Ahogy telnek a napok, egyre jobban megszokják Aglarnis jelenlétét a táborban és a legtöbben inkább csak egy kedves kis szolgának tartják, mint fogolynak. Bár a tizedes gyanúját felkeltette, hogy vajon él-e még az a nagybátyja, akiért nem hajlandó... inkább úgy fogalmaznánk, hogy aki miatt nagyon sokat mert kockáztatni. És persze a néma levente az elfogásából. Ám a legtöbben csak úgy kezelik, hogy a 'hatalmasok' ide küldték és ezért itt a helye. Ha kedvesen bánnak vele, akkor nem csak összecsapja a szaros alsóneműket és izzadt ruhákat. Végül is ő is csak éj tünde, még ha nem is katona!
Hamar megtudja azoktól, akik beszélgetésbe is szívesen belefognak egy mosóleánnyal, hogy a legtöbb katona alap felszereléséhez tartozik az a kötél, ami nagy hasznot hajt a hegymászásnál. Szinte az egész hadtest a magaslati harcra lett speciálisan kiképezve. És hogy mit keresnek mégis a lápban egy előretolt helyőrségben?
Hatalmas Sötét Tömeget vonnak össze, hogy a haduruk trónköveteléseit támogassák. Nem rég több összecsapás is volt Uráldur és Aw katonái és a hegyivadászok között, mely következtében a fővárosban vereséget szenvedtek, de az Első Lord néhány különlegesen jól képzett egységét sikerült kiiktatniuk.
Így szükség van ellátásra, amit csak a mocsárban élettől gazdag területein tudnak beszerezni. Ám a hegyek közelsége úgy tűnik, megnyugtatja őket.

Már lassan egy hete szorgoskodik a munkában ISIS lánya, amikor az egyik katona megkérdezi az épp aktuális őrétől:
-Miért nem küldjük a ketreceket takarítani. Állítólag sok gond van ott.
-Én nem tudom. Nekem azt mondták, itt őrizzem a mosóteknőknél.
-Szerintem kérdezz rá, hogy átvihetjük-e oda! Szerintem ott hasznosabb lenne.
-Hallgass már el! -szisszent fel az előbb még hangosan nem tudó- Neked jó az, ha magadra kell mosnod? Mit bánom én, hogyan mi van az állatokkal?
*Csak nem hagyja abba az ügybuzgó, így a kém nem sokkal ez után átkerült a főtáborba. Ott néhány olyan katonával is találkozhat, akit nem a sziklás, meredek terepre tanítottak ki. Igen jól páncéloztak egy gyíkfajtát, melyet mindenki csak úgy ismert eddig, hogy az ingoványosban rovarokkal táplálkozik. Ám átlag ember nem hallott arról, hogy idomították volna.

Soha nem gondolta volna Isis lánya, hogy ilyen alantas munkát fog egyszer végezni és, hogy még csak a száját sem húzhatja el miatta, nehogy ártson a kialakított szerepének. Ezerszer elátkozta magát és azt is, aki azt gondolta, hogy megfelelő lesz kémnek. Sokkal szívesebben nézett volna szembe százszoros túlerővel, mint, hogy nap, mint nap a katonák bűzös gönceit mossa. Párszor kísértésbe is esett, hogy valami viszketőport keverjen a ruhák közé, aztán vigyorogva nézze, ahogy vakarózásba kezd a tábor, de az ügy érdekében visszafogta magát, bár egyszer kivételt tett, mikor megtudta, melyik a tizedes ruhája.
Különben pedig adta az ártatlan, szelíd és mindenkivel kedves kislányt, ami lassan, de biztosan meghozta az eredményét is. Lassan morzsolta le magáról a gyanakvó tekinteteket és nyerte el a kedvességével a tetszésüket.
Egyre több mindent tudott meg, a kötelekről, hogy miért táboroznak itt és, hogy mire várnak.
Éjjel, mikor senki nem figyelte, aggódva gondolt apjára, mert nem mindig érkeztek jó hírek és jó lett volna a megtudott információkat is eljuttatni hozzá, mert nem volt lebecsülendő a Fiskal-ok hadereje, főleg, hogy a főtábort még nem is tudta megnézni.
Aztán rámosolygott a szerencse egy őt megsajnáló őr képében, bár el nem tudta képzelni Aglarnis, hogy milyen állatok ketrecét kellene takarítani, de a szaros gatyáknál biztosan csak jobb lehetett, na meg végre bejuthatott a főtáborba.
Mikor átkísérik és meglátja, hogy mikről is van szó, a szeme nagyra nyílik a csodálkozástól.
- Hogyan tudtátok befogni és megszelídíteni őket? – kérdezte most őszintén, de ennek a hírértéke sem volt mindennapi.
Ha ezeken támadnak a lázadók, az ellenük felálló lovascsapatok szét fognak rohanni és a katonák is könnyen pánikba eshetnek, ha felkészületlenül érik őket.
Ezt mindenképpen tudatnia kell apja seregével valahogy. De, hogy? Azért annyira nem bíznak benne, hogy ne figyeljék.
- Sok ilyen van? Mivel etetitek őket?

A tiszt valószínűleg nem örülhetett annak, hogy viszket mindene. Bár -mivel nem tömeges jelenségről volt szó- nem tudhatjuk, hogy gyanított-e bármit arról, hogy ki tette ezt vele. Vagy talán a futárt vádolta magát, aki furán viselkedett? Vagy valamelyik haragosát?
Ezen nem kellett túl sokat aggódnia, mikor átteszik egy másik beosztásba és messze kerül tőle. Ám az új munkatársai tényleg igen furák.
-Rovarokat esznek. Általában kiengedjük vadászni őket a beregbe, de amióta állandó riadókészültség van, valahogy meg kell oldanunk. Nem mindig tudunk összeszedni kellő bogarakat, de korhadt fatörzsekben tenyésztjük a „takarmányt”. Vagy csak egyszerűen esténként elengedtük a víz környékére, mikor még nem volt ilyen hideg és szúnyogokat zabálhattak.
*Kemény nap várt rá, de végül a sátorba, ahová „bezárták”, hogy pihenjen -igazából még az ajtó sem volt összehúzva-, megjelent ismét az ős kísértete.
-Apádnak elégedettnek kell majd lennie, ha ezt megtudja. Szerintem jól csináltad. Eddig sikerült beépülnöd. Ha engem kérdezel, jól haladsz a parancs végrehajtása felé.

Ha gyanakodott is volna a tizedes, akkor sem bizonyíthatta volna, pont azért mert egyedi eset volt és Aglarnis, nem volt bolond bármilyen nyomot hagyni a tette után, ráadásul soha még csak ferdén sem nézett a félszemű katonára, ugyan olyan kedves volt vele, mint a többiekkel.
Azonban nagyon örül a lány mikor végre elkerül a mosónői szerepből, az előkelő alomtakarító pozícióba, na nem azért mintha ez kevésbé lenne számára megalázó, de legalább közel került a tűzhöz és talán még a lázadókat vezető, az áruló Waterboarding terveibe is beleláthat, ha elég türelmes és itt is elnyeri a katonák bizalmát.
Elégedetten vette tudomásul, hogy kérdéseire nagy részben választ is kap, bár a számukat nem közli az őt istápolgató katona, de hát ezt majd Uráldur lánya megoldja maga, hiszen számolni tud.
Zokszó nélkül dolgozza végig a napot és igyekszik, amennyire csak lehet az állatok bizalmába is férkőzni azzal, hogy ad nekik a rovarokból, amit összeszed.
Lehet, hogy beidomították őket, hogy elviseljenek egy harcost a hátukon, de alapjában ezek a lények nem túl agresszívek, így azt gondolja, talán ezzel sikerül elérnie, hogy elfogadják.
Egyelőre most mással nem hívta fel magára a figyelmet, majd holnap talán több ideje lesz körbe nézni és előadni itt is a kíváncsi kislányt.
Már majdnem elalszik, mikor megjelenik anyai nagyapja szelleme.
- Apám…..apám most is azt hiszi megszöktem és ezzel még nagyobb szégyent hoztam rá, de legalább úgy akarok majd meghalni, hogy megtudja, megpróbáltam kiköszörülni a csorbát. Remélem elmondod majd neki. – suttogta csendesen, még gondolatban is. – Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz nagyapa. Mocskosnak és megalázottnak érzem magam. Sok mindent kéne már elmondanom, amit megtudtam, de talán egy igazi nagy hír…….a Fiskal terve…….azzal már feloldozhatom magam. – gondolta vágyakozóan.
Aztán elnyomta az álom, majd reggel, mikor kiverték a sátorból, indult végezni ismét a munkáját, de már igyekezett kifigyelni, melyik a vezéri sátor és mennyire őrzik. Ha kell, akár azt is elvállalja, hogy bemegy oda takarítani, rendet rakni, ezzel közelebb jutni a céljához.

A lány igyekezete elnyerte méltó jutalmát. Legalábbis a koszos fehérneműmosástól most már feltört állatalom halmozóvá. (Bár jobban hangzik az álláshalmozó hat számjegyű irodista fizetésekkel, de most csak a kém, a katona és a cseléd jött össze. De ez is kellő elfoglaltságot nyújt neki.)
A nagyapa már le sem tudta kötni annyira, hogy ne zuhanjon azonnal álomba. Így csak jó éjszakát kívánt utólag is neki és igyekezett felszívódni. Ám mind végig nyomon követi az eseményeket, így a lány segítségére lesz, amikor csak kéri.
Bár nem szorul rá különös képen. Az önszorgalmú etetés meghozza hamarosan a kívánt hatást és ismét eltelik pár nap, mikor felismerik a gondozók, hogy jó képességei vannak az állatok megszelídítése terén is. Így olyan lehetőséget kap, melyről nem is álmodott... talán. A fiskálisok elit osztagához csatlakozhat, a gyíklovasok tagjává válhat.
A hír gyorsabban terjed, mint elsőre várná az ember és egy félszemű tizedes érkezik hozzá ugyan ezen a napon.
-Gratulálni szeretnék, Aglarnis! Úgy tűnik, aranyat találtunk. Aglarnis Breznot, ha jól emlékszem. Mennyire jártas a nehezebb kardok forgatásában? Eljutottak idáig a kiképzése alatt?

Aglarnis-nak már rég rá kellett jönnie, hogy egy kémnek nem olyan könnyű a dolga, mint ahogy még akkor gondolta, amikor katonaként lenézően nyilatkozott róluk és semmibe sem vette a munkájukat.
Most, hogy időnként nyakig mocskosan robotolt, hogy mindenkinek elnyerje az elégedettségét és még az állatok szívébe is belopja magát, arra gondolván, hogy talán egyszer ez is jó lesz valamire, már egészen másként látta ezt.
Már magában ahhoz hatalmas lelkierő kellett, hogy visszafogja magát néhány beszólás miatt, hogy ne ránduljon önkéntelenül is a keze a kardja irányába, ami persze nem is volt, de a mozdulat túl ösztönössé vált már, hogy szó nélkül végezze azt a munkát, aminek máskor még a közelébe sem ment volna.
A lány örömmel veszi persze a szellem nagyapa társaságát, hiszen ő az egyetlen, akivel nyíltan megtárgyalhatja a fejleményeket és akitől tanácsot várhat, na meg ő az, aki előtt nincs zárt sátor és felhívhatja unokája figyelmét, ha valami fontosat találna.
Aztán egy nap megtudja, hogy milyen kitüntetés éri és a döntésen, hogy csatlakozhat az elit gárdához, akik a gyíkokat meglovagolhatják, tényleg alaposan meglepődik.
És még nem is tudják, hogy minden állatnak saját nevet adott és azok már valamelyest hallgatnak is rá.
A legjobb az egészben, hogy végre kivakarhatja magát a mocsokból és „normális” ruhában feszíthet és ez még akkor is jól esik neki, ha közben végig azon töri a fejét, miként hozza apja tudomására a híreket.
És nemsoká érkezik is hozzá egy igen csak váratlan látogató, akiről már lassan el is feledkezik, de ahogy meglátja újból felhorgad benne a harag, bár úgy tűnik a férfi valamit akar tőle, és nagyon úgy néz ki, hogy először csőbe akarja húzni.
Bár nem gyakorlott kém, de azért legalább a nevét nem felejtette el, amivel bemutatkozott.
- Brezwaron, uram, Aglarnis Brezwaron és köszönöm a gratulációt, igyekeztem. Csak a rövid karddal tanultam küzdeni, bár abban a kiképzőm szerint egészen jó voltam. – mosolyodik el kicsit sandán.
Talán csak nem a félszemű akarja erre kiképezni? Mert akkor talán tud mutatni neki pár érdekes dolgot.

A tizedes csak bólogat kicsit, mint aki morfondírozik.
-Ja igen! Valóban, Aglarnis Brezwaron. Nos, akkor itt hagynám az egyik emberemet, hogy segítsen Önnek. Egy kicsit besegítünk az elit képzésbe.
*Már szinte lehet sejteni, hogy kit fog az ifjú taníttatására bízni. A néma levente lép oda, aki oly szótlanul bírta az első napot. Most is csak biccent.
-Frank szívesen megtanítja az alapokat.
*Ezzel igyekszik „Vak Bottyán” elmenni és inkább bizalmasára hagyni a többit.
-Helló! A nevem Frank.

Egyáltalán nem hiszi a lány, hogy a tizedes csak véletlenül tévesztette el a nevét, bár persze nem zárhatja ki, hogy nem jegyzett meg egy nem túl bátor és nem túl értékes „szolgát”, de azért jobb a békesség és a fokozott figyelem, valahogy nem bízik az öreg rókában, még ha csak a tizedesi rangig vitte is. Van valami a félszeműben, ami folytonos óvatosságra készteti Aglarnis-t, ahogy a mindig a félszemű nyomában sertepertélő szótlan alak se, akit most nagy hirtelen a nyakába akasztanak, hogy tőle tanulja meg az „alapokat”.
Szóval a fickó neve Frank, legalább már ezt tudja, na nem mintha nagyon számítana, de azért igen csak furdalja a lány oldalát a kíváncsiság, hogy vajon a kardot is olyan jól forgatja-e, mint amennyire tartani tudja a száját, mert mint kiderül egyáltalán nem néma.
- Aglarnis, mint már tudod. – biccent vissza Isis lánya és maradva a szerepénél kedvesen rámosolyog, ahogy majd akkor is teszi, ha sikerül meglepetést okoznia a férfinek, ha fegyver lesz a kezében. – Mit kell tudnia egy „elitnek”? – kérdezi meg azért kíváncsian. - És mikor kezdünk?

Az újdonsült tanítója nem túl bőbeszédű továbbra sem. Az oktatást rögtön elkezdik, egy nagyobb sátorból vesznek két gyakorló kardot. A közlegény csak az alapok iskolázására helyezte a hangsúlyt, így Aglarnisnak lesz lehetősége a képességeit megmutatni. Rezzenéstelen arccal nyugtázza, ha néhány fogásban már magasabb szinten áll.
Ebédnél pedig átszakad a gát és úgy dönt, hogy egy kicsit feloldja a gátat, ami a némasága miatt gyakran kialakul körülötte.
-Merre jártál mostanában? Kellett már kimenned külföldre?
*Majd a kanalát a szájához vette, hogy újból levest továbbítson vele a bendőjébe.

Frank továbbra sem töri magát, hogy nagyon kommunikáljon a lánnyal, bár az reménykedett benn, hogy megtörik a jég és kicsit kifaggathatja, mert a hallgatása jobban idegesítette és gyanakvással töltötte el, mintha nyíltan gyanúsítgatná.
Számított rá, hogy nagyon nem gondolhatja a férfi, hogy képzettebb, mint egy szalmabábú, amiken a katonák gyakorolnak és így is kezdi el a tanítását. Természetesen nem éles fegyverrel kezdenek, hanem gyakorlókkal, majd az alapállások, kardfogások és első vágás-védés mozdulatokat mutatja, de hamarosan rá kell jönnie, hogy ennél jóval többet tud Aglarnis, bár még mindig igyekezett visszafogni magát, azt azért nem tudta elfedni, hogy ért hozzá, az önkéntelen, bele vert dolgok reflex szerűen jöttek, még ha nem is akarja.
Aglarnis ideges volt, mert egy tapasztalt katona ebből könnyen kitalálhatja, hogy nem most fog először kardot a kezében és a mozdulatai is gyakorlatról árulkodtak, még ha próbált néha bénázni is.
De Frank egyelőre nem teszi szóvá, viszont mikor az ebédüket fogyasztották, meglepetten nézett fel rá, ahogy az megszólalt, mert már egészen kezdett hozzászokni a szótlanságához.
Ráadásul elég furcsának is hangzott a kérdés, ami óvatossá teszi. Miért pont külföld? Honnan gondolná, hogy egy őrmester lánya, újoncként járt volna külföldön?
- Nem vagyunk gazdagok, hogy nagyon mászkálgassak, de apám mesélt helyekről, amikor a háborúban volt. Miért, te voltál? – kérdezett vissza egy nem túl részletes válasz után, remélve, hogy a visszakérdezéssel elterelheti erről a figyelmet. – Régóta szolgálod a……..az új királyt?

Miközben evett, a hallgatag katona nem is próbált meg válaszolni a kérdésre, csupán egy kis idő múlva újabb kérdést tett fel.
-És miféle helyeken járt az apád? Miért nem vitt magával téged is, hogy tanulj egy kicsit közben? Végül is teher alatt nő a pálma! Nem ezt szoktuk mindig mondani?
*Hangja elég határozott volt. Jobb is, hogy nem szólal meg mindig, mert nem egy barátra emlékeztet, inkább a félszeműre, aki ellentmondást nem tűrően kérdezte ki a Do'Odrun lányt.

Hát, ha hallotta is Frank a kérdést, akkor is elengedte a füle mellett és még kísérletet sem tett rá, hogy válaszoljon, ebből már kezdte Aglarnis azt érezni, hogy a faggatózása nem is annyira amiatt történik, mert tényleg érdekelné a dolog, inkább arra kezdett hasonlítani, amit a tizedes csinált az első nap a kihallgatásán. És ez igen csak zavarta, mert a kérdések mindenképpen a külföldi útját firtatták, de hiába törte a fejét, nem emlékezett, hogy valaha is látta volna a férfit, bár persze ez nem zárta ki, hogy az láthatta valahol. Akkor viszont baj van! csak azt nem értette, hogy akkor miért nem buktatta le eddig a férfi, mit akar, valami bizonyosságot?
A lány ettől függetlenül elhatározta magát, hogy nem adja meg ezt könnyen Frank-nak, é megpróbál logikus válaszokat adni.
- Hát, amerre a háború vitte. Az orkoknál, a tündéknél és az emberek földjén is. – vonta meg a vállát, aztán felvont szemöldökkel nézett a férfire. – Miért vitt volna, gyerek voltam még, csak hátránya lett volna belőle, na meg anyám sem engedett volna persze. Aztán meg mire már kardot tudtam fogni meg……megölték. – vált bánatos és kissé dühös hangvételre, szándékosan hasonló szemeket villantva a most már határozott érdeklődésre. – Lehet, de gondolom most sem nézek ki valami veteránnak. – húzza fel az orrát, mint akinek nem estek jól a szavak.

A katona nem firtatta tovább a témát, Aglarnis gyanúját megerősíthette az is, hogy új vizekre sem evezett a diskurzusban. Bár miért is tenné? Eddig sem sokat beszélt.
Evés után átadta az új osztaga egyik kiképzőjének, és a napi robotja után jól esően elnyújtózott egy karosszékben. A sátrat több percig némaság lengte be, míg megszólalt Frank.
-Nem tudom. -fordult oda a sátor tulajdonosához- Az tény, hogy olyan vágásokat is megtanult, amiket ilyen fiatalon még nem szoktak megmutatni a gyerekeknek. De hogy valami elit egységtől kiképzést kapott volna?
*Csendben maga elé nézve még törte a válaszon a fejét, mikor „Vak Bottyán” rászánta magát a válaszra.
-Nem kell teljes képzés egy besúgónak. Pont az éretlenek a legjobbak, mert rájuk nem gyanakszanak.
-Ha áruló, akkor a legpocsékabb. Nem titkolja kapcsolatát két rivális csapathoz. Nem megbízható sem egy Demertor elleni bevetésen, sem egy Aszad elleni csatában. Kellemetlen, hogy a lovasok bevették maguk közé.
*Újból csend ereszkedett rájuk hosszú percekig.
-Nem nagyon volt más választásuk. -sóhajtott fel Frank- Valaki vagy gyíkhátra született vagy nem. Ezen a megbízhatóság és a türelem nem sokat segít.

Az esti beszélgetés a maga lassú és csendes módján tovább folyt, miközben egy másik sátorban kialakult egy újabb.
-Helló! Pokoli erős nap volt. Ez igen! Pár nap és ha nem lenne munkád is felkapaszkodtál volna a csúcsra. De ne feled a küldetésed végső célját!
Akarsz üzenni valamit apádnak? Gondoltam, ideje lenne meglátogatnom őt. Már biztos aggódik érted.

Nem hiszem, hogy Frank megelégedett volna a válasszal, bár igen őszintén igyekezet a lány előadni és nem is volt butaság, amit mondott, de valahogy nem érezte azt, hogy a férfi hitt neki, csak úgy megült köztük ismét a csend, ami egy idő után kellemetlen is lehetett volna, de addigra megették az ebédet és Aglarnis mehetett most mással gyakorolni.
Be is kapott pár kellemetlen ütést a gyakorló karddal, mert még jó idővel utána is a férfin járt az esze, hogy vajon sejt vagy tud-e valamit és, hogy mit játszik? Idegesítette, hogy csak úgy itt hagyta és elment, talán pont most árulja be valakinél és ő meg nem tud róla.
De egyelőre nem történt semmi, nem fogták le és Frank sem került elő még este sem, mikor végre holt fáradtan bemászhatott a sátrába és eldőlt a takaróján.
Szinte még le sem ért a háta, mikor megjelent a szellem és megint csak megdicsérte, ami persze jól esett Aglarnis-nak, de úgy érezte egyáltalán nem szolgált rá, azon kívül, hogy tényleg kemény napja volt.
- Nem felejtem! – morrant fel, hiszen miért is feltételezte ezt róla. – És már éppen kérni akartalak, hogy nem számolnál-e be arról apámnak, hogy mit tudtam meg. Én nem mehetek el innen és különben is szerintem lesz még mit megtudni, aminek hasznát veheti. Szóval mond meg neki, hogy……………
Összegezte mind azt, amit megtudott, a tábor elhelyezkedését, a katonák számát, a felszerelésüket, honnan kapnak utánpótlást, a gyíkokat és a köteleket, mindent, amit csak megtudott.
- Inkább szégyenkezik nagyapa, de remélem egyszer bebizonyíthatom neki, hogy nem kell. Kérlek, azt is mond meg neki, hogy erre parancsot kaptam és nem a felelősségre vonás elől szöktem, és még küldök híreket, amint megtudok valamit.

Aglarnis még csak pár napja gyakorolhat a különös hátason való lovaglást, mikor számításait alaposan keresztül húzta Uráldur néhány embere. Ugyanis egész tervét eddig arra alapozta, hogy itt nincs senki, aki felismerhetné. Ám épp Revan „követei” azok, akik nem messze elhaladnak mellette.
Beszélni nem tudnak egymással, talán nem is akarnak, hiszen a vendégeket terelgetik elég lelkesen. Egy nagy sátorba vezet az útjuk. Míg pár óra múlva a tizedese szigorúan áll meg a lány előtt.
-Aglarnis! Kilovagolunk a többiekkel. Mivel katona vagy te is, ezért velünk kell tartanod, de igyekezz óvatos lenni! Nem várunk el tőled többet, mint amennyit tudsz. Fiatal vagy, lesz időd még bizonyítani legközelebb is, ha harcra kerül sor, főleg ne halj meg!
*A közvetlen felettesévé egy olyan ember került, aki azon kevesek között volt, kiknek sikerült elmenekülniük az utolsó pillanatban Al-Nuszra és Revan győztes csatája elől. Ám ők tudták, hogy bár csak egy század harcolt ott, még sokáig nem fogják pótolni az elhullott embereket. Már megtalálni is nehéz azt, aki tud bánni ezekkel a rovarevőkkel.
Útjuk hamarosan a mocsárba vezet, ahol a pár tucat főből álló „század” együtt halad.

Rektharék eközben a nagy sátorban nem fogadó bizottsággal találkoznak, csupán megmutatják nekik a helyet, ahol eltölthetnek akár pár napot is, míg a királynak szabadideje lesz fogadni őt sűrű elfoglaltságában. Bár szabadon járkálhatnak a sátor városban, ám minden lépésüket fejenként két őr figyeli legalább. Néha megesik, hogy többen is. Gyanakvóan méregetik őket, ám diplomataként nem bántják.

)Revan nem tartozik a játék téren)
(a játákban részt vevő NJK-k: Rekthar Deoidrin és Juhanni Theleon


Rekthart és embereit gyorsan egy sátorba vezényelték ahol várakozhattak, a vele tartó három emberből csak Revan személyi testőre Juhanni lógott ki, hiszen Oawa volt. Bár a teljes csapat Revan ezredes egyenruháját viselte, barátságosabb fogadtatásba részesültek eddig mint gondolták volna. A teljes csapat nyugodtan várta míg akad fogadásukra idő, csak Rekthart törte meg a csendet amikor az egyik őrhöz szólt.
-Hozzatok valami ételt, üres a hassunk, s a torkunk szárazabb mind a sivatag. Elvégre nem lenne jó ha mi magunk éppenséggel az élés kamrába tartózkodnánk amikor uratok fogadna minket. Szólt barátságosan az őrhöz, s vissza fordult kisebb csapata felé, akik épp kockáztak, majd ha meg érkezik az étel és az ital az adott őrnek Rekthar int hogy üljön le közéjük játszani, majd ha le ül meg is szólítja.
-Köszönjük az ételt. Viszont nálatok hogyan szokás a szerencse játék? Nálunk mindenki berak pár ezüstöt, vagy aranyat ha engedi a zsebünk, most épp ezüstben játszunk van kedved be szállni? Mondta barátságos hangnembe, s még barátibban kérdezte míg  töltött magának egy pohárkával, s szedett magának egy szebb adagot. Ha az őr elfogadja minden az asztalnál ülő katona tíz ezüstöt dob be a tétbe.

Bár nem felejtette el a lány azt, amiért itt van, hogy megpróbál minél több információt megtudni amit csak lehet és aminek apja, ha harcra kerülne a sor hasznát venné, de be kell azt is vallania magának, hogy igazán élvezi a különleges hátason való lovaglást és annak a technikának a megtanulását, ami ezzel a harcmodorral jár.
A szerepe már-már tökéletesen simul rá, mikor aztán beüt e ménkő és egyik nap, mikor éppen az állatát vezeti a neki kijelölt ketrecbe, megpillantja az ismerős egyenruhába öltözött katonákat, akiket a Fiskal sereg jó néhány katonája vesz körbe és vezeti az egyik üres sátor felé.
Láthatóan nem foglyok, tehát Aglarnis feltételezi, hogy valamiféle követségbe jöttek.
Gyorsan úgy fordul, hogy csak fél szemmel láthassa őket, de ők ne lássák az arcát, ami nem is olyan nehéz, hiszen a mocsárban élő rovarok elleni védekezésül, a gyíklovasok általában egyenruhájuk részeként, kendőt viselnek az arcuk előtt, ezzel takarva az orrukat és a szájukat.
Nem tudhatja, hogy van-e a csapatban olyan, ki láthatta már őt, hiszen két a lány két embert is megismert, akik Uráldur ezredese, Revan katonái voltak, az oawa-t el sem téveszthette volna.
Kissé feszülten látja el és tisztítja meg a jószágát, mikor megjelenik a felettese és meghallja tőle a parancsot.
- Igenis uram! Értettem! – válaszolta előírás szerűen, és még nagyon meg sem kellett játszania, hogy örül a dolognak.
Bár a tizedes érthette úgy is, hogy pezseg az ifjúban a bizonyítási vágy, de a lány inkább annak örült, hogy nem lesz szem előtt. Igaz jó lett volna azt is megtudni, hogy miért jöttek a követek.
~ Nagyapa, ha itt vagy valahol, most jó lenne kicsit hallgatózni. ~ kér segítséget gondolatban, de hát nem biztos, hogy a szellem most a közelben van, hiszen nem olyan rég vitt üzenetet az Első Lordnak.
Aglarnis hamarosan máris csatlakozik a csapatához és egyenesen a mocsárba indulnak.
A lány izgatott, hiszen nem tudja miért és hova tartanak és nem akar a saját katonáik ellen harcolni. Majd ki kell valamit találnia, ha nem akar idő előtt búcsút mondani a megbízatásának, vagy nem akar meghalni.

Az ős kísértete szinte minden időben jelent van és amikor nincs, akkor is könnyen megidézheti a lány, bár nem rendelkezik még mágia szintje szerint lidérc hívással, ám ő mégis csak a mentora. És a tanítvánnyal igen különös kapcsolatot szoktak kialakítani az új generáció oktatását végző szellemek.
Hát nem is csoda, hogy minden fajta válasz nélkül indul, hogy kutakodjon ISIS minden lében két kanál rokona. Kissé meg is feledkezve ezért arról, hogy talán nem lesz veszélytelen az a kis testmozgás, amire elhívták unokáját.
Pedig nagyon nem veszélytelen. Az intő szó nem véletlen, a felderítésnek álcázott művelet igazából azért indult, hogy egy kínosan közel lévő hadmozdulatot ellenőrizzenek, megállt-e az utolsó ismert helyen.
Épp oda tartottak, a tábortól dél-keletre fekvő egyik völgybe, mikor hirtelen megláttak két lovas járőrt. A vezető kiadta az utasítást, hogy támadásba kell lendülniük! Szerencsésen alakult minden, hiszen Uráldur emberei fülük-farkukat behúzva menekültek egyetlen lövés leadása után az íjaikból egy közeli szoroson át.
De vajon Aglarnis beszáll-e az üldözésbe vagy idejét látja kereket oldani?

Az őr kenyeret és vizet hoz nekik és már távozna, mikor a felajánlás érkezik és kis változtatással el is fogadja.
-Rendben, bár nálunk csak réz garasok vannak. De csak hogy legyen tétje, feltesz mindenki egy rézpengőt. Ha valakinek nincs, majd váltunk folyamatosan. És hogy múljon az idő, addig játszhatunk, míg az első embernek el nem fogy az összes pénze. Végül is nem akarjuk megkopasztani egymást, csak egy kis izgalom.
*Tenyereit összecsapva megdörzsöli kicsit izgalmában, hogy szolgálat idejét feldobhatja egy kicsit. Hiszen senki nem vádolhatja, hogy nem tartja jelenleg is minden figyelmét a reá bízottakon. Nagyon is! Még a kezeiket is nézi, nehogy csaljanak.
Hát előhúzza a zsebéből a kedvenc kockáját, amit feldob a levegőbe hanyagul. Repül a nehéz... Ja, az más! Szóval repülget, míg meg nem áll az asztalon néhány pattanás után, pont hatossal a tetején.

Nem volt benn biztos, hogy óhaja meghallgatásra talál majd és nagyapja meg tudja oldani azt a problémáját, hogy miként legyen egyszerre két helyen, de szerencséje volt, vagyis a másik lét nem egészen úgy működött, ahogy azt egy földi halandó elképzelte, de hát ez a tudás még nincs a birtokában, vagyis nem volt, de már igen.
Kicsit nyugodtabban kel útnak a parancsnak megfelelően és most már csak erre a feladatra koncentrál. Élvezi, hogy együtt gyíklovagolhat a többiekkel és szabadon engedheti meg a kantárt néha, főleg, mikor belefutnak egy felderítő csapatba. Persze valószínűleg pontosan ezért is rendelték ki őket, hogy nézzenek körül a környéken és rögtön bele sikerrel is járnak.
Hát, ha Waterboarding katonája lennék biztosan vad örömmel nyargalnék a két elinaló felderítő után, de nem vagyok az és cseppet sem érzek vágyat, hogy harcba keveredjek saját embereinkkel, így hagyom, hogy a többiek megelőzzenek, hiszen úgy is csak egy kezdőnek vagyok elkönyvelve, akinek még bőven van mit tanulnia. Na, meg vigyáznom is kell magamra nem? Ezt mondta a tizedes.
Nem marad le túlságosan, de azért ő a sereghajtó, bár igyekszik olyan képet vágni hozzá, ami azt mutatja, hogy ez nincs túlságosan az ínyére.
Úgy sem tartja valószínűnek, hogy túl sokáig üldöznék a két katonát, főleg nem egy szoroson át, ahol könnyen csapdába kerülhetnek, na meg a létszámuk sem megfelelő, ha egy nagyobb haderőbe botlanának. A visszavonulási parancsot várja és akkor majd úgy tesz, mint aki nagyon dühös.

Rekthar örömmel fogadta az új játékost, viszont a szabályok náluk is szabályok, s ezeket közölte is a kapkodó játékossal.
-Na na, ne ilyen gyorsan barátom. Elsőnek a hölgyek dobnak s a mi kockánkat használjuk és mi kettővel játszunk, így engedelmeddel. -Juhanni tied az első dobás. Ezzel át nyújtotta a kockákat, s az oawa csak bólintott, s a következőre ki is dobott a két kockával tízet, a következő dobás pedig az újoncot illeti a szabályok szerint így az őrnek nyújtották a kockákat, amik kicsivel nehezebbek is voltak az előbb használtnál. Ő utána Rekthar embere következett, s végül Rekthar zárta a sort a maga kis tizenkettőjével.
Ha nem alakul ki döntetlen Rekthar az őre néz.
-Ez volt a bemelegítő kőr, a következőt már ezüst érmékbe játsszuk, hiszen ki telik a zsoldunkból hogy öt ezüstöt mindenki bedobjon. Közölte az őrrel, míg a többiek ellő is készítették az öt ezüstjüket, és várták a következő kört.

Az őr nem tűrte azt, hogy megfosszák kedvenc kockájától, főleg ha már mögötte áll a kezdők szerencséje. Így amikor az oawa dobott, vissza szólt a bejárat felé.
-Hé, Dzsibad! Nem adnád kölcsön a kockádat? Ezek két kockával játszanak.
*A kora tavaszi napsütésben fürdőző egyik sötét elf katona benézett és oda dobta a zsebéből a saját kis hat oldalúját. Ám az újonc lyukas kezén épp csak megpattant, mikor a földre ért, hirtelen rácsapott.
-Na... na... na! Ezer ördög és démon! Ez nagyon izgalmas.
*Ezzel kis szünet következett, majd elvette róla a kezét. És láss csodát, egy újabb hatos! Mivel az előbb csak egy saját kockával dobott, így ez most úgy számolódik nála, hogy a nő dobott először, ő meg -kis megszakítással- másodjára. Senki nem panaszkodhat és ő ugyan nem fog lemondani a szerencsejáték démonainak adományáról! Ragaszkodik minden áron ahhoz, hogy a mindenki érezze jól magát elv alapján azzal dob bárki, amivel akar. „Hisz Revan emberei által használt kockák is valakié. Így valaki úgy érezheti, hogy a sajátjával dob, míg másoknak kölcsön kapottakkal kell gurítaniuk. Ez nem tisztességes velük szemben.”
A tét megemeléséhez viszont csak annyit tud hozzá fűzni, hogy behív a maradék kint sütkérező másik 17-et. Így 18 rezet dobnak össze közösbe az ő gurításhoz, szemben az ezredes embereinek két ezüstjével. Hiszen Zevadarban nagyon sok szolga nem is kap pénzt a munkájáért, csupán természetbeni ellátmányt. Kiváltságos helyzetben vannak még így is a fiskálisok, hogy a legolcsóbb pénzből kapnak egy kevés érmét, hogy bordélyházakban és csehókban múlassák az időt. Talán Uráldur is túl bőkezű néhány fontosabbnak vélt egységével, hogy ennyire eleresztik őket.
Hamarosan a követek körül nagy tolongás kezdődik. Elég sokan kíváncsiak, hogy megtudja-e a Frodo verőket verni egy újonc...

Ez alatt egy lány tervei egyre másra buknak kudarcba. Nem elég, hogy arra alapozott, hogy senki nem ismerheti fel véletlenül se, de még a parancsnoka gondolatait is rosszul tippeli. Nem sok csata áll még a hátuk mögött és az az egy szégyenfoltját is igyekszik lemosni. Kihasználják kíméletlenül az új fegyverük adta lehetőséget és hogy a lovasok ellen jóval hatásosabbnak bizonyultak. Így a hágó előtt nem sokkal be is érik és addigra igen sok nyílvesszőt kapott már. Egyszer csak összeesik alatta a zombi paripa, ezzel jelezvén, hogy végleg kiszenvedett a lovasa.
Ám mintha csak a tetem kiáltott volna csak bosszúért, hirtelen a hegyi átjáró oldalában egész más íjászok emelkedtek ki a sziklák mögül. ISIS és Uráldur lányának döntenie kell, hogy vajon mi tévő is lesz. Egy nagyon balszerencsés egységhez került. Vagy nagyon tapasztalatlan vezetésűhöz...

Rekthar örömét nehéz lett volna leplezni amikor ő is két hatossal végezte a kört.
-Hát cimbora ez döntetlen, amiért a mi szabályunk szerint folyt a játék így a döntőd is így játsszuk. -Így hát válasz hogy karddokkal vívjunk mágia nélkül első vérig, vagy feladott a játszmát? Rekthar mosolya még szélesebb lett, már ha lehetséges ez s várta az újonc válaszát. Közben Juhanni arcán is a nevetés jelei mutatkoztak, hiszen ő tudta hogy mi fog következni. Rekthar tapasztaltabb s gyorsabb kardforgató volt mind ellenfele, így nem is volt nagyon kérdéses hogy melyikük lehetett a nyertes egy első vérig tartó küzdelemnek. Ha viszont az újonc feladná akkor is jól jöttek ki, hiszen ezzel az egy szerencsétlennel tizenhét másikat is meg kopasztottak. Ha viszont ellen vetése lenne az újoncnak azt Rekthar már kevésbé fogadja barátságosan, s utolsó vérig tartó párbajra hívja ki a fiatalt.

Nem igazán alakultak úgy a dolgok, ahogy Aglarnis azt elképzelte, hiszen majdnem, hogy elmenekült a táborból, azért, hogy nehogy felismerjék, amit nem is nagyon tudta volna elképzelni, legalábbis egy darabig még, most meg abban számította el magát, hogy azt hitte parancsnoka nem olyan bolond, hogy felderítés nélkül kezd el berohanni egy olyan tipikus katonai csapda helyzetbe, ami még egy kezdőnek, mint neki is eléggé gyanús volt.
Azért nem múltak el nyomtalanul az apja és annak legjobb parancsnokai mellett töltött évek, elég jól átlátta a csapda helyzet lehetőségét, ami még meg is fejelődött azzal, hogy az egyik üldözött lova kidől, így a gyíklovasok újonnan kinevezett parancsnoka még vérszemet is kap, hogy most bizonyítson.
A lány utolsónak lovagol, így van ideje még elkanyarodni, mikor meglátja az első felbukkanó íjászokat és megpróbál oldalt kivágva elmenekülni.
Inkább bevállalná, hogy gyávának nézzék, de nem akart saját bajtársaival harcolni. Ha nem nyilazzák le a hátasát, akkor visszafelé igyekszik, ha nem sikerül, akkor úgy intézi, mintha ledobná az állat és mozdulatlan marad. Utolsó pillanatig meg akarja adni magának az esélyt, hogy a szerepében maradjon, de ha elfogják, akkor mindenképp le kell lepleznie magát.

Az őrnek nem volt túlságosan ínyére, hogy meg akarták kopasztani. De hallotta a hírét, hogy nem régen győztes csatát vívtak ezek az emberek és bár nem ismerte pontosan a képességeiket, de tiszteletet vívtak ki vele itt is.
-Mi az, hogy mágia nélkül? Az nem tündéhez méltó. Azért van a varázserőnk, hogy használjuk! Szerintem gondoljátok át megint! Gyáván hatalom nélkül vívni meg első vérig velünk vagy férfihoz méltón? Mi készen állunk.
*Utolsó mondatra szája vigyorra görbült és enyhén hátra sandított, ahol másfél tucat kard szisszent ki a hüvelyéből. Egy valamit tudtak. A döntetlenben mindannyiuk pénze benne volt. És ebben a táborban ők vannak túlerőben.
-Gondold át még egyszer! Csak mágiával segítene és egy kard az egy kard ellen vagy... Játszhatunk a ti szabályaitok szerint is.
*A strázsák szorosan egymás mellé álltak és egy félkört formáztak, amelynek csúcsán a dobó állt. Úgy gondolták, hogy ha átkokkal kellően legyengítik Rekthart, akkor van esélye a saját bajnokuknak legyőzni. Ám máskülönben gyorsan le kell mindegyiket rohanni, nem nézve a szabályokat, mert alig ha hitték, hogy az oawa vagy a másik nem sietne egy szorult helyzet esetén a társuk segítségére.

Aglarnis ha legalább 50-100 méterre lemaradt az élbolytól, akkor van esélye elkerülni a rá kilőtt néhány nyílvesszőt. Vagy ha megsebesítik, nem hatol mélyre, a bőrpáncél felfogja annyira ilyen távolságból, hogy csak pár centire hatoljon a húsba.
Ám ha csak kis mértékben maradt le, hogy a sárkány farka legyen, de ne morogjanak rá, hogy eltűnt a csata közben, akkor viszont éles fájdalom áll a hátába és kiesik a nyeregből, miközben menekülni próbál.
Minden képen megsemmisülnek a társai. Csak magára számíthat. Ráadásul még nem is tudhatja, hogy mit beszélt nem olyan régen a mágia tanára Uráldurral.

Azért annyira nem válhatott nyilvánvalóvá, hogy nem akar harcolni, hogy nagy távolságot hagyjon a társai és maga között Aglarnis, csak óvatosan hátramaradt, a csapat utolsó helyén vágtatott, mint aki nem tudja még jól uralni az állatot, amin gyíklovagol, de azért próbálja tartani a tempót.
Bár reménykedik benne, hogy a hely nem csapda, még ha rossz érzései is vannak és a parancsnoka elég tapasztalt, de nincs szerencséje és egyenesen az ellenség nyilaiba sétálnak, vagyis vágtatnak.
Hiába igyekszik visszafogni az állatot, az még meg is rémül és nem engedelmeskedik azonnal, így nem tud időben megfordulni ahhoz, hogy ne kerüljön túl közel. Mikorra végül sikerül a hátraarc, akkor már késő……..egy lökést érez, mintha hátba vágták volna, aztán jön a fájdalom és lebukik a gyíkról, amely nyargal tovább eszét vesztve.
Hallja a halálordításokat és a saját nyögését is, ahogy nagyot puffan a földön és a kiálló nyílvessző reccsenve eltörik, ami újabb kínnal jutalmazza.
Biztos benne, hogy itt a vég, ha nem is sebesült meg halálosan, végezni fognak vele, mielőtt még megmagyarázhatná kicsoda. Halkan felnevet, de ez a keserűség nevetése. Saját bajtársai fogják megölni. Pedig még lett volna mit mondania és még abban sem lehetett biztos, hogy nagyapja átadta-e az üzenetet.
- Sikerült nagyapa? Legalább az sikerült?