Jessicával való beszélgetés elég jól sikerült.Bár nekem van még egy észrevételem,de ahhoz még valakit fel kellene keresnünk a Tanácskozás előtt,és remélem,hogy a lány is velem tart.

-Igen...ez hatékonynak és kivitelezhetőnek tartható,de szerintem keressük fel a Térképészt,hogy biztosan és pontoan meg lehessen tervezni a katapultok és egyéb felállítható fegyverek helyét,és ha a szárazföldön vissza tudjuk szorítani a vikingek Harcosait,akkor a Tengeren is csapást mérhetünk rájuk.Bár én nem vagyok jártas a vizi dolgokban és annak mágiával való teljes uralmának,de ha jól emlékszem,akkor a Tengeri állatok között van olyan,akikre számíthatunk a mágia segítségével.
Abban tudok segíteni még,hogy a környezetben lévő állatokat hívhatom segíteni,de ehhez nekem több segítő "kézre"lenne szükségem,ahogy ahhoz is,hogy időbe tellik megidéznem bizonyos fajokat,akik itt élnek,ahogy a rákok,madarak,vagy egyéb szárazföldi állatok.De elsősorban a Tanácskozás előtt lenne érdemes tájékozódni a terepviszonyokról,már csak azért is talán,hogy elkerüljük az esetleges véletlen áldozatokat,akik az áradásoknál is előfordúltak..bár a Természet erőihez képest kicsi vagyok,mint egymagam elf,de igyekszem majd mindent elkövetni,hogy egítsük egymás mágiáját és stratégiáját.Így kérlek szépen,hogy gyere el velem a Térképész úrhoz,és tudjuk meg,hogy pontosan hol lehet a legnagyobb ellentámadást végrehajtanunk...meert ahogy az elmúlt éjjel is tapasztaltam,a Viking Harcosok jóval magasabbak és erősebb testfelépítésüek nálunk..és ha az erejüket nézzük,akkor nekünk sokkal jobban fel kell készülnünk ha közelharcra kerülne sor,amit nem igazán szeretnék,de sajnos nem minden úgy alakult az elmúlt napokban ahogy terveztük,és az talán előnyünkre szolgál,hogy most már van fogalmunk a harcmodorukról és a fegyvereikről..bár a Tengeren lévő társaikról keveset tudunk még..
Talán sikerül megint meglapetést okoznunk nekik,és ha összehangoljuk a támadásokat,akkor talán esélyünk van teljesen elűzni a partjainkról őket..és végre béke köszönthet ránk..
Talán a térképek meg tudják mutatni azokat a helyeket,ahol kevésbé várják az ellentámadásunkat..ahogy ezidáig is valahogy sikerült.-vázoltam fel a gondolatmenetemet a lánynak,és reméltem,hogy el tudtam mondani úgy,hogy felkeltsem az érdeklődését.
...ami nagyon is hasznos lenne a tervhez..

Figyelmesen hallgattam a Főtanácsost, mert eddig is okos dolgokat mondott és most sem kellett csalódnom. Láthatóan begyűjtötte a tapasztalatokat a vikingek taktikájáról és nem akarta elkövetni ugyan azt a hibát, így ehhez próbálta igazítani a taktikát.
- Én is úgy gondolom, hogy először a zárt védelmüket kell megbontani és aztán elindítani  a rohamot. Nem vagyok nagy hadi szakértő, de ha ballistákkal és íjakkal sikerülne szétzilálnunk őket, akkor megindulhatna a nehéz lovasság, utánuk meg a gyalogság. – mondom el én is a javaslatomat. – A mágusokat is bevetve, van esélyünk, hogy ott sarokba szorítsuk őket. Mi a természet mágiánkkal segítenénk még pluszban. A legnagyobb csapat mágust úgy látom Jelena grófnő vezeti, vagyis inkább a lánya, de elég sok nemes felett diszponál, ha jól láttam, ezért még gondoltam vele is beszélnék és akkor egységes álláspontot képviselhetnénk a haditanácsban. – néztem a férfire, hogy benne van-e.

Nem sokkal később már bebocsátást is nyertem a grófnő sátrába, ahol számomra csak látásból ismert emberektől körülvéve fogadott, mert valószínűleg már hallott rólam és talán kicsit kíváncsi is volt közelebbről szemügyre venni egy erdei elfet, aki a királyt segíti.
- Üdvözletem Jelen grófnő! - hajoltam meg udvariasan felé. - Lassan eljön a támadás ideje és kíváncsi vagyok, hogy milyen taktikát javasolna a parton rekedt vikingek ellen? - vágtam bele egyenesen jövetelem céljába.

A tanácsos elgondolkodott azon, amit az elf mondott. Logikus módon állnak össze a képkockák. Az íjászosok nem csak abban segíthetnek, hogy mennyi ellenséget ölnek meg. Ha úgy érzik a hódítók, hogy rövid hatótávolságú fegyvereik miatt hátrányba kerültek és hosszabb ideig nem tudnak visszatámadni a soraikat sorjázó sortűznek, fegyelmezett védelmük megtörhet és rohamra szánhatják el magukat.
-Igen! -elővesz egy térképet- A parton sokkal jobb a talaj a nehéz csataméneknek. Minden képen ki kell mozdítanunk őket előtte. A nyilasokat állítjuk fel és oldalt sorakoznak majd egyik oldalt a gyalogság, másik oldalt a lovagok. Szinte csalogatni fogjuk őket, hogy középen támadjanak a védtelenül hagyott lövészekre. Amint megindulnak, ők majd visszavonulnak és két oldalról szorítjuk őket csapdába.
*Igen ígéretesnek tűnik a terv.


Egész más valahol egy fiatal lány kíséri Aliát a térképészhez.



-Jó, hogy felkerestek engem. Megfeszített munkával sikerült az eddigieknél sokkal pontosabb térképeket készíteni a leendő csatatérről.
A fegyvermesterekkel összedolgozva elkészítettük a különböző fegyvernemek számára fontos információkkal szolgáló térképeket. -több ilyet is kiterít az asztalra- Gondolom a legjobban az önök erősségét jelentő íjászok érdeklik. A királynak és a haditanácsnak kell dönteni. A távolságok alapján az erdő tenger felőli oldalán kell majd felállítani őket. Onnan még épp rá tudnak lőni az északiak táborára. Míg a katapultokat és egyéb nehézfegyvereket akár az erdő túloldalán is elhelyezhetjük, nekik nagyobb a hatótávolságuk.
Ám talán érdekesnek fogják tartani, hogy a part igen gyorsan változik talaj szempontjából. Az ellenség tábora lényegében egy szigeten van, melyet apály idején egy süppedős, homokos talaj köt össze a parttal. Ám dagály esetén ezt elönti a víz. Ez okozta a múltkori katasztrófát. Ám a parti homoktól nem messze már keményebb talaj van, mely ideálisabb a nehéz páncél és a lovasok számára. Lényegében az a terület, ahová az íjászokat fel kell állítani.
Ha rá tudná venni valami őket, hogy kitámadjanak, sokkal kedvezőbb lenne a csata ezen a területen. De utána olvasva a tenger mozgásainak garantálni tudok egy hat órás időt, amíg nem lesz gondunk a tenger újabb elöntésével.
*Ha beszél Viri és Alia egymással, hamar össze tudják passzoltatni a kis mozaik darabokat. Egy olyan terv kezd el kibontakozni, melyben végre nem az idegenek választják meg a csata helyét és módját.




Egy lombtünde lép be a grófné sátrába. Testőrei feszülten figyelik minden mozdulatát. Ám a vendégként most is nem kis számú ott lévő nemes sokkal kevésbé tart váratlan támadástól. Ám mindenki érezhető megbecsüléssel és tisztelettel viseltetik a háziasszony felé. És a hírnök szavaira a nőnek az arcán széles mosoly jelenik meg.
-Azt hiszem, nekem ezúttal elfelejtettek lapot osztani. Nehezen érti meg valószínűleg, hogy miért neheztelek ezért a világra. Ahogy a körülöttem álló urak is tanúvallomásba mondhatnák kis őszinteséggel, ha egy férfi egy bunkót vesz a kezébe, rögtön azt képzelitek, hogy ti vagytok a teremtés koronája.
Én már elmondtam mindenki előtt az álláspontomat, hogy családom katonáit és azokat a nemeseket, akik az oldalunkon kívánnak harcolni, leányom a legalkalmasabb vezetni. De mit ér egy nő szava egy férfiéval szemben.
Astelath király maga kért meg rá, hogy engedjük át ezt a megtiszteltetést a főtanácsosnak, Ethugannak a velem való jó viszonyára való tekintettel. És mert úgy gondolják, hogy a férfiakat egy nő nyilván nem tudja elég jól vezetni.
*Szavai alatt a hivatkozott urak igyekeztek úgy tenni, mintha nem is történne semmi. Vagy nekik nem kéne mit mondani az elhangzottakra. Ám egy vén, harcedzett öreg nemes végül elő lépett mégis kis kínos csönd után.
-Grófné! Én megbízható barátja voltam megboldogult férjének is, ahogy Önnek is mindig. De kétlem, hogy Ethugan rosszat akarna valaha is. Pelenkás kora óta ismerem és ahogy ő is elmondta, csak segíteni akarja családodat, hogy Jessica kellő tapasztalatot szerezzen a papok vezetésében.
-Elég! -csattant fel az anya- A lányomnak hosszú távon nem az az érdeke, hogy varázslók élére álljon. Neki a családi öröksége is gondolnia kell és épp most lenne itt a lehetősége, hogy bebizonyítsa, hogy képes legalább olyan jól vezetni a katonákat, mint bármely férfi.
*Úgy tűnik a szálak bonyolultabbá váltak, mint eddig valaha. Miközben cseppet sem titkolják, hogy Jelena és Ethugan egymást kívánja segíteni hosszú távon, az ifjú papnő sorsáról még nemesi frakciójukon belül is harag van. A grófnő egy harcos amazont szeretne látni, míg sokan inkább a főpap utódját. Láthatóan a család nagy befolyása igen sokat nyom a latba az ifjú varázslónő gyors előmenetelében és ők vették rá a királyt, hogy Alia kezéből kivéve a mágusaikat saját érdekeik szerint bízzák meg Jessicát.
Ám érthetővé válik a kis hölgy panasza is, mikor az ostrom alatt arról panaszkodik, hogy ide-oda rakosgatják a megkérdezése nélkül. És hol hadvezérként, hogy varázslónőként kell megállnia a helyét.
Vajon befolyásolja ez a haditanácsot? Hamarosan kiderül.


Ahogy megérkezik a legtöbb nemes és erdei elf, a főtanácsos ismét a király jobbjánál sertepertél. Ám Astelath szóra emelkedik és mindenki elhallgat.
-Nos, köszöntelek itt, remélhetőleg utoljára! A végső csata tervét kell ma megbeszélnünk. -úgy tűnik a háttérbeszélgetések eljutottak a fülébe, mert így folytatja- Az én javaslatom, melyet számos tanácsadómmal vitattam meg, hogy a varázstudók álljanak a visszafoglalt erődünk magaslatain és falain! Onnan átlátva az egész csatateret segítsék a katonáinkat.
Ők tűzgolyóval és az íjászok és ostromgépek kezdik meg az ütközetet. Még a víz teljes visszahúzódása előtt elkezdik lőni és puhítani az ellent, aki remélhetőleg majd kifárad és szétzilálják a soraikat.
Várnunk kell, amíg ők támadnak elsőként! A lövészek védelmében kellő távolságban ott lesznek a gyalogosaink és én is készen állok a lovasságot a másik oldalról csatába vezetni. Nem féltem az életemet, ahogy sosem tettem! Saját magam akarok vasökölként lecsapni rájuk.
Már csak ők maradtak. Nem fogjuk hagyni, hogy íjászainkat elérjék. Cselt alkalmazunk, mellyel gyengeséget mutatunk fel, de elvágjuk az útjukat és összeroppantjuk őket, mielőtt elérhetnék őket.
*Ezután bárki hozzá szólhat a tanácshoz, ha nincs vita a tervvel kapcsolatban, akkor hamarosan megkezdődik a végső összecsapás.

A térképész elég jó stratégiai és környezeti erősséget talált a part mentén.A megszervezett támadás igencsak megalapozottnak és átfontoltnak kell lennie.

-Köszönjük,Térképész úr!Mindenképpen szem előtt tartjuk a javaslatát,és a homokos parton lévő süppedős talajt is.-meghajoltam és Jessicával kifelé indúltunk a sátrából.

Hamarosan Virit pillantottam meg,amint a grófnőtől kifelé igyekezett,és odamentem hozzá,hogy elmondjam mit tudtunk meg a terepviszonyokról,és mi lenne a leg megfelelőbb az íjászok és a nehézlovasság számára..
Én mondjuk egy kis huncut kuncogással azt is felvetettem a társamnak,hogy ha picit érdekesebbé tennénk a támadásunk meglepetés részét,akkor az íjászainkat a fák lombjai közé"rejtenénk"és így a magasból tudnának még hatékonyabban és persze észrevétlenebbül ténykedni..

Lassan viszont itt a Tanácskozás ideje,és kíváncsian várom az emberek felvetéseit.Akik eddig nem igazán remekeltek..párukat leszámítva...

A nő szépséges és igen csak nem az a szende nő, akire általában számít a férfi ember, de hát egy csatatéren valószínűleg ez lenne meglepő.
Azonban nem is rejti véka alá a grófnő a véleményét, amit az urak iránt érez, amiből süt a félreállított, sértett asszony büszkesége. Ráadásul nem is magam miatt, hanem a lánya miatt, akit már van szerencsém ismerni és le sem tagadhatná, hogy temperamentumát az anyjától örökölte, még ha még ez fiatal kora ellenére nem is mutatkozik meg. Azonban egy kölykét védő nőstény halálos tud lenne, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Szavai után kissé kínos csend telepszik a bentiekre, én meg azért hallgatok, mert mit is mondhatnék, ez az ő dolguk, nem az én tisztem ebbe beleszólni.
De végül egy idős nemes veszi magához a szót és próbál a király és a döntése mellé állni, miközben békítené is az asszonyt, akit viszont nem lehet könnyen ezzel leszerelni.
- Ha adhatnék egy tanácsot, - köszörülöm meg végül a torkom, mert nem szeretném ha előttem vesznének össze, - Jessica nagyszerű lány és az eszét is igen jól használja, biztos vagyok benne, hogy kiváló vezető lesz, de talán most elég lenne a vállára rakni a mágusok vezette terhet és ha ott megállja a helyét, senki nem fogja kétségbe vonni, hogy a katonák élén is megfelelő lesz. Sokkal hatékonyabban mutathatja meg mit tud, ha az erőd faláról okos taktikát alkalmaz. – próbálom meg enyhíteni a feszültséget.
Őszintén szólva én nem úgy láttam, mintha a lány nagyon akarta volna a katonákat vezetni, inkább a mágiában volt lelkes.

Mikor összehívják a haditanácsot, addigra közben Alia-val is átbeszéltük a külön-külön megtudott dolgokat és mivel az előző ötlete is kiválóan bejött, ezt a mostanit sem fogom említés nélkül hagyni.
Láthatóan a király is felkészült már és egybe olvasztotta a sokféle, de egy irányba mutató elképzelést.
- Bár nagy mértékben csaliként is állnak fel az íjászok, azért javaslom Alia társnőm javaslatát megfogadásra, hogy pár elf íjászt a fák lombjai közé bújtassunk el, akik így jobban rálátnak a pajzsok mögötti vikingekre és nagyobb távolságot is belőhetnek. Egyébként nincs ellenvetésem a terv ellen. – szólalok fel az elsők között. - És a mágusok vezetését továbbra is Jessica-ra bíznám, nagyon hatékony volt eddig is és nem rajta múlt, hogy nem jártak nagyobb sikerrel. - tettem még hozzá a grófnőre nézve, de csak akkor, ha a sátrában ezzel egyetértett, ha nem állt el eredeti véleményétől, akkor ez nem hangzik el.

A haditanács ezúttal sokkal nyugodtabban ment. Talán köszönhető ez annak, hogy már jókora tapasztalatot szereztek az új ellenséggel szemben. Vagy talán a király eddiginél határozottabb fellépése, mellyel immár nem javaslatokat kért, hanem inkább hivatalnokai javaslatait tárta a nemesség elé.
Akár hogyan is volt, a lombtündék a fák ágai között várták lesben, hogy a csata arra a pontra érkezzen, amikor már a közelharcban verekedő katonák közé lőhetnek és az északi emberek sem a nyilakra figyelnek. A halál érzése lengte körül az erdőt. Rengeteg friss sír volt a fák tövében, de még annyi rákok által félig megevett holttest hevert a parton az előző csata mementójaként. A fák arról suttognak, hogy a hajóval jött ellenség ásott el ide katonákat az éjszaka.
A táborukra zúdított sortüzek igen hatékonynak mutatkoztak. Az emberek íjászai egymás után lőtték ki nyílvesszőiket, miközben hatalmas kövek csapódtak be a hódítók zárt soraiba, a tűzlabdák pedig rengeteg pajzsot gyújtottak meg, melyek tulajdonosai kétségbeesetten próbálták eloltani az.

Ám ekkor olyan dolog történt, amire talán kevesen számíthattak. Egy fiatal self katona szelleme jelent meg a rémült emberek sorfala előtt és kitartásra és a győzelembe vetett hitre biztatta a hajós népet. Eddig nem sejthették a tűzben idézett szellem nélkül, hogy az új jarl (idegenek királya/vezetője) szövetséget kötött közös ellenségükkel.
Bár Uráldur az ő elpusztításukra jött ide ezer legjobb katonájával, Fáwen látomásait félre értelmezte és a felemelkedő új királyt a betolakodóknak vélte, hadseregének megerősítését pedig a láthatóan vesztésre álló fél mellé állással kívánta elérni. Saját csapatainak nagy része Zevadar határainak védelmére kellettek, ám a vén róka nem habozott pillanatnyi időre összefogni egyik ellenségével, hogy előnyösebb helyzetből pusztítsa a másikat. Még ha elvei ellenére is voltak ilyen alkuk hosszú távú fenntartása és inkább hátba támadta idővel azokat, akiket elcsábított hatalomra segítő szava.
Amikor a víz visszahúzódott és már a lidérc sem tudott parancsolni új szövetségeseiknek, azok megtépázott seregei üvöltve rohantak a túlerő ellen. Eddigre már ötszázat leszedtek és legalább kétszer annyit megsebesítettek a rájuk küldött sortüzek. Ám a lassú halál helyett inkább a dicsőséges csatát választották. Szemükben már alig élt a remény, hogy a szellem által ígért segítséggel felül kerekednek és a vár körüli föld övék lesz a nap végére.





Astelath és lovagjai úgy szorították a nehézpáncélos gyalogság sorainak, hogy már összeomlani látszott az ellenség, mikor az erdőben elásott sírokból katonák és zombi lovaik ugrottak talpra. Levegőért kapkodva kapták le hátukról íjaikat és Uráldur csapdája talán az utolsó kétségbeesett felvonása eme vérbe borult napnak. A hátul hagyott gyenge katonákat vette célba a tetszhalott mágiával álcázott seregével, ám a sors fintora lévén pont Viridiel és Alia által választott helyen rejtőztek el. Kilencszáz jól képzett zevadari élőhalott lovaival igyekezett nyilaikkal hátba lőni az emberek legvédtelenebb csapatát, az általában hátul nyilazó távolságiakat, miközben a szerencsétlen sorsú csapatokra saját bajtársaik feltámasztott tagjaik késeket előhúzva támadtak rá.
-Erdei manók! Lőjétek a zöldikéket!
*A hiányzó száz harcossal Uráldur hátra maradt, hogy megtisztítsa az erdőt a gyűlölt lombtündéktől. Az itteni katonáival összekapcsolódott, hogy dezorientáció igéjével bénítsa meg Viri, Alia és a többiek íjász tudását és természetvarázslását.

/Kocka dobás: Hatos

1-4-ig sikertelen
5 és 6-os Uráldur sikeresen a lombtündék fölé kerekedik harcosaival./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

A Tanácskozás elég jó ütemben zajlott,és remekül eltervezett javaslatokkal segítettük a harci felállást.

El is foglaltuk a fákon a helyünket az ijászainkkal,és várakoztunk..
Teljes rálátás nyílt így a környezetre,és a Tengerpartra..de aztán valami nyomasztani kezdett..
A fák"hangjai"balsejtelemmel töltöttek el,és mikor azt hittem,hogy mindenre gondoltunk,akkor mintha felrobbantak volna a sírok,amik a fák tövébe voltak ásva...a felismerés belémhasított..

-Vigyázzatok!!! Ezek Selfek!!!...Visszavonulás a Várba!!!!!-kiáltottam teljes erőmből,és a fák ágait gyökereit hívtam segítségre,hogy elkapják az élőholtakat..és egy kis előnyt tudjak adni a menekülő embereknek.

Valahol éreztem,hogy nem sokat ér az élöholtak ellen az ágak szorítása,de aztán kettészakadt a self sereg,és egyenesen minket ,elfeket céloztak meg..és csak kis híja volt,hogy elkapjanak minket a mágiával,de itt az erdő a mi elemünk,és a Természet nekünk kedvezett.
A nyilaimmal folyamatosan lőttem az ellenséget,de úgy néz ki,hogy alúl maradunk,ha nem vonulunk vissza..de valahogy meg kell állítani őket!
-Viri!...valahogy fedezzük az embereket!-igyekeztem segíteni nekik,de a selfek túlerőban vannak..

Körbenéztem,és a rákokat hívtam,a tűzhangyákat és a fákon élő állatokat,akik csak itt voltak az erdőben..és a sirályokat..hogy támadjanak teljes erejükből..
Én a fák tetejéről lövöm a nyilaimmal a self hadat és a vikingeket..és a szememmel keresek célpontot..

Távolabb,a part felől érkezőket,és az erdő szélén állókat egy ágakból és gyökerekből növesztett fallal igyekszem elzárni,hogy lassítsam a lovaikat és a továbbjutásukat..

A tanácsainkat meghallgatva a tünde íjászokat az erdő fáira telepítették, én magam is ott rejtőztem köztük, hogy mikor megtörik a zárt sora a viking harcosoknak és a lent állókra támadnak, akkor váratlanul és hatékonyan csapjunk le rájuk.
Egy idő óta már azon töprengek, hogy mire véljem a fák üzenetét, melyek friss sírokról beszélnek, amiket az idegenek ástak itt az éjjel.
Azonban két dolog is elvonta a figyelmem nem sokára, egyrészt a vikingek hangos ordítása, mellyel végül csak megindultak, megunva a közéjük csapódó tűzlabdákat és hatalmas köveket, melyek ellen hiába emelték fel pajzsaikat, nem értek vele semmit.
Most viszont az emberi seregek jól felkészültek és a király ígéretéhez híven harapófogóba kezdte szorítani a messziről jött harcosokat.
Másrészt Alia kiáltása, aki éjtündékre figyelmeztetett és most már leesett, hogy mit akartak mondani a fák.
A sötét tündék azonban már előbújtak a sírban rejtegetett testükkel és láthatóan a közelharcban védtelenebb emberi íjászok voltak a célpontjaik, de ők sem számítottak ránk.
Ezer közül is megismertem volna a felcsattanó hangot, ahogy felfedezte a lombok közül váratlanul feléjük irányzott pontos lövéseket. Uráldur!
Tagadhatatlan, hogy éles elmével azonnal felismerte, hogy milyen veszéllyel néznek szembe és kettéosztva a csapatát ellenünk vezényelte őket.
Azonban itt dús növényzet és erdők vették körül, ráadásul nem is voltak túl sokan, csak a váratlanságban bízhattak.
- Alia, megvédjük őket! Megtesszük, amit csak lehet. – kiáltottam vissza neki.
Szívemben jogos bosszú és harag lángolt, ami segített erőmet a feladatra koncentrálni.
- Nyilazzátok őket folyamatosan, de mindenki használja ki természet adta mágiáját, az ellen nem védekezhetnek itt az erdőben. Ne adjatok esélyt nekik saját mágiájukra. – szólítottam a rejtőző erdeieket.
Mivel nem láthattak minket pontosan a lombok között, sőt talán nem is mindegyikünket látták, így a dezorientáció csak részben volt hatásos.
Én is az ágakhoz és gyökerekhez fordultam, hogy béklyózzák le a selfeket, ha azzal vannak elfoglalva, könnyebb lenyilazni őket.

A csata igen rosszul áll. Vagyis a mesélőt megkavarta most, hogy melyik oldalról nézzük. Hőseink szempontjából igen jól állt. Az északi embereket körbe kerítették és bár az íjászok hullottak, a váratlanul megjelenő selfek akciója miatt, a lombtündékkel nem bírtak mit kezdeni. A hátul maradt száz harcosuk ellenére is hullottak rájuk a nyilak. Már legalább tucatnyian haltak meg közülük is és száznál is több sebesültjük volt, mikor Uráldur az ágakat pallosával szabdalva felismerte egyik régi ellenfelét... foglyát... ismerősét(?).
-Viridiel, Turion nevére mondom, állj ki velem egy becsületes párbajra! Ha legyőzöl engem, akkor szavamat adom, hogy elvonulunk és megmented ember kedvenceidet a további haláltól. Ha gyáva maradsz, akkor a szellemek hadseregét hívom segítségül.
*Jól láthatóan dühös volt az Első Lord és az ő lábát is megsebesítette egy nyílvessző már, noha éppen csak súrolta. Vékony vércsík indult már útjára vas páncélján, miközben a növények erejével hadakozott.
-Ti meg kifelé! A homokos partra, hogy lássák, nem akarom becsapni őket! Szóljatok a többieknek is, hogy addig álljanak le.
*Kicsit messzebb a pajzsok, sisakok és lovasok tengerében egy koronával díszített páncélos hátasa emelkedett két lábra és lelökte gazdáját a csata legnagyobb sűrűjében. Az emberek soraiban egyre diadalittas kurjongatások hallatszottak.
Eközben Alia több erdei elffel sikeresen visszavonult a vár felé. A vár falairól egymás után záporoztak a tűzgolyók, hogy segítséget nyújtsanak a parton harcolóknak.

Folyamatosan igyekeztem fenntartani a fák ágainak és gyökereinek a szorítását,és a falat,amivel kissé le tudtuk lassítani a selfek előrenyomulását,de ahogy most látszik,nagyon sok áldozatot szedtek az ármánnyal felbukkanó éjtündék..

A nyilaim sorra repültek ki az ellenfelek felé,és nagy nehézségek árán,de sikerült az emberek egy részét kimenekíteni vissza a várba.
A tűzgolyók is fedezetet adtak nekünk,és a selfek picit megzavarodtak a növények szorításától,bár nagyon is tudták,hogy mi itt vagyunk,elfek,mert hamarosan és éles hangon kiáltást hallatott az egyik lovas..és a Társamnak címezte a mondandóját..
~Ismeri Virit?..~villant át a gondolataimon,de valahogy nem tudtam most ezen többet agyalni..az embereket kell megmentenem,és Jessicát..aki a katapultoknál állt..

Nem tudom mi fog történni,de Virinek igyekszem valahogy segíteni..

Természetes, hogy miután megismertem régi ellenségemet, aki oly sok keserves, kannal teli hetekkel halmozott el, rá koncentrálok és most az én terepemen vagyunk.
Hideg mosollyal veszem tudomásul, hogy a csapkodása kapkodásra utal és soha nem gondoltam volna, hogy tulajdonképpen elismeri vereségét, amikor felém kiáltja azokat a szavakat.
Mert miért másért akarna párharcot?
Megtehetném, hogy elengedem a fülem mellett, hiszen nekem nem egy gyilkos self fogja megmondani, hogy mi a becsület és, hogy gyáva vagyok vagy sem, de tudom, hogy ha visszautasítom, akkor még nagyon sokan fognak meghalni. Sajnos ismerem az éjtündék kegyetlen természetté.
Az embereit sem azért küldi a partra, hogy a „jószándékát” bizonyítsa, hanem mert ott kevés a növényzet és még ha nyíltabb is a terep, kevésbé tarthatnak a mágiánktól. Persze nem ismerik mindet.
Megnézem, hogy Alia mennyit haladt az emberek kimenekítésével és örülök, hogy azért szép számmal el tudtak futni az erdő menedékébe, így már nyugodtabban lépek ki egy nagyobb ágra ahol már Uráldur is láthatott.
- Nem tudom nálad mi a becsületes szó jelentése, mert szerintem te olyat nem ismersz, de én tudom. Kiállok veled, hogy lásd túl mentél minden határon, hogy ilyen messzire jöttél a vackodtól. Hogy mindenki lássa, egy self sem legyőzhetetlen.
Ha szavának áll, akkor lehuppanok nem messze tőle a földre, de minden érzékem ezerrel működik.
Nem tudhatja a férfi, hogy egyszerű ruhám alatt ott rejtőzik a kristálypáncél és kardom sem a régi már, ahogy a mágiám sem.

Uráldur gondolataiba mélyedt, ahogy szemeit ellenfelébe fúrta. Ám ezúttal nem gyűlölet, csak elszántság és végsőkig küzdeni akarás volt benne.
~Fáwen talán először tévedett a jóslataival. De az is lehet, hogy én változtattam meg a közbelépésemmel a jövőt. A szavai szerint az új királynak győznie kellett volna és lassan maroknyi megmaradt seregével elfoglalta volna az emberek országát. Ám csak az nem látja halálukat, akinek nincs hadvezéri szeme...~
*Ám ezeket a gondolatait nem osztotta volna most meg. Ehelyett -mint mindig- kitartóan agyalt azon, hogyan vihetné ki hű harcosait egy értelmetlen legyilkolásból. Most még újdonsült -és hamarosan halott- szövetségesei kötik le az emberek figyelmét és Viridielnek hála bár nem irtják tovább az íjászokat, de ha tovább erőlködne, legjobb tisztjeit is elveszítené a hadvezér. És ezt nem engedhette meg!
-Hát gyere, Zöldike! Legyőztelek már párszor. És csak a kétségbe vont becsületem az oka, hogy nem öltelek meg.
*Arcán izzadságcseppek gyöngyöztek és páncélja alatt ruháját teljesen átitatta a nedvesség. Teste észak hidegéhez és az éjszakához volt szokva, nem a kora délután nyári forróságához. Igyekezett provokálni, hogy lejöjjön a fáról és remélte, hogy még a növényekkel is elengedi. Bár most igazából kevésbé zavarta volna, ha nem ilyen nagylelkű ellenfele. Várta az első támadást.


/Párbaj:
Fizikai támadás Virinél:
1-3-ig sikertelen
4-6-ig sikeres

Mágikus támadás Virinél
1 és 2 sikertelen
3-6-ig sikeres/

Nem lehettem biztos benne, hogy Uráldur nem forgat valamit a fejében, de mivel emberei engedelmeskedtek a parancsának és távoztak az erdőből, nem emelve kezet a továbbiakban az emberekre, így én sem hátrálhattam meg.
Idő kellett míg a király legyűri a vikingeket, aztán már nem lesz gond a megmaradt selfek legyűrése sem, mert persze nem vontam kétségbe, hogy az uralkodó nem fogja csak úgy elengedni őket.
Ha az éjtündék vezére nem is nézett rám gyűlölködve,ez nem volt elmondható rólam, hiszen látványa sok emléket felébresztett bennem, többek között a bátyámét is.
- Ugyan, miért hazudsz! Csak a végsőkig szeretitek kihasználni és kicsikarni a rabjaitokból, amit lehet. De most nem Zevadar-ban vagyunk, és én sem vagyok már az, akit ott gyötörtél.
Mielőbb le akartam zárni ezt az ügyet, vagy így, vagy úgy, nem akartam időt hagyni neki a ravaszkodásra.
Pár gyökérrel igyekeztem a földhöz szögezni, hogy ne nagyon tudjon mozdulni, aztán felé döftem. Mindezt gondolkodás nélkül, mert sejtettem, hogy ő sem fog csak úgy ott állni.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 2

Uráldurt a földből előtörő gyökerek kirántják végleg a nyergéből és lerántva teljesen megkötözik őt. Viridielt a buja természettel körül ölelve csak úgy átjárja a mágia. Ám pallosa és pajzsa még mindig a hadúr kezében/kezén vannak. Majdnem teljesen védtelen volt, mikor az ifjú lombtünde leugrik a fa ágáról és fejét akarja venni. Ám a növényektől szorongatott karok az utolsó pillanatban felhagynak azok kaszabolásával és keresztezi a vas a kristály kardot.
-Legyőztél. Nem kell az életemet venned. Feladom. A szabadságomért cserébe választhatsz egy rabot, akit elengedünk a bányákból. Biztos összebarátkoztál ott valakivel.
*Szinte lehelet könnyű volt ezt kimondatni az Első Lorddal. Még első vérig sem megy a párbaj. A hírnök ismerhette, hogy ha egyszer valamit akar, általában még sérülten is küzd érte. Még nem tudta legyőzni a hadvezért, de az is biztos, többre számított ehhez, mint egy kivédett vágás.
Ha Viridiel elfogadja a feltételeket, Uráldur itt hagy egy túszt azért, hogy majd kicserélje őt az említett rabra. És ő és emberei mihamarabb elhagyják a csatateret, amíg az emberek észre nem veszik, hogy ők is itt vannak.
Ám egy másik irányt vehet a történet, ha Viridiel nem megy bele az alkuba és ez esetben maga a vén elf is tovább küzd. Bár a természetben hátrányban van, de csak addig, amíg a dezorientáció átkával el nem tudja venni ellenfele természetmágiáját, akit most már lát is. Ha sikeres az átka, csak abban az esetben tudja megpróbálni megszúrni a futárt, máskülönben mozgásképtelen marad és csak védekezni tud.

/Hatos kocka abban az esetben, ha Viri nem fogadja el az ajánlatot.
1. kocka
Dezorientáció

2.kocka
Kard
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

Még körülvéve a természettel sem lehetek benne biztos, hogy nem tartogat számomra valami álnokságot Uráldur, hiszen sokszor megmutatta már könyörtelenségét.
Nem akarok esélyt adni neki, hogy bármit kitaláljon, aztán hátba támadja Alia-ékat, vagy az embereket, ezért azonnal támadok, kihasználva az előnyeimet.
Komor elégedettséget érzek, amikor látom, hogy a földre kényszerítette a mágikus kötelék, amik a gyökereket irányították. És minden további nélkül lecsaptam volna a fejét, ha nem elég ügyes, hogy a kezét legalább ki ne szabadítsa és kardom meg nem állítja.
Bár ez sem lenne akadály, ha viszont szavai meg nem dermesztenének egy pillanatra.
Az eszem azt súgja, hogy folytassam, hogy öljem meg, elhallgattatva álnok nyelvét, mely annyiszor mondott hazugságot, de a szívem gyenge és elcsábítja a gondolat, hogy visszakaphatom a bátyámat és idős szüleim még megláthatják kedves fiúkat, akit már elsirattak. Megmenthetném! Csak egy szavamba kerül!
Tudom, hogy elárulom a magamnak tett eskümet és azt is, hogy valószínűleg most is át akar verni, hiszen nem adhatja fel ilyen könnyen, de muszáj legalább megpróbálnom. Különben soha nem tudnám kiszabadítani, hiába áltatom magam vele.
De továbbra is meg fogom próbálni felszabadítani azt a bányát, amíg tudom, hogy nimfák és elfek is senyvednek ott.
- Rendben! Elfogadom! – léptem hátrébb tőle, de a gyökerek fogságából nem engedtem el. – De az a túsz te leszel. Küld el az embereidet, hogy hozza el egyikük azt a fehérszemű foglyot, aki velem dolgozott és akkor is ott volt, amikor abba a vizes székbe ültettél a tónál.. Ha itt lesz, elengedlek, a szavamat adom. – nézett sötéten az Első Lord szemébe.
Ha a self belemegy, akkor így is lesz.

A párbajnak hamar vége lett és az Első Lord egy pillanatra elgondolkodik. De csak addig, míg az új helyzethez nem igazítja a terveit.
-Rendben. De minden erdei manó szeme kifehéredik. Nem tudom, melyikre gondolsz. A nevét mond és beszélek egyik emberemmel, hogy hozza el majd egy hónap múlva nem messze innen neked őt. És tudom, hogy ezt fogja tenni. Én addig veled maradok, de bántódásom nem eshet, különben tudok én még bosszút állni.
Az ígéretemhez híven kicseréltek engem őrá. És elválunk békében.
*Egyik ezredesével gyorsan átbeszélte a dolgokat, és a selfek sietősen távoztak. Jól látható volt a tiszt arcán, hogy nem kedvére való a helyzet. Ám az utolsó szavaknál valami furcsa megnyugvás lett rá úrrá, amikor bólintott.
A hadúr tartotta szavát és katonái olyan gyorsan távoztak, mint amilyen gyorsan a csatában megjelentek. És Uráldur egész jól számított, ami az időt illeti, hiszen az északiak alig néhány száz tagja rohant már ekkor a parton, hogy elérjék a csónakjaikat. Alián és Viridielen a döntés, hogy útjukat akarják-e állni? De az esetleges semlegesség mellett egy harmadik lehetőségként akár segíthetik is, hogy a menekülők mihamarabb tengerre szálljanak és ne öljék meg őket az emberek hada.

/Bocsi a nem túl heroikus boss harchoz!

Ami zárás még lehetséges lett volna a történetsorozat alatt:

1, Az északi emberek a Szirén-öbölben léptek először Neminra földjére. Ott egy király elleni összeesküvő és egy sötét elf látta meg őket. Az éjtündét megölték és a bozótban rejtőző ember áruló megszerezte tőle azt a mágia-ellenállás nyakéket, ami most Virinél van.
Ha Vadkan és Addam lovagok játékában nem a harcot választjátok, hanem Viri által próbálgatott tárgyalás és „idegenvezetést”, akkor akár a király letelepíthette volna az érkezőket az emberek és orkok dúlta semleges földön, mint hűbéresei.
Másik lehetőség, hogy Viri észak felé, Zevadar irányába tereli őket és így az éjtündéknek kellett volna harcolniuk vagy megegyezniük velük.

2, A várostrom során Viridiel által kezdeményezett tárgyalást nem szakítódik meg, akkor a visszatérő király szintén a népe számára fontos, de az orkok miatt nehezen birtokolt senkiföldjén telepíti le őket, megint csak megalapítják saját városukat, mint a királyság része.

3, Ha a tűzben megidézik a halott jarl szellemét, ő elmondta volna a sötét elfek változását és hogy fivére szövetséget készül kötni. Ám ha a jelen lévő JK-k nem túl ellenségesek vele és nem idegesítik fel, akkor sokkal kedvezőbbnek találta volna még mindig az erősebb királyhoz csatlakozást, akik külsőre is jobban hasonlítanak rájuk.

4, Ha a tűzben megidézik a szellemet, de heves vita alakul ki arról, hogy miért ölték meg, akkor a szellem magával ragadja a három legtapasztaltabb pap lelkét, töredékes információt még szerezhettek volna a készülődő self szövetségről.

5, Ha a haditanács kiáll amellett, hogy a főtanácsos helyett Jessica vezesse a családja seregét a harcban, akkor nem mágiában kap tapasztalatot, hanem fegyverforgatásban és kardforgatók vezetésében és idővel kilép a varázslat tanulásából, hogy nemesi kötelezettségeinek szentelje kizárólag az életét.

Ha Uráldur terve sikerül a hátulról jövő támadással, akkor sem nyeri meg a csatát, csupán az áldozatok száma növekedett volna és Braslov újabb ostrománál már egy némileg legyöngül ország nézne szembe az ork foglalókkal.
/

(Köszönöm a játékot! Hosszúra sikeredett, de én izgultam.)

A visszavonulás hellyel-közel sikeres volt.A selfek embereit a fák ágai és a gyökerei elég jól lefogták,bár a mágia segített ,igy is sok áldozattal járt a részünkről is.
Jessicával együtt a várba visszatértünk,és a katapultokkal fedeztük az embereket,hogy valahogy kijussanak a csapdából.
A Vikingek fejvesztve menekültek,de akadt közülük,akik nem adták fel a harcot,és próbálkoztak újbol.

De aztán történt valami,ami miatt a self katonák megtorpantak,és a távolban láttam,hogy Viri felveszi a vezérrel a harcot,de elég hamar vége is lett az összecsapásuknak.
~Biztos valami történt~

A csata megállt,és a Király is visszatért az erődbe.
Én nem nagyon értettem mi is folyik itt,de annak örültem,hogy a mészárlás megállt,és akármi is történt,a sebesültekkel és a rászorulókkal tudunk most törődni.
A tábori kórházba igyekeztem,hogy segítsek,és amint elvégeztem a feladatot,elbúcsúztam Jessicától,és Mellon hátára ülve indultam hazafelé,Awyrisbe,a szeretett erdőmbe.

Nagyon sok fájdalmat és halált láttam az elmúlt idő alatt,és csak remélhetem,hogy a békekötés ideje jön majd el az Emberek királyságában.
Amihez én már nem kellek..mert amit tudtam,megtettem.

Megsimogattam a Kicsikém bundáját,és indultunk is hazafelé.

/Köszönöm a játékot/

Ha engednék a lelkemben dúló háborúnak, akkor talán nem ígérnék Uráldur-nak olyat, hogy nem esik bántódása, de egyrészt tudok uralkodni magamon, másrészt valószínűleg akkor sem lennék rá képes, hogy valakit annyira megalázzak és kínozzak, mint ő.
- Nem fog bántódásod esni, ne aggódj! Én tudom mit diktál a becsület és a szavamat sem szegem meg miattad. Csak hozza el nekem az embered Thedias-t és akkor szabad vagy és majd máskor rendezzük le a kettőnk dolgát. De ne nevezd a népemet erdei manónak többé, a nevünk erdei elf, vagy lombtünde. – szól rá komoran foglyára, majd engedi felállni és egyik emberét odamenni, hogy meg tudják beszélni a fogolycsere részleteit.
Végig készenlétben álltam, hogy ha valamit terveznek, időben lecsaphassak, de most az egyszer úgy látszik tényleg azt tette, amit megígért, bár ez láthatóan nem tetszett az embereinek.
Közben elvonult mellettünk a harc is és a vikingek megtörve, maradék emberükkel menekülni kezdtek.
Nem akartam több öldöklést, így nem is gondoltam rá, hogy akadályozzam ebben őket. Biztos megtanulták egy életre, hogy ez a föld, nem könnyű préda nekik.
Elég volt a harcból az emberek oldalán is, mert bebizonyították, hogy a széthúzás sokszor még az életeknél is fontosabb számukra. De természetesen a szövetséget a királynő belátása kötötte, hiszen soha nem lehet tudni, ki támadja meg népünket és feni erdeinkre a fogát.
Sok dolgom volt még mire mindent elrendeztem, így Alia is búcsú nélkül ment el, bár remélem elérte még telepatikus búcsú üzenetem.
Egyelőre nem tehettem mást várakozva néztem a jövőbe.

//Köszönöm a játékot én is //

/Lisbeth, folytatás Yorkból/

Uráldur írta:

/Lisbeth/


A következő napok az újabb családi fészek rakásával telik el. Hamar megkap a házaspárunk egy üres házat, amibe beköltözhet. És örömmel fogadják, noha Aligátort nem helyezik magasabb egység élére. A rangja megmarad, ám minden csapatnak megvan az összes vezetője. Még annak is, amihez beosztották rajparancsnoknak. Egy tíz fős egységet kell irányítania, amit igyekszik megérteni, de ti ketten tudjátok, hogy mit szenvedett a száz önkéntessel az itteni csatában. De a parancs az parancs. Nem válogathatott, inkább itt tíz ember, mint Braslovban száz hitbuzgó.
Ám egyelőre még nem beszélt az ország gyengeségéről. Végre kitalálta a nevet, amit a lányunknak akar adni. Izulda a jégre és a vas keménységre való utalás miatt épp hozzá illőnek tűnt. És csak otthon, mintha bűn lenne ilyenről gondolkodni, ott beszélgettek az elmúlt hónapok tapasztalatairól.
-A bánya teli volt minden féle néppel. -morfondírozik hangosan az ágyban feküdve- És mi mégis úgy teszünk, mintha az orkok lennének a legfőbb ellenségeink. De nem ugyan olyan ellenség mind a két nép, ha folyton betörnek és embereket ölnek, asszonyokat és munkásokat rabolnak el?
Meg akarom ölni azt az orkot, aki téged rabszolgaságba lökött. De legalább egy selfet is. Csak nem tudom, hogy csináljam. Ha elmondom Észak-Bivaly árulását, akkor oda fog vonulni a hadsereg és velük lesz háború, nem a két szörnyeteg fajjal. Ha nem mondom el, akkor viszont beszivárognak a soraink közé és a bajtársaim észre sem veszik. Mi is azt hittük az elején, hogy mindenki felkapja majd a fejét, ha leleplezünk egy városba érkező éjtündét. És csak később vettük észre, hogy már rég bent vannak és úgy járnak-kelnek, mintha otthon lennének.
Gondolkodjunk! Hol tudnánk elkapni őket, hogy ne vonulhassanak a saját fajtársaink háta mögé, hogy egymást üssük a legyőzésükhöz?

Hőseink előtt óriási dilemma áll. A szökés tűnt a legnehezebbnek, mikor messze, a fagyos északon raboskodtak egy bányában. Ám hiába szabadultak ki Vogon Beebebroxnak köszönhetően, hirtelen eszméltek rá, hogy országuk mennyire rossz állapotban van. A király ellen lázadó végvárak és kiskirályok minden felé. A selfek pedig titkon támogatják és bújtatják azokat, akik belső háborúval kötik le a hadsereget.
Aligátor is inkább kedvesével tárgyalja meg előbb, hogy mit is tegyenek. Ha megostromolja az uralkodó a renitens várakat, azzal saját katonáit veszíti. Ám ha nem tesznek semmit, akkor a hadvezetés nem fog értesülni arról, hogy sok bajtársukban immáron nem bízhatnak.
A kicsapongó és szabad élethez szokott katonatiszt és az egykori szélhámos nő került talán olyan helyzetbe, hogy el kell dönteniük az emberek birodalmának jövőjét. Furcsa fintora ez a Sorsnak.

/Illyan/


Lombtündénk egy nem túl kellemes helyre lett invitálva. A belső vár kapujának egyik tornyában tekereg felfelé a csigalépcső, ahová az ismeretlen házigazdát bezsuppolták.
-Csak néhány rutin kérdés, ne aggódjon! Szeretnénk tudni néhány dolgot, ami a munkánkhoz szükséges és utána hagyjuk is tovább végezni a dolgát. Nagyon nem szeretném ha emiatt a kis kitérő miatt rossz emlékei maradnának meg a városunkról.





* Pár órával ezelőtt egy városőr szólított le a piacon, hogy pár kérdést fel akarnak tenni neked a kaszárnyában. Ám a tiszt, akihez vezettek téged, csupán az általában szokásos kérdéseket tette fel. Ki vagy? Miért vagy itt? És miért nem máshol vagy?
Most viszont a belső vár kapujához vittek és ott a kísérőid egyszerűen felintettek ebbe a toronyba, hogy "csak oda megyünk". És már az aljában átadott ennek a megnyerő képű idegennek, aki fentebb épp nyugtatott téged útközben. Legalább száz lépcsőfok után valahol a bástya teteje alatt egy vagy legfeljebb két szinttel egy ajtón kopogás nélkül benyit.
-Fáradjon be, uram! Gyorsan végzünk, ha válaszol minden kérdésünkre és utána már mehet is. -becsukja mögötted az ajtót és kulcsra zárja- Főként azt kell megtudnunk, hogy Ön nem sötét elf-e véletlenül. Van erre bármi bizonyítéka? Az utóbbi időben jelentették, hogy több zevadari kém zöldikének álcázva próbált meg beolvadni közénk és most minden hegyesfülűt alaposan meg kell vizsgálnunk.

Az Emberek Királyságában jártam, ahol az Össznépi Erőd felé vetett a sorsom. Rengeteg katona állomásozik itt, így nem csoda, hogy az előőrség felfigyelt hamar rám. Bár a Szövetség él, az előítéletesség ugyanúgy megmaradt a fajok között. Mondjuk annyira bennem ez nem élt. Én mindig is úgy ítéltem meg az embereket, ahogy hozzám viszonyultak. A katonákkal nem volt problémám, hiszen csak a munkájukat végezték, de a stílus nem igazán tetszett. Rosszallásomat próbáltam elrejteni, rezdületlen arccal követtem őket. A piacon kértek meg, hogy kövessem őket a Kaszárnyába. Idegen területen nem szívesen kötekedik "ideiglenes vendéglátóival".
Végre elértünk a Kaszárnyába, ahol valahogy úgy éreztem, mintha kész tényekkel várnának engem. Az ajtót kulcsra zárták. Fura... Ennyire nem bíznának bennünk? Mikor már majdnem megkérdeztem volna, mi ez a felhajtás az érkezésem körül, az őr hozzákezdett:
-Fáradjon be, uram! Gyorsan végzünk, ha válaszol minden kérdésünkre és utána már mehet is. Főként azt kell megtudnunk, hogy Ön nem sötét elf-e véletlenül. Van erre bármi bizonyítéka? Az utóbbi időben jelentették, hogy több zevadari kém zöldikének álcázva próbált meg beolvadni közénk és most minden hegyesfülűt alaposan meg kell vizsgálnunk.
- Bár úgy vélem ez a vád abszurdum, megértem a gyanakvásukat. Háborús időket élünk, mindenkinek meg kell válogatnia a bizalmasát. - kezdtem el mondandómat,  majd megpillantottam egy egy elszáradt virágot a sarokban - Kérem uram, idehozná nekem azt a virágot?
Mikor a kezembe adta, próbáltam neki úgy érvelni, hogy meggyőzzem az igazammal:
- Az sötételfek után csak a romlás, a pusztulás és a halál marad. Mi, az erdő őrzői tiszteletben tartjuk az életet, a természetet, és próbáljuk megóvni azt. Ha az egy részünkbe is kerül. - fejeztem be, és életet leheltem a virágba, ami után a növény újra friss és színes lett.
- Az uraknak milyen kérdésük van még?. - néztem fel és mosolyogtam rájuk.

/Illyan/





Hatásos bemutató és a pápaszemes inkvizítor mégis rezdüléstelen arccal nézte végig. Mintha az életben már mindent látott volna és nem lepné meg semmi. És annyi érzelemmel sem mondta a következő szavakat, mint amennyit tettetett idejövet felé a nyugtatásban.
-Valóban nem mindennapi bemutató, de gyanítom az éjtündék is meg tudják tenni, ha eltanulják egy awyirisi fogolytól. Ám azt el kell fogadnom, hogy valószínűleg nem mindegyik kémüket készítik fel erre.
Mi is az Ön idejövetelének a célja?
* A szavaiból süt, hogy mennyire felkészületlen még mindig az itteni király eme hivatala, mely a titokban érkező és az ellenségnek információt gyűjtő selfeket hivatott lett volna első sorban leleplezni. Ám amennyire butaságnak hangzik, hamarosan ki fog derülni, hogy annyira van alapja, hogy ezt mondta.
Ám mivel úgy tűnik, nem adja fel ilyen könnyen a kérdezősködést, még nem szabadulsz. De az tény, hogy már sínen vagy kifele.


/Rád bízom a városba jöveteled célját. És a kari tudhatja, hogy az itteni inkvizíció csak a mágia önző és más embereket károsan érintő alkalmazását üldözheti. Vagyis a fenyegetést, zsarolást vagy a zevadariakat, mint háborús ellenséget. Még ha híresen van is néhány túlkapás./