/Becca és Jam szelleme/


 A self, akinek szolgálatot fogadtatok halálotok után újra hívat titeket. Ám most nem a megszokott nyugodt, lassú környezet vár titeket. Ráadásul pont rosszkor. Rájöttetek, hogy nem csak a szellemi létsíkon tudtok létezni és akár a halandók világában is kísérthettek. (Persze kérdés, mennyire lenne vicces, de annál hasznosabb, ha régi életetek ellenségeit vagy barátait látogatjátok meg és igyekeztek úgy mozgatni a szálakat, hogy a dolgok akaratotoknak megfelelően alakuljanak.)
De sajnos ezen időtöltést be kell fejeznetek, hiszen újabb küldetést kaptok. A hegyen gyalogol lefelé a vén elf. És körülötte egy egész hadsereg mozgósítja magát. Óriások és éjtündék szaladnak a lapos fennsíkról a meredek hegyoldal erdőihez lefelé. És úgy tűnik harcra készülnek, mindenki kezében szorongatja fegyverét.
-Üdvözöllek kedveseim! Akadt itt egy kis apróság, amit elintézhettek nekem. Emlékeztek, meséltem arról, hogy néhány helyre ne menjetek mert elég veszélyes rátok nézve is? Az az erdő, ahol démonszellemek őrzik az ellenségem faluit.
Oda kellene mennetek. Túl távol van és mire hírnököt küldök, már lehet menthetetlen lesz a tervem. Nem kémkedni, ha megmagyarázzátok az őröknek amiért ott vagytok, talán nem küldenek egy démonúrhoz szenvedni.
De sajnos a megbeszélést nektek kell megoldanotok. Rá kell vegyétek, hogy a nekem szövetséget ajánló démonok jelét karcolják a pengéikbe és harc közben töltsék fel mágikus energiával! Így közös ellenségeink lelkei kárhozatra lesz ítélve és komoly befolyást szerzünk mindketten Hafezzel náluk.
*Szemei hol rátok pillant, hol a magasból pásztázza a növények takarta csatateret. Azon a helyen áll, ahol a fennsík hirtelen lejteni kezd és meredek hegyoldal száz méterrel lentebb már sűrű erdővel borított.

A múltkori sikeres feladat megoldás miatt, reménykedtem, hogy egy jó darabig nem kell látnom Uráldur képét, de nincs ekkora szerencsém, vagy csak szellemként telik másként az idő, de nekem csak jóformán egy pillanatnak tűnt, mikor újra magához hívott bennünket.
Élőként sem tartott sokra, de most sem hiszem, hogy ez másként lenne, hiszen épp most küld olyan helyre minket, ahová eddig azt mondta ne menjünk.
- Szóval menjünk az ellenségedhez, aki alig várja, hogy keresztbe tegyen neked és ehhez démonszellemeket is hazsnál, akik örök kárhozatra juttathatnak minket és egyezzünk meg vele? A legvalószínűbb, hogy meg sem hallgatnak és te szegényebb leszél két ügyes szellemmel. Igazam van? - nézek Jam-ra, aki csak bólintott, miközben fürkészően nézte a selfet. - Csak azért, hogy megint egy csomó embert tegyél olyanná, mint mi? - nézek végig a készülő csatatéren.
-Igen.
Az Első Lord bólint és ravasz szemei csillognak. És tudja, hogy a kifakadások csak édesebbé teszi a következő mondatait, amit amúgy is el kellett volna mondania, de sokkal jobban élvezi igy, hogy dühösek vagyunk rá.
-De igazából csak egy szellemmel leszek kevesebb, ha elbuktok a küldetésben. A lány itt marad és ha nem tér vissza a srác, akkor őt eladom egy démonnak pár évtized szenvedésre egy kis segitségért cserébe.
De sokkal jobban járok, ha sikerül megtennetek. Ezért és ösztönözlek titeket ezzel a rendszerrel. Ráaádsul ő is jól járna, ha belemenne. Ugyanis tudom jól, hogy nőkre vágynak az emberei. Ő pedig új hadseregre.
Szóval ha van időtök, akkor talán tudtok azzal érvelni, hogy egy félvér szolgasereget nemzenek majd neki az orkokból és hatalma a számüzetés ellenére megszilárdulhat.
Ha most élő lennék, akkor minden bizonnyal már nekiugranák, még akkor is, ha tudom, semmi esélyem. Szellemként, főleg, hogy az ő kötésében vagyok, azonban csak a tehetetlen düh sugárzik rólam, de aztán az arcára nézve, nagy erőfeszítéssel nyugalmat erőltetek magamra, hiszen látom, hogy mennyire tetszik neki a dolog.
- Ha szétválasztasz minket, akkor kevésbé vagyunk hatékonyak és elveszíted a lehetőséget, hogy ha egyikünk bajba kerül, a másik időben értesítsen. - vetem fel ellene, bár nem hiszem, hogy meggondolja magát.
Nem féltem magam, de Jam-et igen.

Meredten nézek a sötét elf szemébe, mert tudja a fiú, hogy megtenné. Nem tartana neki semmi ideig, hogy démonkézre adja Becca-t, ha ő nem jár sikerrel.
- Tudod, hogy mennyi esélyem van, de megteszem, ha utána elengedsz minket a szolgálatodból. - szorítja össze a száját makacsul.

/Becca és Jam szelleme/

/Userrel Skypon egyeztetve/


 Uráldur pökhendin kacagott azon, hogy lidércei még mindig naiv gyermeki álmokat kergetnek. Szabadságot és előre lépést remélnek.
-Ugyan, mennyi esélyetek lenne visszajönni, ha a másikotok fogságba kerül? Kész pazarlás lenne. Főleg úgy, hogy neked kislány külön feladatod lesz, amíg ő dolgozik. Nem érünk rá, sürget az idő.
Jam induljon az érintetlen vadonba! És ha nem vette még el a lázadás Aszad eszét, akkor bele megy az alkuba. Te pedig...
*Körbe néz a hadvezér. Több ezren vannak, akik lefelé szaladnak. Donak felderítői ennek csak egy kis részét láthatták.
-Jelentették, hogy rengeteg gominnra van a környéken. Szellemként megszállhatsz állatokat és más lényeket. És ha befolyásod alá tudod vonni a vezérhímüket, akkor a többit bábúként mozgathatod.
És hogy jó egyen neked is, bosszút állhatsz fajtád évszázados sérelmein. A kegyetlen ork hadsereg felé irányíthatod őket, hogy pusztítsák egymást, amíg mi távolról harcolunk majd ellenük.
* Donak még nem sejti, hogy hamarosan fogságba fog esni és eközben egy lélek arra lett kötelezve, hogy az érkező sereg figyelmét elvonja egy hüllő támadással, miközben Uráldur serege orvul gyilkolhatja őket.
-Szellemként nincs sok választásotok. A szerződésben, amit kötöttünk, nem szerepelt olyan kitétel, hogy vállalnotok kell a parancsaimat, mielőtt köteleznélek titeket a végrehajtásra.
* Eközben Becca ezen gondolkodik:
~Ahogy mondja, nincs más választásunk! De előbb-utóbb hibázni fog és talán Jam-nak lesz alkalma elbeszélgetni ezzel az Aszad-dal, aki a self elmondása szerint halálos ellensége. Talán tényleg jó lehetőség lesz......
Csak ne kellene egyedül mennie!~
* De muszáj tenne, amire utasít, hiszen nem ellenkezhetek az igézetével, viszont soha eddig még nem kellett senkit megszállnom, fogalmam sincs, hogy sikerül-e.
- Nem biztos, hogy megtudom csinálni. - bizonytalankodom.
~Nem ígér semmit! Hát persze, miért is tenné, de jön még kutyára dér, ahogy a mondás tartja. Jam nem olyan heves, mint társa, így higgadtabban veszi tudomásul a self rosszindulatú nevetését és azt, hogy továbbra is várnia kell, várnia a megfelelő pillanatot.~
- Menni fog Becca! - néz a fiú a lányra és szeme ígéreteket tartalmaz. - Vissza fogok térni hozzád.
* Azzal egy eléggé kétértelmű pillantást vetve Uráldurra eltűnik a szeme elől, hogy nem soká a célnál kössön ki.
Ahogy az első egykori fejvadász eltűnik, a hadúr figyelme most már a másikra összpontosul teljes egészében. És ideje kis segítséget adni neki is, hogy sikerüljön a megbízás, hiszen tőle szinte azonnali könnyitést vár a hatalmas ork sereg közelségének szorongatására.
-Ha belépsz a testébe azonnal egy képzeletbeli világban fogjátok mind a ketten találni magatokat. Ezek az állatok nem valami okosak. Hamar túljárhatsz az eszén, csak fontos, hogy ragad magadhoz rögtön a kezdeményezést és te irányítsd a világot!
Nem kell saját énedet oda vinni. Sokkal egyszerűbb, ha egy hozzá közeli lény képét veszed fel és orvul hátba szúrod.
Tanultál csapdákat és orvtámadásokat?
* Még nem kérdezte a pók-ház feje, mi is volt életében ez a leány. Egy könyvet talált annak idején nála, amitől undor fogta el iránta. És mai napig nem kíváncsi az igazságra.

Dühösen és szomorúan is egyben nézek Jam után, de láttam a szemében azt, amit csak én láthattam, így aztán Uráldur felé fordítottam a figyelmem.
- Tehát meg kell ölnöm, ahhoz, hogy átvegyem a teste fölött az uralmat? De, hogyan tehetném, hiszen fizikailag nem tudok senkinek ártani? - nézek kíváncsian a selfre, mert ez igazán érdekelne.
-Abban a világban te épp úgy halandó leszel, ahogy az ő lelke. De ezt nem biztos, hogy azonnal felfogja. És főként nem jönnek rá rögtön, hogy te nem ugyan az vagy, akinek hisznek.
Igyekezz olyan helyzetbe kerülni, ahol már biztosan le tudod vágni! És ne feled, a világot mind a ketten közösen alakitjátok! Csak ezt nem rögtön fogja észlelni.
Ezzel int a kezével és ideje, hogy a tengerpart után nézzek, ahol elég nagy kolónia él ezekből a kis bestiákból. És rá kell jönnöm, hogy melyik a vezetőjük.
Ez talán nem olyan nagy dolog még láthatatlan alakban is, amikor nem tudjom manipulálni őket ijesztgetéssel. Ám rajtam áll, mikor kezdem meg a megszállást.
Ha nem akarok elbukni, most az egyszer igen csak figyelnem kell arra, mit mond az éjelf és igyekszem is megjegyezni.
Nem húzhatom az időt és lehet jobb, ha hamarabb viszem dűlőre a dolgot, hátha Jam-nak majd segítség kell.
A távolság ebben az alakban nem jelent semmit, így hamarosan találok is egy megfelelő kolóniát, ahol a hím elég nagy és elég ostoba, hogy a célpontom legyen.
Nem sokáig habozok, fejest ugrok a fejébe, megpróbálva kiigazodni a kusza emlékfoszlányokba és valaki olyan alakját felvenni, akihez a barátihoz hasonló emlékek fűzik, egy közös vadászat, egy közös lakoma, ahol könnyedén a hátába tudok kerülni.

/Becca és Jam szelleme, a hsz 16+ jelenetet is tartalmaz/

/userrel privátban egyeztetve/


Úgy tűnik túlságosan közeli képet fókuszáltál be. Nem a barátját sikerült elcsípned. A következő pillanatban szúrást érzel a fenekedben. És ahogy hasalsz a homokon, valakinek a kezei oldalt a tested mellett van.
Hamar rájössz, hogy a legerősebb és legbutább hím párjának testébe kerültél. És a bizalom legalább nem lesz gond. De pár percig nem tudsz kimászni alóla.
Ám utána győzelemittas, hörgő hangot ad ki és kezded érteni, hogy ezek a maguk különös nyelvükön, de tudnak beszélni. Viszont három szavas mondatoknál bonyolultabbat nem tudsz lefordítani. Talán ők sem képesek rá, egyszerűen korlátozza őket a "szókészletük", ami igazából csak nyögésektől az enyhén dallamos hangokig terjedő hangok gyűjteménye.
Ahogy vége, a többieket igyekszik maga köré összegyűjtve vadászatra indulni a közeli tengerparti erdőbe.
Valószínűleg a gyakorlatlanságának tulajdonítja a fejvadász leány azt a helyzetet, amibe szinte azonnal belecsöppen és mire felfogja mi történt és ösztönösen védekezhetne, az agyig az is eljut, hogy akkor minden bizonnyal azonnal el is szúrhatná a feladatát. Azonban nem tudna ellenállni a késztetésnek, hogy a rajta esett becstelenségért végezzek vele, azonban mire eljuthat idáig vége is az egésznek.
Most már minden pocikája azt kívánja, hogy dögöljön meg! És ez furcsa mód rímel Uráldur tervével.
Feltápászkodnak és dühét próbálja elrejteni, hiszen vadászat lesz és ennél jobb alkalom nem is kell, hogy a hátába kerüljön, aztán elnyisszantsa a torkát. Szinte remeg a türelmetlenségtől.
- Te meg én! ......Együtt.....Jó vadászat! - sziszegi a hímnek saját nyelvükön.
A him elégedetten bődül el és frissen "szerzett" nősténye harciassága imponál neki. És öt másik "fajtársatokkal" együtt el is indultok. A kezedben egy kőből csiszolt tőr van, mely leginkább vágásra alkalmas. Neki egy eredetileg talán kocsikerékből átalakitott kezdetleges pajzs és csonthegyü lándzsa. A többiek kezében nem kevésbé primitiv kardok és kőbalták.
És hamarosan ki is szagoljátok, hogy egy nagy testü lény van a közeletekben. Ahogy rábukkantok egy grizli méretü medve vicsorog és morog veletek szemben.
"Párod" az emlékeit és ösztöneit követve szinte gondolkodás nélkül előre megy, hiszen jobban védett és reméli fel tudja tartani addig, amig ti oldalról körbeveszitek. Az öt másik hüllő már ott is van, ám rajtad a sor, hogy mit cselekedsz.

Elégedetten veszem tudomásul, hogy sikerül elnyernem a tiszteletét és ezzel megalapoztam a sikeres merényletet.
Azonban nem számoltam azzal, hogy pont egy ekkora bestiát szemelt ki a csapat magának. Egyrészt még mindig sokan vannak körülötte és gondolom fontos az észrevétlen akció, másrészt ha most megölöm, lehet a medve végez velünk és Uráldur szerint nem vagyok halhatatlan a testében.
Igyekszem a háta mögé helyezkedni azonban, hiszen nálam csak egy kés van, nem várhatják, hogy azzal essek a medvének.
A himek folytatják tovább az akciót és a fenevad amikor ráront, akkor váratlanul dönti le a lábáról. Mivel ez csak emlékkép, hirtelen csodálkozhatok, hogy a halála közeleg a vezérnek.
De a folytatás mindent megmagyaráz. Ügyesen védekezik és hátrál felém, nem is törődve velem, csak mindig elég helyet hagyjon magának a háritásra. Ám több helyen még igy is megkarmolódik.
És eközben a többiek rutinosan esnek az állat oldalának és még mielőtt komolyabb sebet ejtene a vezérükön, leölik. Diadalittasan ünnepelnek és büszkén kurjongatnak, miközben szemem sarkából látott bokor láttán rájövök, hogy mérgező gyümölcsöt terem.
Idegesen látom, hogy a medve veszedelmesen harcol a hímmel, hiszen nem lenne jó, ha megölné helyettem, akkor nem vehetném át a helyét valószínűleg, de mire jobban is aggódhatnék, a csapat végez a döggel.
Míg ők ünnepelnek én az elszalasztott lehetőség miatt bosszankodom, de észreveszek egy bokrot, aminek gyümölcse talán megoldja a gondomat a lakománál. Gyorsan leszakítok párat és eldugom a ruhámban. Vagy sikerül a tőrrel végeznem majd egy jó alkalommal vele, vagy a méreggel, valami csak bejön.

/Becca és Jam szelleme/

/Userrel egyeztetve/


Együtt cipelitek "haza" a zsákmányt és hamar ráérzel, hogy itt nincs etikett, hogy a nő gyengébb és ezért nem emelhet. Nagyon is bizalommal néznek feléd, hogy megragadod-e a kimaradt helyen a bundást és már emelitek is.
És újabb órák telnek el, amíg az ünnepelt vadászokat körbe rajongják és nyílt lángon nyársra húzva szó szerint szőröstül-bőröstül megsütik a dögöt.
Ám nem nagyon tántorodik mellőled sem és érezhetően igyekszik megszilárdítani a köztetek kialakult érzelmeket. És ha ez sikerült neki, akkor előadhatod a csemegét falatozás közben, miközben bal kézzel a hátad legalját simogatja.
Még jó, hogy elég szívós Becca és a gyomra is bírja a kiképzést, mert különben már rég elhányta volna magát, ahogy ezek a félállatok táplálkoznak. A másik a hím állandó közeledése, amihez még jó képet is kell vágnia.
De eljön az ő ideje is, mikor már jól lakottan böfögve terpeszkedik és párjaként igyekszem beledigtálni a finom "gyümölcsöt"
- Ez nagyon finom! Segíti a gerjedést! - próbálja szavakba önteni a csalit.
* És a cselvetés be is válik, ahogy megrágja a bogyókat még jóízűen elmosolyodik és közelebb húzódik hozzád. Arcotok összeér, úgy bújik hozzád és ha ez egy meghitt délután lenne két szerelmes között, akkor minden bizonnyal egészen másként végződne.
Ám pár perc múlva rángani kezd és maga alá temet. Közvetlen testközelből nézheted végig haldoklását és az utolsó görcsöknél hirtelen kipattannak a szemeid. Immáron rutinos megszálló lélek vagy. Úgy tűnik a másik lélek halálával minden féle várakozás nélkül kikerül a győztes a világból és átveszi a test felett az irányítást.
Aggódva körbeálló hüllők néznek rád és lassan egyikük megkérdezi.
-Jól lenni?
*Ideje, hogy parancsolód ördögi tervét kivitelezd és utolsó vadászatukra vezesd ezeket a lényeket azok ellen, akik annyi asszonyt erőszakoltak meg a rabló portyák közben és még több embert megöltek.

/Viridiel/


Az erdei elfek serege kígyózik az oawa falvaknál. Már nem kell sok addig, míg elérik a törpék hegyeit. A növények hatalmas ork seregre figyelmeztetnek előttük, akik kíméletlenül vadászták az állatokat és fel voltak fegyverrel szerelkezve. Ám Turion fia jól tudja, hogy miért jártak itt.
Egy általad jól ismert nő lép oda hozzád.




-Ha gondolod, átbeszélhetjük, hogy mit kéne tenned. Tudom, hogy feszült vagy. Harc előtt mindenki az. És most nem rólad fog csak szólni.
A nemes elfek mondták, hogy segítsek neked, mert futárként... hmmm, nem pont ebben szereztél jártasságot. De annyit küzdöttél már sötét elffel, hogy az uralkodó ezt értékeli. És talán ez legalább olyan fontos lesz, mint a csapat mozgatása.
*Avel, a harcoktatód kezdett el vagy egy évvel ezelőtt komolyabban tanítani. Akkor is már jó vívó hírében álltál, ám nem a katonák között. És megadatott elég alaklom addigra neked, hogy szembekerülj egy zevadari hadvezérrel, hogy fontosnak látták a félkészítésedet.
Karddal már jó vagy. Az íjjal sosem voltak problémáid. És mágiában mester szintet értél el. Ám nem is sejtette bájos tanárod, hogy ilyen tudásra is szükséged lesz, mint most.
-Minden képen kellenek felderítők. És az ellenség erős. Sokkal jobb lenne, ha először kisebb csapatokkal zaklatnánk őket.

Váratlanul ért a hír, hogy királyom most olyan szolgálatra hív, amiben nem igazán vagyok jártas. Soha nem kellett még sereget irányítanom és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez menni fog.
Örülök persze, hogy ismét szembenézhetek a sötét elfekkel és segíthetek őket visszaűzni saját földjükre, de nem tudom, hogy miként tegyem ezt úgy, hogy nem csak saját magamért kell felelnem.
Az sem igazán tetszik, hogy az orkokkal kell közösködni, hiszen azok legalább annyi problémát okoztak a portyáikkal, oktalan zsákmányszerzéseikkel, mint némely self csapatok.
De félre kellett tenni ellenérzéseimet, mert most talán végre mindenki összefogott, hogy felvegyék a harcot az egyre agresszívabb és láthatóan területfoglalásra elszánt sötét tündékkel.
Most még a kétszínű orkok is hadat állítottak, így tisztában voltam vele, hogy mi, erdei elfek sem vonhatjuk ki magunkat belőle.
Egyelőre szerencsére nem kellett megütköznünk senkivel, így elveszetten haladtam a sereg élén. Felkaptam a fejem, mikor ismerős hang szólított meg és megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Avel! Örül a lelkem, hogy látlak! – ragadtam meg erős szorítással az alkarját. – Bevallom, bár biztos tusos, hogy nem érzem alkalmasnak magam a vezetésre. Nem irányítottam soha ennyi embert még, azt sem tudom, hogy kezdjek neki. – ismertem el. – Szívesen veszek minden segítséget. – bólintottam.
Aztán hallgattam, hogy mit mond, hiszen bíztam benne, hogy nem véletlenül adták mellém, valaki jobban hitt bennem, mint én magamban.
- Természetesen, ad ki a parancsot a nevemben. De előtte talán a knuuthoz, Tech-hez is kéne küldeni egy hírvivőt, hogy tudja megérkeztünk és nehogy nekünk támadjanak véletlenül az emberei.

/Viridiel/



A lány bólint. És mosolyog rád.
-Nem is vagy benne olyan rossz. Már most tudod és érzed, hogy a kulcs az lesz, hogy a csapataink tudjanak egymásról. És ebben mi vagyunk a legjobbak. A hírnök az orkokkal maradhat és rajta keresztül őket is elérheted telepatikusan. De nem szabad elfeledned, hogy róluk csak annyit fogsz tudni, amennyit az összekötő visszaüzen neked.
Lesznek nekik is kisebb csapataik járőrnek valószínű. És ezért nem szabad meglepődnünk semmin.
* Enyhe feszültség érződik rajta. Szavaiból is kitűnik, hogy zavarja őt az, hogy Awyrisben mindent valós időben beszélnek meg akár akció közben is. Ám ha most nem gondolkodtok előre, akkor könnyen olyan kaotikus lehet a helyzet, mint Össznépinél. Ahol három elf segített bejutni az embereknek az erődbe több csapatba szétosztva. Ám a kritikus pillanatban majdnem késlekedett a sereg elindítása, hiszen a rájuk bízott lombtünde épp Uráldurral beszélgetett.
-Az oughwariak már napokkal előttünk járnak. Lehet akár egy hét előnyük is. A királyok megbeszéléséről ők egyből tovább is indultak, így ez nem csoda. A jelenlétüket pedig a jelek szerint nem nagyon titkolják. Ha vannak kémeik erre felé az éjtündéknek, akkor könnyen meg fogják találni a táborukat.
Most az a fontos, hogy mi is megtudjuk az övéket. Elvileg csak a bányában vannak drowok, a törpök által bekerítve. De ne vegyünk semmit biztosra, ami miatt túl nagy árat kellene fizetnünk, ha meglepnének minket!
* Egy kicsit szó nélkül lépkedett melletted kristálypáncéljában. Megvárta, hogy válaszolsz-e valamit ezekre. Nem akart elkeseríteni azzal, hogy igen ritkán találnak északi elfek legyőzőre.
-És azt is jó lenne átgondolni, hogy miben tudunk segítségükre lenni majd a bányánál. Nem a megszokott terep lesz számunkra. És nem is számíthatunk a csupasz sziklák között a növények segítségére. Ráadásul ahogy elnézem, nem a mi éghajlatunk van ezen a vidéken. Faggattam a bölcseket is, de azt mondják, hogy teljesen megszokott, hogy a kontinens dél-keleti csücskében télen szárazság van. Már egy hónapja nem volt kiadós eső. Nyáron viszont mint az özönvíz, úgy szokott esni.
A jó hír az, hogy ahol a csata készülődik, ott elvileg pont fordítva van. Nyaranta borzasztóan száraz a klíma. De ezekben a hónapokban a természet megelevenedik és segítségünkre lesz.

Bár a nemes elf szavaitól sem érzem alkalmasabbnak magam, azért legalább tudom, hogy ostobaságot sem csinálok, így elküldök először egy három fős csapatot, hogy keresse meg az orkok knuutját, aztán megfontolom mit mondott Avel az időjárásról, ami úgy látszik nekünk kedvez, meg a selfek lehetséges helyzetéről.
Közben a sereg tisztjei teszik szerencsére a dolgukat és hamarosan egy felderítő érkezik hozzám, azzal a hírrel, hogy láttak egy kisebb éjelf csapatot a nem messzi hegyen. Ez azt mutatja, hogy Avel jól számított, hogy nem csak a bányánál bukkanhat fel az ellenség.
Kérdőn nézek tanácsadómra, mit tegyek most?
- Szivesen megnézném egy csapattal őket. Száz embert ha mellém adsz a végére járunk és ha lehet, megöljük őket. A száraz területeken nagy veszélyt jelentene még egy kis előörsük is, ha megmarad. Bár megállitani igy sem tudnának.
Egyáltalán nem szeretném, ha Avel vezetné a csapatot, akik a selfek ellen vonulnak és már nyitom is a szám, hogy megmondjam legyen más a vezető, hiszen ha megölik, akkor az nagy veszteség lenne nekem is meg a seregnek is. De aztán rájövök, hogy most nem az én érdekeimet kell nézni, hanem a seregét.
- Rendben, de ne menjetek bele semmilyen túl veszéyes helyzetbe, mert lehet csapdába csalnak és szükségünk van rátok. - jegyeztem meg azért. - Tájékoztass, ahogy lehet. - bocsátottam útjára.

Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Avel és a csapata fél nap múlva hirtelen elveszti minden kapcsolatát a sereg többi tagjával.
4-6-ig -Avel fél nap múlva üzenetet küld neked: "Megtaláltuk őket! Egy vulkán tetején a kősziklák között rejtőznek.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

/Viridiel/

/Userrel Skypon egyeztetve/


A csapat elindul és rutinos harcosokat visz magával, akik felderítésben és nyomolvasásban kiválóak, ahogy akkor is megállják a helyüket, ha meg kell magukat védeni.
Ám fél nap múlva egyszer csak nyomuk veszik. Félóránként jelentést küld neked mentorod, sokszor csak azért, hogy jól vannak. A természettel üzennek, hamar megkapod a telepatikus üzeneteit. De már egy órája semmit nem mond.
Nem csak te izgulsz érte, ezért egy nemes elf lép oda hozzád kristály páncéljában. És kimondja azt, amitől mindenki tart.
-Nem jellemző Avelre, hogy belefeledkezne valami érdekesbe és nem szól. Lehet selfekkel csaptak össze és átkaik miatt nem tudja használni a képességeit.
Küldjünk erősítést neki?
* Elfog az érzés, mint mikor a horror filmekben mindig elküldtök egy embert megnézni a villany biztosítékot... Ja nem! Mivel középkor, Viridiel soha nem látott ilyen műveket.
Egy darabig jól megy minden és kissé meg is nyugszik a parancsnoknak kinevezett hírnök, hiszen tapasztalt harcosok és nyomolvasók tartottak a nővel és a jelentés is menetrendszerűen érkezik......egészen délutánig, aztán már órák óta semmi.
A sereg persze halad előre rendületlenül és egyre közelebb jut a céljához, de nem túl jó hír, ha eltűnik száz képzett elf harcos.
És nem csak ő érzi így, hanem a nemes elfek közül is felkeresi egy.
- Nem küldhetünk még több embert, lehet, hogy csapda és így akarják lefaragni a csapatot, vagy szétforgácsolni. Egy ember megy és az én leszek. Vedd át a parancsnokságot, amíg vissza nem térek, ha meg nem jövök, akkor tudjátok a dolgotokat. - határozta el magát és érzi, ahogy kissé megkönnyebbül.
Úgy döntesz, hogy ahhoz fordulsz, amihez a legjobban értesz. Hiszen nálad tapasztaltabb vezetők is vannak, ám jobb túlélő aligha. Számos alkalommal kerültél ki az éjtündék fogságából. És most is úgy látod helyesnek, ha magad nézed meg, miben segithetsz.
A katona csak bólint és jól tudod, hogy hamar ki fogják osztani a feladatokat nélküled is. És te megindulsz ahhoz a hegyhez, amin selfeket láttak és rejtélyes módon eltüntek az odaküldöttek.
Már messziről látod, hogy füst száll fel a vulkán felett. És ahogy közeledsz, egyre jobban kivehető, hogy ennek az oldalnak egy igen méretes része lángokban áll. Nem sokkal a kráter szélétől kezdődik és patkó alakban terjedt, ami igen ritka természetes tüzeknél.

Hamar felszerelkezem és útnak is indulok, mert hirtelen könnyűnek érzem magam és energikusnak, mintha tehertől szabadultam volna meg.
Nem lehettek olyan messze, így kiléptem és pár óra múlva gyanakodva szagoltam a levegőbe. Füst szag volt tévedhetetlenül.
Aztán már meg is láttam a fák csúcsa felett a füstöt és a lángokat, melyekben biztos voltam, hogy nem a természet gyújtotta, hiszen így nem égett volna a zöld soha.
Már biztos voltam benne, hogy a csapatot valami baj érhette. Óvatosan osontam felfelé, kikerülve a tüzet és nyitva tartva a fülem, a szemem és az érzékeimet, melyek a növényekhez fűztek.
Ahogy felfelé haladok, a növények "halálsikolyai" mellett egyre inkább kivehetővé válik, hogy a tüz belsejében csata zajlik. A növények még igy haldokolva és kitikkadva a hőségtől és a szárazságtól is értesitenek dolgokról, de nagyon lassan.
És egyre biztosabbá válik, hogy akik harcolnak az én csapatom. De valami sötét erő is belengi a tájat. Át kell jutnom a lángoló fák övén vagy fentről, a kopár kövek felől meg kell kerülnöm a patkót, ha közelebb akarok jutni.
Néha fintor fut át az arcomon, ahogy az égő növények hangjait hallom, hiszen nem tudom kizárni a gondolataimból őket. Főleg,, mert még utolsó perceikben is információkkal látnak el.
Az enyémek csatáznak a tűz közepén! Muszáj oda jutnom hozzájuk, bár érzékelem a gonosz erőt, ami a területet belengi.
Nem hagyhatom, hogy itt haljanak meg.
Arra megyek, amerre a leggyorsabban odajutok, ha ez a tüzövön keresztül kell, hogy menjen, akkor ott megyek. Bár farkasként gyorsabb lennék, de a tűz most visszatart.
Ha túl vagyok a lángokon, akkor íjamat előkészítve rohanok tovább és ha meglátom az ellenséget azonnal igyekszem lőni.

/Viridiel/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Viridiel közel megy a tűzhöz, de óriási hőség csapja meg. És elég széles vonalban ég már a növényzet, hogy komolyabb égési sérülés nélkül biztosan nem tudna pusztán átszaladni. Ki kell valamit találnia vagy kerülnie.
Ám hősünk szerencséjére egy lehetőséget talál. Egy patak csörgedezik épp csak a kiszáradás szélén eme csapadékszegény hónapban is még. Bár eloltani nem lehetne még akkor sem, ha mágiáddal arra akarnád irányítani, ám ruhádat és bőrödet bevizezve elegendő védelmet ad arra, hogy átjuss a túloldalra és kellően hidegen tartson.
Odabent hamar megtalálod a fajtársaidat, akik elkeseredetten vívnak egy három méteres démoni szörnnyel.
A kristályvért és a víz együttesen sikeresen megvédi a fiút a lángoktól és így már sértetlenül átkelt a tűz másik oldalára, ahol az embereit szorongatják és most már azt is látja, hogy ki és, hogy miért érezte azt a sötét erőt.
Soha nem látott még ilyen teremtményt, de csak valami sötét elfek által megidézett ocsmányság lehetett.
Kardot ránt és maga is a szörnynek indulok, szemével Avel-t keresve, hogy csatlakozhasson hozzá.
Ahogy közeledsz felé egyre nyilvánvalóbb, hogy a lombtündék nem bírnak el vele. Meggyullad körülötte a száraz bozót és egyre jobban szorulnak hátra. És hatalmas, három méteres pallosával a csontdémon olyan támadásokat tud suhintani, melyeket alig-alig védenek a tieid.
Avelt nem látod, ám embereid még rosszabb hírrel fogadnak.
-Valamit csináltak velünk és nem tudunk mágiát használni. Még kommunikálni sem telepatikusan. Kisebb démonok túl gyorsan futottak, és nyomukban meggyulladt minden. Mire visszavonultunk volna már bekerítettek a tűzzel.


/Kockadobás: Hatos

1-3-ig -Ismerős érzés fog el. Uráldur és emberei megpróbálnak téged is bevonni a dekoncentráció átkába. Ám időben észreveszed a csapdát.
4-6-ig -Ismerős érzés fog el. Uráldur és emberei megpróbálnak téged is bevonni a dekoncentráció átkába. Mivel épp a harccal és a pokoli teremtmény csapásaival vagy elfoglalva, sikerrel. Nem kellett volna a nyílt terepen rohannod a szörny felé!/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Amikor végigsöpör rajtam az érzés, már tudom, hogy ennek az egésznek a sötét elfek vannak a hátterében, még ha jelenleg nem is velük harcolnak a többiek és ebben csak megerősít Avel egyik emberének szava, ahogy elmondja nem tudnak mágiát használni.
Bár most már mindegy, ezen a kiégett, hamuval borított földön nem is tudnánk.
Kristálykardom még így is megvillan a fényben, ahogy a lény felé indulok.
- Vond vissza az embereid felét és alkossatok a tűz széléig egy kört. A tűzön kívül lesznek a selfek, arra koncentráljatok. Én meg a többiek addig megpróbáljuk megölni ezt a förtelmet.
Azzal máris igyekszem úgy helyezkedni, hogy a lábába tudjak vágni ennek a démonnak.
A csapat fele minden erejével koncentrálni kezd a tüz felé visszahúzódva a zevadariak jelenlétére. Ám sem a haldokló, sem a még épp növények nem találják őket. Nagyon nehéz jelenleg, de tudják jól idő után, hogy ha egyszerüen ott rejtőznének, akkor megtalálták volna őket.
Eközben a démon lábára vágok egy jókorát és az megroggyan egy kicsit. Iszonyatos hőség csap felém és perzsel meg a sebből kiáramló meleg.
A lény igyekszik visszafelé vonszolni magát. Mögötte már lángol a növényzet és jól láthatóan a tüzbe próbál előlem menekülni, miközben két olyan gyors vágást megereszt felém, ami alatt én csak egyet tudnék a leggyorsabb szúrásomból csinálni. Három méteres pallosa engem céloz, miközben a velem maradt többi elf is próbálja ütni őt, de hasztalan.
A tüz természetesen felriasztja az aljnövényzetből az állatokat és ijedten menekülnek. Ahogy a madarak is felemelkednek fészkeikből és igyekeznek minél messzebb repülni a pusztulástól.
Talán a szörny a kardomtól ijedt meg, de tény, hogy egyrészt sikerült megvágnom, másrészt azonnal visszakozni kezdet, fel a hegy teteje felé és bele a lángokba. Biztos voltam benne, hogy a tűzből nyeri az erejét, de nem volt ötletem, hogy mivel olthatnánk ki.
A patak ahol megmártóztam, majdnem ki volt már száradva, abból nem lehetett volna még akkor sem sok vízre szert tenni, ha épp mindenkinek működik a mágiája.
A kreatúra azonban nem csak hátrál, hanem közben villámgyorsa támad is, ami elől alíg bírok elugrani és elgurulni az utolsó pillanatban. A többiek azonban megsebezni sem tudják.
- Aki tud, nézzen az állatok szemével, hátha találunk megoldást! - kiáltom oda, ahogy sikerül talpra kecmeregnem, aztán újabb csapást indítok a másik lába ellen.

/Viridiel, userrel egyeztetve/


Ádáz küzdelmet folytatsz a szörnnyel és hamarosan, ahogy egyik melletted álló feljajdul, hirtelen üt beléd a felismerés. Hiszen az előbb is csak a te általad érzettekre tudtak hagyatkozni.
-Fene, még mindig blokkolják a varázserőmet. A madarak szemével akartam látni. De ezek szerint hallottuk az előbb a te telepátiádat, hogy mit éreztél a növények felől hangokat...
*Úgy tűnik a többiekre még mindig hat a dekoncentráció. Ám némileg javult azért a helyzetük azzal, hogy idejöttél. A patak lehet elég lenne egy nagyon pici ösvényhez, amin keresztül csúnyán összeégve, de ki tudnátok szaladni, ha eltéríted. De választanod kell, hogy harc közben felderítesz a madarak szemével vagy a patakot téríted el és mented ezt a pár megmaradt túlélőt.
Már tudja Viridiel, hogy hiába nem észlelik a többiek a selfeket, akik továbbra is zavarják őket, de valami csoda folytán őt nem. Vagy csak sikeresen állt ellen az előbb. Még mindig a közelben vannak, de itt csapdába kerültek és ki kell jutniuk innen.
A patak talán segíthet, még ha csak kis mértékben is.
Hagyja a lényt menekülni és ő is visszavonul, majd a vízre koncentrál, hogy elkanyarítsa és egy kis darabon, ahol egy- vagy két ember átfér oltsa el a tűzgyűrűt. Ott kijuthatnak.
- Figyeljetek, ha azon a részen kialszik a tűz, fusson ki mindenki! - szólítja fel a társait és mindent bevet.
* A terved sikerül és a csata úgy tűnik véget ért. És óriási szerencséd, hogy ez ellen a félelmetes bestia ellen legalább ennyien tudták tartani magukat. És ahogy a patak eléri a lángoló avart gőzölögve párolog, de kitart annyira, hogy egy kis ösvényen kis rést biztosít a számotokra.
-Avel még fent van a hegyen. Nem hagyhatom itt!
*Már nem hallod az itteni emberek fegyvereit, mint amikor harcoltak a pokoli teremtménnyel. De fent, a kopasz sziklák egy igen méretes darabja mögül jellegzetes hang hallatszik. Van elég tapasztalatod megismerni ahogy hagyományos fém csendül a kristálypengéhez.

Miután kimenekültünk, csak akkor szólal meg az egyik ember, akit Avel magával hozott és ettől azonnal megtorpantam.
- Azt mondtátok nem tudjátok hová lett, é most ezzel jössz! - csattantam fel, hiszen értékes időt vesztettem, a nő meg veszélyben van, ezt már kétségkívül most már hallom is.
- Ti menjetek vissza a sereghez, én megyek Avel-ért. Nyomás! Ha már működik a mágiátok, akkor próbáljátok meg hátha felfedezitek közben a selfeket. - intek a maradék csapatnak, én meg rohanok a hang irányába.
A hegy teteje felé veszem az irányt, ahol még lehet néhány túlélő. Ám ezzel egyre jobban kiszolgáltatom magad az itt bújkáló ellenségnek. Hiszen valóban nem a növények között bújtak, ahol könnyen rájuk bukkantak volna a felderitők.
Odafent Avel három másik megmaradt nemes elffel viv elkeseredett küzdelmet a selfekkel. És köztük megismerem azt, aki annyi bánatot okozott nekem. Uráldur is több halott lombtündével boritotta véres köveken küzd épp harcoktatómmal.
Igen szorongatott helyzetben van, hiszen másik pengéjével pedig az Első Lord egyik katonáját kell feltartania. És hirtelen az egyik awyrisi holtan esik össze a távoli ijászok sortüzétől.
Valamelyiket legalább jó lenne megtámadnom, mielőtt három irányból összeroppantják a védelmét...
Hamar meglátom, hogy tévesen ítéltem meg, hol kell keresni az éjtündéket, mert azok a hegyen bújtak meg. Most Avel-t és három emberemet szorongatták és amikor megláttam, hogy ki vezeti őket.........A düh elöntött!
Szerencsére még azelőtt magamhoz tértem, hogy ostobaságot csináltam volna és helyette hideg nyugalom száll meg.
Mivel Avel komoly csatában van Uráldur-ral, inkább a másik ellenségétől szabadítom meg, lehetőleg kerülve, hogy az íjászok cáltáblája legyek.
Kristálykardom útját állja a nő támadásának és a pengén végigcsúsztatva sajátomat, a keresztvasnál rántottam rajta egyet, aztán előre szúrtam a fickó gyomra felé, megpróbálva felnyársalni. Aztán a többieket szándékoztam sorra venni, hogy a végére tartogassam az inyenc falatot.

//Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Ami odaérek az áldozatom háta mögé, a hadvezér sem tétlen. Kihasználja pillanatnyi időzavarát a nőnek és a páncél által még nem védet részre suhint a pallosával és az azonnal térdre rogy, miközben végzek az egyik támadójával.
4-6-ig -Uráldur észre sem vesz, telejsen belefeledkezik a harcába. Ám a nemes elf még túl kemény diónak bizonyul számára és hibátlanul háritja a három irányból egyszerre érkező támadást.//

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

/Viridiel/


Amíg oda nem érsz, az erősítés megérkezett és már eddig is arról tanúskodott az erdei elf lány kitartása, hogy páratlan a tudása közelharcban. Csak abba gondoljunk bele, mennyi idő telhetett el, amíg az átok miatt elveszett a kapcsolat és ti érzékeltétek a jelentés hiányát! Fél óránként jelentkezett a csata előtt.
Kimerítő lehetett a harc a hagyományos fegyverrel talán nem is sebezhető szörny és idefent a selfek ellen. Kész csoda, hogy az eddig megmentetteket életben találtad. És nagy veszteség az a seregnek, hogy ilyen jó harcosok közül elhullottak sokan.
Ám hárommal már nem bír Avel sem és lábát tönkre teszi a súlyos fegyver csapása. Még megpördült a tengelye körül. Két kardjával szelte a levegőt és elcsapta a kardokat, de Uráldur támadása lent érte, nem ahol várta. És bal kezét kardostól leteszi a földre egy pillanatra, hogy felfogja az esés erejét, de amint megpillantja a mentésedet, hogy egyik ellenfelével végeztél, bólint neked.
Ilyen súlyos sebbel még két ellenféllel sem tudna dacolni, de most ketten vagytok kettő ellen. És az Első Lord nem is tervezi lovagiasan végére járni az csatának. Fuldokolni kezd mentorod és a pók ház feje pedig nem rántja vissza fegyverét. Hirtelen megragadja a véres pengét, nem vágja meg az éle a kezét, ha nem mozgatja a vason. És a kard markolatgombját buzogányként használva vág feléd. Miközben hű beosztottja távolról próbálja a nőt piszkálni, kihasználva azt, hogy helyhez kötve könnyen védekezik egy hátra lépéssel, míg Avelnek nehéz helyzetből kell védekeznie.

Tudom, hogy nem hiába Avel volt a tanárom és, hogy azok a harcosok, akiket maga mellé vett a sereg színe java, hiszen mennyi időn át kitartottak és még most is állja a sarat megmaradt pár emberével.
Sajnos nem vagyok elég gyors és bár reménykedtem, hogy sikerül, még sem tudok időben odaérni Avel-hez.
A fogamat csikorgatom, ahogy látom Uráldur kardját megvillanni, aki most is tisztességtelenül harcol, nem szemtől szembe, hanem orvul, kihasználva, hogy a nőt máik self is támadja.
Nem kell seborvosnak lennem, hogy tudjam, ezzel a sebbel Arvel nem áll talpra egyhamar, így csak annyit tehetek, hogy elvonom az éjtünde vezér figyelmét róla és bízom benne, hogy annak emberét még sebesülten is le tudja győzni. Nem veszíthetem el!
Komoran visszabólintok neki, aztán úgy próbálok helyezkedni, hogy Avel és az Első Lord közé kerüljek, a kristálykarddal igyekezve átkait megtörni és megfogni csapását, amit bunkósbotként ejt meg saját fegyverével.
Nem kis kardot forgat, így meg kell vetnem a lábam, ha meg akarom állítani, hogy aztán félrecsapva azt előre szúrjak, meghátrálásra késztetve, ha nem akar felnyársalódni.
- Eredj vissza a démonok közé, ahonnan előmásztál! – kiáltok rá.

/Viridiel/


Az ifjú lombtünde már nem kisfiú, tartja magát és kivédi a nem túl gyakori támadási módszert. Ám Uráldur átokhoz folyamodik és a bénítás igézetét indítja útjára, hogy amennyiben nem sikerülne, akkor két kézzel fogva a pallosát, egyikkel még mindig a pengét, a másikkal már a markolatot maga előtt keresztbe tartva felkészüljön a védekezésre.
Ám ha sikeres a támadás egy pillanatok alatt lándzsaként használva ezt a fogást beszúr a rá támadó válla alatt, ahol mindig gyenge pont a páncélokon és támadható hely. A kardot forgató jobb kezét nézte ki célpontnak.
Eközben Avel kétségbeesetten megszólal Virihez.
-Csinálj valamit, mert így nem sokáig tartani majd magunkat!

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Sikertelen az átok
4-6-ig -A rontás megfogan./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Nem tudom miért támadott így Uráldul, bár meg kell vallani nem is igen érdekel, mert most leköt az, hogy megvédjem mind Avel-t, mind magamat és állni tudjam az erőteljes csapást, ami sikerül is.
Kicsit el is feledkezem róla, hogy nem csak a fegyverétől kell félnem, hanem a sötét mágiájától is, egyelőre csak arra koncentrálok, hogy védekezzek, majd visszatámadjak.
Mielőtt még visszahúzódna, érzem, ahogy pengém eléri a kezét, bár nem sebzem meg csak könnyen, már ez is sikerélmény.
Tudom, hogy ezzel talán csak felhergeltem és már épp elégszer kerültem szembe vele, hogy tudjam jobb kardvívó nála, így ismét védekezésbe vonulok vissza, megpróbálva kifordulni a szúrása elől.
- És mi a csudát csinálhatnék, egy árva fűszál sincs a közelben! – lihegem az erőfeszítéstől.
Kétségbeesetten próbálom elérni a ragadozómadarakat, amik talán még visszafordulhatnak, hogy hátha megzavarhatják a selfek támadását, de kérdéses, hogy a tűz miatt visszajönnek-e.