Eric (Robert)

A negatív érzések még mindig veszélyt jeleznek, pedig szemmel láthatóan sehol semmi veszély, vajon mi borít ki ennyire. Mindegy de ezek itt hazudnak, érzem. Viridiel szavai csak olaj a tűzre holott örül hogy nem haldoklom.
-Igen én is örülök hogy ez jutott eszembe de néha kétségbe vonom hogy jól tettem e. Igen elég elfesre sikeredett ez is zavar.-újabb rönk a tűzre éljen-Asszonyom segíteni jöttünk de tuti van itt valami ami nos rejtegetnek. Mindegy is. -Ami a gyereket és a kutyát illeti lehet hogy igazuk van de szerintem tévednek itt senki nem olyan jó mint mutatja. Én látom ám nagyon is de nem hozom szóba.-Lehet de hagyjuk is, van jobb dolgunk mint egy kutya miatt idegeskedni.
Lash és a nő csak felidegesítenek, legszívesebben kinyírnám a falut és mennék a francba az arcom a tenyerembe fektetem és kibököm a zölden izzó varázslatot, mire ismét hangosan nevetek. Nem a falusiakon nem a helyzeten. Szimplán saját magamon, hogy mekkora idióta is vagyok valójában. Amint kibököm a bilincset szinte azonnal kizárom a lány negatív érzéseit amik a halál körül keringenek és láss csodát az eddigi hülyeség halmazban minden a helyére kerül. Hát nem tapsolom meg magam az biztos és ahogy Viri megjegyezte pár perce amilyen dolgaim vannak nem meglepő hogy tartanak tőlem. De könnyebb bocsánatot kérni és ezt meg is teszem immár kiürülve az erdő által felerősített érzelem hullám nélkül.
-Hölgyem elnézést kell kérnem, olyan hibát vétetettem amire nem számítottam holott jól ismerem a varázslataim hatását de most kicsit figyelmetlen voltam. És igen ha még áll az ajánlat a levesre kérnék belőle de előtte egy depis kislánnyal kell beszélnem hogy legyenek vidámabb gondolatai mert ebbe bele lehet őrülni. Szóval elnézést kérek a korábbi hangnemért és az alaptalan vádakért de az amit a betegen varázsoltam sajnos áthozta az érzéseit és emiatt lettem kicsit nem önmagam. Szóval minden tiszteletemmel együtt bocsánatot kérek öntől.
Aztán ott hagyok mindenkit és minél gyorsabban feljutva a beteghez megyek. Benyitok és Dorlát gyakorlatilag figyelmen kívül hagyom a lányához lépek.
-Hali pár dolgot kérnék, pontosabban javasolnék. Ha már nem érzed a fájdalmat, mert ugye nem érzed. Ugyan is elzártam benned a dolgot. Akkor kezdj el pozitív dolgokra gondolni, például arra hogy meg gyógyulsz és továbbra is lesz életed sőt Lashraelel miután a mérget kipucoljuk az üszkösödésed is eltüntetjük mintha soha nem létezett volna és nem lenne ilyen sötét a tested. Szóval fő a nyugalom és a jó kedv.
Dorla gyanítom meg próbálja a lányát védeni, amit megtudok érteni. Viszont rosszul tűröm hogy fegyvert rántanak rám. Ha fegyvert rántana esetleg, akkor a fegyvert rántó csuklójára csapok le. Pontosabban rá fogok és megpördítem, és a szabad kezemmel a tarkólyára fogok rá a nyúlt agy közelében. Azaz a fegyvert tartó kezét hátra csavarom és két ujjal nyomást fejtek ki a gerincére. Ez ugyan nem okoz halált de rögzíti a testét ha csak nem akar fájdalmat átélni.
-A helyedben én óvatosabb lennék, nincs okom megkímélni azt aki rám támad. Még ha ideges is vagy a lányod miatt nekem nem okoz gondot hogy hamarabb abba a sírba feküdj mint ahova a lányod kerülne ha nem lennénk itt. Gyakorlatilag miattam éli meg a következő két napot míg a növényt keressük szóval kérlek higgadj le és ne fegyverrel oldj meg mindent. Az erőszak csak bonyolítja az életet.
Ezzel elengedem hisz nincs okom bántani. És mint jeleztem ez csak akkor ha fegyvert ránt rám esemény.

Lash válasza a telepatikus kérdésemre, nem nyugtat meg teljesen, mert érzem továbbra is, hogy nem stimmel valami, de egyelőre annyiban hagyom, valószínűleg tényleg nem annyira fontos, ha nem mondja el.
Nem csak én lepődöm meg Eric kifakadásán, hanem a többiek is és ennek elsőre kedvesem ad hangot és amennyire eddig ő volt felhúzva és neki nem ártott volna nyugtatás, most mintha fordult volna a kocka és most ő az aki igyekszik lenyugtatni a kedélyeket.
- Azt hiszem egyet kell, hogy értsek Lash-sal, én eddig még semmi olyat nem láttam, ami okot adhatna a gyanakvásra, sőt – nézek az ételt szívesen ajánlgató idős nőre, - inkább a vendégszeretet az, amit kínálnak. A pihenés meg remek ötlet. – lépek szerelmem mellé, hogy fizikai érintéssel is támogassam.
Ha mi nem értettük Eric ideges feszültségét és a gyanakvásra utaló szavait, akkor érthető, ha ezt a falusi asszony még annyira sem fogta fel és jogosnak hangzott ezért a felháborodása, aminek hangot adott.
Én minden esetre elszégyelltem magam és inkább a földet néztem a lábam előtt, a helyzet kimagyarázását meghagyva Eric-nek. Ha van oka annak, amit mond, akkor megindokolnia is neki kell, mert így eléggé csak légből kapott vagdalkozás marad, hiszen teljesen hihető az, amit a nő mond a gyerek viselkedéséről, a kutyája nevéről és a falu kialakulásáról, amit a veszélyes erdő közelsége alakított.
- Nincs semmi baj, nem vádaskodni és kutakodni jöttünk, anyó, hanem egy beteg lánykán segíteni. Mindenki fáradt és kicsit ingerült a tehetetlenség miatt. – nézek először fel a nőre végül, aztán Eric-re, hogy talán jobban át kéne gondolnia a dolgokat. – Pihenünk, eszünk és átbeszéljük a dolgokat.
Persze azért én sem vesztegettem az időmet és a mágiám adta lehetőségeim szerint információkat kértem és kaptam a fáktól, akik már az első házak építésénél is itt voltak.
Egy mindennapi falu életébe kaptam bepillantást, akik éltek, dolgoztak és meghaltak, kereskedtek és gyarapodtak, legalábbis népességben. Voltak jobb és rosszabb időszakok és ott volt az is, amiről Dorla beszélt, hogy a katonák idehoztak pár javíthatatlan bűnözőt, akiktől minden bizonnyal az erdő segítségével szabadultak meg, mint egy példát statuálva a társaiknak. Az erdő pedig tette a dolgát, vagy inkább a benne élő szörnyek és még azokból sem sokat hagyott, akik mégis visszatértek belőle, legalábbis lelkileg.
Nem akartam a nőt még jobban magunk ellen hangolni azzal, hogy hangosan elmondom Eric-nek, hogy nem csak a szava az ami meggyőzött, hanem leellenőríztem, a gyűrűsegítsége meg csak később jutott eszembe, amivel telepatikusan is közölhettem volna ezt vele, de akkor már ő beszélt.
Már már félbeszakítottam, hogy ne vágja már még jobban alattunk a fát és haragítsa meg a falusiakat, de aztán valami történik, hiszen jóformán azt láthatjuk, hogy megvilágosodva a homlokára csap, persze nem szó szerint…..
Kedvesemet ölelve nézek kitágult szemekkel az éles fordulatot vett beszélőre, aki most már csatlakozva hozzám enni kíván, sőt tiszteletteljesen bocsánatot kér.
Hát erről beszéltem az előbb neki, hogy bizony nálánál furább alakot nem igen hordott a hátán a föld!
- Hűűűha……. – szaladt ki a számon, ahogy a nem kis lendület Dorla lakhelye felé távozó férfi után nézek. – Azt hiszem nem fogunk unatkozni ezen az úton. – nyögtem ki. – Szerinted menjünk utána? – kérdeztem Lash-t, mert j lett volna, ha már tényleg inkább a pihenésre koncentrálunk, de a fene tudja mit várhatunk társunktól ma még.

Egyáltalán nem mondaná magát nyugodtnak. Feszült és ingerült minden miatt, ugyanakkor Dorla tette kellő óvatosságot adott neki, végeredményben pedig a belenyugvás az, ami miatt nem buknak ki belőle hirtelenjében és idegesen a szavak. Kezdi feladni, és bár nem adja meg magát a feszültségnek, csak beletörődik, hogy ott van és elfogadja, igyekezve tudatosan és jól kezelni azt. Ettől még az idegei pattanásig feszültek, Viridiel támogató szavai és közeledése viszont sokat javít. Egy halvány mosolyt meg is enged felé amolyan hálajelként, óvatosan simulva aztán a férfihoz.
A nő is rákap a dühös magyarázkodásra, ami még kényelmetlenebbé teszi az egészet, és őszintén fogalma sincs, mégis miként lehetne közbeszólni, úgy dől belőle minden egyes mondat. A felháborodást teljesen jogosnak tartja, noha a beszélgetés elejéről ő lemaradt, így aztán még az is megeshet, hogy Ericnek van igaza, még ha az eddig elhangzottak nem is győzték meg őt igazán. A félvér is láthatóan teljesen elveszítette a hidegvérét, pedig egész úton higgadt vigyorgással reagált mindenre, amit nem tud hova rakni. Mintha kifordult volna magából, ami nagy eséllyel a varázslatnak köszönhető, melyet a kislányon és saját magán hajtott végre. Aztán jön a hagyjuk! Na, itt kicsit megfeszül, mert egy megbeszélésnél vagy tisztázásnál ez a legrosszabb, a hagyjuk! Azt azonban nem tagadhatja, hogy a nő mindenre kitért, és a természet sem éppen arról beszél, hogy ne így lenne, a további vádaskodásnak és kötözködésnek meg értelme nincs sok, mégsem a legjobb lezárása ez a... vitatkozásnak.
Rászorít Viridiel kezére, mikor némi késlekedés után észreveszi, hogy a földet bogarássza nem túl kellemes érzésekkel, és ha ránéz, akkor egy mosollyal enyhíteni ezen. Ő egyáltalán nem veszi magára ezt az egészet, teljesen függetlenül kezel mindent még ha tudja is, hogy a falusiak nem biztos, hogy ugyanígy értékelik a helyzetet.
- Így van, csak a kellő növény beszerzése miatt vagyunk itt, ami kigyógyíthatja a lányt, az esti órákig viszont csak ölbe tett kezekkel tudunk várni, amit senki sem szeret - bólint egyet Viridiel szavai után, Eric pálfordulására meg úgy megrökönyödik, hogy kis híján kicsúszik a lába alól a talaj, Viridiel ölelését meg jóformán észre sem veszi; önkéntelenül nyúl, hogy valamelyest viszonozza a gesztust eleinte a derekánál pihentetve a kezét, aztán az őt ölelő kar kézfején simítva végig. Le se tagadhatná, hogy teljesen letaglózta a hirtelen váltás őt, és egyáltalán nem érti sem az ezt megelőző nevetését, sem a szavait. Valamire biztos rájött, de lehet, nem feltétlen akarja ezt megbeszélni most, tartva attól, hogy újra olyan dolgokat hoz fel, amivel nyugtalanná és ellenszenvessé teszi. Nála nem lehet tudni, és mivel beletaposott abba a pontba, amire kifejezetten érzékeny, az érdeklődését is visszafogja a lehető legtöbb kár elkerülése érdekében, szerencsére azonban kérdeznie sem kell. Eric tálal, ahogyan azt idáig tette, mindenre kitérő magyarázatot ad, ami valahol megkönnyebbültté teszi, valahol inkább súlyként kezeli, az viszont mindenképp jó, hogy bocsánatot kért. Mélyen szívja magába a levegőt, és kicsit hangosan engedi ki megnyugvása jeleként, de riadtan kapja tekintetét a félvér irányába, mikor megindul felfelé.
- Nnnn... - eddig jut, nyújtva a kezét felé, aztán tehetetlenül engedi le, ugyanis Eric elég gyors tempót diktál. - Mondjuk úgyse hallgatna rám... - motyogja fejcsóválással, kíváncsian fordulva párja felé, mikor megszólal. - Hát nem - ért egyet Viridiellel szenvedve, újabbat sóhajtva, lassacskán beletörődve ebbe is. - Nem hiszem, hogy szükséges. Dorla túlreagálta az esetemben, mert azt hitte, hogy bántani akarom Elist, de Eric csak beszélgetni akar. Nem lesz gond, meg talán ezzel csak Dorlát is feszültebbé tennénk, ha mindannyian ott lennénk. Menjünk, pihenjünk le valahol inkább, Eric miatt nem aggódom, megoldja, ha probléma merülne fel. Ha mással nem, akkor majd kidumálja magát, mert szerintem még egy rablóbandát is képes lenne lefegyverezni csupán ennyivel - vonja meg a vállát, erőltetve magára a mosolyt, már csak egy kis pihenésre vágyva estig vagy az egyik lombkoronában, vagy egy ágyon.

//Mesélői//

Viridiel közbeszólására egy hálás pillantást vet rá a nő, a rejtegetés és titok említésére viszont rosszallóan megcsóválja a fejét, és bár mondana valamit, Eric hagyjukja után már inkább nem teszi. A futár aztán úgy dönt, hogy védi a jelenlegi felállást a kedélyek enyhítése érdekében, amihez Lash is társul.
- Igen, azt gondoltam - böki oda a fáradtság és ingerültség okának említésére. - Nem ismerem magukat, de nagyon remélem, hogy csupán ennyiről van szó, főleg az ő esetében - bök állával Eric felé, karba téve közben a kezét, ám a félvér nevetésére először jó magasra felugrik a szemöldöke, aztán még jobban összevonja őket. - Most mi olyan...? - kérdezne rá, azonban Eric rögtön bocsánatot kér, lényegében a nőbe fojtva a szót ezzel, annyira meglepődik. Még pislogni is elfelejt, hallgatva a szavakat, miknek igazság szerint a felét nem érti hirtelenjében, és el is áll az útjából, mikor megindul Dorlák felé. Utánanéz, aztán vissza az elfekre, arcán a kérdéssel, értik-e miről van szó.

Viri és Lash

- Akkor... leves? - érdeklődik bizonytalanul, és ha elfogadják az erdeiek ezt a felajánlást, elvezet titeket egy másik fához, út közben meg előttetek rohan el a korábban megijesztett kölyök, aki Vihart emlegette. Hangosan bőg, az egész arcát könnyek borítják, aztán bebújik egy olyan helyre, ahova csak a gyerekek férnek be: az egyik fa üreges törzsébe.
- Thobias! - kiabál utána, gyors léptekkel felzárkózva hozzá egy férfi, aki vélhetően az apja. Odaérve a fiúhoz leguggol, és bár könnyen kiráncigálhatná, csak vigasztalón próbál beszélni hozzá. Nem értitek minden egyes szavát a halk társalgásnak, egy-egy kivett szóból viszont összerakhatjátok, hogy győzködni próbálja a gyereket Vihar visszatéréséről és hogy semmi baja sincsen, hiába szökött be a Nysiybe. A gyerek meg bömböl, még hangosabban, mint előbb, és vigasztalhatatlannak tűnik.
- Ó, már megint ez... - áll meg egy pillanatra a nő. - Ez heti szokása - vonja meg a vállát a tündék felé fordulva, aztán már megy is tovább ahhoz a fához, aminek lombjai közt bizonyára az ő háza van, persze ha gondoljátok, akkor becsatlakozhattok a gyerekvigasztalásba. Ott felmászva az épületbe invitál, de semmivel sem másabb, mint Dorláé, legfeljebb a bútorok elrendezése tér el. Tűzhelyet vagy főzésre kialakított szobát viszont nem találtok, ha körbe is néztek, így joggal feltételezhetitek, hogy ezeket a tevékenységeket lent intézik.
- Dorla kirohanásai egyébként minket is váratlanul szoktak érni - jut eszébe, miközben az asztalra rak egy kisebb üstöt. - Először a férjét vesztette el, aztán a kisfiát... - tesz le elétek egy-egy tányért és evőeszközt, majd az egyikőtök tányérjáért nyúl, hogy szedjen bele. - Szerintünk nem lépett túl rajta, de próbálunk segíteni neki valahogy. Ennyi elég lesz, kedves? - fordul Viridiel felé, óvatosan csúsztatva elé a tányért, ha elég. - Ha őszinte akarok lenni, nem hittük, hogy Elisnek lesz bármi esélye, tündék elég ritkásan fordulnak meg felénk, meg úgy... Máshol is, ha jól sejtem. A többség meg nem olyan bátor, hogy bemerészkedjen a Nysiybe, kevés olyan van a környékünkön, aki túlélte volna ott... - szed Lashnek is. - Az elindulásuktól majd végig fohászkodni fogok, hogy biztonságban legyenek. De nem is fertőzöm tovább az étkezést ilyen rossz dolgokkal! - mosolyog rátok, letelepedve az asztalhoz összekulcsolt kezekkel. - Fiatalok is, nem kéne ezekkel terhelnem, a falu és lakói gondjaival. Vándorok esetleg? Vagy kapcsolatünneplés miatt jártak errefelé?

E-Robert

Robert Viharként mászik fel a fára és trappol végig az ágakon, hogy benyisson az épületbe, majd a szobába. A sebességét viszont a bent üldögélő és gyerekével halkan beszélgető Dorla nagyon is fenyegetőnek találja, így a maga mellé lerakott kést meg is ragadja, ám ahogy lendítené feléd, te már cselekszel is. Tekintve, hogy Dorla nem egy harcedzett asszony, könnyedén csavarod ki a kezét és biztosítod, hogy ne mozduljon. Egy másodperc erejég megpróbál elszabadulni, de fojtottan felkiált a fájdalomtól, ami a testét éri, így a továbbiakban mereven marad a helyén, eleinte kétségbeesett tehetetlenséggel és haraggal, aztán már könyörgőre fogja.
- Csak... csak ne bántsd őt - mondja halkan és reszketegen, keresve a pillantásodat, és amint elengeded, egy megkönnyebbült nyögéssel el is távolodik tőled, lesütött szemekkel hátrálva némileg, szomorkás bűntudattal ülve le ismét az ágy mellé, de hagyva neked is helyet. Végig leszegett pillantással várakozik, amíg Elisnek mondod a mondandód, a kislány pedig nagyokat pislog.
- Nem érzem? - figyel téged hatalmasra tágult szemekkel, és a hátánál kezd el matatni, megkeresve a dudort, amire eddig úgy emlékezett fáj. Mivel nem fáj, kicsit jobban megnyomja és még jobban, ténylegesen nem érezve fájdalmat, bár Robert nagy eséllyel kicsit másképp éli meg ezt...
- Úúúúúú, nem fáj! Meggyógyultam, bácsi? - néz rád csillogó szemekkel. - A bácsi szed nekem virágot? Szeretnék virágot a szobámba! Anya-anya, tudod, milyen virágot szeretnék, ugye? Mutasd meg a bácsinak! - tekint Dorlára lelkesen. - Attól nagyon vidám leszek! Éjszaka világít, és így a sötétben sem fogok félni! Ráadásul rózsaszín!
Ha esetleg Dorlától megkérdezed, melyik növényre gondol, akkor csak annyit mond:
- Ami meggyógyítja őt.
Noha lehet, már a kislány szavaiból kitaláltad, mi kell neki.

Eric (Robert)

-Sosem bántok egy gyermeket, aki bűntelen. Nem fogom most elkezdeni a gyermekek bántalmazását. Pláne mert segíteni jöttünk de ha a széltől is óvod és így reagálsz mindenre nem biztos hogy jó neki. Azt értem és látom is hogy félted, de legyen hited túl fogja élni ezt a kalandot és pár nap múlva már csak beszéltek róla. Jó anyja vagy csak kicsit tigrisesre vetted a gyógyítókkal szemben.-mosolygok rá-Légy türelmes és bíz a gyógyulásában ne hagyd hogy szomorúság üljön a szívére.
A lányra nézek és elmosolyodok.
-Még csak az első lépést tettük meg a gyógyulásod felé. És igen a virágért megyünk. Ugyan olyan szép leszel majd mint a csípés előtt. Szóval légy vidám és ne szomorkodj. Meghozzuk a gyógyszert és újra egészséges leszel.-A legrosszabb esetben max feltámasztalak, de ne rohanjunk előre ennyire.- Tehát amit kérek az az hogy légy boldog és ne szomorkodj semmin-már csak azért se mert engem borítasz meg és hülyeségeket beszélek. Megfogom a varázslatot tartalmazó kezét és kicsit még át veszek a testét ért negatív hatásból. Azaz az arcáról és a kezéről magamba szívom az üszkösödést. Ennél többet nem tehetek érte hogy én is viszonylag sértetlenül megússzam de rajtam nem fog látszódni és magamat prímán kezelhetem minden gond nélkül. Így talán nyerek még egy napot a lánynak és Dorla is megnyugszik.
-Pihenj sokat és egyél nagyokat, de a legfontosabb a gyógyulásodhoz az hogy mosolyogj. -Simogatom meg az arcát, majd Dorla felé bólintva kisétálok. Mély levegőt veszek hisz ez most tényleg kivett belőlem. Nem vagyok általában ilyen rendes de most mégsem hagyhatom hogy elvesszen. Aztán eszembe jut Lash szövege mert ugyan siettem de a hallásom még tökéletes.
-Hallottam ám amit mondtál Lashrael, nyugodtan szólj csak be ha hülyeséget csinálok. Ezért vagy a vezetőnk. Nem dísznek választottunk hanem pont azért mert jók a megérzéseid és lássuk be nálam jóval nyugisabb a természeted.-Kiabálok le- Na de hol a levesem megéheztem.
Aztán mivel sehol senki max pár falusi néz rám furán remélhetőleg mutatják merre vannak Viriék. Megyek a jelzett házhoz vagy a hallásom használom hogy megtaláljam őket. Kopogok és belépek és köszönök.
-Jó étvágyat és szép napot a háziaknak. Remélem nem zavartam meg semmit. De korog a gyomrom annyit használtam a képességeim. Lashrael áááá ez nekem hosszú Lashnek foglak szólítani ha engeded sokkal kevesebb zűr lesz vele. Na szóval az hogy nem hallgatok rád az téves megközelítés, nyugodtan szólj rám ha valamit szeretnél vagy ellenzel nem vagyok önző megyek a fejem után típus.-kicsit eltöprengek-Bár lehet hogy a mai után nem ez jön le de a lényeg meghallgatlak és követem a tanácsaidat csak nyugodtan mond sőt néha üvöltheted is ha hülyeséget teszek. A lényeg az hogy megbíz bennem lassan még ha ámokfutónak is gondolsz. Mert lehet benne némi igazság.
Ha tesznek elém leveset megköszönöm és csendesen enni kezdem.

Az idős asszony néma kérdésére, amikor Eric elrohan, csak megrántom a vállam, mert ki vagyok én, hogy tudjam mit miért csinál. Egyelőre mi is Lash-sal, csak próbáljuk megérteni és feldolgozni az igen csak szélvész valóját.
Érzem, hogy kedvesem egy pillanatra megfeszül, hogy talán megpróbálja megállítani, de a lemondó sóhaja, nagyon is hasonlít az enyémre, amikor inkább feladja.
Úgy látszik azért annyira már meg van részéről is a bizalom, hogy nem tartja szükségesnek azt, hogy mi magunk is utána menjünk és ezzel csak egyet tudok érteni. Már az is sokat mond, hogy nem habozott úgy gyógyítani a kislányt, hogy azzal magát is veszélyeztette, még ha nem is méreggel, de azért láthatóan elég nagy gyengeséggel, ami ha nem bízna bennünk, aligha lett volna lehetséges.
- Szóval mégis volt valami odafenn, igaz? – ölelem magamhoz Lash-t kicsit fedő hangon szólva, mert ezek szerint Dorla elvetette a sulykot, de az én gyengéd kedvesem persze nem akarta, hogy ezért bajba kerüljön.
Nem tehetek róla, de elnevetem magam, amikor elég érthető módon jellemzi Eric beszélőképességét.
- Igen, azt hiszem teljesen jól látod, szerintem még ők adnának pénzt csak, hogy elsétálhassanak.
Mivel Eric nem tűnik fel, így elfogadjuk az anyó invitálását, mert a gyomrom továbbra is egyre követelőzőbben jelzi, hogy jól esne neki valami meleg étel.
A kis közjáték a kölyökkel nem okoz meglepetést, mikor a nő említette, hogy a kutyáját hívják Viharnak, sejtettem, hogy valami ilyetén helyzet állhat a háttérben, hiszen az erdő itt van mellettünk.
Én nem állok meg győzködni a fiút, arra ott van az apja, ő biztosan jobban ismeri már, mivel lehet megvígasztalni és ha jól értettem, amúgy sem ez az első ilyen eset. Sajnos a jószág csak abból tanul, ami megtapasztalt, így ezzel semmit nem tudunk kezdeni.
//Ha azonban Lash csatlakozni akar a férfihez, a háttérben megvárom, amíg végez.//
Eric szavai váratlanul érnek el hozzám, de mivel ez inkább kedvesemnek szól, nem szólok bele, csak somolygok magamban, mert szerintem jófelé indult el, hogyha vissza akar kerülni Lash szívébe.
Az idős nő otthona csak berendezésében más, mint Dorlaé és hamarosan már az asztalnál ülök és a finom illatokat ízlelgetem, ami az elém tálalt tányérból jut az orromba.
Nem nagyon kértem magam, jóízűen evésnek állok.
- Nem is mondta, hogy elveszítette már az egyik gyermekét, a férjéről sem szólt, de azt sejtettem, hogy vele történhetett valami. Talán ők is az erdő áldozatai lettek? – kérdezem két falás között.
Engem ugyan nem tud megzavarni azzal, hogy a falu vagy Dorla dolgairól beszél, különben sem rossz, ha többet tudunk meg, nem igaz?
- A vándor áll talán a legközelebb hozzám, futár vagyok királyom szolgálatában, ő pedig a kedvesem, aki vállalja a nehéz terhet és elkísér útjaimon, hogy vigyázzon a hátsó felemre. – hajolok Lash-hoz és adok egy csókot mosolyogva.
Ekkor toppan be Eric és máris tele a kis lak a hangjával, ami ismét megmosolyogtat, mert eszembe idézi szerelmem nem rég mondott szavait ezzel kapcsolatban.
Kíváncsian nézek Lash-ra, hogy vajon mit szól a rövidítéshez, mivel erre mindig ugrik, de hogy őszinte legyek, erre az emberre egyszerűen nem lehet haragudni…….
- Az jó, ha legalább tisztán látod a hiányosságaidat és reményt keltő, hogy a hatalmad ellenére, hajlandó vagy elfogadni mások tanácsát. – kotyogom közbe, bár szerintem Lash már tudhatja a gondolataimból, hogy nekem kedvemre való a fickó, annak ellenére, hogy talán egy esztendeje nem hallottam valakit ennyit beszélni, vagy talán pont ezért……?

Elszontyolodva összehúzódik egy kissé a feddő hangra, bólintva egy aprót, de bújik Viridielhez, viszonozva az ölelését, arcát a nyakába temetve.
- Ühüm... De nem olyan érdekes, tényleg - simul hozzá, mély lélegzettel szívva be az illatát, csak erre és közelségére koncentrálva nyugodva meg. A nevetése viszont váratlanul éri, de örül, hogy amit viccnek szánt, valóban vicces is lett, így jókedvűvé válik a mosolya, miközben elnézi Viridiel örömteli vonásait. A következő szavai azonban őt is megnevettetik, kuncogva és vállai rázkódásával bújva vissza Viridielhez. Az anyó kérdésére felé fordítja a fejét, de esze ágában sincs távolabb lépni párjától, úgy bólint egyet válaszként. Fogalma sincs, milyen levesről van szó, de az étkezés egy nyugalmas tevékenységnek ígérkezik, így nincs miért ellenállnia. És hallhatóan Viridiel is éhes, az ebből fakadó vigyorát igyekszik beharapott ajakkal visszafogni, közben szórakozottan végigsimít a hasán. Nagy erő kell, hogy a nevetést visszafogja, de a tekintete kacag.
Meglepetten torpan meg és ugrik fel a szemöldöke, mikor a kisfiú bőgve elrohan előttük, érdeklődve figyelve, ahogy az apjának vélt férfi követi őt. Kíváncsian figyeli az odvas fát, ahova bújt, az apa bizonyos szavait kihallva pedig gyorsan összerakja, hogy ő a Vihar kutyás fiúcska. A nő megjegyzésére felé fordul, és egy bólintással jelzi, tudatosította az elhangzottakat, majd Viridielre néz és megvonja a vállát.
- Nem hiszem, hogy ebbe bele akarok szólni - egészíti ki a gesztust néhány szóval, látva Viridiel tekintetén a kérdését, így zavargás nélkül folytathatják az utat oda, ahova az asszony viszi őket. A fára mászás létrával nem okoz neki gondot, viszonylag hamar megjárja, nemsokára már az ágakon sétálva léphet be a házba, ami szobák tekintetében nem másabb, berendezésileg viszont annál inkább. Egy darabig nézelődik, de aztán betalál abba a helyiségbe, ahol leülhetnek az asztalhoz, megebédelve.
Torkán van a kérdés, hogy esetleg segítsen-e, aztán hiányzó jobbja felé gondol, ezért egy beletörődő sóhajtással letelepszik a székre. Ilyenkor kicsit rosszul érzi magát, noha ehhez hasonlóra egyelőre még nem került sor. Megvendégelés nagyon ritkán fordul elő náluk, inkább saját maguk intézik vagy egy fogadóban rendelik, és bár már csak udvariasságból is segítene, egy karral nehéz lenne bármit is cipelni könnyedén és biztonságosan. Gyorsabban megoldja az asszonyság egymaga, mintha még eligazítást is kéne adnia.
- Oh, ez... sajnálatos - nyögi ki, mikor Dorla veszteségeit említi, noha sejtette, hogy valami ilyesmi állhat a háttérben, magából kiindulva. Egyébként is védelmezi azt, akit szeret, de veszteségek után még vadabbul és ádázabbul teszi.
- Nem szívesen emlegeti az ember az ilyet - vonja meg a vállát esetlegnül, Viridiel kezét megfogva finoman. ~ Nekem is nehéz volt addig, amíg meg nem érkeztél. Mostanra már nem kezelem akkora titoknak vagy szégyennek ~ mosolyodik el hálásan, és mikor Viridiel elé kerül a tányér, elengedi a kezét, hogy kényelmesen tudjon enni, hamarosan pedig ő is megkapja a saját adagját, így lassú tempót diktálva kezd el eszegetni. A kérdés hallatán válaszolna, de még le kell nyelnie a szájában lévő falatot, ezért Viridiel könnyedén meg tudja előzni. Bólint párszor, és amint humorossá válik az összefoglaló, elvigyorodik, jókedvűen viszonozva a csókot, de csak röviden. Képes lenne túlzásokba esni kedvese el-elejtett bókjaitól vagy annak érzett megjegyzéseitől, szóval tényleg csak egy pici édességet enged meg, utána pedig visszahúzódik, mielőtt folytatásra kerülne sor.
- Azért ez annyira nem nehéz teher - néz párjára, a huncut csillanást nem tudva kiküszöbölni tekintetéből, de gyorsan vissza is fordul a tányérjához, magában a fejét csóválva, aztán betoppan Eric is a szokásos lendületével és hosszas beszédével. Lassan lerakja a tányérjára a kanalat, hogy két ujja közé fogja az orrnyergét fáradtan, könyökölve az asztalon, mély lélegzettel várva meg, amíg a félvér végez.
- Senki másnak nem volt eddig gondja a nevemmel, de jó, legyen, legalább annál kevesebb levegőt kell pazarolnod és két szótaggal rövidebb lehet a mondandód - tárja szét a karját egy kissé megadón, visszafogva az ingerültségét, elvégre úgyse tud mit csinálni. Megverni ezért nem fogja, habár nem örül neki, hogy így alakult. Nem szereti, ha csak úgy elkezdik becézni őt légből kapottan, de legyen ez most a legkisebb problémája.
- Nem vagyok a főnököd, hogy megmondjam, mit csinálj... - motyogja, majd mély sóhajtással folytatja az étkezést, több megjegyzést nem fűzve az elhangzottakhoz. Érzi Viridiel szimpátiáját Eric irányába, egyelőre az ő részéről viszont még nem sikerült a megnyerés része. Jelenleg nem is tartja valószínűnek, hogy az ismerős szintnél ez a kapocs erősebb lesz. Nehezen viseli a nagyon kotyogós alakokat, kellemetlennek találva az állandó beszédüket, és bár ő is tud nagyon sokat beszélni, ez mindenen túltesz.
- Milyen gyakran járnak erre bűnözőkkel? - érdeklődik inkább az asszonytól. - Esetleg tud valamit arról, hogy milyen messzire kell mennünk az Elisnek kellő növényért?

//Mesélői//

E-Robert

Dorla bólogat, de láthatóan nincs jókedve, vegyesen van a szégyen, a féltés és valami más, de azért rámosolyog utána Elisre, át is ölelve őt kicsivel utána. Elis nagyokat pislog rád, nem igazán értve, mi a gond a fekete foltokkal.
- De engem ez nem zavar - mondja csodálkozva. - Legalább én játszhatom a gonosz mumust, mikor játszunk. Tényleg, anya, elmehetek játszani Thobiassal és a többiekkel? - tolja el magát egy kissé a nőtől, hogy ránézzen.
- Menj, de nehogy megint megközelítsétek a Nysiyt... - rakja le, feddőn szólva hozzá. - És estére tessék visszajönni, kisasszony! - vonja össze a szemöldökét komolyan.
- Igen, anyaaa - indul kifele, és gyermeki könnyedséggel és mozgékonysággal távozik, hogy megkeresse a jelenleg bőgő Thobiast, de ahogy eltűnt, úgy jelenik meg az ajtóban. - Fogok mosolyogni! Már most is mosolygok! - szól még be egy széles vigyorral a képén, aztán leiramodik a fáról.
Dorla felveszi a földről a kést, aztán leül az ágyra elgondolkodón, de nem szól Erichez. Ujjait finoman végighúzza a pengén, miközben tűnődik, teljesen máshol járva.
Ahogy lekiabálsz, csak a rohanó Elis áll meg, visszafordulva feléd.
- Kihez beszél a bácsi? Szellemeket tetszik látni? - érdeklődik kiabálva. - De Lera néninél biztos van leves, ő arra lakik - mutat az irányba, és akár fán, akár talajon, de könnyedén megközelítheted, Elis elkísér oda, utána siet a bőgő Thobiashoz.
- Mi a baj, Thobias? - hallod még a hangját, aztán Thobias visítása még csak-csak elér odáig.

Mindenki

Mosolyogva hallgatja Viridiel beszámolóját.
- Ááá, így mindjárt más. Jó látni a fiataloknál ilyen erős kötődést - kuncog, és mikor Eric belép, odabenn az anyó biccent egyet felé.
- Csak én vagyok itt, a két vendégen kívül nincs más társaságom - mosolyog rád, örülve annak, hogy nem vagy sem ingerült, sem vádaskodó, és így máris szívesebben lát. - Gyere csak, gyere - hoz még egy tányért, felállva a helyéről, amit rögtön meg is tölt levessel, hogy Eric elé tegye.
Csendben hallgatja az egyezkedéseteket, aztán Lashre pillant, ahogy elhangzik a kérdése.
- Ó, Dorla említette volna? - néz a plafonra elgondolkodón. - Hát úgy... Végül is jogosan mondta, két-három havonta szoktak hozni egy-egy alávaló börtöntölteléket, nagyjából most van itt az ideje... A növényről viszont nem tudok sokat, nagyon régen járt itt egy elf, aki tudta, de gyerek voltam én is - nyomkodja fülcimpáját, amíg próbálja felidézni, a végén elmosolyodva. - Esetleg nézzünk egy épületet, amiben megpihenhetnek indulásig? - érdeklődik. - Ha jól emlékszem, van most egy, és tudom is, hogy hol.

Eric (Robert)

Elis beszólására csak kidugom rá a nyelvem. Tudom semmi érett viselkedés de ez van. Mosolyogva sétálok a jelzett ház felé. Bent simán elém teszik a levest amire rárepülök és Lasht hallgatom miközben enged a szelíd erőszaknak már ami a nevét illeti. Kicsit el is mosolyodom rajta aztán köhögök is mert félre megy a leves. Ez ma nem az én napom de lesz ez még rosszabb is.
-Igen említette de nem igazán értem minek is hoznak ide rabokat, mintha csak a szörnyeket szaporítanák velük. Nem látok logikát hisz ha kiakarják nyírni akasszák fel őket vagy fejezzék le és pont. E helyett ide hurcolják őket bekísérik az erdőbe oszt jó napot. Valami nem kerek a témában. Persze lehet hogy csak nekem de fura hogy ide hurcolnak bűnözőket kivégzésre holott ez a falu gyanítom egy térképen sincs rajta. Na de mindegy a növény amit Dorla mutatott hasonlít arra amit asszem a Bukott Északbivalyból szerzett könyvben láttam és amit én is keresek miattatok. Jó lehet jönni hogy kifosztottam Valora titkos rejtett és jól eldugott könyvtárát amit kerge agyaras orkok soha nem leltek volna meg, de hasznos könyvek vannak onnan noha egy kettő mehet a tűzre mert hamis adatokkal dolgozik. De egyértelműen az a virág amit Dorla mutatott. (Nem linkelném a két képet de vagy véletlen vagy szándékos de tök ugyan úgy néznek ki) Megfognád a tatyóm kicsit valamit keresek benne és kell a két kezem hozzá. -adom Viridiel vagy Lash kezébe a tarisznyám birkózzak le ki veszi át. Majd vállig bújok az alig 30 centis táskába, mivel nem sokat látok így a fejem is bele dugom és így keresem meg a könyvet. Noha sok vackot össze szedtem ezt fent hagytam hisz kerestem fegyvert Viriék számára. Amint a könyv meg van kiteszem az asztalra és felcsapom.-Hümm mégse ez az de amit keresünk az is itt nő, pontosabban itt is de ha már itt vagyunk szerzünk belőle. Szóval kettő az egyben feladatunk van. És én is épp javasolni akartam hogy pár órát pihenjetek addig össze szedem mit viszek magammal mert tele vagyok minden vacakkal.

Nagyon vágyom már arra, hogy kettesben lehessek Lash-sal és végre ne csak itt-ott csent csókokkal biztosítsam arról, hogy mennyire szeretem és, hogy nem tudnám már nélküle elképzelni az életem. De sajnos most csak ennyire telik, így amikor ismét a tányérokhoz hajolunk elszakadva egymástól, azért még egy vágyódó pillantással gyötröm meg.
~ Azt mondod…..? ~ suhan fel a gondolatom sebesen, nem kis kétértelműséget sűrítve ebbe a két szóba.
Az idős nő közbevetésére, pedig ő is kap egy mosolygós pillantást.
Harmadik társunk megérkezése után a vigyoromat a tányéromba rejtem, amikor belefáradva a dologba, kedvesem rábólint Eric névrövidítésébe, de óvakodok ezt Lash felé mutatni, elvégre nem vagyok a saját magam ellensége…….
- Amíg a virágot keressük, maradjunk annyiban, hogy te vezetsz szerelmem, ha komolyabbra fordul a dolog, akkor meg majd én, amit már lebeszéltünk Eric-kel. – néztem, hol az egyik, hol a másikra, elejét véve, hogy most azon vitatkozzunk ki kinek mondja majd meg mit csinál.
Pár perc múlva már Eric előtt is ott gőzölög a leves és máris megkapjuk az asszony válaszát, hogy mi is a helyzet ezekkel a rabokkal, na meg főleg mit tud a növényről.
- Nem kell épület, megleszünk egy fán magunk is, jobb lesz úgy, bár csak a magunk nevében beszélhetek. – rázom meg a fejem az ajánlatára először, mert sejtem, hogy Lash inkább ilyen helyet akar.
A bűnözőkkel kapcsolatban nem tudunk meg többet tőle sem, de Eric felvetése teljesen jogos, én sem értem mire való ez a fajta büntetés vagy kivégzés, bár, ahogy a fáktól tudjuk, azért egy-kettő túlélte.
- Én is csak arra jutottam, hogy talán valamiféle elrettentésnek szánhatják, de az tény, hogy tiszta időpocsékolás és gondolom a katonáknak is lenne jobb dolga…….
Még az is átfutott rajtam, hogy nem-e valamiféle megegyezés része ez, hogy az erdő szörnyei maradjanak ott ahol vannak és ne csapjanak ki a környező falvakra, de hát ez elég erőltetett magyarázat.
Valora………
- Kifosztottad annak a némbernek a könyvtárát? Gratulálok! – jegyzetem meg, miközben elvettem tőle a táskát önkéntelenül is, mert az a nő egy átok volt az biztos, nem átallott még vérdíjat is a fejemre tűzni. Egyáltalán nem hiányzott, bár senki nem tudta az ostrom során mi lett vele, remélem valaki levágta a fejét….
Aztán csak nézem Eric-et, ahogy majdnem féltesttel eltűnik a félkar hosszúságú táskába.
- Azt gondolom ez is olyan dolog, amit nem fontos értenünk….. – veszek egy nagy levegőt és teszek úgy, mintha nem a fizikai törvények áthágása zajlana a szemem előtt.
Semmi gond, tök természetes, hogy Eric erre is képes.
A könyv előkerül kis kotorászás után.
- Első a gyógynövény Elis-nek és ha útba esik a tied is begyűjthetjük, de külön nem keresgéljük Eric, mert egyrészt plusz időt nem szánhatunk rá, másrészt felesleges veszélyt se vállaljunk. – szögezem le.
Bólintok a javaslatára, jelezve, hogy azt és onnan szed össze, amit akar, bár sejtem, hogy talán abba a zsákba nem csak félig fér bele és arra céloz, de nekem most elég, ha kicsit összebújhatok Lash-sal és feltöltődhetek a szerelmével.
- Akkor sötétedés előtt találkozunk Dorla háza előtt. – fogom meg kedvesem kezét.

Annyira, de annyira nem akar tudomást venni arról a tekintetről, a benne lévő vágyódásról, mert csak még jobban fokozza az elnyomott kívánságait, amik a legváratlanabb és legkevésbé illő helyzetekben is elő-előbukkannak. Csak átkozni tudja Viridielt, hogy ennyi mindent kivált belőle a közelsége és a szavai, ám mielőtt már csak tekintettel nekiállna vetkőztetni őt, a levesre szegezi pillantását, szajkózva magában, hogy nem most kéne kacérkodniuk, bármilyen csábító is a következő néhány üres óra. Tény, jólesnének neki azok az édes pillanatok, ám nem biztos, hogy annyira jó lépés ez most. A gondolati üzenet ugyanakkor meggyőzi őt arról, hogy itt nem lesz megállás, ha maguk maradhatnak arra az időre, Viridiel biztos tenni fog róla, kihasználni ezt pedig nem lesz rest. Miért is állna ellen neki? Úgyse tud.
~ Hát ha így folytatjuk, nem csak mondani fogom... ~ válaszol, szeme sarkából Viridielre pillantva. ~ Sőt, ha tőled függ, beszélni is el fogok felejteni egy időre ~ érinti alsó lábszárát a futáréhoz az asztal alatt, óvatosan és lassan simítva, közben kanalazva egyet a levesből, de amint Eric belép, fegyelmezi magát. A lábát rögtön visszahúzza maga alá, teljesen kicserélődve, ahogy a félvér belép és magyarázni kezd. Már csak azt reméli, hogy evés közben nem tud cseverészni, noha mostanra már azt is kinézi belőle, hogy teli szájjal is érthetően mondja a magáét, sőt, ha Természet Anyán múlik, még a hasbeszélés tehetségét is biztosan megadja neki.
- No, azért nem kell ennyire meghatódni az engedélyemtől - csap a hátára párszor, mikor fuldokolni kezd. - Attól még, hogy nem talállak bizalomgerjesztőnek, nem kívánom a halálodat. Nagy eséllyel meg úgyis ott tartanánk egy kis idő után, hogy addig dumálod tele a fejem mindennel, amíg bele nem megyek - sóhajtja, és ha elmúlt Eric köhögése, Viridiel felé fordul. - Nem szeretek vezetni, bármilyen hihetetlen; támogató és gyógyító vagyok, de legyen - törődik bele ebbe is, kényelmetlenül fészkelődve egy kicsit a helyén, jócskán megkönnyebbülten fogadva a témaváltást, ami elsősorban a saját informálódásukra szolgál, előtte azonban a pihenés helyszínét tisztázzák.
- Így van, majd egy épület nélküli lombkoronában mi megleszünk - bólint Viridiel szavaira, aztán kérdőn pillant Ericre, hogy neki mi a döntése. Nem fogja őt zavarni, ha velük tart, elvégre jelenleg egy csapatot alkotnak, csak hát akkor az intim együttlétet biztosan el kell tolniuk jónéhány nappal. Tudnak úgyis uralkodni magukon szükség esetén, még ha ellenállhatatlanul fel is forrósodik a levegő körülöttük a vonzalom fokozott feltámadásával, ugyanis nem akarja, hogy bárki kirekesztettnek érezze magát csupán azért, mert ők egy párt alkotnak. Mondjuk az eddigiek alapján Eric úgyis az orrukra kötné a véleményét, így félteni egyáltalán nem félti, ha probléma merülne fel.
- Ugyanannyi értelme van, mint a boszorkányégetésnek vagy a boszorkányság bebizonyításának, ahol bármi is legyen az eredmény, úgyis meghal az áldozat - tér aztán az emberek idehurcolására. - Mindegyik fajnak megvannak a maga bogarasságai, és ahogy tapasztaltam, az emberek előszeretettel csinálnak ilyesfajta agressziót és indokokatlan emberáldozatokat, hogy valamiről lehessen mesélni, közösen háborogni és valaki ellen szövetkezni. Persze tisztelet a kivételnek - emeli fel a kezét védekezőn, a nőre pillantva, mielőtt magára venné. Aztán valami könyv és valami Valora kerül a porondra, amihez csupán ennyi mondandója van: - Egészségetekre - böki ki, majd észbe kap. - Nem kell kifejteni, ugyanis egyáltalán nem érdekel, így köszönöm - teszi hozzá gyorsan, mielőtt Eric elkezdené hosszasan ecsetelni, mi történt, hogyan és miért, illetve belátást nyerhetnének ennek a Valorának a mindennapi életébe elejétől a végéig. Akár sor kerül a magyarázásra, akár nem, mikor társuk elkezd a táskában matatni, de olyan mélységekben, ami lehetetlen, ismételten lerakja a kanalat, hogy arcát tenyerébe temethesse.
- Édes Természet Anya... - suttogja fejét csóválva, aztán oda se nézve a továbbiakban eszik tovább, elfogyasztva a maradékot, elengedve a füle mellett azokat a megjegyzéseket, amik ehhez a fizikai képtelenséghez kapcsolódnak.
- Szerintem is. Elist kell elsősorban szem előtt tartanunk, hiába adtál neki több időt, így sem vehetjük biztosra, hogy kitart odáig. Amennyire lehet, sietnünk kell, abban sem vagyok biztos, hogy pár órán belül elkészíthető az ellenszer, vannak macerásak is, amikhez nem elég, ha csak összekevered az összetevőket, hanem idő is kell... - teszi az asztalon könyöklő kezére az állát elgondolkodva. - Lehet, ezt se ártott volna megkérdeznem, de már nem fogom piszkálni vele Dorlát - dől hátra a széken, Viridiel végszavára pedig feltápászkodik a helyéről. - Köszönjük a vendéglátást - biccent egyet az asszony felé, és ha nem állítják meg őket, akkor távozóra fogják, ő legalábbis mindenképp. Izgatottan szorongatja Viridiel kezét, türelmetlenül kutatva és keresve azokat a lombokat, amik kellően messze vannak, de nem túlságosan, illetve nem birtokolja senki egyetlen faépülettel sem. Kérdezi a természetet, hallgatja a suttogásukat és a beszámolóikat, néha egy-egy rövid csókra megállva séta közben, saját magukat hergelve ezáltal, nem bírva megállni. Egyszer-egyszer biztos elhúzódik, de minduntalan erőt vesz magán, hogy továbbmenjen.
- Hmmh, talán ott az... - motyogja, összefonva talpuk alatt az ágakat, ahogyan azt annak idején a Délos melletti zöldellő erdőben is tette, és amint átérnek a túloldalra, az ösvény el is tűnik, mindenki más számára járhatatlanná válva. Hamar megérzi, hogy ez a hely számukra meg fog felelni: ide nem építettek semmit, teljesen elbújhatnak a levelek takarásában, és ha köréjük fonódnak majd az ágak is, biztosan senki sem fogja őket észrevenni és azt sem, mit csinálnak. Ahogy egyre csak közelednek a célállomásuk felé, úgy válik egyre türelmetlenebbé és úgy bizsereg először a gyomra, aztán az egész teste. Finoman alsó ajkát harapdálja közben, kutatva a lombkoronán belüli pontokat, amik kényelmesek lehetnek a számukra, és amint megfelelőnek talál egyet, táskáját nyomban felakasztja az egyik erre alkalmatos ágra, köpenyét hanyagul dobva rá, hogy a következő pillanatban már Viridiel előtt állhasson - aki reményei szerint megszabadult a páncéljától -, teljes testtel simulva hozzá, ruhán keresztül is érezni akarva teste melegét és izmai finom rándulását.
- Szóóóval... - simít végig a mellkasán, vágyódón figyelve a férfi minden egyes vonását. - Hol is tartottunk, kedves lovagom? - érdeklődik egyre halkabban, lassan közeledve felé, néhány puszit nyomva a nyakára, az arcára, végül az ajkaira, kezével végig simogatva a mellkasát, a nyaka másik oldalát, gyengéden beletúrva a hajába. - Nem biztos, hogy értettem a célzásod evés közben... - suttogja, kihívón nézve a szemeibe, és esze ágában sincs hátrálni egy millimétert se, nyakánál átölelve kedvesét.

//Mesélői//

Az asszonyság megvonja a vállát.
- Azt mondták, ne kérdezzünk, megvan rá az indokuk, de ha kérdeztünk is, nem válaszoltak. Mi nem tudunk sokat erről így, szóval elfogadjuk, hogy ezt csinálják, cserébe adnak érte annyi pénzt, hogy fenn tudjuk tartani gyerekekkel és idősebbekkel is ezt a helyet. Nem mindig alakulna egyébként úgy, hogy mindenkinek jusson kellő mennyiségű élelem... - meséli, és mikor Eric elkezd matatni a táskájában, teljesen elkerekednek a szemei. Talán még attól is lehetne félni, hogy itt kap szívrohamot a látványtól, de szerencsére ez nem következik be, a székéről sem borul le, csupán meglepetten figyeli a könyvet, amit aztán a félvér felcsap. - Észak-Bivaly egy sajnálatos eset... - rázza meg aztán a fejét, kicsit magához térve az előbbiek után, és amint Viridiel és Lash távozóra fogja, biccent egyet. - Nagyon szívesen, ha kell még, nyugodtan jöjjenek vissza, az épülettel kapcsolatban is, ha esetleg meggondolják magukat. Ó, és fiatalember! - szól még Viridiel után. - Majd' elfelejtettem válaszolni: Dorla kisfiát tüdőbaj vitte el télen még évekkel ezelőtt, a férje pedig ugyancsak télen hunyt el, mikor elindult fát vágni néhány másik falusival kicsit beljebb, a Nysiy felé. Nagyon hideg tél volt az, a fa pedig elfogyott, így kénytelenek voltak menni... Neki köszönhetően élték túl a többiek - magyarázza egy részvétteljes mosollyal, a szemeiben fájdalom ül, biztosan jól emlékezve azokra a napokra. - Esetleg tudok valamiben segíteni? - érdeklődik Eric felé fordulva. - Ha magának kell az épület, mert úgy kényelmesebb összekészülni asztalokra és székekre pakolva, nagyon szívesen megmutatom - ajánlkozik, és ha elfogadod, akkor fel is áll a helyéről, hogy elkísérjen oda, majd magadra hagy, ha nem kéred a segítségét a továbbiakban. Utána, ha gondolod, körbe is nézhetsz a környéken, ha még mindig gyanúsnak találod a közeget. Lehet, találsz valamit, de még az is megeshet, hogy megerősödik a megnyugvásod, elvégre van időd alkonyatig, és nem biztos, hogy órákig eltart az a pakolászás.
Az erdeiek meg szokás szerint megtalálják a helyüket, ahol senki sem fogja figyelni az etye-petyéjüket a természetet leszámítva.

Eric (Robert)

A beszélgetés a tarisznyás résznél kicsit befagy de engem nem hoz zavarba.
-Oh hogy ez? Ez csak egy ütött kopott vacak amiben a fontosabb dolgaim hordom amikre szükségem lehet. Nem nagy dolog bár odahaza is kiakadnak tőle. A szakterületem az utazó mágiák használata. Mint a már említett idő mágia is. Annyi holmit szedtem már össze az elmúlt évek alatt hogy raktárat tartani nem lett volna elég így csináltam pár ehhez hasonló holmit. Noha ez a legkisebb kapacitású. Semmi titkolni való pláne miután így bele kellett másznom mivel alulra került ez a vacak.-bökök a könyvre.- Valora az orkok beszámolója szerint él de gyanítom rabságba vetették a sötét elfek. Ami nem meglepő ha már az uralkodó ellen tört és négy faj háborúzott Bivaly falai alatt. Ami meglepő hisz a városban nem lehettek többen mondjuk 4-8000 főnél. Szóval a sötét elfek elvitték a hamis főpapnőt amolyan fájdalom díjnak. És igen arrafelé mostanában sok a szörny. Ami a virágot illeti amit emlegetek nekem kicsit se kell de a ti Ale gondotokat nagyban megkönnyítheti. Már ha hihetünk a könyvnek. Nem egy ritka virág, de mivel Nysben is találhatunk miért ne néznénk meg. És igen a kis hölgy gyógyszere az első minden más ráér. Max begyűjtitek a virágot máshol például az orkoknál Oughwarban vagy mi a neve az országuknak Lash.
A rab téma nem izgat azt kibeszéltük, sőt túl is toltuk a témát de jól látni hogy ezek ketten priváton szeretnének lenni. Viszont mielőtt távoznának Elis témára még oda bökök hisz hiúság bennem is akad jó nagy adaggal.
-Lash lehet hogy az a 2-3 nap kevés de azért nem a semmiért tudok bánni az idővel. Max csalunk ha lejárna az idő. Szeretek biztosra menni a sikerben és nem hagyjuk cserben őket. És elhiheted imádok időt nyerni a számunkra csak figyelnem kell a dolgokra.
Vigyorgok rájuk, de királyi jellegű intéssel bocsátom útjára a két szerelmest.
-Na de most húzzatok mert rossz nézni ahogy zavarban vagytok előttünk. Süt belőletek a szerelem fiatalok. Én ott leszek Dorla háza előtt ti csak csevegjetek nyugodtan, vagy amit akartok addig elfoglalom magam valami munkával.
Amint távoznak az idős nőre nézek kérdőn.
-Van valami amit meg kell javítani de se szakember se pénz nincs rá perpill? Időm rengeteg pláne ha a két szerelmest nézem. Szóval el kéne foglalnom magam valami munkával. Vagy jobb ötletem van megnézem azt az erdőt magamnak sokkal viccesebbnek hangzik. Nem mintha lenne nálam rémisztőbb abban az erdőben.
Szóval kisétálok nyújtózok egyet majd újra levetem magam egy elegáns szaltóval, és puhán landolok. Irány az erdő bemutatkozni és megkeresni azt a kerge kutyát.

Pillantásom folyamatosan vissza-visszatér Lash-ra a beszélgetések alatt és nem hiszem, hogy a társaságunk nem venné észre a fokozatosan egyre jobban felturbozódó érzelmeket., amiket még a telepatikusan váltott üzenetek is fokoznak. Persze nem kéne ezt most hagyni elhatalmasodni, de egyelőre nem igazán lesz dolgunk estig, azt meg tartalmasan is ki lehet használni, nem igaz?
Minden finom érintés és sóhaj, vagy pillantás közelebb visz hozzá, hogy csapot-papot hátrahagyva magammal ragadjam kedvesemet, hiszen most már csak apróságokról esett szó.
Gyorsítok a kanalazáson, így csak bólintok, hogy nem vitatkozik a vezetői szerepen, bár tudom, hogy nem igen gyakorolja majd, csak iránymutatásokkal fog szolgálni, de így Eric legalább elfogadja,
Észrevétlennek szánt mosoly kúszik az ajkaimra, mikor megerősíti, hogy mi megleszünk magunk valami kellemes lombkoronában, ami már remélhetőleg nagyon hamar bekövetkezik…….
Remélhetőleg harmadik társunk veszi a lapot, különben is valószínűleg neki jobban megfelel egy kényelmesebb házikó………, de ahogy az öreganyó, úgy ő sem tűnik annyira naivnak, hogy ránk nézve ne essen le neki, most nem igazán örülnénk a társaságnak egy-két….három órára.
A rabok kérdése találgatásokba torkollik, de a mi szempontunkból aligha érdekes, így én már ne vesztegetek rá több szót egyelőre.
Annak elsődlegessége, hogy a gyógynövényt beszerezzük Elis-nek, nem képez vita tárgyát köztünk, mindannyian ezt tekintjük a legfontosabbnak, még ha Eric biztos benne, hogy képességei lehetővé teszik, hogy……..ha jól értettem…….legrosszabb esetben meghosszabbítsa a lányka idejét.
- Ha Eric tudja biztosítani, amit ígér, akkor a gyógyír kikeverésére már biztos lesz idő és tudom, hogy rajtad semmi nem fog múlni. – fogom meg az asztal alatt Lash kezét.
Nem igazán értem, hogy miként lehet egy zsákban egy egész raktárat létrehozni, de azt hiszem innentől kezdve egyszerűen csak elfogadom azt, amit Eric csinál és ezzel meg fogom óvni az ép eszemet, ahelyett, hogy állandóan leesett állal vagy kimeredt szemmel kéne bámulnom az újabb és újabb lehetetlenségeit. Egy pillanatra lehunytam a szemem, egy sóhaj és elengedtem magamban a kérdéseket.
Azért barghest emlegetésére csak felkapom a fejem és megnézem azt a virágot, amit a könyvben mutat, mert az biztos, hogy a következő az lesz, még ha most nem is tudjuk megszerezni, hogy máshol begyűjtjük.
Egy elég sokatmondó pillantással jutalmazom a királyian nagylelkű elbocsátást bemutató Eric-et, mert azért nem kicsit jövök zavarba, hogy ezek szerint már az is a homlokunkra van írva, hogy mik az elkövetkezendő órákra a terveink, de végül is ez az igazság, szégyellni való aztán nincs rajta.
- Mondjam azt, hogy köszönjük öregapám, hogy együttérzel velünk? – maradok végül az ugratásnál.
Az idős asszonynak megköszönöm a jóságát, de az ajtóban még megtorpanok a szavaira, kicsit visszatartva a mellettem lépkedő Lash-t is.
- Nem is tudom, hogy miként tartotta meg ép eszét ezek után, főleg, amikor a lánya is így járt. – biccentek a magyarázatra megértő szomorúsággal.
Ezek után főleg jól esik, hogy nekem itt van kedvesem biztonságos közelsége és miközben egymás kezét fogva andalgunk végig a kis településen, hogy a megfelelő pihenőhelyet megtaláljuk, ezt igyekszem is kimutatni azzal, hogy magamhoz ölelem és viszonzom készséges csókjait. A hely megválasztását rábízom, tagadhatatlanul ebben ő a jobb és hamarosan már meg is leli a minden szempontból ideális helyet.
Meglepődőm, de igen csak kellemesen, amikor, ahogy éppen csak ledobva magamról a páncélomat, máris a karjaimba repül és olyan szorosan ölel magához, hogy egy fűszálat sem lehetne közén erőltetni…..na nem mintha szeretném, hogy bármi közén álljon most, azon kívül, aminek állnia kell.
Azzal meg nincs hiba.
- Azt hiszem, ha még egyértelműbb akartam volna lenni ott, akkor igen csak zavarba hoztuk volna kedves vendéglátónkat, igaz Eric-nél már nem vagyok biztos, mert többezer év alatt azért sok mindent láthatott már…….- öleltem át a derekát és mosolyogtam bele a csillogó tekintetébe, amely tükörként mutatta meg a saját vágyakozó lobogásomat. – De most már nem kell visszafognom magam és neked sem magad, mert azt hiszem sok sok boldog pillanat vár ránk, aminek hangot is adhatunk………….- tapadtam rá a szájára heves csókokkal, miközben a kezeim sem maradtak a derekán
Hamarosan már a ruhák sem álltak az utunkba és az sem érdekelt, hogy mennyire tartják meg a lombok a hangokat, a természet körforgásába a mi boldog egyesülésünk is beletartozik, a fák meg amúgy sem tudnak elpirulni, nem igaz?
A lehetőségeink minden percét igyekszem kihasználni, de azért egy kis szundikálásra is hagyok időt, mert jó ha erőnk teljében megyünk abba a veszélyes erdőbe.

Érzi, hogy Viridiellel elrohan az a bizonyos pici paci, de ő meg ott ül mögötte. A fantáziálgatások elindulnak, ha tetszik neki, ha nem, és ha csupán a másik jelenléte nem lenne elég vágyfokozó, ő ráadásként gondolati képekkel tovább ingerli párját - és ezzel persze saját magát is -, magában azért jót vigyorogva a gonosz húzáson, és hogy még tettetniük kell a higgadtságot. Mondjuk ez utóbbi biztosan egyre sikertelenebb, a próbálkozásaik pedig egyre átlátszóbbak, ennek igazára pedig nem kell sok időnek eltelnie, hogy fény derüljön.
Azért, mikor ő szólal meg, a komolyságot magára erőlteti és a témák sem elhanyagolhatóak annyira, ám már a végüket járják, szerencsére, mert elképzelése sincs, mi lenne, ha ez még elhúzódna. Mindenesetre a vonzalom vissza-visszahúzódik egy-egy hozzászólással és Eric újabb érthetetlen tetteivel, viszont ahogy kettesben maradnak, mindezek biztosan nem fognak jelenteni akadályt, bár a barghest elbizonytalanítja egy kissé. Ránéz így a könyvre, megpillantva a virágot, aztán megvonja a vállát.
- Ha szembejön, akkor leszedjük, ha nem, akkor nem, és bár fontos, ha meg tudjuk szerezni egy biztonságosabb közegről, inkább onnan tegyük. Azzal nem érünk sokat, ha a begyűjtése közben otthagyjuk a fogunkat - tárja szét a karját valamelyest, a táskához fűzötteket meg inkább elengedve a füle mellett, mielőtt ketté állnának. A további mondókáját Valoráról és Észak-Bivalyról is egyiken beengedi, a másikon ki, mert nem kért felvilágosítást.
- Eric - könyököl az asztalra, ránézve a félvérre egy pimasz mosollyal, már mondva, hogy fogalma sincs, mit tud és mit nem az idővel, de fontolóra veszi, mégis mit lenne érdemes megemlítenie, mielőtt újabb percnyi hosszúságú magyarázatot kapna. Azt már nem bírná ki, már Viridiel karjaiban akar lenni, és ha nem hagyják őket hamarosan lelépni, akkor nem fog szégyenkezni. Legfeljebb utána.
- Ennek örülök - hagyja aztán ennyiben, azzal ismételten hátradől, de a következő megjegyzésére kigyullad az arca. Erre már csipkedi is magát, indulva kifele, ám Viridiel inkább humorosra fogja a beszélgetés ezen részét, amire jelenleg ő képtelen. Magában már toporzékol leszegett tekintettel és fejjel, hogy hadd hagyják már el az épületet, nem akarva, hogy a nyitott könyv arcából olvassák ki mindenféle piszkos gondolatait, és bár még megállítja őket az idős asszony némi felvilágosítás erejéig, utána már indulhatnak. Micsoda megkönnyebbülés!

A pajzán mosoly nyomban kiül az arcára, amint az odasimulással megérzi a nagyurat derék tájékán, kis híján eszét vesztve borulva Viridielre. Még egy picit tartja magát, egy nagyon-nagyon picit, amíg párja is elmondja, amit szeretne, bár hogy ennél jobban hova lehetne fokozni a vágyódásukat és szenvedélyüket, azt nem tudja megmondani, de érzi a feszülését. Bármikor viharként söpörhet végig, felülkerekedve mindenen, elpusztítva az összes gátat és akadályt, és míg beszél, a bőre érintését kívánva simít végig az arcán többször, mohón ejtve rabul a melegbarna tekintetet, melyben csak még mélyebben látja a szerelmet, mint a kapcsolatuk elején, és ennek nem csupán a testi vonzalom a kiváltója. Ezek a lángok, ez a csillogás, a benne lévő érzelmek... Nem tud betelni vele, egyszerre akarva eleget tenni a benne lévő könyörgésnek és egyszerre akarva figyelni tovább a végtelenségig a kiéhezettséget, élvezve a helyzetét, hogy kívánja őt, de csakis őt és senki mást.
A férfi szavait alig hallja meg, csak valamiféle kellemes duruzsolás az, ami ténylegesen eljut a tudatáig, teljesen elveszve mindkettejük vágyódásában, gondolatban csókért kiáltva ebben az ellenállhatatlan közelségben, de vár. Beleszédül ebbe a türelmetlenségbe és önfékezésbe, viszont kivárja, amíg Viridiel befejezi, hol a tekintetét, hol az ajkait figyelve, és hiába tapadna most azonnal rá az utóbbiakra, elintézve, hogy minden másról megfeledkezzen, még hallani akarja a hangját, a suttogását, ami most elmondhatatlanul felcsigázza. Hallani akarja még ezt az édes búgást, ami tele van kívánságokkal, visszafogott mohósággal és rengeteg ígérettel, amik boldoggá teszik. A szíve hevesen dobog az izgatottságtól, a gyomra kellemesen szorul össze, a levegőt is egyre gyorsabban veszi, miközben kizárólag magának akarja a férfit, kisajátítani annyira, amennyire csak lehetséges, magához láncolva és függőjévé téve, hogy soha senki esetében eszébe se jusson más, hogy csak őrá legyen képes gondolni. Önző féltékenységgel öleli őt, szinte már gonoszul akarva mások elől az összes lehetőséget elvágni, hogy intim közelségbe kerüljön a futárral.
Egy örökkévalóságnyi idővel érnek fel a csendesen elhangzó szavak, ám amint szerelme befejezi, vadul viszonozza csókjait, szabadjára engedve az eddig féken tartott szörnyeteget. Akaratosan követel újabb és újabb csókot, semmiképpen sem maradva alul Viridiel szenvedélyénél, a lehető legtovább húzva a heves csókváltást, bele-belenyögve, mikor kedvese ujjai érzékeny pontokat találnak. Akkor egy pillanatra biztosan ellágyul és lefegyvereződik, de utána nyomban legalább ugyanolyan erővel folytatja a viszonzást. Hátrálni esze ágában sincs, és ha tesz is lépéseket, biztosan szorosan simul a férfihoz végig, ki sem nyitva a szemét, csak elveszve az áradatban, amibe belekerült, rászorítva ezüstös fürtjeire. Imád belőle minden egyes pillanatot, és szédüljön bele akármennyire is, nem akar lassítani, még akkor sem, mikor zihálva kortyol egy nagyot a levegőből; csak hadd érezhesse ajkain Viridielét, ennél tovább nem tudva nélkülözni őket - és hamarosan mást sem.

A ráadás, de csak 16+osoknak :

- Te egy vadállat vagy, Viridiel... - szólal meg egy idő múlva kuncogva és halkan, mikorra már sikerül tudatosítani valamelyest, hol vannak és miért, agyát pedig már nem a fékevesztett sóvárgás borítja el. A férfi fejét az együttlét után a kebleire húzta és ott tartja még mindig, finoman cirógatva az arcát, néha végigsimítva állának ívén, egyszer-egyszer a haját tűrve a füle mögé, tekintetével a magasban lévő leveleket bogarászva le-lecsukódó szemekkel. Némi bámészkodás után Viridielre pillant, vagy legalábbis arra, amit lát belőle.
- Ha az egyik gyerek meghallott, téged foglak hibáztatni és téged fog érni a megtiszteltetés, hogy a beporzós mesét kibökd neki... - mosolyog rá.

//Mesélői//

Mindenki

Amíg Eric a táskáról és kapacitásokról magyaráz, meg időmágiáról, értetlen érdeklődéssel néz hol Viridielre, hol Lashre, ám megnyugodva tapasztalja, hogy ők sem értenek többet nála. Némileg furcsává válik a mosolya, nagy eséllyel bogarasnak tartva a félvért, ugyanakkor továbbra se tudná megmagyarázni, hogyha az elhangzottak nem igazak, akkor mégis miként fér bele egy olyan pici táskába ennyi tagja.
Az viszont elég szélesen megmosolyogtatja, hogy az erdeiek már így mennének, és még hallhatják a hangját, amikor kilépnek:
- Jó szórakozást - kuncog aztán az orra alatt. - Ahh, fiatalok... - rázza meg a fejét jókedvűen. - Kár lenne értük... - motyogja komorabban, bizonyára a Nysiy veszélyeire gondolva de minden figyelmét innentől Ericre szenteli.

E-Robert

- Munka bizony mindig akad - bólint egyet. - A bútorainkat általában meg tudják javítani a mi ezermester férfijaink, de esetleg kinn, a földeken akadhatnak olyan szerszámok, amikkel ők sem boldogulnak. Az a Nysiy-jel ellenkező irányban van, kifele az erdőből, de biztosan találni fog egy kitaposott ösvényt, ami mentén eltalál oda. Noha kicsit távol van... - jut eszébe hirtelen az utóbbi gondolat, halkabban jegyezve ezt meg. Amint aztán az erdő mellett döntesz, megragadja az alkarodat.
- Nem biztonságos egyedül oda bemenni - figyelmeztet aggodalmasan. - Nehogy baja essen, inkább nézzen akkor körbe a házakban, biztosan kell valahova a környékre segítő kéz - enged el aztán.
Ha esetleg úgy döntesz, hogy maradsz és a faluban tevékenykedsz, akkor, amint Elis fülébe jut, előszeretettel rámol eléd néhány játékot, hogy csináld meg őket. Nem egy, mindenféleképpen rondának mondható, varrt babát ad neked oda, hogy az elszakadt részeit összekösd, de vannak fajátékok is, amik eltörtek. Ezeket is annak reményében viszi hozzád, hogy mindenki mással ellentétben te meg tudod javítani, nem hagyva kihasználatlanul a lehetőséget, elvégre mégiscsak a kedvenc játékairól van szó!
Ha az erdőbe indulsz az óva intés ellenére is, akkor egy hosszabb séta után biztosan érzékelni fogod a baljós hangulatot. Semmi jóval nem kecsegtet a helyszín, és míg a falu aranyosnak és érdekesnek mondható, ez maga a rémálom hozzá hasonlítva. A növényzet bujább jóval, mint idáig, a bokrok sűrűn állnak, a fák itt-ott kicsit szellősebben, de vannak pontok, ahol nagyon szorosan nőttek egymás mellett, szinte összefonódva, de van olyan is, aminél kifejezetten az lehet az érzésed, hogy utálja egymást a két lombkoronás növény. Persze ez merő képtelenség lehet...
Mindenesetre, ha valahol kevesebb fény is ér a talajra, nem akadályozza meg a növényzetet abban, hogy elburjánzzon mindenfelé, a többségük meg nagy eséllyel olyan is, ami nem igényli a nagy mennyiségű napot, hogy jól érezze magát. Nincsen egy kitaposott ösvény se, nem érzel magadon figyelő tekintetet, de a csend nagyon is baljós lehet. Ha hallasz is madarat énekelni, az jóval odébb, a falu irányából szól. Ha a mesélőnéninek egy tippje lehet, nem fogsz megállni, így ha folytatod az utat, néhány törzsön kérget felhátó karmolásnyomokat veszel észre, és ha jelenleg nem is tudod, mi okozta, biztos lehetsz benne, hogy nem a kutya műve. Frissnek se tűnik annyira frissnek, az út folytatásával meg elkezdhetsz meggyőződni arról, hogy valaki kiszemelt magának. A hátadon érzed a tekintetét hosszasan, de nem tudnád megmondani, honnan, aztán valami megmozdul fölötted az egyik lombkoronában, de olyan halk, hogy joggal feltételezheted, valaki osonni próbál.

Viri és Lash

Szerintem az összes olvasó irul-pirul, a mesélő arca meg leolvad, ahogy szinte fülemben hallom az eseményeket, hát még a gyerekek mit gondolhatnak, ha esetleg meghallották!
Egy ideje már csendben vagytok, és a környezet sem tűnik zaklatottnak, körülöttetek ugyancsak némaság honol, leszámítva a természet halk suttogásait, az állatok neszezését, néhány madár kései csicsergését. Erősen alkonyodik már, de még van időtök egy kis pihenésre, mielőtt elindulnátok Dorla háza elé, élvezve a másik társaságát csupasz valójában. A cuccaitok szanaszét lógnak az ágakon, csoda, hogy le nem esett egyik se a vad összebújásotok alatt, és az is elég nagy szerencsétekre van írva, hogy távol kerültetek a falutól. A némaság is arra enged következtetni, hogy senki nem járt erre.
- Tesóóóóó! Gyere már! Akkora egy csiga vagy!
- De sikítozó és nyöszörgő fák nincsenek, értsd már meg! Anya is megmondta, hogy mi nem hallhatjuk őket, mert nem érdemeltük még ki.
Hoppá, valakit lehet, mégse vettetek észre a fületekben doboló vértől. Ha esetleg kilestek, akkor a vékonyka hangok tulajdonosai nagyjából 8-12 éves gyerekek, egy lány és egy fiú.
- De én hallottam!
- Mert buta vagy, azért!
- Ezt még megmondom anyának! - teszi karba a kezét haragosan és duzzogva a fiú.
- Jó, csak menjünk már vissza, még meg akarom csinálni a virágkoronámat - fordul sarkon a kislány, de a testvére nyomban elé rohan.
- A saját fülemmel hallottam - ragadja meg a vállait, komolyan nézve a szemébe. - És nézd, mikor itt voltam, valami le is esett a tetejéről! - fut a túloldalra, megtalálva Lash melltartónak használt fehér szövetruháját, illetve Viridiel övét is megemeli. - Látod?! Ez mondjuk nem tudom, mi... - lobogtatja meg a ruhát. - Sehova nem jó rám. Talán így...? - kezdi el forgatni, majd a fejére húzza.
Hmm, mégis leesett valami, amit nem vettetek észre. Vajon öv nélkül Viri gatyája a helyén marad?

Eric (Robert)

A kirándulás érdekes lenne de nem fogok zűrt kavarni Viriéknek. És ostoba se vagyok, általában.
-Köszönöm a figyelmeztetést és a tippeket. Most inkább a faluban segítenék mint hogy bajba keverjem magam túl korán. Na megyek segíteni ahol tudok.
Hajolok meg vállból a nő felé, majd kisétálok. Nem esik nehezemre megtalálni a földet ahol zűrök vannak néhány eszközzel. Amit lehet mágia nélkül oldok meg amihez meg kell nos ahoz mágiát használok. A lényeg hogy dolgozhassanak végre rendes és erős eszközökkel amikért nem kell pénzt kidobniuk. A faluba vissza érve Elis támad le egy fura kinézetű és hát lássuk be pocsék babával, de nem a kritikámat kérte hanem azt hogy javítsam meg.
-Ezekkel mi történ megcsapta őket egy vérfarkas, na nézzük mit tehetek értük.-Amint lepakolok és kényelembe helyezem magam előkészítem a javító eszközöket úgy mint varró készletet, ragasztót és fa megmunkálásra alkalmas eszközöket és még sok apró mágikus vackot amiket feltervezek használni. Előveszek egy fa gömböt is ami kb 10-15 centi átmérőjű. És rámorranok a gömbre.
-Ne aludj lustaság hozz nekem ágakat szükségem lesz rájuk.-A gömb a földön először mintha szétesne de valójában kihajtogatja magát és nyújtózik mint egy macska, apró szellemtüzet fúj felém a mini sárkány, amin nevetek de azután végre szárnyra kap és ha jól tippelek a gyerekek követni fogják bármerre repked. Ez az apró gólem sokszor okozott már meglepetést gyerekeknek szóval erősen valószínűsíthető a hatása. De így csend lesz végre és munkához látok. Elis babáit kitisztítom, a béléseket ha kell kicserélem és feltöltöm. Az egyik kedvencébe amit jó esélyel ő készített és rongyosra játszotta, egy apró tudat tekercset helyezek el. Nem lesz beszéd képes de alap mozdulatokat és táncolni képes lesz. Plusz nagy eséllyel követni fogja Elist ha hívja. A rondaságot amint kész van talpra állítom és amíg a gyerekek nem érnek vissza a többi játékkal is végzek. A legtöbb jobban járt volna ha tűzre vetik de ki vagyok én hogy elvegyem egy gyermek örömét. Mindegyik fa játékot megtisztítom szintén, majd helyre hozom ragasztóval és mágiával mindegyiket. Apró tuningot azért mindegyikben elhelyezek a sár és a kosz nos többé nem tapad meg rajtuk legalább is pár évig biztosan nem hála egy alkimista kenőcsnek amit direkt fa bútoroknak készítettem de most is jól jön. Így a fa játékok vissza nyerik régi színüket és olyanok mintha újak lennének. Amint vissza térnek egy pánsípot veszek elő és játszani kezdek rajta mire a baba amibe elhelyeztem a tudatot táncolni kezd. Pörögni forogni és szaltózni. Nos igen az élet szórakoztató pláne ha én is játszhatok. Bekapok egy savanyú cukrot, és Elisnek is kínálok egyet.
-Kérsz kicsi lány? Van több ízben is és változatos színekben.-nyújtom felé az erszényt, és ha jól tippelek ő nem olyan mulya mint a másik kölyök a kutyájával.-A játékokkal végeztem ennyi tellett tőlem. -mosolygok rá amikor el kezdek elpakolni. A sárkány a kezembe ugrik ahol újra gömb lesz és szórakozottan dobálom majd ahelyett hogy a tarisznyába ejteném Elis kezébe pottyan. Amint elpakolok, mosolyogva köszönök el a gyerek bandától kivéve ha van még kívánságuk bár kérdés mi lehetne. Ha nincs kérés Dorla házához megyek ahol a falnak támaszkodva leguggolok és pipára gyújtok. És nézem a falu élettel teli nyüzsgését hisz lassan esteledik és a szerelmes pár is előbb utóbb ide ér.

Mivel nem tudom kinek mi a tűréshatára, inkább tegyünk ki egy 16 -os karikát

A testem hevülete csak lassan hűl le, hiszen Lash olyan szinten fel tud tüzelni, hogy merő szerencse, hogy ennek lángjai nem tudnak fizikai lángokat kreálni, különben már lángolna a menedékünknek otthont adó fa.
Boldog elégedettséggel heverek szerelmem mellet, valószínűleg a legbutább képpel, ami ilyenkor egy férfiember arcán honolhat és tudom, hogy soha senki más nem okozhat nekem ilyen örömet és nem tölthet el ilyen szerelemmel, csak és egyedül az az elf, aki most itt piheg mellettem, vagyis alattam, mert gömbölyded keblei kellemesen simulnak arcom alá.
Lassan normalizálódik a lélegzetem és a felélénkülő szellő jólesően cirógatja és borzongatja izzadságban fürdő testemet, ahogy Lash ujjai is finoman cirógatva szaladnak végig hol az arcomon, hol az üstökömben, amibe szinte belesimulok.
Az én kezeim karján és oldala tökéletes ívén kalandoznak, élvezve érintését, amit sosem leszek képes megunni.
- Hogy én? ……Vadállat? – emelem meg a fejem, hogy csillogó tekintetébe fúrjam kaján pillantásomat. – Most miért mondasz nekem ilyet? Áááá, tudom…..talán kétségeid vannak, hogy türelmesebb is finomabb is lehetek, mert ha így van, akkor bebizonyítom……. – indulnak meg a kezeim kicsit lejjebb, de a mosolyomból tudhatja, hogy csak cicázom vele, mert szerelmeskedés terén aztán alaposan ki lettem szipolyozva, hogy ismét tettre kész legyek idő kell, aminek sajnos híján vagyunk.
Szavaira, hogy talán annyira elragadtattuk magunkat, hogy nem figyeltünk a környezetünkre és meghallhattak minket, nem nagyon izgattam magam, hiszen elég távolra jöttünk, hogy ennek az esélye csekély legyen.
- Mivel én nem nagyon értek ehhez, azt hiszem igazán rossz ötlet lenne a magyarázatot rám bízni, mert esetleg a szülők nem díjaznák csemetéik idő előtti megvilágosodását. – dőltem hátra a levélágyunkon, hogy ne rajta tehénkedjek, az egyik kezem ujjait az ő ujjaiba fonva, a másik karomat a fejem alá téve, határozott férfi elégedettséggel.
Lehet, hogy el is szunyókáltam, de azonnal felpattantak a szemeim, ahogy a hangok elértek a fülemhez. Kezem önkéntelen kapna a kardom felé, mikor tudatosul bennem, hogy hol és milyen helyzetben vagyunk és szemem a szerelmi fészkünk ágain szerteszét lengedező ruhadarabjainkon állapodik meg.
~ Áááááá…..szerelmem, azt hiszem mégis neked lett igazad…… ~ nyögök gondolatban bele Lash fejébe, bár igyekszem kíméletesen kelteni, mert jó lenne, ha azt hinnék ezek a gyerkőcök, hogy tévedtek, nem hallottak semmit sem…..
Bár minket rejt a lombkorona, azért látni, hogy kik is azok, akik ott vitatkoznak alattunk. Én teljes mellszélességgel a kislánynak drukkolok, de miközben a göncömet rángatom magamra, olyan halkan, ahogy csak lehet, megáll a kezem és dermedten lesek ki, amikor a kölyök felhozza, hogy találta valamit, ami tőlünk esett le.
Kilesve aztán már látom is, de míg az én övem talán még nem okozna gondot a magyarázkodásban, addig azt, amit a kissrác épp a fejére próbál húzkodni, már biztos nehezen kérhetnénk vissza földbe süllyedés nélkül egy felnőttől, ha a két gyerek megmutatja valakinek.
~ Most mit tegyünk? ~ tanácstalankodom, miközben nagyjából gyűrködöm az ingem a nadrágomba, ami így úgy, ahogy megáll keskeny csípőmön.
De nem hagyhatom, hogy a gyerkőcök elrohanjanak Lash cicitartójával, így nem nagyon van más választásom, mint a kisebbik rosszat választani és megkérem a fát, ami menedéket adott nekünk, hogy ágaival kapja le a fiú fejéről a ruhát, a kezéből az övemet és jutassa vissza hozzánk.
- Bocs kölyök. – szólok le a fejem kidugva a levelek közül. – Véletlenül levertem pár dolgot, míg aludtam és van, hogy álmomban beszélek. Szóval semmi gond, menjetek csak nyugodtan, úgy is jelenésem van Dorla-nál nekem is mindjárt. Ott vár ránk egy furcsa félelf, megmondanátok neki, hogy minjárt ott vagyunk? – hadartam el egyszuszra.
Édes Természet Anya! Mintha visszatértem volna szégyenlős kamaszkoromba!

Mindig is furcsának találta azt az idillikus nyugalmat, ami ilyen alkalmak után elfogja őt. Álmosító a békessége, és ha akarna, sem tudna ellenállni neki, minden kérdés nélkül belehelyezkedve a puhaságába. Elméje üres és csendes, de ez a kellemes fajta, mikor semmiféle aggodalom nem közelítheti meg őt, mikor nem rágódik sem a múlton, sem a jövőn, csak létezik valahol gondolatban, máshol, csupán párja közelségét érezve és tudatosítva. Egészen más ilyenkor körbenézni, mintha egy új világ lenne, pedig ugyanabban vannak, csupán... Boldogok, végtelenül minden miatt; hogy megadhatják a másiknak a vágyaikat, örömet szerezhetnek neki, illetve az érzéseik is kölcsönösek. Édes ez a gondtalanság, a lelassultság, az eddig soha nem érzett, igazi, tömény öröm, tompa kellemességgel fogva fel az oldalán végigszaladó ujjakat, mire halkan és jólesőn sóhajt egyet.
Jó itthon.
Csak egy gondolat, maga se tudja, honnan és miért, hiszen otthona nincsen, csupán kedvese, mégsem érzi, hogy otthontalan lenne. Szereti ezt, ezeket a megmagyarázhatatlan képzeteket, melyekbe gyanútlanul és erőtlenül süpped bele, szinte már álomban találva magát; a függőjévé teszi. A csend, Viridiel halk lélegzése, a saját szívdobogása... Nem is hall mást ezeken kívül, nem tud mást meghallani, és ha tehetné, biztosan egy örökkévalóságig ebben a mámorral telt állapotban maradna, marasztalva párját is, mert nélküle nem lenne ugyanaz.
Saját szavai már-már némának hatnak és erőtlennek a számára, de lehet, a suttogásnál nem is erősebb egyébként sem. Nem akarja elengedni Viridielt, de nem érez magában kellő erőt sem, hogy a mellkasára kényszerítse a fejét, visszakérdezésére pedig egy széles mosoly társaságában bólint párat.
- Ez így van - válaszol vigyorogva, finoman cirógatva az arcát, még egy kicsit megemelkedve, hogy egy fáradt csókot nyomjon a férfi ajkaira. Kíváncsi érintésére halkan kuncog, de az ennek nyomán be-bevillanó fantáziaképek hatására szájába harap. - Majd legközelebb bebizonyítod, szerintem mindketten kaptunk bőven elég törődést... - simít végig a mellkasán, finoman eltolva őt, hogy a következő pillanatban helycserével már ő hajtsa fejét Viridiel vállgödrébe, macskaként bújva hozzá.
- Nocsak, a hírnök nem ért a magyarázáshoz? Ez igazán meglepő... - jegyzi meg, és amint a férfi ujjai hozzáérnek, összekulcsolja vele a sajátjait. Ilyenkor kicsit hiányzik neki a másik keze, nem tartva elégnek, hogy csak egy tenyérrel érinthet és simogathat, bár ő nem tudna betelni sehogy sem a bőre tapintásával. Hallgatja kedvese egyre nyugodtabb szívverését, érzi maga alatt mellkasa emelkedését és süllyedését, ahogy lélegzik, csodálatosnak találva az intim közelséget, soha nem akarva megválni ettől. Azt sajnálja csupán, hogy képtelen bekebelezni, teljesen körülölelni őt, hogy minden egyes rezdülésre felfigyelhessen, ami Viridielé, tudni akarja, pontosan hogyan érez, mit gondol, noha sokat ezen nem kéne tűnődnie, mégis érdekli. Tisztában van azzal, hogy párja is ugyanolyan elégedett és boldog, mint ő, és nem kell rákérdeznie arra, biztosan vele akar-e lenni, mert biztos, és az ebből fakadó biztonság teljesen magával ragadja. Fogja a kezét, hogy vezesse valamerre, hogy mutasson meg neki még többet és még többet, segítse őt végig, tanítsa őt, aztán, ha ez megtörtént...
- Mmmm... mi az...? - suttogja, és fogalma sincs, elaludt-e vagy végig nyugalmasan szállingóztak a gondolatok. Bizonyára az előbbi a kikéredzkedő ásítást figyelembe véve, az önkéntelen szemdörzsölésről nem is beszélve. Fel sem fogja hirtelen, hogy a fejében szólalt meg párja, egyszerűen csak hallotta valahol a hangját, és ösztönösen is reagált rá.
- Mi történt...? - ül fel nehézkesen, de a feje kis híján leesik a helyéről, annyira nem tartja a nyaka. Minden egyes mozdulata olyan, mintha a következő során esne darabjaira, és rongybabaként dől aztán oldalra, visszafeküdve, még nem akarva a valóságba visszatérni.
~ Miért lenne...? Én csak vicceltem, ügyeltem rá, hogy nagyon távol legyünk... Idáig nem engednek ki gyereket... ~ válaszol gondolatban, mert nem hiszi, hogy kellő energia birtokában lenne, ami a szavak kiejtéséhez kéne. Amint azonban meghallja néhány gyerek hangját, riadtan pattannak fel a szemhéjai, vele együtt ő is felülve, minden alvásra csábító érzést elfelejtve. Értetlenül pislog Viridielre, csodálkozva, hogy tényleg annyira hangosan űzték a saját privát dolgukat, vagy engedetlen volt valamelyikük, és kimerészkedett a kelleténél messzebbre. Nem mintha jelenleg számítana mindez, el kell intézniük, hogy ez az eset a részükről feledésbe merüljön, ám hallhatóan eddig a fának és a gyermeki fantáziának tudja be az ide elhívott az eseményeket. Megnyugodtan dőlne vissza, magában nevetve nézne végig a szétdobált ruháikon, amikor említésre kerülnek a leesett darabok. Néma léptekkel, de azonnal elkezdi összegyűjteni a sajátjait, ellenőrizve mindent, és mikor alsóneműje egy részét nem találja, egyre feszültebben kezd el forgolódni, hatszor megnézve ugyanott, az álla pedig leesik. Még az is jobb lett volna ebben a helyzetben, ha elviszi a szél, legfeljebb vesznek másikat, de ez így elképesztően kínos.
~ Ööhh, hát, ő... ~ túr a hajába, és ő még sehol nem tart az öltözéssel, ennek ellenére könnyedén megindulna az ágak szélére, hogy visszavegye tulajdonát, a tanácstalanság ugyanakkor teljesen padlóra küldi. Fogalma sincs, miként magyarázhatnák az egészet ki, az arca elképesztő színváltáson megy keresztül, fel-alá járkálva a lombkorona teljesen rejtett részein. Viridiel végül cselekszik, elképedve hallgatva őt eleinte, aztán nem sok kell neki ahhoz, hogy hangos nevetésben törjön ki a magyarázatával. Viszont csendben van addig, ameddig kell, a szája fülig ár, ám ezt takarja baljával, ezzel is benntartva a kacagást.

//Mesélői//

E-Robert

Lera néni mosolyogva biccent egyet, megkönnyebbülve, hogy nem az erdőt választod végül. Az utat gyorsan megjárod az erdőszélen lévő kis földekig, ahol már bőven nőnek a növények. Az itt tartózkodó néhány falusi kapálgat, nézegeti, hátha vannak koraérett zöldségek. Fricit is most etetik, de szívesen látnak téged egy áltagos beszélgetésre és étkezésre egyaránt. A magukkal kihozott élelmet megosztják veled, ha esetleg megkívánod, majd megmutatják az eszközöket, amiket keresel a megjavításuk céljából. Néhány használhatatlanná vált részben az idő rozsdásító vasfoga miatt, részben a rengeteg kézbe vétel miatt. Van, amit ügyes-bajosan bár, de meg tudsz csinálni még az itt található eszközökkel is, és akad olyan is, amihez mindenképp a mágiád kell, ha szeretnéd helyrehozni, de az esetek többségében nem okoznak neked nagy kihívást.
Mire visszaérsz, Elishez már eljutott a hír, hogy segítesz a falusiaknak, de hogy két társad mit csinál, annak rákérdezése eszébe sem jut. Vagy nem érdekli, vagy az egyik felnőtt már mondott neki egy hihető feleletet, és nagy eséllyel a település összes játékát eléd hordja. A gyerekek többsége itt van, ebből kiindulva talán nyolcan, legfeljebb tízen laknak itt kiskorúak. Van olyan tizenhat év körüli fiú is, aki csak azért telepszik le melléd, hogy lássa, mit csinálsz, de egyébként nincs ott cucca.
Mikor Elis babáját cukkolod, akkor az idősebb srác igyekszik elrejteni a szélesedő vigyorát, a kislány viszont nagyon csúnyán néz rád.
- Dehogy! A vérfarkasokat elzavarom, de Thobias buta kutyáját nem tudtam. Egyszer megcsámcsogta... Meg is vertem érte, de nem tanult belőle!
- Hé, Vihar nem is buta! - szól közbe az emlegetett házőrzőnek apró gazdája, és látszik, hogy Elisből kikéredzkedne a kérdés, hogy akkor most éppen hol van, de lenyeli.
- Igaz, most is csak elzavarja a szörnyeket, nehogy bántsanak minket... - mondja aztán, igyekezve elismerést erőltetni a hangjába.
- Ugye, okos kutya... Hűűűűűű! - néz a faszerkentyűre, ami felveszi az alakját, de amikor tüzet fúj, akkor mindenki kicsit meghátrál. Elis mögéd bújik, szorosan tapadva hozzád, úgy kukucskálva ki mögüled az ismeretlen, mozgó tárgyra, majd kérdőn pillant fel rád, választ várva, hogy micsoda, de ahogy szárnyra kap és játékos repülésbe kezd, az összes kisebb gyerek kacagva szalad utána, hogy elkapják. Elis egy darabig álmélkodva figyeli a hullámzó testet, aztán ő is nevetve csatlakozik az apró gyereksereghez. Utoljára a legidősebb srác tápászkodik fel a helyéről, tarkóra tett kezekkel, lomhán követve a többieket némi kedvetlenséggel, nagy eséllyel azért, mert a gyerekcsőszködés feladatát rá bízták, így egyedül maradsz. A munkádat nem szakítja meg senki, körülötted is csak egyszer-egyszer halad el egy falusi. Némelyik kíváncsian pislog feléd, de amint kiveszi a játékok formáit, elmosolyodik, és jókedvét megtartva halad tovább.
A gyerekek nagyon lelkesek, mikor meglátják a játékaikat úgy, mintha csak újak lennének. Igazság szerint soha nem látták ilyen jó állapotban őket, így le se veszik róla a szemüket egészen addig, míg Elis babája táncolni nem kezd. Néhányan irigykedő pillantást vetnek rá, hiszen nagyon pofás a táncikáló baba, és már sutyorognak a fülébe, hogy kölcsönkérhetik-e később, Elis azonban makacsul megrázza a fejét. A kislány lelkesen ül le melléd, elnézve, ahogy szórakozol a rongyjátékkal, a többiek is letelepednek, a percek pedig telnek. Csak akkor szólal meg valaki, mikor már vagy nagyon sokáig zenélsz, vagy abbahagyod az előadást:
- Menjünk játszani! - Egy közös éljenzéssel és igenléssel már rohannak is, de Elis még biztosan marad egy darabig.
- Nem vagy semmi - szólal meg egy félmosollyal a srác is, akit csak a kíváncsiság tartott itt, nem a nemlétező játékai, és a nyakából levesz valamit. Vékony madzagra van fűzve, és feléd nyújtja, Elisnek meg elkerekednek a szemei. Ha te elveszed tőle, akkor egy apró, faragott nőalakot láthatsz, és habár durva a megmunkálása még, ígéretesnek tűnik a jövőre nézve néhány finom részletet figyelembe véve. - Hallottam, hogy hova mész azzz... eltűnt társaiddal - néz körbe, keresve őket, de a somolygásáról lerí, hogy sejti a programjuk mibenlétét. - Remélem, szerencsét hoz. Nekem eddig jól szolgált, de akár hálaként is elfogadhatod a cuccaik megjavításáért cserébe - biccent egyet az egyre távolabb rohanó társaság felé, és ha nem állítod meg, akkor követi őket a maga nyugalmas tempójában. Elis odakapja feléd a fejét, mikor megkérdezed a cukrokkal kapcsolatosan.
- Ahhaaaaaaa! - csillannak fel a szemei, és egy jó nagy marékkal vesz az édességből, lábait vidáman döntve jobbra-balra ültében, és ahogy bekapja az első cukrot, az ábrázata ugyanolyan savanyú lesz, mint az íz a szájában. - Emmi...? - tekint rád értetlenül, de nem köpi ki, ha már bekapta. Azért még lenéz, hogy mennyit vett el, és elborzadva veszi tudomásul, hogy a várt édes íz helyett nagy eséllyel mindegyik savanyú indítást fog biztosítani neki. - Naon fuja... - ízlelgeti tovább, de egyelőre nincs lenyűgözve tőle, a finnyás ábrázat azonban hamar eltűnik róla, mikor a játékokat hozod szóba.
- Szejintem mindenki ölül... - beszél, szájában még dobálva a cukrot, hogy minél kevésbé kelljen éreznie a savanykásságát. - Én is ölülök - emeli meg boldogan a babáját. - Köszönnyük szépen, báci - szorítja magához a játékát, aztán feltápászkodik ő is, hogy elrohanjon, de meglepetten veszi tudomásul, hogy neki adod a gömböt. - De ez a bácsié - pislog fel rád, visszanyújtva neked. - Nem vehetem el azt, ami a bácsié.
Egy darabig még biztosan próbálkozik visszaadni neked, de némi noszogatás után meg fogja tartani és biztosít róla, hogy nagy kincsként fogja kezelni és nagyon-nagyon fog rá vigyázni. Aztán elrejti az egyik zsebébe, de végül meggondolja magát, és veled tart Dorlához. Oda felsiet, és ott rakja le a játéknak kezelt apró sárkányt, mielőtt valamelyik gyerek tudomást szerezne róla és ellopná. Habár sokat nem érne vele...
Aztán lesiet, és mielőtt még elhagyná az otthonául szolgáló fát, megölel.
- A bácsi nem is olyan gonosz, mint ahogy gondoltam - lép távolabb, kiöltve rád a nyelvét, aztán elrohan.

Turbékék

A kislány sikítva rohan el, mikor a fa megmozdul, vissza a falu irányába, az anyjáért kiáltva hangosan. A fiú ennél bátrabbnak bizonyul, és bár reszket, mint a nyárfalevél, ráadásul a nadrágja is gyanúsan egyre nagyobb foltban nedvesedik, de attól még marad. Egy ideig nem is akarja elengedni a nála lévő ruháitokat, az övet pláne nem, de végül muszáj engednie, érezve, hogy máskülönben repül fel a lombkoronába. Azt azért annyira nem valósítaná meg lehetőség szerint...
- Beszélsz álmodban? Olyan fura hangokat adsz ki? - vonja össze a szemöldökét, és ha látja, hogy rábólintanál, akkor még gyorsan beletűzi. - LÁNYhangokat adsz ki álmodban? - teszi karba a kezét úgy, mintha valamiféle bűnöző lennél, ő pedig az, aki a rendért felel, vallatva téged a tetteidről, hogy ismét visszahozza a békét. - És mi az a fehér izé azzal a két... izével? - érdeklődik a ruhadarab felől zavarodottan, nem értve továbbra sem a funkcióját. - Még gyümölcsöt se lehet gyűjteni bele, mert ahhoz kicsi és rossz. A fejedre rakod alvásnál, a szemeid elé, vagy mit csinálsz azzal? - tárja szét a karját értetlenül. - És belőled mióta van kettő? Mi az, hogy... "ránk" és "vagyunk"?

Eric (Robert)

Elis arcán hangosan nevetek noha duzzog de ettől még nem haragszik.
-Ne aggódj csak tréfálok, de ha kutya rágta az már jó jel hisz kutya csak azt veszi el ami érdekes és jó. Na és legtöbbször amit az ember félt. Szóval bajkeverő. Nem semmikép nem buta csak néha rágnia kell, és sajnos olyat talál meg ami másnak fontos. Amúgy tökéletes választás őrkutyának csak ne hagyjátok hogy ő legyen a főnök. De addig sok zűrt fog még okozni.
A felújítások túl jól sikerültek. Páran irigyen néznek Elisre de semmi irigylésre méltó nincs benne. Amikor babatáncoltatásnak vége a gyerekek lelépnek a fiatal férfi (16 évesen már nem gyerek csak kicsi segítség ) Egy kézzel faragott szerencsetalizmánt ad nekem nem lett épp tökéletes de a lehetőség ott van a srácban. Amikor Viriékre céloz fülig ér a szám de hát mind ketten tudjuk hol vannak.
-Igen oda tartok a turbékolókkal-hm tökéletes fogalmazás egy gyerek se jön rá mire célzok- köszönöm ezt a medált viselni fogom-és hogy lássa hogy nem nevetem ki felteszem a nyakamba.
-De én is adok neked valamit-félre döntöm a fejem miközben a srácot nézem és elmosolyodom a fa megmunkáláshoz kellő eszközeimet veszem elő a teljes csomagot és a kezébe adom- Nálad jobb helyen lesz. Én úgy is csak hébe hóba nyúltam hozzá és te ügyes kezű vagy biztos tudod majd használni.
Vállon veregetem és Elis felé nézek aki gyanítom tudja ki a szobrocska mintája.
-És hogy te se maradj munka nélkül Elis, a kerge szellem sárkány mellé megkapod a varró dobozom hisz szeretsz új dolgokat készíteni és nem is vagy ügyetlen de jó eszközök nélkül nehéz a haladás.-adom neki a kipakolt eszközeim másik felét. És így alig 5 kilónyi kolonctól szabadultam meg és ez nekik hasznos.
-A cukorból van édesebb is ha azt szereted- adok neki egy másik zacsit a savanyút meg vissza ragadozom-fogyaszd egészséggel és mértékkel mert anyád kinyír engem ha túl sok édességet eszel. A sárkányka immár a tiéd neked adtam és hozzád is csatoltam már az én szavamra többet nem hallgat. De ne aggódj van nekem egy locsi-fecsi példány. Igaz arról meg nem mondod hogy tárgy és nem állat. Néha rengeteget beszél még nálam is többet. Szóval ez már a tiéd. És nem vagyok bácsi Eric a nevem, használd azt nem kell emlékeztetni rá hogy öregebb vagyok a falú összes lakójánál még összeadva is. A testem felnőt de a lelkem még gyermeki én is szeretek szórakozni.
Segítek neki cipelni a szerzeményeit amire Dorla tuti felvonja a szemöldökét, de miért ajándékoznék bármit is egy haldoklónak, bízom Lashben és a sikerünkben hisz lehet hogy megfojtana egy kanál vízben de ettől még a főnököm kegyeltje és az én dolgom valóra váltani a sikereit. Szóval a varró készlettel megerősítem a hitet mind a kettejükben. És amíg a cukrot eszi nos újabb órákat nyerünk. Ha gyerekkel van dolgod a gyógyszert aminek olyan az íze mint a párolt kelbimbónak csak erősebb a mellék íze nos el kell rejteni valami finomságba. A gonosz megjegyzésén elmosolyodok.
-Csak azzal vagyok gonosz aki megérdemli és nem tiszteli az életet. Meg azokkal akik ártanak a barátaimnak. És lehet hogy a megérzésed helyes csak te találtál egy másik lehetőséget. És ahogy mondtam nem szeretek ártatlanokat bántani. Hisz gonosznak lenni könnyű, jónak lenni elég nehéz. Te a barátaim és a védenceim közé kerültél ha csak bajba kerülnél mármint igaziba nem olyanba hogy anyád megszid csak mond ki a nevem és jövök. Emlékez erre a névre Időtolvaj.
A nyelv öltésre én is kidugom a nyelvem és amint távozik az előző reagban írt pozíciót veszem fel.

Nem kell hátra sem néznem Lash motoszkálására, hogy tudjam, ahogy kiderül mi az ami hiányzik az öltözékéből, olyan piros lesz, mint egy mezei pipacs. Persze nem előttem szégyenli magát, hiszen azon mi már rég túl vagyunk, de sejtem, hogy azt nagyon nem szeretné, ha a lent ácsorgó gyerekek megtudnál, hogy az a ruhadarab miért a földön van és miért nem rajta.
És a kölykök olyan kíváncsiak tudnak lenni.
De, ahogy kidugom a fejem, hogy a gyerkőcökkel beszélni tudjak és ne csak egy hangot halljanak a magasból, elcsendesedik mögöttem kedvesem és biztos vagyok benne, hogy nagyon is figyeli mit érek el, de ehhez nem árt csendben maradnia, ha nem akarunk lebukni.
Őszintén meglepődöm a kislány reakcióján, amitől jó pár percig megakadok abban, hogy talán meg kéne nyugtatnom legalább a fiút, nehogy ő is elrohanjon, bár talán ez nem is lenne olyan rossz ötlet…..
Viszont ………lehet, hogy a kislány hamarosan idecsődíti minimum a szüleit és akkor még nagyobb lesz a zűr. Le kell jutnunk mielőbb a fáról!
El sem hiszem, hogy egy kölyökkel húzakodom a ruháink darabjaiért, vagyis nem én, hanem a fa, akit megkértem erre, de végül diadal ittasan felszusszanok, ahogy sikerül. Komolyan, felér egy harci győzelemmel!
Gyorsan hátraadom Lash-nak a vásznat én meg felkötöm a szíjat és felkapkodom a fegyvereimet és a páncélomat, ahogy tudom.
Közben persze fél szemmel a fiút tartom szemmel, hogy mit csinál és még meg is sajnálom kicsit – de csak egy kicsit a gézengúzát, - mikor látom, hogy mennyire fél, igaz azt sem lehet tagadni, hogy van benne kurázsi, mert marad és dacosan néz fel rám, szemében okosság és ravaszság villan.
Kérdésére már vágnám rá, hogy persze, fura hangokat adok ki, mert miért ne vállalnám be ezt is, mikor kiderül, hogy sajnos jóval többet hallott, mint gondoltam volna.
~ Te kis vájtfülű haramia! ~ szisszenek fel magamban, bár valószínűleg ezt Lash is hallja, mert nem zártam el őt magam elől, sőt ha elég elővigyázatlan voltam, még a közelben lévő Eric is hallhatta a gyűrűn keresztül. Persze ez akkor eszembe sem jutott.
- Álmában sok különös hangot hallat az ember, amire aztán nem is emlékszik, nem ildomos kihallgatni másokat. – morranok rá. – És mi közöd hozzá, hogy én mire használom azt a………a…..holmit. Nem hallottad még a mondást, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik? Lehet, hogy már most ráncosodsz.
Lehet, hogy nem a legjobb módszer megijeszteni, de sarokba szorított és lányos zavaromban egyszerűen nem tudtam mit kitalálni, főleg, amikor még azt is a fejemre olvasta, hogy még el is szóltam magam.
Hát nem megmondtam nem rég Lash-nak, hogy én alkalmatlan vagyok egy gyereknek is felvilágosító órát tartani?
- Ki vagy te? A helyi seriff fia, vagy mi? Inkább menj és vígasztald meg a húgodat, az egy nagytestvér dolga.
~ Elindulok lefelé és ha nem megy magától elviszem. ~ ígérem meg kedvesemnek liluló fejjel. ~ Utána már nyugodtan lejöhetsz és Dorla-nal találkozunk, ha így jó neked. ~
Ha nem állít meg, akkor indulok is lefelé.

Ijedten rezzen össze, mikor a kislány elrohan, nagy eséllyel nem számítva arra, hogy bárki ilyen magasan fog tartózkodni úgy, hogy létra sincs. Egy darabig elnézi, gondolatban követve a mozdulatokat, a valóságban csak a leveleket bámulva, majd mikor érkezik a küldemény, egy hálás biccentéssel veszi át a ruhadarabot. Azonnal magára húzza, folytatva a többivel, de csak lassan és halkan, ügyelve arra, hogy semmit ne találjon a lent álldogáló gyerek gyanúsnak, mert elképzelhető, hogy őt is halálra rémítették. Reménykedik benne, hogy ennyi bőven elegendő a fiúnak magyarázatnak, ám mikor folytatja kérdezősködéssel, ami elképesztően kínossá válik, hát a nevethetnékje teljes mértékben el is múlik. Legszívesebben elásná magát valahol, a feje jóformán felrobban zavarában, soha nem kerülve egyszer sem ilyen kellemetlen helyzetbe, pedig nem először vannak a szabadban. Még az öltözködésben is megáll savanyú ábrázattal, némán üldögélve a nadrág felráncigálása miatt, noha szégyenkezése csillapodik Viridiel gondolati üzenetének köszönhetően. A folytatás meg megint szélesedő mosolyt csal az arcára, most már egyáltalán nem tudva eldönteni, hogy ez az egész elmondhatatlanul humoros vagy végtelenül kínos.
~ Nekem teljesen jó ~ biccent egyet szórakozottan, feltápászkodva a helyéről, felrántva a nadrágot csípőjéig. ~ És Viridiel... ~ emeli meg a kezét, hogy a páncélba akassza az ujját, finoman maga felé húzva, még egy gyengéd csókot adva a férfinak. ~ Szeretlek. ~ távolodik el, kacagó tekintettel figyelve őt, aztán ellép tőle, nézve, ahogyan lemászik. Így vagy úgy, de a kölyökkel együtt biztosan távozik párja, ő pedig még elvacakol egy darabig, mire egyetlen karjával normálisan felöltözik, néha a kisebb ágakat kérve meg, hogy segítsék őt valamelyest. A cipőfűzővel nem nagyon tud mit kezdeni, így azt egyszerűen csak begyűri a csizmaszárba, a haját meg ügyes-bajosan összefogja, közben kiszedve a letört, apró ágakat, fürtjei közé ragadt leveleket, bár így is biztosan marad benne néhány, amit most nem tudott kitapintani. Sokáig ugyanakkor nem foglalkozik vele; övére fűzi a fioláit, egy-két növényi poros zacskót, hátára rántja a táskáját, és mivel úgyis esteledni fog lassan már, a köpenye is visszakerül vállaira. A lombkorona szélére áll, mély lélegzetet véve tekintve az erősen vörösödő nap irányába, majd visszatekint fekvőhelyükre, ami pillanatok leforgása alatt már ott sincs, ahogyan az ágak visszahúzódnak a helyükre. Elmosolyodik, aztán ahogyan idáig jöttek, úgy távozik: fáról fára sétálva, talpa alá összefonódó ágakon és ösvényeken, néha gyerekesen perdülve és fordulva, egyszerűen csak élvezve a boldogságot, ami körüljárja őt.

//Mesélői//


Turbékék

A gyerek úgy lecövekelt a fa tövében, hogy látványra még az is kérdéses, egyáltalán el lehet-e onnan vinni. Dacosan és makacsul nézi végig Viridielt, gyanakvása mit sem szűnik, mindenféleképpen meg akarva tudni, hogy mi áll ennek a hátterében, ugyanis egyáltlaán nem hiszi, hogy csupán ennyi lenne. A határozottsága aztán némileg meginog, miközben látványosan végignéz a fán, és arcára van írva, hogy azt számolgatja, mégis milyen sokáig tartana neki megmászni, így elbizonytalanodva vezeti tovább a gondolatokat, hogy talán a férfi mégis egyedül volt odafenn és tényleg csak furcsa hangokat tud kiadni... Meg ha jobban belegondol, annyira azért nem mély a hangja, hogy ne lehessen elképzelni. Az arca olyan, mint egy nyitott könyv, de attól még tartja magát a helyi rendőr szerepéhez.
- Butaság! - vakkantja a mondás felidézésére, és ezt tényleg nem hiszi el. - Akkor Maiwe már régen úgy nézne ki, mint a bugris vén szatyor Gail bácsi - tárja eléd a bizonyítékot is, és mikor a kilétéről érdeklődsz, ökölbe szorított kezeit a csípőjére helyezi, kihúzva magát férfias büszkeségében, noha még csak egy gyerek. - Én, kérlek szépen, a nagyságos és hatalmas Filippon vagyok, a rejtélyek megoldója, a bátrak bátra! Maiwe meg egy nyuszi, nem hallottad? Anyához megy, majd ő megvigasztalja - vonja meg a vállát, figyelve minden egyes mozzanatot, ahogy lejössz, de amint a közelbe érsz, távolodik pár lépést. Azért csak óvatosan!
Végignéz rajtad, furcsállva az öltözékedet, a csillogó páncélodat, de nagyon bámulja a fehér hajadat is, amit az elmúlt elfoglaltságotok látványától kipirult napocska vörösesre fest.
- Fura a hajad... - motyogja, és amíg nagyban gondolkodik, teljesen elmerülve az ötleteiben, könnyedén felkaphatod és elcipelheted a hónod alatt.
- Eressz el! Eressz el, vagy mindenkinek elmondom, hogy úgy sikítasz, mint egy kislány! Hallod? Eressz már el! - kapálózik, és egész végig hasonlóan gyerekes fenyegetőzésekkel próbál rávenni, hogy engedd őt el, néha megkérdezve, hogy hova raktad a fehér ruhát, amit talált. Eleinte még ütni is megpróbál, de hamar letesz ezekről a szándékairól, amint beveri a kezét kemény páncélodba, utána már csak a fickándozásával nehezítve meg a dolgodat.

Lash késve indul, és bár hallhatja nagyságos Filippon kiabálását, az egyre csak távolodik. A készülődés így neki egészen nyugalmasan alakul, a természet segítőkészen próbálja az öltözködést előrébb lendíteni, bár azért az ágakba bele-beleakad a haja. Elkészültével bejárja az ismerős ösvényt, így kisebb-nagyobb kerülőkkel, de a lombok takarásában teheti meg a távolságot, egészen Dorla házáig, ahol leereszkedve találkozhat a már ott lévő társaival.

E-Robert

Elisről mesélői rajz az olvasóknak:

- Apa hozta a városból - böki közbe Thobias büszkén, Elis viszont még kicsit duzzog a kutya miatt, a csevegés meg néhány óra múlva folytatódik, mikor már végzel a játékokkal. A srác - akiről a mesélő is tudja, hogy már férfinak számít - szélesen elvigyorodik a társaidra használt kifejezésre, de ez visszafogott boldogsággá válik, mikor elfogadod az ajándékát. Arra viszont meglepetten ugrik fel a szemöldöke, mikor ajándékot emlegetsz, és már emeli a kezeit, hogy elutasítsa, de ahogy kiderül, mik is azok az eszközök... Hát arcára biztosan kiül a tanácstalanság, hogy mit válasszon, mert ez a szenvedélye, és bizonyára soha nem lesz lehetősége ekkora készletet beszereznie, ugyanakkor nem is érzi feltétlenül helyesnek az elfogadását, elvégre már így is rengeteget segítettél.
- Én... Nem is tudom, mit mondjak - mered rád döbbenten, majd a kezébe adott zsákot figyeli elképedve és hitetlenül. - Köszönöm! - mondja végül, néhány másodpercnyi csodálkozás után egy széles mosollyal, és már azon gondolkodik, mi lesz a következő, amit kifarag. - Alig várom, hogy Elana is láthassa... - motyogja az orra alatt. Még egy boldog pillantást vet rád, hálásan bólint, azzal elballag, közben veszettül kutatva, mi van a zsákban, elképesztően örülve ennek az ajándéknak. Kérdés, a család mennyire fog neki örülni, ha napokig csak a fafiguráit fogja készíteni, minden mást hanyagolva.
Elis jót nevet a srác elképedt ábrázatán, de rögtön elhallgat, mikor újabb dolgot adsz neki. Értetlenül pislog a mutatott felszerelésekre, feltápászkodik a helyéről, hogy kicsit matasson az átadásra kerülő anyagok közt, és bár felmerül benne a kérdés, hogy mégis honnan rántottál elő ennyi dolgot, a csodálkozástól teljesen elfelejti. Felnéz rád hatalmasra tágult szemekkel, és elkezd sikítani és ugrálni örömében, körbe-körbe forogva.
- Szutyok nagyon fog neki örülni! Ugye, Szutyok? - emeli meg a babáját széles vigyorral. - Köszönöm, bácsi! Olyan babákat fogok még csinálni, mint Szutyok, meg olyanokat, amiket még soha senki nem látott, aaaaaannyira, de annyira szépek! - matat újra az anyagok közt lelkesen, de a tűk esetében csak óvatosan bámulva őket, majd a cukorra terelődik a szó.
- Van? - kapja fel a fejét csillogó tekintettel, és mohón kapja ki a kezedből abban a pillanatban, amint biztossá válik, hogy neki adod. - Úúúúú, mennyi cukoooor... - néz bele a zacsiba, a figyelmeztetésedre aztán fegyelmezetten kihúzza magát. - Jól van, de csak a bácsi miatt, mert annyi mindenben segített! - Hirtelen kap észbe, körbenéz, aztán sunyin a ruhája alá teszi a zacskót, nehogy valaki meglássa, hogy mennyi édességgel gazdagodott. - Senkinek nem adok belőle - suttogja neked eltakart szájjal. - Még a végén megennék az összeset előlem...
Míg a sárkányról beszélsz, előveszi és a tenyerében tartja, elgondolkodva figyelve az összegömbölyödött állatot, majd a nevedre térve tanácstalanságában kivörösödik. Arra tanították, hogy az idősebbekkel szemben bácsit és nénit használjon, meg tetszikelést, így ez igencsak furán érinti őt.
- Az... Eric bácsi nem jó? - érdeklődik elszontyolodva, közben visszarakva a sárkányt ideiglenes helyére.
Dorlát nem találjátok az épületben, habár Elis szólítja őt, nem kerül elő. Bizonyára elsétált valahova kiszellőztetni a fejét, ami nem lenne csoda, hiszen elég sokat feszengett, nagy volt a nyomás rajta viszonylag sokáig. Elis nem tűnik aggodalmaskodónak, némi értetlenség után igazából hagyja a dolgot, tudva, hogy a faluban biztonságban van, na meg legrosszabb esetben másokat megkérdezhet. Egyelőre nem sokat törődik vele, így nyugalomban lemászik a fáról, persze csak miután elrejtette a cukrot és a sárkányt.
Elgondolkodva hallgat aztán téged, nem igazán értve, hogy miért könnyű gonosznak lenni, a jóság miért annyira nehéz, de amint kimondod, miként hívjon baj esetén, még a lélegzete is elakad.
- Idő... - kezdi nagyra nyílt szemekkel, szinte megigézve, annyira menőnek találja ezt, majd szája elé emeli hirtelen a kezét. - Jó, nem fogom, csak akkor, amikor baj van! - bólogat hevesen, de olyan halkan beszélve, hogy biztos lehetsz benne, valami hatalmas titoknak, a kettőtök titkának kezeli, azzal elrohan.


E-Robert és Viri
//A poszt ezen részében káromkodás található, így ha valakit felzaklat a csúnya kifejezés, akkor csak óvatosan//

Nem kell sokat várnod, hogy... hát Viridiel egyelőre még nem jön, de a szemben lévő épület ablakában egy nagyon koros, kopasz férfi kinéz rád. A gyerekeknek mindenképp félelmet keltő lenne a látvány, hogy ül a székében, kibámulva az ablakon, egyenesen rá, meg se moccanva percekig. Csak figyel és figyel, és ha te is figyeled őt, akkor megvizsgálhatod kicsit zavarodott, ráncos ábrázatát, apró szemeit. Percek múlva gyanakvón hajol ki az ablakon a párkányra könyökölve, először jobbra, aztán balra tekintve, és mivel senki sincs itt jelenleg rajtad kívül, mindenki máshol munkálkodik még vagy játszik, feléd vezeti zaklatott pillantását.
- Fel fognak áldozni... - mondja. - Fel fognak áldozni annak a kurvának - nevet halkan, közben Viridiel megérkezik a helyszínre. - Téged is! - emeli meg a hangját, reszkető ujjával az érkező, gyerektől bizonyára megszabadult erdeire mutatva. - Téged is feláldoznak annak a ribancnak, aztán felfalnak!

Eric (Robert)

A kutyán csak nevetek, de tény jó választás.
-Remek lesz ha megéri, és agyon nem csapják.
A nagy ajándékozás kicsit túl jól sikerült a srác nehezen talál szavakat.
-Csak használd őket az elég köszönet. Gondolom a barátnőd a lány akiről beszélsz.-Veregetem meg a vállát. Elis is ablak méretű szemekkel nézi az ajándékát de ez sem meglepő.
-Szutyoknak lesznek barátai így. Miért ne örülne.-Mosolygok rá. A cukrot lenyúlja és el,rejti ez nem meglepő hisz gyerek és imádja az édességet. A nevemre térve kicsit zavarba jön.
-Határ eset de ha elhagynád azt a jelzőt sokkal jobb lenne, noha itt mindenki bácsizhatna azért itt-bökök a fejemre majd a szívemre-és itt még gyerek vagyok szóval Eric szimplán. De ahogy neked jobban megfelel.
Amikor az ellenségeim és haragosaim által adott névre térünk kicsit zavarban van. Nos nem tudom meg állni hogy ne demonstráljam neki. Meg állítom az időt, egy kicsit és láthatja hogy minden egy pillanatba merevedik. Majd elindul.
-Nos ezért hívnak Időtolvajnak, mert az idő az én játszóterem. És sok érdekes dolgot rejthet el mások szeme elől. Na de menj mert várnak a többiek én meg lukat beszélek a hasadba.-nevetek fel. Szóval immár 3x veszem fel a 2 reaggal ezelőtti pózt, de máris jeleznek az ösztöneim hogy valaki figyel. Körülnézek de senki nem rejtőzködik és leskelődik. Viszont kibökök egy koros vén csontot aki egy ideje már szuggerálhat. De én is tudok ám bámulni, így szemezni kezdek vele csak úgy szórakozásból. Erre a vén kecske kiles az ablakán hogy van e valaki a környéken de egy légy se röpdös arra. Bele kezd valami fura mondókába, én meg felé sétálok. Idegesnek tűnik, de vajon miért? Feláldozni kit? Engem?
-És kik fognak feláldozni öregapó? És ugyan már kinek tervezik ezt a műsort.- húzom fel a csuklyám hogy rajta kívül senki se láthassa mire készülök.-Hallgatlak vén egér-torzul a hangom síron túlivá, foszlik le a bőr a hús és a romlandó részek a fejemről. Hogy helyet adjon egy rémisztő izzó kék szempárnak amik cseppet sem jók cseppet sem kedvesek viszont igen hatásos a vallatásra.

-Mondjad csak, senki se fog megzavarni minket.-Naná hogy most esik be Viridiel is és neki is lelövi ezt a dumát. Így amikor Viridielre nézek immár az Eric arccal kérdőn nézek rá.
-Mondtam, vagy nem mondtam hogy valami zűr van a hellyel?