Kezdeti feldobottságom elszáll, amikor rájövök, hogy nem biztos, hogy jót cselekedtem, akármennyire is a jószándék vezetett és lehet, hogy másként álltam volna hozzá, ha már ismerem a mondást: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. De, hát nem ismertem, csak akkor nyillalt ez belém, amikor szembesültem Lashrael tekintetével és idegességével.
Hiába mondta utána már, hogy nem lehettem tisztába a vele történtekkel, ezt nem éreztem túl nagy mentségnek.
Várnom kellett volna! Igyekezni átlátni a helyzetet, de mikor megláttam a fickót, hogy néz a lányra és hogy fogdossa, meg csókolja………hát nem az eszem győzött sajnos.
- Lehet, de …….mindegy, vissza már nem pörgethetem az eseményeket. – sóhajtottam rosszkedvűen.

Minden esetre nem volt idő a túl sok töprengésre, gyorsan kellett cselekedni, hogy ne rontsanak ránk. Mikor már több mindent nem tudtunk az ajtó elé halmozni, akkor rá kellett szánnom magam a távozásra, még ha minden porcikám tiltakozik is ellene.
Nem akarom, hogy Lashrael-nek baja essen, mert megint magára hagyom, főleg, hogy én okoztam ezt a bajt.
De fegyver és védelem nélkül semmi esélyünk.
Már a járatban kúsztam, amikor elért a lány hangja, amire csak egy halk morgással tudtam válaszolni. Elf alakban biztos jót mosolyogtam volna a végére biggyesztett fenyegetésén.
Reméltem, hogy jó felé haladok, mert hamarosan már egyre hangosabb beszélgetést hallottam, miközben a járat lakói meg nem túl nagy bátorságról téve tanúbizonyságot, inkább az épület elhagyását választották.
A járat végén rés és ott kilesve, már nem csak hallom, látom is a két fickót, az egyikük az, akit Lashrael oly jól leírt.
És ott a szekrény, amiben minden bizonnyal a fegyverem és a páncélom lapul.
Reménykedve pislogok az ablak felé, hátha legalább egy árva fát vagy bokrot megpillantok, amivel egy kis időre elterelhetném a figyelmüket.

/Nyomon/


Forró nyomon van Lazy az éjtündéket illetően. Vagy legalább ez a hamis látszatot kelti benne az, amikor a törülközőt maga köré csavarja és mintha sütné a felismerés, hogy...
De ne ezzel foglalkozzunk! A férfi közönséget sokkal jobban a látvány érdekli, mint a hölgy érzései. És a Mesélő az arcára fókuszál minden idegszálával, mikor a balta feje befigyel az ajtón keresztül. Ha van mersze oda állni és kikukucskálni a résen, akkor szemébe mondhatja a támadóinak, mekkora rohadékok. Ám szobatársa, a tolvajnő nem ilyen merész. Sikollyal ugrik le az ágyról és húzódik a szoba közepe felé, miközben ijedten ránéz a megláncolt lányra.

Eközben Viridiel az ablakban lévő három muskátlit látja csak fa helyett, mikor kinéz. És közben Főnök felállva odalép az ajtóhoz és kinéz rajta.
-Mi a fene történik itt?
* Úgy tűnik, hogy ő is rájött, hogy valami nagyon nincs rendben. Az asztalon a konyakos üveg mellett pedig egy könyv hever.

Csak idegesen nézi hol az ajtót, hol a járatot, és bár csak pár másodperce volt az, hogy Viridiel eltűnt a házfalak közt futó labirintusban, egy örökkévalóságnak tűnik a számára. Néha az arcát törölgeti, igyekezve összeszedni magát, hogy akció esetén könnyedén vethesse be tudását, egyébként meg nemes egyszerűséggel - de annál nagyobb erőfeszítéssel - zárja ki gondolataiból a közelmúlt szörnyűségeit, kezdve a szeme előtt lezajló öldökléssel. A testét égető fájdalmat sajnálatos módon nincs lehetősége így elnyomni, az még valószínűleg napokig nyomasztani és zavarni fogja, és csak reménykedik, hogy találnak valami kenőcsöt, ami nyugtatni fogja a bőrét.
Feszülten vizsgálja a bejáratot, az azt eltorlaszoló tárgyakat, figyelmen kívül hagyva az ágy alatt lévő vérfoltot és halott testet, bármelyik pillanatban számítva egy lendületes betörésre. Egyébként sem ér rá itt kiüríteni gyomortartalmát - azt majd később megteszi -, az önvédelemre kell fókuszálnia és a tolvajnőre, aki esetleg ráveti magát kétségbeesésében a fegyver megszerzése céljából. Szerencsére erre nem kerül sor, viszont egy balta keresztülvágja a fát, egy kis be- és kilátást biztosítva mindkét fél számára, amitől összeszorítja a fogait. Ez talán annyira nem is ijeszti meg őt, elvégre kiszámítható lépés volt, hogy valahogyan megpróbálnak bejutni, a fülsüketítő sikítás azonban borzasztóan irritálja. Szabad kezével próbálja legalább egyik oldalon mérsékelni ennek a kellemetlenségnek a hatását.
- Legalább akkor a legtávolabbi sarokba húzódjál! - szól rá enyhe ingerültséggel, mire nehézkesen feláll a helyéről, hogy a réssel szembeálljon, persze tartva a távolságot, két kezének ujjait körülfonva a kard markolatán. Könnyed terpeszbe helyezkedik, és megvárja, míg az átütött rés nagyobb lesz, viszont képtelen nem a járatra vetni egy-egy pillantást, hátha társa felbukkan rajta. A rés minden bizonnyal nagyobb lesz mindössze néhány másodperc leforgása alatt, és mikor már az egyik arc kivehető, hangosan és haragosan megszólal:
- Megmondtam, hogy megbosszulják az engem ért sérelmeket! Mégis mit hittetek? Hogy majd tétlenül nézni fogják?! Az átok ezt a fertőhelyet is elérte, és ezt csakis saját magatoknak köszönhetitek! Takarodjatok innét, vagy súlyosabb lesz a helyzet, és már nem egymást fogjátok lemészárolni, nem is egy farkas fog keresztbe harapni, hanem saját magatokkal végeztek!
Őszintén fogalma sincs, ki az, aki bármit is megért ebből, de remélhetőleg elég hatásosnak bizonyul, hogy legalább egy rövid időre megálljanak, ezzel tolva a harc és az elvonszolás bekövetkezését.

Nagyon remélem, hogy az ajtó elé épített barikád elég időre kitart ahhoz, hogy visszaszerezzem a fegyverem, de ehhez minél előbb a szekrényhez kéne jutnom és ehhez meg kéne szabadulni legalább az egyik fickótól.
Ha igaz, akkor az egyik egy emberi inkvizítor, akinek a képességeit nem ismerem, így jó lenne, ha nem kéne kettőjükkel felvenni a harcot, mert nem biztos, hogy csak a fogaimmal győzedelmeskednék felettük és akkor mi lesz szegény Lashrael-lel.
Feszülten várom, hogy kilépjen az ajtón és ha kimegy, akkor a kis virágokat kérem meg, hogy kezdjenek el mozogni és ezzel magukra irányítani a figyelmet.
Ha ez megtörténne, akkor csendesen lopakodnék a férfi háta mögé, majd gyorsan átalakulva megpróbálnám leütni.
Akkor jöhetne a szekrény kinyitása. Egyelőre a könyv az utolsó, ami érdekel.

/Viri és Lazy/


A hölgynek nincs szerencséje. Válogatott sértéseket vágnak a fejéhez a résen keresztül, hiszen most még székek és nagyobb tárgyak nem tudnának átrepülni. De az újabb fejszecsapás azt bizonyítja, hogy ha tehetnék, nem csak szavakkal vagdalkoznának egy sötét elffel. Kevésbé szofisztikáltan, de arról ordítoznak, hogy erkölcsileg kevésbé sikeres példánya az intelligens fajoknak és nem is merem most még megemlíteni, hogy mit művelnének vele, ha elkapják. Röviden összefoglalva további munkára fognák.
Mint említettem, a következő csapás következtében már akkora lyuk keletkezett a bejáraton, hogy egy farkas már kényelmesen átugorna rajta. De egy embernek még kevés.

Nem messze innen a Főnök észreveszi a táncoló muskátlikat és félig felállva az asztaltól, rátehénkedve csak arra figyel.
-Hé! Ez is valami sötét átok lehet.
* Eközben az inkvizítor még mindig a folyosóra néz és hallgatja az onnan érkező híreket. Így a lopakodó farkasra senki nem figyel. És váratlanul hátulról leüti őt a visszaváltozott futárunk.

A kis növények nagyon segítőkészek és szinte azonnal izegni-mozogni kezdenek a cserepeikben, ami cseppet sem természetes, így az ismeretlen férfi figyelmét egyből megragadják.
Szavaira eszembe jut, hogy ezek az emberek a városban még mindig összekevernek minket a sötét elfekkel, akik megalapozták sajnos az erdeiek rossz hírét, de most ez kapóra jött.
Egy köszönetet küldve a muskátlik felé, kiosontam a lyukból és egészen az ajtóban kifelé kukucskáló inkvizítor háta mögé mentem.
Villámgyors alakváltozás után, nagyot csaptam a tarkójára, majd szinte azzal a lendülettel felkapva a nehéz könyvet az asztalról az ablaknál a virágokat bámuló fickó fejére sújtottam le teljes erőmből.
Ha minden sikerült, akkor a palástosat behúztam az ajtóból, hogy aztán be tudjam zárni, megelőzve, hogy valaki véletlenül berohanjon, aztán eszembe jutott, hogy Lashrael azt mondta nála van a bilincskulcs. Így megmotoztam őt is és a másikat is.
Máris a szekrény előtt álltam és minden igyekezetemmel ki akartam nyitni. Jó esetben megtaláltam a fickónál a kulcsát és magamhoz vehettem a cuccaimat.
Kíváncsiságból azért megnéztem mi van abban a könyvben.
Ha végeztem, már nem a falban mentem vissza, hanem az ajtón keresztül, hogy kardommal vágjak a lányhoz utat.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 6

/Viridiel/


Terved beválik és a két fickó hangtalanul fekszik a földön. A Mesélő már majdnem úgy látja, hogy egy ilyen kaliberű alakot nem fogsz tudni meglepni hátulról, ám az utolsó utáni pillanatban.. észreveszi a mozgásodat és már fordulna, mikor a könyv lesújt. Mondják is, hogy az írásnak hatalma van.
A boszorkányüldözőnél nem találsz fegyvert, csupán egy öt darabból álló kulcscsomót. A Főnöknél pedig a páncélszekrényét és egy kardot. Ahogy beleilleszted a zárba, kattanva fordul el. Már csak a számkombináció van hátra és hozzá juthatsz a felszerelésedhez.
Ekkor hirtelen beszakad egy ajtó egy újabb sújtás következtében és egy tolvajnő -plusz esetleg a szobatársa- halk félsikítása hallatszik még. Nem nehéz kitalálni, hogy a vétkes fegyverrel egy fickó lép be abba a szobába.
-A társa ölte meg. -kezdi hadarni a női hang- Farkassá változott és a falban a járatokat használja. Azt mondta, a fegyvereiért megy.
* Kár volt viszályt tartanotok, most azonnal elárult. Bár az is megerősíti elszántságában, hogy olyan durva kegyetlenséggel vitte ágyba Viridiel.

Az ablaknál lévő fickó majdnem észrevesz és, ha nem csaptam volna le elég gyorsan, hát akkor minden bizonnyal bajba kerültem volna, hiszen a kardja már így is félig kiröppent a hüvelyéből. Gyors volt. Ám én voltam most a gyorsabb.
Miután bezártam az ajtót és megtaláltam náluk a kulcsokat, egyre izgatottabb lettem. Tudtam, hogy Lashrael már nem sokáig tud kitartani, az a kis akadály csak felbosszantja majd a bejutni vágyókat.
Sietnem kell.
A kulcs nyitja a szekrényt, de valami még megakadályozza a nyílását, mégpedig valami olyan, amihez számok kellenek. De hát nekem nincs időm a próbálkozásokra!
Talán a muskátlik megint segíthetnek. Kérem őket, hogy képeket közvetítsenek, amiket akkor láttak, amikor a férfi nyitotta ki a szekrényt.
Hallom a hangokat, a sikítást és biztos vagyok benne, hogy bejutottak a szobába.
Most kell a kód, azonnal!
Hasonló érzés fog el, mint mikor a bátyámat bántotta Uráldur. Kezeim remegnek.

/Viridiel/


A remegő kéz nem segít a kardforgatásban. És a növények átküldik neked a látottakat. Ám a számkód még előlük is takarásban volt. A fickó üldözési mániában szenvedett és még amikor egyedül volt is takarta a kezével.
Valaki más biztos látta, de épp nem rég hagyta el az épületet a föld alatt. Így más utat kell választanod a kristálypenge visszaszerzéséhez. És csak idő kérdése, hogy Lazyt újra elkapják.

Miután a virágok átadják, amit tudnak és rájövök, hogy azzal nem megyek semmire, dühösen csapok ököllel a szekrényre.
Pillantásom a földön fekvő két férfira villan és szívesen venném a vérüket, ami azonban elborzaszt egy pillanattal később. Hová süllyedtem?
Biztos vagyok benne, hogy nincs időm próbálkozni, a férfi sem válaszolna, még ha fel is pofoznám. Egyszerűen nincs több időm.
Van egy kardom, így hát van fegyverem. Most Lashrael-hez kell mennem és megvédeni!
Tehát ezt tettem! Kirobogtam az ajtón és a lányt fogvatartó szobához igyekeztem. Halkan, hogy meglepjem őket.

Nem sokat segített a fenyegetőzés nagy sajnálatára, és összepréselt ajkakkal várja, mikor fognak betörni. Miután a láncot némileg feltekerte a karjára, hogy ne zavarja őt a mozgás közben, a kardmarkolatra szorítja ujjait, az összes izma megfeszül részben a fájdalomtól, részben az idegességtől, hogy ismét elkapják, és most még kiszolgáltatottabb, mint korábban. Egyáltalán nem csábítja a gondolat, hogy még jobban megbüntessék őt, épp elég égő háta és lábai, és már elege van ebből a cirkuszból. Az ideges szavakra, melyek kívülről érkeznek, reagálni felesleges, a ráaggatott jelzők legszélesebb skáláját meg egyszerűen elengedi a füle mellett. Egyébként is lepattannának róla ezek a kifejezések, hiszen félvérnek hitt kölyökként nem nagyon kímélték a körülötte lévők, még ha nem is mondták ki mindig, mit gondoltak. A megvetés megvetés marad, jelenjen csak meg a tekintetben vagy szóban, ugyanolyan hatással van az áldozatra.
Halkan felszisszen, ahogy az ajtó megadja magát, de nem ugrik neki azonnal annak, aki elsőként lép be a terembe, elvégre az öngyilkosság lenne. Inkább vár, ki az, aki ráront és kivel kell megvívnia a saját csatáját, noha a létszámfölény azért eléggé beszélő lehet a végkimenetelt illetően. Annyiban bizonyos csupán, hogy nem fogja könnyedén adni a bőrét, mi több, hogy ne zavarja éppen ügyködő társát, még csak sikítani sem fog, nehogy eszébe jusson félúton visszafordulni és még súlyosabbá tenni a helyzetet. Sejti, hogyha ennyire befolyásolják őt az érzelmei, akkor neki a legkevesebb jelet kell adnia, hogy veszélyben van, és ennek eleget is fog tenni. Jelenleg ő biztosítja az egyetlen kiutat, és nem kéne hátráltatnia semmiképpen sem.
- Jó vicc volt, kisasszony! - köpi felé a szavakat némi gúnnyal, azonnal reagálva az áruló dögre, akit most szorongatna meg az apró szemcsés aranylánccal. Nyilván jobb lenne, ha hollókat vagy keselyűket hívna valahonnan, hogy hosszabbra és fájdalmasabbra nyúljon a szenvedése és semmiképpen se haljon meg, erre azonban nincs lehetőség, így meg kell békélnie a kellemetlen szituációval, amit okozott ezzel.
- Annyira durva volt attól a fajankótól a menet, hogy már badarságokat beszélsz! Mégis hogy lenne képes bárki átváltozni állattá?! - rivall rá, húzva az időt, bár nem látja sok esélyét, hogy ez bármennyire is csillapítaná a helyzetet, mi több, lehet, még hisznek is neki. Az pedig... Nem túl előnyös rájuk nézve. Mindenesetre a kardot feltartja, nehogy valaki megközelítse csak úgy, ismét kiszolgáltatottá téve őt, hátát inkább veti a falnak, mintsem a semminek vagy valamelyik férfinak.

/Nyomon/


Szerencséje hősnőnknek, hogy a hátát a falnak veti, mert a nem túl kedvelt szobatársnője nem csak hangokban árulta volna el, de megpróbált volna mögé lopózva lefogni őt.
Ám mivel hagyja bejönni a fickókat, így két társa kerül a csatabárdosnak. Egyik jobbról, a másik balról. A jobbiknak kard, a másiknak tőr van a kezében. Még négyen jönnek kicsit hátrébb, mikor főhősünk megjelenik az ajtóban és kettőt elintéz addigra, mire észreveszik és a másik párod feléje fordul.
-Hhháááá....! Ő az! -nem is mondom ki, hogy ki miatt bukott le a settenkedő.
* Lazy támadói profiknak tűnnek, nagyon jól összehangolják a mozgásukat. Látszik rajtuk, hogy minden mozdulatuk halálos. És bármennyire is szexi a törülköző, inkább véresen vennék le róla, mint szárazon letépni. Nem akarnak esélyt adni egy selfnek.
A király hírvivőjének viszont közepes képességű ellenfelek jutottak a hátsó sorban. Még ha a túlerő még itt is ellensúlyozza a harci hiányosságukat.

Határozottan nem jó a felállás. Már csak a megjelenésük sugallja, mennyire nincs esélye ellenük még azzal az egy szál fegyverrel sem, ami a kezében van. Hiába a tudás, ha nincs annyira csiszolva, hogy felvegye a versenyt három ellenféllel szemben is, akik ráadásul még össze is hangolódtak - bezzeg a mágiával és a cselekkel! Ugyanakkor nincs ideje ismét elátkozni a láncot, mint ahogy az égető fájdalommal sem foglalkozhat, hiszen ha nem figyel, egy pillanat alatt elveszíti a fejét. Amennyire csak tud, tartja a távolságot tőlük, egy-egy lopott pillantást vetve a kijárat felé, ahonnan még érkeznek néhányan. Egyáltalán nem áll jól a szénája... Viszont ha sikít, akkor Viridiel lehet, meghallja, és a saját feladata helyett csapot-papot otthagyva érkezne ide, ami mindkettejük számára öngyilkosság lenne. Nem teheti meg még most sem, hiába táncol pengeélen - ha már neki úgyis ütöttek az utolsó percei, legalább társa lógjon meg. Elvégre... Korábban is megállapította már: sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint ő. Ha ő eltűnik, nem fogja senki sem észrevenni.
Összepréseli az ajkait, igyekezve elkerülni, hogy a trió elzárja előle a menekülési lehetőségeket. Legkönnyebb útvonalnak a tőrösön átvezető rés tűnik, hiszen annak a fegyvernek a legkisebb a hatótávja, ott úszhatja meg talán a legkevesebb sérüléssel a szökési kísérletet, de ha kap egy súlyosabbat valahova... Az egyébként is fájdalmas futás még fájdalmasabbá válik, azaz ellehetetleníti a mozgást, ami az egyáltalán nem hiányzó kiszolgáltatottságot eredményezi. Hevesen gondolkodik, vészesen keresve a megoldást, még nem pánikolva, hanem higgadtan kezelve a tényeket, egyelőre kerülve az összecsapást a társasággal, lehetőség szerint inkább kikerülve az esetleges suhintásokat, még ha ez a tetoválás miatt igencsak kínzó is. Az élete fontosabb, minthogy megállítsa őt a friss bélyeg. Mindemellett józannak kell maradnia annak ellenére is, hogy gyakorlatilag már feltámadhatnának az ösztönök, melyek az életben maradásért küzdenének... Kicsit fél is attól, hogy a következő pillanatban meggondolatlanul cselekszik.
Amikor a tolvajnő felszólal, az ajtó felé tekint egy másodperc töredékééig, de nem tudja teljes mértékben feltérképezni a szobán kívül zajló eseményeket - annyi tudatosul benne csupán, hogy Viridiel itt van. A halvány mosoly akaratlanul is megjelenik arcán, és bizakodik, hogy társa sokkal gyakorlottabb a közelharcban, ha már egyébként is olyan fontos eszközzel mászkál. Mondjuk azt pont nem látja a körülötte lévő ellenfelektől, hogy partnerén nincs kristálypáncél, mi több, a fegyver sem a sajátja...

Még éppen láttam, ahogy az ajtón belép két fickó, kettő meg röhögcsélve indul utánuk. A szívem örülten ver, ahogy bentről hallom a hangos beszédet, de legalább tudom, hogy Lashrael mg életben van.
A harag és az aggodalom olyan erőt ad, amit nem is gondoltam volna, hogy a mai nap után még bennem van.
Pár hangtalan lépéssel a két férfi mögött voltam és egy-egy döféssel a padlóra is küldtem őket. Nem volt lelkiismeret furdalásom. Bántani akarták, meg akarták ölni a társamat.
Mielőtt még összecsaphattam volna a felém forduló másik kettővel, még egy pillantással felmértem a szobát. A meztelen lány a sarokban sápítozott és rám mutogatott.
Lashrael karddal a kezében elszántan állt szemben három marcona fegyveressel.
Ez nem jó! Nagyon nem jó!
Soha nem volt gondom a kardforgatással és sokat is tanultam. Most minden tudásomat a két nyomorult ellen fordítottam, hogy minél előbb átverekedjem magam Lashrael-hez.
Nem voltak jók, így volt esélyem, hogy pár cseles vágással és szúrással legyőzzem őket.
Aztán máris a trió háta mögött lehettem.
- Jövök már Lashrael!

/Nyomon/


A pengék csattogása hamarosan többször felcsendül a szobában és a Mesélő is izgatottan figyel, hogy mi fog történni. A kurtizánná avanzsált tolvajnő még mindig bájait próbálja takargatni, miközben Lazy jóval korábbi utasítását követve a szoba leghátsóbb sarkában figyeli az eseményeket.
A vörös kiszúrta magának a tőröst, ám a kardos és a fejszés igyekszik kihasználni az alkalmat támadásra, miközben elkezd kitérni a célpont. De vajon időben?
És Viridiel vajon meddig jut át az útját elzáró két ellenfél jelentette nehézségen?

/Kockadobás:
Hatos
1-4-ig -Lazy súlyosan megsebesíti a kis fegyverest és az hátrálva próbál kikerülni egy újabb döfés hatótávjából.
5 és 6 -A tőrös elhajlik a suhintás elől és visszatámadva jobb kezen szúrja a lányt.

Tízes
9 és10 -A kardos megvágja jobb oldalánál kéz alatt az elfet.
1-8-ig -Sikeresen kitér előle.

Tízes
8-10-ig -A csatabárdos a nyéllel hátulról tarkón üti Lazyt és elveszti az eszméletét, mikor megindul a késesre támadni.
1-7-ig -Túl későn támad.

Hatos
1-4-ig -Viridiel megöli az egyik ellenfelét.
5 és 6 -Nem jut át rajtuk és mindkettejük sikeresen vágnak egy enyhe és egy közepes súlyosságú sebet./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 6

--------------------------------

#2 'Tízes' : 2

--------------------------------

#3 'Tízes' : 3

--------------------------------

#4 'Hatos' : 6

Nincs ideje válaszolni Viridielnek, noha egy kellemes odacsípéshez biztosan lenne elég lélekjelenléte, már csak azért is, hogy javítson a hangulaton valamicskét. A harc viszont elkezdődik, és sajnálatos módon már nincs lehetősége tovább hátrálni, így kénytelen a kerülgetésen kívül odaszúrni, hogy kitörhessen. Elég erősen hiányzik neki a korábban emlegetett mágia, hiszen nem arra tette fel sosem az életét, hogy kemény harcos katona legyen - a finom suttogás, a különleges energia cirógatása mindig jobban érdekelte őt, mint a fizikai fegyverek elsajátítása. Meg is látszik rajta, és bár nem úgy fogja a kardot, mint valami paraszt a villáját, azért érez némi bizonytalanságot három fővel szemben. Ugyanakkor nem remeg meg, helyette megpróbálkozik a tervezett szökéssel, szúrva egyet a kinézett tőrös felé, de ő ügyesebbnek bizonyul annál: kitér előle, cserébe, mint ahogyan nem túl régen a járatban ő csinálta a kobolddal, megszúrja a kezét, ezzel nehézkessé téve a fegyverhasználatot. Áldja az ég az oktatóját, hogy nem hagyta békén addig, míg mindkét kezével nem forgatja elég jól a tőröket, ha már kettőt is ráruházott... Jobbját így le is engedi, baljának átadva a terepet - amivel egyébként ír is, és ennélfogva talán ügyesebb is, reményei szerint a következő fordulóban több sikerrel járva.
A fájdalom belenyilall a karjába, és még csak nyögni sincs ideje, mert már érkezik a kardos és a csatabárdos egyaránt, és sikeresen hárítja mindkettőt - nagy megkönnyebbülésére. A nagyobb fegyverrel nem sokkal a feje felett suhintanak, a kard meg nekifeszül a nála lévő pengének, lehetőség szerint hátrébb lökve ezzel a rárontó férfit. A sebesülés ugyanakkor aggasztó a jobbján, nem kifejezetten tetszetős, hogy még ez is zavarni fogja a küzdelmet, a tetoválás meg... Szokásához híven égeti és kínozza őt testileg.
Ha esetleg a kardos eléggé kihátrál így, akkor ott kísérli meg a szökést, más esetben ismét a tőrösnél próbálkozik.

Bár már hosszú tapasztalataim során megtanulhattam volna, hogy nem jó, ha egyrészt az érzelmei vezérelik az elffiát a harcban, másrészt a figyelmetlenség és az elbizakodottság is mindig megbosszulja magát.
Hát most mindhárom hibát sikerült egyszerre elkövetnem, hiszen felzaklatott Lashrael sarokba szorított látványa és minél gyorsabban akartam eljutni hozzá, azt gondolván könnyű ellenfeleim lesznek, ezzel szinte felkínáltam a lehetőséget a velem szemben álló két férfinak, amit azok ki is használtak.
A fájdalom azonnal visszarángatott a valóság talajára. De a baj már megtörtént, két vágásból is véreztem, az egyik a csuklómat sebezte meg, de az nem volt vészes, a másik azonban az oldalamba szaladt és a másik oldalon bukkant ki. Hátraugorva kiszakadt belőlem a penge, ami kínzó, égető érzést hagyott maga után, de úgy láttam csak a vastag húson hatolt keresztül. Eléggé vérzett, de nem fogok belehalni.
Azzal nem fogok segíteni Lashrael-nek, ha megöletem magam!
Most már óvatosabban lépkedtem előre, megfeszítetten koncentrálva, hogy jobb képzettségem és fürgeségem révén harcképtelenné tegyem mindkettőt és végre a lány segítségére lehessek, aki még hála Természet Anyának, kitartott.

/Nyomon/


Jelenleg ezekben a körökben nem a zevadari titokzatos testvér fajhoz jut lépésről lépésre közelebb főhősnőnk, hanem a ködbe burkolózó titkok helyett az egérutat keresi.
Eközben alaposan helyben hagyták az elmúlt másodpercekben a másik hősünket, gyorsan végzett két ellenfelével, ám amikor észrevették, még mindig lendületből és nem fegyelmezett vívással igyekezett elintézni ellenfeleit. Pedig Avel a vulkán tetején nem tarthatott volna ki, mint harcoktatója, annak idején, ha mindent arra tesz fel, hogy jobb úgy is a túlerőben lévő ellenségnél.
Meglátjuk, hogy mennyire sikerül a védekező felállás, hiszen a két fegyveres bűnöző mihamarabb akar ismételni és nincs sok ideje lereagálni az újból felé forduló gyilkoló eszközöket. A páncélja minden képen jól jönne most, de a kristálykard sem lenne hátrányára.

Eközben Lazy utat talál a kardos és a fal között. Ezzel "visszafelé fut, nem az ajtó irányába, de rajta múlik, hogy mit kezd majd a lehetőséggel, igyekszik-e körbe csalni az őt szorongatókat, hogy csatlakozhasson Turion fiához a küzdelembe vagy csak több helyet kap a hátráláshoz és a védekezéshez.
Minden a harci szerencsén múlik.

/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Viridielnek sikerül megölnie az egyik sokszögit, 4-es esetén egy újabb sebet kap a másiktól, mely enyhe csak.
5 és 6 -Újból két sebet kap, melyből egyik könnyebb felületi, a másik néhány centi mély.

Tízes:
1-6-ig -Lazy egy pillanatra lerázza üldözőit és kellő helyet kap a további helyezkedésre, taktikázásra.
7-10-ig -A lányt hátulról elkapja az egy lépést hátráló kardos és pengéjét a nyakához szorítja, mikor már épp látni vélte akciója sikeres befejezését./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 1

--------------------------------

#2 'Tízes' : 2

Ha ez egy próba lenne, legszívesebben sikítana örömében, hogy egy mozdulatot sikerült eltalálnia három ellenféllel szemben, és talán még jól is alakulhatnak belőle a további események. Rögtön ki is használja azt a rést, ami így keletkezett, nem érdekelve, hogy ez távolabb viszi a kijárattól, hiszen legalább lesz helye újabb hátrálásnak, mi több, Viridielnek is így okozhat kevésbé ideges pillanatokat. Utálja bevallani, de muszáj a férfira támaszkodnia, máskülönben nem fog kijutni annak a háromnak a szorításából, akik elállják az útját. Továbbra sem edzett fegyverforgató annak ellenére sem, hogy mindkét kezében ugyanolyan jól áll a penge - a középhaladó tudás attól még középhaladó marad, összehangolt, kétkezes fegyverhasználatra is csak tőrökkel képes. Azokkal kevesebbszer vágja meg magát és a sérülések is kisebbek... Viszont jelen körülmények közt egyre inkább érzi a szükségét ennek a megszerzett, de nem tökéletesített tudásnak.
Sikeresen iszkol el a másik sarok irányába, és bár nincs lehetősége rá, de legszívesebben egy hatalmas ívben kerülné ki a fegyveres óriásokat. Így viszont, amint csak lehet, megfordul, nehogy hátba támadják, rögtön feléjük is tartja a kardot, hogy még véletlenül se ugorjon rá valamelyikü...
Az a csitri is a szobában van! Csak nehogy rávesse magát, mert...
Alsó ajkába harap kínjában, és reméli, eléggé meg van rémülve ahhoz az az áruló nőszemély, hogy ne merje őt bárhogyan is lefogni. Máskülönben... Máskülönben... Ő maga sem tudja, mit csinál, de sérült kezét hátul tartja, kényelmetlen és a tetoválás miatt fájdalmas magasságban - fel is szisszenve tőle -, hogy időben észrevehesse a tolvaj érkezését. Egy pillanatig még az is megfordul a fejében, hogy a csuklói közt lifegő láncot is hátradobja, aztán meggondolja magát - még a végén megrántja, ezzel kicsavarva a karját.
- Nem látjátok, hogy ez nem vezet semmire? Én gyorsabb vagyok nálatok, nem fogtok eltalálni. Meg az erőszak egyébként sem vezet semmire - mondja, és még ha kedvelt mondása is az utóbbi mondata, nem sok reménye van abban, hogy egy pillanatra is megállnának a támadásban, mi több, arra sem számít, hogy egyáltalán válaszra méltassák. Persze közben hátrál, lassan és óvatosan, annyira húzva az időt, amennyire csak lehetséges, lehetőség szerint Viridiel felé araszolva - ketten azért mégiscsak többet érnek, mint egyedül, de kivárja, míg ő is elintézi ellenfeleit. Ha most meggondolatlanul rohanni kezd felé, azt mindketten megbánják, bár egyre hangosabban zakatoló szíve ezt diktálná: rohanjon a haláltól, el tőle messzire. Talán az izmok még engedelmeskednének is ennek a parancsnak, ha nem tartaná magát.

Alaposan a fejembe véste ez a két nyomorult, hogy nem jó fejjel rohanni a falnak, mondhatni véres nyomokat hagytak emlékeztetőül, de legalább nem okoztak olyan sérülést, ami után már ne folytathattam volna a harcot. És ezt igyekeztem is megköszönni nekik méghozzá úgy, hogy mélyeket lélegezve arra összpontosítottam, miként találok rést a kettőjük támadásában, amikor is lecsaphatok. Nem feltétlenül akartam megölni őket, megelégedtem volna ha csak harcképtelenek lesznek, de nem volt ez feltétlenül cél.
Mikor az egyikük egy pillanatra oldalra villantotta a tekintetét, Lashrael mozgolódása miatt, azonnal kihasználtam a lehetőséget és pengém utat talált a torkához.
- Már csak egyedül maradtál, nem akarod feladni? Tudnod kell, hogy nem soká még több társunk érkezik és akkor a kutyák martalékai lesztek. – próbáltam megijeszteni és bár nem tudtam, hogy társnőm is valami hasonlóval próbálkozott, én is bevetettem a blöfföt, hiszen tudtam, hogy még mindig össze kevernek minket a sötét elfekkel. – Ha eldobod a kardod és elmenekülsz még van esélyed megúszni.
Ha van rá mód, nem akarom kifárasztani magam, ez a kard nem áll úgy a kezemre és súlyosabb is, mint a sajátom, kell az erő, hogy Lashrael ellenfeleit is elűzzem, mert nem védekezhet örökké ellenük, hogy akar véletlenül el ne találják.

/Nyomon/


Szembefordul Lazy a három támadójával és ismét igyekszik vívó állást felvenni. Az őt elkapni igyekvő üres levegőt fog és a lendülete triumvirátusban középre viszi, miközben a csatabárdos a helyére szélre kijön és a táncosnőként friss tapasztalatot szerző combjára irányozza sújtását, hogy kiüsse belőle erotikus tudását, képzettségét.
Nem várat magára a másik kettő rohama sem, támadnak az áldozatra, akinek a fején csattan valami, amit a tolvajnő dobott a szoba másik végéből. Az olvasók biztosan reménykednek abban, hogy ne zavarja meg a koncentrációt a nagy harcban.

Eközben Viridiel is megerősíti az emberekben, hogy az ősellenség közzé tartozik társnőjével. És láthatja a másik szemében, hogy kellően visszavett a tempóból, amiért a társa meghalt.
-Ha viszont megöllek, akkor ugyan úgy szabadon elmehetek. Csak nem kell hinnem hitszegő szavaidnak.
* Legalább azt megtudhattuk, hogy tud ő is beszélni, mielőtt megpróbálja kiütni a kardot a kezedből, bár ez ügyetlenül sikerült kicsit.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Lazy sikeresen tartja vissza mind három ellenfelét, a tőröst megsebesíti egy visszavágással és az hátrálva igyekszik kikerülni az acél hatótávolságából.
4 -A kardos megvágja enyhe sérülést okozva a lányt.
5 -A csatabárdosnak sikerül a támadása.
6 -A tőrös egy gyönyörű mozdulattal az elf oldalába döfi a pengéjét.

Tízes:
1-7-ig -Viridiel megölheti vagy súlyosan megsebesített ellenfelét.
8-10-ig -Ki tudja ütni a kezéből a pengét, enyhén megsebezve a karját./