Juhanni a szeme sarkával figyelte az újoncot, de nem változtatott a feje állásán, sőt a test tartásán se, majd amikor végig mondta a kis monológját az oawa szólalt meg.
-Ha mágiával harcolnátok, akkor nem első vérre menne s már a földön feküdnél meg állt szívvel, ha van eszed elfogadod hogy varázslat nélkül harcoljatok. Közölte az Oawa nyugodtan, miközben ki szolgálta magát a vízből és a kenyérből. Majd Rekthar nevetése volt az ami meg törte a hirtelen csendet.
-Igaza van, ha mágiát is használni akarsz akkor halálig tart a küzdelem. -Látszik rajtad hogy csak egy újonc vagy, a tartásból, a viselkedésből, és minden mozdulat amit ejtesz visítva árulja el hogy egy dárdát se bírsz egyenesen meg tartani. Mondta végig Rekthar majd egy mély levegőt vett.
-Kettő, követként küldtek ide, azért hogy békésebb viszonyt kössünk Uráldur egy igen kiváló ezredével és veletek, nem venné ki jól magát hogyha már most a véredbe mártanám a pengém. Szóval gondold ezt át még egyszer barátom, mert lehet hogy mi csak hárman vagyunk viszont egyedül képesek vagyunk elbánni veletek. Ezzel fejezte be Rekthar aki már egyik kardját az asztalba állította, s másik pengéjén pedig kezét pihentette.

A kezdő szerencsejátékos igen csak elkomorodott és gondolataiba mélyedt, ahogy hallgatta az érveket és véleményeket. Náluk ez a műfaj egyáltalán nem erről szól. Szemlátomás Revan emberei a konfliktust keresték. Még csak nem is gondolt komolyabban arra, hogy esetleg pénzéhség hajtja őket, hiszen ez a fajukra -talán egyedüli negatív tulajdonságként, amit elítélnek a puhány húsú fajok- nem jellemző rájuk. A szolgák elég jól kiszolgálják a hadsereg igényeit, nem szorulnak rá, hogy rabul ejtse őket az arany csillogása. Sem az ezüsté.
Hát jogos volt a vélekedés, hogy inkább féktelen ölni akarásuk buzog bennük, ám utolsó mondataik mintha bizalom hiányáról árulkodna. Egy pillanatra úgy tűnt, az ezredes asszony emberei ki akarnak hátrálni az általuk kiélezett helyzetből, ami elég is volt.
-Gyerünk! Kapjuk el őket!
*Ezzel tizenkét bal kéz kapott a dobótőre felé, hogy a kevésbé ismert harmadik jöttment felé vágják. És a bal oldali kilenc rávetette magát Rektharra, míg a csapat másik fele Juhannit vette célba.
A férfi a hat dekoncentrációval támadó ellenfelén túl két fájdalom és egy rettenet átkot kapott, míg a macskanő öt dekoncentráció mellett két fulladást és egy életerőelszívás átkát. Egyik támadója hátul somfordált mindenki mögött, hogy amikor már mindenki más körülötte lesz, hirtelen a bénítás igéjével tegye mozdulatlanná egy percre, ami alatt -ő is csatlakozva hozzájuk- kilenc kard koncolja fel.

Egy szellem elhűlve nézte a fenti jelentet, mikor unokája kétségbeesett szavait hallotta meg. Nem késlekedett, hogy a hívásra megjelenjen. Nem törődött már azzal sem, hogy ne vegyék észre őt. Ott lebegett pár méterrel a föld felett, hogy lenézzen a fájdalomtól szenvedő utódjára, kinek vonásai eltorzultak.
-Emlékezz, mi volt a levélben! Nem a csatát kell megnyerned! Csak a parancsot végre hajtani. Az előző próba küldetéseden már felkészültél. Emlékezz!
*Szigorú, összeráncolt arcizmai, mintha csak egy szamuráj szájából kipattanó makacs parancsokat szórnának, próbálta a reményt tartani a lányban. Tudta jól, hogy a legreménytelenebb helyzet az, mikor mi magunk nem kapaszkodunk a reménybe.

Mindig arra nevelték, hogy semmibe vegye a fájdalmat és a halált, hogy egy katonának nem szabad ezzel foglalkoznia, sőt nagy dicsőség, ha valaki a népe és ősei dicsőségére adja az életét.
Ezért volt nehéz megállnia bármely sötét elf sereg előtt más népek harcosainak. Nem keresték éppen a halált, de nem is féltek tőle
Azonban Aglarnis még fiatal volt, ráadásul a szégyen bélyegét hordozta magában és nem így akart meghalni, haszontalanul és ilyen szerencsétlen módon.
Örült, hogy nagyapja szelleme itt volt vele, bár odáig nem jutott e, hogy felfogja, talán most nem csak a számára látható. Ha így is volt ő nem érzékelte.
- Emlékszem! De mit segít ez rajtam. – nyögi, hiszen ő nem akart csatázni.
Azt meg értelmetlennek látta volna, ha szól a parancsnoknak megérzéseiről, mert csak kinevette volna, hiszen itt csak egy újonc zöldfülű volt. És most itt hever, sebesülten.
Azért megpróbált feltápászkodni, rá senki ne mondja, hogy nem akar eléggé élni. Ha mást nem négykézláb kezd el mászni arra, amerről jöttek.

Juhanni ösztönösen nyúlt egy füst bombájához amit használt is, így nyerve magának és Rektharnak annyi időt hogy egy egy mágia védő főzetett meg tudjanak inni, így kerülve el az ellenség mágiának hatásait. Ha a füst fel is szált, Rekthar és Juhanni már egy mást mellet álltak az ellenségre hegyezve fegyvereiket, bár juhanni ép egy gyújtó gránáton tartotta a kezét s a jó tíz tizenöt lépésnyire álló ellenségre dobja ha meg próbálnak meg mozdulni. Eközben Rekthar mind két kardját a kezében tartva várja az első adandó pillanatot hogy blokkolva a felé tartó ütéseket, kerüljön a tömegbe s okozzon súlyos veszteségeket a két hosszú kardjával. A harmadik ember pedig mind egy tyű párna úgy nézett ki a több kés utáni találatra, nem volt sok esélye a szerencsétlennek.

Revan leghűségesebb embere népe egy igen hatásos elterelő fegyverét vetette be, hogy még ebben az elképzelhetetlenül nyomasztó túlerőben is legyen esélyük hármuknak. Ám arra nem számított, hogy a fajt, amivel most szemben áll, nem véletlenül hívják sokszor éj elfeknek.
A füst, mely a bomba pukkanása után szétterjedt az egész sátorban nem tartotta fel a fiskálisokat annyira, mint gondolták. Az éjszakai harcra nagyon alaposan kiképzett katonák lábdobogásait hallhatta maga körül és négyet magával vitt, mire kitisztult a látása, hála a sátor félig nyitott voltának. Ha zárt szobában veti be, holtan feküdne a padlón, hiszen megrekedne az őt jobban gátló köd.
Ám Rekthar csodával határos módon hét ellenfelét küldte a Pokolba és sértetlenül úszta meg az első vágásokat. Így most egymásnak hátat vetve néznek szembe a maradék héttel. Ám jóval közelebb vannak, mint azt az oawa gondolta eredeti terveiben, így magukat is az imént távozók után röpítené a fegyverével.
Miközben a nagymacskának több sebéből is lógnak kisebb-nagyobb bélrészletei, addig át kell gondolniuk pár másodperc alatt, mi tévők legyenek. A mágia védő ital csak nagyon kevés védelmet nyújt, hiszen nem rendelkeznek olyan titkos receptekkel, amik Demertornak is csak akkor nyíltak meg, mikor egy hűtlen királyné elárulta férjét.
Ám amire nem figyeltek Waterboarding emberei, hogy a tűpárna halálos sebekkel szorítja össze a fogait a földön. „Még csontunkon mozdul a hús, de vérünket issza már a föld...” (Copy Right Kárpátia)

ISIS apjának lidérc alakja lehunyja egy pillanatra a szemét, mikor látja, hogy a konok katona mozgására újabb nyílvessző találja el.
-Gyere! Ne félj! Jöjj hozzám közelebb! Apád büszke lesz rád, ígérem.
*Nem tud mást mondani. Nem akarja tollba diktálni, mit tegyen a tanítványa. De nagyon reméli, hogy még mielőtt dezertőr tűpárnaként szerelteti le magát a hadseregből, megtalálja a jó választ.

Valahogy elsőre eszébe sem jutott Aglarnis-nak, hogy másként is megszabadulhat, mint, hogy valahogy, ha mást nem visszamásszon a táborba. Nagyon arra sem tudott koncentrálni, hogy lássa nagyapja szemforgatását a saját bénázására, de ezen amúgy sem csodálkozna. Mostanában mindig mindent elbénáz kevés kivétellel.
De mikor újabb fájdalom hatol a hátába és erőtlenül rogy le a földre és fiatal nő létére káromkodva kívánná el valahová azokat a pontosan célzó íjászokat, rájön végre mit akar tőle a nagyapja.
Egy utolsót sóhajtva nyúlik el mozdulatlanul a földön és szelleme nagyon is könnyen szakad ki kínlódó testéből, hogy csatlakozzon az öreg szellemhez.
- Már itt vagyok, végre felfogtam mit kívánsz, de apám büszkeségére nem vennék mérget. - sóhajt. - Mi lesz most? - néz lefelé, ahol teste is pihen, vagy épp haldoklik, bár reméli, hogy talán a nyilak nem értek létfontosságú szervet. - Szerinted azok a katonák nem tudják, hogy ezt a trükköt be tudom vetni? Átadtad az üzenetet? Közeledik már apám? - önti el kérdésekkel a szellemet.

/Bocsi, most csak Aglarnisnak írok, mert estig nem leszek./

Az öreg mosolyodik, ahogy az épp meghaló utódát hirtelen több kérdés foglalkoztatja, mint az elmúlás előtt. Szokatlan dolog egy frissen szabadult lélektől, de érthető, ha arra gondolunk, hogy ő még vissza akar menni börtönébe. Nagyon is él benne az élni akarás az újbóli elmúlása után is.
-Nyugodj meg, kislányom! -simítja meg a haját, mert jól esik neki, hogy nem megy át a keze a leszármazottja testén akadálytalanul- Ismered atyádat, morog mindig. De azért büszke rád, erre mérget veszek. Ne is törődj azokkal, amit mondott!
Túl hamar ítélkezik. Azt akarja, hogy állítsuk le az akciót. Emlékszel? Az volt a papíron, amit el kellett égetned, hogy azokat az újításokat szerezd meg, amelyekről az első csatákból a katonák beszámoltak az ellenség sorait látva.
Sikerült ezt kivitelezned? Az a makacs szamár nem hajlandó belátni, hogy a veszteségekben mutatkozó különbségek nem Waterboarding fejlesztéseinek elhibázottságából ered. Lesz még egy kis dolgod, ha azt akarjuk, hogy adjon egy új esélyt.
De ismered őt! Számára a célok elérése után a seregnek vissza kell vonulnia. Akár rendezte az ellenség a sorait, akár nem.
*Ezzel körbe nézett, hogy is állnak. Nem kell sietniük nagyon, hiszen ha van szerencséjük, akkor foglyokat is szívesen ejtenek a győztesek. Így mikor ők közül is pár bejárja lidércként a csatateret, nem okoz gondot az, hogy őket esetleg megtalálják. Addig is lassabban szivárog a vér a lány testéből és gyorsabban alvad meg.
-Ne feledd! Ez az állapotot csak azért tanították meg nekünk a Pokol démonai, hogy elviseljük a legzordabb időjárást is. Bármikor fordulhatsz hozzá, noha azóta felismertük, hogy komoly biztonságtechnikai gondokat okoz. Ahol erre szükség van, védekezünk ellene, de gátlástalanul felhasználhatod kutakodásod közben.
*Direkt nem beszélt arról, amit a sátorban tudott meg. Revan legbizalmasabb oawája szavai szerint apósa egyik egysége árulásra készül. Ám most nem akarta ezzel összezavarni Aglarnis gondolatait. Még az Első Lordnak is be kell vallania, hogy bizony a lánya megszerzett kiképző tudást, ellátásról szóló információt és néhány jószágot ahhoz, hogy a Szolgálatok parancsa szerint akár rendszeresíthetővé is válhasson az új fegyver a hadseregben.

Igen! Aglarnis úgy érzi, hogy megszabadult a fájdalomtól és a kétségektől, ezért hirtelen rengeteg minden jut eszébe és ezt azonnal a nagyapjára is zúdítja, hiszen valószínűleg sokkal rutinosabb és többet is tud az itt folyó dolgokról, még ha apjával kapcsolatban nem is ért vele tökéletesen egyet.
Valahogy ő nem érezte azt, hogy olyan büszke lenne rá, ahogy az öreg mondta, még ha a morgásra bólint is belegyezően.
- De nagyapa, ő az Első Lord és rengeteg csatát megvívott már, én hiszek benne, hogy most is tudja mit csinál és miért csinálja, de azt is tudom már, hogy erre a kémkedésre is szükség van, hiszen a Fiskal sereg igen csak meglepetést okozhat az új dologgal, amire amúgy nem számítana, vagy nem készülne fel. – védi meg a lány az apját, mert soha egy percig nem kételkedett hadvezéri képességeiben.
Mindig is ő volt a példaképe, pont azért vetette bele magát sokszor meggondolatlan harcokba, mert siettetni akarta annak eljövetelét, hogy apja úgy nézzen rá, mint a két bátyjára, hogy….…..büszke legyen rá.
- Igen! Részben sikerült, vagyis végül is igen, amivel megbíztak azt azt hiszem teljesítettem, de van valami……….azok a követek, az ezredes követei…..valami nem stimmel velük. – ad hangot a kétségeinek. – Ha azt is megtudhatnám, akkor már talán apám elé állhatnék egyenes derékkal. – sóhajt és bár szívesen suhanna árnyként, hogy megtudja most rögtön, amit akar, hiszen könnyű lenne a szélhez hasonlóan a sátorba surranni, de a testét nem hagyhatja védtelenül magára. – Nem felejtem, de azt hiszem vissza kell térnem nagyapa. – hezitál még kedvetlenül, mert ha visszatér a fájdalom is visszatér vele együtt .- Vigyázz apámra jó? – lehet egy puszit nagyapja arcára és már suhan is lefelé, remélve, hogy a katonák nem végeznek vele, hanem inkább ellátják a sérülését.
Minden esetre, ha lehetősége lesz és a teste is biztonságban, akár egy cella magányában is, már tudja, hogy miként elégítse ki a „kíváncsiságát”.

A nagyapa szelleme csóválja a fejét a makacsság láttán, mely apósát a csúcsra juttatta és állandó konfliktusokat gerjeszt a nyomdokaiba igyekvő unokával, az Első Lord vér szerinti lányával.
-Attól félek, Uráldur csapataiban túl sok a vakmerő. Nem hiszem, hogy már túl sok mindent megtudsz.
*Bár nem látta a végét, de rosszul kezdődött Juhanniék számára a „párviadal” a szerencsejáték tétje felett. Ám aggodalmait egy másik lány töltötte ki, nem az oawa. Szerencsére elfogták élve és ha nem fedi fel magát, akkor dezertőrként vissza viszik egy cellába. Ám hamarosan egy igen ismerős látogató jelenik meg.
-Nagyon szomorú vagyok, lányom! -mondja, ha még nem mondott le Aglarnis a fedő storyról, ám sokkal halkabban folytatta- Ha nem vagy hajlandó lemondani erről az ostobaságról, hogy kém legyél és visszatérni a régi egységedhez, akkor van egy sokkal kevésbé veszélyes feladatom számodra. Ahol használhatod a család befolyását. Rá kell venned Hafez Aszadot, hogy a kegyelem halvány reménye érdekében támadja meg a hegyivadászokat. Addig mi biztosítjuk a hegyek felőli átjárókat. És akár vissza is vonulunk, ha értesít engem, hogy a Fekete hegyek felől akar támadást intézni ellenük.
*Nem véletlenül vették be a legtöbb keletre menő utat, erősen védve. Fiskal Waterboarding joggal hiheti az eddigi hadműveletek alapján, hogy szisztematikusan átkutatva és megszállva a láp és a hegyek közötti bejáratokat Az első hadvezér bekerítésre és általános rohamra készül a jól védett főtábor ellen.

Igen, talán a nagyapjának igaza van, ismeri el Aglarnis magában, talán tényleg nincs értelme tovább kockáztatni, ami a feladata volt megtudta és nem akar megint olyan színben feltűnni, mint aki megszegte a parancsot, csak mert még jobban, még többet akart.
Időben tud visszatérni a testébe ahhoz, hogy a sebesülteket összeszedők ne nézzék hullának és abban is szerencséje van, hogy nem vágják el a torkát egyszerűen, hanem a táborukba viszik és miután ellátták sebeit, ismét egy cella hűvösét élvezheti. A nyilak nagy részét megfogta a vértje, így nem ért létfontosságú szervet, inkább csak húsba ment, ezért hamar erőre kapott.
Igazából meg sem lepődött, mikor megjelent az apja, de most nem sápadozott előtte, hanem határozottan viszonozta a tekintetét, ahogy megállt vele szemben.
- Nem a saját jószántamból lettem az, ezt te is tudod. Parancsot kaptam és ráadásul nekem azt mondták akkor, hogy tőled, hogy te helyeztettél át. Én szerettem katona lenni! – hangja ugyan határozott, de halk, hogy csak a férfi hallja. – A veszély a katona vele járója és ideje, hogy lásd apám, hogy már nem vagyok kislány. Lehet, hogy hozok rossz döntéseket, de hidd el, jó tanárom volt. –jelenik meg egy futó pillanatra valami mosolyféle az arcán, bár a feszes vigyázzállásán nem lazít. – Mindent megteszek, uram, hogy minél kevesebb fajtársunk essen el ebben a harcban, ha úgy akarod, máris indulok. – jelzem, hogy megteszem, ami tőlem telik. – Azt ugye tudod, hogy Revan ezredes emberei a Fiskal táborban vannak? Te küldted oda őket?
Bár értelmetlennek látná Aglarnis ezek után ezt, hiszen, ha apja támadni akar, miért küldene követeket?

Juhanni a váratlan sebek elszenvedése után tudta hogy nem fogja sokáig bírni már, így már szinte rutinból nyúlt a saját főzeteihez, bár Rekthar közelében volt így is talán csak ép időben sikerül le húznia a gyógyulását elő segítő főzetet, aminek hatása erősen csökkenti a vér alvadásához szükséges időt, s a gyors szövet regenerációt is elősegíti, bár ezen hatások kifejtéséhez idő szükséges, így az Oawa próbált távolabb maradni az ellenség pengéitől.

Rekthar az hét ellenségét próbálta elcsalni az oawa közeléből, jobb ötlet híján igyekezve meg kerülni őket, éppen csak hogy két ellenséggel szembe kerülve lépesei közben, bár Rekthar már a következő lépésén gondolkozott, tudta hogy az ellenség frontális meg támadása most nem lesz meg oldás, így hátra nyúlt ügyetlenebbik kezével, a kardját elengedve s három négy üvegcsét fogott kézre, aminek fala vékony volt s a benne lévő folyadék rikítóan zöldes színét lehetetlen volt eltéveszteni egy tapasztaltabb méreg keverőnek. A fiola tartalma bőrrel érintkezve fájdalmat okoz, s azonnali merevséget, így mind a négy fiolát, kimért idő közökkel hajította ellen felei felé ezzel téve őket fegyvertelenné hisz a fiolában lévő méreg hatása gyorsan ki fejtette eredményét.
Ha ez Rektharnak sikerült a képzett katona mozgásának ritmusát folyamatosan váltogatja, hol gyorsabban közelíti ellenségeit hol hirtelen ugrik vissza ki indulási pontjára hol lassan elkezd oldal lépéseket tenni, így próbálva össze zavarni az újoncokat, viszont minden támadásukat hárítja s ha lehetősége nyílik le is csap kardjával.

Amint ezzel végzett, a sérült Oawaház lép, bár Rekthar orvosi tudása nem sok, de meg nézi mit tud tenni a sérülésekkel, amik ekkora már remélhetőleg nem vérzik tovább.

Miközben Rekthar igyekszik katonatársát megmenteni azzal, hogy eltereli róla a figyelmet, addig a macskanő gyógyitallal próbálja rendbe hozni magát.
A parancsnok négy méregfiolát is bevet a küzdelemben, ám ellenfelei mintha nem akarnának elfogyni. Leszúrt áldozatai is felkelnek a földről, mintha csak elcsúsztak volna a jégen, de tekintetük üres volt. Fegyvereikkel a kézben özönlenek Revan tisztjére, aki még két élő ellenfeléhez sikerült közel kerülni.
Csak pár percig vágnak ide-oda a vasak, amikor a bejárat felől egy dühös hang szólal meg.
-Itt meg mi a fene folyik?
*Egy tekintélyes tiszt az, aki először a diplomaták szállásából gomolygó füstre figyelt fel, majd hamar rájött, hogy a fémek hangja most nem edző emberei miatt ilyen hangos.
-Kockáztunk, majd amikor vesztettek, nekünk estek karddal. -mondja az egyik fiskális szemrebbenés nélkül. Az őszinteség itt nem erély.
*Rekthar, ha segíteni akar társán, akkor meg kell törnie a gyógyíthatatlanság átkát. Bár ennek hatását a védő ital részben blokkolja, ám a gyógyital nem képes kifejteni teljes mértékben a hatását, amíg meg nem törik a varázslatot. Ám a megtörés igéjét is gátolja a védő folyadék...


Az apa fekete szemeivel egyenesen a fogoly szemeibe nézett. Számára még mindig az ő kicsi lánya volt, aki sok hibát követ el a korabeliekhez hasonlóan. És aki egyszer majd nagy harcos lesz. Ám még mindig várna szíve szerint a veszélyes bevetésekkel, míg meg nem tanul elég fogást, hogy a csatatér biztonságossá váljon számára.
-Nem akartam, hogy egyedül akard levágni kardoddal az egész világot. Csak hogy megtanuld becsülni, hogy társaid vannak körülötted és számíthatsz rájuk. A kémkedésben mindenki nagyot akar markolni, de ezzel lebukik és meghal. A lovasság támaszkodik a bajtársaira és a gyalogságra. Ha már magabiztosan használnád a beavatottak mágiáját, áthelyeztelek volna közéjük és védtétek volna egymást.
*Az idegen népek szívében félelem lopózik, ha csak megtudják, hogy élőhalott paripákon vágtató sötét elf lovasokkal van kiegészítve az anélkül is épp elég félelmetes hadsereg, kik jeges rémületet terjesztenek a csatamezőn a mágiájukkal és pontos célzásukkal íjaikkal.
Ám ahogy most is kiderült, a spicliket csak könnyen cserélhető használati tárgynak tekintették. Még ha Aglaris példája is mutatja, hogy egy-egy jó hírszerző mennyire meg tudja alapozni a későbbi lovasroham sikerét, avagy bukását.
-Nem, nem tudtam róla. Rá fogok kérdezni az ezredes asszonynál, ha látom.
*Válaszolja. Bár nem igazán tudja most hová tenni. Mindenkire gyanakodott, ha árulásról volt szó. Még ha sok győztes harcot megjárt és a fiskálisok ellen is bizonyított tisztjéről volt szó. Ám nem szokott elhamarkodott döntéseket hozni.
-Valóban, akkor indulsz, amikor jónak látod. Múltkor jól bevált az álszökés, így ezt az elemet megtartjuk. Én meg majd igyekszem mérges lenni az újbóli eltűnésed miatt. -kacsintott egyet lopva, mintha a falak is figyelnének.
*Ezzel az ajtó felé indult és onnan visszafordulva hangosan ordibált, hogy mindenki hallja.
-Engem már nem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz!
*Ezzel kilépett, hogy csak a nagyapa híreiből értesüljön, mikor jött el a várt pillanat, hogy csapatai győzedelmesen beavatkozzanak két felkelő hadúr harcaiba. Remélve, hogy a csinált felfordulásban már igen csak törpe méretűvé zsugorodik a két „csakabajvanvelük” tábor.
És remélte, hogy Aszad vissza akar vágni a tünde bálon a bizalmasai szemébe vágott Fiskál szavakért vagy épp azért, hogy egy befolyásos hadúr szimpátiáját elnyerje.

Rekthar, ha már nincs számára veszély két kardját helyére csúsztatja, a hazug őrrel nem ér rá foglalkozni, sokkal fontosabb neki most ellátni a társát, avagy űrnőjének jobb kezét, s személyi testőrét.
-Egy gyógyítót hívnál, mind sem hazudnál a mi kárunkra. Jegyezte meg végül az újonccal szembe, miközben igyekezett minden tudásával sikeresen alkalmazni a meg törés átkát. Majd amikor befejezte az imént be tért őre nézett.
-Ha nagyon kíváncsi mi is volt a kockával, ott vannak még az asztalon érintetlenül. Mutatott az őröktől már távol eső asztalra amihez a tiszt alig két lépésnyire állt. Majd ha szemügyre vette Rekthar megint meg szólalt.
-Revan ezredéhez méltóan játszottuk a Revan űrnőnk szabályai szerint a kockát, az egyik őr csatlakozott hozzánk, majd döntetlen eredmény után a tízen hét társával együt, amikből már nem sok él ránk támadtak, az egyikünk halott, az Oawa, vagy pontosabban meg fogalmazva, Revan űrnőm személyi testőre pedig súlyos sérüléseket szenvedett, szóval ha engem kérdez hálát mondhatok a démonoknak hogy én meg úsztam sérülés nélkül. Ezután Rekthar mély levegőt vett és folytatta.
-Arról nem is beszélve, hogy ha Revan űrnőhöz nem térünk vissza akkor tudni fogja hogy meg öltek miket, ami számomra már rossz, hiszen már meg fosztottak az életemtől, de azzal a tudattal hogy űrnőm a felelősöket elevenen nyúzatja meg. Rekthar arcán már a gondolatól is vigyor támadt, miközben a tisztre nézett az Oawa mellől s újra meg szólalt.
-Szóval ha kérhetem mielőtt egyedül térnék vissza, az űrnőmhöz hívjon egy gyógyított aki képes ellátni az Oawa hölgyet. Ezzel fejezte be Rekthar, s vissza tért az Oawa további ellátásához, már amennyire orvosi tudása engedte.

Aglarnis soha sem kételkedett apja szeretetében, de ő azt akarta, hogy büszke is legyen rá és ne csak úgy nézzen lányára, mint egy átlagos leánygyermekre, hanem egy megbízható és jó katonára, aki a tűzbe megy érte. Fiatal fejjel még nem értette meg, hiába a kemény neveltetés, a sokszor szinte spártai élet, attól még a szülő szülő marad és élete folytatását, a jövő reményeit fekteti gyermekeibe. Majd biztos eljön annak is az ideje, hogy ez felfogja, de az még nem most volt.
Itt a cellában, azonban most megtört az a téves képzelgése, hogy apja nem értékeli azt, amit tesz, hogy a történtekért őt hibáztatja és neki mindenáron ki kell köszörülnie egy olyan csorbát, amit nem szándékosan követett el. Látta, hogy apja is gyötrődik, hogy legalább annyira igyekezett megóvni saját hevessége veszélyeitől, mint amennyire ő meg bizonyítani akart. És most ezért itt van, saját magát szorította ebbe a helyzetbe, de most, hogy apja hozzájárulásával segíthet, elszáll belőle a dac és az akaratosság, csak a bizonyosság marad, hogy megbíznak, megbíztak benne. Ezt soha nem vonták kétségbe!
- Én is lebecsültem a hírszerzőket apám, de azóta megtanultam, hogy néha sokkal nehezebb a dolguk, mintha szemtől szembe, karddal kéne az ellen szemébe néznem. – mondja továbbra is halkan, megvédve azokat, kiket első időben semmibe sem vett. – És minden vágyam, hogy a lovasság sorait erősítsem, mágiám egyre nő, ahogy nagyapa is segít benne. – jelenik meg némi ragyogás az arcán.
Lelke mélyén sejtette, hogy Revan emberei nem tiszta szándékkal érkeztek olyan váratlanul a Fiskal táborba és örült, hogy ezt el tudta mondani.
Nagyot pislog a lány, mikor apja cinkosan rákacsint és ezzel megmutatja, hogy volt kitől örökölnie Aglarnis-nak a színészi képességeit, mellyel oly hamar beletanult a kémek életébe.
- Nem akarok késlekedni, hiszen a háború a nyakunkon van. – bólint azért összekapva magát és közben igyekszik olyan arcot vágni a felcsattanó hangos ripakodásra, mintha halálosan lesújtották volna.
- Sajnálom, hogy így érzel irántam, uram! – válaszol ő is hangosan és az ágyára roskad, mint akinek elerőtlenedett a lába.
Remélte, hogy az őrök ezek után nem fordítanak rá nagy figyelmet és miután leszáll az est még egyszer megismételve korábbi sikeres szökését, elindulhat Aszad tábora felé, hogy teljesítse feladatát.
Útközben sikerül befognia az egyik elszabadult gyíklovat, mely a mocsárban kóborolt és még mindig fel volt szerszámozva, így az útja minden bizonnyal jócskán lerövidülhet.

Az őr szigorú szavakkal utasít mindenkit helyre, hogy többé ne használjanak más hadtestek szabályait, ha nem tudnak nyugodtan játszani! Ez láthatóan a saját emberei felé ment élben, elárulva magát, hogy az itteni hadvezetés túlságosan aggodalmaskodik a veszteségek miatt. Bár maga Waterboarding rendelte el először -megelőző csapásként- a pókok legerősebb egységeinek váratlan megtámadását, ám mégis igaz lehet a vád, hogy a hadúr nem csak a harcmezőtől szokott el, de el is puhult.
Juhanni pár hétig lábadozni fog, ez időt a lázadók vezére kihasználja, hogy tovább húzza a találkozást. Szeretne titkon előnyösebb helyzetbe kerülni, mire tárgyalni kezdenének. És úgy gondolja, ez könnyen eljöhet, ha sikerül időben felderíteni a hadmozdulatokat és kivárni, míg egy kellően megerősített völgy ostromában a másik fél is elveszt számot tevő csapatokat, újra saját javára fordítva a hadi szerencsét. Vagy végső soron bevárni őket ebben a jól megépített csapdában, ahol vannak. És az első sikertelen rohamok után érni el jobb pozíciót. Ki tudja, sikerrel jár-e? Vagy esetleg politikus veszett el a parancsnokban és el tudja érni a fogadást előbb?
De először mindenki a bajtársa ápolására biztatja, amiben segítenek.

Távol tőlük sötét felhők gyülekeznek felettük. Ugyanis Uráldur aggódik, hogy egymásnak ellentmondó híresztelések látnak napvilágot és végül az északi táborban tevékenykedő „követség” a kémek útján a saját lánya halálát okozzák. Főleg, ha az egyik fél híresztelése esetleg nem csak alaptalan pletykának bizonyul...
-Jó éjszakát, Revan ezredes! -köszön emberek számára szokatlanul, pedig náluk ez a napszak még tevékenyebb is sokszor, mint a melegebb nappalok- Épp kerestem Önt, ha ráér. Aggasztó híreket hallottam néhány emberével kapcsolatban. Tudom, hogy sok embert veszített a Jégvirágvölgyi csatában és... tudom, hogy nem tiszta újoncokat kapott. Nem Tabu la Rasa-val kezdenek. De néhány férges úgy tűnik, becsúszott.
Három emberét a katonai rendőrség fel akarja venni a bűnösök listájára. Nézzen utánuk, ha el tudja érni őket valahogy, szóljon nekik, hogy Zevadarból száműzésre kerültek. Soha nem térhetnek vissza a határainkon belülre, ha nem akarnak fejetlenül rontani a vesztükbe. Szó szerint.
*Beszéd közben többször körbe nézett és igen hangosan mondta, amit az ezredes tudtára hozott. Nem volt könnyű kihallgatni őket. Így biztos lehetett benne, hogy híre megy.
-Remélem, csak valami tévedés. Vagy ha nem, akkor nem tudtak semmi bizalmas infót, amiért gyilkosokat kéne utánuk küldeni.

Eközben egy másik szökevény igyekezett a láp közepén elhelyezkedő táborhoz. De óvakodni kell, hiszen nem gyógyult meg és ha így rohan a vesztébe, néhány őrszem ijedtében nyilat ereszt bele a bokrokból.
Hafez erői nem szólítottak fel senkit megadásra. Vermeket ástak, melyet most nem avarral takartak be, hanem hóval. És más helyen pedig figyelőket hagytak, akik orvul lőnek mindenkire.

Azért volt ideje gondolkozni Uráldur lányának, hogy mivel is tudná „belopni” magát Aszad szívébe, hiszen természetesen esze ágában sem volt, vakon és nagy lendülettel begyíkolni az idős elf táborába, aki éles eszű és ravasz hadvezetőként volt ismeretes és valószínűleg apja sem véletlenül akarta meggyőzni a férfit, hogy álljon vissza mellé, bár a lány is tisztában volt vele, hogy egy felségárulásnak még az ellenfelek sem bocsátanak meg.
Vajon elhiszi neki, a fiatal lánynak, hogy van remény a megbocsátásra? Tisztában van vele, hogy szülei régebben barátságban voltak az öreggel, de ez elég lesz ahhoz, hogy most meggondolja magát?
Nem úgy ismerte az elfet, mint aki annyira vágyik a hatalomra, de hát már régen látta és akkor még jóformán nem nőtt ki a kiskamaszkorból. Lehet rosszul ítélte meg.
Nem akart semmibe belerohanni most, főleg nem sebesülten, csak egy kicsit gyorsítani az úton a jószággal.
Mikor megközelítette a lápot, leszállt a gyíkról egy aránylag rejtettebb helyen és szabadon engedte a lelkét, hogy lássa, merre van egy őrszem. Ha talált egyet, akkor visszatért a testébe és óvatosan igyekezett becserkészni, majd hátulról a nyakára tette a kését.
- Vezess Asszad-hoz! Fontos üzenetet hoztam neki! – vette el a pengét a másik elf nyakától és nyújtotta oda neki, hogy jószándékát és komolyságát bizonyítsa. -

Rektharnak nagyon nem volt örömére a sérülés súlyossága, ezért nem is hagyta szó nélkül a késlekedést.
-Minél gyorsabban a vezéred elé kerülök annál jobb nekem, nem kockáztatom az Oawa életét, egyelőre annyi a bizalmam felétek hogy parancsot kaptam a tárgyalásra, más helyzetben itt se lettünk volna. Rekthar idegesebb lett, tudta hogy ezzel tényleges bajban vannak, főleg ha egy kém esetleg ki szúrja őket, amire a hosszú várakozási idő alatt esélye is van.


Eközben Revan ezredes ép egyedül volt, teljes csend honolt nála s a környéken is alig lehetett pár elfet látni, de azok is gyorsan eltűntek a halló, látó távolságból amikor az első Lordot meg pillantották, ő belépet Revan eddig csukott ajtaján.
-Önnek is hadvezérem, remélem hogy nem rossz hírekkel keresett fel. Fogadta szerényen a hadvezért Revan s eközben egy két poharat vett elő.
-Esetleg egy pohár bort? -Egyike a boros pincém meg maradt három üvegének. Kínálta meg urát, amikor az a lényegre tért, s Revan arcán semmi nem változott, csak a hangerő hallatára volt némi idegesség.
-Sajnos hadvezérem, nem tévedés. A kémjei nagyon jó munkát végeznek, s igen tudok az ott lévő embereimről. Mondta Revan magabiztosan, s így is folytatta egy mély levegő vétel után. Nem volt szívbajos az Ezredesünk, viszont most ő is tudta hogy jó storyval kell elő állnia ha nem akar a bitón lógni holnap reggelre.
-Az ott lévő emberim név szerint Rekthar parancsnok, Juhanni, a személyi testőröm. Biztosíthatom hadvezérem hogy nem árulásról van szó, csak egy egyszerű cselre, olyanra amivel a fiskálisok vezetőjét is elkaphatjuk ha sikerül véghez vinnem. Mondta teljes nyugodtsággal az ezredes, s ugyan így folytatta, kicsivel halkabban.
-Nagyon jól tudom mit kockáztatnak az ott lévő embereim, egy nagyon egyszerű kis tervet próbálok véghez vinni, s erről szóltam is volna ha a terveim készen állnak. Nem szerettem volna önt félkész ötletekkel zavarni, nem áll szándékomban rabolni értékes idejét. De hogy a tárgyra térjek, a tervem annyiból állna, ha Rektharrék sikerrel járnak, az ezredem tagjaival béka jobbot nyújtván a fiskálisoknak. Itt az Ezredes egy kis szünetet tartott, s kortyolt egyet a pohárból, majd folytatta.
-Ezzel kerülve be a soraik közé, és remélve elég közel Waterboardinghoz, hogy elkapva őt meg törjük a lázadók harci kedvét, s minden reményét a sikerre. Vágd le a kígyó fejét, s teste vele pusztul. Ezért elküldtem két legjobb emberem, hogy tárgyaljanak a kis váratlan át pártolásomról a fiskálisok oldalára. Itt már Revan szíve a torkában dobogott már, legalábbis ő így érezte.
-Így be jutva a táborukba, a támadásakor hadvezérem, én és az ezredem tiszta utat tudunk biztosítani, azzal hogy tárt kapukkal várjuk önöket, jobb esetben az egész csatát egy fél óra leforgása alatt képesek lehetünk így meg nyerni és ezzel véget vetni a lázadásnak. Revan itt már igyekezett összeszedetnek látszani, de fél hogy hadvezére ezt árulásnak veszi, és nagyon jól tudta mi történik az árulókkal.

A fiatal kém mágikus tudásának velejét is bele adva keresi a lehetőséget, hogy előnyös helyzetből tárgyaljon. Ám az elmúlt időben megállíthatatlanul süllyedt jó reményű katonából kémmé, majd onnan dezertőrré, majd... jelen pillanatban szimplán csak süllyed.
Mikor leszállt az állat hátáról, az bizony csak kicsit távolodott el. Pár legyet és más bogarat össze szed nyelvével, ám túl jól sikerült a beidomítás. Már nem akar önálló életet. Így addig dörgölőzött a gazdájához, míg az mégis csak vele együtt indul tovább, hiszen kísértete nem talált most még őrszemet.
A hátasának ez hazai terep. ÉS ki is tudna kászálódni az ingoványból, mely lefelé húzza könnyű testfelépítésének köszönhetően. Csak nem épp egy elffel a hátán! Így két választása van a leánynak. Vagy megpróbálja meghajtani és a hűséges társ megfulladása után elég közel jut a széléhez, hogy kicsit biztonságosabb szárazulatra ugorjon, vagy felkapaszkodik a feje fölé nyúló fűzfa lenyúló ágaira és a gyík épp bőrrel tud gyalogolni még ilyen lélekvesztő terepen is. Csak épp Aglarnis nem tud növeszteni szárnyakat, mikor leugorva épp megnyílik a lába alatt a talaj.
Ha az előbbit választja, van esélye a pár óra múlva feltűnő járőrt elkapni az általa tervezett módon. Ám ha utóbbit...

Uráldur nem ítéli kínhalálra Revant. Bár néhány ponton homályos a története. Hiszen ő kapta el Waterboarding fiát. Ha ez így van, az árulás hírére biztosan kérni fogja az apa, hogy hozza el őt is magával. Márpedig ebben az esetben egyszerre kellene az örököst sem hagyni megszökni, hogy a sereg élére álljon, de egyben eléggé a bizalmába férkőzni a trónkövetelőnek.
Közel teljesen biztos, hogy ezt nem tudná kivitelezni az ezredes.
-Nem, másokról beszélünk. Az én embereim nem kettőt, hanem hármat láttak. Úgy tűnik, hogy miközben ön ezt a tervet eszelte ki, felbomlott a morál és mások is átszöktek. Azonnal rendeljen el vizsgálatot és hétvégén lovagoltassa meg a fővárosban a felelősöket.
*Szigorú tekintete nem hagyott kétséget, hogy komolyan gondolja, hogy problémák lehetnek az egységnél. Márpedig a gyanú bizonyíték. Prezentálnia kell ezek után már valamit minden képen a tisztnek. Méghozzá nem turista jeggyel, hanem lovak után kötve dörzsölődik le a bőre annak Capital lakói előtt, akit ilyesmi felbujtásán kap majd a nő.
-Az egységeivel minden esetre tartsák a pozíciójukat és értesítsenek a fejleményekről! Nyugodtan zavarjanak bármikor! De ne lépjenek addig, míg nem bólintok. Sokkal több lesz az esély, ha befejezzük a bekerítést. Csak türelem, Ezredes, csak türelem!



Ez alatt a tiszt kezdi megérezni, milyen veszélyben vannak, ha a nőstény macska meghal.
-Most akkor minden igyekezetével próbálja megmenteni! Azonnal jönnek a szanitécek, hogy segítsenek. Ha jól értem, akkor sem tudna a királlyal sikeres egyezséget kötni, ha most fogadni tudná, de meghal a társa. Így hát a felépüléséig maradjon vele, kérem! És bízzunk abban, hogy életben marad, a tárgyalások pedig sikeresek lesznek!
*Ezzel kiviharzott a sátorból, hogy utána nézzen, hol is vannak már a medikusok?

Először Aglarnis is úgy érezte, mikor az első felettesével találkozott, hogy a kémeknél már nem süllyedhet tovább, de hát mindig meg kell állapítania, hogy van még mit tanulnia.
A mocsár is egy ilyen hely. Azt hitte könnyű dolga lesz, keres egy őrszemet, majd azt „rábeszéli”, hogy vezesse Aszad elé, majd bevetve mindent, amit az utóbbi időben tanult, meg amit apjától örökölt, ráveszi az öreg elfet, hogy gondolja meg magát, hiszen nincs miért már hadakoznia. Demertor már nagy valószínűséggel sosem fog visszaülni a trónra még akkor sem, ha esetleg nem hal meg. Viszont Aszad keresve sem talál Uráldur-nál alkalmasabb embert, aki, ha nem is királyként, de régensként kézben tartja a sötét elfek igen csak nyakas népét.
Hát őrt nem talált, de a gyík sem tágított mellőle és br emberrel vagy más kétlábúval valószínűleg nem lett volna ilyen jószívű, az állat hűsége meglágyította a szívét és végül mégis csak tovább ment vele, ami később kiderült hiba volt.
A láp igen marasztalónak bizonyult és Aglarnis nem igazán ismerte az utat, mely könnyítette volna a dolgát. Hátasa elboldogult volna, de az ő súlya már több volt, mint amit az ingatag talaj elbírt, ezért mindketten süllyedni kezdtek.
Fejében gyorsan mérlegelve a lehetőségeket a fűzfára lendül, hagyva, hogy jószága teher nélkül kievickéljen a szorult helyzetből, ő maga pedig éles tőrével elkezdi megfosztani a fát kérgétől és valamiféle kezdetleges sítalpat faragni, amivel nagymértékben eloszthatja a súlyát és így talán valahogy kicaplathat a marasztaló ingoványból.
Ha sikerül, akkor keres egy rejtekhelyet és kipiheni magát, közben ha kitart a szerencséje, még a járőrt is meglepheti.

Még uráldur távozása előtt, az ezredes mély levegőt vett majd meg szólalt.
-Hadvezérem, ha ez igaz akkor én magam megyek hogy kiderítsem, viszont ehhez az engedélyedre van szükségem hogy magam mehessek a fiskálisok után, teljesen egyedül a "tárgyalások" eredményét meg nézni. Ha engedélyezi máris útnak indulok, egy percet sem szabad késlekedni ilyen helyzetben és garantálom hogy az árulók, s ezért felelősek könyörögjenek a fővárosban való lovagoltatásért. Közölte végül, mikor a hadvezér már az ajtóban állt.
Ha a hadvezér engedélyt ad Revannak terve végre hajtására azonnal el is rohan az ezredesünk, hogy élő holt lován elinduljon a Fiskálisok felé, elsőre neki az is elég lenne ha egy csapatba botlana, de nagyon reméli hogy sikerül minél gyorsabban eljutni a fiskálisok táborába.

Eközben Rekthar még mindig ideges volt, s nem bírt másra gondolni mind hogy milyen bajba keveredhetnek ha észre veszik itt őket, így az előbb távozó parancsnok után ment, s meg is állította azzal hogy vállára tette a kezét.
-Jó elf, kérlek ha fontos az embereid, a családjuk, a családod, királyod és saját életed most azonnal Waterboardinghoz vezetsz, a tárgyalásokat nem húzhatjuk túlságosan ha sikeresek akarunk lenni. Nézett ellenmondást nem tűrően a parancsnokra, tudta hogy most erőszakosnak kell lennie, és azzal célt érnie.

Mint ahogy a mesélő mondotta volt, a fűzfa alatt egy verem lapul hóval befedve. És pont úgy elhelyezve, hogy ha valaki le akar onnan ugrani vagy a szilárd talajt kihasználva oda megy alá, hogy felkapaszkodjon, akkor pont bele essen.
Így bár a lány ötlete igen figyelemre méltó és ötletes, nem sok hasznát veszi a hótalpaknak a gödör alján. Vagy talán annyi hasznát, amennyit a maga előnyére tud fordítani, mikor abból az irányból, ahonnan ő is érkezett, egy idegen sötét elf szempár pillant le.
-Hát te mit csinálsz oda lent? -kérdezte vidám hangon.
A majdnem fél éve megboldogult Darteon hadvezér csapatának ruháját viselte. Vagy 70-90 éves tünde lehet.

Eközben Revan már elindult zombi hátasán, hogy maga vegye kézbe az irányítást. Még visszhangozhattak a fejébe főnöke szavai.
-Rendben, ennek szívből örülök. Maga mindig tudta, mikor kell a maga kezébe venni a dolgokat. Természetesen ehhez megkap minden segítséget. Szólni fogok mihamarább Al-Nuszrának, hogy a távollétében vegye át az emberei irányítását. Most úgy sincs annyira leterhelve, hogy ne tudjon elboldogulni vele.
*Így megnyugodott Uráldur is, hogy ez a zavar a két meg a három renegáttal alaposan ki lesz vizsgálva és elfojtanak minden engedetlenséget.

A tiszt meghallgatva a nyugtalan vendég szavait, készségesen segített.
-Rendben! Mondja el, hogy miről van szó és tálalom az ügyet őfelségének. Egészen biztosra veszem, hogy soron kívül előbbre veszi, ha erre módja van.
*A szemöldökei megemelkedtek és nyílt tekintete sugallta, hogy szinte inni fogja minden szavát a parancsnoknak.

Revan hadvezére szavára nyelt egyet, s mély levegő vétel után sóhajából szólalt meg.
-Hadvezérem remélem, meg érti hogy nagyon nincs kedvemre az hogy egy hozzá nem értő mind Al-nuszra vegye át az ezredem irányítását, jobban örülnék ha maga venné át személyesen hadvezérem, féltem az embereimet sajnos nehéz manapság annyira hűségeseket találni mind akik még itt vannak. Ami pedig az árulókat érinti, két emberről tudtam, erről pedig már beszámoltam, így ha nincs más mondani valója hadvezérem már indulok is. S az ezredes így is tett, amint tudott elindult amilyen gyorsan csak lehetett.
Útja közben egy gyíkon lovagló elfet látott, felismerte őket hiszen az alig egy hete elvert ellenség menekültjei, bár az ezredes asszony nem szokott ilyen hibát ejteni de most kivételesem még hasznát is látta annak hogy elfelejtette üldöző be venni a túlélőket. A közelükbe lovagolva, az ezredes asszony fekete köpenyt viselt mi takarta egyen ruhája színezéseit, s pallosának is csak a markolata látszott ki. Arca is éppen csak kivehető volt a csuklyája alatt.
Üdvözletem, Fiskálisok vagytok ugye? Kérdezte barátságosan majd folytatta.
-Remélem igen, eltudnátok vezetni a táborotokba? -Pár ismerősöm tartózkodik ott akiket látni szeretnék minél előbb, s beszélni velük fontos lenne, és üzenetet hozok Revan ezredes nevében. Remélte hogy nem ismerik fel hiszen hangját sokan nem ismerik, maximum arcát de azt most egy maszk takarta ami arcát védi a hideg ellen.

Rekthar az őrre nézett. Majd meg szólalt.
-Revan ezredes nevébe jöttem tárgyalni, akinél Waterboarding fia is van. -Túlélte az ütközötett, s most Uráldur fogságában van, beszélni akarok Waterral minél előbb hogy Revan úrnőm minél előbb ide tudja hozni a fiút személyesen. Mondta őszinte képet vágva a parancsnok, majd várta a parancsnok válaszát.

Mindent szépen eltervezett, hogy miként fog kievickélni az összeerősített kéregdarabokon és ott majd, hogyan várja meg az őrt vagy az őröket és csikarja ki, hogy Aszad-hoz vigyék, de ehelyett, ahogy földet ért már zuhant is tovább, egy hóval fedett verembe, amit nem vett észre.
Nem csak a verembe a szégyenbe is majd elsüllyedt, hogy ennyire ostoba hibát követett el. Még jó, hogy nem a hátasával együtt zuhant bele, mert akkor lehet, hogy nem lett volna ennyire sima a landolás, így most csak nagyot nyekkent annak alján, az állat meg ha ráesett volna…….
Végül így is rátalálhatnak, csak kérdés, hogy „az először lőnek aztán kérdeznek” típusúak-e az őrök, vagy, hogy egyáltalán mikor jönnek. Lehet itt fagy meg, vagy hal éhen.
Ekkor bukkan fel egy fej és vidáman érdeklődik a hogyléte felől. Először azt hiszi a lány, hogy Aszad valamelyik embere, de az egyenruháját látva, csodálkozva nyílik tágabbra a szeme.
- Szerinted? Épp nem tudom mivel agyonütni az időm és ezért gondoltam beleesem egy verembe. – vág felé Aglarnis, mert hirtelen természetének ez a kérdés már kicsit sok, főleg, hogy elég dühös magára. – Mit keresel erre? Megtennéd, hogy érdeklődés helyett kihúzol? – veti fel kissé halkabb hangon.

A kémnő meglepetése nem alaptalan és durcás viselkedése ellenére nem várt segítséget kap kikecmeregni. És most már használhatja találmányát. Kicsit megkönnyíti a járást, bár a terep sokkal több, mint nem ideális. A pocsolyák felszíne befagyott, de igen vékonyan. Nem olyan vastag ,hogy járható legyen, mint ahogy azt az északabbra táborozó lázadók közelében tapasztalta. A hó alatti jég folyton beszakad és ők hideg 0 fok közeli vízben dagonyáznak a sárban.
Ez egészen addig folyik, mindig rettegve, hogy egy újabb csapda lapul láthatatlanul valahol a fehérség alatt, míg egy mozgó alakot nem vesznek észre. Nem sokáig mozog. Hamarosan megfeszíti az íját, végre Hafez katonájának látszik kívülről.
Aglarnis társa azonnal megadja magát, meg sem kísérelve semmit, pedig ilyen távolságból talán lenne esélyük kikerülni a lövést vagy valamit kieszelni... Ha nem próbálják meg legyőzni, hamarosan a vén lázadó vezér elé viszik.

A tiszt elmegy értesíteni urát, ám mire a döntés megszületik, Revan már kilétét titkolva csatlakozik hozzá. Egy ezredes jön, hogy a trónhoz kísérjék.
-Az új király fogadja Önöket! Jöjjenek utánam! -a „trónterem” eme ínséges időkben persze csak egy újabb sátor, aminek közepén ott ül a Fiskál család vezetője- Hajoljatok meg új uratok előtt! -súgja oda a tiszt.

Rekthar meg is hajol de vár míg a nő kezd beszélni.
Revan maga nem hajolt meg, még térdét se hajlította be, csak kezét a csukjára téve szólalt meg.
-Akkor térdelek, ha biztos vagyok embereim biztonságába. -Utána beszélhetünk a katonáim s jó magam rang emeléséről, mind az új első Lord a te királyságodban Waterboarding. Közölte a nő ridegen, mire mondata végére ért le is vette a csukját. Majd folytatta.
-Elvárom hogy meg felelő kárpótlást kapjak lerombolt birtokomért, s azon hűséges katonáimért akik meghaltak megvédése közbe. Itt egy kisebb szünetet tartott a nő, míg Rekthar rá tekintett űrnőjére tudta hogy itt már rá nem lesz szükség. Majd a nő folytatta.
-Ezen felül, követelem az ezeredemnek való meg bocsájtást, s a családjaik számára is, egyetlen emberem haja szála meg görbülése eseten az itt kötött szövetségem veled Waterboarding, megszűnik és magam jövök el a fejedért. Váltott a nő hangja még ridegebbé egyben komolyabbá.
-És azt kérem tőled ha nem tartasz igényt segítségemre akkor hagy távozzak szabadon a táborodból az ide küldött követeimmel együtt. Itt a nő hangja már barátibb inkább kérőbb volt.