A nő válasza kellemesen cseng a füleimnek, főleg amikor meglátom azt a melák fickót aki megindul felém szép kis páncéljában. Megtermett egy ember, de így is kisebb nálam, mind széltében, mind hosszában.
- Ugyan már cicus. Nem kell egyből erőszakhoz folyamodni. Az Oawák nem túl harcias népek.
Mosolygok a nőre, még mielőtt oda érne a páncélos fickó hozzám. A férfi erősnek tűnik, de láthatóan lomha. Főleg ebben a páncélban. Amikor meglendíti a kezét egyszerűen hátrébb lépve megragadom azt.
- Akkor, táncoljunk.
Farkam hevesebben kezd el mozogni, jelezve ezzel, hogy valóban kezdem élvezni a dolgot, miközben rántok egyet a fickón, és jobb lábammal bele taposok a mellkasába.
- Kíváncsi vagyok, mennyi tisztesség szorult a fajtátokba.
Szólok oda nekik, ezzel is provokálva őket, hogy hagyják had rendezzem le ezt a dolgot kettesben a parancsnokocskájukkal. Kezeimet felemelem, és kicsit még hátrálok felkészülve a harcra.
- Puszta kéz, ha mered.
Próbálom tovább provokálni a parancsnokot is.

Neki dőlök egy pár ládának miközben vissza felé tartok a sátorhoz amiből ki jöttem.
-Hallottátok az Oawát. -Nos parancsnok akkor puszta kezes harc. Mondtam szélles mosollyal az ajkamon.
-Viszont Oawa, ha meg is kell ölnöd gyorsan csináld, és fegyvereidet dobd a földre. Vettem oda az Oawának akinél még mindig fegyverek voltak.

Nah, a végén kiderül, hogy csak szorult egy kis vér ezekbe az emberekbe. Vagy, valóban használják is valamire a gerincüket, és nem csak az tartja meg őket, hogy egyenesen tudjanak állni. A nő válasza felvillanyoz, akárcsak az ahogy a parancsnokuk szépen padlót fog fémes csattanással a rúgás következtében.
- Az a legnagyobb probléma, hogy nem igazán illek az Oawák közé.
Vigyorgok továbbra is, kivillantva nem túl bizalomgerjesztő fogsoromat.
- Nem probléma cicuskám.
Kacsintok a nőre, miközben kicsatolom mind két övemet amik a pallost, és a rövid kardot tartják meg, és hagyom, hogy szépen a földhöz csapódjanak. Amint az ellenfelem felkaparta magát a földről, elkezdek ciccegni neki, hagyva, hogy ő kezdhesse meg a támadást ismét.

Nem mondható hogy nem élveztem volna a látványt. Viszont jobban le kötött hogy mit fog lépni a parancsnok.
-Ez szép rúgás volt. Kelt fel a földről.
-Akkor pedig táncoljunk mind férfi a férfival. Mondta gúnyosan s sisakját a földre dobta akár csak fegyvereit.

Oldalasan lépett a parancsnok, óvatosan körbe járta az Oawát. Végül neki ugrott, elsőre mind ha a fejét célozta volna ismét viszont ha az Oawa hárítani, ütni, rúgni próbált volna, egyet lépve balra alulról ütött egyet a parancsnok, valahol a gyomor közelébe.

- Sok a duma kisember.
Vágok vissza a parancsnoknak aki ledobálja a felszereléseit, majd elkezd körbe körbe mozogni. Ahogy körbe körbe ugrálgat, csak szépen csendben figyelem, miközben kicsivel alacsonyabbra helyezem a súlypontomat, és még inkább egy igazi vadmacskára kezdek el hasonlítani. A fickó ütésénél ismét csak félre lépek, és az azt követőnél is. Ezután viszont a földre zuhanva pördülök egyet saját tengelyem körül, miközben megpróbálom elkaszálni ellenfelem lábát, hogy utána egy gyors ütést mérjek még az ellenfelem fejére is. Ha egy ilyen ütés után még mindig mozog a fickó, akkor gyors egymásutánban még pár ütést mérek a fejére. Ha végre a földön is akar maradni a fickó, akkor békén hagyom. Persze nem szándékozom kímélni az ellenfelemet, viszont ezúttal nem tervezem megölni. Egyszerűen, hogy nyoma maradhasson a harcunknak, kihasználom karmaim adta lehetőségemet is, és egy erős csapással egy mély sebet ejtek az arcán, hogy a négy karmolásnyom azért rendesen meglátszódhasson rajta.

A Parancsnok gyorsan arrább lépdelt. Mintha számított volna az Oawa rúgásárra, bár eltalálta a lábát a parancsnok nem nagyon szökkent ki egyen súlyából. Helyzetét kihasználva az Oawára ugrott. Egy erőset fejelt rajta aztán felállt közben azért még egy párszor meg próbálta gyomron és fejen verni az Oawat ha teljesen talpon van a parancsnok teljes súlyával ugrik rá az Oawa hasára.

Na, kezd érdekesebbé válni a helyzet, hiszen végre bekeményített a kisember. Egész szépen kitért a rúgás elől, viszont az azt követő fejelésen még lehetne dolgoznia, mert még csak bele sem szédültem. Az ütései viszont még mindig sutábbak a kelleténél, és egész könnyen lehetett őket hárítani. Na, nem mintha ez lett volna a célom, egyszerűen megragadtam megint a kezét, hogy közelebb ránthassam, majd a torkát is elkapva, pár centivel a föld fölé emelem, hogy a talpa még csak véletlenül se érhessen a földhöz. Majd egyszerűen lendítek rajta egyet, és a földhöz csapom. Ezt már nem túl könnyen védheti ki szerencsétlen, hála bizonyos előnyeimnek, melyek a méretemben rejlenek. Pontosabban abban, hogy ha akarnám elég távolról tudnám ütni ahhoz is, hogy én viszont ne kerüljek a kartávolságába. A földhöz vágás után, még egy kis tiszteletet is elnyer tőlem a korábbi ellentámadása után, ezért egyszerűen hátrébb lépek párat, hogy ne tudjon elérni, de esélyt adva neki, hogy felkaparhassa magát a földről. Jól van, ez nem teljesen igaz, mert abban a pillanatban ahogy megpróbál felkászálódni, egy lépést követően már ugrok is felé, hogy mind két talpammal csattanhassak egyszerre a páncélozott ürgének, majd guruljak is arrébb a földön, és felkelve ismét védekező állást vegyek fel.

Eddig a parancsnok elégé le szerepelt ahogy mindig is. Sosem tudod bokszolni és ez nagy hátránya volt. gondoltam magamba miközben a két verekedő felet néztem.

Az egyik számszeríjasra tekintek, s ki is olvasható belőle mit akarok.
-Elég lesz. Szóltam közbe, s a számszeríjászok már céloztak is az Oawa felé.
-Egy hirtelen mozdulat és egy Oawával kevesebb él tovább. Közöltem felé ridegen, miközben az imént eldobott kardomhoz sétáltam s kihúztam azt a földből.

-Viszont nyertél, ezt elismeri itt mindenki, mit kívánsz nyereményedül? Kérdeztem ismét az Oawától még mindig rideg hangon.

Alig, hogy kezdtünk belejönni a verekedésbe, máris leállította a főnökkisasszony. Egy nagyot sóhajtok, amikor leállít bennünket, és kissé unott módon, ahogy ismét rám szegezik a fegyvereket, egyszerűen átlépek a parancsnokon, majd lábaimat egyszerűen hagyom összecsuklani, és szépen egy nagyobb puffanás kíséretében letelepedek a fickóra, aki egy kis nyekkenés után ismét csendben marad.
- Nem tartott valami sokáig... Szerinted?
Kérdezem a parancsnoktól, miközben könyökömet a térdemre helyezem, és az államat a tenyeremnek támasztom. Így hallgatom meg a nő monoton szavait, és a felajánlását, hogy kérhetek valamit nyereményül.
- Hát, mivel nem ölhetem meg, mert akkor ezek a díszhuszárok engem fognak megölni... nekem bőven elég, ha egyszerűen visszavehetem a fegyvereimet, és tovább mehetek, úgy nagyjából...
Itt másik kezemet felemelve, elkezdek körbemutatni, majd végül megállapodik a kezem az egyik irányba, amerre egyaránt lehetne eljutni a sötét elfekhez, és az orkokhoz is.
- ... arrafelé. Vélemény a nyeremény kívánságomról?
Hagyom lezuhanni a kezemet, és felvonom az egyik szemöldökömet ahogy visszakérdezek.

-Meglepő út irány az már biztos. Elgondolkozok miközben pengémmel játszogatok s közelebb lépek az Oawához, talán túl közel is.
-Én magam is arra venném az út irányt ha velem tartasz örömmel látlak, viszont ha ellent mondasz akkor az isteneid vigyázannak rád. Mondtam az Oawának miközben helyett foglaltam vele szemben a földön s a parancsnokra ügyet sem vetve.
-Szóval velem tartasz? Tette, fel a kérdés s kardom még mindig a kezemben volt.

A nő szerint elég érdekes irányba tervezek tovább haladni, majd közelebb fáradva hozzám, még egy ajánlatot is feltesz, hogy tartsak vele, mert ő is arrafelé szeretne menni, és elvileg, még örömmel is látna.
- Nos...
Egy rövid ideig úgy teszek, mintha komolyabban elgondolkoznék az ajánlatán a nőnek.
- Nem vagyok valami nagy istenhívő.
Vakarom meg ismét államnál a bundámat.
- Viszont, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá... Felőlem...
Megvonom a vállaimat, és felkelek a parancsnokról, majd áttaposva rajta, a fegyvereim felé indulok el.
- Veled tarthatok cicus.
Árulom el végül a döntésemet, miközben ügyet sem vetve a nyílpuskásokra, szépen komótosan újból felcsatolom mind két fegyvertartó övemet.

Meg vonom a vállam, s az Oawára nézek.
-Azokra fegyverekre nem lesz szükséged egyelőre, tedd le a többi fegyverünk közé. Mutatva a fegyverekkel teli sátorra.
-Utána meg, várunk téged is az ebédre, legalábbis ideje lenne már harapni valamit. Ezzel meg is fordulok és az egyik katonára nézek.
-Szólj a szakácsnak hogy Oawás adagot is kérünk, magyarán jó sok ételt minél gyorsabban. -Futólépés katona. Mire kimondtam a végét a katona már a szakácsnál is volt, így elindultam a megfelelő sátor felé.

A nő reakciójára felvonom szemöldökömet, ameddig magyaráz, hogy a fegyvereimre nem lesz szükségem egyenlőre.
~ Ch. Azt hiszed cicuska, hogy majd lepakolom ezeket az értékes szerszámokat az ócskavasaitok közé?
Férkőznek a cinikus megjegyzéseim agyamba, de kivételesen nem mondom ki hangosan, inkább figyelem ahogy elküldi az egyik katonáját, hogy nekem is készítsenek ételt, miközben szorítok a pallosomat tartó övön is, hogy kényelmesen illeszkedjen derekamon. Tőlem aztán ne várja el egyetlen ember sem, hogy önként, és szánt szándékkal hosszabb időre megváljak a fegyvereimtől. Ameddig a nő elvonul, és a másik katona intézi a kaja ügyeiket, szépen feltárom először jobb oldalamon a pallost tartó övre erősített táskát, és ellenőrzöm tartalmát, de szerencsére minden megvan, és ép. Ezt követően ugyan ezt teszem, a rövid kardot tartó övre erősített bal oldalamon lévő oldaltáskával, majd a hátulra ugyan erre az övre erősítettel is. Miután ezekkel az apró ámbár számomra fontos részletekkel végeztem, elindulok a katonák után az ebéd elfogyasztására alkalmas sátor felé. Mire odaérek, szépen meg is van terítve minden, és nem is nehéz megtalálnom a saját helyemet, hiszen ott tornyosul fel a legtöbb étek. Hamar át is lépem az apró padot, és helyet foglalok két cingár katona között, akik elsőre, mintha rémülettel néznének rám. Egy gyors morgás után, ahogy meglátom, hogy arrébb húzódnak rájuk kacsintok, és már neki is kezdek a falatozásnak. Igazán jól esik a gyomromnak ez a pár "apró" falat, hiszen régen ettem igazi rendes ételt így ez valóban köszönetre méltó dolog. Úgy sem fogom megköszönni, de attól még arra méltó lenne. Szédítő sebességgel tüntetem el az elém felsorakoztatott ételt, és még az egyik mellettem lévő katona tányérjáról is elcsenek pár nagyobb húsdarabot, ami szemmel láthatólag nem is zavarja. Pontosabban, nem mer szólni miatta, és ezt ki is használom, és élvezem is a helyzetemet. Az étkezés befejeztével fel pattanok helyemről, majd pár lépést teszek hátra, és meghajlok.
- Hölgyeim.
Vigyorgok ismét, kivillantva ragyogó fehér tépőfogaimat, majd sarkon fordulok, és elsétálok tőlük. Amint kiérek a sátorból, nem is foglalkozva korábbi beszélgetésemmel, egyszerűen a tábor széle felé veszem az irányt, és továbbindulok vándor utamra.
- Semmi kedvem elpazarolni az időmet arra, hogy erre a nőcire várjak.
Mormolom magamnak, de közben egyik övtáskámból egy számomra fél tenyérnyi nagyságú papírgolyót veszek elő, és markomban tartom. Abban az esetben, ha valaki véletlenül utánam eredne, egyszerűen földhöz vágom, hogy a benne rejlő kőzetek reakcióba léphessenek, és egy hangosabb durranás kíséretében éles fénnyel robbanjon egyet, ezzel elvakítva azt aki követni próbálna. Ha, ez nem szükséges, akkor viszont ha már kijutottam a tábor láthatárából, újból elrejtem az övtáskába, hogy ne pazaroljam el.

/Wora/


A nő már több napja úton van, mikor meglátja az első emberi falvat. Lova jól bírja, de már fáradt azért közben. Nem szabad elfelednie, hogy ez már nem az ő hazája. Sokkal kevésbé van biztonságban. Az Uráldurtól kapott papír még mindig ott van nála.
A tavaszi szélben a haja lobog, ám esőfelhőket hoz a nyugati égbolton. Egy ideje észrevette már, hogy valaki követi. Bemehet a faluba, hogy körbe nézzen. Ámde dönthet úgy is, hogy bevárja azt, akire a síkság ellenére nem tud rájönni, kicsoda. Akárhányszor nézett hátra, csak a lassan leülepedő port látta, élőlényt egyet sem.

/A hozzászólás 16+ os elemeket tartalmaz./

Már úton vagyok egy ideje. A lovam elég jól bírja, én azonban kevésbé. Persze nem vagyok fáradt, félreértés ne essék, csupán a táj viseli meg gyomromat. Elhagyva sötét, kietlen otthonom, most újra IDE kell jönnöm. Ennyi idő alatt megszokhattam volna az emberek világát, de ezt képtelenség megszokni.
Minden zöldell él és érez. És azok a színes valamik alighanem virágoknak csúfolják őket. Hányinger, ez az egész. Azzal nyugtatom útközben magam, hogy elképzelem, amint ez a sok zöldség és a benne lakó undorító kis teremtmények elemésznek a lángok katlanában és helyükre a fekete és kietlen pusztaság csendje telepszik.
Ezekkel a szép gondolatokkal vándorlok.
Végre, megpillantok egy falút, ekkor felidéződik bennem, hogy mi is állt a megbízató levélben.
Ja tényleg, úgy teszek, mint akit érdekelnek a mocskos orkok, akik rárontanak a szánalmas, magatehetetlen emberkékre...fuj
Az informátoraim szerint ez a hely egész elviselhető, nekem két hónapnál remélhetőleg nem kell itt maradnom...
Ez a szín és a hajam színe egyszerűen borzalmas, az hogy fejdíszemtől meg kellett válnom, nos egyre nehezebben megy.
GYŰLÖLÖM AZ EMBEREKET!

Ahogy látom eső közeleg, bemegyek a faluba. Egyrészt nem szeretnék elázni, másrészt értékes információkra tehetek szert. De előtte.
Valami követ már egy ideje. Ha saccolnék azt mondanám, egy büdös kis nimfa...biztos azt lesi, nem teszek kárt a kis természetben. Nimfák...az erdők szajhái.
Kajánul felnevettem.
Megálltam és leszálltam a lóról. Hangosan kiáltottam:

- Bárki is követ, jöjjön elő.

Várok egy kicsit, ha nem történik semmi, akkor odasétálok egy virághoz vagy kisebb bokorhoz, olyanhoz, amiről tudom, hogy van erőm kitépni. Megragadom, majd azt mondom:

- Ha nem jössz elő, ez az ártatlan kis növény az életét elveszti.

Várok egy kicsit, közben persze felkészülök egy támadásra is, a lovamra van erősítve a kardom, csak egy mozdulat és már nálam is van. Ha nem jön elő senki, akkor odakiáltok:

- Ahogy gondolja!

Kicsit elkezdem húzni a növényt és várok, ha semmi nem történik nem tépem ki , mert ezek szerint nem nimfa lehetett, mert az megvédte volna. Viszont ha kitépem véletlenül még tényleg magamra haragítok egyet, azt most nem akarom.
Ha senki sem jön elő folytatom:

- Már lebukott, úgy is mindegy! Tudom, hogy követnek, ezáltal az akciója kudarcra van ítélve, mert bármit teszek ezentúl, tudom, hogy figyelnek. Beszélgessünk, hátha én jobb ajánlatot teszek magának!

Ha senki nem jön elő, így sem, felszállok a lóra és folytatom utam a faluba. Persze érdekel, ki követett és miért, nem lankad a figyelmem.

/Wora/


A nő nimfára gyanakszik és a jó rejtőzködő képesség bizony valóban sejteti is azt, hogy egy ilyen élőlény a leggyanúsabb. És ügyes cselhez folyamodik, mellyel előcsalogathatja őt. Ám ezúttal nem történik semmi változás.
Már majdnem úgy tűnik, hogy csak magával beszélget, mikor háta mögött egy falu felőli bokorból elbőgi valami magát. És rejtekéből előbukkanva egy trigena rohan a nő és hátasa felé.



Ha kitér a harc elől, akkor agancsával felökleli a lovat és elkezdi annak agyvelejét elfogyasztani. Ám ha inkább a harcot választja akkor el kell döntenie, hogy milyen módszerrel próbálkozik a szörny megölésére.


/Trigena leírása az élővilágban elolvasható./

A kérdésemre senki nem jött elő. Nem nimfa lehetett, akkor vajon mi?
Néhány pillanatig álltam, majd elindultam, hogy a lovamra ülök. Ekkor a bokorból egy fenevad ugrott elém. Lám, lám egy régi ismerős, még régen találkoztam eggyel, akkor bevetésen voltunk, végzett is egy társammal. Úgy látszik betévedtem a területére.
Szívesen végignézném, ahogy elfogyasztja a ló agyát és az nyöszörögve meghal, de kell egy utazó-eszköz, meg aztán... NEM SZERETEM HA MEGTÁMADNAK!

Csalfa mosoly jelent meg az arcomon. Gyorsan cselekszem és higgadtan.
Előretartottam egyik kezemet és fojtást imitáltam vele. Közben már eggyé is váltam a fekete mágiával és a segítségét hívtam, úgy koncentrálom az átkot, hogy lehetőleg minél gyorsabban és erőteljesebben hasson: FULLADÁS.


/Hatos kocka dobás:
sikertelen: 1
siker: 2-6-ig/

The member 'Wora' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

/Wora/




A bestia fulladozni kezd, ám ez nem öli meg azonnal. Ám lába megbotlik, ahogy rohan a hátas felé, aki felágaskodik két lábra és a lendületét vesztett rohamozó fejére mér patáival rúgásokat. A trigena visszavonul kicsit és elkezd körbe körözni, jól láthatóan azt hiszi, hogy valami vadállat van a hátán, ami a torkát szorongatja állkapcsai között.
Nem sokon múlott, hogy a nő meg tudta állítani a jószágát elragadni akaró ragadozót, ám hacsak nem engedi el az átkot, az szép lassan megöli. Gyors összecsapás volt a fenevad által lebecsült ellenféllel szemben.
Folytatva az útját a faluba kérdezősködhet. És akár az utcán akár a fogadóban teszi meg, lesz olyan, aki tud útbaigazítással szolgálni.
-Jó napot, kedves hölgyem. Volt valaki erre, igen emlékszem rá. Annak az elfnek is vörös haja volt. -mutat zavarában két tenyérrel hátra, jelezve, hogy egy hosszú hajú illetőről van szó, mint Wora- Elég fura volt a pasi. Az iránt kérdezősködött, hogy nem tudná-e valaki bejuttatni biztonságosan az orkokhoz. Állítólag üveggyöngyökkel meg effélékkel akar ott kereskedni. Nagy fekete ló hátán érkezett.
*Ám az, hogy még mit tud a beszélgetőtársa, függ attól is, hogy az utcán vagy a tavernában kérdezte.

A teremtmény jó pár lépést meg tud tenni, kissé elszámítottam magam. A lovam ügyességén múlt, hogy fejbe is verte.
A nagy szörnyeteg azt sem tudja, mi is éri, oh szegény pára.
DE AKI WORÁRA TÁMAD, ANNAK NEM JÁR KEGYELEM.
Így addig tartom fenn az átkot, míg a lény meg nem fullad. Élvezettel nézem végig, ahogy kiszáll belőle a szusz. Majd mikor meghalt, megszólalok:

- Szánalmas kis állat.

Majd a lovamra ülök és bevágtatok a falumba. Mivel tudom az illetőről, hogy kereskedő volt egy kocsmában kérdezek. Szerencsémre valaki tud is segítséggel lenni számomra. Tehát, kereskedni szeretett volna az orkokkal? És ő is fekete lovon érkezett és hasonló hajszínnel rendelkezett, mint én. Persze, ez a véletlen műve, gondolom.
Megpróbálok még néhány hasznos információhoz jutni.

- Meg tudná mondani nekem, ez hány napja volt? Illetve kivel beszélgetett?

A bárpultnál ücsörgő fazon, akivel eddig Wora társalkodott, kis szünetet tart, pedig tényleg nem nehéz a kérdés. Majd kiböki.
-Úgy két napja. Tegnapelőtt, talán, vagy még egy nappal azelőtt. Mostanában úgy összefolynak a napok!
-Három napja volt, nem kettő. -szólal meg a kocsmáros is, aki eddig fél füllel hallgatta, csak egy másik vendég italával volt elfoglalva. Ám most oda telepszik a beszélgetőkkel szemben.
-Én zárjam be a boltot, ha kereskedő volt! Eszement bolond. Ha engem kérdeztek, a legjobb ami vele történhet, hogy az egyik erre kószáló agyaras elvállalja, hogy elviszi a falujába és félúton megöli, majd kirabolja. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy megmondjuk, így lesz.
-Ugyan! -szólt közbe a vendég- Csak mert nem ugyan úgy akar pénzt csinálni, mint te, attól még lehet kalmár. Különben minek kérdezősködött?
*Majd hirtelen rájött a tulaj, hogy még nem válaszoltak a hölgy kérdésre, ezért gyorsan hozzá tette.
-Velem beszélt, utána még két asztalhoz odaült a sajátján kívül. Először csak bámulta az italát és lassan kortyolgatta, mintha várna valakire. Aztán meg egyszerűen csak megszólította odasétálva látszólag minden ok nélkül. -megvonta a vállát- De nem kötözködött, legalább békés teremtés volt.
Kár érte, mikor meghal.

(karakter jelenlegi kinézete)

A férfi akitől az információt kértem, nos kissé részegnek tűnik. Vagy csak szimplán bolond. De miért is emlékezne rá, bizonyára az alkohollal kötött házassága sok kellemes percet ad neki, amitől persze agyi kapacitása csökken.
Szerencsémnek hála a kocsmáros meghallja beszélgetésünket, viszont ő emlékszik mindenre. Ahogy hallom ez a férfi vérbeli kereskedő, de ugyanakkor, hogy lehet olyan együgyű, hogy orkokkal szeretne becsületes üzletet vezetni? Vagy nem olyan okos mint hittem, vagy van valami célja az ork falúban.
A kocsmáros kihagyja alanyát a mondatból, ezért hűvösen rákérdezek.

-Megszólította? De kit, jó uram? Látta kikkel beszél?

Nem tudok kedvességet vinni a hangomba, bármennyire is erőlködök, nehéz visszafojtanom az dühöt, hogy emberekkel beszéllek.

A vendég valóban rutinosan gátolja meg könyökével, hogy a kocsmapult el ne boruljon. És bizony a mesélő is kinézi belőle, hogy párszor olyan ingatagnak tűnik számára a világ, hogy ezen feladatok nagy igyekezetet és sok folyadékot igényelnek.
Ám a másik oldalon nagy szerencsére ott van a segítőkész férfi, aki sokkal jobban megjegyezte a dolgokat. És pár hasznos infót elárul, ám belőle is a jelek szerint néha kínkeservesen kell kihúzni, amit szeretnénk.
-Először egy vándor bagázshoz sétált oda, tudja, akik csak úgy kóborolnak kalandok után erre meg arra. Egy nagy, vörös szakállú törpe volt velük, két páncélt viselő alak és egy oawa. Ám nem foglalkoztak velük, ahogy hallottam, őket is a hülyeségéről akarta meggyőzni. Az orkos témáról.
Utána visszaült és csak meredt megint maga elé, majd hirtelen Yotelotot szemelte ki magának. Ők a barátaival még meg is hívták maguk közé, de alig tíz perc beszélgetés után kiment és azóta se láttuk őt viszont.
Ha engem kérdez, akkor átment egy másik faluba és ott is a legkülönbözőbb szedett-vedett népséget faggatja, hogy nem akar-e menni valaki az Oughwari-hegységbe.
*Eközben eleredt odakint az eső, úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. Néhányan még behúzódnak az égi áldás elől. Az egyik juhászbottal érkező leül egy nagyobb asztaltársaság közzé és hangosan panaszolja a kancsóból töltött bor mellett, hogy az elmúlt napokban egy szarvasagancsos fenevad -a lény nevét nem tudja- pusztítja a környékbeli nyájat. És csak a szerencsén múlik, a következő alkalommal épp kinek a jószágát viszi majd el.

(karakter jelenlegi kinézete)

A kocsmáros is csak fajtáját jellemzi, de legalább az emlékezőképessége valamelyest jó.
Fura kis csapat, egy törpe egy oawa  és két páncélos. Szívesen megnéztem volna mit ügyködnek. És a végén az oawa szájába töltöttem volna a törpe feldarabolt testét...na de hagyjuk is ezeket a derűs gondolatokat.
....Yotelotot...Oughwari-hegységbe....
Kívánnám persze, hogy érthetően meséljen, de ugye miért is tenné.
Most megint mindenre kérdezhetek rá.
Az eső meg eleredt és csak úgy szakad, néhány villámért nagyon hálás lennék a sorsnak. Valahogy mindig vonzottak a villámok, szívesen megtanulnám ha lenne olyan mágia, mellyel azokat lehet irányítani...de ez persze csak ábránd.
Egy férfi arról mesél hátul, hogy valami pusztítja a nyájat.
Na ettől sem kell többé tartaniuk. Fantasztikus, tudtomon kívül segítettem ezeknek a csúszómászóknak.
Hogy a kocsmáros ne gondoljon udvariatlannak, rendelek valami italt majd tovább kérdezem.

- Meg tudná mondani ki ez a Yotelot illető. És hogyhogy az Oughwari-hegységbe megy Ön szerint a férfi? Nagyon aggódom miatta.

Nem tudok aggódó képet vágni bármennyire is szeretném, csak a negatív érzelmeket tudom megjeleníteni, amióta nincs lelkem...Persze egy apró mosoly nagyon menne, ha próbálkoznék.

A kocsmáros talán csak szóval akarta tartani a vendégét, míg minél többet fogyaszt, ám Wora végül eléri a célját és készségesen elmond mindent erről a fiúról.
-Yotelot a falu egyik juhásza, az az ember aki nem rég jött be. -mutat a nagy társaságba leült panaszkodóra- Gyakran hónapokra eltűnik és azt állítja, hogy néha egész az Oughwari-hegyekig is elhajtja a jószágait friss legelők után. De ha Ön is oda tart, nem ajánlanám, hogy őt próbálja meg rávenni. A legtöbbek szerint csak a szája nagy. És amióta egy szörny ólálkodik a környéken, a nyájat is alig meri kihajtani.
De leülhet közéjük, barátságos társaság. A nagy darab izmos a falu kovácsa, Vass Arold. A rókaképű vegyeskereskedéssel foglalkozik, mindent ad és mindent vesz, amiből pénzt tud csinálni. A többiek egyszerű szántó-vetők.
*Oda tol még egy pohárral a hölgynek, jelezvén, hogy új rendelés esetén még jobban megered a nyelve.
-Ezek szar alakok. Kértem attól az uzsorás kufártól pénzt talán a múlt héten, és nem adott. Pedig a bőre alatt is pénz van, de a barátain sose segítene.
*A részeg a sötét elf nő kezét megfogva igyekezett ismét magára vonni a figyelmet.
-A kalandor csapat viszont a fülem hallatára mondta el, hogy merre akarnak tovább menni. Huriwei községben állítólag egy démon pusztítja a falut. Oda mentek megnézni, hátha újabb hőstörténeteket írnak a névtelen senkikről.
Ám ha a barátját keresi, talán kérdezze meg a falu szélén lakók asszonyait! Sokan állandóan az ablakot figyelik és biztos látta az egyik, amelyik ablaka előtt elhaladt, hogy melyik irányba távozott. Persze a többiek csak sápadozni fognak az irigységtől, hogy erről a „fontos hírről” lemaradtak. Hi-hi-hi!