Mielőtt Hramann a verembe tessékelt volna minket, még megfürdette Aliát, hogy szavát állva meggyőződjön arról, hogy valóban nem self, ahogyan azt ő állítja, engem meg magával rángatott a többi ork járőr elé, hogy mutassam meg neki, kit is fizettem le. Nem volt hát mit tennem, mint eleget tenni kérésének. A járőr persze próbálta védeni magát, de szerencsémre az agyarasok vezérét nem igen érdekelte a magyarázkodása, ahogyan az sem, melyik verzió az igaz a kettő közül, így én sem kaptam a kelleténél nagyobb és elviselhetetlenebb büntetést a veremfogságon kívül.
Így hát bár a veremben ücsörögni nem volt túlságosan kellemes dolog, de belegondolva a lehetőségeimbe, még viszonylag jól is jártam, és egészen könnyen megúsztam a dolgot, bár mikor Georgiába indultam, nem éppen így képzeltem el a dolgokat, és ha előre tudtam volna mindezt, akkor tuti el sem indulok, és inkább maradok a Lelkek erdejénél. Azzal valószínűleg ezerszer jobban jártam volna, mint így.
Míg ezen elmélkedtem őrváltás történt, és mielőtt felfoghattam volna, mi történik, egy dárda állt bele a vállamba, pokoli fájdalmat okozva nekem. Nem volt elég, hogy az egyik kezem megégett és majdhogynem szénné égett, most még a vállam is megsérült, de sokat nem vacakoltam vele. Épp kezemmel megragadtam a dárdát, és egy határozott mozdulattal kirántottam onnan, szorosan összeszorítva fogaimat, hogy visszafojtsam fájdalmas kiáltásomat, így pedig csak fájdalmas sziszegés szűrődött ki fogaim között.
Másnap reggel azonban szerencsémre végre vége lett veremfogságomnak, ahogyan a többieknek is. Az ork vezérnek hála égnek nem tartott tovább kideríteni az igazságot, így hamar megmosakodhattam, teletömhettem üres hasamat, és még a sérüléseimet is ellátták. Miután ezzel megvoltunk, mindannyiunkat Hramann elé vittek, aki elmondta, hogy mire jutott, és hogy békével elenged bennünket, de soha többé nem akar itt látni egyikünket sem, amivel nekem semmi problémám nem volt. A történtek után eszem ágában sem lett volna újból visszatérni ide. Nem vágytam másra, csak hogy minél hamarabb a hátam mögött tudhassam ezt az átkozott helyet.

- Részemről semmi akadálya, uram - hajtottam meg a fejem előtte.
- Ígérem, hogy én többé be nem teszem a lábam erre a barátságtalan, átkozott vidékre, ahol csak nyomorúság, fájdalom és halál vár az ide látogatókra - feleltem neki, majd hagytam, hogy kikísérjenek minket az orkok saját területükről. Aztán pedig mentem tovább vissza sem nézve, azon gondolkodva, hogy most hogyan tovább, merre is menjek új kalandok és érdekes leletek után kutatni.

/ Én is köszönöm a játékot mindenkinek! Érdekes kaland volt, és én személy szerint szívesen játszottam volna még. /

A megmosdatásomat követve,egy szűk verembe tuszkoltak,de nem estem pánikba,és ahogy elcsendesedett a "környék"inkább a meditálás és a figyelem lett a középpontban..ahogy éles fülemmel nagyon jól hallottam mindent...
Egy idő elteltével,azonban kiengedtek a veremből,és ételt is kaptam,aztán végighallgattam a vezér szavait,és mélységesen egyetértettem,hogy soha többé nem lépünk a földjére...ahogy engem sem fog itt látni többé..
Húgomra néztem,shívtam Mellont ,aztán a hátára ülve elhagytam az ork falut..és vissza sem néztem ....

/Köszönöm a játékot!Élvezet volt!/

Hramannak nem tartott sokáig kideríteni, hogy egyikünknek sincs semmi köze a történtekhez. Így kijutottunk a veremből, ami elég szűkös volt. Miután kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, nagyot szippantottam a friss levegőből.

Az ork vezér ezután enni és inni adatott nekünk és még meg is mosakodhattunk. Bármennyire is éhes voltam, nem nagyon csúszott a falat a torkomon. Már alig vártam, hogy hátunk mögött hagyjuk ezt a barátságtalan helyet.

- Talán majd máshol és máskor visszatérünk arra a tiszta lapra - mondtam Hramannak búcsúzáskor, és fejemet megbiccentve köszöntem el tőle.

Nővérem már Mellon hátán ült, így én Hectort kértem meg, hogy vegyen fel és végre induljunk innen. Ki tudja talán még összehoz az élet velük.........


/ Köszönöm a játékot mindenkinek. Egyetértek Dokival, én is játszottam volna még.