Hiába nem örült Hraman, hogy rámérték a szellemek és az új knuut ezt a feladatot, azért tennie kellett a dolgát. Ork volt, így nem esett nehezére eltitkolnia az érzelmeit, amivel meglepődését palástolta, ahogy mindjárt három nőstény is a nyakába szakadt, ráadásul a sötét elf alaposan felkavarta az emberei és a saját érzelmeit is. Ráadásul láthatóan nem voltak képesek felfogni, hogy  mennyire pengeélen táncolnak.
De a kinézetük ellenére az agyarasok nem voltak barbárok – legalábbis nem annyira, mint, ahogy sokan gondolták, - így Hraman visszafogta indulatait és erre intette a harcosait és a falubelieket is.
Végül is a holtak, legyenek bármely faj fiai is, megérdemlik a tiszteletet, ez ő is belátja, így végül nagy levegőt véve, elerjeszti izmait, melyeket eddig megfeszítve tartott.
Különben sem akar össze tűzésbe keveredni a lombtündékkel és láthatóan ez a lány itt előtte, elég kitartóan védelmezi a másikat.
- Úgy tudtam, hogy az erdeiek gyűlölik az éjtündéket, így nem nagyon értem részedről ezt a kegyeleti dolgot, de mehettek, ha akartok, azonban harcosaim szeme rajtatok lesz. – int végül az ork faluvezető.
Azonban a madarak felvonultatására csak értetlenül néz, valahogy nem erre számított.
Nem kerüli el azonban figyelmét helyettese ténykedése, de bízik benne, hogy tudja a dolgát, így nem állítja meg őket.
- Biztos hasznos társaság. – vonja meg a vállát Hraman a madarakra. – Remélem, hogy más meglepetést nem tartogattok. Elég jók a nyomolvasóink és a nagy jövés-menés miatt elég sok járőröm van kinn. Tényleg! láttátok már a Vonyítókat? – int az egyik éppen visszatérő farkasháton lovaglóra.
Nem tudja, hogy a lányok lódítanak-e, de ad egy esélyt nekik még hátha akarnak még valamit mondani.
Ha nem, akkor útjára engedi őket, maga meg vissza megy a kereskedő nőhöz és a páncéloshoz.

Picit örültem,hogy az apró füllentésem a madarakkal bejött..bár éreztem,hogy erre nem számított Hraman...de az a lényeg,hogy sikerült egy időre "elterelni" a figyelmüket a Barátainkról,aki jóval távolabb voltak a Falutól.
Bár kicsit furcsáltam a farkasokon lovagló Vonyítóknak nevezett járőröket,de hát sokfélék vagyunk.
..de a lényeg,hogy mehetünk...
-Köszönöm Hraman uram,hogy megengeded,hogy eltemessük a hozzátartózóinkat ,akik elvesztek..és biztosíthatlak,hogy amint "végzünk"..azután elhagyjuk területeteket!-hajoltam meg tiszteletem és köszönetem jeléül.
Navára néztem,hogy rápillantva éreztessem,hogy itt az idő indulni..minél hamarabb..de szép lassan..
Ezután megvártuk,míg a falusiak utat engednek nekünk,és határozott léptekkel vettem az irányt a harcmező felé..és ahogy ránk néztek a lakók,már nem volt bennük gyűlölet,inkább csak félelem..de ez nem a testvéremnek "szólt"..hanem annak a Fajnak,ami eddig csak fájdalmat és halált hozott erre a vidékre..
De ahogy kikerültünk a házakon túlra..és a látótérben sem voltunk már..végre odaértünk a célunkhoz..ahol nemrég hatalmas mészárlás,és csata folyt..de sokkal kevesebb "áldozatot" láttunk a mezőn,mint gondoltuk..és kezdtünk körbenézni a maradványok között..
Hectorék e közben egy másik,kerülő úton közeledtek felénk..és csendben és éberen figyelve ,nehogy felfedezzék őket a farkasokon járőröző katonák.
...de az is igaz,hogy melyik Nagymacska nem tud lopakodni?!-mosolyodtam el,erre a gondolatra..
Csak egy érdekes hangra lettem aztán figyelmes..csak éppen nem az volt ,amire számítottam..hanem egy ember..

Végül az utolsó pillanatban sikerül előkapnom a bárdomat és beleállítanom azt a lény koponyájába, melynek következtében teljesen beterít annak agyveleje, de a halállovag még ezt is túlélte, a pokolba is! Ráadásul a bárdomat is eltulajdonította, ugyanis mikor azt megpróbáltam kiszedni a koponyájából, nagy döbbenetemre az benne maradt, a fa nyele pedig eltört, ami a kezembe maradt. Káromkodva dobtam el a csonkot. Most vehetek majd egy új bárdot, pedig ez volt a kedvencem! Úgy szelte a húst és vele együtt a csontokat, akár a vajat!
A többi felszerelésem viszont még megvan, így habozás nélkül rántom elő az egyik nagyobb darab késemet, amit magammal hoztam. A mérgek valószínűleg nem hatnának rá, így azokkal inkább takarékoskodom. Sajnos azonban túl sok nagyobb késem nincsen nálam, ezen kívül már csak kettő lapul a táskámban, a többi csak szikék és kisebb pengék, így nem lenne szerencsés még ezt is a lényben hagynom.
Mindenesetre elszántan markolom meg a pengét és várom, hogy a halállovag támadjon, és csak akkor fogok én is újabb csapást mérni rá az ellenkező irányból.

Végre vége a bájcsevejnek. Alia elindul és én követem. Nem állom meg szó nélkül:

- Bámulatos a türelmed! Így mosolyogni csak te tudsz, és közben egészen máshol jár az eszed - mondom mosolyogva. Még jó, hogy ezt csak én tudom rólad.

Elindultunk a falu széle felé. Már egy ideje pengecsattogást hallok távolabbról. Látom Alián, hogy Ő is hallja, de valahogy nem akaródzik neki arra menni.

- Nem nézzük meg mi van a falun kívül? Szerintem valakinek segítség kellene - szólok Nővéremhez, de valahol máshol járnak a gondolatai. Tovább erősködök.

- Tudom, hogy nem a mieink vannak bajban, de azért megnézhetnénk. Egyáltalán mit keresünk itt?

Közben ahogy haladunk látom, hogy még mindig elég ellenségesen méregetnek a falubeliek, de úgy látszik hatott a vezérük intelme, mert nem támadnak.

- Mit akartál azokkal a madarakkal? Szerintem Hraman nem vette be ezt a kis füllentést. Igen tapasztalt harcosnak látszik.

Csak tudnám, hogy Alia mit akar tulajdonképpen....

Amikor a hegyesfülűek elindulnak az egyik embere még Hramanhoz lép jelenteni, mielőtt még a két másik bóklászó felé tekintene.
-Uram! Óriás pókokat láttak a környéken. De már elindultunk levadászni. Az egyik gyerek nem rég a keleti fertályról költözött át és azt mondja, ott sokszor láttak már. És azt tanácsolta, hogy gyújtsák fel a lándzsákat dobás előtt, mert az hatékony ellene.
*Ezzel egyet hátrébb lépet és lehajtotta a fejét. Egyaránt felkészült, hogy ha rossz döntést hoztak, akkor büntetést kap vagy akár kérdései lehetnek a vezetőnek és arra kell válaszolnia. Ám ha nem tartja fontosnak, akkor épp úgy tovább tud menni az itt maradt idegenekhez. Csak a helyzet teljes tudatában szerette, hogy legyen a törzsfőnök.

Később történt, már Georgia romjai között, hogy Nava azon tanakodik, vajon mi is a célja rokonának? Hiszen eddig még nem bukkantak nyomra a halottakat illetően. A sötét elfek az elvonuláskor az ork és self áldozatokat is felélesztették. Csupán néhány szerencsétlennek a szagát érezhetik orrukban, akik az összedőlt épületek alá szorultak és ezért nem vették észre Hafez emberei.
És persze az egyiket mégis csak észre vették, ha a csatazaj irányába igyekeznek. Alia már egy ideje érezheti mágiája segítségével, ha figyelemmel kísérte a faluból sietősen távozókat és pókocskáját, hogy a tigris és a nyolclábúhoz vészesen közel értek az üldözőik.
A doki a hosszú kést előveszi és megvárja az újabb rohamot. Ismét széles ívben érkezik, ezúttal a lába felé suhintva. És a védekezésre most sem ügyel az őrült élőhalott.

Mikor a lombtünde búcsúzóul és köszöneteként megemlíti, hogy el akarják temetni a hozzátartozóikat, na ekkor keltette fel a legjobban Hraman gyanúját, aki eddig is kételkedve fogadta a két lány vagyis inkább csak az egyik szavait, hiszen a sötét elf akár néma  is lehetett volna, mert egy szót sem szólt egész végig.
Bár nem volt nagyon világlátott a fiatal ork vezér, de meg tudta különböztetni egyik hegyes fülűt a másiktól és abban személyes tapasztalata is volt, hogy Georgia falujában bizony egy fia erdei elf sem vett részt, arról már nem is beszélve, hogy a self mágia nem nagyon hagyott halottakat maga után és ezt kizárt dolog, hogy a lányok ne tudták volna.
Már a madaras mutatványt sem vette be, ezért el is határozta, hogy szemmel tartatja a párost, de ezek után már lehet, maga jár majd utána, mit is akarnak azon az átkozott helyen, ahová szíves szerint senkit nem engedett volna, igaz ő az orkok területéből sem akart átjáró házat.
Minden esetre, ahogy a lányok elindulnak utánuk küldi az egyik farkasfit, hogy míg lerendezi a várakozó kérelmezőket és maga is utánuk indul, rajtuk tartsa a szemét.
Mikor egyik embere tájékoztatja a pókok jelenlétéről, halvány sejtése támad, miért is bukkantak fel most.
- Küldj egy futár a csapat után, hogy ne öljék meg a pókokat, ha nem muszáj, csak tartsák fel. Oda küldöm a sámánt, hogy próbálja meg lefoglalni valami mágiával, míg utána kérdezek valaminek. Jól döntöttél, de egyelőre nem akarom, hogy az állatnak baja essen.
Ha csak nem tartják fel, akkor magához veszi a fegyvereit, kardját, tőrét és íját, aztán még biztos, ami biztos egy dárdát is, aztán a volt településre indult, mivel ismeri a környéket, mint a tenyerét, talán még közel a két lánnyal egyszerre is érkezhet.

Ahogy Nava szavait hallgatom..egyre jobban gondolataimba mélyedek..de ahogy látom,nem igazán érti a madarakat..bár ha jobban belegondolok..nem is nagyon hihető..de abban a pillanatban annak tünt,hogy "megvédjem"a barátainkat..
-Tudom,hogy elég hihetetlen a madarak felbukkanása..de igazából,nem tudtam hirtelen mit kitalálni.mert,ha idehívtam volna Hectorékat..az elég nagy riadalmat okozott volna itt a falusiak között..és most amúgy sem voltak velünk valami barátságosak..és már csak három "fenevad" kellett volna,hogy felbukkanjon itt,és robbant is volna a "lőporos hordó".
De most valami mégis nyugtalanít!..mert minden pillanatban "összeköttetésben"vagyok velük..de ahogy minket is figyelnek és követnek amióta a falut elhagytuk..nagyon rossz érzés fogott el..
..mennünk kell a barátainkhoz!..de most már a szélnél is sebesebben!..valami bajt érzek,mert most elég össze-vissza gondolatok "érkeznek "Tőlük..és nagyon nem jelent jót!..
A húgomra néztem,és siettető pillantással kérleltem,hogy most jöjjön...mert nagyon szükség van ránk..
A szelet hívtam segítségül,hogy minél gyorsabban odaérjünk Mellonékhoz..és látom,hogy éppen csak,hogy a hadonászó és kiabáló orkok előtt érkezünk meg a barátainkhoz..akik Hector elé "állva",vicsorognak a felböszült tömegre..és védelmezőn tartják távol a pókpajtásuktól a járőröket..

Végre Alia is magához tér a mély gondolatokból. Ahogy felkapja a fejét, már tudom, hogy baj van. Tristán, Mellon, Hektor - hasít belém barátaink neve. Abban pillanatban érzem, hogy a szél felkap és már repülünk is hozzájuk.

Ahogy megérkezünk rögtön a társaink és az orkok közé vetjük magunkat. Részemről rögtön kivonom mindkét kardomat és támadó pózt veszek fel. Alia - látszólag - nyugodtan áll mellettem, de érzem, hogy ahogy támadnak az orkok rögtön kész azt kivédeni.

- Nyugi fiúkák, mi a gond? - próbálok velük szót érteni. Nem hinném, hogy Hraman adott nektek utasítást arra, hogy békés lényeket támadjatok meg, annál Ő sokkal bölcsebb. (Tehát erre ment ki a játék "jó" Hraman)

Teljesen lepereg róluk a mondandóm, viszont megtorpannak. Szerintem nem azért, mert sokat gondolkodtak volna, csak csupán a meglepetéstől. Belegondolva elég érdekesen festhet vegyes társaságunk.

- Nem csináltunk semmi olyat, amiért így ránk kellene támadnotok. (De ha tovább bőszítetek akkor adok elég okot rá.)

Alián látom, hogy kommunikál a társainkkal, de csak úgy, hogy ő értse. Lopva Tris felé pillantok és próbálom lenyugtatni. Tudom, hogy Ő is olyan lobbanékony mint én.

(Talán mégis meg kellett volna mondani Hraman-nak az igazgat. Ő is harcos, így talán egy kicsit jobban megértett volna minket. Na mindegy ezt már elszalasztottuk.)

Arra leszek figyelmes, hogy szétnyílik a bokor és még egy pár ork bukkan fel.

(Na ez egyre jobb lesz!)

De legnagyobb meglepetésemre leinti támadóinkat. Hraman üzenetét hozza nekik, hogy még sem kell leölni a lényeket, várják meg őt. Addig is mindenki marad ahol van.

Egyre szimpatikusabb kezd lenni Hraman.

Tehát várunk, és meglátjuk mi lesz.....

Alia hamarabb megérzi a romok között sétálva, hogy baj van a barátaikkal, mint hogy kideríthetnék a csatazaj forrását. Így elkanyarodnak és más utat kezdenek el követni szélsebesen. És a törzsfőnök, akik eléjük akar vágni, már nem találja őket. Ám az ő fülét is megütheti a küzdelem acélpengései.
Ám nem pillanthatja meg az őrszemét lefizető alakot, mert két másik vonja magára a tekintetét, még mielőtt a düledező falak mögül fel tudna bukkanni a gyógyító és az élőhalott.
Egyik ismerőse, a régi törzsfőnök helyettese, Trutol piszkál valakit. Ő próbálta megszervezni a védelmet Al-Nuszra emberei ellen, de mind hiába! Válluk felett nézve ütögetik egymást gyors mozdulattal. Még egy élőről is könnyedén lepattannának ezek a mozdulatok, nem hogy egy zombiról! Csak azért csinálják, hogy gyorsabban végre hajtsák alantas támadásukat, mint hogy a másik védekezni tudna. És ezzel magukra hívva a válaszcsapást, amivel az ő karjukon vagy testükön is csattan egy „legyezgetés”.
Ahogy tesznek egy fél fordulatot, a vadász láthatja azt is, hogy kivel incselkedik régi ismerőse. Egy sötét elffel, ki itt maradt talán Hafez embereiből, de talán még korábbról! Lehet ő is egyike volt az erdő áldozatainak, akiket el tettek az útból, hogy a falusiak menekülni tudjanak.
Zajra lesz figyelmes a páros és ahogy oda nézve meglátják Hramant, azonnal karddal és pajzzsal rontanak rá. Testükön nekik is vérrel írt rúnák vannak, mely sokszor megjelenik ezeken az elátkozott teremtményeken. És az élőt megpillantva dühödt irigységgel vetik magukat a harcba.

/Eskü azt hittem, hogy Alia és Naja is veled lesz!/

Eközben a két elf lány megérkezik az út szélére, ahol a három állatot sakkban próbálják tartani. A gondot első sorban az erdei gyümölcsök gyűjtögetéséből hazafelé tartó három ork nő okozta, akik nem tudtak tovább menni a veszély miatt. A vadászok igyekeznek most még csak elrettenteni őket, ám Hectort egy olyan kis beszögellésbe nyomták, ahol az ösvény melletti fák kicsit eltávolodnak. Ám túl sűrűn helyezkednek el a törzsük ahhoz, hogy köztük az óriáspók közlekedni tudjon. Míg a többi irányból a tovább haladást pont a yrchiek vágják el. Az oroszlán és a tigris ott van vele és védelmezik, miközben az oughwariak ordítoznak!
-Takarodj innen! Nem mész el innen azonnal? Hess! -majd néhányan trappolva lépnek párat felé- Nem kotródsz el azonnal?
*A Főnök üzenete megérkezett, ám a végrehajtás nem igazán könnyű, ha akadályozzák a nőket a napi teendőikbe. És elzárják a haza felé menő utat.

Még alig éri el Hraman a szétrombolt falu szélét, mikor meghallja a harc eltéveszthetetlen zaját, hiszen mostanában volt része benne bőven. Kardok csengését hallja és máris futó lépésbe vált, mert szinte biztos benne, hogy a két lány keveredett valamiféle bajba és csak remélni meri, hogy nem a saját embereivel.
Azonban alig jut egy kicsivel előbbre, mikor megpillantja a két alakot! Az egyik nyilvánvalóan sötét elf, a másikat meg még ismeri is, hiszen Trutol elég nagy hírnévre tett szert a falujukat ért támadáskor. azonban azt is tudja Hraman, hogy az előtte lévők egyike sem él már. Ez látszik súlyos sebeiket, foszladozó testükön és éhes vicsorra torzult arcukon, na meg a vérrel rájuk rótt rúnák cikornyáin.
Az ork vezetőnek halvány fogalma sincs, hogy mire volt jó a színjáték, amivel egymást ütögették, még ha saját fajtársáról is van szó, soha nem bízott volna egy zombiban. A sötét elf meg valószínűleg itt „felejtődött” valamelyik ráomlott épületben és mostanra kaparta ki magát.
Annak ellenére, hogy nem is olyan rég egymás ellen harcoltak, most nagy egyetértésben fordulnak Hraman ellen, ahogy megpillantják.
Nem sok időt hagytak a fiatal orknak, hogy gondolkozzon, dühös támadásuk lehengerlő és ezt használja ki Hraman, mikor azonnal egy közeli fa felé rohan és rutinos mozdulattal kapaszkodik fel annak első ágára, majd akasztja le íját és küld gyors egymás utánban két nyilat is a zombik torkába.

Éppen "időben"érkeztünk,hogy lássuk és halljuk a nem éppen kedves szavaikat a vadászoknak.
Naja is próbál velük szót érteni..és lecsillapítani a kedélyeket..és ahogy így elnézem,nem éppen szerencsés,ha Hectort "beszorítanák"a fák törzsei közé..bár nem támad meg senkit,míg én nem kérem..de azért jobbnak látom csillapítani a Nagymacskáinkat is..és szép szóval elintézni a vélt gondot..
Közéjük állok,és megszólítom,a közelebb álló vadászt,kit talán szószólónak látok,aki eddig nagyobb "hanggal" volt ,és kedvesen megszólalok.
-Jó Uram!-biccentek felé-Nem szándékozunk semmiféle bajt okozni..és az asszonyok is mehetnek nyugodtan a dolgukra-nézek rájuk,kedves mosollyal-Nem bántanak senkit a Barátaim..nincs mitől tartanotok!..békésen elmegyünk,és így mindannyiunknak jobb lesz..és bocsásd meg,hogy feltartottuk Népedet..nem volt szándékos korlátozni utatok!..Nekünk sietős dolgunk van..és időzni nem szeretnénk..és türelmedet sem kívánjuk "feszíteni"!-bólintottam kedvesen felé..-Kérlek,hívd vissza embereid,és szavamat adom,hogy senkinek nem esik bántódása!..Az Állatok velünk vannak..és biztosíthatlak,hogy nem ártanak nektek!..de lásd,mennyire állom szavam,és biztosítom az ösvényt nektek..-ezzel a Pókocskám és a asszonyok közé is egy faágakkal és levelekkel emelt falat idézek,hogy biztonságosan és félelem nélkül tudjanak elhaladni előttük..és ahogy a fal felemelkedett Mellonék a másik irányba ki tudtak jönni a fal mögül.Mellon is barátságosabban lépkedett hátrébb a fal mögé..érezve és értve,hogy mit "akarok"...és aztán "kivezette"Hectort a fák közül..távolabb a másik irányba,mint amerre az orkok voltak..evvel is jelezve,hogy nincs bennük támadási szándék..ahogy eddig sem volt..csak védték egymást!..
.ahogy most, az asszonyoknak is szabad útjuk volt az otthonuk felé..és nem kell félniük,vagy aggódniuk a hazajutásukért..ahogy a vadászoknak sem..mert nagyon remélem,hogy megértik,és látják is a békés szándékaink..
Aztán Húgomra pillantok,és alig észrevehetően intek fejemmel,hogy ha itt "végzünk"..akkor mennünk kell gyors iramban!..mert valami nagyon "rosszat"sejtek Georgia "falainál"....ahogy a növények is félelemmel "beszélnek"arról a helyről..és hallom minden szavuk..

A Nővérem egy zseni. Bár nekem még mindig nagyon szelíd. Gondoltam, hogy békésem fogja megoldani a dolgot. De most nem is bánom. Látom Tristánon, hogy pattanásig feszülnek az izmai. Én is érzem a bizsergést a fejem búbjától a talpamig. Nem a jó fajtából valót! Alia már int is, hogy azonnal indulnunk kell.

Kardjaimat nem teszem el, valami azt súgja, hogy hamarosan nagy szükségem lesz rájuk.

A "fiúk" megugranának, de nyugalomra intjük őket. Azt szeretném, ha egyszerre érkeznének velünk.

Georgia már csak egy ugrás. Ahogy hallom nagyban zajlik a "buli".

Szememet Aliára villantom - nem is kell mondanom semmit - és azonnal érti mit akarok. Ketté válunk, én Tristánnal, Ő pedig Mellonnal. Hectort egyenlőre várakoztatjuk a fák mögött. Két felől bukkanunk ki a csatazaj színhelyére.

A kép egyértelmű. Hraman két élőhalottal harcol. Egyértelmű, hogy kinek a segítségére kelünk. A sötét elfet Aliára hagyom és hátba támadom a másikat. Érdekes a mozgásuk. Nekem túl lassúak, viszont iszonyatosan erősek.

- Mi újság Vezér? Egy kis nézeteltérés? - kérdezem Hramant, közben kaszabolom az ellent.

_ Alia egy kis tűz kellene - kiáltok Nővéremnek. Látom, hogy érti mit szeretnék. Mellon és Tristán vicsorogva tartják sakkban a támadókat, hogy ne tudjanak oldalra megugrani.

Lehet, hogy nem is válik be a tűz, valójában fogalmam sincs hogyan lehet megölni ezeket az élőhalottakat. Remélem Hraman-nak nagyobb gyakorlata van ebben, mint nekem.

- Mondd, hogy mit tegyek - kiáltok Hraman-nak.

A kivárás jó taktikának ígérkezett. Következőnek a lény a lábamat célozta meg, én meg egyet arrébb lépve sikereresen kikerültem a támadását, a kést pedig megmárthattam a halállovag bordái között, de úgy tűnt ez sem hátráltatja túlzottan, így a táskámat magam után húzva hátráltam, majd egy újabb támadást hárítva felkaptam azt a földről, és felvettem a nyúlcipőt, remélve, hogy le tudom hagyni a bestiát, de az nem tágított, továbbra is elszántan követett engem a romok között.
Nekem azonban semmi kedvem nem volt az összes létező fegyveremet és kínzóeszközömet felhasználni ez ellen az élőhalott ellen, és én sem akartam zombiként végezni, így inkább a menekülést választottam, ha már a visszatámadás nem igen vált be. Túl szívós volt ez a pokolbéli teremtmény, hogy a fene essen belé! És láthatólag túl gyors is ahhoz, hogy könnyűszerrel lerázhassam, így megpróbáltam inkább nyílt terepre csalni, vagy még jobb lenne, ha orkok közé terelném be, akár egy zabolátlan juhot, hogy ne kelljen egyedül folytatnom vele a küzdelmet. Sőt, ha szerencsém lesz elég agyaras lesz valahol a közelben, akkor akár ott is hagyhatom nekik ajándékba, én meg leléphetek onnan, rájuk hagyva a halállovagot, hogy csináljanak vele ők valamit.

Ez a tervem azonban úgy tűnt most visszafelé sült el, mert aminthogy megpillantottam egy furcsa bandát; egy orkot, egy hóelfet és egy lombtündét, rögtön rá kellett döbbennem, hogy immáron két tűz közé szorultam - illetve szorultunk -, mert ők meg épp két ghoullal viaskodtak épp, bár egyelőre úgy tűnt nyerésre állnak ellenük. Én meg most a nyakukra hoztam egy kedves halállovagot is, csak úgy ráadásnak, méghozzá az ellenkező oldalról.

- Üdvözletem mindenkinek - köszöntöttem őket kissé lihegve.
- Látom elkél a segítség mindannyiunknak - intettem a zombik, majd pedig az én kísértetem felé.
- Én meg meghoztam a nap díszvendégét, csak hogy emeljük a tétet. Két élőholtat legyőzni nem nagy dicsőség, nem de bár? - kérdeztem tőlük. Bár nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna, de az mindenképpen könnyebbséget jelentett, hogy immáron nem egyedül kell szembeszállnom a rémemmel, elvégre a többieknek is be kell csatlakozniuk a küzdelembe ellene, ha élve ki akarnak jutni innen.
- Javaslom, hogy cseréljünk ellenfelet. Enyémek a zombik, tiétek a halállovag - mondtam, majd már vettem is elő a következő fegyveremet, és nekiestem a közelebbik élőholtnak, a megboldogult orknak, és belehajítottam az egyik szikém, de közben azért a többi ellenfelemet is igyekeztem szemmel tartani, már amennyire tudtam.

Az orvos igen hamar rájön, hogy kockázatos egy ilyen szörnnyel felvennie a harcot. Hát gyorsan fel is vette a nyúlcipőt és eltervezte, hogy ahol lát legalább két orkot, ott ledobja hódolóját és ő angolosan távozik.
Terve meg is valósul, az enyhén megvagdalt egykori sötét elffel a hátában két agyarassal is találkozik, amiből az egyiknek úgy tűnik, nem örül. Bár ghoulnak nézi az új zombikat, ám ez csak addig, míg ők szembe nem fordulnak vele. Azok testén is vérrel írt rúnák vannak, mint sok halállovagnak az elbeszélések alapján.

Alia és Naja olyan -vagyis élő- orkokkal tárgyal, akivel az imént említett hősünk szeretne. Ennek ellenére feszült a hangulat itt is. A kis félreértést lezárják azzal, hogy egy magas sövényt húznak az ösvény mellett és ezzel mintegy világos határt húznak. Bár a yrchiek tudják, hogy ha akarná, könnyedén áttörné az óriás pók és barátai, ám mivel nem történik semmi, ezért félve oda-odapillantva mennek el mellette és folytatják utukat hazafelé.
A két erdei elf gyorsan visszaért valahogy Georgiába, ha még épp időben látta, ahogy Hraman alatt döngetik a fát a jómadarak. Kardjaikkal a törzset csapják, megpróbálva kivágni azt. Ám a két nő és a három állatuk arra kényszeríti őket, hogy felvegyék a harcot.
Vigyázni kell, mert veszélyes ellenfelek. A nyilak, melyek a torkukból kiállnak épp oly hatástalannak tűnnek egyelőre, mint az őröket lefizető szikéi. A tigris és az oroszlán elég gyorsan ugrál, hogy amikor elölről lekötik barátaik az élőhalottakat, akkor hátulról rájuk ugorva karmolják, harapják, ám hamar hátra lendül ilyenkor a pengéjük és kénytelenek kitérni előle. Hectornak is vigyáznia kell, mert bár mérete igen nagy, könnyedén levághatják néhány csápját, ha nem vigyáz!
De vajon mit tanácsol oda fentről a törzsfőnök? Hisz az íja oly hasztalan eddig, hogy el is rakhatja. És a titokzatos jelek felizzanak, ha túl nagy sérülést kapnának a halállovagok. Valahányszor komolyabban sikerülne megvágni őket, az őket életre hívó varázs megvédi a komolyabb aprózódástól. Csupán vágások és karmolások tucatjait szedték be.

Már elengedi két nyilát is Hraman, mikor a két élőholt eléri a fát és az orknak rá kell döbbennie, hogy ezek már halottabbak nem lesznek pár vessző által, viszont erősen meg kell kapaszkodnia, hogy ne essen le a fáról, egyenesen a karjaikba, hogy bevégezze földi pályafutását.
Kapaszkodva töri a fejét, hogy vajon, hogyan másszon ki a kutyaszorítóból, ahová sikerült magát beszorítani, hiszen innen nincs hová mennie csak lefelé.
Ekkor bukkannak fel a lányok és madarak helyett, most két nagymacskát hoznak, ami valamiért nem lepi meg, ahogy a méretes pók sem, majd a páros éjelf tagja, azonnal felmérve a helyzetet, karddal esett a fiatal vezér támadóinak, amivel legalább elvonta a figyelmüket és Hraman egy könnyed ugrással mögöttük érkezett a földre, most más kardját előhúzva és megforgatva.
- Hát nem vagyunk egy nézeten az életet tekintve az biztos. – vetem oda, miközben igyekszem távol tartani a zombi kardját a torkomtól. – Jól mondd self, itt csak valószínűleg a tűz segít, vagy talán még megpróbálhatjuk elválasztani a fejüket a nyakuktól, remélve, hogy az lelassítja legalább őket.
Nem bánja meg a faluban történt viselkedését, hiszen ezt követelte tőle népe védelme és nem is egy azon oldalt képviselik, de most nem számít ki, melyik oldalon áll, az élőholtak mindenkire veszélyesek.
Így aztán megpróbál Hraman úgy kerülni, hogy valamelyik zombi nyakát találja el, amíg Alia talán tüzet varázsol valahonnan.
Aztán, ha még nem lennének elég bajban, amit az is jelez, hogy rajtuk és az állataikon csak szaporodnak a sebek, ők meg alig tudják megsebezni a rúnákkal borított feltámadtakat, megjelenik egy újabb ember és nyomában……egy halállovag? Ez most komoly?
- Hát te, hogy a fenébe kerülték ide? – csattan fel a fiatal ork, egy vágást éppen csak hárítva a meglepődés miatt. – És, hogy szedted össze ezt a démont, valami ostoba praktikával sértetted meg e földet? – dühöng, hiszen eddig sem volt fényes a helyzet, ami most még rosszabb lett.
Hraman ellenfele a félszemű felé fordul annak hangjára, a falufőnök meg egy bukfenccel kaparintja meg a fára mászás közben eldobott dárdáját és vágja teljes erőből a halállovag testébe, miközben dühös káromkodás hagyja el a száját.
- Valaki gyújtson már tüzet!

Miután "megoldódott"az asszonyok hazajutása a falujukba..a lehető leggyorsabban vettük az irányt Georgia felé.
Nava és Tris ,Mellonnal együtt rávetették maguk a Zombikra..és valahogy kimenekíteni a fán "ragadt" Hramant..bár elég szorult helyzete volt,mert igencsak hasogatták alatta a fa törzsét..
de Húgi "nekiesett"egyből az ellenfeleknek,és így sikerült leugrania a fáról az ork vezetőnek..
..De ahogy igy érkezem is futtában Hectorral..egyszer csak egy lihegő ember rohan felénk..és mögötte egy halállovag..és nem lenne elég a zombik támadása..még ez is...alig hiszek a szememnek..
Látom,hogy a két zombin is vannak valamiféle jelek..és a Démoni szörnyen is..de egy ilyennel mintha már találkoztam volna..
A Zombik elég lassan mozognak..és mielőtt közelebb érnék a vagdalkozó "tömeghez"..a fák gyökereit hívom segítségül,hogy rátekeredjenek a lábukra..és aztán a testükre..így kissé lelassíthatom őket,míg a kardjukkal le tudnak csapni rájuk..és a fejüket levághatják könnyebben....de a Halállovag sokkal nagyobb "falat"..így a földet hívom segítségemre,hogy a talajt egyenletlenné tegyem alatta,és a nyilaimmal megtántorítsam a lendületébe..
Hallom húgom és az ork szavait..hogy "tűz kellene"..és egy ötletem támad..
-Hector!-nézek barátomra..-vond magadra a figyelmét ennek a bestiának..és addig tűzzel megpróbálom megállítani..de óvatos legyél!..csak távolabb csald ....és azután a zombikat,akik húgival küzdenek,tekerd be a hálóddal!..siess!..aztán kifelé..hátrálj..Mellonékat is vidd hátrébb majd..
A ruhámból szakítok egy anyagdarabot,és meggyújtom a tűzszerszámommal.... és a nyilamat "belemártom"a tűz lángjaiba..és nagy levegőt véve,lenyugtatva a légzésemet,a lehető legjobban célzok..
Már látszik a gyökerek rátekeredése a támadóinknak..és odakiáltok  a küzdőknek..
-Hátrébb!..megy a tűűűűűűzzzzz!!!!
..és a Rúnás ezüst íjam ,mint egy lángoló vonal,úgy hasítja a levegőt és az egyik zombiba beleáll..és azon nyomban a második tüzes nyilam is útjára engedem ..és a másik élőhalottba is beleáll..és a tűz megteszi hatását..lángolni kezdenek a ruhájuk..és "földöntúli"sikolyuk hallik...
..De még a másik hatalmasabb szörny még itt van..és egy pillanatra sem lankad figyelmem..mert ahogy a föld megmozdult alatta..így kibillentheti az "egyensúlyából"..és a tüzes,ezüst nyilam felé is repül!..és nagyon remélem,hogy a húgiék ,most,hogy már a tűz is lelassította a zombikat..levágják a fejük..és ahogy Hector és a többiek "biztonságosabb"helyre vonultak vissza a tűztől..most már teljes erővel tudunk együtt harcolni a halállovag ellen,ha már az élőholtakat hatástalanították....
.. az emlékeim szerint..az  ezüst hatásos ellene..és valahogy a hátába kellene kerülnöm,míg a többiek lefoglalják elölről..és akkor talán összefogva sikerül legyőznünk ezt a szörnyeteget.....
..és nagyon remélem,hogy Hraman is segíteni fog..mert elöszőr nem nagyon jó volt a "bemutatkozásunk"egymásnak...de hát hogy mondhattam volna meg,hogy három "vadállattal"utazunk...nem érthette volna meg,ahogy a faluban is nagy riadalmat okoztunk volna..amit nem szerettem volna,mert így is szúrós szemmel néztek ránk..pedig..nem volt semmilyen ártó szándékunk..és ezt talán most már megérti..csak remélni tudom..

Hraman-nak sikerül leugrania a fáról - és nem lehet rá panasz - azon nyomban beszáll a harcba.
Néhány pillanattal később feltűnik egy férfi, nyomában egy Halállovaggal.

Csak egy tized másodpercre lankad a figyelmem és máris érzem karomon a vágás nyomán keletkezett égető érzést. Eddig sem volt jó kedvem, de most igazán bedühödök.

- Te nyomorult - kiálltok oda ellenfelemnek - ezért a fejed veszem.

Eközben  Alia végre tüzet tudott gyújtani és már mártja is bele a lángokba a nyílvesszőt. Ahogy elengedi tudom, hogy célt fog érni, hiszen Nővérem nyila soha nem hord félre. Odapillantok harcoló társaimra és látom, hogy az ember nagy bajban van, de sajnos most már vele együtt mi is.
- Jöhettél volna egy kicsit később is - vetem oda neki két csapás között.

Hirtelen arra eszmélek fel, hogy Alia az ágakat, gyökereket hívja segítségül. Hát ezt már én is tudom - villan agyamba örömmel -, és próbálok segíteni neki. A Halállovag lába alatt hirtelen megremeg a talaj. (Na ezt biztos a tesóm csinálta) Én pedig megindítom felé az ágakat és  gyökereket.

- Alia, a szívkeresőt... - kiáltok, de nem is kell tovább folytatnom.

- Vezér - szólítom meg Hramant - vonjuk magunkra a teljes figyelmét, hogy Nővérem a hátába tudjon kerülni. Ember - kiáltok oda az újonnan érkezettnek - felénk gyere!!

Nem állom meg egy kis élcelődés nélkül és a nélkül, hogy ránéznék, Hramant szólítom meg:

- Azért remélem, most jobban örülsz nekünk, mint első alkalommal.

Nem tudom mit csinál pontosan a Nővérem, csak remélni tudom, hogy sikerül neki amit eltervezett, mert már mindannyian kezdünk kicsit fáradni.[/color]

Újdonsült harcostársaim, akik nyakába varrtam saját ellenfelemet, nem igazán örültek megjelenésemnek, ami eléggé érthető volt, tekintve, hogy eleve nem voltak valami fényes helyzetben. Ezt pedig igyekeztek ki is mutatni felém éles kérdéseikkel és foghegyről nekem szánt szavaikkal, de én ügyet sem vetek ezekre, bár azért válaszolok kérdéseikre, már amennyire ezt meg tudom tenni miközben az életemért küzdök.

- Az egyik ork járőr engedett át - feleltem az ismeretlen agyaras kérdésére.
- Ez a förtelem meg az egyik házból vetette rám magát. Biztos azt gondolta, hogy jó lenne egy orvos vacsira. Pechjére katonamúlttal is rendelkezem, így nehezebb falatnak bizonyultam a vártnál - feleltem, miközben elővettem zsebemből az egyik fiolámat, mely az embereknél átmeneti bénulást okoz, és jobb ötlet híján azt dobtam a zombik közé, hátha lelassítja őket valamennyire, mivel a táskámhoz elég nehézkesen fértem volna hozzá, így annak most legfeljebb pajzsként vehettem volna hasznát.

Szerencsénkre az erdeink is intézkedett, és hamarosan gúzsba kötötték a növények a furcsa jelekkel ellátott élőhalottakat, majd rögtön azután pár tüzes nyilat is eresztett beléjük, míg az általam ideterelt halállovagot egy kisebb fajta földrengéssel és földomlással próbálta meg levenni a lábáról, míg az ork megérkezésem pillanatában egy dárdával ajándékozta meg őt.
Úgy tűnt a selfnek végül támadt egy ötlete, mert elkezdett parancsokat osztogatni felénk, ami nem tetszett nekem túlságosan, de azért követtem őket, és ha van időm kivenni pár felszerelést, akkor azt is megteszem, hogy ne csak a különböző tartalék méregfioláimat tudjam a halállovagom fejéhez vágni, amikkel nyilván nem érek túl sokat.

- Frank-nek hívnak, éjtünde - morgom oda neki. - Egyébként meg orvos lennék.
- Remélem van valami tervetek, és nem csak vaktában utasítgatsz minket - tettem még hozzá, a tudtára adva, mennyire nem örülök, hogy parancsolgat nekem. Főleg egy self...

A három rúnával ékesített halállovag összetalálkozott. Ám a törzs vezetőjének nem kell eddig várnia, hogy megkapja ő is a felmentő sereget.
Még csak a két favágó nyüvi szépreményű jövőjét, mikor a két elf megérkezik és Hraman le tudott ugrani a fáról. Egy réz hegyű lándzsáját állítja bele hirtelen az egyik hátába és az a gerincét átroppantva hatol egészen a szívéig. De ami megölne és másodsorban nyomorékká tenne egy élő embert vagy orkot, az csak egy fájdalmas és még dühösebb hörgést vált ki ebből a lényből. És a fegyver beletörik. Szintén Yrch urának javaslatára a két karddal harcoló igyekszik nem csak feltartani őket, de levágni a fejüket is. Több kisebb sebet beszedtek, mire csikordul a fém a nyakszirten és szikrák közepette lepattan a vágás. Párszor még meg tudták kísérelni, mire jött egy őrült orvos.
Habár még páran úgy gondolták, hogy két különböző, rúnákkal ékesített zombi fajról van szó, ám mind a hárman ugyan úgy halállovagok. Hátukat egymásnak vetve kezdenek el küzdeni, egyre nagyobb gondban lévén a hirtelen rájuk támadó gyökerektől és ágaktól, ám ez megoldódik, mikor az őrt megvesztegető közéjük dob egy mérget. Míg az élőholtakra semmi hatás, a szétoszló gázfelhő enyhe pereme mindenkit elkapott a közelben és az életben maradottak érezhetik, hogy zsibbad a tenyerük. Ez után újfent kiegyenlítődött még a természet segítése ellenére is a küzdelem, hiszen a holtak nem érzik sem fejüket levágni igyekvő vágásaikat, sem a vegyszert.
Ekkor jön az idomár részéről a tüzes nyíl, mely megváltoztatja a helyzetet. Eddigre már a dokinak nagy darabok lógnak le a táskájából az állandó védekezés miatt és egyre másra esnek ki belőle az orvosi és kínzó eszközök. Egy ezüst hegyű szike, egy bilincshez hasonló eszköz. (Vagy talán teljesen az?) Remélhetőleg nem tartott benne méregfiolákat. Ám a három szívet ért nyílvessző áthatol a három célpont bőrén és a lángok terjedni kezdenek. Ég a ruhájuk, a szemük és hamarosan a kardjuk is narancssárgába öltözik. Természet Anya áldásából már csak a mozgó talaj maradt, hiszen a növények túl gyorsan perzselődnek meg a körülölelő hőben, melynek hullámait még az ellenfelek is érezhetik. És fájdalmasabb lesz mostantól az apró vágás is, mely tenyérnyi nagyságban okoz égési sérüléseket.

Az ork és a self minden tőlük telhetőt megtett, hogy megpróbálják fejteleníteni ellenfeleinket, de minden próbálkozás hiábavalónak bizonyult; egyszerűen csak lepattant róluk minden, míg mi egyre több sebet szereztünk be. Én táskapajzsomnak köszönhetően valamivel kevesebbet, de ezt meg mindent kibíró, harcedzett táskám sínyli meg, nagy-nagy bánatomra.
Mivel arra nincsen időm, hogy bármit is kikapjak belőle, ezért elkeseredésemben az egyik mérges fiolámat dobom rá a halállovagokra, de ezzel csak magunkat hátráltattam. Hamarosan érzem, hogy kezem elzsibbad és már-már alig bírom tartani rögtönzött védőfegyveremet, ami majdnem ki is esik kezeim közül, de az utolsó pillanatban utána kapok és sikerül megragadnom azt, minek következtében jó pár felszerelésem a földön köt ki, köztük néhány méregfiola is. Szerencsére el nem tört egyik sem, a lombtünde tüzes nyilai meg akkor találtak célba, így még időben össze tudom szedni őket a földről, köztük az ezüsthegyű szikét is. A bilinccsel viszont nincs időm és nem is akarok foglalkozni, mert ekkorra az égő halállovagok újból nekünk rontanak, míg én az egy szem szikémmel esek neki az egyik szívének, sebészi ügyességgel próbálva kivájni azt a helyéről, közben meg félig még épp táskámat tartom a fejem fölé, hogy azzal hárítsam a támadásokat.

- Fedezzetek és segítsetek, ne csak tátsátok a szátokat - kiáltok hátra a többinek, mert láthatólag nekik nem akaródzik közelebbi ismeretséget kötni a lángoló teremtményekkel.

Egyedül pedig sokra nem fogok menni ellenük egyetlen egy szikével a kezemben. Ráadásul csak remélni merem, hogy nem esik a fejemre egy mérgező üvegcsém se, és mindegyik a zsebemben lapul már, különben elég nagy pácban leszek. Elég jól ismerem a nálam lévő mérgeket ahhoz, hogy jobban tartsak attól, hogy abból kapok az arcomba valamit, mint magától a halállovagtól, így mikor látom, hogy még szaporábban hullanak belőle a dolgok, inkább hagyom a fenébe a védekezést, és már csak arra koncentrálok, hogy minél gyorsabban kivájjam ennek a bestiának a szívét annak helyéről, nem törődve az égési sérüléseimmel, amit eközben szereztem be.

Valószínűleg sokkal nehezebb helyzetben lenne a fiatal ork vezér, ha nem érkezik meg a két lány alakjában a felmentő sereg, aki láthatóan nem félnek felvenni a harcot a két rúnákkal ékesített halállovaggal, ami lehetőséget ad Hraman-nak, hogy elhagyja csapdává vált magaslesét.
Egyelőre ötlete sincs, miként szabaduljanak meg a támadóktól, akikkel láthatóan fegyvereik nem sokra mennek, hiszen hiába szúrja keresztül dárdájával egyiküket, hogy az még bele is törik, az meg sem kottyan neki.
Nagy nehezen kiötöl valamit és a lányoknak hangosan is elmondja, mert ezek talán hatásosak lehetnek holmi élőholtak ellen.
De ezeket mintha csak valami varázs védené, nyakukon elcsúsznak a pengéik, ők viszont jó pár sebzést elszenvednek közben.
Aztán megjelenik az ember, nyomában egy újabb rémmel, mintha nem lenne már bajunk elég, így most teljes szívemből egyet kell értsek a sötét elf lánnyal.
Talán mágiával többre megyünk és ebben viszont csak a két lány jeleskedhet.
- Nem kell kétszer mondanod, rajtam nem fog múlni. – lihegem vissza a figyelem magunkra vonására vonatkozó szavaira. – De tudnod kell, hogy ha nem jöttök ide én sem eredek a nyomotokba. – adom tudtára, hogy végül is miattuk kerültem ebbe a helyzetbe, még ha tagadhatatlan, hogy ha már így alakult nem vagyok hálátlan a segítségükért.
Míg a halállovagokat lelassítja kicsit az erdei elf mágiája, az emberről is kiderült, hogy valami orvos féle, Frank-nek hívják és, hogy Hraman-nak majd az egyik emberén kell majd számon kérnie, ha életben marad.
Az élőholtak viszont nem lankadnak hiába a növények minden erőfeszítése, de aztán újabb meglepetés éri az orkot és segítőit, ahogy a doki valami bűzös folyadékot vág hozzájuk és aminek ők látjuk a kárát a halállovagok meg sem rezdülnek tőle.
- Hát ez remek! Azt hiszem ezt jobb lesz elfelejteni! – kiált rá, nehogy újabb kísérletet tegyen, már így is alig érzi kardforgató kezét Yrch jobb sorsra érdemes törzsfője.
De Alia közben nem vesztegeti az idejét, míg a halállovagok a hármast támadják és lángoló nyilak csapódnak beléjük, amik hamar egész testüket ellepik, viszont a növények is visszavonulót fújnak a hőség elől. A doki által ránk szabadított holt lovag azonban erősen küzdeni kénytelen a talpa alatt ingó talajjal, így bár Hraman kezét égeti k a lángok, megpróbálja levágni legalább hadonászó karjait.
Keze közben beleakad a lovagból kiálló ezüst nyílvesszőbe és hirtelen ötlettől vezérelve rántja meg az, majd többször megmártja azt a másik mellkasába, nem törődve a kínnal, ahogy a forróság a tenyerébe mar.
Fél szemmel, látja, hogy Frank sem hátrál, a kis csillogó eszközzel esik neki, mint egy veszett tigris a másik élőholtnak.
- Self! Tiéd a harmadik! Alia, ne fogd vissza magad! – ordít Hraman, ahogy a torkán kifér és harci kiáltása messzire visszahangzik.

Láttam mikor a nyilaim becsapódtak a szörnyetegek testébe..és aztán a lángok is elborították testüket..de amint a tűznyelvektől azt "vártam",hogy elégesse a támadóinkat..ez nem következett be végérvényesen,ehelyett minden részük narancssárgába "pompázva"újra támadtak.
Húgiék erejükön felül kaszabolták a halállovagokat,még az égési fájdalmakat sem vették fel,hanem egymás után sújtottak le a fegyvereikkel a zombikra..
Bár a növények nem igazán tudtak a tűz ellenében sokat szorítani rajtuk..de azért a föld mozgása kibillentette lábuk alól a talajt...és ez Hectornak nagyon jól jött,már a lángok lejjebb apadtak,mert ami ruha volt rajtuk,az már szénné égett..és nem volt már, semmi gyúlékony rajtuk..és így a pókocskám nem volt veszélyben a tűz által.
..mert amint hanyatt vágódott a harmadik bestia,és a "felcsapodó" föld még a maradék apró lángocskát is eloltotta rajta,így be tudta tekerni a hálójával,az én "kicsi"pókocskám, és egy nagy gúzsba "gombocolta" a vergődő halállovagot..és mivel nem is kell nagyon közel állnia áldozatához,így nem volt veszélyes számára.
..így vergődve látni a szörnyeteget,és időt sem hagyni,hogy talán kiszabaduljon..ahogy csak bírtam, szaladtam,hogy odaérve szívén szúrjam legalább ötször a nyilammal..de a kardom is kezem ügyében van mindig az oldalamon,ha szükség lenne rá..
De ha még mindig mozogna a halállovag a hálójában..akkor újra a gyökerek segítségét kérem,hogy erősen fogják le a talajra,hogy még biztosabban és pontosabban tudjuk leszúrni,és lenyisszantani egyenként,ha kell a cafatokban logó testrészeiket..
és ezt a Dokira bízom..mert igazából ezt az "élvezetet"meghagyom számára..ahogy óhajtja felszeletelni,és formalinba rakni az utókornak..
De inkább arra koncentrálok,hogy minél hamarabb legyőzzük a támadóinkat..és ezt együtt tudjuk igazán jól csinálni..
Mellon is és Tris is nagyon jól fedezik Hramanékat..semmi menekülőutat sem adva a "sarokba szorult "szörnyetegeknek..arról nem is beszélve,hogy egyre kevesebb testrészük lóg még rajtuk cafatokba..hála a doki ezüstpengés szikéjének..na meg az elszánt kaszabolásának,ami az arcára is kivetülni látszik,mikor egy cafrangot lenyes belőlük..bár én nézni se bírom ezt a darabolást.
...bár most inkább látnám millió darabban a halállovagokat,mint egyben..

Bejött Alia terve, hogy hátba támadja a halállovagot. Tudtam, hogy az ezüst nyila rúnákkal van televésve, ezért gondoltam hatásosabb, mint a mi kardunk. De az, hogy még tűzbe is mártotta őket, az igazán nagy ötlet volt.

Frank - mint kiderült így hívják az embert - valami fiolát kezdett el dobálni, de sajnos inkább ránk volt veszélyes ez a szer, mint a zombikra. Kezdett zsibbadni az ujjaim hegye, a lábaim, a karom.

Hirtelen ötlettől vezérelve odakiáltottam Aliának. - Csináljunk szelet, legalább vigye el ezt a gázt a közelünkből, mielőtt végzetes dolog történik.

Ahogy a szél elsöpörte közelünkből a bénító gázt, mindjárt jobb lett a levegő.

- Azért így jobban megy a levegővétel, nem? kérdeztem a többieket.

Lángokban álltak az ellenfelek és ahogy leégett róluk a ruha, azt hittem, hogy gyengülni fognak,de sajnos nem így történt. Viszont Hector hozzájuk fért és bebugyolálta őket. Így talán már hozzájuk férhetünk és lenyisszanthatjuk a fejüket.

Hraman a Halállovag felé vágtat és magára vállalja, hogy elintézi. Frank és én osztozunk a másik kettőn. Eltökélem, hogy a nekem jutó zombinak lenyisszantom a fejét, remélve, hogy ezzel talán vége lesz.

Megközelítem a bebugyolált testet és csapásra emelem a kardom. Rápillantok társaimra, mindenki teszi a dolgát. Most véged - gondolom magamban - és egy csapással leválasztom fejét a testétől.
Várok egy picit, kardom további csapásra kész, de nem történik semmi.

Megnézem nem kell-e segíteni valakinek. Úgy látom, mindenki ura a helyzetnek. Frank egy bűvészt megszégyenítve használja a szike szerű szerszámát.

- Egyébként az én nevem Nava - bólintok Frank felé. Érdekes szerszámaid vannak, nem tipikus orvosi felszerelés - mondom neki egy barátságos fintor kíséretében.

- Azért tudjátok nagyon kíváncsi lennék ki teremtette ezeket a lényeket. Azt hiszem az az igazi ellenség. Hraman szerintem ezek nem ránk vadásztak, persze, most nem Frank "vendégére" gondolok. De mi van, ha ezek a falutokba indultak? Mi a biztosíték arra, hogy nem jön még egy pár?
-Szerintem érdemes lenne ezen elgondolkodni....

A doki balszerencsés mérgét Naja a szél segítségével próbálja meg orvosolni. És ez sikerül is neki. Ő maga is rendelkezik az alap elemek felett bizonyos irányítással és bár most nem a futását gyorsítja a feltámadó szellővel, eltávolodik a gázfelhő tőle és Hramantól. Egyenest a harmadik társuk irányába. Ez magyarázza, hogy a szer aktiválójára látványosabban hat, mint rájuk... és már majdnem elejtette a táskáját is. A belőle kiömlő tárgyak és fiolák egyre másra keltik a meglepetéseket, a tompa végű „klopfoló” kalapács sem sok háziorvosnál megtalálható gyógyító szerkezet.
Ám az illetékes ügyet sem vet rájuk, egy gyors rohammal utat talál a fanatikusan küzdő lény védelmén és a szívét akarja kivágni ellenfelének. A halott elengedi fél kezével a fegyverét és megragadja a mellkasában vájkáló férfi kezét. Ám a doki igyekszik figyelmen kívül hagyni a hőt, mely roncsolja keze szöveteit... nem csak egyre nagyobb felületen okozva égési sérüléseket, de mélyre hatva már az inakat is támadva. Egyik fiola széttörik a fején, ahogy felfelé tartja a táskáját és mindenki -aki élő- hányás ingereivel küszködnek egyre jobban a közelben.
Eközben Alia abba hagyta a nyilazást és maga is a közelbe rohan, várva, hogy a ruhák kialudjanak, ám mintha mágia is táplálná őket. Bizton állítható, hogy meg fog történni, de még kitart. És a pók a két nagymacskával készenlétben áll, ám ha Hector próbálkozik, akkor életét teszi súlyosan kockára.
Ám az ork sem rest, kirántja az egyik ezüst hegyű nyílvesszőt és újra belecsapja a túlvilági szörny szívében, nem törődve ő sem keze sérülésével. Ám amikor ki akarja húzni, az eltörik. Már mindegyikük szívébe kétszer mártottak meg valamit, ám vajon elérik-e bármelyiknél az ötöt, mire holtan rogynának össze? Ez a nagy kérdés!
Hiszen a halállovagok továbbra is vadul vagdalkoznak, igyekezvén megsebesíteni őket.

/Majd csata után az oughwari sámánoknak lesz néhány nagyon hatékony és nagyon fájdalmas módszerük, hogy a sebeket begyógyítsák./

Elkeseredett próbálkozásom a bénító szerrel sokkal több kárt okozott mint hasznot, és ezt elég hamar a saját bőrömön tapasztalom meg, a selfnek hála sokkal jobban, mint a többiek, hiszen az általa kreált szél felém sodorja a gázfelhőt, így majdnem elejtem a táskámat, egyetlen védőfelszerelésemet és sorra potyognak ki belőle a tárgyaim.

- Nem mondod, agyaras? - horkantok az orkra, mikor az megemlíti, hogy jobb lenne nem próbálkoznom tovább a szereimmel.
- Hála kormos bőrű barátunknak én tripla adagot kaptam saját vegyszeremből. Apropó, self, ha jót akarsz többé nem küldöd vissza az ilyesmit a feladónak. Lehet ezekre a halállovagokra nem hat, de egy éjtünde számára nagyon hatásosak - kiáltottam hátra dühösen. Már az csoda volt, hogy a kezembe maradt a táskám, mert a szernek hála minden tagom bizsergett és teljesen elzsibbadt, s pár percig szinte mozdulatlanná dermedtem. Tagjaim olyanok voltak, mint egy rozsdás ajtó, amit ezer éve nem olajoztak be.

Mire az ideiglenes bénulásom megszűnt, Alia már akcióba is lendült, és lángoló tűzemberekké változtatta a halállovagokat, s láthatólag még a tűz sem nagyon akadályozta meg őket a támadásban, sőt még csak le sem lassította őket, így ha lehet még nagyobb pácba kerültünk, mint eddig.

- Hát úgy tűnik ez nem jött be, lombtünde - csóválom meg a fejem egy sóhaj kíséretében, majd felkapom a szikémet, és neki esek a legközelebbi ellenfelemnek, és azt belevágva a mellkasába elkezdem körbemetszeni a szívét, hogy kivájhassam onnét, s ha ez megvan, akkor szép, kedves kis szeletekre vágjam azt. Kezembe égő érzés mar bele, de nem törődök vele, hiszen tudom, hogy ez az egyetlen esélyem. A fájdalom pokoli, de ez csak még elszántabbá tesz, pedig kezemről lassan leég a bőr, és majdhogynem fekete a forró vér, mely lecsordul végig a karomon, és lassan csepeg le a földre a lábam elé. Másik kezemmel még mindig a támadásokat próbálom felfogni, de mikor egy üvegcse törik szét a fejemen, inkább felhagyok ezzel. Már az is szerencsének mondható, hogy csak egy hányingert keltő, záptojásszagú folyadék tört szét, és nem valami sokkal veszélyesebb, mondjuk egy átmeneti vakságot okozó fiola robbant szét, vagy egy kígyóméreggel teli, amiből akár egy csepptől is hallucinációk és őrült fájdalom lesz úrrá másodpercek alatt bármilyen lényen. Viszont így a klopfoló kalapácsom is a földre esik, ezért amint leteszem a táskámat, ugyan azzal a mozdulattal felveszem a kalapácsot, és épp kezemmel azzal próbálom meg hárítani a támadásokat, és igyekszem kiütni vele halott ellenfelem kezéből fegyverét, és fasírtot csinálni annak kezeiből, visszaadva a kölcsönt a démoni lénynek, ha már a szikés kezemet ronccsá tette, olyannyira, hogy lassan már a fájdalmat sem éreztem azon, s csak onnan tudtam, hogy még mindig a kezemben tartom ezüst szerszámomat, hogy láttam azt megégett, véres ujjaim között.

- Szóval Nava - biccentek az éjelf felé -, a fejlevágást felejtsd el, a szívét célozd! - szólok oda neki, miután észre veszem, hogy a lovag fejét próbálja lenyisszantani, ugyan azzal az eredménnyel, mint korábban. A penge egyszerűen lecsúszott a nyakáról.
- Érdekes, de hatásos szerszámok - válaszolom megjegyzésére, de többet nem teszek hozzá. Ez nem a magyarázkodás ideje.

Eközben Alia csak állt és várt, ki tudja, mire. Ott állt a közelben nem messze tőlünk, de meg se mozdult, ami kimondottan idegesített. Míg mi itt szenvedtünk és minden izzadságcseppünket és vérünket beleadva küzdöttünk ezek ellen a rúnás pokolfajzatok ellen, ő nem csinált semmit.

- Csinálj már valamit lombtünde! - rivalltam rá végül. - Nincs időnk a bámészkodásra!

Még az ork is igyekszik megmártani a nyílhegyeket újra és újra a szörnye szívében, láthatólag keserves eredménnyel. A földön azonban szanaszét hevernek a felszereléseim, és egy másik szikém ott hever nem messze a lábamnál, így odarúgom azt az agyarasnak, remélve, hogy az is ezüstözött, akárcsak ez, bár ebben nem lehettem bizonyos. Ám úgy gondoltam, egy próbát megér a dolog, és az talán kihúzza a csávából az orkot.

- Héj, ork, a lábadnál! Vedd fel, hátha veszed valami hasznát! - kiáltok oda az agyarasnak, majd folytatom a saját lovagom csépelését. Ha szerencsém van, talán kezetlenné tudom varázsolni ellenfelemet, és legalább annyival előrébb leszek. Azt meg csak remélni tudom, hogy saját jobbom még megmenthető állapotú, mert elég rosszul néznék ki fél kézzel. Sérülésem súlyosságát pedig így, hogy sérült jobbomat szinte teljesen eltakarta a rászáradt, fekete vér, még én magam sem tudtam megállapítani. A lángok azonban láthatóan kezdenek alábbhagyni, habár lassan alszanak ki, de érezhetően kisebb a hő körülöttem. Talán még időben kialusznak a lángok, mielőtt ténylegesen használhatatlanná és megmenthetetlenné válna szikés kezem, aminek kézfejét már egyáltalán nem érzem, és csoda, hogy mozgatni tudom annyira, hogy folytassam a bestia szívének szétszurkálását. Azt azonban, hogy még mozgatni tudom, jó jelnek könyvelem el.