(karakter jelenlegi kinézete)

Elkezdem inni a borzalmas löttyöt amit elém tol. Elkezdem meginni, majdnem visszaöklendezem olyan az íze.
Elképesztő, hogy ezt szeretik ezek a teremtmények. A kocsmáros elmeséli, hogy a háttérben ülő férfi az Y nevű. Pásztor a drágám, és persze egy szájhős. De valószínű, hogy ő többet tud mondani arról, merre mehetett a kalmár.
Közben az alkohol egy picit megüt, hiszen ma még nem ettem semmit.
A kocsmáros odatolja a következő adagot.
A mellettem ülő részeg férfi, hirtelen megfogja a kezem.
Az érzés amely eltölt, szinte alig írható le.
HOZZÁM MERT ÉRNI EGY SZUTYKOS FÉRFIEMBER? HOZZÁM?
Legszívesebben kitépném a lelkét a helyéről, de most csak egy határozott mozdulattal visszarántom a kezeim, a férfi fogáságból.
Érdekes dolgot említ, ami már jobban felkelti a figyelmem.
Ez a nevetséges szedett vedett kis csapat egy szomszédos faluban egy démont akar megölni...
Eszembe jut a férjem és a gyermekeim, a démon, akibe beleszerettem. Ilyen kis senkik mint ezek, pont egy ilyen csapat végzett velük is. Soha nem felejtem el!
Hallgatok a kocsmáros szavaira. Az asszonyokat valóban jó ötlet lesz megkérdezni. De előtte odamegyek a pásztorhoz és kifaggatom, miről beszélt a Kalmárral.
Az italt, amelyet a kocsmáros elém lökött még nem ittam meg, csupán kortyoltam belőle, odaviszem hozzá, kicsit oldja a nyelvét...

A nő sok hasznos dolgot megtudott és a pásztorhoz oda menve még azt is könnyedén kiszedi belőle, hogy Vogon ajánlata -legalább is az elmondása szerint- csak annyiban tért el az általa jó pénzért vállalható mértéktől, hogy míg az egyszerű ember a hegyek lábáig kísérte volna, az elf kalmár ragaszkodott ahhoz, hogy valaki begyalogoljon vele egy ork faluba.
Ezt persze merő öngyilkosságnak tartotta a juhász és saját szemszögét elemezve egyből megölnék és elvennék az állatait. Ám a szájhős arra is emlékszik, hogy rákérdeztek cimboráival, hogy miről beszélgettek a törpe, az oawa és a két páncélos ember négyesével. És a hegyesfülűről megtudottak még annyiban kiegészülnek a kocsmárostól hallottakkal, hogy a huriwei-i rém izgalmas nyomozásnak ígérkezik, mert senki nem látta azt, hogy miféle szerzetről lehet szó. Egy helybéli látta az itteni hírek alapján, ahogy egy hulla felett egy csuklyás fazon görnyed és eszik belőle. Ám amikor rákiáltott, akkor feldobta a vállára és a sűrű erdőbe szaladt, ahová nem tudta követni elég gyorsan. Ám a kis község így is attól tart a jelek szerint, hogy a dolog megismétlődik. Így az első társaság inkább oda ment kideríteni a dolgokat, míg a második csapat, melyben Yotelot is ült, itt maradt az állataira vigyázni és nem tervezi kalamajkába keverni magukat.
A faluvégi asszonyok elmondása szerint a Wora által követett elf viszont nagy ívben kerülte el a helyet és így ez a kis epizód kitérő lesz számára, ám ha sikerrel jár, akkor megmenti a démont. Ám tudni fogja, merre keresse tovább. Még azt is kideríti tőlük, hogy a kalandozó csapat viszont gyalogosan hagyta el ezt a kis porfészket, bár így sincs olyan távol a tragédia helyszíne, alig öt falunyira, hogy ne értek volna oda egy-két nap alatt. Ám ha a lény ennyire rejtőzködő, akkor lehet még esélye arra, hogy időben megtalálja.
Paripáját megsarkantyúzva fél nap alatt elér az eső áztatta földúton. Már csak másfél kilométerre van Huriweitől, mikor az út szélén egy nyúlánk termetű zöld ruhás alak mellett akar elvágtázni, akinek a hátán íj és tegez van, mikor lova hirtelen visszahőköl. Az idegen oda fordul felé és egy erdei elf arca néz Worára, ám nem szól hozzá, csupán megy tovább. (Persze azt nem írja le a mesélő végig, hogy hány szántó és mennyi földműves közelében lovagolt el zavartalanul, most is az út mentén vadalmafák sorakoznak egy sorban, majd térdmagasságig sem felérő búzamező az, mely mellett elhalad. Alig egy perce elhagyott egy kisebb ligetet, ám ilyen közel a településhez a föld java része megművelt szántó vagy ugarként bevetetlen, pihentetett terület. Csak a furcsa dolgokra összpontosítunk.)

(karakter jelenlegi kinézete)

A pásztor nem ellenkezik, nekilát a meséjének. A férfi, aki szemben foglal helyet velem, látszik, hogy tapasztalt. Bár lehet szájhős, azonban biztos többet látott már, mint a falubeliek. Persze az, hogy miként él ezen információkkal, már az ő döntése. Szavait hallgatva új információkat tudok meg. Ami bizonyos, hogy Vogon a hegyek felé ment, bizonyára egy ork faluba. Amit hallok azonban egyre inkább felkelti érdeklődésemet.  
A négyes csapat céljai kitudódnak és egy csuklyás hullákat evő lényről beszélnek. Hmm..nem biztos, hogy démonról van szó.
Lehet akár egy Ghoul is. Azonban azzal jó lesz vigyázni, viszont megmenteni semmikép sem kell. A Ghoul nem démon, csupán egy alvilági lény...bár lehet, hogy valóban démon van a faluban.
Akárhogy is, odamegyek és megnézem miről van szó. Van időm rá és Vogont nem lesz nehéz követni...
Elindulok hát a faluba, de előtte eszek, mert ma még nem étkeztem. A falu szélén az asszonyok is megerősítenek abban, hogy Vogon más felé ment. Irány hát Huriwei.  Vajon időben odaérek?
A lovammal vágtatok szélsebesen, az elhaladó táj nem érdekel, csupa zöld. Elhaladok egy két földműves és ember mellett. Viszont egy érdekes vándorral is találkozom. A lovam figyelmeztet a veszélyre. Egy erdei elf.
A szemeimből az utálat tüze égett,mikor ránéztem. De láthatóan nem foglalkozott velem. Az álcám jó.
Remélem nem találkozom több ilyen szenny lénnyel.
Időben oda kell érnem...

Wora ellovagol az idegen mellett. Lova végig nyugtalan, pedig eddig nem volt gond vele az úton. És csak akkor nyugszik meg újra, mikor elhagyták a férfit. És megérkezvén Huriweibe a taverna előtt leszáll a hátasáról.
Odabent már egy félre eső asztalnál ott pusmog a sokat emlegetett banda. A kalandorok csapata végig méri a belépőt, majd folytatják halkan a beszélgetést. Az éjtünde nőn áll, hogy mit lép ez után.

(karakter jelenlegi kinézete)

Ott van a kis egylet, odamegyek hozzájuk. Ahogy elnézem nem élnének sokáig egy démonnal viadalban. Persze, ezekben a törpékben mindig több meglepetés van, mint elsőre látszik. Rájuk köszönök:

- Üdv! Leülhetek?

Ha igent mondanak leülök és úgy folytatom, ha nem, akkor állva mondom. Megpróbálok olyan halkan beszélni, amennyire csak lehet.

- Nem titkolom miért vagyok itt. Hallottam, hogy Önök is a démon miatt jöttek. Az előző faluban a kocsmáros fecsegte el. Csatlakozni akarok a küldetéshez. Természetesen nem tartok igényt jutalomra vagy arra, hogy költeménybe foglalják nevem, csupán saját indíttatásaim vezérlenek.

Abbahagyom a beszédet és fejemet lehajtom, próbálok szomorú arcot vágni, de arcom meg sem mozdul. Remélem a fejlehajtás elég meggyőző lesz.

- Tudják a szüleimet is egy démon vitte el, azóta küldetésem kiirtani őket...Addig nem nyugszok míg...

Próbálom imitálni, hogy elcsuklik a hangom.

- Nos tudom maguknak nem egy gyenge nőre van szükségük, de biztosíthatom önöket, tudok harcolni, ráadásul elég jól. Higyjék el hasznomat vennék.

Megvárom a reakciókat.

A színes társaság úri emberekként azonnal hellyel kínálják Worát. Az egyik páncélos ki is húzza előtte udvariasan és csak akkor ül vissza, ha már az elf is leült. Hamar befogadják és megosztják vele az eddig megszerzett információikat.
-Egy alakot láttak egy hulla fölé hajolni. Az itteniek le mernék fogadni, hogy megölte és evett belőle. És elszaladt vele, mikor az egyik földműves rákiabált. Úgy tartják, hogy egy vérfarkas lehetett csak nem átváltozott alakjában. -mondta a páncélos.
-Ehh! A fenét vérdög! Ha evett belőle, akkor az már Wendigó. -vágta rá a törpe- Én mondom, jobb nem életben hagyni azt a szörnyet. Egy csapat kemény harcossal bementünk egyszer a Nysiy mélyébe és ránk támadtak. Hatalmas fogaik voltak végig. És többen ott maradtak közülünk. Egy ilyen egymaga kipusztít egy egész falut.
*Nem tudni mennyi volt az igaz a szavaiból és mennyi a tódítás, de szemében harci láz égett és korsóját az asztal lapjához csapta.*
-Más valami kell legyen! -szólalt meg az oawa- Ha farkasember vagy kannibál lett volna, akkor rátámad arra a parasztra is és már nem élne. Ezek a tudatlan szörnyek nem fogják vissza az éhségüket. Én szerintem még mindig a démon elmélet tűnik a legvalószínűbbnek.
*Néhányan a társaságól még mindig gyanúsan néznek a sötét elfre. Hiszik az okait meg nem is. Mások viszont elfogadták és bizalom árad a tekintetükből. De mindannyian úgy vannak vele, hogy még egy harcos jól jön a dicsvágyó csapatba, ha győzni akarnak.

(karakter jelenlegi kinézete)

A kis egylet elmondja, hogy mit hallott és kitől. Nem tudom mennyire hihetek nekik. Bár elég különös, hogy a démon halott embert evett, általában jobban élvezik, ha maguk kínozhatják őket, ölhetik meg őket...de ki tudja, nem ítélkezem. A vérfarkas nem eszik halott embert, a Wendigók csak Nysiy területén találhatóak meg. Ezek mégis mennyi kalandban vettek részt? Ők nevezik magukat tapasztalt vándoroknak? Ostoba banda. Szerintem egy Ghoul-al van dolgunk. De persze eljátszom hogy egy naiv kis erdei elf vagyok, úgyhogy a mocskos oawának adok igazat.

-Szerintem is démonnal lehet dolgunk. Akárhogy is. Menjünk és nézzük meg uraim!

Majd várok a reakciókra.

Nos, úgy tűnik ahányan vannak, annyi lényre tippelnek. És azt minden képen jól látja Wora, hogy nem a legjobb kalandorok, hiszen azok talán már rá is bukkantak volna a lényre. Ám szerencsére ezek még nem.
-Voltunk kint, de a nyomokat egy idő után elvesztettük. Annyi biztos, hogy csizmát visel és ezért minden bizonnyal likantróp. És valószínűleg jól beolvad az emberek közé. Az is lehet, hogy itt jár közöttünk, minden nap találkozunk vele, de nem vesszük észre.
*Az oawa egyre inkább csak magában beszélt és elmélyült mondataiban, ám az egyik ember az asztalra csapott.
-Én mondom, csapdába kellene ejtenünk! Valahogy a tudomására hozni, hogy az egyikünk magányosan fog kimenni az erdőbe. A többiek utána lopóznak titokban és amikor ráharap a csalira és felfedi magát, akkor megöljük mindannyian.
*Remek terv. És szinte biztos, hogy ez megfogant minden valaha is szörnyre vadászó vándor fejében. Csak az szokott a bukfenc lenni, hogy hogyan kivitelezzék? És főleg ki vállalja a vonzó szerepet, hogy a csapatból elsőként rá támadjon egy veszélyes lény?

(karakter jelenlegi kinézete)

"Fantasztikus" ötletek hangoznak el. Lehet ez a valami egy likantróp, nagyon keveset tudok róluk. AZ biztos, ha nem egy démon, akkor megölöm és annyi bajjal kevesebb lesz.
Ezek a hitványak még azt sem tudják hol keressék.
De persze egyiknek ötlete támad, mi sem egyszerűbb, mint ha valamelyikük feláldozza magát és egyedül megy a szörny elé.
Láthatóan semelyiküknek sem akaródzik menni, persze én nem féllek, már százszor rosszabb helyzetekbe is kerültem. Erős vagyok és hatalmas, semmi nem állhat az utamba.

- Megyek én. Induljunk hát!

Vágom rá, s közben egy terv bontakozik ki a fejemben. Ha becsalom őket az erdőbe, könnyűszerrel végezhetek velük, mielőtt még a démon tenné....hmmm remek ötlet.

A kalandor csapatot nem tűnik nehéznek becsapni. Lelkesen emelik fel a hangjukat és az egész kocsmában jól hallhatóan beszélnek arról, hogy akkor a látszólag vörös hajú nő majd este elmegy az erdőbe utána nézni a nyomoknak. És hogy a természetmágiájával hátha talál valami bizonyítékot.
Ha nem is a zseniális alakítás miatt, talán van esély, hiszen az erdeiek híresek arról, hogy az erdőben könnyen rátalálnak az általuk követett lényekre. És az este ideálisnak tűnik, hogy addigra az egész falu megtudja a híreket és a tettes kövesse Worát.
Ám amikor elindul a fák felé, még csak nyoma sincs annak, hogy „társain” kívül valaki is követné. Ők pedig jócskán lemaradnak, hogy észrevétlenek maradjanak. A terv dugába dőlni látszik.
Ahogy a ligetet megközelíti, az idefelé úton látott hegyesfülű még mindig ott bóklászik. És őt megpillantva felé veszi az irányt. Ha lovon jön, akkor az állat a közelébe megint visszahőköl és érezhetően feszültté válik.
-Szia! Segítened kell! Egy kisgyermek beszaladt fél órája az erdőbe. Utána kiáltottam, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám.
*Ha Wora nem akarja magával vinni, akkor még kétszer-háromszor megpróbálja rávenni, hogy segítsen neki. Ám ha rááll, akkor az eddig félénk szerzett egyenes háttal, magabiztos tartással indul előre a legsűrűbb részek felé.

(karakter jelenlegi kinézete)

A kocsmában nagyon örülnek az önfeláldozásomnak. Mivel azt hiszik erdei kullancska vagyok, így biztosak abban, hogy megtalálom majd, akit kerestem. Akkor hát indulás!
Az erdő felé vesszük az irányt, közben besötétedett, ami javítja a kedvem és az energiáim. Nincs is jobb napszak az éjjelnél.
Miközben befelé megyek, olybá tűnik, hogy azok a lények, akiknek "fedezniük" kellene, jócskán lemaradtak, talán azt sem tudják, hogy az erdőben vagyok.
A lovam is velem tartott, de én előbb megéreztem egy erdei elf jelenlétét mint ő. Későn nyerített. Az erdei közelebb jött és valamilyen gyermekről hadovált.
Megkérdeztem, hogy merre látta a gyereket, ha megmutatta az irányt és hátat fordítva elkezdett menni, nos hát egyenesen rátartottam a kezem és Bénítás mágiámat használnám rá.

Ha sikerül, akkor odalépek az addigra már a földön heverő elfhez és a következőt súgom a fülébe:

- Azt gondoltad beveszem a kis mesédet a gyermekről, tudom, hogy rájöttél ki vagyok te kis FÉREG! Persze ha nem így van, annyi baj legyen...

Előrántanám a kardom és egy határozott mozdulattal elmetszeném a torkát. Majd várnék a szörnyre, ki tudja, lehet megérzi a hullaszagot...

Wora tudja jól, hogy társai lemaradnak és bár így minden bizonnyal nem tudnának neki segíteni, ha védtelen nő lenne, ám most jól jön, hogy túl szoros követésükkel nem akarják elijeszteni a prédát. Ám valaki megzavarja az útját és rábólintva a segítségnyújtásra, hamar végezni akar vele a mester mágus nő.
Ám amikor elérnek hozzá a varázslat szálai, már érezheti, hogy nem fog sikerülni. Az erdei elfek varázstudása egyben kiszolgáltatottabbá is teszi őket a sötét átkokkal szemben, ám ennek az egyednek meglepően nagy az elme ereje.
-Hö? -megérezve a mágikus támadást már a sötét elfet is valami furcsa megérzés keríti hatalmába, még mielőtt megszólalna. Bár eddig is furcsa lehetett, hogy egy zöldike nem mer egyedül az erdőbe menni és félnek tőle az állatok, ám ez az önkéntelen hang nem illik az ő mézesmázos attitűdjükhöz. Megérezhet benne valami rokonságot megboldogult férjével.
A hegyesfülűnek a kezén hosszú karmok nőnek és hátra pillantva összeállhat a kép benne. A kocsmában igazuk volt azoknak, azzal zárták ki a vérfarkast, hogy nem tud részlegesen átalakulni. Ám ennek a teremtménynek még mindig lombtünde arca van. És viselkedése koránt sem olyan állatias, mint a farkasembereknek. Ha átgondolja a tanulmányait, egy démon külsőre igen hasonlít a vérdögökre, ám viselkedése és a részleges átalakulás magyarázható vele.
-Te egy éjtünde vagy? Hmmm... Meglepően jó az álcád. Aggódtam kicsit, hogy felismersz, hogy nem a fajtársad vagyok.
*Vigyorra húzódott a szája, ám tekintete inkább barátra és nem ragadozóra emlékeztetett. Ha nem is képes teljesen a szó igazi értelmében barátságot kötni, ám szövetséget annál inkább. Ha figyelmezteti őt a rá vadászókra, bizony fel is fogja ajánlani.
-Ha segítesz nekem, hogy egyenként elkaphassam őket, akkor később rám is számíthatsz. Eddig két embert sikerült megennem, így még nem tudok valódi alakommá átváltozni sem. Ezért is bolyongtam az erdő környékén már hetek óta és magányos utazókra vadásztam.
Tíz vacsora kell összesen. El kell valahogy különíteni az egyiküket a többiektől és úgy könnyedén végezni tudok velük. És ahogy megeszem őket, úgy egyre több mindenre leszek képes. Érdemes most szövetkezned velem, mert később jóval nagyobb segítséget kaphatsz tőlem cserébe.
*Így talán már érthető, miért volt ilyen fura alak ő. És mielőtt elkezdenék a konkrét tervet kidolgozni a szörnyvadásznak állt csapat ellen, gonosz vigyor jelenik meg új ismerőse arcán.
-He-he! Vicces lenne, ha megcsinálnánk, amire most én gondoltam. Az oawa könnyű ellenfélnek tűnik és sok erőt nyernék belőle. Bemennénk az erdőbe és eltörnénk a lábadat. Azt mondanánk, hogy egy vérfarkas volt és a többieket utána küldenénk.
*Jókedve elárulja, hogy nem olyan ostoba a lény, mint az ötlet. Csupán jól szórakozik rajta. Worának egyszerűen csak ilyen napja van. Mindenki az ő kárán ötlik ki remek cseleket. Ám ideje lesz komolyra fordítani a szót, mielőtt megjönnek a nő védelmezői. És a barghest már visszaváltoztatta a kezeit elf kezekké.


/Barghest leírása megtalálható a bestenáriumban./

(karakter jelenlegi kinézete)

A mágiám elindul sötét küldetésére. A szemeim előtt lepereg a kis elf élete.  Már vágyom, hogy belekóstolhassak a vérébe, ennek a bolondnak.  Mikor is egy egészen új érzés kerít hatalmába. Nem fog sikerülni a Bénítás. Amit érzek, az egy régi és egészen különleges érzés. Nem is tudom mióta nem éreztem erős elmét...a férjem. Mennyire ellenállt a mágiámnak, legyőzött. Szerettem, azt a bolond démont...
Persze, most az emlékek ösvényéről visszarévedek, majd realizálom it is látok. Egy Barghest, kétségtelenül az. Még sohasem láttam élőben. Persze, felkészülök, ha megtámadna. De ahogy hallom és látom, barátságosnak ígérkezik velem.

- Aldoer sia thurirl!(ódémon nyelven: Üdvözlöm, barátom)

Meghajlok tiszteletteljesen előtte. Remélem ismeri az ódémon nyelvet, bár nem vagyok benne biztos.

- Nem lehetek biztos, hogy Nagyságod ismeri-e ezt a nyelvet, úgyhogy had üdvözöljem e módon is. Had mondjam el, hogy nagy megtiszteltetés egy igazi Barghesttel találkozni. Nos, ha már abban a kegyben részesültem, hogy életben hagy, szívesen segítek Önnek. Szívemhez mindig is közel álltak a démonok.

Nos a terve, hogy egyesével kapjuk el őket, az oawát akarja. Attól jobban megerősödhet, érthető. A következő mondatban azt hiszem egy viccet süt el. Ha tudnék mosolyogni, akkor bizonyára az én szám is mosolyra húzódna.

- Remélem sokáig kínozza majd őket, vagy legalábbis fájdalmas haláluk lesz. A lábam eltörése helyett jobb tervem van. Mit szólna, ha visszaváltozna, majd én visszamennék. Ha találkozunk velük, előadjuk, hogy egy erdei elfet, azaz magát csapdába ejtette a szörny egy farönknél. Viszont, ha mind odamegyünk, észrevesz és bizonyára elmenekül, olyan valaki kell mellém, aki jól tud lopakodni. Ezért megkérem a cicuskát, hogy jöjjön velem. Visszajövünk ide, ahol is eljátszom, hogy nem tudom hova lett, maga pedig szépen közben rátámad és levadássza. Utána kiötöljük mi legyen...nos mit szól?

S közben pásztázom az erdőt, nem-e les meg minket valaki.

/démon nyelv: http://draconic.twilightrealm.com/ /

A démon bólint, mikor megkérdezik tőle, hogy érti-e a régi nyelvet.
-Azt hiszem értem, amit mondasz, bár ez a nyelv valóban jobb.
*Még fiatal démon, így bár felfedezi a hasonlóságot az általa megszokottal, ám inkább csak sejti, hogy mit jelentene. A tisztelet viszont nagyon tetszik. A sötételfek korlátozták a más síkok teremtményeinek megidézését csak a mester szintet elérőkre, mert sok fiatal túlzásokba esik annak hallatán, hogy a démonok viszonylag elég segítőkészek velük szemben. És gyakran pont emiatt rontják el ezt a pontot.
A tréfából hamarosan hasznos terv lesz és rövid intelemmel vállnak el.
-Felőlem mehet, de ne feledd! Egyszerre csak egy jöjjön! Ha bármiért is baj történne, jelezz! Nem akarok kockáztatni, főleg ebben az alakomban nem.
*Ezzel elválnak és a démon eltűnik a sűrű erdőben. Míg Wora találkozik az őt követő kalandor csapattal. És ahogy előadja a történetet, az oawának sajnos nem tetszik.
-Én igazából csak a gyógyító vagyok itt. Nem tudok igazán harcolni. Sosem próbáltam a harcot. Szerintem menjen valaki más!
*Körbe nézve a törpe azonnal megjegyzést tett.
-Az én rövid lábaim és keményvas páncélommal nem hiszem, hogy tudnék lopakodni. Az sem biztos, hogy az elf tudná addig tartani magát, míg odaérek.
-Nekünk is van páncélunk. -replikázta az egyik ember. Ám a társát meg lehetett győzni, hogy vegye le a vértjét és próbáljon csak a kardjában bízva oda menni a megsegítésére.
Hamarosan pedig egy halál sikoly hangzott fel az éjben. És a bányász nép gyermeke összenézett a kardforgatóval.
-Elkapta. Menjünk, segítenünk kell!
*Ha Wora nem tesz semmit, akkor mind a ketten kezdenek el futni a hang irányába.

(karakter jelenlegi kinézete)

Visszamentem a kis célpontjainkhoz, hamar rájuk találtam. Ahogy elnéztem őket, mintha kicsit rettegtek volna. Mikor elmondtam a tervet, az oawa ellenkezett. Már mondtam volna a következő ötletemet, amikor egy halálsikoly ébresztette fel az éjszakát. Fogalmam sincs mi történhetett. Mire észbe kaptam a törpe és az ember már szaladt a sűrűbe. Nos, ez minden csak nem az amit szerettem volna.
Mivel fogalmam sincs, hogy kitől jöhetett a hang, egy új ötlet jutott eszembe. Villámgyorsan cselekedtem:

- Most nincs szükségünk arra, hogy hősködjenek. Pont ez lesz a vesztünk, ha ilyen meggondolatlan cselekedeteket teszünk. Maguk maradjanak itt, mindjárt jövök. Ne mozduljanak!

Rájuk parancsoltam, majd futottam a két másik után. Remélem a másik két bolond nem követ. A terv a következő, ha csak a démon sikított, hogy idecsalja őket és egyedül lesz, nincs más dolgom, mint lefogni az ember, míg a törpével végez. Tehát míg ő a törpével harcol, én bár nem ölöm meg de lefogom, legyengítem az embert az Életelszívással.
Ha valami más fogad és a két alak harcolni kezd a démonnal, akkor is az Életelszívással próbálkozok, hogy legyengítsem őket.

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


Worára nem hallgatnak.
-Bajban van és lehet az élete múlik azon, hogy oda tudunk-e menni. Nem késlekedhetünk.
*Ahogy futnak, a sötét elf életenergiát szív el az egyiktől, bár ez csak hosszú órák alatt lenne képes kifejteni olyan hatást, amivel harcképtelenné tenné. Ám szerencséjére a démont nem éri teljesen váratlanul. Mikor nagy zajjal odaérnek, már átváltozott alakjában látják, ahogy hatalmas szájában az utolsó húsdarabkák tűnnek el. Minden csupa vér.
-Ez így túl sok. -mondja egyszerűen a törpe szemébe nézve. Oldalából egy közepesen súlyos vágásból csorog a vér, megszínezve bundáját.
*Mintha a mestermágussal nem is törődne, hátra fordul és szaladni kezd a fák között. Abból, amit láttak, valószínűleg nem lehetnek biztosak a kalandorok sem, hogy az erdei elf vagy az előre ment páncélt levető alak volt-e az áldozata a fenevadnak, de mivel nem találkoznak barátjukkal, valószínűleg sejthetik.
A két üldöző utána veti magát, de kérdés, hogy mit fog tenni most a zevadari. Amíg az életerőcsapolást használja, addig szinte korlátlan ideig tud futni. Míg áldozata kétszer gyorsabban fárad. Főleg a páncélban, mely jelentős súly rajta.
Ám vajon taktikát kell-e változtatnia? Hiszen a barghast jól láthatóan nem akar egyszerre két ellenféllel küzdeni.

(karakter jelenlegi kinézete)

Sohasem szerettem, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy nem akarom. Mikor odaértünk a lény már átváltozott és valamit vagy valakit megevett. Fogalmam sincs, hogy került az a valaki oda, ilyen sötétben az erdő közepére...
A kis törpe szemében nézve mondta, hogy ez neki túl sok. Sajnos nem mondtam neki, hogy mestermágus vagyok, úgyhogy most beveti magát a sűrűbe. Nos, nincs mit tenni, odaordítok a démonnak, ha hallótávolban van még:

- Fordulj vissza, elintézem az embert. Tiéd a törpe!

Majd egy határozott mozdulattal előveszem a kardom és az ember lábát célozom meg vele. Ha nem sikerülne vagy túl messze van akkor Bénítással próbálkozok újra.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

A sötét elf nő úgy dönt, hogy leleplezi magát a kalandorok előtt és felveszi rögtön a harcot a saját célpontja ellen.
A kardforgató megmerevedik és ez a pillanat elég is ahhoz, hogy Wora hatalmas sebet ejtsen a lábán. Az ember lerogyott és most már csak nagyon lassan tud mozogni. Míg a törpe csodálkozón visszafordul és köp egyet maga mellé.
-Mifajta erdei tündérbogár vagy te? Szavamra, hadd nézzelek csak meg alaposabban! Tán nem egy szurkosképű vagy csak jól álcázva?
*Ezzel ő is megindul a hűtlennek bizonyuló társuk ellen. És a barghast megfordul, de még nem közelíti meg egyik új áldozatát sem. Csak fogja oldalán a sebet. Vigyáznia kell, mert a föld alatt élő nép eme tagja egymaga is képes lenne közelharcban őt megölni, ráadásul igen jó mágia-ellenállással rendelkezik. Veszélyes ellenfél. És a lábán megsebesített is most nagyon lassú mozgással igyekszik közel kerülni hozzá.
-Fogjuk közre és a bestiát majd utána elintézzük.
*Most jól kell döntenie, mert a szövetségese sem kockáztat.

(karakter jelenlegi kinézete)

Az ember még épp olyan távolságban van, hogy sikerül egy sebet ejtenem a lábán. A törpének igencsak nem tetszik, hogy nem az ő pártjukat fogom. Szegény kisember. De hazudok neki, nem fedem fel magam. Had zavarodjon össze. Közben persze már intézkedek. A bénítás átkával ajándékozom hát meg az emberi lényt, majd előveszem a kardom és a törpére támadok. Erős páncélt hord, úgyhogy a fejét,szemét próbálom támadni. Remélhetőleg, ekkor már segíteni fog nekem démon...hisz az ember egy-két perce kába lesz.

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A nő jól számít. Bár a törpe a fegyverét teljes erőből lendítve támadásba lendül és ha ki is tér előle, szinte rögtön fordítja vissza. Nem a nem létező mágikus képességeire alapoz, hanem hamarabb akar pontot tenni a harc végére, minthogy ezt az előnyét Wora újra használhassa.
Ám a démon meglepően gyorsan veti magát rá a hátára és még az apró nép legendás erejénél is acélosabb izmaival gyűri maga alá áldozatát. Hamarosan a nyak reccsenése volt halható és a kígyóéhoz hasonló módon kiakasztotta a száját ezúttal már egészben tüntette el az új vacsoráját.
Kikerekedett szemmel esett hanyatt az épp kiengedő másik kalandor és sorsát a két nála sokkal erősebb ellenféllel szemben nem kerülhette el. Így hamarosan az erdőben már csak a sötét elf és a barghest maradt élve.
-Köszönöm neked! Ha jól számolom, már csak a nagymacskát kell elkapnunk. Talán nem lesz nehéz. Elcsaljuk őt is ketten közösen egy olyan helyre, ahol senki se jár és hamar végzünk vele. Ha jól számolom, ő lesz a hatodik.
Ám előtte nem árt meggyógyítgatni vele a sebeimet.
*Gonosz mosolyra húzódott a szája. Őt sem kímélte a harc, de gátlásai nincsenek, hogy az ellenség hozza rendbe majd utána felfalja.

(karakter jelenlegi kinézete)

A mohó kis törpe gyorsan lendíti a fegyverét, s ha ketten harcolnánk bizonyára egy kicsit lassabban győzném le. Így viszont, a démon veszi a lapot és már szája közt terem a nagy falat. A szörny elmondja tervét, de egy kicsit ki kell javítanom:

- Ahogy óhajtja! De még ketten vannak, van egy másik páncélos is.

Mikor megemlíti a gyógyítást szememmel viszonozom a gonosz mosolyt, majd a következőket mondom:

- Javaslom változzon vissza, amennyire tud. Beadunk majd valamilyen mesét arról, hogy Ön hogy keveredett ide és hogy segít nekünk. A lényeg, hogy elfutott a "szörny", úgyhogy ma már nem tehetünk semmit, majd holnap visszajövünk, de a törpe és a férfi meghalt. Magának csak tetetnie kell, hogy fáj a sebe, az oawa bizonyára segítségünkre lesz, bá félek, hogy  megérezi amikor önt gyógyítja, hogy nem erdei elf, de egy próbát megér.
A terv az, hogy miután meggyógyította az oawa, én a másik férfi mellé lopózom és alkalmazom a mágiám. Ő megint elájul néhány percre, majd kardommal segítek legyőzni az oawát, ha megöltük, utána a férfi gyerekjáték lesz. Ha a mágiám ellen védekezne a férfi, akkor egyszerűen csak hasba szúrom és ellököm. Tudja milyen gyengék az emberek.

Harcra fel. Remélem valamelyest tudjuk tartani magunkat a tervhez. Most összekócolom a hajam és elkezdek zilálni, még a fejemre kenek egy kis vét, hogy még élethűbb legyek és visszamegyünk a csapat két hátrahagyott tagjához.

-Útközben pedig elmesélhetné kit fogyasztott el előbb, ki sikított?

/A kép illusztráció, kb. így néz ki./


A démon visszaváltozik, ám sebei a másik testén is hasonló helyen ott maradnak. Bólint egyet, hogy ő is gondolt arra, hogy ez a legcélravezetőbb.
-Igen. Egy lombtünde véletlenül ide keveredett és meg kellett ennem őt is. Nem tudtam becsapni, a fák megsúgták neki, hogy látták a kezemet átváltozni, mikor veled kezdtünk volna harcolni. De legalább nő az elfogyasztott áldozatok száma.
Két kalandor most már nem lesz nehéz. De ne siessünk a két jómadárral! Nem kell kockáztatni. Megvárjuk, amíg külön válnak. Ha az oawa nem fog gyanút, akkor vagy elküldjük az embert valamit hozni vagy pusztán megvárjuk, amíg szükségét végzi. Örökre nem maradhatnak együtt.
Remélem megérted, hogy ha nem muszáj, nem szeretnék újabb sebet beszedni. Te velem maradsz és ha kell, életerőt szívsz el tőlük. -gonosz mosoly húzódik a szájára ismét- Aggódsz a fajtársadért. Érthető és az ápolásomban segítesz.
De ideje megkeresni őket!
*Ezzel a két erdei elfnek tűnő lény elindul a falu felé, ám a nagymacska és az utolsó megmaradt védelmezője már elérte a falut eddigre. És a barghest ad egy jó tanácsot Worának.
-Igyekezzünk őket valahogy kicsalni onnan! Nem lenne jó ott átváltozni. Eddig még sosem mentem be, mert tartok a túl sok támadótól.
*Még most, ennyi áldozat elfogyasztása után sem tud született óvatosságából kivetkőzni. Bár ez az ösztön mentette meg sok fajtársát, hogy a tömeg legyűrje őket.
-Nem kell rohannunk a megevésükkel. Inkább biztosra menjünk!

(karakter jelenlegi kinézete)

A démon óvatosságra és türelemre int. Miközben kis "játékunkat" űztük észre sem vettük, hogy az éj teljesen belepte a tájat. Az égen csillagok égtek és az erdő sűrűjében köd és sötétség honolt. Az árnyékok magasra kúsztak, csak a hold világított nekünk.
Miközben közeledtünk a faluhoz egy új tervet találtam ki. Mivel a szörny nem tud a faluba jönni, nekünk kell becsalogatni az erőbe a kis barátainkat. Hmm, vajon hogyan?

- Ha ön itt marad, akkor berohanok a faluba és lélekszakadva értesítem a többieket, hogy sikerült megsebesítenünk a lényt,aki elmenekült, de egy másik társam is segített, akinek jól jönne némi segítség az oawától. Nincs ereje bejönni a faluba. Nos mit szól?