Már beleuntam, hogy állandóan rettegjek, ki és miért akarja az életem, így kissé nem törődöm volt a hangom, ahogy – feltételezve, hogy ő is csak kirabolni akar – válaszoltam, bár nem egészen a kérdésére.
Meglepődve kapom azonban fel a fejem, ahogy látható félelemmel reagál, kicsit hátrébb is lépve, igaz nem kerüli el a figyelmem az sem, hogy nem fegyvertelen, bár ki az, aki ezen a vidéken fegyver nélkül mászkál.
Sóhajtva hátra hajtom a kapucnimat, ami eddig árnyékbe borította az arcomat, mert minek játsszak neki zsákbamacskát. Ha nem akar egy selffel egy tűznél ülni, akkor elmegy, ha meg igen, akkor marad. De persze nem állom meg, hogy ne szúrjak oda egyet.
- Nem, csak szeretem annak festeni magam.
Nem teszek fenyegető mozdulatot, de egyelőre nem is veszem le a kezem a tőrömről, nem tudhatom mik a szándékai a bizonytalan viselkedésétől függetlenül. Úgy gondolom azonban egyedül van, így különösebben nem aggódom.
- És te? Ork vagy? – kérdezek vissza.

/Hirion/




Gyanakvó tekintettel nézegetett téged. És láthatóan nem erre a reakcióra számított a véres kezű fajtól.
-Nem. Én félig ember vagyok. Anyámat megerőszakolták és születésem után eldobott. Egyedül nőttem fel, mindenki nélkül.
Gyűlölöm a környék vallásának követőit és inkább kerülöm őket. Te melyik istenben hiszel?
* Egy fáig hátrált, hogy neki döntse a hátát.

/Bocsi a rövidért!/

Mogorva reakciómat és az előbbi ijedtségét látva nem gondoltam volna, hogy ilyen bőséges választ kapok a félszerzettől.
Nyilvánvaló volt, hogy ő sem először hallotta ezeket az irónikus szavakat és ő sem lehetett sokkal jobb helyzetben az előítéletekkel telt világban, mint én.
Na nem mintha ettől jobban kedvelnék egy agyarast.
- Nem érdekelnek az emberek vallásai, igazán azt sem tudom, most épp melyik környéken vagyunk pontosan. – vontam meg a vállam. – Hazafelé tartok, de nem akarok semmi feltűnést és az sem érdekel, hogy te kit gyűlölsz vagy sem. – emeltem rá a tekintetem.

/Hirion/




Mivel már egy jó ideje nem támadtad meg, a nem túl szép szerzet leül annak a fa tövében, aminek nem régen még csak nekitámaszkodott. A buzogányt kihúzta övéből és letette maga mellé kézközelbe. És lehajtja egy kicsit a fejét, mintha pihenne, de csak annyira, hogy bármikor oda tudjon tekinteni rád.
-Én ismerem az utat, de ha jól sejtem, úgy sem fizetnél, hogy idegenvezetőd legyek. A magatok fajta csak egymással dolgozik együtt.
Azért azt elárulod, hogy merre ne menjek, ha nem akarok másikba belefutni?
* Úgy tűnik nem tervezi, hogy pár mondat után elváltok.

Azt hittem a barátságtalan fogadtatás után nem lesz kedve maradni, de úgy látszik túlságosan hozzászokott már, hogy ez eltántorítani egy kis pihenés mellett a tábortűznél.
Látszólagos nyugodtabb viselkedése ellenére egy cseppet sem bíztam benne, mégis csak ork és embervér csörgedezett benne és ez szerintem rosszabb volt mindennél. Különben sem bíztam már senkiben.
- Ismered az utat Zavadar-ba? – néztem rá hitetlenkedő tekintettel. – Ez igen érdekes és még ha igazad is lenne, most már kíváncsivá tettél. Nem mintha nem ismerném az utat én magam is.
Persze ebben az volt a füllentés, hogy bár a csillagok állásásából valószínűleg eligazodtam volna, jelenleg nem nagyon tudtam hol járok. De ezt neki nem kell tudnia.
- Van okom kerülni az embereket és most eléggé zaklatottak, így csak azt tudom mondani kerüld a lakott településeket mostanában. De miért lennél az idegenvezetőm? Nem is tudod ki vagyok és láthatóan tartasz a fajtámtól?

/Hirion/




A kéretlen beszélgetőtársad elvigyorodik.
-Talán azért lennék az idegenvezetőd, hogy nagyon sokat fizess nekem érte. Az út északra vezet. Ha kíváncsi vagy rá, mond el, hogy neked mennyit érne meg!
* Türelmesen várta a válaszod. Ám arra, hogy az emberek felbolydultak és jobb kerülni minden településüket csak röviden válaszolt.
-Elhiszem, hogy ha azt mondod, hogy jobb mindegyik települést kerülni. Ti képesek vagytok erre. De én hasznosabb vagyok élve, ha kapok érte elég ellenszolgáltatást.

Most, hogy úgy gondolta nem fogom megtámadni, kezdett elszemtelenedni és legszívesebben azt válaszoltam volna neki, hogy az életét érné meg nekem, de nem volt kedvem harcolni vele, ha ezrét nekem esett volna, mert féltette volna magát.
- Nincs pénze, ha erre vágynál, ez a legelején is mondtam. – hívtam fel rá a figyelmét. – Szóval később sem érdemes azon gondolkoznod, hogy útközben elteszel láb alól, ráadásul akkor még az átkom is a fejedre száll.
Ez persze egyáltalán nem volt igaz, de ha fél, akkor annál jobb.
- Nem mindenki várja meg, hogy elmond ezt a szöveget és mostanában hajlamosak az emberek abban gondolkozni, hogy csak a halott self, vagy ork a jó és csak aztán kérdezősködnek. A te ronda képed meg nem túl bizalomgerjesztő. – vontam meg a vállam, hogy lelohasszam a nagy önbizalmát. – Szóval fizetséget nem tudok adni, de ne aggódj, eddig is elboldogultam.
Biztos könnyebb lenne egy olyan társaságában, aki ismeri az utat, de nélküle is megoldom, legfeljebb lassabb lesz.

/Hirion/




A félvér vállat von.
-Te tudod, én rád hagyom. Nekem teljesen mindegy, merre megyek. Úgy is megtalál majd, ha valaki idegenvezetőt akar. Azok nem a városokban szoktak lenni, hanem a vidéken eltévedve. Ki őrködik először ma éjszaka?
* Kényelembe helyzete magát, enyhén lecsúszva, a hátát továbbra is a fának döntve felkészült az alvásra.

Nem akarom elkergetni a szerencsétlent, már ha nem akar magától menni, miután kiderült nem tudok neki fizetni és ha lenne pénzem sem biztos, hogy arra szánnám, hogy ő vezessen el akárhová. Így elvackolom magam a hamvadó tűznél és úgy teszek, mintha aludnék, de eszem ágában sincs lehunyni a szemem, nem bízok az orkfajzatokban.
Már majdnem megróttam magam, hogy ok nélkül bizalmatlakodom és legalább kipihenhettem volna magam, amikor félig lehunyt szempilláim alól kilesve megláttam, hogy felém mászik.
A bénítás átkát igéztem rá, aztán egy hideg mosollyal álltam fel, hogy lenézze rá.
- Ez nagy hiba volt.

/Hirion/




Az ork agya könnyen adja meg magát az átoknak. Olyan könnyűnek érzed, mintha a varázstudóknál is kevesebb ellenállása lenne, pedig a varázstalanok között ez igen ritka.
Már igen közelről neki szegezed a fegyveredet, mikor végre kiengednek izmai és meg tud szólalni.
-Én csak a táskádat akartam megnézni, hogy tudnék-e őrség közben enni valamit. Nagyon éhes vagyok.
* Nem számított Hirion nagy ellenállásra, de még annál is könnyebben ment. Olyan mozdulatlanná dermedt a félork, mint egy lefagyasztott bogár.
Már egészen fölötte állt és semmi erőfeszítésébe nem került volna megölnie, amikor magyarázkodni kezd.
Persze hihető a sztori, de ha valaki egy éles késpengével néz farkas szemet elég találékony tud lenni.
Azonban annyira védtelen a szerencsétlen, semmi kihívás nem lenne az assasin számára a megölése, bármikor megtudná tenni.
A táskájához lépett és egy maradék hideg nyúlhúst dobott oda neki.
- Nesze, egyél és még csak el sem kergetlek magam mellől. Tudod, hogy bármikor végezhetek veled, ha csak rossz gondolatokat is forgatsz abba a csúnya fejedben.
* A félvér hamar elkezdi befalni az ételt és közben visszahúzódik a fa alá, hogy ott hamarosan valódi álomra szenderüljön. Egészen reggelig nem is törődik azzal, hogy akkor épp melyikőtök van őrségben.
Vidáman ébred fel és kipihenten. És egy másik irányba mutat, mint amerre eddig mentél. Egészen pontosan jobbra tőle oldal irányba.
-Arra felé kellene haladnunk, mert emerre emberek őrjáratát láttam.

Egész hajnalig azon töröm a fejem, hogy biztos bolond vagyok, hogy nem kergettem el, mert míg ő jóízűen durmol, addig én ébren töltöm az éjszakát, nem kockáztatva, hogy elvágja a torkom. Épp ezért nem is zavartam el, hiszen legalább szem előtt volt.
Míg ő reggel vidáman ébred, én elcsigázott vagyok és rossz kedvűen bámulom az irányt, ami nem épp arra van, amerre eddig tartottam.
- És mekkora kerülő lesz az?
Aztán felszedve a tarisznyám és hozzá teszem.
- Te mész elől.
A félig ork pislogott egyett és utána válaszolt.
-Fél nap, legfeljebb egy. Nem vagyok jó a számokban.
És elindult vidáman előre és dúdolgatni kezdett egy ismeretlen dalt. Néha visszapillantott, hogy követem-e.
-Reggeli nem is lesz?
~ Végül is az nem is olyan sok ~ gondoltam bele, főleg, ha tényleg el lehet kerülni vele az emberi őrjáratokat, településeket.
Az is igaz azonban, hogy nem bíztam a fickóban, így azt is belekalkuláltam, hogy esetleg át akar verni, de ha igazat állít, talán mégis hamarabb jutok haza.
Szó nélkül indul meg előttem, még vidám is.
- Majd eszünk, ha akad valami levadászni való, jelenleg üres a tarisznyám.

/Hirion/




Mély orr hangon horkant fel a válasz hallatán.
-Éheztetsz. Nem vagy valami jó útitárs.
* Végig simította a láncos buzogánya markolatát, ám nem vette elő. És döglesztő melegben gyalogoltok tovább. A hideghez szokott testedet ez igen csak megviselte, erődet igen csak kimerítette. Már dél felé jár az idő, mikor egy kisebb tavat pillantotok meg, ahol ivóvízhez juthattok. Eddig semmi olyan nem akadt az utadba, ami levadászható lett volna. Ám legalább szomjúságodat csillapíthatod és feltöltheted kulacsodat.
Néhány fát is látni a parton. És egyik részén nádas-gyékényes nőtt.
-Skandar Graund vagyok egyébként. Téged hogy hívnak?

Majdnem a szemébe kacagtam, de végül csak egy fintorral megelégedtem.
- Az utat mutatni maradtál velem és nem szólt arról semmilyen egyezség, hogy etetni is foglak. Eddig is éltél valahogy, fogj magadnak valamit, azt egyél, nem kötelező velem maradni. – vágtam oda neki.
Azonban nem csak ő, én is koplalok, mert éles fülem ellenére, semmilyen élőlény hangját nem hallom és nagyon eltérni sem szándékozom az útvonalunktól, hiszen már így is többet kell mennem a kelleténél és ez minél hosszabb idő, annál veszélyesebb rám nézve.
Ráadásul olyan meleg van, hogy minden erőmet felemészti a gyaloglás.
Nagyon megörülök, amikor meglátom a tavat. Azonnal levetem magam a partjára és hosszan iszom.
Nem tudom, hogy válaszoljak-e neki, de végül csak odamorgom.
- Hirion, szólíts Hirion-nak. Talán itt foghatunk valami ehetőt. Kell az erő. – sóhajtottam és a vízbe néztem, hátha látok pár halat.

/Hirion/




-Höhh! -jött ki a torkán.
* Ha ránézel, még látod is, hogy rázza a fejét.
-Szó sem lehet róla, hogy mutassam az utat. Te mondtad, hogy nincs pénzed felfogadni engem. Én csak annyit árultam el, hogy arra talán mind a kettőnk vesztébe gyalogoltunk volna. Ha tanácsot és vezetést kérsz, akkor még jobban igyekezned kellene jól lakatni engem.
* A tavat meglátva ő sem tiltakozik egy szóval sem a pihenő ellen. És rögtön kérdezget is téged.
-Van pecabotod? Mondd, hogy tartasz magadnak rendes utazóként egy horgászszerelést jó fajta zsinórral!
* Már nem tudsz kibújni, addig-addig nyüstöl, míg akár a cipőd fűzőjéből is, de a letört ágra egy horgászbotot nem fabrikálsz zsinórra, úszóval és horoggal. No meg valami csalival!
Pár óra múlva, mikor már talán oldódik köztetek a légkör néhány hal megfogása után négy ork szeli át Ceralla-síkját. És a félvér őket megpillantva feláll, csípőre tett kézzel.

Megvonom a vállam, ahogy visszautasítja, hogy ő vezetne engem.
- Ha nem ezért vagy velem, akkor miért? Pénzem azóta sem lett és nem hiszem, hogy csak azért tartanál velem, hogy etesselek. De te tudod.
A víz mindjárt jobb kedvre derít, de a félfajzat erősködése kimondottan idegesít, nem vagyok én valami ostoba halász, meg miért hordanék magammal pecabotot?
Az övemre tekerve van némi zsinór, így mikor végképp kihoz a sodromból, a kezébe nyomom.
- Ha horgászni akarsz, akkor csinálj magadnak!
Nem szívesen vallanám be, hogy fogalmam sincs hogyan kell csinálni, hogy halat is fogjunk, mivel a mi hegyes, sziklás vidékünkön nem igen van erre mód.
Ha végül fogott valamit és meg is tudtuk sütni, akkor jóleső fáradtsággal terülök el egy nádbuga takarásában.
Csak arra kapom fel a fejem, amikor felpattan és a derekára tett kézzel erősen figyel valamit. Én is felnézek, aztán próbálom lerántani.
- Megőrültél! Hasalj le! – sziszegek rá.

/Hirion/




A csak félig ember elég sokat volt magában, hogy pár dolgot magánál tartson. Persze nem mindent. A tőled kapott zsinórra először egy kisebb botocskát tekert középtájon, vagy talán kicsit annál is lentebb. Ez fennmaradt a vízen és amikor a hal megrántotta a horgot, jelzett. A masni végét az imént levágott hosszú ág tetejére kötötte. Ám csonthorgot a zsebéből kellett kivennie. És apró, megmunkált kavicsszerű dolgokat, amik a víz alatti részt lehúzzák és feszesen, egyenesen tartják.
Használni is tudta és hamarosan teli hassal pihentél, amikor felállt óvatlanul. Szavaidra kis késéssel lehasal, ám eddigre már a pusztán vándorló csapat irányt változtat. Jól láthatóan felétek tart. És új barátod halkan súgja.
-Nyugalom! Elintézem őket majd pillanatok alatt.
* Láncbuzogányát előhúzva erősen markolja.

Szerencsére ne vitatkozik a félork azon, hogy ki is fogjon halat, mert akkor nagy valószínűséggel mindketten éhen maradnánk. Így azonban megoldódik a probléma, mert egészen gyakorlottnak mutatkozik a horgászásban, ezért hamarosan kellően jóllakottan pihentethetem fáradt lábaimat.
Egyszerűen túl későn reagáltam, amikor felfedte magát óvatlanul, hiszen miért is gondoltam volna, hogy ennyire ostoba.
Ahogy a saját népemet ismertem, nem hiszem, hogy az orkok másként álltak volna a félvérekhez, így számíthatott rá, hogy nem látják szívesen.
- Bolond! ostoba fajankó! – dühöngtem, de csak halkan, bár sajnos ez már késő bánat volt. – Azt hiszed elintézhetsz egy féltucat agyarast egyedül? Akkor edd meg amit főztél!
Megpróbáltam kúszásban eltűnni a zsombékokban, igaz kevés esélyem volt rá, hogy nem vesznek észre.

/Hirion/




Hátad mögött hamarosan a nyomokat követők neszei hallatszanak. Reménytelen, hogy mennyire közelednek feléd. És már csak idő kérdése -abból sem sok-, hogy beérjenek és mögöttük ott gyalogoljon szótlanul a korcs.
Nem láthattad, amikor szája elé emeli az ujjait és némán mutat az irányba, ahol eltűntél. Ám mivel kényszernek a legkisebb jele és harci zaj sem volt, elég nyilvánvalóan velük van.
-Tovább kell mennünk.
-Jó, csak kötözzétek meg és a vállamra dobom. Utána indulhatunk. -mondta a barátod rád nézve. És ők megindulnak újra feléd.

Először nem gondoltam volna, hogy elárul az a nyomorult vakarcs, csak azt, hogy teljesen ostoba és at hiszi szembeszállhat egy csapat kigyúrt echte fajtársával. Mondjuk, ha valaki ennyire agyalágyult, az talán meg sem érte volna, hogy felnőjön, ez eszembe juthatott volna.
Bár valószínűnek tartottam, hogy az agyarasok elég éberek hozzá, hogy észrevegyenek egy szájtáti alakot, ahogy a tó előtt szobrozik, talán van időm eltűnni.
Persze, ha valaki szánt szándékkal felfedi a nyomaimat…….
Szinte a fejem fölött hallok meg egy mély, morgós hangot. aztán megmerevedek, ahogy meghallom az újdonsült ismerősömét is.
- Rohadt kis genyó, áruló vakarék! – vetem magam a lábai felé, hogy feldöntsem és tőrömmel felhasítsam a torkát.
A bujkálásnak úgy is lőttek, akkor már legalább kinyírom.

/Hirion/




Ahogy a levegőben repülsz, a lábát lendítve megpróbálja lábfejével eltalálni az orrodat, méghozzá jó lendülettel. És bárhogyan is ér véget a pillanatnyi találkozásotok, bármelyikőtök csúfos kudarcával, ő fogai közt szűrve a szavakat morog majd.
-Te voltál faszari, hogy felfogadj idegenvezetőnek. Én megmondtam, hogy amabba az irányba talán ember katonákba futnál bele. Erre tudtam, hogy nincsenek.
* A társai sem restek és hamar megfognak és összekötözve végül a vállán fog cipelni nem felbérelt idegenkalauzod. És közben a többiekkel beszélget.
-A knuut jól halad. Holnapra talán már elérjük a várost is.
-Az nagyszerű! -csillant fel idiótán a szeme- Már alig várom, hogy egy fiatal lányt foghassak a kezembe. Yvol biztos örül majd, ha győzünk.

Nem nagyon van esélyem taktikázni, hiszen körülvesznek a vicsorgó orkok, így mindent beleadok egy elsöprő támadásba. Látom a felém lendülő lábat, így elrántom a fejem és talpa a vállammal találkozik, a kés kiesik a zsibbadt kezemből és miközben hevesen káromkodok és ütök-rúgok, társai mit sem törődve ezzel, alaposan megkötöznek.
- Nem fogadtalak fel és én jó voltam hozzád, te meg elárulsz! Remélem megdöglesz valahol, te korcs! Nézz rájuk, megvetnek téged!
Még jó darabig szitkozódtam, de pár ütés után inkább feladtam és kimerülten elernyedtem az áruló félvér vállán.
Nem nagyon értem miről beszélnek, de arra tippelek valami újabb portyáról, a korcs által emlegetett Yvol-t viszont nem ismerem.
- Szerintem a lányok inkább önként mennek a halálba, mint, hogy egy ilyen rondasággal testközelbe kerüljenek. – morgom neki. – Mit nyersz vele, hogy foglyul ejtettél? Nem vagyok én senki, nem érsz velem sokat.

/Hirion/




Skandar nem lett barátságosabb a szavaidtól. Noha valószínűleg már korábban is tudta, hogy egyik világ sem fogadja be őt teljes körű tagnak.
-Egy self? Ne viccelj! Nagyon is értékes. Majd csak hasznosítani tudunk valahogy.
* Hősünk jól sejti, hogy egy újabb portya készülődik. Méghozzá mindent elsöprő erejű, ha az előjelek nem csalnak. Ám a te sorsodat valószínűleg nem ez befolyásolja a leginkább. Hamarosan megálltok, mert idegenvezetőd új társai megéheztek. És már össze is hordták a tűzifát, mikor rájöttek, hogy egyikőjüknél sincs ennivaló.
-Akkor előbbre kell vennem és most feláldozni Yvolnak ezt a démonfattyat. Ha a lelke odaért utána, a húsát megehetitek. Én már ettem ma.
* Meg is ragadnak egyelőre csak szándékuk van, hogy megkötözött kezeid között egy nyársat áthúzzanak és a lángok felé rakjanak pirulni.

Nem akartam az orkok fogságába kerülni, hiszen annyi mindent hallottam már a kegyetlenségükről, inkább próbáltam Skandar-t annyira felcukkolni, hogy valami meggondolatlanságot tegyen, lehet, még egy gyors szúrás általi halál is jobban esett volna.
Azonban kinézete ellenére, ennyire nem ostoba, így cipel tovább, bár csontos válla talán most még jobban a gyomromba mélyed.
A kényelmetlen testhelyzet ellenére kezd elnyomni az álom, mikor hirtelen megállunk és nem túl finoman a földön kötök ki. Nagyot nyögök és próbálom kitalálni eltört-e valamim.
Hamarosan már ropog a tűz. Gondolom engem nem fognak semmivel megkínálni, de mint kiderül még magukról sem tudnak gondoskodni.
- Hééé! Hééé! Várjatok! Nem kell senkit feláldozni senkinek és főleg nem kell engem megenni! – éledtem fel, ahogy a tűz felé vonszoltak.
Ijedtemben bénítás átkát idéztem az egyik orkra, aki remélhetőleg beleborul a tűzbe és fájdalmas ordításával elvonja a figyelmet rólam, és talán lehetőségem van a kezeik közül így kiszabadulni is és messzebb kerülni a lángoktól.
- Hasznossá tudom tenni magam! Tudok vadászni! Ehettek finom nyúl vagy őzhúst is!

/Hirion/




Hősünk a villa rossz oldalán ébredt félálmából. És miközben vonszolják a tűzhöz, vita kezd kibontakozni közte és foglyulejtői között. Vagy nem is vita, inkább kupeckedés az életéért.
-Dehogy nem kell, hiszen azt mondtad éhezzünk, nincs nálad semmi kaja.
* A korcs válasza igen gyorsan megérkezett, de közben te is tovább mondtad és közben megpróbálkozol egy varázslattal. Ám a nyelved nem áll le.
-Ne szédíts minket! -vágja rá a harmadik ork.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Sikerült a húzásod és a második ork beleborult a tűzbe és most óbégatva igyekszik túlélni.
3-6-ig -Erős akaratba ütközöl, nem olyan könnyen megy ez, mint az éjszakai támadás során./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1