Aglarnis szerencséjére a nagy hó az állat rohamát is erősen lelassította, bár kétség nem férhetett hozzá most már, hogy a lány jól tippelt és a nagymacska bizony nem azért próbálta becserkészni, mert szerette volna, ha megvakargatják a füle tövét, hanem mert csikarta a hasát az éhség.
Mivel viszont a lánynak esze ágában sem volt saját magával csillapítania az állat éhségét és mivel fegyver sem volt nála, maximum a saját esze és mágiája, így azt használta fel, amilye volt.
Mikor aztán a fájdalom görcsbe rántotta a tigris izmait és elterült a fehér takarón, nem habozhatott, hogy agyonsújtsa a nehéz sziklával. Sajnálta a szép állatot, a bundáját meg különösen, hiszen most jó hasznát vehette volna, de most nem tudott vele mit kezdeni.
Ment tovább és erejét egyre jobban elszívta a fagy, ahogy telt az idő, de összeszorított fogakkal küzdötte magát előre és előre.
Szerencsére az őr ruhájának zsebében talált  tűzszerszámot, így legalább egy kis időre meg tudott melegedni, amikor fáradtan lerogyott egy széltől védett, így aránylag hótól tiszta területre, egy szikla tövében. Talált némi félig fagyott füvet egy mélyedésben, azt rágta el, hogy megszüntesse a gyomra görcsös fájdalmát.
Úgy gondolta, muszáj lesz megkockáztatnia, hogy elhagyja egy kis időre a testét és körül nézzen, hol van már a lázadók tábora. Talán addig kitart a tűz és a teste nem fagy meg, vagy nem támadja meg semmi.

A fekete hegyek és az ingovány határán bóklászva Aglarnis úgy döntött, hogy tábor tüzet gyújt és szellemével kilépve porhüvelyéből körülnéz. Sok halálos átka van az éj tündéknek, szinte észrevehetetlen közöttük egy ilyen szerény lehetőségeket adó. Mégis, a nem rég még beavatatlan lánynak ez az első haladó mágiája, amit megtanult.
A magasból jobban átlátni a környéket és ahogy igyekszik súlytalan testével a hegycsúcsok felé, alant két mozgó pontra lesz figyelmes. Lovagló emberek, illetve elfek. Mind a kettejüknek kötél van átdobva a hátán és egy bőr felsőt viselnek, ami dagad a béléstől. Durva egyen rongy, melyet egy szabásra készítettek, ám semmi jel nem utal arra, melyik egységnél szolgálnak.
Márpedig az íj a hátukon és a szekerce az öveikben erről árulkodik, nem holmi gyűjtögető szolgák. Valószínűleg a fényt vagy a füstöt észrevették, mert egyenesen arra felé tartanak, amerre a lány a fizikai valóját hagyta.

A katona lány tisztában volt vele, hogy elég nagy kockázatot vállal, mikor magára hagyja fizikai testét és a szellemek síkjára lép, de muszáj volt megtudnia, hogy jó felé tart-e, mert nem voltak tartalékai és ha egy-két napon belül nem találja meg a lázadókat, akkor vagy éhen hal, vagy megfagy és mindkét eset azt jelentette volna, hogy megint csak kudarcot vallott és nem teljesítette a feladatát.
Szóval kockáztatott, de nem volt más választása.
Most már kicsit könnyebben vált el a testétől és szinte az egekig röppent, ahogy annak súlya lekerült róla. Már elindult volna, hogy a szélnél is sebesebben nézzen körül, mikor szinte egyhelyben lebegve meglátta a két közeledő lovast, akik láthatóan az általa gyújtott tűz füstje irányába tartottak.
Igaz, hogy volt a gyér füstű tűz gyújtásában már gyakorlata, de itt most minden nedves volt a hótól, így ezt nem kerülhette el.
Viszont a magára hagyott teste nem maradhatott védtelenül, így nem habozhatott egy pillanatot sem, dolga végezetlenül kellett visszatérnie a hús börtönébe.
Akármennyire is igyekezett, azért ez nem volt olyan könnyű, talán pont azért mert annyira sietni akart és nem tudott teljesen erre koncentrálni.
Mikor kinyitotta a szemét, kellett egy pár röpke idő, hogy teljesen képben legyen, de sok mindent már nem tehetett. A tüzet hiába oltotta volna el és fegyvere sem volt. Két lovas……ha harcra kerülne a sor……..mindent meg fog tenni. De egyben reménykedett is, hiszen nem látott semmilyen jellegzetes színt vagy címert sem a ruhájukon vagy a lovaikon.

A Do'Odrunok majdnem legfiatalabb tagja úgy tűnik, örökölte apjától a félelmet, hogy ebben az állapotban baja esik evilági lényének és kellemetlen (vagy lehetetlen) lesz a visszatérés. Bár ha jól meggondoljuk, valószínűleg nem Uráldurtól örökölte, aki retteg az ilyen gondolatoktól, hanem a fajától. Hiszen ki ne tudná, miféle veszélyek leselkednek ránk ilyenkor?
A két járőr viszont közeledik és hamarosan meg is érkeznek. Ha a tini katona nem bújik el, akkor szigorú tekinteteikkel találja magát szembe.
-Ki vagy? És mi dolgod erre?
*Két nyílvessző feszül meg rá szegezve.

Igen! Talán megkockáztathatná, hogy a két férfi csak szelleme elhagyott, halottként mozdulatlan testét találja a hamvadó tűz mellett, de félt……..Ebben a mágiában még tapasztalatlan tacskó volt és míg magában élvezte azt a szabadságot, amit ez a fajta varázslat nyújthatott neki, a szívébe markolt a rettegés, ha arra gondolt, mit tehetnek vele, ha nincs ott, hogy megvédje magát.
Biztos egyszer eljöhet annak az ideje, hogy fegyelmezetten és rezzenéstelenül tudjon átvészelni egy ilyen dolgot, de az még messze van, most úgy igyekszik vissza, mintha ezen múlna az élete, bár lehet, hogy ez igaz is lesz.
Alig tér magához és dülöngélve ül fel, mikor megérkezik a két lovas és nem vesztegetik sok udvariaskodásra az idejüket, azonnal számon kérnek és fegyverrel fenyegetik, pedig láthatják, hogy még egy szál tőr sincs nála.
- A nevem Aglarnis és ….és csak a hegyekbe akarok eljutni.
Még sem kezdheti azzal, hogy szökött rab, hiszen nem tudhatja biztosra, hogy kihez tartozik a két fickó. Abban reménykedik, hogy talán elterjedt már a szökése híre és ez az átlátszó beszéd kiugrasztja majd a nyulat a bokorból. A név meg nem egyedi, abból nem tudhatják, hogy ő az Első Lord lánya.
- Megtámadott egy fagytigris és elvesztettem mindenem, ahogy látjátok. De ti kik vagytok? Tudtok segíteni?
Ha lázadók, talán elviszik a táborukba, ott meg majd szépen elcsöpögteti, hogy tulajdonképpen a éppen szökésben van és szívesen áll be lázadónak.

Az egyik lovas kicsit összeszűkítette a szemeit. Nem tudni, hogy a névre ugrott-e be neki valami vagy csak nem érti, hogyan veszíthette el minden felszerelését egy állattal vívott küzdelemben. Ám nem mondott semmit, ismét a társa szólalt meg.
-Rendben Aglarnis! Elviszünk téged a táborunkba. Ott valaki ki fog téged kérdezni. Ehhez meg kell kötöznünk téged, hogy biztosan ne történjen baj! Megértettél engem? Világos, amit mondtam?
*Igen nyugodt volt a fegyvere mögött, amit lassan leengedett és ha bólint csak nyugtázóan válaszol az ifjú pók, akkor leveszi a vastag kötelet és egyik végével megkötözi a nőt. Majd így vezetik el maguk után a táborig.
A támaszpontjuk márpedig igen nyüzsgő egy hágó bejáratánál. A hegy oldalán kiépített fa lépcsők nyúlnak a magasba, ahol a csúcsok környékén őrtornyokból figyelik a vidéket. A kémet nem ide viszik, csupán egy kisebb táborba még a hegyek előtti síkon. A láp jól járható lett, hiszen a vizes, süppedős talaj most a hidegnek köszönhetően megfagyott.

Az út idáig elég sokat kivett a lányból, így nem nagyon kellett megjátszania, hogy mennyire elesett és kétségbeesett, amit talán nem nehéz elhinnie a két férfinak.
Általában, amúgy is hajlamosak lenézni a női asszonyszemélyeket, ezt már Aglarnis a katona élete során is megtapasztalta és bár mindig is felhorgadt miatta a harag benne, most még jól is jött. Nem nagyon láttak benne veszélyt, bár azért az óvatosság megmaradt és ezt a lánynak el is kellett ismernie, hiába volt egyre biztosabb, hogy ez a két lovas a lázadókhoz tartozik.
Bárki is vezeti ezeket valószínűleg jó vezető és fegyelmet tart az emberei között.
Mivel lapos pillantásai alól árgus figyelemmel kíséri a járőröket, nem kerüli el a figyelmét egyikük szemének megrebbenése a neve hallatán, ami azt sugallta neki, hogy talán jól számított, hallottak már róla.
- Megértettem és elfogadom, de nem jelentek veszélyt. – vonja meg a vállát elhúzott szájjal, mint aki azért nem örül neki, bár ez igaz is volt. – Remélem a táborban legalább enni adtok valamit, pár napja már csak füvön élek. – teszi hozzá, mert reménykedik benne, hogy legalább éhen veszni nem hagyják.
Nem ellenkezik, mikor megkötik, engedelmesen lépked a lovasokkal , miközben szemei minden feltérképeznek és megjegyeznek, amit csak menet közben lát.
Minden fontos lehet, amit csak meg tud szerezni, így a hely, az emberek száma, az elhelyezkedésül, az őrhelyek, mind, mind fontosak számára.
Most nem kell különösebb vezetés, hogy átkeljenek a máskor veszélyes csapdákat jelentő lápon, hiszen be van fagyva, ezért a kisebb tábor, ahová a két lovas vezeti, most eléggé sebezhető, bár a magas csúcsokra épített tornyokból messzire ellátni, így meglepni nem igazán lehetne őket.
Ügyes volt, aki itt építette ki a tábort, tapasztalt katonára utal.
- Melyik házhoz tartoztok? Ki az uratok? – próbál még kérdezősködni.
Talán a katonák bőbeszédűbbek, mint az lesz, aki elé vezetik.

Ahogy haladnak előre, úgy válnak egyre kevésbé feszülnek a foglyul ejtői. Ez nem is csoda, hiszen a távolból lassan látni lehet, hogy ez a kis sátor csoport csupán halvány mása egy, a hegyek lábánál elterülő hatalmas sátor városnak. A hegyek felől az őrtornyok sorjáznak a magaslatokon, ám erről a részről nem látszik semmi efféle.
Vagy csak az onnan érkező támadásra készültek vagy több ilyen kis „előtanya” van a mocsár felől. Amik rendszerén nem tudnak átjutni észrevétlen az ellenséges csapatok. De ha léteztek is ilyenek, alaposan elrejtették, ahogy ennél is lombtakaróval van befedve minden ponyva.
-Waterboarding, a legutolsó király emberei vagyunk. Egy katona lányának tűnsz. A ruhád olyan, mint ha egy gyakorló öltözékből összeválogatott kollekció lenne. Az apád hol szolgál?
*Ahogy egyre jobban megközelítették céljukat, észre lehet venni, hogy a sövény előtt egy árok húzódik végig. És abból a bokor sorból is kihegyezett karók meredeznek az égre.

Lassan érnek közelebb a sátrak kisebb csoportjához, ami láthatóan elkülönül egy nagyobb társától és valószínűleg az előőrs célját szolgálja és ahová a két lovas vezeti a megkötözött Aglarnist.
Bár ez a kisebb tábort könnyen lerohanhatónak tűnik, de valószínűleg pont ez ebben a csapda, ami könnyű préda látványát kínálja, azonban a főerő így könnyen felkészülhet a támadásra és nem hiszi, hogy amúgy is könnyű dolga lenne itt egy lerohanásnak. Messziről amúgy is nehéz lehet kiszúrni, megbecsülni az erőket meg még nehezebb.
Erről meg is győződik, amikor meglátja a földben rejtőző karókat.
Érdeklődésére a most már ellazult férfiak minden további nélkül válaszolnak és amire kikerekednek azért Aglarnis szemei.
- Waterboarding…..király? De, hát Demertor…….meghalt? – néz rájuk kérdően, bár szomorúság nem csendül a hangjában, bár azt sötét uralkodó, amúgy sem volt a kedvence.
- Igen, jól látod, az vagyok és….és Awarnandis hadúr hadához tartozott. – forgatja meg gyorsan a gondolatait. – Őrmester volt, de a legutolsó , az Első Lorddal való kivonulásuk után, nem tért vissza. – halkítja le a hangját, mint akit bánt valami.

A néma levente ugyan azzal a pillantással nézett a választ halva, mint amikor megtalálták és bemutatkozott. Ám nem szólt most sem, amikor a beszédesebb társa rásandított, összenéztek. Nem tudni, hallottak-e arról, hogy Aw hadvezér régi csapata segített őket kiűzni a fővárosból. Minden esetre nem nagyon faggatóztak.
Ha nem kezdeményez beszélgetést Aglarnis, akkor egykedvűen érnek be az előőrs táborba. Észrevehető, hogy még itt is szinte minden kardforgatónak kötél van a vállán átdobva. Az egyik nagyobb sátorhoz érve belép az egyik kísérő és kint is hallható, ami jelentést tesz odabent.
-Uram! Elfogtuk Awernondyas hadtestének egy szolgáját, aki kint kóborolt. Valami katona lánya, aki árván maradt.
-Rendben van, közlegény! Küldje be!
*A béléssel tömött ruha úgy tűnik, elég elterjedt, ami rajtuk van. Ahogy a gyopár is a hajukba tűzve. Különös, hiszen azt hinné az ember, hogy elég mondjuk tizedenként egy hosszú lenkötél, amit szükség esetén felhasználhatnak. Ráadásul a foglyok megkötözésére sem a legalkalmasabb olyan vastagot használni.
Ahogy belép a kijáraton a lány, egy fél szemű drow kérdezi meg tőle.
-Ki az apád, leányom? Úgy hallom, ő is katona.

Próbált Aglarnis olyan dolgokat hazudni, amiről legalább tudott is valamit, nehogy aztán ezzel csalják csapdába. Azt könnyen kideríthették, hogy megszökött, de azt már nem, hogy ténylegesen kicsoda is ő, ha csak valaki fel nem ismeri, de erre csekély volt az esély, hiszen apja magához vette Aw katonáit, annak halálakor és az ő hadteste hűséges volt, itt nem találkozhatott onnan senkivel sem.
Ügyesen kellett forgatni a szavakat és elérnie, hogy megbízzanak benne, hogy befogadják, hogy aztán legyen lehetősége felmérni a lázadók haderejét és gyenge pontjaikat.
Mindent jól szemügyre vett, bár nem látványosan, csak úgy, ahogy egy kíváncsi, de fáradt lány tenné.
Különösnek találta, hogy minden katonánál látott olyan kötelet, mint amivel őt is megkötötték, de azzal is tisztában volt, hogy biztosan nem erre a célra szolgálhat, mert annak feleslegesen vastag volt.
Sokkal jobban szolgált erre vékonyabb kötél vagy bőrszíj, hiszen bár erős volt, könnyebben lehetett kibújni belőle, ha volt rá idő.
Türelmesen várakozott a néma harcos mellett, akitől kicsit tartott, mert néha furcsa pillantásokat vetett rá, de végül is továbbra sem csinált semmit. Társa közben jelentett felettesének, akihez pillanatokkal később már be is lépett.
A kérdés nem érte váratlanul a lányt, hiszen már gondolkozott rajta míg ideértek, próbált találni egy olyan nevet, akiről tényleg hallott, így habozás nélkül tudott felelni.
- Igen, uram, az apám őrmester volt és Dreh Brezwaron-nak hívták. – állja egyenesen a félszemű katona kutató tekintetét.
Sokat tanult már a megtévesztés „művészetéről”, míg bolyongott a világban, a halállal nézett farkas szemet és visszatért családjához és már sokkal könnyedebben jöttek szájára a hazug szavak.
- Egy barátja hozta tudtomra, hogy egy összezördülésben halt meg. - préselte össze a száját, ezzel is jelezve a másiknak, hogy nem szívesen beszél erről.
Pedig dehogy! De úgy is kíváncsiak lesznek, hogy miért került ebbe a helyzetbe és valahogy elő kell készíteni a mesét, még hozzá úgy, hogy lássák nem szívesen beszél róla. Még sem mutathatja, hogy tudja ők a lázadók! Legalábbis míg nem hozzák a tudomására.....

A tiszt csak bólintott, hogy tudomásul veszi. Végtére is miért is ne történhetett volna így?
-Téged tanítottak fegyvert használni?
*Körbe járatta a foglyon a tekintetét. Fegyvertelen volt, de katona ruhában. Fél kézzel az asztalra támaszkodva ült, még csak fel sem állt a kihallgatás vagy a kihallgatott tiszteletére.

Bár a lány tudja, hogy továbbra is meg kell játszania magát, azért most sincs könnyű dolga, még ha szerzett is ez irányú tapasztalatot, hiszen őt katonának nevelték és azt el kell ismernie, hogy itt sem egy össze-vissza rohangáló, szervezetlen hordával van dolga, hanem olyan katonákkal, mint amilyen ő maga is volt. Nehéz így szembe néznie a kérdésekkel és a kérdezővel is, de úgy látszik az első akadályokat egész jól vette, bár örült volna, ha a kötelek is lekerülnek már róla.
- Igen, uram, kaptam kiképzést és apámtól is sokat tanultam. – feleli azért udvarias hangon, ahogy egy rangban alul lévőnek tennie kell, főleg ha még az asszonynéphez tartozik is.
Nem mindegyik részében a seregnek szerették a női katonákat, még neki sem volt könnyű dolga, habár az ő hadosztályuknál még magas rangban is szolgáltak nők.

A félszemű rezzenéstelen arccal fogadta a választ. Arcáról nehéz lenne érzelmeket leolvasni. Amióta csak bent van a sátorban Uráldur lánya, egyfolytában olyan vonások ülnek ki rajta, mintha egy kérges fa alól radioaktívan sugározna a harag a világra, amiért szeme fényét félig elvesztette. Ellentmondást nem tűrően nézett mindenre és mindenkire mély fájdalomról és megkeményedett lélekről tanúskodó kifejezéssel.
-Értem. Mond csak, mi volt az utolsó dolog, amit bajtársaidról megtudtál? Milyen szelek fújtak erre a hideg szelek fútta hegyekbe?

Számított Uráldur lánya a kikérdezésre, hogyne számított volna, bár jobban örült volna, ha könnyebben esett volna túl rajta, mert a félszemű tiszt nem úgy nézett ki, mint akit könnyen el lehet bódítani a szavakkal. Aglarnis úgy sejtette nagyon is tesztelik és mérlegelik, ezért jó, ha minden egyes szavára figyel és megpróbál annyira ragaszkodni az igazsághoz amennyire csak lehet, hiszen ki tudja, milyen hírek jutnak el ide és főleg kiktől.
A lány egyre feszültebb lesz az előtte álló férfitől, akin szinte érzi a sugárzó fájdalmat és látja a haragot a szemében, amivel a világot szemléli. Észrevétlenül borzong meg a kötelékeiben.
- Miért érdekel ez ….uram? – próbálkozik egy kérdéssel a kérdésre, hiszen joggal lehet kíváncsi ő is, ezt nem róhatják fel neki. – Melyik sereg ez, nem láttam a ház színeit. Talán te vagy Waterboarding, ahogy a katonák mondták? Azt mondták király, de az, hogy lehet? – terel nem is kicsit.

A kikérdező rezzenéstelenül hallgatta végig, majd előre dőlt és továbbra is azzal az egy arccal -kedvességet erőltetve a hangjába, mely nem sikerült- felelt.
-Úgy látom, sokat szoktál beszélgetni. Sokat tudsz. Szeretném, ha megosztanád velem, amit tudsz. Biztos lehetsz benne, hogy nagyon jól megtalálod velem is a hangot.
Hát most rajta! Elégítsd ki a kíváncsiságomat! Mik a hírek a hadtested felől? És miért örülhetünk a látogatásodnak? Ígérem, válaszolni fogok a most feltett kérdéseidre, ha én már kifogytam a kérdésekből. De én vagyok az idősebb.
*Visszahajlott a szék támlájának dőlve, hogy kényelembe helyezze magát.

Bár nagyon reménykedett Isis lánya, hogy talán egyrészt választ kap a kérdéseire, másrészt kis haladékot kap, hogy ő is kitalálja mit fog mondani ennek a rezzenéstelen embernek, akinek a szemei olyan hidegen tekintettek rá, hogy felállt a szőr a hátán.
De úgy nézett ki, hogy egyáltalán nincs szerencséje a kihallgatójával, mert az nem dől be a cselnek és egyelőre nem óhajtja kielégíteni Aglarnis kíváncsiságát.
Nagyon udvariasan, de ragaszkodik hozzá, hogy a lány meséljen, ezért elég nehéz helyzetbe kerül, hiszen az utóbbi időben nem sokat tartózkodott a birodalomban, ráadásul mikor végre megjött azonnal egy cellában találta magát, így kicsit le volt maradva a hírekkel.
Valószínűleg a szemben a széken ülő férfi sokkal jobban képben van a hadiállapotokról, mint az Első Lord szerencsétlen leánykája.
- Mindig sokat beszélek, ha meg vagyok ijedve….uram. – bólint zavart tettetve. – Nem akarok semmit eltitkolni, de nem tudok sokat és félek nem segíthetek, mert jó pár napja egy fogdában ücsörögtem, de legutoljára azt hallottam, hogy mindenkit hadba riasztottak. – mondja, mert ezt hallotta az őreitől is, így valószínűleg nem nagy titok. - Én csak……csak nem akartam olyan parancsnok alatt szolgálni…..uram, akinek embere megölte az apámat. – veti fel a fejét durcásan, minden bevetve alapon. – Nem vehetnénk le a köteleket? – próbálkozik ezzel is.

Amikor közölte a fiatal katona, hogy egyfolytában sokat beszél, ha meg van ijedve, akkor egy rövid pillanatra a megdöbbenés suhant át a szigorú tekinteten. Nem volt hozzá szokva, hogy egy baka arról vall, hogy meg van ijedve.
De az után egy „Meg vagy!” mosoly ült ki rajta és igyekezett biztosítani a vele szemben megkötözöttet, hogy még nem fogyott ki a kérdésekből. Őt az is érdekelte, amit nem is tudott, hogy tud a lány.
-Nagy szerű! És mit kellett volna tenned... ennek az alaknak a parancsára, aki megölte atyádat? Mi okból mozgósítottak benneteket?
*Igyekezett valami megértő és kedves öregemberke stílust felvenni. De ki tudja, mennyi haszna van? Az biztos, hogy Uráldur információ forrásainál sokkal kevésbé gyötrő -talán- ez.
-Mindennek el jön a maga ideje! Ne türelmetlenkedjünk! -emelte fel a kezét a köteleket firtató kérdésre.

Miért ne lehetne megijedve szerencsétlen katona, ha megkötözve beviszik egy táborba, ami láthatóan egy nagyobb egész része és mikor szökésben van? Na igen, ez a látszat, amit erősíteni kell. Most nem Aglarnis ő, vagyis de, csak nem az az Aglarnis, aki a nagy hadvezér jól kiképzett lánya és aki ifjúi hévvel hevítve gázolna át ezer ellenségen. Már nem az és főleg most nem az. Most egy másik hadtest őrmesterének lánya, aki igenis meg van ijedve és akkor nem tudja visszafogni a beszélőkéjét akkor sem,ha az a tekintet, ami végig suhan a félszemű arcán, a régi Aglarnis arcába kergeti a vért szégyenében.
- Nem nagyszerű uram! És bár csak egy őrmester lánya vagyok, azért tudom, hogy mit mondhatok el és mit nem. Nem szólok egy szót sem most már, míg nem mondja meg kicsoda és melyik hadvezér alá tartozik. – makacsolja meg magát látszatra, hiszen még egy egyszerű katonának is lehet annyi esze, hogy nem fecseg ki ilyeneket, főleg, ha azzal úgy mond maga alatt vágná a fát.
Szerepe szerint, ha az apja seregébe botlott volna (mert ugye, ha nem megbízást teljesít, nem tudhatná), akkor csak rontana a helyzetén, ha ezekre a kérdésekre választ ad. Így most ki szeretné végre ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy mondjanak már valamit neki.
Persze nem fogja húzni a dolgot, ha erősködnek, vagy megfenyegetik.
- Katona Ön is uram, ezt meg kell értenie. – válik bizonytalanná a hangja.
A kötél marad és ez nem túl biztató.

A kérdező arcáról letörlődött a magabiztosság jele, ahogy kifakad a lány. Fél perc is eltelt -talán-, amíg ott nézte őt szótlanul, majd megszólalt.
-Igen. Igaza van. Én katona vagyok. -egy kis szünetet követve folytatta- De Ön nem. És jobban tenné, ha válaszolna minden kérdésre, mielőtt más eszközökhöz folyamodnánk.
*Amint kimondta ezt, a fájdalom csapott bele Aglarnis testébe. Ez a sereg elszokott a harctól. Valamilyen szinten tanácstalanok voltak maguk is, hogy „mennyire kell komolyan venni” egy ilyen szituációt. Ezt persze nem árulták el, magabiztosságot és büszkeséget sugároztak. Mint egy olyan sereg, ami egy évszázada már nem szenvedett vereséget. És tagjaik java része megérte, megöregedett ebben a száz évben. A közel múltat leszámítva ez így is volt.
Nehezen lehet átlátni ezt. Hiszen mindent begyakorolva, pontosan végeznek. Aki benne van a történésekben, az nem is látja, hogy mennyire szélsőségesen A Nagy Könyv szerint csinálnak mindent.
Így a kínzást sem bonyolítják túl. Egyszerűen arra alapoznak, hogy a fájdalom átkától előbb-utóbb mindenki megtörik. Attól, amit nem régen az egyre ügyesebb kém egy tigris ellen vetett be. Eközben a nagyapja csak számára hallható módon suttogott hozzá.
-Ügyes vagy, kicsi unokám. Jól csinálod.

Aglarnis biztos benne, hogy kifakadásával valamilyen reakciót ki fog váltani, legalábbis nagyon reméli, hiszen eddig egy tapodt lépést nem került előrébb, hogy kinyögje neki valaki, ez nem reguláris csapat, bár érthető, hogy nem verik nagydobra, igaz értelme sincs, hiszen egymaga áll itt megkötözve, mitől kéne tartaniuk.
Abban is biztos, hogyha veszélyt látnak benne, azon nyomban megölnék, vagy még előtte meg is kínoznák, hogy minél többet kiszedjenek belőle, ha meg hasznot látnak benne, akkor besorozzák maguk közé. Csak, hogy úgy látszik kikérdezője még nem döntötte el melyik variációt válassza.
És igen, nem tetszik a félszeműnek a válasza, ezt egyértelműen a tudomására is hozza és mielőtt még akár egy hangot is adhatna, máris szembesíti vele a férfi, hogy miként is gondolta azt a „más eszközöket”.
Lecsapnak rá a kín ostorcsapásai és mivel váratlanul érte, önkéntelenül felkiált és térdre bukik, alig tudva megőrizni az egyensúlyát megkötözve.
Aztán átszalad rajta a gondolat, hogy most senki nem várja el tőle, hogy hőst játsszon, így már hangosabban kiabál és rángatja magát.
- Katona vagyok, csak…..újonc még. Nem avatnak be a nagyok dolgá……ba uram – nyöszörgi rá is játszva, bár a fájdalom arra lett kitalálva, hogy kemény katonákat is megdolgozzon, így nem kíván lehetetlen teljesítményt tőle.
Mivel nem látott még jóformán semmit a táborból, nem beszélgetett a katonákkal, így semmilyen rálátása sincs arra, hogy milyen állapotok is vannak itt, ez majd a jövő zenéje, ha túllesz ezen, ha túl lesz…..
Az biztos, hogy a félszemű nem sokat lacafacázik, nem áll messze tőle „az előbb üt, aztán kérdez” hozzáállás.
~ Nagyapa ezt igazán komolyan gondolod? ~ nyöszörög még gondolati úton is.
Valahogy nem most vágyik megerősítésre.
~ Inkább adj tanácsot, hogy mivel győzzem meg. ~
- Csak egy ….újonc….uram – zokog fel végül, ha nem marad abba a fájdalom. – Egy szökött újonc……nem akartam…..a saját embereinket ölni, azért amiben nem hiszek. – buknak ki szándékosan a szavak, hogy a másik higyjen neki.

A vallatót nem győzte meg, bár hitte azt, hogy a lány komolyan gondolhatja, hogy nem tud fontos dolgot, de azt is írásba merte volna adni, hogy még egy újonc is tud olyan történésekről, amiket jó megtudni.
-Te nem vagy újonc. Te csak egy szolga vagy még, akinek kötelessége válaszolni a katonák kérdéseire. Csak egy kis porszem, akit félre söprünk, ha nem működik együtt a hadsereggel. Te még csak egy gyerek vagy. Válaszolj!
*Nem akart engedni a mágia szálait, most már nem a jó rendőr szerepre törekedet, hanem a megtörésre. Viszont ha nem kezd el semmit mondani „az egykori hadtestéről” a foglya, akkor azért mégis elhúzza a mézesmadzagot az orra előtt.
-Fiskál Waterboarding az új király. Demertor már nincs többé. Az uralkodód nevében válaszolj!

Nagyon bízott benne Aglarnis, hogy hitelesen színészkedik és jól játssza a szerepét, bár nehéz volt egy megszeppent lányt alakítania, a fájdalom azonban sokat segített.
Ettől függetlenül a férfi arcáról jóformán semmilyen érzelmet nem nagyon lehetett leolvasni, azon kívül, hogy továbbra is tudni akarta a kérdéseire a választ és ezért mindent meg is tett.
Uráldur lányát nagyon felháborították a félszemű tiszt szavai, de uralkodnia kellett magán, pedig nagyon is szívesen vágta volna orrba, ha egyrészt nem lett volna megkötözve, másrészt nem rántotta volna görcsbe a testét a továbbra is felé áramló mágia, amitől most már gyűlölni is kezdte a férfit.
De muszáj volt hideg fejjel gondolkoznia és meggyőznie a drow-ot, hogy ne ölje meg és, hogy valamilyen formában tartsa a táborban, hogy kutakodni tudjon.
- É….értem uram – sírdogál tovább, bár a könnyek egész más miatt gyűltek a szemébe. – Nem tudtam, hogy meghalt Demertor. Természetesen válaszolok a kérdéseire. Lázadásról suttognak uram és ezért van a készültség. Azt mondják Hafez nagyúr ellen vonulnak. – vetette be a féligazságot.

A tiszt igen elégedett lehetett magával, hiszen úgy tűnt, végleg sikerült megtörnie percek alatt az elfogott katonát. Mi sem támasztaná jobban azt, hogy tényleg csak egy újonccal ül szemben, aki tapasztalatlan?
-Rendben! Csak ezt akartam megtudni. Pitsburg tizedes vagyok, Waterboarding hadúr alatt szolgálok. Most pedig keresünk neked valami feladatot, amivel elfoglalhatod magad, amíg nálunk töltöd az időt.
*Ezzel kiment a sátor előtt várakozókhoz, hogy eme ötletét rájuk hárítsa. Ám még félúton visszafordult, hogy egy kicsit megszakítsa elhatározását.
-És egyébként milyen érzelmek kötnek Aszadékhoz, hogy megtagadtad a feletteseid parancsát?
*Ezzel ha válaszol a lány, akkor a fentebb már vázoltak szerint a közlegények gondjaira bízzák. No, ne higgyük azt, hogy rögtön a kiképzésével kezdenek el foglalkozni! Miért is képeznének ki egy másik hadtesttől „kölcsönvett” elfet, ha van nekik elég? Már úgy sincs -várhatóan- elég idejük felhozni az ő szintjét a többiekére és nem is szökevényekre akarják alapozni a jövő haderejét.
Ám az elhasznált hálóruhákat, amiket egyben uniformisuk alatt hordanak egész nap tisztán kell tartaniuk. Bár ők is el tudták eddig látni ezt a feladatot, de immáron egy mosónő is sokat segít ebben több ezer katonának.

Na végre! Úgy látszik sikerült véghez vinnie a nagy tettet és meg van az első sikerélménye, hogy a hazugságaival megtévesztette a kihallgatóját, csak arra kellet figyelnie, hogy ez ne üljön ki az arcára Aglarnis-nak, bár amikor végre a férfi elengedte róla a mágiát, akkor ettől nem nagyon kellett aggódnia, bárki elhitte volna, hogy emiatt engedett rajta a feszültség.
Ráadásul azt a látszatot is megtudta játszani, hogy nem valami nagy harcot, inkább csak olyan gyorsan besorozott újonc, ezzel ég azt a látszatot is tudta kelteni, hogy az Első Lord kétségbeesetten gyűjt embereket.
Mivel nem oldozták ki, valahogy felkecmergett a földről, amikor már elég erőt gyűjtött és most már legalább azt is megtudta, hogy ki volt ez a félszemű tiszt, kinek kell majd visszaadnia a „kölcsönt”, amit az előbb kapott.
- Igen, uram, de ha ezt előbb elmondja, akkor nem lett volna erre szükség. – szipog még egy kicsit a látszat kedvéért, aztán megy a férfi után, bár nagyon el tudja képzelni, hogy milyen feladatot szán neki ezek után.
Hiszen egy katona, nem viselkedik úgy, ahogy Aglarnis tette, ezért biztos benne, hogy nem ezt szánják neki. A kérdés váratlanul éri és egy pár percig nem is tud válaszolni, csak aztán böki ki.
- Uram….? Az…..apám….az apám öccse……alatta szolgál. – vágja ki magát aztán.
Remélhetőleg ezek után lekerül a kötél, mielőtt a lányt a katonák gondjaira bízza a tizedes, aki megy dolgára, valószínűleg beszámolni a feletteséhez arról, amit Aglarnis-tól megtudott, így a lány, amíg elmagyarázzák neki, hogy mit is várnak el tőle és amíg megmutatják a dolgokat, próbálj szemmel legalább követni a férfit, merre tart, melyik sátor az érdekes.
Életében nem mosott másra és rájön, hogy ez lesz az egész küldetésben a legnehezebb feladata. Na, nem mintha nagyon törné majd magát.
A büdös, izzadt ruhákat belevágja a patakba, vagy a dézsába, aztán megtapossa, majd mehet is vissza száradás utána gazdájához, akit a tetűk biztosan dideregve hiányolnak.
Jártában-keltében persze mindenhol szétnéz és kérdezősködik: miért vannak itt, mire várnak, mennyien vannak, miért van náluk a kötél.
Nem feltűnően csinálja, beveti kislányos ártatlanságát és kíváncsian meregeti a szemét arra, akit kérdez, mint akit minden érdekel.