Egyszerű mosoly ült Revan arcára hogy hallotta az ötleteket.
-Ki játszani a lázadókat nem nehézkes, egyszerű hiszen nekik sincs több élelmük mind nekünk főleg hogy csak rabolva tudnák magukat eltartani. A katonáink nem értenek a földműveléshez, de hát nem is gyarmatosításra vagyunk kiképezve. Közölte, a fiatal ork felé majd a sámánhoz fordult.
-Hm, szóval Aszadnak még is csak problémát jelent egy felfegyverzett elit katonát őriztetni, viszont az sem jó hír hogy a katonát kivégezték, jó hasznát tudtam volna venni még. Revan arcán meg látszott hogy szomorú, s erős érzelmek töltik el a hír hallatán akár csak hangján de ő is tudta hogy ez nem a gyásza ideje arra majd később kell időt takarítania.
-Viszont amiért a fegyverzetem nincs nálam, azt is vissza kellene szereznem legalábbis ha ténylegesen hasznot is akarok hozni a kis szökés konyhájára. Nézett újra a fiatal orkra.
-Viszont hogy egyszerűbb legyen, a élő holtak feltámasztása elégé könnyen meg oldható számomra, s az is biztos hogy fiziai erőt bőven ki fog tudni arra fejteni hogy a láncokat eltépje ha akarjátok akkor ezzel is meg próbálkozhatunk, utána pedig jön a kedvenc részem az találékonyság kulcs fontosságú lesz, érdemesebb nappal próbálkozni ezzel akkora a legtöbb őr nyugovón lesz s kevesebb bajt okoznak. Közölte mit is talált ki hirtelen ezredesünk s várta is a válaszokat.

A sámán nagyon örül annak, hogy a nő is képes erre, és ő nem is annyira gyanakvó, mint az ifjú vadász. Szíves örömest átadja a lehetőséget, hisz őt végzetesen kimerítené a holtak hívása.
Ám Revannak rá kell jönnie, hogy az orkok és az északi elfek mágiája jelentősen különbözik. Bár látszólag mind a kettő ugyan úgy működik ebben az esetben, ám a zevadariak nem kapcsolódnak lelkekhez ez alatt. Ők húscafatként rángatják bábúként a holttesteket.
Így mikor felkel gyűlölt ellenfele, akarata mozgatására, az nem tud elég erőt kifejteni ahhoz, hogy elroppantsa béklyóit. Bár nagyon hosszú ideig fent tudják tartani és akár egyszerre többet is. Mint például elég népszerű ezért az élőhalott lovak alkalmazása, hiszen nem merítik ki.
Ám mikor végül az öreg mégis rákényszerül, hogy a szellemek segítségét kérje Graccident életre hívásához, eltépi láncait és előbb Hramanhoz lép, hogy kiszabadítsa. A vén sámán nem véletlenül szerette volna, ha más hajtja végre helyette ezt, mire végeztek és mindhármójukról lehullott a vas, végzetesen kimerült és ha el akarják hagyni a sátrat, akkor segíteni kell neki.
Ám intő szavaival figyelmezteti Yrch hősét, hogy valahogy meg kell tudniuk a többieknek, hogy merre tart a sereg. A környékbeli falvak egész biztosan segítenek majd, csak tudják, hol kell összevonni az erejüket!

Hát éppen ez az ami nagyon is nyugtalanítja Hraman-t, hogy rabolniuk, gyilkolniuk kell a sötét elfeknek ahhoz, hogy eltartsanak egy ekkora sereget.
Átsöpörni a törzsekbe tömörült orkokon, nem lesz nehéz, hiszen egyrészt nem fognak tudni elég hamar összeállni ahhoz, hogy komoly ellenfelei legyenek a harcra kész tündéknek, másrészt nem is számítanak támadásra, hiszen nincs aki figyelmeztetné őket.
- Lehet, hogy neked fontosak a fegyvereid, én is jobban érezném magam, ha nálam lennének, de nem fogunk miatta semmilyen kockázatot vállalni. Az első most az, hogy kiszökjünk a táborból. – morran a nőstényre, aki már kezdi készpénznek venni, hogy magukkal viszik és még hagyják, hogy fegyvert is magához vegyen. - Gondolom nem a szélén vagyunk? -  néz kérdőn a sámánra, hiszen az mikor behozták láthatta az elhelyezkedését.
Megint eggyel több mindent tud meg Hraman az elfek mágiájáról, hogy élőholtakat is mozgatni tudnak, csak éppen sokkal gyanakvóbban szemléli a nő ténykedését, bár nem feltételezi, hogy pont azzal szövetkezne össze, akit az előbb még holtan kívánt.
De azért egy gonosz kis agyaras mosoly jelenik meg a képén, ahogy a sikertelenséget látja, bár ez nem annyira jó nekik, de megmutatja, hogy a selfek hatalma is véges.
A mágust viszont teljesen kimerül, miután rávette az élőholt szukát, hogy eltörje a bilincseket.
- Muszáj várnunk még egy kicsit, addig míg lemegy a nap és te is pihenhetsz egy kicsit- fordul a sámánhoz, akit gyengéden lefektet a földre, és a sötétség bevártával egyet is az elf nővel, de ezt már ő is megállapította nem olyan rég. – Talán visszalopakodhatok és kideríthetem a vezetői sátorban valamiből. – mondja bizonytalanul az ifjú vadász, mikor a sámán arra figyelmezteti, hogy meg kell tudniuk a sereg útvonalát.
Mondhatná, hogy leütnek egy őrt és kikérdezik, de egy sima közlegény biztos nem tud mondani nekik semmit, de az akciója sem kecsegtet túl sok sikerrel.
Viszont az előbb a halott nő, aki akkor még nem volt halott csinált valamit, amitől úgy nézett ki és állítólag a lelke közben körülnézett, így tekintete a self nőre tapadt.
- Te nem tudod kideríteni?

A fiatalabbik orka nézett csúnyán ezredesünk miután végig hallgatta őket.
-Meg várhatod az estét, s meg is dögölhetsz amint kilépsz az ajtó, szerinted csak a bőrünk színe miatt kaptuk az sötét elfek kifejezést? Amint este próbálsz meg szökni egy íjjásznak se fog gondot jelenti hogy szemed közé lőjön. S ő neki is mosoly jelent meg az arcán hasonló mind a sikertelenség jutalmáé.
-Azt viszont most elfejtheted hogy a fegyverem nélkül innét távozok, s ha én nem tartok veletek nem jutsz messzebb mind sokkal, sőt mi több ha most támadsz már egy orkkal kevesebb. Ezredesünk ultimátumot adott ezzel az orknak akit már a bénítás varázslatával sújtott, hiszen nem kell fent tartania sokáig ha az támadni akarna. Ha egyet ért vele akkor elengedi a varázslatát.
-Meg tudnám tenni, ha akarnám viszont a hadseregük sincsen jobban felkészülve egy támadásra mind az orkok falvai. Szóval meg várjuk a nappalt, meg szerezzük a fegyverem, s elhagyjuk ezt a szaros tábort ti szóltok az orkoknak, én pedig ha meg felelő kompenzációt kapok örömmel segítek egy váratlan támadást meg szervezni, elégé jól ismerem a taktikákat. Közölte az ultimátumát ezredesünk, s tudta hogy nem sok esélye van se neki se az orkoknak még együtt is, de külön külön már akkor meg ölik őket amikor elhagyják a cellát.

Az öreg helyeslően bólint fajtársa szavaira. Bizony le van gyengülve.
-A sötétben csak nem láthatnak olyan jól. Hiszen olyankor nincs fény. És nem vagyunk a legszélén, bár azért esélyünk van kiszökni, ha ügyesek vagyunk. Arra felé alig egy-két tucat sátor mellett kellene elmennünk, hogy kijussunk.
*Ez után Revan ezredes válasza után kérdőn néz Hramanra, hogyan döntsenek. Ő tudta, hogy délutánra jár az idő, így nem kell túl hosszan várni sötétedésig. Törökülésben a földön ült, ahol mellette mozdulatlanul feküdt már a hulla.

Hraman sem nézett kevésbé csúnyán az éles nyelvű szukára, mint ahogy az ő rá.
- Egyáltalán nem óhajtok az őrök szeme elé kerülni se nappal, se éjszakai, ezért próbálom kideríteni, hogy hol vagyunk, milyen közel vagy milyen messze a tábor szélétől. Hegyes, erős vidéken vagyunk, a  mi területünkön, ha sikerül odáig eljutni, nincs az az éjelf, aki megtalál minket, vagy ne tudjuk csapdába vezetni. – veti oda dühösen Revan-nak.
Aztán szívesen mutatná meg neki, hogy mit gondol a parancsolgatásairól, hogy majd az ő fegyverei miatt fognak bajba kerülni, de hirtelen meg sem tud mozdulni, így hangot sem tud adni sem a szájával, sem az öklével, amit nagyon szívesen nyomatékosított volna a nő képén, pedig életében nem ütött meg még fehérnépet.
Ráadásul még mindig jártatja a száját és úgy utasítgatja őket, mintha a szolgái lennének, amiből biztosan nem eszik. Ha meghúzta volna magát Hraman el tudta volna viselni, hogy egy a gyilkosok közül velük tartson, mert ezzel talán előnyt is kovácsolhatott volna, de aki a rabságban ilyen, el tudja képzelni, hogy szabadon, hogy viselkedik.
De most egyelőre nem tud tenni semmit, csak vár, hogy a másik elengedje a varázslatát. Most az arcáról nem lehet leolvasni semmit. Tudja, hogy nem jutnak ki, ha itt és most egymás torkának esnek, de ha egyszer sikerül……………
Ha leveszi róla Revan a bénítást, először vesz egy nagy levegőt, hogy lehűtse magát, aztán az öreg sámánra pillant, aki ismerheti már fajtársát és érthet a szeme villanásából.
- Persze, minden úgy lesz, ahogy mondod asszony, hiszen te ismered a fajtádat jobban. – válaszol aztán halkan, nyugalmat erőltetve a hangjára. – De még a nap felkelte előtt mennünk kell, még így is nagy lesz a kockázat, hogy valaki hamar felfedezi az üres sátrat, hiszen látták a hullát és valakinek lesz pár kérdése ezzel kapcsolatban előbb-utóbb, nem gondolod? – költözik némi él a kérdésébe.
Nagyon várja már, hogy a saját erdejébe legyen szabadon és elnyiszálhassa a nagyszájú némber nyakát, vagy átadhassa Wirtschaftwund-nak, aki talán sokkal  „ötletesebb” mit ő lenne, a nő sorsával kapcsolatban. Csak le kell ütni, hogy ne használhassa azt a démoni mágiáját.

Ezredesünk arcára végül mosoly ült.
-Ne haragudj a mágia mait, de inkább biztosítom magamat mind sem bármit is tenni tudj amivel árthatsz nekem. Szóval akkor indulunk reggel, s a nap feljövetele előtt. Ezzel az ezredes elengedte a varázst, s hátára feküdt, próbálva pihenni egy keveset még egyszer a szökés előtt, s reméli csak hogy a vacsora osztásnál nem lesz probléma.

Ahogy leszállt az éjszaka, a tábor megelevenedett. Eljött az ő idejük és haarosan lebontották a legtöbb sátrat. Néhány őr lépett be a cellának kijelölt vásznak bejáratán és észrevették, hogy nem csak halott az egyikük, amit eddig is tudtak, csak még nem volt idejük foglalkozni vele, de a másik három meg szabadon, minden fajta kötöttség nélkül pihengetett.
Nem is kellett több nekik, azonnal a dekoncentráció átkával sújtották őket és kivont kardjukat tartották a torkuknak. Egyre többen gyülekeztek a környéken és hamarosan Aszad elég vitték őket.
-Nos, nem kívántam veletek foglalkozni, amíg a tervem mostani, kritikus pontján tartunk, de nem hagytok más választást. A szökés kísérletében mindannyian bűnösök vagytok és egyik rabszolga halálában. Nem hagyhatom, hogy a fegyelmezetlenség tovább terjedjen.
Száz korbácsot kaptok mindannyian. Ha magára vállalja valaki, hogy a hadvezérasszonyt ő ölte meg, akkor csak a bűnös kap százötvenet. A többiek megúszhatják ötvennel.
*Szemei igen szigorúak, fedők voltak. Nem szerette, hogy késlekedést szenved az éjszakai menet számára piszlicsáré ügyekkel.

Hraman tudta, hogy nem kellett volna késlekedniük, hiszen minden perccel csak növelték a lebukás veszélyét, vagy csak akkor kellett volna széttöretni felkeltett holttal a láncokat, mielőtt szökni akartak volna, de nem tett semmit, így nagyon is megérdemelte, hogy szégyenkezve álljon őrei között egy idő éjtünde előtt, egy valamivel díszesebb sátorban, mint a többi és aki mögött térképeket és már iratokat látott, így valószínűsítette, hogy ő lehet a vezetőjük.
Dühös volt magára és a másik sötét elf asszonyra is, hogy átkával megzavarta és elterelte a gondolatat, de nem nagyon volt lehetősége, hogy leverje rajta, különben is ő legalább annyira benne volt a bukásban, mint az. Most majd persze jobban ügyelnek rájuk, a korbácsról már nem is beszélve, amibe könnyen bele is halhat egy gyöngébb alkat. Mint például az öreg sámán!
Szívesen mutatott volna Revan-ra, hogy ő a bűnös, de az minden bizonnyal nem lett volna elég és ezzel talán csak súlyosbította volna a büntetésüket és a sámánt meg kellett védenie, hátha később segíteni tud, hiszen az orkok varázstudójának mindig nagy hatalma van.
- Én voltam! – lépett előre, ha engedték és kihúzta magát. – Az öreg sámánnak semmi köze ehhez, már a nő halott volt, mikor behozták, ezt az őreid is tanusíthatják, így ha igazságos vezér vagy ő nem érdemel ezért büntetést.
Talán az ő fiatal, erős teste kibírja a korbácsot, bár a szégyent lehet már kevésbé, hogy majd azokkal a hegekkel kell élnie,……ha élni fog egyáltalán.

Ezredesünk mély levegőt vett amikor már Aszad elé rángatták őket, tudta nagyon jól mi fog történni bár normális esetbe nem is érdekelte volna a korbácsolás hiszen amikor kezdet a katonaságnál még mindig rosszabb büntetést kapott ha elrontott valamit.
-Te is nagyon jól tudod hogy most a fiatal ork csak a sámánt védi, akár csak azt is hogy egyedül én lehettem az aki meg ölte a hadvezért. Újabb mély levegőt vett.
-Szerinted az a ork képes lett volna sötét mágiát használni? Minek is akarod hogy bárki be vallja amikor tudod ki tette? De legyen akaratod szerint, én öltem meg a hadvezért, utána pedig a sámánt is kényszerítettem hogy eltörje a láncokat. Újabb mély levegőt vett, tudta hogy Aszad nem hülye s könnyen átlát ezen a szitán de lehet hogy elhiszi neki.
-Végül is úgy ültem ott mind ha nem lennék több mind ők, pedig még azt se tudom miért zárattál oda. -S tudom a választ, de jobb meg kérdezni hogy hol van a parancsnokom és a Hadvezér lánya?! Fakadt végül Aszadnak ezredesünk, remélve hogy sikerül mindent végül neki elszenvednie ezzel biztosítva hogy az ork életben akarja hagyni őt ha sikerül meg szökniük.

A vén mágus már szóra nyitotta volna újra a száját, hogy elfogadja az ifjú harcos önbevallását, mikor legnagyobb meglepetésére Revan is jelentkezik és igen meggyőző érvekkel próbálja alátámasztani a mondatait.
-Nos, nem tudom, hogy varázslással öltétek-e meg vagy csak kitört az ork és megfojtotta. De nekem mindegy. 150-150 ütést kaptok mind a ketten és mivel együtt szenveditek el, hát majd lesz időtök megbeszélni alatta, hogy melyikőtök a felelős.
Az öreg meg megkapja a harmadát, ahogy ígértem. Hogy ne mondjátok, nem képes egy zevadari király egyszer sem tartani a szavát!
*És amit mondott, azt komolyan is gondolta. Ferde padra húzták fel a lemeztelenített foglyokat és a yrchit és a self nőt egymással szembe fordították, hogy lássák szenvedés közben egymás arcát. És a lázadó vezér egyfolytában csak azt kérdezte tőlük az ütemesen érkező ütések közben, hogy „Na, akkor hogy is volt?”. Vagy azt, hogy „Még egyszer vegyük át újra, hogy biztosan jól értsem!”
Közben felmérhették a környéket és Hramannak még mindig ismerős lehet a Georgiába vezető hasadék. Míg Revan számára az tűnhet fel inkább, hogy sokan a fiskálisokra jellemző bélelt bőrvértet és köteleket, mászófelszereléseket viselnek. Míg mások inkább az Aszad-ház jelvényeit. Míg a katonák egy újabb része a legkülönbözőbb hadosztályokból van összeöntve, akik dezertáltak és új rend ígéretében csatlakoztak.
A büntetés közben újra elvesztik eszméletüket és már a sötétben vonulás közben térnek magukhoz. Sötét elf szolgák viszik a vállukon azt a három fa rudat, amin ők összekötözött kézzel, lábbal csüngnek, mint füstölt sonka a padláson.

Hraman legszívesebben a szemét forgatta volna, ha van ennyire kifinomult és nem inkább az agyarát villantotta a megint csak belekotnyeleskedő szukára, hiszen csak a bolond nem találta volna ki, hogy ilyen ellentmondás után mi lesz a sereg vezetőjének a döntése.
Az nem lepte meg, hogy ezek után rá is meg a nőre is ugyan azt a megnövelt korbácsolást szabta ki, de felhördült, amikor a sámánt is korbácsolásra ítélte a vén elf, aki olyan rideg volt, mint egy rosszul kovácsolt fémkard.
- Kegyetlen király az ilyen, aki akkor is büntet, ha nincs rá oka és ráadásul még a hasznát is learatja a megtörtnek. A törzsek meg fognak állítani hazavesztett király! – kiabálja megpróbálva kirángatni magát az őrei közül, hogy neki mehessen a vezérnek, de persze ez nem valószínű, hogy sikerülne, hiszen jó páran őrzik őket is és a „királyt” is.
Azonban ez nem befolyásolja, hogy hamarosan egy szálkás deszkán feküdjön megfeszítve, nem különben mint a sötét elf nő, akit most szemtől szembe is nézhetett, meg aztán felkészülhetett a lecsapó szíjakra, hiszen látta, mikor amaz háta mögött egy vigyorgó nagydarab állat megtette ugyan azt.
Egy idő után már nem szitkozódott és nem nézte a nőt sem, ahogy nem hallotta a feltett kérdéseket sem. Nem üvöltött, csak véresre harapta a száját, aztán végre befogadta az enyhítő sötétség.
Ütemes rázkódásra eszmélt, meg arra, hogy iszonyúan ég a háta. Tompán érzékelte maga körül a menetelő sereget, meg azt, hogy viszik, egy rúdra kötve, mint a levadászott szarvast.
A hideg levegő hamar magához térítette és most már mindenre emlékezett, arra is, hogy hol járnak.
Gyalog nem mehettek még messzire, tehát a környezetet már tudja, de úgy érzi magát, mint akit megdaráltak és kiköptek.
- Mi van a sámánnal? – törnek elő rekedten belőle a szavak, bár kérdés válaszol-e rá valaki.
A sötétben lát még két hasonló körvonalat, mint, ahogy őt cipelhetik, de miért cipelik egyáltalán? Miért nem ölték meg?

Ezredesünk, akkor amikor meg hallota Aszad ítéletét tudta hogy már mind egy is, végül is nem várt tőle többet egoista barom volt a kis király jelölt.
-Látom élvezed a hatalmat, és az első rendeleted is ki találtad már királyom? Alig várom hogy halhassam. Szólt ezredesünk aljas mosolyt véve fel a végén.

Amikor az orkkal szembe lefektetik arcán teljes nyugodtság volt látható, a félelem legkisebb csírája nélkül. Ezredesünk nagyon jól tudta mi fog történni, azt is hogy mivel fogják végre hajtani az ítélet ellene, de nem érdekelte. Vissza idézte a kiképzése napjait, azt amikor a feletesse minden hibáért belé rúgott míg vért nem kezdet el köpni, persze ez is csak minimálisan segített elfojtani a fájdalmat. Végül meg szólalt.
-És mikor kezdődig a büntetés? Kérdezte az ütések felénél, bár nem sokáig volt már eszméleténél ezredesünk aki mind végig tűrte a fájdalmat hiszen ez várta tőle a kiképzése, igaz ebben jobban segített neki a saját magára használt bénítás aminek köszönhetően nem tudod sikítani s a hátára csapásokat is tompította, még akkor is ha nem okozott többet mind a fájdalom minimális csökkentése.

Amikor magához tért s észre vette hogy úgy függ mind a szalámi továbbra is eszméletlenséget játszott lefelé lógatott fejjel, de közben erősen fülelt azokra akik vitték őket.

Hafez el-Aszadot nagyon felbőszítette belül, hogy az ork egy pillanatig is talán azt hihette, hogy van esélye. Nem sokat mutatott a sérelméből, de egyre gúnyosabban szemlélte. A tiszt szavai már szinte semmik voltak ehhez. A tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy célja van és bizony igaza van a nőnek, hogy már előre tervezett.
Ahogy Hraman felébredt, az első válasz a kérdésére igen durva volt.
-Fogd be, lábtörlő! Ne érdekeljen az, hogy mi van mással! Ott van hátul, csak ő is kóma a veréstől.
-Nem vagyok ájult. -szólalt meg a mögötte jövő rúdon egy ismerős hang- Csak nem akartam, hogy letegyetek és magamnak kelljen mennem. De már egy ideje fent vagyok.
*Bár nem láthatták tisztán, de a völgyben menetelő hadoszlopot két kisebb csapat kísérte odafentről, hogy nehogy onnan belőjék az alanti teret egy váratlan támadással. És persze csak sejthették, hogy sok kis páros mászkál a környező hegyekben felderítőként.
Egyszer csak valami sivítás volt a levegőben. A fiatal vadász a földre huppant, ahogy egyik hordozója holtan esett össze. Hamarosan újabb nyílvesszők követték ezt az egyet és Revan is hasonló sorsra jutott, mint yrchi barátja.
A hegyoldalban, a barlangok bejáratainál oughwari harcosok jelentek meg, kik nyíllal lőtték az ellenséget. Ez a vidék már nem Hraman falujához tartozik. Georgiai bátor férfiak veszik fel a küzdelmet a betolakodókkal.

Egyáltalán nem számított rá, hogy válaszolnak neki, így a durva hang nem lepi meg, a sérelmeire majd máskor keres gyógyírt, de legalább megtudta, hogy a sámán életben van. A még jobb hír, hogy már nem is ájult, hiszen maga válaszol a ledorongolás után és ez valamennyire megkönnyebbíti a fiatal vadász lelkét, még ha a fájdalmat túlságosan nem is enyhíti.
Ha nem lenne ennyire elnyűtt talán még nevetne is az öreg szavain, hogy így kihasználta az alkalmat, de most nincs kedve további ütlegeket elszenvedni, mert akkor esélye sem lesz a szökésre.
Az biztos, hogy még a völgyben vannak, ennyit még ebben a fura pózban, fejjel lefelé is lát Hraman, csak az a kérdés, hogy meddig követik, ez azonban a feledés homályába merül rögtön, ahogy meghallja a jellegzetes hangot és máris a földön találja magát nagyot nyekkenve, ahogy egyik cipelője, nyílvesszővel átlőtt torokkal hörögve a földre rogy.
Aztán a levegőben újabb vesszők  surrannak és jó pár sötét elf bukik még el.
Hraman megpróbál levergődni a rúdról és a halott elf tőrét vagy kardját megszerezve megszabadulni a kötelektől, nem törődve a fájdalmával.
Sejti, hogy kik lehetnek a rajtaütők és örül, hogy az orkok talán időben ébredtek még fel ahhoz, hogy ne rohanják le őket birkamód.
Ha sikerül megszabadulnia a sámán után néz és azt is igyekszik megszabadítani, majd kiverekednie magát a fák közé, a szabadság felé. Revan-ra nem sok időt fordít, de ha segít magán az is sé utánuk megy hagyja.
- Valószínűleg georgiaiak! Itt az esély!- morogja az öreg ork fülébe.

Revan egész végig színlelte azt hogy nincs magánál, majd amikor neki is lehetősége támadt a szökésre ki is használta. Az egyik halott cipelője közelébe kúszik akinek fegyverévvel vágja el köteleit, majd igyekszik egy pont az ő ruha méretért hordó hullát megfosztani a rajta lévő ruháktól és a fiatal ork után ered, persze arcát nem takarva s újonnan szerzett fegyverét oldalra erősítve.

A támadás folytatódik és ahogy kiszabadítják magukat a foglyok, jól kivehetik közben, hogy néhány száz agyaras lövöldözik. Ám vigyázniuk kell, mert csak a kisebbik gond jelenleg, hogy a lázadók most még annyira sem törődnek velük, fél szemmel kísérik nyomon a szökést. Ám Revan pont olyan öltözéket visel, mint a rabtartó idegenek, így botorság lenne azt gondolni, hogy a védők nem azt látják, hogy egyik társukat üldözi és Hraman fut előle.
Az ezredesnek megvan a kellő harci tapasztalata, hogy átlássa, túl kevés egyetlen falu -még ha igen lelkes- harcosai ahhoz, hogy előnyös helyzetből tüzelve győzzenek. Fent, a peremen megjelennek a két kisegítő hadoszlop katonái, hogy jó rálátásból belőjék a barlangok kijáratát.
Ám a georgiaiak hősi küzdelme lehet mégis a szabadságot adhatja három menekülőnek...

Hraman a sámán magával rángatva, vagy, ha kell cipelve igyekszik ki az elfek gyűrűjéből, arra számítva, hogy most éppen eléggé el lesznek foglalva ahhoz, hogy ne figyeljenek rájuk.
Nem nagyon tudott körülnézni míg fogságban volt, de annyit azért látott, hogy jó sok éjelf tartozik a vezér parancsnoksága alá, aki királynak nevezi magát, és, ha ez igaz, akkor egy újabb invázió elé néznek, ahhoz meg kevés pár hős ork, hogy feltartsa őket.
Nem szállhatnak nyílt csatába a sötét elfekkel, mert akkor felőrlik őket. Most is látni, hogy az oldalszárnyak már az íjászok nyakán is vannak.
Így nem foglalkozik vele, hogy az elf nő a sarkában lohol, habár nem találja célszerűnek, hogy az felvette ellenségei ruháját.
- Meg akarsz halni némber? Mindjárt kilyuggat valaki, ha ebben meglátnak! – veti oda foghegyről, mert talán mégis hasznát vehetnék a katonának, ha az, akinek mondja magát, de ahhoz életben kéne maradnia.
A fiatal vadász, kezében a megszerzett karddal, próbálja átverekedni magát a völgy olyan pontjához, ahol az nem meredeken emelkedik és el tud rejtőzni a nem kívánatos szemek elől, hogy aztán valahogy csatlakozzon a barlangnál harcolókhoz.
Már alig várja, hogy íj legyen a kezében, de elsősorban beszélni akar a vezetőjükkel, hogy vonuljanak vissza, míg van rá lehetőség és lesből csapolják meg a vonuló elfeket.

Futás közben meg hallja az ork szavait, majd csak félig válaszol rá.
-Lehet, de még mindig jobb mind mesztelenül futkározni. Nem öröm lány vagyok ahhoz én már túlságosan is értékes vagyok, így inkább kockáztatom a bőrömet. Majd ovatosan kezdi követni az orkot amint a többihez akar csatlakozni, szeretne nem lövedéket kapni, így leginkább fegyverét oldaláról le akasztva sétál be közéjük hogy ha nem kap egyenesen nyilat meg adást mutasson fel azzal hogy a földre dobja a kardot, majd csak akkor veszi fel újra ha menekülniük kell.

Ahogy szaladnak, egy nem túl magasan lévő barlangot vesz észre a vadász. Ám mivel Revan közelebb van már, mint a többi ellenség, így ígéretes célpontot nyújt az onnan harcolóknak. Három nyílvessző száguld felé és csak az ork társa mentheti meg, hogy újabbak ne kövessék.
Viszont a yrchi is ugyan ebben a helyzetbe került, csak fordítva. Még nem érte el a mélyedés védelmét, ezért egy potenciális és jó rálátással rendelkező célpont mind felülről, mind a völgyből, ha épp kibukkan a fedezékek között rohangálva.
Ám az egykori törzsfőnöknek még mindig több esélye van segítség nélkül, hiszen minél közelebb jutnak a helyhez, ahol meghúzhatják magukat, annál közelebbi lesz az onnan a sötét elf nőt célba vevőknek a vele szökő. És ezen csak időt húzásra jó, hogy felemeli fegyverét és nem mutat közvetlen támadó szándékot.
Ha sikerül elérni és megoldani a helyzetet, oda bent öten várják őket. Köztük egy fekete nyílvesszőtől sebesült három méteres, sok mázsás oughwarit. A mellkasából kiálló nyílvesszőből csorog a vér, ám oly büszkén és egyenesen tartja magát, mintha csak akupunktúrás tűt szúrtak volna oda.



-Mi történt? Miféle teremtménnyel rohangálsz te itten?
*Könnyű kitalálni, hogy vagy Georgia ura, vagy egy nagyon esélyes riválisa áll a sámán, a harcos és a katona előtt. Wirtschaftswund hozzá képest pehely súlyú világbajnok.
Odakint viszont már csak alig 5-10 tucatnyi honvédő néz farkas szemet a még mindig nyomasztó túlerővel szemben. A hó tündék is sokat vesztettek, de soraikon ez alig látszik meg.

Nem kell nagy jóstehetségnek lenni Hraman-nak, hogy kitalálja, milyen látványt nyújthatnak a fentről nyilazó orkoknak és, hogy látják őket semmi nem bizonyítja jobban, mint, hogy már látja is, hogy megcélozzák a nőt és el is indul pár nyílvessző irányába.
Próbálja időben félrerántani és egyben a fák felé is lökni a self asszonyt, hogy kivonja a lövészek hatóköréből, látványosan megrázva a fejét, remélve, hogy látták a társai is.
A vadász is igyekszik össze-vissza cikázva futni, hogy megzavarja azt, aki mégis szánna rá időt, hogy megállítsa. Nem most szeretne egy nyilat a hátába vagy egy kardot a bordái közé, ha már eddig eljutott.
- Ha már voltál olyan bolond, hogy velem jöttél, akkor legalább igyekezz nem harciasnak kinézni, mert ahogy látod, itt nem szívelik a magadfajtát. – lihegi nem túl jókedvűen a némber fülébe, mert hiába mondaná neki, hogy dobja el azt a nyomorult kardot, nem fogja, de ha emiatt lelövik, akkor így járt.
Végül remélhetőleg elérik a barlangot, amit most már elég kétségbeesetten védenek az alaposan megfogyatkozott georgiaiak.
- Megindultak az éjtündék, a fogságukból szöktem és az a self…..asszony is rab volt, hajlandó ………..a tudását a szolgálatunkba állítani. –áll meg a valószínűleg a törzset vezető hatalmas ork előtt, aki úgy viseli az őt megsebesítő nyilat, mint más a fülbevalóját. – De most vissza kell vonulnod, hatalmas a sereg és tele van démoni varázslókkal. A nyílt taktika itt nem válik be. – javasolja a támadók vezetőjének, sürgető tekintettel, mert hamarosan elsöprik őket, ha nem lépnek.

A felé tartó nyilakat Ezredesünk is kis szúrta, s ki is tért volna előlük egy egyszerűbb oldalra ugrással, viszont most még segítséget is kapott az orktól hogy biztosan elessen s a földön elterüljön.
-Kösz, de remélem még nem felejtetted el hogy egy tisztjük vagyok, a nyilak elkerülését alapjáraton meg tanítják, s ha nem sikerül el sajátítanod akkor bele is halsz. Közölte vissza a földröl ahonnét gyorsan fel pattant majd folytatta az utat az ork mögött, s amikor meg érkeznek az orkokhoz, nem igazán szól semmit csak végig néz rajtuk. Majd ő is a méretes vezetőre néz aki ezredesünknél jóval magasabb volt, s ezt nem is zavarta őt igazán hiszen tudta mekkorára képesek meg nőni az orkok, de azt hogy ilyen könnyedén viselte a találatot annál inkább.
-Igaza van a fiatal harcosnak, vissza kell vonulnod, azok az elfek ott lent lemészárolnak benneteket, nem a legjobb harcosok de sajnos túlságosan is jól szervezettek az egykori hadvezér alatt. Közölte felé mély lélegzetet véve.
-Ha vissza vonulunk, s biztonságba vagyunk segíthetek nektek legyőzni őket végelegesen. -Mind kettőnek hasznára válik ha ezek az elfek meg halnak. Mondta magabiztosan ezredesünk.
-És igen, az ő haláluk nekem bosszú lesz a sérelmekért, azért amit a katonáimmal tettek azért amiért meg aláztak, szóval készen állok meg halni akár azért őket a pokolra küldhessem áldozatként a haláldémon asszonyának. Ezzel fejezte be ezredesünk, s remélte hogy nem fogják meg támadni őt csak a biztonság kedvért el is dobja az oldalán lévő kardot.

A nagy darab helybéli sértődött csillogással a szemében méri végig őket, mikor elmondják, hogy szerintük nem győzhetnek itt és most. Bárki észre veheti, mennyire szívesen üvöltené le a három fejet a helyéről egyetlen szusszal.
Ám ehelyett pár lépést tett, hogy kilessen az egyik szikla mögül. Egy nyílvessző zúg el a feje mellett, ahogy szemmel alig látható gyorsasággal rántja félre. Törzse eközben nem mozdult, mintha csak nem is az élete függne a másodpercek töredékén.
Ám úgy tűnik, kiváló reflexei vannak a nagy ereje mellett is. Mozgása még ezzel a súllyal a lábán is macska ruganyosságú. És amikor elordítja magát, az egész hegy visszhangozza.
-Vissza! Itt hagyjuk! Gyerünk, gyerünk, a falu felé!
*A kiugráló georgiaiak hátra felé nyilaznak futás közben, hogy hamarosan felszívódjanak az általuk oly jól ismert ösvényeken. Csak a legjobb harcosok maradtak már életben és szívükben élt a hitt, hogy ha megérkezik az erősítés a többi helyről, akkor ők már kirostálódva néznek újra farkasszemet ezekkel a pokoli teremtményekkel. Megmutatták nekik, hogy vér nélkül nem hagyják átvonulni a területükön az ellenséget.
Egy húsz méter magas ősöreg tölgyfa alatt állt meg mindenki pihenni és összerendeződni.

A fiatal vadász csak morog valamit az orra alatt, hogy azért látott ő már olyan elbizakodott nyílvessző kerülőt, akiből tollpárnát csináltak, hiszen nem figyelhet minden irányba egyszerre és itt most bizony Bátorszájú Revan-t lőhették elölről is hátulról is, hiszen mindenhol ellenségei voltak, még talán a mellette futó orkban sem bízhat teljesen. Egyes egyedül még azért nem vágta el a nyakát, mert felfogta, hogy érdekükben áll legalább meghallgatni a self némbert, mert hasznos lehet.
Meglepő módon most, ahogy a hordó mellkasú törzsfő előtt nagyjából még egybehangzóan is adják elő a mondandójukat, bár Hraman nem volt benne biztos azokból a szemekből, hogy nem végez azonnal minimum az éjelffel és nagyfokú észre és önuralomra vallott, hogy nem tette, hanem láthatóan feltámadó dühe ellenére mérlegelt és végül ez alapján döntött.
A reflexeinek meg igen csak tisztelettel adózott, nem nézte ki a hatalmas testből ezt a fürgeséget.
- Jól döntöttél és ezzel sok embert, sok harcost mentettél meg. – veti oda rohantában a fiatal ork. – A sámán is sokat segíthet neked, de futár kell minden törzshöz, mert talán még nem mindenki sejti, milyen veszedelem fenyegeti népünket. Benned meg van az erő és a tudás is, hogy vezess egy közös sereget ellenük, tedd meg és megmentheted a törzseket. – üti a vasat, hiszen tudja egyenként felmorzsolhatják őket. – Ez az önként ajánlkozó asszony katona és segíthet tudásával csapdákat állítani Ez a mi földünk, mi ismerjük legjobban. – győzködi a férfit, mikor megállnak.

Miután meg állnak csatlakozik ezredesünk végleg, addig nem igen törődött azzal mi történik körülötte csak életben akart maradni s eddig sikerült neki.
-Persze, ez az előny hamar megszűnik, Aszad sajnos nem hülye, nagyon jól tudja miként kell felderíteni ha jól számítom már több mind a terület felét térképen, vagy akár fejben is tárolhatja bármelyik felderítője. Közölte ridegen az előnyre hogy az még is csak semmi.
-Viszont ha igaz amit mond, s te képes vagy vezetni az orkokból álló sereget meg tudom tervezni a megfelelő taktikát Aszad emberei ellen, már harcoltam ellenük korábban a Fiskális csapatok könnyen elverhetők s nem harcolnak úgy ahogy Aszad elitjei fognak viszont ők végig Aszad mellet lesznek egy támadás esetén. Közölte gondolatait hadvezérünk s hagyta is szóhoz jutni a három méteres izomkolosszust.