úgyhogy volt időm a hajó orrában állva gondolkodnom. Mert úgy éreztem az elkövetkező időkben, nem pusztán karom erejére lesz szükségem.

/A szállytmány, Fekete Szakáll és Jorgal/


A kalózok ünnepelhetnek, mert több évi reményük vált valóra. Oly sok időn át hánykolódtak és éltek tengeri halon, hogy az új föld látványa önmagában is örömmel tölti el őket. A kapitányuk ki is gördít egy rég óta tartogatott hordót és ezek a fiúk nem kötnek ki a fedélzeten, ha közösen leöntenek egy hordó jó bort.

Eközben a törpe harcosoknak nincs ekkora nagy szerencséjük. Bár ők már hamarabb látták Neminra partjait, ám a hajó legénységének ez nem újság. Így ünneplés helyett csak sóvárgó gondolattal várják már azt a percet, mikor ismét megdőlne az az elmélet, hogy egy örökké mozgó sárgolyón élnek és bizton állíthatják újfent, hogy ez bizony nem megy sehová, csak azok számára, akik sokat ittak. De a részegség nem tudományos bizonyíték.

A két hajó egyre inkább közeledik Délos kikötőjéhez és már csak órák kérdése, hogy meglássák az emberek városát. Ám ameddig ez megtörténne, egy újabb hajó bukkan fel. Kétárbocos, mély merülésű hajó feltehetően meg van pakolva. Arminóék mögött bukkan fel a horizonton és szemlátomást ő is oda tart.
Ezen kívül más jele nincs egyelőre, hogy egy igen forgalmas tengerparti nagyváros van a közelbe. A megfáradt utazók azt láthatják elsőnek, hogy egy folyó tölcsértorkolatába behajózva érik el a dokkokat. Ott a közeli dombig a kereskedők piactere van, a gazdagabb helybéliek a dobra, a városfalon belül építkeznek. Míg sokan nem bírják megfizetni a jó helyet, így a domb másik oldalán van főleg sok szegénynek vályogháza. A legkülönbözőbb irányba futó utak mentén elszórva is találhatóak kocsmák.
Ha a kalózok nem terveznek rajta ütni egyik hajón sem, akkor hamarosan kikötnek és elvegyülhetnek a tömegben.

A fedélzeten állva, az első tisztemnek a következőket mondom:
- Legyetek készen, hamarosan partra szállunk. A verőemberek ragadják meg kardjaikat, hisz ismeretlen vizeken evezünk.  Addig nem lopunk semmit, ameddig meg nem ismertem az ittenieket.
Az én verőembereim, bizony leszerelt valaha a Gürg seregben szolgáltak Hoplitaként, bár nem tudom, hogy mennyire gyengültek ők az út alatt. Bár harminc kettő verőemberemből, az utat jó ha túlélte tíz. De közülünk ők a legjobbak, ha szárazföldi patkányokkal kerülnénk össze. Néha még énbennem is félelmet keltenek, mikor magukra öltik régi páncéljukat és kezükbe veszik dárdáikat. 
Az egyikük, akiket a parancsoknak neveztem még pár évvel ezelőtt ki közülük, Kártából származik, elmesélte, hogy már gyerekkorában elvették anyjától és katonának nevelték. Ott az volt a szokás.
A tengeri fiúk közül, egyet vesztettünk el. Aki éjszaka mászkált a fedélzeten egyedül, el marta tőlünk egy bestiális szirén. Bár a legtöbb szirénnel én kijövök, de nem ígértek semmit, csak hogy megmutatják az utat. Hosszeidón teremtményei igen csak alázatosak tudnak lenni, ha szirének nyelvén emlegetem a tengerek istenét. Posszeidón, nekem ez furcsa de eddig mindig bejött.
A negyedfedélzetre visszasétálva, újra a látcsövembe néztem és kutakodtam körös körül a horizonton. Ekkor több közlekedő hajót vesz észre, egy irány felé.
- Kikötőváros lehet arra, hisz rengeteg hajó tart abba a torkolatba. Arra megyünk mi is. Mondtam az első tisztemnek. Addig kitervelek valamit, ha várost találnánk vagy valamit.
- A legendák szerint, a falak is aranyból vannak. - Odabiggyesztettem a gondolatot, az első tisztemnek, miközben már sétáltam be a szobámba.

/Sánta kutya mese, ISIS leánya/


A nőt észrevétlenül elhurcolta Aglarnis és biztonságos távolságba érve letett egy öreg tölgy korhadt belsejébe. Hamar észhez térítette és nagyon jól jött az óvatossága, mert amint rájött, hogy rab, kiabálni kezdett. Ám Vidkun hamar fojtogatás átkával sújtotta, hogy elhallgattassa.
Miután kicsit megnyugodott, elkezdték kikérdezni.
-Nem tudok semmit. Csak azt a parancsot kaptuk, hogy fésüljük át az erdőt a tündék után. Én csak egy porszem vagyok.
*Ha Uráldur lánya ezzel megelégedne esetleg, a férfi győzködni fogja, hogy folytassa, mert már volt eleget az emberek közelébe, hogy felismerje, ha valaki hazudik vagy nem mond el mindent.

A horizonton lassacskán megjelent egy vékony páracsík. Nem mozdult órákon át. Ám az idő múlásával kirajzolódtak a körvonalai is, ami sokkal kézzel foghatóbbá tette. Úgy tűnt, mintha szárazföld lenne, de még nem lehet egyértelműen megmondani. Egy hajós biztos rávágná, de én, mint törp, inkább csak találgatok. Hirtelen észrevettem, hogy egy hajó követ minket. Vagy csak ugyan oda tart? Bár tudnám. Egy olyan forgalmas kereskedelmi kikötő, mint Délos közelében, előfordulhatnak kalózok.
Furán hangzik, de vicces lenne, ha megtámadnának, hisz akkor a rablók, kifosztanák a rablót. Mert hát valljuk be, én pont ugyanezt csináltam, igaz víz nélkül.
De nem tett semmi fenyegetőt, csak besorolt mögénk, tisztes távolságban s úgy folytatta az útját. Időközben a látóhatáron felsejlő körvonal teljesen tisztává vált s most már az árbockosárban ücsörgő őrszem felkiáltott: FÖLD!
Üdítő volt hallani, hogy végre szilárd talaj lesz a lábam alatt. Hamarosan ki is kötöttünk az egyik szabad dokkhoz, a lejutást segítő fapallót lecsúsztatták, így én és a csapatom, száraz lábbal léphetett Délos utcáira.
Tipikusan az a fajta emberi város, amellyel sokszor találkoztam. Nyüzsgő, túlzsúfolt, mocskos, az utcák tele rosszarcú alakokkal s az egész légkörén nagyon érződik az ittélők mássága.
Gondoltam a csapatommal felkeresek egy kocsmát. Ott tudni meg a legtöbb információt, ráadásul egy nagy korsó mézsör jól esne. Intettem törp társaimnak s a ládákat magunkkal cipelve, elindultunk felkeresni egyet.
Én ugyan már hozzászoktam, de nem tudom, társaimat hogyan érinti majd, hogy a járókelők nagy többsége, meredt szemmel bámul ránk. Az emberek nagyon okosnak hiszik magukat, de ha olyasmivel találkoztam amihez még nem volt szerencséjük, dülledt szemekkel bámulják azt. Szinte magamon éreztem a sok kíváncsi tekintetet, ám nem foglalkoztam velük. Ha ez nekik tetszik, hát egészségükre.
Ha valaki figyel a részletekre, egy kikötő alapján le lehet szűrni, mennyire is gazdag az adott város. Itt amint látom rengeteg különféle áru vár be és kirakodásra. Hal, fűszer és vágóállat szagának keveréke csavarodik az orromba, furcsa egyveleget képezve. A kikötők közelében tanyát verő kofák, nagy hanggal árulják a nemrég kirakodott szállítmányokból beszerzett áruikat. Van itt minden a kelméktől az aranyékszerekig. Bámészkodni azonban később is ráérünk.
Idővel sikerült rátalálnunk egy nagyobb méretű ivóra. Betértünk, odaléptem a csaposhoz s kemény határozottsággal szóltam hozzá. - Szép napot! A társaimnak és nekem lesz egy-egy korsó finom sör.
Ekkor zsebemből elővettem egy aranypénzt és odadobtam a csapos elé. - És igyekezz! Hosszú út áll mögöttünk.

/A szállítmány, Fekete Szakáll és Jorgal/


A király küldötteinek nagy szerencséje van. A tengeri haramiák nem akarják kétes értékű fogással kezdeni az Újvilágba való beilleszkedésüket. Hamarosan a többi arra járóval együtt hőseink két hajója is kiköt Délos kikötőjében. És partra szállhatnak.
A törpéhez oda lépő vámos nem sokat okvetlenkedik, hiszen számított a diplomáciai fontosságú hajó érkezésére. A szövetséges király tulajdonát képezi és nem szerették volna nagyon vegzálni. Elindultak a kocsma irányába. A sok kidülledő szemek között elrejtőznek olyanok is, akik nem csak értetlenségük miatt nézik őket. Tucatnyian vannak, kik szétszóródva az utcán követik őket és figyelnek.
Ám a kalóznak nincs ekkora szerencséje. Amikor embereivel leszállnak a hajójukról, hamarosan tíz katona lép oda hozzájuk.
-Látom nem ügyefogyott emberek maguk. Ám figyelmeztetem, Miszter, hogy nem tűrjük meg a balhékat. Ha árut akarnak kipakolni, akkor szigorúan vesszük a vám megfizetését az utolsó ölben kihozott ruhára is.
*Szavai igyekeztek minél határozottabbak lenni és bal kezét a kardja markolatán pihenteti.
-Ha nem akartok zűrt, mi sem csinálunk nektek.
*Meglepődnének azon, hogy milyen volt ez a hely pár hónappal ezelőtt még. Ám a hatóság emberei őket sem tartóztatják sokáig. És szétnézhetnek, hogy a pénzüket elköltsék. Ám Jorgal, kinek van szeme az ilyesmihez és a tengerek réme is észreveheti, hogy a városban valami egész furcsa van.
Rengeteg árú cserél gazdát, ahogy mindig is volt. Ám meglepően szerényen öltözködnek az itteniek ehhez képest. A különböző ékszerek csak a legritkábban láthatóak a gazdag hölgyeken is és mindenhol kettősség mutatkozik. Bár mindenkit szigorú fellépés fogad ide érkezve, nem lehet nem észrevenni a sok koldust és gyanús alakot, akik sokszor igen szervezetten tevékenykednek. Úgy tűnik, minden igyekezet ellenére virágzik az alvilág. Bár minden alapjuk meg lenne hozzá, a gazdag emberek látványa mégis nagyon ritka. Annál többen vannak, akiknek egykor egy vagyont érhetett a ruhája, ám mára még a gombok közül is sok hiányzik.

Amint a torkolatba értünk, és megláttam a várost hatalmasat csalódtam. Se arany fal, se égig érő kastélyok, csak egy sima egyszerű kikötőváros. Mintha az ember, csak Meríciánászban kötött volna, ki. Egy üres stéget néztem ki magamnak, és oda kormányoztattam a hajót.
- Kalliosz, és Perülkész készüljetek, velem jöttök. A többiek egyenlőre a hajón maradnak. Mondtam két emberemnek, mikor már közel voltunk a stéghez. 
- Horgonyt le, az árbocot pedig felhúzni. Egyenlőre nem megyünk innen. 
A két verőlegényemnek még szóltam, hogy készüljenek a leszállásra. Hárman szép lassan nyugodtan, sétálunk le a hajóról. Majd elénkbe tíz állig felfegyverzett katona lépett, és egy idegen nyelven szólítottak minket. 
- Ti értitek amit mondanak?
Megszólítom a beszélő férfit, majd a következőeket mondom nekik.
- Üdvözletem, mi Gürg földjéről érkeztünk, értik amit mondok?

//Sánta kutya mese//

Nem számított másra a foglyától Aglarnis, így meg sem lepődött, amikor az magához térve azonnal kiabálni és vergődni kezdett, hiszen valószínűleg azt sem tudta szerencsétlen, hogy mi történt vele és meglátva a sötét elf lányt, biztos semmi jóra nem számított. És milyen igaza is volt, habár igazán könyörületes kedvében volt, amit fel is ajánlott az íjásznőnek.
Az átokkal Vidkun megelőzte és ez végre halvány mosolyt csalt az arcára, mert eddig sok mindenben nem segítette őt a mester kém, amiben néha már-már kételkedni kezdett, de nem tudta volna hová tenni, hogy akkor apja miért akasztotta volna a nyakába.
Egy idő után intett a társának, hogy elég lesz az igézetből, mert a fogoly elcsendesedett, de megölni nem lett volna értelme, hiszen azt akarta, hogy beszéljen.
A nő válasza még hihető is lett volna, hiszen Aglarnis is látta, hogy keresnek valamit és nem úgy nézett ki, hogy meg is találták volna, de ilyen könnyen azért nem szabadulhat, mert tapasztalatból tudta, hogy mindig van valami, amit elsőre elhallgatnak és kell egy kis „unszolás”, hogy végképp megeredjenek a nyelvek.
Ha a megérzései nem lettek volna elegek, akkor ott volt, hogy Vidkun is megerősítette ezt, így kicsit közelebb hajolt a fogolyhoz és fenyegetően nézett annak a szemébe.
- Ennél kicsit többet tudsz és felesleges hazudnod nekünk, mert érezzük minden rezdülésedet. - persze ez nem volt igaz, de kevesen ismerik mire is képes egy self igazán. – Azért kapsz egy kis ízelítőt, hogy mi vár rád, ha nem nyitod ki a szád, ember. – villantak meg a szemei és a fájdalom átkát zúdította a nőre, miközben betapasztotta a száját, mert nem akarta felverni az erdőt.
Csak jó tíz perc után hagyta abba, mikor már a nő verejtékben fürdött és remélhetőleg erősen mondani akart valamit.

/A sánta kutya mese, ISIS leánya/


Az exkatona jól eltalálta, hogy mi kell ebben a helyzetben. Az átokkal könnyen meg lehet törni akár egy erősebb akaratú személyt is, sikeresen elhallgattatta, mert már többször bajt hozott a fejére, hogy a célpont erős jajgatása felverte a környéket. Ám most óvatos volt. A kezeit rátette a fogoly szájára, akinek az ordítása még így is átszüremlett. Nagyon meggyötört volt, mire nagy sokára szabadult.
-Kérlek! Én nem... -kezdte volna, de utána meggondolta magát- Az északi részt átkutattuk, de állítólag sokkal mélyebben vannak. Csak az inkvizítor parancsát teljesítjük, ő akarta az egészet. -félre hajtja a fejét, hogy ne keljen senkinek a szemébe néznie- Nem sokkal a nyomozás kezdete előtt démonok jelentek meg a városban esténként. A nyomornegyedekben pusztítottak. Vörösen izzott a bőrük és sárgán világított a szemük. Olyan lángoló kardjuk volt, melyet itt még soha nem láttak.
Valószínűleg azt hihették a Testvériségnél, hogy nem lesz nagy visszhangja, mert csak pár nagyobb bűnbandára csaptak le. A városőrség vezetője egy ideig nem akart tenni semmit, de a kereskedők megrémültek. Az emberek féltek. Senki nem akarta, hogy ezek a szörnyek az utcán mászkáljanak. A nemesekkel összefogva egyre inkább követelték, hogy a védelem kapja el őket és tegyenek valamit.
A mágia felügyelőihez fordultak segítségül és ők kiképzett boszorkányvadászokat hoztak. Ám ekkoriban történt, hogy az egyik ellenségük rajta ütött a Testvériségen. Ne kérdezd melyik, nem tudom. Csak elmenekültek a megmaradt tagok és a bázisukat a támadók porig égették. Azóta senki sem hisz a megállíthatatlanságukban. Vadásznak rá az inkvizítor felbujtására. Nem mernek a király embere ellen senki se szólni. Erősen kezében tartja a rakpart felügyeletét, a strázsákat.
De valami ellen nem tud tenni. A lelkünket már megszerezték ezek az átkozott pokol fattyak. Azt mondják, Sziszi bosszúja, hogy szabadjára engedte azokat a tolvajokat, akiket eddig kordában tartott és nem engedett nekik mindent ellopni. Most már nem csak az utcán, de az otthonainkban sincs biztonság. Besurrannak a házakban és minden csillogót ellopnak. Egy szent ember kevés ide, hogy kisöpörje Délosból a bűnt.
Vicces! Senki nem fogadott volna el titeket, ha az inkvizítor nem jön rá, hogy nem az erdei elfek elit katonái vagytok. Ám akkoriban mindenki jobban élt. Most mindenki éhezik és kénytelen egy kis aprópénzért beállni a boszorkányvadászoknak dolgozni.
Lehet, hogy nektek kellene megnyerni a háborút...

/A sánta kutya mese/

Aglarnis nem kételkedett a „meggyőzése” sikerében, mert még nem tudott olyanról, aki sokáig ellent tudott volna állni a fájdalom átkának, mindenkit megtört csak idő kérdése volt, bár reménykedett, hogy az íjásznő nem olyan kitartó, mert az idő viszont most nem nekik dolgozott.
Nem is csalódott, mert már az a tíz perc is elég volt, hogy a nő beszédesebb legyen és már nagyon kérdezni sem kellett dőlt belőle a szó.
Arra nézve, hogy hol lehet Al-Sziszi pontos információt ugyan nem kaptak, de most láthatóan ennyit tudott erről, azonban az előzményekre is kitért, hogy mire fel ez a nagy hajtóvadászat és ez eléggé érdekes volt, főleg, hogy egy részét Aglarnis is ismerte és innen tudta, hogy a fogoly biztosan igazat mond.
A démonok megjelenése azonban újdonság volt és óriási hiba a kapitány részéről! Ha ezt Uráldur megtudja………!
Nem csoda, hogy ez már ennek a bárgyú népnek is feltűnt és segítségért loholtak, egészen egy mágusig, aki azonnal átlátott a szitán.
Ha Al-Sziszi megül a fenekén békében és csak a saját kis bizniszét viszi, sosem lett volna baj, ráadásul ott vannak ezek a kis nyomorult koboldok, mert arról, hogy a lopások, amik az utóbbi időben megkeserítették a város életét erre vezethetők vissza, egy perc kétsége sem volt az Első Lord lányának.
És most elvesztették ezt a várost, azt, mely a királyság egyik dobogó szíve volt és ahol a híreket a legjobban meg lehetett szerezni a világ minden tájáról. A kapitánynak ezért felelnie kell!
- Azt mondod, hogy a város elszegényedett mióta nem az elfek az alvilág urai? És sokan visszasírják őket? Akkor miért nem a mágusotok ellen lázadtok fel és mit kerestek itt, az erdőben? Nem féltek Al-Sziszi démonaitól? – húzza fel a vállát a nő szavaira Isis lánya. – De úgy látom minden elmondtál, amit tudtál és én tartom a szavam, nem öllek meg, sőt el is engedlek, de ha még egyszer meglátlak az erdőben, nincs kegyelem. Ne felejtsd el, nekünk hatalmunk van az elmétek felett és jobban jártok, ha nem egy csökönyös varázslóra hallgattok, mert a városotok akkor soha nem szabadul az elfek átka alól és nemsokára még kenyérre sem telik. – vágta el a nő köteleit és rángatta fel a földről. – Eredj, arra van a város! – mutat az egyik irányba.
Miután a nő eltűnt, Vidkun-hoz fordul.
- A kapitány halott ember, csak még nem tudja, de talán a város még nem veszett el számunkra, nem így látod? – kérdezi. – Én tudom kik a város fosztogatói és talán meg tudnék egyezni velük. De szedjük a lábunkat, talán még sötétedés előtt meglehetjük Al-Sziszi táborát, ha szerencsénk van.

/A sánta kutya mese, ISIS leánya/


A fogoly nem szólt többet, csak elfutott ijedten, mikor elvágták a kötelét. Nem is akarta megkeresni a többieket, többé nem akart sem a boszorkányvadászok sem az elfek dolgaiba belekeveredni. És amikor magukra maradtak, Aglarns bizony jó következtetéseket vont le. Még ha nem is tisztázódott Al-Sziszi régi bázisának leégése körüli ügy.
-Valami nekem azt súgja, hogy az erdő déli részén nézzünk körül először! Ha ilyen vehemenciával vetették bele magukat a keresésbe, akkor vagy rájuk fognak találni hamarosan és menekülni kényszerülnek vagy volt eszük távol tanyát verni.
*Ha így tesznek, a rengeteg túloldalán nyomokat találnak, mely végre elvezeti őket a táborhoz. Nem raktak tüzet fajtársaik, hiszen az északi, zord időhöz szoktak. Nekik az itteni őszi estén nem jelent gondot a hűvös idő.
Vidkun kivár, hogy társa mit akar mondani régi ismerősének vagy találkozni akar-e vele egyáltalán. Esetleg megpróbálnak névtelenül, arctalanul megbújni..

/A sánta kutya meséje/

Az íjásznőn látszott, hogy halálra rémült és csapot-papot otthagyva menekült minél messzebb a két sötét tündétől, így Aglarnis biztos volt benne, hogy vele nem fognak még egyszer összefutni.
Persze azon kívül, amit Vidkun-nak megosztott és érdeklődve várta a válaszát, azért egy sort eltöprengett rajta, hogy, ha nem a városiak támadták meg annak idején a kapitány bázisát, akkor ugyan kicsoda, de ez most nem volt lényeges, ezt majd alkalomadtán megkérdezi Al-Sziszi-től, bár valószínűleg valamelyik vetélytárs keze lehetett a dologban, hiszen az éjtünde nem igen bánt kesztyűs kézzel velük.
- Én is amondó vagyok, hogy próbáljuk meg ott, azért a kapitány nem ostoba, még ha túl is lépte a hatáskörét és elvesztette a kontrolt a mágiája felett, mert másként nem tudom elképzelni mi üthetett bele, hogy démonokat eresztett szabadon a városban.
A nyomolvasó képesség és némi szerencse meghozza a sikert és hamarosan már a kapitány tábora szélénél rejtőzködhetnek, ahol láthatják, ahogy fajtársaik tábortűz nélkül vertek tanyát, észben tartva, hogy ez most nem lenne okos dolog részükről.
- Azt hiszem jobb, ha Al-Sziszi értesül a történtekről, és, ha nem akar itt meghalni, visszajön velünk Zevadarba és ott apám „jóindulatára” bízza magát. Becsülettel jobb meghalni, mint emberek által agyonverve. – mondja társának, aztán most már nem várja, hogy az bármit is válaszoljon, hiszen eddig sem tette, így megindul a táborba nyíltan.
- Al-Sziszi! Bújj elő, azt hiszem nagy bajban vagy!

/A szállítmány, Sötét Szakáll és Jorgal/


A kalóz óvatos és csak egy kevés emberével száll partra, hogy meggyőződjön arról, hogy itt biztonságos. És a király emberei már rögtön figyelmeztetik is. Ám egyikük sem érti a másik nyelvét. És ez probléma. Elszigetelt kontinensről érkezett, ahonnét kereskedő nem érkezik ide.
Ám a strázsa csak zavartan néz rá, majd közönyösen sarkon fordul és elmegy. Ha Arminó emberei kereskedelmi árút akarnak kipakolni, az legyen valaki más gondja. Ha pedig nem, ő elmondta a figyelmeztetését. Úgy él vele és érti meg, ahogy neki tetszik!
Bátran felderíthetik a várost. Ám majdnem mindenhol ezzel a különös, új nyelvvel találkoznak. Neki kell kitalálnia, hogyan akarja megértetni magát az itteniekkel. Ám egy mondattöredékre figyelmes lehet, kicsit nézelődik a kereskedőknél és nem rohan rögtön a városfalon túlra. Szinte csak a véletlen műve, hiszen alig lehet érteni.
-...uszt kivakartam a varsóval a . a bocskorombúl...
*Az egyik épp pihenő kereskedő beszélget a jóval fiatalabb kölyöknek, akit beállított maga helyére, míg ő megeszi a harapnivalóját. Az csak bólogat rá, mert közben két asszony érdeklődik a szőnyegek iránt és a helyiek furcsa nyelvén válaszol nekik és talán az öregnek is. Az idősebb kalmár néhány szavát mintha értené Sötét Szakáll, de máskor meg mintha teljesen más nyelvet beszélnének.


/Amíg vissza nem tér Jorgal és ti nem találkoztatok, addig írok neked külön. Addig a törpünk írhat az előzőre./

/A sánta kutya mese, ISIS leánya/


A táborba elég nagy hanggal rontott be a kémnő és társa inkább óvatosságból több lépéssel lemaradva követte őt. Azt már észre vette, hogy tüskék maradtak benne előző találkozásuk alatt. Ám ettől még igaza lehet.



Az emlegetett szamár hamarosan meg is jelent.
-Már megint te vagy az? Szólj az őseidnek, hogy erősítést kell küldeniük! Nem tudok állandóan embereket adni a pitiáner feladataihoz. Néz körbe! Itt háború van!

/A sánta kutya mese/

Hogy tüskék maradtak benne? Hát az nem kifejezés, de nem csak a kapitány fennhéjázó, pökhendi viselkedése miatt, hanem azért is, mert ő már első perctől kezdve úgy érezte, hogy ezzel a férfivel nem stimmel valami és végül neki lett igaza, de ehhez az kellett, hogy egy egész város előtt lelepleződjön.
Nem foglalkozik Aglarnis a rámeredő, döbbent tekintetekkel, az itt-ott előcsusszanó penge hangjaival, mert máris előkeveredik az, akihez jött és akivel beszéde van……komoly beszéde.
- Már megint én vagyok és hidd el, nem fogsz nekem most sem örülni. – áll meg villámló szemekkel a kapitány előtt. – Uraldur, Zevadar Első Lordja küldött ide társammal, hogy meggyőződjünk róla, hogy miként boldogulsz a rád bízott feladattal, aminek kétes híre már többször is eljutott birodalmunkba. És most határozottan bebizonyosodott, hogy nagyon elszúrtad és elvesztetted az irányítást, ezért apám akaratából, megfosztalak a rangodtól és megparancsolom, hogy szállj velünk hajóra és Zavadar bírái előtt adj számot kudarcodról. Súlyosbító körülmény, hogy leleplezted a városi emberek előtt fajunkat és démonokat eresztettél szabadon, amivel súlyosan megsértetted törvényeinket. – ezzel a feszülten figyelő selfekhez fordul. – Mivel a kapitány nem parancsol nektek többet, felmentelek a hozzá való hűségetek alól és saját és Vidkun parancsnoksága alá kerültök. Első parancsom, hogy közözzétek meg ezt az árulót és ne hagyjátok megszökni büntetése elől.

A két szempár villámokat kezdett el lövellni egymásra abban a pillanatban, ahogy elkezdtek beszélgetni. És a kapitányban legalább annyira felment a pumpa az arcátlan stílus miatt.
-Fejezd be, taknyos! Itt háború van. Még egy kevés embert kell kapnom, hogy legyőzzem a legnagyobb rivális bandákat és átvegye a fajunk az irányítást. Apád jobban teszi, ha ezen serénykedik, és nem akadékoskodsz a neve mögé bújva.
Ez az éretlen bakfisnak volt a feladata múltkor -fordult Vidkun felé fordulva-, hogy figyelje a bázisunkat, amíg vissza nem jövünk. A legnehezebb helyzet kellős közepén eltűnt és felgyújtották a főhadiszállásunkat miatta. Elvitte valami idióta lopási ügy miatt a rábízott embereimet és csak mostanra szereztük vissza a régi tekintélyünk nagy részét.
Te akarsz a helyembe lépni? -fordult vissza a lányhoz.

A társaim és én, kultúrált csendben kortyoltuk a sört s majszoltuk a szaftos húsdarabokat. Óvatos pillantásokkal figyeltem a kocsmában iszogató férfiakat és nőket. A legtöbbjük matróz vagy munkásember, de akadtak viszonylag jobban öltözött alakok is. Első ránézésre nem jelentettek ránk nézve fenyegetést.
Viszont ahogy a bejáraton keresztül a járókelőket figyeltem, feltűnt mennyire toprongyosan öltözött a legtöbbje. Ez különösen azért furcsa, mert Délos az emberek legforgalmasabb kikötője, óriási áruforgalommal. Az ilyen városok általában dúskálnak a javakban. De itt még a módos külsejűek is ritkaság számba mennek.
Megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített hatalmába. Mint mikor valami undorító ízt érzek a számban, de fogalmam sincs róla mi okozza és hogyan tudnám eltűntetni.
- Itt valami nekem nagyon nem stimmel - szóltam vígan falatozó társaimhoz. - Elvileg ez egy gazdag kikötőváros, de én még egy tehetős külsejű embert se láttam. Furcsamód lepusztult a hely. Gyorsan fejezzétek be és intézzük el amiért ide jöttünk! Nem tudom miért, de rossz előérzetem van. Mindenki legyen nagyon éber!
Amint az utolsó korty sör és falat hús is elfogyott felálltam s indulásra ösztökéltem a csapatot.

/A sánta kutya mese/

Aglarnis már első perctől kezdve számított rá, hogy a kapitány ebbe sosem fog bele menni. Ha van egy csepp esze – és az biztos van, ha ezt évekig tudta csinálni – akkor inkább fegyver által, becsülettel akar majd meghalni, nem rabként és rettegve várva, milyen kegyetlen halállal büntetik majd árulását, vagy inkább kudarcát, mellyel elveszítettek egy igen gazdag várost, ahonnan információk tömkelege és bevételeik jó része is származott.
És a választása természetesen Uráldur lányára esett, hiszen, ha győz, akkor ismét kivívhat némi tiszteletet, ám ha veszít, akkor kard által, párbajban veszik oda. Szóval okos húzás volt, hogy sértegetni kezdi a lányt, akinek mostanában amúgy sem lett erénye a türelem, főleg nem egy olyan emberrel szemben, aki többször is majdnem a halálba küldte.
- Apám egy birodalmat igyekszik fenntartani és az olyanok, mint te csak piócák a testén, nem segítik munkáját, hanem csak gondot okoznak és problémákat, amit aztán neki kell orvosolnia. Itt most én és Vidkun vagyok az orvosság. – áll meg határozottan, kardján nyugtatva kezét a férfival szemben. - Hazugságaid pedig senkit nem fog meggyőzni arról, hogy régen alkalmatlan vagy már a feladatra. Amit mondtam az előbb megmondtam és, ha nem vagy hajlandó magad ennek alávetni, akkor kénytelen leszek kényszeríteni rá. – vonja elő pengéjét és várja, hogy mit lép erre a másik. – A helyedbe pedig majd az lép. akit a Király vagy Első Lord kinevez, én nem török a helyedre, áruló.

/A szállítmány, Fekete Szakáll és Jorgal/


A messziről jött tengeri haramia talált magának egy kapaszkodót, amivel talán ki tud törni a nyelvi nehézségekből. Ám hamar rá jöhet, hogy ez nem épp a legkönnyebb út, számos bukkanókkal lesz tele.
-Én nem hallottam még a latosokról. Vagy nem tudom, hogy képzik az embereket belőle. -mondja a kufár- Liszka városából gyüttünk, és beill... a nagy Homoraz Birodalomba. De gyere és nézd csak meg az árumat! Hét tenger legkiválóbbika. Ilyet máshun nem kaparsz.
*Nehezen lép túl az öreg az üzleti érdekein és inkább csak távoli rokonság van a két nyelv között. Viszont nagy szerencsédre most már ügyel arra, hogy érthetőbben beszéljen, így alig van olyan szó, amit akár csak részlegesen is, de nem tudsz megfejteni.
Ideje valamit lépni, mert ha rajta múlik, csak a portékája eladása lesz a csevegésből.

Eközben a király küldöttei gyorsan befejezik az étkezést és távoznak a tavernából. Nehéz nem észrevenni, hogy három fickó szintén feláll, aki utánatok érkezett be és követ ki titeket. Többekkel szemkontaktust vesznek fel és megpróbálnak árnyékként követni. Ám a sokat tapasztalt törpéknek nem okoz gondot, hogy kiszúrják.
Rajtatok áll, hogy elhagyjátok-e a várost vagy egy szűk sikátor felé mentek. Döntésetek könnyen befolyásolhatja a későbbi sorsát az akciónak.