hatos dobás: 1-5 -ig a medvét levágják
6-os: végig verekszi magát a sátorig

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

/Viridiel/


Nagyon nincs a szerencse a bundással. Pedig jó ötlet lett volna, hiszen bár feltűnés nélkül nem lehetett volna megoldani, ám ha odaér és a sátor bejárata előtt ücsörgő sebesült sem sújtja halálos átokkal addigra, akkor legrosszabb esetben is közvetlen közelről a kötelet el tudta volna szakítani...
Ám rengeteg lándzsa van a táborban gúlába felállítva, hamar hegyes fegyverek állják az útját. És megindulnak felé a mindig éhes óriások, akik nem nézték túl nagy ellenfélnek őket. Volt, aki egy egész fatörzzsel kínálta meg a futás közben Brummogit.
Hamarosan egy üstben rotyog pörkölt néven és az erdei elfeket dekoncentráció átkával blokkolják az őrök, mert a sereg java része készülődik...


/Köszönöm a játékot! Szabadulás majd valamikor máskor, most kicsit a kedvenc tímárunk jön majd./

Ahogy kedvenc timárunk a haza induló csapatával halad tovább az úton, egy kereszteződésnél jobb kéz felől egy tucatnyi lombtünde csapatát látja jönni. Ugyan arra felé haladnak, igy a KRESZ is azt mondja, hogy jobbkéz szabály miatt nekik elsőbbséget kell adni... vagy összefutni velük.
Miután legyőzték és megfutamították az óriásokat, Yuban úgy érzi, hogy semmi nem állíthatja már meg abban, hogy egészen a falujáig meneteljen és meggyőződhessen arról, igazak-e a hírek a selfek aljasságáról.
Ám újabb csapatba botlanak, bár ezek sokkal véznábbak, mint a behemótok, de egy erdő közepén lombtündékbe botlani, azért nem a legideálisebb.
Yuban rögtön megáll és fenyegetően maga elé emeli fejszéjét, de vicsorgáson kívül nem igen tesz mást, remélve, hogy elijeszti az elfeket ez is. Nem akar újabb harcot, ha nem muszáj.
A hegyesfülü csapat megáll az útjukon, amint észre veszik, hogy a fegyvereiteket elővettétek, hiszen a többiek sem restek választott vezetőjük példáját követni. Pedig ennél a fajnál nagy szó, ha nem ököllel vagy párbajban döntik el, melyikük a nagyobb. Csupán úgy dönt néhány, hogy megy a másik lábnyomán, mert az jó felé megy. (Ráaádsul egynémelyiket párbajban nem is biztos, hogy Yuban le tudná győzni.)
Ám ha az ijak előszedésére nem inditotok rohamot, akkor néha visszalesve, de megindulnak tovább az úton, amit eddig követtek a lombtündék és attól függően milyen távolságból akarjátok követni, előttetek mennek.
Kicsit feszült a tímár csapata, hiszen az előbb fejeztek be egy véres harcot, így nem csoda, ha nem ugranak az elfek nyakába, csak félelmet keltve merednek rájuk.
Yuban nem mozdul, de végig követi az erdeieket a szemével, aztán mikor már volt köztük némi távolság megindul ő is előre.
Nem túl boldog attól, hogy egy csapat fűevővel együtt kell haladnia, de ő biztos nem fog eltérni az útjáról, amit a legrövidebbnek vél.
Ha ne adja az ég valamelyik hegyesfülű a közelébe keveredne, azonnal rámordul.
- Tűnés innen! Miért nem mentek másfelé!

/Yuban/


Ahogy a yrchi csapat halad a másik mögött, érezhető a feszültség köztük. És végül Maruk egyik egykori bizalmasa, egy hősünknél is magasabb és vastagabb karú gyalogtárs lépett oda mellé.
-Miért nem hívod ki azoknak a vezetőjét párbajra? Ha győzöl, akkor elkotródnak az utunkból és előre engedve minket haladhatnánk a magunk tempójában.
* A konfrontációk tiszta, becsületes megoldásában tudott csak gondolkodni. Nem volt olyan agyas és rafkós, mint a mostani törzsfőnök.
Magában morogva a tímár csak, hogy miért nem tudnak békében haladni, mikor egyik társa egészen használható ötlettel áll elő, amire felvillannak a szeme, hiszen az egyszálbélű tündékből nem nézni ki, hogy kiálljanak vele szemtől-szembe. Ha meg nem tesznek eleget a kihívásnak, azonnal elvesztik a becsületüket és át kell adniuk az elsőbbséget. Na, de Yuban azért nem olyan ostoba, hogy ne akarja ezt a maga ötletének tulajdonítani.
- Először megmondom nekik, hogy engedjenek előre, oszt, ha nem teszik, akkor kihívom! - üt a mellkasára.
Nagy léptekkel zárkózik fel a tündecsapat első emberéhez.
- Mi akarunk előre menni! Adjátok át a helyet! - veti oda. - Ha nem, akkor te meg én megküzdünk az elsőbbségért! - húzza vigyorra a képét.
A zöldike igen csak elcsodálkozik azon, amit mondasz. A tieid meg buzgón várják a fejleményeket, hiszen pont a másik oldal vékonydongájú volta miatt még azt sem bánnák, ha teljesen elutasítanának mindent és megrohamozhatnák őket. Persze csak módjával, most inkább kevesebb hullát fosztanának ki utána, mint sem sok harcost veszítsenek. Ám a tesztoszteron dühöng mindenkiben és örülnének nyughatatlan szívükben annak is, ha legalább a hazaút egy dicsőséges portyának való lenne.
-Nem tudom, miért kéne megkü....
* A tündék parancsnokának grimaszba rándult az arca egy elfojtott jajkiáltás mellett, majd hirtelen meglódult hátrafelé. Alig egy pillanat múlva veszi észre mindenki, hogy valami inda nőtt a közeli kaktuszból. Hiszen miközben mondtad a feltételedet, már elkezdtek lemenni az útról és átadni a helyet nektek, ám most egy tucat másik repül felétek.
A boojum egyik kis dárdácskája téged is célba vett.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -könnyedén el kerülöd, ha akarod
5 és 6 -a húsodba mélyed a pici lándzsa és derekadra tekeredve húz magához a növény
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Yuban egyáltalán nem örül annak, hogy láthatóan a tündék nem akarnak semmilyen módon harcolni velük, bár azért meg tudja érteni, ahogy elnézi a vékony elfet. Úgy sem lenne esélye a bikanyakú tímárral szemben.
Azonban a kedvére való párharcot amúgy is meghiúsítja valami......növény?
A szemét elemeli a feljajduló hegyesfülűről és a fejszéjéhez kap és ez a szerencséje, mert bár a fájdalom őt is eléri, ahogy kis tüske áll a vállába, de az inda, ami rá kezd tekeredni, egyik kezét sem tudja lekötni, így hatlamasat és dühöset csap a növény felé, leszelve a csápot, ha eltalálja.
- Vágjátok ki ezt a ......valamit! - kiált a társaira.
Fél tucat awyrisi esik fogságba a parancsnokukkal az élen és a többiek is csak össze-vissza csapkodnak. A mesteremberünk hamar megkurtitja az őt is fogságba rántani akarót. Ám ahol elmetszi, a sebesült szára hirtelen az egyik lábára tekeredik. Nincs elég ereje már, hogy elrántsa, ha ezt ő nem hagyja. Ám ha igy látja jónak, akkor meg kell szilárdan vetnie a lábát.
És ekkor jön egy újabb lövést. Amit el tud könnyedén kerülni, ha hagyja magát földre rántani és húzni. De máskülönben meg nem. És messzebbről morognak dühükben, részben kárörvendőn a lombtündékkel történtek miatt a többi agyaras.
Bár Yuban kissé el van foglalva a saját maga kiszabadításával, azért rémlik neki, hogy az erdei elfek jó viszonyt ápolnak a természettel és ezért cserébe valami hasonló mágikus képességük is van. Mikor a már levágott inda újból a lábára tekeredik, rájön - bár nem egy észkombájn, - hogy ez így nem lesz jó. Bízva testi erejében alaposan megveti a lábát és újból lecsap a foglyul ejtőjéra, aztán feljajdul, ahogy ismét eltalálja egy kis tüske.
- Úgy tudtam, ti képesek vagytok beszélni a növényekkel! Csináljatok már valamit! - csapkod a fejszéjével. - És ti is! - dörren rá kárörvendő társaira. -

/Yuban, userrel privátban egyeztetve/


A harc egyre nehezebb lesz, hiszen a csapdával áldozatait előszeretettel befogó és megemésztő növény "egész ügyesen" szereli le a próbálkozásokat. Noha intelligenciáról nem beszélhetünk, de remek beidegződései vannak vele születetten.
-Próbáljuk, de egyikünk sem ismeri ezt a növényt. Tapasztalat és ráhangoltság nélkül borzasztó nehéz.
* A csapatod elindul és amint ideérnek, kis felmentő sereg lesz, de addig ki kell bírni. A kezedre is próbál tekeregni és ez az erdei elfeknek is gondot okoz. Mikor hirtelen megránt téged és a földön hasalva elkezd húzni.
Nem igen tudta volna még percekkel ezelőtt elképzelni Yuban, hogy "összedolgozzon" a tündékkel, de ez a növény nagyon szívósan azzal próbálkozik, hogy fogságba ejtse őket és bár a tímár nem tudja milyen fajta, azért van elképzelése, hogy miért ilyen kitartó velük.
- Akkor próbálkozzatok gyorsabban, mert nem hiszem, hogy sok időt akarna hagyni ez a micsoda. - horkan fel.
Végre a többiek is megmozdulnak, és nem kétséges, hogy erejük és vágószerszámaik meglepetést okoznak a növénynek, attól még nem Yuban akar az első lenni, akit magához rántanak a csápok.
Nagyot esik, de azonnal megkapaszkodik bal kezével egy fában, aztán rugdosni kezdi az indát és ha tud előre hajolva a fejszét is használja.
- Szállj le rólam, te mocsadék!
Miközben tímárunk hatásosan visszatartja sorsa romlását, még a fejszéjével újabb sérüléseket is tud okozni, az ork csapat rázúdul a minden szállal erdeibe kapaszkodó és lehetőségeit már így is alaposan túl használó lándzsavirágra.
Hamar felszeletelik az új karok és új acélok a nyúlványokat és úgy döntenek, hogy érdemesebb inkább az egészet kidönteni. És ekkor történik az, hogy a felocsúdó hegyesfülűek parancsnoka -kiszabadulva- elismerően bólint feléd.
-Azt hiszem, hálával tartozunk. Ez a vidék veszélyesebb, mint hittük.
* Yuban jól tudta ezt nélkülük is, hiszen törzse nem egy halottat számlált már az itteni mostoha viszonyok miatt.

Yuban társai végre aktivizálják magukat és ez éppen elég ahhoz, hogy az agresszív növényt felszeleteljék, akinek nincs annyi csápja, hogy mindenkit elkapjon.
Az elf hálálkodására csak felismerhetetlenül rávicsorog egyet a nagydarab ork, miközben lehámozza magáról az indákat és feláll.
- Üdvözlet a valóságban hosszúfülű! - szólal meg aztán mégis, mert ezt már nem állja meg szó nélkül. - Ennél csak rosszabbal találkozhattok, így jobb, ha alsót cseréltek és szépen elhúztok haza az utunkból. Mi selfet ölni megyünk!
A lombtünde arcán merő meglepődés tükröződik. Nem számitott volna a vita kiújulására a közös harc után. De az utolsó mondatra sem.
-Tudtok valamit a selfekről? Mi azt hittük, pont a másik irányban vannak. A felderitőink amarra láttak kisebb drow csapatokat.
Nem köti az agyarasok orrára, hogy az első csapatuk hirtelen tünt el és mivel Viridiel sem üzent nekik telepatikusan, csak egy levélben, ezért sejtéseik vannak. De a pontos méretekről nincs. Igy lelki szemei előtt egy utolsó gazember pergett le. A fajtársukkal megiratják, miért ne menjenek tovább, de ha titkon megkerülik őket és a visszafelé úton akarnak támadni...
Kérdőn néz a timárra.
- Mi is harcoltunk már a sötét tündékkel arrafelé. - mondja mogorván a tímár, de már legalább hajlandó kommunikálni, mert végül is állítólag szövetségesek. - De hírt kaptunk arról, hogy miközben mi nagy sereggel a bányák felé vonulunk, hogy kiűzzük a törpékkel együtt a selfeket, addig megtámadták a falunkat és megölték vagy elvitték szeretteinket, hogy rabszolgaságba taszítsák őket. Szóval sietős az utunk. - magyarázza a dolgot, maga sem tudja miért.

/Yuban, userrel egyeztetve privátban/


Az awyrisi arcáról nem akar leolvadni a csodálkozás. És bár külsőre nem látszik, telepatikusan az összes újnak vélt hírt továbbítja a fősereg vezetőjének, hogy minél inkább tisztábban lássanak, miért is kellett visszavonulniuk.
-Minket is visszarendeltek egyelőre, de nem tudjuk pontosan meddig. -mondja bizonytalanul, hiszen nehéz megfogalmazni, hogy az elfogott parancsnokuk utasítását nem úgy szeretnék végre hajtani, hogy teljesen hazáig mennek- Ha gondolod, megkérdezhetem, hogy nincs-e felesleges katona arra, hogy segítsünk nektek odahaza védekezni a zevadariak ellen. Eredetileg a ti főseregeteket próbáltuk beérni és utána eldönteni, hol is vennétek a legjobban a hasznunkat.
* Bár a tímár nem volt beavatva a haditevekbe, az azért furcsa neki, hogy az elfek seregét visszarendelték, hiszen miért tették volna. Az a jó, ha minél több emberrel tudnak csapást mérni a selfekre.
- A mi egyik csapatunk többször megütközött az éjtündékkel és órásokkal is. De mi nem kaptunk olyan utasítást és hírt sem, hogy már nem kell segíteni. Csak mi páran - int körbe kis csapatán, - csak mi indultunk vissza. Én nem hagyom, hogy a családom a selfek kezébe kerüljön! - üt hangosan a mellkasára.
* Az erdei felajánlása meglepi, főleg a történtek után, de végül bólint.
- Talán tényleg minden segítség jól jön.
-Rendben! Akkor veletek megyünk a falutokba. És még ezer harcosunk fog beérni minket út közben. Azt hiszem a királyunk azt szeretné, ha a bányát felszabadító ork erőnek ne keljen aggódnia az otthon maradottakért.
* Int, hogy mehettek elől, ahogy már az elején is szerettetek volna és ők majd követnek titeket. És ezzel igyekszik jelezni azt is, hogy a sajátjaitok védelmében természetesen tiétek a döntő szó. Ők csak segítenek majd, ahol tudnak.

Yuban kissé zavarba is jön, mert a találkozásnál nem igazán voltak kedves szavai, de még csak gondolatai sem az elfekről, ők meg most felajánlják, hogy egy kisebb sereg is fog segíteni a faluk megvédésében.
Már a nyelvén van, hogy megkérdezze miért, de az erdei magától is elmondja, bár az előbb mintha az mondta volna, hogy megkérdezi.
- De nem kell ehhez engedélyt kérned és honnan tudod, hogy még ezren fognak csatlakozni? - kérdezi a szemét a hegyesfülűn tartva.
Ha megfelelő választ kap a tímár is int kis csapatának és tempós ügetésre váltva ismét elindulnak arra, amerre a falujukat gondolják.
A kis erdei felderitő csapat vezetője csak titokzatosan elmosolyodik.
-Már megkérdeztem. Azt mondják, hogy a seregünk nagyobbik része tartja magát az eredeti tervhez. De ezer jó ijászt ideküldenek, hogy nektek segitsenek majd odahaza.
Yuban keresetlen szavai miatt nem érzi úgy, hogy el kellene mindent árulnia, amiről nem tud. Hiszen lehet legközelebb majd velük kell harcolniuk. De egyelőre a király utasitásához az tünik a leginkább hünek, ha igyekeznek felderiteni az Oughwarba betörő selfeket és ott csapást mérni rájuk.
Közben egy nemes elf, aki átvette Viridiel távozása után a katonai irányitást, nagyban agyal a társaival kicsit távolabb tőlük. A legjobb száz emberükből alig egy maréknyi tért vissza. És a hirek szerint a többiek számára is halálos csapda lehet Raydan. De a távoli északon hazai pályán védekeznek az Oughwari-hegységben a szövetségeseik és ha sikerül összedolgozni a segitségül küldött katonákkal, akkor akár átlagos képességü lövészek is jó leshelyeket és fontos információkat szerezhetnek.
A sereg nagyobbik része pedig engedélyt kér majd az oawáktól, hogy a földjeiken maradva vadászhassanak. És várják a kedvező alkalmat, hogy Elarion parancsának megfelelően mégis egyesülni tudjanak az orkokkal és a törpékkel.
Ha majd elhárul a rájuk leselkedő veszély...
Bár a tímár nem érti, hogy ezt hogyan tette a lombtünde, de annak arca azt is elárulja, hogy ugyan többet erről nem fog neki mondani. MIvel az előbb már Yuban átgondolta, hogy mennyi előnnyel jár, ha az elfek velük tartanak és még egy csomó jó íjászt is kapnak, így nem erőlteti a dolgot, de megjegyzi magának, hogy azért az együttműködés ellenére sem kell megosztaniuk egymással titkaikat.
- Rendben, akkor haladjunk.
Az aggodalom elég sebes iramra készteti, de valószínűleg az erdei elfek nem fognak lemaradni, ez az erdő ugyan nem az ő otthonuk, de mégis csak erdő. Erőben feűulmúlhatják őket, de sebességben biztos nem.

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


Már lassan nyugovóra térne a Nap a horizont mögött, amikor a nyurga alak futva igyekszik megelőzni az út mellett az ork társaidat és egyenesen hozzád szalad. És az úttól eltérő irányba mutat.
-Arra felé rablók ütöttek rajta egy békésnek tűnő falun. Lehet segítenünk kellene. Az oawák veszélyben vannak.
* Leviszi a hangsúlyt és nem úgy tűnik most sem, mint aki többet el szeretne árulni az új értesüléséről. Az ígért erősítés még nem érkezett meg, csak ti vagytok közel két tucatnyian. Nyolc-tíz erdei és tizenkettő agyaras.
Az iram megtörik, ahogy Yuban lefékez a hírhozó szavaira és lassan agyalni kezd rajta, hogy mit kéne tennie.
- Az oawak meg tudják védeni magukat, nem érünk rá megállni minden csip-csup ügy miatt, akkor sosem érünk a faluba. - dönt végül és továbbot int az embereinek. - Különben is, ha veszteséget szenvedünk, akkor nem fogunk tudni a sajátjainkon segíteni.
~Ezek tényleg nem olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ám jobb nem erőltetni. El sem mondtam nekik, hogy ember haramiák fosztogatják az itteni falvakat a jelek szerint. De jobb lesz nem okoskodni többet. Nagyon be vannak sózva az otthon maradtak miatt.~
* Egy szó nélkül bólint és megindul vissza a menet vége felé a sajátjaihoz. És csak este van újra alkalmatok beszélgetni a tábortűz mellett. És ő ismét egyedül, a többiek hátra hagyva ül közétek.
-Mesélj nekem a falutokról! Jól védhető?

Felkészül rá Yuban, hogy vitatkoznia kell az elf vezetővel, mert bár nem ismeri túlságosan a fajtáját, azt tudja, hogy mindig mindenkinek segíteni akarnak, olyan "jófiúk" típúsúak.
Legnagyobb meglepetésére azonban a lombtünde szó nélkül tudomásul veszi a döntését és visszamegy az embereihez.
Este viszont már megint ott sündörög a tamár körül.
- A hegyek védik, egy völgyben van és csak két irányból megközelíthető, a többi helyen magas szírtfalak övezik. - von vállat. - De nem megvédeni kell, hanem kiszabadítani őket, ha a hír igaz.
-Arról van valami, hogy hol tartják őket fogva? Valami táborhelyet csináltak a hegyeitekben? Be tudjuk őket keriteni?
- Milyen hely az, ahol táboroznak?
Yuban dühösen mered rá a fenemód sok kérdést feltevő tündére.
- Hát mi vagyok én, valami kicseszett jós? Én onnan jövök - mutat a sereg irnyába, - és csak egy hírnök jött a hírrel, hogy megtámadták a falavinkat és elrabolták a népünket. Honnan a jó.......- visszafojtja káromkodását, - .....honnan tudnám? Azért megyünk, hogy kiderítsük! - csap a combjára, hogy levezesse a feszültségét.
A rajparancsnok bólint. Nem nagyon veszi fel az ingerültségedet. Inkább az az alak, aki kutakszik, furakszik és megvárja, amig olyat is kibeszélsz, amit nem is akartál elmondani.
-Vagyis egy hirnök jött. Értem. Remélem hamar rá fogunk tudni jönni, hogy hová vitték őket. Úgy látom nagyon fontosak számotokra, akiket elraboltak. Igyekszünk segiteni.
Yuban, annak ellenére, hogy elég hirtelen haragú és hamar felkapja a vizet, ráadásul igazi izomagynak néz ki, azért nem ostoba, rájön, hogy semmire sem megy a halvérű elffel szemben és csak növeli a feszültséget, amire most nincs szükségük.
- Itt mindegyikünknek a családjáról van szó. Anya, nővér, húg, feleség, gyerek. Persze, hogy fontosak, egy orknak nincs nagyobb szégyene, mint, hogy nem tudja megvédeni a családját. Hidd el hegyesfűlű, meg fogjuk találni őket! - mondja komoran. -
Aztán habozva a mellére csap.
- A nevem ....Yuban!

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


-Örvendek Yuban! -nyújtja oda a jobb kezét- Az én nevem Kuznyit. Csak nőket és gyerekeket raboltak el? A férfiak... -furcsán félbe vágja a mondatot- A harcban meghaltak, akik otthon maradtak?
* Tudta, hogy kényes területen járkál, de kezdte egyre inkább érdekelni, hogy mire számítson, amikor megérkeznek majd. Félre nézett és ebben a pillanatban léptek ki a fák közül a másik csapat első katonái. Ha ez egy lerohanás lett volna, akkor már nyílzápor alatt állna a kis táborozó csapat.
-Róluk beszéltem ide felé jövet az úton.
A tímár megragadja a férfi vékony, de izmos alkarját, amolyan férfiasan. Aztán annál fogva kissé közelebb húzza a tündét.
- Már mondtam neked ...Kuznyit, hogy nem tudom, de......de ismerve a selfek kegyetlenségét és társaim bátorságát, kétlem, hogy életben lennének. - mondja fojtottan, de kemény tekintettel.
Mivel az elfek álltak őrt azon a részen, így lehet, hogy több bizodalom volt Yuban-ban, mint kellett volna, de az elfek híresek voltak becsületességükről, nem úgy mint az orkok, akik általában a pillanat hevében döntöttek ki mellé is kell állni. Így aztán csak épp, hogy lecsúszik a keze a fejszéjére, de egyébként nem mozdul.
- Ideje volt, hogy ide érjenek. - tesz úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
-Azért nem kell ennyire felkapni a vizet.
* A megszokottnál keményebb hangot ütött meg. És csak a szellemek mondhatták volna meg hősünknek -ha egyáltalán hallaná őket, mint a sámánok-, hogy a megérkező nagy létszámú csapat miatt vagy csak kezdet elege lenni még ennek a nyugodt tisztnek is abból, hogy úgy beszél vele a szövetségese, mint egy lábtörlővel.
Igaz, ő nem is érthette azt, hogy ebben a harc orientált kultúrában mit jelent az, hogy ő az előre menés eldöntésénél nem vállalta a párbajt. És hogy termetre sincs akkora, mint az izmosabb orkok.

Mostanra Yuban már teljesen nyugodt, csak szereti éreztetni a dominanciáját a nyeszlett tündenéppel szemben, hiszen ezzel saját emberei előtt is megnő a tekintélye.
Éppen e miatt néz meglepődve az elfre, aki pont most vádolja meg azzal, hogy ideges.
- Te még nem láttad azt, amikor én felkapom a vizet Kuznyit! - áll fel, ezzel kihangsúlyozva a méretbeli különbségeket és kihívóan néz a másikra.
Örülne ha mégis sor kerülne egy "barátságos" párbajra, amivel bebiztosítaná mindenki előtt ki is itta főnök, mert azzal, hogy létszámhátrányba kerültek, ez a hely kezd bizonytalanná válni.
-Akkor ülj le! -mondja megszokott hangerejével a hegyesfülü fel sem nézve - Mert ami ez után jön, ahhoz tényleg hideg vér kell. Nem ronthatunk egyből az ellenfélre, hanem okosan csapdába kell csalni, mint egy nyulat az ösvényre kirakott fojtó hurokkal.
Nem adja jelét, hogy telepatikusan igyekszik nyugtatni az újonnan érkezőket és maga biztonságáról is gondoskodva meghagyva azért nekik, hogy helyette figyeljenek minden mozdulatára leendő harcostársuknak.
-Hosszú lesz az út, fel tudunk készülni közben.
Minden idegszálával arra készül Yuban, hogy ellenfele megtorolja a kihívást, aztán nem hisz a fülének, amikor az egyszerűen azt mondja neki, hogy üljön le. Viszont a terv ecsetelése kizökkenti a megtorlás fontolgatásából.
- Csapda? Mi másként szoktuk intézni. Erősek vagyunk és itt vannak ezek. - emeli meg a fejszéjét, amit egy tünde lehet meg sem tudna emelni. - Mire azok a démonlelkűek észbe kapnának már szétvertük a fejüket. - hőzöng, de igazából csak a többi ork kedvéért, hiszen kezdi érdekelni a dolog.
- Én is te.......társ. Nem akarok utasítgatásokat! - szögezi le, de végül némi habozás után leül.

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


Egyre szűkebb lesz a kis tisztás számotokra. És a tűz fénye mellett tovább folyik a faggatózás. A szövetségeseitek megtartják a távolságot, egyedül a raj vezetője van köztetek továbbra is.
-Az ellenség pont ez fogja várni. Csak lapit a maga leshelyén, mint mikor íjjal becserkészitek az őzet. És várja, hogy lecsaphasson rátok. Ha nem is utasítgatás, meg kell beszélnünk, hogy mit fogunk tenni, ha rájuk akadunk.
* Nem akar egyelőre a kis ork csapat vezetője kenyértörést, mert azt még a kemény koponyájával is felfogja, hogy most fordult a mérleg nyelve és sokkal több az elf mint az ork, ráadásul igaza lehet a falu kiszabadításával kapcsolatban. Jobb, ha meghallgatja a hegyesfülűt, azzal nem veszíthet semmit.
- Jó......először jöhet a csapda, aztán lerohanjuk őket. - egyezik bele végül. - De elsősorban meg kell tudnunk hol vannak a mieink, ezért legalább egy self élve kell. - vicsorog dühösen, ár ez most az éjtündékre irányul.
* A zöldike elmosolyodik. Úgy érzi, hogy nagyon jól meg fogjátok érteni egymást. És tovább nem is forszírozza a dolgokat. Számára épp elég az -egyelőre-, hogy a társait nem veszélyezteti egy forró vérű roham, ami esetleg pont a zevadariak kezére játszana. Mivel Yuban is mondta, hogy csak egy hírnök jött és nem sok minden tudott, így elfogadja, hogy ennél jobban nem is tudják majd megtervezni az eljövendőt.
-Ez bizony jó ötlet. Akár még a fontosabb foglyokat is kicserélhetjük, ha eleget csapdába tudunk csalni...
~Nem mondhatom neki, hogy ha tudjuk, akkor először Viridielt kellene kiszabadítani, mert ő ismeri a legjobban ezeket a velejéig romlott lényeket.~

/Becca/


A hüllő testében a bérgyilkosnő szelleme rendületlenül halad előre. Uráldur haditerve úgy tűnik megint nem homokra épített vár. A csorda vezérhímébe költözve nem is sejtik a többiek, hogy más irányítja őket, nem a "királyuk".
Az ork horda nem olyan messze halad el a tengerpart mellett és rád van bízva, hogy milyen érvekkel győzöd meg őket arról, hogy ne féljenek a hatalmas számtól. A tieid is vannak legalább százan, de jól tudod mennyire eltörpül az ide érkező oughwariak mellett. Azt már tapasztaltad, hogy ezek az állatok, akiket csatába vezetsz, nem tudnak bonyolult érveket és vitákat lezavarni, nagyon egyszerű okokat hoznak fel és inkább zsigeri érzelmek irányítják még őket, mint a puszta értelem.
Ahová tartotok, erdő veszi körbe két oldalt a széles rét sávot, melyben a hódító had halad Sötét Vastelep irányába. Több tízezren nyílt területen.

A test átvétele úgy ment, mintha már sokszor csináltam volna és röpke pillanat alatt máris a megmérgezett főnök helyében voltam, akire aggódva néztek társai, de hamar megnyugodtak, mikor felálltam és mivel értelmi képességeik nem voltak csúcson, ezért nem volt nehéz meggyőzni őket, hogy csak a „szerelmi mámor” volt a ludas.
Pont ezért nem vesztegettem az időt holmi fellengzős okokkal, hogy miért kell megtámadni az orkokat, csak röviden és velősen fogalmaztam.
- Hús! Sok hús!
Láttam már eddig is, hogy mennyire az ösztönök uralják őket, így valószínűleg ez elég lesz, hogy ne sokat agyaljanak.
Az agyarasok igén jó helyen vannak most, a két oldali erdősáv pont jó hely egy rajtaütésre.
Elosztom a csapatot és nagy kiabálással zúdulunk két oldalról a vonuló seregre.
Természetesen én hátul maradok lopva.

/Becca/


Az érv egyszerű és világos. Bármik is ezek, a gomirráknak jobb megenni, mintha őket ennék meg később. Vagy bárki más elhappolná előlük és etetné belőle gyermekeit.
Az agyaras had nem is vár támadást, hiszen eddig leginkább csak bestiákkal kellett megküzdeniük a felderítőknek. És hitték azt, hogy előre értesülnek, ha közeledik az ellenség. Ám nem számítottak arra, hogy a természet erejével a főseregnek is meg kell küzdenie. Hiszen ha puszta létszámuk nem lenne elegendő az elijesztésükhöz, még a legvastagabb bőrű ragadozót is hamar ementáli sajttá változtatják fegyvereikkel.
A hüllők viszont jól választották meg, hogy mit akarnak csinálni. Becca két oldalról az elől gyaloglók ellen küldte őket egy kanyarban, ahol a hátulja nem látszódott, így legalább az íjak nem véreztetik el a rohamot addigra, mire odaérnek.
A főkolompos bölcsen hátra marad és hamar felismeri, hogy legnagyobb igyekezete mellett sem lesz ez egy diadalmas nagy menet. A kezdetleges módszerekkel megmunkált dobófegyverek többsége lepattant az ork pajzsokról vagy nem túl mélyen hatoltak a bőrvérteken át. Ám az onnan érkező nyilak és dárdák szinte mindegyike leterített egy-egy hüllőt és megtizedelték az első sort.
Amikor viszont a két első sor összecsapott végre, gyilkos adok-kapok vette kezdetét és az agyaras vonalak megingottak. Becca felé pedig két jókora darab is lendült, félre söpörve maga előtt vagy féltucatot a csoportodból, akiket könnyedén kaszaboltak le.
Egyikük egy nagy pallossal vagdalkozik, másikuk a pajzsa élével is csontrepesztő pofonokat osztott ki és tollas buzogányát forgatva nem állt meg előtte senki a tieidből, amíg el nem ért téged.


Körülbelül ez a pillanat volt az, amikor a két nagydarab közre fogott, amikor egy borjú nagyságú kőszikla csapódott be a közelbe, agyon lapítva az egyik oughwarit. És ha ebből nem jöttél rá, hogy váratlan támadásod is csak elterelésnek kellett Uráldurnak, hogy bevesse az orkok ellen a nehéztüzérségét, akkor hamar rájössz erre, amikor a pajzsos barátod elterül a földön váratlanul és egy fekete nyílvessző áll ki a hátából.
Immáron csak a feléd suhintó pallosost kell legyőznöd a kagylóhéj pajzsoddal és egy reszelt csontdárdával ahhoz, hogy a közvetlen életveszély elháruljon és elkezdhesd rendezni a tengeri gommirák sorait.

Nem igazán tudatos a döntésem, amivel a támadást elindítom, csak a sötét elf utasításának akarok eleget tenni, hogy akadályozzam és feltartsam az agyarasok seregét, amíg ők meg nem indítják a támadást. A szerencse azonban kis időre a darálóba küldött hüllők mellé állt, amikor egy váratlan rohammal megleptük őket.
Persze csak az ork sereg látványa már tudatja velem, hogy itt csak addig van keresnivalója a gomirráknak, amíg az első csapásból magukhoz nem térnek, aztán legyalulják őket, így nem is igyekszem követni a támadóhullámot, akiket hamarosan már a földre terítenek az agyarasok fegyverei.
Annak ellenére, hogy a háttérbe húzódom, azért mégis van, aki engem akar, vagyis hát nem engem, hanem a gyíkot, akinek a bőrében vagyok. Vagyis két valaki van és hamarosan elém is verekszik magukat, leterítve mindenkit maguk előtt.
~ Azt hiszem lehet jobb lenne futnom. ~ merül fel bennem, hiszen alapjában véve nem vagyok egy súlycsoportban egy orkkal, nem, hogy kettővel.
Már a menekülő utat terveztem, amikor egy jókora szikla csapódott be, nem messze tőlünk és lapított ki egy vicsorgó hímet.
A váratlan segítség igazán jól jött és mikor az egyik támadóm, a pajzsos is összeroskad egy jellegzetes nyíltól találva, már tudom, hogy legalább ebben tartotta a ravasz róka a szavát.
Azonban a pallossal hadakozó ork nem retten meg és nekem nincs más hátra, mint, hogy átvágjam magam rajta, mert ha most elfutok, akkor a gomirrák is szétszaladnak és akkor nem fog megdicsérni Uráldur.
Nyilvánvaló, hogy a pajzsom nem bírná ki a pallos csapását, így el kell azt kerülnöm. Megpróbálok ide-oda ugrálni a hatósugarán kívül, aztán ha lesz egy kis rés, a dárdámat a combjába döfni.

/Becca/


Hősnőnk ide-oda ugrálva próbál életben maradni a feléje suhogó több méteres pengétől és nagyon is jól sikerül neki. Annyira, hogy hamarabb kap a támadója egy végzetes lövést a hátába, mint hogy el tudná találni.
Ám nem lélegezhet fel sokáig, hiszen az oughwariak hangos bődüléssel indulnak meg a menetoszlopuk hátsóbb részeiből és zúdulnak rá maroknyi általad vezetett csalira. Egy lándzsás fickó ered feléd igen ügyesen ide-oda szökdösve kikerülve az előtted még meglévő és küzdő hüllőket és az oldalszárnyon vitézkedve próbál a haláloddal dicsőséget aratni.
Nem is sejtve, hogy ez már megvolt.

Mivel fogalmam sincs mennyit bír ez a test, vagy mennyire erős, inkább nem kockáztatok, kivárásra játszom, amíg nem találok egy kedvező alkalmat, hogy eléggé kezdetleges dárdámmal megsebezzem, addig meg csak igyekszem életben maradni. Szerencsére az agyarast eléggé elfoglalja a megölésemre való vágy, így nem ügyel másra. Hamarosan szép sündisznóként kidíszítve rogy a földre holtan, a selfeknek hála.
Eddigre azonban az orkok már teljesen magukhoz tértek és nagy lendülettel estek neki a nem túl népes gyíktársaságnak, már akik még életben voltak.
Azt hiszem ideje lelépni!
Azonban ismét csak akadályba ütközöm, egy lándzsás agyaras képében, aki láthatóan engem akart győzelmi trófeának. Egyszerűen nem értettem, hogy miért mindenki felém törekszik, átgázolva az előttem lévőkön, aztán rájöttem! Hiszen én voltam a hüllők vezére!
Óóó, a fenébe!
Gyorsan magam elé kaptam pajzsomat és a szeme felé lendítettem a saját dárdámat.

/Becca/


A kérdés az, hogy vajon sikerül-e a kagylónak felfognia a lándzsát, vagy úgy szakad át, mintha szalmából lett volna fonva? És ezt bizony még én sem tudom megmondani. Ám hamar kiderül.

Ha balul üt ki a dolog, akkor hősnőnk ideiglenes teste átszúródik egy acél hegyű lándzsával, ahogy fél pillanattal előtte az eszkábált pajzsa. És haldokolva terül el a földön. Szerencsére az ugra-bugra támadója azonnal tovább is lendül, hogy a vértől vörös fegyverét egy másik támadó ragadozóba döfje.

Ám ha sikerül, akkor földre kényszeríti az agyarast és nyitva az út előtte, hogy elszaladjon vagy tovább harcoljon. Az imént kereket akart oldani, ahogy látta a helyzet reménytelenségét. De vajon mit tesz ez esetben pontosan az egykori bérgyilkosnő?


/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -Nem a jó verzió teljesült.
6-10-ig -Gyönyörű támadás, mely a történet folytatására vár./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 9