The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 5

Nem azért tanultál -nem iskolában, saját bőrödre- álboszorkánynak, hogy most egy csapat ilyen könnyen elkapjon! Megragadod a lehetőséget és sokáig mész a patak medrében, ami miatt a kereső mágia nem tudja megmondani a türelmetlen követő papoknak, hogy merre is kéne indulniuk. Hiába kutatják a környéket újra és újra.
Nem is sejted, hogy a lányodra miféle veszélyt hozol ezzel, az álmosság elnyom és karodon a kisdeddel egy fa tövében elalszol. Ösztönösen szorítod magadhoz, amikor ki akarják venni a kezedből és nem engeded Izuldát.



/Éjmostoha leírása elolvasható Neminra Élővilágában./

Nem tudom mennyi időm van, milyen sikeresen tudtam lerázni az üldözőket, de az biztos, hogy egy idő után már akkor is képtelen lettem volna tovább menni, ha ott jártak volna a sarkamban. Egyszerűen minden erőm elfogyott.
Egy fa tövébe bevackolva magam, nem is álomba merültem, hanem egyszerűen elvesztettem az eszméletemet. Testem nem tolerálta tovább a halálos kimerültséget. A lányomat azonban szorosan öleltem és melege életben tartott engem is. Ezért is riadtam fel arra, hogy valaki durván ki akarja venni az ölelésemből.
Ösztöneim azonnal működésbe léptek és mielőtt még akár csak felfogtam volna, hogy ki vagy mi az, hatalmasat rúgtam előre, aztán hátrarántottam magam a gyerekkel együtt.
Aztán dühösen és egyben rettegve pillantottam a rémséges lényre. Nem kellett bemutatni, hogy tudjam mivel állok szembe, bár még sosem láttam. Egy Éjmostoha!
- Takarodj innen! Az én lányomból te nem eszel! – kiáltottam rá és most az sem érdekelt, hogy üldözőim esetleg meghallják.
Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék e szörny ellen.

/Lisbeth/


A szörny meglep téged, hiszen teljesen ki vagy merülve. Amikor belerúgsz, kicsit el tudod tolni magadtól, ám mellső végtagja még mindig a gyermekedet fogja. Nincs időd észrevenni, hogy pirosra festi a harc a takaróját egy apró pontocskán.
Amikor ráordítasz, elővillantja tűhegyes fogait, mintha csak mutatni akarná, hogy állja a farkasszemet. DE NEM! Most látom, hogy nem néz a szemedbe, hanem egyre közelebb hajol Izuldához.

Hiába ordítok rá és rúgok bele a rémbe, az annyira kapaszkodik a kislányomba, hogy szinte csak épp megtántorodik egy kicsit.
És sajnos egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki megrémült a kiabálásomtól, hanem úgy, mint aki semmi szín alatt nem akar megválni leendő áldozatától. Még a fogait is kivillantja és gonosz szemeit nem veszi le Izuldáról.
- NEM!!!! - rántok nagyot a gyermekemen, hogy elszakítsam tőle és, ha sikerül eltávolodnom tőle, a fejéhez vágok egy robbanó golyót.
Ha sikerül, akkor tudom, hogy megmenekitem. És ezt mindennél jobban akarom. Ám azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy ha kudarcot vallok és nem tudom kirántani a "kezéből", akkor inkább a karomat tolom oda, hogy ezzel is védjem a gyermekemet.

//Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Nem sikerült kiszabaditani Izuldát a fogásából.
4-6-ig -Miután kirántottam, a robbanó golyó végez a bestiával.//

The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

/Lisbeth/


Az álboszorkány megöli az éjszakai rémet és megmenti Aligátorral közös utódát. És ekkor a távolból tűz fényeit látja meg a fák között a távolban derengeni. Nagyon nehéz kivenni, de egy ponton mintha egy tisztáson égne vagy valami megvilágítaná annak a pár fának a lombkoronáját...
Még mindig remeg Lis, ahogy ott áll és a füstölgő halmot nézi, ami még nem rég egy Éjmostoha volt. Csak most tudatosult benne, hogy mi lett volna ha nem sikerül.......
Nem tudja, hogy mennyi ereje van még és hol lehetnek az üldözői, hiszen elaludt, akár a közelben is lehetnek.
Még mindig sötét volt és így jobban kivehető volt valami világosság. Talán tűz? A tűz embereket jelenthet és a megmenekülést. Csak Izuldát tudja biztonságban!
Botorkálva indul arrafelé, de azért nem rohan, igyekszik közelebb érve kivenni mi van ott.
Ahogy közeledsz, egy faluhoz érsz el. Egy össztákolt örtoronyban egy fekete ember figyeli az éjszaka sötétjét, te pedig őt figyeled az aljnövényzet mögül.

Segített némileg a pihenés, de még mindig alig bírtam koncentrálni. Azonban eszembe sem jutott kockáztatni a gyermekem életét, ezért gyanakvó voltam.
Az erdő szélén hosszasan várakoztam, de az, hogy őr áll egy toronyszerű építményben nem volt túl biztató.
Talán nem kéne odamennem. Viszont fogalmam sem volt, hogy hol vagyok és hol találnék másik települést.
Úgy döntöttem megkerülöm a falut, de ha fél nap múlva sem találok semmit, visszafordulok.
Most is kihúzott a veszélyből a hatodik érzékem, ám nem sejthettem, hogy ez a környék tele van csapdákkal. Már a község őrzése is gyanakvással fogott el, ám csak a szerencsén múlik, hogy el tudom-e kerülni az utamba eső vermet.

/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Sikeresen észreveszed a sötétben is a gyanúsan összehordott avart a falut megkerülve.
3 és 4 -Nem érzed magad biztonságban, miután sikerült megfigyelned a falut, ám az elfelé menő úton gödörbe esel.
5 és 6 -A falu másik oldalára vezető ösvényen esel csapdába./

The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

/Lisbeth/


Hősnőnk a végkimerülésbe nem veszi észre azokat az árulkodó jeleket, amit vaksötét lévén még pihenten is csak egy nagy rutinnal rendelkező nyomolvasó tudna kiszúrni. Noha az álboszorkány megfigyelőképességei is legendásak, ha nem ennyire zaklatott.
Elájulsz, ahogy leesel, mikor megnyílik a talaj a lábad alatt. Ám ott nem a sötétség vár. Az elmúlt két nap eseményei peregnek le a szemeid előtt. Ahogy nem is sejtetted még az inkvizítor emberei kopogásakor sem, hogy Észak-Bivaly emberei vadásznak rád. Majd apránként majdnem mindenre fény derült. Ám Királyöböl emberei miért akarták felvitetni a fővárosba a férjedet?
Amikor magadhoz térsz a gyermeked ott van melletted. És fél órád van, mielőtt néger harcosok nem jelennek meg és amennyiben nem történik ezzel ellentétes, akkor kihúznak, megkötöznek és a faluba visznek. Ebben a sorrendben. És veled együtt Izuldát is.
Egy kunyhóba zárnak, ahol öt ismerős alakot találsz gúzsba kötve a bokájuktól a nyakukig.

Mikor már azt hiszem, hogy sikerült megmenekülnöm és a gyanús települést is megkerülnöm, akkor üt be a baj. Lehet, hogy jobb napjaimon sem vettem volna észre a csapdát, de ilyen kimerülten semmi esélyem nem volt.
Olyan hirtelen nyílik meg a talpam alatt a föld, hogy még felfogni sem igen van időm. Az az egyetlen szerencsém, hogy az eséskor még jobban magamhoz szorítom Izulda-t, ösztönösen is.
Még érzem, ahogy keményen a földnek csapódok és sok minden végigszáguld a gondolataimban ezzel az egész rejtélyes esettel kapcsolatban, utolsó reakciómmal még Aligátor arca úszik be a szemem elé, aki ki tudja, most hol lehet, de aztán ez már túl soknak bizonyul kimerült szervezetemnek és elsötétül előttem minden.
Kipattannak a szemeim, ahogy hirtelen magamhoz térek. Bár hasogató fejfájás gyötör, tudom, hogy nem maradhatok itt, azonnal eszembe jut minden. Azonban semmi kiutat nem találok, hiába kutatok egyre kétségbeesettebben. Többször esem vissza és minden körmöm letört, de nem sikerül kijutnom.
Mivel a lányom egyre jobban sír, nem tehetek mást leülök és megszoptatom, hogy legalább megnyugodjon.
Végül fekete emberek jönnek, olyanok, mint amit a toronyban láttam. Hiába könyörgök nekik nem törődnek vele, csak megkötöznek, de szerencsére a lánykám nem szakítják el tőlem.
Félek és megdöbbenek, mikor meglátom kikkel zárnak össze. De ezek szerint legalább nem az ő markukba kerültem.
- Mit akar tőlem az inkvizítorotok? Hubert inkvizítor jó barátom, miért kell engem elrabolni és bántani a családom? – esek nekik kétségbeesetten.

/Lisbeth/


A kutyás férfi ördögien felnevet. Még ha most nincs is vele az állata.
-Még mindig nem érted. Hubert egy félrevezethető idióta volt. A drága századosurat pár nap múlva kiengedik, miután rájön, hogy nem tud rábizonyítani semmi terhelőt. Néhány ribancot meg elégetnek és a városiak ujjongani fognak, hogy megszabadultak azoktól a rosszéletű nőktől. Majd hozatnak máshonnan újakat, akik kiszolgálják a férfiak vágyait.
Nekünk csak te és a gyereked kellett. És ha kikeveredünk innen, akkor valószínűleg lesz alkalmad a mi inkvizítorunktól személyesen megkérdezni ugyan ezt.
* Nem úgy tűnik, mintha hinnének a te komoly varázserődbe vagy érdekelnék őket a csalásaid. Ezeket csak megbízták a feladattal és név szerint te voltál és gyermeked, akit be kellett gyűjteniük. Ám vendéglátóitok megzavarnak titeket és pont eme férfit szemelték ki elvitelre.
-Rohadékok! Megettétek a kutyámat. -köpött egyet és durcás arccal hagyja, hogy elcipeljék.

A hátam beleborsózik a rosszindulatú nevetésbe és bár azért beszél csak, hogy megfélemlítsen és kétségbeesésbe kergessen, mégis jót tesz nekem, hiszen legalább azt megtudhatom, hogy Aligátort nem fenyegeti veszély és hamarosan megszabadul a tömlöcből.
Nem tudom, hogy mit tesz majd, ha látja az üres házat, bár talán azt hiszi majd, hogy megtudtam csalfaságát és elhagytam.
Szívesen megkérdeztem volna, hogy miért akarja az a nyomorult inkvizítor a lányomat is, de láthatóan ezek csak bérencek voltak és nem igen tudtak többet, mint amit már elmondtak.
Amikor megjelennek a fekete emberek nem érdekel, hogy ezt a férget magukkal viszik, bár az, hogy megettek egy kutyát……….
- A viszont nem látásra rohadék! – köptem utána, bár nem tudtam milyen sorsot szántak neki.
Azonban nem szerettem volna osztozni semmiképp ebben, így azon agyaltam, miként jussak innen ki.
A kés még mindig az övemben volt, így újabb szabaduló mutatványt próbáltam bevetni.

/Lisbeth/


Még rejtély számodra, hogy mit fog tenni Aligátor. Ám az egy jogos elképzelés a részéről, hogy fogtad a gyermeketeket és elhagytad őt a hűtlensége miatt.
Ám ez nem fog téged kiszabadítani innen. A késed viszont annál inkább. És hamar meg is szabadulsz a kötelékeidtől, miközben kint a kutyás ember újabb ordibálását hallgatod.
-Ne lökdössetek, még a végén megéget az a rohadt fém! Hé! Mi a fr... -kitart a büszkesége mindaddig, míg rá nem jön, hogy mit akarnak a bennszülöttek- Ne! Hagyjatok! Meg akarnak főzni! Te jó... Áááááá....
* Még egy darabig eltart, amíg a forró vízből ki-kitörve a szája friss levegőt tud szívni és ezt kihasználva egyre kivehetetlenebb hangokat ad panaszának. Ám a társai rájönnek, hogy nem jó taktika volt a kivárásra játszani. Gyors szóváltásukból kiderül számodra, hogy eddig azért nem próbáltak megszökni, mert azt hitték jobban az esélyeik ha kicsit megtudnak több infót a helyről és az itt élők elképzeléseiről.
-Ki kell törnünk innen. Ki tudom szabadítani magam és eloldozlak benneteket.
* Hamarosan lángolni kezd a kezén a kötél és veled egy időben szabadul. Gyanakodva veti rád a pillantását, viszont a másik mágusnak azonnal meg is oldja a köteleit, hogy ő szabadulhasson következőnek. És mielőtt visszatérnek a fekete emberek, még van jó időtök farkasszemet nézni egymással.

Minél jobban ordít a fickó, akit kicipeltek a fekete emberek, annál gyorsabban vágom a köteleimet és hamarosan már le is hullanak rólam.
Nem nehéz magam elé képzelni, mit művelhetnek szerencsétlennel, bár nem mintha sajnálatra méltó lenne, nagyon is kegyetlennek mutatkozott, de ilyen véget senkinek nem kívánnék.
Magamnak és a lányomnak meg főleg nem.
Azonban a többi ellenségem sem habozik, az életösztön igen csak serkenti a szökni vágyás gondolatát.
A mágusoknak láthatóan nem esik nehezére, hogy kiszabadítsák magukat és fogalmam sem volt, hogy vajon most is még azon vannak, hogy magukkal cipeljenek.
Leszakítom az ingem ujját és az alját és egy rögtönzött kötéssel a hátamra erősítettem Izulda-t, hogy könnyen tudjak mozogni, aztán a tákolt kunyhó hátulján megpróbálva rést ütni igyekszem eltűnni innen. Nem foglalkozom azzal mit csinálnak a többiek.

/Lis/


A kötés sikerül, így a kicsi a hátadra lett biztonságban erősítve. És nem akadályoznak meg a bivalyiak a hátsó falnak esésedben. Bár figyelnek rád és tartanak egy újabb váratlan vakító támadásodtól, ám inkább félre vonulva maguk sutyorogva beszélik meg a dolgaidat.
Ennek ellenére jól hallod őket. És miután nem sikerült egy pici lyukat sem ütnöd a kunyhó hátulján, amin kinézhetnél, nem hogy akkorát, amin át elszökhetsz, be kell látnod, hogy próbálkozásod haszontalan volt.
Eközben a többiek megbeszélik, hogy a papok hátul maradnak és Ahmest áldásaival segítik a harcot, míg a másik kettő megpróbálja majd az ajtón belépőket feltartóztatni. Ha megnézed a bejáratot, azon kifelé nem tudtok közeledni, így ez nem sok haszonnal kecsegtetne.
Hamarosan pedig hallod, hogy léptek közelednek, ahogy elhalkulnak az előző kivégzés hangjai. Nincs sok idő, hogy belépjen az első fekete azon a bizonyos ajtón.

A kunyhó stabilabb, mint gondoltam és egy kis lyukat sem tudtam ütni a falon, így az angolos távozás esélye minimálisra csökkent.
Közben a volt üldözőim tanácskozást tartottak, de legalább nem támadtak rám és már ez is jó hír volt a mostani helyzetben.
Sajnos a legközelebbi menekülési útvonal az ajtó volt és a nem rég elhallgatott hangok után, valahogy nem fűlött a fogam arra menni, de nem volt más.
Azt hiszem erre a többiek is rájöttek és most az egyszer azt hiszem kényszerű szövetségesként álltunk egymás mellett, mikor lépések közeledtek.
A zsebemből elővettem az utolsó előtti villanó/robbanó golyómat, hogy ha kinyitják az ajtót közéjük vágjam.

/Lisbeth/


Ahogy ott maradsz az ajtóban a két varázstalan egyik erről a másik arról az oldaladról áll és elszántan néznek szembe az eljövendővel. Nincs náluk fegyver, csak az egyikük vette fel azt a puhafából készült lécet, amivel te falat akartál bontani az imént, mint bent az egyetlen mozdítható tárgy. Az egyik vége már szálkás az ütéseid nyomán, ám ez nem zavarja, hogy azt tartsa a támadók felé.
Ahogy belépnek az első kannibálok, elhangzik két szájból a Flammae Globus ige és az első két néger hamarosan égési sérülésekkel haldokolva terül el a földön. Ahogy a villanó gránátodat kidobod, egy pillanatra megtorpan az inkvizítor embereinek lendülete, de utána töretlenül nyomulnak előre és menekülnek a bennszülöttek. Elég gyorsan megtanulták a kis trükkjeidet és már nem néznek bele a robbanásba.
Nem egy harcra éhes társaság, néhány falusi térdre vetve magát haját tépve mond valamit, de semmit nem értetek a megrémült hangszínükön kívül. Páran még megpróbálnak dárdát dobni felétek, ám hamarosan kijuttok. És az erdő szélén megállnak egy pillanatra a bivalyiak.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -A varázsló férfit eltalálták egy dárdával, de a kezdetleges fegyver nem hatolt mélyre.
3 és 4 -Senki nem sérült meg.
5 és 6 -A te oldaladba szúródott egy félig hátulról érkezett dárda, de az éhségen és az újabb vérveszteségen kívül semmi bajod./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Nem sokára aztán kiderül, hogy vajon meddig is tart ez a szövetség, hiszen a fogva tartóink léptei már az ajtónál járnak. Láthatóan aztán az üldözőim is belátták, hogy jobb ha most együttműködünk és mikor a fekete emberek bejönnek, máris forró meglepetés várja őket a mágusok által. Aztán az én golyócskám is akcióba lépett, ami káoszt és rémületet okozott, bár őszintén meglepett a nagy hatása.
Mintha még sosem tapasztaltak még csak hasonlót sem. Mintha valami nagyon félelmeteset láttak volna, néhányan még a földre is vetik magukat.
Persze ez csak futólag érint meg, mert nem állok meg, rohanok az erdő biztonságos fái felé. Már majdnem ott vagyok, mikor fájdalom nyilall az oldalamba és mellettem becsapódik egy lándzsa. A fájdalom helyéhez kapok és véresen húzom vissza a kezem. A félelem majdnem megbénít, hiszen Izulda a hátamra van kötve és ha őt találják el……….A víz lever, de aztán rohanok tovább, el a megtorpanó sorstársaim mellett. Nem érdekel merre mennek, nekem a célom továbbra is a saját városom.

/Lisbeth/


A kicsi sír a hátadon, de csak félelmében. Nem találta el őt a dárda. Ám tényleg rossz belegondolni, hogy ha a dobónak csak kicsit megbotlik a keze és mellé megy...
A bivalyiak megtorpanását kihasználva te futsz tovább, ám hátad mögött két varázsszó hangzik el.
-Cladium Terra!
-Solum!
* Míg a varázsló szavaitól megreng a lábad alatt a föld és elesel, időt hagyva az újra neki lendülő varázstalanoknak, hogy beérjenek, a varázslónő szavaira egy földlabda emelkedik fel a szemed előtt mozogva pár arasznyira és jól láthatóan az ő irányítása alatt mozog.
Ha támadni vagy menekülni próbálsz, akkor megpróbál egyetlen gyors mozdulattal kiütni vele téged.
-Megsebesültél, jobb ha most nem akarsz összecsapni velünk. -mondja a templom mögöttről ismert egyik alak.

Nem tudom mire gondoltam, amikor azt hittem a közös fogság esetleg megváltoztatta a helyzetet köztem és a volt üldözőim között, bár kiderült, hogy a „volt” az rossz szó, mivel alig jutottam talán húsz lépésre a tanácskozó csapattól, amikor máris felhangzott mögöttem pár mágiára utaló parancsszó és én a következő pillanatban máris a földön hasaltam, igyekezve megóvni az eséstől Izulda-t.
Mikor megláttam az orrom előtt lebegő veszélyesnek látszó földgöröngyöt és a közeledő hangokat, egyszerűen feladtam. Túl fáradt a vérveszteségtől, szellemileg kimerült, éhes és kétségbeesett voltam.
- Miért nem hagytok egyszerűen elmenni. Legalább a lányomat hagy helyezzem biztonságba, aztán velem azt tesztek, amit csak akartok, ígérem nem fogok megszökni.

/Lisbeth/


-Ugyan! Szükséged lesz rá, hogy kapaszkodj a gyermekedbe, hogy ne veszítsd el az eszed az inkvizítor kihallgatásán. Mégis mit mondana a család, akihez beadod, amikor felnő? Hogy az anyja lemondott róla? Ha engedelmes leszel, akkor élve megússzátok mind a ketten. Csak tedd azt, amit mondunk!
* A férfi mágus szavai voltak azok, akik magyarázatot próbáltak adni. Bár az nem világos, hogy miért mentek vissza Izuldáért. Ahogy még nagyon sok minden nem világos. Ám ha nem ellenkezel, akkor hamarosan Észak-Bivalyban folytathatod a homályos részek kiderítését.


/A történet itt folytatódik:
https://neminra.hungarianforum.com/t202p300-eszak-bivaly-vegvar#13290
/

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Az egykori álboszorkány családjával visszatért a régi életükhöz, miután kiszabadult ismét az orkok fogságából. Férje továbbra is rajong közös lányukért, de kedvesével is feledtetni szeretné az elmúlt idők nehézségeit. Ritkán vállal túlórát, leginkább csak akkor, ha valamiért fogytán lenne megtakarított pénzük. Két keresetük -mely igen ritkának számít- és minden igyekezetük ellenére ez mégis időről időre bekövetkezik.
Ennek talán egyik oka, hogy Aligátor a csődhelyzeteket megelőzően nem egyszer a havi fizetése helyett egy méreg drága fegyverrel jött haza, melyet zsoldjából... és egy kevésnek tűnő hitelből vásárolt a városban. Ám ez a hónap végén jóval nagyobbnak szokott tűnni -talán- Lisbeth szemében.

Ma már a nem régiben vásárolt vitrines fegyverállványon egy törpék által készített lovassági szablya, egy vándor mesterember által megmunkált kiváló számszeríj, a helyi kovácsnál megrendelt alabárd és egy állítólag varázshatalmú, díszes berakású tőr is megtalálható.
Ezen kívül régi szenvedélyének élve lószerszámokat is gyűjteni kezdett a katona. És persze nem a legdurvább megmunkálású nyerget választotta. Ahogy külön ezüstből készíttetett rá kengyelt és más felszerelések is igen jó ízlésről árulkodnak.

És a Jelenbe visszatérve épp egy kerítésen ugrik át. A bokrok magasságába lehajolva lopakodik előre, hogy a hátsó szomszéd telkét átszelve a kerti kijárat felől közelítse meg házukat. A vállalkozás nehézsége ellenére megpróbálkozik észrevétlenül megközelíteni hátulról feleségét, remélve leköti annak figyelmét, hogy őt az utca felől várja vacsorára.
Az alkonyatban igyekszik rejteket találni, de vajon lesz-e árulója az út során?

Nehezen jöttünk ki a hullámvölgyből, amit az újabb ork fogság és az ott történt dolgok okoztak. Igazából én nem is terveztem, hogy életben leszek, így egy jó darabig nem is tudtam, hogy álljak a dolgokhoz.
Sok szörnyűségen mentünk át, amit magunk mögött kellett volna hagyni, de mivel semmilyen varázslat nem törölte ki a fejünkből, ez eléggé erőltetett volt és csak leányunk szeretete volt, ami túllendített rajta minket.
Nekem is nehezen ment, hogy megbocsássam Aligátor hazugságait, így el tudtam képzelni ő mit érzett Murak erőszakolásai után, amibe ráadásul látta, hogy önként belemegyek. Én is utáltam magam, az életkedvem a béka feneke alatt volt, csak Izulda miatt éltem még.
És ehhez jött most Aligátor gyűjtőszenvedélye, ami lassan és fokozatosan a nyomor felé kezdett taszítani minket, pedig jövedelmünk bőven meghaladta a városiak többségéét.
Egy ideig fegyvereket vásárolgatott, most meg lószerszámokat! Ez már kezdte meghaladni a tűréshatáromat.
A ház előtt mostam éppen és sűrűn tekintgettem arrafelé, ahonnan a férjemnek már érkeznie kellett volna.
Legutolsó élményeink miatt nem bízva semmit a véletlenre, apróbb kis csapdákat állítottam a ház köré, amik tüsszentő porral telítették a levegőt, ha valaki óvatlanul rájuk lépett, így észrevétlen megközelítésről szó sem lehetett.
Mikor meghallottam az első „hapcikat” már egy tűzgolyóval a kezemben rohantam hátra, hogy tüzes fogadtatásban részesítsem a settenkedőt.