Sok mindenen mentem keresztül, volt amikor szívesen meghaltam volna, annyira elkeseredett voltam, de akkor sem ilyen halált képzeltem el és most el is határoztam, hogy mindent elkövetek azért, hogy ez ne is következzen be.
- Ez akkor is igaz volt, de vadászni még tudok és jó vadász vagyok, csak hadd mutassam meg!


Persze van más is a tarsolyomban és a félelem megsokszorozza az erőmet, így a nagydarab orkon is hat az igézet, aki az egyik végtagomat fogja, ezért nagy lendülettel a tűzbe borul és csapkodása közben szét is túrja, mag a többiek elvesztik az egyensúlyukat ettől.
Megörülve ennek, egy fájdalom átkot idézek az áruló félvér fejére, hátha azt hiszi valamelyik társa bántotta és akkor egymásnak ugranak.
Én meg egy parázsló ággal megpróbálom addig elégetni a kezemet szorító kötelet, talán sikerül és akkor menekülőre fogom.
Persze erre nagyon kicsi az esély, de hát ha meg sem próbálom……..

/Hirion/


Aw fattyú gyermeke egyelőre sikeresen megölte lassú halállal egyik elfogóját. A félvér pedig jajveszékelve esik földre. Túlságosan fogékonynak bizonyul a self trükkökre. Babonás elméje mindent könnyen bevesz. Ám így nem tud neki esni társainak, akik ijedten néz körbe, hogy mi történt hirtelen mindenkivel...
Az égő ág sebzi a kezedet, most csak ilyen jutott a markodba, de pillanatok alatt elégeti rólad a kötelet és te már szaladhatsz is. Ám a két utolsó ork nem akar olyan könnyen engedni téged, hirtelen megered utánad, hátra hagyva értetlenül bámészkodó bajtársukat.
-Állj meg, démonfattya! Megöllek, mielőtt ránk hozhatnád a társaidat.
* Aki ott maradt, az végre ráveszi magát, hogy segíteni próbál eloltani a tüzet, de már nem tudja megmenteni áldozatodat.

Bár nem bántam túlságosan, nem volt szándékomban megölni az agyarast, csak káoszt akartam kelteni, hogy kiszabaduljak. A félorkon kiválóan fog az átkom, így egyelőre ő is kiesik a játszmából, ám ott van még a probléma, hogy meg vagyok kötözve és, hogy még van három tag, aki nem hiszem, hogy jó néven vette az előbbieket.
A kötél egy izzó fadarabbot használva lekerül rólam és én nem habozok azonnal futásnak eredni.
Hátra sem kell nézni, hogy dobogó lépteikből tudjam, a két agyaras a nyomomba eredt és ezt szavaikkal is alátámasztják.
- Eddig nem akartalak titeket bántani, de ha tovább üldöztök, akkor még súlyosabb átkokat szórok rátok és hamarosan itt vannak a társaim is. De ha elmentek, akkor még megúszhatjátok! – kiáltottam hátra a vállam felett.
Még elég zsibbadt voltam és csak reménykedhettem benne, hogy a blöfföm bejön.

/Hirion/


Teljes erővel futnak és neked is így kell tenned. Ám igen jó kondícióban vannak, és bármennyire is kétségbe vagy esve, nem könnyítik meg a helyzetedet. És a menekülés elején méterről méterre egyre jobban beérnek. Ám még mindig nem egyértelmű számodra, de még a Mesélő számára sem, hogy bírják-e hosszútávon az iramot. Te már hónapok óta nem ettél, de a kő a gyomrod helyén gyógyítja és regenerálja a testedet folyamatosan.
Ha beérnek, egyik üldöződ a buzogányával vág a tarkódra. Ám ha kifogyna belőlük a szufla, akkor hallhatod az egyre lassuló lépteiket.
-Nem csapsz be pokolfajzat. Sosem kíméltek senkit, egész falvakat lemészároltatok. Most megölünk téged ezért.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Hirion még sincs olyan jó kondícióban, a kő energiái a tenyere égési sérüléseire fordítódik nagyobb részt.
4-6-ig -Hősünk gyorsan iramodik a pusztában./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Mindent elkövetek, hogy eltávolodjak fogva tartóimtól, de sokat kivett belőlem a kényelmetlen, megkötözött sonkaként való utazás, még akkor is, ha segít ebben a varázskő, ami a gyomrom helyén van. Azonban sajnos túl sok a segíteni való, ezért a gyors haladásra már nem telik. Még hallom a döngő lépteket, de aztán fájdalom hasít a tarkómba és lefejelem a földet. Sötétség.......
Amikor felébredek, újra megkötözve vagyok. Ugyan azon oughwariak a közelemben, beszélgetnek halkan a halálra égett társuk teteme felett. Valami evésről.
Hasogat fejfájásra eszmélek és mikor meg akarom tapogatni a fájdalom helyét, nem tudok mozdulni....
Eszembe jut az ájulásom előtti pillanat és mindent megértek.
Ismét fogoly vagyok és a beszédből egyértelműen kitűnik, hogy az orkok nem mondanak le a prédájukról, bár nem tudom miért nem öltek meg már és miért nem sülök már a nyárso, ha én szerepelek az étlapjukon.
Mivel nem titkolhatom az örökké valóságig, hogy magamnál vagyok és különben is túl akarok már lenni, ha meg kell halnom, megköszörülöm kiszáradt torkom.
- Ha nem akartok megölni, akkor adjatok egy kis vizet, ha meg igen, akkor essünk túl rajta......

/Hirion/

/Userrel Skypon egyeztetve/




A tisztavérűek rád sem hederítenek és a tovább folyó beszédből hamar rájöhetsz, hogy jelenleg a társuk felfalásán tanakodnak. Ám a félvér nem vele foglalkozik, hanem rád néz.
-Ahogy gondolod!
* Ezzel megragad és a másik oldal felé akar húzni, ahol már megint lobog a tábortűz. Úgy tűnik ő nem fanyalodik fajtársai tetemére.
Vagy nem elég hangos Hirion, vagy csak tojnak a fejére, ami jó is meg rossz is. Jó mert ha jól hallja nem ő az akit meg akarnak enni, rossz, mert szomjan fog halni, legalábbis most úgy érzi menten kitikkad.
De az a dög félvér, aki elárulta őt, jobban fülel és mindjárt ráncigálni is kezdi a tűz felé.
- Áááá! - hasít a fejébe a fájdalom. - Rohadj meg! Ha megölsz nagy jutalomtól fosztod meg magad. Én az előbb nem mondtam igazat, értékes vagyok népem vezetőjének. - szólal meg, mert reméli ezzel húzhatja az időt.
* Gonoszul felnevet Skandar és egész közel hajol hozzád. Erre a kis időre megálltok a téged vonszolásban.
-Yvoltól megkapom az ajándékot és egy selfért már biztos megjutalmaz a mágiával. Te leszel az utolsó ára, hogy igazi hatalmat kapjak a természet felett.

- Ki a fene az a Yvol? - kiáltok fel dühösen, mert annyira ragaszkodik ez a kis korcs ehhez a személyhez. - Valami varázsló? Bolond vagy, ha azt hiszed kaphatsz varázserőt! - rántottam magamon egyet. - Ha nem születtél vele, akkor sosem használhatsz mágiát, viszont gazdag lehetsz és lehet személyi mágusod. Csak szabadulj meg ezektől és vigyél haza. - váltok csendes szavakra.
-Yvol nem mágus. Ő a leghatalmasabb, a káosz istene. Aki elég lelket jutottat el hozzá, azt főpapjának fogadja és befogadja a lénye egy részét. Igy ő is hordozni fogja az isteni tulajdonságait.
Már elég embert elégettem a dicsőségére. Most, hogy egy selfet fogtam és küldök hozzá, egész biztosan felfigyel rám.
- Ez ostobaság! - ráztam meg a fejem kétségbeesetten, mert rájövök, hogy ez a fickó nem csak ronda, hanem őrült is. De teljesen!
- Megölhetsz számtalan ártatlant, akkor sem kapsz semmilyen hatalmat. Kaptál tőle bármit is, mióta neki áldozol? - próbáltam megingatni.
Hiába törtem a fejem, nem találtam semmilyen megoldást, hogy anélkül szabaduljak, hogy megegyeznék vele. Gyenge voltam és megkötözve semmit nem tehettem, ha használnám is a mágiámat.
-

/Hirion/




Úgy tűnik, egyre közelebb vagy az élve elégetéshez. És a félvért nem a pocakja mozgatja, de nem is feltétlenül a zsákmányszerzés. Hanem egy őrült eszme, amit kigondolt és amitől olyan hatalmat remél, amit soha nem szerezhet meg.
-Azt hiszed, hogy ostoba vagyok? -sziszegi megsértve- A papok a templomban nem véletlenül áldoztak. Azt hitték ők is, hogy kihasználhatnak és az orromnál fogva vezethetnek. De túljártam az ő eszükön is. Ellestem a tudományukat, és én magam leszek egy új főpap! Ha Yvorl nekik adott varázserőt, nekem miért ne adna egy zevadari áldozása után?
Na? Erre nem tudsz mit mondani, kis sunnyogó.

Egyszerűen kezdek kifogyni az ötletekből és már látom magam előtt, ahogy a tűzön pirulok, de még tettem egy kísérletet.
- Szerintem tényleg becsaptak. - erősítettem meg bólintva. - Mert hiába áldozol itt össze-vissza, csak azt látja meg a te....khhm....istened, amit a templomban csinálnak, ezért kaptak a papok varázserőt és ezért nem kaptál te, hiába öltél meg annyi embert. Különben is - emeltem meg a hangom, hogy az ork haverjai is hallják, - ha most feláldozol, akkor megátkozok mindenkit aki csak hallja, hogy soha ne szeresse egy fehérnép se és sose nemzen utódot és egy fia zsákmányt se szerezzen.
Annyira tartottak tőlünk sötét elfektől, hogy talán bejön ez a kis trükk.
Skandar hirtelen a nyakamnál fog meg és fojtogatni kezd. Nagyon dühös lett.
-Miket beszélsz, te pokolfajzat? Ez megint valami sötét ármánykodás. De te tudod, hogyan szerezhetnék mágikus hatalmat. Áruld el azonnal, vagy megdöglesz!
Ez után elengedett és várta, hogy mit válaszolok.
Reméltem, hogy a fenyegetőzésemre az orkok is regaálnak és leszedik rólam ezt az őrült korcsot. A szándékom persze az volt, hogy felbosszantsam, de azért nem kellett túlzásokba esnie, mert azt hittem egy percig, hogy itt a vég.
- Nem tudom, de csak gondolj bele logikusan. A papok a templomban kaptak erőt, te meg nem, biztos ez lehet az oka. Nekünk, selfeknek más vallásunk van, másban hiszünk és ez ad erőt ahhoz, amit az előbb mondtam, ha megölsz, akkor az átok rátok száll. - erősködtem.

/Hirion/

/Userrel Skypon egyeztetve/




 -Nem érdekel!
* Úgy tűnik mégsem tudtad végig vezetni a logikus ívet. Mert hirtelen felkap a vállára és mindenestől beledob a tűzbe.
Az előbbi reakció után, bár kissé erősre sikerült, azért Hirion reménykedik benne, hogy megtalálta a megfelelő motiváló erőt, ezért még kiáltani sincs ideje, ahogy hirtelen a levegőbe emelkedik és aztán belezuhan a tűzbe. De akkor már észbe kap és ordít, ahogy a torkán kifér.
- Átok! Átok! Átok rátok!
-Dögölj meg, Yvol redves farkára! Ezzel senkit nem versz át. Csak attól féltél, mert tudtad, hogy ha egy te istenedben hívőt áldozok fel, akkor végre igen is felfigyel majd a káosz istene.
* Úgy tűnik átestél a ló túlsó oldalára és ez egyelőre a bőröd bánja. De hamarosan sokkal több minden is meg fog égni. Már szinte majdnem csak az a kérdés, hogy addig mit csinálsz, míg ez bekövetkezik?

Nagyon gyorsan kell valamit tennem és semmi más nem jut eszembe, mint, hogy kihasználjam a hiedelmét, ha más a többi ork ezt az egészet tétlenül nézi végig. Kipattanok a testemből és derengő szellemem a félvérre ordít.
- Azonnal szedd ki onnan, különben lesújt rád haragom!
Ijedten távolodik el három lépést az ork félvér és a távolból eddig csak mérsékelten figyelő, de a társuk húsából eszegető többi ork is most minden figyelmét rám szegezi.
-Átkozott!
Ezzel benyúl a lángok közé és gyorsan kikapja csúnyán megégett testemet.
Ahogy látom, hogy a testem kinn van, elégedetten felmorranok.
- Ha valaha is varázserőre vágysz, gondoskodnod kell róla, hogy ez a self meggyógyuljon. Vigyázz rá és segítsd az útján. Nem mindig az ölés az, amivel egy isten elégedettségét kivívhatod Skandar. - játszottam tovább, de aztán gyorsan visszaröppenek a testembe, bár a kínok kínját élhetem át, ahogy érzékelni kezdek. Fogalmam sincs, hogy mi lesz most, de egyelőre örülök, hogy élek.

/Hirion/




A félork felhorkant szavaidra és dühösen rád parancsolt.
-Ne játszd meg magad! Látjuk, hogy a te szellemed jött ki a testedből, kotródj innen az átkaiddal. És örülj, hogy most nem ölünk meg.
* Úgy tűnik megint túllőtt a célon Awernondyas törvénytelen gyermeke. A négy agyaras megfordul és ott hagy megkötözve téged a bőrökkel. És sebeidet eszük ágában sincs ellátni. Csak magadra vagy utalva.
Ám örülhetsz annak, hogy életben maradtál.


/Köszönöm a játékot!/

Azt hiszem nem jól hallok, amikor Skandar fröcsögve rám kiáltott és nem titkolta el, hogy felismerte a szellememet, bár igaz, ez nem lehetett nehéz. Azt gondoltam, most már tényleg nem ment meg semmi a haláltól, ehelyett egyszerűn felálltak és otthagytak. Aminek örülnöm kellett volna és megkönnyebbülnöm, de nem így volt. A kötelékeimet nem bontották ki és nagy fájdalmaim voltak az égések miatt.
Csak abban reménykedhettem, hogy a varázskő meggyógyít majd, ha lassan is, na meg abban, hogy a tűz meggyengítette a köteleket és talán ha erőlködöm egy kicsit ki tudok szabadulni.


//Én is köszönöm //