Régi parancsnokom hangjára mosolygni kezdtem, végül az erdőt elérve az egyik fára másztam fel, s a lombok között jártam keltem óvatosan minél csendesebb próbáltam lenni. Végül az egyik lovas egyedül haladt el alattam s meg is állt.
~Midig ki játszható barmok voltak, sose képesek felfogni hogy csoportba járjunk. Mondtam magamban egy gúnyos mosollyal kísérve a dolgot. Óvatos voltam mind mindig, a lovast le rántottam lováról, egyenes a földre. Szerencsémre feje egy kőnek csapódott s ezzel halt meg vagy csak eszméletlené vált. Elvettem tőle a kardját, sajnos szokatlan egy kezes kard volt de ezt kellet használnom, át vágtam a lovag torkát és vissza másztam a lombok takarásába.

Kicsit keresgélve meg találtam a parancsnokot, két három lovassal körül véve.
-Mi az parancsnok? Nem talál? Mondtam gúnyosan oda neki.
-Az erdő már az én terepem, itt előnybe vagyok magához képest. -Annyi embert küld amennyit akar, mind meg hall, s végül maga is követi őket. Közöltem miközben a lombok között rejtőztem, és ágról ágra jártam a fák koronáját.

A nagy darab katona megdöbbenve látta, hogy üldözöttből már-már üldöző lett. Ingerülten intett embereinek, kik a legjobbjai voltak.
A róninnak igen ügyesnek kell lennie, hiszen nem könnyű a fák ágain ugrálva haladni, figyelnie kell, hogy el ne vétse! És jobb lesz figyelnie, hogy a nyilak, amit a főnöke utasítására társai lőnek rá, azok elkerüljék.
Nem mindegyik nyíl okoz nagy gondot, hogy elkerülje. Például az sem, ami bele fúródott abba az ágba, amire épp most ugrik át. A nagy erejű becsapódás miatt átvitte teljesen és már csak a toll végei fogták meg, hogy keresztül ne repüljön rajta teljesen.

Igyekeztem elkerülni a nyilakat, kisebb nagyobb szerencsével. Bár tudtam hogy ezt fogja tenni, csak arra nem számított hogy amint abba marad az íjjászok sorozata. Azonnal ki hajítom erőből az imént szerzett kardomat, egyenes a parancsnok másod tisztjének mellkasába, biztos voltam benne hogy a dobás halálos. Futni kezdtem megint minél távolabb ugyan úgy a fa ágak között. Aztán amikor egy vastagabb törzset találtam be bújván mögé vártam meg míg az üldözőim el rohannak alattam, és ezzel mellettem.

A csata -mert hogy ez már az- egyre véresebb lett a lenge öltözetben menekülő lány után rohanva újabb forduló ponthoz ért.
Ahogy elhaladtak alatta üldözői, fürkészve a lombokat, hiszen tudták, hogy ott van valahol, akit keresnek, hirtelen megpillantotta a parancsnok mögött lovagló katona. Az íját megfeszítette és szétlőtte a gallyat, amin ép Exailed állt. Reccsenve tört ketté.
Nem sok időt hagyott a két megmaradt kísérő és a felettes. Két megfeszített íj szegeződött a földön fekvőre. Ha fel akar állni a kémvadász, akkor megrándul a parancsnok kezében az ostor, nagyot csattanva a nő bőrén.
Két kereső ember, aki a sűrűben próbált nyomokra lelni viszont oda jött a zajra, bár ők még vagy ötven méterre vannak tőlük.
-Ne is próbálkozz!

-A jó édes kurva anyádat. Hangoztak el a szavak földet érésem után. Nem sok esélyem maradt, csak egyetlen egy.
-Sötét elf!!! Kiáltottam el magam miközben egy gyors mozdulattal a parancsnok mellet sikerült el mennem akinek a lovát el indítottam így rohant katonái közé. Szerencsém volt csupán hogy még mindig fel figyelnek ha azt hallják sötét elf. Régi be idegződés ugyebár.

Ahogy egyre távolabb kerültem egy kisebb patakra lettem figyelmes, mély vízzel.bele osontan a vízbe, mielőtt fejem is elmerült volna mély levegőt vettem és azzal mentem a víz alá hogy a durván száz méterre lévő üres katonai táborhoz úszhassak. Amikor oda értem a bokrok mögött húztam meg magam, majd amikor meg bizonyosodtam róla hogy üres a tábor elindultam befele. A fegyverzetemet kerestem amiből meg találtam a páncélom és az egyik kardom s más meg keresésére nem volt időm vendéget kaptam, így be bújtam az egyik fegyveres láda mögé.

Az álomban az üldözés tovább folyik. A hadsereg egykori reménysége még mindig tehetséges a harcban és sikerrel kerüli el ebben a világban is az oly valóságosan fenyegető halálát. Ám még mindig nem látszik, hogyan léphetne vissza saját világába.
A sötét elf trükkel sikerrel tereli el a bajtársai figyelmét. A parancsnok is csak nyergében visszafordulva tudja a karikás végével elkapni, mely nyomán piros vér serken ki hófehér bőrén. De a megijedt lovát nem tudja időben megfékezni, így kisebb zűrzavart kelt saját beosztottjai soraiban.
Mire újra csatarendbe állnának már kellő előnyre tett szert a rónin velük szemben és hamarosan újra eltűnik a szemük elől. Miközben ismét a tölgyes ágai között keresik, ő egy patakon átúszva érkezik meg az elhagyottnak tűnő táborba.
Ahogy a barakkok között a fegyverraktár felé oson egy férfi sétál vissza a bokrok közül, miután könnyített magán. És értetlenül bámulja a nyomokat, melyek mellett friss vízcseppek nyomait találja.
-Riadó! Általános riadó! Behatoló! -kiabálja szinte magának, hiszen csak a kaszárnya másik végében lévő őr társával együtt hagyták itt. Ám a kürtjébe fújva hamarosan számos válasz érkezik az erődből.
Miközben a nyomokat követő őr elől egy láda mögé bújik a nő, vigyáznia kell, mert perceken belül akár két tucatnyian is érkezhetnek. Addig kell biztosítania immáron páncélban és teljes fegyverzetben, hogy ne találjanak rá.
De vajon mi történhet eközben abban a világban, ahonnan a feldühödött szellem kirántotta a megidézése után?

~Riadó, csak egy dolgot jelenthet észre vettek. Gondoltam magamban és nem sokat tétovázva ugrottam ki a láda mögül kardomat lendítve az őr felé akinek egyenes a torkában végezte a penge.
-Ez meg teszi. Mondtam majd rohanni kezdtem a fák felé ismét, kezembe még mindig egyik kardom.
Amint elértem az első fát felugorva és kardomat bele állítva lendültem a lombok közé arra várva hogy üldözőim el hagyják az erdőt. Csak annyi mozgást végeztem amíg elég vastag ágat találtam ahhoz hogy kényelmesen rá üljek és úgy várakozzak míg hátam egy minimum kétszer vastagabb törzsnek döntöttem.

Az őr holtan rogy össze az előugró Exailed támadása alatt. Vére hamarosan egy pocsolyává csorog a tábor talaján.
Miközben ő ismét a fák magasságába rejtőzött el, addig az érkezők megtalálva a tetemet, elkezdik módszeresen átkutatni az összes zugot. Nem marad ki a láda sem, amely mögött nem rég rejtőzött. Ahogyan az ágyakról is a lepedőket lerántják, nem-e ott bújt el a menekülő.
Eközben a parancsnok és két lovas halad el az alatt a tölgy alatt, ahol az amazon pihenőt tart. Jól hallhatja mentora dünnyögését, amivel ígéreteket fogalmaz meg az elkapása esetére. Úgy tűnik, sikerült igen csak felbosszantania!

~Ez túl szokatlan. ~Ennyire sosem akartak volna elkapni még azok után se hogy árulással vádoltak.~ Gondoltam végig az elmúlt pár óra eseményeit, arra rá jőve hogy ez nem lehet a valóság.
~Túlságosan is könnyen ejtem át azokat akik elmondhatják magukról hogy minden titkomat ismerik. ~Nem, ez biztos nem lehet valódi, de ha még is az akkor miért nem fogtak már el? ~Hiszen a kapitány igen jól ismerne ahhoz hogy ő járjon előttem két három lépéssel.~ Gondoltam tovább a dolgot miközben próbáltam hallgatózni a parancsnok következő utasításai után.

Az alatta elhaladó lovasok igen bosszús ábrázattal hallgatták felettesük átkozódását.
-Megölöm, ha elő kerül! Elevenen nyúzom meg, ahogy ő tette velem. Visítani fog a kurva. Csak kerüljön a kezeim közé még egyszer!
*Igen szokatlan lehet, hogy ennyire a rá jellemzőtől elütő stílusban beszél az, akit egykor annyira tisztelt. Valóban furcsa, hogy ennyire elő akarják keríteni. Főleg az, hogy Exailed valószínűleg nem emlékszik arra, amikor a nagy darab szekrényt saját kezével akarta megnyúzni. Vagy talán mégis! Lehet, hogy néha akarta, de erről meg miért tudna egykori mentora?
-Folytassunk mindent úgy, ahogy eddig? -kérdezte az egyik embere.
-Nem. Taktikát váltunk. Menj, keríts mindenkinek hálót! Valahol a táborban lesz és bekerítjük.
*Ezzel a kíséretének egyik tagja elvágtatott, míg a másikkal tovább folytatták az eddigi tempóban az utat visszafelé a táborba.
Talán közel az álom vége... De lehet, hogy csak egy újabb fordulópont, amikor még abszurdabbá válik az egész.

Értetlenül néztem miközben volt felettesemet hallgattam. ~Valami itt nagyon nincs rendjén. ~ Ő nem ilyen az biztos, valami nagyon fura dolog történik itt.~ Futott végig rajtam az elmélet. Végül elővettem egyik íjam benne a nyíllal s a parancsnok melletti tisztre célozván tüzet nyitottam.

Biztos találat volt, a lágy bőr vért nyakán simán tört át a nyíl így állva az áldozata gerinc oszlopába.
Ezután még egy nyíllat lőttem, a már menekülő parancsnok lovának a lábát célozva.

Ha eltalálom a lovat s a parancsnok le esik utána megyek s be rángatom az erdőbe ahol ki vallatom, miután minden fegyverétől és fekete sisakjától is meg fosztom.

A lesből támadó áldozatának még sikítania sem volt ideje, hörögve fordul le a lováról. A parancsnok megállította a lovát, hogy visszanézzen és keresi, honnan érkezett a lövés, így nem volt nehéz az újabb találattal leteríteni hátasát.
Ám amikor el akarja rabolni felettesét, váratlan dolog történik. A nagy darab ember meglepő ügyességgel -és nem túl meglepően nagy erővel- fordítja a nő ellen saját tőrét.
-Hát mégis a kezembe kerültél! Nem felejtettem el semmit. Ideje ennek itt és most véget vetni. Mindörökre.

-Akkor táncoljunk. Mondtam hidegvérűen, közben már köröket tettünk párbaj társammal.
Hagytam hogy az övé legyen az első kard csapás. A tőr amivel felém indul az arcomat találta el, ronda sebet hagyva maga után. Nem foglalkoztam vele, hirtelen lendültem ellen támadásba kardjaimat elő rántva vágtam a vastag páncélba amit ellenségem viselt, remélve hogy sikerül meg zavarnom ezzel.

Míg a második lépésemen gondolkoztam egy gyors ütést mértem ellenségem fekete sisakjára meg zavarás képen, markolattal.
Amíg össze szedi magát védekező állást vesszek fel messze tőle s csak egyik kardom tartom a kezembe míg másikat vissza csúsztattam hüvelyébe.

Bármien támadásra is készül ellenségem igyekszem ki térni előle és oldalába kerülve egy levegő varázslattal ki ütni az egyensúlyából.

A behemót vezető hamar összeszedi magát a páncélján csattanó támadások után. Keményen megveti a lábait. Lesve a rónin minden mozdulatát hátra nyúl.
A karikás hirtelen vágódik előre, a kémvadász lábát célozva. Ám az egykori papnő meglepetéseinek még nem ér véget ezzel. Most kell szembesülnie azzal, hogy az álom világában a mágiáját nem képes használni. Lelke még mindig harcol a testben a megszállóval szemben és ez minden erejét leköti. (Korábbi reagban már írtam, de a karid még nem játszotta ki.) Bár kétséges, hogy a nagy darab hústornyot mennyire tudná felkapni a szél.
Így viszont talán lehetősége lesz a kardját is használni? Vagy Exailed tud korrigálni időben?

Nem tudtam mit kezdjek a most adódott kellemetlen helyzettel. Kínosnak éreztem hogy nem működött a varázslat, így hát gyorsan emeltem kardom hárításra. Míg másik pengémet támadásra lendítem amint elhagyj a tartóját.

Nem tudtam mihez kezdjek az ellenségem páncéljával ismerve annak erősségét és azt is tudván hogy milyen jó gyártmány. Csak az jutott eszembe hogy minden ütése elől próbálok ki térni és minél nagyobb erőt bele vinni a fekete sisakra mérve-

A méretes parancsnokot meglepi az újra kiránduló kard, elől lévő lábával hátra is lép és igyekszik karvédő vasával hárítani a támadást. Csikorogva siklott végig a vérten a penge hegye és a könyök védő alatt állt meg. Egy kis vér patak indult útnak onnan, miután Exailed visszahúzta kardját. Ugyan azzal a kezével szúr a méretes ellenfele merészen újra csak előre lépve.
Egy gyakorlott vívó azt várná, hogy a támadása után igyekszik majd vissza zárni védekezni, ám ő ehelyett mélyen előre lépve letérdelt és ismét alacsonyan suhintotta a korbácsot. A harcias nőnek figyelnie kell ezekre a mozdulatokra, ugyanis a cél egyértelműen az, hogy a mozgékony lábát támadva fájdalmat okozzon és gyengítse a kitérés lehetőségeit. Nem mellesleg, ha sikerül a végének rátekerednie, egy visszarántással kihúzhatja alóla felettese a talajt és ennél a pasinál nem akar alulra kerülni, attól tartunk.
Szemei izzottak a gyűlölettől. De merész taktikája most nem fogja lehetővé tenni, hogy ismét hátráljon egy váratlan megmozdulás elől.

Ahogy vártam a parancsnok hirtelen támadt, így lehetőségem támadt egy hirtelen vágásra. Egyenesen a kardot tartó karját célozván mind a ként pengével le súlytottam remélve hogy haszna vehetetlenné teszem a karját.

Ha ez sikerül azonnal egy 360 fokos fordúlatal teljes erőmet és súlyomat a támadásba víve csapok le a rá egyenes a sisakra amit remélve ezzel át vágok.

A nagy darab vezető hangos kiáltással ejti ki jobb kezéből a kardot. A két vas támadása használhatatlanná roncsolta a gyengébben vértezett végtagot. Ám baljával azonnal elengedte másik fegyverét és még egy elkeseredett próbálkozással felkapta a földre esett fémet.
Miközben ellenfele megpördül saját tengelye körül, elkeseredetten igyekszik szúrni még egyet. Még ha talál is, nem sokat változtat a dolgok alakulásán. Az acél sisak egy kis része letörik és vér buggyan ki alóla. A vérző fejű parancsnok kótyagosan nevet a történteken.
-Azt hiszed, legyőzhetsz? Nem ölhetsz meg megint.
*A világ viszont mindkettejük körül szakadozni kezd és egyre többször elsötétül. Mintha a nappalok és éjszakák másodpercenként váltanák egymást. A megszálló lidérc elég súlyos sebet kapott ahhoz, hogy már ne legyen többé ereje fenntartani az álmot.
Ahogy az amazon kinyitja a szemét szembesülhet az elmúlt két óra történéseivel a valós világban. Uráldur szemeibe néz, ki gyengéden simogatja az arcát, de hirtelen elkapja tekintetét és a mellettük újra megjelenő vörös szellemre néz.
-Mondott valami érdekeset? -kérdezte kíváncsi hangon.
*Ha Exailed körbe néz gyorsan, láthatja, hogy két katona fekszik holtan mellette. Kezei hátra van kötözve levett nadrágjával. Csak alsó szoknyája takarja nemesebbik felét. Az eltelt időben volt ideje a sötét elfnek bőven.
-Nem. Igazából nem sokat beszélgettünk.
*Bár elképzelni nem tudta a hadvezér, hogy lehet két órát eltölteni valakivel, hogy „igazából ne sokat beszéljenek”, de csalódottan fordult vissza foglyához, miközben dekoncentráció enyhe hullámaival blokkolta a varázserejét.
-Azt kérte, mondjam el az igazi nevem. Valóban, bevallom, a Boko Haram csak... amolyan művész név.
*Ezzel egyik kezével megragadta a nő combját és a másikkal a haját, hogy erősen megragadva emelje a feje fölé. Így lépkedett enyhén remegő kézzel a folyó felé. A megidézett némán követte őket, talán látta is a kémvadász, ha hátra pillant. Már derékig gázolt az Első Lord, mikor ismét megszólalt. Ha ez alatt bármit mondott volna a terhe, azt valószínűleg figyelmen kívül hadja.
-Az én igazi nevem Utolsó, hölgyem. -ezzel még egyszer megfeszítve minden izmát hangos csobbanással vágta a vízbe- Örültem, hogy megismerhettem, Exailed parancsnok. -vetette még oda a halálba elmerülőnek közönyös hangon.
-Köszönöm, hogy megbosszultál engem. Ez végre egy kis nyugalmat adhat. Hálám üldözni fog. -mondta a kísértet.
-Szóra sem érdemes. -hessegette el egy ideges kézmozdulattal- Volt pár apró pontatlanság a kémhálózatunkban, amit helyre kellett rakni.
*Nem sokat foglalkozott a hálálkodással. Igyekezett minél gyorsabban behúzni a két másik hullát a jótékony rejteket adó örvények közzé. Rábízta az elemekre, hogy a hosszúra nyúlt küzdelmet bevégezzék helyette.
Még tisztelgett egyet a kihívást jelentő ellenfél tiszteletére a lováról, hogy az után gyorsan elvágtasson. Már eddig is feltűnt a közeli falusiaknak, hogy két katona csapott össze, ezért is jött a fentebb említett őrjárat, hogy kiderítsék a történeteket. Nem vette magára a lelket, hogy megvárja, míg hiányolni kezdik őket és újabb kutató csapatok kelnek útra.
Neki dolga volt és mi hamarabb el akarta érni az elfek erdejét.

/Köszönöm a játékot! Remélem, hamarosan újra találkozunk... és nem az Alvilágban. /

Szerencsém volt, leginkább az a vízben földet érve sikerült talpra állnom. Fel állva a vízben nem ért tovább mind a derekamig talán egy picivel mélyebben voltam a vízbe.

A parton egy őrjárat érkezett, fura és vicces módon ironikusan a különleges erők néhány embere, a parancsnok vezetésével akivel az álomban küzdöttem. Széles mosoly lett az arcomon miközben kifelé sétáltam a vízből.

-Valaki lenne szíves eloldozni? Tettem fel a kérdést és választ nélkül oldozták el a kezeimet, meg keresve fegyverzettem nagy részét, vissza tértem az ismerős, már barátságos arcokkal a táborukba pihenni egy kicsit, vissza szerezni az elvesztett erőmet. Amint elég erősnek érzem magam a sötét elf nyomába indulok, bár nem tudom merre kezdjem de jobb ötlet híján elindulok a Sötét elfek területe felé.

Kényelmesen ballagok már az emberek királyságában, néhány falut sikerült már a hátam mögött hagynom. Igazából magam sem tudom még, hogy merre is tartok, de az biztos, hogy ha oda érek, akkor nem lesz szép a végeredmény. Magam elé bambulva vándorlok nem is figyelve, hogy merre is megyek pontosan. Egyedül arra eszmélek fel, amikor végül egy szemmel láthatólag rögtönözve felállított katonai táborhoz nem érek.
~ Na, ezek meg itt mire készülhetnek?
Teszem fel magamban a kérdést, miközben nemesi egyszerűséggel, véremhez illően a nagymacskák tiszteletteljes mozgásával vonulok egyenesen be a táborba. Könnyed mozdulattal megigazítom a hátul derekamhoz erősített rövid kardomat, és a pallosomat. Ezután tekintetbe sem véve semmi mást, továbbvonulok előre, mintha csak ott sem lenne a tábor. Persze ahogy beérek elkezdek azért nézelődni, hogy milyenek is a katonák akik itt táboroztak le. Lépteim teljesen némák meglepő módon, ha méreteimet vesszük tekintetbe, hiszen egy átlagos embernél nem csak, hogy magasabb, de erőteljes testfelépítésemnek köszönhetően szélesebb is vagyok náluk. Ha meglátom, hogy észrevesz valaki, egyszerűen kissé leporolom karomon a bundámat, de több figyelmet nem fordítok rá. Farkam eközben viszont balra-jobbra mozog éppen hogy csak nem súrolva a talajt.
~ Megállítanak, vagy nem állítanak? Az most itt az egyetlen kérdés.
Kezdek neki egy gyors gondolatfuttatásnak.

Amint a nagymacska elérte a tábor közepét mindenki rohant is köré, egyszerre 10 ember vette körbe mindnél számszeríj töltve s egyenesen rá tartva.

Végül én is oda sétálok fekete egyenruhámmal, amin már kissé ütött kopott a különleges erők jelzése, jobbomon a különleges erők parancsnokával aki már kardjáért nyúl.
-Mit keresel itt Oawa? Kérdeztem tőle, s már kardomon tartottam az egyik kezem, másik pedig a levegőben volt. Ha meg bármi hirtelen mozdulatot tesz, parancsot adok a lövésre.

A tábor közepéig sikerült eljutnom mielőtt körbe nem vettek az emberek katonái.
~ Na, ez aztán a villámgyors reakció.
Kezdem el szemeimet forgatni miközben feltartom mind a két kezemet. De, végül jobbomat mégsem emelem fel teljesen, hanem helyette a halántékomat kezdem le vakargatni. Amikor odaér egy nő is valami fekete ruhában, és felteszi a kérdését, a kezemet lejjebb engedem, és az államat kezdem el vakargatni.
- Hát, ez egy jó kérdés.
Kezdem el lassú monoton hangon megadni kérdésére a válaszomat. Farkam miután megálltam szintén lenyugodott, most viszont ismét elkezdett balra-jobbra himbálózni, mint egy házi macskánál amikor már kezdi úgy érezni, hogy végre elkezdhet vadászni valamire.
- A legjobb tudomásom szerint semmit sem. Csak egyszerűen keresztül terveztem vonulni itt egyenesen cicuskám.
Vetem végül oda a nőnek, aztán mégis felemelem jobb kezemet is a fejem fölé, így mind a két kezemet eléggé távolra tartva fegyvereimtől, hogy ne lehessen miatta panaszuk.
- Talán... Törvényt sértettem a sétálásommal?
Vigyorgok a kérdezőmre, miközben én is felteszek neki egy kérdést.

Nem nagyon voltam jó kedvembe a nemrég történtek miatt, így kardomat elő véve dobtam az Oawa lengő farka felé. Ha talál ha nem nem érdekel őszintén meg vallva ki is hozott a sodromból elégé.
-Bilincset rá. Mondtam az egyik katonának.
Vigyétek a fogdába később majd kikérdezzük.
Ezzel fordultam meg.

Szemmel láthatólag a kislánynak nem tetszett a válaszom, mert hamar földhöz vágta a kardját. Bár, igaz, hogy majdnem a farkamba állt, de ez csak még jobban feltüzelt. A nő szavaira viszont felvonom az egyik szemöldökömet, de azért készségesen magam elé tartom a kezeimet, hogy a katonái is elérhessék azt. Amikor viszont az egyik kezemen csattant a bilincs a még azt markoló katonával együtt emelem fel ismét a kezem, és a nőre mutatok, másik kezemmel pedig a bilincsre.
- Amúgy... Ezt feltétlenül muszáj? Kissé nyomasztó érzés. Nem vagyok egy házi macska.
Miközben beszélek széttárom karjaimat, ezzel remélhetőleg lendítve egyet a katonán aki a bilincset rakná rám. Végül ismét magam elé tartom mind a kettőt. Nem vagyok híve a bezártságnak, de lehet most nem kellene azonnal verekedést provokálnom. Ezek az emberek úgy sem ismerik a tisztességet.

Széles mosollyal fordulok vissza az Oawahoz.
-Nem, nem muszáj. Mondtam gúnyosan végül a parancsnokra néztem. Elindult az Oawa felé, robusztos léptekkel. Erős embernek tartottam mindig is most pedig be is bizonyította. Pofán verte az Oawát, s az egyből a földre is került.
-Parancsok, ez egy picit túlzás lesz. -Ne provokálja fölöslegesen. Vettem oda a 2 ajtós szekrénynek akin teljes harci páncélzat volt éppen.