Persze a kölyök továbbra sem megy sehová, csak fújja a magáét, semmilyen észérv nem győzi meg, aminek egy nagy sóhajtással adok hangot.
Fogalmam sincs ki az a Gail bácsi, de gondolom a jellemzés után, nem a gyerekek kedvence.
- Filippon a nagy és hatalmas. – ismétlem meg és most már majdnem elnevetem magam a mérgem ellenére, olyan arccal adja ezt elő.
De, hogy a rejtélyek megoldója? Inkább idegesítő kis mindenlében kanál!
- Aha! És a hugucád épp most árul be anyukádnak, hogy olyan helyre mentél egyedül, ahol semmi dolgod és veszélybe sodorhattad volna magatokat, mert mi van, ha teszem azt én egy gyerekrabló vagyok……? - intem meg és a képemre kis gonosz mosoly kúszik fel, hiába érzem kissé gyerekesnek ezt a „kinek az erősebb a testvére vagy az apukája” versengést.
Azonban akármilyen zavarban és dühös vagyok a kölyök miatt, a szelid erőszaknak Lash részéről azonnal engedek és azonnal belehajolok a csókjába, mert jobb szerettem volna, ha kellő időt szánhatunk a távozásunkra ebből a kis fészekből, nem így kirángatva és ilyen ostoba helyzetben.
De ha nem akarom tovább rontani a helyzetet, akkor muszáj mennem és a fa engedelmesen készít lépcsőt a lábaim alá ágaiból.
Sejtem, hogy ez is elég meglepő vagy egyenesen ijesztő lehet Filippon-nak, de magának kereste a bajt. Azonban el kell ismerni keményen állja a sarat, még ha azért próbálja tartani a távolságot.
Szerintem egyszer a kiváncsisága fogja nagy bajba sodorni, mert kristálypáncél és a hajam is annyira érdekli, hogy marad és nem szalad el.
- Nem fura, csak fehér. – érem be, pár gyors lépéssel és máris felkapom és akárhogy kapálózik viszem a falu felé. – És szerinted ki fog neked hinni egy felnőttel szemben, aki ráadásul nemeself? – nyomok egy kokit a fejére, mert legalább ennyit megérdemel.
A címemmel nem szoktam dicsekedni, de legalább eldicsekedhet majd, hogy nem valami mezei vándor, hanem egy nemeself „győzte” le. Nem mondom, okoz pár kék foltot a rúgkapálása, de hát kemény harcos vagyok, nem egy kiskölyök fog lebirkózni, erősen tartom és csak akkor teszem le, amikor már meglátom az első házikót és tudom, hogy Lash-nak is elég ideje volt lejönni.
- Futás! Anyukád már biztosan aggódik! – lódítom a házak felé.
Fejcsóválva nézek utána, miközben Dorla háza felé tartok és már látom is Eric ismerős alakját, akin……csuklya van? Minek?
Ekkor hallom meg a fejem felett a károgó, öreg hangot, amire meglepődve nézek fel.
- Mit engem? – kérdezek vissza és a ráncos arc eszembe juttatja, hogy a kölyök valami Gail bácsiról locsogott, talán ő az?
A következő szavaira még nagyobb csodálkozásba esem, mert semmit nem értek és ezzel az értetlenséggel nézek Eric arcába is, aki még meg is toldja.
- Megmagyaráznád? Csak egy kicsit megyünk el és már mindjárt zűr van? Ez csak egy vén öreg, gondolom Gail bácsi vagy ki a szösz, aki itt a kölykök mumusa, bár fogalmam sincs, hogy miért akadt ki ránk? Csináltál vele valamit?
Felnézek a vénségre.
- Üdv! Gail bátyó? Kiről beszél vagy talán inkább miről? Azért a gyerekeket durva, ha ilyenekkel ijesztgeti. – fedem meg, egyáltalán nem véve komolyan ezt az egészet.

//Mesélői//

E-Robert

A leendő fafaragómesternek a bólogatása kicsit ábrándozóvá válik a lányka említésére, Elis a fiatalságod említésére még azért pimaszul megjegyzi, hogy egy fogócskában vagy bújócskában megnézne téged az itteni kölykökkel. Az idő megállításával - amit Viridiel értelemszerűen nem érzékel - Elist teljesen letaglózod: csodálattal vegyes gyönyörködéssel néz végig a pár pillanatig megdermedt világon, elképedését pedig nem rest kifejezni egy látványosan leesett állal. A szó legszorosabb értelmében. Szavadra azonban nagy nehezen bólint egyet, és elrohan a többiekhez, de még egyszer hátrafordul egy széles vigyora elárulhatja, hogy nagyon tetszik neki ez a titok.

Viridiel

- Gyerekrabló? - gyanakvón húzza össze a szemeit, arcára látványosan kiül a gondolkodás, miközben a lombkoronát fürkészi. Teljesen egyértelmű, hogy azon tűnődik, ha fel is vittél valakit gyerekrabló létedre, akkor mégis ki lett az áldozat, ugyanis egyáltalán nem tűnt számára ismerősnek a hang. A gonosz mosolyt tudatosítva néhány hatalmas lépéssel hátrál, és bár igyekszik nem kifejezni, nem tudná tagadni, hogy megijed hatásosnak bizonyuló előadásodon. Annak hatására még többet hátrál, ahogyan lejössz, egy darabig elkerekedő pillantással figyelve a módját. Egyértelműen soha nem látott ilyet, és mikor elkapod, nekilát az üvöltésnek, a rangod elhangoztával viszont egészen megváltozik a hozzáállása.
- Micsodaaaaa? Nemeself? - pislog nagyokat, egy pillanatra abbahagyva a kalimpálást. - EGY LÁNYKÉNT SIKÍTOZÓ NEMESELF EL AKAR RABOLNI! - kiabál egy rövid hatásszünetet követően, ismételten nekilátva a kapálózásnak, persze eredménytelenül. De azért próbálkozik, hátha, aztán megint elcsendesedik. - Akkor most elrabolsz és pénzt követelsz értem? - érdeklődik éles váltással, teljesen higgadtan. - Nem az a lényeg egy nemesnél, hogy gazdag? - vonja fel az egyik szemöldökét, próbálva felnézni rád, bár sokáig nem tud, kényelmetlennek találva a pozíciót. - De engem nem is lenne érdemes elrabolni, anyáék nem olyan gazdagok. Legfeljebb... Néhány rohadt alma vagy tök... Fricit nem hiszem, hogy odaadnák, de őt is megpróbálhatnád csereértékként elkérni... De lehet, a kezembe nyomnák a koszos ruháim, és hagynák, hogy elvigyél... Egyébként miért nem vagy ráncos? Azoknak fehér a hajuk, akik már öregek meg lassúak meg nem hallanak rendesen és állandóan kiabálnom kell hozzájuk, hogy értsék, mit akarok. De te elég jól hallasz, és nem is tűnsz öregnek. Ez ilyen nemeself dolog? U-ú, tudom! Te egy eeeeelképesztően rangos családnak a gyereke vagy, a különleges fajtából, tudod, aki megörökölte azt a faaaantasztikus dolgot, hogy fehér a haja. És ez tudod, mit jelent? Én tudom! Biztos te kerülsz a trónra emiatt és azért van ilyen csillogó páncélod is! Mert különleges vagy! Mondjuk azt nem tudom, ennyi elég-e vagy még hercegnőt is kell-e ments, de ha kell is, biztos megoldanád, mert... fehér a hajad. De akkor ez meg azt jelentené, hogy a következő király egy gyerektolvaj? Ú, és akkor ezek szerint én a király szolgálója leszek? Ez tök jó! Lesz külön szobám tele mindenféle játékkal? És... Ésőő... Lesznek ott állataim? Mondjuk hat macskám és harminc kutyám? Egy saját hintóm esetleg? - gondolkodik és érdeklődik hangosan, és dől belőle a szó tovább és még tovább, nem is hagyva, hogy egyetlen kérdését is megválaszold, majd mikor lerakod, felnéz rád, végre megint elcsendesedve, de csak néhány másodpercre, nem is reagálva arra, hogy elindítanád vissza a szüleihez.
- Nem is vagy gyerektolvaj - jegyzi meg. - De attól még fura vagy a hajaddal, meg a... Fával... - néz mögéd, bár már nem látja azt a lombkoronát. - Annak a közelébe se megyek többet, ijesztő... - motyogja.
- De mondom, Filippon már megint rosszat csinált! Anyaaa! Filippon kirángatott oda, ahova nem szabadott volna, még jó, hogy nem tépte el a szoknyámat! - hallatszódik tompán a panaszkodás az egyik közeli épületből, mire a gyerek felnéz annak irányába.
- Ajjaj, szerintem mennem kell. De nem oda - mutat fel, megrázva a fejét, aztán tekintetét visszavezeti rád. - Kösz a szállítást, királyfi! - vigyorodik el szélesen, azzal elrohan, úgy integetve neked, mintha legjobb haverok lennétek, akik a legnagyobb csínytevéseket együtt követik el.


E-Robert és Turbék 1, azaz Viri

A mesélőnéni nem volt elég egyértelmű a korábbi posztban, így most tisztázza, hogy a vén kecskének a háza a földön van, így nem kell nyaktekergetni, hogy lássátok őt.
Erictől teljesen megrémül szerencsétlen fickó, és hátra is hőköl, mikor meglátja a rohadó arcodat, kis híján a székkel s felborulva, annyira megijeszted.
- Ördög és pokol! Hagyj, démon, HAGYJ! - kiabál riadtan, és erősen zihál rémületében, a szíve fölött markolássza a ruháját, igyekezve mély levegőt venni többször, hogy megnyugodjon, mielőtt ott kapna szívrohamot. Képtelen levenni ugyanakkor rólad a tekintetét, erősen remegve bámul végig, félve tőled, kínosan figyelve minden egyes mozdulatodat, egyáltalán nem akarva meglepetésekben részesülni. És ahogy Viridiel megérkezik, ki is használja, hogy felé fordulsz: azzal a lendülettel lép egy hatalmasat az ablakhoz, becsapja a zsalut, ezzel vélhetően kizárva titeket, habár kattanni nem kattan semmi, ami ténylegesen erre engedne következtetni.
- Az én lelkem nem fogod megfertőzni, mocskos démonfatty! - hallatszódik még bentről, és ha hallgattok, akkor a távolodó csoszogására is felfigyelhettek, Viridielre pedig így nem is reagál. Ha akartok, akkor persze betörhettek hozzá, hátha válaszol a kérdéseitekre mégis, az ajtót nyitva fogjátok találni.

Ebben a körben is az uraké a főszerep, a hölgy az illemszabályoknak megfelelően késik öt percet, de az utolsó szavaitokat majd elcsípi. Ha esetleg reagálni akartok rá, akkor fentről jön a létrát használva.

Eric (Robert)


Viridiel érkezése kiszabadítja a tekintetemből ezt a szerencsétlen, aki rögtön kihasználja és bevágja a zsalut. A kínos a dologban az hogy bezárni nem zárta...
-Nyomoronc- kopogok be a zsalun-ajánlok egy üzletet. Te elmondod ezt a feláldozós storyt én meg adok neked egy aranyat előre. Tehát nem vesztesz semmit. A lelked meg ugyan olyan sötét marad mint most szóval semmi se fog változni. És a démon részt kikérem magamnak -noha valahol igaza van de na akkor se démonozzon csak úgy. És mivel a zsalu jobb helyeken kifele nyílik kihajtom, és le teszek 1 aranyat a párkányra. Csak hogy lássa hogy fütyülök a lelkére de mélyen. Gyanítom elbújna ezért érdeklődve nézek utána- Készülsz valahova ? Van pár kérdésem hozzád. Ha válaszolsz nem kell fogócskáznom veled és te is pénzhez jutsz. Szóval mesélj nekem erről a feláldoz-ósdiról. Amíg szépen kérem mert tudom ám rondán is kérni de te ezt jól tudod már.
Aztán valami felötlik Viri korábbi köszönéséből.
-Ismered?

~ Édes Természet Anya! Mit vétettem ellened, hogy ezzel az átokkal sújtottál! ~ gondolom még magamban is hangosan, hogy halljam saját magamat. És ezt biztosan hallja Lash is, mert ki vagyok bukva a kölyöktől, aki csak mondja és mondja és…..még mindig mondja.
Először még rúgkapál is hozzá, hogy erő kell a megfékezéséhez, aztán viszont érdekelni kezdi a dolog és már a jövőt tervezgeti, mint akinek még tetszene is, hogy elrabolják.
~ Sose gondoltam volna, hogy egy gyerek ennyire idegesítő és hangos és következetlen és…..és ~ sóhajtozom egyfolytában, mert legszívesebben elhajítanám a kölyköt jóóóóóóó messzire és én az ellenkező irányba rohannék.
- Nem is sikoltoztam! – horkanok fel felháborodottan. - Nem, nem vagyok gazdag, vagyis van pénzem, de….ááááá, miért is magyarázkodok neked? És nem, nem akarlak elrabolni ~ lehet inkább én fizetnék csak valaki szabadítson meg tőled ~ És nem mindenki öreg, akinek fehér a haja, mondtam már. És főleg nem vagyok király, szóval le lehet állni a tervezgetéssel! – állítom a lábára és mikor végre felfogja, hogy tényleg nem akarok tőle semmit, legalább egy okos gondolata is van. – Ne is menj oda, mert lehet máskor nem lesz ilyen szerencséd. – búcsúzom nagy-nagy megkönnyebbüléssel tőle.
Azért magamban jót mosolygok azon, amit még hallok a házuk irányából, mert szerintem azért, ha tőlem nem is, de a mamájától biztos szorulni fog, ha a húgán múlik.
- Úgy sem úszod meg Mindenlébenkanál! – intek utána.

Azt hiszem nem lettem okosabb, mert az öreg egyszerűen bevágja a zsalukat, Eric meg láthatóan megint belelendült az összeesküvés elméletébe, egy ostoba, bolond öregember miatt, aki össze-vissza beszél.
- Honnan veszi, hogy te démonfatty lennél, vagy rám gondolt? – érdeklődök még mindig megütközve a fogadtatáson.
Nem hiszem, hogy olyan gond lenne a faluval, mint ahogy azt Eric gondolja, de furcsa emberek azért laknak benne meg kell hagyni.
Persze nem Eric lenne, ha ennyiben hagyná a dolgot és mivel nem szeretném, hogy valamiként bántsa az öreget, mellett maradok, amíg – szerencsére szép szóval, vagyis pénzzel, - megpróbálja előédesgetni az apót, hogy magyarázatot kérjen a misztikus szavaira.
Szerintem csak bolond, de még nem érkezik meg Lash, úgy sem megyünk sehová, így akár tehetünk egy próbát, hátha tényleg mond valamit Gail bátyó. Sose lehet tudni esetleg nem-e látott vagy hallott valamit.
- Én nem, de Filippon beszélt egy kíváncsi öregemberről és gondoltam ő lehet Gail apó. – ráztam meg a fejem. – De egy szószátyár öregembert azért nem kéne rögtön végigkergetned a falun, mert bolondságokat mond. – hívom fel rá a figyelmét. – Csak csínján kezeljük, elvégre segíteni jöttünk.

A csók viszonzásakor legszívesebben visszahúzná párját a lombkorona közepére, hogy még egy darabig rejtve maradjanak, élvezve egymás társaságát, és csak lenni. Biztosan erre került volna sor egy kellemes szundikálással karöltve, ha nem jelentek volna meg a gyerekek, azonban ez van, majd legközelebb másképp alakul. Úgyis rengeteget vannak együtt, bár attól még nem elég, képtelenség beleunni kedvese jelenlétébe.
Nem tud nem mosolyogni Viridiel fejében felcsendülő hangjain, egyszerűen képtelen ellenállni. Készülődés közben halkan még nevet is hozzá, de nem azért, mert örülne annak, hogy a férfit ennyire kikészíti a gyerek, egyszerűen csak... Szórakoztató, és most úgy odabújna hozzá, csókolgatná az arcát, megszeretgetné, apróságokkal fejezve ki vonzalmát, dehát nincs ott, hogy ilyesfajta vigaszt adjon.
~ Ha már most kikészülsz tőle, akkor a sajátjainknál mit fogsz kezdeni? Azon kívül, hogy mindketten kikészülünk ~ érdeklődik kis híján nevetve. ~ Te is kíváncsi vagy, én sem vagyok azért annyira ártatlan ilyen téren, a gyerekenél meg többszöröződik a kíváncsiság... Szerintem csak felkészít a jövőre ~ vigyorog szélesen, ő is elindulva az ágak ösvényén.

A közelben jár már, mikor valami becsapódik. Összevonja a szemöldökét, de a levelektől és ágaktól egyelőre nem tudná megmondani, hogy mi volt az és miért. Érdeklődve, de csendesen lépked így, habár a faluban nem kell óvatosnak lennie, legfeljebb Dorla közelségétől szükséges tartania. Annyira nem szívesen kerülne vele egy szobába egyedül a történtek után...
Elhalad az emlegetett asszony háza környékén, és lenézve megpillantja Viridielt és Ericet, Viridielt már a gyerek nélkül. Még egy mosolyt megenged, mielőtt leereszkedik hozzájuk, fokról fokra lejjebb mászva a fáról, habár biztos érkezhetne ennél jóval kényelmesebb módon is - legalábbis tündék számára kényelmesebben. De most jó ez így, még ha fél karral küzdelmes is egyszer-egyszer. Leérkezve aztán szembefordul velük, visszafogott kíváncsisággal csípve el az utolsó szavakat.
- Mi történt? - érdeklődik, közben Viridielbe karolva, ha engedi.

//Mesélői//

Most már mindenki

A vén kecske nem igazán ugrik a pénzre, és ahogy Eric kihajtja a zsalut, nem is találja a helyén. Egy üres szék fogadja őt egy teljesen üres szobában. Két ajtónyílás van, az egyik jobbra, a másik - az ablakból nézve - előre vezet. Meglepően sötét van odabenn, az egyetlen fényforrás, ami a szobát éri, másik helyiségekből szűrődik, de az is kevés, illetve most már az a rés is, ahol te benézel. A Gail apónak sejtett figura viszont sehol, nyoma sincs, és hosszú másodpercekig nem is történik semmi, közben pedig Lash is befut. Van időtök tisztázni, hogy mégis mi történt, és ha maradtok, akkor várnotok kell még a vénemberre. Ha inkább az elmenetel mellett döntötök, akkor vár titeket az erdő és a kaland, ám feltételezve, hogy Eric úgyis kötni fogja az ebet a karóhoz, a mesélő megszavazza a maradást, folytatva a posztot.
Mikor úgy döntene bármelyikőtök, hogy belép az épületbe, akkor bújik elő a jobboldali nyílásból a ráncos, kopasz fickó, reszketeg kezében egy fakeresztet szorongatva. Teljes mértékben nem mer előbújni, óvakodik Erictől, így csak a fél testét láthatjátok koszos és elhasznált ruháiban. A bent terjengő szagok pedig - ha valaki veszi a bátorságot és behajol az ablakon ennek megtapasztalása érdekében - igencsak árulkodók lehetnek, mikor fürdött utoljára... Mondjuk lehet, odakint is érződik valamennyire azok számára, akik közel vannak.
- Nem kell a pénzed, még a végén kígyóvá változna a zsebemben! - morran ellenségesen. - Csak kerüljétek el a vöröst! Akkor talán túlélitek, mert nem hiszem, hogy bármelyik démon képes lenne megállni a helyét vele szemben... - kezd el megint kacarászni magában. Ha nem tesztek fenyegető mozdulatot, akkor előbújik, visszacsoszogva a székébe, közben néha-néha még kuncogva. - Olyan zöldek a szemei, mint egy... smaragdnak! Csak gonoszak... Gonoszabbak mindennél! És úgy világítanak, mint egy démonnak... - helyezkedik vissza a székébe. - Igen, mint egy démonnak... - nevetgél, hintázva egy kicsit a székében, ami fájdalmasan csikordul a súlya alatt, pedig csontos és sovány. - Megeszik az mindent! - áll fel hirtelen, közelebb lépve az ablakhoz. - Érzed, hogy néz, kiégeti a lelked is, és szinte hallod a fejedben, ahogy mondja: éhes! Addig örüljetek, amíg nem érzitek ezt a figyelő érzést! - kalimpál kezeivel veszettül, közben hangja is olyan hirtelen változik halkról hangosra, teljessé téve csapongását, és mikor meglátja a Viridiel mellett álló Lasht, újra visszahőköl, ezúttal ordítva és még el is esik.
- A szentségit! A démon, a szörnyeteg! Az átkozott fattya, eljöttél, hogy megegyél! - megemeli a kezében lévő tárgyat. - Ne játszd az ártatlan! Hol hagytad a többieket?! Vagy őket akarod felfalni, ezeket az utazókat?! Beszélj, te átok, beszélj! Engem nem kaptok meg! Nem ám! Takarodj és pusztulj el! Vagy élősködj máson, de engem hagyj! HAGYJ! - hátrál négykézláb, kúszva-mászva, de hol Lashre néz, hol Ericre, le nem engedve a keresztet. - Miért nem mész?! - tekint Viridielre felháborodottan. - Fuss, ha kedves az életed, mindkettő egy átok! ÁTKOK! FUSS! - fakad ki teljesen.

Eric (Robert)

Viridiel kérdésére magamra mutatok.
-Rólam beszél, az előbb kicsit megijesztettem -vonok vállat sztoikusan.-Lehet hogy túlzásba estem kicsit. Ez van.
A káráló vénség felé fordulok.
-Milyen marhaság az hogy aranyat kigyóvá változtassam, pláne ha választ kapok a kérdéseimre. De ötletnek nem utolsó viszont csak tolvajok ellen fogom kidolgozni. Kösz a tippet. -Amikor a szemre tér ki sóhajtok- Na ez nem én voltam, a zöldet Természetanya lenyúlta míg itt végzünk. Ez vajon ki vagy mi lehetett? Hé vén egér találkoztál egy lurnixal és kétségbe estél a múltad miatt mi? Pöppet beleőrültél a sötét múltadba mi? Mármint ezt?-nézek rá egyenesen csendesen mosolyogva nulla mágiát használva, de tuti elkapja a gépszíj és pörög ezerrel.
-Üdv Lash látom mellém kerültél a démon csoportba-mosolygok rá- köszönj ennek a kicsit őrültnek akinek max a fele szava igaz csak kérdés melyik fele. Csak megjegyzem a te lelked rohadt és emészthetetlen szóval egy jó érzésű démon se enné meg, a végén még gyomorrontást kapna. Tedd már le azt a vacak keresztet nem vámpírok vannak a környéken. Amúgy se izzik hogy megvédjen téged halandó. Milyen többieket keresel te rajtunk? Hahó miért enné meg Virit te zakkant most töltöttek együtt egy kellemes időt te meg itt jössz a negatív dolgaiddal. Húz bőrt a fogaidra és takarodj mosakodni vagy bedobok egy vízvarázst hogy legalább a szagod eltűnjön.
Viriékre nézek.
-Na menjünk mielőtt kihozza belőlem az állatot és laposra verem mert átoknak hívott. Az oké hogy istennőm istencsapásnak hív de hogy egy hülye rövid életű átoknak hívjon az sok. Mázlis napod van vénség.
És indolok az erdő felé.

Lahrael telepatikus üzenete a saját gyerekeinkre utalással, kissé belémfojtja ez elégedetlen morgást, ahogy hirtelen belegondolok a dologba és bár tiszta libabőr leszek a gondolatra, mégis nagyon is megmelengeti a szívemet. Na, de nem hagyom elgyengíteni magam Filiponnal kapcsolatban és a megfelelő megfélemlítéssel útjára engedem a végén.

Ha azt veszem alapul, hogy az öreg őrült, akkor nem is fogok magyarázatra lelni, hogy vajon mi baja, bár láthatóan Eric eléggé magára vette, ezért is próbálom nyugtatni a kedélyeket. Nem kéne a falusiakat magunkra haragítani, mert egy ostoba, bolond vénembernek nem tetszik a képünk…..
- Ja, inkább a frászt hoztad rá, bár nem kérdezem mivel, szerintem jobb, ha nem tudom. – sóhajtottam.
Mikor kinyílt a zsalugáter, én is közelebb mentem, mert nem akartam, hogy még jobban eldurvuljon a helyzet és mellettem álló társamat annyira még nem ismertem, hogy vajon mit tartogat még a tarsolyában.
Az öregséggel és mosdatlansággal összefüggő savanykás szag üti meg az orrom, amire elhúzom a szám, de sok más látnivaló egyelőre nincs, egészen addig, míg az emberek egy vallási tárgyával, egy kereszttel a kezében meg nem jelenik újból, bár egy darabig nem tudja eldönteni, hogy féljen-e tőlünk, vagy engedjen a vágyának és felvághasson őrültségeivel.
Ám az öreg hisztije azért kezdett túlmenni egy bizonyos határon, annyira azért nem lopta be magát a szívembe, hogy mindent eltűrjünk, amit hozzánk vág.
Úgy vélem itt az ideje, hogy megpróbáljam elvinni innen Eric-et, de aztán mégis csak mond Gail apó – ha egyáltalán ő az – mondani pár érdekes dolgot és már sejtem, hogy Eric-et is érdekelni fogja, mert talán tényleg látott az öreg valamit, még ha nehéz is kihámozni, hogy mi az igaz és mi az őrültség.
- De miből gondolja, hogy démoni, látott már olyat? – vetem közbe, ahogy Eric lecsap a szavaira és bár jóval terjedelmesebben, de valami hasonlót vet fel neki.
Végszóra betoppan kecsesen Lash is, aki legalább annyira nem ért semmit az egészből, mint én az előbb, de még esélyünk sincs semmit megmagyarázni, mert az öreg szabályosan megbolondul és egy kis fáziskéséssel leesik nekem, hogy az előbbi vöröst és zöld szemet, most szerelmemre vetíti ki.
- Nyugodjon meg apó! Nyugodjon meg! – kiáltok rá, mert a végén megüti a laposguta. – Ő a kedvesem és már nagyon régen együtt vagyunk, valakivel összekeveri. – igyekszem hidegvérrel kezelni, mert bár abban nem hiszek, amit mond természetesen, de valami akkor is kiváltotta ezt belőle. – Látott valakit, aki hasonlít rá? Hol? És hogyhogy nem bántotta magát? Talán nem vette észre? – faggattam, de persze, ha teljesen bevadult, igazat adtam sóhajtva Eric-nek és mivel már az idő is eljött, hogy munkához lássunk, mentem utána.
- Ne vedd magadra Eric, hiszen látod, hogy elmentek neki otthonról…… - vígasztaltam társunkat.
Aztán Lash kezét is megpaskoltam, ahogy belém karolt.
- Azt hiszem nem nagyon kell ennél több magyarázat, valamit látott vagy látni vélt és Eric-et démonfattynak nevezte és láthattad, hogy téged is valami szörnynek nézett. Úgy látszik csak én voltam szimpatikus neki. – húzódott mosolyra a szám.

Odaérve nem igazán győzik meg őt a felhallatszódó hangok, hogy minden rendben lenne. Egy darabig elnézi Viridielt és Ericet Dorla házának fájáról, ahogy odagyűlnek a szemben lévő épület ablakához, és bár a szavakat nem érti, valahol egyértelmű a számára, hogy probléma merült fel. Hogy miféle és ki kezdeményezte... Nem akar ítélkezni látatlanban, így inkább nem is alkot róla véleményt, hanem mihamarabb odasétál társaihoz. Lelépdel a létrán, a párbeszéd pedig egyre inkább kristályodosnak, de a szituáció egyre zavarosabb. Továbbra se tudná eldönteni, hogy Eric vagy az otthon tulajdonosa kezdeményezett-e, és hogy ne zavarjon meg semmit, csak óvatosan merészkedik közelebb és közelebb. Az ábrázata biztosan eléggé árulkodik arról, hogy egyáltalán nem érti a társalgást, így érdeklődőn pislog Viridielre, ám láthatóan ő is jelenleg az idős férfival van elfoglalva.
Csendes közeledését a falusi zavarja meg, és mikor teljesen kifakad és kiborul miatta, muszáj megrökönyödve megtorpannia. Egyáltalán nem tudja hova rakni, mi baja van az idegennek, hogy egy keresztet lóbálva hátrál és reszket, és bár ösztönösen menne segíteni vagy lenyugtatni, a hirtelen ráaggatott jelzőktől muszáj megállnia. Egy szó nem fáj belőle, egyáltalán nem veszi magára azt, amit az idegen mond, de az elmúlt évek hatása alatt van még mindig: ha ilyeneket vágnak hozzá mindenféle előrejelzés nélkül, tartania kell a távolságot. Némileg összevonja a szemöldökét, mintha magyarázatot várna, és már száján a kérdés, mikor Eric közbeszól. Láthatóan nem tűnik annyira türelmesnek vagy megértőnek - bizonyára ő is kikészült a öregembertől -, és ez csak fokozza a gyomrában egyre erősödő kellemetlen érzést, így már csak azért is belekarol Viridielbe, hogy némi megnyugvást találjon. Határozottan nem tetszik neki mindez, mintha az ördögöt festenék a falra vagy egy varjú károgná és híresztelné a rosszakat, azonban maga se tudná megmondani, miért tartja ennyire fenyegetőnek... nem is az időst, valami mást. Csak még ő sem tudja, hogy mit.
Eric utolsó szavai azért megnevettetik, habár némi késéssel jut el hozzá mondandója. Ekkor már jólesőn, felengedve az állandó aggodalmaskodásából húzódik közelebb párjához, arcát félig eltemetve a mellkasában, kuncogva. Ahogy aztán a félvér elindul, lábait szedve követi őt Viridiel oldalán, még egyszer hátrapillantva azért az épületre, talán csak választ akarva találni csupán ennyivel. Néhány aggodalmas vonás még megjelenik rajta, aztán igyekszik maga mögött hagyni mindezeket, bízva Viridiel optimista meglátásaiban, aki amint megpaskolja a karját, vissza is kapja a fejét felé.
- Hát, ha valóban annyira furcsának tűnt és a Nysiyt is ilyen furcsának mondják, nem csodálkoznék rajta én sem. Biztos történtek itt érdekes dolgok, vagy a környékén... Ahhoz meg hozzá vagyok szokva, hogy nem kezelnek annyira jól - vonja meg a vállát. - De nálad meg elvárható, hogy szimpatikus légy - kúszik ajkaira egy pimasz mosoly, még egy jókedvű puszit nyomva az arcára. Kezével aztán lekúszik, hogy összekulcsolt ujjakkal folytathassák kényelmesen a menetelést az erdőbe. Nem reméli, hogy könnyű lesz, de azért elmormol némi fohászt istennőjüknek, hogy kegyelmezzen rajtuk és tegye könnyűvé, mégiscsak egy életet akarnak megmenteni...

//Mesélői//

//Újabb trágár szavak a láthatáron, így tessék óvatosan olvasni//

- Ne nézz rám így, te démon! Attól még, hogy mosolyogsz, nem viszel el! Nem ám! Mindjárt kapsz egy keresztet a képedre, az atyaúristen nem fogja engedni, hogy elvigyél! - vakkantja a vénember. - Hogyne láttam volna, mind a két szememmel! - mutat az említett szürkehályogos szerveire, majd már csak a szoba másik sarkából válaszol nektek, ahogy Lash megérkeztével igyekszik minél inkább hátrálni és távolabb kerülni tőle. - Minden egyes szavam igaz! - kiabál. - Minden, amit mondok, igaz! Sokan vannak, sokan, és esznek, mindegyik! Azt hiszik, ezzel az a büdös kurva majd felfigyel rájuk, pff! Még hogy ő felfigyelne rájuk...! - nevet fel ismét. - Az a kurva is biztosan egy közülük! - mutat Lashre, már csak az a kérdés, ki fog berontani, hogy tényleg laposra verje. - Engem is fel akart falni a fajtája! De megszöktem! Túljártam az apró eszükön! Megszöktem! Háh, háháháháh! - kezd el ismét nevetni. - Ha idehozod a társaidat, te ringyó, hozd csak! Hozd, mindegyiket kibelezem, ahogy ők tették másokkal! - címzi ismételten Lashnek, és amikor távozóra veszitek, kellő távolság után odarohan az ablakhoz.
- Fussatok, bolondok, fussatok, majd felfalnak titeket!

Ha a vén kecske nem vált ki senkiből innentől semmi olyat, ami a faluban marasztalná a csapatot még tovább, akkor eljuttok. És mivel minimalizálni kell a költségvetést, így minimális átalakításokkal másolom azt, amit Ericnél írtam, elvégre ugyanoda mentek, ahova E-Robert is ment volna:
Egy hosszabb séta veszi kezdetét, amíg elérítek Nysiy térképileg is meghúzott határát, bár természeti megjelenésben nem sokkal másabb. Egyedül talán a baljós hangulat az, amit érzékelhettek, de meglehet, ez is csupán azért történik, mert telebeszélték a fejeteket. Mindenesetre semmi jóval nem kecsegtet a helyszín így, estére, és míg a falu aranyosnak és érdekesnek mondható, ez maga a rémálom hozzá hasonlítva. A terület mélyére egyre kevésbé láttok, sejtelmessé és titkozatossá válik minden, ami néhánytíz méternél távolabb van. A növényzet bujább jóval, mint idáig, a bokrok sűrűn állnak, a fák itt-ott kicsit szellősebben, de vannak pontok, ahol nagyon szorosan nőttek egymás mellett, szinte összefonódva, de vannak olyanok is, amik mintha utálnák egymást. Ha valahol kevesebb fény is ér a talajra, nem akadályozza meg a növényzetet abban, hogy elburjánzzon mindenfelé, a többségük meg nagy eséllyel olyan is, ami nem igényli a nagy mennyiségű napot, hogy jól érezze magát. Nincsen egy kitaposott ösvény se, nincsen figyelő tekintet, de a csend nagyon is baljós lehet, habár éjszakára minden elnémul.
Várjunk, a tücskök nem ciripelnek. Ez viszont aggasztó lehet, elvégre nyár elején járunk, meleg van és jó az idő még így, estefelé is, még ha hűvösödik is. Tücsökzene azonban nem kíséri lépteiteket, csupán néhány ág törése, a növények sercegése, ahogy rájuk léptek. Bizonyára a biztonságérzetet adó hang hiányában sem fogtok meghátrálni, elvégre elfogadtátok ezt a feladatot, és ha már itt vagytok, nem hagyjátok cserben a kislányt, aki nemsokára az ágyába bújik vissza aludni, hogy másnap egy újabb boldog napot élhessen meg. És ha sikerrel jártok, akkor a holnaputánt is megéri és az azutánt is.
Az út folytatásával néhány törzsön kérget felhátó karmolásnyomokat vehettek észre az egyre gyengébb fény esetén is, és biztosra vehetitek, hogy ezt nem az eltűnt Vihar okozta, hanem egy egészen más lény. Hogy mi? Nem tudhatjátok. Frissnek se tűnik annyira, így talán nem is foglalkoztok vele.

Eric (Robert)


Amint elindulnék az öreg átlép egy határt, nem csak nálam de gyanítom a párosnál is. Erősen valószínű hogy Viri beront a vén kecskéhez hogy felpofozza a Lasht érintő szavai miatt. Viszont amíg ő beront én nem engedhetem hogy olyat tegyen amit megbánna. De nekem lehet nincs lelki bajom ha esetleg megölöm a vén szarost. Egy csettintéssel eltüntetem Viri elől és előttem anyagiasul (teleportál). Csendes de erős és a férfi számára ismerős hangon szólalok meg immár kicsit se érdekel ki hallja ki nem. Bal kézzel a nyakánál fogva felemelem, és így szólítom meg.
-Átléptél egy határt, amit védelmezőként eltűrök egy ember szájából. Megsértetted Úrnőm kegyeltjét és a becsületét gyaláztad. Volt pofád szörnyetegnek nevezni te nyamvadt rövid életű féreg. De ami még jobban bosszant hogy el is hiszed amit mondasz de kicsit se ismered Lashraelt és van bőr a képeden gyalázni? Ha csak rajtam múlik most megöllek halandó és a lelkedet elviszem Természet Anyának hogy egy féregbe ültetve szüless új életre.
Jobb kézzel az arcára teszem a kezemet az se érdekel ha kapálózik harap vagy képen üt. Egy erős és fájdalmas varázslatot alkalmazok az ürgén, üvöltsön csak a szenvedéstől. Nem érint lelkileg meg a dolog, viszont helyre rántom a szemét pontosabban megszabadítom a szürke hályogtól és ledobom Lash elé. Rálépek a hátára és immár kardal a kezemben állok felette mint egy ítélethozó.
-Kérj bocsánatot Lashraeltől, bár nem érdemled meg hogy a nevén szólítsd. De könyörögj neki az életedért. Ha ő megbocsájt neked én nem öllek meg viszont ha nem teszi mész úrnőm színe elé. Tiéd a döntés és enyém az erő az ítélethez.
Lashre nézek szomorú de üres arccal hozzá normál hangon szólok.
-Tőled függ az élete, Viridiel ne mocskolja be a kezét egy ilyen senki miatt. Éljen vagy haljon?
Tudom mi lesz a válasz Lash nem gyilkos és gyanítom a bolond is félti az életét. Ha bocsánatot kért szimplán ott hagyom. És irány az erdő. Ha tovább pufog de Lash inkább menne már akkor a kardot az ürge hátába szúrom és hagyom hogy az életem pár komolyabb fájdalmát át élje, majd belerúgok és úgy lépek immár az erdő felé. A harmadik opciónál amit ugye nem kell firtatni sokkal tovább tartom benne a kardot, de szintén átlépek felette és nem ölöm meg.
Csendesen lépünk az erdőbe legalább is én az hogy a páros cseveg e nem tudom de nem is figyelek rájuk. Az erdőt körülölelő csend baljós, se rovarok se madarak zaja nem hallatszik. Előhúzom a kardom, és figyelve hova és merre lépek közlekedek. Eközben az ágakat is fürkészem nem szeretném ha meglepnének. A fákon karom nyomok látszódnak, ez még óvatosabbá tesz engem.
-Figyeljetek minden lépésetekre, veszélyes területre léptünk.

Örülök, hogy a vénség kirohanása ellenére Lash nem bántódott meg, vagy nem idegesített fel magát, sőt, még Eric méltatlankodása jó kedvre is hangolta, ami talán utalhat arra, hogy csak összecsiszolódunk előbb-utóbb.
Mikor hozzám bújuk azonnal átölelem és karjaimba zárom, én is mosolyogva temetve az arcomat egy pillanatra a vörös hajkoronába, aminek illata még őrzi a fa és lomb frissítő illatát.
- Azért akkor is furcsa, hogy ez az öreg, azonnal démonokat emleget, ráadásul az még hasonlít is rád. Viszont örülök, hogy nem vetted magadra az őrölt szövegét. – szorítottam magamhoz, aztán kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. – Tudom, én vagyok a herceg a fehér lovon. – bólintottam nagy komolyan, de nem bírtam sokáig, elnevettem magam. – Néha azért jó lenne „rosszfiúnak” látszani.
A puszi arra ösztönözne, hogy egy hosszabb csókba bonyolódjak, de nem akarom ezt sem Eric, sem az öreg előtt megejteni, így csak fülig szalad a szám.
Már lépnék is Eric után, mikor a hátamba vágnak a vén ostoba szavai, amikre már megvonnám a vállam, de aztán megfagy mind a mosoly, mind a megkezdett mozdulatom és olyan gyorsan fordulok vissza, hogy el kell engednem Lash kezét, ha nem akarom magammal rántani.
- Mit mondtál? – sziszegtem dühösen, mire még meg is ismételte és én már mozdultam is, hogy beugorva az ablakon beverjem a képét, nem is gondolkozva azon, hogy pont az előbb próbáltam lehiggasztani Eric-et azzal, hogy nem normális a vénség.
De most túllépett egy határt, hiszen a szerelmemet bántotta!
- Fogd be öreg! Fogd be, mert nem állok jót magamért!- közeledem hozzá és nem is hallom, hogy tovább dumál, pedig én ennél higgadtabb szoktam lenni……
Aztán hirtelen …….eltűnik előlem, mintha ……..hol a fenében van?
Kissé döbbenten fordulok hátra, hogy a többiektől kérdezzem meg, ők is ezt látják-e, vagyis nem látják, de ekkor meglátom Eric kezében lógni az öreget, amitől leesik az állam.
Hogy csinálta? Nem….nem érdekel……..
De Eric hangja végre eljut a fülembe és most már nem csak az öreg miatt vagyok ledöbbenve, hanem attól is, hogy épp most akarja kicsinálni……
A bénultságom abban a pillanatban felenged, ahogy meglátom a kezét az öreg képére tenni, mert bár fogalmam sincs mit tehet vele, azt sejtem, hogy semmi jót, hiszen üvölt, mint akit épp nyúznak.
Sajnos nem vagyok elég gyors és mire visszaugrom az ablakon keresztül, már a vénség Lash lába előtt hever, hátában Eric lábával és kardjával.
Fogalmam sincs, hogy kedvesem, miként reagál erre a megmozdulására, de, hogy kikészülne, ha Eric a szeme láttára döfne le egy öregembert – bár nem mondom, hogy azt a kis fájdalmat sajnáltam volna, amit kapott, - abban biztos vagyok.
És bármit gondolok is az őrültről azt nem szeretném, ha a bolondsága miatt meghalna.
Erősen megfogom Eric kardfogó karját és tartom, hogy ne tudja az öreget ledöfni, ha azt akarná.
- Hagyd! Ne bántsd kérlek! Bár azt aláírom, hogy tartozik egy bocsánatkéréssel, de az is nyilvánvaló, hogy valami összezavarta a tudatát és nem ura a beszédének. Nem tagadom én is szívesen bevertem volna az orrát, mert megsértette életem szerelmét, de halált ezért nem érdemel és nem hiszem, hogy Lash-t ezzel levennéd a lábáról, sőt azt hiszem, ha nem állítanálak meg, akkor én sem állnék meg előtte. – igyekeztem azért kissé enyhíteni a feszültséget. - Hagyd, hadd menjen a dolgára.

Ha már túljutottunk ezen a kellemetlen közjátékon és már az erdőbe is beértünk, azt hiszem a látvány és a különös érzés, amit ez a komor, sötét és hallgatag hely okoz, csak fokozódik.
Soha még a természetben nem éreztem ennyire rosszul magam, pedig már jártam itt, de akkor nem éreztem ezt.
- Valami nem stimmel itt, az állatok is hallgatnak és a fák sem beszédesek. – jegyeztem meg halkan, mert a hangos beszéd valahogy furcsának hatott volna. – És ezt egy elég nagy valami téphette szegényen. – simogattam meg a fa törzsét és ha tudtam, megkérdeztem tőle, hogy mi okozta.

Olyan jó ez a meleg ölelés, és úgy bújik és simul bele, mintha ez egy ritka pillanatok egyike lenne, pedig akkor kapja meg, amikor akarja. Mégis kincsként kezeli, minden egyes pillanatát kiélvezi ennek a védelemnek és biztonságnak. Elmondhatatlanul jólesik neki, de ez biztosan érződik a ragaszkodásából.
- Miért vettem volna? Nincs teljesen tudatánál szegény, innentől nincs miért foglalkoznom azzal, mit gondol rólam - sóhajtja szomorkásan, majd meglepetten hátrál egy kicsit a finom tolás hatására, de hamar visszakúszik arcára a mosoly. - Így van, az én hercegem - dörzsöli az orrát Viridieléhez játékosan, aztán csatlakozik a nevetéshez. - Nekem aztán mindegy, így is, úgy is szeretni foglak - öleli át ismét. Csak ne hagyj el.
Végre aztán elindulnak, hogy Elisnek begyűjtsék a gyógynövényt, ám ahogy az első lépést megteszik, már meg is kell állniuk, és nem azért, amit az öregember összehord, hanem a kifejezés miatt, amit használ. Önkéntelenül fordul az irányába, meglátva, hogy egyenesen rá mutat, és egy pillanatra bevillan az az időszak, mikor már nem tudta rejtegetni, hogy gyereket vár egy embertől. Akkor is hogy záporoztak ezek a szavak... Szinte már nevetne rajta, keserűen és fájdalmasan, de ez már nem fog újra megtörténni, addig biztos nem, amíg nem találkozik családtagjaival.
Meg akarja állítani Viridielt, aki közben elengedte a kezét, de későn eszmél fel a lealacsonyító szó okozta fagyásból. Akaratlanul emeli a kezét még, előrébb lép, de már jócskán távolabb van párja, hogy képes legyen megragadni a ruháját, úgy visszarántani valahogy maga mellé, mondván, ez nem számít. A hang is a torkán akad, ahogy elfogja a régen tapasztalt árulás, csak itt senki sem árulja el őt, hanem kiállnak érte, noha nem éppen az általa leginkább díjazott módon, de... Mégiscsak mellette állnak, ami valahol megmelengeti őt, hiszen eddig nem sokszor került erre sor; nem sokan akarták őt megvédeni, ugyanakkor eldurvulni látszik a helyzet, és ezt nem engedheti meg. Ennyit nem ér az egész, ez csak egy szó volt, ami kellemetlenül érte ugyan, de nem érdemes vele foglalkozni.
- Viridiel... - lép közelebb hozzá, de annyira halkan szólítja meg kedvesét, hogy bizonyára meg sem hallja a fülében doboló vértől, amit az ingerültsége okoz. De közvetlenül utána meg is kell állnia, így két lépésnél többet biztos nem tudott megtenni, mivel a férfi eltűnik az otthonából, és a furcsaságot azonnal Ericnek tulajdonítva néz felé, aki előtt amint megjelenik az idős ember, torkánál megragadva emeli fel, melytől úgy érzi, fagyos vízzel öntötték le az imént. A tagjai elkezdenek reszketni és a lába sem tartja már őt tovább; letérdel, aztán sarkai közé ül, bénán bámulva a félvért, akinek hangjától végigszalad gerincén a hideg. Nem hiszi el, hogy idáig elfajul, pedig csak két szóról van szó, két sértő szóról, mégis úgy kezelik, mintha épp gyilkosságot próbálna elkövetni.
Fél, a gondolatok pánikolva suhannak át elméjén, belvágva a másikba, és mintha nem is lenne igazán jelen, csak bámul külső szemlélőként próbálva értelmezni a helyzetet, egyáltalán nem akarva, hogy csupán ennyi ilyen elhamarkodott lépéseket kiváltson. És miért? Mert védeni akarják, mert magukénak érzik azt a sértést, amit neki szántak, de mi van akkor, ha őt nem zavarja ennyire? Ő nem kérte, hogy bárki agresszívan lépjen föl a védelme érdekében, sőt...
Összerezzen, amint a vénember elkezd üvölteni, és legszívesebben elfordulna, betapasztaná a fülét, becsukná a szemét, de az izmok görcsösen maradnak a helyükön, tekintetét pedig képtelen levenni a jelenetről. Mintha hirtelen egy rossz álomba került volna - esetleg igazából még mindig a fán bóbiskolnának Viridiellel? De akkor nem kéne ennyire élethűnek lennie, nem kéne ennyire...
- Elég... - suttogja, de még ő maga se hallja, és amint a férfit ledobják elé, az egy teljes terrorral ér fel. Megrökönyödve és már-már rettegve bámulja a szenvedő idegen alakját, szinte magán érezve a hátán lévő láb szorítását, és ott szakad el valami, mikor a döntést neki adják. Soha nem gondolkodna azon, hogy melyiket válassza, és most sem azért van csendben, mert a választás annyira nehéz lenne, csupán a hang még mindig nem talált vissza hozzá. Némán ül lehorgasztott fejjel, igyekezve összeszedni a gondolatait, de az eddigi pánik furcsa tisztasággá válik, amitől egy pillanatra megretten. Vajon normális ez a reakció? Nem kéne... üvöltenie vagy sírnia mindezek hatására?
- Soha nem kérném azt, hogy bárki miattam haljon meg... Sem az én engedélyemmel, sem az én tetteim következményeként... - mondja halkan, lehajtott fejjel. - Ezt te is biztos tudod, Eric. Nem tudom, honnan szeded a kegyeltségemet, fogalmam sincs, miért kerültem ennyire kiemelt szerepbe, de nem is érdekel - tápászkodik fel lassan. - Idióták vagytok! Mind a ketten! - emeli meg a hangját dühösen, a társaira nézve. - Gyerekek laknak itt, mégis hogy magyaráznátok ki, ha bármelyikőtök lezavar itt egy vérengzést? Ez egy idős ember! - tárja szét a karját. - Ennyi erővel az egész családomat lemészárolhatnátok vagy megverhetnétek csak azért, mert ők sem kíméltek. Ugyanígy beszéltek hozzám - vagy talán még rosszabbul - csak azért, mert összefeküdtem egy emberrel! - lép közelebb, azonban újra meg kell állnia, mert nem akarja, hogy a közelsége teljesen kiborítsa az idős férfit, noha nem hinné, hogy ennél jobban ki tudna készülni. - Szállj le róla, Eric, amíg szépen kérlek, és ne érj többet hozzá. Nem azért jöttünk, hogy öregeket bántsunk, hanem azért, hogy gyógyítsunk és segítsünk - mondja komoran. - Az jelenleg nem számít, én miként értékelem a szavait, de nem kell ennyi miatt azonnal ugranotok, főleg úgy nem, hogy ti is jól látjátok és halljátok, hogy nincs teljesen tudatánál. Öreg, összekever dolgokat, talán betegsége is van, ami még jobban összezavarja. És azzal senkinek sem fogtok segíteni, ha agresszívan és erőszakkal reagáltok... Nem ez a megoldás. A bocsánatkérése sem érdekel, csak menjünk, mielőtt még több időt pocsékolnánk - indul el csendesen, nem kívánva most túl sokat beszélni, és ha nem lenne kötelességük, akkor bizonyára elvonulna egy rövid időre, kiürítve a fejét.

//Mesélői//

//Talán nem is kell mondanom, de amíg ez a fickó jelen van, addig a trágárság sem maradhat el.//

A fickó nem ijed meg Viridiel közeledésétől, ugyanúgy folytatja a mondókáját, mi több, még rá is tesz azzal, hogy többször elismétli a sértő szót. Mikor aztán eltűnik és előkerül egy egészen más helyen, meglepetten pislog körbe, a hangja is elakad, de ahogy Eric ujjai közé kerül, rúgkapálni kezd, hátha kiszabadulhat, Ericet viszont keményebb fából faragták, hogy egy vén gyenge ütlegelését ne bírná elviselni.
- Démon! - szuszakolja még, kipréselve a fogai közt, és szinte hallani lehet, ahogy átkozódik tovább, csupán rá kell nézni. - Az... Az a kurva úgyis azt tenné! - mondja több küzdelmes légvétel közt, ahogy Természet Anyárról esik szó, és amint mágiával fájdalmat okozol neki, üvölt, mint a fába szorult féreg. Kiabál, de úgy, mintha most égetnék el máglyán, kapálózása erősebbé válik, hátha megszabadulhat a kínoktól, a keresztet sem sajnálja az izmaid közé vágni, de bizonyára ez nem fog megállítani.
Nyögve esik a földre, ahogy ledobod Lash elé, még a kereszt is kiesik a kezéből, és újabb nyöszörgés hallatszódik, mikor a lábaddal rálépsz a hátára. Nem olyan fürge és erős ő már ahhoz, hogy képes legyen tartani az iramot ennyi fájdalom után, így további nyögdécseléssel fekszik, de egyébként csendben van. Szuszog, zihál, de láthatóan lefárasztották őt a történtek, vézna teste sem arról árulkodik, hogy akkora lenne az állóképessége.
- Ölj meg! - vesz erőt magán, buzdítva Ericet. - Ölj meg, az isten úgyis magához vesz! - mondja még, aztán elhallgat. Felnéz párszor Lashre, és ha el is kapja a pillantását, akkor biztosan csak a ködös gyűlöletet látja benne, ami korábban szavaiból áradt. A vörös közeledésére nagyobbat nyög, egyértelműsítve, hogy továbbra sem kívánja a jelenlétét, és szerencsére Lash nem is közeledik, szólni az öregember meg továbbra sem szól. Lényegében teljesen kiszolgáltatottan fekszik előttetek; jól elintéztétek.
Amint otthagyjátok, akkor egy darabig még biztosan ott fog feküdni összegömbölyödve, és amíg távolodtok, még hallhatjátok a szavait:
- Meg fognak enni... - nevet halkan ismét még utoljára és vészjóslón, de a tovbbiakban ő már nem a ti gondotok lesz, és ha el is híreszteli, hogy mit tettetek vele, megkérdőjelezhető, mennyire fognak hinni neki a falusiak.

Az erdő láthatóan nem olyan túl bizalomgerjesztő a számotokra, teljesen érthető módon. Ki fegyverrel, ki fokozott figyelemmel teszi meg a lépéseket, és helyesen is teszitek, elvégre egy olyan helyre léptetek, ami igencsak sok veszélyt tartogathat. Viridiel csak némi késéssel kap választ a környező növényektől, egy nagy, fekete szörnyről beszélnek, de a sötétség miatt csak sötét képekkel tudnak szolgálni, amik nem egyértelműsítik ennél is jobban, mi járhatott itt. Szinte bármi lehetett, és azt azért még a kérdésed mellé kotyogják, hogy egy kutya is errefelé rohant, kergetve egy idáig elmerészkedő őzgidát. Meg egy suhanc is előkerül a közvetített emlékeken felszerelkezve, ahogy elhalad a környéken.
Az út folytatása inkább nyomasztó, mint veszélyes. Az erdő sejtelmesen ölel titeket körül, nyomasztón telepítve rátok a komor hangulatát, és talán megértitek, a falusiak miért nem közelítették meg soha. Egyelőre nem érzitek azt, hogy bárki is figyelne, de biztosan hegyezitek a füleiteket a gyanús zajokra, mert minden egyes pillanatban szinte számítani lehet valami kellemetlen meglepetésre. Néha távolabb megreccsen egy ág, egy bokor rezzen, de ezek olcsó ijesztgetések, hogy a feszültség megmaradjon. Azonban az is gyanús lehet, hogy ennyire nem történik semmi...
Az alkony estére vált, így ideje fáklyákat gyújtani és úgy folytatni tovább az utat, aminek csendessége és nyomasztó hangulata folytatódik. Így, a teljes sötétségben talán még erőteljesebb ez a kellemetlen atmoszféra és némaság. Egyszer-egyszer elszalad valami kistestű a közeletekben, és ha a fáklya lángjait abba az irányba vezetitek, akkor még feltűnhet egy apró állat, amint eltűnik egy bokorban vagy nagyobb fűcsomóban. Párszor egy-egy bagoly huhog bele az éjszakába, de ez is olyan váratlanul, hogy talán össze is rezzentek ijedtetekben. Mintha nem látna itt szívesen senki, vagy mintha el akarnának űzni titeket a saját védelmetekben...
A további menetelés viszont eredményre vezet titeket: apró, rózsaszínesen-lilásan világító, szentjánosbogár méretű dolgok szálldogálnak a levegőben, és ha követitek az irányt, ahonnan jött, akkor ezeknek a lebegő foltoknak a száma jócskán megnövekszik. Ha meg tovább követitek, akkor pár percnyi séta után megtaláljátok az egyik fa tövében csokrokban a lerajzolt növényt, amint a fentebb említett színben pompázik, élénken bevilágítva a környékét, sűrűn nőve egymás mellett. Szinte táncolnak, olyan furcsa kecsességgel mutogatják magukat, persze egyébként mozdulatlanul várakoznak és tündökölnek - persze a tündérfátylak méltóságteljes eleganciájával nem érnek fel. Ezek csak utánozni próbálják őket. Ugyanakkor ezek a növények még hosszú méterekkel odébb vannak, kérdés, az erdő mit rejt a számotokra, mert azért azt ti sem hihetitek, hogy egyszerűen csak kiássátok és elvihetitek őket.

Eric (Robert)

Az hogy Viridiel megállított nem meglepő, sőt mosolyt csal az arcomra. Hagyom had érvényesüljön a kívánságuk, letérdelek a vén csont elé. És belenevetek a most már egészséges szemeibe.
-Tudod vén tróger sosem terveztelek kinyírni. Istennőm az oktalan ölest nem szívleli. Az hogy káromolod megerősíti a létezését szóval csak sértegesd te rakás szerencsétlenség. És csak hogy felfogd a hölgy mentette meg az életed. Viszont közel másfél év múlva újra találkozunk amikor meghalsz, eljövök a lelkedért és megnézzük kihez kerülsz Amhest helyett. Ami lássuk be vicces lesz számomra, hisz eddig három istenről tudom hogy létezik, egyről hogy csaló és nem isten és egyről hogy nem is létezik. És igen Amhest nem létezik, ellenben az ősiekkel szemben akik nagyon is.- paskolom meg a fejét.-Vissza adtam a látásod te troger, és elintézem hogy egy szörny vagy vad állat se jöjjön a közeledbe csak én látogatlak meg az utolsó másodpercedben és viszlek magammal az istenek elé. Addig is légy ilyen őrült és dilinyós így egy árva lélek se hisz neked. És ami kínos lesz mindenki látni fogja hogy meg gyógyítottuk a szemedet. Szóval mocskolj csak nyugodtan engem, sőt Természet Anyát is. De ha még egyszer egy ártatlan elfet vagy embert mersz sértegetni eltöröm a kezedet. És azt senki nem állítja meg. Légy jó és kotródj a házadba és mosakodj többször mert a bűzöd átragadt a tenyeremre most égethetem le róla.
Fel állok és Virire nézek.
-Tudom hogy nem ér annyit, de elég az ha elhiszi hogy megteszem vele. De kellett némi jó modort ijeszteni belé, de gyanítom vajmi kevés eredménnyel. De amikor meghal megnézem kit is szolgál és az istene hogy fogja megdicsérni a marhaságaiért és a mocskolódásaiért.
Vissza fordulok az öreghez.
-Jut eszembe, ha meghalsz és egyik isten se tart övének. Viccből vissza adom az életed, és örökkévalóvá teszlek, hogy elsírhasd mindenkinek hogy az istened nem létezik vagy magadra hagyott. Szóval tedd takarékra az egódat.
Lashre nézek és elmosolyodok. Meghajolok felé.
-Legyen ahogy kéred, kapott már eleget. De az ígéretem betartom hisz a halálnak is dolgozom hébe-hóba amikor nem ér rá lelkeket kísérni vagy kérek tőle szívességet hogy egyes egyedeket had én kísérjek el. De ahogy kérted egy újal se tervezek hozzá érni többet.-szagolom meg a tenyerem, ami tuti átvette a bűzét. Így tényleg lángra lobbantom a kezem zöld lánggal. Igaz normál esetben sebezne hisz csak a növényekre van pozitív hatással de most ez a leggyorsabb tisztító folyamat. -Amúgy ez a kard nem képes ölni még ha szíven szúrom is. Csak akkor hat ha van valami elemi aura körülötte, addig sajna az áldozatot sokkolja az általa okozott sebek újra élésével. Gyártási hibás sajna mert olyan fémet használtam ami erre képes... Na de irány az erdő .
Végre madarak is hallatszanak, még ha csak bagoly huhog a fák közt. De legalább akad. Kisebb rágcsáló is elrohan mellettünk. Mivel a két észlény nem hord magánál fáklyát (ne merjétek azt írni hogy van hisz jól tudom hogy NINCS ) így én gyújtok egyet meg. Kis fény ugyan de van legalább Virinek nyújtom, nekem nem sok szükségem van rá de nekik igen. No persze tök sötétben én se látok de amíg a hold ezüstös fénye átszűrődik az ágak közt nem sok dolog marad rejtve.
-Igen túl nagy valami és még a hülye kutya is erre lődöröghetett. Óvatosan a mozgással nézzetek a lábatok elé.
A hosszú séta úgy tűnik eredményt hoz, de ez túl könnyen ment, valami nem stimmel. Az érzékeim is a környékre fordítom, bár ha valami meg akar lepni az meg is fog nem vagyok isten csak egy habókos öregember. Túl nagy hatalommal. A virágot óvatosan közelítem meg. Kardal a kezemben.

Megpróbálom Eric-et minél előbb jobb belátásra bírni, hogy nem szálljon el nagyon az öreggel kapcsolatban, aki mintha tényleg azt akarná, hogy valaki fojtsa meg vagy döfje le, még tovább folytatja Lash káromlását.
Viszont tudom, hogy milyen az én szereleme, hogy miként viszonyulna ahhoz, ha a félelf azért ölné meg, hogy őt védje és ennek következményét senkinek sem kívánnám, sem Eric-nek, sem magamnak, főként nem a kedvesemnek.
Már így is az az érzésem, hogy késő, hiszen Lash a földre roskad a magatehetetlenül heverő vénség előtt, aki már csak nyöszörög, végre legalább a száját befogta, nem hergelve tovább a kedélyeket.
Szerelmem szemébe megint fájdalom mélyül, amit még csak fokoznak az öreg által kiadott hangok.
Lehet, hogy Eric minden további nélkül lerázhatná magáról a kezem, amivel kardforgató karját markolom, de a világ minden kincséért sem engedném el, nehogy tovább romoljon a helyzet, bár nem érzem, hogy erőltetné a dolgot, csak mintha tényleg Lash válaszára várt volna.
Aki viszont végre megszólal, igaz olyan halkan, hogy először alig hallom, de ha nem is hallanám is tudnám, mit fog mondani.
És tessék! Tudtam, hogy nem értem oda időben és én sem úszom meg, hogy ne kapjak fejmosást, bár ez nem is annak köszönhető, hogy nem akadályoztam meg a tetteiben Eric-et, hanem annak, hogy igazából én kezdtem ezt az egészet azzal, hogy elpattant nálam a húr és nekimentem a bolond vénembernek.
~ Lehet, hogy idő, meg őrölt, de akkor se mondjon ilyeneket a társamra, a szerelmemre! ~ füstölgök magamban, mint egy durcás gyerek és ekkor nem is áll olyan messze Lash szava a viselkedésemtől, de most ezt akkor sem szégyellem. Mégis melyik férfi tűrné el, hogy így beszéljenek a párjával?
Jó, jó, persze tudom, hogy nem épelméjű, de akkor is! csoda, hogy eddig nem végzett vele már valaki, ha mindenkivel ilyen.
Minden esetre azért most inkább nem nézek kedvesem szemébe, mert nem akarom még jobban felmérgesíteni.
- Tudom, hogy össze-vissza beszél, de akkor sem tehet mindent büntetlenül Lash. Lehet, hogy te megtanultál megbocsátani, ám az én érzéseimbe is gondolj bele, hogy milyen azt hallani, hogy becsmérel. Igaz, elismerem, hogy túlreagáltam, bár annyira nem, mint Eric…… - engedtem el a kezét, mikor éreztem, hogy már nem erőltet semmit.
Reméltem, hogy azért nem fog túl sokáig büntetni érintése hiányával, de mikor Eric lehajol az öreghez, kénytelen vagyok rájuk figyelni, nehogy ismét elszabaduljanak az indulatok.
Nem tudom, mi az ijesztőbb Eric-ben, az a sok megmagyarázhatatlan mágia, amit alkalmaz olyan könnyedén, ahogy más rágondol valamire, vagy az a könnyed hangvétel, amivel úgy megfenyeget valakit, mintha csak az esti időjárásról beszélne, miközben száz halált ígér.
Azonban kétlem, hogy az öreg bármit is felfogna ebből. Igaza van Lash-nak, csak az időnket pocsékoljuk vele.
- Nem tudom, hogy örüljek-e, hogy mellén rendelt Természet Anya, vagy rettegjek ettől a gondolattól. Őszintén……a frászt hozod rám Eric. – mondom neki, ahogy felém fordulva elmagyarázza mit és miért tesz.
Aztán, ahogy ismét a vén csonthoz intézi a szavait, megrángatom a ruha ujját.
- Hagyd már! Ha értette, amit mondtál, már úgyis összerondította magát, ha meg nem, akkor úgyis hiába beszélsz neki. Ne ássuk el magunkat jobban Lash-nál. – intettem kedvesem morcos ábrázata felé.
A kardjára tett magyarázatnál próbálok rájönni, hogy ezt vígasztalásnak, vagy figyelmeztetésnek gondolta, de már elegem volt ebből az egészből.
Eddig a felhőkben jártam, hogy olyan jól sikerült a nap második fele szerelmemmel, most meg ott tartok, hogy nem állok meg előtte.
- Menjünk! – szaporítottam a lépteimet, mert még a komor erdő is jobb volt most, mint maradni, bár még sokáig kísér minket az a démoni nevetés az öregtől…….
Aztán egy kis idővel később már nem voltam ennyire biztos benne.
Egyre sötétebb lett és nyomasztóbb is valahogy és a karomnyomok láttán azonnal eszembe jutott, hogy van nekem olyan képességem, amivel talán megtudom, hogy ki vagy mi okozta.
Kivételesen most nem sokra megyek a fák által adott leírással, mert annyira homályos volt a a nagy és fekete valami, amit leírtak.
- Igen, bármi lehet, de sajnos a kutya is erre járt, a kölyök kutyája, meg egy fiatal falusi, bár időben nem tudom behatárolni, lehet, hogy az nem mostanában volt….. – toldottam meg Eric szavait, de azt mondania sem kellett, hogy vigyázzak.
Ki voltam hegyezve minden neszre, bár azért nem ugrotta meg minden hangosabb zajra, csak a vonásaim feszültek meg jobban.
Egy pár pillanatig haboztam, hogy elvegyem-e a fáklyát Eric-től, mert azzal szépen ki is világítottuk magunkat, élő célpontként, de ha állat a szörny, akkor úgy is meghall minket, így meg legalább nem esünk orra minden gyökérben.
Aztán megjelennek a csodásan világító kis tünemények, amik követése valamiért azonnal természetes, mintha valaki az eszünkbe idézte volna, hogy elvezetnek a keresett virágokhoz.
Talán tényleg Természet Anya segítette az útunkat ezzel, de tény, hogy hamarosan megpillanthatjuk a szép kis kupacban megbújó növényt.
- Ez…..gyönyörű! – állok meg egy kicsit, hogy befogadjam a páratlan látványt.
- Túl könnyű volt……nem gondoljátok? – tartom a kezem a kardomon és igyekszem elszakítani magam a látványtól, hogy a környezetünket is figyeljem. – Csak nekem van rossz érzésem?

Nem örül, nagyon nem, és egyre inkább összezavarodik. Minden csapong körülötte, de még ő maga is, hol csodálatosak a pillanatok, hol elképesztően rosszak, és ő sose rajongott ezekért a váltásokért, főleg úgy nem, hogy ilyen döntéseket helyeznek a kezébe. Tiltakozik minden porcikája, hogy itt bárkinek bármi baja essen, elvégre nem erre készült, hanem arra, hogy gyógyítani fognak. Nem akar felesleges vérengzést és veszekedést, fenyegetést és kiabálást, de ez a pár nap most ilyen, úgy tűnik. Majd túllendülnek rajta, biztosan, mert legyen bármilyen makacs, képes kellően megalázkodni és meghunyászkodni a kiengesztelés érdekébn.
Viridiel felvilágosító szavaira egy pillanatig meglepetten figyel, aztán bűntudatosan elfordítja a fejét, tudatosítva, hogy már megint túlzásba vitte a "ne foglalkozzanak vele"-dolgot. Megint a képtelenségig akarta csökkenteni a felé irányuló törődést és megértést, mint nem túl régen, és bár bocsánatot kérne, még nem tud. Csendben álldogál, gondolatban összehúzódva, mert arra valóban nem gondolt, amire párja felhívta a figyelmét: hogy ő miként érez. Ha nem is fizikai bántalmazással, de verbális sértegetésbe biztosan belekezdett volna annak érdekében, hogy védelmezze, így valahol érti a férfi ilyen formájú reakcióját. Nem hibáztathatja ezért, elvégre ez egy így természetes és ösztönszerű, ha úgy veszi.
Komoran hallgatja Eric már-már jókedvű beszédét, amit az öreghez intéz, noha szíve szerint menne már, túllendülve ezeken. A félvér fenyegetése annyira súlytalannak hat ezzel a hangsúllyal, és a hideg rázza őt, hogy ennyire egyszerűen ejt ki minden egyes szót, amivel kifejezi az agresszív szándékait. Borús pillantása megmarad továbbra is, még akkor is, mikor meghajol felé, és még mindig nem érti, miről beszél Eric, azonban már nem is akarja igazán feldolgozni. Elfogadta, hogy furcsaságai vannak, és ezen nem tud segíteni, idővel talán majd képes lesz megérteni, de erőltetni nem fogja. A zöld láng ezek után meg sem lepi, de azért néhány tartózkodó vonás megjelenik az arcán, és kicsit el is húzódik.
Morcosan és kedvetlenül indul meg az erdő felé, fülében még cseng a férfi nevetése, ami talán az egész túrájukra rányomja a bélyegét. Nyomott hangulata egy darabig nem akar változni, de az út elég hosszú ahhoz, hogy a kellemetlen és valahol jogtalan kifakadása után képes legyen erőt venni magán, így mielőtt még elérnének a határhoz, hamarosan már Viridiel mellett lépeget. Leszegett fejjel baktat mellette egy darabig mély csendben, bizonytalanul és óvatosan keresve kezével az ujjait egy idő után, és csak reméli, hogy nem fog elhúzódni.
- Sajnálom... - motyogja bűntudatosan, ami nem engedi, hogy felnézzen rá, szégyellve magát a viselkedéséért. - Nem akartam megint... ilyen lenni... És nem akarom kifogásnak felhozni, hogy szokatlan, mert idáig senki nem védett meg ezektől sem, de attól még szokatlan... - pislant oldalra. - Megint rosszul próbáltalak megkímélni valami olyantól, amitől nem lehet. Ne haragudj... - vezeti pillantását rá félve, éppen csak annyira emelve meg a fejét, hogy pont rálásson az arcára, és szinte látni, ahogy állatként hátracsapott fülekkel és behúzott farokkal várakozik elkushadva.
Az erdő elérésével csak még inkább igényli a bátorító érintést, és ha Viridiel korábban nem tűnt elutasítónak, akkor finoman rászorít a kezére, nem kifejezetten érezve jól magát ebben a közegben. Valami furcsa és nincs a helyén nemcsak a hangokkal, de magával a hangulattal is. Egyértelműen van itt élet, mégis olyan, mintha az egész haldokolna, furcsa kettősséget okozva ezzel, amitől nyugtalanná válik, ráadásul a szörny kilétére sem derül fény, ami szerencsétlen fákban kárt tett. A fiú talán az a fiú lehet, akit Dorla emlegetett az úton, saját felelősségének érezve az Elisszel történteket indulva meg egymaga. A sorsát jobb, hogy nem látják, mert ki tudja, mi történhetett vele... A kutya azért egy halvány mosolyt csal az arcára, de hamar elveszik az erdő okozta nyugtalanságban.
Az este elérkeztével és a fáklya átadásával elengedi Viridiel kezét, hogy ne zavarja őt. Biztosabb, ha a kardja is ujjai közt van, ő meg kihegyezett érzékekkel ballag a társasággal, ha már több hasznukat nem lelik. Néha össze-összerezzen, ahogy meghall egy-egy zizegést, ágzörgést vagy bagolyhuhogást, egyáltalán nem számítva a hatalmas némaságban ilyesfajta neszekre és arra, hogy azt bármi megtöri rajtuk kívül ezt a hallgatagságot. Már-már paranoiásan néz állandóan körbe, keresve valamit, ami fenyegető lehet, és egy idő után már csak a szemei elé rakja a kezét pár pillanatra, nehogy a kelleténél többet képzeljen egy-egy árnyék helyére. Gyanús minden, az összes porcikája tiltakozik, és nem tudja a fejében lévő vészjelzőket kiiktatni sehogy. Végig sikítanak a hangok, hogy itt baj van, tűnjön innen, és ezt még a megjelenő lilás fényfoltok sem enyhítik. Örül, hogy nyomon vannak, ugyanis ez egyértelműen egy nyom, ami az általuk keresett növényből származhat, de a nyugtalansága attól még megmarad. Újabb menetelést követően aztán végre megtalálják a céljukat, mire meglepetten vonja fel a szemöldökét, nem értve, miért volt ilyen egyszerű. Viridiel megjegyzése némileg enyhít ezen, és egy mosoly kíséretében finoman végigsimítva felkarján.
~ Majd jövőre megint megyünk tündérfátylazni ~ pillant rá, aztán vissza a növényekre, de rögtön elönti őt a gyanakvás, amiben osztozkodik a többiekkel, akik ugyancsak nincsenek igazán meggyőződve arról, hogy ezt ilyen egyszerűen megússzák. Bár úgy lenne!
- Nem csak neked... - válaszol halkan, fürkészve a környezetet, kérdezve a természetet, hogy mi van a környékükön, és elképesztő görcsben áll a gyomra, hogy esetleg valamiféle csapdába sétáltak. - Eric, megyek inkább én, nem hiszem, hogy a növényeknél lenne a gond. Ti inkább a környezetre figyeljetek, megpróbálom mihamarabb kiásni - mondja, azzal ő is megindul a világító növénykék felé.

//Mesélői//

//Dark Souls bossfight következik //

Most, hogy sikeresen hátrahagytátok a fickót - aki nem tesz innentől semmi bicskanyitogatót, bár biztos tenne, ha nem lenne kimerült az átélt fájdalmak miatt. Lényegében azt sem fogja fel, hogy Viridiel is védelmezni kezdi, de nagy eséllyel nem is érdekli őt, csak fetreng a saját bajában és paranoiájában. Ezt követően az erdő fokozza a vénember okozta nyomottságot, de nem ütköztök akadályba, ami azonnal gyanakvást vált ki belőletek nagyon helyesen. A fák halkan suttogják, hogy van itt valami gonosz, miközben közeledtek a növények felé, ám mielőtt konkrétabb információhoz jutnátok, oldalról szinte kicsapódik a bokrok és lombok takarásából egy megnyúlt tag, melynek bőre koromfekete, és egyenesen Ericet veszi célba, hogy karmos ujjai közé ragadja szorosan, egyáltalán nem kímélve, és ha nincs erős tartású páncél, ami felfogja az erőt, akkor a levegő is kiszalad a tüdejéből. Ha sikerül a félvért elkapni, akkor a következő pillanatban Viridielnek vágja, leterítve így a két harcost a földre, és Lash előtt mutatkozik meg azonnal a szörnyeteg, amíg ti az éjszaka sötét lombjait és egymást bámuljátok.
Ha nem sikerül, akkor mindannyian belenézhettek a vörösen izzó szemeibe, és ahogy rejtekéből lendülettel Eric elfogására indul, így megtámaszkodik a földön, némileg előrébb dőlve. Jól kivehetővé válik nemcsak a fáklyafénytől, de a növények fényétől is a lény csupasz farkasfeje, az agancsai, a csomósodó bundája a gerince mentén, és a következő pillanatban hegyes fogakkal teli szájának ajkait vicsorgásra húzza. Nem tudni, ki lesz a következő célpontja, de három méteres magasságával jócskán fölétek tornyosulhat, illetve a sötétség is őt szolgálja, amibe azonnal vissza is húzódik, ha mindannyian talpon maradtok, teljesen felkavarva a környéket és annak nyugalmát. Távozása ellenére biztosak lehettek benne, hogy az umberduk rátok vadászik, és nincs túl messze.

Umberduk:

//Mivel figyeltek, így 40% esély van arra, hogy Eric kitérjen, tehát ő dob. Ha a szörny elkapja, akkor Viridielen a sor, hogy dobjon, ugyancsak 40%-a van a sikeres kitérésre.//

Eric (Robert)


Viridiel is érzi a problémát, sőt gyanítom jobban is mint én. De a szavai mindenképp óvatosságra intenek. Na de Lash is itt jelzi hogy a virággal ő törődne ami szerintem remek döntés a részéről.
-Természetesen tudom hogy az a te feladatod. Csupán megnéztem nincs e valami falánk növény a környéken. Szedd csak le ami kell.
Állok félre, és figyelem az erdőt. Aztán kibököm hogy az erdő is figyel engem ami kínos mert nem látok semmit. Illetve a következő pillanatban már egy fekete mancs mászik a képembe és ragad meg törzsön is és hozzá vágna Viridielhez. Két esemény lehetséges A:Gyakorlatilag reagálni sincs időm csak repülök. A következő mozzanat nos több esélyes. Hisz ha Viri nem tér ki akkor bizony mind ketten fekszünk. Ha kitér nos akkor csak én de én se sokáig és már állok is fel mind két esetben és a szörny felé mozdulok nyitva hagyva Virinek is a célpontot.
B: Sikerűl kitérnem és támadok. De itt is esélyt kap a tiszta célpontra Viri.

-Mi a nyavalya ez?

D10 dobás (repülök ..)
D1-4 ig sikeresen kitérek és a hasába igyekszem mártani a kardom.
d5-10 a már felvázolt repülés történik.



D6 támadás fifzi-fifti
d1-3 sikerűl megvágnom a szörnyet noha nem halálosan csak megakasztva.
d4-6 a szörny kitér Lash felé (figyelembe véve a mesélőit)

The member 'Shuga' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

10-es kocka:

1-4: El tudok lépni a felém vágódó Eric elől.
5-10: A gyors megmozdulása a szörnynek esélyt sem ad, hogy elkerüljem a felém repülő társam elől és vele együtt zuhanok a földre.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 9

Nagyon meglepődöm, amikor Lash kezdeményez, azt hittem, hogy jócskán megharagudott rám az öregember miatt, így természetesen boldogan fogadom, amikor az ujjai az ujjaimba kapaszkodnak.
- Édes szerelmem egyáltalán nem haragszom, hiszen ismerlek, tudom milyen védelmező tudsz lenné és nem bírod, ha valakit előtted bántanak még akkor sem, ha pedig egy kis fegyelmezést megérdemelne. De, ahogy ott is mondtam, elvetettem én is a sulykot, ahogy szerintem Eric is, de élek a gyanúperrel, hogy nála ez teljesen elfogadott büntetés lett volna, sok erős képessége van és nem mindig halandóként gondolkodik. – emeltem az ajkaimhoz a kezét és leheltem rá csókot, hogy megnyugtassam zaklatott kedvesemet.
A gyógynövény megpillantásakor önkéntelen csodálattal adózok és, ahogy Lash az elmémbe súgja a mi kis titkos kirándulásunk emlékét, elmosolyodom, hiszen nagyon kellemes dolgokat idéz fel bennem.
~ Állandó utunk lesz az minden évben. ~ látja az ígéretet a szememben.
Azon kívül, hogy a saját megérzéseim is veszélyt sejtetnek, a növények is valami gonosz jelenlétére utalnak és ezt valószínűleg nem csak én érzem, amit a többiek is megerősítenek.
Tudom, hogy Lash-nak igaza van, ez a leglogikusabb, amit tehetünk, neki kell elmennie a virágokért és nekünk kell őt megvédeni, mégis nehéz szívvel engedtem el.
- Nagyon vigyázz magadra, ha baj van, fuss vissza mellénk. – kötöm a lelkére.
Eric egyetért a felállással, bár ezt már régebben is tisztáztuk, mivel kedvesem nem igen venné hasznunkat a feladatban, viszont a környéket muszáj szemmel tartani, főleg, amikor nyilvánvalóan lóg valami a levegőben.
Aztán olyan hirtelen vágódik ki elénk egy éjfekete alak, hogy még a fejem is alig tudom felé kapni, de arra esélyem sincs, hogy a kardomat felé lendítsem és talán ez Eric szerencséje, mert a szörny pilleként felkapva hajítja felém. A teste parittyaként kap telibe és csak egy masszívabb bokor állít meg. A kardom a kezemben és nem Eric hasában hála Természet Anyának.
A levegőt igyekszem visszaszerezni, de már közben, szinte Eric-kel mozdulva pattanok fel, nem törődve vele, hogy vajon megsérültem-e, hiszen a dög már Lash felé lendül és nem érheti el!
Ismerem a lényt és nem akarom megtudni mire képes, már így is kaptunk belőle ízelítőt.
- Egy Éjfalánk! – kiáltom, bár nem hiszem, hogy Eric ne ismerné fel.
Felkapom az elejtett fáklyát, ami szerencsére nem aludt el és hozzávágom a szörnyhöz, mert a tűztől minden éjjeli állat retteg és nekem most idő kell, hogy a közelébe érjek.
Mint minden ilyen kény esetén, általában fejre megyek, mert ha azt levágja az ember tuti nem éli túl, bár egy majd három méteres dög esetében, ez azért nem könnyű.
- Lash! Hívd a nővényeket, hátha segítenek és ne engedd a közeledbe!

Meglepetten kapja a fejét összekulcsolódó ujjaik felé, és talán maga sem hitte el igazán, hogy Viridiel ilyen boldogan fogadja a közeledést, de jócskán megnyugszik. Persze a bűntudat még ott van benne, az ettől függetlenül nem csillapodik, csupán akkor, mikor párja a mondandója végére ért. Szólna valamit, azonban amint megérzi kezén puha ajkait, elakad a szava, és halvány pírral az arcán fordul vissza, nagyon is jól emlékezve a legelső alkalomra, mikor ezt csinálta, meg az azt követőre és az azt követőre, nem tudva kikerülni ennek bűvköréből. Gyerekesen elmosolyodik, de visszafogottan és dacosan, mintha próbálna valamit tagadni, de maga se tudja, mit. Talán a zavarát vagy azt, mennyire hatással van rá csupán ennyi.
- Azt hiszem, mindannyian túlreagáltuk… - mosolyog aztán Viridielre, bátran szorítva rá a kezére, és bár most megnyugszik és boldoggá válik, az erdő nem sokáig engedi ezeknek a meleg érzéseknek a megmaradását. Folyamatosan futkos végig a hátán a hideg, újra és újra, egyre kellemetlenebbé téve a sétát, és ha tehetné, biztosan visszafordulna, de már megígérte, hogy segít a kislányon. Na meg itt van párjával és Erickel, gond csak nem lesz akkora… Legalábbis nagyon reméli.
Meghatottan fogadja az ígéretet, szíve szerint Viridielhez bújva a fejében felcsendülő szavak után, még ilyen kényelmetlen körülmények közt is megtalálva a kapaszkodóit, de nem engedi el magát. Figyeli a növényt, a körülötte lévő dolgokat, sejtve, hogy itt valami történni fog, így gyanakodva tesz meg minden egyes lépést.
Biccent egyet Eric irányába, amint elengedi őt, és még válla felett hátrapillant Viridielre.
- Tudod, hogy már nem kockáztatok feleslegesen – mosolyog rá halványan, azzal megközelíti a világító virágrengeteget, ám mielőtt még ténylegesen a közelébe érhetne, valami mögötte fájdalmasan áttöri a bokrok ágait. Ijedten fordul az irányába egy lendületes mozdulattal, és döbbenten nézi az idegen dolognak a karját, ami már önmagában lehet nagyjából másfél méter. Önkéntlenül hátrál egy lépést a lendület láttán, amivel megragadja Ericet, ám mikor a dobásra kerül sor és arra, hogy mindkét társa jóval messzebb repül, akaratlanul is elindul feléjük, még ha butaság is ezt tenni.
- Virid…! – kezdené rémülten, de a szót beléfojtja a vörösen izzó szempár, és ez megállásra kényszeríti. Egy pillanatnyi meredt állapot után nyomban hátrálni kezd elképesztő undort és félelmet érezve, a lábai pedig biztos nem tartják meg, így már négykézláb hátrál a világító növények felé elmondhatatlanul erős gyomorgörccsel a rémülettől, közben már kérve a környezetét, hogy védelmezzék, állítsák meg ezt a szörnyeteget. Nem hiszi, hogy bármelyik növény lesz olyan erős, ami néhány másodpercnél több időt adna neki, de kétségbeesetten könyörög, reszkető hangon szólítva meg a növényvilágot, segítsék ki őt, miközben ő remegő tagokkal hátrál ezúttal már a lila fénytengerbe. Sejtette, hogy borzalmas lényekkel lesz dolguk, de hogy ekkorával és ilyennel… Az egészen más dolog, és nagyon nehéz tartani a lélekjelenlétét, mikor ő a célpont. Legszívesebben menekülne egy fa lombkoronájába, de minden tagja teljesen lebénul, ahogy egyre jobban zsibbadnak.
- N-Nem kell kétszer mondani! – kiált vissza remegő hangon, mikor már burjánzik ellenfelükön a flóra, és sejti, hogy ez egy olyan küzdelem lesz, ahonnan inkább menekülve élnek túl, mintsem pusztítással, így azonnal erőt vesz magán, lerántja a táskáját, hogy elővegyen pár eszközt, amivel ki tudja ásni a helyéről a növényt, emlékezve még arra, amit Dorla mondott: a gyökere is kellhet. Persze közben figyelemmel kíséri az eseményeket legalább fél szemmel, de nem hagyhatják itt a növényt, különben nagy eséllyel nem találják meg még egyszer, és azt sem kockáztathatja, hogy mindannyian itt pusztuljanak. Akkor inkább sietősen elintézi azt, amiért jöttek, hogy aztán elrohanhassanak olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.

//Mesélői//

A srácok úgy döntenek, elkezdenek megtanulni repülni, és talán ez a tudás később még hasznos is lesz. Szerencsésen semmi bajuk nem történik, és amíg a földön fekszenek, igyekezve minél hamarabb összeszedni magukat, a szörnyeteg Lash felé fordul, hogy őt vadássza le elsőnek, ha már ilyen kiszolgáltatottan és egyedül maradt, de hallva a mocorgásokat, hátrapillant morogva, észrevéve, hogy ennyi nem volt nektek elég, sőt, még a fáklya is ég. Ti egyértelműen veszélyesebbnek bizonyultok Lashnél, aki csupán reszketve hátrál a növények közé, már csak a nálatok lévő fényforrás miatt is. Mozdulna, hogy kitérjen az érkező fáklya elől, ám mivel Lash elintézte, hogy csupán néhány másodpercig ne tudjon ellépni, így csak a fejét tudja félrehajtani és lehajolni, hogy ne találja őt képen, ettől függetlenül még pillanatnyi vakságot okoz. Elméletileg lehetőségetek nyílik ezáltal egy támadásra, gyakorlatilag teljesen megbolondítottátok őt ezzel a húzásotokkal. Üvölt és karmokban végződő kezeit nagyjából a ti szinteteken tartva lendíti folyamatosan, amíg érzékeny szemei meg nem nyugodnak, közben érezve a lábain felkúszó növényeket, amikbe egyszer-egyszer belekap, elképesztő károkat okozva a környezetben, nem egyet gyökerestül tépve ki. Ha lép, akkor sem állítaná meg mindez sokáig, egyszerűen kiszakítaná az összeset néhány próbát követően, sok időt vele nem nyertek, és jelenleg megközelíteni sem tudjátok, ha nem akartok vagy ismételten repülni, vagy egy tátongó sebesülést szerezni. Szerencsére Lashtől kellően távol van, azonban ahogy a lila fénytengerben mozgolódik, a magasra nyúljtózkodó fejek közt meglapul egy másik alattomosan. Kísértetiesen hasonlít világító társaira, habár nem világít és fogakkal ellátott, ám valamicskét kisebb náluk, így nem nehéz elrejtőznie.

//Balszerencsések kockája
9-10 esetén Lash időben észreveszi a bárányok közt rejtőző farkas ördögvirágot, az összes többinél túlságosan a feladatára koncentrál, így a növény megmarja a karját.