/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A démon örömmel hallgatta az új tervet. És ha Wora hagyja, megsimítja a lány orcáját.
-Remek terv. Nagyon furmányos kis éjtünde vagy. Addig vissza megyek az erdőbe ugyan arra a helyre, ahol harcoltunk. Így a vér miatt hihető is minden. Ha a másik társa is eljön, akkor elküldjük őt vízért vagy élelmet vadászni. Nálad ne legyen kulacs, ha bírom, megiszom az összes vizüket és panaszkodni fogok betegen, hogy még mindig szomjas vagyok.
Remélhetőleg elhiszik. És így megszabadulhatunk egy időre tőle is.
*Ahogy Wora beérkezik a faluba, a kocsma ablakain nagy világosság szűrődik ki és hangok alapján sokan vannak odabent. Ha belép, akkor a hirtelen fényváltozás miatt sötét elf szeme miatt egy kis ideig homályosan lát, ám nagy tanácskozás van. Rengetegen összegyűltek és középen a két kalandor buzdítja cselekvésre a falubelieket.
Hamar kiderül, hogy a település összes férfiát meg akarják győzni, hogy a szörny nyomába eredjenek kisebb csapatokra osztva. És miközben a hátsó sorokban inkább csendben szemlélődnek, az oawa és a kardforgató körül lévők élénken beleszólnak a társalgásba.
Az emberek hajlamosak a tömeg erejére építve elpusztítani mindent, ami embereket eszik.

(karakter jelenlegi kinézete)

A tervet elszavaltam, ami ezután következett váratlan volt. A démon végigsimított az arcomon. Egy teljesen érdekes és fakó érzés futott át rajtam. A szavai jól esetek, de lelkem már nem tudott semmi jót befogadni, ugyanis nincs. A jó és rossz szavak már elvesztették varázsukat. Régebben a démon érintése, tüzes kéjjel töltött volna el. Ám mára nem marad semmi. Mikor a lény az arcomhoz ért, tisztelettudóan lehajtottam a fejem, s közben hallgattam tervét.
A faluba értünk, s nagy morajlás és fényáradat jött ki a kis kocsmából. Mikor beléptem egy percre elhomályosult a látásom, de aztán tisztán kivehető volt minden. A két hátrahagyott buzdította a többieket, hogy menjenek együtt a szörny után. Azt hiszem, egy újabb, harmadik tervet kell kigondolnom. Vajon mi tévő legyek?

- Elég legyen ebből!

Kiáltottam a tömegbe.

- Maguk ketten, miért nem vártak meg minket? Mégis miért jöttek vissza, a törpe úr maguk után ment, hogy erősítés hívjon, de maguk eltűntek és ő meghalt...

Lehajtottam a fejem. Lassan, hatásvadászóan kezdtem bele:

- Számításaink tévesek voltak. Abban igazuk volt, hogy ez nem démon, hanem vérfarkas. Viszont nem egyedül van. Mi hármat számoltunk. De ahogy tudom, a vérfarkasok csak akkor jelennek meg ilyen nagy számban, ha új otthont keresnek. Ezek bizonyára a felderítők voltak. Ha nem vigyázunk, az egész falka idesereglik majd...

Vajon elhiszik ezt a sok hazugságot, amit mondok?

- Ha most elindulunk, akkor magunkra haragítjuk az egész falkát, ésbiztos, hogy a falut már ma este széttépik a farkasok. Egy dolgot tehetünk.

Hatásvadász szünet.

- Mindenki visszamegy az otthonába és bezárkózik, nem nyitja ki senkinek vagy semminek az ajtót. Ha túl akarjuk élni, ez a legjobb megoldás. Én, az urakkal visszamegyek az erdő szélére és segítenek az erdei elf barátomnak, aki megsebesült, mert elrohantak. Annyit sikerült a fáktól megtudnom , hogy az egyik farkas szintén megsebesült és most mindhárman az erdő belsejébe húzódtak, így biztonságban odamehetünk.
Ha a barátomat meggyógyították, visszajövünk ide a faluba. Ma már nem tehetünk semmit. Holnap pedig segítségért kell küldenünk az elf barátaimhoz.
Higgyék el, tudom miről beszéllek. Önök nem tehetnek semmit ezen lények ellen. Több harcossal van esélyünk elpusztítani őket, de így csak ártatlan életek forognának kockán. Gondoljanak a gyermekeikre és feleségeikre, hogy élnének tovább maguk nélkül. Ki védené meg őket ezután, ha történne önökkel valami?

Szünet.

- Szép dolog hősnek lenni, de az vesse magukra az első követ, aki nem így cselekszik, ha van családja.

Most megvárom mi történik. Magam is elcsodálkozom, milyen hatásos voltam. Vajon elhiszik? Hallgatnak rám?

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A nő fellépése határozott volt és talán most ez kellett. Vagy egyszerűen az ábrándította ki az egyszerű földműves embereket, hogy legjobb barátaiknak mondott társaikat hagyták gyáva futásukban meghalni.
A legtöbben hamarosan el is indultak haza. És csak három lelkes fiatal marad, ám megcsappant lelkesedéssel. És egy hosszabb beszélgetés után, mely igazából nem vezetett sehová ők is, ahogy mindenki aludni tér.
Másnap kora reggel elindultak az erdőbe. Közeledve a helyhez, ahol az előző nap a vérengzés volt, meg is találják a sebesült „hegyesfülűt”. Már előre jól lehetett hallani a fájdalmas nyöszörgéseit. És amikor oda értek, akkor kétségbeesett arccal kérte, hogy adjanak inni. Ahogy megkapta, azonnal meg is itta. Az oawának pedig hagyta magát megvizsgálni.
-Úgy látom nincs sebláza, de a sok folyadék igénylése ilyenkor természetes.
*Gyorsan előkészületeket tett a gyógyításra. A második kulacs tartalmát egy kis edénybe öntötte, hogy feltegye főzni a gyógyfüveket.
-Nagyon erős szerekre lesz szükség, de ha minden jól megy, fél órán belül teljesen helyre jössz. Szükségünk lesz a vérfarkasok ellen mind a négyünk segítségére. Szerencsére ti érzitek, hogy hol vannak és valamit ki tudunk találni ellenük.
*Majd a kardforgatóhoz fordult.
-Te addig menj vissza a faluba és töltsd tele a kulacsokat! -Worára pillantott, hogy érez-e bármi közeledő veszélyt- Tíz perc múlva kész az elixír és ha azt megiszod -néz most a démonra-, akkor hamarosan rendbe jössz.
*Ezzel összeszedve az összes üres kulacsot -a sebesülttől is az övét- elindult a férfi a településre megtölteni őket. A barghest pedig kivárta, míg az orvosság elkészül és megitatja vele a nagymacska. Amikor már benne volt a szer és az visszafordult elmosni egy kis vízzel az edényt, akkor kezdett szép lassan felállni és átváltozni. Miközben fél szemmel új áldozatát, fél szemmel Worát nézte, hogy mit csinálnak épp.

(karakter jelenlegi kinézete)

A mondataim meggyőzték őket. Persze, ahogy lenni szokott, néhány fiatal még ott maradt hőzöngeni. A fiatalabb generációban mindig ég a tettvágy. Persze az oawa és az ember gyengesége hatotta meg legjobban a szívüket. Néhány sor beszélgetés után, végül mindenki hazatért. Este végig aggódtam, hogy a démon rendben legyen. Másnap aztán a bűntudattal teli társainkkal elmentünk. Fájdalmak közt, de végűl megtaláltuk a társam. Az oawa már neki is látott a kis fortélyainak. Gyógyítás, sohase ment nekem, nem is értem a nyelvét egy ilyen mágiának. Persze, ez gyógyfüvekkel meg kenceficékkel is bohóckodik.
Az oawa elküldte az embert. Ekkor akár meg is lehetett volna támadni, nagy volt rá a kísértés. De persze a barghestnek felépülésre volt szüksége, úgyhogy vártam. Közben mézesmázos szavakat mondtam, mint aki aggódik a barátjáért.
Nevetséges lehettem, amikor utánoztam, hogy erdei elf vagyok és segítséget kérek a természettől. Megnyugtattam őket, hogy a vérfarkasok távol vannak.
A főzet elkészült. A démon láthatóan kezdte visszanyerni az erejét. Kezdhetjük a támadást. A terv, mivel az oawa valószínűleg erősebb mint az emberke ezért először őt támadom meg. A dezorientációt próbálom alkalmazni rá, ez megkönnyítené a démonnak legyőzni őt.
S mivel jó kedvemben vagyok és van kedvem egy kis harchoz, kardot ragadok és az emberrel elkezdek csatázni. A tanult módon nagy üléseket mérek rá és ott próbálom megszúrni, ahol nincs páncélja, akár levágom a kezét. Kezdjük!

- Ostobák!

A démon türelmesen megvárja, míg megkapja a gyógyfüveket tartalmazó szert és csak az után indul támadásra. Most már kettő a kettő ellen jók az esélyeik és az oawa is egyelőre nem figyel oda. Wora pedig igyekszik ezt felerősíteni.
Nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó kalandor egy kardforgató, akivel felveszi a harcot ám átkával inkább épp azt erősíti fel, hogy a démon meglephesse a gyógyítóját. Első lépéseknél még kockázatos, de mivel ha a szövetségese váratlanul tud támadni, akkor rögtön kettő az egy ellen küzdhetnek. Ráadásul nagyon egyszerű, könnyen kivitelezhető mágiát választott, így nagy eséllyel sikerrel jár.
Ám kardvívásban ellenfele az első pengeváltásoknál még okozhat neki meglepetéseket. Aki váratlan cselhez próbál meg folyamodni, miközben alkarvédőjével igyekszik hárítani a támadást, a támadó penge alatt Wora hasára célozva szúr vissza.

/Tízes dobás:
1-2-ig a dekoncentráció sikertelen, a démon és a gyógyító karmaikkal kezdenek el egymás ellen harcolni.
3-10-ig a dekoncentráció sikeres volt, miközben a nagymacska értetlenül nézi az elf és az ember kardozását, a mögé lopózó bestia egyetlen mozdulattal eltöri a nyakát.

Hatos dobás:
1-3-ig Worának sikerül elkerülnie a szúrást és jobb kezén megsebzi ellenfelét, ami után ő rosszabbul tud majd bal kézzel harcolni.
4-6ig A kalandor kivédi a nő csapását fém alkarvédőjével és sikeresen eltalálja az éjtündét
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 6

--------------------------------

#2 'Hatos' : 6

(karakter jelenlegi kinézete)

A harc kétségkívül elkerülhetetlen volt. Az oawa is készült meglepni az embert, alkalmaztam a dezorientációt és már el is kezdtem harcolni azzal az ember fattyúval. Persze varázsolhattam volna, de most inkább kedvem volt kardot fogni, hisz ahhoz is értek.
A terv első része sikeresen ment, az oawa egy reccsenéssel mondott búcsút az életnek.
A kardvívás szomorú véget ér, a fattyúnak sikerül sebet ejtenie rajtam.
Egy pillanatra hátralépek, arcomon a fájdalom helyett, gúnyos mosoly ül.
A kezem egyenesen az arca felé tartom és Fulladás átkát bocsájtom rá, figyelek, hogy ne halljon meg, amíg a démon meg nem eszi.

A démon gyors győzelmet aratott Worának hála, ám a nő ezért cserébe megsérült. A barghest fel is kapta a fejét és mielőtt még elfogyasztotta volna áldozatát, gyors futással oda rohant. A kalandor gyorsan oda vágott, ám meglepte még őt is a gyors kitérés. A démon ereje és gyorsasága mellett azért ügyességének köszönhető is, hogy veszélyes ellenfél.
A háta mögé került és bár a kardforgató igyekezett mind a két irányba figyelni, ha a sötét elf kis szúrásokkal nyomás alatt tartja, akkor hamarosan hibázni kényszerül és a lény elkapja. Persze még kérdés, hogy az átok, melyet megpróbált rábocsátani mennyiben segíti őket.


/Hatos dobás:
1 és 2 -sikertelen, a harcban apróbb vágásokat szerezhetnek
3-6-ig -sikeres az átok és karcolás nélkül legyűrik az utolsó kalandort
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

(karakter jelenlegi kinézete)

A szánalmas kis lény bizonyára élvezte kezdeti előnyét, a kis csatáját. Bár bizonyára már ő is rájött, ellenem és persze a démon ellen az esélye elenyésző. A tudata még nem is, de a szemei már tudják. Vesztett. Lényegtelen meddig sikerül a harcban tartania magát, a csatát nem éli túl. Bár szégyenletes, hogy képes volt megsebezni, de mindenkinek lehet szerencséje, még ezeknek a férgeknek is.
A démon a segítségemre siet és vállvetve harcolunk tovább.
A fölényünket egy mondattal nyugtáztam:

- Szegény kicsi ember, komolyan egy percig is azt hitted, legyőzhetsz engem.

Ekkor a kezeimet feltartottam és ráküldtem az átkot. Remélem a barghest elintézi, mielőtt megfullad.
Ha végeztünk minél előbb el kell látni a sebeimet. Sárkánygyümölcsöt kell keresnünk...

Wora újabb sérülés nélkül megússza a harcot, ám valóba nem ártana ellátnia a sérüléseit. Ám a sárkánygyümölcs nem éppen ritka növény. És az emberek vidékén nem is él. Legközelebb innen az orkok hegyeiben fordul elő.
Igaz, az sem lenne túl bölcs dolog, ha az eredeti küldetésnek megfelelően a különös elf után indulna sérülten az ellenség területén. Így neki döntenie kell, hogy Oughwari-hegység felé veszik-e az irányt vagy Vogon utolsó ismert tartózkodási helye felé?

(karakter jelenlegi kinézete)

A kis csapat ezzel örökre a halál martalékává válik. Vajon a démon hova tervezi tovább az útját? Vajon segítsek tovább neki vagy már elég erős?
Akárhogy is, felmérem mennyire súlyos a sérülésem.
Visszamegyek a faluba és segítséget kérek valamilyen ottani gyógyítótól, csak tudnak rá adni valami borogatást vagy hasonlót. Utánna nekiveselkedem és Vogon utolsó ismert tartózkodási helye felé vesze az irányt, ami szerencsémre pont az orkok földje felé van, így lehet úközben talállok sárkánygyümölcsöt.
Mielőtt azonban visszamennék a falúba elköszönök a démontól:

- Remélem nagyságod elégedett. Minden jót kívánok, megtisztelő, hogy engem választott a feladatra. Remélem sikerül visszakerülnie a létsíkjára.

Alázatosan meghajtom a fejem. Valóban nagy kiváltság volt.
Ha nincs más hátra elindulok a falu felé...

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A győzelem íze már nem először adatott meg Worának ám ezúttal egy démont is megmentett a rá vadászóktól. Bár mint látjuk, egyenként elég gyengék lettek volna ellene, ám ha a banda egyszerre harcolt volna ellene, akkor még a győzelem sem lett volna kizárt.
A nő búcsúzkodna, ám a teremtmény nyugodt hangon ezt válaszolja:
-Még három lényt kell ahhoz megennem, hogy visszajussak a saját létsíkomra. Ha gondolod, mehetünk együtt, nem sietek a fejlődésben. Inkább veled közösen csalnék csapdába egy-egy erősebb lényt, mint három gyengével gyorsan átlépjem a felnőtt szintet.
Ráadásul újabb képességem is van.
*Ezzel végig húzta maga előtt a kezét és az oawa illúzióját hozta létre magán.
-Bár ez nem a legtökéletesebb, de még jól jöhet trükk.
*Ezzel gyorsan szerte foszlatta az általa nem szeretett képet.
-De ha zavarok, természetesen folytathatom egyedül is. És szavamhoz híven ha végre felnőtt leszek, bármikor megidézhetsz, ha segítségre lesz szükséged. Sokat köszönhetek neked.

(karakter jelenlegi kinézete)

A barghest szavai jól esnek. S a segítségemet kéri, még három lény eltüntetéseben. Azt hiszem, nagyon boldog lehetek, ha velem tart egy ilyen erős lény.

- Elsődleges feladatom Uráldur nagyúr akarata, miszerint meg kell találnom egy Vogon nevű férfit. Egyenlőre csak azt kell megtudnom róla, miféle ember...ha kegyelmed nem tartja alantasnak szívesen venném, ha elkísérne és természetesen segítek Önnek, biztos vagyok benne, hogy találkozunk még olyanokkal, akik erősítik majd magát.

Ha a démon velem tart, akkor elmondom neki, hogy visszamegyek a faluba és várjon meg, mert el kell látni a sebeimet. Utána pedig Vogon után megyünk, legalábbis ha az információk pontosak voltak. Remélem nem okozok csalódást a Nagyúrnak, meg kell találjam azt az alakot.

A démonnak nem tűnt nehéznek a feladat. És veszélyesnek sem.
-Rendben. -bólintott- Megkeressük és számíthatsz rá abban is, hogy kiderítsük, miféle alakkal van dolgunk.
*Megvárta az erdőben, amíg bemegy a faluba a nő, ahol könnyebb ellátást kapott. Sebét bekötötték és hamarosan útra kelhettek. A faluba, amerre Vogont távozni látták pedig egy ivóban rá is bukkanhatnak.
Fekete ruhába öltözött alak valóban az első pillantásra is már érezhetően más, mint az itteni elfek. Wora feladata lesz, hogy démon kísérőjével megszólítsa és leüljenek mellé.

(karakter jelenlegi kinézete)

A falúban könnyedén ellátták a sebeimet, egy hazugság áradat segítségemre sietett. Mielőtt útnak indultam, utoljára rápillantottam a fogadóra, ahová az eső elől menekültem. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy hamarosan az összes ilyen bájos falucska megszűnik. Ha sikerül leigázni az embereket, az ilyen teleülésekből verejték, halálsikolyok és a szenvedés hangjai fogják beborítani a tájat. A boldogság és együgyűség messze költözik majd ezen lelkekből.
A démonnal útra indulunk. Ha kérdezett válaszoltam, de megpróbáltam nem felesleges fecsegéssel tölteni az időt.
Mikor végre rátaláltunk egy ivónál, egy érdekes érzés kerített hatalmába.
Pontosan nem tudtam megmondani mi, de valami nem stimmelt. Furcsa erőket éreztem a fekete ruhás alakból. Akárhogy is itt az ideje kideríteni, ki is ő valójában.
A levélben az Első Lord lányával kellene lennünk, de őt nem látom sehol. A küldetésben az áll, hogy velük tartunk és az orkokat vizsgáljuk.
A férfi felé kezdek sétálni, s közben kiötlöm vajon, hogyan fogom kideríteni ki vagy miféle.

- Üdvözlöm, kérem ne ijedjen meg tőlünk. Fura lehet, hogy így magára rontunk, de az a helyzet, hogy egy kicsit eltévedtünk.
Had mutatkozzam be Wora vagyok, ez pedig itt a barátom Darfin.

Megvártam míg bemutatkoznak, majd folytattam.
Leültem mellé( ha ült), ha állt akkor közelebb húzódtam és bizalmasan beszéltem hozzá.

- Nem fogok köntörfalazni. Egy ideje már keressük magukat, egészen a szomszéd falúból jövünk. Mielőtt bármit mondana olvassa el ezt.

Majd bizalmasan a kezébe nyomtam Uráldur nagyúr levelét.

- Nos, hol vannak a többiek?

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A fekete ruhás férfi egyedül ült egy pohár bor mellett az asztalnál, mikor megérkeztek a tavernába. Azon ritka alkalmak egyike volt, mikor még a haját is szabadon hagyta látni Vogon.



Ide felé jövet a démon sem fecsegett fölöslegesen, így csak részletekre kérdezett rá a küldetéssel kapcsolatban. Ha Wora megemlíti, hogy sötét elfnek mondta magát a megfigyelendő személy, akkor a nő mögött lépkedve az asztalok között mormog alig hallhatóan.
-No fene! Egy vörös elf. Így múlik el a világ dicsősége.
*Talán homályos az, hogy miért mondja ezt, de a férfi haja tényleg olyan vörös színben pompázik, mint amilyenben most Woráé is. Ahogy az asztalhoz oda lépnek, az ott ülő elf szemei ragyogva pillantanak fel a hölgyre. És ahogy a nő a társát is bemutatta, biccent egyet és vidáman csengő hangon kezdi.
-Nagy öröm, hogy összehozott minket a sors. Én Vogon Beebebrox vagyok a híres Beebebrox kereskedő családból. Ha tőlem nem, akkor valamelyik rokonomtól egészen biztosan vettek már valamit az életük során.
De üljenek csak le! Miben segíthetek?
*Az arcára őszinte csodálkozás ült ki, ahogy a levelet elolvasta. És szemei végig futotta újra a sorokat. Majd közelebb hajolt a válaszhoz.
-Örülök, hogy érdeklődik az ork portyák iránt. Én is amolyan kutató munkát végeznék. -suttogja bizalmasan, nehogy valaki meghallja a környező asztaloknál- A csapatunk vezetője azt akarta, hogy segítsek Drawnak a saját feladatában. Ő fiatal lányokat akart magához csábítani és elhitetni velük, hogy képesek megtanulni a boszorkányságot. Valamiféle manipulátor. Mivel úgy láttam, hogy jobb szeretnének egyedül lenni, így én elindultam keresni valakit, aki majd segít bejutni egy ork törzsbe. Furán hangozhat, de az Ön feladatába még bele is vághat. Ha rá tudnék venni egy agyaras törzset, hogy beengedjenek a területükre és bármikor visszamehessünk, akkor nem csak az embereknél tanulmányozhatná a portyák hatását.
Sokáig nem érdekelt senkit sem az ötletem, de itt találkoztam egy kereskedőnővel. És véletlenül megtudtam tőle, hogy az egyik ork faluban valami nagy főnök engedélyével járt majd egy éve. És abban maradtak, hogy vissza fog még térni. Épp oda készül és úgy tűnik ő és a testőre nem haragszik, ha vele tartok. Szerintem gyertek velünk, ha akarjátok, de ha itt van munka, akkor elmegyek először én és utána később, ha sikerül, akkor viszlek titeket.
Ja, a többiekre visszatérve. Kaptam közben egy üzenetet, hogy Draw reménysugara elszökött és menekülniük kellett. De majd új helyen építenek megint bázist. Úgy tűnik, feltalálják magukat, szólnak ha szükségük lesz rám.
*Az első faluban, ahová Wora betért, nem véletlenül megrögzött őrültként festették le. Jól láthatóan lelkesedik az saját ötletéért, bár az érdekes fordulta, hogy talált valakit, aki elviszi őt az Oughwari-hegységbe. A démon pedig összevont szemöldökkel néz rá némán.

(karakter jelenlegi kinézete)

Nagyon jó, hogy egy démon van a társaságomban. Sokan, még a sötét elfek közül is óvakodnak tőlük, mert kiszámíthatatlanok, de én úgy tartom, ha megadjuk a kellő tiszteletet, ők sem lesznek hálátlanok. Meglehet, hogy saját céljaikhoz használnak fel, ha kell meg is ölnek ,de megtiszteltetés a társaságukban lenni. A néhai férjem, nos igen ő valóban ijesztő volt, sugárzott belőle a romlottság és néha még gyerekeinket is féltékeny szemmel nézte, de tudom, hogy sohasem bántotta volna őket...hagyjuk is a múltat, itt vagyunk.
A férfi akit megszólítok, már messziről érezhetően van benne valami különleges. Nem tudom mi ez, de ki kell derítenem, érezhetően nem átlagos valaki....miközben beszélünk is érzem. Van valami benne. Persze meglehet, hogy valamikor belekontárkodott valamilyen erős varázslatba, de értem, hogy Uráldur Nagyuram miért kért fel a feladatra, biztos, hogy ő is érezte. Az, hogy ez az előnyünkre válik majd vagy hátrányunkra még nem tudni.

- Tudja, én nem kereskedem, de halottam már a családjáról. De az már rég volt, jómagam még katona voltam. Nos mit szólsz Darfin? Segítünk az úriembernek?

Nézek a mellettem álló démonra, akinek négyszemközt bizonyára kikérem majd a véleményét, de most csupán némi hétköznapi viselkedést várok tőle.

- A sors úgy látszik kegyes csillagokat adott, az ön feladata és a miénk egybevág. Micsoda szerencse...

Nincs más hátra, mint beférkőzni a bizalmába. Elég lesz egy jó pillanat vagy egy kellemes este egy tábortűznél és elkezd majd fecsegni magáról, akkor viszont megpróbálom kideríteni ki vagy miféle. Most túl feltűnő lenne.
Ami bizonyos, ki fogom használni a beképzeltségét...

Vogonnak felcsillant a szeme, hogy végre találkozik valakivel, aki hallott híres családjáról. Igen csak megtetszett neki a hír, hogy vele fog tartani az útra és hamar meg is beszélték, hogy holnap korán reggel találkoznak.
Ám addig még a dolgok nem múltak el esemény nélkül. A démon bár külön szobát vett ki magának és egy másikat Worának, de amikor felmentek, bement hozzá komor arccal.
-Nem tudom, mennyire ismered a vérelfeket.
*Lassan körvonalazódott csak benne a gazdatest emlékeiben kutatva a lenti beszélgetés közben, hogy ezen a kontinensen talán egyáltalán nem is él a hegyesfülűek ezen alfaja.
-Még én sem tudok mindent hová tenni a fickóval kapcsolatban. De tanultam néhány dolgot az ebben a világban élő fajokról, mielőtt átjöttem volna felnőtté válni. A mieink közül néhányan találkoztak, de ritka veszélyes népség. Erejüket a vérmágia adja. Az ellenség vérét ha megszerzik, akkor nehéz egy varázslatukban jártast legyőzni.
Általában eldugodt helyeken élnek, rabszolgákat gyűjtenek, akiket megbabonázva akaratuk igájába hajtanak. Ám amennyire meg tudtam állapítani, a mi kedves barátunk még közelébe sem ér ennek a hatalomnak. Körbe lengi valami vérvarázslat, de nem lehet túl nagy a természetfeletti ereje.
Ám légy óvatos! Külsőben különböznek, de sokban hasonlítanak rátok. Más kontinensen egykor tevékenykedő barghastok idegen országokban arról számoltak be, hogy a háborúban a fekete mágia művelői mellett a vérmágusok segítségét is örömmel fogadják a hadúrak. Hatékony alkalmazásukhoz még nagyobb intelligenciára van szükségük, mint a legtöbb tünde alfajnak. És nem vetik meg az olyan dolgokat, melyet a most sötét elfek ellen küzdő népek megvetendőnek tartanak.
Úgy tűnik főnökeid igen nehéz feladatot adtak neked. Ha megbízhatnak benne, akkor igen hatékony segítség lehet nekik. Ám rövid idő nem lesz elég a kiismeréséhez. És nem épp ezt a fajt tanulmányoztam a legtöbbet. Szinte csak véletlen, hogy tudok róluk valamit, mert az egyik fajtársam beléjük futott. És akit megszálltam, az egyáltalán nem tud róluk semmit.
*A démonnak igaza volt abban, hogy ezen a földrészen nem élnek vérelfek és a Beebebrox is csak véletlenül került ide. Ám itt van és Worára vár kifürkészni az ő titokzatos szívét.

(karakter jelenlegi kinézete)

A férfi issza a szavainkat és megbeszélünk egy következő napi összejövetelt.
A démonnal külön szobát veszünk, ki ám mikor már megkérdeztem volna, ő bejött a szobámba és társalgásba kezdett.
A beszéde összeszedett és nyugodt volt, szemei tapasztalatot és emlékeket őriztek.
Vérelf?
Semmit nem hallottam még róluk, persze mende-mondákban már mindennel találkoztam, de élőben...
Ahogy hallgatom a társam, igen értékes információk birtokába kerülök. Ezek szerint léteznek más kontinensek, világok,ahol az elfek ezen képességet birtokolják. Persze, hogy átsuhan az agyamban, milyen jó lenne ezen képességek birtokában lenni, már látom is magam előtt a szolgáimat...
Visszakalandozva a gondolataimból, a démoni alak a végéhez ért.

- Köszönöm.

Biccentem meg a fejem. Majd kezeimet összefonva az ablakhoz lépek és kitekintek, majd beszédbe kezdek.

- Ezek szerint, ha a férfi képes lenne uralni az erejét, még a csata sorsát is könnyedén eldönthetné. Ha viszont, egyáltalán nincs semmilyen képessége, csupán egy utazó bolond. Akárhogy is, nem kerülhet az ellenség kezére.

Kicsit elgondolkodok,majd halk hangon folytatom:

- Ha kegyed elfogyasztaná Vogont, az erejét is megkapná? Bár nem hiszem, hogy Ön szívesen harcolna tovább ezen a földön a mi seregeink sorai közt...hmmm
Ezek szerint nyájasnak kell lennünk a férfivel és a bizalmunkba engedni. S közben gondolatainkat mélyen magunkba zárni. A segítségemre lesz ebben, vagy inkább saját útjára megy, nem akarom feltartani...

Ha a démon válaszolt, rögvest küldök is egy levelet Uráldur nagyúrnak. Törekszem a levelet a legnagyobb biztosnágban eljuttatni hozzá, de ó-elf nyelven írom, hogyha illetéktelen kezekbe kerülne, nem tudják mit írok benne. :
---------------------------------------------
Tisztelt Uráldur Nagyuram, Első Lord!

Küldetésem, sikert ígér.
A célponttal csak a mai napon találkoztam, de igen ígéretes csatlós válhat belőle számunkra. Nagyságodat bizonyára értesítették, de lányától már különvált az illető.
A találkozás azért csak most történt, mert időközben egy másik idegennel is találkoztam, egy igazi barghest osztozik barátságomon, ami nagy öröm.
A férfit követjük az orkok földjére, s megpróbálljuk bizalmunkba csábítani. A démontól megtudtam, hogy az illető vérelf, melyről nekem is kevés tudásom van. Viszont ha az akció sikerrel jár, nagy előnyre tehetünk szert.
Várom utasításait a küldetéssel kapcsolatban, hiszen csak akkor cselekszem, ha Ön is támogatja, máskülönben haladéktalanul visszatérek Zevadarba.

Remélem nem okozok csalódást Felségednek!


Mély hódolattal, őszinte híve:

Wora
--------------------------------------------

Wora átbeszélte a gondolataikat és lehetőségeiket a küldetésről. Ám ez után idejét látta levelet írnia Uráldurnak, hogy a fontosabb fejleményekről beszámoljon. Nem árt híreket továbbítani, hiszen a helyzet bármikor megváltozhat. Ahogyan ez most is történik.
Ám ne szaladjunk ennyire előre! A démon elgondolodott a kérdésen, hogy válaszoljon.
-Azt hiszem, igen. Ha hatalma csúcsán lenne, minden bizonnyal lehetőségek tárháza nyílna meg, de valószínűleg ez borzasztó idő még. És nem csak gyakorlásra lenne szüksége, de komoly labor felszerelésre, amely rengeteg pénz.
Nehéz kérdés és idővel meglátjuk.
*Reggel egy fiatal self szelleme jelent meg Wora szobájában. Arca komor volt, ujjait összefűzve maga előtt állt. És egyenesen a nőre nézett.
-Jó reggelt, Wora kisasszony! Szaladin Do'Udron vagyok és apámtól hozok üzenetet a levelére. Gyorsan kellett értesítenie, ezért választotta ezt a formát.
Nagy örömére szolgál, hogy sikerült egy démon kegyeit megnyernie. Valószínűleg senki nem döntött volna másként. Ám sajnálatos eset történt idő közben. Nem rég értesültünk róla, hogy a hadvezér lánya egy harcban súlyosan megsérült.
Az Első Lord javaslata, hogy függesszük fel az összes akciót, amíg ki nem derül, hogy pontosan mi vezetett idáig. És térjen vissza Ön is Vogonnal és új szövetségesével haza Zevadarba. Ám ha úgy ítéli meg a heylzetet, hogy folytatná, akkor természetesen megérti és támogatja a törekvéseit.
*Úgy tűnik, most döntenie kell.

(karakter jelenlegi kinézete)

Az este még beszélgettünk a démonnal, majd elköszöntem tőle és megírtam az üzenetet.
Másnap, mér jött is a válasz egy szellem self üzent.
A hír nem volt se jó, se örömteli, felpezsdítő pedig egyáltalán nem.

- Indulok vissza, üzend meg az Első Lordnak!

Mikor az üzenetvivő eltűnt, egy lámpát széttörtem a kezemben és a falhoz dobtam.
Mégis mit képzelt magáról az a lány, biztos megint hősködött...ha egy perccel előbb érek ide, nem történt volna meg ez a slamasztika, hogy nézek most az apja szemébe?

Bárhogy is legyen, Uráldur javaslata számomra parancs. Nincs vesztegetni való időm.
Mielőtt gyorsan összepakolok és útnak eredek, átmegyek a démonhoz és megpróbálnom magammal hívni. Elmondok neki mindent és egemlítem neki, hogy Uráldur nagyúr, nem lesz hálátlan a segítségért, s bizonyára erős falatokkal jutalmazza meg. Remélem velem tart.
Vogonhoz is átkopogok, s neki annyit mondok, hogy sürgős teendő akadt otthon, nem tarthatok vele. De ha gondolja szívesen látjuk, bizonyára érdekelné a kultúránk.
A válaszok után, már útnak is eredek és vágtatok egyenesen Zevadar felé.
Legalább megszabadulhatok ettől az ostoba kinézettől.

/A történet a közelmúltba, Astelath halála után nem sokkal játszódik/


Hirion megkérdőjelezhető módon nem próbálkozott a másik uralkodó megölésével. Lehet, ő épp nem kérdőjelezi meg a tettét. De a KalandMester már dörzsölte a tenyerét, mikor úgy döntött Zevadar felé veszi az irányt és a lombtündék uralkodóját életben hagyja.
De mit tehetnénk, ha ő így döntött? Csupán egy dolgot ellene. Folytatjuk a meséjét, de úgy, hogy még nem ért haza.

Egy tábortűz sárgás-piros lángjai nyújtózkodnak az ég felé. És az éj sötétjében egy éjszakai pillangót vonz magához. Egy sötét elf vacsorázik csendesen, mikor háta mögül megközelíti. És ügyet sem vetve az ételre, egyenest belerepül a perzselő hőbe.
Hirion kiszabadult rejtélyes körülmények között. Testét a ruha alatt számos seb borítja. És a Nagyérdemű még nem méltó arra, hogy megtudja szabadulásának teljes történetét. Az ő figyelmét sem köti le az egykori hernyó, hiszen a vele szemközti ösvényen a fák közül egy marcona alak közeledik. Ahogy a tűz fénye megvilágítja barna ruháját, elhúzza a csuklya szélét arca elől.




-Leülhetek, vándor?

Muszáj volt tüzet gyújtanom, mert úgy éreztem, hogy különben nem élem túl az éjszakát. Pedig nem volt veszélytelen, de már nem érdekelt. Sikerült nem rég csapdába csalnom egy nyulat és most annak utolsó morzsáit fogyasztottam el. Azt hiszem egészen életmentő volt.
Most fáradtan és magamba roskadtan gubbasztottam a még vidáman égő tűz előtt a lángokba bámulva és nem tudtam volna megmondani, hogy a testem vagy a lelkem fáj jobban.
Az életem újra zuhanórepülésben volt lefelé.
Máskor valószínűleg már előbb észrevettem volna a közeledő alakot, de most csak összerezzentem, ahogy előtűnt a fák közül és a lángok megvilágították kámzsával takart arcát
Kezem a köpenyem mélyére csúszott, hogy megragadjam a kardomat, mikor feltárta mit takargat.
Továbbra is csak szótlanul bámultam rá, bár magamban elkönyveltem, hogy rég láttam ilyen csúfat.
Mi elfek szeretjük a szabályos, finomívű vonásokat, hát ez nem volt az. Valami ork fajzat lehetett a szerencsétlen.
- Nincs pénzem! – vetettem oda rekedten.

/Hirion/




Szavaid látszólag megrettentik. Hátra lép, szája széle remegni kezd és homloka hirtelen gyöngyözni kezd. És ő maga is az övében lógó láncos buzogány markolatára fogott, de nem vette elő.
-Te... te egy drow vagy?
* Ha esetleg túl rég lett volna már az, hogy szökésed közben éreztetik veled fajodat övező -nem ok nélküli- előítéleteket, akkor most egyértelmű, hogy még csak a közeledbe sem jött volna, ha hamarabb végigmér alaposan. És most szemei azt kutatják, mihez kezdjen, ha rátámadnál.
A te reakciódra vár.