Egyelőre úgy néz ki, hogy nem vonultatnak fel ezért olyan taktikát a gomirrák, amivel ne bírnánk el, de azért nem akarom lebecsülni őket, mert azt már megtanultam, hogy jobb, ha az orkfia mindenre felkészül.
A Kenza felől érkező elégedett hangokból ítélve neki sem okoz gondot az első támadás és az azt követő sem, és én is elégedett lehetek, mert minden probléma nélkül végzek a rám jutóval.
Persze ez még csak az eleje a dolgoknak és azonnal kapom is a következő támadót, aki sokkal nagyobb, mint az előző és elég vehemensnek tűnik elhanyagolt kardjával és kagylópajzsával.
Teljes erőmből ráhúzok a pajzsára, amikor elég közel ért, hogy kénytelen legyen mögé húzódni, miközben másik kezemmel én is kardot tartok már és igyekszem a pajzs alatt vagy mellett elszúrva megsebezni.

/Embert barátjáról, orkot.../


Donak most egy bonyolultabb csellel próbálkozik és bizony a hüllőnek nincs is esze időben rájönni. A kard felvágja a bestia hasát, haldokolva tántorogva hátra. Amíg helyére az utánpótlás ugrik még van pár pillanata, hogy csatabárdos társára pillantson, hogyan is áll. Ám ezt még a Mesélő sem tudja, csupán a kocka.
Amennyiben Kenza megsérül, pár pillanatot itt is igénybe vesz a csere, amíg neked kellene feltartanod a másik két hüllőt és vigyázni, mert érkezik a harmadik. Amint a sebesültet hátrébb húzzák, már nyomulnak is előre a Vonyítók.
Ám ha barátod jól tartja magát, akkor egy röpke másodpercre megpihenhettek, hogy utána azonnal a túlerőre vessétek magatokat.


/Kocka dobás: Hatos
1-3-ig -a melletted álló két dárdás közre fogja és belé szúrva nyomják hátra, a rossz fegyver így is 5 centire mélyül a húsába
4-6-ig -az agyaras társad ketté hasította mind két támadóját/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Még bőven erőm teljében vagyok, hiszen még csak most kezdek belemelegedni a harcba, aminek hangot is adok hangosan kiáltva harci kiáltásomat, ahogy a második ellenfelem is halálos sebbel zuhan el. Jó helyet választottam! Megöljük mindannyiukat!
Eddig Kenza által a frontot, de a húsba vájó fegyver hangja eltéveszthetetlen, így az újabb ellenfél előtt még odakapom a tekintetem.
- Vigyétek hátra és álljon a helyére valaki azonnal! – vicsorgom a gomirrákra, vértől vöröslő karddal és dárdával.
Mindkettővel előre szúrok, hogy amíg Kenzá-val vannak elfoglalva, addig döfjem le őket. Már jó párral végeztünk, de úgy látszik nagyon éhesek lehetnek, mert nem futamodnak meg.
- Mind levágunk benneteket, mind egy szálig! – ordítom a képükbe a vértől megrészegedve.

/Embert barátjáról, orkot harciasságáról/

/userrel egyeztetve/


Donakra most nagy teher hárult, ám meglepően jól állta a sarat. És harci hévtől ittasak szavai. Amit ez után két tökéletes szúrás követ, mellyel a bajtársát szorongatók mindegyikét elpusztította. És hamar a farkasháton lovaglókkal együtt néz szembe a bejáratot védelmezve a fenyegetéssel.
A következő hullámban rá egy husáng birtokosa csap le, megpróbálva felülről a fejét célozni. Míg jobbról-balról társai egy kőbaltással kerülnek össze. Kenza hamar hátra kerül és a többiek ellátják ideiglenesen a sebét, és a két Vonyító máris a helyén terem, ami kell is, hiszen már jön a következő támadás, szünetet sem hagyva.
Kissé beljebb lép vezetőjük, ahogy a bunkóst lóbáló a fejét veszi célba, ezzel igyekszik magam után csalni, ahol kevesebb a hely, így nem tud lendületet venni, de én igen. A lándzsát hátra rántom, aztán előre és, ahogy az előbb a gomirrák, most én tolom kifelé a gyíkot.
A próbálkozás sikeres volt és miközben a tőle balra álló megsérült picit a bal alkarján, ám nem tartja kellően súlyosnak, hogy visszavonuljon. Grogir fia pedig kitolja a haldokló ellenfelét a többi szörny közé lökve. Másik két társai is sikeresen leszereli ellenfelüket.
Az újabb körben pedig egy bronz lándzsát maga előtt tartó rohamozza meg őt szemből. És hátul hirtelen megérzi a tömeg erejét, ahogy kifelé akarnak haladni. És hamarosan hangban is kifejeződik, amit eddig csak a hátán tapasztalt.
-Disznóorrt! -morogják, valami eszement vágyat érezve, hogy ők is bekapcsolódjanak. És a közös előrelendüléssel elsöpörjék a középen állókat, hogy hamarosan egy az egy ellenit alakíthassanak ki, ha sikeres a roham.

Még mindig kitart a szellemek támogatása, mert még csak egy karcolás sem esett rajta, viszont már három vagy négy ellenféllel is végeztem.
Az utolsó még ott lóg a dárdám végén, amikor jön a következő, de neki már szintén lándzsája van, és megérzem a társaim túlfűtött nyomását, hogy csatlakozhassanak a harchoz. Nem vagyunk az a türelmes fajta.
Tudom, hogy nem sok értelme lenne most visszafogni őket és a gomirra csapat is megcsappant eléggé ahhoz, hogy hagyjam őket kiélni vágyaikat.
- Üsd, vágd! Ne kíméld őket! - lépek oldalra, hogy ne legyek útban, miközben a kardommal ütöm félre a fegyvert és visszafelé a lábát célzom meg.
Yrch harcosai pedig hamar felül is kerekednek a már szinte felére csökkent támadóknak. Nyoma sincs annak a nagy nyomásnak, ami felbukkanásukkor sötét felleget vetett, hogy esetleg szokásos nagy létszámuk leteperi a vadászokat. Nincs újabb megjelenő hüllő, ezek maradéka pedig hamar kardélre lett hányva.
Ám a hüllő vér áztatta csatamezőn a nyomolvasók aggódó arccal szemlélik a dögöket. És egyikük hangosan is kimondja, mi jár a fejében.
- Ezeknél nincs semmi olyan, ami a törpék eltűnésére utal. És egyiknek sem akkora a lábnyoma, mint amit ott láttunk. Lehet tényleg az óriások keze van a dologban és tovább kell mennünk. Vagy visszavinni ezt a rengeteg húst a többieknek, hogy lakmározhassanak. Reggel már jóval hűvösebb volt és a tél közeleg.
Harcosaim lendülete meghozta a gyümölcsét, a harcnak hamar vége lett és a gomirrák holtan hevertek a földön.
Egyáltalán nem lepett meg, amit a felderítőim mondtak, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az elhagyott táborhelyen sokkal nagyobb lábnyomok voltak.
Egy kis ideig gondolkoztam, aztán döntöttem.
- A fele csapat visszavisz annyi húst, amennyit bír, a maradékért meg visszajöttök erősítéssel. Mi addig a csapat másik felével tovább követjük a nyomokat, majd utánunk jöttök, ha addig nem jönnénk vissza.
Elviszem magammal a két Vonyítót, az íjászt, egy felderítőt és egy nagy termetű harcost. Kenza jól jött volna, de sebesülése miatt jobb, ha a visszatérő csapattal tart.

/Embert barátjáról, orkot harciasságáról/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Ahogy haladtok előre, a Vonyitók jelzik újra először, hogy füst szagot éreznek. Ám hamarosan a nyomkövető kifürkészi az előttetek lévő terepet és visszajön a hírrel.
-Egy laposabb részen táborozik négy óriás fatörzs méretű husángokkal. Köveken ülnek és ők gyújtották a lángokat. A törpék egy-egy karóhoz kötözve, mint valami sütni való hús.
* Mindenki szó nélkül teszik a dolgukat. Négyen a húst szeletelik, a többiek meg megyünk a felderítő által megtalált nyomok után.
A Vonyítok jelzése után azonnal abba az irányba fordulnak, de nagyon óvatosak, hiszen mégis csak óriásokról van szó.
Még ha a szaglásuk és a szemük nem is olyan jó, azért az erejük félelmetes, csak egyszer találjanak el valakit azokkal a fányi husángokkal.
Most még ráadásul a füst is az oughwariakat segít, és mi széllel szemben közeledünk és rejtőzünk el ott, ahol a legjobban rálátunk a tisztásra.
- Minden bizonnyal vacsorának szánják a törpéket, nincs sok időnk. – jegyzi meg Donak, de egy kis ideig ötlete sincs, miként győzhetnének le négy óriást. – El kell csalni őket innen. Állítólag elég buták, talán még be is kapják a csalit. És mivel én találtam ki, én megyek. Ha eltűntek innen, szabadítsátok ki a törpéket és találkozzunk ott a sziklarésnél.
* Ennél jobb terv nem jutott hirtelen az eszembe.
Mivel senki nem próbálja lebeszélni, így elmegy az ellenkező irányba, ahol megszemléli gyorsan a terepet, nehogy csapdába essen, aztán kiabálni kezdek a hegyomlásoknak.
- Héhéhé! Mi van behemótok, talán hályog nőtt a szemetekre? Buták vagytok, mint a birkák! Nem is tudtok harcolni sem!
*Azok be is veszik a cselt és négyen kezdenek rohanni utána, ám a nehéz terepen pár óra múlva fokozatosan lemaradnak. Csak az első néhányat hallja -és látja, ha visszapillant- maga mögött Grogir fia. És mikor lihegve visszatér a bemélyedéshez, akkor fogadja őt a váratlan hír.
-Az egyik visszafordult és ahogy szaladtunk a törpékkel utánunk jött. Megöltük, nem volt gond.

Nagyon örültem, hogy sikerült leráznom az óriásokat, hiszen egymagamban esélyem sem lett volna ellenük, de még a csapatnak sem, így őszintén meglepett, amikor lihegve visszatérva, egyik emberem azzal várt, hogy megölték az egyik hegyomlást, miután az a kiszabadított törpék és utánuk ment.
- Nem...nagy...dolog? Azt hiszem jobban sikerül a csapatválogatásom, mint gondoltam. Remek munkát végeztetek. - csaptam vállon megengedve egy félmosolyt magamnak. - A törpék jól vannak? Mert jobb lesz tovább futnunk, négy óriás azért már nagy falat lenne.
- Már csak három. - vágja rá nem kis vigyorral, de előhívják a teljesen meztelen törpéket, egyikük nagy fehér szakállal, a másikuk "csupán" mellkasáig érő vörös és egy fiatalabbnak tűnő ápoltabb fekete szakállas.
Ám jobbnak látják ők is a maradék hússal távozni. És a kaporszakállú út közben mondja csak nekem.
- Köszönjük nektek! Raydani katonák vagyunk és erre felé ők a legveszélyesebb ragadozók. Nagyon hálásak vagyunk nektek.
Bólintok a társam matematikai tudására és inkább a törpék felé fordulok, akik láthatóan azon kívül, hogy elvesztették a ruháikat, más bajuk nem esett.
Csapatom tagjai gyorsan útra készek és a törpék sem akadékoskodnak, bár nincsenek is abban a helyzetben.
- Hát...éppen erre jártunk és gondoltuk jól jön a segítség. Még sem hagyhatjuk a szövetségeseinket bajban, nem igaz? - biccentek az idősebb emberkének. - Trozo ad oda a köpenyedet és tessék az enyém is. - nyújtom át menet közben a ruhadarabokat, hogy még se pőrén gyalogoljanak, bár különösebben nem zavar.

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpét ellenségéről/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Egyelőre úgy tűnik nem sokkal több mindenről esik szó az úton, ahol a horda felé haladnak. És bizony a maradék hús odacipelése lekötötte mindenki energiáját. Még ha kisebb gomirra csapat is volt, egy agyarasra mégis csak kettő jutott így is!
És Donak előtt áll a választás, hogy Tech elé viszi-e a kinövés szövetségeseket vagy a törzsfőnöke, Maruknak számol be?
Erősen töpreng útközben, hogy mit tegyen az ölébe hullott törpékkel és úgy dönt, kis borsot tör Maruk orra alá és inkább a knuuthoz viszi a megmentetteket. Van egy olyan érzése, hogy Maruk magának szeretné a dicsőséget, de Donak szeretné, ha csapata arathatná le a babérokat.




Minden ork feje hamar fogadja is és a kiszabadult ennivalók hamar beszámolnak neki arról, hogy ezek a dolgok nem ritkák erre felé.
-De hát minket nem támadtak meg még! És mond csak! A királyod miért nem említette, hogy van más is a földjén, akivel tárgyalnom kéne, mielőtt ezt az útvonalat javasolta?
-Ezek csak ösztönszerű lények. Nem az övék a föld, csupán ragadozók, akik megtámadják a náluk kisebbeket. Az őrjárataink gyakran harcolnak velük, mert a törpe a kedvenc eledelük, de bármi mást is megesznek, amit találnak.

- Segíthetünk levadászni őket knuut! Az embereim könnyedén legyőztek egyet. A törpék pedig cserébe, hogy megvédjük őket fegyvert és vértet adhatnának. - szólalok meg, ha engedélyt kapok.
A felvetésemre felcsillan a szeme az őszszakállúnak, és rögtön rávágja.
- Mognar már így is készült néhány fegyvert adni nektek, hogy a bányában eredményesebben tudjatok harcolni. De nem lesz hálátlan. ha az óriásokra is vadásztok. Új vérteket és pajzsokat is kapnátok.
A három méteres fajtársam pedig borús tekintettel gondolkodik a dolgon. Valahogy már az első jelentéseknél azt szimatolta, hogy itt nem egészen kerek minden. És most pedig azt, hogy nem lesz talán olyan könnyű ez az óriásgyilok, mint elsőre tűnik. Valamiért túl lelkes az öreg...
- Hát rendben van! Egyelőre téged és a törzsedet bízlak meg, hogy menjetek ki és vadásszatok le belőlük ahányat csak lehet! Addig a hordával itt megvárunk és felderítő csapatokkal segítünk.
Az ötlet részemről nem igazán megfontoltan, hanem csak ösztönösen jött, hiszen melyikünk ne szeretett volna olyan míves páncélokban és fegyverekkel járni, mint amiket a törpék készítettek?
Arra azonban nem számítottam, hogy a knuut a nyakunkba sózza az óriás vadászatot.
Azt hiszem Maruk megöl, ha ezzel állítok be. futott át rajtam, de már nem volt mit tenni, még a törpe is túlságosan lelkesedett, ami azért nem tetszett annyira.
- Már most kezdjünk neki? Nem lenne jobb először belakni a bányát és környékét? - próbáltam kissé tompítani a dolgon.

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpöt ellenségéről/

/userrel egyeztetve/


Tech nem véletlenül maradt a helyén. Bár annak idején Grogir halála után a komolyabb versenyzők mezőnyében középkategóriáig jutott, igazából Maruk is jobb helyen végzett a nagy párviadalok alkalmával, ám mindig helyesen találta meg a kompromisszumot. Ami az előző -Stylet által félkezűre csonkolt- knuutra nem igazán volt jellemző.
-Rendben. Igazad van. A horda jobb, ha tovább vonul, mielőtt a sötét elfek rájönnek, hogy itt vagyunk. És ti addig külön véditek az oldalunkat a felderítéssel és vadászatokkal.
*Gregoriai vezetőtök most is megtalálta, hogyan lehet összeegyeztetni a különböző nézeteket. És Maruk sem volt dühös annyira.
-Hogy micsoda? És erről csak most szólsz? Miért mennénk mi az óriásokat kergetni? Gondolkodj már! Azért akartunk a vasbányába menni, mert ott fel tudnánk fegyverezni magunkat. És most te meg döntöttél a beleegyezésem nélkül!
Valamivel jobb lesz a helyzet, de az óriások akkor is a feladataik közé kerültek, még ha nem is azt várja a knuut, hogy rögtön nekik essenek, talán így nyertek némi haladékot, amit így is igyekszik Donak tálalni a faluja vezetőjének, aki még így is majd leharapja a fejét érte.
- A törpék ígértek jó vérteke és fegyvereket érte és azok kapják, akik óriásokat ölnek. - válaszolja, bár ez így konkrétan nem hangzott el, de hát biztos így lesz, nem? - Nem volt választásom, a knuut döntött így! - dacol Maruk vicsorgásával.
A követező napokban ha eddig nem érezted, hogy gyűlöl téged falud vezetője, akkor kézzelfogható jeleit tapasztalhatod. Bár sokat nem tehet, ő maga is -ahogy minden harcosa- a hordától jobbra, a magas hegycsúcsok felől eső oldal zegzugos ösvényein haladnak a knuut parancsa szerint. És jól tudja Maruk, hogy ez már koránt sem felderítés meg vadászat. Tech egyértelműen támadástól tart... és ti lesztek az, akik felfogják.
Harmadik nap a tábor tűznél beszélgettek a csapatoddal, akik az "előőrs előőrse" továbbra is.
-Végül is nem jártunk rosszul! Maruk nem tudom, miért pattog. Így az egész törzs vadászhat egész nap. Miénk lesz a legtöbb hús. -kacag fel Kezan- És mi is csak a bánya felé megyünk, ahogy a többiek.

- Azt hiszem Maruk nem így gondolja sajnos! Azt hiszi, hogy megpróbáltam ellene dolgozni és veszélybe sodortam a törzset. - vágtam egy grimaszt. - De remélem a többiek a te álláspontodat vallják. - vigyorogtam a társaimra.
A két Vonyitó és farkasaik is egyidőben kapják fel a fejüket. Mintha csak ugyan azt éreznék, orrukat magasra tartva szagolnak bele a levegőbe.
- Valaki közeledik.
-Hát de mét'? Maruk lehet nem szeret vadászni, de úgy is mindig minket küldözget. Legalább most a tö...
-Csend! -szól rá mérgesen az egyik Vonyitó.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy a különleges felderítőim, mintha egy lelkek lennének, egyszerre reagálnak valamire, amit csak ők hallanak.
- Ki jön? Óriás? - nézek rájuk.
Megrázza a fejét és mind a négyen egyik oldal felé néznek. Ahonnan öt fekete nyilvessző süvit ki szinte ebben a pillanatban.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 9

--------------------------------

#2 'Tízes' : 3

--------------------------------

#3 'Tízes' : 7

--------------------------------

#4 'Tízes' : 10

--------------------------------

#5 'Tízes' : 2

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpöt ellenségéről/

/userrel egyeztetve/


A pisszenést követő süvítő hangra már szétsprintelnek az agyarasok, hiszen nem ma jöttek le a falvédőről. Felismerik a húrok pendülésének és lövés hangját.
És hát valóban, jól is jött a figyelmeztetés. Öt nyílvessző suhog el, az egyik nem sokkal a Vonyító mellett, de ők láthatóan kevésbé zavartatják magukat miatta. De ők is követik a többieket. Még mindig sötét és nem csak a nyílvesszők.
- Ellenség! - kiált fel Donak, ahogy igyekszik a sziklák közé bejutni. -Vonyítók, támadás!
* Terve szerint megpróbálnak a támadók hátába kerülni. Két oldal felé vetik be magatokat a fák és sziklák fedezékébe. És haladtok a lövések irányával párhuzamosan. Ahogy előre haladnak az esti sötétben botorkál a vezető is.
Maga megyek előre, persze nem rohan fejjel a falnak, meg aztán nem is sokat lát, csak amennyit a hold világít, de ez egy vadásznak elég sok. Próbál a fülére hagyatkozni, hiszen a Vonyítók hamarabb elérhetik a láthatatlan támadókat és akkor már visítani fognak.
A Vonyító páros már jóval lehagyott titeket, amikor lábnyomokat látsz lent a sötét földön. Veled szembe jöttek, de a pár lépésnyire tőled lévő bokrot megkerülve visszafordult. Mikor meglátja Grogir fia a nyomokat, intett a többieknek, akik a sarkában jöttek, hogy rendeződjenek egy kis legyező alakba és úgy mennek a nyomok után, bekerítve a tulajdonosát.
A nyomot követve két-két emberedet elköldöd jobbra balra. És látod, hogy a következő bokor mögött megint befordult a lábnyom, mikor az eredeti ösvényen, amin megpillantottad a nyomokat, az egyik társad felordit. Még nem tudod, hogy a lesben álló ijász várta, hogy valaki ezen az ösvényen jöjjön.

Mikor meghallom a kiáltást rájövök, hogy hibát követtünk el, főleg én, mikor a sötét terepen próbáljuk követni a támadókat.
- Vissza! Mindenki vonuljon vissza! - kiáltom el magam és én is a tábor felé veszem az irányt. - Mindenki keressen fedezéket és tegyetek fáklyákat a tisztás szélére, aki közeledik, az halál fia.
Hamar visszaszelelünk és a társam hozza a sebesültet. Szerencsére a lövöldözésben igy senki nem halt meg. De most már biztosra tudom, hogy a támadók sokkal jobban mozognak éjszaka. De vajon kik lehettek?
A táborhelyet megerősitjük védelemmel és ketten is őrködnek, mig három alszik.
- Kik lehettek ezek?
A fekete nyilak miatt vannak ötleteim, én már láttam hasonlót, amikor egyszer láttam sötét tündéket.
- Selfek és más is van a tarsolyukban. Nagyon figyeljetek. - mondom halkan és komoran, hiszen a Vonyítók még nem jöttek meg.
- Ha drowok, akkor nem kéne figyelmeztetnünk Marukot?
- Nem megyünk sehová, amíg fel nem kel a Nap! - rázom meg a fejem. - Nem kockáztathatunk. Neki is vannak felderítői és rutinos emberei, meg tudja védeni magát.
És nem a sértettség beszél belőlem, hanem a józan ész. Nem akarok sötétben bóklászni, nappal majd megkeressük a rohadékokat.
A Vonyítók visszatérnek több óra múlva és sejtésemet beigazolják.
- Sötét elfek voltak. Zombi lovakon menekültek. Nem tudtuk utolérni őket. De talán az óriások majd elintézik őket! Úgy elinaltak, mint a nyúl.
Szerencsére a Vonyítok is túlélték a támadást és méghozzá hírekkel is tértek vissza, ami megerősítette a gyanúmat, hogy selfek támadtak meg minket.
- Reggel vissza megyünk és elmondjuk Maruknak. Lehet többen is vannak.
Az este zavartalanul telik tovább és a csapat sokkal izgatottabb. Már nem egy kényelmes vadászatnak fogja fel egyikük sem.

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpöt ellenségéről/

/userrel egyeztetve/


Reggel a csapat útra kész és mindenki szívesen hagyja hátra a rossz emléket. Lelassít titeket kicsit, hogy társatok a vállánál megsérült, de azért még mindig jól haladtok. És felderítőidnek és a Vonyítóknak hála viszont jól fel tudjátok térképezni az ösvényeket és nem ér meglepetés.
Egy kivétellel. Egyik nyomolvasó előtt egy futómadár szaladt ki az útra. És egy nyílvesszővel átfúrva hozta oda nektek megmutatni. Ennyi meglepetés mellett elértétek Maruk csapatát. A törzsfőnök nem meglepő módon maga mellé osztotta be a fővárosból magával csábított ötven nagy darab harcost. És az erdő akkor is elmondja Donak felderítőinek, hogy ezek merre járnak, ha nem erdei elfnek születtek.



-Több helyről is jelentettek, hogy megtámadták őket az éjjel. Valahogy ez a laza vadászatod az óriásokra nagyon nem tűnik olyan könnyed kis feladatnak. Nem mernek még nyíltan támadni, de ezek egészen biztosan a felderítőik. És jobb lett volna levadászni őket, amikor még tudtátok, merre járnak.
* De most ez mindegy! Összehívtam a csapatokat, ne külön-külön szedjenek le mindenkit! Érkezett kora reggel Yrchből néhány futár.

*Hamarosan befut Yuban által segített csapat is. A nagy darab tímárhoz pedig harmadikként a sorba odament a faluból érkezett ismerősötök.
-Sajnálom, Yuban. Ahogy az előbb nekik is elmondtam, a te feleségedet is elrabolták. A nagyobbik fiad holttestét megtaláltuk. A kisebbikről és a lányodról semmi hír. De Rahmust látta, ahogy hosszú sorba egymás után kötve viszik a nőket Zevadar felé. Talán ők is ott vannak és majd kiszabadítjuk, ha hazaértünk. Csak ennyien maradtunk meg, akik otthon maradtunk. A többieket lemészárolták vagy elvitték.
*A hat hírnök minden beérkező kisebb csapat tagjaihoz oda mentek. Nagyon sokan voltak, akiknek nem csak anyukájuk élt, de már családot alapítottak. És persze Maruk legfőbb híveinek számító öreg, tapasztalt harcosoknak mind. Egyedül a vezérük volt kivétel, pedig biztos sok szív vágyakozott utána, amikor Grogir ellen párbajozott...

A sebesülttel kicsit lassabban haladunk, főleg úgy, hogy azért a tegnapi támadás óvatosságra intett, de végül különösebb hátráltatás nélkül megérkezünk a főtáborba, ahol jelentést teszek Maruknak és aki meglepő módon, teljesen más következtetésre jut, mint én.
- Ezek nem az óriások felderítői Maruk. Azok egyrészt nem használnak íjakat, hanem fányi méretű bunkókat, másrészt eszük sem lenne hozzá, hogy egy ilyen támadást végrehajtsanak, nem, - rázom meg a fejem, - ezek inkább az éjelfekre utalnak. – ellenkezek vele, bár nem tudom mennyire sikeresen, de legalább annyit megtesz, hogy összehívja a külső felderítőket.
Meglepődve hallgatom, hogy a faluból futárok jöttek, mert ez bajt jelenthet és ez be is bizonyosodik.
Távollétünkben megtámadták a falut és mindenkit megöltek vagy rabláncra fűzték.
- Talán ezek is az óriások? – kérdeztem a vezért dühösen. – Hány selfet látott Rahmust?



Bár sosem volt a harc a kenyere, Yuban mégis megtette a magáét és kivette a részét mindenből, mint a többiek. Persze el is várták tőle, hiszen termete egészen másra utalt, na meg pokróc természete is, de alapjában véve a férfi elég galamblelkű volt, nem volt kenyere a gyilkolás.
Most azonban, ahogy a táborba visszatért a csapatával, egyből megismerte az egyik falubélit és az oda is ment hozzá.
Egyszerűen gyökeret vert lábbal és semmibe révedő tekintettel bámult aztán és csak az előbb hallott szavak zakatoltak benne.
„……..feleségedet is elrabolták……. nagyobbik fiad holttestét megtaláltuk…….. a kisebbikről és a lányodról semmi hír……. sorba egymás után kötve viszik a nőket Zevadar felé…… többieket lemészárolták……”
Aztán olyat ordított, hogy még a madarak is leestek ijedtükből a légből.
- NEEEEEEEM!
Azzal megragadta a földre ejtett fegyverét, a méretes fejszét és megindult arra, amerre a hazavezető utat sejtette.

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpöt ellenségéről/

/userrel egyeztetve/




-Egészen másról beszélek, te fiú! Gondolkodj! Tudtuk, hogy itt vannak. Épp ezért jöttünk ide. De ha mindenkit megtámadnak az óriások és ezek kisebb csapatokat küldenek előre, akkor előbb-utóbb összetalálkoznak.
Nem de?
- Elég ügyesnek tűntek és az óriások nem olyan kicsik, hogy ne tudják elkerülni őket. Kétlem, hogy ne tudnák elkerülni őket. - fejezte ki kétségeit Donak.
-És akkor ti miért nem tudtátok elkerülni? -morogja a törzsfőnök- Mindig felvidítasz. De legalább vállaltad önként, hogy felderíted nekünk a démonfattyak és az óriások merre vannak és ez az egyetlen, amit becsülök benned.
- Mert kimondottan kerestük őket, hogy kiszabadítsuk a törpéket. - forgatta meg a szemét Grogir fia az ostobaság hallatán. - És mi? Mit vállaltam?
-Jól hallottad, kölyök! Te kevertél szarba mindannyiunkat. A legkevesebb, hogy most megpróbálsz magad kirángatni minket belőle. -dörögte Maruk- Tudni akarom merre bújtak el azok, akik ellen egyetlen törzzsel kell harcolnom a horda helyett, mint valami kitaszítottt!

* Eközben Yuban elhagyja társait és vissza indul a faluja felé. Nincs egyedül. Még a főnök két hűséges vén bikája is vele tart kiszabadítani a családját. Vagy legalább eltemetni a halottakat. A falu harmada Maruk dühöngése ellenére inkább úgy dönt, hogy hazatér és tartja a már így is összeroppantott vonalakat az északi fenyegetés ellen, népük kiszolgáltatottabb lett ekkora és ilyen távoli támadással. És ez baljós árnyakat vett Tech terveire is, akik leértékelte a self hírszerzést és reagálási képességet.
Ahogy haladnak vissza az oawa falvak felé, ahol pár hete áthaladtak, még Raydan hegyeiben egy törpe őrjárat keresztezi útjukat és megörülnek nekik.
-Titeket küldött Morgan segítségül? A gerincen túl egy óriás táborra bukkantunk. Szívesen megnézném, hogy hogyan harcoltok a csatában.

Yubant nem érdekli sem Maruk, sem senki, ezért jobb is, ha nem áll az útjába, mert nem fog megállni. Egy darabig nem is látja, hogy mennek utána, csak mikor később elszáll az agyáról a köd. Haragja nem csitul, de céltudatos bosszúvággyá alakul, akár egyedül is szembeszállna az egész sötét elf sereggel, hogy családja maradékát legalább megmentse.
Az eléjük kerülő törpéket először értetlenül nézi, de aztán rájön, hogy az útjuk épp keresztezi azokét az óriásokét, így nem kerülhetik el őket, kerülő úttal meg nem akar időt veszteni. Csak ezért bólint az aprónép felé.
- Senki nem küldött és én magamért harcolok, ha akarjátok nézitek, ha akarjátok harcoltok. - mondja mogorván és megindul.


Egyáltalán nem tetszett, hogy az én nyakamba akarja sózni az egészet, hiszen semmi közöm nem volt ahhoz, hogy minket néztek ki maguknak a sötét elfek.
- Én semmit nem csináltam! - védekeztem hevesen. - Ha üzensz a knuutnak, biztos küld segítséget, hiszen ez az egész sereg problémája. - próbálkoztam még, bár tudtam, hogy nem tett le az elveszejtésemről, csak okot akar találni rá. - Nem küldhetsz csak minket utánuk, az a halálunkat jelentheti....
-De bizony mennyire, hogy utánuk küldelek! Mégis mit gondolsz, mit csinálunk itt? Nem csak kis nyulak ellen vadászgatunk, fogd már fel, gyerek! Te akartál annyira az óriások után kutatni, most rajtad a sor.
Nem igazán hagy más választást, el kell indulnom nyugat felé, tovább Sötét Vastelep irányába, hogy kikémleljem csapatommal immáron két ellenségeteket.
Maruk bebizonyította, hogy nem érdekli, hogy másokat is veszni küld velem, csak az számít, hogy eltüntessen az útból, pedig a szellemek lássák a lelkem, én nem akartam a helyére törni.
De nem is fogom hagyni magam egy könnyen eltenni láb alól és az embereimet meg főleg nem.
- Remélem te sem csak a lábad lógatod majd, míg az embereid a veszélybe küldöd. - mondom jó hangosan, hogy mindenki hallja, aztán dühösen felkapom a lándzsámat, ami nem messze a földbe volt szúrva és intek a már összeszokott kis csapatomnak, hogy induljunk.
- Hallottátok! Nekünk jutnak az óriások és a selfek is.

/embert barátjáról, orkot bátorságáról, törpöt ellenségéről/


A két hősünk két féle kihívással kerül szembe. És két irányban, de távolabb van már a hordától. Míg Donak az igazságtalan vádak kereszttüzében kénytelen újabb felderítő akcióra indulni a törzs két célpontjának felkutatására, addig Yubannak ezt már elvégzik. Ám tart attól, hogy az eddig velük szemben békésnek mutatkozó óriások megtámadhatják az úton és jobb megelőzni a bajt.

-Hat ökörrel sem tarthatnál vissza! -vágja rá az alacsony, köpcös harcosok vezetője- Ez a beszéd!
*El kell döntenie, hogy az épp csak az elégedetlenség miatt összegyűlt fegyveresek körülötte hány  orkot adjon a támadáshoz és miként ossza be ezeket?
Az ellenség a hegyen feljutva a lapos fennsíkon táborozik. Átlaguk két és fél méter, hordó hasakkal. Kis bárány méretű köveket használnak ülőkének. Itt is vannak husángok, de néhány igazi fegyver is. Kovakő harcikalapács és hasonlóak. Ezt megszemlélheti, ha felkúszik a veszélyről értesítőkkel együtt meglesni őket.

Ezzel szemben Donak nem kap ilyen segítséget. Szokásos csapatával kutat a nyomok után. És nyitva kell tartaniuk a szemüket, hiszen kudarcuk nem csak a majdnem egy tucatnyi alakulatát veszélyeztetné, de Yrch itt maradó hódítóit is.
És hamar meg is leli egy óriás lábnyomát...

Nem szállhatok szembe Maruk parancsával, így miután mindenki csatlakozott hozzám, el is indulunk, hogy két ellenségünk közül felkutassuk legalább az egyiket és megritkítsuk soraikat, vagy egymásra uszítsuk őket.
Nem kell most túlságosan messzire mennünk, hogy felderítőim óriás lábnyomokra bukkanjanak.
- Ha megtalálnánk a sötét elfek előőrsének táborát, akár oda is csalhatnánk ezeket a behemótokat. – vázolom fel, a már a táborban is felvetődött ötletet.

YUBAN



Yuban nem az esze miatt fontos a törzsnek, hanem a tudása miatt, így most sem sokat gondolkozik, meg amúgy is menne árkon-bokron keresztül a családját menteni, így nem sok biztatást igényel.
Annyit azonban ő is tud, hogy a törpék most a szövetségeseik, így csak egy biccentéssel veszi tudomásul, hogy a kistermetű harcosok is kaphatók a csetepatéra.
- Lerohanjuk őket mielőtt még észbe kapnának. – szemléli meg a táborozó óriásokat a bőrök mestere, aki nem igazán ért a taktikához, inkább a nyers erő híve.
Attól függően, hogy hány óriást találnak, annyifelé osztja a csapatát, hozzácsapva a törpéket is, aztán, ha másnak nincs jobb ötlete, megindítja a rohamot mielőbb.

/Yuban/


A táborban csak tíz óriás van, ráadásul nem is azok a nagyon hatalmas fajták, amikről a hírek szóltak. Nem tűntek legyőzhetetlen erejűnek és jelentős számban vannak az agyarasok önmagukban is. Ám szövetségeseikkel együtt pedig pláne jól állnak. Nekik is van két társuk, akik még jobb kondiban is vannak náluk, de ők inkább hátul maradnak, nehogy lebuktassák a többieket behemót testükkel. És kicsit messzebbről kezdik majd a rohanást a kövek felé.
A kövek pedig nagy hangsúlyt kapnak az elkövetkezendő csatában, mert amint a yrchiek felfedik magukat és kiözönlenek fedezékükből, az ellenség felkapja azokat, amin eddig ültek és hozzájuk vágja. Az oughwariak számára még nem derült ki, hogy az itteni harcok gyakori taktikája ez. És ezért voltak véresek azok a kövek, amit Donak nem is olyan régen látott az elhurcolt törpék táborában.
Ám ez után fegyvereiket kézbe véve egymás hátát védve készülnek fel a harcra. Ha a tímár túléli az első sorozatot, egy kőfejű buzogányt forgatóval nézne szembe.


/Kockadobás: 1. Hatos
1-3-ig -nem talál
4-6-ig -Yuban sérülést szenved bordáin, ahogy mellbe találja a kőszikla

2.-6.-ig Hatos
1-3-ig -nem talál
4-6-ig -egy orkot leterít a lábáról

7.-10.-ig Tízes
1-6-ig -nem talál
7-10-ig -egy törpét leterít a lábáról/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Hatos' : 3

--------------------------------

#3 'Hatos' : 3

--------------------------------

#4 'Hatos' : 2

--------------------------------

#5 'Hatos' : 2

--------------------------------

#6 'Hatos' : 2

--------------------------------

#7 'Tízes' : 8

--------------------------------

#8 'Tízes' : 1

--------------------------------

#9 'Tízes' : 3

--------------------------------

#10 'Tízes' : 9

Yuban csak annyit lát, hogy sokkal többen vannak, mint a táborozó behemótok és a váratlanság előnye is náluk van, hiszen valószínűleg a termetüknél fogva sem sűrűn éri őket közvetlen támadás.
Mivel minél előbb tovább akar menni, így elsőnek ugrik fel és rohan az óriások felé, talán éppen ennek köszönhető, hogy egyetlen egy szikladarab sem találja el.
Hallja maga mögött a becsapódást és az ordítást is, de már elkapta a lendület és egyenesen egy kőbunkós ellenfél felé veszi az irányt, hogy kipróbálja, olyan kemény-e a koponyájuk ezeknek, ahogy hallotta.
A tímár is elég tekintélyes méretekkel rendelkezik, de azért persze több sütnivalója van, mint az óriásoknak, meg kissé fürgébb is, így az utolsó pillanatban, mielőtt ütőtávolságra ér, oldalra ugrik és még a levegőből a másik fegyverforgató karjának válla felé csap, abban reménykedve, hogy súlyos fejszéje leszeli azt.