Mielőtt a doki által közéjük varázsolt szer jobban kifejtené a hatását, szerencsére a sötét elf hamar kapcsol és kisebb szelet gerjesztve elűzi, így hamarosan a kezdődő zsibbadás már a múlté, aminek ideje is, hiszen a halállovagok nem fogják tétlenül várni, míg ők itt szobrokat játszanak.
Azzal nem nagyon foglalkozik Hraman, hogy azt is figyelje, merre fújja a bénító felhőt a szél, bár hamarosan anélkül is megtudja, hiszen a doki szavaiból kiderül, hogy visszaszállt a fejére, aminek hallatán azért némi káröröm fellángol az orkban.
- Ez nem volt rossz ötlet! – biccentek a selfnek elismerve hatékonyságát.
Neki ugyan nem hiányzik a csatából az erdei elf lány, mert így legalább egyértelmű ki kit támad, de nyilvánvaló, hogy Alia a háttérből éppen elég hatékonyan használja adottságát és ezzel könnyíti meg a dolgukat, hiszen a növények béklyói, a lángoló nyílvesszők sikeresen terelik el és nehezítik meg az előholtak dolgát, míg ők összeszedik magukat egy újabb támadáshoz.
Az ember dühödt és őrült elszánással esik egy kis késszerű eszközzel az előtte csapkodó halállovagnak, a sötét elf lány, Nawa az óriáspók által fenyegetett másikat veszi kezelésbe, megpróbálva lecsapni a fejét.
- A szívét vedd célba Nawa! Ha a tűz nem pusztította el, akkor, ha jól emlékszem azt kell többször megszúrni. – kezd rémleni ezekkel a dögökkel kapcsolatban valami, amit a sámántól hallott.
Azt mondják a halál közelsége megélesíti az elmét, hát most ennek igazán hasznát veszi Hraman.
A fiatal ork vezér így a harmadik lovagot veszi célba és mivel annak melléből kiálló vessző épp kézre esik, azt igyekszik többször annak fekete szívébe mártani.
A lángok alaposan próbára teszik, hiszen nem, hogy kárt tennének a lényekben, még őket tartja vissza, bár mintha kissé lohadnának egy idő után.
Azonban nem olyan könnyű ezekkel a rémekkel elbánni, hiszen csak kétszer sikerül Hraman-nak megszúrnia ellenfelét, a nyíl beletörik és a halállovag újult erővel hadakozik az ork legnagyobb bosszúságára.
Ekkor hallja meg a doki kiáltását és látja megcsillanni maga mellett a kis „kést”.
Nem habozik sokat, hárít pár csapást, majd egy bukfenccel szerzi meg az eszközt, aztán hatalmas ordítással egyszerűen nekiszalad az élőhalottnak, megpróbálva feltaszítani azt, majd a mellkasára pattanva, a szikét erősen megragadva sújt le annak szívére egyszer….kétzser….háromszor…..és amíg csak el ne fárad.
Nawa szavaira lihegve néz fel és bólint.
- Nem maguktól támadtak fel ez biztos, de nem hiszem, hogy a falu a célpont, inkább mintha itt védenének valamit. És kösz doki, ez jókor jött. – mondja el a véleményét és emeli meg a pengét.
A fájdalom most kezd el tudatosulni benne és, ha sikerült minden halállovagot leküzdeni, körülnézve azt látja, hogy a többiek sincsenek jobb bőrben.

Miután láttam,hogy nem alszanak ki a lángok a szörny testén..és inkább módosítottam a tervemet..
-Hector!Mellon!Tris!Hátraaa!!Vonuljatok vissza!!..-üzentem nekik,miközben én is hátrálni kezdtem..és mikor ezt véghez vittem volna,az ember elég epés megjegyzéssel illetett,holott eddig is csináltam,amit kellett..de most,akkor bemutatkozok neki a barátaimmal..
Újra a nyilaimmal löttem a halállovagot,és egy percre sem vettem le róla a szemem..még akkor sem,mikor hallottam mellölem a következő "kedves"megjegyzéseket mik húgomra szórt a doki..de -Hát..most "teszek valamit"...győzzél pislogni,Ember!..vetettem oda Frank-nek.
Láttam,hogy a pókocskám és a nagymacskák is háttérbe vonultak..teret engedve a nagyszájú embernek,hogy kaszabolja csak az apró szikéjével az ellenfelét..így én sem maradtam adósa!..
-Szólítom az erdő összes ragadozóját és a levegőben szárnyaló keselyűket,és azon nyomban támadják meg a halállovagokat!..minden erejükkel és haragjukkal csapjanak le a Természetanya ellenségeire is,ahogy a miénkre!és tépjék,marják ahol érik!..borítsák be a cafatokban logó testüket,és lepjék el minden centit rajtuk!
..Keselyűk!Tépjétek szét a szívét,és szakítsátok ki testükből!..minden teremtményt szólítok!..földön,levegőben és föld alatt!..ahogy a gyökereket,fák ágait,és a földet!..-minden erőmet összeszedtem és a mentális erőm szétáradt az erdőben,és minden állat "hallotta" a hívó szavam!!..egy Mesternek mindenben engedelmeskednek!..és nem vagyok akármilyen mester!
Az erdő megelevenedett ,ahogy a levegő is!..minden keselyű a bestiákra támadt,és beborították a testüket,ahogy a többi ragadozó tépni és szakította cafatokra a démoni szörny minden maradék testrészét!..Mellonék a háttérben ,mögöttem várakoztak,ahogy kértem tőlük,
és minden fedezetet megadnak húgoméknak..bár az ember el van nagyon foglalva a cafatok vagdosásával,így külön nem hívom fel a figyelmét..ha észre veszi a történéseket,vagy nem,csak rajta áll..
Naváékbak szelet küldök a segítségükre,hogy eltávolítsa őket a vadállatok útjából,hogy ne legyenek közel.
.bár ahogy így elnézem elég szép kis "segítség"érkezik az erdőből..szép számmal jöttek az állatok..mosolyodom el..de nem tétlenkedem továbbra sem!..ahogy ezt megjegyezte mondvacsinált "Dokink"!
..bár elnézve az eddigi ténykedését..nem éppen orvosnak való az olyan fiólákkal,amikről azt sem tudja mifajták!..
-De majd húgom "elmagyarázza"neked,és szerintem  nem lesz oly kedves ,amilyen én vagyok most!..vetettem oda a Dokinak.
Nyilaimmal készenlétben állok,és amint az állatok kitépik szívüket,ezüst nyilaimmal megadom a kegyelemdöfést!

Az ember úgy el van szállva magától, hogy azt hihetnénk mi csak dísznek vagyunk itt.

Hraman egy ötletet ültetett el a fejemben. A szíve kell? Legyen. Ideje kipróbálnom új fegyveremet.

A kezemben lévő kardot átszúrom a lény nyakán odaszegezve őt egy fához. A következő pillanatban kipattintom az öt ezüst karmot az ujjaimon lévő gyűrűkből és minden erőmet megfeszítve az ellenfelem mellkasába vágok vele. Érzem ahogy elérem hosszú pengéimmel a szívet és egy csavarintással kirántom a testből. Még dobog. De nem érek rá csodálkozni, mert egyszerre elsötétül az ég és megelevenedik körülöttem minden. Egy keselyű csap le a kezemben lévő szívre és kőkemény horgas csőrével már marcangolja is.

- Jó étvágyat! - mondom a keselyűnek.

Rögtön társaimat keresem a tekintetemmel. Alia és Hraman úgy látom teljesen ura a helyzetnek. Az ember nem érdekel, ugyanis sértően viselkedett. Kitör belőlem self vérem arroganciája. Amúgy is fájok kívül-belül, így még elviselhetetlenebb a modorom. (Ahogy vége a harcnak remélem Alia kezelésbe vesz minket - már ha a többiek is akarják, én mindenképpen csak benne bízom)

Nem állom meg szó nélkül és Franket szólítom meg :

- Ember arra vigyázz, hogy ezt ne veled tegyem legközelebb. - és oda tartom felé karmokban végződő kezemet.

Aliára nézek és bólintok.

- Én nem vagyok olyan kedves, mint a Nővérem, ezért elmagyarázom neked úgy - most még "finoman" - hogy még te is megértsd, hogy tulajdonképpen te hoztál minket ilyen helyzetbe.

- Először is, minek dobálódzol olyan szerekkel, amivel harcostársaid épségét is veszélyezteted, és ha már megtetted, akkor viseld annak következményét, ha esetleg védekezünk ellene.
- Másodszor nem hinném, hogy bármilyen jogod lenne bírálni a Nővéremet, a kisujja többet ér mint te az összes löttyöddel és nyúzószerszámaiddal együtt. Az Ő mágikus ereje nélkül már nem lennénk sehol.

(Kezd felforrni az epém!!!!)

- Harmadszor és ez a legfontosabb,ne akarj az ellenségünk lenni. Hidd el nem éri meg.

- Ja és Frank, már csak azt akarom mondani "legyünk barátok"! ( Egy nagyon gúnyos mosolyt küldök felé).

Ettől a perctől kezdve nem sorolom őt barátaim közé, és ezt érezni is fogja. Alia és Hraman felé veszem az irányt, hátha hasznomat veszik még valamiben.

- Nem gondoltam volna soha, hogy ezt mondom - fordulok Hraman felé - de örülök, hogy itt vagy. Szerintem ha majd itt az ideje és lesz egy lélegzetnyi időnk, kezdjünk tiszta lappal. (És most őszinte a mosolyom)

Hraman továbbra is saját fegyverével próbálja felvenni a harcot és szerencsére mindenkinek eszébe jut, hogy hallott már ezekről a lényekről valamit, az biztos, hogy őket nem lefejezni kell, hanem szíven döfni! Az ezüst fegyverek át tudják vágni a húsukat, így egy jól megmunkált ezüst kard le tudná vágni a kezüket vagy épp ha hátulról vágnak rá teljes erőből, akár ketté is szelhetik vele a gerincük mentén.
Ám sajnos az ork törzsfőnök semmi ilyesmivel nem rendelkezik. Az orvos barátja zavarában egy kristály szikét rúgott oda neki, amit meggyőződéssel úgy kapott fel, mint valami ezüst szerszám. Pedig tudhatná nem csak a gyógyító, de még egy egyszerű falu vezető is, hogy az ilyen készletekben szinte sosincs két egyforma! És értelme sem lenne egy teljes szett ezüst és egy másik szett arany szikesorozatot raktározni egy amúgy is szűkös táskába, amiben még egy zsiráf maradványa sem fér el.
Így hát a továbbiakban a yrchi egy vas karddal és egy füst színű ásványból készült késsel harcol tovább. Ez alatt Frank továbbra is a páciense szívének kivágásával van elfoglalva. Amilyen apró lépésben sikerült, olyan gyorsan ernyed el a zombi teste és esik le élettelenül a földön. Diadalmasan mutathatja fel az égnek és a jobb kezéből lepattan a kis- illetve a hüvelykujja az üszkösödni kezdett szerv alatt.
Ő dönt arról, hogy az elejtett ezüst eszközt baljába véve megy-e segíteni a többieknek vagy sem. Alia már elég közel került a küzdelemhez, hogy a másik kettő ellen fordítsa ezüst kardját és ezüst tőrét, melyek közönséges csatában kevésbé fogják az ellent és farkasemberek ellen kimondottan halálos... ilyet forgatni. Ám halállovag ellen kiváló. Ám ő visszalép néhányat és inkább a lassan kihűlő holtakra hívja az erdő minden népét.
Néhány éjszakai pillangó jelenik meg elsőként, melyek a még izzó testeknek csapódnak és nagy fényességgel elporladnak. Ám a tűz már nem veszi őket körül és percek múlva ennyi védelmük sem lesz. Eközben a félvér előveszi új szerzeményét és bele csapja az ellenfele mellkasába. Meglepi a húzással és nem tudja az élőhalott védeni, így újabb két szúrás megy át a szívén, ám az mégis a testében marad. És már csak egy találatra van ahhoz, hogy végleg békére leljen.
A túlvilági teremtmények az egyre gyakoribb földrengések miatt a lábuk alatt már inkább féltérdre ereszkedve harcolnak tovább. Újabb állatok érik el az elhagyott falut a környező vidékről. Egy mosómedve család rohamozza meg a lábfejüket, ám a varázslatuk még mindig hatásos. Az égen pedig madarak csapkodnak, ám a házak közé eddig csak egy bagoly fészkelte be magát, aki a világos miatt keletlenül veti rá magát a szörnyekre, melyre egy acél felel és két darabba aprítja.
Hraman is ügyesen harcol a két fegyverrel és betalál azzal is újra. Így a vele szemben állót két szíven találat választja el az elmúlástól. Vajon mit tesznek most hőseink, mikor újfent nem védi a feltámadottakat a láng aurája?

Úgy látszik nagyon szívós ellenfeleket fogtak ki, de hát mit várjon az ember vagyis az orkfia holmi életre kelt holtaktól, amiket ráadásul valami erős mágia bűvölt meg a rajtuk lévő rúnajelekből kiindulva. Azonban Hraman már igazán jó néven vette volna, ha most már végleg megszabadulnának tőlük, mert kezd kimerülni az ötletekből és a halállovagok még vidáman harcolnak.
Pedig aztán mindenki bevetett már mindent, ami csak kéznél és lábnál volt, és nem csak fizikailag harcoltak ellenük köröm szakadtáig, hanem a mágia eszköztára is bevetésre került.
Végül is ezek együttese talán csak kimeríti a lovagokat mozgató szálakat.
Miután az ezüst vagy ezüstözött nyílvessző beletört a boldogtalan lénybe, Hraman egy vicsorral vette tudomásul, hogy bizony a kardján kívül nem támaszkodhat másra és az eddig sem volt túl hatásos, de ezt látszott megoldani a Frank által a közelbe rúgott szike, amit hamarjában fel is kap, hogy azzal végezze be ellenfelén, amit elkezdett, mert az továbbra is vagdalkozik, pedig már szinte csak a csontja maradtak épek a lángoktól és a föld sem békél meg a lábai alatt. Ez talán lelassítja annyira, hogy az ork vezér kivájja a szívét, de legalábbis eltalálja még párszor, ha már ezek szerint még féltérden is elég masszívan áll a lábán, hogy nem tudta feldönteni.
Hraman a karddal elsöpri a lovag támadását és szinte azonnal szúr a kis késsel, ami most láthatóvá válik teljesen és az is kiderül, hogy nem ezüst, de hatékonynak elég hatékony, hiszen eltalálja vele ellenfele szívét. Talán már gyengülnek és most már a közönséges fegyverek is elég sebet ejthetnek rajtuk, ha szorgalmasan vagdalják őket. Így tesz az ork is, rúgva, pörögve-forogva, acsarkodva szúrja, vágja az élőholtat, ahol éri, különös tekintettel a mellkasi részre.
Mikor hátrál kicsit, hogy lélegzethez jusson, mérgesen veszi tudomásul a háta mögött kialakult, cseppet sem rózsás helyzetet és elordítja magát, villogó tekintetével végig seperve mindhárom „vendégét”.
- ELÉG! Mindenki fogja be a száját és tegye a dolgát, hogy végre megszabaduljunk ezektől a szörnyektől! Majd utána ÉN eldöntöm, hogy ki miben hibázott! Ez a terület a yrchieké és se nem Awrys-nak, se nem Zevadar-nak, se nem az embereknek nincs itt hangja! Itt az én szavam a törvény! – fejezi be egy nagy levegőt véve, hogy uralkodjon magán, majd szeme a közeledő lányra fordul. – Azt a tiszta lapot meglátjuk, ha ennek vége self. – morogja, aztán ha még nem múlt ki ellenfele, akkor harcol tovább, bár az álla igen csak leesik, amikor meglátja a kis állatokat.
Az ajkába harap, hogy ne ordítson fel, mert bár segíteni próbálnak, egyrészt számolatlanul pusztulnak, másrészt nem fér a lovaghoz, hisz nem akarja őket megsebezni.
- Dögölj már meg nyomorult! – lendíti meg a kezében lévő szikét és a másik mellkasa felé hajítja.

Az operálás bár tovább tartott, mint azt vártam, és jóval fájdalmasabb is volt egy átlagos boncolásnál, no meg sokkal tüzesebb is, de végül csak megvolt munkám gyümölcse, és diadalittas kiáltás kíséretében mutathattam fel a többieknek kemény, fáradságos szívműtétem eredményét, melyet a halállovagon végeztem el.
Örömöm azonban nem tartott soká, mivel amint a magasba tartottam a méretes, vértől csöpögő szívet, azon nyomban a földre pottyant a kis- és a hüvelykujjam, én meg szinte könnyes szemekkel néztem elszenesedett, hősi halált halt maradványaikat, és fájó szívvel emeltem fel őket épp kezemmel a földről és tettem be elcsomagolva őket köpenyem szívem felöli, fölső zsebébe, hogy mindig emlékezzek rájuk, és erre a csatára, amiért ujjaimat hullattam el.
Ám szomorúságom egy csapásra dühbe fordult át, mikor a lombtünde látható önteltséggel kezd el beszélni velem, és még a dühkezelési gondokkal küzdő selfjét is rám uszítja. Én pedig nem állom meg, hogy vissza ne vágjak ezeknek a nagyszájú, mágiatudásuktól nagyképűvé váló, arrogáns senkiknek, akik láthatólag még sehol sem járnak a fene nagy tudásukkal a probléma megoldásánál, míg én két ujjam elvesztése árán bár, de sikeresen legyőztem saját ellenfelemet.

- Nem igazán látom, hogy bármit is csinálnál, tündérkém! - kiáltom oda Aliának.
- Én már végeztem saját feladatommal, mint azt a saját szemeddel is láthatod, most rajtad a sor, nagyokos! A szájatok jártatása helyett - mutattam rá Navára is háromujjú, égett kezemmel, melyben még mindig ott volt a kitépett szív is - pedig a kezetek járhatna inkább - mondtam, majd ismét Alia felé fordulva folytattam -, hogy ne csak égési sérüléseink jelezzék óriási erőfeszítésedet a szörnyek legyűrése közben. Mi lenne ha esetleg megfognád szép ezüst kardodat, és ahelyett, hogy nézed, miként égünk szénné, használnád is ellenük? Sokkal többre mennénk vele, mint a béna hókuszpókusz trükkjeiddel! - oktattam ki a kis okostojást, majd mikor láttam mire is készült, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek, vagy bosszankodjak, esetleg sajnáljam szerencsétlen kis állatokat, akik segítség helyett inkább hátráltatták agyaras barátunkat, no meg gyorsabban hullottak el szerencsétlen párák, mint a legyek.

Persze megszólalásomat az éjjelf barátja sem hagyhatta szó nélkül, sőt mi több még arra is vette a bátorságot, hogy megfenyegessen, amivel ha lehet csak még jobban felbőszítettek. Nem terveztem ezen az úton senkit sem felboncolni, de ahogy ezek ketten viselkedtek... Lehet mégis megfontolom ennek a lehetőségét, már ha élve megúszom ezt a kalandot. Egyelőre mindenesetre még ha túl is éljük békén hagyom őket egy kicsit, de ha tovább kekeckednek velem, lehet nem ússzák majd meg szárazon. Kezdtek igencsak felhúzni modorukkal, márpedig kevesebbért is beleztem már ki bárkit, de most nem ezért jöttem ide.

- Aligha hiszem, hogy képes lennél ártani nekem azzal, kistigris - mondom Navának, a halállovagban ragadt karmaira mutatva.
- Ó, valóban, én hoztalak ilyen helyzetbe titeket? - kérdeztem tőle gúnyosan.
- Mikor ide értem ti már kettő ilyennel harcoltatok, és még egy karcolást sem ejtettetek rajtuk, szóval ne gyere nekem azzal, hogy a "nővéred" az ő fene nagy mágiatudásával annyira a helyzet magaslatán lenne. Egyébként ami a szereimet illeti... Mindenki azzal harcol, amije van. Nekem nincsen varászerőm, így én csak ezekre számíthatok meg a különböző eszközeimre. A bénító méreg meg talán még kisebb gondot okozott, mint a lombtündénk tüzes kísérlete, amivel lángemberré varázsolta ellenségeinket, megsütve vele önmagunkat. Aztán meg csak állt, és nézett, gyönyörködve a látványban - mutattam rá az igazságra.
- Azt viszont elismerem, hogy legalább próbálkozott. Ahogyan én is. Mindkettő balul sült el, pont. Viszont mint azt az eredmény is mutatja én, varázserő nélkül, egy szem szikével többre mentem, mint ti minden tudásotokkal, idomított vadaitokkal és bűvésztrükkjeitekkel együttvéve - fejeztem be mondókámat, részemről a vitát lezártnak tekintve. Utolsó, ironikus megjegyzésére és további fenyegetéseire pedig csak egy lenéző pillantással feleltem. Nem szándékoztam további szót pazarolni rájuk, had forrjanak csak a saját dühükben és arroganciájukban, s elhatároztam, hogy ezután nem is foglalkozom velük.

Inkább visszatértem a harchoz, és úgy döntöttem, segítek az orknak, aki mindent bele ad ellenfele legyűrésébe. Épp felé veszem az irányt, mikor az dühösen fordul hátra és helyre tesz mindenkit, amivel kiérdemli szimpátiámat. Tovább haladok hát felé, immáron csak az ezüst szikével a kezemben, és mikor oda érek mellé átnyújtom neki az ezüst szerszámot:

- Ezzel talán többre mész, mint a szürkebevonatú, kristály pengémmel, ami eléggé könnyen törik, főleg hő hatására - mutatok a kezében lévő, immáron repedezni kezdett eszközre.
- Bocs a tévedésért, úgy rémlett kettő ezüstöt tettem be - vontam vállat, majd igyekeztem a háttérbe húzódni, hiszen több ezüst felszerelésem nem akadt, amivel a segítségére lehettem volna, valamint megégett jobbom miatt egyébként sem voltam már harcképes állapotban, így pedig csak hátráltattam volna őt, de azért a mosómedvéket igyekeztem eltessékelni az útból hogy felszabadítsam neki a helyet. Míg a nyöszörgő, biztos halálba igyekvő kis állatokat próbáltam rávenni a helyváltoztatásra rátértem az előbbi kis incidensre is:
- Az előbbi kis műsorért pedig elnézést. Ez a te területed, így itt csak neked van jogod ítélkezni - szólalok meg, elismerve, hogy itt ő a vezér.
- Csak ezek a tökfejek kicsit sokat képzelnek magukról. Pedig többre mennénk, ha összefognánk, de ők úgy hiszik, hogy egymaguk képesek megváltani az egész világot. s mikor az ember szembesíti őket az ellenkezőjéről, akkor ő válik a kis rohadékká, holott én csak annyit kértem attól a lombtündétől, hogy segítsen nekünk eltenni ezeket a démonok láb alól - fejtettem ki röviden a véleményemet a témáról, majd miután befejeztem a mosómedvék elhessegetését az útból, teret engedtem az agyarasnak és eltűntem az útból, hogy végre ő is befejezhesse ennek a dögnek a kivégzését.

Bár idő kell,míg az állatok és a madarak ideérjenek,mert az erdö nem éppen itt van,és a kisállatok akik elsőként érkeztek nem éppen a ragadozók közül voltak,legalábbis a nagyobbak közül....
De aztán,hogy az ember gúnyos és lekezelő viselkedése,és nem utolsó sorban "méreggel"telt szavait intézte felém..egyszerre voltam csalódott és csak szánalmat tudtam érezni iránta!..
De most várnom kell,hogy az idézett állatok ideérjenek,és ezt egy mágiatudatlannak úgy sem tudnám elmagyarázni,hogy kell idő némely varázshoz..így másba kezdtem...
-Mellon!..gyere..-ráültem a hátára és közben  a  nyilaimmal folyamatosan lőttem a Halállovagokat felváltva..és egy percig sem hagytam abba!nem hagyva időt,hogy felemelje a fegyverét sem..
De Hramann-t ,hogy ne sodorjuk el a lendületünkkel,kikerültük Őt..
De mikor hozzám közelebbik szörnyeteghez  értem,elővettem a kardomat,és az íjamat a vállamon át fűztem,hogy ne akadályozza a mozgásom..és akkor felugrottam a tigrisem hátáról és a kardommal átdöftem a mellkasát a bestiának..akinek újra és újra átszúrtam a szívét....mikor már láttam ,hogy ernyed el a teste és hanyatlik a föld felé..akkor egy ugrással Mellon segítségével,-aki minden mozdulatomat követve figyelte az "érkezésem"-..újboli "ugródeszkának"használva erős hátát ,megint felugrottam és a kardommal szúrtam át a cafatokban lévő szörnyet,hogy a szívébe hatolt át az ezüst pengém..de dühöm,és elszántságom  miatt nem csak egyszer szúrtam át a kardomat rajta,hanem egymás után többször döftem belé..nem törődve még avval sem,hogy ha már nem "élt"...vagy a szíve sem "dobogott"már...és a földre ugorva álltam meg ,arcomon nem látszódott félelem,sem szánalom ezek a szörnyek iránt.
...és ha minden halállovag elpusztult az ezüstöm által..akkor most már tudok válaszolni az embernek..és a szememből nem láthat mást,csak tűzet!..amit nem is olyan rég a "kérésükre"nyilaztam az élőholtakba..de most már lesz egy kis időm,hogy minden egyes szavára válaszolni tudjak!..ahogy az ork vezérnek is,ha eljő annak az ideje....
Lassan közeledtem a mondvacsinált doki felé..a tigrisem is érezte az elfojtott dühömet,és azt,hogy a "lecke"elkövetkezett a Doki számára!
-Mellon!..Őrizd!-küldtem gondolataimat a tigrisemnek..és tudtam,hogy nem bántja addig ,míg azt nem mondom..de ezt az arrogáns és beképzelt méregkeverő nem tudja..és ez mosolyt csalt az arcomra..és elég gúnyosat!..
-Most mondjad,hogy minek neveztél!?Hátrakötöm a sarkadat és vinnyoghatsz a szereiddel együtt ..és csak egy mozdulatot kell tenned,hogy megismerj!..Lehet,hogy számodra úgy tűnt,mintha semmit sem tettem volna!..de sajnálattal közlöm,hogy mivel a varázslás nem éppen hipp-hopp-ra idézhető..így akik majd fognak ide érkezni.."azoknak"bemutatlak!..és nagyon szorongasd a maradék kezedben a táskádat és a szereidet,amik miatt majdnem halálos mérget "szórtál" a húgomra és az Ork vezérre,holott a szánalmas életedet mentették meg,mikor idehoztad a vezér és a mi nyakunkra még egy Bestiát!..még Te beszélsz nekem,hogy csak amit TE tettél,az volt a hatásos???..és aztán Hramann szemébe,meg elismered,hogy Ő itt akinek szava van??!..Szánalmas vagy!..ahogy azt sem tudod kik vagyunk!..Mi nem ítélkeztünk feletted..és "elfogadtunk"olyannak amilyen vagy..de ezzel túllőttél a célon!..és nagyon imátkozz,hogy a keselyük ne a szemedet vájják ki!..mert ha azt mondom nekik..akkor azt teszik!..de ezt nem is kell magyaráznom egy olyan balféknek,aki összekeveri a szerszámait is,és azt sem tanulta meg eddigi élete folyamán,hogy nem kell belekötni senkibe.akiről nem tudsz semmit!!..de ahogy igy elnézem..-és végignéztem szánalmasan rajta-megérdemelt "jutalmadat"máris megkaptad!..de ha nagyon ugrálni akarsz még,akkor megtanítalak a jó modorra!..és hidd el!..jobb ha én  "veszlek kezelésbe"mint,húgom!..azt elhiheted,hogy nem úgy van,hogy csak a "levegőbe"beszél!..A tigrisem vicsorog rá,de nem támadja,míg nem adok jelt rá..de mivel nem az ölés az életem irányadója,így csak leckének szánom..bár ha nagyon "ugrál"és továbbra is támadólag lép fel felém,és a testvérem ellen,akkor nem fogom vissza a Barátaimat..és akkor a pókocskám is "bekapcsolódik" a "játékba"..bár ezt nem szeretném..az Ő érdekébe!..mert nem igazán ajánlom,hogy Hectorral "összeismerkedjenek"..mert akkor biztosan nincs semmi esélye.
...és talán akkor könyörögne a saját boncolásáért!..mert Hector nem kímélné!..azt tudom!
..de egyenlőre hátrébb intem,hogy ne lépjen közbe..de azt nagyon tudja,hogy csak egy biccentésem kell és máris a hálóban tekergőzne a méreggel a testében egy közeli rom tetején..
..és alig várom,hogy egy gyanús mozdulatot tegyen felém az ember!..alig várom...

Hát itt kész diliház van. A saját szavamat sem értem ebben a kavalkádban. Ezek a kis állatok csak hátráltatnak minket és iszonyú gyorsan pusztulnak.

Aliára pillantok és látom, hogy már intézkedett, hiszen kezdenek a kicsikék visszahúzódni. Remélhetőleg hamarosan jön a "nehéz lovasság".

Nézem karmos kezem és látom, hogy nem volt elég ennek a nyomorult zombinak, belemártom még egyszer és még egyszer, és még vagy tucatszor. Talán most, mintha kezdene összezuhanni. Visszapattintom helyére a pengéket és a kardommal folytatom. Epémet elönti a méreg és arra gondolok - milyen szép lenne, ha a doki lenne ennek a nyomorultnak a helyén. Na ezen még elgondolkodom idővel, ki tudja ...

Először arra gondoltam, hogy megvárom amíg biztosan vége a csatának, és csak azután veszem kezelésbe a doki "lelkét", de mivel nem tudja hol a helye, ezért oda szólók neki

- Ember, tudd hol a helyed. Arroganciád még az enyémen is túl tesz, pedig az nehéz. Te azt hiszed, más nem csinál semmit rajtad kívül? - Egyébként vigyázz, hogy nyelved, nehogy a Vezér fenekébe ragadjon, annyira átlátszó ez a hirtelen pálfordulásod.
Ha már olyan tudatlan vagy,  hogy semmit nem tudsz a mágiáról, akkor ne nyilváníts véleményt róla. Te azt hiszed, hogy egy ilyen idéző varázslat, amit Alia csinált az olyan egyszerű? Csak, hogy tudd, ezt a mágiát csak a MESTEREK tudják használni.
Rólam, mondhatsz amit csak akarsz, én téged levegőnek nézlek - bár elég áporodottnak - de viseld a következményeit annak, ha a családomat bántod, és ebbe az állatok is beleértendők. Nekem nem okoz lelkiismeret furdalást a gyilkolás. És ezt akár jelzésnek is veheted.

- Egyébként remélem, hogy Hraman átlát a sima modorodon, és nem dől be ennek a "legyünk barátok" dumának. Csak, halkan jegyzem meg, hogy Ő is csak azért tudott lejönni a fáról, mert ez a két "semmit sem csináló" elf a segítségére sietett.

- Ja egyébként csinálhatnál magadon egy szemműtétet is, mivel az ezüst karmaim nem törtek bele a lénybe - bár biztosan szeretted volna - hanem én pattintottam vissza a helyükre.
Végül csak annyit,  hogy ettől a perctől kezdve tőlem ne számíts semmilyen jótéteményre. Sőt...

Miután kidohogtam magam, körülnéztem, és kezdett tetszeni a látvány.

(Egyébként igen csak büszke voltam Aliára, ilyen vérszomjasnak még soha nem láttam, úgy látszik használt neki a tanításom a harcról, és most el is határoztam, hogy mivel ő is tanított engem, úgy dukál, hogy én is magasabb szintre emeljem a harcban. Rajtam nem fog múlni, igen jó tanítvány lesz.)

Az ember diadalmasan mutatta fel a szívet, melyet kivágott az ellenfeléből, mint győzelme bizonyítékát, de hamar lehervasztotta kedvét a két elszenesedett ujja letörése. Felvette, majd eltette a mellényébe és amikor visszanézett épp egy érkező keselyű ragadta ki a kezéből a szervet. Egy düledező házfal ingatag tetején egyensúlyozott és karmai közül csőrével csipegette zsákmányát. Lehet nem Alia hívására jött és ezért nem azt csinálta pont, amit kért tőlük, de lehet csak a hangulata áradt ki és vitte félre a dögevőt. Hiszen egész pontosan azt kérte, hogy a halállovagok szívét kaparják ki.
Három hiéna is előre tört igyekeztek fogást találni az élőhalottakon, ám azok bőre még mindig elég ellenálló volt a fogaik és karmokkal szemben. Az utca végén egy medvecsalád dübörgött, a másik oldalról egy vaddisznó.
Az égen sereglő tollasok is lecsaptak és igyekeztek az erdei elfek segítségére sietni. Ám mielőtt elérték volna Hraman a felkapott kristály pengével szíven döfte az előtte lévő zombit és a szerszám kis szilánkokra tört. Ekkor csaptak le a hollók és próbálták kikaparni az elátkozott szemét, hozzá férni a szívéhez, ám az egyik kezét a mellkasához szorította és ezzel védte meg egyetlen gyenge pontját, míg másik kezével kaszabolni kezdte őket.
Közben Alia is a közelharc mellett döntött és egy ügyes csellel Naja támadója mögé került, lendítve fegyverét. A lény védekezőn felemelte egyik kezét, miközben tudta jól, hogy a félvér lány karmai beszorultak mellkasába és csak annak árán tudná visszahúzni, hogy néhány letörik közülük. Igaz a készítők erre is gondoltak, így cserélhető alkatrészeket terveztek bele, ám ha mégsem úgy dönt, hogy inkább még bent hagyja és nem áldozza fel, akkor a teremtmény jónak gondolja helyzetét, a fehér hajú nő kardját ügyesen védi, ám a nővére felé mozduló bal kezét az ezüst penge egyetlen suhintással vágja le.
Eddig minden ilyen mozdulatuk eredményes volt és karjuk nem sebesült meg, ám a nemes fémből készült penge újabb suhintása már egy újabb védett ponton, a vállán hatolt át és egészen a szívéig vágott, ha még beszorulva van Naja bal keze, akkor most kiszabadul.
Talán csak ez után tartotta fel győzedelmesen az orvosnak a hiba nélkül megmaradt kis szerkezetet? Ám eközben Hraman megunta a látszólagos tehetetlenségét és kardját egyszerűen belevágta a szárnyasokkal, mosómedvékkel, hiénákkal és egy előkerülő vadmacskával hadakozó halott orkba. A sima öntöttvas fegyver kimeredt a szívből és megtántorodott a hulla.
A doki ekkor szaladt oda a vitát abba hagyva a csajokkal és nyomta a kezébe az ezüst szikét. Mire Hraman visszafordulhatott volna, már egykori falubélije alaposan eltántorgott tőle és egyszerűen csak elterült a földön. A kard váratlan feláldozása volt az ötödik sikeres szúrás, a kristály penge eltörése pedig a negyedik.
Az erdő élőlényei aztán hamar eltakarították a maradványokat és most ideje átbeszélni a hogyan továbbot. Egy rettegő oughwari leselkedik a bokrok közül, ki átengedte Frankot egy kis fizetség ellenébe. Róla suttognak Aliának, ám a többiek elől ügyesen rejtőzködik.
Vajon eljut az emberünk a sámánhoz? És helyre tudja még hozni a kezét? Vagy a tünde rá küldi az ide sereglett állatokat? Ideje most már szembe nézniük egymással.

Aztán a kis állatok után megérkezik a nehéz lovasság is végre. Hraman sejtése szerint a szelíd arcú, de igen csak vehemens lombtündének sem az volt az eredeti szándéka, ami végül sikerült, de hát a szellemek nem mindig tesznek a kedvük szerint, néha szeretik a földi halandókat megtréfálni, bár , mint jelen eset is mutatja, nem mindig a legjobb időben.
Így aztán ezen harc alatt, ha lehet minden ellenük esküszik, az élőholtak mágiája erősebb, mint gondolta elsőre, a doktor kis szere nem az ellenfélre hatott, hanem rájuk, az égő nyilak csak megnehezítették a dolgukat, az állatok tömege vált hamuvá, mert rossz fajok értek ide elsőnek. Szóval igazán nem panaszkodhattak.
És, ha mindez még nem lett volna elég Hraman pocsék hangulatához, ami közben élet-halál harcot vívott a halállovaggal, akkor még végig kellett hallgatnia a self, az ember és az erdei elf egyre hevesebbé váló vitáját, amitől dühe szinte forrni kezdett, hiszen minden baj okozói ezek az idegenek voltak, akikkel neki még kedvesnek is kellett volna lennie, pesztrálnia kellett volna őket, miközben egy fél pillanatig nem tudnak meglenni anélkül, hogy egymásba ne kössenek.
És még az orkokat tartják összeférhetetlen, békétlen fajnak! Piha!
Mivel ezen töri a fejét, a már félig lekaszabolt és megdöglesztett élőholtnak sikerül megvágnia, ami csak a hab a tortán, hiszen a végén még emiatt fog fűbe harapni, de akkor a szellemek irgalmazzanak ezeknek a vitatkozó betolakodóknak!
Hraman innentől nem hajlandó ügyet sem vetni a háta mögött felhangzó veszekedésekre és arra sem ezek után él-e, hal-e a többi. A hízelgések vagy ócsárlások el sem jutnak hozzá. Egy dologra koncentrál, hogy végleg megszabadítsa a földi lét kínjától a lovagot és ezt most már annak ellenére is megteszi, ha az állatok állják az útját.
Először beledöfi a dokitól kapott pengét, mely azonban azonnal darabogra törik Hraman heveny káromkodása közben. De nem habozik, azonnal a kardját lendíti és azt vágja a még mozgó ellenfelébe olyan erővel, hogy az kiszakad a kezéből, ahogy a lovag eldől.
Lihegve érzékeli a mellette felbukkanó alakot, aki a kezébe nyom valamit, de mire visszafordul már látja, hogy nincs szükség már semmi másra. a vég elragadja már az élőholtat, megszakítva mágikus kötését.
Megtörli verejtékes homlokát, visszadobja a szikét a dokinak, aztán lángoló tekintetét körbehordozza a feldúlt tisztáson.
- Valaki felélesztette ezeket a holtakat és az itt van a közelben! Ez nem maradhat megtorlatlanul! – morran fel hidegen, aztán éles hangon felrikolt, ami jellel magához hívja a közeli járőröket. – Mindhármotokat visszakísérünk a faluba és addig vermünk „vendégeink” lesztek, míg ki nem derül az igazság és örüljetek, hogy így döntöttem, ezt is azért, mert harcoltatok, bár aligha volt más választásotok, ha élni akartatok. – int körbe egy igazi ork vicsorral. – Ostoba, összeférhetetlen alakok vagytok, akik még életeteket semmibe véve is képesek vagytok egymás torkának ugrani. A megérzéseimre kellett volna hallgatnom már elsőre is.
Közben, ha előkerültek emberei és az idegenek nem ellenkeznek, akkor hamar a faluba kísérik őket, ha igen, hát akkor a szellemek legyenek irgalmasak mindannyiukhoz!
Hraman-nak feltett szándéka, hogy kideríti az igazságot, de nem kegyetlen ork ő, így a sérüléseket a sámánok kezére bízza.

Alighogy szidalmazásom végére értem, egy keselyű kapta ki kezemből a vértől csöpögő élőhalott szívét, jelezve, hogy kissé késve bár, de megérkeztek az erősebb állatok is, ám ezek sem tudtak túl nagy kárt tenni ellenfeleinkben, csak a figyelmüket terelték el, amik azonban elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a többiek visszaküldjék ezeket a halállovagokat a másvilágra.
Így hát bosszúsan veszem tudomásul, hogy az ork vezérnek már nincsen szüksége a segítségemre, és még a szavaimat is eleresztette a füle mellett, holott reméltem, hogy benne legalább szövetségesre lelhetek, de ez az elképzelésem messze nem vált valóra.
Az éjelf és a lombtünde pedig mindvégig folytatták a szájalást, de immáron oda se figyeltem rájuk. Reméltem, hogy az ork legalább azt észreveszi, hogy az a kettő szította a feszültséget, és én így kisebb büntetést kapok, bár tény és való, hogy az én szénám sem áll valami fényesen jelen pillanatban. Abban pedig biztos voltam, hogy egyikünk sem fogja ezt megúszni szárazon, és ezt a yrchi vezér szavai is hamarosan megerősítették. Én tisztelettudóan, alig láthatóan meghajtottam fejem előtte, majd szólásra nyitottam a számat:

- Uram, fejet hajtok döntésed előtt, jogosan küldesz minket a vermekbe. Arra kérlek azonban, hogy vedd figyelembe, hogy én pusztán orvos vagyok, és még ha akarnám sem állna hatalmamba ilyen lényeket feltámasztani - kezdtem bele védőbeszédembe.
- A falut egyébként sem állna szándékomban veszélybe sodorni - folytattam -, hiszen mint katonaorvos én is jelen voltam az itteni háborúban, és az itt elesett ismerőseim előtt akartam tisztelegni - füllentettem, hiszen bár sok helyen háborúztam már, mint katona, mint katonaorvos, de ez a hely nem számított bele azok sorába, pusztán régi barátaim, akik valami csoda folytán túlélték ezt az ütközetet, mesélték el nekem a csata részleteit, s reméltem, hogy ha az ork valamiért kérdezősködni kezdene, akkor ezek elég pontosak lesznek ahhoz, hogy higgyen nekem.
- Furcsa szerszámaimat pedig meg tudom magyarázni. Régen mint vallatót is alkalmaztak engem a katonaságnál, amíg onnan le nem szereltek, és megtartotta ezeket az eszközeimet. Ezekkel tudom csak megvédeni magam, erre az útra meg igyekeztem minden eshetőségre felkészülni. Nekem nincsen varászerőm, uram, én csak ezekre az eszközeimre számíthatok - magyaráztam, továbbra is tisztelettudó, udvarias modoromat elővéve. Tudtam, hogy a vezérek szeretik, ha fejet hajtanak akaratuk előtt, és a lehető legudvariasabban beszélnek velük, megmutatva, hogy elismerik nagyságukat. Ha ezt megteszik, akkor általában értékelik ezt, és kissé enyhítenek a büntetésen, vagy legalábbis kedvesebben bánnak velük, így reméltem, hogy ennél az orknál is beválik ez a taktikám.
- A két mágiahasználóval való vitámért meg már elnézést kértem Öntől, csak nem figyelt rám, mert túlságosan lekötötte a harc azzal a bestiával - emlékeztettem szavaimra az agyarast, és igyekeztem felfrissíteni azzal kapcsolatos memóriáját, kissé finomabban előadva előbbi bocsánatkérésemet, hogy ezzel is imponáljak a vezérnek.
- Mint már akkor is mondtam, nekem nem állt szándékomban vitát szítani, ám kérésemet a két bűvészmutatványos támadásnak vette, én pedig nem tűröm el, hogy így beszéljenek velem. Eléggé önérzetes vagyok. Ám azt elismerem, hogy jobb lett volna lakatot tennem a szájamra - adtam igazat az orknak, bár valójában nem teljesen értettem egyet vele, és igazából úgy véltem, hogy az a két kis barátnő tehetett a vitáról, míg én csak megvédtem álláspontomat, de ezt eszembe sem volt a vezér orrára kötnöm, hiszen azzal nem javítottam volna a helyzetemen.
- Így hát egyet kell értenem azzal, hogy a büntetésünk jogos, ám remélem átgondolja szavaimat, uram, és hamar megérti, hogy nem én vagyok itt az ellenség - fejeztem be mondandómat egy újabb fejhajtással, majd ha az ork vezér ezután is úgy érzi, hogy a veremben van a helyem, akkor hagyom, hogy emberei elvezessenek engem. Én mindenesetre mindent bevetettem, hogy megmásítsam a vezér véleményét, de csak remélni tudtam, hogy bevált a taktikám, és esetleg mégis elkerülöm azt a veremnyaralást.

Végre a többi állat is "megérkezett"akiket a mágiámmal hívtam,hogy segítsék harcunkat a Halállovagok ellen..de sajnos nagyon sokan hullottak ,és ez mély szomorúsággal töltött el.
A csata végén a hálám és tiszteletem jeléül meghajtottam fejem,hogy így rójam le feléjük a köszönetem.
De miután az élőholtakat legyőztük,az Ork vezér rosszallását és nem tetszését nyílvánította ki,hogy mi számára csak egy betolakodók vagyunk,semmi több..és már megbánta,hogy az akkori döntését nem úgy hozta meg,mint ahogy elöször szándékában volt..
De mielött szólhattam volna egyetlen szót,a Doki mézes-mázos szavakkal "édesgette"volna be a vezér bizalmába magát,holott nem is olyan rég,még teljesen más hangon beszélt..
-Igaz,Hraman,hogy számodra csak betolakodók vagyunk,és szerinted nincs semmi jogunk az elveszett nagybátyámat keresni itt a csatatéren,mert talán mindenki úgy tudja,hogy erdei nem is vesztette életét ebben a csatában,de sajnos nincs is kizárva,mert évekkel ezelőtt elhúrcolták és rabszolgaként vagy rabként tartják Őt valahol..és Őt keresve jöttünk erre a helyre..
Nem ártó szándékkal,csak azért,hogy válaszokat találjunk egy sereg kérdésre,és abban a reményben érkeztünk ide ,hogy itt talán rábukkanhatunk..
Bár a Faludban sem néztek jó szemmel minket,de ha félreteszed a külsöt,akkor láthatod,hogy belül mind egyformák vagyunk,ugyanúgy hús és vér..de ha ártó szándékaink lettek volna,akkor nem "kisértetjük"be magunkat a színed elé,hanem ellenállhattunk volna,de mégsem tettük meg!..ahogy azt sem,hogy a lakosokat rémülettel és iszonyattal riogassuk állatainkkal.
de lehet,számodra hibáztam,hogy nem hoztam öket is ide,de ha belegondolsz a mi helyzetünkbe,lehet,Te sem "kockáztattad"volna meg,hogy a falu lakosai talán meggondolatlanul rájuk támadnak..és megsérüljön valaki,de ezt mint Vezető meg is értheted.
S mivel hallottál népemről,és arrol is,hogy az állatokkal joba vagyunk,mint ahogy a növényekkel,fákkal,így nagyon sok információt tudunk környezetünkről..
Mint ahogy arról is,hogy nem is messze rejtőzik az a személy,aki kijátszotta őrséged éberségét,és besurrant általa erre a helyre,és most mély hallgatásban van arról,hogy hogy került ide..
De veled tartunk a faludba,de csak mint szabadok!és az állataink itt kint maradnak ,de ha a verembe szándékozol rakni,akkor igazán nem "mozdítaná elő az Igazság keresését...hanem csak "elodázná"azt.
-Pár dolgot,talán másként tettünk volna..de akkor is vezetőnek nagyon sok döntést kell hoznia,és ez nem mindig könnyü keladat!De ahogy vannak jók és nem éppen azok,így megértem aggodalmad és bizalmatlanságod...de akkor most ne tégy elhamarkodott döntést,és gondold át még egyszer akkor,hogy bevitetsz minket a faluba!
..De azt is mérlegeld,hogy mikor szorult "helyzeted"volt,akkor sem haboztunk megmentésedre sietni..holott elfuthattunk vagy magadra hagyhattunk volna ..de nem tettük meg,mert ...tényleg nincs ártó szándékunk..és ahogy mondtuk a faluba is,nincs ártó szándékunk,csak meg akarjuk keresni rég elveszett nagybátyánkat!
Ahogy a doki "leckéjét"illeti.."elállok" töle..mert a gyógyulása elég fájdalmas lesz,,és ezt én nagyon jól tudom..mert nem éppen "egyszerü"a végtagokat ujra"növeszteni!
..de majd kiderül minden...[/color]

Nehéz volt, ez az egész harc. Leginkább azért, mert látszott, hogy nem összeszokott harcosok vannak együtt, akik félszavakból is értik egymást. Az már egészen más kérdés, hogy mindenki, mindenkivel bizalmatlan. De ez így van rendjén. Mindannyiunknak van annyi tapasztalata, hogy ne higgyen el mindent amit a másik mond.

Az viszont nem tetszik, hogy verembe akarnak vetni. Az a szerencse, hogy Alia a tárgyalásban sokkal jobb mint én, hiszen sokkal tapasztaltabb, ezért nem hagyja, hogy zsigerből reagáljak Hraman szavaira.

Mindentől eltekintve teljesen egyetértek vele abban, hogy elfogni nem hagyom magam. Ha a vezér ragaszkodik ezen elképzeléséhez akkor, vagy harc lesz - amit egyáltalán nem szeretnék - vagy búcsút veszünk egymástól.

Még Nővéremnek sem tudtam szólni, de egy ideje valami a falu másik vége felé húz. Csak egy érzés, de egyre erősebb - lehet, hogy self ereklye van arra? Jó lenne úgy bejutni a faluba, hogy erre a kis titkomra ne derüljön fény. Szívesen utána járnék ennek a dolognak. Viszont innentől biztos, hogy fokozottan figyelni fogják minden mozdulatunkat. De először is jó lenne, ha Alia végre megkezdené a gyógyítást. Fáj minden porcikám, viszont az erőnkre szükségünk lesz.

Kíváncsi vagyok Hraman, hogyan dönt.

Érdekes, de még ebben a helyzetben is érzem, hogy rám tör az éhség. Most jut csak el a tudatomig, hogy mióta nem ettünk semmit. Valószínűleg az állatok is éhesek már, de ők hamar elintézik ezt a kérdést.

A legfontosabb viszont, hogy megtudjam lesz-e a közelben valamelyik nap vásár, mert meg kell keresnem egy törpöt. Alia ajándékát akarom vele elkészíttetni. Azt mondják, hogy a vásárban megtalálom. De hogy lépjek le úgy, hogy ne legyen kérdezősködés. Na majd meglátjuk.

A vita a győzelem után is folytatódik, talán még intenzívebben, mint előtte. Ám míg a küzdelem alatt az ork törzsfőnök visszafogottan vett részt benne, jóval több figyelmet fordított az élőhalott teremtmények legyőzésére, addig most kirobbant és veremre ítélése azt hozta, hogy ő helyeződött a fókuszba.
Eközben az éles hangra két tucat ork bújik ki a bokrok közül és kezdenek elindulni arra, ahol a kompánia áll. Köztük vannak azok, akik Hector ellen indultak el és még mindig ott van a kezükben a fáklya és a dárda, noha már tudják jól, hogy nem szabad bántani Alia állatait. Ám soraikat erősítik a környéken őrjáratozók is.
Bár futólépésben közelednek, de még el sem érték a falu határát, időbe kerül odaérniük. Eközben a lombtünde állatai közvetlenül ott hevernek körülöttük, várva azt a pillanatot, hogy elbocsássa őket. Az elhullott társaikból jó ízűen lakomáznak, még ha ez nem túl illőnek tűnik a félvér lánynak.
Mivel mindenki Hraman ítéletét akarja módosítani, ezért egyelőre még úgy tűnik, hosszú vita vár még rájuk. Vagy nagyon gyors és csattanós lezárása...

Ezt az egész vendéglátósdit, amit Tech a hátára rakott, mint púpot, nagyon nem szerette és nem is értett egyet azzal, hogy a volt falu helyét, ahol olyan sokan adták vissza lelküket a szellemeknek, zarándokhellyé tegyék. Szinte mérget mert volna rá venni, hogy az ide látogatók nagy részét csak valami szerzési vágy vezérli, vagy morbid kíváncsiság és nem az, amiért az ork knuut megállapodott a szövetségeseivel, hogy hagyják tiszteletüket tenni, akik ezt szeretnék.
És most itt van! Hraman megelevenedni látja legvadabb rémálmát és ebben a legkisebb szerepe a megelevenedett halállovagoknak van. Nem! Ez a három kétlábú itt a végsőkig feszítette a húrt és nagyon nem készültek fel az orkok vehemenciájából.
A feje úgy érezte szétrobban, ahogy még az „ítélete” után sem tudták befogni a szájukat, de végül eszébe ötlött, hogy talán még sem vennék sem az emberek, sem a lombtündék jó néven, ha lemészárolná egy-egy fajtársukat, bár, ha itt elkaparnák őket, akkor talán senki nem tudná meg. Csábító lehetőség volt és ez segített kicsit lehiggasztani, vicsora is sokat enyhült és a szemében is lohadt a baljós tűz, annyira, hogy már nem a kardjával, hanem a szavaival válaszolt.
Tény és való, hogy ez a Frank nevű doktor jól beszélt és most nem a hízelgésre gondolt, hanem, hogy jól vágott az esze és hamar belátta, hogy jobb, ha aláveti magát a törzsfő döntésének, meg ez a legoptimálisabb út, ha nem akar meghalni.
A tündék azonban, vagyis jobban mondva az a fehérhajú kis méregzsák, hát az nem nagyon akarta belátni az igazát és jogos haragját is kétségbe vonta.
- Így igaz Frank! Majd átgondolom mit kezdjek veletek és örülök, hogy ezt te is belátod. Minden a mérleg serpenyőjébe fogok vetni, sőt még sámánunk a szellemek tanácsát is ki fogja kérni. Viszont nem könnyít a helyzeteden, hogy nem bírod az engedélyemet az itt tartózkodásra, ha jól tudom és ezzel máris a kezembe adtad az életedet, még akkor is, ha ezek után elhinném, hogy csak harcos társaid hősiessége előtt akartad leróni háládat. Hiszen akkor miért kerültél meg és tetted ezt a hátam mögött? Mellesleg ezt valamelyik felderítőm tudta nélkül kizártnak tartom és vagy azért fogom elkeríteni a bűnöst mert össze játszott veled, vagy azért mert el tudtál sétálni mellette.
- És te – fordul most Alia felé, - folyamatosan kétségbe vonod a döntéseim jogosságát, holott nagyon is jól tudhatod, hogy ez a terület ork vidék és nektek itt nincs szavatok! Igen, betolakodók vagytok, hiszen a mi területünkön tapos a lábatok , a mi vadjainkat vadásszátok, mikor magunknak is alig van, hiszen a hegyek igen csak szűkmarkúak. És, ha ez még nem lenne elég egyfolytában hazugságokkal traktálsz, mint valami ostoba barbárt, utána meg még lekezelőbben próbálod tetteidet megmagyarázni. Miért félnénk az állataitól egy jószándékú lombtündének, ha az szavatolja azok békésségét? És hogy nincs társad fel. bizalmunk? Pont itt öldösték halomra a sötét elfek a falumbelieket és még több száz fajtársamat. Előtte pedig pont azok a selfek irtották ki majdnem az egész falumat, akik barátnak hazudták magukat. Csodálod, hogy ezek után gyanakszunk? Inkább a jószándékom jele, hogy szabadon mehettetek utatokra. De viselkedésed és szavaid ezt is kétségbe vonhatóvá tették. Úgy viselkedsz mint egy sötét elf és talán az is vagy és ez csak álca vagy festék rajtad. A faluban majd asszonyaink megfürdetnek és akkor ez is kiderül. – zárta le a vitát, miközben látta és hallotta már harcosi megérkeztét és többek közeledtét. – Nem akarok további harcot, de itt én parancsolok és ne akarjatok még több bajt. Lehet, hogy sok jó emberemet ölnétek meg, de nem jutnátok messzire. – figyelmezteti őket. – Ha magatoktól jöttök, ígérem igazságos ítélet születik és még a sebeiteket is ellátjuk, ha nem………………….- kardján megszorulnak Hraman ujjai. Emberei már közben körbe állták az idegeneket vezetőjük parancsára várva.

A vezért láthatólag irritálta az, hogy megpróbáltunk kiállni magunk mellett, ám úgy tűnt az kicsit lehiggasztotta, hogy én meghajoltam akarata előtt, és tisztelettel szóltam hozzá. A lombtünde azonban még ezek után sem volt hajlandó elismerni az agyaras felsőbbrendűségét, s azt, hogy itt bizony az ő szava számít. Egyet kellett értenem Hramannal abban, hogy pontosan úgy viselkedett, mint egy self, és nagyon messze volt az általam megismert, kedves, másokat és a természetet tisztelő erdei elfektől ez a modor, mint amit most Alia tanúsított. Érdekes módon Nava egyelőre csendben maradt, holott azt vártam volna, hogy ő még inkább kikel magából. Bár az is lehet, hogy a self adta Alia szájába a szavakat. Ki tudja mi mindenre képesek ezek az ördögök.
Az ork pedig ki is nyilvánította nemtetszését, ami nekem külön örömöt jelentett. Reméltem, hogy a két tünde jócskán megemlegeti majd, hogy így beszéltek Hramannal, és még nálam is nagyobb büntetést kapnak majd. Reményeimet pedig megerősítették Hramann szavai is, hiszen irányomba némi szimpátiát mutatott azzal, hogy nem ellenkezek vele. Persze az, hogy őt megkerülve jutottam ide, némileg rontott ezen a dolgon, de reméltem, hogy ezt is sikerül kiküszöbölnöm és kimagyaráznom magamat szorult helyzetemből.

- Igaza van, uram - kezdtem bele a magyarázkodásba továbbra is behízelgő modorral -, nem lett volna szabad Önt megkerülve bejutni erre az ork területre - értettem vele ismét egyet, ezzel is megpróbálva elnyerni a szimpátiáját.
- Minél gyorsabban be szerettem volna jutni, és amikor elém állt az egyik járőr, cseppet sem tűnt barátságosnak, és láthatólag pénzt várt tőlem, már ha élve át akarok jutni, én meg megadtam azt neki - válaszoltam kérdésére, kicsit elferdítve az igazságot, ám mivel tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis előkeríti az illetőt, így jobbnak láttam nagyjából az igazat vallani, majd Aliához fordultam:

- Te pedig, elf - vagy inkább self? -, legyen eszed! - szóltam oda neki nem túl barátságosan.
- Jobban tennéd, ha végre belátnád, hogy itt Hramann a vezér, és némileg tisztelettudóbban is beszélhetnél vele. Már persze ha nem akarod magad alatt ásni a fát - vontam vállat, mert nekem tulajdonképpen mindegy volt, hogy mit csinál a zöldike. Nekem csak jobb, ha ő tovább rontja a saját helyzetét.
Eközben megérkeztek az ork harcosok is, én pedig kíváncsian vártam, hogy most mi fog történni, és hogy a harc, ami jelen állás szerint kibontakozóban volt, meg fog-e történni, vagy a tündérkék mégis megadják magukat, és elmarad a csata, amit én díszpáholyból nézhetnék végig.

Hraman vezért végighallgattam,és csendben figyeltem a szavaira.
Nem volt eddig sem rossz szándékom,ahogy most sem,csak lehet arra érti,hogy "megvédtem" magam és a családom a doki szavaitól?
-Veled megyek a faludba,de egyedül!..az állataink és a húgom itt marad!-intettem Mellonnak,hogy várjon itt rám a többiekkel.
Legyen ahogy kívánod!..a fürdetést nem értem igaz,de legyen a kívánságod szerint!-hajoltam meg előtte bele egyezőn.-Mehetünk.Nem ellenkezek.És láthatod majd,hogy igazat szólok.nincs mit takargatnom!
-És amint mindannyiotok megláthatjátok,hogy az vagyok,akinek látszom,és mondom magam,egy lombtündének!..akkor ezzel ezt a vitát lezárhatjuk,és azon nyomban elhagyjuk a falutokat,a földeteket is,hogy békében élhessetek továbbra is a területeteken!..mert ahogy ide békésen érkeztünk,és nem ártani!Mert a harc ami itt folyt sajnálatos,ahogy minden élet elvesztése is egy tragédia,ahogy magad is tudod,hogy népem nem a harc mellett dönt,ha más utat is lát a megoldásokhoz..de megértem aggodalmad,és dühödet a selfek ellen..de talán nem mindenki gonosz aki úgy néz ki mint a húgom,mert a bőre self,de amióta találtuk a folyón csecsemőkorába,a családom nevelte fel,és testvéremmé fogadtam,ahogy nem a bőre színe után itéltem el,mert az én családom számos tagját is lemészárolták a selfek..de mégsem itéltem el egy csecsemőt,ahogy a családom sem tette anno!..mert akik kegyetlenül megkínoztak és megégették felmenőimet,azok az ellenségek,nem pedig egy ártatlan gyermek,aki nem tehet róla,hogy megszületett erre a világra..
Lehet ,hogy az eddigi szavaim kétségeket keltett benned,mert óvatosságból tettem,hogy állataimat nem vittem a faluba,..és belátom,hogy ez talán másként is lehetett volna...

...így ha elmegyünk,nem kell tartanotok attól sem,hogy a vadjaitokat vadásszuk,bár eddig is a saját étkünket fogyasztottuk...-hajoltam meg a vezér előtt elismerésem jeléül,és most is láthatta,hogy békésen és higgadtan szóltam...ahogy eddig sem voltam egy percig sem támadó.

Ha a Nővérem azt hiszi, hogy egyedül beengedem az orkok közé, akkor nem ismer eléggé. Az viszont, hogy az állataink a falun kívül maradnak, valóban jó ötlet.

- Alia, ez nem vita tárgya, hogy veled megyek. Eddig ketten küzdöttünk meg minden nehézséggel, ezután is így lesz, még ha ez egyeseknek nem teszik - nézek a dokira.

Látom, hogy furcsán néznek rám,

- Az a baj veletek, hogy csak a külsőről ítéltek meg. Nem is próbáltok megismerni, máris elítéltek. Legyen. De akkor ne csodálkozzatok azon, hogy így reagálok/lunk a vádjaitokra. Nem ismerek tisztább teremtményt, mint Alia. Szerintem néha már túlon-túl jó. Én csak a magam nevében beszélhetek, így azt mondom neked Vezér, hogy veled megyek, de figyelni fogok. Amint úgy látom, hogy bármelyikünket veszély fenyeget, megteszem a szükséges lépéseket. Szerintem Neked, mint harcosnak ezen még meglepődnöd sem kellene, képzeld magad a helyünkbe.
Az ember engem nem érdekel, de azt érzem, hogy sok sötét titka van. De bizonyára erre is meg vannak a megfelelő képességű harcosaid, hogy kiderítsék, mi van emögött az egész támadás mögött.
Részemről mehetünk - biccentek felé a fejemmel, amit akár tisztelet adásnak is vehet.

Odalépek Alia mellé, karba fonom a kezem, lábam terpeszben és várakozok.

A vita lassan csillapodni kezd és már csak azt kell eldönteni benne, hogy mind a két lány megy-e vagy csak Alia. Hraman emberei egyre közelebb érnek és közben a Doki újabb magyarázatba fog. És ne felejtsük el a törzsfő félbe hagyott ügyét!





A saját házában javában ég a tűz és főzés illatai szállnak fel a magasba. A kereskedőnő és a páncélos vitéz pedig már egészen bele feledkezett a beszélgetésbe a frissen főtt kávé mellett. Bár jól érezték magukat, cseppet sem a vendéglátója miatt. És egyre több szó esett a Jövőről kettejük között. No, nem szerelem, csupán az asszonynak tetszett az, hogy a férfi kalandra kész és szívesen lenne a testőre, ha megfizetik.
Ha pedig az ork nők jó alaposan megsúrolják Aliát, nem találnak semmit. Ám ez nem teszi cseppet sem kellemesebbé. Az állatok, amik a vita alatt ott maradtak, ha elmegy a faluba, feloszlanak hiszen csak azért jöttek, mert a természet gyermeke bajban volt.

A vitát Hraman nem hajtja folytatni, mert már így is alaposan feldühítették, de visszafogja magát, mert nem akar igazságtalan sem lenni és némi igazság van a szavakban, hiszen nem minden ezeknek az idegeneknek a hibája. Viszont muszáj megmutatnia, hogy nem szeghetik meg a feltételeket, mert akkor aztán elszabadulna a pokol, na meg azt sem díjazza, ha hülyének nézik, ezért mindenképpen tartani akarja a szavát. Különben is megérdemli mindahány!
- Az a legkevesebb Frank, hogy megmutasd nekem azt az orkot, aki beengedett ide azért mert pénzt kapott tőled és magam fogom kikérdezni és megbüntetni, erre mérget vehetsz, de ez nem mentesít az alól, hogy megszegted a szabályt, amit ismertél, mint ahogy magad is elmondtad. – zárja le a dolgot a doktorral, aki úgy látszik nem tiltakozik a vizsgálat ellen, aztán a két elf-hez fordul és komoran vonja össze homlokát. – Még mindig tiltakozol és háborogsz, de most már csendesebb vagy, mint az előbb, amikor olyan voltál, mint egy sárkány. – bár tény, hogy sosem látott az ork törzsfő olyat, el tudta képzelni. – És azzal vádolsz még mindig, hogy csak a látszatra adok, de egyrészt én nem ismerem „testvéred” élete történetét, mint te és a hallottak után mégis elvárnád tőlem és falum összes lakójától, hogy elfogadjuk ő más, mint azok, akik ugyan ilyen kedvesen közeledtek, egy tálból ettek velünk, akikkel a vendégbarátságra tekintettel megosztottuk utolsó morzsáinkat is. Mi orkok vagyunk, a háború, a küzdelem az életünk, mégis olyan viselkedést vársz tőlünk, ami nem a sajátunk. Nem ismerlek sem téged, sem őt és ne vesd a szememre, hogy a tapasztalataimból indulok ki. – int Nava-ra, aki a lombtünde védelmére is kel saját szavaival.
- Majd kiderül ki a húgod, vagy kis, de ne fenyegess, mert nem vagy abban a helyzetben és a doktor is sorra fog kerülni, hidd el, ahogy ti is.
Ha megérkeztek a harcosai és a kis csapat nem ellenkezik, akkor visszamennek a faluba, ahol mindenki külön kis „verembe” kerül, ami egy két méter mély és olyan 1 méterszer egy méteres lyuk ráccsal a tetején. Persze előtte még Alia egy jó kis csutakolásban részesül, amit ha békésen tűr, akkor hamar túlesik rajta, hiszen az asszonyok értik a dolgukat és kiderül, hogy nincs festék rajta.
Hraman közben behívja a járőröket, hogy majd a doktor meg tudja mutatni a megvesztegetettet és a sámán jóslatát is kikéri, aztán foglalkozik majd ismét velük.
Ráadásul bokros teendői közben elfelejtkezett a többi „látogatóról”, a lovagról és a nőről, akik szerencsére jól feltalálták magukat és nem reklamáltak a várakozásért, így most őket keríti sorra,
- Azt hiszem ennyi türelmes várakozás után megérdemlik, hogy utukra engedjem magukat, van valami kérésük?

Volt annyi sütnivalóm, hogy ne kezdjek el lázongani az ork vezetővel, és ne vonjam kétségbe döntéseit, hiszen azzal csak magamnak csináltam volna rosszat, és biztosra veszem, hogy akkor igencsak megjártam volna a dolgot. Így hát inkább hagytam, hogy vizsgálatot indítson az én ügyemben is. Egyébként is, az az ork járőr is hibázott, és nekem meg eszem ágában sem volt elvinni helyette az egész balhét. Így legalább az vigasztal, hogy ő is szívhatja majd a fogát emiatt, és nem csak én leszek szarban.

- Ez csak természetes - bólintok hát rá szavaira.
- A büntetést meg jogosan kapom, nincsen mentségem tetteim miatt.

Ezzel abba is hagytam a beszédet, mivel látható volt, hogy nem tudnál mivel megmásítani a döntését, így inkább tovább hallgattam a lombtünde, az éjelf és az agyaras párbeszédét, s úgy tűnt lassan a két elf is kötélnek áll, és belenyugodnak az elkerülhetetlenbe, bár továbbra is morogtak miatta, és nem nagyon akaródzott nekik elfogadni büntetésüket.
Végül aztán megjelent a többi ork is, és szépen visszavezettek bennünket a faluba, és mindannyian belekerülünk a saját kis vermünkbe.
A hely meglehetősen szűk és sötét, hiszen egyetlen vasrácson keresztül láthatjuk csak a külvilágot. A fala kicsit nedves is, és korántsem kellemes az itt tartózkodás. Ennek ellenére én a hátamat a falnak vetem, és a félig szétszedett táskámat a másik oldalra helyezem, és rárakom a lábamat, mintegy lábtámaszként használva, és igyekszem kényelembe helyezni magam, mintha nem is igen zavarna kellemetlen helyzetem, és türelmesen várakozom, hogy vajon mi vár itt rám, a sötét lyuk legalján ücsörögve.

Miután bekísérnek újra a faluba,elvezetnek engem egy kis viskóba,ahol megfürdetnek,és aztán betuszkolnak egy két méter mély gödörbe,ahol rácsok vannak a fejem fölött.
Nem szólok semmit,ahogy egy hangot sem hallottak a mosdatás alatt sem tőlem.
A verembe rakva sem ellenkezem.
Leülök és csendben meditálok.Összerendezem a gondolatokat,amit az erdő fái és növényei "küldenek" felém ,és türelmesen hallgatom szavaikat...és mindent hallok,érzek,amit az állatok is látnak,és hallanak...

Nővéremet elvitték fürdetni. Legalább Ő lemossa magáról a vért, a sarat és minden más "enyőkét", ami ráragadt. Minket a Dokival egy-egy verembe zárnak. A hely nedves, sötét, de legalább a teteje rácsos, ami beengedi a friss levegőt, és így láthatom az eget is.

Törökülésbe ereszkedem a verem alján, szememet behunyom és hallgatom a körülöttem lévő hangokat, neszeket. Hátha valamit kiszűrhetek belőle, ami ránk vonatkozik. Az orkok nem túl halk szavúak, ezért még a messzebb lévő beszédet is jól lehet érteni.

Valami sámánt emlegetnek, aki részt vesz a döntésben velünk kapcsolatban. Na erre kíváncsi vagyok. Nem hiszem, hogy Aliával és velem sokra menne, de majd meglátjuk. Egyébként eltervezem, hogy ha elkezdődik a kihallgatásom, elmondom, hogy valóban büntetést érdemlek, amiért leszedtük a fáról a vezért, ahol azért ült, mert a két halállovag odakergette, aztán azért is büntetést érdemlünk, mert beszálltunk a harca és derekasan ki is vettük a részünket benne, és még azért is mert a Doki által ránk szabadított harmadik halállovagot is segítettünk kicsinálni. Nyugodtan vehettük volna a kalapunkat és tovább állhattunk volna, és hagyhattunk volna kibontakozni a másik kettőt. Ezek tényleg komoly vádak, várom is értük a büntetésem.

Ahogy hallom, megérkezett Alia is a harmadik verembe. Együtt a csapat. Kíváncsian várom mikor születik döntés, hiszen mi is ennénk, és innánk valamit. Szerintem megérdemeljük.

A vita végével mindenki visszatért a faluba, de még annyi vendégszeretet sem kaptak, mint amiben Aliánal és Najának része volt pár órával ezelőtt. Miközben az erdei tündét mosdatták, addig a Doki a bűntársára tett terhelő vallomást. Ám a félvér jól hallhatta, hogy még ez előtt ahogy a két emberhez beugrott volna a saját házába a vezér, közben vesztét érezve az egyik harcos más magyarázta egyik társának a saját történetét. Bár az világosan hallható volt a kunyhó félre eső árnyékában beszélgetők között, hogy valóban pénzt adott neki, de állítólag csak egy szépen faragott csont késért fizetségért. És a yrchi teljesen abban a hiszemben volt, hogy -ahogy az idegen gyógyító mondta- már Hramannal lebeszélte a dolgot korábban, hogy vizsgálódhat és a self tetemeket boncolhatja.
Ám a büntetés elért mindenkit és ezeket a részleteket nem mondta el a törzsfőnöknek, amikor ott álltak előtte. Valószínűleg csak védeni akarta őt attól a megaláztatástól, hogy egy ilyen hitvány ember őrá hivatkozott. Inkább csendben várta a büntetését.
Mellesleg, ha már szóba került, a kereskedő asszony és újdonsült lovagja csak annyit kért, hogy szétnézhessenek a híres csatahelyen. Illetve a nő felajánlotta, hogy hoz egy szekér kávét eladásra, ha van rá érdeklődő. Szívesen megkínált mindenkit, aki ki akarta próbálni a messze délen növő növény ízét.
Miközben a sámán és a vezér megbeszélést folytattak arról, honnan is jöhettek ezek a veszélyes lények, egy újabb őr jött társa mellé erősíteni a besötétedő éjszakában. A nyurgább társa halk, torokból jövő morgást hallatott, mikor a nagyobbik egy gyors mozdulattal belevágta a lándzsája hegyét Frank vállába. Megvillantotta az okvetlenkedő strázsára a fogait és csendben odébb állt. Jóval nagyobb volt a termete, nem félt tőle. Majdnem akkora volt, mint Win. Nem régen jött egy másik faluból a farkasháton lovaglók miatt érdeklődve majd letelepedett.
Vajon a Dokinak most a rosszabb vagy amikor kiengedik végre innen? Bár ennek a meláknak a mozgása kimondottan lassú, így Hramannak sose lehetne kihívója, ám úgy tűnik, zokon vette barátjával történteket. És nem a felettesénél panaszkodik, ha valamivel elégedetlen.
-A szellemek azt mondják, hogy egy gonosz istenség kelti életre mindig a halállovagokat. Bármelyik csatában megtörténhet az ilyen, a veszteni nem tudó lelkekre vadászik, hogy hatalmába kerítse őket.
Ám az őseink dühösek azért, mert Tech -szerintük- csak azért engedte be a falujába az idegeneket, hogy ők találják meg a csapdákat. És a te válladra helyzete annak elbírálását, ki mehet oda és ki nem. Most hogy már minden ork vezetője lett van elég embere ahhoz, hogy maga nézesse meg, biztonságos-e szülőfaluja.
Nem volt szép húzás tőle!


/Azt hiszem itt is meg kell köszönnöm a játékot. /

Az ork törzsfő végre elégedetten veszi tudomásul, hogy elég határozott volt ahhoz, hogy véget vessen a vitának és még nem is kellett, hogy eldurvuljon a helyzet, amit nem habozott volna megtenni, mert már így is megkérdőjelezhették volna egyes harcosai a tekintélyét, ami nem vetett volna rá túl jó fényt.
Mindenki a megérdemelt helyére jut, a verembe, de előtte még ígéretéhez híven Alia-t megfürdetik, bár természetesen maga sem hiszi, hogy a lány self lenne, de már csak a szava tartása miatt is megteszi. Mikor jelentik neki a végeredményt, int, hogy a lány is mehet a saját gödrébe, míg el nem dönti mi legyen a sorsuk és meg nem hallgatta a sámán szellemekkel való beszélgetésének végeredményét.
Bár nagy kedve lett volna ahhoz, hogy példás büntetéssel sújtsa az idegeneket tiszteletlen viselkedésük és hazudozásuk miatt, igazából nem akart újabb feszültséget az emberekkel, akik közül most már tudta, hogy ugyan úgy vannak becsületes, félelmet nem is merő emberek, mint szánalmas férgek, ahogy minden nép fiai között. Ennyit viszontagságos vándorlásai során már megtanult és pont ez volt a betolakodók szerencséje is, mert ha más orkba botlottak volna, akkor lehet már halottak lennének, valahol elkaparva.
Azonban miután az faluban maradt lovaggal és asszonnyal megegyezett és azok pár kísérő őrrel elindultak, hogy meglátogassák Georgia romjait, úgy gondolta, azért nem árt, ha az ember és a két elf is tanúja lesz, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ők.
Miután a doktor azonosította a felderítőt, aki átengedte őt megvesztegetés ellenében, azt maga korbácsolta meg és ítélte két heti konyhamunkára az asszonyok mellett és nem érdekelte, hogy az milyen mentségeket hozott fel.
- Meg volt a feladatot és a parancs, hogy mindenkit hozzám kísérj! Ha igaz,, ha nem amit ez az ember állít, megszegted az utasításomat és ez büntetéssel jár, te is tudod. – zárta le a vitát.
Később, mikor a sámán beszámolt révülete eredményéről, Hraman megnyugodott abban is, hogy nem a lányok és nem Frank az oka a feltámadt halállovagoknak, sőt azt is megtudta, hogy most már jogosan adhatja vissza a megbízást a knuutnak, mert a szellemek is így látják jónak.
Felhozatta hát Alia-t, Nawa-t és a doktort a veremből, lehetőséget adott nekik, hogy megfürödjenek és enni is kaptak, mielőtt elé vezették volna őket.
- A szellemek úgy vélik nem ti okoztátok a bajt Georgia-ban, ezért, na meg a harcban mutatott bátorságotokért most elmehettek bántatlanul. Nem akarom azonban, hogy a területemen bóklásszatok többé, így kikísérünk benneteket a határig, aztán mehettek a szellemek védelmében. Mind ez megúszhattátok volna, ha egyenesek vagytok velem, egyébként meg láthattátok, abban az elátkozott faluban nem leltek semmit, csak ami eddig is volt: halált. Menjetek…….és ne gyertek vissza.

Miután mindent elrendezett, Hraman meglátogatta Tech-et és tudomására hozta a sámán látomását, kezébe téve a továbbiakban Georgia sorsát és a lehetőséget, hogy kiengesztelje a dühös szellemeket.


//Köszönöm a mesét és a többieknek a játékot, nagyon élveztem //