/Viridiel/


Az Első Lord sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonit a vágásnak, mint gondolnánk. Hiszen kívülről a végsőkig harcoló jellem, aki még akkor is folytatta annak idején a küzdelmet, amikor Ynmatiel hasba lőtte az elfek erdejében és győzött. Ám nem tűnt számára jó ötletnek, hogy a fekete mágiára kudarcai okán látszólag figyelő Viridielt próbálja újabb bűbáj alá vonni.
Eközben ragadozómadarak kezdenek keringeni a magasban. A felszálló füst közül csak néha bukkannak elő, ám biztonságos távolságban azért itt vannak, miután letudták a visszaút távját. Ám ez idő és még az sem biztos, hogy hajlandóak-e leküzdeni a félelmüket a segítségkérésre. Vagy megmaradnak fent.
Eközben Avel úgy tűnhet, hogy gond nélkül tartja fel a rohamokat nem is sejtve, hogy Uráldur átka közeledik és csak akkor jön rá, ha sikeresen megfogan és torkát szorító érzés kezdi el gyötörni. Egyszerű és kissé lassan ható varázslatot használ a vén elf, de a vele való harc közben azt, hogy az oktató halála is nagy csapást jelentene Awyris számára ebben a csatában.
És hősünk közben védekezőn maga elé tartva fegyverét hátra lép, így Viridiel még könnyebben tud ő és Avel közé kerülni.

/Viridiel a következő körben dob kockával, hogy a fentebb említett varázslata sikerült-e.
Tízes kockával 1-5-ig a madarak félnek a tűz közelségétől./

//Kocka dobás: Hatos
1-3-ig -Uráldur nem képes kellően koncentrálni a rontásához
4-6-ig -Fulladás átka fogan meg a csak kardharcra koncentráló nő elméjében//

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Igen csak elszánt vagyok, hogy megakadályozzam a selfek kegyetlen vezérét abban, hogy Avel közelébe férkőzzön, bár azon csodálkozom, hogy eddig nem vetett be ellenem mágiát. Aztán eszembe jutott, hogy a többiek azon panaszkodtak, hogy az övéké nem működött és az enyém akkor is használható volt, ahogy most is, hiszen a magasban kőröző madarak azt mutatták elért hozzájuk a hívásom.
Viszont akkor meg nem értem, de nem volt időm ezen hosszasan töprengeni, lekötött a harc, hiszen Uráldur-t nem lehetett félvállról venni.
Aztán kiderül, hogy van az okoskodásomban valami, mert Avel , aki eddig igen sikeresen állta a sarat ellenfelével szemben, kapkodni kezdi a levegőt és egyre vörösebb lesz az erőfeszítéstől.
- Nyomorult, hagyd őt! Velem foglalkozz, tisztességgel harcolj! – ordítom az Első Lord képébe mérgemet.
De, ha ő nem küzd csak fegyverrel, akkor én sem! Megpróbálom elérni a madarakat, hogy támadják meg őt és a még talpon lévő emberét, bár az eredmény kétséges lesz és nem is vagyok biztos benne, hogy megteszik.
Közben jobbról-balról is igyekszem lecsapni a kardommal, hogy lekössem a self figyelmét.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

/Viridiel/


Viridielnek épp úgy szerencséje volt a harcban, ahogy Uráldurnak. És változó mértékben és okkal, de jó nagy. A hadvezér Avelt hozta nehéz helyzetbe, miközben őt meg Turion gyereke. És miközben a nő lassan megfullad, keresztül döfi az őt támadó selfet kardjával. Az pedig az eltávozók jellegzetes tekintetével mered a madárra, ami megzavarta és a halálát okozta végső soron. Majd elfordítja a fejét a földön fekve és a másik égi ragadozóra néz. Még egy utolsó bosszúra készül, hogy a primitív tudattal rendelkező lény mellett az azt irányítón is bosszút álljon. Összeszorítja fogát és kiguvadnak a szemei, hogy elintézze még, mielőtt a szellemek világához csatlakozik.
Eközben a főnöke elszántan hadakozik és megpróbálja karvédőjével és kis, félhold alakú pajzsával kivédenie a támadásokat, hogy a pallost immáron ne védekezésre használja, hanem felkészüljön vele egy ellenszúrásra.
Eközben az átok ha megfogan, akkor épp úgy látja a madarak életének perceit leperegni a sziklás talajon haldokló fentebb említett, mint a sajátját, hiszen úgy gondolja, hogy neki már mindegy. Ha nem sikerül a veszélyes varázslat, akkor csupán néhány perccel rövidül meg élete. Ám az állatok nem szoktak jelentős nehézséget jelenteni ezek ellen a halálos igék ellen.
-Veled is foglalkozom, kis türelem. Már nem kell sok és vége. És halála a lelkeden szárad. -mondja a pók-ház feje, figyelmeztetve ellenfelét arra, hogy nem sok idő van már döntenie, hogy újból megadja-e magát neki.


/Kockadobás:
1. Hatos
1 és 2 -Uráldur embere az Elmúlás igéjét küldi a két madárra és végez velük pillanatok alatt, mielőtt maga is meghalna.
3 és 4 -Csak az Uráldurt karmolászót sikerült elpusztítania, de a másik továbbra is engedelmeskedve megússza.
5 és 6 -Egyik támadó állatot sem ölte meg.


2. Hatos
1-3-ig -Szép vágásokat ejt Viridiel az ellenfele oldalán, de annak páncélja nem engedi túl mélyre hatolni, ám levágott néhány bőrcsatot is, mely összefogta.
4-6-ig -Uráldur kivédte a kardcsapásokat.

3. Hatos
1-3-ig -Az ellentámadás csikordulva változtat irányt a kristályvért alsó pikkelyei egyikén, mely még védi a comb felső részét.
4-6-ig -A self megvágja a rátámadó lábát a kristályvért alatt./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 3

--------------------------------

#3 'Hatos' : 5

A madarak támadnak és ez remélem, hogy segítségünkre lesz, megzavarja az éjelfek halálos mágiáját, ami egyelőre csak szegény Avel-t sújtja, engem valamiért nem ér el.
Mivel a kardoktatómnak háttal állok, nem igazán látom, hogy miként végez a selffel, de a hangok alapján a madár az okozója és ez hideg mosolyt csal az arcomra, ahogy az is, hogy Uráldur folyamatosan védekezni kényszerül, egyrészt a másik madár csőre és karma miatt, amik a szeme világát fenyegetik, másrészt a kardom elől, amivel folyamatosan vagdalkozom felé.
Mikor a vérét is kiserkentem akkor vérszemet kapok és újult erővel támadok, dühöm, melyet szavai okoznak azonban sosem jó tanácsadó, ezt már megtapasztalhattam.
Én mindent elkövetek, hogy elvonjam Avel-ről a sötét elf figyelmét és ennek az lesz az ára, hogy nem figyelek eléggé a saját védekezésemre, így belelépek annak kardjának döfésébe, amit már nem tud kivédeni a vértem.
Arcom megrándul és hátra ugrom, aztán nagy lendülettel igyekszem elütni a véres pengéjét és aztán testemmel próbálom lesodorni a lábáról, hogy megszakítsam a mágiáját és megmentsem Avel-t.
- Fejezd be! Hagyd abba te démon!

/Viridiel/


Már mind a kettejüket megviselte a csata. Viridiel kétszer is átfutott a tűzfalon és csak a víznek köszönheti, hogy nem égett komolyabban össze. Az iménti szúrás pedig egyenesen a combjába állt. Ám a drow hadvezér sem a legfittebb. A több órája vezérelt harcot a győzelem küszöbén saját maga vívástudásával is segíteni akarta, de egy kisebb vágás van már a bal karján és az oldalán. A madarak pedig összekarmolták már a homlokát és a feje búbját.
Eközben Avel elterül a földön és már csak alig van hátra az időből, hogy meg ne fulladjon. És Uráldur tudta jól, hogy a hírnök stílusából nem hiányzik a gyors, néha meggondolatlan kirohanás is. Főleg akkor nem, ha érzelmileg nagy nyomás alatt van. Épp ezért is támadta a mentorát, akit már sikeresen megsebzett lábon annyira, hogy nem tudott volna egyébként sem beavatkozni a küzdelmükben. Ám közelgő halála egyre inkább felbőszítette Turion fiát és ennek hangot is adott a erdei. Ám vajon időben tud-e reagálni a lerohanó támadás taktikájára?
Ha Viridiel fejjel előre rohan, hogy a teljes testsúlyát beleadja a támadásba, akkor megforgatja a vén elf a feje fölött a hatalmas vasat és a madarakat megpróbálja ketté vágni. És innen indítja a tarkóra a csapást a markolattal.
Ha viszont egyenes háttal fut felé és úgy próbálja meg magával rántani a földre, akkor szúrni fog az őt támadó égi jószágra és utána könyökkel megpróbálja állcsúcson találni a nehéz sorsú hősünket. És ha ettől nem kerülne a padlóra, akkor lefejeli.
Vajon a sérült lába engedi-e a gyors futást futárunknak? Eközben a mordena felépül sérüléséből a tűzben és visszatért néhány kisebb fajtársával.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Viridiel sikeresen a földre viszi a hadvezért és Avelen a fuldoklás átka megszakad.
4-6-ig -Uráldur stabilan tartja magát és ütése sikeres. 6-os esetén a madarat is megöli./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Tisztában vagyok azzal, hogy mindig ott veszítettem el a selfekkel szembeni csatát, amikor az érzelmek átvették az eszem felett az irányítást, de……..de hát még, ha sokban elszaladtam is már népem csendes, elmélkedős, bélességet kereső szemléletétől, akkor is erdei elf maradtam, aki sosem fog lelketlen démonná válni, bármin is kell keresztül mennie.
Sokszor lebegett a bosszú a szemeim előtt, amikor egymás ellen feszültünk és szembe kerültünk, de minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy sosem győzhetem le, amig érző szív dobog a mellkasomban és van valaki is, akivel sakkban tarthat.
És ez a valaki most Avel volt, bár valószínűleg bármelyik emberem lett volna a helyében, akkor sem hagyhattam volna, hogy ez az átkozott megölje a szemem láttára.
És ő is sebezhető volt! Erről bizonykodott, hogy vérzett! Vérzett a karja, az oldala és a feje is, ahol a csőr és karom felsértette.
Ennek ellenére láttam, hogy Arvel színe elszürkül és fuldokolva omlik a földre. Nem volt időm taktikázni, becsülettel legyőzni, semmire sem volt időm, ha meg akartam menteni!
Mivel lábam akadályozott, így faltörő kosként lendültem előre, inkább előrefelé vetve magam, mint büszkén szaladva, így nem láttam a lefelé mozduló csapást, csak a csontrepesztő kínt, ami után nem volt semmi…….

Uráldur írta:

/Donak/


-Ó, hát úgy tűnik, elutasítja a mi hagyományainkat és inkább a maguk véreskezű, alantas módszereivel szeretné, ha befejezzük ezt a beszélgetést.
*Int a kezével, és folytatja.
-Nagyon elkeserít, hogy ilyesmire kényszerít.
* A két hústorony nem katonásan pattan az első jelre, csak úgy ráérősen, elbambulva kis hatásszünettel nekigyürkőznek a feladatuknak. És pár másodperc múlva megindulsz előre a kötélen, ahogy mozgatnak. Majd megáll a menet és rápihennek, mielőtt még megindulnál hátra.
Nem tűnik soknak, még bele sem adják a súlyukat. Ám így is felhorzsolja a bőrödet a kötél azonnal teljes hosszába. És hát a férfiasságod is ott van rajta, a puha bőrt hamar le fogja vinni. Utána meg csak a fantáziád kérdése, hogy milyen lesz, ha az alatta lévő rész érintkezik a kötél csiszolásával.
-Ne akarja, hogy addig folytassuk, amíg ketté fűrészeljük! Mert akkor utána egy másik, ártatlan társad következne...

/Donak/


Az ork előre hátra lesz húzva a kötélen és bár nem iparkodnak túl gyorsan végezni a munkájukat az óriások, azért érezhető az a komótos haladás, ahogy a kötél egyre mélyebben belevág a bőrbe. Még csak felületi seb keletkezett a nyaktól lefelé egészen a lábközépig, már talán a huszadik húzás volt, amikor a fenti kérdést felteszi a hadúr.
Még koránt sem hallgatta ki az összes foglyot, nem is sejtve, hogy az egykori Grogit fiával kezdte a kínzást.

Hamar rájövök, hogy milyen egyszerű és kegyetlen módját találta meg ezeknél a mahuknál a selfek démoni vezetője, mert már az első „menetnél”, amit a kötélen húznak a közömbös behemótok, nincsenek kétségeim, hogy ez igen fájdalmas lesz.
Szánalmas sajnálkozására csak rávicsorítottam az agyaraimat, de aztán minden önfegyelmemet arra fordítottam, hogy uralkodjak magamon és véresre haraptam a szám, hogy ne jajduljak fel, már a hatodik kör után és az óriások még csak meg sem erőltették magukat.
Azt hiszem a tizenötödiknél vesztettem el a fonalat és kezdtem el hangosan hangot adni a fájdalmamnak, főleg, ami a családi ékszereimet illeti, ami úgy lángolt, mintha felgyújtották volna.
Mikor megállt a húzogatás egy darabig csak arra tudok gondolni, hogy hála a szellemeknek.
Már az egész testem lángol és a szavak szinte alig hallhatóan jutnak el a fülembe, de eljutnak.
- Elég! – nyögök fel, mert ennél ocsmányabb halált el sem tudok képzelni és a társaim sem érdemelnek ilyet. – Különben sem hiszem, hogy ne tudná, hogy merre jár a sereg, de talán már körül is vették magukat, mert mielőtt elfogtak minket már küldtem figyelmeztetést a knuutnak.

/Donak/


Az öreg self elégedetten nevetett fel és karba font kézzel kezdett el körözni körülöttetek jó pár lépésnyire. Nem árt meg neki, ha leköpöd, de téged idegesíthet, ha néha látod, néha pedig a hátad mögül beszél. Ám jelenleg a legkevésbé sem bosszantja, ettől kiszolgáltatottabbnak éreznéd magad vagy nehezebb lenne őt így elviselned. Hiszen ha gyorsan végeztek, akkor úgy is meg fog szűnni.
-Ez bizony rossz hír. És fel kell készülnünk, azt mondod...
Ha viszont úgy is kezdünk szót érteni, akkor áruld el nekem, hogy hány sámán van és azt is jó lenne tudnom, hogy néznek ki? Gondolom nem mondok túl sokat, hogy rájuk szeretnék nagyon figyelni. Úgy tudom, ti is különleges figyelmet szenteltek a sámánjaitoknak...
* Úgy tűnik a hangja minden képen nyugodt maradt. Még akkor is, amikor a tervei lelepleződéséről beszélsz. Ám amíg társalogtok, addig nem fog valószínűleg újra végighúzogatni téged a kötélen és ez azt is jelenti, hogy tested érzékeny részei nem fognak tovább sérülni.
-Melyik törzsből érkeztél? Hol a falud?

Úgy látszik sikerült felkeltenem némileg az érdeklődését, mert nem ad újabb parancsot a további kínzásomra, hanem elkezd körülöttem járkálni, és néha csak a hangját hallom, mert olyan helyre megy, ahol nem látom. Ez tényleg idegesítő, mert nem tudom mire készül a következő percekben, bár azt hiszem semmit nem tudnék tenni ellene, ha látnám is.
Nem tudom hírnököm elért-e Maruth-oz és, ha igen, annak a lassú agyú baromnak volt-e annyi esze, hogy értesítse a knuut-ot, de látszólag ez a self elhitte és ez már fél siker.
Persze tudtam, hogy nem elégszik meg ennyivel, de arra is rájöttem, hogy ezt a magam javára is fordíthatom, ha olyan információkat mondok neki, amik félrevezetik. Remélem a többiek veszik a lapot és megerősítik, amit mondok, de hát jó csapatom van.
- Nem ismerem a számokat, de több tucatnyi sámánt hozott magával a knuut, minden törzs igyekezett kitenni magáért. – válaszolok mogorván némi szünet után, mint aki nem szívesen osztja meg vele ezt, miközben kicsit igyekszem „kényelmesebben” elhelyezkedni a vékony fekvőhelyemen. – Yrchi vagyok, a falum messze esik innen.
Ezt nem kell eltitkolnom, hiszen úgy sem tud mit kezdeni vele.

/Donak/


Uráldur látszólag teljes lelki békében issza a foglya szavait. És ő bizony nem szeretné férfiasságát lecsiszoltatni, így beszél is. Amivel az Első Lordnak nincs baja.
-Yrch törzsében hány sámán van? És hogy néznek ki? Szeretném őket jobban megismerni.
* Ezt is a tettetett nyájasság szavaival szólt. Ám az egyik óriásnak már kezdett elege lenni az értelmetlen csevegésből és idegesen körözni kezdett a vállával. A többieknek is jobb feküdt volna a lassú, de folyamatos mozgás és ha nem beszélsz, akkor tudnod kell, hogy jó pontot szerzel néhány fogva tartódnál. (Igaz, elveszted a más megszerzetteket a hadúrnál.)
Embereid pedig kétségbe esve néznek és nehéz kiolvasni szemükből, hogy melyiket tartanák jó ötletnek. Leginkább úgy látják helyzetüket, hogy nem is tudni, mi lenne jobb megoldás. Pedig még csak kívülről szemlélik a helyzeted.
-Igen, hamarosan itt lehetnek a többiek. És kiszabadítanak bennünket.

Remélem a többiek is érzik, hogy mit akarok csinálni, hogy félre akarom vezetni a selfeket, hogy sokkal visszafogottabbá tegyék a támadásaikat, mert attól tartanak majd, hogy komoly veszély fenyegeti őket sámánjaink és felkészült harcosaink által.
Persze tudom, hogy szellemi vezetőink nagyon erősek és fajomnál fogva büszke vagyok népem bátorságára és kitartására, de néha az erő nem elég, cselesnek, ravasznak kell lenni, ezzel segítve elő győzelmünket. És most, hogy ez az öntelt hólyag azt hiszi megtört és a kínzása miatt kezdem el információval ellátni, meg is szeretném hagyni ebben a hitben.
- A törzs erős és…… annyi sámánt is számlál, amennyi a kezem ujjain van. – csempészek büszkeséget a hangomban, miközben merően nézem a csapatom fogoly tagjait, hogy lássanak a szavaim mögé.
Szerencsére jól válogattam és úgy néz ki, hogy tudják mit várok tőlük és, hogy nem az árulás beszél belőlem.
- Hogy hogy néznek ki? – kérdezek vissza kissé értetlenül, miközben kényelmetlenül megbillenek, ahogy az óriások ficeregni kezdenek. – Hát……úgy néznek ki, mint egy…..ork, mint mi. – vonnám meg a vállam, ha tudnám.
Pedig tudom mit akar, de az, hogy melyik sámán milyen talizmánt hord magával, amivel elnyeri a szellemek kegyét, azt amúgy sem tudnám megmondani, legalábbis a sajátunkon kívül, de ezt úgy sem látná, másban meg nem különböznek.
- Biztos vagyok benne, hogy az érdeklődésetek egymás iránt…….kölcsönös. – villannak meg a szemeim és az agyaraim. – Én igazán segítőkész vagyok, nem szállhatnék le innen, embereid kezdenek türelmetlenek lenni. – utaltam a mocorgókra.

/Donak/


A harcos aggódik amiatt kicsit, hogy társait is összezavarja, pedig nagyon is jól látja mindenki, amit művel. Talán túl sokan és túl világosan. Az Első Lord konkrétumokat akar kiszedni belőle, de alapvető ismeretsége neki is van a fajt illetően. Lehetséges, hogy tíz sámán él egy törzsben, de az nagyon ritka. És megjelenésük pedig természetes, hogy nem olyan, ahogy két vadászt is meg lehet apró dolgokból különböztetni.
És ekkor elérkeztünk oda, amikor hátulról újra Grogir fia mellé érkezett a self vezér.
-Rendben! Leszállhatsz. De előbb még húzzátok végig harmincszor, hogy biztosan igazat mondjon.
* Paranoiásan nem hitt a könnyen megtörő foglyoknak. És a melákok kaptak is az alkalmon, hogy végre újra megmozgathatják testüket ebben a hidegben. Bár tél volt, Donak ágyéka szinte lángolt. Az első öt mozdulat még rendkívül gyors volt, majd a lusta segítség inkább lelassult és a maguk természetes, komótos tempójukban folytatták. Még a súlyukat is alig érezhetően beleadták, így felszakadt a bőr és már nem csak felületi sérülések keletkeztek, hanem a kötél teljes hosszában ahol érte, elkezdett egyre inkább a húsba belevágni.
A sorsa már-már megpecsételődni látszik, amikor hirtelen megszólalt a vén elf.
-Elég! Szedjétek le onnan, ahogy kérte. Még a végén valami baja esik. -lent a legérzékenyebb területen már amúgy is bajod esett, de most papírt és szenet nyomott a kezedbe- Rajzold le nekem a tíz sámán arcát. Hadd lássam őket!

Az első szavakra, akármennyire is bátornak érzem magam, elsöprő megkönnyebbülést érzek, de aztán a rémület úgy markol a gyomromba, aztán más testrészembe is, hogy görcsbe rándulok.
Persze ez mit sem segít, hiszen az óriások erőlködés nélkül rántanak végig a durva kötélen, aminek még első tucatját ordításommal kísérem, de aztán már csak rekedt hörgésre telik csak.
Az érzés és a kín leírhatatlan, mikor leszednek a kínzóeszközről, már inkább vagyok holt, mint élő, így aztán csak értetlenül bámulok a kezembe nyomott papírra és széndarabra.
Véremmel együtt erőm is rohamosan apad, amitől kezemben reszketnek a holmik.
- Nem………nem tudom……lerajzolni őket.
Még magam is meglepődök, hogy egyáltalán meg tudok szólalni, bár idegenül csengenek gyenge, reszelős szavaim.
És most először az igazat mondom, fogalmam sincs hogyan kéne hozzáfognom, életemben nem csináltam még ilyet és ha rákényszerít sem lenne több valami gyerekes ákombákomnál, annak is elég reszketeg.

/Donak/


A hadvezérnek elsötétült a tekintete. Még a legprimitívebb népek is tudnak rajzolni. Néha talán még jobban is, mint a civilizációsan magasabban állók. Alig hihető számára az, hogy valaki nem tudja elmondani azt, hogy mit szokott viselni a sámánja. Vagy nem tud szavakkal jellemezni valakinek a külső megjelenését. És ha szavakkal nem tud kommunikálni, akkor ne tudna rajzot készíteni róla.
~Ugyan hogyan adnák át a tudást egymásnak, ha sem a nyelvük, melyből elvileg a közös az minden nép tulajdona, nem elég kifejező ehhez? Sem pedig rajzban nem tudják megjeleníteni? Soha nem rajzoltak a porba legalább?~
* Nem ő volt az egyetlen, aki kihallgatásra várt. És ha nyomorultságos halált hal, akkor a többiek majd talán tanulnak belőle. Jelenleg az idő tényező a legfontosabb, hiszen immáron három sereg igyekszik egymáshoz csatlakozni. És meg kell tudnia, hogy megéri-e bármelyiket is megtámadnia?
Bár hősünk derekasan bírta a kínzást idáig, ám az ő stratégiája is abban merült ki, hogy tétlenségre kárhoztassa a selfek és az óriások egyesített seregét. Azokét az óriásokét, akik útjuk kezdeti szakaszán nem háborgatták a területükön átvonuló hordát és a felderítőknek sem kellett harcolniuk vele. Ám pont Donak ötlete nyomán háborút indítottak a yrchiek ellenük. És hegyesfülű barátaikkal csak a megfelelő alkalmat lesik immáron, hogy a knuut harcosait leállítsák.
-Tegyétek fel a kötélre! És húzzátok még hússzor! Hátha megered a nyelve és nem csak az időmet rabolja.
* A fogoly férfiasságának ezzel egészen biztosan annyi. Az egész nem fog hirtelen elolvadni, de olyan helyekre fog bevágni, ahol már helyrehozhatatlan károkat okoz. Ahogy a hasán is nagyon csúnya, mély barázda keletkezik.
Ám közben egy alvó nő mellett egy másik férfi is ébredezik. Aki nem rég szintén egy csapatot vezetett, de a vulkán csúcsán a drowok fogságába esett. Avel még nem eszmél mellette. Mind a ketten alaposan meg vannak kötözve és dekoncentráció átkával megfosztva a varázslástól. Kénytelen ébredése első perceiben végig nézni, ahogy rabtársa szenved.

Egészen eddig az orránál fogva igyekeztem vezetni és húzni az időt, bár nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmakat fogok közben átélni, de egészen jól sikerült. Azonban most, hogy először mondtam igaza, hiszen sosem kellett ezen tehetségemet kipróbálnom, na meg az sem mellékes, hogy ilyen állapotban még akkor sem ment volna, ha igazi rajztehetség vagyok, most láthatóan feldühítem ezzel a self vezért és nem sokat teketóriázik, hanem azonnal visszakerülök a kötélre.
Már az is leírhatatlan fájdalommal jár, hogy újra hozzám ér, de mikor a behemótok minden szívfájdalom nélkül végre is hajtják az utasítását, már nem tudom kontrollálni magam. Üvöltök, ahogy a tokomon kifér, talán így búcsúztatom férfiasságomat is, melynek elvesztése megfoszt attól, hogy valaha is utódokat nemzek, bár ezen azt hiszem kár aggódnom, mert nem kerülök le élve innen.
Fogalmam sincs hányadik körnél tartunk, amikor rám hull a jótékony sötétség.

VIRIDIEL

Kiáltások……….először messziről, mintha valami kút mélyéről érzem közeledni a hangokat, aztán egyre hangosabbak és élesebbek lesznek, majd szinte már fáj, ahogy kalapácsként üti az agyamat. Aztán a fájdalom érzete, ami második hatásként ér, kezem és lábam zsibbadtsága, már kínként csap le rám. Nem sokra rá már az emlékek is megérkeznek és ez már kipattintja szemeimet.
~ Már megint! Nem! NEM! ~tiltakozik minden porcikám a tény ellen, hogy ismét a selfek és főleg Uráldur fogságába estem.
Aztán meglátom a mellettem heverő Avel-t, aki úgy néz ki alszik és ez némileg csökkenti tehetetlen dühömet. Legalább őt életben tudhatom!
Ekkor jövök rá, hogy a hangok honnan és kitől jönnek. Elborzadok a látványtól és megpróbálom elszakítani a köteleimet, vagy varázsolni, de rá kell jönnöm, hogy egyik sem megy.
A kínzott ork látványától és a fejem lüktetésétől hányingerem támad és alig tudom visszafojtani öklendezésemet. Sosem voltak kétségeim a sötét tündék kegyetlenségéről, hiszen náluk egy sima verés ismeretlen fogalom, pedig lehet szerencsétlen, barbár agyaras abból jobban szót értett volna, de inkább szép lassan kettéfűrészelik.

/Viridiel/


A már bevált, régi ismerősöd hamar abba hagyatja a kínzást, mikor az áldozata eszméletvesztése miatt semmi haszna a test további roncsolásának. És az ifjú elfhez fordul. Akinek szintén nincsenek gyermekei.
-Adok egy új lehetőséget, hogy ne kerülj fel a kötélre. Küld vissza a csapatodat Awyrisba és akkor ők nem esnek fogságba. És nem kerülnek a bányába.
Ám ha úgy gondolod, hogy elvonási tüneteid vannak a kínzásaim terén, akkor azzal kínozlak majd, hogy nem kínozlak. Őt fogom elővenni és megbánja azt, hogy nem halt meg a harcban.
* A magatehetetlen nő felé fordítja a fejét és kéjes mosoly fut át az arcán. Ha ő meghal, könnyebben megtörsz a kínzások alatt és ezt ő is tudja. Értékes páncélját elnézve, melyet jóval távolabb a földre dobtak az emberei, még lehet akár ő is ki tudja adni a visszavonulás parancsát. És akkor egy fenyegető sereggel kevesebb.
-Tudom, hogy a szeretteid által sokkal nagyobb fájdalmat tudok okozni, mint amennyit büszkeséged elvisel. Őt meg kötözzétek meg, még folytatnunk kell vele a munkát, ha újra magához tér!

A kiáltozás hirtelen marad abba és én megkönnyebbülten sóhajtok fel magamban, de látható, hogy szerencsétlen agyarason ez már talán nem sokat segít, talán meghalt, hiszen vére már patakokban folyik és teljesen ernyedten lóg az óriások kezei között. Neki talán így lesz a legjobb.
Azonban most már semmi akadálya, hogy az Első Lord figyelme rám terelődjön. Biztos vagyok benne, hogy a műsort részben nekem csinálta, megérezve, hogy már magamnál vagyok.
Természetesen egyáltalán nem vagyok bolond, hogy kívánjam ilyen irányú figyelmét, de ő is tisztában lehet vele, hogy nem adhatok ilyen parancsot a királyom által indított seregnek.
Szívem hevesebben dobban, ahogy azzal fenyeget, hogy helyettem Avel-t kínozza meg, ha nem engedelmeskedem és abban igaza van, hogy ezt sokkal nehezebben viselném el, mintha velem bánna el.
- Megkínozhatsz engem vagy akár őt is, de te is tudod, hogy nem küldhetem vissza az elfeket, nem én adtam ki a parancsot, én csak végrehajtom, egy katona vagyok a sok közül, ahogy ő is. – intek a kardoktató nő felé, próbálok nagyon hihető lenni és igazából nem is mondok valótlant.
Tovább küzdök a rám telepedő mágia ellen, hogy segítséget kérjek az erdő fáitól, de képtelen vagyok egy pillanatnál tovább koncentrálni.

/Viridiel/


Gúnyosan felnevetek a tiltakozásodra és fejemet hátra vetve rázkódik a testem.
-Dehogynem! Megteheted. Hiszen tudod azt, hogy mivel fognak szembekerülni itt. Sokkal több olyan démonom van. És akár a fás, bokros területen is mindent pillanatok alatt fel tud égetni.
* Meglepő módon nem is átlátszó hazugsággal próbál etetni téged. Régen azzal gyötört, hogy a fiának nevezett. Ám vajon tényleg van több olyan szörnye? Láthattad, ahogy a csupasz sziklákról lejött lény körül minden meggyulladt. És nem sokáig tudnának rátekeredni még az indák sem. Márpedig most a száraz időszakban nehéz rávenni őket bármire. A sereg jelenlegi helyén jelentős hátrányban van.
-Tán nem szeretnéd értesíteni őket a közelgő vészről? Nem zavar, hogy honfitársaid ezrei menetelnek a pusztulásukba?
* Oda lép a még mindig eszméletlen nőhöz és a fenekét kezdi el simogatni. Szemei is jól elszórakoznak a látványon, míg nem feléd fordul. Lassan döntenie kell, hogy hol támadjon. A te társaid pedig eddig sem remekeltek a csontdémonok ellen. Az orkok még szívósabbak is náluk és a mostoha körülményekhez jobban alkalmazkodtak.

Szívem és lelkem minden gyűlölete ott lobog a szememben, ahogy a jól szórakozó self vezért nézem, aki könnyedén kikacagja a szavaimat.
Sajnos igaza van és, ha nem akarom társaim halálát, hogy százával, ezrével hulljanak el, akkor félre kell tennem az érzéseimet és az eszemet kell elővennem.
Nem akarok több hozzám közel állót elveszíteni és láttam mit tud művelni egyetlen démon is.
Nekünk erdei elfeknek a természet a legértékesebb kincsünk és mágiánk is inkább ezzel kapcsolatos. Már az is kész szenvedés volt, amikor a tűzben elpusztulva hallottam végső szenvedésüket és a madarakat sem szívesen hívtam vissza.
És az időjárás, valamint a szárazság a sötét tündéknek kedvez.
Sosem akartam ezt a felelősséget és ezért örömmel vettem, amikor Avel azt mondta segít, de most mégis az én vállamon nyugszik tízezer elf élete, sorsa, fogolytársammal együtt.
- Hagyd békén! – sziszegem a kötelékeimben vergődve, ahogy élvezettel simogatni kezdi.
~ Muszáj gondolkoznod Viridiel! Muszáj tenned valamit! ~ erőltetem gyorsabb munkára az agyam.
Aztán nyugalmat erőltetek magamra.
- Nem akarom a pusztulásukat, ezt jól tudod. – csikorgattam a fogam. – Engedj el minket és akkor ………visszavonulunk.

/Viridiel/


Tudtam jól, hogy a srác a mi halálunknál is jobban fél attól, hogy társai meghalnak. És számomra jelenleg minden katona fontos. Nem érzelmileg. Nagy túlerőt jelent a törpe sereg és az orkok is olyan nagy hordát hoztak, mely nem véletlenül söpörte le Braslov védelmét. Épp elég lesz velük megküzdenem. Ha visszavonulnak az erdei elfek, akkor nem lesz okom panaszra.
-Rendben. Ha visszavonultok, szavamat adom, hogy élve távozhattok. De előbb látnom kell! Kioldozunk és írsz egy levelet, amivel egy hajtincsedet elküldjük. Ezzel bizonyítva az eredetiséget. Leírod, hogy kiadod a visszavonulás parancsát és az okokat. Én pedig eljuttatom hozzájuk.
Egy katonám már indulásra kész is.
Itt maradtok addig, amíg a barátaid jó távolra nem kerülnek. De nem bántunk titeket. És ezzel az életét szerintem megmentetted.
* Ha beleegyezel a feltételekbe, akkor kioldozunk és először össze kell szedned a gondolataidat, hogy mit is írsz az üzenetbe. Mindkettőtök élete is tét ebben, és több ezer más bátor harcosa Awyrisnak. És nem fogom hagyni, hogy hiba csússzon a levél eljuttatásába a táborba.