/Yuban/


Óriási szerencséje van hősünknek az óriások ellen. Ő feje mellett is jó méterekkel süvít a kőszikla és összes falubélije mellett is. És így a lendületük nem törik meg a roham idején. És nagy erővel tudnak odavágni.
Igaz két szövetségesüket agyon vágja a "laszti", köztük azt az öreget is, aki a vezetőjükként beszélt a bőrmívessel, de ez nem biztos, hogy érzelmileg hátra kell vágja őt. Megtette azt, amit a Sors és családja megmentése megkövetelt. És ez második alkalom, hogy ezek a szörnyű nagy lények mostanában orkkal találkozva csatába keverednek velük. Talán egyszerűen tovább engedték volna őket, ahogy a felderítőikre eddig sem támadtak...
Oldalra fordul és miközben a kőbunkó elsüvít mellette, a jobb kezét levágja fejszével a tímár. És ellenfele riadtan menekülőre fogja. A csata első pár ütésváltásában négy nagynövésű rogyik össze holtan és a többiek -a félkezűhöz hasonlóan- simán hátrálnak, menekülnek.
Az agyarasok rád néznek, hogy kell-e őket üldözni? Habár szakállas barátaitok fejében kérdésként ez meg sem fordul, szedik a melákok után apró lábaikat.

Egyelőre Yuban megy előre, mint egy lejtőn elindított szikla, ami elé nem jó oda állni, így nem nagyon tud arra figyelni, hogy ki hogyan áll a harcban és ha fél szemmel látta is a két törpe szomorú végét, nem nagyon hatotta meg, hiszen nem ismerte őket még annyira sem, hogy bajtársának mondhatta volna őket.
Neki igazán az óriásokkal sincs sok baja, de most az útjában álltak és azt most nem engedhette meg magának, hogy emiatt időt veszítsen.
Lehengerlő támadása nem marad siker nélkül és számítása is bejön, habár nem nagyon agyalt rajta, csak cselekedett.
Éles fejszéje megtalálta az utat a húson keresztül az ízületek között és úgy vágta le a behemót karját, mint a pinty. Az nem is tétovázott ezért sokat, hanem azonnal menekülőre fogta, amit Yuban egy elégedett horkantással és vérrel összefröcskölt arccal vette tudomásul.
Ekkor már majd a fele ellenfél holtan terült el előttük, a másik fel pedig menekült.
A tímár nézte az óriások után rohanó törpéket, de aztán megrázta afejét, ahogy látta társai tekintetét.
- Nekünk a falunkban van dolgunk, ez az ő harcuk. – jelentette ki, aztán a vállára kapta a baltáját és elindult arra, amerre eredetileg is tartott.

A gyászoló mester átgázolt az ellenségen és egy ideig békés lesz az útja hazafelé. Ám ahogy Szauron tekintete is vészjóslóan vándorol, úgy a Mesélő is a nyugodt sétáról inkább Donak felé fordul. Aki ezúttal ismét bajban van.
Egy széles völgyön vezet az útja, mely jó lehetőség akár a több tízezres horda számára is, hogy kényelmesen haladjon át rajta. Ám keresztbe egy óriás haladt át nem sokkal ezelőtt méretes lábnyomot hagyva maga után. Jó lehetőség kinyomozni, hogy vajon merre ment és hol is vannak a többiek.



Ám most még nem érték utol. Tíz-tizenöt méternyire az hegyoldalban kezdődő fáktól szárnysuhogás üti meg a fülüket és a lombok felett közvetlenül repülő hárpiák egy tucatja csap le a csapatra. Egyetlen íjászod van még mindig és ők távol maradnak a fegyvereitektől. Szűk fordulókkal manővereznek körülöttetek és igyekeznek valamelyikőtöket hátulról megragadni, hogy karmos lábukkal magasba ragadják.
Egyikük egy egész testében tollas madárnak tűnik, csupán feje az, mely ork nőre hasonlít agyaras szemfogaival. Egy másiknak teste és arca egy meztelen elf nőjére emlékeztet szárnyakkal és madárszerű lábakkal. A többiek többé-kevésbé ember nő és madár különböző mértékű keveredésének tűnnek.

Mivel óriás nyomokat keresünk, így igazán elégedett lehetek, hogy találunk egyet, ami elég tisztán követhető. Azonban alig kezdjük el követni, a Vonyítók felkapják a fejüket, de már mi is halljuk a szárnysuhogást. Felnézve jó pár hárpiát pillantok meg és mi egy szép nyílt területen vagyunk.
- Kört alkotni! És mindenki vesse a hátát a másiknak! - kiáltom, mert nyilvánvaló, hogy azt a taktikát választják, hogy elszakítsanak minket és aki magára marad, azt elragadják. - Ihora lesz középen. - intek az egyetlen íjászunknak.
Hiába a gyors reakció, ám a farkasháton lovaglók nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel. Az egyiküket az elf arcú nő felkapja a magasba társa hátáról és elkezd vele emelkedni.
Persze! A Vonyítók!
Dühösen látom, ahogy egy egyiket magával ragadja az egyik szárnyas dög. Kezemben meglódul a dárda és megcélzom a szárnyát, hogy még időben engedje el.
Hamar elengedi a hárpia, hogy ki tudjon térni és bár nem találtam, társam legalább kiszabadult és földet érve láthatóan semmi baja sem lett nagy szerencséjére.
Ám ezeknek a teremtményeknek borzasztó jó a reagálásuk, nehéz őket eltalálni.
Nyílt terepen, hatékony íjász csapat nélkül nem sok esélyünk van ellenük, így újabb parancsot adok ki.
- Lassan hátráljunk a fák felé. El kell érnünk azokat, ott kénytelenek leszállni, vagy elhúzni.

Ahogy lassan vonultok a fák felé, sikeresen tartjátok magatokat, míg a Vonyítók ezzel ellentétben a sebességre tettek és már hamar az ágak védelmében voltak.
Ám gondod nem oldódott meg, csupán egy akadályon jutottatok túl. Még mindig két nép nyomait kell kutatnod és ebben nem szerepelnek szárnyasok. Szerencsére az emberarcú csirkék csak portyáztak, a fáknál feladják és tovább állnak.
Így további veszteség és sebesülés nélkül eléritek a fák védelmét és úgy látszik a hárpiák sem voltak annyira éhesek, hogy kitartóbbak legyenek, így lassan felszívódnak a felhők között.
A feladatotok ettől a kis incidenstől sem változott, követnetek kell a lábnyomot, bár a csapatnak meg volt a véleménye az óriás vadászatról, hiszen eddig nem volt különösebb baja az orknak velük, annál inkább az éjtündékkel.
Az erdőben hosszú séta veszi kezdetét, mire a nyomolvasód egyike megáll egy ponton. Ott vannak a Vonyítók is. És közösen a földet nézik. Hol itt, hol ott elsöpörve a földről az avart.
-Törpe. Vagy valami más. Nem rég az óriás nyomai mellett haladt el közvetlenül.

- Láttam már törpe lábnyomot, az nagyobb volt. - vakarom meg az állam, ahogy én is csatlakozom a felderítők tanácstalanságához. - A termetükhöz képest a lábuk elég nagy. - magyarázom azoknak, akik még nem láttak olyat. - Minden esetre úgy néz ki, hogy a lábnyom gazdái is az óriásokat követik. Ha megyünk tovább, valószínűleg megláthatjuk őket. Csak óvatosan. - intem a csapatot és tovább indulunk.
- Ha nem törpe, pedig ők élnek itt; akkor orkok. Egy másik felderítő csapat.
Vagy valamelyik másik humanoid faj. A bakancsa értelmes lényre utal. És enyhén sietett, de csak kicsit gyorsabb tempóval, mint egy átlagos gyaloglás.
Utol fogjuk érni.
Mondta és a csapat tovább halad. Az erdő pedig balsejtelmesen csendes előttetek. És csak súgva kérdezi a másik felderítő kis idő múlva.
- Van még más faj is, aki jön a bányához felszabadítani?
Azt kizártnak tartom, hogy ork felderítők nyomai lennének, hiszen mi vagyunk itt az egyetlenek, elég messze vagyunk a földünktől, hogy ne lehessen más. Viszont egyre gondterheltebben ráncolom a homlokom, mert úgy vélem kezdem sejteni kié, vagy kiké lehetnek azok a csizmák.
- Nagyon óvatosak legyetek, ezek minden bizonnyal annak nyomai, aki az éjjel megtámadott minket. Éjtündék! És nem csak a fegyverben jártasak, ahogy tudjátok, hanem a mágiában is. Bár valószínűleg egyedül van, meggyűlhet vele a bajunk.
Kissé legyező alakban haladunk előre, vadászokhoz méltóan, halálos csendben.

Lassan közeledtek a fennsíkhoz a hegy oldalát megmászva és még az erdőben megállít téged az egyik Vonyító.
-Igazad volt. Most már tisztán érzem. -szagol bele a levegőbe- Zevadariak szaga keveredik óriásokéval. És feszültek, mintha harcra készülnének.
*Rád néznek, hogy most mit csináljanak. Nem ütnek zajt Donak tapasztalt emberei, így érnek feljebb a hegyoldalba és a fiatal ork bólint, amikor a Vonyító elmondja, hogy mit érez.
- Közelebb megyünk, hogy lássuk is ne csak érezzük őket. Remélem tényleg összeugranak, akkor csak azzal kell végeznünk, aki a végén életben marad. - vicsorította ki agyarát Donak.
Még mindig legyező alakban másztok tovább egyre feljebb. És az utolsó száz méteren kopár sziklák fogadnak, mely peremén csendes minden. Egy szobor áll a szélén és a szél baljós hangon morajlik a kövek között. Már majdnem ott vagytok, a farkasháton lovaglók is figyelmztetnek, de mindenki érzi az orrában már összetévesztheteltenül, hogy fent a párkányon túl egy tábor van. És a két faj izzadságteli szaga lengi be.
Majd a nyilt terepen félig sem juttok, mikor a szobor megmozdul. Ha még nem láttál kőóriást, akkor meglepődhettél rajta. És egy sziklával téged vesz célba. De a hegyesfülüek is ijjal és mágjával kezdik el szórni csatasorotokat, ahogy kibukkannak fent.
Több másik óriás is csatlakozik a megdobálásotokhoz.

/Kocka dobás: Hatos
1-3-ig -kisebb sérüléssel a dobás méretéhez viszonyítva megússzátok a váratlan támadást
4-es -két embered meghal, de a többiek sértetlenül megússzák, ahogy fedezékbe vonultok
5 és 6 -Donakot is leteríti vagy egy kőszikla és öt emberedet megsebesítik az íjászok és a dobálók, kettő közülük fulladozik a szürkebőrűek átka miatt./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

- Vissza! Vissza! - ordítom, ahogy éppen csak sikerül kikerülnöm a megéledt kőszobor dobását, de akkor már tudom, hogy szépen belesétáltunk a csapdájukba. - Ezek együtt vannak! Mindenki igyekezzen lefelé!
De mivel én vagyok a csapat vezetője, én igyekszem fedezni a többieket, akik közül szerencsére mindenki harcképes marad, így nincs akadálya, hogy visszavonuljanak.
Gyorsan az engem támadó felé dobom a dárdát, a fejét célozva, aztán visszakozom a többiek után, ha sikerül.
A dárda telibe kapja a nagy darab szörnyet és hamar le is pattan róla. Pedig nem kis erővel suhintottam meg, de ezek szerint ezzel a fegyverrel így nem lehet megsebezni őt.
A többi óriás viszont nem egy alfaj, különbözőek vannak köztük. És hatalmas léptekkel szaladva rohannak most le utánunk. És mögöttük félig elbújva újdonsült szövetségeseik.
A hegyoldalon már több esély van ellenük, hiszen akad rejtek valószínűleg, így kihasználva a lehetőséget, azt az óriást, aki nem kőből van, megpróbálom a karddal elkaszálni egy szikla fedezékéből, aztán rohanok lefelé a következő fedezékhez.
Az égimeszelő elesik, ahogy a lábát súlyosan megsebesítem és fahusánggal agyon akar csapni, de szerencsére már gondoltam erre és csak hűlt helyem fogja ütni.
Ha van olyan helyzet, hogy bottal üthetik a nyomunkat, akkor ez az. Lassan a roham lelassul és már nem üldöznek minket olyan vehemensen. Különösebb veszteségek nélkül túléltük.
Ám halljuk, ahogy az éjtündék igyekeznek újjá szervezni magukat.
A rohanást lassítjuk, ahogy az óriások elmaradnak kissé mögöttünk, de a veszély még nem múlik el, hiszen tudom, hogy az éjtündék valószínűleg végezni akarnak velünk.
Az egyik Vonyítót elküldöm a főtáborba Maruk-hoz, hogy hozzon erősítést, a többieket magam köré intem.
- Csak annyira szóródjunk szét, hogy lássuk egymást és rejtőzzünk. Ha valaki meglát egy tündét vagy egy óriást próbálja megölni, aztán gyorsan változtasson helyet. - mondom el a tervemet. - Lekössük őket addig, mag az erősítés meg nem jön.

Az óriások párban érkeznek és mind mögött egy-egy self bújócskázik így a parancsod -ami az első elbizakodott támadás alatt jól bevált- most kevésbé hatékony. Nem futnak bele a lesből támadásba azonnal és gyakran megszorulnak orkjaid, amikor vehemens ellencsapásokat kapnak. Egyedül az íjászotok az, ki két böhöm nagy ellenfelet le tud teríteni.
Érzed, hogy ez így nem lesz könnyű. Ők sokan vannak és szövetségeseik miatt jobban szervezettek.
Kis idő múlva nyílvánvalóvá válik, hogy az óriások nem sétáltak be ostobán most a csapdba, és ez a selfeknek köszönhető, akik fedezik őket. Bár két behemót elhullik nyilak által, de ez nem elég, lassan fel fogják Donak kis csapatát őrölni, ha maradnak.
- Én és a Vonyító elcsaljuk őket a tábor felé, ti többiek kerüljetek a hátukba. - adja ki az újabb parancsot és rohanvást indul meg a fák, bokrok takarásában, de zajt azt kellően igyekszik csapni.

Ahogy futok lefelé a lejtőn, hallom már jóval hamarabb, hogy oldalról is érkezni fognak. Néhányan megpróbálnak bekeriteni, miközben mi fedezékből ütünk rajta hirtelen az elbizakodottabb ellenségeken.
Ám nehéz meghatározni, hogy pontosan merről jönnek egészen addig, mig egyik fa mögül hirtelen egy kétkezes csatabárdot forgató self nem ugrik ki.
Hosszú nyél végén viszonylag kis feje van, mely ives éllel szokásos alakja a fejnek. De látom, hogy a fej hátsó végén egy tüske van, ami szintén veszélyes lehet...
Természetesen azzal a szándékkal csalom az ellenségeinket a nagyobb tábor felé, hogy két tűz közé kerüljenek és miközben belefutnak Maruk erősítésébe - mert reméltem, hogy nem a fülén ül, - közben csapatom többi tagja hátba támadja őket.
Próbálok széles íven futni, mert oldalról is futó léptek dobbannak, de hirtelen kell oldalra vetődnöm, ahogy egy éjelf ugrik elém egy fa mögül, valami elég veszélyes baltát lendítve felém.
Ahogy oldalra vetődöm, már kaszálok is a bokája felé a kardommal, hogy leterítsem.

/Donak/

/userrel privátban egyeztetve/


A self szélesen lendített fegyvere elől könnyedén kitérsz, és közben elég ügyes húzással megpróbálod nehezíteni a mozgását, de az ellenfeled az utolsó pillanatban átszökken az acélod felett, talán maga is meglepődik, hogy sikerült.
Védekezően visszahúzódik és összehúzza a szemöldökét koncentrálva. Egyelőre semmit nem érzel, de valamire biztosan készül.
Mivel nem valami kezdővel van dolgom, így a támadásomat kivédeni, én meg mikor meglátom erős koncentrálását, gyorsan egy fa mögé ugrom, mert élek a gyanúperrel, hogy mágiát akar használni és abban reménykedek, hogy ha nem lát, akkor az hatástalan lesz.
- Gyáva féreg vagy, állj ki velem fegyverrel, ne mágiával! - kiáltom felé vicsorogva.
* Óvatosan kezdi jó messziről megkerülni a fát. Ám megmozdulásod megakadályozta a varázslatát. Vagy talán eleve sikertelenségre lett volna ítélve a próbálkozás. Felkészül rá, hogy te előbb fogsz támadni, de messziről, ezért megpróbál elég távolságot tartani. De ne olyan nagyot, hogy ezzel ne csalogasson téged ki. És ha sikeres az elhajlása, akkor vág csak vissza.


/Kockadobás: Hatos*2
első:
1-3-ig -Donak támadása sikeres és ezzel megakadályozza az ellentámadást, közepes sebet ejtve
4-6-ig -Az ork elvéti a vágást ismét

második (amennyiben az elsőnél elkerülte a vágást):
1-3-ig -visszatámadás hatástalan
4-6-ig -a bal kezén egy komolyabb vágást sikerült ejteni a sötét elfnek/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 6

Mivel nem érzek semmit, ezért elégedetten veszem tudomásul, hogy nem tudott gonosz idézetet rakni rám. Azonban hallom a mozgásán, hogy közeledik, így felkészülök, hogy kiugorjak és most a nyaka felé vágjak, miközben vadászkésemmel a gyomrát célzom meg.
Azonban a self okosabb, mint gondoltam és hátrahökölve kikerüli a vágásaimat, de mielőtt még visszakozhatnék a kitámadásból, felém csap és végigvágja az oldalamat.
A fájdalom hulláma elér, de összeszorítom a fogam, ahogy érzem a vérem elárasztja az oldalamat.
Megpróbálok elhátrálni, hogy erőt gyűjthessek.
A drow nem hagy nekem békén, hiszen ölni jött le a hegytetőről. És óvatosan, védekezőn maga elé tartva egyenesen felfelé a fegyverét lépked utánam. Úgy tünik megint arra készül, hogy kivédi a támadásomat és utána visszatámad.
Az oldalamat szorongatva hátrálok, keresve közben a lehetőséget, hogy mikor látok valami támadható pontot a védelmén.
Hogy megzavarjam, nagyon ordítok, olyan igazi orkosat, majd a késem hajítom felé. Ha rámozdul, hogy kivédje, akkor a védtelenebb oldala felől csapok rá.

//Kockadobás: Hatos
1-4-ig -kikerüli a self a dobást, úgy tünik igen jó kitérő
5 és 6 -mellkason találod az ellenséget és ő elfekszik a földön nyögdécselve//

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

/Donak/

/userrel egyeztetve/


 A fickó úgy tűnik jól begyakorolta ezt a védekező harcot. És mivel ő mágiát is használ közben, ezért nem is ostobaság a részéről. Így könnyebben tud koncentrálni az igézetekre.
És most is erősen koncentrál, de nem történik semmi. Úgy tűnik valamiért mentálisan kimerült, de ez kívülről nem látszik rajta, csupán ő kezdi sejteni, hogy itt a fejszével kell bevégeznie.
Dühösen felmordul Donak, amikor ismét nem sikerül a támadása és ráadásul a kését is elvesztette. Nem tud mit csinálni továbbra is csak hátrál és közben egyre jobban aggódik, hogy a self használja majd rajta a mágiát, mert láthatóan ráncbaszalad a homloka.
Aztán vigyorogni kezd, amikor nem történik megint semmi.
- Mi van kormosképű, csak nem cserbenhagyott a képességed? Kénytelen leszel szemtől szembe megvívni velem? - cukkolja, hátha valami meggondolatlanságot csinál.
*  A self nekibuzdul és végre nyílt támadásba kezd. De ez csak egy pilalantnyi látszat. Ismét megpróbálja majdnem ugyan azt. Csak ezúttal lendíti a csatabárdot, mintha suhintana, de félúton visszarántja, hátha Donak reflexből visszatámad és ő a jól begyakorolt védés-visszatámadás helyzetbe kerülhet.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Donak sikeresen támad és közepes sebet ejt
4-6-ig -Az éjtünde ismét bevált taktikájával újabb közepes sebet ejt az orkon/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Nem vagyok technikás kardforgató, inkább az erő dominál a csapásaimnál és ez eddig hátrányba hozott, de most sikerül megvágnom az ellenfelemet és ez újult erővel lát el, még akkor is, ha közben nekem is meg van a saját fájdalmam. Ám én már megtanultam élni ezzel, hiszen nálunk a gyenge hamar elbukik. Elégedett morgást hallatok, hiszen már tudom, hogy ez a példány itt nem tud valamiért varázsolni, így ismét két gyors csapást indítok a jobb, majd a bal oldala felé, hátrafelé szorítva a selfet.
A maga elé tartott botot igyekszik gyorsan keresztbe rakni a vágásaimnak. Nincs nehéz dolga, hiszen a jól bevált védelmi taktikájával felfelé tartott nyelet csak oldalra kell mozgatnia, mintha meszelne egy falat.
Ám ha ez sikerül, akkor két kézzel markolja meg és a bal combodra sújt. Úgy tünik feltett szándéka a megkezdett sérülés útján meggyengült oldaladat módszeresen támadni.

//Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Donak sikertelen a támadással és utána egy enyhe felületi vágást, 1 esetén egy súlyos vágást ejt a zevadari a combján
4-6-ig -A sérült ellenfeled ismét nem figyel és újból betalálsz egy közepes vágással.//

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Donak nagyon lelkes lett az első vágás sikerén, de aztán az elbizakodott támadása újra csak csapdába futott. Ez az ellenfele túl rutinosan ráállt a védés után visszatámadás taktikájára. És igazi éjtünde katona. Aki a kiképzésen sok szívatást és bántást lenyelt, mire megkapta a rangját.
És érkzik hirtelen egy társad, akit elvileg hátra küldtél.
-Főnök! Nem tudunk kerülni. Legalább százan özönlenek le arról az oldalról.
* Száz jól felkészített katona még Yrch egész törzsének is feladhatja a leckét, hiszen Al-Nuszra mészárlása óta nem állnak valami jól.

Eközben Donak ezen gondolkodik:
~A vérgőz elborítja az agyam és hanyagolva a védekezést támadok, hogy mielőbb dűlőre vigyem a harcot, hiszen a többiek lehet bajba kerülnek, ha nem járok sikerrel.~
* Ez elővigyázatlanná teszi és szépen be is sétál a csapdába. Mikor eléri a self vágása, a lába megroggyan és féltérdre esik. Ez talán a rossz irányba döntené el a harcot, de ekkor felbukkan az egyik felderítő lihegve és ez talán elvonja a tünde figyelmét, hogy a gyomra felé szúrjak.
- Mindent meg kell tenni, hogy elcsaljuk őket a tábortól - hörgöm csikorogva. - Ennyit nem biztos, hogy fel tudnak tartani.
Eközben a self igyekszik kardtávlságon kivül maradni és nem is dől be a gyomra felé szúrásnak. Igyekszik biztonságban mögéd kerülni, hogy ha nem tudsz időben fordulni, akkor egyszerüen hátulról csapjon le. De ha megpróbálod, akkor sérült bal kezedet használnod kell közben a földre tenyereléshez és ő megpróbálkozhat fentről egy váratlan támadással, amig védtelennek tűnsz.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -A baltás elhamarkodottan támad és sikerül a hasába szúrnod a kardod ezúttal
4-6-ig -Vagy mégsem...! És a fájdalomtól elveszted az eszméletedet./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Mindent elkövetek, hogy még így sérülten se legyek könnyű préda, de sajnos tudom, hogy az én tűrőképességemnek is vannak határai, a vérveszteség legyengít, ha nem zárom rövidre a dolgot.
Ha szerencsém van, akkor megzavarja a társam érkezése. A kezemre dőlve igyekszem elérni a kardommal, de a sérült kéz nem képes megtartani és már azt sem látom, hogy elérem-e a fickót, mert a fájdalom a fejembe hasít, aztán elsötétül előttem minden.
Ahogy felkelek egy ágyon fekszem. És a következő dolog, amit észre veszek, hogy az ágy támlájához van kötözve mind a két kezem. És egy sátor belseje lehet ez.
Kint egy egész hadsereg zaja szürődik be. Egyelőre viszont nincs senki idebent rajtam és néhány elfogott társamon kivül.
Zavaros álomból ébredek és nem kellemes a zsongás, ami gyötri a fejem. Hirtelen rántja össze utolsó emlékem az izmaimat, hogy védekezzek a valószínűleg lesújtó balta elől, még mielőtt eszméletem is helyrezökkenne. De csak nagyot rántok a kezemen és vállamon, mely nem mozdul és csak ezután pattannak ki a szemeim, hogy rájöjjek sanyarú helyzetemre. Fogoly vagyok, minden bizonnyal egy elf táborban a zajokból ítélve.
- Jól vagytok? - nyögöm ki, ahogy eléggé meg tudom nedvesíteni nyálammal kiszáradt szám.

/Donak/

/userrel egyeztetve/


A többiek azonnal megelevenednek és egyik embered azonnal válaszol is.
-Jól vagy Főnök? Nem es... A franc essen a nyelvembe. Megint Főnöknek szólítottalak. A szellemek úgy tűnik megharagudtak, hogy nem Maruké ez a titulus a szavaimban.
* A babona nem állt soha távol az agyarasoktól, és gyakran vereségeiket -főleg ha azok váratlan és megsemmisítőek- a természetfeletti erőknek tulajdonították.
-Elfogtak minket. Talán néhányan el tudtak menekülni, hogy szóljanak a törzs többi tagjának, de egyszerűen özönöltek lefelé a hegyről mindenfelé.
-Meg kéne tudnunk, hogy hányan vannak pontosan.
* Beszélgetésetek viszont rossz alakokat is idevonzott és talán a szellemek rosszakarata. Nagyon rosszat akarnak, ugyanis az ágyaitokat óriások viszik ki a hátukon hamarosan és Uráldur, a vén elf szívélyesen fogad titeket két fa mellett, amit egy kötéllel kötöttek össze. De nem lógott rajta most pillanatnyilag szennyes.
-Üdvözlöm önöket, nemes harcosok. Nagy megtiszteltetés nekem, hogy ilyen hízelgő körülmények között fogadhatom a táboromban magukat.
Remélem nem baj, ha egy kicsit erőszakosan fogom kérdezgetni, hogy hol kézbesíthetem a meghívásomat a társaiknak?
Sajnos Donak is tisztában van vele, hiszen emlékei visszatérnek, hogy nem volt jó a helyzet és embere további szavai csak megerősítik ebben. Nagyon reméli, hogy valaki legalább tudta figyelmeztetni Maruk-ot, különben ha visszaér.........
Persze ő nem hiszi, hogy a szellemek azért haragudtak volna meg rájuk, mert pár embere főnöknek szólította, de hogy valamiért pikkelnek rá az biztos és ezzel az egész sereget nehéz helyzetbe hozta.
Nem agyalhat ezen azonban sokáig, mert pár behemót érkezett és bár felkészült rá, hogy ott helyben agyon csapják őket, inkább ágyastól kiviszik őket, egy kegyetlen tekintetű, de nyájas szavú self elé.
- Én kihagytam volna ezt a megtiszteltetést. - morran fel a fiatal ork, gyanakodva meredve mind az éjelfre, mind a mellett lévő összekötött fákra. - És valószínűleg a többiek is.
-Ó, ne keserítsen el! Én nagyon készültem lélekben erre és még rangosabb vendégkere is. És nem tudom kiverni a fejemből, hogy a törzsfőnöküket és a knuutjukat vendégül láthatom.
* Int a fejével egyet és ez hamar kitalálható mit jelent. Csak a módszer az, amit még ki kell deríteniük. Akár akarják, akár nem!
-Kezdjük mondjuk veled! Te bölcsnek tűnsz valamiért.
* A hadurat viszont megszakítja egyik katonája.
-Uram! Azt az alakot az erdőben az egyik embere "Főnöknek" nevezte. Lehet többet tud.
* Ráismersz a baltás gyilkos barátodra. És azt is látod, hogy még a találatod helye meglátszik a mozgásán. Ám valamiért gyorsabban gyógyul, mint vártad volna. Vagy kapott ellátást, mint a ti sámánjaitok?
-Ó, hát akkor nem sértem meg az urat. Ne aggódj, olyan lesz, mint a vajákosnál! Csak le kell venni először a ruháidat, kérem.

Eloldoznak, de mivel önként nem veszem le a ruhámat, megfogják és leszedik rólam erővel és Ádám kosztümben felraknak hassal lefelé a kötélre. Elég vastag ahhoz, hogy könnyedén megtartsa a súlyomat.
És négyen fognak meg a három méteres óriások közül, ketten a karomat, ketten a lábaimat.
- Nos szeretném, ha civilizáltan tudnánk megbeszélni. És nem barbár módszerekkel, mint ahogy a mahuk népe szokta. - mondja az Első Lord.
Nem jutok el azonban odáig, hogy a vezetőjüket köpjem le, csak az egyik óriást sikerül, akik lerángatják rólam a ruhát és akár, hogyan ellenkezem ráfeszítenek hassal a kihúzott kötélre, úgy leszorítva, hogy meg sem tudok moccanni.
Fogalmam sincs kik azok a mahuk, de biztos vagyok benne, hogy jó ötleteket adtak ennek a sötétlelkűnek, hogy a szellemek rohasszák le róla a húst.
- Nem tudok segíteni a kíváncsiságodon self, mi egy portyázó csapat vagyunk. - sziszegem, mert még levegőt is nehéz vennem a szorításban vergődve. Sebeim ismét vérezni kezdenek (gondolom)

/Donak/


-Ó, hát úgy tűnik, elutasítja a mi hagyományainkat és inkább a maguk véreskezű, alantas módszereivel szeretné, ha befejezzük ezt a beszélgetést.
*Int a kezével, és folytatja.
-Nagyon elkeserít, hogy ilyesmire kényszerít.
* A két hústorony nem katonásan pattan az első jelre, csak úgy ráérősen, elbambulva kis hatásszünettel nekigyürkőznek a feladatuknak. És pár másodperc múlva megindulsz előre a kötélen, ahogy mozgatnak. Majd megáll a menet és rápihennek, mielőtt még megindulnál hátra.
Nem tűnik soknak, még bele sem adják a súlyukat. Ám így is felhorzsolja a bőrödet a kötél azonnal teljes hosszába. És hát a férfiasságod is ott van rajta, a puha bőrt hamar le fogja vinni. Utána meg csak a fantáziád kérdése, hogy milyen lesz, ha az alatta lévő rész érintkezik a kötél csiszolásával.
-Ne akarja, hogy addig folytassuk, amíg ketté fűrészeljük! Mert akkor utána egy másik, ártatlan társad következne...