//Mesélői + pici Lash//

Salarynn a füle tövét vakarássza, amíg Eric újabb monológgal rukkol elő, és az arcára van írva, hogy azt javasolná, fejezze be, mielőtt a dühös kisasszony ismét lecsapna. Az előbb is szóvá tette, hogy nem ítélkezne a történtek felett, így ennyiben hagyná a mesét, de ezt szóvá is teszi a következő pillanatban:
- Figyelj, szerintem nem kéne erőltetni ezt, nem tetszik neki, annyiban kéne hagyni – tárja szét tanácstalanul a karját, Lashre pillantva amolyan megerősítést keresve, de haragos vonásai bőven elég visszaigazolást adnak neki, hogy némileg magabiztosabban és meggyőzöttebben nézzen vissza rád. – Persze ha nem akarsz több pofonnal gazdagodni – vigyorodik el, rögtön kapva a kezét, hogy eltakarja a vidám gesztust. – De nem érzem helyénvalónak a fenyegetőzésedet, lehet, picit el vagy telve magadtól, nem? – vonja fel az egyik szemöldökét, félredöntve a fejét, csípőre téve a kezét. – A kishölgy láthatóan nem kér a védelmedből egyébként sem, különben nem lépne fel ellened ilyen agresszívan – bök Lash felé, aztán visszahelyezi a kezét előbbi helyére. – Az ítélkezést pedig nem én hajtom végre, ezt már megmondtam... – sóhajt lemondóan, és mikor Nadiya és az ő kapcsolatára térsz rá, magasra ugrik a szemöldöke. Az amazonnőre néz, aztán hangosan elröhögi magát, elképesztően jól szórakozva a feltételezéseden, ami még talán igaz is lehetne, csak hát abszolút nincs rálátásod a kapcsolatukra.
- Öregem, mellé nyúltál csúfosan, bár elismerem, hogy az én esetemben a viccet elég nehéz észrevenni, hiszen állandóan ontom az ökörségeket és hamis megjegyzéseket – vonja meg a vállát jókedvűen. – Többen is mondták már, hogy elég nehéz értelmezni, mit gondolok komolyan, de nincs semmi köztünk – térdel le eléd, megpaskolva a fejedet. – Nincs zavarban, csak én tudok veletek kommunikálni vele ellentétben, na meg a papagáj is lehordta. Mit tehetne? Arról nem beszélve, hogyha kidolgozott ranglétra lenne nálunk, én állnék magasabban, és ő is érzi ezt, amit nem akar elfogadni – mászik vissza a helyére, és aztán Viridielnek is ad választ a kötődése kapcsán. – Vicc volt – vonja meg a vállát. – Cukkolásra jók ezek a megszólalások, egyébként semmi komolyság nincs bennük, Nadiya egyébként sem az esetem, ha már ennyire kitértünk az ízlésemre és a kapcsolataimra, de nem firtatnám, nekem kik valók az ínyemre... – Feltételezhetően nézed őt, amíg neked adja a választ, és feltűnhet, hogy jelentőségteljesen néz Lash irányába egy rövid pillanatra, de hogy a felhúzásod céljából vagy azért, mert tényleg komolyan gondolta, nehezen lehetne megmondani. Inkább az előbbi tűnik valószínűnek a sunyi ábrázatából kiindulva, hogy még több leverendő okot adjon neked, de ez az arckifejezés hamar eltűnik, helyébe pedig jókedv lép. Csendesen nézné azt, ahogyan Ericet kimaszatolják, de Viridiel ekkor tud szóhoz jutni, így őt hallgatja és neki válaszolgat türelmes jókedvvel.
- Tüske irántatok? Miért lenne? Csak mert félvér vagyok? Pajtás, én büszkén vállalom, hogy ilyen vagyok, azon most nincs mit szégyellnem, hogy apám egy tök más fajból döngetett meg valakit. Így volt kedve, hát egészségére, az meg már az anyám dolga volt, hogy magamra hagyott – vonja meg a vállát. – Itt – mutat körbe, noha a sátor miatt nem sokat láttok. – Nem vet meg senki azért, mert félvér vagyok, és lehet, te leszel az első ezen falak közt, aki mégis gyűlölni fog ezért – vigyorog rád még mindig, és hiába szántad sértésnek, látványosan peregnek le róla a gúnyolódó szavak. Még jó, hogy nem ütközik Salarynn és Nadiya öccse ellenállásba, mert lehet, egy veréssel csillapították volna aktivitásodat, így békésen festenek ki téged is Erichez hasonlóan, ugyanazokkal a jelekkel, bár csak egymás arcát láthatjátok, a sajátotokén legfeljebb érezhetitek az anyagot, nagyjából sejtve a hasonlóságot.
Amint a felajánlásra kerül sor, Lash valóban azt látja, amire számít: bizakodó és bátorító ábrázatot, de a vörös elftől egyelőre nem érkezik válasz, így folytatódhat a csevegés az események lezajlásáról.
- Istenítélet? Neeem, azért annyira jók nem vagyunk ebben, hogy mondjuk az égből a semmiből lecsapjon egy villám, ha ilyenre gondolsz. Sokkal... kézzelfoghatóbb és ceremónikusabb befogadás lesz kiváló ételekkel, italokkal, már amiket magunkhoz képest elő tudunk állítani, és, hát... A mi kedvencünkkel – kacsint egyet sokatmondóan. – De ez most már tényleg maradjon meglepetés, még a végén minden jót elmondok nektek – nevet halkan, a gonoszság és jóság témájára térve pedig eltűnődik egy darabig. – Hát hogy ők mennyire érzik majd kínosan magukat, azt nem tudom – böki meg az arcát, felfelé bámulva. – Tapasztalni viszont tapasztaltam, hiszen anyám... – Lashre pillant. – ...az igazi... – helyesbít. -... nem azért hagyott magamra, mert annyira jónak tartott volna, így igen, tapasztaltam hasonlót – bólint, de nem tűnik túlságosan lelombozottnak a történtek miatt. Ha nem következik semmiféle kérdés vagy kérés, óhaj-sóhaj, akkor Lashre pillant kérdőn, hogy miként dönt, ugyanis még mindig fennáll a lehetősége, hogy veletartson, elárulva neki minden finom részletet a ceremóniáról. Ha Viridiel sem ellenkezik Lash akciója kapcsán, akkor elégedett vigyorral figyeli a párost, majd mikor a vörös elf eléáll határozottan és arrogánsan, végig a szemeibe néz, mintha a saját határozottságával próbálná őt elbizonytalanítani. Ha sikerül, ha nem, teljes mértékben látszódik rajta az elégedettség és hogy a sarkára áll vele szemben is. Ellökve magát a ládától, amin eddig elkényelmesedett, városiasan meghajol, finoman nyúlva Lash keze után, ujjaival körülfonva azt emelve a szája felé, hogy egy kézcsókkal és az ábrázatából ítélve néhány mézesmázos szóval elindulhassanak, de Lash kirántja a kezét, és egy jókora pofonnal díjazza a próbálkozást.
- Még mindig foglalt vagyok! – húzza fel az orrát, azzal maga indul ki a sátorból hercegnős gőggel. Salarynn egy pillanatig csak bámul bénán, aztán kuncogva lép a sátor kijárata felé, majd int egyet nektek búcsúzóul.
– Maradjatok itt és legyetek jók! – lép ki, és egyedül maradtok Nadiyával és az öccsével. Nadiya ekkor mozdul meg, hogy a háttérből kicsit előrébb lépve egyértelműen szem előtt tartson titeket, a sátor bejárata környékén foglalva el a helyet, még mindig megrendíthetetlen dühvel bámulva titeket, az öccs pedig a tőle megszokott módon továbbra is unottan bámul, egy darabig azt a pontot, a hol Salarynn távozott, aztán egy mély, beletörődő sóhajtással megrázza a fejét. Feltápászkodik, és kisvártatva ő is távozik, így már csak a mogyorózó nőszemély van veletek, de vélhetően nem sokáig.

Eric

Lash mérge jól látszik de az is hogy én kavartam a szart hisz nem tudom befogni a szám. De nem is tervezem az élet nem olyannak hozott össze hogy bárki kordában tartson.
-Isten ítélet? Villám szórás? Á ilyen bagatel trükköt nem lövök el. És nem hiszem hogy mellé lőttem volna veled kölyök, ahogy azt is jól látom hogy néz rád a kislány. Ha meg tévedek akkor mi van? Nem omlik össze a világ. Az hogy Lash nem kér a segítségemből kicsit se izgat, ő nem bízik bennem, én még mindig igen benne. De ezt a témát lelövöm. Azért szerintem ő is tud beszélni velünk csak elrejti bár még pár mondat tőletek és nem lesz gondom a nyelvel sem-remélhetőleg, bár mostanában szeretnek korlátozni.-Szóval az előző nem fenyegetés volt hanem tény közlés. Lash kisasszonynak, Viridielnek és nekem egy x időponton lesz stabil programunk amit egy hisztis falu nem fog megakadályozni. Ha ezért megint meg kell halnom emiatt a kettő miatt, simán megteszem de akkor ebből a faluból még csak a emlék sem marad. Ez nem fenyegetés hanem tény közlés.-Mosolygok a srácra amit a mesélő nem vett észre de már vele szemben állok.
-Mi jók leszünk, de neked is erősen ajánlom ugyan ezt. -intek pát Salnek. Virie nézek kérdőn majd hagyom hogy a nagylány új pozíciót vegyen fel. Részemről vidám ork dalocskát éneklek holmi égő faluról.

Én csak azt látom, hogy Lash-nak lassan kezd lillulni a feje és gőz tör majd ki a füléből, ha Eric még tovább nyomatja a szövegét. Én megértem, hogy próbálja megmagyarázni a magyarázatát, de azt hiszem egyáltalán nem ismeri az én drágámat, mert akkor inkább csendben maradna, de nem gyors csapásokkal vágja maga alatt a képzeletbeli fát, ami ráadásul egy jó mély szakadék felett ível át.
Még a teljesen idegen Salarynn is hamarabb veszi a lapot és igyekszik közérthetően fel is hívni erre a figyelmet.
- Nyugodj meg szerelmem. - dünnyögöm Lash-nak, aki láthatóan próbál önuralmat gyakorolni. - Én sem örülök a dolognak, de ami történt megtörtént és egyrészt tudod, hogy milyen, másrészt nem most kéne egymás ellen fordulnunk, főleg nem előttük. - biccentek az állammal a törzsbéliek felé.
A fiú nem mond újat azzal, hogy más valakik fognak dönteni a sorsunkról, hiszen ez nyilvánvalóvá vált számomra, ahogy Nadyia visszafogta magát a papagáj karatyolására.
Viszont az amazon és a közte lévő kapcsolatot nem írnám le, csak azért mert ő ezt igyekszik itt előadni nekünk, bár igaz, nem töltöttünk - és remélem nem is fogunk, - annyi időt itt tölteni, hogy bármilyen következtetést is levonjunk.
Abban azonban teljesen egyetértek a falusiakkal, hogy folyamatosan ökörségeket beszél.
Mikor azt említi meg, hogy ő elméletileg magasabb rangban lenne, mint a lány, hát ezt elég nehezen tudom elhinni, de hát oly mindegy, valószínűleg egyikük sem engedne el minket, ha megkérnénk rá.
Ahogy azonban Lash-ra néz.......hát.....azt hiszem mindent el fogok követni, hogy alkalmam legyen megmutatni neki, hogy mit csináljon az ízlésével és az ínyencségével. Az kedvesemmel kapcsolatban csak engem illet!
A tekintetemből leszűrheti, hogy jobb lesz, ha hanyagolja a témát, mert fogoly ide vagy oda, az orra találkozhat az öklömmel.
- Hidd el, nem a félvérséged miatt foglak gyűlölni. - vetem oda neki, amikor magyarázza, milyen jó is itt neki és nem is zavarja, hogy kevert vérű. Az ő dolga, hogy mit beszél be magának. - Azon csodálkozom viszont, hogy a nyelved még nem vágták ki. - teszem hozzá gúnyosan.
Most, hogy már biztos, hogy valami "nem szeretem" dolog vár ránk, nem pazarolhatom az erőmet arra, hogy akadályozzam a kipingálásunkat. Azt érzem, hogy hasonlóan fest ki a kölyök, mint Eric-et, bár, hogy ez mi célt szolgál, az egyelőre rejtély.
És a vöröske csak mondja és mondja....és mondja, élvezve, hogy hallhatja a saját hangját az már biztos.
Már nem is foglalkozom vele miket magyaráz, csak Lash-t nézem, az ő szemében merülök el, hogy ha úgy hozná a sors legalább méltó módon tudjak tőle elbúcsúzni.
Ezért aztán, amikor kedvesem magához húzva a számhoz hajol egyértelművé téve, hogy most aztán senkitől és semmitől nem zavartatva, látványos bizonyítékát adja kihez tartozásának, egy pillanatra sem habozok. A derekát átölelve vonom közelebb és a csókot igyekszem forróvá varázsolni számára, amennyire csak ebben a helyzetben lehet.
- Én tervezek valakit elverni. - válok el tőle kedvetlenül, de öröm nézni a csóktól kipirult arcát és megduzzadt ajkát. - Aztán folytatjuk. - ígérem neki kaján vigyorral.
Eric azonban ismét bizonyítékát adja, hogy nem ő a diplomaták álma és újból megfenyegeti a falusiakat, bizonygatva, hogy ezt be is váltja.
- Hagyd már Eric! - sóhajtok fel, - Várjuk ki a végét, lehet, hgy csak egy jót eszünk-iszunk, ha meg veszélybe kerülünk, még mindig elhozhatod a világvégét.
A pofon szerintem mindenkit meglep, de aztán hangosan felnevetek, nem törődve a következményekkel.
- Ez az én Lash-om!
Salarynn azonban még ezt sem veszi komolyan ez érezhető és látható a mosolyából, de legalább megtudta hol a helye.
- Persze, nem megyünk sehová. - intek utána, ahogy a kedvesem után elhagyja a sátrat, ám azért a szívembe aggodalom hasít.
Természetesen Nadayia marad velünk, aki eddig sem rejtette véka alá a felénk való nem tetszését és látványosan úgy helyezkedik, hogy lássuk nem jutnánk ki mellette.
- Szerinted jó csapat leszünk? - nézek Eric-re.

Húzódik Viridielhez, főleg akkor, mikor nyugtatón próbál fellépni, mert szíve szerint ő is megnyugodna, de egyszerűen dúl benne a harag.
- Tudooom... – mondja halkan, nyűgös gyerekként elhúzva, belenyomva a fejét a férfi mellkasába, annyira nem tudva mit kezdeni magával és az érzéseivel. – Én próbálom, próbálok nyugodt lenni, próbálom elfogadni, de hallod, mikkel dobálózik... – motyogja esetlenül, igyekezve kizárni azt, amit ki lehet, de fél füllel azért még hallgatni, mert lehet, valamire reagálnia kell. Egyébiránt biztosan bedugaszolná a fülét és csak kedvese közelségére koncentrálna, ami biztosan teljesen megnyugtatná más körülmények közt. Most is van egy csillapító hatása, de nem olyan erőteljes az állandó, háttérben zajló szövegelés miatt. Nem is lép közbe hát, amikor nem kell, némán küzd a saját érzéseivel egészen addig, amíg meg nem érzi magán Viridiel pillantását. Lassan megemeli a fejét, kutatva az ábrázatát, próbálva kiolvasni belőle, hogy mit akar, de a férfi elbűvöltsége őt is elvarázsolja, elfelejtve megkeresni a saját kérdéseire a választ. Nem tudja végig tartani a szemkontaktust, még mindig zavarbaejtőnek találva azokat a szeretettel teli, kedves, melegbarna szemeket, bennük a mély ragaszkodással, úgy érezve, menten elolvad tőlük, és ez bizonyára sose fog változni.
Amint a búcsúzásra kerül a sor, a forró viszonzásba teljesen belebizsereg az egész teste, azt meg már fel se meri fogni, mennyire szorosan simulhatnak össze, ahogy a férfi magához húzza a derekánál fogva. Lehet, hogy ő kezdte és lehet, hogy számítania kellett volna arra, hogy Viridiel ugyanolyan hévvel fog csókolni, mégis meglepetésként éri, kikapcsolva mindent, ami az aggályait bevezeti az elméjében lévő gondolatkavalkádba, végül mégis jólesőn kitartva. Egyáltalán nem sajnálja, hogy erőt vett magán és visszafogottságán, mert az biztos, hogy vissza fogja még sírni ezt a szenvedélyes érzelemkifejezést, amiből mohón kívánna többet.
Az ígéret hallatán azonnal lesüti a szemét, látványosan kivörösödve, de felpillantva egyértelművé válhat a tekintetéből, hogy Viridiel ezen szavait még be fogja hajtani, még ha tudja is, nem kell komoly erőfeszítéseket tennie, hogy kellő szintre megtáltosodjon. Még néhány másodpercet hagy magának, hogy végignézzen párjának kimaszatolt arcán, összeszedi minden határozottságát, és Salarynn elé járulva és annak határozott tekintetétől sem inog meg. Vadul és megtántoríthatatlanul bámulja őt, az persze már gyanakvással tölti el, amint a kezéhez nyúl, és ahogy egyértelművé válik, hogy mik a szándékai, rögtön eloszlatja a férfiben kialakult esetleges tévképzeteket, miszerint talán ez volt az utolsó csók, amit Viridielnek adott. Még mit nem!
A sátor kijárata elé lép, a mozdulatot viszont megszakítja Viridiel nevetése, mire jókedvűen kapja irányába a pillantását, szélesen mosolyogva.
- És csak a tiéd – emeli meg a sátor kijáratát aztán, hátrahagyva a helyiséget, de a felvett boldogság hamar átcsap aggodalomba, hiszen maga se tudja, mégis mivel kezdhetné a szabadítást és mit is kéne tegyen. A jelek szerint nincs annyira sok idejük, és nem hinné, hogy egy alaposabb terepszemlére lesz ideje, ha vissza akarja szerezni társa felszerelését is, hiába lenne elképesztően hasznos a környezet kiismerése.

//Mesélői//

Eric további magyarázatára megvonja a vállát, és eléggé úgy tűnik, hogy Salarynn túltárgyaltnak találja a témát, ennél mélyebbre meg nincs kedve ártani magát. A megjelenése a női körökben persze biztosan nem számít utolsónak, és ilyen szempontból még jogos is a vonzalom feltételezése. Szólásra nyitja a száját, vélhetően azért, hogy újra belekössön néhány megjegyzésbe, de egyértelműen realizálta, hogy nem érdemes reagálnia, mert akkor hatszor akkora mennyiségű választ fog kapni, így jókedvűen lenyeli azt, amit Ericnek szánna. Megértő bólogatás és helyeslés veszi cserébe kezdetét, amíg magyaráz, de aki nem vak, az láthatja rajta, hogy nem kifejezetten veszi magára még a fenyegetőzést sem, ahhoz elég magabiztos és szimplán az előtte lévő tényekkel törődik: elkapták őt, és nem a semmiért.
Félredönti a fejét és elégedetten teszi karba a kezét, mikor Viridiel a gyűlöletének forrását kezdi el ecsetelni. Itt már biztosra veheted, hogy szándékos volt a pillantás, és azt sem rejti véka alá, hogy bizony nem fogja ennyiben hagyni a dolgot, noha ez a tekintetében csillogó ígéret csupán, amit könnyedén félre is lehet érteni. Egyelőre eléggé úgy tűnik, hogy próbálkozni fog valamivel, amivel megtörheti ezt a magabiztosságodat.
- Az enyém nem, de a tiédet féltheted – reagál Viridielre, és Eric tényközlésnek szánt fenyegetésére csak elmosolyodik, beletörődőn megrázva a fejét, annyiban hagyva, míg Viridiel is csendre inti társát. A pofon után lévő nevetésért szerencsére nem jár semmi, csupán Salarynn vet egy kihívó pillantást a futár felé, de aztán ő is gond nélkül elhagyja a sátrat.
Nadiya csak bámul rátok, és mivel nem áll szándékotokban kilépni a sátorból, így nem is akciózik. A beszélgetésetekbe se kotyog bele, noha biztos lenne pár szava, ettől függetlenül csendben és feszes tartással üldögél az egyik ládán. A percek telnek, de nem annyira sok, hogy hamar elunjátok magatokat vagy elkényelmesedjetek ezen a nem éppen bizalomgerjesztő helyen, mikor a sátor bőrbejáratát valaki félrehúzza odakinn, és beenged néhány személyt, azt viszont nem tudom megmondani, először mire figyeltek fel. Néhány szépen megmunkált bőrruhát hoznak megannyi tollal és színes díszelemmel, a belépők szélesen vigyorognak rátok, szinte kacag az arcuk és a tekintetük, teljesen háttérbe szorítva sugárzásukkal Nadiya kellemetlenkedő jelenlétét. Ezek a személyek pedig nem mások, mint a törzs szépséges és fiatal női, akiket vélhetően mellétek rendeltek, szám szerint négy, így popsiban, mellekben és formás combokban biztos nem lesz hiány, arról meg ne is beszéljünk, hogy fedetlen mellkassal toppannak be, legfeljebb hosszú hajuk az, ami takar. Ketten-ketten állnak mellétek, az öltözékeket emelik, mintha mérnének, de igazából nem sokáig vacakolnak: Ericet azonnal belebújtatják új ruháiba, amik kényelmesen függnek majd róla, ha hagyja. Próbálnak tetszelegni, közel maradni hozzá, egyikük a mellkasát és a nyakát cirógatja és simogatja, a másikuk a haját csavargatja az ujjai közt, nem sokkal utána két oldalról kapva a puszit az arcára. Még néhány tollat is kap díszként a hajába, illetve színes hajfonatokat nyakláncként a nyakába. Hasonlóan nézhetsz ki, mint a papagáj fickó, annyi különbséggel, hogy jóval kevesebb rajtad a toll, de annál több a hajfonat és színes festék a bőrruhákon. Viridielnél olyan szempontból problémásabb ez, hogy tele van a szokásos öltözékével, és ezt a hozzá forduló két leányzó nem sok tétovázással kezd el levenni róla, vagy legalábbis megkísérlik. Ellenállás esetén macskákként simulnak hozzá, egyikük könyörgő tekintettel, másikuk az álla ívén vezeti végig cirógatón az ujjait, majd végigsimítanak a nyakadon és a vállaidon, próbálva simogató mozdulatokkal ellazítani, hogy engedékenyebb legyél és alsóruházatig vetkőztessenek. Utána te is megkapod az öltözékeket, noha elfként kisebb a termeted, így egy kicsit bőnek ítélheted meg a ruháidat. Tollakat te is kapsz a hajadba, a nyakad köré hajfonatokat.
Nadiya feltápászkodik a helyéről.
- Kinn leszek, ha elég, gyertek - hangzik a tömör mondandója, ezzel egyszerre bízva rátok, mennyire használjátok ki a kínálkozó hölgyeményeket, azzal kilép a sátorból, de nem távolodik el annyira, csupán pár lépéssel lehet a sátor előtt, valahol letelepedve.

Eric

Az hogy a szövegemet senki nem veszi komolyan nem lep meg. Én se tenném, ezért fogja őket csúnya meglepetés érni. Lenézek a kezemre azon már jól látszik hogy a visszaszámlálás elkezdődött. Elmosolyodok, én szóltam de hát ez van. Viridiel kérdésére reagálva.
-Ahogy kéred befejezem de jobb ha belehúzol a dologba ötletek terén mert nem hiszem hogy a csapatépítés most sokat dob a kedély állapotomon.- mutatom csak neki az öt szép vértelen csont fehér új véget, ha esetleg elfelejtette volna a dolgot a gyerek életén kívül az enyém is erősen fogyóban van. A mérgük is ezen vicces okból van hamarabb kimerülőben hisz egy emberes adagot ketten szenvedik el és csak én érzem hisz a lány nem használ mágiát. Ha ez se serkenti gondolkodásra nagyon felhúzom magam. De mielőtt új vendégek érkeznek bekötöm az újaimat és érdeklődve nézem a csődületet.
-Azt hiszem itt nem arra a harcképességedre kíváncsiak a hölgyek.
Mindenesetre élvezem a törődést noha nem sűrűn szórakozhatok ennyi fiatal lánnyal. Amint esetlegesen felöltöztetnek minket Viridielt rövidtávon kirúgom a sátorból
-A szerelmed odakint van semmi keresnivalód idebent.-majd a lányokhoz fordulok-Hölgyeim csak nyugalom az az elf erősen prűd és monogám természet,nem tervezi megcsalni szerelmét de lássuk be nem kell aggódni hisz én is elég leszek nektek.
Nem hiszem hogy csalódást okoznék nekik hisz képzett szerető is volnék nem csak nagypofájú időtörő hulla.

Salarynn véleményem szerint szándékosan provokál, de az biztos, hogy én nem fogok elszaladni előle, csak legyen rá alkalmam, hogy beverjem azt a hülye, vigyori képét.
Így aztán, amikor farkasszemet néz velem, eszem ágában sincs elkapni a tekintetem, ami reményeim szerint nem sok jót ígér neki.
Elégedett és jóleső mosollyal búcsúzom szerelmemtől, aki karakánul kiállt értem és magáért és nagyon ajánlom azoknak az ismeretleneknek odakinn, hogy ne legyen semmi baja és egy hajszála se sérüljön, különben beállok Eric mellé a fenyegetőzések sorába.
Viszont dühös tekintetem igen csak megdöbbentté válik, ahogy a sátor megtelik négy igen csak alulöltözött és csábító mosolyú és viselkedésű leányzóval, akik az ígért ruhákat hozzák, amik bőrből és tollból állnak.
Kettő azonnal Eric-et veszi kezelésbe és kezdik ráadni a ruhákat, miközben többet taperolják, mint öltöztetik, de nem is sokat érek rá foglalkozni ezzel, mert rám is jut kettő a vigyorgó és készségesen törleszkedő négyesből.
Virgonc ujjak kezdik megoldani az ingem kötéseit és egy másik pár kéz a nadrágomon kezd matatni, mire akkorát ugrom, hogy csoda, hogy nem szakítom ki a sátor tetejét.
- Hééé! Csak nyugalom, nem kell engem vetkőztetni, meg tudom csinálni magam is. – hátrálok el tőlük, hogy ne nyúlhassanak hozzám, mert nem tetszik az a viháncolás, amivel egymás között társalognak és a tekintetükkel szinte pucérra vetkőztetnek.
Tisztában vagyok vele, hogy ha kell erőszakkal is rám erőltetik azokat a göncöket, ezért kénytelen vagyok annyira levetkőzni, hogy a másikat felvehessem, de azt nem ezek a lányok fogják megtenni, hanem magam.
- Én hűséges párja vagyok kedvesemnek, ha ez is a rituálé része, akkor ebben csalódást kell okozzak. – közöltem velük és az épp elmenőben lévő Nadiya-nak határozottan és erősítem meg Eric mondandóját, akire hálásan nézek, hogy megerősít ebben.
A ruha nem a méretemre készült, de ha csak ennyi lesz a problémám, ha kint megtudjuk mi vár ránk, akkor nem panaszkodom.
Inkább mielőtt elfajulnak a dolgok szinte kimenekülök a sátorból.
- Csak maradj formában, ne merítsd le magad teljesen, mert lehet még szükség lesz az erődre. – szólok még vissza, bár sejtem, hogy talán nem jutok messzire – Nadiya nem engedi - és ha akarom, ha nem végigélvezhetem a bentről kihallatszó hangokat.

//Mesélői//

A túltárgyaltságot és felháborodást figyelmen kívül hagyva Eric keze teljesen normálisan néz ki, és nem most fog tűzrakásba kezdeni. Ha esetleg emiatt felhúzza magát és a picivel később érkező lányok ügyes és gyors kezeinek munkáját nem használja ki, az már az ő dolga lesz, mindenesetre biztosan hisztisek lesznek. A méreg hatóidejéről meg továbbra se tudsz semmit, hogy meddig fog hatni milyen erővel, szóval felejtsd el a gondolatot, hogy bármi miatt megrövidülne a hatás, nem érdemes ilyeneket gondolkodnod. Annyi ideig bizonyára úgyse lesztek itt, hogy bármi kiderüljön ennek kapcsán.
A lányok nem sajnálják a félreérthetőbbnél félreérthetőbb pozíciókat és megmozdulásokat, így a szándékaik bár az elején is tiszták voltak a számotokra, idővel félreérthetetlenné válnak, kezdve azzal, mikor Viridiel nadrágját oldja ki az egyik ragyogó szemekkel, térdelve előtte... Mindenesetre az biztos, hogy partner nélküli férfiember elég jól mulatna velük, és még talán vérbeli bordélyházasi alkalmazottak is lehetnének ennyi láttán.
Mikor azonban Viridiel hátrál, először magukra sem veszik, betudják annak, hogy kicsit félősebb és szégyellősebb vagy, így a mosolyuk és dörgölőzésük mit sem változik, a lendületük megmarad. Az ugyanakkor hamar tudatosodik bennük, hogy magad akarod intézni az öltözködést, így kelletlenül és kedvetlenül bár, de átadják neked a ruhákat. Az arcukról lerí, hogy sajnálják, nem tapogathatnak téged ugyanúgy, mint a másik kettő Ericet, hiszen mégiscsak harcos férfiakról van szó, nem eltunyult fickókról! Na nem mintha itt lennének lusták, az eddigiek alapján jó kondiban van jóformán mindenki, és ezek a leányzók is abban vannak, csak épp vélhetően a gyerekszülés és -nevelés terén.
Amint Viridiel kijelenti, hogy foglalt, és erre Eric is ráerősít, a Viridielnek kirendelt két nőszemély lebiggyesztett ajkakkal figyeli az elfet, könyörgőn vizslatva őt, hogy legalább egy érintést engedjen. Az azonban, hogy Eric készséggel felajánlja férfias szolgálatait, egy darabig értetlenséget vált ki a lányokból, összenéznek, aztán sikítva rohanják le a félvért, gyakorlatilag tetőtől talpig csókolva és ölelve, egyetlen kerek domborulatot sem sajnálva tőle. Azonnal fogdosni és simogatni kezdik mind a négyen, aztán persze ez biztosan tovább fog menni, és így legalább Ericnek is jut ilyesfajta szórakozás, ha már az elfek lerendezték maguk közt korábban...
Viridiel így nyugodtan távozhat a sátorból az új gönceivel, de viheti magával a sajátját is, jelenleg nincs megtiltva, hogy az eddig hordott öltözékkel a karján rohangáljon. Nadiya sem fog szólni érte, nem találva ártalmasnak, ha nálad van az a ruhadarab, amiről már megállapították, hogy nincs miért elvegyék tőled. Lényegében a sátor mellett ül, közvetlen a bejárat mellett, és habár eddig is sziklaszilárdan tartotta magát, most azért felfedezhetőek rajta olyan kellemetlen vonások, amikről sejthető, hogy nem először kell őrködnie ilyen körülményekkel a háta mögött, és nincs kifejezetten az ínyére az ilyesfajta várakozás és ellenőrizgetés. Persze lehet, nem őt és az arckifejezését veszed észre előbb, hanem a környezetet: megannyi növény van itt, amiket használhatnál, ha nem lennél beoltva mágiahasználat ellen, az utak kitaposott földutak, semmi különös nincs bennük. Több, nagyobb bőrsátrat találsz magad körül, illetve egy falrészre is felfigyelhetsz jóval odébb, amit vaskos fatörzsekből faragtak. Egy ahhoz közeli kilátót is megpillanthatsz, bár ennek nagyobb része takarásban van a környezetben lévő fiatal fák és bokrok miatt. A falusiak nem sokkal másabbak, mint Salarynn vagy Nadiya, legalábbis öltözködésben nem. A hajszínek egészen eltérőek, az alkatok és bőrszínek úgyszintén, de többségében emberek lakják nem kevés félvérrel maguk közt. Néhányukon kicsit több a tollazat, másokon a ruházat kevesebb és többet láttat a civilizált közegekben megszokottnál, de őket ez mit sem zavarja. Fegyverek csak néhányuknál van, ezek is fából készültek és csak kevés rendelkezik fémheggyel. Alapesetben nem lenne túl fenyegető, így azért, fegyvertelenül és félig fedetlen mellkassal, csupasz lábakkal, habár a lábbeli levételét nem erőltették.
Aztán, ami még nagyon feltűnő lehet, azok a werit tigrisek. Ezek a hatalmas jószágok teljesen természetesen mozognak a sátrak közt vagy hevernek az átsütő, reggeli napfényben, néhányan álmosan ásítva bóbiskolnak. Egy pedig Nadiya mellett nyüszög, elő-előbújva a karja alól; kis kölyök még, sipákolva a törődésért.
- Salarynn – mutat a lándzsájával jobbra, ahol eltéveszthetetlenül ott van az általad annyira kedvelt vörös félvér, Lash mellett sétálva. Valamit nagyon magyaráz és mutogat, de onnan nem hallhatod nem csupán a távolság miatt, hanem a környező zajoknak köszönhetően sem. – Ha őket nem akarod hallgatni – biccent hátra fejével. – Salarynn majd figyel, de nincs próbálkozás – tekint rád fenyegetőn, egyértelműsítve, hogy nem fog sajnálni, hogyha valamin elkezded törni a fejed a szabadulásod érdekében. Nem szívlel téged, arra viszont nem fog kárhoztatni, hogy vele együtt hallgasd a benti nyöszörgéseket és nyögdécseléseket, párhuzamosan másik néhány lány nevetésével vagy sóhajaival. Van lehetőséged így csatlakozni Lashhez, hogy szemmel tartsd Salarynnt is ezzel együtt, a félvér biztosan nem fog meghátrálni, sőt. Ha felé veszed az irányt, akkor tárt karokkal vár.
- Ejj, kicsit bő rád, de teljesen olyan, mintha rád öntötték volna! Esetleg a kishölgyet is felöltöztessük? – érdeklődik csintalanul, innentől viszont már aligha lehetne eldönteni a hangvételéből, hogy hasonlóan akarja öltöztetni a párodat, mint a sátorba küldött lányokat vagy úgy, mint Nadiyát; a fedendő részeket teljesen fedve.

//Mivel csak Eric él a megadott lehetőségekkel és sok nem történik a huncutságokon kívül, pár környi pihenőre kell sor kerüljön, de utána vissza a lecsóba.//

Felkapom a ruháimat és magammal viszem azért, mert nem áll szándékomban ide visszatérni, aztán máris kimegyek a sátorból, mert már az is sok, amit eddig látok. Úgy hiányzik Lashrael ölelése, hogy az már fáj.
Kilépve azonnal meglátom Nadiya-t, aki kelletlen arccal ücsörög, nem hiszem, hogy nagyon élvezné a mostani szerepét, de aztán már nem őt nézem, hanem a falu, ahol rabok vagyunk és valami ostoba szertartásra kényszerítenek minket nem sokára.
Azt mondanám egy tipikus törzsi falu, legtöbben olyan öltözetben, mint amit ránk adtak, bár ennyi félvért még sosem láttam egy rakáson, ráadásul van választék a bőrszín, hajszín mindenféle változatában. Olyan, mintha a máshonnan kitaszítottak, itt találtak volna menedéket, de ha ezen meg is lepődtem, mégsem ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem a tigrisek.......a werit tigrisek!
Sokan vannak és úgy jönnek, mennek, lustálkodnak az emberekkel nem is törődve, mint valami házimacskák.
Még az amazon is kényeztet egyet, igaz az egy nyávogós, simogatásért törleszkedő kölyök, de hát a mérete még így is lenyűgöző.
Már éppen szólásra nyitnám a szám, hogy hátha kicsikarhatok belőle valami információt, amikor magától megszólal és követve a fegyvere irányát meglátom a bögyömben lévő vöröskét.
Méghozzá még mindig a kedvesemmel.
- Megkönnyítem a dolgát, csatlakozom a társaságához.... - morranok fel, ügyet sem véve a távolságtartó viselkedésére és rakom le a ruhám a sátor tövébe, aztán nagy léptekkel Lash-hoz sietek.
Hogy tisztázzam a viszonyokat, adok egy puha csókot szerelmem nyakára, aztán és ő érezheti, ahogy elnehezül a lélegzetem, aztán megfeszítem magam és udvariatlanul félbeszakítva a bájolgó félelfet, egy jókorát behúzok neki.
- Az öltöztetést bízd rám, te inkább ápold magad. - sziszegem az arcába és ha vissza akarna ütni, állok egy párharc elébe.

Alig lép ki, már változik a Viridiel okozta boldog hangulata. Komolyan és magabiztosan fordul Salarynn felé, amint ő is kilép a sátorból, már csak az ábrázatával követelve a magyarázatokat, amiket ígért. Tudni akar minden részletet, hogy mire készülnek, hogy mit akarnak és miért, és nem fog egyetlen információmorzsát sem rejtve hagyni, ha tőle függ, más kérdés, hogy a férfi mennyire lesz közlékeny és mennyit fog hazudni. Nem veheti készpénznek, mert bármi kitelik tőle, ezt már most látja, túlságosan baljóslatúnak találja a tekintetét, ami néha gonoszul és elégedetten villan. Most is valami ilyesmit lát azokban a zöld szemekben annak ellenére is, hogy vidám, akárcsak a férfi mosolya. Nincs lenyűgözve ugyanakkor tőle, és biztosan karba tenné a kezét, ha lenne rá lehetősége, másik kar híján azonban nincs.
- Akkor? Mehetünk? – érdeklődik Salarynn, karját nyújtva, hogy belekapaszkodva indulhassanak. – Esetleg én is kaphatok olyat, mint a zaklatód? – teszi még hozzá egy csintalan mosollyal, ami valószínűleg más nőket levenne a lábukról, de nem őt. Felsőbbrendűn néz rá, nem zavartatva magát amiatt, hogy jócskán alacsonyabb a félvérnél, és megelégelve a látszatudvariasságát, egy szemforgatás kíséretében ellép mellőle, elindulva egy véletlenszerű irányba.
- Nincs szükségem ilyesmire, a próbálkozásod pedig felesleges. Az a pofon nem volt egyértelmű kifejezője ennek? – érdeklődik ellenszenvesen, hátrapillantva válla felett, de hamar realizálnia kell, hogy Salarynn csendes lépteivel beérte, és már mellette sétál. Rögtön el is kapja a pillantását róla, adva tovább a gőgös hercegnő szerepét, nem akarva egyáltalán, hogy közelebb akarjon férni hozzá. Tüskéket kell növesztenie, azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy ezek megállásra késztetnék Salarynnt, sőt. Bár abból kiindulva, hogy őt az sem érdekli, hogy Viridiel a párja...
Salarynn bár nem szól, de az arcára van írva, hogy abszolút nem fogott fel semmit abból, amit mondott vagy csinált. Csak egy rövid pillantást kell vetnie rá, mikor mélyen hallgat, már elég is a számára az a vigyori pofa. Biztos benne, hogy nem hülye, csak tetteti, hogy az.
- Abban állapodtunk meg, hogy elmondod, mit terveztek – mondja, Salarynn pedig lemondóan felsóhajt, és nem hallatszódik túlságosan elégedettnek. Nem mintha zavarná, és bár megteszi azt, ami tőle telik, nem fog csak azért a kedvére tenni, hogy neki könnyebb legyen. Amíg nem biztos, hogy az engedéssel több információt szedhet ki belőle, addig tartja magát megrendíthetetlenül.
- Miért nem lehet teljesen másról csevegni? Minek kell velük annyira foglalkoznod? – tárja szét a karját értetlenül. – Kaptál egy lehetőséget, és te visszamennél ezekkel a bugrisokkal a városba? – értetlenkedik, mire Lash elégedetlenül felmorran.
- Az egyikük lehet, hogy bugris és itt is hagynám, hogy csináljatok vele azt, amit akartok, a másikuk a partnerem és szerelmem, akit nem hagynék hátra csak úgy. Persze miért is beszélek pont neked erről, akinek fogalma sincs a kapcsolatokról? – forgatja meg a szemeit, aztán megáll, szúrós szemekkel nézve a zöld tekintetbe. – Ijesztőnek talállak, de nem annyira, hogy ne álljak ki érte – préseli ki a fogai közül figyelmeztetőleg, és meg sem lepődne azon, ha ezt egy újabb gyerekes vigyorral fogadná. Amit talál, az azonban belül összeszorítja a gyomrát: aljasan csillanó szempár, és nem sok hiányzik, hogy megremegjen attól a sötét és magabiztos ábrázattól, amit Salarynn magára vett. Mintha ebben a pillanatban sokkal erősebbnek és kiszámíthatatlannak tűnne, vagy csupán ő törpülne el mellette, mindenesetre úgy érzi magát, mintha fölé tornyosulna, ő pedig képtelen lenne megállítani, bármilyen erőfeszítést is tenne vele szemben.
- És? Meddig mennél el értük... érte...? – érdeklődik közelebb hajolva hozzá, és suttogással könnyedén eléri azt a hatást, ami elbizonytalanítja őt. Soha nem volt a magabiztosság mintaképe, de mikor kellett, akkor magára tudta venni, Salarynnak viszont sokkal több jutott ebből, és ez hatással van rá. Nehéz nem meghátrálni, és ugyanazt tapasztalja, mint Ale-nél: annyira szeretne magabiztosan viselkedni, mellette nem megy.
Kénytelen hátralépni önkéntelenül is, és észreveszi a félpucér, jókedvűen kacarászó lányokat a ruhákkal és tollakkal, mire felszalad a szemöldöke. Salarynn követi a pillantását, és bizonyára le sem kell olvasni Lash arcáról a kérdést, annyira ott van: a sátorba mennek-e. Eltéveszthetetlenül tartanak abba az irányba, és nincs kétsége afelől, hogy ez is a beavatási ceremónia egy része. Egy pillanatra átfut a fején az a fajta lenéző megjegyzés, miszerint úgyse néznek ki annyira jól, mint ő egy kar ide vagy oda, amitől akaratlanul is kihúzza magát.
- Ne már, komolyan a legcsinosabb tubicákat küldték hozzájuk? Még ilyet... – rázza meg Salarynn rosszallón a fejét, visszafordulva az erdei felé. – Meglátjuk, mennyire fogja bírni a társaságukat – vet egy olyan pillantást Lash felé, amitől a következő pillanatban teljesen kiborul, akkora szintjét találja meg az önelégültségnek. Összepréseli az ajkait, és olyat taszít rajta, amekkorát tud, persze sok hatást nem ér el: Salarynn csak pár lépést hátrál, nevetve, ami most őrjítőn hat rá.
- FOGD BE, TE... – emeli meg a hangerejét, aztán elfojtja. – Nem ismersz sem engem, sem őt – morogja végül.
- Igen, ez így van – lép vissza a helyére még mindig vigyorogva. – De hol is tartottunk? Mintha eltértünk volna az eredeti témádtól – hívja fel rá a figyelmét, amitől ismét idegessé válna, de ehelyett a sátor ki- és bejáratát nézi árgus szemekkel, amíg becsámpáznak oda a lányok. Szíve szerint mindegyiket eltűntetné Viridiel közeléből, de jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy ennek megfelelően cselekedjen, így vesz egy mély levegőt és kifújja azt.
- Úgyis én vagyok neki az egyetlen – rántja meg a fejét, elfordulva a sátortól, mintegy bizonyításként, hogy még szuggerálnia sem kell azt a környéket, hogy ezen elképzelése beteljesüljön. – Szóval? Mesélnél akkor, hogy mégis mibe ártod őket bele? – teszi fel a kérdést, visszavéve a fölényeskedő oldalát, úgy nézve Salarynnra, akin még mindig ott a jókedv, de ennek már egy jóval sötétebb változatát találja, mint az előbb. A hideg szaladgál a gerincén, de nem adja meg magát neki.
- Nos, feltűntek neked a sátorban lévő koponyák? – érdeklődik kezdetnek, mire egy pillanatra elveszti a hidegvérét, de visszaszerzi, hogy képes legyen választ adni.
- Megölni akarjátok őket? – kérdez vissza. – Mert akkor velük pusztulok inkább – szögezi le határozottan.
- Úgyse hagynánk – von vállat Salarynn. – Egyébként nem. Befogadni akarjuk őket, nem mindegy – emeli meg mutatóujját felhívó jelleggel. – Az első lépése ennek, hogy nőket küldünk azokhoz, akiket befogadunk, a te esetedben értelemszerűen néhány jóképű fickó lett volna, mint jómagam – magyarázza, és amint Lash képtelen tartani nemtetszését, Salarynn elmosolyodik. Legszívesebben képen törölné érte, de még mindig nincs abban a helyzetben, hogy ilyesmit megtehessen, szóval tűrtőzteti magát, és hallgat tovább. – A tollashoz hasonló ruhákat aggatunk rájuk, kifestjük őket mindenféle törzsi jellel, ellátjuk őket étellel-itallal, panaszuk nem lehet. Estére meg, ha odáig eltart a huncutkodás... – int a sátor felé, de Lash sziklaszilárdan áll és mered Salarynnra, nem akarva tudomásul venni ezen megjegyzését. Határozottan tudja és állítja, hogy Viridiel nem fog ilyesmibe belemenni, hiába minden próbálkozás; csak és kizárólag ő tudja lázba hozni a férfit, és ezen nem fog tudni változtatni semmi. -... és étkezés, mindenki tiszteletét teszi. Lényegében úgy élhetnek az alatt a pár nap alatt nálunk, mint a nagyurak, aztán a törzs részesévé válnak – zárja le a mondókáját, de valami nem tetszik neki. Valami határozottan nem jó itt.
- Furcsa ez a felhajtás, nem...? – kérdezi gyanakvón.
- Miért lenne? Talán az jobb lenne, ha nemesekként behajtanánk mindenféle jószágot? – kérdez vissza, mire az erdei nemlegesen megrázza a fejét.
- Nem épp erre gondoltam. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy csupán ennyiből állna, van még valami ezen túl – fejti ki, de nem számít arra, hogy bárminemű folytatása lesz ennek a beszélgetésnek. Nem úgy tűnik, mintha Salarynn ennél konkrétabban bele akarna menni az eseményekbe, sőt, bizonyára lecsal pár dolgot.
- Ó, egy kis harcra gondolsz? – érdeklődik, mire magasra ugrik a szemöldöke. – Hát azt csak élvezniük kell a nézőtéren elégedett gyerekekként. Tudod, nők, étel és ital után már nem sok lehet, amit kívánhatnának – jelenik meg ismételten az az elégedett vigyora. – Ha szerencséd van, akkor a jelenlegi szeretőd még maga mellé fogad mondjuk hatodik asszonykának, mert hát akik bementek, azok nagyon értik a dolgukat.
- Úgysem fog erre sor kerülni – sziszegi, kihívón és dacosan figyelve Salarynnt.
- Azt mondod? – szűkíti össze a szemeit, kíváncsian figyelve Lash vonásait, aki határozottan bólint egyet. – Ha mégsem úgy alakulna, akkor én nagyon szívesen látlak – emeli meg a kezét, hogy megcirógassa az állát, de Lash ellép.
- Nincs szükségem ilyen felajánlásokra – közli, ismét felhúzva az orrát.
- Mindenesetre körbevezethetlek? – kíváncsiskodik Salarynn, jóval visszább véve a meg-megmutatkozó foga fehérét, és mivel korábban Lash elutasította a kísérő kart, nem ajánlja fel ezúttal. Lash bólint egyet, és Salarynn igazodva az ő apró lépéseihez indul meg, néhány épületre rámutatva. Egy-két raktárat megemlít, a gyógyítóik helyét is bemutatja egy rövid monológgal és mutogatással, ő azonban egyáltalán nem tűnik megkönnyebbültnek. Nagyon is zavarják a körülmények, és nem azt mondja, hogy nagy itt a jólét, és bár végül is a törzsi szintjükhöz képest elég jó a szervezettség és elég jól tartják magukat, más zavarja. Biztos benne, hogy Salarynn hazudik, túlságosan tenyérbemászó próbál lenni, ami biztosan nem váltana ki gyanakvást sokakból, ő kellően bizalmatlan ahhoz, hogy ezt a fajta viselkedést megkérdőjelezze. Arra meg nem is gondolva, hogy az előbb hogyan nézett és milyen ábrázatai voltak... Lehet, csupán ő a paranoiás.
Ezen gondolatai közt elmerülve egyáltalán nem veszi észre az egyébként is mögötte haladó Viridielt, és teljes meglepetésként éri őt a nyakára adott csókja. Egy pillanatig megfeszül, mert veszettül tiltakozna csak azért, hiszen ez egy elképesztően nagy gyengepontja, és feltételezi, hogy ez egy ismeretlen, akit mihamarabb el akar távolítani onnan. Az és minden más bőrfelület csak és kizárólag Viridielt illeti! Riadt és haragos tekintetét odakapva azonban hamar megnyugszik, amint az ezüst hajzuhatag tulajdonosának kiléte tudatosodik benne. Nyomban ellazul, önkéntelenül is félrehajtva a fejét hagy Viridielnek még több lehetőséget a nyakára adott csókokhoz, jóleső libabőrrel és elégedetten húzódó mosollyal élvezve ezt a pár pillanatot. Még hozzá is bújna, simulna párjához ennek hatására, de erőt vesz magán és megfegyelmezi szabadon garázdálkodó izmait a felkeltett vágyaival együtt. Mosolyogva néz párjára, nem akarva levenni róla a tekintetét, és észrevéve a hangulata változását, picit aggodalmassá válik, ám mikor az első ütést még maga Viridiel kezdeményezi, valahol meglepődik. Nagyokat pislogva próbálja felfogni az eseményeket, és bár elejét kéne vennie ennek, hiszen még mindig nem lenne jó, ha itt húznák a rövidebbet, nem érzi helyesnek, ha most beleavatkozik. Ez amolyan... férfiúi becsület lehet, vagy ahhoz hasonló, amit ő képtelen lesz megérteni – legfeljebb kicsit másképp, a félig pucér nők példája mentén. Ilyet se igazán érzett idáig...

//Mesélői//

Salarynn elvigyorodik az érkezésedre, és ahogy a Lashsel való kapcsolatod erősségét ismét nyilvánvalóvá teszed. Meleg szeretettel fogadna, amit azonban te igencsak erősen elutasítasz, a meglepetés ereje pedig veled van: olyan hirtelen éri a félvért ezen megmozdulásod, hogy kis híján egyensúlyát veszítve tántorodik meg pár lépéssel odébb, finoman végigsimítva az arcán, ahol keményen belevágtad az öklödet. Először értetlenül néz rád, ám amint az arcába beszélsz, érezheted, hogy az eddigi vidám és szórakozott jellem lehull róla, már-már villogtatva zöld szemeit rád. Magabiztosan felegyenesedik, visszaengedi maga mellé a kezét, úgy nézve rád kihívón, de találsz benne sunyiságot bőven mellette. Az önelégült mosolya sem tűnik annyira felhőtlennek, inkább sötétnek és baljóslatúnak, és ha eddig kételkedtél abban, hogy Nadiya fölött szolgálna más rendszerek keretei közt, most meggyőződhetsz róla, hogy igenis van benne annyi, amivel Nadiya fölé kerekedhet. Csupán nem mutatja, de a kisugárzása elég meggyőző lehet.
- Szerinted... – nyomja meg ezt a szót, lassan ejtve ki a szótagokat. -... ennyi miatt ápolásra szorulnék? – dönti félre finoman a fejét, és ha nem hátráltál ki, akkor megragadja a mellkasod szélein függő bőrdarabokat, ujjai közt szorongatva azokat, hogy véletlenül se tudj kihátrálni. Bár feltételezhetően nem nagyon áll szándékodban ilyesmit csinálni.
- Szerinted ezzel megvéded a szukádat? Ez előrébb vitt téged bármivel is? – suttogja. Nem veszi le rólad a szemét, végig áskálódik és fúrja magát a te tekintetedbe, semmiképpen sem engedve el azt sem. – Amíg ez a nyomorult szertartás tart, addig nem léphetek fel ellened úgy, ahogyan szeretnék – veszi fel a korábbi sziszegésedet, és a szavai sötételfes gonoszságot sejtetnek az elégedetlenség alatt, ám látatlanban nehéz lenne megállapítani, ez mégis honnan eredhet. – De – lök hátra, ha megfoghatta a ruháidat, ezáltal egészen idáig közel tartva magához. – Egy barátinak nevezett párbajtól nem mentesülsz, feltételezve, ha nem vagy az a fajta, aki gyáván a védelem mögé kotródik az utolsó pillanatban - utal a mostani fölényesebb helyzetedre, ami feljogosítana arra, hogy egy bizonyos szintig a kutyádként kezeld őt. Láthatóan sérti az önérzetét a felállás, de a szabály szabály, és ezt követnie kell egy bizonyos keretek között, a határon átlépve viszont nem lesz ilyen kegyelmes, ezt biztosra veheted.

Már az egész elfogásunk óta és a félvér megjelenése óta érik bennem ez az ökölcsapás és bár tudom, hogy Lash nem fog örülni neki, de muszáj a helyére tennem ezt a kis nyikhajt, aki folyamatosan provokál és teszi a szépet szándékosan a páromnak, amikor többször is nyomatékosan fel lett híva a figyelme, hogy ő és én egy párt alkotunk.
Éppen ezért eddig sem tudott átverni azzal a mosolygós, vigyori képével és bolondozást előadó viselkedésével.
Általában nem vagyok ilyen meggondolatlan, mert annak mondhatom a megmozdulásomat, arra való tekintettel, hogy egy olyan faluban vagyunk, ahol fogolyként tartanak minket és a fene tudja, hogy miféle szertartásnak akarnak minket alávetni. Ráadásul tele van az egész hely óriási tigrisekkel, de akkor sem vagyok hajlandó tovább elviselni, hogy sárba tapossa a büszkeségemet és nyíltan megalázzon azzal, hogy semmibe vesz.
Nem sajnáltam tehát az öklömet, ám egy kis megingáson és egy pillanatnyi meglepődésen kívül, nagy kárt nem okoztam benne, de legalább annyit elértem, hogy végre lehullott róla a mézes-mázos álarc, amit valamiért annyira igyekezett titkolni. A felszínre bukkan valami sötét, amit eddig még csak talán az éjelfekkel kapcsolatban éreztem és egy rövid pillantást vetek Lash-ra, hogy ő is látta-e.
Nem időzhetek azonban többet kedvesem érzelmeinek fürkészésével, hiszen Salarynn megragadja a bőrmellényt a mellkasomon és – nem csekély erővel – az orra elő húz.
Természetesen rámarkolok az engem tartó kezére, hogy lefeszegessem magamról, de egy pillanatra kizökkenek a mozdulatból, mert el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan kiadja magát, hogy valójában mit gondol Lash-ról.
- Magasról teszek rá, hogy mire szorulsz és mire nem, de nekem nagyon jól esett és azt is elértem, hogy végre kimutattad a fogad fehérjét, tehát előrébb is vitt. – mondtam haragtól villogó szemmel és mindenképpen megpróbáltam lefejelni, ha már ilyen közel dugta a képét és ilyen szavakkal illette a kedvesemet.
Ha nem láttam volna már előtte is, hogy időnként megvillan a sötétebb oldala, lehet, hogy meglepődtem volna, azon amit mond, de így nem.
- Tudtam, hogy terveztek valamit és nem vagytok ti olyan „jók”, ahogy be akarjátok állítani!
Sikerül lehámoznom közben a kezét, de nem várja meg, hanem hátrataszít, de csak két kisebb lépést teszek hátrébb, aztán megállok, mint a cövek, kihúzva magam.
- Szívesen beledöngöllek a földbe bármikor! – jelentettem ki határozottan és továbbra is ökölbe szorultak a kezeim. – Látod Lash! Ennyire becsülnek igazából.

Döbbenten figyel, és valóban nem örül annak, ami megtörténni látszik. Kétségbeesett tehetetlenséggel figyeli, amint Viridiel megüti Salarynnt, és legszívesebben megállítaná, közéjük állna, hogy semmiképpen se fajuljanak el az események, tisztában van azzal, hogy Viridiel másképp kezeli a helyzetet. Ő nem húzódik vissza ilyenkor, hanem lecövekel és addig nem adja magát, amíg el nem ismerik - vele ellentétben, aki inkább kihúzott mellkassal tűri az őt ért sérelmeket, hogy aztán egyedül apróvá gömbölyödjön a saját önbizalmának és önbecsülésének rombolása következményeként. Nincs meg benne az a mersz, hogy saját magáért kiálljon, mások védelme viszont egyáltalán nem jelent gondot valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, és most is ugyanez van. Visszahúzná Viridielt, maga mellé vonná, próbálva csillapítani haragos kedvét és más belátásra bírni, azonban ott van a tény, hogy nem változna ezzel semmi, párja ugyanolyan haragos vagy sértett maradna. Másképp játszanak ezzel, és ezt tudomásul kell vennie, és még ha nem is tetszik neki - ami az arcára van írva -, nem fogja megállítani. Egyértelműen nem támogatja; együtt vannak, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben ugyanazt kell állítaniuk és ugyanúgy kell cselekedniük, attól még különálló személyiségek, akik képesek egyként viselkedni és gondolkodni és eggyé válni.
A hideg rázza, amint Salarynn kibújik álcája árnyékából, és bár pár perce ugyancsak tapasztalta azt a görcsöt a gyomrában, most ismételten megjelenik. Ha tehetné, biztosan távol tartaná magát tőle, az összes porcikája erre hívja fel a figyelmét és ezt kívánja, de van benne egyfajta félelem, hogyha hátat fordít, akkor lecsap. Egyszerűen nem megy neki, és nem is tudja rejtegetni, hogy mennyire aggasztja a másik jelenléte.
Összerezzen, mikor Salarynn megragadja Viridielt, és bár közelebb tesz egy lépést, azonnal meg is torpan. Emlékezteti magát, hogy ezt nekik kell elintézniük, beleszólása itt aligha van, és talán Viridiel se venné jónéven, ha belekeveredne ebbe nem azért, mert csupán kímélni akarná, hanem mert... Ő maga akarja tisztázni a helyzetet és a becsületét, aminek nem feltétlen tenne jót, ha aktívan segítené. Tudja, hogy meg tudja csinálni, az aggódását azonban nehezére esik legyűrni. Az összefeszülő felek párbeszédét nem szívesen hallgatja, és mikor újabban a lenézésére kerül a sor, oldalra pillant. Nem mintha sokkal másabbra számított volna, a megszokások és a múlt még benne él, ami kellően felkészítette őt erre, az persze tagadhatatlan, hogy Viridiel mellett megpuhult, és ilyenkor már nem magában rendezi le egyedül, hanem a férfi biztonságos és jóleső közelségében, csak azt figyelve, mennyire értékes is igazából társa számára.
Mikor Viridiel megszólítja, bátortalanul lép közelebb hozzá először ölelés szándékával, aztán meggondolva magát csak hozzábújik, fejét a vállgödrénél pihentetve, kezét a csupasz mellkasán simítva finoman, behunyva a szemeit, keresve nála a nyugalmat. Nem várja el, hogy átölelje, hiszen most vezeti őt a harag, amikor nem sok számít az elf számára, a becsületre pedig nem kíván kitérni. Hogy őt minek vagy kinek kezelik, csak bizonyos helyzetekben érdekli őt, ezzel Viridiel maga is tisztában van, elvégre számtalanszor került említésre már az első találkozásuk óta.
- Vigyázz magadra, jó? - kérleli halkan, elfogadva Viridiel döntését, és talán még, a haragtól elfogultan, támogatást is talál benne. - Meggyógyítalak bármikor, eltűntetem bármelyik sérülésed, de nekem is fáj, mikor megsérülsz.

//Mesélői//

A fejelésnek bizonyára minden kívülálló olvasó szurkol, de Salarynn se most jött le a falvédőről, így amint egy kicsit hátraviszed a fejed, hogy lendületet vegyél újabb agresszív megmozdulásodhoz, el is tol magától annyira a lendületed pillanatában, hogy a levegőbe fejelj. Picit az izmaid biztos fájni fognak ettől, hiszen vélhetően teljesen arra számítottál, hogy majd az orrát ezzel jó eséllyel betöröd, de ez egy csalódás lehet a sikeres ökölcsapásod után. A szavaidat aztán valamiféle sötét elégedettséggel fogadja, de továbbra is van a vonásaiban egyfajta elégedetlenség és megtorlásra való vágy.
- Nem kellett volna egyébként sem sokáig takargatnom. A szertartás végeztével amúgy is azt csinálnék veled, amit akarnék - jegyzi meg hűvösen, és mielőtt a beszélgetést folytathatná, ellök magától. Ő magabiztosan felegyenesedik, készen várva, ha esetleg újra tervezed őt megkóstoltatni az öklöddel.
- Nem gondolod, hogy ez egy súlyos általánosítás a részedről? – érdeklődik, és amint beleegyezel a verekedésbe, elvigyorodik ezúttal már a maga sötét vonásaival, ami talán jobban is illik hozzá, mint a korábban mutatott vicces maszkja. – Nos, akkor ez eldőlt – tárja szét a karját. – Rajtad a döntés, hogy ököllel szeretnéd ezt bebizonyítani vagy a mi fegyvereink egyikével, ám akármelyikre is essen a választásod, nem lesz könnyű dolgod. Ebből kiindulva a kishölgy kezdhet is imádkozni, hogy az agresszív párocskája ne szenvedjen el begőzölt állapota miatt komoly sebeket se fizikailag, se becsületileg.
Karba tett kezekkel várja meg, amíg egymás közt elintézitek a párharc előtti beszélgetést, és amint ez megtörténik, Sal készséggel vezeti el Viridielt egy kicsit nyitottabb tér felé, hátrahagyva magatok mögött néhány faépületet és sátrat. Lash követheti őket, ha akarja, de ha nem kívánja végignézni mindezt, akkor a vörös félvér mellérendel valakit, hogy távollétében figyeljen rá.

//Innentől egyeztethetünk, Lashsel való rövid beszélgetést is, aztán a harcot is, hogy gyorsan átlendüljünk rajta.//

Magamhoz húzom Lash-t és leheletnyi csókot nyomok az ajkára, amit érezhetően boldogan és készségesen fogadott, ám az aggódást is leolvastam róla.
- Vigyázni fogok, de imádom, amikor gyógyítasz.
Kedvesem egy pillanatra szorosan hozzám bujik még, megszorítva a kezem, aztán félrehúzódik.
Aztán a dölyfösen pöffeszkedő félelfhez fordulok.
- Maradok az öklömnél, jól fog esni, ha saját kezüleg verlek laposra és törlöm le azt a hülye vigyorodat. Mehetünk.
Nem mondom, hogy nem izgulok mi lesz, hiszen túl magabiztos a fickó, de még dolgozik bennem a harag a viselkedése és a szavai miatt, de követem, akárhová is menne.
Salarynn láthatóan a lehető legnagyobb elégedettséggel fogadja a választásomat, és már meg is emeli a kezét, hogy ujjropogtatással ráhangolódjon a következőkre. Már el is indul, de Lash még megfogja a csuklómat, egy pillanatig habozva.
- Megpróbáljam kideríteni, hol vannak a cuccaid vagy legyek ott? - teszi fel halkan, hogy a félvér ne hallja. Érzem, hogy másképp akarta feltenni a kérdést, de végül csak rám néz, hogyan döntök.
Tudom, hogy mennyire rosszul viseli, ha bántódásom esik, így kis habozás után válaszolok.
- Jobban örülnék, ha inkább ...körül néznél. - utalok rá, hogy talán kell majd valami egérút, így a cuccom címszó alatt, annak is utána nézhet.
Lash bizonytalanul biccent egyet, és még egy gyors csókot ad, aztán már indulna is, hogy felderítse a helyet, mikor Sal elkiáltja magát egy számunkra ismeretlen nyelven. Szerelmem riadtan rezzen össze, és fanyar ábrázattal veszi tudomásul, hogy ez az arrogáns kis p...pojáca odaparancsol mellé egy másik fickót.
- Egyelőre nem engedhetem meg, hogy elkószálj - mosolyog elégedetten magával.
Lash tanácstalanul pillant rám.
Most még jobban hajt a vágy, hogy beverjem a képét, ahogy az átváltozása igazi rabtartóvá olyan hirtelen megy végbe, de mikor Lash lekommunikálja hangtalanul, míg Salarynn nem figyel, hogy boldogulni fog, megnyugodva fordulok a macskajancsi után.
- Remélem nem fogsz trükközni, hanem becsülettel küzdesz majd. - morgom oda neki miközben megyek utána a nyitott tér felé.
- Kinézel belőlem ilyesmit? - tárja szét a karját szórakozott értetlenséggel. - Nincs rajtam semmi, amit fenyegetőnek vagy gyanúsnak találhatnál.
Végignézve rajta tényleg csak a derekára kötött bőrdarab lóg, ami alatt nem igazán van hely mit rejtegetni, legfeljebb keszekusza hajában, így csak megvonom a vállam. Akkor sem bízok benne.
A hely maga elég nagy, néhány ketrecet van a közelben, de azok üresnek tűnnek, a talaj hol homokosabb, hol kemény föld, néhol egy fűcsomó ette be magát ide, de vélhetően egy elég gyakran használt területe ez a falunak, ahol a miénkhez hasonló nézeteltéréseket intézik.
- Nem ismerem a nálatok lévő szokásokat, így átadom a kezdeményezés lehetőségét - vesz fel egy kényelmes pozíciót, enyhén berogyasztott lábak, kezek ökölbe szorulva maga előtt. Kényelmes, pár lépéssel átívelhető távolságot tart köztünk, és lassan megindul jobbra oldalazó lépésekkel, miközben becserkészőn figyel engem.
Salarynn szavai, amivel biztosított róla, hogy róla mintázhatnák a becsület szobrát - nem hat meg és természetesen kételkedve fogadom.
Figyelmesen nézem, hogy készül a harcra, azonban én továbbra is lazán állok, de egy-egy lépéssel utána fordulok, kicsit kijjebb lépkedve, mert elszédülni sincs kedvem. Aztán hirtelen balra mozdulok, de a jobb oldali bordáját célzom meg, miközben a bal kezem felkészül, hogy ha üt hárítsam.
Az első ütésemet szerencsésen felfogja, a célterületed elé rántva kezeit, alkarjait összezárt falakként tartva maga előtt.
- Ejj, ez azért fájt - jelenik meg a képén egy újabb vigyor, de ez csak megtévesztés, mert máris megindít egy jobbost, amit azonnal követ a bal keze is, amivel a gyomrom célozza meg.
Nekem is fájt, de ezt nem kötöm az orrára, hiszen a csont csonttal való ütközése elég zsibbasztó, bár szerencsére csontom nem tört.
Mindenképp számítok rá, hogy visszatámad, így a bal kezemmel elütöm az arcom felé közeledő öklét és kissé féloldalt fordulok, hogy a követő gyomrost is - amire jó eséllyel számítok - elkerüljem, ami így csak súrolja az oldalamat, viszont lehetőséget ad rá, hogy megragadva a csuklóját, rántsak egyet rajta, rásegítve a lendületére és utána fordulva - nagy elégedettséggel, - fenéken rúgom.
Egy pillanatig leolvasható Sal arcáról egy olyan gondolat, hogy "hűha, nagy a baj", de lép tovább ezzel együtt, hogy a homokos talajon egy bukfencet vetve féltérdre érkezzen meg, azonnal felém fordulva.
Őszintén meglepett, hogy bejött a kis aljas akcióm. Persze arra számítok, hogy feldühödik és ezáltal eszét vesztve támad nekem, de a gyors és összeszedett válaszra, amivel gyorsabban a vártnál nekem ugrik, kissé elszámítottam magam és csak késve ugrom hátrább. Bal ökle a bordámnál talál el és kiszalad belölem a levegő. Fáj, de most nem hagyhatom magam, ezért egy balhoroggal próbálom megkínálni, hogy eltávolítsam magamtól, míg újra rendesen tudok levegőt venni.
Láthatóan nem tapasztalatlan verekedő, vagy csak szimplán jók a reflexei, de épp csak elcsípem az állát. A lendülettől kicsit annak az irányába rándul a feje, de pillanatok leforgása alatt visszahozza, hogy baljával újabb csapást indítson.
Muszáj lenne eltávolodnom tőle, hogy újra átgondoljam mit tegyek, na meg, hogy ne érjen el a keze. Ugrok egyet hátrafelé és azt gondolom már csak akkor érhet el, ha feláldozza az egyensúlyát, így a karja eredmény nélkül fog elsuhanni az arcom előtt, ám amikor kinyílik a tenyere látom, hogy nem hazudtolja meg magát és a becsületes küzdelmet sosem gondolta komolyan.
Felkiáltok és behunyom a szemem, azonban már késő és érzem, ahogy a homok belevágódik a szemembe. Vakon próbálom kidörzsölni, miközben hátrálok.

//Mesélő szemszöge: A homokkal foglalatoskodásom közben Salarynn arcán felvillan az önelégült mosolyt. Hátrálásom azonban ad neki elég helyet, hogy lendületet véve nekem rohanhasson. //

Mikor megvakított a homokkal - ami mellékesen megjegyezve igazán aljas húzás volt - akkor már számítottam rá, hogy ezt azonnal ki fogja használni, de hiába, hiszen nem láttam hogyan akar lecsapni.
Magam elé tartottam a kezem, hogy lehetőleg védjem magam az öklével szemben, de nem fárasztotta magát ezzel, hanem egyszerűen fellökött.
Nagyot nyekkentem és éreztem, hogy most lát neki a megdolgozásomnak. Még szerencse, hogy magam elé volt emelve a kezem, így a fejemet, arcomat védeni tudtam, de a következő ütésbe beleszakadt a lélegzetem, ahogy telibe kapja a mellkasomat.
Kínlódva próbálok levegőt venni......
Sejtésem szerint nem fog itt megállni és bizonyára már készül a további ütésekre, amikkel péppé akarna verni, mikor egy kemény női hang elkiáltja magát, szólítva a férfit, és valami hangosan felmorran ugyanabból az irányból.
Én meg szívesen elsüllyednék, miután valaki pumpálna egy kis levegőt a tüdömbe.........

Eric


Ahogy telik az idő egyre szórakoztatóbb a dolog pláne hogy megint, azt a kettőt védem. A távolból fél füllel figyelve ököl csattan valaki arcán, majd rövid kakaskodás zaja ér el hozzám. Lám az ifjú futárban is van némi akarat. De miközben a lányokkal szórakozom, jól hallom a párbaj részleteit is. Azt tudom, hogy egy átlagos harcossal könnyen elbánna, viszont Sal szörnyekkel pofozkodik így nem egy olyan technikája lehet az állóképességén kívül amit felvillanthat. Gyorsan számolok majd egy hirtelen ötlettől övezve már a sátor ajtajában állok.
-Bocs hölgyek de nem hagyhatom hogy az ifjú futár egy olyan szörnyeteggel harcoljon mint én. De amint vége a mókának az este további részében fojtatjuk hisz még annyi jót adhatok- kacsintok a lányokra és mielőtt visszarántanának kilépek. Lenézek magamra nos nekem se sok eszem van. Leszedem az "ajtót" és a derekamra kötöm. Nadyara nézek vidáman.
-Ha már rám vársz mehetünk is én is részt veszek azon a kedélyes kis kakaskodáson-nyújtom felé a kezem hogy felhúzzam. Valószínű magától áll fel de én legalább kedves voltam. Ahogy a viadalra kijelölt területhez érünk lazán lehuppanok és nem izgat ki mit lát mindenki felnőtt szóval le vannak tojva. Az összecsapás szépen kezdődik, Viridiel ügyes húzásokat használ de sajnos mint minden mezei harcos az öklét használja. Sal egy ideig bírja türelemmel de elkapja a gépszíj és a hős fölé kerekedik. Nem tervezek bele avatkozni de muszáj lesz ha életben akarom a pókhoz vinni. Szóval ha súlyos verésre kerül sor az őrömet lefutva páros lábbal rúgom pofán Salt.
-Remélem zavarok kölykök.-Természetesen ha Viri kimozdul a támadás sorozatból nem avatkozom be.

Ahogy magához húzza, megnyugodva és boldogan simul hozzá, tudva, hogy minden rendben lesz. Annyira kereste ezt sokakban, annyira meg akarta találni bennük ezt a végtelen bizalmat, és bár most elkeseredett tehetetlensége és aggodalma miatt, mégis hisz benne, hogy Viridiel megoldja. Finom és rövid csókját viszonozza, és szíve szerint ezt a verekedést egészen más irányba terelné, nem akarva, hogy párjának bármi bántódása essen, ugyanakkor tisztában van vele, hogy ez alól jelenleg nincs kibúvó, Viridiel akkor is végig akarja vinni.
- Vigyázni fogok, de imádom, amikor gyógyítasz – búgja szinte már jókedvűen, ami mosolyt csal az arcára, de még így is bőven látszik rajta az aggodalom az elkövetkezendőket illetően. Még egy rövid időre szorosabban bújik hozzá kedveséhez, megfogva a kezét, utána félreáll, bár elképesztően nehéz elengedni a férfit. Annyira óvná és védené, annyira szeretne valamit tenni, bármit... Nem szeretné azt érezni, mintha a vesztébe engedné ezáltal Viridielt, mégis úgy nehezedik a szíve, mintha így lenne.
- Maradok az öklömnél, jól fog esni, ha saját kezűleg verlek laposra és törlöm le azt a hülye vigyorodat. Mehetünk – jelenti ki a férfi, érezve benne a haragot, ami a felé intézett szavakban és tettekben egyáltalán nem volt érzékelhető, úgy figyel rá és óvja őt. Végignéz Salarynnon, akinek az elégedettsége nem sok jóval kecsegtet azokkal a mozdulatokkal egyetemben, és minden egyes roppanás fülsértő fájdalomként hat rá. Talán soha nem aggódott ennyire párjáért, de talán mindezt a helyszín is kiváltja, illetve a férfi hirtelenharagú fellépése.
Mikor már indulnak, még megragadja Viridiel csuklóját, nem tudva eldönteni, hogy maradjon-e és próbáljon meg körbenézni. A távolléte kínzó, a tudat, hogy bármikor kaphat valami komolyabb ütést, ugyancsak fájdalmas, de azzal is tisztában van, hogy fel kell kutatniuk azokat a lehetőségeket, amikkel élhetnek, jobb esetben pedig még a felszerelésüket is visszakaphatják. Egy pillanatig így habozik is, miként tehetné fel a kérdést, mert az érzései mást diktálnak, mint az esze, illetve Viridielt sem akarja megbántani azzal, hogy nem nézi végig a verekedést, mert el tudja képzelni, mekkora büszkeséggel és motivációval töltheti el őt a jelenléte. Egy pillanatra mintha megrándulna a szája mosolyra, de ennyi csupán.
- Megpróbáljam kideríteni, hol vannak a cuccaid vagy legyek ott? - teszi fel halkan a kérdését végül, Viridielre bízva a döntést, ügyelve rá, hogy Salarynn ne értesüljön a tervéről, bár bizonyára nem fogja elkerülni a figyelmét ez a lehetőség sem, hiába nem hallja.
Viridiel habozni  látszik, ami kis aggodalommal tölti el, hogy esetleg a kérdés egy kissé bántón hat rá.
- Jobban örülnék, ha inkább ...körülnéznél – válaszol aztán, de nem tűnik túl meggyőzőnek ez a néhány szó, mindenesetre biccent rá egyet óvatosan és bizonytalanul, még egy gyors csókot nyomva ajkaira, magában újra elismételve, hogy nagyon vigyázzon magára, kívánva, hogy komoly baj nélkül megússza mindezt. Elengedi őt, még egy féltő pillantást vet rá, aztán megindul egy véletlenszerűen kiválasztott irányba, de Salarynn hangjára ijedten összerezzen, ahogy elkiáltja magát ezen az idegen nyelven. A szeme sarkából észreveszi a mozgást, és fanyar ábrázattal veszi tudomásul, hogy nem marad egyedül annak ellenére sem, hogy elvileg anya szerepbe került.
- Egyelőre nem engedhetem meg, hogy elkószálj - mosolyog Salarynn, és ha tehetné, összehúzódna ennél is jobban, kifejezetten tartva tőle, majd tanácstalanul tekint párjára. Néha vissza-visszacikázik pillantásával Salarynn irányába, aki várakozón figyeli Viridielt, és mivel kedvese figyelme még mindig felé irányul, némán megformálja a szót:
- Megoldom.
Ahogy Salarynn elkíséri Viridielt, akaratlanul is úgy érzi, mintha kicsúszna minden a kezei közül.

//Csak hogy feltűnő legyen az előző posztom folytatása. Átnézni idő (és ideigelenesen net) hiányában nem sikerült, így az elírásokat és komoly szóismétléseket nézzétek el, köszi //

Ahogy Salarynn elkíséri Viridielt, akaratlanul is úgy érzi, mintha kicsúszna minden a kezei közül. Egy darabig csak figyeli a távolodó alakjukat, aztán elfordítja pillantását, halkan elmormolva egy imát, hogy Természet Anya vigyázzon párjára, és bár ezt már nem neki címezi, magában azért megjelenik az a gondolat, miszerint ő maga fogja valahogy megkeresni az istenséget, ha még egyszer elvesz tőle valaki fontosat. Egyelőre csak bízik a legjobbakban és abban, hogy a férfi mindenféle gond nélkül visszatér hozzá – vagy ha nagyon rosszul alakul, akkor ő Viridielhez, mert a jelenlegi felállás nem éppen annak kedvez, hogy ő békésen körbenézzen.
Pillantását a mellette álldógálóra fordítja, ám láthatóan annyira nincs tudatában, kivel és mivel van dolga. Rámosolyog barátságosan, és ez a mosoly viszonzásra kerül, ráadásul még biccent is! Meglepően barátságos, és nem tűnnek kényszeredettnek ezek a mozdulatok, inkább csak tanácstalan, hogy mit tudna egy errefelé teljesen idegen erdeivel kezdeni, és ez teljesen érthető. Bőre napbarnított, fizikailag edzett, a szálkás izmok szép vonalakban formálódnak, az arca barátságos, de megannyi heg borítja a testét mindenütt különféle szörnyektől. A ruházkodása hasonló az itteniekéhez; semmivel sem különbözik az itteni átlagtól, termetre pedig az emberek átlagmagasságával bír. Rövidre vágott, szőke haja alatt jól látni a kerek füleket, amik egyértelműen kizárják minden más faj lehetőségét. Fegyvertelennek tűnik, viszont ezeknél a falusiaknál nem jelent semmit a fegyvernélküliség – ugyanúgy jelenthet bármelyikükre veszélyt, elvégre szörnyek közt élnek, és bizonyára tele vannak meglepetésekkel, így nem számíthatja el magát egyikük sem. Eric mondjuk biztos ki fogja húzni valakinél a gyufát, de ha mégse, akkor ő maga fogja elrontani a számításokat...
Savanykássá válnak a vonásai erre a gondolatra, amit a vele szemben lévő kérdő pillantással díjaz.
- Öhm... Érted, amit mondok? – érdeklődik, hátha szerencsével járhat, amire a válasz egy eltűnődő tekintet. Már megszavazza magában a nemet az enyhén értetlen vonásoknak köszönhetően, amikor a férfi megemeli a kezét, és finoman megbillegteti a tenyerét.
- Nagyjából...? – hangzik a bizonytalan válasz, Lash pedig elmosolyodik erre.
- Kijárat? – teszi fel a következő kérdést, bár nem hiszi, hogyha ennyire nyíltan teszi fel a kérdést, választ is fog kapni rá. Ennek a sejtésnek első megerősítése az, hogy a mellé rendelt fickó Salarynnt kutatja, vagy legalábbis a nyomát, és mikor visszafordul egy nemleges fejrázással, egyértelművé teszi, hogy ilyesmit nem mutogathat – még. Viszont amikor már mutathat, akkor meg késő lesz.
- Én gyógyító vagyok – mutat magára, a bamba arc láttán viszont vissza kell fojtania egy mély, lemondó sóhajtást. – Seb – húzza végig ujját az egyik hegen, ha már friss sérülést nem talál. – Eltűnik. Növényekkel. Levelekkel – próbál összehozni valamit, amivel megértetheti magát, mert egy kézzel mutogatni egészen körülményes lenne, végül valamelyik közeli bokorhoz lépve mégis megérint egy levelet. – Levél – húzza kicsit meg az ágat, felnézve a férfira. – Levél ide – érinti meg megint a heget, és mintha fény gyúlna a fejében, olyan látványosan érti meg a másik a magyarázatot, hogy mit akar. Legalábbis nagyon reméli, hogy nem fogja félreérteni, és nem egy gyógyítóhoz fogja elvinni, mert akkor fogalma sincs, miként fog elszökni, ha még több figyelő tekintettel kell számolnia. Erről jut eszébe!
Megemeli a kezét, jelezve, hogy állj, kinyújtva mutatóujját részben a figyelem kivívásáért, részben pedig azért, hogy előrébb vegyék a következő feladatot:
- Ruha – mondja ki, és mivel számít arra, hogy ehhez is magyarázatra lesz szükség, megragadja a saját fölsőjét. – Nem – rázza meg a fejét nemlegesen, megrántva a textíliát, aztán a férfi bőrdarabjához nyúl. – Ez kell – rántja meg óvatosan, és ismételten magára mutat. A fickó megfogja a csuklóját, és már ösztönösen rántaná ki a kezét, mikor eszébe jut, hogy valahogy le kell építenie a mellérakott embernek a védelmét és figyelmét. Muszáj engedelmeskednie, hátha elhiszi, hogy kezesbárány lesz egykarúként és nőként, mert a jelek szerint mindenkinek van egy szerepe – például a korábban látott formás nők, akik a sátorba tartottak, nekik biztosan elsőszámú feladatuk az engedelmesség, az igények kielégítése és nagy eséllyel a gyereknevelés. Semmiféle durvaság nem volt rajtuk, mint mondjuk Nadiyán, aki vélhetően a harcászatnak szentelte az életét, és ezzel talán el is vette magától a lehetőséget, hogy valaha is gyereket nevelhessen. Nem mintha annak az alkatnak tűnne, viszont ha mindezekből kiindul, az ő finom vonásai és széles csípője miatt egyértelműen az engedelmes és háziasszonyos besorolást kapná, és csak az idegensége miatt kezelik még egyelőre így – meg Salarynn miatt. Amúgy valószínűleg rá se hederítenének, így mindenképp szereznie kell valami ruhát, ami miatt beleolvadhat ebbe a közegbe, és nem fogják talán azonnal kiszúrni a többiek közül. Így egyértelműen kilóg, és ezen változtatnia kell, ha nyomtalanul fel akar szívódni és úgy kutakodni.
Egy darabig csak mennek, elhagynak több sátrat, a törzsbéliek pedig teszik a napi teendőiket – pakolásznak, szervezkednek, néhányan főznek valamit, míg mások a nagyra nőtt tigriseket ápolják és gondozzák, vagy inkább szelíden tartják őket. Érdeklődön figyel mindenre, ami őt körülveszi ezen a közegen, minden negatív élmény ellenére elismerve, hogy ilyen körülmények közt élnek ekkora... békében...? A szörnyeket leszámítva, persze, de egyébként ennyi láttán még ő is megélne itt. Végső soron Viridielnek kijárna itt a kaland, neki pedig a gyereknevelés, de azzal is tisztában van, hogy ezek nem azok a körülmények, amikhez vagy hozzá vannak szokva, vagy amivel megelégednének. Lehet, hogy mindenük meglenne, ami mindenképp kellene, de attól még ez nem Awyris, és bármennyire is akarja tagadni, neki is hiányzik az az erdő, de legfőkébb a Könnyek tavát hiányolná. Viridiel meg Viridiel, őt köti oda a családja, a kötelessége, a hazaszeretete és maguk az elfek is.
Hamarosan megérkeznek egy olyan sátor elé, ami teljesen ugyanúgy néz ki, mint minden másik. Kicsit bután is néz végig rajta, mert tényleg nem tudja megkülönböztetni egyiket a másiktól, bár a lakosok biztosan hozzászoktak már ahhoz, hogy melyik hol van – szimplán tudják az irányokat, mert ők építették ki vagy gyerekkoruktól kezdve ugyanazt az ösvényt járták bizonyos felhúzott épületeikhez, sátraikhoz. A férfi rámosolyog, amit viszonoz a lehető legőszintébben, majd elsőnek lép be, persze még mindig nem engedve el a kezét, nehogy véletlen elszaladjon. Nem mintha az eddig átlagosnak vélt öltözékében itt sok esélye lenne a meneküléssel...
Szorosan a férfi nyomában halad, követve őt be a sátorba, és megcsapja őt a megmunkált bőrök tipikus illata, melytől mosoly kúszik ajkaira. Szereti ezeket a természetes illatokat, persze semmi sem érhet fel a növények és azok kivonatainak kavalkádjával, de tagadhatatlanul megnyugtató ez is. Ránéz a fickóra, biccent egyet hálásan, és csak aztán tűnik fel neki, hogy társasága elkezd válogatni a felakasztott ruhadarabnak szántak közül, miközben még mindig a csuklóját fogja. Még mindig nem mutat ellenállást, de azt nem fogja engedni, hogy átöltöztesse, elvégre mégsem egy gyerekeknek szánt baba, illetve a teste sem mutogatóban van. Tétován várakozik hát, amíg a férfi leakaszt néhányat, elidőzik rajta a tekintete, aztán párat végül kicserél. Valamelyest kényelmetlenül érzi magát attól, hogy társa alaposan szemreveszi, és hiába nincsen neki semmiféle rossz szándéka csak a kötelességeinek teljesítése, attól még kellemetlenül éri őt. Aztán, mikor már nekilátna annak, hogy levetkőztesse, akkor hátrál ki, tiltakozón emelve a kezét, és az arcára van írva, hogy mennyire nem szeretné, ha ő fejtené le róla a rohadarabokat. Lehet, hogy eddigi életében nem egyetlen egy férfinak engedte meg idáig, hogy megszabadítsa őt a gönceitől, de az akkori partnerstátusznak örvendő személy igenis közel állt a szívéhez és fokról fokra jutottak el odáig. Látszik egyébként a törzstagon, hogy semmiféle perverz szándék nem vezeti őt, ettől függetlenül nagyon nem akarja, hogy vetkőztessen-öltöztessen, mert attól még ez neki egy intim dolognak számít.
A fickó meglepetten bámulja őt egy darabig, de aztán elkezdi kapisgálni, hogy annyira nincs jól így ez, viszont így nem tudja, mégis mihez kéne kezdjen. Elvileg kiadták neki, hogy felügyelje a lányt, de ha nem lehet végig mellette... Jobban belegondolva a sátornak nincs másik ki- és bejárata, így ha kinn vár... Nyitott könyv az arca, így könnyedén leolvasható róla, hogy ezek a gondolatok futnak végig benne, végül átadja Lashnek a ruhákat.
- Kinn... öhm... állok – kutakszik szűkös szókincsében, azzal kilép, és vélhetően letelepszik, és amint távozik, egy mélyet sóhajt. Már csak az a kérdés, hogyan fog meglépni innen észrevétlenül, ha csak egy kijárat van, és Viridiel feltételezése szerint nem változhat át, viszont meg kell kísérelnie ezt, hiszen nem tudhatják, hogy kire mi hat, és míg tényleges társait veszélyként kezelték, ő kicsit más eljárásban részesült, így lehet, rajta nincs semmiféle mágiát blokkoló akármi.
Amíg ezen gondolkodik és tervezget, mégis mi legyen a következő lépése, kicsatolja az övét, ledobja a földre, néhány mozdulattal a fölsőjét is lerántja, amit követnek az alatta lévő pár szövet, végül a nadrág is lekerül az alsóval együtt, teljesen csupasszá válva, és csak azért nem érzi elképesztően kényelmetlenül magát, mert a terveinek szövögetésével van elfoglalva, és ez igenis fontos, elvégre jelenleg csak ő lehet mozgásképes, a többiekre feszült figyelem nehezedik. Már csak azt kell eldönteni igazából, hogy melyik az a darab, ami méretben is jó rá, de igyekszik ezt mihamarabb eldönteni. A haját nem tudja összefogni segítség híján, de attól még tele tudja rakni mindenféle dísszel és tollal, még ha a tenyere teljes görcsben is lesz ennek köszönhetően. Mindenesetre hosszas kínlódás után van rajta egy kellemetlenül nyitott fölső és egy nem túl sokat takaró alsó egyaránt, amitől az általa megszokott környezetben kigyulladna az arca szégyenében, itt viszont mindenki ezt hordja. Igyekszik ezzel nyugtatni magát, de végtelenül nehéz a zavar okozta kipirulást elmúlasztania, és csak úgy sikerül, hogy a ruháinak elrejtésének módját megkeresi. Végül ezt az egyik bőrkupacba rejti, ami még nem került formára vágásra, és mivel a társa meglepő türelmességet tanúsítva várakozik odakinn, megkísérli az állati formájának a felvételét, és...
Megdöbbenve tapasztalja, hogy nem elég az, ha csupán rágondol, nem kerül azonnal abba az alakba, amit elsajátított még nagyon fiatalon és meggondolatlanul – mégis nagyon helyesen. Egy darabig értetlenül néz végig magán annak ellenére is, hogy tudja, nem vette fel állati alakját, de aztán még egyszer nekifut és még egyszer, ám ezúttal már sokkal több erőfeszítést téve több koncentrációval és figyelemmel. Vissza kell ugrania a kezdetekhez, emlékeznie kell az állatnak minden rezdülésére és rándulására, a viselkedésére, zöldes pillantására, finom fülrándítására, néma lépteire... Újra el kell képzelnie, hogy milyen lenne, ha ennek az állatnak a bőrébe bújna, magára kell húznia a szerepet úgy, mintha most először tenné, de törődjön mindezzel bármennyire is, azon kívül, hogy elkezd hasogatni a feje valamilyen észveszejtő módon, nem történik...
...mi? Ahogy kinyitja a szemét, azt veszi észre, hogy jóval másabb mindennek a nagysága, jóval másabb szemszögből nézhet mindent, és amint végignéz magán, állati mivoltában áll ott, még ha szét is szakad a koponyája a fájdalomtól, amitől kis híján felmorran nem kis hévvel. Igyekszik ezt elfojtani, mert nem most kéne lebuknia, és a fájdalmat figyelmen kívül hagyva – vagy legalábbis ezen valamelyest túllépve – megindul a sátor széle felé, hogy két rögzített pont közt kipréselje magát rugalmas testével. Némi kínlódás és küzdés után aztán sikerül, de azonnal keres is egy magányosabb helyet, mielőtt az egyik tigris jónak találná a széttépésének ötletét – nem tudja, mennyire finnyásak más élőlényekre a területükön, és nem akar semmit megkockáztatni. Gyorsan elsunnyog mindenki háta mögött, és csupán az a szerencséje, hogy mindenkinek van épp valami teendője és nem számítanak arra, hogy ő egy ilyen aprónak számító állatként errefelé kóborol. Sietősen aztán bedugja a fejét egy-két sátorba, a szíve viszont a torkában dübörög, annyira fél a lebukástól vagy attól, hogy az egyik werit tigris a következő pillanatban roppantja ketté a gerincét fajidegenségéből származó ellenségesség miatt. Aztán ahogy az egyikbe betalál, és nem lát senkit, megkönnyebbülten veszi vissza az alakját, amivel már nincsenek komoly gondok. Mintha a teste és az elméje erre vágyott volna, olyan megkönnyebbülés éri őt, hogy visszavehette igazi alakját, és nem egy állati testbe kényszerült – a fejfájása is azonnal elszáll, és tényleg olyan, mintha egy hatalmas súlyt levettek volna a vállairól, illetve szellemi ereje is felszabadul egy láthatatlan teher alól.
Mély lélegzetet vesz, furcsának találva a ruha hiányosságából adódó teljes mozgásszabadságot, hogy a bőrfelület döntő csupaszságából adódóan mennyivel érzékenyebb, szégyellőséget azonban odakinn nem mutathat. Még egyszer körbenéz, mintha utólag is meg akarna győződni arról, hogy valóban nincs-e itt senki annak ellenére is, hogy innentől igazából már mindegy, majd megakad a tekintete pár tárgyon. Elkerekedő szemekkel veszi észre a kristálypáncélt a kristálykarddal, mellette ott van a csizmája és a formájából ítélve a tőrök is ott vannak, illetve Eric felszerelését is megtalálja mellettük. Talán két lépést tesz meg feléjük, mikor meghall egy kiáltást, a hang pedig azé a férfié, aki idáig kísérte őt. Úgy tűnik, hosszú percek után lebukott, amitől alsó ajkába harap, de gyorsan fog pár vékony, de használható eszközt, amire sietősen és ügyetlenül ráfűzi és rátekeri a haját, furcsa kontyszerűségekbe fogva vörös tincseit, ezzel is segítve az álcáját valamelyest. Zakatoló szívvel lép aztán ki, magára erőltetve a nyugalmat, és tudja, hogy kerülnie kell azokat, akik különös figyelmet fordítottak felé, mert azok azonnal felismernék.
Kilép a sátorból, és a hangzavarral ellenkező irányba indul, mielőtt elkapnák őt anélkül, hogy bármit is felfedezett volna, magára erőltetve a nyugalmat és természetességet.

//Mesélői//

Eric és Viri

A mesélő nem igazán érti, hogy Eric hogyan figyel fel a méterekkel odébb lévő jelenet hangjaira úgy, hogy közben őt körülveszik viháncoló lányok, de nem lesz jónak elrontója. (Halk megjegyzésként több sátorral vannak odébb, mivel Salarynn elkezdte Lasht vezetni, így inkább betudom ezt férfiúi összetartásnak és megérzésnek, mintsem annak, hogy valóban meghallanál bármit is ebből a környezet egyébként is gazdag hangjai közül.) Rengeteg részletről lemaradsz a beszélgetést illetően, ugyanis azért annyira hangosan nem beszélt a két fél, sőt, voltak suttogós részletei a társalgásnak, mikor csak egymásnak sziszegtek idegesen, amit még egy elf sem lenne képes ilyen távlatból meghallani, nemhogy egy félelf. Vélhetően a helyszínnel a korábban leírtak alapján tisztában vagy, így azokat a sorokat nem fogom megismételni, mögötted pedig a lányok elképesztő csalódottsággal néznek rád. Mi több, még marasztalnak is téged, legalábbis próbálnak, mert ez alatt a nagyjából öt perc alatt semmi komolyba nem tudtatok kezdeni, így a kötelességüknek sem tudnak eleget tenni, arról ne is beszéljünk, hogy Viridielt kicsúsztattad az ujjaik közül, hát most te is mész. Egyiküket még idegesnek és hisztisnek is találod, és ha nem is érdekel, ők komolyan vették az ígéretedet és azt, hogy mind a négyőjükkel foglalkozol, így enyhén szólva átvágva érzik magukat. Kérdés, hogy ennek lesz-e következménye, mert már egy nő bosszúforralása nem egy jó jel, hát még négyé!
Hiába a hízelgésed, a szavaid töredékét értik legfeljebb, és az előbbi indokok fejében annyira nem veszed le a lábáról őket a kacsintásoddal és újabb ígéreteddel. Csalódottan, de végül maradnak, halkan motyogva egymás közt.
Nadiya teljes érdektelenséggel áll fel, mikor kilépsz, figyelmen kívül hagyva, hogy mit művelsz a sátorral, illetve a segítő jobbodat is mintha figyelmen kívül hagyná – ahogyan arra számítasz. Egy szórakozott simítással a mellette lévő kölyöktigrisen válik el tőle, aztán lándzsájára nehezedve tápászkodik fel a helyéről, felvéve magabiztos tartását. Nehéz lenne megállapítani, hogy nagyobb örömmel végzi a kísérésedet, vagy inkább a szórakozásod hangjait hallaná nagyobb boldogsággal – inkább talán egyik se, mert púp a hátán az egész. Ezt az értékes időt is vagy valamiféle edzéssel vagy szörnyvadászattal töltené, nem egy félfogoly státuszban lévő komolytalan fickó őrzésével, de most ez jutott neki.
- Nézőként – teszi hozzá a mondandódhoz zárásként határozottan, és remélhetőleg ennyi elég lesz arra, hogy felhívja a figyelmed: férfi és férfi közt az ilyen harc nem baráti, hanem becsületi dolog, és bármelyik érdekében avatkozol közbe, az bizony bármilyen segítő is, becsületsérüléssel fog járni, és vélhetően inkább haragforrás lesz, mintsem köszönet. Mindenesetre azt biztosra veheted, hogy Nadiya meg fog állítani, ha akcióztatnád magad, ha nem is jön át szavainak rejtett tartalma, megállítási szándéka biztosan. Szerencsére azonban veszteg maradsz, de mindvégig érezheted Nadiya figyelmét magadon, amit vélhetően nagy ívben letojsz; attól még szemmel tart téged. Végeredményben pedig közbe sem kell avatkoznod, és bár Viridiel elszenvedi a mellkasára mért, komoly erejű csapást, a következőre való felkészülés közben a levegőbe hasít a következő:
- SALARYNN! – A hang viszonylag magas, és elsőre inkább tűnik sikoltásszerűnek, de kellően határozott ahhoz, hogy hamar másképp maradjon meg az emlékezetben a nőnek a felkiáltása. Emellé társul szinte egy néma parancsszóra az őt kísérő vad figyelmeztető bömbölése, amire még az is felfigyel, akit eddig különösebben nem izgatott a verekedés – számukra egy kis csetepaté mindennapos jelenség, viszont ez a szint már a jelek szerint feltűnő és szokatlan.
Külső szemlélőként nem nehéz észrevenni, ahogy a térre érkezett talán az egyik legnagyobb werit tigris hátán az itteni legfeltűnőbb jelenség: egy fiatal lány. Nyilván nem a kora a legkülönlegesebb benne, hanem az ezüstös haja, a sápadt, porcelánszerű bőre és vöröslő szemei, és ha ránéz az ember, könnyedén hiheti azt, hogy a következő pillanatban elég a napfényben – vagy elkezd világítani, ahogy visszaverné a fénysugarakat, jelenleg még csak kora reggel van kevésbé erős napsütéssel. Hosszú haja fonatokban gazdagon hullik vállara és hátára, hatalmas tollakkal teletúlzdelve végig, melyek ezerféle színben pompáznak, mi több, fülbevalóként is hord, nyakában különféle vadállatok fogazatából készült nyakláncot hord, jobb csuklóján és bal bokáján ugyanennek a mintának a mentén szemfogak és őrlőfogak lifegnek szorosan. Fizikailag teljes mértékben kilóg az itteniek közül, de nem feltétlen albínóságával, hanem azért, mert ránézésre is gyenge. Vékony a karja, vékony a lába, vékony minden egyes testrésze, és az izmok sem épp jelentősek, valami miatt azonban a neki háttal lévő Salarynn hallgat rá, és leengedi a kezét, még ha kedvetlenül és elégedetlenül is. Leszáll Viridielről, és megragadva a kezét rántja fel őt a földről akkor is, ha ebbe nem egyezik bele – az elf kellően gyenge lehet még ahhoz, hogy ne tanúsítson túl nagy ellenállást.
- Mégis mit művelsz? – emeli meg az állát fölényesen a lány, lenézőn figyelve a félvérre, akin megjelenik egy széles vigyor, majd egy mély, elegáns karmozdulatokkal ellátott hajolással üdvözli.
- Talán nem egyértelmű? – emelkedik fel, megtartva a csibészes ábrázatot, szinte már provokálva feltételezett felettesét.
- Sajnos de – veti oda. – Az előkészületekkel kéne foglalkoznod, nem a baromságaiddal - teszi hozzá nem túl nagy elégedettséggel.
- Ha azt mondanám, hogy nem én kezdtem, akkor úgyse hinnéd el, így hiába védekeznék – tárja szét tehetetlenül a karját, buta vigyorral a képén felelve.
- Tekintve, hogy nálad soha nem lehet tudni, valóban fontolóra venném, mennyire higgyek neked, de nem vagyok annyira buta, hogy az elejtett hazugságaid miatt minden szavadat annak vegyem. Nem szívesen kapnám magam azon, hogy az orromnál fogva vezetsz - felel szilárdan és kimérten, amit egyébként biztosan összeférhetetlennek mondanának azzal a kellemesen nőies hanggal, ami van neki.
- Megtisztelő, hogy még a hazugságaimat is ennyire hatásosnak gondolod – teszi elégedetten csípőre a kezét a félvér, továbbra is vigyorogva a lány felé, aki csak egy mélyet sóhajt.
- Hol tartunk? – kérdezi inkább, elterelve erről az esetről a gondolatait.
- Hát a nőket nem fogadták el. Ennek van is egy, bár nem tudom, meddig tartja meg – bök párszor gyerekesen Viridiel irányába hüvelykujjával, aztán visszaengedi a kezét a csípőjére, de vet egy pillantást az erdeire, ha esetleg meg akarná ütni ezen megjegyzéséért, mert megnevezés nélkül bárhogy lehet érteni: Lash hagyja hátra őt, vagy ő Lasht...
A tigrisen trónoló lány Ericre pillant, megtartva uralkodói fölényességű gőgjét.
- Ezek alapján arra kell következtessek, hogy nem minősül jónak az a szolgáltatás ,amit biztosítunk nektek. Tán más való az ínyedre... – Viridielre pillant. - ... ínyetekre? Esetleg férfiakat akartok? – érdeklődik, tekintetét visszavezetve Eric irányába, és teljesen úgy teszi fel a kérdést, mintha ez természetes lenne. Vélhetően volt már hasonlóval dolga, vagy esetleg ő maga az, aki ugyanazt a nemet kívánja? Az elejétől fogva tartó határozottsága miatt nehéz lenne megmondani.

Sajnos nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültem és nagyon elkeseredett voltam, hiszen úgy véltem, hogy simán feltöröltem volna Salarynn-nal a talajt, ha nem folyamodik ilyen aljas megoldáshoz. Most viszont kitölthette rajtam a bosszúját és nem igazán tehettem semmit, csak megpróbálhattam minimalizálni a kárt, míg kipislogom a szememből a homokot, mát ha még eszméletemen leszek akkor. Az első ütés is majdnem csontroppantónak bizonyult.....
Nem gondoltam volna, hogy ekkora erő van azokban a karokban.
De a várt második ütés elmerad és még én is megdermedek a felhangzó kiáltástól, nem az ereje, hanem a fülsértő hatása miatt, ami szinte belevájta magát az ember elméjéba.
Ha ez nem lett volna elég az ezt követő vészterhes morranás mindenképp óvatosságra intette az embert.
Érzem, hogy pár gyötrelmes légvétel után hirtelen megkönnyebbülök, mert a férfi súlya lekerül rólam, majd még magamhoz sem térek igazán, amikor már egy rántás után álló helyzetben találom magam.
Dühösen felhorkanok, de kihasználva a lehetőséget gyorsan igyekszem kidörgölni a porszemcséket a szememből, így bár szemem ég és könnyezik, mégis kapok némi ízelítőt a látványból és arról, hogy ki volt az, aki megakadályozta, hogy a félelf péppé verjen.
Döbbenten pislogok a hatalmas tigris hátán lovagló jelenésre, egy nyeszlett leányzóra, aki sehogy sem illik ezekhez a naptól cserzett falusiak közé, úgy rí ki közülük, mint egy fénylő szentjánosbogár a hangyák közül.
Mondjuk a papagájember öltözködését talán felülmúlja, de más hasonlóság nincs.
Viszont látható tekintély lengi körül, ami még az állandó lázadó Salarynn-t is kordába kényszeríti láthatóan.
Még mindig kicsit szaggatottan veszem a levegőt, de a dühöm ismét feltámad, mivel a félelf nem csak a szavaival, hanem a tetteivel is bebizonyította, hogy a becsülete semmit nem ér.
A leányzó kérdőre vonása is csak a szokásos vigyort váltja ki, de azért meglepő módon, mintha tartana is tőle, pimasz most is, de nem viszi túlzásba.
- Vitatkoznék azzal, hogy ki kezdte, mivel nem csak tettel, hanem szóval is sebet lehet ejteni. - szólaltam meg dühösen még mindig. - Első perctől kezdve provokál, hiszen egyértelművé tettük én is és párom is, sőt a társam is, hogy Lashrael-lel egy párt alkotunk. De még csak küzdeni sem tud becsületesen! - fakadtam ki, mikor úgy látszott még ki is mossa magát az álnok.
Csak hab a tortán, hogy ezek után úgy beszélnek rólunk, mintha mi ott sem lennénk.
- Jól szórakoztok ugye? - lépek Salarynn felé, hogy ha kell újra képen töröljem, de a lány szavai olyan módon megdöbbentenek, hogy félúton lecövekelek.
- Nem...NEM! Mit gondoltok rólunk! Soha nem akartunk semmilyen szolgáltatást......csak elmenni innen, mivel sürgős dolgunk van és sosem ártottunk nektek, de ti kényszerítetek minket ezekre....... - intek magamra, a ruhámra és a környékre. - A páromat akarom csak és elmenni innen! - jelentem ki határozottan.

Eric

A hallásom se utolsó és nem mentek olyan messzire, hogy akár csak részleteket ne hallanék. Az tény hogy a lányok körülöttem zűrösek de első a munka a szórakozás a második. Viridieléknek muszáj kijutni és ez még akkor sem probléma ha egy időre maradnom kéne azt tudom kezelni.
Nadiya felvetésére csak bólintok, mintha megtudna akadályozni ha megmozdulnék. Nem kell mágia ahoz hogy kikerüljek a támadási körén kívülre, de azt is tudom hogy ostobaság lenézni vagy figyelmen kívül hagyni őket.
-Nem probléma, ha nem lép át egy határt Sal akkor nem mozdulok meg de haladjunk.
Ugye a leülős részt nem kell még egyszer írnom. De amint már jeleztem, tudom hogy a lány minden rezzenésem lesi, de azt is tudom hogy simán kezelem ha muszáj lenne. Viri mint jeleztem szintén már a korábbi reagban eszméletlen rossz ellenfelet fogott ki még ha erkölcsileg neki is van igaza ettől még laposra verik ha hagyom. Ám mire kidönteném Nadiyat az egyensúlyából, pontosabban már előtte egy erős hang szakítja meg mindenkiben a mozgási kényszert. Igen még bennem is. Amikor előlép a tigris hátán ülő sovány ezüsthajú lány elsőre nem tartottam volna érdekesnek, de a szemei és a bőre felébresztette bennem a riadót méghozzá nem a kerge félelf szintűt. Alig hiszem hogy létezhet itt a népemből valaki hisz elég jól kitakarítottuk az országot. Nos ha nem vesszük azt a 3000 időmágust akkor gyakorlatilag egy univerzum szinten kiirtott fajról beszélhetünk. Erre itt van egy előttem, de az is lehet hogy vámpír ne adj isten a gyengébb rokona egy wyer (félvámpír) lenne? Nadiyara nézek.
-Ez ki a fene?
A nő csevegésbe kezd a tahóval majd ránk terelődik a szó. Viridiel megvédi magát még ha ki is nyírják érte de ideje közbe lépnem a saját jól felfogott terveim miatt.
-Nem mintha nem ismerném azt az oldalát a kapcsolatoknak de a nőket jobban preferálom az a 12 kislány ugyan nagyon lelkes de nekem túl kezdők én valami tapasztaltabbra utazom. Nem szokásom gyerek lányokkal hetyegni max ha leitatnak de erről az első majd az 5. nejem alaposan leszoktatott. Szóval szépek meg formásak de lássuk be az elfek hűségesek egymáshoz, bármit állítson a kölyök. Ha ártani próbál nekik sajnálatos módon nem néző leszek mint most. De térjünk rá érdekesebb kérdésre ki vagy te és kik a szüleid, ez valahogy jobban érdekel mint hogy valami rituális csődört játsszak kislányokkal akiknek a kora még összeadva se éri el az ingerküszöböm és az én koromat. És csak azért enyelegtem velük hogy őt békén hagyják.- bökök Virire.

//Mesélői//

Viri és Eric/Robert

Nadiya, amint a térre érkezik a tigrises lány, csak egy finom meghajlással üdvözli, figyelmét aztán rögtön vissza is vezeti Ericre, főleg a kérdése után.
- Idomár. – A szűkszavúságból bizonyára nincs határ nála, és ennél részletesebben nem is fogja leírni neked az új szereplőnek a kilétét, mert vagy nincs kedve, vagy csak törzsi szót tudna rá alkalmazni, amit meg te nem értenél, ennél többet így nem látja értelmét, és ha akarsz valamit, akkor vélhetően úgyis meg fogod tőle személyesen kérdezni.
Az újonnan befutott fiatal lány Viridielre vezeti vöröslő pillantását, amint beleszól a beszélgetésükbe – vagy inkább rávilágít egy másik nézőpontra, amit ő esetleg nem láthatott. Felé is ugyanazt a felsőbbrendűséget tanúsítja, amit Salarynn felé, egyértelműsítve, hogy a jelenlévők közül ő a legrangosabb – még ha hivatalosan nincsen is itt ranglétra a jelek szerint, kiemelt pozíciók azonban nagyon is vannak. Hideg nyugalommal hallgatja végig az elfet, és az első dühös szavai után megszólalna, ám mikor látja, hogy folytatni akarja, becsukja a száját, megvárva, amíg befejezed.
- Ebben teljesen igazad van. Salarynn tagadhatatlanul nem a becsületéről híres – mondja úgy, mintha a félvér ott sem lenne.
- Hé! – húzza fel az orrát sértetten az emlegetett, de annyiban hagyja, sőt, igazság szerint elégedetten veszi tudomásul, hogy ez a közösségnek a véleménye róla. A lány tudomást sem vesz a vörös ellenkező felszólalásáról, helyette folytatja a Viridielnek megkezdett válaszát:
- Próbáltuk belőle kiirtani a számunkra is káros tulajdonságait, és ha végignézel rajta, a hegek egy része a büntetéséből maradtak hátra – vonja meg a vállát. – Sőt, talán a sebei nagy része ezekből származik, más eszközökhöz is folyamodtunk, de nem használt nála semmi, innentől elengedem a fülem mellett a megjegyzéseit. Javaslom neked is.
Egyáltalán nem szól bele abba, mikor Salarynnt láthatóan meg akarod verni, sőt, mintha még a támogatását is élveznéd, legalábbis a halvány szikrából, ami egy pillanatra a tekintetében villan. A vörös félvér persze azért visszakozó a lehetőséggel kapcsolatosan, lép is egyet hátrébb megemelt kezekkel, a tipikus csillapító mozzanatokat használva, amik egyértelműen hatástalanok az arcán lévő pimasz vonások miatt. Na meg vélhetően egyáltalán nem fog téged meghatni, ha könyörögni próbál, bárhogyan is tegye azt, kellően felhúzott téged ahhoz, hogy ne kíméld a továbbiakban.
Viridiel megrökönyödését Eric közbeszólása kíséri, de rezzenéstelen arccal figyeli továbbra is az elfet, egyszerre egy problémával foglalkozva, és csak utána lépve a következőre. Legalábbis látszólag ez az elve, hacsak tényleg figyelmen kívül hagyja a nagyszájút.
- Nos, tudomásom szerint az ott – mutat Ericre. – Kárt okozott a törzsünknek. A törzsi szabályaink pedig másként ítélkeznek felettetek, ha el akartok menni, várjátok ki a végét, különben a vezető, és ezáltal az egész törzs haragját kivívhatjátok. Salarynn bizonyára már elmondta, hogy étel és ital híján nem lesztek ezen a napon, így én nem aggódnék – magyarázza, és vélhetően semmi újat nem tesz hozzá az eddig megszerzett információtokhoz, és csak ezt követően néz Ericre, változatlan fölényességgel és még mindig ugyanazzal a tudattal, hogy ő itt felsőbbrendűnek számít egyébként is.
- Ha tapasztaltabb kell, el tudlak kísérni egyhez, ő elég tapasztalt. Ha látni akarod, akkor gyere – húzza meg finoman a tigrisének bundáját, mire az állat engedelmesen megfordul, hogy lomha léptekkel meginduljon engedelmes hátasként, figyelmen kívül hagyva minden mást, ami az ő szemszögéből nem bizonyul fontosnak vagy említésre valónak. Válaszra tehát nem is méltat, és még csak meg sem kérdőjelezi, hogy milyen idős vagy, a szándékaidat ugyanúgy elengedi, akárcsak az általad érdekesebbnek ítélt kérdéseket. Mielőtt persze túl messzire juthatna, valaki pánikolva odarohan hozzá, és Nadiya is megfeszül ennek hatására, Salarynn pedig csak szimpla érdeklődést mutat.
- DALYLAH! – érkezik a fickó, zihálva görnyedve előre a tigris mellett, amelyik megáll. Pár pillanatig a férfi térdein támaszkodik, igyekezve levegőhöz jutni, és annyira zilált a megjelenése még úgy is, hogy a törzs alapvetően nem sokat törődik a kifésült hajjal vagy rendezett öltözékkel, hogy egyértelmű, lóhalálában sietett a térre, amint megtudta, hogy itt van a – mondhatni – nagyságos asszony. Valamit magyaráz pánikolva, ti továbbra sem értitek, és mikor befejezi a figura, a vélhetően Dalylahnak szólított nő válaszol. A beszélgetés közben, ha nézelődtök, akkor Nadiyán nem találtok semmi különöset, Salarynn viszont fortyogni látszik a haragtól, de csak a maga visszafogott és elfojtott módján, ami tekintete vészjósló villanásából és összepréselt ajkaiból látszik, néha a törzsi nyelven nagy eséllyel szitokszavakkal díjazva a beszélgetést.
Dalylah felétek fordul.
- Azt mondja, eltűnt a vörösötök és egyelőre nem találják sehol.

Dühös vagyok és frusztrált, mert nagyon szerettem volna alaposan helyben hagyni a tenyérbemászó félvért. Hiába próbáltam nyugtatni magam, hogy nem vegyem fel a provokációját, hiszen ezzel nem segítek sem magamon, sem Lash-on, nehéz volt megállni.
Már-már majdnem megint nekiestem, de a tigrisen ülő lány szavaira földbe gyökerezett a lábam és leesett állal bámultam rá, a fejemben pedig tovább emésztettem, amit hallottam. ~
~ Próbálták kiirtani.......büntetés......hegek? Mi a jó élet folyik itt, hogy még a saját embereiket is így kezelik! ~
Bár továbbra is szívesen verném le Salarynn-on a mérgem, most mégis más szemmel mérem végig, önkéntelenül keresve azokat a hegeket, amiről az a hátborzongató lány beszél.
Talán még arra is számítottam, hogy rám uszítja az embereit, hogy megvédje a fiút, de most, hogy azt éreztem, hogy tőle akár agyon is verhetem és a vörös is felemeli a kezét hátrálva előlem, mintha feladná, már nem akarom megütni. Még ha a vonásai továbbra is bicskanyitogatóak.........talán nem is képes másképp nézni?
Megrázom a fejem, hogy kicsit tisztuljanak a gondolataim és azon agyalok, hogy láttam-e másként viselkedni?
Én itt már kezdek teljesen összezavarodni, hogy mi ez a törzs és mit akarnak tőlünk.
Van időm gondolkozni, hiszen Eric is hozzáteszi a magáét a maga szokásos, nyers stílusában, de hát én most nem szólhatok egy szót sem, ha nekünk esnek, vagy megbüntetnek, azt hiszem én leszek az oka, nem ő.
Viszont meglepődöm, hogy a lány engem fikszíroz, amitől elég kényelmetlenül kezdem érezni magam és a szavai megint az arcomba kergetik a vért, pedig állítólag az egyik leghiggadtabb elf vagyok a fajtámból.
De ma már annyit vádoltak minket ezekkel az ostobaságokkal.....
- Itt tényleg mindenki ennyire fafejű! - törtem ki, de aztán vettem pár mély lélegzetet, hogy nem essek túlzásokba. - Azt sem tudtuk, hogy egyáltalán léteztek és tiszteljük mindannyian Természet Anyát, sosem okoznánk szándékosan kárt a természetben és az állatokban. Tévedtek velünk kapcsolatban és ennek egy gyermek fogja meginni a levét. Ám mivel képtelenek vagyunk meggyőzni benneteket, már csak egyet szeretnék, essünk túl ezen az egészen mielőbb, nem érdekel minket az étel és ital......és gondolom Eric-et sem valami tapasztaltabb.....khmm.....szerető vagy mi.......
De a lány mintha süket lenne, már el is fordul a tigris hátán és elmenőben van, amire épp lélegzetet veszek, hogy kiakadjak, amikor feltűnik egy kimerült falusi és valamit karatyol a nőnek.
A gyanakvás a gyomromba mar és mikor aztán Dalyah elmondja mi a baj, a szívem ki akar szakadni a helyéből.
- MIT CSINÁLTATOK VELE? - kiáltok a mellettm álló Salarynn-ra villámló szemekkel.
Hiszen abban biztos voltam, hogy Lash nélkülem nem ment volna el, de aztán eszembe jutott, hogy mielőtt elváltunk mondta, hogy körül néz, de nem számítottam rá, hogy úhy, hogy ezt észre is vehetik majd.
De az előbbi kifakadásom talán arra jó, hogy elterelje erről a figyelmet és ha már sikerült eltűnnie, akkor ez így is marad.........
Aggódom, de örülök is, de persze igyekszem felháborodott, értetlen képet vágni és Eric közelébe jutni, hogy lehetőleg együtt legyünk, bármi vár is ránk.

Eric

Ahogy rám terelődik a szó válasz helyett, elmosolyodom. Tudom, mire céloz, még ha rám is szeretné kenni a tigris elpusztulását, csak vétlen okozója vagyok a halálának. Nem elkövetője, így nem fogom magam földig rágni a félelem miatt.
-Már bocs, de a tigris három személy, mondjuk ki hibájából hunyt el. Az egyik én vagyok még tagadni se fogom a dolgot. De azt hogy elpusztítottam, mert esetleg ez lett volna, a célom erősen kikérem magamnak. Az hogy megcsúsztam és a hátamba szánt nyílvesző az ő lábában kötött ki a vérfarkas oldala helyett csupán szerencsétlen véletlen. Ahogy az is érdekes hogy nem kelhettem a védelmére a tigrisnek, amikor észleltem a hibát, mert valaki a trióból engem csapott le ahelyett, hogy a farkasra támadjon. De állok bármilyen bíróság elé tiszta lelki ismerettel. Nem állt szándékomban megölni, vagy csak ártani neki. Ezt az ott lévők is láthatták, hogy még csak meg se karcoltam a tigrist miközben mi hárman harcoltunk. Azt a szösszenet se tudom kihagyni, hogy az íjásznak tiszta célpont volt az a holdugató korcs. Mégis inkább rám lőtt, aki együtt harcolt az elhunyt társatokkal. Így erősen remélem, ő se ússza meg annyival, mint a vigyorgó vöröske.
A vörös szemű lány királynői tartással vezetne el, valakihez, akivel vélhetően jobban el tudnék szórakozni, mint pár csitrivel a faluban. Ekkor érkezik egy ideges járőr féle, és hosszasan magyaráz. Vöröske arcán át fut a harag, noha jól leplezi. E közben a közeledő elf felé sétálok én is. Majd keresztbe tett kézzel megjegyzem Virinek.
-Lám, még vendégekre se tudnak vigyázni. –majd az ezüsthajú lányhoz fordulok.- Esetleg részt vehetnénk a megkeresésében? Valahogy csökkent a bizalmam abban, hogy éltétek eddig túl az erdőt. Ha Lasht megtámadja az a vérfarkas vagy egy kerge éj falánk, azok gondja kisebb lesz a menekülésnél. De az őrnek is mert még is csak felügyelnie kellett volna a lányt. Szóval kíséret mellett szeretnénk részt venni a megkeresésében.

Határozottan nem megy ez neki, főleg akkor nem, mikor rájön, hogy bármit is csináljon, akkor is ki fog lógni, hiába az öltözék. A vörös haj és a hegyes fülek még teljesen rendben vannak, hiszen tartózkodnak itt félvérek, őt is könnyedén félvérezik, ezért ebből gond nem lehet, de rá kell jönnie, hogy a tetoválása nagyon is árulkodó, a hiányzó karja meg főleg, legalábbis szerinte. Ahogy aztán elkezdi végiggondolni, végül is mindenkin van valami dísz, rajz, törzsi motívum, így talán mégsem üt el annyira, a kar hiánya meg végső soron megmagyarázható, és ahogyan szaporán szedi a lépteit, talál is pár olyan alakot, akik már nem élvezhetik összes tagjuk meglétét. Persze megint más kérdés, hogy elnézve őket igencsak harcos alkatok, ő pedig a korábban megállapított ágymelegítő és gyereknevelő csoportba esik, és nem biztos, hogy ebben a kategóriában is vannak tagot vesztettek...
Rágörcsölsz az egészre. Nyugodj már le, nem lesz semmi baj, nem fogsz azonnal feltűnni senkinek...
Ahogy körbenéz, néhány kíváncsi tekintetet talál magán, bár ők magányosan üldögélnek a sátraik előtt, akik egymással cseverésznek, azok rá se hederítenek. Lehetőleg nem túl látványosan mély levegőt vesz, amit lassacskán kifúj, úgy róva tovább az utat, ami maga se tudja, merre vezet. Néha aggodalmas pillantást vet egy-egy werit tigrisre, bár a többségük békésen heverészik a gyenge napsütésben, míg mások élvezik, ahogy gazdájuk az oldalukat vagy a hasukat vakargatják. Ez azért megmosolyogtatja, amikor már a sokadik ilyen esettel találkozik, és talán egy kissé meg is nyugszik alatta, de nem feledheti a célját: el kell találjon a falu széléig, hogy tudja, merre kell tartaniuk, ha elfajulna a helyzet, aztán igazából maga se tudja, hogy Viridieléket hogyan fogja összeszedni. Lebuknia sem kéne, és tudja, hogy nem fog egy örökkévalóságig kitartani ez az álca, így a fennálló idejét kell kihasználnia annyira, amennyire lehet. Kémlel jobbra, kémlel balra, figyeli az elágazásokat, bár ez egyáltalán nem hasonlít egy város rendszerezettségéhez, inkább összevisszaság ez, amiben nehezebb tájékozódni, mint ami neki most megfelelő lenne. Szájrágva halad, aztán végre megpillantja messzebb a kijáratot, vagy legalábbis annak tűnő kapukat, amitől némileg lelkesebbé válik, és kíváncsiságtól vezérelve szaporázza meg a lépteit felé, hogy megbizonyosodhasson, ez egy jó lehetőség lesz-e a kijutásukhoz vagy sem. Óvatosan ellépked egy tigris mellett is, nem akarva megzavarni szunyókálását, ám mielőtt kényelmes távolban lenne a kapu, valaki megragadja az éppen hátralendülő kezét, és magához rántja. A meglepettségtől elfelejt sikítani, és mikor egy kemény mellkasnak ütközik az orra, csak fájdalmasan belenyög, majd valami magyarázás következik, de semmit nem ért belőle. Próbál távolodni, de olyan feszesen tartja a kezét a hang és adottságok alapján fickó, ami fájdalmas, és nem kifejezetten engedi, hogy tarthassa a távolságot. Kellemetlenül feszegeti hát hátra a fejét, hogy legalább az arcát lássa, és nem kell sokat erőltetnie, hogy bután nézzen a lenyírt hajú alakra, aki emiatt nagy eséllyel azt hiszi róla, nem feltétlenül van teljesen magánál. Egyrészt nem érti a szövegelését, másrészt a kényelmetlen pozíció is csak fokozza az elviselhetetlenség grimaszát, amitől a figura azonnal befejezi a beszédet, majd egyszerűen csak taszít rajta egyet az ellenkező irányba, üvöltve utána valamit.
Hát, erről az opcióról egyelőre ennyit, valószínűleg a hozzá hasonlókat nem fogják közel engedni a falakhoz, így másfelé kell próbálkoznia, csak kérdés, hol nincsenek őrök és hova nem jutott még el a híre, hogy eltűnt...