Egy másik vörös hajú lép be, lobonca kócos, ágakkal és levelekkel teli, ábrázata morcos, de biztosra veszi, hogy az előtte álló gyerekkel rokonságban vannak. Nem tűnik lenyűgözöttnek, magabiztos kiállása pedig elbizonytalanítja őt, így hátrébb is lép, maga se tudja, miért hajtva le valamelyest a fejét, nézve fel úgy rá. Valami van a kisugárzásával és úgy a megjelenésével, és lehet, hogy egy koszos korcsnak kéne tartsa – ugyanis a hegyes fülek egy ilyen erős kiállással félvérségre utalnak -, a ruházkodása is rongyos és bennszülöttszerű, a tekintete értelmes, és mintha lenne benne valami fennhéjazó csillanás.
- Na, felébredtél? Pompás – túr a hajába a férfi, elnyomva egy ásítást. – A tökmag remélte, hogy felébredsz – bök állával a fiú felé, aki boldogan és megnyugodva elmosolyodik.
- Hol vannak? – érdeklődik halkan és aggodalmasan Lash, kémlelve azt a méregzöld szempárt, és már a színétől borsódzik a háta.
- Kik? Az, aki majdnem megfojtott? – kérdez vissza meglepetten, bizonyára azért, mert nem számított arra, hogy érdeklődni fog bárki felől is.
- Miről beszélsz? Ki fojtott volna meg? – értetlenkedik biznytalanul, és elgondolkodva rántja oldalra pillantását, mikor eszébe jut pár rémkép a kényszerálom előttről, de az nem lehetett valós... Így már tisztán látja, hogy az nem történhetett meg, bármennyire tűnt igazinak. Nem egy rossz álom lett volna?
- Az az ezüsthajú, csillogó ruhás bolond – vonja meg a vállát nemtörődöm módon, és már közbevágna idegesen, hogy nem bolond, visszafogja az indulatait. Tud róla valamit, és fontosabb, hogy megtudja, hol van most a párja, ilyeneken nem ér rá vitatkozni jelenleg. – Eléggé rád mozdult – túr a fülébe kisujjal, és a következő ásítását már nem nyomja el. Álmos szemeit ismét az elfre emeli, aki az elhangzott magyarázatot nem tudja hova tenni. Nem érti, mi történt, fogalma sincs, hogy mégis honnan szedi mindezt a borzalmat, mert Viridiel soha nem tenne vele ilyet, tudja. Kétkedőn figyeli még mindig a másikat, a gyerek vonásaira pedig kiül az aggodalom, így megrántja Lash ruháját, hogy reagáljon már vagy adjon valamiféle jelet, mi a baj. Lenéz rá, egy pillanat után magára erőltet egy mosolyt, és a fejét simogatja meg vigasztalón, utána visszanéz a másikra.
- Ő nem tenne velem ilyesmit, ismerem őt – jelenti ki határozottan.
- Mióta? – vonja fel az egyik szemöldökét kétkedőn a másik, amitől elönti Lash arcát az őrült zavarodottság és szégyellés.
- Hosszú... Hosszú évek óta! – szedi össze a határozottságát és magabiztosságát, mert tudja, hogyha az igazságot mondja neki, azt nevetségesen kevés időnek tartaná. Ő maga is tisztában van azzal, hogy egy év alatt, aminek nagyjából a fele úgy telt, hogy egymaguk vándoroltak, nagyon minimálissá téve a tényleges ismerkedésre az időt. Persze más kérdés, hogy neki Viridiellel elég volt, olyan gyorsan hangolódtak egymásra, annyira gyorsan ismerték meg a másikat kívül-belül, amitől még mindig boldog melegség önti el őt. Ezt a fajta együttműködést és kölcsönösséget senki mástól nem kaphatja meg, mielőtt azonban elsodorná őt a Viridiel iránti imádata, valahogy a közelébe kell férkőzzön, mert még mindig fogalma sincs, pontosan hol lehet. A környéken, ennyi bizonyos csupán.
A férfi felnevet, mire összehúzza magát, sejtve, hogy ismét az arcára volt írva, mi a valóság.
- Hazudsz – jelenti ki, mire savanyúvá válik a szájíze, és oldalra pillant. – Én nem bíznék egy ilyenben. Sikerült belenyúlnod egy ördögvirágba, ha a sejtésem nem csal, bár sebeket nem találtunk rajtad, ami erre engedett volna következtetni. Mindenesetre kihasználta, hogy nem vagy magadnál, vagy legalábbis gondolom, kihasználta volna, ha nem ütöm le – tűnődik, végigsimítva sima állán.
- Leütötted? – fakad ki döbbenten Lash, azonnal vakmerően lépve elé. – Hol van?! – ragadja meg a vállát, ahogy az aggodalom elsöpri minden más érzelmét, a fegyelmét és az óvatosságot egyaránt. – Azonnal vezess hozzá! Most azonnal látni akarom! – követeli, mire a férfi finoman megfogja a csuklóját, és elvezeti magáról a kezét. Értetlenül nézi, miért cselekszik így, vélhetően erre azonban nem fog választ kapni, hiába az összevont szemöldök és homlokráncolás.
- Elvihetlek oda, de nem hiszem, hogy Nadiya megkímélte volna.
Teljesen elsápad ennek hallatán, a fejéből kifut a vér, tagjaiból az erő, és kis híján a földre rogy.
- Nem halt meg – teszi hozzá, mielőtt ott ájulna el. – De valószínűleg nem lesz jó állapotban. Te csak azért nem vagy köztük, mert ez a kiskrapek nem akarta, hogy ugyanolyan eljárásban részesülj – bök ismét állával a gyerek felé, aki szégyellősen húzza fel a vállait. Lash újabb értetlenséggel fordul először a fiú felé, aztán vissza a férfira, az eddigiek alapján sejtve, hogy a fiatalabbtól nem fog választ kapni.
- Miért? – kérdez rá, de szíve szerint már menne Viridielhez, ugyanakkor tudja, hogyha itt most tovább türelmetlenkedik, csak késlelteti Viridiel megtalálását.
- Mert azt hiszi, te vagy az anyja. Vagy az anyánk, ahogy tetszik – vonja meg a vállát, de már egy mosoly kúszik a szájára, sejtve, mit fog erre Lash lépni.

//Mesélői//

Viridiel érdeklődésére a kölyök felvonja a szemöldökét, aztán összeszűkíti a szemét, és próbálja megformálni Lash nevét, nem sok sikerét leli benne. Sokféleképpen elismétli furcsa artikulálással és tájszólásszerű hangzásokkal, de egyik sem az igazi, végül megvonja a vállát, ezzel is tudatva, hogy fogalma sincs, miről beszélsz. Nem sokkal utána meg bejön a nő, aki jelenleg a halálosztó is lehet a szemetekben, olyan fenyegető és agresszív.
A fájdalom bizony fájdalom, ki is használhatnád, és már érzed, hogy karmokat növesztesz, amikkel elvágod Viridiel köteleit, semmi sem történik meg ebből, cserébe a tested égetni kezd. Nem túl fájdalmasan ugyan, de érzed, hogy valami nem működik úgy, ahogyan annak rendjén kell lennie, és bizonyára frusztráltságora arra is rápakol, hogy a mágikus sikertelenség mellé még ez a belső, halvány égetés is társul.
Viridiel felé fordul, mikor ő kezd el beszélni, távolságtartón és hideg dühvel figyelve téged. Határozottan rászorít a fegyverére, vélhetően készülve arra, hogy most fog a fejedre sózni egyet vagy hasonlót adni, mint Ericnek, ám mikor Lash előkerítését követeled, a fiú felé fordul, újra használva a számotokra idegen nyelvet. A srác a nő kérdésre nemlegesen megrázza a fejét, majd valamit válaszol. A háta mögé nyúl, ahova egy szütyőt fűzött, és előránt belőle valamit: egy rövid, vörös tincset. Érdeklődőn nézi az arcodat, és ha felismerést lát rajta, akkor válaszol, de ha túlzottan agresszívnak vagy követelőzőnek bizonyulsz, azzal a lendülettel a bordáid közé vágja a lándzsája tompa felét, hogy tudd, hol a helyed.
- Miénk – ennyit felel neked kimérten, elrakva a tincset, és talán nem kell sokat gondolkodnod azon, hogy ezzel azt kívánta közölni, nem állítják őt a színed elé, és ha ettől kiborulsz, akkor ebben az esetben is fogja a lándzsáját, és a tompa felével csúnyán arcon vág, szerencsétlenségedre viszont nem kerülsz vissza az ájulás okozta sötétség kegyes puhaságába. Azt viszont nagy eséllyel eléri ezzel, hogy csendben maradj és kicsit engedelmesebb legyél később. Ha már korábban megkaptad a büntetést, akkor valószínűleg nem fogsz pattogni, így a második verést megúszod, ha viszont kiakadsz, akkor ezzel az ütéssel is gazdagabb leszel.
Eric aztán átveszi a szót, és láthatóan mérlegre helyezi az ajánlatát. A sértésnek szánt szavakat egyáltalán nem veszi magára, még egy arcizma se rezdült tőle, mintha nem is értené azt, amiről magyarázol. A fenyegetőzésed azonban mosolyt csal az arcára, mi több, mikor az egész falu leégetéséről beszélsz, elneveti magát, és érezheted belőle, hogy nem veszi komolyan ezt. Amolyan selfes önelégültséggel elvigyorodik, csípőre rakja szabad kezét, élvezettel hallgatva a továbbiakat. Mikor befejezted, leguggol melléd, keményen tartva kezében a fegyvert, még mindig mosolyog, megtartva a vidám vonásokat, de a következő pillanatban kényelmetlenül zorddá válik a tekintetével együtt. Fegyvertelen kezével sajnálat nélkül töröl képen az öklével, és feláll. Látszik rajta, hogyha nem lennétek összekötözve, akkor még más nyalánkságokra is rávetemedne, amihez kéne Ericnek egy kis mozgástér, így viszont ezt megtartja későbbre.
- Nincs egyezség fenyegetőzéssel – közli hűvösen. – Szörnnyel párbaj sincs – teszi még hozzá mogorván, és ebben a pillanatban lép be egy idősebb férfi, akinek fejdísze megannyi ékes, színes és hatalmas tollkoronából áll. Itt-ott néhány fémkarika díszeleg a karján vésetekkel benne, több állati eredetű bőrdarab lóg a testéről, de ezeket is mind színes elemek díszítk hajfonatokkal együtt. Amint meglátja Eric sérülését, a férfi lemondón felsóhajt, homlokán simítva végig fájdalmasan, valamit beszélve Nadiyához, aki elégedetlenül morog rá.

Tudom, hogy nem gondolkozom logikusan és reálisan, amikor nem veszem számításban azt, hogy milyen helyzetben vagyunk és milyen agresszívan közelített eddig is felénk Nadiya, mert feltételezem a kölyök a nevén nevezte az előbb.
Azonban Lashrael miatti félelmem felülírt mindent, mert már akkor is rossz állapotban volt, amikor legutóljára mellette voltam, hiszen megmérgezte az a növény és most fogalmam sem volt, hogy mi van vele. Nem érdekelt a nő fenyegető tekintete, makacsul meredtem rá.
Azt reméltem, hogy amikor beszélni kezdett azon az idegen nyelven a kölyökhöz, hogy talán megtudhatok valamit,......amiben aztán nem is csalódtam, csak nem ezt vártam.
Ahogy megláttam a felvillanó tűzvörös hajkarikát, az olyan volt, mint bikának a vörös posztó, bár először a szívem kihagyott pár ütemet és ha lehet valaki a tejnél is fehérebb, akkor azt én biztos produkáltam, de aztán elveszett a kontroll.
- HOL VAN! MIT CSINÁLTATOK VELE! LÁTNI AKAROM! - rángatom a köteleimet és kiabálok a nő képébe, egészen addig, míg el nem akad a lélegzetem a kemény ütéstől.
Akkor köhögve igyekszem levegő után kapkodni.
- NEM! Nem, az enyém, az én párom! - hörgöm most már dühtől lángoló arccal acsarkodva, mert az nem lehet, hogy ne láthassam.
A lándzsanyéllel kapott ütés azonban elhallgattat, sőt egy-két pillanatra el is kábulok.
Az ebben a helyzetben hirtelen eszembe sem jut, hogy telepatikusan kérdezzem meg, de erősen kívánom, hogy átváltozzam állati alakomba és akkor nem állna az utamba sem ez a szörnyű nő, sem az a kölyök, amíg meg nem lelem szerelmemet.
Persze ezek után kicsit nehezen követem nyomon, mi történik a hátam mögött, de a kötelek rántását megérzem, talán magamhoz is térít egy kicsit.
A pofacsontom biztosan bedagadt, valószínűleg fel is repedt az ütéstől, bár most még zsibbadtnak érzem, de a fellebbenő sátorponyvára felnézek, egyenesen a papagájnak öltözött férfi rosszalló arcába.
Megint azt érthetetlen karatyolás, de úgy néz ki Nadiya valaminek nem örül, talán túl puha a stílusa? Vagy kérdőre vonják, hogy még nem tudott meg tőlünk semmit?
Mindenesetre most még jobban át akarok változni.
~ Ne lepődj meg semmin! Átváltozom! ~ üzenem Eric-nek.

Eric (Robert)

A karmaim valahol a misztikumban leledzenek de nem a karomon. Viszont egy nem is olyan rég elvesztett érzés fut át rajtam igaz nem olyan intenzíven de érzem hogy a testem belülről lángol majd elmúlik. Nem vagyok épp boldog és először be is tojok a dologtól de hamar kiderül hogy csak egy méreg okozhatja a tüneteket és a fájdalmat. Ugyanis a fájdalom a könyökömtől indul ki. Na mindegy egy ötlet mínusz, de azért van még amivel játszhatok. Az alkarvédőm csatjával kezdem el apránként átfúrni és rostokat elvágni. Amikor Viridiel felé fordul, és egy vörös tincset vesz elő. Amire Viri bepöccen és elő jön belőle az ősember. Virit alaposan megüti a nő, persze csak a tompa végével. Ergó belém szerelmes hisz komolyabb fájdalmat okozott. Na jó viccet félretéve ismét kinyitom az ólajtó számat.
-A tincs a tiétek lehet nekünk csak a vöröske kell ugyanis egy gyerek várja hogy megmentse.
Tuti kapok én is egy kedveset ettől a nőtől, de ez van mint már korábban írtam az erős nők hoznak tűzbe és ez itt több mint tökéletes példány. Ne nézzük azt a részt hogy a feleségem is rabszolgaként bánt velem és volt pár hülye dolga. Viri bekómázott de így jó nekem.
A drága hölgy elvigyorodik mások számára talán ijesztően de számomra elég vonzón, tudom beteg dolog de ez van. A szeme és a teste ég a vágytól hogy a szart is kiverje belőlem de az a rész akadályozza hogy meg vagyok kötözve. Lassan haladok a kötéllel de már érzem hogy gyengül. A lábamnál nem sok ötlet jut eszembe ha csak az nem hogy a saját véremmel puhítom fel és a bokám is elkezdem dörzsölni mintha kényelmetlenül ülnék. Ő csak azt fogja látni hogy a bőrt lenyúzta a lábamról. Nem lesz egy leány álom az tény de mágia nélkül ezek maradtak.
-De ha már ennyi minden történt köztünk-szólítom meg amikor belép valami főnök Nadiya legnagyobb bánatára és morogva beszél hozzá. Hős szerelmes is most dönt a hülyeséghalmaz mellett amiket én is ellőttem~Nem váltasz macska alakba mert leborotválom a szőrödet. Tartogasd akkorra amikor elmúlik a méreg ami elég fájdalmas. Elhiheted nem rég tapasztaltam meg de tudod mit, próbálkozó legalább lesz esélyem lefegyverezni a kislányt~és most folytatom az idegelését-legalább egy csókot had kapjak. -Tépem el a kötelet mind a lábamnál mind a kezemnél. Nem sietem el a mozgást remélem Viri terve is sikerül nem tervezek meghalni. Kicsit leválasztom magam Viriről és lassan fel állok megmozgatom az elfáradt izmaim és kimasszírozom a kötél okozta zűröket. Jobb ötletem nincs a mérget egy könnycseppel hatástalanítom. Meghajolok az öreg felé és belekezdek a monológomba.
-Bocs öregúr de a kislánnyal van némi agresszív vélemény cserém odakint. A diplomáciát intézze a hegyes fülel akinek a menyasszonyát és lélektársát rejtegetik előle azt a részt se hagynám ki hogy pár hónap múlva lesz az esküvőjük szóval díjaznám ha addig megbeszélnék a témát. -A nőre nézek-Te meg mozgasd a csini segged kifele ideje eldöntenünk ki is az erősebb és ki is jártatja a száját. És nem vagyok szörnyeteg.
Battyogok ki a vélhetően ledöbbent páros mellett.

Nem túlozna, ha azt mondaná, hogy fordul vele egyet a világ, mikor a férfi közli, hogy milyen rokonságot feltételez legalább a kisfiú, de talán ő maga is. Megtántorodik és hátrébb lép, figyelve a másik arcára kiülő, elégedett mosolyt, amit más esetben biztosan megpróbálna letörölni frusztráltságából fakadóan, most sokkal jobban el van foglalva azzal, hogy felfogja az elhangzottakat. Már nyelvén a válasz, hogy közölje, neki volt egy gyereke, akit elvettek és semmit sem tud róla, de nem kettő, végül lenyeli, még mindig félve és bizonytalankodva nézve rá. Ez egyébként sem az ő dolguk, és ha el is árulná nekik, akkor sem akarná a lovat adni alájuk, hogy valamelyikük lehet. Még talán az idősebbik esetleg... De a fiú túl fiatal ahhoz, hogy valóban a sajátjának higgye, hiába szeretné.
Ránéz, és szinte megreszket a gondolattól, hogy a sajátját is láthatná így, felcseperedve, de még valahol gyerekként, egy keserédes mosoly aztán az arcára kúszik ennek elképzelésére. Szerette volna látni, ahogy így megnő, ahogy megtanul járni és beszélni, ahogy elkezdi használni a talán neki is megadatott képességeket, szerette volna tanítani, a kezét fogva kísérni addig, ameddig kell, utána pedig távolról figyelve őt, őrző angyalként vigyázva rá, mindennek az örömét viszont már a kezdetek kezdetén elvették tőle. Ez visszarázza némileg a valóságba, és keserű beletörődéssel fordul a férfi felé.
- Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy egy kétgyerekes anya legyek, nem gondolod? – érdeklődik, noha ha tőle függ, akkor már biztosan több gyereknek adna elalvás előtt búcsúpuszit, és bár a lehetőségei kezdenek megnyílni erre, nem sietheti el semmiképpen sem, hiába biztos a Viridiellel közös jövőjében és hiába merült már fel bennük a családalapítás gondolata. Hagyni kell ennek időt, mert nem akar a lelkes siettetés csapdájába esni.
A férfi veszi a bátorságot, hogy a kezét az arcához emelje, de ellép előle, mielőtt megcirógathatná a bőrét. Azért annyira nincsenek jóban, és nem érdekli, hogy mire kíváncsi, idegenként tartsa meg a távolságot, ellenszenves tekintetével pedig igyekszik továbbítani a félvérnek tűnő vörösnek ezeket a gondolatait. A férfi, jóformán kosarat kapva, egy vállvonással leengedi a kezét, és a mosolya még mindig nem tűnik el az arcáról; ha le is hervadt meglepetésében egy pillanatra, rögtön visszaszökik.
- Egy elf elég sokáig él ahhoz, hogy a korát ne lehessen könnyedén megmondani. Fiatalnak tűnsz, de biztosan több vagy, mint amit elsőre rávágnék – jegyzi meg végül, amiben bár igaza van, nem akar semmit sem reagálni rá. Sőt, inkább menne tovább, mert egyre kényelmetlenebbül érzi magát, egyre kevésbé tudva hová tenni a viselkedését ennek a férfinak.
- Esetleg akkor mehetünk már? – érdeklődik kissé türelmetlenül.
- Persze – bólint egyet. – Öcsi, te maradsz itt? – fordul a testvére felé, aki bólint egyet, majd leül az ágyra. Egy pillantást vet rá, és elég megviseltnek tűnik az éjszakázás miatt, így vélhetően aludni fog néhány órát minimum, hogy képes legyen folytatni a napi tevékenységeket. Valahol azért jólesik neki, hogy így foglalkozik vele, még ha meg is van a maga indoka rá, a kellemes melegséget nem tudja kizárni a mellkasából.
A férfi elindul, ő pedig követi, és még hallja, ahogy odabenn a fiú kényelmesen elhelyezkedik.
- Gondolom, mondanom sem kell, hogy óvatosan közlekedj, kicsit magasan vagyunk – fordítja tekintetét felé a válla felett, és mikor odébb lép, hogy széles hátától és magas alkatától láthasson, lenyűgözve szemlél meg minden egyes rejtett épületet, ami kikandikál egy-egy lombkoronából alig láthatóan. A földön bőrsátrak mindenfelé, bár ezek közül is rengeteg olyan van, amiket körülölelnek a növények, rejtve maradva a gyakorlatlan szemlélők elől. Gyerekzsibongást hall pár irányból, halk csevegést a környékről – biztosan a lombkoronák közt is megbújnak néhányan, talán tanácskoznak, de erre nem venne mérget. Elképesztő mennyiségű kötél és fából készült eszközök, deszkák, ládák, egy komplett, rejtett szervezet és egység az, ami ebből az egészből sugárzik, majd mikor megpillantja a nagy testeket, melyek komótosan mozognak vagy a napfényben henteregnek, ismét kifut a fejéből a vér. Csíkos állatok, amik a tigrisre emlékeztetik őt, de náluk jóval nagyobbak, nem beszélve a különös kinövéseikről, amik fejüket és nyakukat gazdagítják, következőnek meg, amit észrevesz, az ezt a faluszerű helyet körbevevő, fatörzsekből faragott, hegyes végű kerítésféleség. Egy erődítménynek tűnik ez a helyszín annak láttán, pedig bizonyára csak védekezéshez kell, ráadásul még őrszemeknek kialakított helyek is vannak nyilakkal felszerelve, már amit még képes kivenni olyan magasból. Történetesen egy elképesztően megnőtt fának a lombjában találja magát, és bár ez nem szokatlan az awyrisi buja környezet miatt, valahol mégis fura.
- Csak a hölgy után – hallja a férfi hangját, amint egy mozdulattal egy fából összetákolt félbodozszerűségre mutat. Fülkének túlzás lenne mondani, van egy stabilnak látszó talapzata és néhány korlátként funkciónáló deszka, és bár mindez bizonytalanná teszi, más lehetősége továbbra sincsen, legalábbis az ittlakót elnézve. Vet rá egy gyanakvó pillantást, aztán elindul, hogy beszálljon ebbe a furcsa eszközbe, nem kívánva az erejét használni addig, amíg nem kell, ugyanis itt bárki rátámadhat azt feltételezve róla, fenyegető szándékok vezetik. Egyelőre nem tudja, meddig mehet el és mit csinálhat, és ameddig Viridielékről sem tud semmit, inkább teszi azt, amit mondanak neki. Nem akarja egy butának vélt cselekedete miatt ellehetetleníteni, hogy lássa párját.
- A... testvéred néma? – érdeklődik váratlanul, míg átlépi a korlátot, a hálószerű kötél alatt találva magát, aminek összesodort vége a férfi kezében feszül.
- Igen, soha egy szó el nem hagyta a száját – válaszol vidáman, ami némi furcsállást vált ki belőle, de sokáig nem vizsgálhatja a vonásait válaszok keresésével, mivel finomat lök egyet a faeszközön, hogy így már a levegőben függjön, és elkezdi leengedni őt alsóbb szintekre. Nagyon nem mozgolódik, sejtve, hogy az csak több erőfeszítésébe kerülne, noha sokat bizonyára nem változtatna az ő súlyát figyelembe véve. Végig nézelődik, keresve újabb és újabb érdekességeket, észrevéve pár állatot, amik megbújnak a levelek közt, és ahogy egyre közeledik a talaj felé, egyre inkább érzi a gyomrában a görcsöt a hatalmas macskalények láttán. Szó nincs arról, hogy ne szeretné őket már csupán a látványuk miatt, de érzi, hogy valami nem működne velük, ami némi aggodalomra ad okot. Ezt ugyanakkor megpróbálja lenyelni, tudva, hogy nagyon érzékenyen reagálnak a hangulatokra, főleg a félelemre, szóval mély levegő be, aztán ki, be, végül ki...
Koppanás. Egészen óvatosan érkezik le, ami teljesen meglepi őt, és már ki is mászik a helyéről, rögtön a fatörzshöz simulva, de fel-felpillantva, hogy kísérője miként és hogyan érkezik. Ahogy elnézi, a másik nemes egyszerűséggel kikötötte a kötelet, és lemászik rajta, sokkal gyorsabban érkezve le, mint ő, bár a belső rágódása miatt kicsit többnek tűnik mégis. Energikusan ugrik le kényelmes magasságból, kissé megmasszírozza és megdörzsölgeti a tenyerét, az ujjait megmozgatja, aztán kérdőn pillant rá.
- Mehetünk? - érdeklődik, majd int egyet, hogy kövesse. A séta kínos csendben zajlik, bár a férfit láthatóan nem zavarja a némaság. Néha biccent valakinek, aki hasonlóan állati bőrökbe öltözött, egyik-másik színes tollakkal díszített, és ha nem beszélt volna hozzá a férfi úgy, ahogy, határozottan érezné az elmaradott civilizáltságot, ami a természetközeliséget előtérbe szorítja. Nem tudná megmondani ugyanakkor, mennyire szívesen élne itt, mert annak ellenére, hogy egy szem erdeit nem lát itt, lehetnek ugyanolyan összhangban, mint a fajuk, csupán mágia nélkül.
A férfi hirtelen áll meg, ő pedig nekiütközik a hátának, és hátrálva pár lépést, pillanatnyi riadtsággal tekint fel rá.
- Mi van? - kérdezi mogorván, mikor a szórakozott vonások nem tűnnek el az idegen arcáról, egyáltalán nem értékelve ravaszdi tekintetét és sunyi mosolyát.
- Ó, semmi, csak megjöttünk - mutat a sátorra.

//Mesélői//

Hát Viridiel keményen megkapja, annyira feldühödik a vörös tincs láttán és annak az egyetlen szónak a hallatán, és Nadiyát kicsit sem hatja meg a dühös, valahol talán kétségbeesett követelőzésed. Keményen vágja először a bordáid közé a fegyverét, utána az arcod kerül sorra csupán azért, mert képtelen vagy nyugodtan kezelni mindezt – érthetően -, ám az amazonnő jelenleg nem az empátiájáról lesz híres a körötökben. Némi elégedettséggel konstatálja, hogy a második ütésre elhallgatsz és kábán bámulsz magad elé, így a figyelme további részét Ericnek szenteli, a fiú pedig még mindig meg se moccan. Van ott és bámul, teljes mértékben hozzászokva rokona ezen viselkedéséhez, csak néha egy mély lélegzettel reagál bamba képpel.
Amint Eric is közli, hogy Lasht nem ártana idehozatni, Nadiya elégedetlenül morran fel, de nem szól. Láthatóan továbbra sincs szándékában idehívatni valakit, akit az elhangzottak alapján már maguk közé vettek számotokra valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva. Mindeközben Viridiel némileg magához tér, és ha Eric figyelmeztetése ellenére is megpróbálja a képességeit használni, akkor bizony Erichez hasonlóan belülről égető érzést tapasztalhat a sikertelenséggel együtt. Nem túl erőset, de kellő figyelmeztetés ez ahhoz, hogy ne próbálkozz huzamosabb ideig a varázslatok előhívásával, mert könnyedén eldurvulhat, ha többször ugrasz neki bármilyen képességnek közvetlenül egymás után, ráadásul hatástalanul.
A főnök beléptével Nadiya elégedetlensége fokozódik, és mikor a csók kérésére kerül sor, a nő csak egy pillantást vet rá figyelmeztetőleg, hogy jobban jár, ha befogja, különben kaphat többet is. Kicsit macerás Eric szabadulása, Nadiya viszont pont elcsípi, amint a kötelek lehullnak tagjaidról, elfojtottan morogva valamit, vélhetően káromkodva, utána a tollasra üvölt, mintha most hordaná le őt egy rossz ötlete miatt, végül a félvér felé szegezi a lándzsáját, hogy egy lépést se tovább. Nincs lehetősége így az idősebb fickóhoz menni - aki egyébként teljesen ledöbbent attól, hogy kiszabadultál a sráccal együtt -, különben a nő gyomron vág a fanyéllel hosszában, és ha meg is állítod ezt, odarántva a karodat, a következő mozzanata nem épp kímélő módon a lábak közt talál meg annak reményében, hogy összerogysz a fájdalomtól. Nem úgy tűnik, mintha a nyugodt viselkedésed hatására meg akarná kockáztatni a szabadon garázdálkodásodat azok után, amiket tőled látott az erdőben. Akármelyik módon is, de amint kénytelen leszel valamelyik kegyetlen csapás után leengedni egy pillanatra a védelmed, nem kell sok, hogy a térdhajlatodba ütve térdre kényszerítsen, majd taszítva egyet rajtad a földön heverj, súlyos lábbal a hátadon. A könnycsepp meg értelemszerűen nem működik, mivel mágikus képesség, így ha meg is kísérled valamelyik pillanatban a korábban tapasztaltak után, akkor ugyanazt az égetést érezheted belülről, mint az előbb is.
Újabb társalgás hallatszódik Nadiya lassan szokásossá váló elégedetlenségével és a fickó némileg nyugodtabb magyarázásával, aztán valaki félrehajtja a sátor bejáratát. Szinte ragyog, olyan boldogság terül szét az arcán, amint kibújik a tollas fickó mögül.
- Ejj, micsoda műsor! Nadiya, hozzád mindig élvezet benézni! - tapsol vigyorogva, a haja lángvörös, a tekintete zölden csillog, a fizikuma erős, a kiállása magabiztos, és nagyjából az emberek átlagmagasságával bír, de kikandikál a hegyes füle. A vonásai hasonlítanak az elfek lágyságára, mégis megvan benne az emberi durvaság és keménység, és a testfelépítése is inkább hasonlít egy katonának való emberére. Rajta sincs sokkal több gönc, mint Nadiya öccsén, a haja kócos és tele van ágakkal, levelekkel, néhol egy-egy fonat, aminek végén apró fémkarika díszeleg. Nála nincs fegyver a többiekkel ellentétben.
Amint a tollas férfi rápillant meglepetten, barátiasan meglapogatja, azzal maga mögé fordul.
- Kicsit zsúfoltan vagyunk, de amilyen pöttöm vagy, biztos elférsz köztünk - magyarázza valakinek vidáman. - A zaklatód teljes épségben üldögél - teszi még hozzá, és a két férfi közt előbújik a keresett erdei, félve nézve át köztük, de amint meglátja az elétárulkodó jelenetet, elsápad. Azt se tudja, kihez rohanjon oda előbb: Ericről lökje le azt a nőt vagy Viridielt menjen megnézni, de a sunyi mosolyú vörös meglöki őt a hátánál Viridiel irányába.
- Őt kerested, nem? - kérdezi. - Nem tudom, mi közöd van a másikhoz, de azt hiszem, ő Nadiya játszópajtija lesz - teszi karba a kezét továbbra is vidáman.

Eric (Robert)

A helyzet koránt sem tökéletes sőt elég pocsék. Egyrészt mert nyújtózás közben támad az alattomos nőszemély, és nem is rosszul. Az első támadása elől még kitáncolok, de ezzel a vélhetően eredeti támadásába lépek bele ami lássuk be pöppet alattomos és kegyetlen. A könnyeim most sokkal intenzívebben folynak, hisz a lábammal ellentétben itt elég érzékeny részt támadtak sikerrel. Térdre esek, és ha belehalok se engedem hogy kinyújtóztasson a padlón. A férfiúi büszkeségnek annyi de a fájdalmat nem fogom még tovább növelni holmi kiegyenesedéssel. A térdemre mért ütése nos félre megy pontosabban ez már az alkaromon csattan, hisz a fejem mégse csapja le amíg más fájdalmaim vannak. Ez se volt épp jó ötlet de most két helyen fájok. A taszítást kösz kihagyom pláne a hasalós részt, szóval hasalás helyett oldalra fekszem. Fütyülök a mesélő és a kis hölgy terveire jó érzésű ember ilyenkor oldalra hever. Ahogy én is ezt szóvá is teszem.
-Rugdoshatsz ezer évig is addig amíg el nem múlik a fájdalom eszemben sincs hasalni te család ölő nőszemély. Csókról volt szó nem népirtásról.-nyögöm be. Ekkor egy vidám hang üti meg a fülem és 3 ember lépteit hallom. Valószínű ő a falú humor heroldja de perpill sírni van kedvem. Az egyik Lash mint kiderül, a zaklató meg Viri lesz.
-Nem mintha véleményezhetnéd a jövendőbelijét és te ki a halál vagy? És nem ül hanem kómázik mivel ez a bakancsos népirtó fejbe vágta.
Erre tuti megtapos kicsit de az legyen a legkisebb bajom nem izgat.
- Még hogy játszó pajti jó hogy nem kasztrált mindjárt ech jegelte a hozzá állásom erősen.

Tudom, hogy nem ártana a fejemet is használni, mert kötözött sonkaként és megtapasztalva, hogy az amazon milyen kemény tud lenni, semmi logika nincs benne, hogy követelőzök és megpróbálom elszaggatni a köteleket, amint meghallom, hogy Lash is a kezükben van. De látnom kell! Tudnom kell, hogy jól van!
Az utolsó reményem, hogy átváltozom farkas alakomba és nem értem, hogy miért mondja azt Eric, amit mond és milyen macskáról beszél, meg méregről.
Persze Eric sosem látta még a másik formámat, lehet, hogy csak tippelt, de ezen most egyáltalán nem gondolkodom, mert mindennél jobban ki akarok szabadulni.
Ez ösztönösen dolgozik bennem, annak ellenére, hogy a fejemre kapott ütéstől még mindig kóválygok.
Ám, ahogy a mágiámhoz fordulok, úgy érzem, mintha tűz futna végig az ereimben. A fájdalom csak pillanatokig tart, de igen intenzív, mire harmadszor megpróbálkozom ezzel az ajkamba kell, hogy harapjak, hogy ne kiáltsak fel. Nem kell, hogy mindenki tudja, mivel kísérletezgetem.
És bár igaza volt lökött társamnak a mágia használattal kapcsolatosan, azért felstrigulázom neki azt a borotválással fenyegetést egy későbbi revans erejéig. Ha lesz később.
Mivel kezd eldurvulni a helyzet közvetlenül azután, hogy Eric valahogy elszabadult és az amazon egyáltalán nem díjazta a pajtáskodó beszédét, amit mi már az út során kezdtünk megszokni, de itt nem vették olyan humorosan, aminek az eddig is jól forgatott lándzsanyéllal ad hangot.
Igyekszem valahogy arra csavarodni, hogy lássam mire megy, de azt hiszem sem a hely, sem a társaság nem partner ahhoz, hogy sokáig kitartson, pedig mindenki elhiheti, hogy a jó öreg Eric-nek drukkolok.
Minden esetre mindenki ledermedve nézi, ahogy a keménykezű fogvatartónk letámadja és rövid úton leamortizálja a családi ékszereit, amire bajtársiasan és együttérzően összeszorítom a lábam és felszisszenek. Ez fájhatott.
Aztán még csattan egy ütés valahol rajta és már ismét a földön fekszik. Talán Nadiya nem is érné be ennyivel, mert Eric továbbra is mintha csak kihívná maga ellen a sorsot, hogy cukkolja, ám újabb látogató érkezik a sátorba, még hozzá olyan vidáman, mintha csak valami mulatságba toppanna.
Hát mulatság az van, csak épp nézőpont kérdése, én éppen nem élvezem annyira.
Viszont az tény, hogy a kinézete alaposan meghökkent és még a sátor keringése is megáll velem egy pillanatra.
- Ez.....nem....lehetséges..... - meredek rá, hiszen pont olyan, pont úgy néz ki, mint, ahogy elképzelném kedvesem gyermekét, már persze, ha a kort nem veszem számításba, mert az talán nem stimmel, de minden más......
Kábán nézem végig, ahogy meglapogatják régi barátként egymást a tollassal és aztán felém mutatva valamit hadovál, valami zaklatóról, de kerekre tágulnak a szemeim, ahogy meglátom ki lép be és tűnik fel mögülük és egy megkönnyebbül sóhaj hagyja el az ajkaimat.
- Hála Természet Anyának! Lash, szerelmem, nincs semmi bajod? Nem bántottak?
Egyelőre minden más a figyelmemen kívül reked, csak őt látom, csak ő számít nekem, az arcomra üdvözült mosoly kúszik, nem számít, hogy kötél szorít le és itt ott vérzek és fájok.
- Bocsáss meg nekem..... - suttogom. - Muszáj volt....

Izgul és fél, hogy mit fog odabenn találni, türelmetlenül nézve a sátor bejáratára, finoman ökölbe szorított kézzel. Igyekszik megemberelni magát és kellő bátorságot összeszedni, hogy képes legyen belépni, de kísérője megelőzi, és ő veszi át ismételten a vezetés szerepét, elsőként lépve be a sátorba, míg ő továbbra is bizonytalanul álldogál. Körbenézve a hatalmasra nőtt tigrisek látványa még mindig nem nyugtatja meg, az meg főleg nem, ami kihallatszódik a odabentről. Gyanakodva és félve figyeli a bejáratot, ahol még látja a vörös hátát és valaki másét mellette, és mikor a férfi beinvitálja a sátorba, összehúzódva lépeget be, odabenn átszuszakolva magát a két férfialak közt, de határozottan retteg még a biztató szavak ellenére is, hogy mi történhetett Viridiellel.
Tekintetét a földről lassan megemeli a földön heverő Eric irányába és az összekötözött párja felé, és mozdul, megtesz egy lépést, de rögtön meg is torpan a félvér mellett álldogáló lándzsás nő kemény pillantásától. Egyáltalán nem mer lókötő társukhoz odamenni, illetve a mellette lévő vörös is inkább azt javasolja, hogy kedvesét pátyolgassa, ha már Eric foglaltnak bizonyul, az amazonnő, ha jól hallotta, Nadiya, meg látványra nem kifejezetten rajongana az ötletért, ha a közelébe menne. Egyáltalán nem szórakoztatja a gondolat, bármilyen humorosan is fogalmazódik meg benne, a lökés hatására pedig azonnal szedi csupasz lábait Viridielhez, aggodalmasan térdelve le elé. Rögtön a karjába zárja pár pillanat erejéig szorosan és féltőn, amint elhangzik a kérdés, fúrva fejét a nyakába, kétségbeesetten keresve közelségében a nyugalmat és biztonságot.
- Jól vagyok, nincs semmi bajom – magyarázza halkan. – Nem bántottak egyáltalán, szinte aznnal kísértek ide - távolodik el tőle egy megkönnyebbült mosollyal, aztán alaposan megnézi, mit műveltek vele. Finoman hozzáér az állához, és annál fogva fordítja a fejét, már ha engedi, végignézve elvert, vérző arcán, majd a másik oldalán végigsimít rajta puhán és jóval nyugodtabban. Ezt könnyedén meg tudja gyógyítani, csak nem itt és nem most. Fájdalmasan, de már jóval békésebben figyeli Viridiel vonásait, ám mikor elhangzik bocsánatkérése, értetlenül ráncolja a homlokát és a szemöldökét egyaránt.
- Mire gondolsz, Viridiel? – kérdezi halkan és zavarodottan, aztán óvatosan hátrapillant a válla felett, hogy a vörösre szegezze tekintetét gyanakvón és félve, majd vissza Viridielre. Mégis igaz lenne az, amit az ittlakó félvér mondott? Viridiel valóban bántotta volna? Badarság, soha nem tenne ilyet, de akkor mégis miért kérne bocsánatot?
- Nem tehetsz róla, az... az umberduk biztosan kimerített, mire ők jöttek... – keres magyarázatot, noha ő maga sem emlékszik rá, hogy pontosan mi történt. Zavaros, az utolsó tiszta emlékképébe kapaszkodik csupán, a többit, ami utána történt, pedig egy rossz álom részesének könyveli el. - Nem... nem bántottál, ugye? - kérdezi halkan némi szünet után, remegő hangon, nem akarva elhinni, hogy esetleg ez tényleg megtörtént annak ellenére, hogy nem emlékszik rá, közben a homlokán simítva végig, onnan az ezüstös fürtökbe túrva lágyan, ezzel igyekezve biztosítani, hogy hisz párjában, bármit is mondjon bármilyen indokkal.

//Mesélői//

Talán már meg sem lepődtök, mikor Nadiya ismét elégedetlenül morran fel, bosszúsan magasodva Eric fölé, ám kellő fájdalmat látva most nem nyúl hozzá, de tekintetét végig rajta tartja, ha esetleg próbálkozna valamivel.
A betoppanó vörös félvér nem veszi észre Viridiel döbbenetét, teljesen el van foglalva a Nadiya és Eric nyújtotta látvánnyal, ami sziporkázó elégedettséggel tölti el valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva. Lehet, neki is volt szerencséje tapasztalni a mogyorózást, és most örül, hogy nem rajta csattan?
- Jövendőbeli? Ő? Ilyen körülmények közt? – ugrik fel a szemöldöke meglepetten, aztán Viridielre pillant hitetlenül. – Szerelmed? – vakarja meg a tarkóját a másik szó elhangoztával, majd visszanéz Ericre zavarodott ábrázattal, végül visszakúszik arcára a mosoly. Nem sokáig gondolkodott ezen az egészen, vélhetően teljesen elfogadta a tényt. – Jómagam Salarynn vagyok, a Nysiyben hagyott félelf, szolgálatodra egészen addig, amíg nem Nadiya van a környezetedben – hangzik második kérdésedre a mókás hangvételű válasz némi késlekedéssel, Eric utolsó megjegyzésére pedig a torkán érezheti a lándzsa hegyét, és ha felpillant a tulajdonosára, az eddig is igencsak haragos Nadiyát láthatja ismét szikrázó szemekkel.
- Nadiya már csak ilyen, fagyos a szíve, mint Zevadar hegyei – vonja meg Salarynn a vállát, és amint Nadiyára vezeti a pillantását, a nő, ha tekintettel tudna ölni, már a vörös félvért is cipelni lehetne a temetőbe. Salarynn folytatja az idegőrlő mosolygást az egyértelmű fenyegetés ellenére is, ami akkor sem tűnik el, mikor Lash kétkedőn pillant felé. Tehetetlenül széttárja a karját amolyan „én megmondtam” arckifejezéssel, és míg ők megbeszélik a saját bajukat, addig Salarynn türelmesen várakozik, figyelve Lasht. Ha elkapja egyszer-egyszer Viridiel pillantását – már ha ránéz -, akkor egy szélesebb vigyorral reagál rá, egyébiránt még nem avatkozik bele a páros csevegésébe, kivárja, amíg kitárgyalják a dolgokat.
Eközben a tollas fickó megszólítja Nadiyát, aki elégedetlenül hátrál némi hezitálás után, szerencsétlenségetekre azonban még nem hagyja el a helyszínt, annyira magasra nem ment az ingerültsége, hogy így tegyen. A papagájszerű alak aztán odasétál Erichez, lerakja mellé a bőrszütyőjét, és ha lehetősége van rá, akkor az abból elővett bőrszíjat a seb fölé helyezi, rászorítva azt. Utána lelötyköli vízzel, majd némileg megtisztítja a sebet az itteni körülményekhez mérten a legtisztább ruhadarabbal, végül egy kisebb befőttesüvegnek kinéző tartályból egy elképesztően fura szagú, talán büdösnek nevezhető kenőcsöt ken a sebedre óvatosan. Ha jelenleg nem is nagyon érzed a hűsítő hatását a koronaékszered fájdalmai miatt, biztos lehetsz benne, hogy ez segíteni fogja a gyógyulásod, már ha közben nem utasítod el. Ez után a fiú felé fordul, magyaráz neki valamit, a srác pedig komótosan megindul kifele, vállán pattogtatva a fegyvere nyelét minden lépésnél. A tollas figura utána Erichez fordul ismét, mellette üldögélve egy darabig, Nadiya pedig látványosan feszeng, kifehéredett ujjaival szorongatva a fegyverét.

Eric (Robert)

A fájdalom viszonylag hamar enyhül de ezt nem kötöm az orrára egyiknek sem. A fecsegő félelf kicsit meglepődik Viri pozícióján de ideje jó kis játékot játszani.
-Igen ő -ülök seggre felhúzott térdel továbbra is kerülve a hülyeséget.-Ami vicces kb egy éven belül megejtik az esküvőt is, hisz a gyereken már túl vannak. Mielött le esne az állad igen ezüst haj a gyerek apja. De ezt a témát kerüljük Lash miatt.
A bemutatkozása se lep meg Nadiyara nézek és elvigyorodom ő kinyírna de ez van.
-Félelf? és ebben egészen biztos vagy? Vagy csak eldöntötted hogy az vagy? Mert ha tippelnem kéne a két szülőd eléggé elfesre sikeredett bár nem az én gondom.
Az amazon emlegetésre elvörösödik és szorítja a fegyverét de ettől nem lesz kevésbé érdekes.
-Nem hiszem hogy jeges lenne hisz csak tombol benne a tűz, de az is lehet hogy eddig nem akadt olyanra aki érdekelné.-teszem közszemlére az eddig se rejtett hasizmokat és kidolgozott felsőtestet, had vörösödjön vagy durvuljon és közben én is mosolygok mint ha otthon lennék.
-Viszont ami tény egy gyermek haldoklik és nincs időnk nálatok vendégeskedni mi mennénk is ha visszakapnánk a holminkat az sokat dobna a dolgon.
Közben az öreg a lábamon matat, nem sok férfi úszta meg pofon nélkül a dolgot max akkor amikor a drága nejem rabosított. de ott türelmes voltam és pár évvel később kinyírtam a delikvenst. Most csak érdeklődve nézem mit ügyködik a combomon a kenőcs bűze nem lep meg van nekem is olyan amit jobb híján szaglás képteleneknek ajánlok de mindegy is. Beköti a sebem és bámul közbe én is vissza bámulok rá.

A megkönnyebbülés hatalmas, ahogy látom magam előtt a sértetlen kedvesemet, aki aggódva guggo le hozzám. Próbálom elhúzni a fejem, amikor a sérüléseimet vizsgálja, mert nem akarom, hogy most ezzel foglalkozzon, nem olyan vészes, még ha érzékeny is még.
- Borzasztóan örülök. - hunytam le a szemem egy pillanatra, hogy visszafogjam az áruló csillogást, főleg, hogy nem voltunk egyedül és a gyengeség látszatát is kerülni szerettem volna. - Bármit vállaltam volna, csak, hogy te jól legyél. - suttogtam úgy, hogy remélhetőleg csak ő hallotta, miközben ügyet sem vetettem a közbeszólásokra, melyek a köztünk lévő kapcsolat mibenlétét kérdőjelezték meg.
Nagyon feszített a kérdés, hogy vajon a vörös hajú srác ki is lehet, de egyelőre jobban izgatott, hogy megosszam Lash-sal a bűntudatomat, bár láthatóan neki nem volt tudomása róla, mi volt akkor, amikor utoljára láttuk egymást.
Egy pillanatra felötlött bennem, hogy talán jobb lenne ezt máskor, nyugodtabb körülmények között megtárgyalni, de azt sem szerettem volna, ha más szájából és valószínűleg egészen másként tálalva tudja meg. Mindenesetre nem volt könnyű miközben több pár szem fürkésző tekintetébe vonva kellett vallomást tennem.
- Lash....... - suttogtam megtörten, hiszen most már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek, amit akkor tettem....., - nem tudtalak........megállítani.....megőrjített az a ....méreg.......rettegésedben kárt okozhattál.....magadban......csak .....csak azt akartam, hogy......elájulj, hogy mire magadhoz térsz, már túl legyél rajta. - a végét már szinte hadartam és nem mertem a szemébe nézni.
Hallottam, hogy Eric ad valami választ, valószínűleg egy kérdésre helyettem adja meg a választ és megütötte a fülemet, hogy egy közös gyerekről beszél, amire csak egy bánatos fintor futott keresztül az arcomon, hiszen egyrészt ez nem volt igaz, másrészt lehet sosem lesz rá lehetőségem, mert lehet Lash most ábrándult ki belőlem végképp.
A vörös hajú fiú bemutatkozása azonban megdobogtatta a szívemet, annak ellenére, hogy továbbra sem gondoltam volna, hogy ő lehet szerelmem elveszett utódja, ahhoz túl idős volt, de ezek az egybeesések, valahogy fura volt az egész, ennyi minden nem lehet véletlen........
Félelf, itt hagyták Nysiyben és kiköpött mása Lash-nak..........Ha fiatalabb lenne, minden stimmelne......
Nem tudom Eric honnan vette az erőt arra, hogy továbbra is Nadiya idegein táncoljon, mivel eddig is megitta az árát és míg nekem ott volt motívációnak a szerelmem féltése, neki ez olyan volt, mintha még a fájdalmat is élvezte volna. De hát tudtuk eddig is, hogy nem az a normális fajta....
~ Eric! Kérlek, ne tetézd! Ha Lashnak a nagy szád miatt baja esik, ígérem neked, hogy még a pokolból is utánad megyek és életed végéig kísértelek! ~
Az emlegetett amazon tekintetével be lehetett volna fagyazstani egy kisebb tavat és ezt a pillantást most még csak nem is nekünk, hanem a fiúnak, aztán az Eric lábát gyógyítgató tollasnak szánja. Hát, ha rajta múlik, akkor mi nem nagyon megyünk ki ebből a sátorból élve, vagy minimum egy két testrészünk nélkül.
Természet Anya kegyeltje azonban nem zavartatja magát, de legalább most nem Nadiya-t cukkolja, hanem a feladatunk érzelmebbekben gazdagabb részére helyezi a hangsúlyt......a maga stílusában persze.
- Nem tudom miért fogtatok el minket, nem akartunk bajt keverni, ahogy már az elején is mondtuk, csak egy gyógynövényért jöttünk egy kislánynak. - bólintottam és a tollas szemébe néztem, aki talán a legnyugodtabb volt és így legalább továbbra sem kellett Lash-ra néznem.
A kölyök közben a tollas kérésére megint eltűnt és csak remélhettem, hogy ez egyszer valami jó is történik, ha visszatér.
~ Nem müködik a mágiám. ~ küldtem azonban kedvesem felé egy üzenetet, mikor rádöbbentem, hogy ha nem tudja, akkor talán veszélybe kerülhez, talán valami jóvá tehetek vele szemben ezzel.

Egy ideig próbálkozik az alapos vizsgálódással, de Viridiel minduntalan megnehezíti a dolgát. Ez a néhányadik alkalomra egy mosolyt csal az arcára, az utána levőknél pedig önkéntelen szórakozottsággal és boldogsággal jegyzi meg:
- Na, ne makacskodj! – próbál fogást találni rajta, ami nem fájdalmas, de megállíthatja párját a fészkelődésben, közben némileg fülelve a háttérben zajló beszélgetésre, még ha nem is sok tudatosodik belőle, amíg meggyőződik, Viridielnek semmi komoly bántódása nem esett. A vidám mosolya következő szavaira meghatottá válik, miközben cirógatja kedvese sebmentes orcáját.
- De azért vigyázz magadra, még mindig nem akarom, hogy miattam sérülj meg – cirógatja finoman ép vonásait, és az egymásra találás örömét felváltja az aggodalom és nyugtalanság. Láthatóan nincs elragadtatva attól, hogy valamit titkolnak előle, és a kérdő, gyanakvással teli pillantásra való reakció a félvértől ugyancsak nem valami bizalomgerjesztő. Még mindig nem akarja elhinni, hogy valami olyan történt, aminek egyáltalán nem volt tudatában, noha ő maga is tisztában van azzal, hogy a képzet és a valóság közt egy bizonyos pontban teljesen eltűnt a határ. Talán akkor történt a baj, akkor marta meg az a bizonyos ördögvirág, amihez még nem volt szerencséje egészen idáig.
Végig igyekszik támogatón nézni és érinteni, próbálja kifejezni, hogy nem haragszik rá, csak értetlen és zavarodott, mert hát hogyan is haragudhatna Viridielre bármi után? Annyi jót tett vele, annyi mindenre ügyel, hogy bármire is készüljön, nem lesz képes sem magára hagyni, sem haragudni rá, ráadásul az a bűntudat, ahogy végig beszél... Nem tudja, mégis miként szüntetheti meg, mert nem akarja így hallani őt, neki is fáj, és ő maga is egyre kétségbeesettebbé válik tehetetlenségében. Cirógatja az arcát, végigvezeti ujjait álla ívén, néhány tincset a füle mögé tűr, többet jelenleg nem igazán tehet addig, amíg be nem fejezi és el nem árul mindent, ami nyomasztja őt.
- Egy ördögvirág mérge, ugye? – kérdezi halkan az akadozó szavak közé beékelve, sejtve, hogy igenlő választ fog kapni. Lassan azok a rémképek is kristályosodnak, és saját elborzadására egyre inkább képes felfogni, hogy bizonyára az alak, akit látott üldözőjéül, az maga Viridiel volt, később pedig a bordélyházas alak is kedvese volt, akárcsak a sötételf. Nem teljesen emlékszik, hogy miket mondhatott akkor vagy mit kiabált, de nem is akar teljes mértékben belegondolni, mert már így is sejti, hogy a férfi majd megőrülhetett az aggodalomtól és tehetetlenségtől, a ténytől, hogy nem ismer rá. Nem is tudná megmondani, ő miként kezelte volna... Keserűvé válnak a vonásai, hiszen bár akaratlanul és anélkül, hogy bárminemű tudatában lett volna a cselekedeteinek, de bántotta Viridielt.
Mikor párja a végére ér, a tarkójánál túr bele az ezüstös fürtökbe, úgy igyekezve finoman tolni maga felé a férfi fejét. Térdére emelkedik a sarkairól, hogy könnyedén elérje párja homlokát, ahova egy gyengéd puszit nyom, aztán arcának sebmentes felére is ad egyet, majd az ajkaira is, ha Viridiel nem húzódik el vagy a bűntudatától vezetve, vagy valami egészen más indok miatt.
- Csak jót akartál, Viridiel – dönti homlokát az övének behunyt szemekkel, meleg szeretettel simogatva a férfi fejét és tarkóját. – Tudom, hogy csak jót akartál, nincs semmi baj. Szeretlek, és ezen nem fog változtatni semmi – biztosítja egy halvány mosollyal, majd mikor megüti a fülét a gyerek téma, kinyitja a szemét, hogy Ericre sandítson, aztán némi rosszkedvvel visszavezeti pillantását maga elé. Mostanra már nem annyira nagy dolog közölni a múlt eseményeit, attól még egy fájó pont marad, hogy azt a gyönyörű kincset soha nem láthatta és nevelhette, szólni azonban nem szól érte. Társuk, habár az úton elég sok furcsa, de nagyon is igaz dolgot mondott, ezúttal tévedett, de nem tartaná kizártnak, hogy csupán azért, mert a fájdalom összekuszálta a gondolatait és tudását, amiből egyébként is sok van.
A bűntudattal és keserű múltrágásból kirántja őt a kérlelés a szabadulásra, amibe nem tudja, beszálljon-e. Tisztában van azzal, hogy csak és kizárólag azért nem rabtárs, mert Salarynn öccse úgy döntött, nem akarja köztük tudni. Ha megtagadja ezt a kérést, akkor lehet, esélye sem lesz felderíteni annyira a környéket, mi több, talán ki is zárhatják teljesen azt, hogy időben elinduljanak, hogy Elist kigyógyítsák.
- A meggyógyítása érdekében merészkedtünk idáig – néz Salarynnra kérlelőn. – Legalább őket engedjétek szabadon, ha már nyílt titok, hogy engem itt akartok tartani – néz határozottan a vörös félvér szemeibe, és csak egy pillanattal később tudatosodik benne, mi csúszott ki a száján. Elsápad a gondolatra, hogy ez mit válthat ki Viridielből, de annyira természetesen jön a védelme, mások védelmezése, hogy ezt talán még akkor is kimondja, ha mindvégig tudatában van párja érzelmeivel.

//Mesélői//

Turbékék beszélgetését nem zavarnám meg, a figyelem egyébként is inkább Eric köré kezd fonódni. Néha egy-egy sanda pillantásával Salarynn Lasht veszi célba, egyébként biztos, hogy a harmadik keréké a figyelme többi része. Mosolyogva hallgatja a beszámolóját, néha bólint is hozzá, láthatóan élvezve a kommunikációt.
- Túl a gyereken? Ők? – mutat a párosra, aztán jóízűen felnevet. – Vicces fickó vagy, de ha engem kérdezel, nekik legfeljebb egy páréves csecsemőjük lehetne, viszont feltételezem, őt nem hagynák magára, mint egyesek. A kishölgy eddig túl törődőnek bizonyult ahhoz, hogy erre képes legyen, bár lehet, jelenleg csak a félelem miatt viselkedik így – nyomkodja a fülcimpáját, elgondolkodón bámulva a semmibe. - Ráadásul a zaklató is inkább tűnik ennyiből egy hősszerelmesnek, mint egy gyereknevelő pasasnak, de hogy ők ketten két évtizednél többet lettek volna együtt? – megvakarja az állát, amíg ezen a felvetésen tűnődik, aztán legyint egyet elvetőleg, és a beszélgetés folytatásával Salarynn közelebb lép hozzád, leguggolva eléd, könyékkel a térdein támaszkodva görnyedve előre. – Félelf biza! És ha ezzel az egésszel azt akarod sugallni, hogy az a kettő ott a két szülőm, szerintem erős tévedésben vagy – pillant Viridielre, megvizsgálva a vonásait, aztán vissza. – Szerinted van bármi hasonlóság közte és köztem? Azon kívül, hogy jómagam is egy becsületes férfiú vagyok ugyanazokkal a kellékekkel és szerszámokkal, ha Nadiya nem tette még tönkre – emeli meg az egyik karját, hogy továbbra is térdén könyököljön, de fejét kézfején támaszthassa, tündéri érdeklődéssel figyelve téged, Nadiya érdeklődési körét emlegetve meg önkéntelenül kinéz, mintha a sátor túloldalát láthatná annak ellenére is, hogy takarásban lenne. Elhúzza a száját, mutatóujjával kopogtat levegővel felfújt arcán, aztán Nadiyára néz, aki jóformán rávicsorog, hogy ne merészelje kimondani a gondolatait.
- Szerintem egyedül én tartozom az érdeklődési körébe - jelenik meg egy csintalan mosoly az arcán, és amint látja, hogy Nadiya támadásra emeli a fegyverét, rögtön hátrasiet több lépéssel is, a kijárat széléhez kerülve. - Ugyan már, nem kell ennyire titkolni, hogy szeretsz! Vagy azért mozdultál rá erre a vicces fickóra, mert lecserélnél rá? Ez elszomorít, mindjárt ki is sírom magam az öcsém vállán!
- Fogd be - vakkantja, azzal megragadja az egyik kezébe eső koponyát, amit a vörös felé hajít. Salarynn ezt elkapja, megnézi egy kicsit az állkapocs nélküli csontot, aztán a fejére helyezi egy boldog mosollyal a képén, miközben Nadiya duzzogva karba teszi a kezét, leülve az egyik doboz tetejére.
Ha Viridiel ösztönösen ahhoz a telepatikus üzenetváltáshoz nyúl, ami a kezdetek kezdete óta a birtokában áll, akkor némi fejfájást tapasztalhat, mintha nem csupán az üzenet, de ő maga is valamibe beleütközött volna. Ha a gyűrű által küldi meggondolásból, akkor Lash egy aggodalmas pillantást vet rád, de nem tud nagyon beszélgetni, mert a vörösfélvér válaszol a nyaggatásotokra. Salarynn arcáról eltűnik a mosoly, mikor a meneteleteket közlitek vele, vagy legalábbis ennek a kívánságát, és készséggel válaszol nektek.
- El kell szomorítsalak titeket, de az sem a papagáj, sem Nadiya, sem az én szavamra nem fog megtörténni, ugyanis nem mi döntjük el, mi lesz veletek. Én megszavaznám a maradásotokat, de az én véleményemet nagyban letojják, mivel állításuk szerint semmit se veszek komolyan, noha nem tudom, honnan szedik ezt a badarságot... - tart egy kis szünetet. - Mindenesetre jelenleg nemet kell mondjak, és bár nagyon örülök, hogy a kishölgy... - pillant jelentőségteljesen Lashre. -... szívesen maradna, még ha csereértékben is zajlana, nem a mi szavunk a mérvadó. És ha már úgyis szívesen maradnál velünk... - nyújtja a kezét a trió női tagja felé. - Szívesen körbevezetlek..., anya.

Eric (Robert)

A verés elmaradt ez érdekes de kezdünk egy kicsit sokan lenni a sátorban. Viridiel üzenetére csak egy sóhajtással reagálok jelezve hogy "jó jó majd vissza fogom magam" na meg egy frászt de ők perpill nincsenek szarban.
-Meglepő lenne mi ha 6 hónap múlva megszületne? Pont az esküvőjükre kb. A gond hogy pár információ róluk ködös de a tippem bejön szinte mindig. És ahogy a viselkedésed elnézem inkább hajazol rám mint bárki másra de azt tudom hogy nincs kapcsolatom Lashel ilyen téren. Igen Lash nem az az elhagyós típus bár engem se teme... izé ezt majd akkor amikor ők nincsenek ott-bökök duó felé.
-Nem hiszem hogy csak te, hisz immár félelfnek és bosszantó egyednek itt vagyok én is. De gyanítom a te marhaságaidat is rajtam veri le szóval nem olyan stabil az a célvonal.-ugrok előre ha mögöttem lesújtana a lándzsával.
-Az oké hogy nem ti döntötök de akkor ki vagy kik? Ugyanis annak a kettőnek pár hét múlva totál máshol van jelenése. Szóval kivel kell beszélnem hogy leléphessünk végre megmenteni egy kislány életét és végignézni hogy purcano... izé ez a korábbi téma. Szóval se Lash se Viridiel nem marad itt még ha fel is ajánlják akkor se, mivel totál máshol miattuk cseszek rá pár hét múlva szóval az fontos hogy ott legyenek adott időben. Ki az akivel beszélhetek?

El sem hiszem, amikor végül - befejezve nehéz vallomásomat - Lash nem hagyott itt engem, hanem feltérdelve elém magához húzott és aztán több csókot is kaptam tőle. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat és beledőltem az ölelésébe, behunyt szemmel döntve a homlokom a homlokához. Keze melegsége, ahogy a tarkómat simogatta, kellemes borzongással telített el és már nem törődtem azzal, hogy közben gúzsba vagyok kötve. A szerelmem nem haragudott rám, sőt még ő mentegetett engem! Ez igen, ez az én ....csajom!
- Én is szeretlek! - suttogom a fülébe, megfürdőzve az érzelmeiben.
Eric szavai a gyerekről láthatóan felvillanyozzák Salarynn-t, aki azonban egy szavát sem hiszi, de ez nem befolyásolja, hogy továbbra is tréfálkozzon.
Azért az egyáltalán nem szórakoztat, hogy nem nézi ki belőlem az apaságot, ezért mikor rám néz villogó tekintettel viszonoztam, de ő most inkább Eric-re koncentrált, ahogy hirtelen én is és még az sem nagyon érdekel, hogy becsületesnek és egyéb "szerszámokkal" felszereltnek lettem titulálva.......
Nadiya cukkolása sem tud feldobni, pedig jó látni, hogy az amazon mennyire nehezen bírja, hogy Eric-nek még partnere is akadt ebben.
Engem csak egy érdekelt.
- Mi van? Milyen hat hónapról beszélsz? Annyira utálom amikor ilyenekkel jössz...... - vágtam harmadik társunkhoz, mert megint használja ezt a jövőbe látó baromságát, de ez most elég mellbevágó.
Bár gyanítom nem ez a legmegfelelőbb pillanat ennek megvitatásához, mivel sokkal fontosabb az, hogy a feladatunk végre előtérbe kerül és nagyon remélem, hogy sikerül meggyőznünk ezeket az embereket arról, hogy nincsenek és nem is voltak rossz szándékaink velük kapcsolatban, még ha nem is tiszta, hogy egyáltalán kik is ők. De hát elvégre Nysiy-ben vagyunk!
Aztán jön a hidegzuhany és nem is a különös fogvatartóink részéről, hanem a kedvesem részéről, akire úgy nézek, mint ha kísértetet látnék.
- Hogy mi....?? - nyögök fel kerekre tágult szemekkel. - Mit akarnak? Azt nem! Mi - nézek Lash szemébe határozottan és komoran, - Mi együtt vagyunk és együtt is maradunk!
Ismét megfeszítem magam, hogy minden erőmmel az átváltozásra koncentráljak és nem érdekel, hogy mennyire fáj. ÁT....KELL....Változnom, hogy megmentsem Lash-t!
Nem érdekel, hogy ki mit mond, hogy kivel kell megharcolnom érte, ki akar a fejünk felett dönteni a sorsunkról, ha a vöröske közelebb jön és hozzá akar nyúlni Lash-oz, akkor bizony kap egy jókora rúgást tőlem, már persze, ha képes leszek ezek után rá.
- Óóó, édes Természet Anya! Eric miért nem tudod befogni a szád! - kiáltok a szószátyár férfira, aki megint olyanokat kotyog el, amit talán jobb lenne nem tudni, bár az határozottan nem rossz hír, hogy látott minket a jövőben.
De nem bízok benne, hogy ezen nem lehet változtatni.......
- Hát akkor mit csépelitek a szót! - mondom dühösen. - Essünk túl rajta! Hol vannak azok a híres neves valakik, akik dönthetnek?

Elvinné innen messzire Viridielt, örülve az ilyen szintű megnyugvásának, de nem akarja neki kitenni többet ilyen félelemnek és aggodalomnak. Addig fogadja magába a káosz közepén lévő nyugalmat, ameddig lehetősége van rá, a homloktámasztás után egy kicsivel még egy puszit nyomva a férfi homlokára visszafogott örömmel, de ez hamar eltűnik az arcáról, amint a gyerek és családalapítás válik a fő témává. Ő se veszi annyira jónéven, hogy Salarynn ilyen módon minősíti Viridielt, mert fogalma sincs, hogy a férfi mikre lenne képes, hogy megvédje őt – és későbbiek során a gyereküket, gyerekeiket.
- Eric, fogalmam sincs, miért beszélsz ilyenekről. Nem vagyok várandós, ha erre célozgatsz, és esküvőtervezés sem volt – tárja szét a karját, miközben magában hozzáteszi, hogy ilyen körülmények közt nem is kockáztatná meg a családalapítást. Bízik Viridielben, biztonságban érzi magát mellette, de rengeteg dologról le kell mondaniuk, ha belevágnak a gyereknevelésbe, ő pedig nem akarja elvenni a férfi ilyesfajta szabadságát, azt meg főleg nem akarja, hogy veszélyes idők miatt veszteséggé váljon. Fél, retteg attól, hogyha egy újabb életet hordoz magában hónapokon keresztül, elveszik... Az már nem csak neki fájna mélységesen. Amíg ekkora a veszély, amíg üldözik őt, nem tudja, mennyire lenne jó ötlet mindez, hiába vágyik rá és álmodozik róla már egy ideje, ráadásul talán túl korán. Meg még pár lépést egyébként is meg kell tennie, mert ha tartják ezt a fajta életformát, és ha egyértelmű veszélybe kerülhetnek, akkor pedig csak Viridiel családjánál hagyhatják a közös utódjukat, de ehhez neki kéne erőt és bátorságot vennie magán. Még be kell mutatkozni nekik, ismerkedni velük, hogy valóban elfogadják-e őt, hogy megfelel-e az ő elvárásuknak, és még ha Viridiel azt is mondja, elfogadnák őt akárhogy... Nehéz ezt elhinnie.
A beszélgetés egy része cukkolással folytatódik, ami aztán ismét komolyabb témák felé vezet, méghozzá a szabadulás felé, és míg Viridielék úgy képzelik el a távozást, hogy mind a hárman sikeresen jutnak vissza, ő addig képes lenne a maradásra annak érdekében, hogy ők ketten kijuthassanak innen. Persze amint ezt kimondja, már meg is bánja, ugyanis azonnal eszébe jut, hogy ez párját mégis hogyan érintheti, elégedetlenségét pedig ki is fejezi a következő pillanatban. Eleinte sápadt rémülettel figyeli a férfit, aztán bűntudatossá válnak a vonásai, és már szólna, ám látva, hogy Viridiel komolyabb erőfeszítéseket tesz meg a szabadulása érdekében, rögtön ráborulva öleli magához szorosan.
- Csss, Viridiel, nyugodj meg! Nagyon szépen kérlek, nyugodj meg! – suttogja, csókolva az arcát, ha hagyja. – Igazad van, együtt maradunk, együtt fogunk maradni! Csak nyugodj meg, kérlek, figyelj rám egy kicsit – hadarja, könyörgőn nézve aztán a szemébe, igyekezve nyugtatón simítani végig az arcán és a nyakán, a homlokára visszatérve ismételve meg ugyanazt a mozdulatsort: arc, nyak, utána ismét homlok, lassan és békítő szándékkal. Megpróbálkozik egy telepatikus üzenet elküldésével, de ez visszhangban végződik, és tudva, hogy ez alapján nem ért célt az üzenet, jócskán meglepődik. A szemöldöke felugrik, hogy képtelen felvenni Viridiellel a kapcsolatot, de nem kell sokat gondolkodnia, miként folytathatja: ha párja némileg nyugodtabbá válik, akkor ismét megöleli, a füléhez hajolva, alig hallhatóan suttogva, jóformán némán lehelve a szavakat.
– Ha ti kijuttok, onnantól én is könnyen el tudok szökni, mert akkor már csak magam miatt kell aggódnom, érted? Állatként bármikor el tudok tűnni bárhonnan, emlékszel? De amíg ti itt vagytok, nem cselekedhetek úgy, ahogyan az nekem előnyös – magyarázza. - Soha nem hagynálak el, soha nem lennék rá képes – simogatja a hátát, arcát kedvesééhez simítva, a saját érdekében figyelmen kívül hagyva Eric újabb magyarázását, ami ismételten zagyvaságnak tűnik ebből a távlatból. Amint azonban kiderül, hogy semmi értelme nincs a felajánlásának, aggodalmassá válik az arckifejezése. Semmiképpen sem jó előjel, ha nem az itteniek döntenek, és tenniük kell még egy nagyobb kört, hátha meghallgatják őket, aminek sikerességére, ha őszinte akar lenni, semmi esélyt nem lát, sajnos.
- Amíg az ő sorsuk el nem dől, addig nem - válaszol talán kissé ellenszenvesen és a tőle megszokottól eltérően némileg hűvösen Salarynn felajánlására, ragaszkodón húzódva Viridielhez. Teljesen megrázza őt, ahogyan a félvér szólítja, a gyomra görcsben van ettől, mert annyira szívesen hallaná ezt a szót, annyi évig kutatott, hogy megtalálja azt, aki így hívhatná, de tudja, hogy nem adhatja meg magát ennek. Tisztában van azzal, hogy Salarynn csak nagyon kevés eséllyel lehet az ő vére, az elutasításra viszont fel kell vennie ezt a fajta ellenállást, különben elbukik. Ilyenkor szembesül azzal, hogyha még el is fogadta a veszteséget, mégis mennyire elkeseredetten szeretné ezt hallani a sajátjától - annyira, hogy szinte már másnak, aki egy kicsit is hasonlíthat hozzá, behódolna ennek hatására.

//Mesélői//

Salarynn biztosan érzékeli az elfek rosszalló pillantását, de ügyet sem vet erre. Vigyorog Ericre végig úgy, mintha értené is azt, amiről szó van, hiába nincs jelen körülmények közt túl sok értelme néhány dolognak. Amire tud, arra azonban reagál, nem hagyva ki a lehetőséget:
- Még jó, hogy nincs kapcsolatod vele, mert szerintem az ezüst zaklató itt koncolna fel téged – hintázik a talpán egy kicsit, rábökve Viridielre, és ha még most is rosszallón figyeli őt, akkor szemtelenül mosolyog rá. – Viszont nem mintha sokat számítana a feltételezés, hogy esetleg az apánk lennél, az öcskös elvetette és így nem volt kíváncsi rád – vonja meg a vállát szórakozottan, de azért egy vigasztaló fejpaskolást még ad. – Jelenés meg úgyis lesz, a kis vörösnek biztos, a ti jelenésetek meg már egy egészen másik kérdés.
Nadiya azon kívül, hogy a koponyát Salarynnak dobja, nem sok mást tesz, mondhatnánk úgy is, hogy elkezdett csendben duzzogni, cserébe Viridiel látszik a helyébe lépni az ingerültséget figyelembe véve.
- Nyugalom, szépfiú – emeli meg a kezeit védekezőn. – Nem kell így nekem esni, szinte már érzem a pofont a képemen annak ellenére, hogy meg vagy kötözve. Az akaratoskodást senki sem veszi jónéven, és vedd figyelembe azt az apró bökkenőt, hogy a körülményeid nem teszik lehetővé az ilyesfajta kommunikáció előnyeit – lépne közelebb, ám ahogy látja, indítanád a lábad felé, inkább megtartja a távolságot. – Sőt, csak hátrányodra van, így javaslom, hogy vigyázz a szádra, mielőtt pórul járnál valakivel.
Amikor Lash is elveti a körbevezetés lehetőségét, belefáradva és reményt vesztve felsóhajt.
- Jaaj, de problémásak vagytok – vakarja meg a tarkóját, aztán elkezd a papagájfickóval beszélgetni a számotokra idegen nyelven. Nem történik sok szóváltás, de a tollas arca nem mentes a gondterheltségtől és egyfajta rosszallástól, a beszélgetés közben pedig feltápászkodik Eric mellől, elrakva a cuccait vissza a tatyójába. Még mond valamit a félvérnek, néhány figyelmeztető jellegű szót Nadiyának is szán, aztán kimegy a sátorból, újabb helyet szabadítva fel ezáltal.
- Néhány bolond erdőben kóborló volt számunkra fura vagy csupán hallomásból ismert dologgal megáldva. Nadiya szerint te valami pikkelyes borzalommá változtál - mutat Ericre, aztán Viridielre bök, és eléggé úgy tűnhet, hogy kibújik a válaszadás alól. - Te pedig a növények segítségét hívva fogtad le anyát, ami nem egy teljesen idegen dolog, már találkoztunk vele, anyának pedig ott vannak ezek a fura kinövései, de öcsi miatt nem kerül veletek egy kategóriába - magyarázza, az egyik doboznak támaszkodva. - Aztán jönnek olyanok, akik egyszerű vagy kevésbé problémamentes bűnözők. Ők is szokták itt, ebben a sátorban végezni, bár ők más eljárásban részesülnek, mint ti ketten. Nekik van választási lehetőségük, hogy maradni akarnak vagy elmenni, és ha maradnak, akkor túl kell jutniuk néhány próbán. Nektek a képességeitek miatt megvan az az előnyötök, hogy ezzel nem kell foglalkozzatok, automatikusan maradtok. Ez elég jó, nem? - mosolyog gyermeki boldogsággal. - Mondjuk nagy eséllyel nem fog nektek tetszeni... Bár ki tudja? Lehet, mégis élvezni fogjátok, azt vettem észre, hogy szokták - tűnődik, közben visszajön Nadiya öccse egy nagyobb edénnyel, benne vörös színű anyaggal, ami első ránézésre lehetne akár vér is, nem olyan folyékony. Sokkal inkább kenőcsállagú és növényi eredetű, amit többféle gyümölcsből préselhettek, és ha Eric hagyja, akkor rámaszatol az arcára belőle.
- Na, micsoda kellemes meglepetés! Ilyen hamar ilyen előadást? - értetlenkedik Salarynn, mire a fiú úgy néz rá, mint egy bolondra, sugallva, hogy nem érti azt, amit mond. A félvér vélhetően megismétli a kérdését, amire a fiú bólint. - Hát tényleg nincs választásotok, srácok, de ne féljetek, jó buli lesz! Hozzák mindjárt a csini ruhákat is nektek, így kedves Eric, ha jól emlékszem, biztosan nem fogsz fázni azért, mert alsógatyában flangálsz éjszaka, téged meg el is engedlek... - indul meg Viridiel felé - hiszen már csak ő van megkötözve -, aztán megáll. - Már ha megengeded és nem akarsz sípcsonton rúgni.

Eric (Robert)


-Nem félek ettől az opciótól, hisz gyerekekkel nem kezdek ki max szórakozom. És Lash Viri párost nem csak én de az istenük is óvja no nem a nehézségektől csak ha valaki ártana nekik. Azokat pusztítom el. Tehát nem aggódok semmilyen nehézség miatt, időm mint a tengerben a csepp. - nagyobb dózishoz kell jutnom és mérgeznem magamat.-Öcséd azt is elvetheti hogy Ő az anyja te még talán, de Lashnek egy gyermeke született szóval gubanc van a storytokban. Szóval vagy te vagy ő Lash esetleges gyereke ketten tuti nem.
Lash túra kérése lefárasztja a vöröskét és problémásnak nevez minket, amiben van némi valóság alap.
-Á az csak egy képesség és alig félórával a találkozásunk elött egy kerge éjfalánkal pofozkodtam, hogy Lash és Viririre ne támadjon rá. Igaz kikapott és kapott egy homlok csókot és még a virágot is begyűjtöttem ami a gyermeknek kell. Amikor a triót találtam azon a helyen ahol Viriéket kellett volna, meg azt a tökkelütött kutyát. A többit te is tudod. Azt a részt gyanítom kihagyta- bökök a duzzogó lányra-hogy segítettem a vérfarkassal szemben és ennek hála majdnem hátba lőtt
Aztán a kölyök lép be valami edénnyel mire elmosolyodik megint. Nem tetszik a mosolya de tuti laposra verem amint végeztünk. A kenőcs állati vagy növényi zsiradékkal kevert rituális krém. Mágiát nem érzek belőle de ki tudja mit okozhat például hallucinációt vagy más mérgezést. Viszont bármire készül hagyom.
-Kösz de a már említett alakváltásos bunyó miatt gajra ment a holmim szóval kösz a ruhát előre is.

Már beszéltünk - mondjuk egyelőre csak vágyakozva, - a gyerekekről, ha majd az éltünk nyugodt mederbe terelődik és egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül, ha az apaságomra gondoltam. Ezen kívül sok mindenre lettem volna képes, hogy visszaadjam Lash-nak a lehetőséget, hogy megtalálja és életben lelje a gyermekét, de nem hittem benne, hogy ez a fiú, vagy a másik, akit öccseként emlegetett, a megfelelő személy lenne, így elég mérgesen néztem a vörös kölyökre, amikor csak azért is anyaként emlegette a kedvesem, mert tudtam, hogy rosszul esik neki.
Elkapom a fejem, ahogy hozzám akar érni és nem érzem magam túl jól, amint sikerült a lekezelő paskolgatástól, de a lelki békémet legfőképp akkor sikerül elvesztenem, amikor Lash felajánlkozására sor kerül és persze, hogy megpróbáltam mindent, hogy kiszabaduljak, de csak a fájdalmat növeltem, amit az én mindig engem figyelő szerelmemnek nem is kerülte el a figyelmét és azonnal nyugtatgatni kezd.
Az ölelése és simogatása tényleg segít, legalábbis már nem csikorgatom hangosan a fogamat, de így lemaradtam pár dologról, amit ezzel kapcsolatban Eric kifejtett.
Talán most az egyszer nem vetette el a sújkot, mert senki nem akarta megölni és a mai napon, a sátorban töltött időnkben ez már haladás volt.
Azonban legalább elvonta a figyelmet Lash-ról, aki az ölelgetés közben megosztotta velem a tervét, ami megalapozta az előbbi ajánlatát és az abban lévő hátsó szándékát, de ebből rájöttem arra, hogy nem jutott el hozzá a telepatikus üzenetem, mert akkor nem bízna az alakváltásában.
- Itt nem tudsz alakot váltani. - súgom vissza tömören, mert nem akarok lebukni a halk üzenetváltás közben.
- Nem kérd tőlem, hogy ismét hagyjalak magadra. - mondom kicsit hangosabban, mintha csak az előbbi szavait tárgyaltuk volna meg.
A fejem a kezébe döntöm, mert nem akarom, hogy a kapocs megszűnjön köztünk és nem tudom mennyi ideig hagynak még bennünket együtt. Elég bizonytalan a jövő, amiben szerepel egy ismeretlen valaki, aki dönt a sorsunkról.
Nem tudom eltitkolni elégedettségemet, amikor kedvesem közli a magától igen csak elszállt Salarynn-nal, hogy ő nem megy sehova nélkülünk, bár azért magamban aggódok, hogy ennek nem lesz-e következménye.
Gyorsan adok is egy csókot a szája sarkába, ahogy közel húzódik hozzám.
- Ne nyugtass engem kölyök, - adom vissza a becézgetést, - te mit éreznél, ha a kedvesedet, akinek egyébként van neve és nem az, hogy "vörös", el akarnák szakítani tőled, ahogy ezt folyamatosan felhozzátok. - vágom hozzá, miközben újabb elégedett szemvillanással veszem tudomásul, hogy azért tartja a három lépés távolságot a fenyegetései ellenére.
Eric is helyretesz a képzelgéseket, bár gőzöm sincs, hogy honnan tud rólunk, főleg Lash gyerekéről ennyit, de én már vele kapcsolatban elhatároztam, hogy semmin nem lepődök meg.
Közben a tollas öreg befejezi Eric kötözgetését és miközben elfelé készülődik kiosztja a jelenlévő amazont és a kölyköt is, továbbra is azt erősítve, hogy valamiben nagyon nem értenek egyet. Aztán távozik.
És mily meglepő, kapunk egy kis magyarázatot arra, hogy mi az, ami miatt a vendégszeretetüket élvezzük, legalábbis ezt szűröm ki a szavaiból, hogy csak a kiragadott pillanat alapján, amit láttak belőlünk, így döntötték el, hogy mi vagyunk a "rosszfiúk".
Eric azonnal le is csap a dologra és próbálja elmondani, hogy mi történt, de igazából ehhez a részhez, azon kívül, hogy megküzdött az Éjfalánkkal, hogy időt adjon nekem Lash utolérésére, nem tudok hozzászólni, hiszen nem láttam. Ám, ahogy már elhatároztam, nem firtatom, hogy mire képes, akár tényleg olyan alakot is ölthet, amit ezek a fiúk itt nem díjaznak.
Az én variációmat azonban elő adhattam, hiszen semmi rosszat nem tettem, de azért az érdekes, hogy nem találkoztak még elf mágiával......
- Ne szólitsd.... anyának...! - morranok rá, bár közben Lash-ra nézek.
Nem akarom megbántani, de nem hiszem, hogy örül annak, ha valaki állandóan így emlegeti.
- És erdei elf vagyok, a természet fia, így a növények hajlanak a kérésemre, ez nekünk természetes. Maga Lash is elmondta az előbb, hogy nem haragszik rám, hiszen csak védeni akartam.....saját magától, mert a növény mérge, ami megmarta, kifordította önmagából és kárt tett volna még saját magában is.
Na, ennyit sem beszéltem már egyfolytában mostanában, de a rövidlátásuk alaposan kihozott a sodromból, ami azért nem sűrűn fordul elő.
- Nem vagyunk rosszak és főleg nem vagyunk az ellenségetek. - szögeztem le ismét.
A folytatás azonban nem hangzik túl jól. Most már úgy néz ki, nem csak Lash-t marasztalnák, hanem minket is, bár ebbe nem sok beleszólásunk van, így igaza van, nem tetszik.
Nadiya öccse visszatér egy tál valami festékfélével, amiből Eric képére ken, nagyon úgy néz ki, mint ha valami szertartás része lenne, hasonlót láttam már az orkoknál, de az sokszor halállal végződött, így még úgy sem tetszett.
- Milyen előadás? - kérdezem gyanakodva, de természetesen az elengedésem ellen semmi kifogásom, ha sípcsonton fogom rúgni, az nem most lesz, előbb szeretném látni, hogy hol vagyunk és mi van odakinn, mert gyanítom nem ők alkotják a törzs tagjait egyedül.......
- Már egészen megszoktunk így. - jegyzem meg egy "várjuk ki a végét" pillantással Eric felé. - Tollakban furcsa leszel.

Az első kör nyugtató ölelgetés gyorsan elillan mind Salarynn viselkedése miatt, mind Eric újabb megjegyzéseinek köszönhetően. A vörös félvér is kellően felhúzza őt, de nem jut el addig a pontig, hogy az arckifejezésén kívül bármi másban is megjelenjen elégedetlensége, ám Eric újabb magyarázata teljesen hidegzuhanyként éri. Kész arra, hogy elmondjon pár dolgot magáról, de nem ilyen körülmények közt és nem más szájából, külsősként hallani vissza a vele megtörténteket. Tudta eddig is, hogy sok mindennel tisztában van velük kapcsolatban, de hogy az engedélye nélkül tárja ezt fel vadidegenek előtt, akikkel nem akarta megosztani a gyerekkel kapcsolatos dolgait, teljesen lebénítja őt egy pillanatra. Hogy beszélhet ennyire könnyen erről úgy, hogy nem számolt be neki minderről, hogy bizonyára fogalma sincs, milyen érzések kapcsolódnak hozzá igazán? Annyira utálatos, hogy ilyen közönyösen és nemtörődöm módon közöl mindent, hogy ennyire tényszerű és ilyen undorítóan kitárulkozó, mintha csak információcsere miatt pakolná ki mindezt vagy azért, hogy... Nem is tudja, miért, de ez teljesen kiborítja, és olyan pofont kever le Ericnek, amint befejezte a róla való mondókáját, hogy az ő tenyere fáj tőle. Haragtól szikrázó szemekkel néz rá, és ha lennének abban a helyzetben, biztosan faképnél hagyná pár dühös szó után a szószátyár, más titkát és fájdalmát egyáltalán nem szentelő férfit.
- Fogd... be... a szád – suttogja fojtott dühvel, figyelmeztetőleg emelve a kezét, talán soha nem érezve ezt az érzést ilyen mélységében. – Még egy ilyen közönyös és kitárulkozó szó rólam és a múltamról úgy, hogy SEMMIT nem osztottam meg veled az égvilágon, úgy, hogy SEMMIT nem engedélyeztem neked elmondásra velem kapcsolatban, és nem érdekel, hogy Természet Anya milyen szerepet szánt neked, milyen védelem alatt állsz és mekkora az erőd, a színe elé küldelek. Így, visszaélve a képességeiddel és a tudásoddal, SOHA nem fogsz a bizalmamba férkőzni, bármennyire kapálózol – préseli ki a fogai közt a szavakat, rettentően sértve érezve magát, és egy pillanatig meg is fordul a fejében, hogy a továbbiakban nem segít neki. Más kérdés, hogy erre képtelen lenne, hiába érzi roppantmód ellenszenvesnek jelenleg a társukat az elhangzottak miatt. Ezt követően mindenesetre visszahúzódik, de nem veszi le a tekintetét egy darabig róla, szinte lyukat égetve rá, a továbbiakban pedig az ajánlata él még akkor is, hogy abszolút nem érzi magát késznek arra, hogy őszinte örömmel segítsen Ericnek. Egy darabig bizonyára nem is fog tudni, és hiába minden jó cselekedete, ezzel most csúnyán beletaposott a világába, amit egy darabig biztos nem fog megbocsátani neki.
Ezek után azonban mással kell foglalkoznia, és félretéve a haragját fordul rögtön Viridiel felé, mikor nagyon küzdeni kezd a szabadulásáért. Hirtelen változik ezzel együtt a hangulata is, azonnal védelmezőn és nyugtatón lépve fel, hogy mihamarabb csillapítsa párja felhergelt állapotát – sikeresen. Ő maga is megnyugszik, mikor a férfi izmai lazulni kezdenek, belesimulva az ölelésébe, már amennyire jelen helyzetben lehet, ám mikor a tervére megérkezik a rövid válasz, nagyon nehéz nem döbbenten nézni maga elé. Igyekszik legyűrni minden egyes olyan vonást, ami meglepettségére engedne utalni és arra, hogy titkon társalognak a szökésükkel kapcsolatosan. Belül ugyanakkor értetlen, és bár legszívesebben most azonnal kipróbálná, hogy valóban így van-e, nem fedheti fel mindenki előtt a másik alakját, nem teheti meg. Kicsit hátrébb húzódik, hogy a szemébe nézzen, úgy simítva az arcán végig a kezét, szeretettel érve a bőrhöz, noha még mindig érzi a pofont, amit Ericnek adott (már ha nem reagált úgy, hogy az a pofon elkerülésével jár).
Közölve Salarynnal az elképzeléseit és az ajánlatát, a félvér egyáltalán nem tűnik elégedettnek, sőt, ahogyan el is mondja, nagyon is problémásnak találja őket. Annyira nem bánja most, semmiképpen sem akarja a társaságot bajban hagyni – még ha jelenleg Eric nem is tartozik a legkedveltebb személyek közé -, és minden határozottságát és komolyságát összeszedve néz a vörösre, ám ez azonnal eltűnik, amint Viridiel szinte játékosan nyom ajkaira egy csókot. Minden ellenszenves gondolata, haragja és félelme ellenére is gyerekes boldogsággal mosolyodik el ettől, mintha csak egy jutalom vagy dicséret lett volna ez Viridieltől jelzésként, hogy helyesen cselekedett. Persze, ha másképp reagál, akkor sem változna a kapcsolatuk semmiben, attól még boldog, hogy a védelmük érdekében legalább szóval ellenszegült. Ez is valami, ha már fizikailag úgyse tehet semmit.
Marad a további magyarázatok során Viridiel közelében, szorosan bújva hozzá, keresve ennek a fajta kapcsolatnak a módjait és lehetőségeit. Hallgatja Salarynn beszámolóját, miután a tollas figura elhagyja a sátrat minden eszközével együtt, pár figyelmeztető szót hátrahagyva, és kellemetlenül érzi magát attól, hogy a félvér kikerüli az egyértelmű választ. Titkol valamit egyértelműen, de annyira könnyeden kezeli az egészet, hogy borsódzik tőle a háta, biztonságkeresés érdekében tapogatva Viridiel megkötött keze után, amit akkor sem enged el, mikor Salarynnra morran, mintha csak beleegyezne figyelmeztetésének jogosságába. A végével nem mond azonban semmit, csupán bizonytalanul pillant a párjára, határozottan rosszat sejtve, még ha Salarynn teljesen pozitívan hozza fel mindezt. Valamiért nem akarja megtudni, mi áll a háttérben, inkább eltűnne innen, a folytatás pedig még kevésbé tetszik a festékkel. Semmiképpen sem jó jelek ezek, noha tenni ellene nem sokat tehet, hiszen mit?
- Mire fog sor kerülni? – kérdez rá halkan, igyekezve ezzel elrejteni az aggodalmasságát, hiába van az arcára írva minden érzelme és aggálya, majd mikor Salarynn lép, hogy elengedje Viridielt, kissé elhúzódik, helyet adva a törzstagnak, de amint lehetősége van rá, már bújik  is vissza hozzá, szinte könyörögve ezzel viszonzott öleléséért.

//Mesélői//

Eric magyarázkodására nem érkezik túl kellemes reakció. Eleinte Salarynn értelmes képpel hallgat és bólogat, mint egy normális beszélgetőtárs, és mikor Lashsel kapcsolatban kezded el ontani az információkat, az érdeklődése némileg fokozódik.
- Hát én azt nem mondtam, hogy... – kezdi a könnyed választ, amit Lash Ericnek szánt ponfonja szakít félbe. Meglepetten ugrik fel a szemöldöke, de sejtve, hogy ebből esetlegesen probléma lehet, biztosan a közeletekben marad, és a további pofozkodás esetében nyomban elfojtja csírájában az agresszív cselekedeteket. Nadiya ugyan mögöttetek van, ő is megfeszül ennek láttán, mert bár a fogoly félvért megtökörészte, attól még tudja viszonozni ezt a kegyes gesztust akár rosszabb módokon is. Ezt nem engedhetik meg, elvégre Lasht automatikusan elfogadták törzstagként az öcskös miatt, így értelemszerűen védelmezni is fogják.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy ti nem vagytok jóban? – kérdezi, miután Lash abbahagyta némileg a vicsorgást, talán humorosnak szánva ezen kérdését, még ha egyáltalán nem is az. – Mindenesetre ezek alapján inkább nem ítélkeznék és alkotnék véleményt az elhangzott történetről.
Viridiel nem veszi annyira komolyan Salarynn figyelmeztetését, bár úgy nehéz is, ha a félvér maga nem tesz olyan megmozdulást, amivel hitelt adna szavai komolyságának. A tekintete először furcsa baljóssággal csillan, ami egy pillanat múltán már ott sincs, aztán egy jóízű mosoly kiül az arcára, majd válaszol:
- Tekintve, hogy nem kötődöm ilyen szorosan senkihez érzelmileg, fogalmam sincs – tárja szét a karját vállvonva. – És ha van neve, akkor majd ő maga elmondja, addig vörös, kishölgy és anya lesz nekem – tudja le ennyivel. Ezek után lehetősége van elhelyezkedni a dobozoknál egy kényelmesebb pozícióba, onnan kezdve el a saját meséjét, és mikor Viridiel felmorran, csak egy önelégült mosoly kúszik az ajkaira. Látni rajta, hogy legszívesebben nyomatékosan kimondaná még egyszer, de egyébként zavartalanul folytatja a saját mondókáját, talán még jobban bosszantva ezzel az ezüsthajú elfet. Eric beleszólására mosolyogva hallgatja ismételten a részletes beszámolóját egy, az előbbiekhez hasonlóan értelmes pofával, talán egy picivel komolyabban, mint korábban.
- Ó, ő nem hagyott ki senkit és semmit, és a jelenléted inkább hátráltatásnak élte meg, mint segítségnek, és gondolom, feltűnt, hogy nehezményezi, hogy a macskáját bántottad, még ha véletlenül is történt – vonja meg a vállát. – Egyébként nem gondolod, hogy kellemetlenül részletesen számolsz be mindenről? – érdeklődik felvont szemöldökkel. – Mert vicces fazon vagy, szó se róla, csak nem biztos, hogy más finom témánál annyira élvezetes lenne hallgatni az ilyen beszámolókat... – tűnődik el. – Igen, azt inkább tapasztalnám, mint részletes beszámolóban hallanám – bólogat határozottan, aztán Viridielre terelődik a figyelme, mikor ő kezdi meg a saját oldalát ecsetelni. – Ja, tisztában vagyok a fajtáddal valamennyire – túr bele vörös hajába. – Járt már erre pár, amúgy meg tudom ezt az oldalát a mesének, hiszen én ütöttelek le – ölti ki gyerekesen a nyelvét. – A gonoszságotokat pedig nem mi fogjuk meghatározni, azt majd odafönn elbírálják – mutat fel, a sátron túlra az égre. – És hogy ellenség vagy sem... Hát, nem tudom, az biztos most, hogy foglyok vagytok – vigyorodik el bájosan, utána az öcskös is betéved végre a sátorba. Eric nem jelent ellenállást, ami jó, hiszen így egyik lakosnak sem kell akcióznia, hogy a félvér képén legyen a vörös anyag.
- Hogy milyen? – kérdez vissza Viridiel érdeklődésére, összeszedve a gondolatait, és inkább úgy dönt, hogy előbb elengedi az eszüthajút. Először kioldja a köteleit, miközben az öccs befejezi Eric képén a maszatolást, odatelepszik Viridiel mellé, és rajta kísérli meg ugyanezt végrehajtani. Salarynn aztán visszahátrál a dobozhoz, ismételten megtámaszkodva rajta.
- Egy elképesztően szórakoztató előadás, de nem akarom lelőni, még a végén nem lenne annyira élvezetes. Az szerintem nem fog melepni, ha azt mondom, amolyan rituális cucc, de kellően egyedi ahhoz, hogy hagyjalak titeket tűkön ülni. Anyának viszont szívesen válaszolok, de csak négyszemközt, nehogy a fővendégek megtudják és unatkozzanak alatta. – Hát ettől határozottan nem lettetek okosabbak. – A ruhát meg nincs mit, tök jó állatbőrök, biztos szeretni fogod – fordul végül Eric felé újabb vigyorral, amit talán már letörölnétek a képéről, annyiszor vannak az arcán ezek a vidám vonások.

Eric (Robert)

A pofon amit Lash ad erős csendet generál egyetlen pillanatig amit a nevetésem tör csak meg. Majd Vöröske kérdése a kedvelésről.
-A pofon teljesen jogos Lash részéről. És ha már kedvelés, teljesen jól látod pont az a baja hogy olyat is tudok róla amit senkinek sem mondott el. Ami még érdekesebb a dologban hogy olyat is tudok ami csak meg fog történni. Ez a rész zavarja a fiatalokat. Az igaz hogy befoghatnám ebben a témában a szám. A bibi hogy akinek haragudnia vagy legalább is gyűlölnöm kéne  Lasht, az én vagyok hisz lesz pár esemény amiről nem csevegek mert még egy pofont fogok kapni. De még ha nekem kéne gyűlölni őt azért ami történni fog sajna nem tudom megtenni mivel pontosan tudtam mi lesz a vége. De még most is megtenném érte ugyan azt holott ő most mérges rám és bizalmatlan. Meg hát a lényeg hogy túléli azt az eseményt így nem kellett egy fiatal pár egyik tagját lelkileg istápolnom. Csak kicsit elvesztettem a fejem ott.-vonok vállat, azt még se mondhatom hogy szó szerint elvesztettem a fejem. -Meg hát nem az istenünk miatt védem őket, noha ő is figyel rájuk hanem magán okból is. Szóval ess túl az ítélkezésen, aki ártani próbál nekik azokat elpusztítom csak mert nem bírom nézni hogy két ennyire egymásra hangolódott lelket elválasszanak valami buta műsor kedvéért. Nem érdekel ha nem bízik bennem Lash, amíg a tudatom él nekik senki se fog ártani. No persze mindentől nem védhetem meg őket hisz nem gyerekek, de azért amitől tudom megóvom őket. Amúgy a ti kettősötök is fura, hisz zavarban van tőled-bökök Nadiyra -és ez még jól is esik neki hisz te is szimpatikus vagy neki de a vaslédi páncélja nem biztos hogy felenged. De előbb utóbb köztetek is lehet hasonló tűz, mint e kettőnél.
Csendesen hallgatom a ballépéses harc véleményezését
-A tigrist tényleg sajnálom sosem ártanék olyan lénynek aki nem öl kedvtelésből, csak a természet parancsának élve. Ezért se öltem meg az éjfalánkot se, gyengébb volt nálam tehát fiatal példány volt. Bár lehet hogy végeznem kellett volna vele, de nem volt hozzá kedvem. Nem szeretek fiatalokat ölni. Áh már megint sokat jár a szám. Ez van túl öreg vagyok már és szeretek beszélni, még ha néha kínosakat és túl sokat. Ez khm a korral jár.
Csendesen tűröm a maszkolást és hallgatom Viri kérdéseit és válaszait, hisz nehogy már csak én fecsegjek.
-Gonoszság mi? Kérdés mi számít gonoszságnak de gyanítom azok a fentiek hamarosan kínos perceket fognak át élni. De azon maximum én fogok szórakozni.
Támaszkodom egy ládának amíg Virit is kifestik a festékkel.

Már az előtt érzem, hogy valami történni fog, mielőtt még elcsattanna a pofon, mert Lash körül szinte fellángol a feszültség és még csak nem is hibáztathatom, hiszen a hallottak után én is szívesen orrbanyomtam volna ezt az őrültet, aki a társunknak vallja magát, de aki folyamatosan táncol az idegeinken és a tűrőképességünkön.
Kedvesem eddig is csak nagy önuralommal fogta vissza magát vele szemben, az utunk során végig feszült volt a viszonyuk, miközben én lassan megkedveltem, annak ellenére, hogy tényleg nem tudta hol a határ, de valahogy bele tudtam magam élni abba a helyzetbe, amibe ő volt. Az aki Természet Anyával dolgozott együtt nem lehetett könnyű helyzetben és ha tényleg igaz, hogy látta a jövőt, nem lehetett könnyű neki és mivel kevesen nem nézték volna őrültnek, sok barátja sem akadhatott. A magányosság pedig különös dolgokat művelhet az emberrel....például arra, hogy folyamatosan árassza magából a mondanivalóját, ha kell, ha nem......
Persze, hogy igyekszem ezek után annyira gyöngédséget sugározni kiborult párom felé, amennyit csak tudok, ami nem könnyű megkötözve, de megteszem, ami tőlem telik.
A közben kialakult beszélgetés segít abban, hogy közben velősen és röviden figyelmeztessem Lash-t, hogy valami nem stimmel az alakváltásunkkal és látom, hogy veszi a lapot és még a meglepődésén is úrrá tud lenni, mire újból mi kerülünk a figyelem középpontjába.
- Mintha az elébb egész másra utaltál volna. - biccentek az amazon irányába, mikor a kölyök azt mondja, hogy nem kötődik érzésekkel senkihez szorosan, de meghagyom szerelmemnek, hogy elmondja a nevét vagy sem, de az biztos, hogy megtalálom a módját, hogy szétrúgjam a seggét, és letöröljem azt az idétlen, jóformán állandósult vigyort a képéről, ha azzal nem sodrom veszélybe Lash-t.
Eric közbeszólása szerintem most sem javít a helyzeten, mert megint csak több utalás elhangzik arról, hogy ő mennyire előre látja az eseményeket és nem hiszem, hogy ezt a "vendéglátóink" jobban díjaznák, mint mi, lehet, hogy szimplán őrültnek nézik miatta, bár egyes törzseknél a bolondokat még tisztelik is..........
Gyanítom azonban, hogy nekünk nincs ilyen szerencsénk.
Hamarosan megtudjuk, hogy mi arról Salarynnra véleménye, amit társunk magyarázatában előad és nem okoz meglepetést, hogy nagyon nem hatja meg őket, sőt arra is választ kapok, hogy mennyire értékelik a hosszas lyukat beszélést a hasba. Semennyire........és nem látok különösebb megrendülést egyikükön sem azokra az utalásokra, hogy miket tud és mire képes Eric, ha nem a kedve szerint alakulnának a dolgok. LÁthatóan nem is foglalkoznak vele.
Aztán én is megkapom, hogy nem vagyok annyira ismeretlen fajta a szemükben, hogy ne legyenek tisztában a képességeimmel és pont ezért sejtem, hogy tettek is az ügy érdekében valamit, ami abban a szúrásban rejlik a karomon, de a lekezelő stílusa azért ismét hozzáad a rajta leverendő listámhoz.
- És úgy látom nem örülsz neki, talán ezért van benned annyi tüske velünk szemben. - jegyzem meg gúnyosan, pedig még soha nem bántottam senkit a származása miatt.
- Ezt nehéz lenne nem észrevenni. - teszem hozzá, amikor felhívja a figyelmünket, hogy milyen státuszt töltünk be itt.
Az azonban nagyon is idegesít, hogy valami megfoghatatlan valami fog dönteni a "sorsunkról", amiről csak rébuszokban beszél, miközben Nadiya öccse előbb Eric arcát mázolja össze, majd miután Salarynn megszabadít a köteleimtől, engem is.
Nem igazán akarok most ellenkezni, mert céltalan lenne, csak jobban megsérülnék, na meg még a végtagjaim is olyan zsibbadtak, hogy alig bírom mozdítani őket.
Mikor megemlíti, hogy Lash-nak elárulja mit terveznek, csak sokat mondóan a kedvesemre nézek., azt sugallva neki, még ha a telepátia nem is működik, hogy, ha ez valamennyire is az előnyünkre szolgál, tegye meg.
- Gondolom nektek szórakoztató, nekünk kevésbé lesz az. Minden bizonnyla valami istenítélet félére számíthatunk. - mondom Eric-nek címezve.
Én az embereknél láttam már ilyet és felfordult tőle a gyomrom, és valószínűleg Eric is belebotolhatott már hasonlóba, így érthette mire gondolok.
- Már régen rossz, mikor más dönti el, hogy a saját szája íze szerint jó vagy rossz vagy és talán már te is tapasztaltál hasonlót Salarynn, nem?

Utálja, nem tudja legyűrni, de egyszerűen utálja azt, ahogyan beszél és amilyen megnyilvánulásai vannak. Ellenségesen figyel még úgy is, hogy közben Viridielhez bújik, mert nem bírja elviselni azt, amilyen módon közöl mindent. Nem érdekli őt, hogy gyűlölni fogja a továbbiakban, elvégre rengetegen gyűlölték már idáig és alig fogadták el néhányan, eggyel több vagy kevesebb nem fog neki fájni. Lehet, korábban a bizalmi kérdésre harapott és kiakadt miatta, de akkor fogalma sem volt arról, hogy mi mindent látott és tudott róluk; úgy kezelte, mint ismeretlent, és véleménye szerint elég barátságosan igyekezett közeledni Erichez ahhoz, hogy normálisan kezelje, és Viridiel volt az, aki picit ellenségesen fogadta az elején, mikor odaült melléjük az asztalhoz. Ezért sem tartotta kifejezetten igazságosnak, hogy párját nagyobb bizalommal ajándékozta meg, de onnantól, hogy mindent tud róluk, már annyira nem érdekli a dolog. Persze egyébként sem hibáztathatta volna, mert saját magán is tapasztalta, hogy Viridielnek nagyon bizalomgerjesztő a kisugárzása, csábítón kedves, olyan, aminek hamar képes megnyílni bárki, még ő is minden szenvedése és bizalmatlankodása ellenére is belesétált ebbe a csapdába, ami aztán a belehabarodásához vezetett. Egy ideig szidta is magát miatta, mert nem akarta elismerni, hogy így alakult, a saját gyengeségének tudta be, aztán ráébredt arra, hogy egyébként is imponáló kiállása van párjának, melynek nehéz lenne sokáig ellenállni.
Dühös, ezt tagadni se tudná, de nem fog most kiborulni Eric miatt, majd mielőtt elhagyná a sátrat, csak hogy övé legyen az utolsó szó, de lehet, inkább magába fojtja, mert tisztában van vele, hogy ez gyerekes. Mégis az orrára akarja kötni, hogy soha nem kért a védelméből és nem érdekli, mennyire veti meg azért, amit a jövőben követ el miatta, egyszer nem kívánta a segítségét, és ezt talán már korábban is közölte vele. Elképesztően frusztrált, legszívesebben minden egyes szóba belekötne, és ha Viridielt magával rángathatná innen, akkor biztosan megtenné – vagy ha a férfi maradna ezzel a szószátyár alakkal, akkor egyszerűen ő távozna egyedül jó messzire, hogy köze ne legyen a továbbiakban ehhez a személyhez. Bőven eleget kapott belőle ahhoz, hogy ne akarjon huzamosabb ideig a társaságában lenni, mert elmondhatatlan nagy árulásnak érzi, hogy egy ismeretlen úgy beszél magánügyekről, mintha nem lenne senki számára fontos - és lehet, hogy így van, de nem az ő szemszögéből. Neheztelését egyáltalán nem tagadja és nem is fogja, és egy ideig biztosan nem fog enyhülni, alakuljanak bárhogy a dolgok, és annyira, de annyira tenne valami olyat, amivel közölhetné: nincs szüksége a védelmére. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy nagyon is szorul a védelemre, de nem kíván Ericéből, inkább Viridielre támaszkodik, az ő segítségét már elfogadta, bár az övét is csak nagy nehezen sikerült.
Hallgat, mélyen hallgat, mert most csak az agresszív megnyilvánulásokra lenne képes, ahogy egyre mélyebbre eszi magát a harag, és remélhetőleg idővel elpárolog. Jelenleg igyekszik inkább úrrá lenni ezeken az érzéseken, mert továbbra sem akarja később megbánni, hogy hirtelen fellángolt érzelmekből cselekedett, és nem ésszel, tudattal és lelkiismerettel, amik most háttérben vannak a düh kártékony hatására. Utálja ezt az érzést, ezt a tudattalan és eszetlen állapotot, de nem bír uralkodni rajta, főleg akkor nem, ha a múltja kerül előtérbe a saját engedélye és jóvolta nélkül, ugyanis még mindig tüskékként és felszakítható sebekként terülnek szét rajta a legkülönbözőbb pillanatok és érzékeny percek. Lehet, hogy túl kéne már tennie magát rajta, de ha egész életében hibáztatták valami miatt és elhitettek vele rengeteg dolgot, amiről egyébként nem tehetett... Nehéz kinőni és levedleni ezt a sebekkel teli gúnyát, hogy egy frissben új kezdettel indíthasson. Hosszú idő kell még ahhoz, hogy ezek a sérülések eltűnjenek, de lehet, élete maradéka sem lesz elég, hogy maradéktalanul felszívódjanak, főleg úgy, ha piszkálásra és felhozásra kerül – számára negatívan.
Mikor döntés elé állítják, azonnal Viridielre tekint, mert minden fortyogással teli pillanata ellenére sem akarja magára hagyni a férfit most, hogy megint együtt vannak. Fél, hogyha most elválnak, akkor megint nem találják meg egymást hosszú ideig, és nem akarja kitenni egyiküket sem ennek a kétségekkel teli szétszakításnak, ami a pokol után érte őket először – és nagyon reméli, hogy utoljára. Persze a barghest jelenléte sem volt egy egyszerű eset, ott is volt élet-halál játék, ami egyáltalán nem hiányzott az életéből.
Aggodalmasan figyeli Viridiel vonásait, és tudja, hogy mit szeretne és mi lenne logikus, mégis nehezen megy bele, féltve őt, és ugyanilyen ábrázattal nézi végig, amint kikenik. Utána Salarynnra pillant, akin vélhetően bizakodó és biztató vonásokat fog találni, így amint a csevegés befejeződik, minden körülötte lévőt és gátlását figyelmen kívül hagyva szenvedélyesen csókolja meg párját, tarkó tájékán érve hozzá és húzva maga felé. Nem igazán húzza el, mert attól még kényelmetlenül érzi magát, ha a figyelem középpontjába kerül – márpedig itt rá várakoznak a továbbiakban -, így hamar lerendezi, de minden vonzalmát és az Eric által korábban emlegetett lángolását beleteszi szinte már felvágva azzal, hogy ennyire kötődik a férfihoz, büszkén mutatva erős kapcsolatukat.
- Lehetőleg ne veresd el magad – suttogja, megengedve végül egy halvány mosolyt, azzal elfes büszkeségtől és arroganciával telve feltápászkodik a helyéről, Salarynn elé állva határozottan, ugyanilyen megrendíthetetlenül nézve a kígyó alattomosságára emlékeztető szemeibe. – Vezess akkor máshova és mondd, mit tervezel velük.