Bár úgy gondoltam, hogy a kis bemutatóm hatásos lesz, nem feltétlenül győztem meg a kihallgató személyt.
~ Ez nem így működik...-gondoltam magamban, de találkoztam már hasonló pletykákkal más emberektől is, így elnéztem neki azt.
Óvatosan letettem a virágot az asztalra, nehogy egy minimális sérülés is essen rajta. Kicsit késve, de próbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Úgy tűnik itt az élet természetes csodáival nem győzök ma itt senkit. De legalább a virágért tettem valamit.
- Kedves Uram, egyszerűen csak vándorlásom egyik állomása ez a hely. - kezdtem bele - Népem további tanulás céljából küldött engem erre az útra. Új növények, állatok tanulmányozása, és persze a mások fajokkal való ismerkedés érdekében. Ha már itt vagyok gondoltam, meglátogatom a piacot, illetve más erdei elfekkel beszélgetnék, ha vannak, akik esetleg több időt töltöttek az Emberek Királyságában. Kíváncsi vagyok az ő tapasztalataikra. - zártam mondandómat.
Továbbra is az asztalnál ültem, kezemet összekulcsolva vártam a következő fejleményeket.

/Illyan és Lisbeth/





-Hmmm... Informálódni? Értem. Nekem most el kell mennem egy kedves párhoz vendégségbe, de örülnék, ha velem tartana. Addig is megtudhatunk pár újabb részletet. És legalább láthatja Ön is, hogy milyen szívélyesen fogadjuk az idegeneket.
* A nyomozó szúrós nézése elárulja, hogy nem egy kedveskedő gesztusnak szánta, hanem ahogy a modern kor embere mondja "kötelezően ajánlott" program. Két régi ismerősünkhöz, Aligátor századoshoz és Lisbeth-hez indul meglátogatni őket.
Ahogy takaros kis házukhoz értek, ha csak el nem utasítottad rendíthetelten szilárdsággal az invitálást, egy magas katonatiszt nyit nektek ajtót lovagló csizmában, lovasság tiszti kardjával az oldalán és terelget titeket befelé. A nappaliban pedig felesége épp leteszi az asztalra a teás készletet. Fekete hajába festett fehér csíkok találhatóak, kicsit rendhagyó külseje és még a Mesélő sem tudja, mennyire kedves természete lesz a fogadtatásotoknál. És hamar kiderül, hogy Ferencként ismerete kedves, dolgos inkvizítorunk.
-Had mutassam be az általam hozott vendéget, utólagos engedelmetekkel. Épp a városban járt kutakodni és... mit is mondott? Miért van itt pontosan, elf uram?
* A házigazdáról ismét rád, Illyanra sandít, hogy lássa az arcod, amikor ezt a kérdést felteszi.

-Hmmm... Informálódni? Értem. Nekem most el kell mennem egy kedves párhoz vendégségbe, de örülnék, ha velem tartana. Addig is megtudhatunk pár újabb részletet. És legalább láthatja Ön is, hogy milyen szívélyesen fogadjuk az idegeneket.
~ Dehogy fogadjátok azokat szívesen...-gondoltam magamban, majd hátratoltam a székemet, és felálltam az asztaltól.
- Természetesen, úgy hallottam, hogy az emberek vendégszeretete nem ismer határokat! Ha a pár fele olyan kedves mint maga, akkor jól fogjuk magunkat érezni..-ércelődtem egy kicsit, majd követni kezdtem az urat.
A Kaszárnyától, ahol a kihallgatásom elkezdődött, nem messze volt az a kis ház ahová tartottunk. Cseppet sem bíztam emberünkben, de úgy éreztem, hogy ez kölcsönös, sőt neki talán túlzott is. Oda is értünk egyhamar mire az ideiglenes idegenvezetőnk bekopogott. Egy hatalmas tiszt nyitott számunkra ajtó, akit magassága miatt nemigen lehetett lenézni. Mint kiderült, lehetséges, hogy én nem várt vendég vagyok most ennél a háznál, de engem is behívtak, szóval valószínűleg nem zavarok. Miután leültünk, sajnálatos módon még mindig ugyanaz volt a téma, ami egyfelől nagyon untatott, másfelől kicsit feszélyezett engem.
- Átutazóban vagyok a városban, nem régen érkeztem az Emberek Királyságába, hogy folytassam számomra kijelölt zarándokutamat. A tisztelt úrnak megemlítettem, hogy esetleges erdei elf társaimmal is szerettem volna diskurálni, már ha akadna a várban. A piacon bolyongtam, amikor megtalált ez az úr.- fejeztem be magabiztosan mondandómat, és vártam, hogy végre kiderüljön mit akarnak tőlem igazából ezek az emberek...

Bár örültem, hogy úgy nézett ki biztonságot találtunk ebben a városban, még sem tudtam igazán még megnyugodni, hiszen bennünk volt a feszültség Aligátorral, hogy ez is olyan csalóka lesz, mint Bivalyban. Míg nem szereztünk több információt, addig nem engedhettük el teljesen magunkat.
Nekem egyelőre elég sok időmet elvitte lányunk, Izulda, aki igen csak élénk gyereknek bizonyult és mellette még ott volt a házimunka is, ami lekötött, bár valószínűleg egy idő után már nem viselném el a négy fal között. Most azonban pont Aligátornak szolgáltam töltöttem ki a teát, hogy kihasználva, míg Izolda alszik, kicsit beszélgethessünk, amikor kopogtak.
Férjem nyitott ajtót, de a belépő inkvizítor láttán, alig bírtam megállni, hogy nem kocogjon meg a csésze a kezemben, de időben raktam le, viszont a mögötte érkező fiatal elf láttán még jobban meglepődtem.
A magabiztos férfi, aki le sem tagadhatta kilétét, hamar bemutatkozott, de én még mindig nem értettem, hogy mit akart tőlünk, ám ezt csak fürkésző tekintetem láttathatta egyelőre.
Aztán, ahogy a lombtündéhez fordult és kérdezett kezdtem kapisgálni, hogy miért hozta őt ide.
És ennek részben örülhettem is, hiszen végre valaki foglalkozott olyan dologgal, hogy hegyesfülűek mászkálnak a városban, csak az volt a baj – és ez nem töltött el örömmel, - hogy nem a megfelelő fajt vették elő.
- Üdvözlöm a házunkban tünde uram, az én nevem Lisbeth és ez itt a férjem Aligátor. Esetleg kérnek az urak egy kis teát? Most főztem le. – tettem tiszta csészéket a férfiak elé és az elfre mosolyogtam. – Ritka vendég errefelé mostanában a népe, viszont sötétbőrű rokonából egyre többet látni. – igyekeztem szőrmentén fogalmazni, de azért úgy, hogy mindenki értsen belőle.

/Illyan és Lisbeth/





Aligátor is meglepődött a vendég érkezésén, ám aklimatizálódott annyira már, hogy legalább játszani tudta régi énjét, aki tojik a világra és magabiztos macsó. Már súrolta az illem alsó határát az, ahogy csak egy "gyertek be"-vel elintézte a felbukkanásukat és hamar le is dobta magát a heverőre és előre hajolva felvette az asztalról a csészéjét.
-És mi járatban erre felé? Távolról már azt hiszem mi láttuk egymást a gyakorlótéren. -vetette oda az inkvizítornak. És kíváncsian pillantott a lombtünde barátjára.
-Igazából csak azért jöttem el Önökhöz, mert el szeretném kérni a kedves férjét. Az este nagy kártyaparti lesz és mint új tisztet, szeretnénk a szokásos régi körrel kicsit megkopasztani, ha nincs ellenére.
* Már beszéd közben átváltott Lis tekintetéről a férjéére, így az utolsó kérdés mintha csak neki lett volna feltéve. És abban a rutinos vallató meglátta a csillanást, mely tapasztalt zsugások sajátja.
-Néhányan azt híresztelik rólam a hátam mögött, hogy ha ők ott vannak, akkor nem igaz, hogy mindig én nyerek. De ez nem igaz. A valóságban ha ők ott vannak, akkor is én viszem el mindig a pénzt.
* Ám tündés megjegyzésed sem kerülte le a figyelmét és azonnal le is reagálja.
-Valóban, én is hallottam, hogy a Birodalomban pár helyen felbukkantak az éjtündék, de biztosíthatom Önöket, hogy itt, ebben a városban, én még életemben nem láttam drowt. És el is felejtettem, hogy bocsánatot kérjek, hogy magammal hoztam a munkámat. -mutat Illyanra- De tudtam jól, hogy a kedves férje délben mindig haza szökik és épp akkor esett be a fiatalember hozzám, amikor Önökhöz indultam. Nem sok mindent tehettem, illetlenség lett volna ott hagyni lekötözve egy székhez.
De egyébként ha jól hallottam, kedves házigazdáink épp azon kevesek egyike, akik elmondhatják magukról, hogy selfek fogságában voltak. Szívesen hallgatnék történeteket idővel, ha nem mondják azt a mai pofátlan kérésem után, hogy ha egy mód van rá, nem is kellene nekem ide járnom alkalmatlankodni meg kéregetni.

Komolyan? Egy közös kártyázásért jöttünk ide? Miért nem küldetett egy futárfiút. Igaz, az pénzbe kerül. Bár nem voltam még mindig teljesen tisztában a helyzettel, legalább ennyit megtudtam. Belül a csalódottsággal vegyes meglepődés keringett, viszont próbáltam ezt nem mutatni, nehogy esetleg ne tetsszen az inkvizítorunknak. Halvány mosollyal próbáltam nyugtázni az elhangzottakat, nem is nagyon akartam belefolyni a dolgokba éppen.
Az illem? Megkötözni egy székhez és kihallgatni hamis vádakkal úgy vélem az az illetlenség. De még muszáj játszanom tovább a "túsz" szerepét, nem nagyon vagyok abban a helyzetben, hogy gúnyolódjak.
Mikor beléptünk az ajtón megláttam, hogy a nőnek kissé remegett a keze amikor meglátott minket. Valami nincsen rendben, talán valamelyikőnk veszélyt jelenthet rá. Ki tudja, ez majd kiderül úgy is. Én csak remélem, hogy sikerül végre kiszabadulnom a helyzetből, és elmenni innen. Feszélyezve éreztem magamat, de nyugodt maradok amíg csak lehet.
Amikor leültünk végre a hölgy bemutatkozott, és bemutatta urát is.
- Üdvözletem, a nevem Illyan Lindegar, sajnálom, ha váratlanul érte látogatásom Önöket. Viszonylag engem is váratlanul ért, hogy vendég lehetek. - fejeztem be és elfogadtam a csésze teát.
Igen jó tea volt friss és kellemes. Sokszor készítettem magam is, mondjuk az utóbbi időben a Királyságban már ritkábban. Otthon volt az igazi...
- Igen, ritkán járunk erre, viszont reméltem, hogy azért találkozok népembelivel itt. Idegen terepen jó, ha van azért hazámbeli. - válaszoltam a hölgynek, majd kicsit visszagondoltam az otthonomra.
Sokkal békésebb, és sokkal szebb volt, ott volt a legjobb. De az már nem tartogatott számomra semmi újat, így járnom kell a világot, hogy új dolgokat tanulhassak.
Az inkvizítor kényelembe helyezte magát gyorsan, ahhoz képest, hogy csak egy kártyapartira akarta invitálni Aligátort. Kíváncsian fordultam a házigazdáink felé, a válaszukra várva.

Őszintén nagyon kíváncsi voltam, hogy mi volt az inkvizítor jövetelének célja és, hogy miért hozta pont ide szegény elfet, aki mint kiderült a férfi szavaiból, nem igazán a saját jószántából követte.
Persze egy percig sem hittem, hogy az inkvizítor csak azért jött el hozzánk, hogy egy kártyapartira hívja a férjemet. Azon kívül, hogy velünk akarta leellenőriztetni az elfet, a reakcióinkat figyelte gondolom és már előre borzongtam a gondolatra, hogy mennyi mindent félremagyarázhat majd, amivel bajba keverhet minket. Egyáltalán nem bíztam ezekben, mondhatnak az emberek akármit.
- A munkáját? – bukik ki a számon önkéntelen és pillantásom a tündére siklik sajnálkozva. – Tudtommal szövetségesek vagyunk az erdeiekkel, miért akarna rosszat neki? Inkább figyelmeztethetné a szomszéd városokat, mert van ahol nem veszik túl komolyan az éjtünde veszélyt. És ahol megjelennek, nincsenek messze a többiek sem, higgye el. – mondtam komoran. – Kegyetlen és számító népség, magukon kívül mindenkit csak árunak tekintenek, sőt még a saját fajukat sem kímélik.
Aztán a kortyolgató elfhez fordultam.
- Remélem, hogy sikerül találkozni másokkal is, de sajnos sok ember nem tud különbséget tenni a népük között, ez is jó példa rá. – intek körül. – Bízom benne, hogy ezt buzgó inkvizítorunk is belátja majd és útjára engedi, akár még segít is, hogy mások is megismerjék Önt.
Hallom, hogy a másik szobában lányom mocorog és halkan felsír.
- Elnézést. – ugrottam fel és kis idő múlva a karomban tartva tértem vissza.
Aligátor is kapott némi megrovó pillantást azért, mert túlságosan ismertem már a kártyaszenvedélyét.

/Illyan és Lis és Wes/





Kedves vendégetek nem nagyon veszi észre az őt övező negatív hullámokat. Vagy csak jól leplezi az érzelmeit? Ez bizony nem fog kiderülni, hiszen Lisnek át kell gyorsan szaladnia a picihez és gyorsan el is tereli a beszédtémát a vallató.
-És hogy tetszik a házas élet, ha megkérdezhetem?
-Hogy őszinte legyek, azt nem mondja senki, amikor az újdonsült pár belevág az életbe, hogy éjszaka háromszor fel fogsz kelni. Kicsit már jól fog esni, hogy le sem fekszem ma este.
* Bár igyekszik úgy előadni, mintha csak egy gyenge vicc lenne, és felesége szerencsére nem hallotta ezeket a szavakat, de ettől még nagyon igyekszik szenvedni az ő pillantását, mikor a jól ismert kártyaszenvedély miatt a visszatérő kedves tekintete... nem éppen kedves.
-Ha bárhol ellenséget látnak, nyugodtan szóljanak! Sosem győzöm elmondani, hogy engem bárhogyan is felkészítsenek, csak négy szemem van. Pótolhatatlan, hogy mindenki más is nyitva tartsa a sajátját. Ahogy a drága párja mondta, igaz Lisbeth kisasszony, ahol egy van, ott várható több megjelenése is. Minél gyorsabban ki kell gyomlálni őket.
És természetesen, ha boszorkányokat vagy kicsapott elemi mágusokat vesznek észre, azt is jelenthetik nekem. Én mindent alaposan kivizsgálok.
*Eközben lassan a városba érkezik egy idegen, ki igen szokatlan célt tűzött ki. Bár jobb lehetne mondani, hogy helyette tűzte ki elé Jelena nemes hölgy. Ám erről majd beszélni fog, ha akar.

-És hogy tetszik a házas élet, ha megkérdezhetem?
-Hogy őszinte legyek, azt nem mondja senki, amikor az újdonsült pár belevág az életbe, hogy éjszaka háromszor fel fogsz kelni. Kicsit már jól fog esni, hogy le sem fekszem ma este.
Hallgattam továbbra is a beszélgetésüket, nagy beleszólásom nem volt a dolgokba. Nem ismertem egyiküket sem így inkább nem is akartam beleokoskodni abba. Kicsit már unatkoztam is, hogy velem nem foglalkozik senki sem. A gyermek valószínűleg megnyugodhatott, mert Lisbeth visszatért közénk. Az inkvizítor és Aligátor elbeszélgettek egymás között, így alkalom nyílt arra, hogy megismerjem a másik vendéglátónkat Lisbeth-et. Valami nem volt rendben, de nem tudtam, hogy micsoda. Felé fordultam és bár diszkréten, de kérdezősködni kezdtem:
- Ha szabad kérdeznem, hosszú ideje tartózkodnak ebben a városban? Úgy vettem észre, hogy sokan megfordulnak itt, akár ha csak átutazóban is, mint én. - mondtam majd kicsit közelebb hajoltam, de csak annyira, hogy a másik kettő ne vegye észre amit mondok és csinálok - Kissé gyengén működik a kémelhárítás, nem gondolja? Nem hinném, hogy én lennék az első, akit tévesen fognak el, vagy éppen tévesen nem fognak el. - fejeztem be, majd dőltem hátra, mielőtt észrevették volna.
Ezután a válaszra kíváncsian várva ültem, és még egy csésze teát elfogyasztottam. Remélem lassan véget ér ez az egész kavarodás, és tiszta víz kerül a pohárba.

Mikor visszatértem, akkor már az inkvizítor a férjemmel beszélgetett és bár nem szívesen mulasztottam el, hogy mit mond Ferenc, hiszen egy percig sem bíztam meg benne, nem kerülte el figyelmemet, hogy az elf mennyire kényelmetlenül érezte magát.
Persze ezen cseppet sem kellett csodálkozni, mert el tudtam képzelni, milyen érzés lehetett neki, mikor békés útján lecsapott rá az inkvizíció, aztán meg szó nélkül elcipelték egy vadidegen házba csak, hogy teszteljék. Nem tudom, hogy keverhették össze egy éjtündével, még csak nem is volt hasonlóság, ha a fülét leszámítjuk. Megértő tekintetet vetette rá.
- Mi is csak nem régen érkeztünk és nem nagyon ismerünk itt még senkit, de sajnálom, hogy ilyen tapasztalatokat kellett szereznie és teljesen megértem. A mi utunk is kész kanosszajárás volt mióta eljöttünk a drowok bányájából.
Hirtelen cinkosként hajoltunk össze egy pillanatra.
- Jobb, ha vigyáz ezekkel a „kedves” emberekkel. – villan a szemem az inkvizítor felé, hogy értse mire gondolok. – Van, hogy előbb lőnek és utána kérdeznek. – mondom neki halkan, aztán a már felénk is beszélő Ferencre nézek.
- Ha sötét elfeket látok, Ön lesz az első, akinek szólok, máshol nem ilyen lelkesek, így igazán jó ilyet látni. – biccentek neki, mert ellenszenvem ellenére, ha tesz valamit a veszedelem ellen, akkor nem tagadom meg a segítséget.

/Illyan és Lis és... Wes majd reagál/





Aligátor igyekszik bekapcsolódni a beszélgetésetekbe. Ám mivel épp Ferenc "testvérrel" van elfoglalva, ezért félre érti. Az inkvizítorról mondottakból csak pár szót kap el félfüllel, és az utána jövő zevadari témához gondolja.
-Ezek a lények sokkal intelligensebbek, mint maga. -mondja a zöldike hősünk felé fordulva- Lehet, hogy néha mellé lőnek, de be vannak állva rá, hogy a nagyja az talál. És mint a jégeső, olyan amikor elindulnak. Lehet, hogy néha mellé lőnek, de a legtöbb elől úgy sem térhet ki. És a gyorsaságukkal és szívósságukkal egyszerűen legyőzik.
Ezeknél okosabb és veszélyesebb bestia nem létezik. Én sokáig küzdöttem az orkok ellen is és nagyon jól tudom őket összemérni. Az agyaras fenyegetés is oda figyelést követel, de ha azokra odafigyelünk, akkor tudjuk tartani ellenük a területet mindig. De az éjtündék megkeresik a gyenge pontodat. Nem véletlen, hogy arról szóltak régen is a beszámolók, hogy villám sebességgel csapnak le és csak a pusztulás marad a nyomukban. Egyenként nem legyőzhetetlenek, de kiszimatolják a gyenge pontjainkat és amit az előbb is mondtam a gyorsaságukkal győznek le minket. És azzal, hogy tudják, mit csinálnak.
Én is csak azt tudom mondani, mint a feleségem. Ha segíteni tudunk ellenük, akkor segítünk.
* Összefoglalva a mondanivalóját, azt harc nélkül is látta már, hogy hiába a knuut serege ellen vesztettek és estek fogságba, a még tőlük is északabbra lévő ellenségből már összeállította azt a tapasztalatát, hogy egy komolyabb hadjárattal szemben sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek. A bányában a bőrötökön tapasztaltátok, hogy milyen manipulatívak tudnak lenni a szürkebőrűek. És a gondolkodásukat is megismerve nem sok jót jósolt volna a sok kis darabból álló emberi haderőnek, ha célpont lennének.
De ezeket a gondolatokat persze Illyan sem láthatja, hiszen a pár nem tette közérdekűvé az információt, hogyan is lettek fél év alatt két ősellenség nép rabszolgája. (Amiből az egyik akkor is szövetséges volt az emberekkel.)
Ám azt sejtheti, hogy a pár tudhat valamit arról, hogy hol lehetne sötét elfre vadászni a királyság területén. És egyre kevésbé titkolják, hogy hézagokat látnak a biztonsági hálón. Ám az inkvizítorral szembeni bizalmatlanságuk miatt részleteket nem osztanak meg vele.
Igaz nem tudni, hogy egy ilyen dolog mennyire válna awyrisi hősünk hasznára jelenleg vagy a jövőben. Hiszen barátja hamarosan a kutatására indul, ha sokáig nem találja. És Wesnek sem ezzel kell foglalkoznia, hanem egy veszélyes ragadozót befognia egy nemes hölgy kérésére, mely lelketlenül öl embereket természetes élőhelyén.
-A mágiájuk a veszélyes. Amiatt nem tudunk ellenük védekezni, mert a boszorkányok és más sötét lények mágiáját nem látják a szemükkel az emberek. És hajlamosak úgy gondolkodni, hogy amit nem tudok a tekintetemmel ellenőrizni, az nincs is. Utána meg pánikolnak, mikor már magukon érzik a tüneteket. Pedig pont olyankor kellene józan paraszti ésszel gondolkodni.
-Elnézést! Friss vizet kell hoznom a virágnak.
* Hogy Illyan kérése is teljesüljön, Aligátor felkap siettében egy poharat és azzal megy ki vizet tölteni a kútról hozott korsóból. Valahogy most nem sok kedve volt végig hallgatni, ahogy kitárgyaljátok ezt a témát. És pár perc múlva visszatérve a pohár tartalmát a teáskanna melletti virág vázájába öntötte.

Habár igyekeztem, hogy ne hallják meg, amit beszélünk Lisbeth-tel, mégis lebuktunk. Nem volt semmi szankciója a dolognak, csupán Aligátor próbált odaszúrni nekünk. Nem igazán vettem fel a sértését, általában kerültem mindenféle balhét. Úgy tűnik ehhez kell itt hozzászoknom.
- Lehet intelligensebbek nálam, de nem bánom. Ettől függetlenül fenntartom a véleményemet. A népem is harcolt velük, még is megloptak minket. Nem tagadom, hogy nem lehet eléggé óvatosnak lenni, de talán a módszeren javíthatnának, amivel közel biztosan azt kapják el, akit kell.- fejeztem be és dőltem kissé hátra.
Kicsit kényelmetlen volt számomra a szék, de nem mocorogtam. Miközben a többiek válaszát hallgattam, Lisbeth tanácsán morfondíroztam. Bizalmam egyébként sem fektettem ezekbe az emberekbe, de ezek után különösen ügyelni fogok erre.
- Ezek után visszavisz a Kaszárnyába? Vagy elenged végre? - fordultam Ferenc felé. - Nem a vendéglátással van a gond, csak a helyzettel. Ritka, hogy ilyen kérdéssel és vádakkal fordulnak hozzám. - fejeztem be a válaszra várva.
Takaros kis ház volt, látszik, hogy foglalkoztak vele ideiglenes vendéglátóink. Ez valószínű a gyermek miatt is volt, akinek fontos a tiszta környezet. Ezeken gondolkodva kissé elbambultam, és nem teljesen figyeltem a további beszélgetésükre.

Egyszerűen nem értettem mi ütött Aligátorba, hogy ilyen tapintatlanul szólt az erdeihez, amiért kaott is tőlem megint egy megrovó pillantást, bár, amit a sötét tündékről elmondott az mindenképpen igaz volt és jobb volt, ha mindenki tisztában van azzal, hogy milyen veszéllyel áll szemben, ha összefutna velük.
- Bár előszeretettel adják ki magukat lombtündének, amikor be akarnak szivárogni valahová, azért vannak különbségek bőven, még külsőre is, csak azokat tudják így megtéveszteni, akik életükben nem láttak még sötét tündét. Szerintem egyszerűen el kell mondani az embereknek, hogy nekik sötét a bőrök és csak a szemükbe kell nézni. – komorodtam el magam is. – Míg a tiedben a kíváncsiság és a béke honol, - néztem az erdei elfre, - addig az övékben csak sötétséget és birtoklást láthatnak.
Fürkészően néztem az inkvizítorra, ahogy felhozta a mágiájukat, mert eddig úgy vettem észre, nem nagyon ismeri az éjtündéket, hiszen akkor miért gyanakodott volna vendégünkre.
- Igen, a mágiájuk csak pusztításra való és, hogy lebénítsák ellenfeleiket. De őket is le lehet győzni, meg lehet ölni, de ahhoz össze kéne fogni, nem széthúzni, ami most folyik itt Astelath király földjén. Minden segítségre szükség lehet ellenük. Például Illyan is biztosan szívesebben segítene, ha tényleg vendégként és nem „gyanús elemként” kezelné Ferenc inkvizítor úr. – támogattam az elf szavait.

/Illyan és Lis/





Az inkvizítor erősen figyel minden szavatokra. Illyanéra is. És Aligátornak nem volt célja sértegetni a vendégét. Ám Zevadarban olyan mértékű tervezettséget tapasztalt, amit már a csatatéren sem hagyhatnak ki a számításból. Nem igazán működik most már a "majd lesz valahogy" hozzá állás, mely a rutinos harcosok rögtönzéseire épül. Elég csak arra gondolni, mi fejtörést okoz a katona tisztnek és feleségének most Bivaly árulása. Egyelőre úgy tűnik, bármit is lépnek ott, hátrányban kerülnek az éjtündékkel szemben.
-El kell keserítenem kedves vendéglátóimat, de az újabb kutatások szerint még Önök sem ismerik a selfek összes képességeit. Egy távoli városban éjtündék támadtak és a növények irányítását épp úgy bevetették ellenünk, mint...
De várjunk csak! Nem lehet, hogy ott meg a lombtündék álcázták magukat északi testvérüknek? Csak annyit tudunk biztosra, hogy szörnyű pusztítást végeztek. És miközben egyesek zavarodottság átkára panaszkodtak, a természet mágiái is látványosan segítették őket.
* Most már talán Illyannak, de még Lisbethnek és Aligátornak is világos, miért forszírozza még a témát Ferenc. Még ha ő maga is csak rossz információkat tudott erről az esetről a hivatalos továbbképzésen meg. És vaktában találgat. A valóságban tényleg nincs fenyegetés.
Ám bár a tények és felvetései elmondásakor figyelte az erdei arcát, jól érezhető hangján, hogy kezd megbarátkozni a ténnyel, hogy nem ellenséget fogtak.
-Nos, sajnos nem néztem még elég sok démonnak a szemébe, hogy ezt igazolni tudjam. Az én feladatom egyelőre így még csak az, hogy a tudomány eszközeivel vizsgáljam az utazók kilétét. De azt hiszem, hogy nem lesz szükség arra, hogy ha itt véget ér a vendégségünk, tovább feltartsam az urat.

Az inkvizítor elmagyarázott minden szükséges volt ahhoz, hhogy mindent megértsek. Az aggodalmukat, a gyanakvásukat és a sötét elfek iránti gyűlöletüket. Persze a legutóbbit általánosságban tudtam, de legalább megerősítette számomra az érzést. Továbbra is érdeklődve hallgattam Ferencet, mikor is találgatózni kezdett egy bizonyos nem régi sötét elf támadásról. Érdekesnek hangzottak, ugyanakkor megdöbbentőnek is egyben: hogy az erdei elf társaim ilyen cselre vetemednének? Nem gondolnám, de persze van logika az inkvizítor gondolatmenetében. Kicsit gondolkoztam, majd bekapcsolódtam a beszélgetésbe.
- Bár úgy vélem a népem nem vetemedne ilyesféle megtévesztésre, de bizony háború van. Az pedig képes mindenkiből a legrosszabbat kihozni. Remélem, hogy ez csak valami rossz pletyka, az ellenkezőjét nehezen viselném.
Ahogyan végigmondtam mindenki tekintete rajtam volt, legfőképpen Ferencé. Mondandómat alázattal és megbánóan ecseteltem, tényleg rosszul esne egy ilyen eset számomra.
Ezután Ferenc úgy vélte, hogy felesleges a további vizsgálódás, és ha itt végeztünk, szabadon enged. Bár az elején kicsit bosszús voltam, a végén megértettem: ő is csak a munkáját végzi. Nagy felelősséggel járó munka, ahol ha hibázik, akkor nagyobb baj is történhet. Inkább fogjon el eggyel több embert aki gyanús, mint eggyel kevesebbet, úgy gondoltam.
- Köszönöm szépen Ferenc, remélem nem okoztam Önnek kényelmetlenséget.- fejeztem be és kényelembe helyeztem magam a széken.

Nem mondom azt, hogy nem lepett meg, amit az inkvizítor egy másik település elleni támadásról mondott, hiszen elég sokat voltunk az éjelfek fogságában és épp eleget gyógyítottam ahhoz, hogy úgy gondoljam ismerem őket, ismerem a képességeiket.
Ez egyáltalán nem volt jellemző rájuk, nem volt semmi „jó” bennük, ami azt indokolta volna, hogy használhassák a természeti mágiákat.
Az erdei elfeket közel sem ismertem annyira, de mégis nehezemre esett elfogadni, hogy akár a legkisebb közük is van az emberek elleni támadáshoz.
És ezzel nem voltam egyedül, hiszen Illyan is kételkedett ebben, bár részéről ez teljesen érthető volt.
Azt is el kellett ismernem, hogy Ferenc az első, ha mégoly részemről utált foglalkozást is űzött, aki komolyan vette a fenyegetést és próbálta tőle megvédeni a várost.
Talán beavathatnánk őt. Aligátorra pillantottam és kérdőn néztem rá, kissé felvonva a szemöldököm.
- Ismerjük a démonokat és ez eléggé meglepő, amit mond, ezért veszélyes, hogy vannak olyan városok, ahol láthatóan a veszélyt nem veszik komolyan, szabadon járhatnak-kelhetnek. – jegyzetem meg halkan. – És Illyan, - néztem az elfre, - ez valószínűleg csak tényleg valami pletyka, de mindenhol vannak eltévelyedett lelkek, vagy valami más lehet a háttérben, biztos vagyok benne, hogy Ön megbízható……érzem.

/Illyan és Lis/





Aligátor már ismeri minden mozdulatodat és bólint is. Rábízza kedvesére és a megbízható megérzéseire, hogy elmondja-e most. Ám ha késlekedik, akkor inkább feláll, hogy kikísérje a távozó vendégeket. Hiszen már Illyan is búcsúzkodik és a nyomozót sem szívesen marasztalná a házába.
-Pontosan melyik városra gondolt, ahol nem veszik elég komolyan? Nem biztos, hogy saját területemen túl nyúlva sokat tehetek, de ha megbíznak bennem, akkor utána járnék az esetnek.
* Ha az egykori álboszorkány elárulja, hogy melyik az a város, amely a leggyengébb szem a láncban, azt már kifelé menet teszi. Ám ha még nem biztos magában, akkor Aligátor csak egy megnyugtató válasszal rendezi le, hogy este ott lesz a kártyacsatánál. És ez utóbbi esetben egy kérdéssel fordul majd gyermeke anyjához, mikor már magukra maradtak és biztosan nem hallja más.
-Arra gondoltam, Drágám, hogy egy baráti játék jobban összehozza az embereket. Könnyebb úgy beadagolni, hogy egy teljes végvárral gond van, ha jó a légkör és kicsit oldódunk. Ez a látogatás most nagyon váratlan volt és... nem igazán éreztem, hogy most érdemes lenne komolyabban erre vinni a témát.
De láttam a tekintetében, hogy komolyan érdekli. Szerintem neki minden nap születésnapja van, ha egy éjtündét kínvallathat. És nekem sem okozna álmatlan éjszakákat.
* Eközben -ha nem maradt ott még pár mondatot beszélgetni- Illyan hamarosan találkozik az utcán régi cimborájával, aki egy igen veszélyes fenevadat szeretne befogni. Még ha nem is olyan veszélyeset, mint a selfek.

A kedves vendéglátók látták rajtunk, miután az inkvizítor beleegyezett, hogy lassan elindulunk a házból. Bár elsőre a szituáció egyre kellemetlenebb lett, utána már csak egyre jobb. Szerencsére Lisbeth is segített a nevem "tisztára mosásában". Igaz, hogy nem volt mit, de jól esett a támogatása. Ferencék még valamit beszéltek, már nem digyeltem teljesen oda, mert felálltam az asztaltól. Mielőtt még végleg elmentem volna, visszafordultam és elköszöntem mindenkitől:
- Köszönöm a vendéglátást, és a beszélgetést. Remélem, hogy mindenkinek békésen telik az elkövetkezendő időszak. Jó egészséget a gyermeküknek!
Fejeztem be és kifordultam az ajtón miután elbúcsúzkodtam a többiektől.
Még ki sem értemnaz ajtón, máris úgy éreztem, hogy más is keres. Igaz sokkal pozitívabb energia, de azért résen kell lenni. Talán Wes keres fel ismét, bár régen találkoztunk már. Igaz ez talán mindkettőnk érdekében volt: engem alapjáraton levadászna az a bizonyos Ulrik, Wes-t pedig azért ölnék meg, mert egy elffel társult. Megértettem, és ő is megértette, elég rossz dolog akar megölni minket, hogy még egy vadászcsalád is ránkszálljon.
Ahogy sétáltam az erődben, egy idő után meg is találtam őt. Arcán egy kisebb kék folt éktelenkedett.
- Wes, barátom! Mi történt veled?- kérdeztem tőle sérülésének kilétét.

Tudom, hogy sokat árultam el, de talán itt volt a megfelelő pillanat, hogy végre elmondjuk valaki olyannak a rossz tapasztalatainkat, aki talán tud is tenni valamit vagy jobban mondva akar is tenni valamit annak érdekében, hogy még időben elhárítsunk egy olyan veszedelmet, mint a sötét elfek.
Azonban, amikor az inkvizítor egyenesen rákérdez, mégis nehezemre esik elmondani, mert visszatartanak a rossz tapasztalatok.
- Öööö…..csak úgy….általánosságban mondtam. – hárítottam végül zavartan, miközben ismét a férjemre pillantottam megerősítésként.
Miután elbúcsúztam a látogatónktól és egy mosollyal ajándékoztam meg Illyan-t, akit majdnem igazságtalanul hurcoltak meg, nagyon fújva dőltem az ajtónak.
- Igen, én is azt hiszem, hogy ezeknek a kínvallatás élvezet……- sóhajtottam. – És igen, végül azért nem mondtam semmit neki, rád bízom, hogy kinek és hogy mondod el, nem akarok megint menekülni. – öleltem magamhoz kedvesemet. – De az is biztos, hogy tennünk kell valamit, hogy ilyenek ne történjenek, csak azok bűnhődjenek, akik megérdemlik.

/Illyan és Wes/


A meg nem nevezett sötét elfünk ezúttal majdnem megúszta, hogy céltáblája legyen egy vadászatnak. Igaz még nem lett a figyelem ráirányítva a búvóhelyére, ám Aligátorban az elhatározás már megszületett. És eközben egész máshol az események tovább szövődnek.
Wes nem régen elfogadott egy megbízást Jelenától, hogy egy elfajzott kannibált próbál befogni a leánya hamarosan esedékes születésnapjára. Veszélyes lény... és a környezete is az. Óvnám őket attól, hogy felkészületlenül, csupán váltás ruhával induljanak útra.
Ám rajtuk múlik, mit szeretnének megtenni indulás előtt. A városban van szinte minden szakma képviselője. Gyógyfüves boltból viszont nincs egy sem. A katonáknak az ispotály ingyen ellátást biztosít, ez pedig a lakosság jelentős része. A többiek pedig még túl fiatalok ahhoz, hogy minden kis tüsszögéssel gyógyítóhoz járkáljanak...

A megbízás elfogadását követően Illyan megkeresésére indultam, úgy véltem, nem lehetett még messze az Össznépi Erődtől, hiszen legutóbbi találkozásunk alkalmával szó is esett az imént említett hely meglátogatásáról. Az arcomat még fájlaltam kissé, de ennél nagyobb kényelmetlenséget okozott az deszka, melyen már órák óta csücsültem. Sikerült lebeszélnem egy kocsissal, hogy szállítson el egy ideig. Az ilyenek mindenféléről tudnak beszélni, sokat látott embernek tartották magukat, amit egy bizonyos szintig nem vontam kétségbe. Én semmiféle információt nem adtam ki magamról, ugyanis el kívántam kerülni azt, hogy Ulrik emberei, ha elkezdenének nyomozni irántam, bármiféle elszórt információmagvak alapján rám leljenek. Gyakorlott némaként elmerengtem az életem komoly eseményein, bámultam a felhőket, a fák koronáit, figyeltem a neszekre, a madarak éneklésére, a szél susogására. Amikor már túlontúl unatkoztam, előkaptam a boros flaskámat, húztam egyet az édes, vörös nedűből, megkínáltam vele szállítómat. Később megfordult bennem a gondolat, miszerint ezzel hibát véthettem, ugyanis az afféle folyadéktól könnyebben megeredt az emberek nyelve, pláne azoké, kik szószátyárként élték mindennapjaikat. Amikor már eléggé közel jártam, megháláltam az utat, lepattantam a kocsiról.
- Ég áldja, jóember!- köszöntem el illedelmesen. A lábam elgémberedett kicsit, szóval gyengéd rúgásokat adtam le a levegőbe, aminek köszönhetően újra felpezsdült bennem az energia, s miután megszenteltem az egyik fának a tövét saját levemmel, nagyot rántva batyum szárán, útnak eredtem. A Sors furcsa játékot űzött velem, hisz alig gyalogolhattam egy fertály órája, amikor ismerős figura rajzolódott ki a távolból. Illyan előbb talált rám, mintsem én őrá.
- Üdv, cimbora!- köszöntöttem viszont, kinyújtva felé jobbomat.
- Ó, ez?- kérdeztem, miközben megsimítottam arcomon a duzzanatot. Arról nem volt sejtésem, hogy látható nyomai is voltak Jelena űrnő vendégszeretetének, azonban erdei elf partnerem tudatán kívül tájékoztatott róla.
- Nos, ez amolyan arisztokrata köszöntő...- elvillantottam egy halvány mosolyt.
- Ha hiszed, ha nem, ám éppenséggel téged kereslek. Szükségem van a segítségedre. A történet röviden annyi, mely szerint imádott Moonlight vezetőnk egyik anyagi támogatója számára kellene behajtanunk egy wendigót. Azok a lények gyengék a mágiára nézve, viszont sajnos abban én a legkevésbé sem vagyok jártas gyakorlati szinten. Itt jönnél a képbe te. A dolog egyetlen hátránya, hogy nem üti érte a markunkat fizetség. Persze, nem kötelezhetlek semmire, megkérni azonban megkérhetlek. A vadonnak szintúgy nagyszerű ismerőjeként jeleskedsz. Közben meg elregélhetnéd, miket tapasztaltál, amióta nem láttuk egymást.- mondtam. A sok szájcséplésnek hála, kissé ki is száradtam, ezért húztam még egyet a borból, megkínáltam Illyant.
- Mit szólsz? Ha beleegyezel, szereznünk kellene egy masszív ketrecet, szekérrel, lóval. Tömör vasból, lehetőleg. Bár, ezekre nem biztos a hatása, viszont ártani nem árthat. Gyógynövényeim vannak. Elvi alapon mit kellene még begyűjteni a dolog véghezviteléhez?- érdeklődtem a vadonjárótól, ezt követően vártam a válaszát.

Az arisztokraták...Néha túl sokat engednek meg maguknak jómódjukban. Na meg persze azért, mert a kis magánhadseregük ugrásra készen várnak, akármi történjék. Néha a túlkapást sem vetik el, hiszen gazdáik elnézik, sőt némelyik még élvezi is ezt. Az ilyen emberek engem kiváltképpen lenéztek volna, nem csak annyira mint itt az inkvizítor és egyik vendéglátónk által. Ezért kerültem az ilyesféle magánbirtokokat, és kerestem fel várakat, erődöket az utam során.
Wes aztán elmondta, hogy ennek a bizonyos arisztokrata családnak kell befogni egy nem akármilyen élőlényt. Valaha az emberek közé tartoztak, de kannibálokká váltak, és ezáltal nagyobb erőre leltek saját fajtársaik húsából. Száműzve élnek ott, ahol csak a legbátrabb népek fordulnak meg, a vadon mélyén. Az erejük magában foglalja a rendkívüli sebességüket és erejüket, de talán a mágiával meg lehet fogni őket.
- Természetesen segítek, viszont ez egy nagyobb vadászat lesz minden eddiginél. Ezek ravaszok, és kegyetlenek, ha nem figyelünk, akkor egy pillanat alatt az áldozatukká válunk.- feleltem neki, majd folytattam - A fizetség nem vonz engem, szívesen segítelek tudásommal, de még nem találkoztam efféle pokolfajzatokkal. - fogadtam el Wes ajánlatát.
Mikor nyújtotta a bort elfogadtam. Bár nem annyira szoktam alkoholt fogyasztani, a mai napom hosszú volt, így elvettem tőle a flaskát és egy kicsit belekortyoltam.
- A természet ajándéka ez is, nemde? - mosolyodtam el miután visszaadtam a nedűt.
Át kellett gondolnom, hogy mik lehetnek szükségesek erre a kalandra. A ketrec kétség kívül fontos lesz számunkra, de kellenek láncok, nehogy valahogy kiügyeskedje magát a kalitkából, hiszen már az is elég nehéz ügy lesz, hogy elkapjuk. Ne a könnyebb részénél csússzon el a dolog. Azt mondta, hogy gyógynövényekkel fel van szerelkezve, és azt azért a vadonban is fogunk találni utunk során.
- Biztos kelleni fognak bilincsek, hogy biztonságban legyen a ketrecében. Valamiféle hús sem árthat, hogy mire visszaviszed ne haljon éhen. Természetesen nekünk is kell valamennyi élelem és ital az útra, nem szeretnék más állatra vadászni, csak ha már nagyon szűkösen vagyunk. Ha esetleg még valamiféle védelmi eszköz kellene számodra, kovácshoz is benézhetünk. Bár nem vagyok nagy híve az ilyesféle védelemnek, nekem mindenképpen kell vastagabb bőrből vértet szereznem. Nem szeretném, ha túlzottan megsebesítenének a dögök. - fejtettem ki véleményemet Wes-nek. - Szerintem el is indulhatunk beszerezni, ha gondolod. - fejeztem be és a város központjában elhelyezkedő piac felé fordultam.

/Wes és Illyan/


Hőseink felismerték a szállítás nehézségeit és nagy szerencséjükre már van is ötletük, hogyan oldják meg. És persze mivel erdei vadcsapásokon fog haladni az útjuk, a sűrű dzsungel legmélyére. És több napot fog legalább igénybe venni előre láthatóan.
Ám két dolog közül választhatnak ez ügyben. A kovács mellett kerékgyártó és más mesterek is dolgoznak Össznépiben, így egy hét alatt el tudják készíteni a megrendelt szekeret. Ám ehhez nincs elég pénzük és mellette még bilincseket és láncokat is terveznek beszerezni. Ha ügyesek, akkor a rendelkezésre álló 20 aranyhoz még harmincat össze tudnak keresni. (Rátok bízom, hogy fejenként 10-10 arany, mely komoly vagyon, legalább fél évi keresett egy szegényebb sorban lévőnek. Vagy akár más arányban is megoszlik nyugodtan, ha karaktereknek ez jobban megfelel.)
Ám ugyan ilyen reális kompromisszum, ha a hadsereg egyik rabszállítóját megpróbálják megvenni fű alatt a színből, az ott dolgozó kocsimester zsebének megtömésével. És rá bízzátok, hogy miként magyarázza meg az eltűnést. Ám már meglátszik a legrosszabb -és egyben egyetlen eladó- szekéren az idő vasfoga. És ötven aranyért gondolom jóval inkább odafigyelnétek, hogy a kellő pontokon megerősítések rendben legyenek és embernél nagyobb terhelést is biztonsággal kibírjon.
A katonaság járművét lovak hajtják, míg egy újhoz ökröket is be tudtok szerezni. (5 aranyért öszvért, 10 aranyért minőségi igás pacikat, ha szántok rá még az alapáron felül.)

A szerencsejátékbarlangok nem túl elterjedtek erre felé, de pár pihenő katonához vagy magán összejövetelekbe be tudja szervezni magát az ember, noha alaposan megnézik az újonnan érkezőket. Ahogy akár Ferenc és Aligátor esti találkozója is akár egy nyom ehhez. (De szintén van lehetőség más klubok után nyomozva bekéredzkedni.)
Sokkal biztosabb útja is van a meggazdagodásnak a pénz elköltése előtt. Pár szörny, mely a közelben járt nem rég, pénz felajánlást provokált ki, ha valaki megöli őket. Alkalmi munkák, mely nem a szakmátokhoz kapcsolódik, keveset hoznak, de kevesebb veszéllyel járnak.

Persze... Ezek csak néhány, a tényleges lehetőségek közül. Nyugodtan kezdeményezhettek ötleteket és díjazni fogom őket is. Ideje utána járni a tervek kivitelezésének!

Mondhatni, megnyugvással töltött el, amikor Illyan tudomásomra adta, hogy segítségemre lesz majd a bajban. Hiába, nem csupán munkatársam volt, de az egyik barátom is, már ha volt egyáltalán olyan ember rajta kívül, akit ezzel a címszóval illethettem volna. Azonban, felhívta figyelmemet rá, miszerint a veszély igencsak nagynak ígérkezik majd. Ezzel teljes mértékben egyet értettem, szavának hitelességében egy pillanatig sem kételkedtem, elvégre ő egy erdei elf volt, akiket a természet szakértőiként lehetett emlegetni. A sok furcsa lény és fenevad, amelyek a vadonban kóborlókat tartották rettegésben, ugyanúgy a természet részeit képezték, mint Lindegar szintén említette... A maguk groteszk, halálos, és felettébb félelmetes módján. Mondjuk, ennyi erővel a legyek is szörnyetegként emlegethették volna a pókot, amiért az felfalta őket, amennyiben belekerültek hálójába. Ámbátor, más terveim voltak, mintsem eledelként végezni, s egy wendigó végtermékeként megvalósítani kitűzött céljaimat. Nagy szerencsémként foghattam fel, amiért hegyes fülű cimborám szemében az anyagi javak túlságosan sokat nem számítottak, inkább a tudás, a tapasztalat szerzése hajtotta előre tevékenységeiben. Valahol legbelül irigyeltem ezen tisztaságáért. Saját megvallása szerint ő sem találkozott eddig wendigóval. Illyan felsorolta, mikre lehet majd szükségünk utazásaink során, ezt követően felajánlotta, hogy lóduljunk is neki a javak beszerzésének, serény bólogatás kíséretében kezdtem előrefelé battyogni.
- Igazad van.- nyugtáztam.
- Nem mellesleg, köszönöm.- fogtam rövidre a hálálkodást, bíztam abban, partnerem érezte a szavaim mögött lebegő, átható őszinteséget.

Az erőd hemzsegett, akárcsak más alkalmakkor. A legvegyesebb hely volt, ahová valaha betettem a lábam, noha nem számítottam a legnagyobb ismerőjének. Miután számba vettük a vagyonunkat, lehetőségeinket, ideje volt a további tanakodásnak.
- Én azt javallom, adjunk ki pénzt a minőségi munkáért. Azt a harminc aranyat valahogyan összekaparhatjuk, elvégre elég körmönfontak vagyunk. Legalábbis, remélem.- jelentettem ki, miközben kezeimet derekamra helyezve támasztottam, s csizmám orrával egy eltévedt kóbor kutyát próbáltam finoman odébb terelgetni, ami a szokásosnál barátságosabban viselkedett velem. Szegény eb.
- A rendelkezésünkre lévő időt pedig hasznosan is eltölthetjük... Azt hangoztattad, eddig mentesültél a wendigókkal történő találkozástól. Hát, én is. Szóval nem ártana átfésülnünk néhány iratot és feljegyzést, amit találhatunk a városban az esetleges tartózkodási helyükről. Biztosan fellelhetnénk pár érdekességet.- vetettem fel az elképzelést.
- Van némi ötleted azzal kapcsolatban, miféle alkalmai munkát találhatnának errefelé a magunkfajták? Plusz, egyéb elképzelésed az esetleges szabadidőnk kitöltésére, informálódásra?- halmoztam el kérdésekkel Illyant, azután kíváncsian vártam a megnyilvánulásaira.

/Federic/


Hősünket Össznépi környékére hívta egy Ferenc nevű inkvizítor, miután meggyőződésévé vált, hogy valami nem evilági állhat a közeli falvakban megtalált széttépett ember tetemek mögött. Még nem volt ideje a végvár falain belül ismét körbenézni. Nem régen kínvallatást vezetett egy gyönyörű nemes vidéki rezidenciáján.
Nem is biztos, hogy be akar menni. Ezt rá bízom. Ám az úton gyalogolva a közeli fák közül női sikoltás üti meg a fülét. Nála van valószínűleg a levél, amit kapott.


"Tisztelt Federic magister Úr!


Egy igen kínos ügyben ragadtam tollat, hogy Önnek megírjam ezt a papirost. Hallottam nagy hírű könyvéről és mivel én is ismerek egynéhány dolgot a varázslásból, nem szégyellem bevallani a tény, miszerint jelenleg nem sok ötletem van az előttem álló problémával kapcsolatban. Mint e téren elismert személy, Öntől kérnék segítséget.
Karmokkal széttépett emberi maradványokat találtak több egymáshoz közeli községben. A katonák állatra gyanakodtak, de néhány nehezen elérhető helyen balta nyomait is megtalálták a húsban. Arra gyanakodtak, hogy valaki idomította a lényt és együtt támadt vele. De néhány dolog nem stimmelt így sem.
Minden áldozat fegyvert forgatni nem -vagy alig- tudó földműves családból származott. Két leány is van köztük, de az öt férfi mellett döntően nem a nemi indítékból elkövetett támadás a domináns az esetekben.
Nem sikerült még kiderítenünk többet, és mivel nem tudjuk a veszélyességét sem, így abban sem lehetünk biztosak, hogy segítség nélkül le tudjuk-e győzni. Remélem nem túl nagy szívessé tőlem, hogy látogasson el mifelénk és csatlakozzon a nyomozáshoz!
Várom válaszát:


Ferenc, Össznépi inkvizítora
"