Hraman megosztja az ellenség táborában tapasztalt új fejleményeket, amit akkor látott, mikor kiharcolta a két nap fegyvernyugvást, közvetlenül az emberekhez igyekvése előtt. Még nem múlt el az óta sok idő, elég aktuálisak. És rémisztőek.
Ám mindennek megvan az ellenszere, bizonyos mértékig minden ellen lehet védekezni. A sáncok ellen a legjobb az ostromgép. Ám a sámánok hamar gondterheltté tehetik az ifjú testőrt. Bármilyen félelmetes masinákat sejtettnek a Dübörgés és a Dobolás szavak, ezek csupán a sámánok varázslatait rejtik. Nem is akár milyet. A Dobogás során az egész sereg ütemesen lép és az így keletkezett rengéshullámok igen pusztító erejűek tudnak lenni. A legutóbbi támadás alkalmával mire oda értek, Georgia házai már leomlottak, maguk alá temetve több száz zevadarit.
Ám az ellenséget sem kell félteni. Aljas trükkökkel van felszerelve, melyet jól képzett, fegyelmezett hadsereg vet be. Jobb lesz bátorságot önteni a szívekbe, mert Aszad híres arról, hogy kihasználja a hibákat.
Lassan készülődni kell, hiszen mindjárt pirkad. Könnyíteni kell a paripákon, hogy baj esetén is át tudjanak jutni a palánkon. Még több forog kockán, mint múltkor. Szinte minden ork településről vannak már a főseregben és amikor a Nap első sugaraival a hátuk mögött megérkeznek a csatatérre, a lőállásokban rejtőző selfek nem is tudnak rájuk lőni. Bár szemük hozzá fog szokni az erős fényhez, ám Tech vezetése mellett veszteségek nélkül rohannak előre az első csapdákig.
A földbe rejtett titkos meglepetések váratlanul érik az oughwariakat, de önmagukban túl kevésnek bizonyul megállítani őket. Átugrálnak az agyarasok az árkon és hamar a tetejére hágnak. A föld halmok, melyeket hegyes karókkal és fa palánkokkal is megerősítettek elég stabilnak bizonyultak ahhoz, hogy ne dőljenek le az első földrengésre.
Miközben lassan kibontakozik a frontvonal, addig Hraman és társai farkasháton lovagolnak az ellenség hátába kerülni. Kevesen vannak, de nem szabad lebecsülni erejüket. Ők mindannyian a temetőben küzdöttek az előző ütközetben, bizonyítva tudásukat és rátermettségüket. Őket kísérik Addam és lovag társai.
Vajon győzelembe vágtáznak vagy a halálukba?

Hraman elmondta, hogy mit látott, mikor legutoljára a faluban járt és pontosan azért említette meg a sáncokat, meg az árkokat, mert látta a lovagok páncéllal borított lovait és nem volt benne biztos, hogy azok megbirkóznának azok átugrásával, akármilyen nagynak és erősnek tűntek is.
Ahhoz, hogy kiélvezhessék a lovagok rohamának előnyét, szabad tat kéne adni nekik, mert akkor félelmetesek és elsöprőek lehetnek, a váratlanságról már nem is beszélve, hiszen Aszad valószínűleg nem számít csak a fegyelmezetlenebb ork seregre.
Mikor Addam lovag ostromgépeket emleget az orkok megszokott stratégiájára, amit egy nagyobb sereg könnyedén alkalmazni tud, a vadász először értetlenül néz rá, majd észbe kapva elvigyorodik a félreértésen, hiszen az ember valószínűleg nem is meri az agyarasok ezen taktikáját. Bár az is felmerül benne, hogy talán nem biztos, hogy ezt a tudomásukra kell hozni, de hát most nincs itt az ideje a titkolózásnak, ami akár az életükbe is kerülhet, na meg végül is Tech sem fojtotta bele szót, így némi kis szünet után felvilágosítja szövetségesüket ezen hatékony ork taktikáról.
- A Dübörgéssel és Dobogással megreszkettethetjük ellenfeleinket. Nem ostromgépek ezek, vagy inkább úgy mondanám együttes erőnk maga az ostromgép, lábaink, hangunk ereje, mely ledönt falakat, épületeket és ellenséget, félelmet kelt a szívükben. – magyarázza nagy vonalakban, hogy a lovag megértse miről van szó.
- Talán a szellemek segítenek bennünket és, ha sietve eszkábálták azokat a falakat, sikerülhet nagy részét ezzel le vagy beomlasztani, így megnyílhat az út a lovasroham előtt. De minden esetre az, hogy könnyítsetek a paripák felszerelésén, nem rossz ötlet, mert ha mégis ugratni kell, ez sok embered életét megmentheti. – bólint Addam másik javaslatára.
Aztán még az is az eszébe ötlik, hogy a feltámasztott halottak sem lehetnek valami megszokottak a lovagoknak és a kérdés alapján erre sem árt felkészíteni őket.
- Az éjtündék képesek sötét mágiára, többek között fájdalmat, bénultságot, őrjöngést okozni akár távolabbról is, ha van rá idejük, ahogy halottakat is mozgathatnak. Erre a mi sámánjaink is képesek, bár ők őseink szellemét idézik fel ezzel. Azt hiszem jobb, ha felkészültök ezekre, ha még nem harcoltatok ezekkel a démonokkal. – teszi még hozzá figyelmeztetően.
Ezek után Hraman is készülődni kezd, hiszen lassan fel kel a nap és elindul a támadás. Minden törzsfő érzi, hogy ez valószínűleg az utolsó lehetőség, hogy elkergessék földjeikről a hódítókat és jó darabig, akár örökre elvegyék a kedvüket attól, hogy visszajöjjenek.
Mikor a nap sugarai épp abban a szögben állnak, hogy elvakítsák a sötét elfek figyelőit és íjászait, Tech megindítja a támadást.
A hatalmasra duzzadt sereg a sámánok vezetésével, megkezdi a rombolást, melyekkel a falakat hívatottak ledönteni, megkönnyítve ezzel a selfek háta mögé kerülő Vonyítók és lovagok útját, hogy hátulról rohanják le és szórják szét a ravasz Aszad seregét.
A fiatal vadász, arcán törzsének harci és a gyász színeivel, kardját lóbálva vezeti farkasait, ha áll még előtte a fal, akkor azon átlendülve veti magát az útjába eső ellenségre, erőteljes csapásokat osztva jobbra-balra, miközben farkasa fogait veti be.

Megleptek. Nem gondoltam volna, hogy azok a dolgok, melyeknek erejéről Hraman áradozott, valójában az orkok egyfajta hadicsele volt, vagyis, jobban szólva háborús praktikája. Egy halvány vigyor tűnt fel az arcomon a félreértés után, mikor sikerül elképzelnem ezt a fajta mozdulatsort. Eszembe jutott, amikor az ifjú hírnök törzsfőnöknek nevezte királyunkat, s én is megmosolyogtam a dolgot, majd kijavítottam. Úgy tűnik, visszakaptam, ez már csak így működik.
- Már alig várom, hogy élesben megtapasztalhassam ezeket. Dübörgés és Dobogás, mi? Heh, izgalmas összecsapásnak ígérkezik a holnapi!- közöltem a többiekkel véleményemet, ettől függetlenül nem szabadott, hogy elragadjon magával a hév, elvégre az embereim parancsnokaként, józan ésszel kellett átlátnom mindenféle szituációt.
- Reméljük, a szellemeitek nem hagynak majd bennünket cserben, szükség lesz mindenféle támogatásra, még akkor is, ha nem egészen erről a világról érkezik. Felkészítem a katonáimat arra, amiket közöltél velem. Igaz, nem mindegyikük annyira harcedzett még, viszont látva a ti erőtöket, bátorságotokat, biztosan megjön a kedvük egy kis vérontáshoz. Nekünk nem kenyerünk a mágia, de az acélunk éppen alkalmas rá, hogy leválassza a selfek fejét a nyakukról.- bólintottam.
- Tech parancsnok, mivel én a lovasroham tagja leszek, nem vezényelhetem a gyalogosokat. Az irányításukat rád bízom, rendelkezz velük!- mondtam. A hajnal hamar eljött, én pedig eligazítást tartottam mindenkinek, akik közül jó néhány talán életükkel fizetnek majd Oughwar hegységének szabadságáért. Dalokat zengenek majd áldozatukról, az orkok és emberek között egyaránt. " Itt és most kell megtörnünk őket! Ha ma nem küzdünk oroszlánokhoz méltóan, akkor betörnek földjeinkre, lemészárolják a népünket. Harcoljatok a birodalomért, a szeretteitekért, a szabadságunkért! Mert hősök vagytok mind, viselkedjetek méltóan rangotokhoz a csatában!" E szavakkal illetem bajtársaimat, eztán fejemre helyeztem az ezüstös szárnyakkal ellátott sisakomat, felszálltam hátasom nyergébe, melyen csakis a minimális védelem volt megtalálható, mozgásának könnyedsége érdekében.
- Lovagok! Utánam!- kiáltottam, miközben megragadtam a kantárt, rántottam egyet rajta, a lovam két lábra emelkedett. Kardomat a levegőbe emeltem, s az ellenség irányába suhintottam vele. Ez volt a jel társaimhoz, becsatlakoztunk a farkaslovasok mögé.
- Ék alakzatba fejlődj!- parancsoltam a páncélozott nemesek csapatának. Ha átjutunk az árkon, a sötét elfek közé, úgy belevetem magam a küzdelembe, megpróbálva felhasítani minél több koponyát.

A had megindul és hamar megállapodás születik arról, hogy Georgia és minden ork vezetője irányítsa a nehéz vasba öltözött gyalogosakat is, kiket a lovagok hoztak magukkal kisegítő hadnak. És jogos is volt a felvetés, hiszen Addam nem képes visszafelé parancsot küldeni nekik minden pillanatban, ha elindul a lovas roham.
Már pedig a testőr parancsot adott a lelkesítő beszéd után és együtt vágtáztak a falut megkerülve a farkas háton velük tartó Vonyítókkal. Hraman ott haladt az élen és biztosítani kell az üllő és kalapács stratégiát. Vagyis a szemből támadó gyalogosok és a hátulról kerülők közzé szoruló ellenség összeroppantását.
A félelmetes drow íjászok néztek szembe a lefelé zúduló agyaras haddal, ám ezúttal a nyílzáporuk hatástalan maradt. Az alacsonyan sütő Nap bántotta a szemüket és ha csukott szemmel meg is tudtak engedni egy-egy vaktában leadott lövést, az nem törhette meg a helyiek rendezett sorait.
Ám kevésbé jól alakulnak a dolgok hőseink oldalán. Míg Tech és emberei könnyedén átugorták az árkot és másztak felfelé a sánc falain és közelharcba keveredtek, addig a kerülő manőver elakadt volna, ha nem könnyítik a lovak terhét. Aszad okulva az első csata nehéz pillanataiból stabil védvonalat építettet a zombi munkásokból. Míg a hátuk mögött a felkelő Nappal Techék gond nélkül megmászták, addig a lovak és farkasok minden erejüket összeszedik ahhoz, hogy átlendüljenek felette.
Hraman bejut a kerítés mögé és egyből a sűrűjében találja magát. És kicsit távolabb egy fekete köpenyt viselő alak figyeli. Kardját némán, mozdulatlanul szegezi arra felé, ahol ő áll, majd egy lila árnyék válik láthatóvá hirtelen a küzdők feje felett.



Bár soha nem látta még ösztönösen érzi meg, hogy ez Yrch Bansheeja.
-A Sorsotok eldöntetett. Aki itt marad harcolni, az meghal. Aki visszavonul, öt évig nem lesz egy haláleset sem. Én a védő szellemetek vagyok és látom Jövőtök rejtett fonalait, mely úton mikor szakad el végleg.

Addam amikor átugrat a falon, egy lándzsa áll bele a levegőben a mén szügyébe. A lendület megtörik hirtelen és ő vissza esik az erődítés külső oldalára. Itt már nem hat a sötét elfekre a szemből jövő fény, bár még így sem tökéletes a látásuk. El kell mind két hősnek döntenie, hogy visszarendeli-e csapatát vagy folytatják a küzdelmet. Pórul járt orkok és emberek szorultak a fattyú testőrhöz hasonlóan kintre hasonló okból, míg mások sikeresen ugrattak.

Elégedetten látja Hraman a lovag mosolyát, mert nem akarta kioktatni, csak próbálta minél érthetőbben elmagyarázni, hogy mivel is állnak majd szemben és az orkok és a sámánok miben tudnak majd segíteni a csata eldöntésében, a maguk javára fordításában.
- Csak nehogy leessen az állad és embereid is jobb, ha jól kapaszkodnak majd és inkább az ellenség meglepetését kihasználják majd, ezért hívtam fel rá a figyelmed. – veregette meg a lelkes harcos vállát, akit kezdett megkedvelni, mert nem olyan volt, mint a legtöbb ember, nem nézte le őket, hanem figyelt rájuk.
Még az emberei egy részének, a gyalogosoknak a parancsnokságát is Tech-re bízta, majd elment, hogy kellőképpen feltüzelje és felkészítse a harcosokat a küzdelemre.
Mikor elindult a támadás, a fiatal ork a Vonyítók élén száguldott büszkén, hogy még egy lovas sereg is követi. Biztos alaposan meglepik majd az ellenséget, hiszen azok csak orkokra számítanak.
Hraman arra számít, hogy egyrészt nem számít Aszad ilyen nagy seregre, másrészt megzavarja a reggeli fény, harmadrészt sikerül ollóba fogni az elfeket, most elegen vannak hozz és a Vonyítók is és a lovasok is gyorsak. Na meg a sámánok és a harcosok „mágiája” is meghozhatja az eredményét.
A falak azonban bármilyen rohamban épültek, úgy látszik valamennyire kitartottak és bár Hraman és farkasai könnyebben veszik az akadályt, nem tudni, hogy a lovagok, még a könnyített felszereléssel is, vajon megbirkóznak e vele.
Ahogy átlendül a falon, máris éjtündék veszik körül, hiszen itt már nincs meg a szembe sütő nap előnye, de dühödten szorítja össze a fogát Hraman és csap hol jobbra, hol balra pengéjével, hogy rendet vágjon maga előtt.
Lendülete nem törik meg csak akkor kicsit, mikor meglátja először a fekete köpenyes alakot, aki felé azonnal meg is lendül újból, mert minden porcikája arra inti veszélyes, de akkor már csak a farkasa viszi előre, mikor feje felett megjelenik a Banshee és baljós figyelmeztetés zúg felé.
Egy hideg kéz szorítja össze a fiatal vadász szívét és gyomrát. Elbizonytalanodik. Aztán megrázza a fejét. NEM! Az ő védőszellemük nem mondana ilyet! Nem biztatná arra, hogy hagyjanak mindent itt az elfeknek! Ez valamiféle csapda, sötét mágia! És az okozója csak az a sötét alak lehet!
Kivicsorítja agyarait, hiszen a kétely árnyékát azért nem tudja teljesen kiűzni magából, de a köpenyes felé irányítja farkasát és neki készül, hogy ha sikerül, levágja annak fejét.
- Öljétek meg a betolakodókat! – kiáltja erőteljesen és nem hátrál meg.

Hraman kedvessége jól esett, megerősítette bennem a hitet, hogy a népek közötti barátság csupán hozzáállás kérdése. A lovasroham elkezdődött, magunk mögött kellett hagynunk a királyságunk rengeteg katonáját, habár biztosra vettem, miszerint Tech jól fogja vezényelni őket. Egy csatában a megfelelő stratégiai lépésekkel ezrek életét menthettük meg a sajátjaink közül, valamint ugyanúgy ezrekkel végezhettünk az ellenség soraiból, amennyiben jól kevertük a lapjainkat. A fal már közeledett, egyre inkább rugdostam szegény hátasom oldalát, a sarkantyú ösztönözte a gyorsabb haladásra, azonban mielőtt behatolhattam volna a létesítménybe, a csődör, melynek hátán ültem, egy komoly sérülést szenvedett. Éreztem, ahogyan a lábszárvédőmön keresztül, a csizmámra ömlik a friss, meleg vér, mely hátasomból szivárgott, egy lándzsa lyukasztotta át annak bőrét. Ijedtében, s még utolsó lendületét kihasználva, felágaskodott, így próbálva menteni saját életét, mire én hátraestem, bele a porba. Négy lábú társam holtan terült el, jobbra tőlem. Éreztem, ahogyan a mellkasomba beszorult a levegő, erőltetve kapkodtam érte. A földön megfordultam, két kezemmel eltoltam magamat a talajtól. A pajzsomat elveszítettem, viszont annyi lélekjelenlétem még akadt, minek köszönhetően mindvégig szorítottam kardomat. Nem könnyű mozdulatok sorozatával, ámde sikerült talpra küzdenem magamat. Mások is pórul jártak, hozzám hasonlóan, így kialakult egy harc a megostromolni kívánt erődítmény falain kívül is, noha létszámunk csekély volt.
- Maradjatok együtt!! Alakzatba!- próbáltam haditanácsot szétkiáltani, mivel egy esetleges kör formációban jobban védhettük egymás hátát, maroknyian is kitarthattunk nagyobb támadóerővel szemben. Az egyik sötét elf felém rohamozott, a vágását, amivel a nyakamra célzott, egy bal védéssel kívántam hárítani, majd megpördülve tengelyem körül, ki akartam ontani a belét. Sikeremet nem véve tudomásul, a következő selfre koncentráltam, akit megkíséreltem hasba döfni, ameddig buzogányát lengette a feje felett.
- Meg kell próbálnunk elverekedni magunkat a főseregig, különben elfogy ez erőnk és lemészárolnak minket!
Hraman ugyan bejutott, s talán sikerül elég ideig zűrzavart keltenie a sötét elfek között, ameddig Tech kipótolja őt egységeivel, viszont én nem kívántam a büszkeség árán halálba küldeni a kint rekedteket.

Tech és az elől küzdő sereg sikeresen ostromolta meg a falakat és özönlenek befelé Hafez táborába. Ám hasonló problémával kell szembesülniük, mint első alkalommal. A holttestek szaporodásával nem tudnak mindenkit a sámánok feltámasztani, bizony a legtöbbeket maguk az éjtündék kaparintják meg és egyre több zombi állja útjukat. Míg az ellenség egyre jobban kezd úrrá lenni ideiglenes vakságán.
Ám nem csak ez az egyetlen dolog történik velük. Visszavonulnak és megáradt folyóként rohannak pont Hraman és Addam iránya felé. A tömegben egyszer csak feltűnik néhány élőhalott lovon siető egyén is.
-Nagykövet! Adok neked egy ajánlatot, dönthetsz szabadon. Ha elengedsz minket, akkor elvonulunk a Nysiy irányába. És nem háborgatunk titeket. Vagy folytathatjuk a vérontást és szervezzem meg kicsit visszább a sorainkat?



Maga a self polgárháború kirobbantója van a szemei előtt és míg a válaszra vár, parancsokat osztogat másfelé.
Eközben a testőr hasonló problémákkal küzd, mint a fősereg, akiket el akar érni. Pár ellenséget amint levágtak, már a többiek nem jönnek hozzájuk közel lerohanni, hanem felélesztik a holtat, akár az ő emberük volt, akár nem. És ők küzdenek, miközben itt hátul (a Napnak is háttal) már tudnak gyilkos nyílzáporokat zúdítani rájuk rendezett soraikból. A közeli zevadari íjászoknál az övben balták és tőrök is vannak.
Egyik farkasháton egykor lovagolt ork veti rá magát csatbárddal, míg a mellette álló egyik társára egy zombi farkas. És tucatnyi nyílvessző süvít a fülük mellett. Ám ha innen kitörnek, akkor hamarosan elérhetik akár a fősereget is, akár megpróbálhatnak csatlakozni Hramanhoz. Illetve folytathatják a kör alakzat tartását is, ha biztonságosabbnak gondolják.
Apropó! Az élen ami történik... A nehéz gyalogság hamarosan fel fog érni a frontvonalra. A löktető erő, melyet az oughwari sereg csinált és ami rá nem volt hatással, amíg tartotta a dübörgés ütemét, az az embereket szintén földre kényszerítette párszor. Csak a sámánok és fajtársai tudják eme trükköt elsajátítani olyan szinten, hogy ne hátráltassák őket. Ám nem lett baja Astelath talpasainak.
Ha minden orkok új urát választja útiránynak Addam, akkor a szövetségesek is hallgatni fognak a szavaira, ahogy most is van jó pár helyi is a kint maradt csapatában, kik hűen követik.

Hraman kétségbeesetten küzdött azokkal az embereivel és pár lovaggal, akik vele együtt bejutottak a falu köré épített sáncok mögé és csak abban reménykedhetett, hogy a harcosok és mágusok együttes ereje, még több helyen lebontja az ideiglenes falat, hogy a többiek utánuk tudjanak menni.
Ha nem, hát eléggé megpecsételődik a sorsuk, még ha később a fősereg győz is, rajtuk ez nem nagyon segíthet addigra. Viszont ettől nem, hogy csökkent volna a harci tüze, hanem éppen ellenkezőleg a magasra csapott, mert nem akart még egy vesztes csatát és még több bajtársát halni látni, így mindent beleadva küzdött és vágott rendet maga körül, igazi vadként harcoló farkasával egyetemben, aki sok éjtünde torkát tépte fel.
A vadász sejtette, hogy Tech megindította a rohamát, mert rájuk egyre nagyobb nyomás nehezedett, ahogy a sötét tündék visszavonulásba kezdtek.
Sajnos a lovagot nem látta azóta, hogy átugratott a falon, azért még nem siratta el, mert nem tűnt egy elveszett embernek, remélte, hogy ha nem is jutott át teszi a dolgát odakinn, mert arról is vad csatazaj hallatszott.
A csata egyre vadabb lett és nem nagyon volt idő nézelődni, de ekkor meglátta, ahogy a tündék sorai megnyílnak és utat engednek pár lónak, akik nem tűntek túl élőnek, de hát ezen Hraman már meg sem lepődött. A hozzá intézett szavakra, melyek a sötét démonok vezérétől érkeztek felé, viszont annál inkább. Az, hogy nagykövetként beszélt róla például, nem is nagyon tudta mi az, de hát mindenképp hozzá szóltak azt nem véthette el.
Nyugodtan mondhatta volna, hogy ehhez nem vele kell tárgyalnia Aszad-nak, de félő volt, hogy még egy fegyverszünet nem lesz, ezért gyorsan törte a fejét mi legyen. Volt egy ötlete, de ezt mindenképpen meg kellett beszélni Techel meg az emberek parancsnokával, egyedül ő nem dönthetett, hiszen ő csak egy frissen kinevezett törzsfő volt Win halála után.
- Csak egy egyszerű követ vagyok elf, így nem dönthetek ilyen súlyos kérdésekről, ezt meg kell beszélni a sereg vezérével és a törzsfőkkel is. Azt mondom vonuljunk vissza pár órára és utána választ adok. – próbált időt nyerni.
Bizonytalan volt, mert ez lehetett ravaszkodás is, hiszen talán elől vesztésre álltak az elfek, Hraman-nak innen nem volt rálátása.
Viszont az jutott eszébe, hogy lehet, bele kéne menni az elvonulásukba, hiszen csak arról volt szó, hogy hagyják őket elvonulni, arról nem, hogy közben nem támadják meg őket egy sokkal optimálisabb helyen, ahol nem áshatják így be magukat.
Ezt talán felvetné Tech-nek és Adam-nak, ha össze tudnák dugni a fejüket.

/Lezárás/

Még vagy fél órán keresztül mészárolták egymást orkok és éjtündék az élvonalban, mire Hraman átrohant az egykori falu romjai között. Majdnem a teljes tábort át kellett szelnie, mely helyet adott ezekben a napokban a sok ezer szürke bőrű idegennek. És amíg Tech-et meg nem találta, csak az általa és főleg Addam által vezérelt hátsó részen szűnt meg egymás gyilkolása.
Ám ez csak közel harminc perc, ami után Tech felfedezi az ajánlat egyszeri és megismételhetetlen voltát. A napfénytől meglepett ellenség rendezte a vonalait és szörnyű áldozat árán tudnák csak legyőzni egy ilyen nyílt csatában. Egy újabb meglepetésként jövő rajtaütésben? Talán több veszteség árán, talán kevesebbel. Azt még meg lehet várni, hiszen akkor ők fognak választani helyet és időt. És már tudnak nagyon sokat a zevadariak titkolt gyengeségeiről. Azt még át lehet gondolni, honnan fognak rajtuk csapni.
Ám pár nap múlva rájött a yrchi és a gregoriai törzsfő, hogy rossz lóra tettek. Hafez nem várta meg a végleges választ, hanem mindenki meglepetésére a legnehezebb terep felé vette az irányt. Olyan kanyonokkal szabdalt, éles sziklák által nehezített vidék felé, ahol az oughwariak is csak kanyargós kitérő utakon tudták követni őket. Ám a renegát sereg nem kereste ezeket, köteleikkel és jól képzett hegymászóikkal gyorsan egérutat nyertek velük szemben és az érintetlen vadon határán abba hagyták üldözésüket.
Összeszorult gyomorral hallgatták a felderítők jelentéseit. Vajon győztek? A háború kirobbanása óta először képesek voltak időben megállítani az északi elfeket? Vagy újra csak azért vonultak el ilyen gyorsan és rendezetten, mert megszerezték közben, amiért elindultak?
Kérdések hada és a halottaik lassan elmosódó lábnyomai maradt Hafez Al-Aszad és a kitagadottak mögött.

/Bocsi a rossz minőségért! Addam, a Harcourt sikeresen megszilárdította az orkok és emberek között meglévő már veszni látszó szövetséget a közös fenyegetés ellen./

/A Hősök Örökké Élnek/


Az utóbbi időben Technek, minden ork új urának át kellett gondolnia, hogy miféle rendszer alapján engedi egyáltalán a manapság egyre szaporább zarándokokat szülőfaluja, Georgia romjai közelébe.
Nem volt ínyére az, hogy a legkülönbözőbb idegen szerzetek mászkálnak a területén, azok között az összeomlott házak között, amik egykor az utcában élő gyerekek játszótere volt, a sámán oly sok viszályt és kiabálást hozó kiskertje, ha a kevésbé érző és odafigyelő szomszédok letaposták. (Gyerekek bújtak el oda vagy csupán valamelyik részeg alak nem talált jobb helyet keresztül esni valamin és pihenni a menta levelek árnyékában.)
Ezernyi emlék, amihez a most érkezőknek semmi köze. Olyan még ma is található játékok, melyet a falu kiürítésénél a kicsik hagytak ott, mikor felkapta őket ölükbe az anyjuk és amit nem kéne fogdosni, felvenni a földről...
Mivel nem csak az ő faja diadala volt, ezért meg kellett engednie, hogy az emberek is leróják tiszteletüket. És Astelath király, no meg a küldötteivel elvegyülő erdei elf követek egyre erősödő vágya, hogy megtalálják azt a valamit, amiért az északi elfek kimozdultak a félszigetükről!
Azt találta ki, hogy a csatában és szervezésben eddig is jó tehetséget mutató szomszédjára hárítja a gond egy részét. Yrch falu és vezetője, Hraman feladata, hogy megszűrje a csatahelyet megnézni akarókat. Kiválogassa közülük azokat a gyanús alakokat, akikből épp elég van.
Neki nem csak a megmaradt orkjait kellett vezetni. A két nagy összecsapás között fel kellett lázadnia a tehetségtelen -félkezű- elődje ellen és magához kellett ragadnia Oughwar irányításának jogát. Ám ezt nem akaszthatta szögre, a többi kisebb-nagyobb település viszályait is el kellett simítania, ahogy a knuutok már évszázadok óta teszik. Így ő nem tudta fogadni a mindig felbukkanó vándorokat, a szomszédja viszont tökéletesen alkalmasnak tűnt erre.

Helyszín:

Amikor megpillantja az erre tévedt Yrch-et, azt hiheti, hogy már rögtön az emlékezés helyére érkezett. Bár Georgia szomszédjában fekszik, a látvány nem a nagy csatát idézi. Néhány tucat gyorsan felépített fa kunyhó körül feketéllik a föld és sok porrá éget ház nyoma rajzolódik ki.
Fél éve még hétszáz lelkes település volt, ám egy másik összecsapás megváltoztatta az itt élők sorsát. Nuszra százados, Uráldur kedvenc embere felgyújtotta, miután harc tört ki „egy félreértésből” az agyarasok és hegyesfülű szövetségeseik között.
Abban a történetben is sokan meghaltak, köztük az akkori vezér, Murdah. És ekkor került Hraman először vezetői székbe, aki most fogadja a környékre tévedteket. Amely vándor nem tér be ide, hogy tiszta szándékai felől meggyőződjenek, azzal az őrjáratok bármit csinálhatnak. A sokat portyázó faj a legkevésbé sem szeretne átjáróházat szabadon engedni a területén.
Valahogy mégis csak rendet kell tartani...

Mindenkit alaposan megviselt a sötét elfek ellen viselt harc és a már amúgy is megviselt Yrch ismét komoly áldozatokat hozott. Lehet, hogy írmagjuk sem maradt volna, ha az éjelfek valami érthetetlen okból kifolyólag nem szedték volna a sátorfájukat, de természetesen ezt az ork büszkeség úgy emlékezett, mint dicsőséges csatára, mely az ő győzelmükkel zárult.
Hraman hamar felgyógyult a szerzett sebekből és ember barátjától, az Addam nevű lovagtól is elbúcsúzott, amikor az visszatért földjére, majd keservesen nekilátott elvégezni az új knuut által rárótt feladatot, mikor kiderült, hogy egyre többen kódorognak az erdőkben, a hegyek között keresve a selfek által itt hagyott tárgyakat, mert valaki kitalálta, hogy azok jó kis relikviák lesznek.
Első időben csak elkergették a betolakodókat, hiszen az orkok faluja nem holmi kirándulóhely és látványosság, sok jó harcos lelte ott halálát, de aztán a békesség kedvéért Tech belement, hogy azok akik az emberek iránti tiszteletből akarják leróni a tiszteletüket, a volt faluba menjenek. Az ocsú kiválogatása viszont Hraman feladata lett, aki nem túl lelkesen bár, de kénytelen volt megtenni, igaz szívesen statuált volna példát, hogy egyszer és mindenkorra elejét vegye a népvándorlásnak.
Megmaradt harcosai és farkasai szünet nélkül járták a vidéket, hogy azokat fülön csípjék, akik nem kaptak engedélyt és mégis itt ólálkodtak, aztán vadásszanak rájuk, hogy valami öröm is legyen a dologban, ő meg egész nap a kérelmezőkkel volt elfoglalva.

A Mamámnál teljesen új erőre és lelkesedésre kaptam,és tele lettem még több kalandvággyal...bár nem igazán "pihentem"az ott töltött idő alatt..de nagyon jóleső volt feleleveníteni a rég tanultakat,és Nava is elég keményen és kitartóan próbálkozott elsajátítani a "feladataimat"..bár hozzáteszem,nem könnyítettem meg neki a dolgát..de dicséret is illette és persze szitok is..de elég szépen halad a gyógynövényekkel,és az "ágak irányításával"is jól boldogul már..de van még javítani valója..de már alakul..
Mama is lelkes lett,mikor elmondtam neki,hogy új kalandra indulok..és ahogy készülődtem,segített csomagolni nekem..
Bár nem tudtam pontosan mire is számítsak az úton..és ezért jól jött e téren is a tapasztalata.
Hátitáskámba rakott élelmet és vizet,ahogy egy takarót is..mondván,hogy ha hűvös lesz az éj..és én csak mosollyal köszöntem meg neki a kedves aggódását..ahogy gondos kezei szedték össze a gyógynövényeket kertjéből,és rakta bele tasakomba...volt benne minden féle,és felsorolni is hosszú lenne..de hát tudni,hogy a mamák mindenre gondolva tesznek oda ezt-azt..
ezüst pénzt is kaptam ,teli erszénnyel..és pár aranyat is..hogy ha esetleg valamire szükségem lenne..de tudta azt is,hogy tűzszerszám,és kötél nélkül sem indulhatok el.már kezdett "megtelni"táskám..de még rakott bele finom sütit,hogy ha a Barátaimmal találkozom,megkínálhassam őket.
Lassan indulok is..és Mellon hátára ülök..íjam,és nyilaim velem vannak,ahogy a kardom és tőröm is,ahogy a medálom is nyakamba viselem,mit sohasem veszek le,mióta Édesanya oda akasztotta..
..és még valamit búcsúzóul mama az ujjamra csúsztatott..hogy viseljem most már ezután,mert eddig Ő viselte ezt a családi ékszert..mi egy nap majd az utódaimnak adok én is át..ahogy Ő is kapta mamájától,és most továbbadja nekem..
Megöleltük egymást,és aztán búcsút intettünk...s én még visszanéztem Reá,ahogy a tigrisem hátán nekiindultunk az új kaland felé..

Már megint úton vagyok. Bár most legalább nem fillér nélkül. A legutóbbi utamon volt egy pár "fizetős munkám", így elég szépen dagad az erszényem az aranyaktól, valamint attól a pár drágakőtől, amit - hogy is mondjam finoman - szereztem.

A két kardom most is harcra kész, mint a legújabb fegyverem a "tigriskarom". Ezért elég sokat kellett fizetnem, de megéri. Úgy néz ki, mint ha csak gyűrűk lennének a kezemen, de amikor hirtelen kiugranak a karmok, akkor lesz nagy meglepetés az ellenfélnek.

Mondtam is Tristánnak, hogy most már kettőnknek öt karmos "mancsunk" van.

Sajnos még most sem tudom, hogy a medál a nyakamban mire szolgál, de remélem hamarosan rájövök.

Élelmünk bőven van, de ha elfogy hát vadászunk. Ebben is összeszokott páros vagyunk. Most viszont nem hiányzik a zsákomból a tűzszerszám. Korábban okozott némi gondot a tűzgyújtás, ebből okulva tettem be a felszerelésemhez. Közben a patak vizében teletöltöm mindkét kulacsomat, hiszen lehet egy darabig nem találunk friss vizet.

A Madlennél töltött idő sem múlt el haszontalanul. A pihenésen túl rengeteget tanultam is, és pedig igen jó tanártól, hiszen Alia is ott volt. Néha a csizmám is tele volt a tanulással, de Alia szigorú tanár, viszont megdicsért, mert sokat fejlődtem. (Majd meglátjuk!)

Ahogy bandukolunk békésen, azon jár az eszem, vajon kiket sodor utamba a végzet ezen az úton. Bár most is határozott céllal vagyok úton - hiszem még most sem tudok semmit a szüleimről -, de azért egy-két kalandot bevállalunk, ha úgy hozza az élet

A fogadóban eltöltött hosszú idő után - jóval tovább maradtam ott, mint azt terveztem, ráadásul még egy kiruccanást is kellett tennem a Raydani hegyekbe egy megzakkant törpöt hajszolva - úgy döntöttem, hogy elegem van az őrült lelkekből, így a terveimmel ellentétben nem a Lelkek erdeje felé vittek lábaim, hanem az orkok falujába, Yrchbe igyekeztem. Mindenhonnét azt suttogták, hogy sötét elf relikviákat rejt ez a hely, nekem pedig szándékomban állt begyűjteni azokat, lehetőleg még a többi ereklyevadász előtt.
Orvos létem pedig tökéletes álcát nyújtott, elvégre ki gyanakodna egy orvosra? Könnyűszerrel el tudom hitetni bárkivel, hogy az itt harcoló katonákat ápoltam, és azért jöttem ide megemlékezni. Mégis kinek jutna eszébe, hogy hazudnék? Egyébként sem tudják leellenőrizni, ha gyanakodnak rám, ha nem. Egy tiszteletbeli orvosra egyébként is ritkán szoktak gyanakodni. Mégis miért lenne hátsó szándéka valakinek, aki arra szentelte az életét, hogy életeket mentsen? Ugyan már... Mire kellenének neki self értéktárgyak meg hátramaradt éjelf maradványok?

A kalandra természetesen nem indultam el felkészületlenül. A fogadóból feltöltöttem egy egész ládát mindenféle jóval, vízzel és szeszes itallal (fogyasztás illetve ápolás céljából egyaránt), így élelemből és vízből nem voltam híján. Pénzem is volt, bár nem dúskáltam benne, ez tény, de pár vendéget azért sikerült kissé lekopaszítanom vagyonából kártyajátékok során (persze csalással, de senki se tudta ezt rám bizonyítani, aki meg megpróbálta erőszakkal visszaszerezni a pénzét, az szépen a laboromban végezte), így szükség esetén arannyal is megvesztegethetem azt az orkot, aki esetleg megpróbálna feltartóztatni. Valamint természetesen magammal vittem az immáron újból teljesen feltöltött orvosi kétaljú táskámat is. A csontfűrészemet újraélesítettem, ahogy a többi kést és szikét is, ami a táskámban lapult a kötszerek és egyéb gyógyításhoz szükséges kellékek mellett. Valamint a biztonság kedvéért betettem pár mérget és hallucinogén szert is, meg bénító folyadékot, ahogy egy tucatnyi nyugtatót is elhelyeztem benne, hogy sose legyen belőle hiány. És persze a kedvenc kínzóeszközeim se maradhattak otthon, ahogy a leláncoláshoz szolgáló bőrszíjak sem, hátha kellenek majd valamire, bár nem terveztem foglyul ejteni és élve felboncolni senkit sem. Legalábbis ez egyelőre nem szerepelt a terveim között, de hát könnyen meggyőzhető típus vagyok. Ha valaki kihúzza nálam a gyufát, bizony könnyen egy asztalhoz kötözve találhatja magát, és testközelből megismerkedhet pár tőrrel és kísérleti fázisban lévő lombikok tartalmával. Elég csak felhergelnie, és máris megízlelheti ezeket a finomságokat.

Ezekkel felszerelve indultam hát neki következő kalandomnak, remélve, hogy senki nem áll majd az utamba, s nem kell bemocskolnom a kezem, hogy magam takarítsam el onnét. Ez azonban a jövő zenéje. A sors majd eldönti, merre forog az a kerék, és kinek mit hoz majd a holnap. Nekem remélhetőleg sok-sok értékes és érdekes self relikviát a gyűjteményembe.

A pici község járőrei lelkesen teszik a dolgukat. Így több vándort is elcsípnek, akiket most Hramannak kell kihallgatni és elkísérni a helyszínre, ha alkalmasnak ítéli őket.
Az orvosnak szerencséje van és egy nem túl fedhetetlen lélek az, ki elé ugrik a bokrokból. Ha a munkája hasznából nem rezeket, hanem sok értékesebb érmét ajánl fel, akkor nagy az esélye rá, hogy tovább engedi és elérheti elsőként Georgia romjait. Bár dönthet úgy, hogy megtartja a vagyonát és inkább az agyarasok őrző szemei kísérte megy oda.
Ám egy talpig vasba öltözött egyénnek, ahogy majdnem minden sorstársának nincs ilyen választási lehetősége.



Ahogy egy különös mód egyedül ide merészkedett nőnek sem.



Az ő társaságukban biztosan felbukkan még a két elf, Alia és nevelt húga.

De ugyan mit választ a doktor? És hogyan fogadja őket Hraman?

Úgy tűnik szerencsém van, mert hamarosan elém ugrik egy ellenőrszerűség, aki láthatólag lefizethető. Néhány aranyat a markába csempészek, és ha megelégszik annyival, vagy nem kér sokkal többet, akkor hamarosan minden gond nélkül tovább haladhatok Georgia felé.
Ám ha ezzel nem elégszik meg, akkor inkább tartalékolom az aranyamat, és tovább megyek az orkok felé, remélve, hogy nem fognak ők se gyanút, és nem fognak túl sokáig feltartani.
Mindez csak azon múlik, hogy az illető mennyire telhetetlen, avagy beéri ennyivel is a dolgot, elvégre nem költhetem el máris az összes pénzemet. Márpedig bármikor szükségem lehet még rájuk, így igyekszem inkább spórolni, de azért jó lenne, ha könnyebben átjuthatnék itt, mint mások.

Hraman-nak egyáltalán nincs ínyére, hogy mindenféle idegen fajú, nemű és vérmérsékletű alakok mászkálnak az ork nép területén, hiszen nem kell hozzá, nagy ész, hogy tisztában legyen vele, az itt felbukkanó népség fele lopni, elvenni akar, még csak gondolatban sem kegyeletet leróni. Csak rájuk kell nézni!
Próbálta tudatosítani a járőrökben is, hogy azért nem vadásszanak le senkit és ne is bántalmazzák, míg ő meg nem hallgatta őket, ha nem akarják a törékeny békét az emberekkel és az elfekkel máris felrúgni, mert valami nagy kutyát el tesznek láb alól merő véletlenségből.
De hát nem lehet ott mindenütt és balesetek akadnak, de eddig még mindig meg lehetett magyarázni.
Most azonban úgy néz ki, hogy nem volt falra hányt borsó az előző napi pár ököl csapás, amit az egyik embere kapott, hogy helyre tegye a vérgőzös agyát, mert az Vonyítók egy páncélos vitézt és kis idő múlva egy nőt kísérnek elé.
~ Egy nő, itt? Egyedül? Vagy csak elszakadt a kísérőjétől? ~
Azonban hirtelen elterelődik róla a figyelme, hiszen a másik irányból is közeledik az egyik járőr, két fiatal elf lánnyal, aki közül az egyik ……..egy self! Hogy az a……!
Máris felfigyeltek rá a faluban ténykedők és egyelőre még csak komor tekintettel, de kezdtek köré gyülekezni.
- Mindenki menjen a dolgára! – löktem félre az embereket. – Most!
- Mi a fészkes fenét keres ez itt! – tettem fel élesen a kérdést a lombtündének, aki láthatóan együtt volt az éjelffel. – Ha a foglyod, akkor sem volt jó ötlet idehozni a történtek után!, ha csak nem akarod, hogy mi végezzük vele.

Mamától elindultunk Mellonnal..és ahogy szeltük át az erdőt,a gondolataimba merültem.
Nagyon jó volt a Nagyinál tölteni ezt az időt,és persze Navával..ki nagyon szépen fejlődött és az ágakat is elég jól "irányítja"már..bár még kell kis finomítás..de elég magabiztosan tudja "szólítani"a fák segítségét..
Aztán ,mikor elhagytuk az erdő csodás fáit,és az Ork falu felé haladtunk..egyszer csak egy hangosabb beszélgetés "csapta"meg a fülem..és egy ismerős hang.
Nava volt az,és egy valamiféle járőr,aki eléggé idegesen és érthetetlenül vitatkozott fogadott húgommal..
Közelebb mentem hozzájuk,és a tigrisem hátáról leszállva,lépkedtem melléjük,hogy halljam miről is szól a vitájuk..de ahogy Mellont kissé hátrébb hagytam,hogy az Ork ne vegye fenyegetőnek a felbukkanásunkat..inkább érdeklődésnek érezze a közeledésemet..
De a járőr hajthatatlan volt kedves szavaimra felé..és ragaszkodott hozzá,hogy bekísérjen minket,parancsa szerint a faluba..ahol majd az elöljárója "eldönti"mi legyen velünk.
Inkább jobbnak láttam,hogy vele menjek,és Navára néztem,hogy jobb,ha nem vitatkozunk,és hagyjuk,hogy elkísérjen a falújába..aztán meglátjuk mi lesz..
De a tigrisemnek intettem,hogy maradjon le kissé,de ne legyen nagyon messze!..és beleegyezőn bólintottam a katonának,hogy vele megyek a feletteséhez..
Ahogy a falucskába beléptünk,minden szem ránk szegeződött..és nem éppen volt "barátságos"-ak a pillantásaik felénk.
De amikor gyülekeztek körénk a lakók..akkor már kissé kellemetlenül éreztem magam is..mert a suttogásokból leszűrve húgom "kinézete" volt a forrása a rosszalló tekinteteknek.
Amit még tetézett, a felettesnek látszó Ork kérdéseinek gúnyos hangsúlya is.
-Üdvözöllek!-bólintottam kurtán felé,a nem éppen kedves megnyilvánulása felé,hanem mert az illem így kívánta..
-Nem a foglyom!!Bár talán ez hihetetlennek hangzik számodra , ork Uram!-végignézve az előttünk állót,és reméltem,hogy több sikerrel járunk Vele ,mint azzal,ki idekísért minket "észérvek"terén.
-Hol marad a híres Vendégszeretet??..mit oly távoli helyekről hallottam,hogy ebben a faluban is kedvesen fogadják a Jövevényeket,legyen az bármilyen"szerzet"??..bár most nem tapasztalható ennek a hírnek igaza..mert  a testvéremre rossz szemmel nézel,holott nem bántottuk egy emberedet sem..s előítéleted eléggé szomorúvá tesz..de biztosíthatlak,hogy nincs mitől tartanod,vagy harcosaidnak!..nincs ártó szándék bennünk..ahogy húgom is békés..ha fel nem bőszíted..-mosolyogtam rá-De kérlek,ne a "külsője" alapján ítélkezz!..mert nem biztos,hogy mindig helyes az első meglátásod..-kedvesen mosolyodtam rá,hátha "megérti",hogy nem ártani jöttünk ide,hanem békés szándékkal..és elég eszesnek látszik,hogy ezt felmérve,nem "uszítja" még jobban,az amúgy is elég kínos helyzetet..-Meg aztán a másik Társam is a közelben van..de ha akartunk volna "zűrt"okozni..akkor már megtehettük volna..
Néztem az Ork-ra,és reméltem,hogy elég "eszes"ahhoz ,hogy megértse szavaimnak igazi súlyát..és mosollyal az arcomon vártam válaszát..

Tristán már megint a bendőjét tömi nem túl messze tőlem. Már éppen szólítanám, amikor egy ork járőr toppan elém. Egy pillanatra megmerevedik a meglepetéstől, de azután gyorsan hozzám lép, és nem éppen kedvesen invitál, hogy tartsak vele.

Na ez az a stílus amitől rögtön kilököm nem létező tüskéimet és lenézően válaszolok neki:

-  Hogy merészelsz parancsolgatni nekem? Ki vagy te? Miért kellene veled mennem?

Vitánk közben éreztem Tristán jelenlétét, de jeleztem neki, hogy maradjon ahol van. Ki tudja mikor kell a segítsége, és ha kell az legyen meglepetés.

- Alia - kiáltottam fel meglepetésemben, mivel nővérem toppant mellénk érdeklődve - mit keresel te itt?

Láttam rajta, hogy feszült, de szokásához híven próbálta kedvesen megoldani a dolgot. Hát én nem vagyok ennyire "kedves". Gyere csak közelebb és rögtön kicakkozom a szép pofikádat!- gondoltam magamban a járőrt figyelve.

Nővérem a maga módján csitítgatott, persze úgy, hogy más ne vegye észre. Jól van, legyen úgy, ahogy te akarod, de tőlem semmi jóra ne számítson a járőr - sugároztam felé.

Biccentettem, hogy indulhatunk. A faluba beérve, sem volt jobb a fogadtatás, sőt... Valamiért azt hitték Alia fogja vagyok. Röhej. Ahogy haladtunk egyre szűkebb körben ólálkodtak körülöttünk.
Inkább kíváncsian, mint félve szemléltem őket és elhatároztam, hogy semmilyen kérdésükre nem fogok válaszolni, még csak megszólalni sem fogok a jelenlétükben. Forrt bennem a düh!

Végre a falu vezetője elé értünk és Alia hidegen, bár udvariasan köszöntötte. Én csak biccentettem, és gondoskodtam arról, hogy arckifejezésem semmi kétséget ne hagyjon afelől, hogy nem tartom többre magamnál.

Nővérem éppen azt magyarázta Hraman-nak - mint kiderült ez volt a vezető neve - hogy békés szándékkal jöttünk, de azt is jelezte, hogy ha harcra kerülne sor, lenne még egy-két dolog a tarsolyában.

Most éppen a válaszát várjuk, hogy mit szándékozik velünk tenni.
Na erre kíváncsi vagyok, már úgy is viszket a tenyerem........

Hramannak érthetően nehezére esett Tech megbízása, hiszen még egy éj elf is joggal mondhatja, hogy szeretné ősei vagy barátai nyughelyét meglátogatni. Ahogy Uráldur is fontolgatta innen nagyon távol ezt a lehetőséget, de több volt a teendője, mint az itt elhullott katonája.
Visszatérve a harctérre a faluban Naja és Alia igyekszik magyarázni azt, hogy mennyire elhamarkodottan ítéltek a helyik. A nő hangját már rég kiverte a törzsfőnök fejéből talán a probléma, talán már nem is emlékszik, mikor közvetlenül a szürke bőrű tünde felbukkanása előtt így kezdett volna jövetele céljába.
-Üdvözöllek Nagy és Erős Törzsfőnök. Kiafina vagyok, az emberek népének kereskedője és azért bátorkodtam ide jönni, mert hírül ment Birodalom szerte, hogy bölcs néped együtt harcol hazám fiaival a közös fenyegetések ellen és megvédtek minket a területeteken.
Üzletelni jöttem hozzátok és azért, hogy a tett helyszínén emlékezzem a ti és a mi népünk dicső halottjaira.
*A nehéz páncélba bújt gyalogos egy szót sem szólt mindez idáig. Nem szólt. Kardjának nincs hüvelye, így élével lefelé bele szúrta a földbe és markolatára támasztva fejét hallgatagon figyelte a téma elterelődését és a hegyesfülűek körüli beszélgetés kialakulását.

Nagyon messze tőlük fizette le az orvos a yrchi járőrt. Bár nagyon nagy zsák vagy talán egy egész láda aranyat remélt, ám hamar kijózanodott az előkerülő szerényebb fizetséget látva. Talán megérzett az ember valamit a mohóságából és ha most oda kíséri a Főnökhöz, elkezd róla csevegni, hogy elfogadta volna, ha többet kínálnak. Akkor meg pénz nélkül kapna büntetést. Persze le is titkolhatná, hogy próbálkozott a fazon, de... Nem szívesen látta volna itt, sétálgatva Georgiában, miközben tudja, hogy pénzzel próbálkozott elsőnek... és ő meg nem fogadta el.
Így hát inkább dühösen morogva elmarkolta és durva szavakkal és egy kiadós lökéssel odébb tessékelte. Ha valaki kérdezi, ő nem is látta. Biztos elosont mellette valahogy.




Hamarosan keresgélése célt talál. Elsőre üresnek tűnnek a házak és az utcák, még halottak se. Sehol a várt hullahegy és szerte szét heverő csontvázak. Egyik összeomlott, csak faldarabjaiban meglévő ház mementó közül viszont mozgást, csoszogást hallhat.
Ha van mersze bekémlelni, márpedig miért is jött ide, akkor egy levegőben repülő élőhalott drowt láthat épp felé száguldani a levegőben. Nagy pallosával fentről vág, ha célt téveszt egészen a földig, de ha nem, akkor mélyen a húsba. Ahogy a végére ér a mozdulatnak látni csak, hogy ez a szerzet nem tud repülni, csak könnyű teste és irreálisan nagy ereje egy szinte egyenes röppályán ugrott. Ahogy feltápászkodik rögtön újra ráveti magát a dokira és vízszintesen kaszabol egyet.
Mozdulatát csak akkor akaszthatja meg a gyógyító, ha megöli, de támadni támadhatja közben és védheti is vagy odébb is ugorhat. Látszólag a halállovagot semmi nem zökkenti ki a nyugalmából ahhoz, hogy gyilkolni vágyását kiélje a korai érkezőn.

Az elsőnek érkező páros azért lepi meg a mostanában már épp elég fura embert látott Hraman-t, mert nem sűrűn bóklásznak erre egyedül nőstények, hiszen hiába a megfeszített felügyelet, azért az ork őrszemek sem tudnak mindig mindenhol ott lenni és bizony van, amikor már csak arra értek oda, hogy egymást gyilkolták le a holtak tárgyain marakodok. Szóval nem egy életbiztosítás és a nő nem is harcosnak néz ki.
- Üzletelni? Mivel? És egymagad jöttél? – veti éles tekintetét a nő melletti páncélosra. – De bocsáss meg, el kell simítanom némi problémát, aztán visszatérünk jöveteled céljára. És a tiédre is. – veti még oda a várakozó tartásba meredő vértesre, de mielőtt elfordul tőlük még int pár emberének, hogy tartsák őket szemmel.
Ezek után lép a furcsa pároshoz és mint az előbbiek mutatják tud ő udvarias is lenni, ha épp nem ilyen fáradt és nem kísérti egy némely sötét elf a sorsát.
Nem igazán zavarja a lombtünde rosszalló pillantása, ezeken már rég túl van, hiszen azok akiket elutasít, illették már ennél rosszabbal is.
- Szintén! – biccent vissza azért a lánynak erőt véve magán, aztán egyre fokozódó feszültséggel hallgatja a szinte számon kérő szavakat, de egyelőre egy arcizma sem rándul, csak fürkésző szeme jár egyik nőről a másikra.
Nem téveszti meg az éjelf közönyös arckifejezése, ismeri már őket sajnos épp eléggé.
Miután befejeződött a „kioktatás”, sötét pillantása az erdei tündére szegeződik, majd kis szünet után nyugalmat erőltetve magára vesz mély levegőt és nyitja válaszra a száját.
- Vendégszeretet? Tudod te melyik faluban jársz erdei? Ez ork vidék, amíg a szemed ellát. – int körbe. – És mégis kétszer döftek orvul hátba minket a sötét elfek! Elsőre majdnem mindenkit megöltek ebben a faluban, így ne csodáld, ha nem fogadják a melletted állót kitörő örömmel.
A testvér megnevezésre ismét vetett Hraman egy furcsálló pillantást a mereven álló sötét elfre, de nehéz volt elhinni, amit a lombtünde állított.
- Másodszor meg az egész fajunkat fenyegette ugyan ez és nem az erdeiek, hanem az emberek siettek a segítségünkre. –fejezte azért be, majd felkacagott . – Tartani? Nem tartok semmitől te lány! És hidd el, nagyon is fontos a külső, egyszer már beleestünk ebbe a hibába.
Aztán elkomorodott az ork törzsfő, így folytatta:
- De legyen hát, amíg nem okoz bajt, maradhat, de csak veled együtt mehet bárhová is. Lehet, hogy nem túl udvarias, de mindenkinek így lesz a legjobb. Te mit szólnál, ha nem sokkal azután, hogy eltemetted a családodat, a barátaidat, akiket selfek öltek meg, megjelenik egy?
Nem akarta túl sokat lovagolni ezen, de tudnia kell a lánynak, hogy ha eddig nem nézett utána, hogy mibe tenyerelt és, hogy még így is nagyon „udvarias” volt.
- Még társak? Ha nem akarsz „zűrt” okozni, akkor azzal segítesz ebben, hogy nem dugdosod őket. – csóválom meg a fejem. – A vadászaimnak ki van adva, hogy mindenre és  mindenkire vadászhatnak, aki nem jön  önként velük, vagy nem jelentkezik itt a faluban. Mint mondtam ork területen vagytok és itt nem régen még háború dúlt. Jobb, ha ide hívod őket. Egyébként meg mit akartok itt? Kik vagytok és kitek halt meg, hogy ide jöttetek? – kérdezte Alia-t,de közben a  sötét elf lányt nézte.

Az ork járőr először habozott, de aztán belátta, hogy hiú ábrándokat kergetett, így szerencsémre elfogadta a felé nyújtott aranyérméket, habár elég mogorván taszított engem odébb, de nem is volt célom megkedveltetni magam vele. Így pedig legalább hamar utamra engedett, és még csak a nyakamban se lihegett senki se.
Így hát elindultam Georgia felé, hullák illetve csontvázak reményében, de nemhogy egy aprócska csontot nem találtam, de még csak hamvakat sem. A házak többsége romokban hevert, de egy jó ideig semmire nem leltem. Aztán egyszer csak valami hangot hallottam az egyik rom belsejében, én meg nem voltam rest utána nézni a dolognak, elvégre ezért jöttem, nem de bár? Így hát berúgtam az amúgy is félig kiszakadt ajtót - csak hogy valamivel levezessem a felgyülemlett feszültséget, amiért mindeddig úgy tűnt, hogy potyára jöttem el ide -, majd szájtátva néztem, miként vágódik, pontosabban repül felém egy halállovag. Mindeddig csak mendemondákat hallottam erről a szellemszerű lényről, de mindeddig még nem volt szerencsétlenségem hozzá. Egészen mostanáig.
A lény végül kecsesen a földön landolt, ám előtte még a levegőből megpróbálta ketté szelni a fejemet, ám az utolsó pillanatban oldalra vetettem magam, így a csapása célt tévesztett, a kaszája pedig egészen a föld mélyébe hatolt. A teremtmény nagyon félelmetes látványt nyújtott, de azért voltam elég bátor ahhoz, hogy legyen elég lélekjelenlétem harcba szállni vele. Míg a lény a kaszáját próbálta kiszabadítani, addig én felnyitottam a táskámat, és megpróbáltam kivenni a saját csontvágó bárdomat. Ha ez sikerült, akkor a következő támadását azzal védtem ki, ám ha erre nem maradt elég időm, akkor egyszerűen felkapom a félig kinyitott táskámat - melynek külseje vasból készült -, és azzal fogtam fel az újabb csapást. Ebben az esetben táskám felfogja az ütést valamennyire, ám jó pár kés és szike a földre szóródik, és akkor vészhelyzet esetén azokat is felhasználhatom e halált osztó szörnyeteg ellen. Ám ha a bárdommal sikerül visszavernem a kaszát, akkor azzal esek neki a lénynek, és a fejét célozva sújtok egy nagyot, remélve, hogy célba találok, és sikerül megölnöm a lényt.

Jé! Köszönni is tud Hraman. Ki sem néztem volna belőle. Lássa, hogy volt gyerekszobám, így biccentettem felé annak jelenként, hogy megértettem amit mondott.

Viszont kicsit aggódtam Tristánért és Mellonért, ezért jeleztem Aliának, hogy hívja őket ide. De azt is közölje velük, hogy legyenek nagyon óvatosak.

Jeleznünk kell valahogy, hogy hozzánk tartoznak, nehogy valami gond legyen, mert akkor nem garantálhatok semmit. Aliára nézek és látom, hogy már Ő is gondolt erre. Sőt szerintem már intézkedett is. Viszont Hektort nem kellene egyenlőre behozni a faluba szerintem.

Ilyen arrogáns pasast még nem láttam! Még, hogy nem tart semmitől. Ha ez valóban így lenne, nem volna ilyen felhajtás a faluban. Egyébként meg miért ne kereshetném én is valamelyik hozzátartozómat?

Na majd meglátjuk kinek mit hoz a holnap. De egyelőre koncentráljunk a jelen helyzetre. Már nagyon mennék, szerintem Nővérem is érzi. Remélem hamarosan búcsút vesz ettől a hiú frátertól és mehetünk a dolgunkra. Amúgy is csúnyán méregetnek továbbra is a falubeliek. Na ettől biztosan nem ijedek meg. Nagyképű én is tudok lenni. ...

Az elöljáró nagyon érthetetlenül állt még mindig,hogy a húgommal együtt érteztem arra a kegyeleti helyre..de végül beleegyezett,hogy tovább induljunk..bár rosszalló pillantásait nem vette le Naváról..de hát az a lényeg,hogy már "haladunk"..és bár közelebb nem jutottunk a harcmezőhöz,hol esetleg találunk hozzátartózónkat..de amint kimondtam a társainkat,hogy ők is itt vannak velünk..egyszeribe kicsit elbizonytalanodtam,hogy ha meglátnák most Őket..akkor aztán kitörne a pánik..és igazából gondolkozni kellett,hogy mitévő is legyek..de nem nagyon húzhattam Hraman "türelmét"a végtelenségig..és ahogy láttam a húgom nézéséből,hogy" most mi lesz"..egy ötletem támadt..
-Köszönjük megértésedet,Vezér!-bólintottam egy mosoly kíséretében-természetesen Velem marad húgom,és ígérem,hogy ügyelek,hogy ne történjen semmi kívánalmad ellen,és amint megleljük családtagjaink maradványát,hogy méltósággal temethessük el,távozunk is mihamarabb,hogy ne tetézzük a "gondjaidat"magunkkal...és társainkat azonnal "bemutatom Néked!-azzal a közeli fán üldögélő két énekes madárkát "szólítottam"meg a mágiámmal,és kértem,hogy szálljanak a kezünkre..és mikor a karunkon üldögéltek a madarak..- mivel gondolataim érintették meg a madarakat,és egy pillanatig sem keltettem vele "feltűnést"-..így hihetően tudjuk "előadni" apró füllentésünket..
Aztán a testvéremre néztem,hogy jelezzem,tartsa ki Ő is a karját..ahogy én teszem..
Ez alatt Hectorral és Mellonnal is megértettem,hogy mindhárman maradjanak a háttérbe..és csak akkor jöjjenek ha jelt adok...és maradjanak ott ahol vannak..mert most a lehető legkisebb "feltűnés"is visszalendítené a végre alakuló tárgyalásunkat..de nagyon is tudták,hogy most is azt kell tenniük,mit kérek..és szó nélkül engedelmeskednek a kívánságomnak.
És ahogy a madárkáink a karunkon ültek..kedves mosollyal néztem a katonára..és alig láthatóan fűrkésztem arcán a megjelenő érzelmeket..már ha egyáltalán látszódik-e rajta valami..és csendesen vártam..

Hraman igen csak meg van illetődve, hiszen eddig nem hallott arról, hogy erre a vidékre egyedül érkeznének nők. És most három is van előtte -illetve egyik nem előtte van, mert a kereskedő asszonytól elfordult-, akik magányosan tették meg az utat.
Ennek ellenére nem látszott rajta a zavar jelei, magabiztosan próbálja a helyzetet uralni. És amikor megtudta, hogy még több sötét elf nő lehet, aki a közelükben mászkál. És csak a szívüknek egykor kedves lények csontjait akarják hazaszállítani.
Páran törik a fejüket és a törzsfőnökre pillantva remélnek megvilágosodást. Hiszen valóban nem tudnak arról, hogy akár csak egy lombtünde is életét vesztette volna itt. De eddig azt sem tudták, hogy ilyen szoros és békés kapcsolat van a két alfaj között. Az ő oldalukon -ahogy Hraman is említette- csak két kerek fülű faj küzdött és azok a maradványok az ellen oldalon lehetnek. De hát a bőrük és hajuk színén kívül ki tudna két magas kultúrájút megkülönböztetni egymástól? (Ráadásul az egyik, a magát Uráldurnak nevező még ork öregasszony sámánnak is át tudott öltözni, vajon mennyibe kerülne pár awyrisinek, hogy bekormozva bőrét észrevétlen maradjon a Georgiát egykor elfoglalók között?)
Nagy a kérdés a közösségben és sok is. Mindaddig amíg az egyik őrszem vissza nem tér és látva a Főnök elfoglaltságát nem is neki tesz jelentést, hanem az egyik tapasztalt és nagy tiszteletben álló harcosnak/vadásznak. Ő elkerekedett szemmel néz vissza és hamarosan több dárdával és égő fáklyákkal felszerelkezve futnak el a faluból. Úgy gondolják, a problémát egyedül is megoldják, nem kell hozzá mindenkit felzavarni.


Tőlük távol egy ember van szorult helyzetben. Van ideje kivenni a felszerelését és hárítja vele a csapást. A nyele nagyot reccsen, mikor felfogja a pengét és a visszatámadásnál a szakszerű kezek könnyedén törik be a koponyacsontot. A dokit bomlásnak indult agyvelő teríti be és apró lyukat ütve a fejen beszorul az orvosi szerszám a szokatlanul sokat mozgó hullában. Amikor ki akarja húzni, eltörik és csak a markolat marad a kezében.
Bár senki nem tud róla ezen a síkon, ám a Pokol néhány magas rangú személye a varázsgömbjük fölé hajolva szemlélik a kihalt településen történteket. Noha ennek nincs hatása a küzdelemre és... igazából nincs is benne a kezük, ám túl nagy mágiájuk miatt túl könnyű nekik azt is szemmel tartani, amihez semmi közük. Hóbortjuknak hódolva fogadásokat kötnek, melyben a dokira tevők csak száz az egyhez hajlandóak tenni. Nagyon boldogtalanná tenne sok befolyásos lényt az Alvilágban, ha most mégis győzne.
Most el kell döntenie, hogy mi tévő legyen. A többi felszerelése még mindig megvan. És úgy tűnik, mind a két oldal jelen pillanatban csak darabolni akar. És abban is egyet értenek, hogy kit. A Másikat. Vajon ki végez először?