Úgy látszik elérte Hraman a kellő hatást, mert az őt sértegető nő tartózkodik a további ilyen megnyilvánulástól, ezért elégedetten morran fel, hogy ilyen gyorsan helyrerakta a némbereket, bár a másik egyelőre csendben van, úgy néz ki, hogy eléggé helyben hagyták és vér is gazdagon díszíti, igaz láthatólag azért ellátták őket.
- A szellemekre, hát honnan tudjam, ahogy elnézem a saját fajtád van odakinn, miért engem kérdezel? – morog vissza érdes hangon, mert attól, hogy hasonlóan foglyok még nem kedveli a gyilkos fajtájukat. – Kérdezd meg őket, asszony. – próbálgatja közben, hogy mennyit engednek neki a láncok és, hogy mennyire nyerte vissza az erejét.
Az izmai működnek, bár fájni természetesen fáj mindene, de úgy látszik a hátán lévő szúrás nem ért létfontosságú szervet, így komolyabb gondot nem okozott. Máris a szőkésen jár az esze, mert itt és így nem fog maradni, az biztos.

Revan arcán mosoly jelent meg, az ork szavaira.
-Azaz azok az idióták azt hitték a kis párbajunk végén hogy jó ötlet lesz minket össze zárni a foglyaikkal, s minket is úgy tartani mind őket. Az ezredes mosolya semmit nem változott közben.
-Az pedig hogy meddig is leszünk itt az attól függ mennyi igazad is volt abban hogy ha elhagyják az országot az első lord nem vadásza le őket. Ezredesünk hangján érezhető volt az "ezt jól elbasztad zöldfülű" hangzása, ami nem éppen a kedvesebbik közé tartozott.

Az ideiglenes hadvezérasszony úgy nézett a szemtelen agyarasra, mint egy eltaposni való féregre. És nem is gondolt róla mást. Hamarosan kiszáradt torokkal érezheti, hogy nem kap levegőt, hiába kapkodna utána. Eközben az éjtünde vigyorgó arccal bámulta.
-Talán „Asszonyom, igen asszonyom!” Nem tudom, mióta vagy Zevadarban rabszolga, de már épp elég ideje, hogy taníthattak volna egy kis modort a szűk koponyádba.
*A kérdést nem közvetlenül Hramannak intézte az előbb és erősen félre értette a férfi, ha úgy érezte, bármilyen szinten is élőlénynek tekinti. Csupán egy tárgynak.
-És jobb lesz, ha félnek tőle. -mondta Revan felé fordulva és eleresztette áldozatát az átok szorításából- Ugyanis nélkülem is könnyen a maga oldalára állíthatja a hű embereimet. Már pedig akkor két hadtest jut egyre. És nem tudom, hogy mi a terve a volt Awernodyas csapatokkal. Ekkora túlerővel szép lassan fel lehet őrölni még egy jól szervezett védelmet is.
*Nem tudta, hogy hol vannak, hiszen országuk északi részén vesztette el az eszméletét, mialatt ellenfelével párbajozott. Úgy gondolta, hogy az ork vadász csak régebben, Demertorral kötött szövetség előtt fogságba esett szolga lehet csak. És valahol a Lápvidéken vagy a Fekete hegyekben lehetnek, bár az ajtón kinézve a szomszéd sátorra látva nem tudta megállapítani a pontos helyzetet.

Az ork népség nem becsüli le az asszonynépet, de csak a saját asszonyaikat tartják valamire, akik kardot ragadnak és ezzel kivívják a hímek legnagyobb megbecsülését. De ezek itt nem ork asszonyok voltak, ráadásul még a gyilkos faj legalját testesítették meg Hraman szemében.
Nem tudja mit követtek el, lehet, hogy csak a férfiakat szolgálják ki, de semmiképpen nem hagyja szó nélkül, hogy sértegessék. A válasza azonban láthatóan nem tetszett annak, aki eddig is beszélt hozzá.
a fiatal vadász morgása megakad és úgy érzi valami a mellkasára telepedve megakadályozza, hogy lélegzethez jusson, levegő után kapkod és döbbenten mered a vigyorgó nőre.
Ezek a némberek is varázstudók, démonfajzatok?
Agya zakatolva igyekszik felfogni az új információt és a szavakat, amit a másik hozzá intéz közben.
Na, nem mintha ettől „jó modort” tanulna és főleg esze ágában sincs sehogy sem megszólítani a gőgős szajhát, csak legfeljebb beverni a koponyáját, hogy ne tudja használni rajta az igézetét.
Köhögve dől előre, ahogy végre hirtelen oxigén önti el a megviselt tüdejét.
- „Kitépem a nyelved démonszuka” – hörgi saját nyelvén, mert egyelőre sajnos nincs esélye, hogy ezt a gyakorlatban is megtegye, de ami késik, nem múlik. – Nem vagyok rabszolga és nem is leszek! – jelenti ki azonban tisztán és hangosan pár minutum múlva.
Azt, hogy miről beszélnek, kitől kéne félni, milyen hadtestről beszélnek, nem is érti, de nem is érdekli. Öljék halomra egymást, neki az lenne a legjobb.

Ezredesünk mosolya nem hagyott alább, sőt még szélesebb lett.
-Fogja fel Hadvezér asszonyság, hogy olyan helyzetbe vagyunk ahonnét Uráldur hadvezérünk nem fog ki húzni. Bár mit is várok egy ostoba frissen avatott zöldfülűtől. Nézett az elfre gúnyosan pont annyira örült az ő látványának élve mind annak a gondolatnak hogy bármelyik pillanatban bejöhet valaki és meg nyúzhatják elevenen vagy még rosszabb. Közben az orkra tekintett.
-Mi a neved ork? A másik fajankóval ellentétben nekem van annyi eszem hogy tudjam mi érte is lehet egy orknak, de hát mit lehet tenni ha mostanság a hülyét léptetik elő, s nem azt aki ért is ahhoz amit csinálni. Kérdezte az orktól s valamilyen szinten bocsánat kérésnek szánta a hadvezérasszonyság szavait már amiket halott.
-Az enyém Revan, mind hárman jobban járunk ha nem azt nézzük ki tudja előbb meg ölni a másikat, ha végeztünk itt felőlem akár meg is öletheti magát hadvezérasszony, de addig is legyen szíves befogni a száját és nem sértegetni azt aki ellen kevés az esélye fegyverek nélkül, de még azzal is. Fordította fejét a hadvezér asszonyra. Majd csak minimálisan az orkok nyelvét használva szól felé amit nem biztos hogy jól használt te tudod egy pár szót, bár ez inkább az orknak szólt.
"-ha meg teszed én leszek az első aki segíteni fogja nemes célod" Majd fejét közben az ork felé fordította a reagcióját látván.

Graccident szemében igen gyorsan süllyedt a társaságuk egyetlen másik sötét elf tagja is. Egyfelől mert elkövette kétszer ugyan azt a hibát. Egykorúak voltak, mégis meg volt róla győződve, hogy valamelyikük komplett idióta. És ezzel a viselkedéssel alá is kezdte támasztani a felvetést.
Másfelől még mindig hűséges volt a hadsereghez és az országához. Így visszataszító volt számára, hogy lealacsonyodva hízelkedik egy más erkölcsűvel. Márpedig ha ez a más nem sötét elf kultúra, hanem az elpuhult külvilágé, akkor az rossz.
-Ti csak beszélgessetek nyugodtan! Úgy látom, egy szinten vagy vele. Én megyek, szétnézek kicsit.
*Ezzel szavai ellenére hátra hajolt és végig feküdt még mindig lótusz ülésben a lábaival, majd szétterítette a haját a földön, hogy ne szoruljon alá sehol és ne feszüljön. Ez után mozdulatlanná vált.
Kilépve a testéből egyszerűen csak átsétált anyagtalan lényével Hramanon és a sátor falán. Kikukucskálva meglepődve látta, hogy fák nőnek a hegyek között. Látott már ilyet. De azok a számos hadjárat során, amikről győztesen tért vissza...
Aszad démonszellemei nem hagyták el Zevadart és kevesebb hajlandóságot mutattak szolgálni idegen földön. Főleg, mert a toborzott pokoli légió nem kapta meg az ígért ajándékot a fiskálisok elleni támadás elmaradása miatt. Így a mágikus védelmet nem húzták fel minden nap, csak ha nagyon muszáj volt.
Eközben egy ördögfióka csodálkozva méregeti annak hús-vér holttestét, aki sátorok falain áthatolva bujkál az esetleg figyelő tekintetek elől, hogy kiszökjön. Mivel a láncok nem engedik a két ősembert a közelébe, így leginkább csak az őrök bejövetelétől tart. Ám hű társa tudja a módját, hogy visszarántsa a lelkét, ha baj van.
Pár óra múlva a vadász szülőfalujában settenkedik. Bebizonyosodott a félelme, hogy a rebellis osztagok végül mégis csak teljesítették a kérést és az orkok földjére vonultak vissza. De ugyan mi célból? A trónkövetelő nem is helyezhette volna magát periférikusabb pozícióba.
Látja a központban összegyűlt harcosokat. Hallja a dobot és belép a sámán viskójába. És megmerevedik. A banshee és a kölyök sámán is észreveszi...



A levegőt kapkodva tér magához.
-Ki az a Wirtschaftswund, akinek a haláláról beszélgetett a védőszellemetekkel a sámán fia?
*Nem mondta el, hogy feltételes módban hallotta. Pont arra számított, hogy ha úgy gondolja a kis szolga, hogy eldöntött tény, akkor hamarabb megered a nyelve.

Meglepődve hallgatja Hraman, hogy a másik elf nő mellette kezd el beszélni és rendre utasítja a másikat, bár ezzel sokat nem segített azon, hogy az orknak mi a véleménye a sötét tünde fajról, a gyilkosokról, akik majdnem mindenkit megöltek a falujában.
De ő se bolond, azért felfogja, hogy azért nem baj, ha van némi szövetségese addig, amíg nem dől el a sorsa vagy így, vagy úgy. Ezért végül csak morog valamit az alacsonyabbik éjtünde felé és megvonja a vállát, tovább feszegetve a láncokat, hátha meglazulnak.
Mikor az ork szavakat meghallja, azért érdeklődve kapja a nőre a tekintetét, aki még a nevét is megmondja és saját nyelvén ígéri meg, hogy segít neki a másikkal szemben.
~ Talán ezek ketten itt egymás ellenségei? Vagy csak engem akarnak valamiért megtéveszteni? ~
Bár elég jól játszsák a szerepüket, ha így van,mert Hraman szinte érzi a gyűlölet hullámait a két self felől egymás iránt.
- Hraman! – vakkantja oda, ha már kérdezték, de a segítségre csak bólint. – Meglátjuk!
A díszesebb ruhájú asszony ekkor hanyatt dől és olyan lesz, mint, aki meghalt. Ilyet látott már az ork, hiszen majdnem lecsapták miatta a lábát, így csak felhúzott szemöldökkel néz kérdőn a másikra.
- Mit csinál? Hogyan néz körül?
Tudj meg mindent az ellenségedről, ha mód van rá, tartja egy bölcs ork mondás és mivel a másik valamiért segíteni akar neki, talán látja rajta, hogy ő igazi hím, ezért reméli, hogy közlékeny is lesz.
Mindenesetre mikor a nőstény hirtelen zihálva megszólal, majdnem ugrik egyet ültében, de még időben fegyelmezi a döbbenetét.
- Micsoda? Honnan tudsz te Win…….mi az, hogy meghalt? Mikor? Hol? Hogyan? Az ne lehet! – hadarja kissé sápadtan, bár barna bőrén ez nem igen látszik. – A falu nem is esett útba! Hogyan tudtál ilyesmit? – önti el kérdéseivel a nőút, akit az előbb még szívesen megfojtott volna.

Ezredesünk gyorsan válaszol a kérdésekre.
-Egyszerű, elhagyta a szilárd fizikai testet, s a lelke körbe nézett miközben mindent lát és hal, csak őt nem érzékelik legalábbis ez a teória. Ezredesünk arcán a mosoly már alább hagyott.
-És egy újabb babona dőlt meg, legalábbis ilyen hazugság mellet már a fejünkre szakítottad volna a plafont. -Annak amit mondasz talán ha a fele igaz, de enged hogy ki találjam. Ezredesünk arcán gonosz vigyor ébredt.
-Hallottál valamit amit fontosnak tartasz, csak vissza már kicsit más kép mondod. Ha jól gondolom akkor annak a Wirtschaftswundnak még van esélye, hiszen nem ölték még meg csak tervezik, eltaláltam kicsi kém? Az ezeredes régen jártas volt abban hogy még a legbizonytalanabb véleményét teljes meg győződéssel legyen képes elő adni akár csak ezt a feltételezését s reméli hogy az elf meg tör.
-Viszont inkább azt kéne ki találnunk hogyan jutunk ki innen, viszont ahhoz legalább annyit adj meg az orknak hogy nem úgy beszélsz vele mint egy darab szarral. Ezredesünk arca arra engedett következtetni hogy már gondolkozik is a szökési terven.
-És ez rád is igaz Hraman, érződik rajtad hogy előbb tépnéd ki a gerincét a helyéről mind sem kedvesen szólj hozzá, s ez az érzésünk kölcsönös de most sajnos rá is szükségünk van. Igyekszik ezredesünk mind két felet rá venni az együtt működésre.

A nő elégedett volt, hiszen a reakcióból azt egyértelműen leszűrte, hogy fontos a harmadik fogolynak az, akit említett. Ám nem tudni mennyire volt köze ahhoz, hogy végül megbékélőbb hangon szólalt meg ismét.
-Azt hiszem, nem lesz más választásom, ha ennyire összemelegedtetek. Szükségem lesz a helyismeretedre a szökésnél. A te embereid égette fel a falut pár hónapja. Tudod, hogy mi merre van.
*Nem kívánta kommentálni a halál hírt a továbbiakban. Hallotta, hogy a bansheek már pár nappal az esemény bekövetkezte előtt megjósolják az orkok halálát. Minden falunak van egy védőszelleme. És elégedett volt így a mozaik darabkákkal, mert úgy gondolta Hraman szavaiból, hogy ha a „halálraítélt” nem hagyná el soha a falut, akkor minden bizonnyal egy rajtaütés fog következni és abba hal bele.

Eközben Wirtschaftswund kemény arccal vette tudomásul, hogy Damoklész kardja helyett egy másik fegyver lebeg a feje felett. Elkerülheti a halált, de amit a kis sámán krapek mondott, az túl zavaros. Ennél már az is nagyobb megkönnyebbülés lenne számára, ha egyértelműen közölték volna és felkészülne, hogy élete legvitézebb alakítását adja majd a következő csatában.

Idegesen pillant hol az egyik nőre, hol a másikra és legszívesebben tényleg kitépné a szívüket és azzal csillapítani feszültségét, hogy a még dobogó szervet nyersen falja fel.
Egymást marja a két szuka és folyamatosan ellentmondanak egymásnak, olyan információval és olyan névvel dobálózva, amit el nem tudja Hraman képzelni honnan vesznek.
Ezt a testből kiszálló dolgot is a démonok javára írja és ez megmagyarázná tényleg, hogy az éjtünde tényleg láthatott valamit és ettől kileli a hideg.
- Hazugok vagytok mind és gyilkosok, bármit is mondtok! – dühödik fel, amikor képtelen elmenni rajtuk.
Az alacsonyabb nő szerint a másik csak elferdíti a törzsfő halálát és az nem történt meg, amit a másik nem is tagad, de aztán azt állítja, hogy az, aki vele próbál szövetkezni, az irtotta ki a faluját, vagy annak az emberei.
- Ne akarj nekem tanácsokat adni némber! Ha nem lennék megláncolva már a szívetek a kezemben lenne. Hazudtok mind és ok nélkül gyilkoltátok le a népem. Hogy is gondoljátok, hogy segítek nektek? Előbb végeznék magammal. – tör ki belőle, pedig az előbb fogata meg, hogy addig színlelni fog, amíg talán segítenek neki.
De a falujának lemészárlására tett utalás sok volt neki. Nem volt jó színész, ork volt. Heves és elsöprő.
A magasabb self látszólagos békülékenysége is csak gyilkos hallgatást váltott ki egyelőre.
Tudta, hogy le kell higgadnia, de nehezen ment.

Revan ezredes gyorsan lereagálta a vádat.
-Ha én magam, vagy az én ezredem tagjai végezték volna a mészárlást túl élő nem lenne Zöldfülű. Vette oda a hadvezérnek fél vállról.
-De mind egy is ez is csak azt mutatja hogy kaptál egy magas rangot mert sikeresen bele feküdted magad s annak ellátásához már nem is értesz. Ezt mi sem bizonyítja jobban hogy még mindig nem ismered az Uráldur alatt szolgáló tiszteket, s azoknak a csapatait. Folytatta lekezelően, majd amikor végére ért szívest örömest tépte volna ki a hadvezér gégéjét, de erre sajnos most nem volt lehetősége, de ami késik az nem múlik.

A nő megvonta a vállát. Ha nincs itteni ismerete, akkor ő nem aggat rá olyanokat. Főként, hogy a kívánt reakciók már így is megvoltak.
-Elhiszem. Csak szóbeszéd alapján hallottam, hogy a nyolc karú pókok hajtották végre az akciót. Ez csak szóbeszéd. -majd elmosolyodik- Túl sok ilyen akciót tulajdonítanak az embereidnek alaptalanul.
*Ez után a hőzöngő fiúhoz fordult nem kevésbé kedvesen mosolyogva.
-Ha nem lennél megláncolva, akkor most hulla lennél és a zombid szolgálna fel odakint a lakomához. Esélyed sincs egy sötét elf ellen.
*Ezzel a fájdalom bűvös szálait hasította a húsába, hogy minden porcikája fájjon. Jól láthatóan élvezte, hogy neki még így is elég sok lehetősége van, míg Hraman csak béklyóit tépheti hasztalanul, ha kárt akar benne tenni.

Egyáltalán nem az az érdeke Hraman-nak, hogy itt most acsarkodjanak egymásra, de a nem olyan régmúltban történtek még élénken éltek az emlékeiben és nehezen vette már azt is, hogy együtt legyen két sötét elffel, nem, hogy még az, hogy kiderül egyikük felelős a faluban történtekért.
Viszont józan esze azt súgja, hogy most félre kéne tennie gyűlölködését, ha nem akar itt meghalni, aztán, ha esetleg sikerül megszabadulni innen, akkor még ráér azon agyalni, miként végezzen a két nővel, akik láthatóan legalább annyira kegyetlenek, mint hímjeik, ha nem jobban.
Annak azonban titkon máris örül, hogy ezek itt ketten meg tudnák ölni egymást egy kanál vízben, mert az csak az ő malmára hajtja a vizet. Ki kell játszani őket egymás ellen, talán végeznek egymással nélküle is. És már igen csak hajlik rá, hogy ne a magasabbikat válassza „szövetségesének”, aki már egyszer az előbb mondott rá igézetet és most, ahogy lecsap rá a fájdalom, már tudja, hogy megint tőle jön a „jutalom”. Fogát csikorgatva, de hang nélkül kuporodik össze, ahogy leteperi a kín, hogy ne okozzon örömet ezzel a selfnek.
- Neked sem nélkülem, ha itt szökni akarsz! – sziszegi vissza kimerülten, ha végre a nő leveszi róla az átkot. – Ez az az orkok területe és én vadász vagyok, ismerem a vidéket, mint a tenyeremet. Te viszont itt döglesz meg. Neked még van esélyed talán. – néz lapos pillantással Revan felé, leplezve, hogy bizony neki sem szánna sok jót népe gyilkolásáért, de ezt nem kell tudnia.

Revan nagyon jól tudta mi történt az orkkal amint látta hogyan kuporodik össze. Ki is használta az alkalmat s kedves társát akinek elég gondot jelenthetett már az ige fent tartása így a Halál átkával sújtja hogy biztosan meg haljon a kedves hadvezér asszonyunk mire észbe kaphatna hogy az átok sújtja addigra a halál démonasszonyának egy újabb áldozat Revan ezredesünktől.
-ez meg oldja a problémákat vele kapcsolatban, már rohadtul idegesített. Viszont te se néz hülyének, vakon annyira bízhatok benned mint az imént távozónkba, s ezt gondolom meg érted. Legalábbis nem kívánok orkok által el halálozni idő előtt olyan dologért amiben a kezem nem volt benne. Közölte az orkkal barátságos hangnemben.

A kínzás cseppet sem kimerítő Graccident számára, hiszen ezt a hóhérok és a vallatók sok óráig, akár napokig is képesek fenntartani, miközben elviselhetetlen fájdalmakat okoznak és az áldozat nem csak megtörik, de ha már elmondott mindent, amit tudott, már arról is beszél, amiről fogalma sincsen. Csak hagyják már abba és legyen vége!
Így Revan igen rosszul számol, ha arra pályázik, hogy fáradt az ellenfele és már nem képes védekezni. Ennek ellenére mégis sikerült és a nő holtan esik össze. Megszabadulva ezzel a kellemetlen társaságától.
Nem sokkal ez után az őrök egy ork sámánt hoznak be. Bár nem tudhatják a bent lévő, de ő mentette meg tudásával és gyors beavatkozásával a már majdnem elvérző Revant és párbajellenfelét még Zevadar lápvidékében.



Szürkés-barna bőre már éltesebb korról árulkodik. És egyelőre nem szól semmit, csak hagyja, hogy lelökjék a földre a negyedik cölöp mellé és odaláncolják.
Az őrök megvizsgálják a „baleset”-et és csendben elmennek jelenteni a történteket.

Hirtelen ér véget a fájdalom és kell némi idő, míg Hraman rájön, hogy nem a gonoszabbik nő kegyelmezett meg neki és hagyta abba a kínzását, hanem a másik sötét elf szuka végzett vele, vagy legalábbis nagyon úgy nézett ki, de a látottak alapján már semmiben nem volt biztos. Akár meg is játszhatta a dolgot.
Abban viszont biztos, hogy soha egy percre nem lazíthat ezeknek a selfeknek a közelében, ha életben akar maradni.
- Az érzés kölcsönös asszony, hiszen gondolhatod, hogy a szavadnak annyira hiszek, mint abban, hogy piros hó esik. – dünnyögi felülve, ahogy izmai kezdenek működni.
Azonban még a szava is elakad, amikor meglátja, hogy kit hoznak a sátorba és láncolják ugyan úgy le, ahogy ők is vannak. Nem is érdekelte Hraman az, hogy az őrök szó nélkül vették tudomásul egyik társuk furcsa halálát.
Nem tudhatja, hogyan került ide, de egy idős sámán elfogása nagy veszteség a törzsnek és azt mutatja, hogy az éjtündék erősebbek még annál is, mint gondolta volna.
- Khadan! (tiszteletteljes megszólítás) Mi történt? Hogyan kerültél ezeknek a démonoknak a fogságába? – kérdezi  halkan miután a döbbeneten túl van.

Ezredesünk kényelembe helyezi magát végülis jobb dolga nem volt egyelőre, viszont az be lépő őröket jól szemügyre vette magának s leginkább azt kereste kinek is csapatai ők, nem akart hiú lenni de tudta hogy most ép annyira van előnyős helyzetben hogy elfogják vinni ki kérdezni a hadvezér asszonyság haláláról.

A halál egészen biztosan kivizsgálásra fog kerülni, de még nem most. Aszad számára jelenleg a legnagyobb kihívás, hogy... mit is csináljon jelenleg. Idegen területen járnak és bár az előre küldött felderítőkkel igyekszik hatékonyan megtisztítani a nem kívánt szemektől a környéket, ez nem teljesül hibátlanul.
Mivel úgy tűnik, valóban nem üldözik őket, a rabok helyzete számára másodlagos kérdéssé vált. Ám nem úgy a foglyok számára.
-Több hónapja volt már, hogy a hegyekbe mentem gyógyfüvekért. Két elfbe botlottam és azzal vádoltak, hogy átléptem a határukat. Én mondtam nekik, hogy erről szó sincs, csak a saját falum területén bóklászok és ők eltévedtek. De nem sokat tehettem. Erősebbek voltak és mágiámat hatástalanították, amivel csak próbálkoztam.
Fogságba vetettek és most gyógyítanom kell a sebesülteket. De legalább nem ölnek meg. Borzasztó erősek, fiam! Jobb lesz vigyáznod.
*Mindezt ork nyelven mondta el. Hraman arra is rájöhet, hogy a nyelvjárása nem hasonlít az övéihez. És a tekintete megtört volt, mint akit már egy jó ideje rabként tartanak.

Mind ez a találkozás és beszélgetés fényes nappal történt, mikor a behatolók alszanak. Ám az est leszálltával újra útra kelnek, hogy folytassák az utat a völgyben.

A megdöbbenést a kérdések váltják fel, hiszen valahogy Hraman-nak nehéz volt még elképzelni is, hogy egy sámán kerüljön fogságba, hiszen az egész törzs az élete áron is védelmezte volna és ez baljós emlékeket idéz fel benne és nagyon reméli, hogy nem egy újabb falu kiirtásáról hall majd. De a szellemek? Hol voltak a szellemek, mikor az öreget elfogták? Miért nem segítettek rajta?
Aztán megkapta a magyarázatot és döbbenete csak még jobban fokozódott, hogy talán nagyon is lebecsülte az éjtündék képességeit, holott azért már így is sok olyat látott tőlük, ami kétségessé tette, hogy mennyire tudna nekik népe ellenállni, hiába vannak teli tűzzel és erővel. A mágiával csak a sámánjaik szállhatnak szembe – gondolta eddig. – de most ez is meginogni látszott.
- Hatástalanították a mágiádat? – próbálta megtalálni a hangját. – Ez ……ez borzasztó!
Csak nézte a megtört tekintetet és tudta, hogy a törzsek nagyon nagy bajban vannak. Valamit ki kell találni!
A beszédüket talán nem értette teljesen az elf nő, de az arcukról biztosan tudott olvasni és ennek sem örült.
A baljós, kétségbeesett gondolatait nem nagyon zavarta meg senki, aminek örült, annak viszont nem, hogy gyomra hangosan korgott és semmi jele, hogy nagyon foglalkoznának a foglyokkal, nagy a csend odakinn.
- Hányan vannak és merre tartanak? – néz a sámánra végül és kérdezi halkan, hiszen ő a gyógyítás közben láthat és hallhat dolgokat, ráadásul mégis csak ork területen vannak, csak tud valamit.
Mindenesetre ez adhat támpontot egy későbbi, lehetséges szökésre, ami mindenképp nappal kell, hogy legyen, mert ezek szerint ezek a tündék akkor nem annyira aktívak.
Ha tovább vándorolnak egyelőre nem nagyon tud mit tenni,megy amerre viszik.

Az ezredesünk végig néma volt, bár alig értette miről volt szó bőven eleget ki hámozott ahhoz hogy tudja neki köszönheti hogy még életben van.
-Köszönöm.
Szólal meg végül a sámán felé végül. Az ezredesünk más helyzetbe nem köszönte volna meg a dolgot, de most nem volt olyan helyzetbe hogy bármit is tegyen, így ha nem is elfel valakivel muszáj az életben maradást biztosítania még a legrosszabb helyzetekben is, ha az inkább tűnik egy más fajtájának a halál érintésének.

Az öreg csak bólint a köszönetre. Ám a fajtársa előtte feltett kérdésére a közös nyelven válaszol.
-Annyian vannak, mint égen a csillag. Mikor vonulnak, olyan lehet messziről, mintha sáskahad közeledne. És minél többet harcoltak az utóbbi időben, annál többen lettek. A számukhoz képest viszonylag csekély sérültet kellett ellátnom, még rátok is volt időm.
Nem tudom, hogy képesek eltartani ennyi embert. Hiszen ahol élnek, ott csak lakatlan mocsarak és kopár, fekete sziklák vannak mindenhol. De most kirajzanak a jelek szerint megint és még a szellemek sem tudják megmondani, hol csapnak le újabb varázstárgyra.
*Ő maga is szívesen elszökne, ám ez nem adatik meg mindenkinek. Az ork sámánok az oawák mellett keresett orvosok Zevadarban, hiszen az ottaniaknak csak jóval gyengébb tudásuk van e téren. És a két oughwari nem is sejti, hogy él távol egy éj tünde asszony, aki a rég múltban három sámánt is megnyúzatott, hogy motiválja a soron következőt, hogy beteg gyermekei életét megmentse. Mind hiába.
Ám ez a rész már inkább történelem, hiszen a férje az óta igen magas rangba jutott a katonaságnál.

/A vonulást nem írom tovább addig, amíg beszélgettek és tart az ismerkedés./

Ha nem lenne elfoglalva még mindig a sámán elfogásával és a gonddal, amit ez felvetett számára, biztosan meglepődik Hraman az elf nő feltámadt udvariasságán, de most nem foglalkozott vele.
Nem érdekelte az sem, hogy az idős ork a közös nyelven folytatta a választ a kérdésére, de sokkal okosabb sem lett tőle, mert valószínűleg az öreg jócskán eltúlozta a földjükre beözönlő ellenség számát, hiszen ha ennyien jöttek volna, azt tudniuk kellett volna! Más törzsek nem jeleztek sötét tündéket, ezek meg nem teremhettek itt hirtelen kinőve a földből! Vagy a hatalmukkal nem voltak csak tisztában?  Ráadásul egyfolytában harcolnak és mégis többen lesznek? Sebesült meg alig?
A fiatal vadász az ajkába harapva törte a fejét, hogy mi lehet ez. Persze hallott már ő is a régebbi háborúkról és azokról a varázstárgyakról legendákat, amiket most a sámán is említett, de számára ez csak mese volt, ami most hirtelen nagyon is valóságossá kezdett válni.
Beleborzongott abba, hogyha a selfek megint támadásba lendülnek, az első, akiket elsodornak az útból az ő népe lesz, hiszen már most sem kímélik őket és ha tovább mennek……..
- Meg kell szöknünk! Figyelmeztetnünk kell a törzseket! – tör ki belőle, de szerencsére észnél van és csak halkan beszél, azt is saját nyelvén, hiszen mégis csak egy éjtündével vannak összezárva. – Ha elindulunk, ki kell vinniük a sátorból és akkor látni fogom hol vagyunk és akkor kidolgozhatunk egy tervet. – veti fel, mert érzi a tehetetlenség súlyát.
Őt nem tartja semmi most féken, csak tenni akar valamit.

Revan nem igazán akart volna bele folyni ebbe de hát értékesnek akart tűnni ahhoz hogy magukkal vigyék az orkok.
-Erre a válasz egyszerű, azok az elfek már nem tagjai az államnak. Halálra, száműzetésre, és még ki tudja mire ítélt ellenségeik a királyi trónnak, s az hogy egyre többen vannak az annak köszönhető akkor hogy egy már elhunyt lázadó csapatai is itt vannak, voltak s most csatlakozik hozzájuk az a semmire kellő Aszad is aki nem régiben írta alá a saját halálos ítéletét. Közölte az elf, s eszébe jutott hogy ez neki még előny is lehet ha Rektharrék a táborban vannak még ha fogolyként is.
-Viszont sámán, láttál közöttük egy az én páncélzatom színeivel meg egyező férfit? -Ha ő itt van akkor még van esély arra hogy... Soha senki nem tudhatja mivel akarta befejezni Revan a mondatát, de a szobában hallók is csak a hirtelen meg állást vehették észre.

A szellemi vezető erősen gondolkodott, majd megrázta a fejét.
-Nem. Nem láttam a katonák között a te páncélodhoz hasonlót. A legtöbben csak bőrpáncélt viselnek.
*Teljes őszinteséggel felelte. Majd Hraman felé fordult.
-Nos, téged nem rég hoztak, így talán többet tudsz arról, melyik törzs területe közelében járunk. Miben bízhatunk?
*Hamarosan fény villant a szemében. És ismét a sötét elfhez fordult.
-Várj csak! Egy alak volt nem rég a táborban. Azt hiszem, őt keresed, de már meghalt. Valamivel felbőszítette a vezetőket, mert egy őrtorony oldalára kifeszítették. Közel egy hete szedték le a holttestét és akkor indultunk meg.
*Még a szökésre nem volt ötlete, de a láncokra már igen.
-Amíg ez itt van, addig van esélyünk egy dologra. -mutatott Garcciára- Feltámaszthatom és ha végre sikerülne a varázslat, akkor talán képes lenne olyan erőt kifejteni, hogy összeroppantsa a vasat a kezünkön és a lábunkon.
*Ez még igen csak kezdetleges terv, de elég óvatos is volt ahhoz, hogy megvárja a többiek válaszát.

Akármennyire is gyűlöli Hraman a sötét elfeket, azzal ő is tisztában van, hogy talán még jól is jön nekik a szökésnél és esetleg a további harcok során is egy „szövetséges” tünde, aki ismeri a többiek harcmodorát, taktikáját, képességeit, így most igyekszik lenyelni érzéseit és csak a jövőre koncentrálni. mert ha nem sikerül időben értesíteni az ork törzseket, bizony lehet, hogy olyan veszteségeket szenvednek, hogy azt soha nem heverik ki.
Nem sokat tud még amúgy sem a vadász arról, hogy milyen a selfek katonai tagozódása, de azt ezek szerint ki lehet használni, hogy láthatóan ők sem egységesek, ők is törzsekre oszlanak, amit a ruhájuk színével jeleznek, ezért kérdezheti a nő, hogy látott-e a sámán hozzá hasonlót.
- Mikor engem elfogtak Yrch, a falum közelében voltak, de a völgyben vonultak és szerintem Georgia felé tartottak, de nem tudom meddig voltam eszméletlen és hová hoztak. – vörösödik bele még mindig a szégyenbe, ahogy eszébe jut, milyen bolond mód viselkedett.
Ha akkor nem támadja meg azt a kémet, akkor most talán már felkészülten fogadhatnák az elfeket.
- Bízni? – kérdezi vissza töprengve. – Talán a csapatom tagjai visszaértek és jelentettek a törzsfőnek, csak az a kérdés, hogy mit tesz ő. Nagy és erős törzsfőnök, de …….nem az aki meg tudja szervezni és összefogni a környékbeli orkokat. Az új knnut……., még nem ismerjük. – mondja a nem túl bíztató híreket.
Revan emberének esetleges halála természetesen nem rázza meg, neki elég, ha ezzel az eggyel kell boldogulni, viszont a sámán ötlete, hogy miként szabadulnának meg a ráncoktól, ráncokat redőz a homlokára.
- Feltámasztod? Élni fog vagy…..valami élőhalott lesz amíg megszabadít minket?
Valahogy nincs kedve a gyűlölködő nővel megkísérelni a szökést, talán még akkor is feladná őket, ha azzal nem nyer semmit.
- Ha nem okozhat bajt, akkor csináld, de először engem szabadíttass meg a láncoktól, hogy ha gond lesz, segíteni tudjak. – teszi hozzá bizonytalanul. – Ha velünk akarsz jönni, akkor te is vesd be magad asszony. – biccent Revan felé.