//Mesélői//

E-Robert

A másik két szereplő megmelítésével hevesen megrázza a fejét.
- Nem, ártó gonoszak, azokkal nem babrálok - támasztja alá szavakkal is, és néhány kézmozdulatot se sajnál tiltakozása jeleként.
- Is-is. Sok undok förmedvény van ott, a gyerekeket ezekkel szokták riogatni. Torzszülöttek, bűzös vadállatok... Semmi jó nincs ott, amiért érdemes lenne bemenni. Még a megboldogult nagyanyám mesélte, hogy egyszer a Szöszi kutyájuk betévedt valami őz miatt vagy tudom is én, mit kergetett, de ahogy visszajött, és amit láttak... - megvakarja a fejét. - Szerencsétlen ebet jól megverték. Nem is megverték, összekarmolták és megtépték! Mindene tiszta vér volt, a Nysiy határán, a fák és bokrok árnyékában meg a korábban említett vörös szemeket lehetett látni, de semmi többet. Úgy izzot, mintha egy démon lett volna, de ahogy elment, úgy üvöltött, mint egy farkas. A kutya persze nem élte túl, másnap kimúlt szegény. Az állatok többségét se tarthatjuk, még mikor birkák voltak a faluban, akkor is el-eltűnt egy, amit később a határon találtunk meg félig felzabálva - kotor bele az egyik mellette lévő ággal a tűzbe, és mikor a szemeid erejéről beszélsz, látható, hogy egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy megteszi ezt a bátor lépést, végül aztán mégse szánja rá magát.
Frici nyűgösködésére mindketten elindultok, és magasra megugrik Dorla szemöldöke, mikor egy halom répát rántasz elő a semmiből.
- Hát ez meg...? - Hevesen néz körbe, mintha csak abban reménykedne, hogy a környéken megtalálja a lelőhelyét, és esetleg az izgatta fel ennyire az állatot. Mivel nem talál semmit, és ezt a sötét sem igazán engedi, csak csodálkozva bámulja egy darabig a zöldségeket. Az almát így meghagyja magának, és abba bele is harap, de a szájában lévő falatot is majdnem sikerül félrenyelnie, mikor magyarázatot adsz. Láthatóan több kérdést adtál neki, mint választ, de inkább nem érdeklődik már, mert csak jobban belebonyolódik.
Frici nem igazán akar enni, és az oka hamar kiderül a farkas képében, aki Dorla kirohanására csak még veszettebbül vicsorog, villogó szemekkel figyelve a nőt, néha téged is, mikor megmoccansz. Óvatosan közelít szájából csöpögő nyállal, fenyegetőn mutogatva hegyes fogait, de nem úgy tűnik, hogy a következő pillanatban valamelyikőtök nyakának ugrana. Inkább vár és figyel, lassan oldalazva, de végig titeket vizsgálgatva, aztán fene se tudja, mi jár az állat fejében, de semmi különös nincs rajta. Még falkának sincs nyoma se, egyelőre legalábbis úgy tűnik, ám egy zavaró tényező még a fejedben felcsendül pár pillanatra.
~ Robert, legközelebb vigyázz, mit beszélsz! Tudod, csak egy csettintés... ~ emlékeztet.

Viri és Lash

A szarvas Viridiel köszönetével már indulna; a maga eleganciájában megfordul, kérésed hallatán aztán visszanéz, fürkészve téged.
~ Szerintem te magad is tudod, hogy erre felesleges bármit is mondanom ~ válaszol nyugodtan, változatosság kedvéért újra nem mondva semmi konkrétat, és ha nem érkezik több kérdés vagy kérés, akkor távozóra fogja.

Eric (Robert)

-Érthető nem is kell velük törődni. És az erdő is veszélyes a számotokra nem úgy nekem.- bár ez koránt sem biztos de sok félnivalóm nincs a szörnyektől. Mert lássuk be ha hibázom meghalok ha idegesítem magam miatta csak rosszabb lesz.
-Csak add neki ne keresd nem innen való, de egy jól lakott ló nyugodt ló.
A farkast nézem ami kivételesen egyedül készül rodeózni, de támadni nem tervez. Nos a következő ami történik kicsit zavarba hoz. Kedvenc kicsit zavarba ejtő istennőm hangja csattan a semmiből kicsit durcásan de tudom én hogy jól szórakozik rajtam.
-Úrnőm-hajtok térdet a hang előtt fütyülve a farkasra- mindig öröm a számomra ha rám nézel bár lássuk be a morgásom a fájdalom rész miatt tök jogos. De lásd be úrnőm az élet olyan mint a természet, néha csendes és nyugodt néha meg olyan mint a tomboló vihar vagy egy nagyobb bozót tűz. Mind része a körforgásnak. És igen a hatalmad sosem kérdőjeleztem meg szimplán kifejeztem a véleményem hisz nem vagyok más csak egy túl koros szolgád aki néha hülyeséget hülyeségre halmoz. Szóval olyan vagyok mint a természet, és ezért kerültem a figyelmed terébe. Már ha azt az apróságot nem vesszük hogy én kerestelek meg először. Ha úgy döntesz megbüntetsz nem hiszem hogy bármit tennék ellene max tekernék hogy kiengeszteljelek.
Vigyorgom az erdő felé, és tudom hogy tudja hogy komolyan mondtam minden egyes szót hisz nincs miért tartanom tőle ha büntet akkor oka van és vagy el mondja vagy nem. Aztán fel állok amikor vélhetően az istennő távozik és a farkasra nézek.
-Na tipliz te is Urnőnk már nincs itt szóval ne légy bunda csak mert rossz helyen vagy.
A nőre nézek mosolyogva, hiszt vélhetően az idő is meg állt mint szokott ha velem cseveg csak az mozog amit ő akar és igen megint tőlem lopott de ez van ezért kedvelem őt.
-Na lassan vissza ér a duó szóval készüljünk a pihenésre.

Annyira meg akarok szabadulni sötét oldalamtól, hogy nem halaszthatom el ezt az alkalmat és nem is gondolom át rendesen kívánságomat. Csak kijön.
Aztán már mindegy, hiába is szívnám vissza. Pedig megtenném és ebben nem csak kedvesem arcára kiülő fájdalmas dermedtség az ami motivál, hanem az, hogy ezért a sötét oldalért keményen megdolgoztam és ezt csak megerősíti Természet Anya hozzám intézet szava, amit visszafordultában még nekem címez.
Igen, tudom…….., ahogy megdolgoztam azért, hogy úgy tudjak gyűlölni és úgy harcolni, néha érzelmek nélkül, mint egy sötét elf, úgy kell megdolgoznom azért, hogy visszanyerjem azt, ami ezzel elveszett és nem kell messzire mennem, hogy megleljem a gyógymódot, hiszen már meg is találtam.
Igen, megérdemlem Lash halk kérdését, ami úgy vág belém, mintha kést húzna végig a bőrömön, pedig még csak nem is érzem benne a megbántottságot……csak egy kérdés…….és mégis fáj……mert megbántottam….
- Az életem is a kezedbe tenném…….Bocsáss meg……- fordulok szembe vele és két kezem közé fogom az arcát gyengéden. – Bocsáss meg, már tudom, hogy felesleges volt a kérdés, már akkor tudtam, amikor elhagyta a számat. Veled ….. a szerelmeddel már talán megkezdtem a gyógyulást és keményen dolgozni fogok a folytatáson is.

Nem sétálnak sokat visszafelé. Elindulnak, ahogy az állat eltűnik a bokrok közt, és csupán rövid gyaloglás kell, hogy feltegye a kérdését, mely emészti őt. Nagyon sok rosszra gondol, nagyon fél, és nem akarja, hogy mindaz megvalósuljon. Nem szeretné, hogy meginogjon a békésen elképzelt jövőjük gondolata, hogy képtelenné váljon kigyógyulni a veszteségtől való rettegésből. Meg akar szabadulni annak karmaiból, de ha Viridiel ilyen kérésekkel fordul egy olyanhoz, aki meg is tehetné, hogy abban a pillanatban elveszi az életét, mielőtt végleg befeketedne... Hogy legyen képes hátat fordítani annak az érzésnek, majd hátrahagyni? Így dédelgeti ő is, növekszik benne, táplálkozik belőle, és habár tudta már jó előre, hogy félni fog újabb kapcsolat esetén, ami egy újabb pont a kötődések ellen, a futárral is tudatta mindezt még a bánya előtt, nem mondott nemet a kapcsolatra. Tudja, hogyha rosszul alakulnak a dolgok, felemészti őt is, de ez nem érdekli addig, amíg hozzábújhat párjához, amíg meleg a teste és ver a szíve, amíg vidáman és szerelmesen csillognak a szemei. Nem akar félni a saját maga alkotta rémképektől, de hogy mindez eltűnjön, Viridielen is változtatnia kell. Nem hátrálhat meg semmiképpen sem, az ígéretéhez híven mennie kell előre akkor is, ha fél.
Az első bocsánatkérésre kissé összébb húzódik, még mindig leszegett pillantással. Félősen húzza fel a vállait, mikor a férfi közrefogja az arcát, önkéntelenül is feltekintve így rá vizesen csillanó szemeivel, megtalálva párjáéban a bűnbánást és szeretetet, elmerülve melegségében. Végig, amíg beszél, tekintetét figyeli, amik hol felforrósítják őt, hol megnyugtatják, élvezve, mikor magán érzi a simogatását, és nem tudna már nélküle élni. Akármennyire akart független és erős lenni, esetlen és gyenge, akinek szüksége van egy ilyen őszinte támogatásra és kapcsolatra, hogy ne vesszen el, hanem lásson a saját keserűségénél is tovább. Talán visszafordíthatatlanok lennének azok a károk, amik így érnék őt, ha megtalálná őt holtan vagy csak hírét kapná erről, és nem is a saját roncsolódása számít.
- Nem akarlak elveszíteni... - mondja halkan és fojtottan, sűrűn pislogva, ahogy elméje egyre élénkebben festi elé a legkülönbözőbb szituációkat, ahol szembesülhet a végső kegyelemdöféssel; Viridiel halálával. Próbál uralkodni a vonásain, de az izmok meg-megrándulnak, ahogy a sírás egyre nagyobb erőt vesz rajta.
- Kéh... kérlek, ne kérd soha a halálod semmilyen körülmények közt. El... Elszomorít... - könnyezik, alig bírva tartani a szemkontaktust. - Nem akarom a halálodat. T-Tudom, hogy félsz a sötét oldaladtól, de attól még én ugyanúgy melletted akarok lenni és támogatni téged, kigyógyítani még a legreménytelenebb helyzetből is. Attól még ugyanúgy szeretnélek, nem tudnálak elhagyni, bármit is tegyél és bárhogy is viselkedj - magyarázza elvékonyodó hangon. - Nem a semmiért mondtam mindazt Raydanban az orkok közt... Minden egyes szavát komolyan gondoltam. Ki akarok állni érted, tenni akarok azért, hogy ne kelljen félned, hogy ne kelljen félnünk, és nem azon akarok gondolkodni, mikor jön el a pillanat, amikor... amikor már soha nem lesz meleg a bőröd és csak a halott ürességet látom a szemeidben, nem pedig a lelkes csillogást és barátságos melegséget... - szipog párat, aztán megtörli az arcát. - És már megint sírok... - próbál nevetni halkan saját szánalmasságán, eltakarva a szemeit, vakon közeledve egy lépést, hozzányomva a fejét a férfihoz. - Szeretlek, Viridiel, szeretlek, és ezen nem tudsz változtatni sehogy, uralkodjon rajtad bármennyire a rossz oldalad... Szükségem van rád, a jelenlétedre, a törődésedre, nem akarom, hogy téged is elvegyen tőlem... Legyél bármilyen, legyél bárhol, melletted leszek és segítelek, amiben tudlak, érted...? - suttogja reszketegen.

//Mesélői//

E-Robert

Dorla csak pislog, és bizonytalanul átveszi a köteg répát, szájában tartva az almát, hogy a kezéből tudja adni hátasának az élelmet, habár Frici nem tűnik most vevőnek ezekre a finom falatokra. A következő pillanatban így leejti a zöldségeket, ahogy meghallja a morgást, és hogy kiabálni tudjon, még az almát is hagyja kiesni a szájából.
Megszólításoddal valóban megáll körülötted minden, szoborrá merevedett élőképpé válik a környék, és ez nem változik akkor se, amikor befejezed a mondandódat. Egy darabig ugyan csend van, aztán a szél mintha feltámadna, de csak a farkas bundáját borzolja fel. Az állat továbbra sem mozdul, amilyen pozícióban megdermedt, olyanban marad.
~ Mit szólnál hozzá, ha... ~ kezdi lassan, fontolóra véve szavait. ~ Túlélnéd mindazt, ami vár rád egészen addig, amíg visszatérsz innen Királyöbölbe a jövőbe látásod nélkül... És amint visszaérsz, visszaadom neked az erdőkerülők jellegzetességét, mindemellett elvenném a fájdalmadat is? ~ Azt egyértelműen érzed, hogy ez az egész a kedvére való és szórakoztatja őt, mint ahogyan azt az imént gondoltad. Ha elfogadod ezt, akkor még pár másodpercig marad minden a helyén, majd megelevenednek az eddig megfagyott alakok. Dorla pánikolva figyeli a farkast, szorongatva a fegyverét, néha meg-megrántva fenyegetőn, hátha ez hatással lesz a vadállatra. A fehér bundásról meg eltűnnek a gonosz szándék vonásai, még Robertet figyeli kíváncsian addig, amíg beszél, aztán elkotródik, hallgatva rád.
- Na és ez...? - szólal meg némi döbbenet után Dorla, értetlenül bámulva a farkas már egyáltalán nem látszódó alakját a sötétben. - Fura dolgokat tudsz te... - vakarja meg a fejét zavarodottan, aztán visszateszi a hirtelen előkapott pengéjét. Nemsokára ropogtatásra figyelhettek fel, és ahogy Dorla odafordul a ló szája irányába, döbbenten szemléli, hogy épp a kapott almát harapja ketté.
- FRICI! Ahj, az az én almám volt! - teszi idegesen csípőre a kezét. - Áh, mindegy, edd meg - legyint aztán, visszaballagva a tűzhöz, boldogan bólintva egyet utolsó megjegyzésedre a tündékkel kapcsolatban.

Az elfeket békén hagynám ebben a körben.

Eric (Robert)

És kezdődik a dolog Istennőm játszani akar de olyan játékot ajánl ami lássuk be veszélyes is lehet. De mivel nem használom nyakra főre csak rémisztgetni esetleg bele megyek a dologba.
-Gyanítom nem sok választásom van de legyen benne vagyok a dologban. Ugyan hiányozni fog de legalább nem kell azon agyalnom hogy változtassak mások sorsán. Legyen ahogy óhajtod úrnőm nem sokat vitázom ezen, pláne hogy végre megszűnik a fájdalom.
Szóval a zöld lámpás szemnek pár napra pápá de cserébe levette a fájdalmam simán megérte nekem. A farkas immár szelíden néz ránk TA távozása után majd csendes agresszióm nyomására lelép. De a nő kiakad majd a lóra förmed én meg nevetni kezdek, egyszer rajtuk, és mert az élet egyre viccesebben alakul. Amint vissza sétálunk a tűzhöz egy almát ejtek a kezébe egy nagy piros érett almát, majd csendesen leülök vajon mi lesz az erdőben amit úrnőm nem szeretne reklámozni senkinek.

Annyira, de annyira visszaszívnám, amit mondtam, főleg, amikor belenézek azokba a könnyekkel teli szemekbe. A szívembe olyan érzés nyilal, mintha nyílvessző járta volna át.
- Ne sírj szerelmem, ne sírj! – döntöm a homlokom a homlokához, miközben elszorul az én torkom is, hogy ezt én okoztam, én borítottam fel a lelki egyensúlyát és izzítottam fel a régi kétségeit, csak mert olyan ostoba, önző alak vagyok.
Mert, hogy én csak magamra gondoltam, holott már rég nem vagyok egyedül és az életemről sem dönthetek anélkül, hogy mások érzéseibe ne gázolnék.
- Tudom, önző dög voltam, ne haragudj. Igazad van, ha most haragszol rám, hiszen én sem éreznék másként, ha veled történne valami. Nem volt jogom ezt kérni, ráadásul, amióta veled vagyok tényleg többet gondolkodom, mielőtt még olyat teszek, amivel a sötét oldalam táplálhatnám. Te vagy az én lámpásom, fényes csillagom a sötétségben Lash, de ezt Természet Anya már tudta. – utaltam az utolsó szavaira, amit a kérésemre válaszolt.
A szavam is elakad, ahogy egymáshoz simulunk és biztosít a szerelmétől, a kitartásáról történjen velünk bármi is.
- Én is szeretlek Lashrael Laralytha, te vagy az én hős hercegnőm. – csókoltam meg forrón.
Kis idő múlva sóhajtva idézem fel, hogy bizony nem vagyunk egyedül és vár minket a feladat és egy fura alak, aki ezek szerint mégis valahogy a társunk.
- Mennünk kell. – mondom egy sóhajjal.

Egy pillanatig sem haragudott rá, így nemlegesen megrázza a fejét válaszként, úgy érintve meg az arcát, mintha bármelyik pillanatban kárt tehetne benne csupán ennyitől. Mérges volt és csalódott, talán most is ott vannak ezek az érzések a háttérben, de inkább maga ellen irányulnak, hogy nem elég az, amit ad. Szeretne tenni magukért rengeteg dolgot, szeretne erősebb lenni, szeretne biztosabb pontot nyújtani, és most megint előjött, hogy talán nem elég az a támasz, amit képes biztosítani. Hamarosan aztán nyugodtabbá válik a további szavak hallatán, főleg az átgondoltság említésére, és némi elképedt meglepetésére szolgál a megnevezés, amit Viridiel ad neki. Tudta eddig is, hogy fontos a számára, de újra és újra jóleső megrökönyödéssel fogja fel, mennyire, így még jobban összeszorul a torka és a gyomra, de most már a meghatottságtól és megnyugvástól. Nehezebbé válik a következő gondolatainak az elmondása, de csak sikerül, bújva Viridielhez és ölelve őt mindvégig. Őszintén hálás azért, hogy itt lehetnek egymásnak, és számíthatnak a másikra úgy, mint senki másra.
Szipogva néz fel a szavai után, a veszteség gondolatának gyásza mellett végtelenül örülve a tiszta ragaszkodásnak és kapcsolatnak. A férfi csókját féltő aggódással viszonozza, eleinte szorosan kapaszkodva a ruhájába, aztán átkarolva őt a nyakánál, elengedve magát, belemerülve a biztonságba és szeretetbe, amit kap, nem akarva egy pillanatig sem elereszteni, még mindig félve attól, hogy akkor a következő pillanatban elillan.
- Te pedig az én hős megmentőm vagy, a saját démonaim legyőzője, vigaszom és horgonyom. Soha nem engedlek el - beszél halkan utána, bújva vissza hozzá, arcát rejtve a mellkasába. Néha még szipog és hirtelen kap levegő után, halkan hüppögve, de már nyugodtabb sokkal. - És köszönöm - teszi hozzá behunyt szemekkel, csak az illatára és érintésére koncentrálva, nagyon sok mindent akarva meghálálni egyszerre, de majd... Idővel talán mindent képes lesz viszonozni.
- Igen... - ért egyet halkan, ám egy darabig még nem mozdul. Mély légvétellel veszi rá magát, hogy ellépjen egy kicsit hátrébb, szinte már fájdalmasnak véve, hogy meg kell szüntetniük az intim közelséget, még egyszer megtörölve baljával az arcát. - Holnap nehéz nap lesz... - erőltet magára egy halvány mosolyt, de reménykedik abban, hogy ennél nehezebb nem lesz. A kezét bizonytalanul emeli kézfogásra, hogy egymás mellett sétálva tegyék meg a visszafele vezető utat.

//Mesélői//

Mivel Robert belemegy a hirtelen feldobott egyezségbe, nem sokáig marad dermedt a világ. Dorla meg sem hallja a nevetésedet, de lehet, hogy igazából csak nem érdekli őt, hogy mulatságosnak tartod a kisebb színjátékát. Az almát ugyanakkor meglepetten fogadja, nagyokat pislogva néz fel rád.
- De ez a tiéd - nyújtja vissza feléd, és ha visszaveszed, akkor ő előkotorja a maradék kenyerét, és azon folytatja a nyammogást, amíg vissza nem térnek az erdeiek. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy maradjon, akkor bambán nézi egy darabig a gyümölcsöt, majd megvonja a vállát, és beleharap. - Köhönöm - böki ki. Csendesen ropogtatja, figyelve a környéket, hogy mikor jönnek vissza a társak, néhány perc elteltével pedig meg is jelennek, talán egy picit szétcsúszottan, Lash kivörösödött szemei legalábbis elég árulkodóak lehetnek. Dorla összepréseli erre az ajkait, de nem vonja kérdőre, és ha nem is beszélgettek a továbbiakban, hanem a pihenés mellett döntötök, akkor a lovához sétál, levesz róla egy elnyűtt pokrócot, amit magára csavarva fekszik le, jó éjszakát kívánva.

Másnap korán keltek, bizonyára már némileg összeszedettebben. Dorla tesz-vesz, köszöntve azt, akinél észreveszi, hogy ébren van. Gyorsan összerakosgatja a cuccait, és már fel is pattan a lovára, ha mindenki útra kész.
- Már nincs sok hátra, talán korábban oda is érünk, mint ahogy terveztem - jelenti ki lelkesen, és ha senkinek sincs ellenvetése, akkor megugrasztja Fricit. Kisebb megállókat ismételten tesztek, hogy ne merüljetek ki teljesen. Az ösvény egy része nyílt mező, amin gyorsan haladhattok akadályok nélkül, az út vége felé viszont már jócskán megnő a növények és járást akadályozó tényezők száma. Egyre sűrűsödnek a fák, Dorlán pedig egyre jobban látszódik a boldog lelkesedés, így sejthetitek, a közelben vagytok, kérdés, hol helyezkedik el itt falu.
Először egy falusit pillanthattok meg a maga ócska öltözékében, fütyörészve indulva valamerre egy kapával a kezében, vállán támasztva az eszközt. Utána egy-két fakunyhót is megláttok, de nem túl sokat, Dorla pedig felfelé bök, hogy oda nézzetek. Oda többet építettek és alakítottak ki a Robertnek már megmagyarázott indok miatt. Emlékeztethet az awyrisi körülményekre, csak éppen egy sokkal kisebb és kezdetlegesebb formában.
- Nocsak-nocsak! - tárja szét a karját az előbb említett falusi férfi, kiköpve a fűszálat a szájából. - Csak nem visszatértél a segítséggel? - lép közelebb hozzátok, kezet nyújtva Viridielnek és Robertnek. - Jó'van, tapasztalt legényeknek tűnnek - bólogat elégedetten. - Yvon vagyok - mutatkozik be, gyorsan közbeszúrva halkabban. - Kézcsókom, kishölgy - fordul Lash felé, és ha hagyja, akkor megfogja a kezét, hogy az általa emlegetett üdvözlési formának eleget tegyen. - Amíg az urak elintézik a piszkos munkát, addig marad azőő... - tekint a fenti épületekre. - Az áldóját, nem tudom, melyikben nincsenek - vakarja meg a fejét.

Eric (Robert)

-A narancsot jobban szeretem.- mutatom neki a gyümölcsöt.-Szóval az a tiéd. Szívesen
Mosolygok rá közben csendesen figyelek a környékre minden elérhető módon.
-Örömmel látom hogy mindent megbeszéltetek Természet Anyával és egymással is.-szólok amint visszaérnek.-Pihenjetek ha szeretnétek én majd őrködöm, úgy sincs jobb dolgom. Ha kérdések vannak amire tudok válaszolok amire nem akarok arra meg nem. De úrnőm elég jól jellemzett, bár talán csak cukkolni akart. De igyekszem kiérdemelni a bizalmatokat remélem nem kavarok túl nagy zűrt még ezzel is.
Ha kérdeznek beszélgetek velük, majd ha elaludtak csendesen figyelem a tájat fél mérföldes körzetben út közben és az erdőben úgyse lesz erre időm se kedvem. Tréningnek sem utolsó. Reggel vidáman köszöntöm az ébredőket, majd nézem hogy készülődnek az útra. Narancsot eszegetek ismét. Aztán ismét útra kelünk, egyre sűrűbb a növényzet nem mintha zavarnának vagy akadály lenne. A falu közelében ami kicsit elfes lett de nem tökéletes. A földműves a kezét nyújtja Virinek majd nekem, én elfogadom hisz nincs bajom vele bár van egy vicces érzésem de ez majd későbbi téma lesz. Amint Lasht terelné egy házba nem hagyom szó nélkül.
-Ő a vezetőnk, ha a gyógyításról vagy a gyógynövények begyűjtéséről van szó. De harcban se kell lebecsülni erős ő is. Szóval velünk jön nem marad hátra, mondhatni én és ő-bökök Viridielre- vagyunk a kerékkötők a témában mi csak a támogatásunk adjuk neki. Nélküle nem leljük meg a megfelelő növényt. Így köszönjük de kihagyjuk ezt az opciót.

Boldogan szorítom magamhoz Lash-t még utoljára, aztán ahogy eszünkbe idézzük, hogy miért is vagyunk itt, kénytelen vagyok elengedni és már csak a kezét szorongatva visszasétálni a tábortüzünkhöz, ahol békésen üldögél Dorla és Eric.
Talán meg kéne lepődnöm, hogy a férfi úgy fogad minket, mintha előre tudná, mit beszéltünk Természet Anyával, de az előzőekben leadott dumája alapján inkább túlteszem magam rajta.
- Igen, mindent megbeszéltünk és …hmm…..igazolt téged, vagyis, azt mondta ránk, nem jelentesz veszélyt. – nyomom meg a ránk szót, mivel akármennyire is oda meg vissza voltam attól, hogy szemtől szembe állhattam egy ősivel, azért figyeltem a szavaira is és biztos vagyok benne, hogy volt azokban a szavakban némi neheztelő sóhaj, mint, ha valaki egy rosszalkodó gyerekről beszélt volna. – Inkább kérés lenne, mint kérdés, - nézek rá, továbbra is Lash kezét szorítva, - Ha nem beszélhetsz valamiről, akkor inkább ne is hozd szóba, mert csak megzavarsz minket. Tudomásul vettük, hogy te……több vagy, mint mi, vagyis inkább úgy fogalmaznék….más vagy és …..itt csak a magam nevében beszélhetek, nyitott leszek a bizalom kérdésére, de párom, majd maga dönti el, hogy miként viszonyul hozzád. – fejezem be egy vállvonással, jelezve, hogy bizony nála kell elsősorban kiköszörülnie a csorbát, ha szándékos volt a dolog, ha nem. – Pihenjünk le, ha már van önkéntes őrünk. – javaslom kedvesemnek és a tűz másik oldalán, a takaróinkhoz telepszem.
~ Ne aggódj, tudod, hogy milyen éberen alszom, ha bármi lesz én itt leszek. ~ üzenem Lash-nak, mert tudom, hogy nem fog egyik pillanatról másikra feloldódni és tényleg meg kell bizonyosodnia arról, hogy Eric mellettünk áll.
Mikor Darla is elnyugszik, csend telepszik a tájra, csak a természet éli a mindennapi életét.
Másnap egy pár falat reggeli után, újra útra kelünk és az asszony szerint hamarosan meg is érkezünk és így is lesz, hiszen még a komótos Frici is összekapja magát és jó iramot diktál.
Egy elfnek nem okoz gondot, hogy együtt járjon a természettel, így nem igazán akadályoz minket a növényzet, könnyű lépést tartani az ehhez kevésbé szokott lóval.
Dorla és Frici is egyre élénkebb, így számítok rá, hogy a hazatérés már csak rövid idő kérdése.
A fáktól már a felbukkanása előtt is tudom, hogy egy ember van előttünk és mikor meglátjuk nyilvánvaló, hogy itt a falu előttünk, bár először csak egy-két kunyhót látni, de aztán kiderül a turpisság.
~ Valaki itt már látott elf települést és megpróbálta utánozni. Érdekes! ~ küldtem a meglátásomat át Lash-nak.
Ahogy a férfi felismeri Dorla-t, máris kikövetkezteti, hogy a segítséget hozta és barátságosan közeledik, legalábbis ezt jelzi az emberek között szokásos kéznyújtás. Futár vagyok, aki megszokta már ezt, így én is megrázom a kérges kezet, ahogy szokás, még ha nem is szeretjük az üdvözlés ezen formáját.
Nem tudtam, hogy egy ilyen kis eldugott faluban ismerik a kézcsókot, így meglepődöm, ahogy Yvon ezt veti be Lash-nál. Az is felmerül bennem, hogy talán nem is ide való, de ez most nem hiszem, hogy bármiben is mérvadó lenne.
Kíváncsian várom, hagyja e kedvesem végigvinni az üdvözlést, de nem aggódom, hogy ne tudná kezelni a helyzetet.
A férfi szavai azonban már arra ösztönöznek, hogy kijavítsam a tévedését, de Eric megelőz, mintha csak bizonyítani akarná, hogy mindent megtesz, hogy elkezdje felépíteni azt a sokat emlegetett bizalmat.
- Csak megerősíteni tudom társam szavait Yvon. – biccentettem Eric felé. – Hárman vállaltuk a küldetést és hárman is fogjuk végrehajtani, mindegyikünknek meg van ebben a maga szerepe. Szerintem nem kell külön lak, elég ha Dorla-éknál letehetjük a holminkat, amúgy sem ártana látni már a kislányt és megnézni, mit tehetünk érte. – javasoltam.

Kihallgatva érzi magát, mikor Eric köszöntő szavait meghallja, ám onnantól, hogy Természet Anya bizalmát adta neki, és vélhetően feladatokat egyaránt, sokat nem tud úgyse tenni ellene. Nem melengeti egyáltalán a gondolat, hogy minden egyes mondatukat hallhatta - feltételezve az eddigiek alapján és hogy Eric nem csak a látványból indult ki-, hiszen ez igencsak személyes téma, amiről nem beszélne másnak semmiképpen sem. Így meg, hogy engedély nélkül rálátása van ezekre... Hát nem boldog tőle, de majd hozzászokik a gondolathoz, mást úgyse tehet, legalábbis nagyon úgy tűnik.
Csak bólint egyet Viridiel válaszával egyszerre, de csak maga elé néz. Nem akar senkivel sem szemkontaktust váltani, a kérés hallatán viszont a futár arcát vizsgálgatja, a végére aztán már csak oldalra fordított fejjel, lesütött szemmel bámul. Nem igazán akar ma már semmivel sem foglalkozni, idővel meg úgyis változik minden, vagy rossz, vagy jó irányba, az eddigi tapasztalatai alapján meg az előbbire ad több esélyt. Sajnos. Persze ez nem azt jelenti, hogy ellehetetleníti a kölcsönös bizalomszerzést, de még neki is szoknia kell a változásokat, hogy már nyitottabb és talán nem épp azzal kéne teljesen a bizalmába engednie valakit, ha kockáztat vagy meghal érte. Más út is van erre, csak ezeket az ösvényeket már régen elfelejtette, mert mindegyik zsákutcába vezetett idáig. Egyelőre így szótlanságon kívül nem is reagál, a pihenés említésére is csak fáradtan bólint egyet.
Követi Viridielt az előkerített takarókhoz, szorosan bújva hozzá, ruháját ujjai közt tartva, mintha még mindig félne attól, hogyha nem fogja őt, elveszti.
~ Melletted nem aggódom ilyenek miatt ~ vesz egy mély levegőt, majd egy puszit nyom még a férfi arcára elalvás előtt, aztán visszahajtja a fejét, kényelmesen elhelyezkedve mellette. Csak párja közelségére és illatára figyel, minden mást megpróbál figyelmen kívül hagyni, a kétségeit és félelmeit egyaránt, a zavaró gondolatokat szintén, és ennek, valamint a fáradtságnak köszönhetően hamar elalszik.
A kelés nem egyszerű, Viridielnek biztosan párszor meg kell löknie vagy szólítania őt, hogy aztán álmosan felüljön, megdörzsölve a szemeit nézve körbe. Egy pillanatra mintha csalódottságot lehetne felfedezni az arcán, de ez hamar eltűnik, ahogy felidéződik benne az elmúlt egy nap történése. Szótlanul segít elpakolni, hátára rántva a táskát pedig már csak Dorlán a sor, hogy kiadja az elindulás parancsát. Amint erre sor kerül, a szelet segítségül hívva tartja könnyedén a tempót, ám érezhetően gyorsabban haladnak, mint tegnap, így minden egyes megálló igazi áldás a számára. Kiszuszogja magát, és mikor épp ereje és lélegzete is van hozzá, meg-megfogja Viridiel kezét vagy átöleli, a tegnapi beszélgetés után még fontosabbnak érezve, hogy többször fejezze ki kötődését.
Az akadályokat könnyedén veszi, elvégre ennél komolyabb és bujább növényzetű környezetben nőtt föl. Jóformán semmi sem gátolja őt a haladásban, és mikor Dorlát némileg izgatottabbnak látja a szokásosnál, egyszerre örül a megérkezésnek, és fogja el valami kellemetlen érzés. Nagy eséllyel az este eljövetele okozza ezt, így sok jelentőséget nem tulajdonít neki, na meg egyébként is mindenre képes rosszul reagálni... Nem csodálkozna rajta, ha most is csak a tegnapi zűrzavar utóhatása lenne és a jövőjüket illető aggodalom. Önkéntelenül is alaposabban fürkészi a környezetét, keresve az épületeket, ám mikor elvétve egy-kettőnél többet nem talál, értetlenül néz Dorlára, aki biztosan megérezte, hogy kérdőre fogják vonni a számot. Mutatásának irányát követve némi elképedéssel fogadja a fent lévő házakat, máris izgatottabbá válva, hiszen ez valahol azt jelenti - legalábbis a számára -, hogy szabadon garázdálkodhatnak a fák közt, ahogyan azt Awyrisban is tennék. Mivel lassítanak, így hamar rá is szorít Viridiel kezére, bólintva egy aprót gondolati szavaira.
~ Vagy egy elf tévedt ide ~ fürkészi a lombok közt megbúvó építményeket, látványukra pedig képtelen elnyomni a mosolyt. Ha nem is kifejezetten kedveli a saját népét, a környezetét igen, annak otthonosságától nem fog tudni megszabadulni soha, az ismerősség érzésével pedig máris könnyebben fogadja be az új helyszínt.
Megugrik a szemöldöke az idegen megjelenésével, teljesen elmerülve a látványban és a lehetőségekben, a kíváncsiságban, hogy onnan föntről mégis milyen lehet a látvány. Föl akar menni most, elbújni és kergetőzni a levelek és ágak közt, ám ez a férfi megjelenésével hirtelen párolog el, ahogy szavai folyamatosan rántják őt vissza a valóságba és a feladatukra. Mikor aztán az ő köszöntésére kerül a sor, mielőtt elérné a kezét, még jobban rászorít Viridiel kezére, kicsit talán látványosabban a kelleténél, de ez bizonyára elég lesz jelzésnek Yvon számára is, hogy nem szükséges ezt az üdvözlési formát megvalósítania. Sőt, nem is akarja, és egy elnézést kérő pillantás kíséretében biccent egyet, így kerülve ki az emberi szokásokat. Nagyon szereti, ha puszilgatják és csókolgatják, de azt csak egy személynek engedi, szóval felejtős a kézcsók. Reméli azért, hogy nem sérti meg...
Azonnal tiltakozna, ahogy őt letérítenék a feladatról, hogy ölbe tett kézzel várakozzon, ám mielőtt tudomására hozhatná a férfinak ellenállását, Eric és Viridiel megelőzik. Alapvetően biztos kötekedne az erejét illetően, hogy még nem is látta, mire képes, de mielőtt kiszaladnának ezek a szavak, elengedi egy lélegzetvétellel. Nem kell minden egyes apróságra felhívni a figyelmet és mindennél makacskodni, hogy márpedig nem úgy van, azzal saját maga számára is idegesítővé válna. És neki is meg kell próbálnia nyitottnak és elfogadóbbnak lennie, bármennyire nehéz jelenleg.
- Öhm... köszönöm. Ez... kedves tőletek - biccent egyet társai felé halvány mosollyal és zavartsággal, nem igazán szokva hozzá, hogy többen is támogatják. - Tényleg nem ártana egy pillantást vetni, meg gondolom... - vezeti pillantását Dorlára. - Dorla is szívesen látná őt. Azonnal fogunk indulni egyébként vagy megvárjuk az estét? - érdeklődik, visszafordulva Erichez és Viridielhez.

//Mesélői//

Yvon mosolya vigyorrá szélesedik, ahogy elfogadjátok a kézfogást, de amint Lash finoman tiltakozik, megugrik a szemöldöke. Egy darabig értetlenül bámulja az összekulcsolódó ujjakat, megvakarva a homlokát, de végül beletörődik, hogy annyira nem nyerte el Lash tetszését a próbálkozás. Az meg egyenesen ledöbbenti, hogy megy a kedves legényekkel, köpni-nyelni nem tud. Önkéntelenül is alaposabban szemügyre veszi Lasht, és már kérdőre vonná a karja hiányát, illetve az "erős ő" hivatkozást is, végül Dorla nyomja a kezébe Frici kantárszárát.
- Inkább vezesd Fricit el, ha jól sejtem, úgyis a földre mész - fordítja a fickót menetirányba, és finoman meglöki, hogy induljon. - Mi pedig akkor meglátogatjuk a drága Elisemet, remélem, nem lett rosszabb sokkal az állapota - aggodalmaskodik, és sietős tempóra váltva lépked az egyik fa alá. Egy létra vezet felfelé, a törzse mellett pedig egy falap függ néhány kötélen, amire Dorla rámutat.
- Oda lerakhatjátok a felszereléseiteket, ha gondoljátok, odafönn meg felhúzzuk. - És ezzel már meg is indul felfelé a létrán, halkan, dúdolva mondogatva a kislánya nevét. Odafönn óvatosan közlekedik az ágakon, háza ajtaján gyorsan benyit. - Megjöttem, kicsikém! - szól kicsit hangosan. - Hogy van Elis? - fordul a bent üldögélő, idősebb asszony felé, aki nemlegesen megrázza a fejét.
- Nem javult az állapota. Nem tudom, meddig tart ki szegény, de egyelőre hiába fohászkodtam istennőnkhöz, így se történt semmi... - sóhajtja szomorúan, és mikor meghallja közeledő lépteteket, ijedten ugrik össze. - Ó, vendégek? - igazgatja meg kontyba kötött haját zavarodottan. - Gondolom, Elist jöttek megnézni - húzódik félre, hogy kényelmesen beférjetek, Dorla pedig, ha kíváncsiak vagytok továbbra is, akkor benyit az egyik szobába. Oda belépve a tipikus betegségszagot érzitek meg először, az ablak tárva-nyitva, rengeteg kis üvegcse különböző színű löttyökkel, egy tál hideg víz, a bútorzat szegényes és átlagos, csak a legfontosabbak vannak odabenn. A tizenéves, szőke kislány homlokán vizes rongy, és bár nincs levetkőztetve, biztosak lehettek benne, hogy az egész testén éktelenkednek az emlegetett fekete foltok. Az arcán is ott van néhány, az egyik a bal szemén, ezért kissé olyan, mintha behúztak volna neki egyet; légzése nehézkes, és ugyan ki van nyitva a szeme, de nagy eséllyel nem fogja fel, mi van körülötte. Már maga az életben maradás az, ami leköti minden egyes sejtjét.
- Lázas is lett? - fordul az itt talált nőhöz, aki bólint egyet, Dorla pedig sietősen telepszik le a lány ágya mellé, finoman fogva meg a kezét. - Kicsi Elisem, itt van anya, és talált néhány személyt, aki segít is... Csak még egy kicsit tarts ki - suttogja, arcához emelve Elis közrefogott kezét, majd finoman végigsimít az arcán.

Eric (Robert)


Viridiel szavait megrágtam az éjszaka folyamán, akkor és ott nem biztos hogy jó szavakat használtam volna. De lássuk be volt időm gondolkodni és amikor a faluba értünk majd szóvá is teszem négy vagy hatszemközt. A paraszt furán néz a tartózkodó Lashre és az is meglepi hogy egy félkezű nőt elfogadunk vezetőnek és társnak.
-Lashrael az egyik legjobb gyógyítónk, és noha ha harctéri sebekről lenne szó azokban én jártasabb vagyok mármint a kezelésükben. Az ő tudása az ilyen speciális esetekben messze jobb mint az enyém. Így nem tartom szégyellni valónak hogy ő vezessen minket. És sok nehéz helyzeten van már túl így nem gyámoltalan mint ahogy elsőre várnák a hozzá hasonlóaktól akik némi fizikai hiányosság miatt feladják. Ő nem teszi, ezért is tiszteletet érdemel. Az hogy a kislány túlélje az ő tudása elengedhetetlen. És ez nem hízelgés felé vagy szánalom, hanem szilárd bizonyosság a részemről. Ugyan is sokkal tartozom neki, többek-közt az életemmel.-ez persze rész igazság, mégse mondhatom azt hogy leharapta a fejem egy pók tök buli az élet. De gyanítom Viridiel is hasonlóakat tervez mondani bár neki a menyasszonya szóval nehéz eset. A paraszt távozása után a beteghez megyünk. A szag halált hordoz a levegőben ezt még szerintem a gyógyítójuk is érzi, és ha természet anya nem lenne kekec tudnám az időpontot is mikor hal meg. De most nem tudom ez van. Amíg Lah esetleg megvizsgálja Virit félre hívom némi csevejre, ezt már korábban meg kellett volna ejtenem de eddig nem volt nos kedvem hozzá. Elf nyelvre váltok hogy a falusiak ne értsék.
-Azért az a nő azt is mondta nektek hogy szeretek beszélni és néha nagyon bosszantom őt. De az legyen a kettőnk ügye. Azt kérted tegnap hogy ha olyasmi van amit nem mondhatok el azt inkább hallgassam el. Bölcs kérés de sajnos van pár rossz szokásom ami időutazóként elég zűrös dolog de igyekszem vissza fogni magam ennél többet nem ígérhetek legalább is ami a kettőtök jövőjét illeti. És nem más vagy több vagyok nálatok noha tényleg tök más vagyok de az apróság, semmivel se tartom többre magam mint titeket nem képzelem magam hű de nagy valakinek, csak egy csavargó kov...nos ezt hallgatnom kéne. Szóval egy csavargó lelkületű egyén vagyok több ezer évvel a hátam mögött. Amit Lashraelről mondtam lent nem kedvesség vagy hízelgés volt, perpill az ő tudása a növények és azok használata terén messze felül múlja a tudásom, és ezt sem szégyellem hisz nem lehetek mindent tudó egyenlőre. Majd ha még pár ezer évet lehúztam itt. Így mindenképp neki kell vezetnie minket, viszont ha harcra kerül a sor tiéd a vezető szerep és mi tesszük amit mondasz.
Gyanítom Lash is hallja a szavaim de ő halhatja nem előttük titkolózom.
-Viszont tudom hogy képesek vagytok másképp is csevegni, amit Természet banya nekem nem engedélyez egyenlőre. Gyanítom azért mert halálba dumálnám a fajotokat. Szóval ezt se rovom fel istennőnknek, mert biztos hogy igaza van. Adnék nektek egy egy gyűrűt ami számomra helyettesítené ezt a csevegési formát, ugyanis valami zavar a faluval kapcsolatban. De így nem biztonságos beszélni róla.
Át adom neki a két gyűrűt és én is veszek fel egyet, jelezve hogy nekem sajna ezt kell viselnem. Aztán csatlakozom Lashez aki lassan végez a vizsgálattal.
-Lashrael, ha megengeded a lány lázát és fájdalmát csökkenteném. Ezzel is növelve a túlélési esélyét. Természetesen csak ha engeded nem akarok beleszólni a munkádba de szerintem jó lenne egy kicsit több esélyt adni a sikernek. Sajnos megszüntetni nem tudom ehez az a virág kell de néhány tünetét és a csípés hatását csökkenthetem míg visszatérünk ide. Amúgy szerintem sötétedéskor kéne indulni hisz a virág akkor látszik a legjobban ha éjszaka van, nappal lehet hogy el mennénk mellette. Gyanítom egyikünk se olyan fáradt hogy ne mehessünk amikor szólsz.
Ha Lash engedi a fekete könyvem veszem elő és egy piros krétát amihez a vérem adtam hozzá. Igen vér mágia de nem másé csak a sajátom én se szeretem de néha kifejezetten hasznos mint most. A lány és az én csuklómra is rajzolok egy kört pontosabban a csuklóját körbe rajzolom majd az enyémet is. Amint a megfelelő varázslatot megtalálom kitépem a könyvből és elf nyelven felolvasom. A hatás kicsit ijesztő lesz hisz a sötétség picit sűrűbb lesz a kunyhóban talán a levegő is lehűl csöppet de aztán helyre áll. Viszont a két rajzolat felizzik és bezöldülnek, és egy kezdetleges fizikai kapocs jön létre köztem és a gyermek közt. Lassítva a méreg terjedését lenyúlva a láz nagyját és elvéve a fájdalmát.
-Ettől csak kicsit lesz jobban nem gyógyítottam meg csak a tüneteit irányítottam át máshova szóval továbbra is pihenjen és egyen sokat az erősíti és nem lesz gond. Lash ellenőrizd az állításom kérlek hogy a lány kicsit jobban van én megyek kicsit levegőzni mert rám borul mindjárt a fal.
Amint kilépek és ha a fán vagyunk szimplán lelépek a semmibe hisz járnom kell mert ez a varázslat két élű fegyver és én most arra használom hogy egy gyermek túlélje. Amint közeledek a talajhoz lassítom a zuhanásom és gyakorlatilag puhán érek talajt. Nem érdekelnek a falusiak sőt most senki nem érdekel csak levegőhöz kell jutnom.

Nem lepett meg az, hogy Lash lemondott az üdvözlés emberi, abból is a régiesebb formájáról és bár aggódtam, hogy Eric szavai megint meggyújtják benne az ellenállás szikráját, most visszafogta magát és ezzel kiérdemelte egy hálás mosolyomat. A kezét én sem engedtem volna el most semmi pénzért, nyilvánvalóvá téve, hogy mi egymáshoz tartozunk, ezzel is egyértelműsítve, hogy természetesen ő jön velünk, akárki, akármit is vél egy nőről.
- Meglátjuk, hogy és mint vagy a gyermek, attól függ, hogy lesz-e időnk pihenni, vagy rögtön indulunk. - válaszolok kedvesem kérdésére.
Mikor Yvon még mindig értetlen képpel, de szó nélkül elhúzza a csíkot Fricivel, máris megindulhatunk Dorla lakhelye felé, ami az egyik fán kapott helyez, talán pont azért is, hogy óvják –bár ez már késő bánat.
- Nekem nem gond a holmim, én fel tudok menni vele. – jegyeztem meg és biztos voltam benne, hogy Lash is magával hozza, ami nála van és Eric-ből is ezt néztem ki.
Egy láthatóan idős nő üldögél az első helyiségben, aki Dorla szavai alapján a kislányra vigyázhatott.
Nem számítottam rá, hogy magától megváltozott volna a helyzet és nem is történt meg, de legalább nem romlott, ha hinni lehet neki.
Mikor ránk nézett, csak udvariasan biccentettem felé üdvözlésként és aztán mentem Dorla után, hogy megnézzem Elist a saját szememmel.
Már azelőtt megéreztem a betegség jellegzetes szagát, mielőtt még kinyitotta volna az ajtót és mivel láttam már jó pár méreggel megfertőzöttet, így a látvány sem volt meglepő, bár egy gyereken látni azért nem épp szívderítő.
Elis még a koránál is kisebbnek tűnt így betegen, láztól szenvedve. Mellkasa nehezen emelkedett és süllyedt, ami nem volt túl biztató.
A szemem önkéntelenül Lash-ra siklott és félrehúzódtam, hiszen én láttam, amit látnom kellett, de ő az, aki igazán ért a gyógyításhoz, így tőle vártam, hogy elmondja, mit tehet és mennyire sürget minket az idő, vagy van-e egyáltalán.
Ahogy Eric megérint és jelzi, hogy kicsit húzódjunk arrébb, megteszem, mert látszik, hogy valami nyomja a bögyét.
Figyelmesen hallgatom, hogy kifejti miért is olyan, amilyen és, hogy mindent elkövet, hogy ne érezzük magunkat kényelmetlenül miatta és a képességei miatt. Persze most sem tagadhatom, hogy tiszta libabőr leszek azon említésére, hogy úgy beszél a többezer éves életéről, mint én a tavalyi holdünnepről, de alapjában véve muszáj értékelnem, hogy próbál hozzánk idomulni és minél emberibben viselkedni. Talán Lash tényleg kicsit túlreagálta a dolgokat az úton, de az biztos, hogy ez serkenteni fogja Eric igyekezetét, hogy bizonyítsa megbízhatunk benne. Lehet, hogy ostoba dolog tőlem, de én értékeltem ezt és megelőlegeztem neki a hitemet.
- Nem hiszem, hogy ezzel az……előélettel arra lennél szorulva, hogy én mondjam meg egy harcban, hogy mit tegyél, csak két kitételem van hozzá, ne akadályozz engem és minden féleképpen igyekezz megvédeni Lasht. – ráztam meg a fejem arra, hogy én lennék a vezető ebben.
A telepátiát segítő gyűrű felajánlása azonban megint meglep, bár már nem ártana hozzászokni a különcségeihez, de ez akkor is olyan, mintha……nem is tudom, …..szóval elég furcsa kérés, még ha ez egy másik elffel kapcsolatban fel sem merült volna, hiszen el tudjuk zárni egymás elől a gondolatainkat, ha nem akarjuk, hogy bárki a fejünkbe lásson.
És bár épp az előbb szavaztam bizalmat neki, most mégis visszahököltem egy kicsit.
- Nem akarlak megbántani Eric, de ez elég ……hmm………nagy kérés, mert míg egymás képességeit ismerjük, a gyűrűét nem. Mi van, ha ……ha folyamatosan belénk lát…..Persze tudom, tudom, hogy mit mondott Természet Anya, de  ehhez tényleg óriási bizalom kell…….Mit gondolsz kedvesem? – néztem tanácstalanul Lash-ra, hiszen a történtek után, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ezt ő megengedné. – Feltételezem, csak akkor működik a dolog, ha rajtunk a gyűrű? – kérdezek azért rá.
A gyógyításba, bár nekem is megvan az alap képességem hozzá, de nem akarok beleszólni, ez teljesen Lash hatásköre nálam és rá is bízom, hogy mit enged meg Eric-nek és mit nem.
Ha viszont jóváhagyja, akkor, ha nem is tetszik minden lépése, nem fogok beleavatkozni, hiszen egy megtört varázslat, nagyon rosszul is elsülhet és most egy kislány élete a tét.
Nem akadályozom meg, amikor levegőre vágyik, hiszen van szemem és látom, hogy sokat kivett belőle ez a mágia, akármit is csinált. Továbbra is kedvesemtől várom, hogy elmondja, ez segített-e vagy sem, mert Eric megítélése nagyban függött tőle.
Ha segített, akkor a bizalom tábláján kapott egy-két piros pontot tőlem.
- Megyek megnézem mi van vele. – lépek ezek után a fák ágára, hogy elf mágiával én is könnyedén lesétáljak mellé.
- Jól vagy?

Nagyon nem tetszik neki az a csodálkozó és hitetlenkedő tekintet, amit Yvontól kap, az meg főleg nem, mikor Eric zsoldosféle létére azt ecseteli, jobb a sebek kezelésében, mint ő, a gyógyításra szakosodott erdei, még ha frissen is történt ez. Az egy újabb vérgőzös pillanatot okoz a számára, mikor ismételten úgy beszél róla a félvér, mintha ismerné őt, ám az enyhe felháborodást, ami ezekből fakad, visszafogja. Nem tudhatja biztosra, milyen képességekkel rendelkezik, mit élt meg, és eddig is törte már eleget a fejét ezen, továbbiakban csak el kéne engednie, ha nem akar görcsölni minden egyes szava felett, így az utolsókat inkább el is engedi, betudva Yvon meggyőzésének. Nem szeretne továbbá rátelepedni senkire és nem is fog rátelepedni senkire; kényszeredett mosollyal várja, amíg Dorla eltereli őt, Viridiel szótlan dicséretét pedig boldogan fogadja. A jutalomfalatot megkapta ezzel, már megérte átgondoltan dönteni és úgy válaszolni, szóval csak így tovább, fokozatosan és lassan, engedni, de nem túl sokat, nem hagyni, hogy teljes mértékben elutasító legyen... Nehéz, mert beleszokott abba, hogy csak addig és akkor beszél valakivel normálisan, amíg nem nyitogatott nála bicskát, és onnantól esélyt nem adott senkinek. Na jó, Viridielnek igen, de őneki is csak azért, mert túl makacs volt, ugyanakkor Eric se tűnik másabbnak, csak ő kényelmetlen közvetlenséggel és sok beszéddel is megspékeli, ami miatt jóval nehezebb az elfogadás elindítása.
Legszívesebben fájdalmasan végighúzná kezét az arcán, beletörődve ezen kényelmetlen helyzetbe, aztán csak egy gondolati szemforgatással letudja. Folyamatosan mondogatja magában, hogy nincs értelme annak, amit csinál, nem szabad feleslegesen szítania a tüzet.
Bólint egyet Viridiel szavaira az indulással kapcsolatban, a felszerelések felhordására meg legszívesebben odaszólna, hogy inkább őt húzzák fel. Félkarúságára könnyedén ráfoghatná, hogy nehézségei vannak a mászással, még ha ez egy hatalmas hazugság is lenne, de nem tudja kiküszöbölni egy pillanatra a csintalan csillanást, amivel a gondolat jár.
- Szerintem én is - vonja meg a vállát azért Viridiel után, válaszolva Dorlának, hogy megoldja ő is a maga módján, aztán nekilát a mászásnak. Különösebb gondjanincsen felfelé menet, és bár nagyobb odafigyelést igényel egy-egy fok megtétele, így sem megterhelő. Attól nem fél, hogy esetleg leesik, körülöleli őket a természet, így vagy az ágak, vagy a gyökerek úgyis megragadnák, mielőtt földet érne.  Már kellőképp hozzászokott hiányosságához és alkalmazkodott is hozzá mind tündeként, mind állatként.
Felérve követi Dorlát a fakunyhóba, ahol egy újabb alakkal találkoznak, Viridielhez hasonlóan biccentéssel fogadva jelenlétét, aztán beljebb húzódik a helyiségben. Elöl nyilván Dorla halad, akinek a törődésétől és aggodalmátlól némileg elmosolyodik, örülve, hogy ilyen szinten kötődik hozzá, erősítve benne az érzést, hogy segíteniük kell. Az viszont cseppet sem nyugtatja meg, hogy rosszabbodott az állapota, legalábbis az anya kétségbeesett ábrázatából ítélve semmi sem lett jobb. Elkomorodva lép be a betegségtől bűzlő szobába, elengedve Viridiel kezét lépve először az ágy mellé, aztán végignézve az üvegcséken, egyik-másikba óvatosan beleszagolva, ismerős anyagokat és keverékeket találva benne. Tekintve, hogy ezzel a fertőzéssel még nem találkozott, nehezen tudná megállapítani, hogy mi az, ami használható, és csupán abból az egyetlen nyomukból indulhatnak ki, amit kaptak.
Visszalép az ágyhoz, végignéz szerencsétlen lányon, és arcára kiülnek az elkeseredett vonások a látványtól. Nem kell a ruhája alá nézni, hogy kitalálja, bizonyára már több helyen feketéllik a bőre, minthogy rendes szín legyen, de azért egy sóhajtással felhúzza egy kissé a fölsőt. Némileg eltűnődve figyeli, hozzányúlni azonban nem mer, mert nem csodálkozna azon, ha Dorla önkéntelenül is kifakadna és ellökné őt, féltve gyermekét mindentől. Az elmondása pedig igaznak bizonyul, valószínűleg tényleg a hátán van a sérülés, azonban, hogy az aranyló könnyeinek hasznát vehessék, meg kéne fordítani, ami nem biztos, hogy előnyös lenne. Talán csak súlyosbítanák az egyébként is súlyos állapotát.
A szeme sarkából figyeli, ahogy Viridiel és Eric félrevonulnak, de aztán visszafordul vizsgálódni. Ha esetleg Dorla nem érzékeli veszélynek, akkor hozzáér a lányhoz a fekete részeken, eleinte csak óvatosan nyúlva felé, végig vizsgálva a nő arckifejezését. Az első arcrándulásnál visszarántja a kezét, tényleg nem akarva megkockáztatni, hogy itt tépje meg; saját magából kiindulva lehet, megtenné fordított helyzetben. Jobb esetben a pulzusát is meg tudja nézni, ahhoz pedig nem kell sokat gondolkodnia, hogy kitalálja, milyen nehezen vesz levegőt. A lázát is megnézné, viszont mivel hideg rongy van rajta, nehéz lenne megállapítani, mennyire magas, így ennek a megállapítását elhalasztja.
A nevére felfigyel, és villan a tekintete a félrevonult páros felé, árgus szemekkel és kihegyezett fülekkel hallgatva, miről is van szó, aztán megint visszafordul. Nem titkolóznak előtte, nem olyan hangerővel beszélgetnek, mintha valamit ne akarnának neki elmondani, így sok figyelmet nem igazán szentel ennek. A saját dolgaiért kiáll és megmagyarázza a miérteket, ha tudja, de ha szimplán tervezésről van szó, akkor egyelőre kimarad belőle, néhány mondattal később viszont ismételten figyelnie kell, de ekkorra már végzett a maga részéről a vizsgálódással. Szándékszik odamenni a férfiakhoz, ehelyett ők jönnek hozzá egyrészt a gyűrű miatt, másrészt amiatt, hogy Eric a kislánnyal foglalkozzon.
Viridiel kérdésére nemes egyszerűséggel elveszi a gyűrűt a tenyeréből, aztán néhány másodpercnyi vizsgálódás után dacosan ráhúzza a mutatóujjára.
- Olyan szempontból teljesen mindegy, hogy így is, úgy is tudja, mi lesz velünk és mit mondunk vagy gondolunk - morogja elégedetlenül, és esze ágában sincs titkolni nemtetszését ezzel kapcsolatosan. - És nem érdekel a jövő és múlt katyvasz meg a hókuszpókusz akármi, amiről beszéltél. Ha csak egy utalást is teszel arra, hogy hallod ezen keresztül... - mutat a gyűrűre. -... kifejezetten privát beszélgetéseinket, nem állok jót magamért - figyelmezteti, nagyon is sérelmezve, ha olyan dolgokról értesül, amikről másnak nagyon nem kéne. A kotyogós kedvű fákat is néha úgy kell fegyelmezni, hogy tartsák a szájukat, nehogy minden arra járónak elkezdjék ecsetelni az intim pillanatokat, amit itt-ott egy-egy eldugott helyen elkövettek. Na, hát ha arról valaki tudomást szerezne, annak is és az informátorának is legalább haj- és lombtépés jár.
- Félreértés ne essék, nem a bizalom vezet, csupán a minden mindegy elv - húzza fel kissé az orrát. - Veszteni mi egyébként se vesztünk semmit vele - mutat Viridielre, aztán magára -, te már úgyis mindent tudsz rólunk, gyerekekről - fordul Eric felé megenyhültebben, némileg elfogadva a tényt, vagy inkább beletörődve abba, hogy érthetetlen dolgokat hord össze-vissza és olyanokról tesz említést, amikről legfeljebb Természet Anya tudhat. De hát az után a beszélgetés után inkább már csak az istennőre haragudhat még jobban... Azért persze érezteti, hogy továbbra sem annyira fényes a hozzáállása, nehogy egy pillanatra is elkényelmesedjen. Olyan egyszerűen nem adja magát, még ha ez gyerekes is.
- Ha Dorla is engedi, akkor csináld - vonja meg a vállát. - Én itt sokat nem tehetek, legfeljebb megpróbálhatok kikeverni mást, ami talán jó ellene, de nem kockáztatnám meg a hasra fordítását, hogy a képességeimhez forduljak. Így is nehezen lélegzik, úgy pedig csak még jobban terhelné a tüdejét - emeli meg a kezét, ezzel is áldását adva a továbbiakra, noha nem örül a ténynek, hogy sok mindent nem tehet Elis betegsége ellen, és az indulás témája is előkerül. Szíve szerint talán már most indulna, de tudja, hogyha korábban vágnak neki ennek az útnak, akkor több időre teszik ki magukat a veszélynek, és ezt az időt nem ártana a legminimálisabbra csökkenteni, növelve a saját, és ezáltal Elis esélyeit is.
- A lehető legkevesebb időt kéne ott töltenünk, ha valóban annyira veszélyes, így igen, alkonyatkor, estefelé kéne induljunk szerintem is - biccent egyet. - Addig meg pihenünk jobb híján.
Nem avatkozik bele abba, amit Eric csinál, habár a látvány nem épp biztató, sőt. Végignéz azért Dorlán és az idegen asszonyon, ha még itt van, némi aggodalmaskodással követve a mozdulatsort, amit a félvér folytat, és bár próbálja elnyomni, azért kíváncsi, mégis mit művel és mi lesz a hatása. A külső hatásokra ugyanakkor kirázza a hideg, és nem csak azért, mert hűvösebb lesz a szobában, hanem azért is, mert idegennek érzi azt az atmoszférát, hangulatot, ami a helyiségbe kerül. Önkéntelenül még hátrál is egy lépést, nem sajnálva a gyanakvó pillantást, de az események végeztével és a felszólításával közelebb lép az ágyhoz, hogy a kérésnek eleget tegyen.
- A lázát nem tudom megnézni, de az hamarosan úgyis kiderül... - Ha Dorla engedi, akkor megvizsgálja, bár a lány légzésének javulása épp elég bizonyíték lehet, hogy volt hatása a képességnek. - Nekem úgy tűnik, hogy használt - fordul Viridielhez, és mikor Eric követésére hívja fel a figyelmét, csak biccent egyet. - Addig én még megteszem, amit tudok - mondja, és ha esetleg a lány az eszméleténél van, akkor megkéri, hogy forduljon a hasára, de csak akkor, ha nem annyira kényelmetlen. Utána felhúzza a fölsőjét, és reményei szerint tudja használni a könnyeit, bár ha egy csípésről van szó, nem hiszi, hogy bármi hatással lenne. Sérülésre kell rácsepegtetnie, nem dudorokra, ahol a bőrfelszín egyáltalán nincs már felsértve. Ha egy elképzelése lehet, amíg lappangott a betegsége, addig jócskán begyógyult az a rész...

//Mesélői//

Az idegen nyelvű társalgásotokra az idősebb nő csak pilsog párat, de végül helyet foglal, nem akarva megzavarni titeket. Közben Lashnek Dorla engedi, hogy megvizsgálja, de minden egyes mozdulatát úgy figyeli, mintha rontást hordozna magán és bármikor átadhatja a lányának, még több szenvedést okozva neki. A pulzusát nagyon gyengének érzékeli, szinte alig van, és bár eddig is látszódott rajta, hogy lényegében élet-halál közt tengődik, még van annyi ragaszkodása az élethez, hogy kihúzza a legvégsőkig. A fekete foltok valóban elhatalmasodtak rajta, és nem lenne csoda, ha úgy hinné, hasonló a helyzet, mint a karjával, csupán ez egy sokkal másabb folyamatnak az eredménye, végkimenetelben azonban ugyanaz: az egész test elrohadása. Kérdés, mennyire váltódik be ez, ugyanis a fekete bőrfelület nem tűnik semmivel sem másabbnak a rendes bőrnél, a színét leszámítva persze. A tapintása kicsit furcsa lehet, de nehéz lenne megállapítani, miért és miben másabb.
Ezt követően a gyűrűvel kapcsolatos dolgaitokat ugyanúgy figyelik, kíváncsian és némi értetlenséggel, a két nő pedig egymásra néz, végül Dorla tehetetlenül megvonja a vállát. Ericet is odaengedi a lányához, noha nála is nagyon nézi, mit művel, és nagyon nehezen állja meg, hogy a varázslat külső hatásai miatt nekiugorjon. Ha valaki figyeli őt, biztosan látja megfeszülő izmait és a nehezen tartható fegyelmet, amivel lecövekel pár lépéssel az ágy mellett, idegességében pedig felkarjait dörzsölgeti. Ennek az eseménysornak a végeztével várakozón tekint Ericre, aki hamarosan a fel nem tett kérdésére megadja a választ, reményteljesen fordul aztán Lashhez, hogy vizsgálja meg, és az eredmény sikerességének említésére majd' kiugrik a bőréből. Lash ugyanis beszámolhat arról, hogy a pulzusa erősebb, a légzése stabilabb és határozottabb, és még halk nyöszörgésekre is telik a lánytól, nemsokára pedig ki is nyitja a szemét.
- Any... anya...? - suttogja Dorlára nézve. - Mi történt? - emeli a kezét, hogy megdörzsölje a szemét, és bár még nem örvend teljes egészségnek, már most sokkal jobb állapotban van, mint előtte. Dorla örömében könnyezve öleli meg a kislányt, akit aztán Lash kérésére a hasára fektetnek, viszont tényleges sebhely nincsen, csak a nő által emlegetett dudor. Nincs hol bejusson így a mágikus könnycsepp, legfeljebb Elis száján keresztül, de hát az meg nem sebesülés...

Ericet és Virit követi az asszonyság, és mikor szólna hozzátok, elakad a szava is a látványra, milyen könnyen leereszkedtek a földre mindketten. Némileg távolabb pedig egy kölyök torpan meg, ugyancsak döbbenten és tátott szájjal.
- A bácsi repült! - kiabál, illetlenül mutatva Ericre.

Eric (Robert)

Viri kijelentése megmosolyogtat.
-Nem vitatom a képességeidet hisz lá... már megint olyan ami tabu. Na szóval tudom milyen harcos vagy és én nem vagyok harcos noha nem vagyok amatőr mint ezek.-mutatok a falusiakra.-És jobb ha te irányítasz mintha én tenném pláne hogy idegen vagyok a számotokra.
A gyűrűs kérdést Viri bölcsen óvatosan kezeli Lash nos ő a szemembe mondja a véleményét ami erősen vigyorgásra kényszerít.
-Semmi mély gondolat fürkészés, hiszek a szabad akaratban és abban hogy megtarthassák maguknak a véleményüket, még ha arról is szól a dolog hogy kikaparnák a szememet. És nekem is van olyasmi amit nem biztos hogy jó ötlet lenne hogy tudjatok róla. Szóval csak az jön át amit direkt módon nekem szántok az nem elég hogy gondoltok rám hogy meg kéne fojtani egy kanál vízben.
A gyógyítás néha nehezebb ha a szülők is ott vannak és csak zavarnak mindig de nem érdekelnek sosem hisz kedvességgel senki nem gyógyul meg. A távozásom gyors és ötlettelen volt. És egy kis perc emberke mutogat felém nem mintha zavarna.
-Nem repültem csak ereszkedtem a repülést meghagyom a madaraknak, és azoknak akik szeretnek repülni.- én speciel szeretek de most nem érzek hozzá kedvet. A gyerek és a falusiak nem érdekelnek egy fa tövébe ülök le és itt ér utol Viri. És van mersze olyat kérdezni ami nos lehet hogy megfelelő de valahogy nem.. nos nem tudom. Felnézek rá és válaszolok.
-Nem vagyok jól és nem is leszek míg itt vagyunk egyszerűen viszket a tarkóm ettől a falutól. Azt az apróságot már ne is említsem hogy sikeresen lenyúltam a gyermek fájdalmát lázát és a gyengeségének egy részét. És jössz azzal hogy jól vagyok e? Hát nem vagyok legszívesebben kiüvölteném magamból a dolgot de a bibi nem a fájdalom miatt van hanem a saját sötétségem miatt. És ezen nem lehet segíteni sehogy, pontosabban haragszom a világokra mert mindenhol ugyan olyan sehol sincs esélyem arra hogy ne legyek magányos. Semmi esélyem barátokat szerezni és ez elemészt lassan. Eleinte igyekeznek megérteni elfogadni és még el is viselnek, de figyeld meg még pár trükköt bevetek ami nekem olyan mint a légzés vagy mint neked a szerelmed Lashel és szörnyetegnek boszorkánynak fognak hívni pedig nem is vagyok nő. Perpill. És erősen igyekszem veletek is de csak butaságot butaságra halmozok már az hülyeség hogy megláttalak titeket és nem fordítottam hátat. De basszák meg az istenek nem vagyok olyan már aki ne segítene azokon akiket kedvel de a szar az egészben hogy ti erről szart se tudtok. Itt vagyok lassan 20000 évesen és gyűlölöm saját magamat, de jön egy beteg gyerek vagy te és Lash és az életemet is feláldoznám értetek pedig se kutyám se macskám gyakorlatilag idegenek vagytok nekem mégis azok a találkozások rengeteget számítanak nekem. Azoktól nem mentem át gonosz démonmágusba vagy valami nekromanta szörny hadúrba. Mert te és Lash valami olyat adtatok nekem amit más nem tud, vagy eszükbe se jutna. Legszívesebben tombolnék és a hatalmam szabadjára engedném de nem lehet hisz azzal ártanék másnak. De te tudod miről beszélek, hisz benned is ott van a szörny és te se engeded eluralkodni. És jól teszed én egyszer hagytam hogy uraljon, és kipusztult a fajom, igaz nem egyedül tetem de akkor is megtörtént. Magányos vagyok és ez nem fog változni és segítek azon akin tudok csak hogy épp eszemnél maradjak és ne kezdjek ámokfutásba. Nevetek mindig mindenen, de idebent végtelen szomorúság van bennem-bökök a mellkasomra-félek a hatalmam használni mert ijesztő mindenki számára mégis segítek másokon mert olyan törékenyek és fiatalok ők. Szóval nem vagyok jól és kb 48 óra múlva a lánynak annyi ha nem találjuk meg a növényt. De a vicc a dologban hogy már megint mellettetek halok meg amilyen idióta vagyok hisz a lány baját felerészben elloptam és magamba szívtam. Szóval a kérdésre a válasz hogy kurvára pocsékul vagyok.
A gyerekre nézek és felsóhajtok egy zacskó savanyú cukrot veszek elő.
-Kérsz aprólék? Van több ízben almás epres meg narancsos és még pár ízben.-egyet én is bekapok és élvezkedem rajta lassan a gyógyító is le ér végig mérem- Te mit szeretnél?-erőltetek meg egy mosolyt.

Eric nyelvbotlását elengedem a fülem mellett, mert nem akarok ismét belemerülni, hogy mit tudhat rólam, inkább csak egy nagyot sóhajtok és beleegyezően bólintok.
- Rendben van, akkor legyen így.
Őszintén? Hát sok mindent vártam, de ahogy Lash szó nélkül az ujjára húzta a gyűrűt, ami még bennem is kétségeket ébresztett…..hát leesett az állam. Persze aztán a hozzáfűzött magyarázat valamicskét enyhített a döbbenetemen, na meg én ismerem a páromat annyira, hogy a hirtelen kitöréseit követi az alapos megfontolás és tudom, hogy a legvégén igazságos döntést hoz és képes arra is, hogy felülvizsgálja az álláspontját. Nem tagadom, hogy nagyon nehéz a bizalmába kerülni, de ha sikerül, akkor viszont kitart mellettünk tűzön-vizen át.
Igyekeztem nem fülig érő szájjal vigyorogni, ahogy elmondta Eric-nek, hogy mi az indoka és, hogy mit fog kapni, ha belekontárkodik oda, ahová semmi köze, de azért ennek megerősítésére én is bólintottam, hogy teljes az egyetértés.
- Ha így működik, akkor nem lesz baj, ez csak segíthet minket, ha másként nem tudunk kommunikálni. – fejtettem ki én is a magyarázatára, hiszen ezek után nem lehet kifogásom.
Persze ez még nem jelentette azt, hogy mindent megbocsátott a mi kis titkolózós félelfünknek, csak azt, hogy kész a kompromisszumokra, hogy együtt tudjunk dolgozni a magasabb cél érdekében, történetesen egy kislány megmentésén.
Lash ezek után még tovább megy, hiszen a mágia használat ellen sem tiltakozik és ebből én is leszűröm, hogy nagyobb a baj, mint elsőre látszik, mert akkor inkább megpróbálna először maga gyógyítani. Mivel Dorla sem tiltakozik végül megtörténik a varázslás, de amíg a lányka láthatóan kicsit jobban lesz, addig Eric inkább szürke színt ölt és ezzel nem hagyhatom magára.
Lash felé csak biccentek, hogy tudomásul vettem, hogy este indulunk és már mentem is a lelépő félelf után.
Épp egy kiskölyök ámulására érek mellé, de ez most várhat.
Mivel elfek vagyunk és a mágia szinte velünk születik, képes vagyok megismerni azt, ha valaki teljesen kimeríti az erejét és Eric most nagyon úgy néz ki. Erőtlenül huppan le egy fa tövébe és ahogy felnéz rám, inkább leguggolok mellé, hogy ne legyen neki kényelmetlen. És már ömlenek is belőle a szavak, amitől nekem meg egyre nagyobbra kerekednek a szemeim. Eddig sem beszél keveset, de ez aztán szóáradat a javából, de nem ez a megdöbbentő, hanem amit mond. Az eddig jókedélyű, tréfálkozó, magamutogató férfiből csak úgy árad a keserűség, mint egy magvadult vízesésé, amit nehéz lenne megállítani. Mondjuk nem is akarom, mert bár nem vagyok léleklátó, azt már Lash-nél is megtanultam, hogy jobb, ha ez kijön az emberből, mert különben csak mérgezi a lelkét. Tudom, hiszen talán nekem is pont ez a bajom, próbálom elnyomni, elfojtani a sötét énemet.
Olyan sok mindent mond el, olyan sok hihetetlen dolog árad ki a száján, aminek jó részér gondolom egyébként soha nem hozta volna a tudomásunkra és most szerintem csak az elkeseredés hozta ki belőle. Hiába van az, hogy a felét a szavainak fel sem tudom fogni, de az, hogy ilyen nyomorultúl, egyedül érzi magát közöttünk, nagyon mellbevág, mert bár elsőre nem tett jó benyomást ránk, amiben nagyrészt a démonnal való találkozásunk játszott közre, különben sokkal nyitottabbak lettünk volna. Ám amellett, hogy ő egy felfoghatatlan lény lehetett, aki ha nem is volt isteni lény, mint Természet Anya, azért igen csak vetélkedhetett a második helyért, mégis csak egy érző élőlény is volt, aki talán kétségbeesetten kereste a barátságot, az elfogadást szerte a világban.
Mi elfek büszkén valljuk, hogy mennyire elfogadók vagyunk, tiszteljük más népeket, de mégis a saját büszkeségünk miatt egy ilyen egyszerű feladatban is elbukunk. Lehet, hogy volt okunk arra, hogy fenntartásokkal és bizalmatlansággal fogadjuk őt, de mégis elszégyelltem magam, hiszen az egyfajta előítélet is volt. Nem ismertük és enélkül ítéltük el, tettei még nem is beszélhettek helyette, bár ez az utóbbi cselekedet a lánykával már ezt is megtette.
- Öööö….sajnálom. – nyögtem ki mikor befejezte, de ezt is kis szünet után. – Tényleg sajnálom, hogy ennyire kirekesztettnek érzed magad és most még mi is………..Csak azt tudom felhozni mentségünkre, hogy nagyon megviselt minket a barghest-tel való találkozás és a félelem, hogy a nyomunkra bukkan, de persze ez is csak egy rossz kifogás, de……….de, bár tudom, hogy több……ezer év – ezt nehéz volt kiböknöm – rossz tapasztalata mondatja ezt veled, mégis azt kérem, hogy adj még egy esélyt…….nekünk ezzel a barátság dologgal. – nézek a szemébe nyílt tekintettel, felajánlva egy lehetőséget.
Megijeszt, amikor azt mondja, hogy a lánynak csak alig két napja van hátra, mert hiszek neki, hogy tudja, de az még jobban, hogy kész volt a vele történtek ellenére is az életét adni egy ismeretlenért.
Halványan szöget ütött a fejembe, hogy valamit mondott, hogy már ezt egyszer megtett értünk, de pont én kértem tőle, hogy ne avasson be olyan dolgokba, ami csak megkever minket, így ezt most hagytam elúszni.
- Nem mondod, hogy szándékosan megmérgezted magad? – ráztam meg a fejem. – Akkor talán jobb lenne, ha itt maradnál Dorla-éknál, mi meg megszerezzük az a növényt és akkor mindketten meggyógyultok. – jelentettem ki.
Felnéztem, amikor a nő megjelent, az én szememben is ott ült a kérdés, de hát már Eric kimondta, minek ismételjem meg.
A gyerek pedig – bár biztosan csábíthatja az illatozó édesség, - a látottak alapján aligha fog a közelünkbe jönni.
- Azért azt beláthatod pajtás, hogy a ….a különös dolgaid is okot adhatnak, hogy kicsit furán néznek rád, nem? – vigyorogtam kissé felszabadultabban Eric-re.

A vizsgálat nem túl sok biztatóval kecsegtet, a szívverés gyenge, a légzés nehézkes, a bőrfelület határozottan furcsa és idegen, és biztosra veszi, hogy a láza is magas. Egyértelműen nem sokáig bírja ki, talán már az éjszakát nem éli túl, jelen körülmények közt azonban sokat nem tehet. Nyomasztja őt, elvégre mégiscsak egy ártatlan gyerekről van szó, aki igenis több évet érdemel, minthogy egy butaság és balszerencse miatt elveszítse a hátralévőket. Dühös magára valamelyest, hogy képtelen azonnali javulást biztosítani, de sajnos várniuk kell az indulásig. Ők sem kockáztathatnak a kelleténél többet, különben egy életből akár négy is lehet...
A gyűrű képességének kifejtésére csak bólint egyet elégedetten, amolyan "én is így gondoltam" módon, teljesen figyelmen kívül hagyva Viridiel döbbenetét. Számított mondjuk rá, hiszen alapvetően nem a futár a bizalmatlankodóbb és gyanakvóbb, ez őrá jobban elmondható, most meg mindenféle végiggondolás nélkül cselekszik. Persze az indok magáért beszél, és talán azért is van benne ekkora vakmerőség, hogy adott esetben pont a saját bőrén tapasztalt negatívumok felhozásával bizonyítsa Eric szavainak ellenkezőjét. Most már inkább kockáztat, mert finomkodással nem jutnak semerre, a gyereket meg valahogy meg kell menteniük, összetartás híján az meg egy igencsak nehéz feladat lesz. Tény, nem teljesen elhivatott, hogy minden zökkenőmentes legyen köztük, ám bizonyára egyértelműen jelezte, hogy nem szereti, mikor a személyes dolgait és dolgaikat hozzák fel és úgy beszélnek róla, mint régi jó barátról ismeretlenül. Lehet, hogy Eric ismeri őket, de attól ez nem jelenti azt, hogy barátok és úgy beszélhet velük, ahogy akar. Ha annyira barátkozni akar, akkor meg menjen vissza egy másik időbe, ahol már ténylegesen ismerik egymást. Jobb ötlete nincsen. Persze ez most csak eszmefuttatás és a saját kényeskedése, de rühelli, mikor úgy kezelik, mindent tudnak róla.
Eric furcsa varázslata után a gyerek állapota sokkal jobb lesz, amit megkönnyebbülten fogad, noha nem tudja, mire fel indult el ilyen hirtelen a félvér, illetve hogy honnan van ilyen képessége. Nem tipikus, egyáltalán nem, valamint kicsit számított arra, hogy kivárja a végeredményt, a hálálkodó pár szót, de valami egyértelműen nincs rendben. A kijárat felé fordítja a fejét, aztán visszanéz a lányra, akinek a fekete foljtai ugyan nem tűntek el, de már képes mozogni, Dorla pedig zokog az örömtől. Ő is megkönnyebbülne, azonban, mivel fogalma sincs, mégis mi ez a valami, ami a lányt sújtotta, annyira nem nyugszik meg, mindemellett valamiféle rossz érzés is elfogja őt.
- Fordulj hasra, kérlek, megnézem a hátad is... - szól a lányhoz, magára erőltetve egy mosolyt, hogy barátságosabbnak tűnjön, hiába erősebb a gyanakvása, amit az ismeretlenség és a természet halkan suttog a kinti beszélgetés hangulatáról. Amint a kislány Dorla segítségével engedelmesen a hasára fordul, felhúzza a ruháját, némileg megtapogatja, és óvatosan ér a feldagadt bőrhöz, ami már egyértelműen begyógyult a felszínét tekintve.
- Fáj? - kérdezi, ha nem, akkor még egy picit megnyomja, de nagyon nem meri. - Amint tudjuk, elhozzuk a növényt - biztosítja Dorlát egy halvány mosollyal, biztatón érve a vállához. - Addig vigyázz rá, te pedig magadra - túr bele Elis hajába, aztán kilép a szobából, becsukva az ajtót. Nekitámaszkodik, mély levegőt véve sóhajt behunyt szemekkel, némileg felkészülve az esti kirándulásra és annak veszélyeire, aztán megkeresi Viridieléket. Könnyű őket megtalálni, ahogy a környezet kérdésére válaszol, így lemászik a fáról, használva a létrát, elgondolkodva a folytatáson. Eléjük toppan, de nem áll szándékában megkérdezni, miről ment a csevegés, hiába kavarta fel egy-két érzékenyebb növénynek és állatnak a békéjét.
- Nem tudom, mit használtál, de köszönettel tartozom érte. Valamivel így többet ki fog bírni, és csak remélem, hogy nem illúzió, mert akkor ma este is elveszíthetjük - biccent felfelé. - Egyébként nem tudtam többet tenni. Olyan, mint egy szúnyogcsípés, csak egy dudor látható sérülés nélkül. Biztos volt ilyenje, még ha egy kicsi is, mégiscsak valaminek a harapásáról beszélünk, de begyógyult, amíg lappangott és mi ideértünk.

//Mesélői//

Lash

A hisztis gyógyító úgy dönt, kicsit alaposabban szemügyre veszi a dolgot, és nem elégszik meg annyival, hogy megnézi, hanem meg is tapintja. Tényleg jó lenne több információt szerezni erről.
- EZ FÁÁÁÁÁÁJ! - kiabál, és ez lehet, odakinre is hallatszik. - ANYAAAA! - kezd el zokogni a kislány, és ha Lash hirtelen el is kapja onnan a kezét, Dorla olyan vehemenciával és hirtelenséggel indul neki, hogy képtelenség kikerülni. Az egyik kezével megragadja a vörös haját, és annál fogva rántja hátrébb, másik kezében pedig kapásból ott az Eric által már látott tündemotívumos tőr, de Lash csak a hegyét érezheti a nyaka oldalán.
- Semmi baj, kicsim, semmi baj! - válaszol, aztán mintha észbe kapna, engedi el Lasht, háta mögé rejtve a fegyverét, szégyellve magát hajtja  le a fejét. - Ne haragudj, csak... Nagyon feszült vagyok... - magyarázkodik halkan, lesütött szemekkel, és amint távozóra fogja az erdei, Dorla visszafordul a lányához.

E-Robert és Viri

A gyerek falfehérré válik a kirohanásodra, egyetlen szavát sem értve az egésznek, és mikor megkínálod cukorral, mereven megrázza a fejét, sarkon fordul és egy teljesen másik irányba indul.
- Apaaaaa! - kiabál, kicsit később még ezt hallhatjátok egyre halkabban: - Vihar már megint...! - Fura lehet, ugyanis az idő nem áll esőre, teljesen tiszta az égbolt.
Az idősebb asszonyka lemászik hozzátok, és mivel kényelmetlennek érzi Eric kifagadását, így ahhoz nem is fűz semmiféle megjegyzést.
- Csak gondoltam, egy kis húslevesnek örülnétek... - mosolyodik el. - Vagy valami főtt ételnek. Tudom, hogy annyira nincs messze a város lóháton, de nem láttam lovakat, gyalogosan pedig elég megterhelő lehetett. Az esti órák is még messze járnak...

Ha a fiúk a kiabálásra nem mennek fel, akkor Lash jön le hozzájuk picit megviselten, de a fenti esetet nem teszi szóvá. Ha a gyerek sikítása felcsábítja a srácokat, akkor az ajtóban összeütköztök Lashsel, ugyancsak kissé megviselten, a szobában azonban láthatóan már minden rendben. Elis az anyjához bújva kapaszkodik belé, Dorla pedig ölelgeti őt ragaszkodón.

Eric (Robert)

Ahogy Viri válaszol kicsit kellemetlenül érint, viszont van igazság abban amit mond.
-Á ti még nem rontottatok el semmit, én kezdtem rosszul a dolgot. De nem is veletek van a gond csak nehéz úgy élni hogy 100 évente öregszem 1 napot amin bármikor változtathatok és kezdhetem elölről. Na mindegy nyafit befejeztem.
Amikor a mérgezést említi meglepődök. Ennyire hülyének látszom vagy tollas a hátam?
-Nem mérgeztem meg magam eszméletlen nagy ostobaság lenne a részemről. A fájdalmát, a lázát loptam el. És lelassítottam a szervezetében az üszkösödést, és a méreg terjedését. Ha nem teszem hajnalra halott lenne a gyermek, így kapott még 48 órát ennyit tehettem hogy viszonylag ébren tölthesse az utolsó óráit ha nem találjuk meg a virágot. Én mozgatom a tüdejét és az ereit hogy ne haljon meg se a légszomjtól, se az éhségtől. Szóval amit megtehettem megtettem további kezelésre max akkor lesz lehetőség ha megtaláljuk a virágot és elkészíti a gyógyszert. Így eszembe sincs itt maradni és végig lustulni a napot míg ti az erdőben holmi szörnyekkel kergetőztök. Az erdő sötétsége is szólít szóval érdekel mi van ott és kérdés hogy emberek miért laknak egy eldugott elf faluban elf fegyverekkel és felszerelésekkel. És hova lettek innen az elfek. Szóval valami hív engem Nysből és fel is csigázott a dolog.
Egy pillanatra fájdalom fut át az arcomon Lash tuti megnézi a lányt, de én is ezt tenném csak előtte lecsapnám az anyját mert az a nő is fura. A gyerek elrohan valami vihart emlegetve pedig sehol nem látok (remélem) viharfellegeket. Vállat vonok és eszek még egyet. A nőt csendesen fogadjuk, bár lehet hogy éhesek vagyunk kérdés merjek e enni.
-A gyerek milyen viharról beszélt, mostanában egy deka esőfelhőt nem láttam. Ha valamitől tartanak arról jobb lenne tudnunk mert így nem segíthetünk a lányon. De még a falun se ha valami zűr van. Szóval hagyjuk azt a levest és meséljen miért is élnek egy elhagyott elf faluban emberek eléggé fura reakciókkal.-állok fel a nő fölé magasodva- Halljuk mit kerestek erre felé, egész ideáig zavart valami de most rákérdezek illetve már meg is tettem.
Viridiel mondata vidámsággal tölt el és hangosan nevetni kezdek szívből és vidáman.
-Ezt megjegyzem-törlöm le a könnyeim amik a nevetéstől csordultak ki. És ekkor érkezik Lash némileg idegesen de felém tart. A mondandója se épp kedves de ez van.
-Amit tettem egy egyszerű varázslat igaz nem épp a hófehérek közül. És egyet értek veled a csípést illetően. Eddig ilyet sosem láttam vagy tapasztaltam. Így ez a reális számomra is.
Majd újra a nőre nézek ha addig nem válaszolt.
-Hallgatom, mit titkolnak előlünk nem hiszem hogy valami pozitív dolog lesz ha az a kölyök valami vihart emleget verőfényes délután. Ne hallgasson el semmit mert kezdem úgy gondolni hogy ennek a falunak van mit titkolnia. És az egyetlen dolog ami felér a hatalmammal az a kíváncsiságom. És az nagyon felbosszantana ha meg kellene néznem hogy jutottak ebbe a faluba és hova lettek az elfek. Kezd fogyni a türelmem és elhiheted a fák és a növények is tudnak számomra sok dolgot mesélni. Így kedvesen kérdezem utoljára mi az a vihar amit a kölyök emleget és miért viszket a hátam a falu lakóitól, mi az amit titkoltok.

Újabb olyan információval lettem gazdagabb, ami lehet nem tartozik rám, de hát azt hiszem Eric-től ezt kell megszoknom, de annak kimondottan örülök, hogy a komorsága kezd megkopni.
Amikor arról kezd beszélni, hogy nem a mérget vette át magára, hanem csak a fájdalmát és a testet elerőtlenítő lázat és ezzel meghosszabbította a lányka életét, nem kevesebb elismeréssel nézek rá, hiszen ezt egyikünk sem lett volna képes.
- Akármit is tettél az anyja hálás lehet érte, hiszen kapott még egy esélyt. Én nem értek jól ehhez, kisebb sebeket begyógyítok, de nekem nem ez az erősségem, ez Lash szakterülete. – vonom meg a vállam. – És, ha ezek szerint nem leszel beteg, akkor a segítségedet is köszönöm, nekem nem kell bemutatni, hogy mennyire veszélyes is ez az erdő. A faluval kapcsolatban meg nekem is feltűnt, hogy ez nem a szokásos emberi település, de elképzelhető, hogy azok az elfek akik itt éltek elköltöztek, talán pont azok miatt a sötét erők miatt, amit emlegetsz és ezek az emberek csak elfoglalták, ami maradt. – néztem körül, ahogy már akkor is, amikor megérkeztünk.
A gyerek reakciója nem lepett meg, hiszen számára igen csak megdöbbentő lehetett az előbbi történés és mondhatom még elég sokáig bírta mielőtt nyakába szedte a lábát.
Még megüti a fülem, amit feltételezem megtalált apjának kezd mondani, de aztán inkább ai idősebb nőre fordítom a figyelmem, akinek mondandója meg is kordítja a gyomromat, emlékeztetve rá, hogy tényleg rég vettem ételt magamhoz.
- Óóó, én egy húsleves szívesen megennék, ha nem okoz gondot……..
Ám a békesség érzése körülbelül eddig is tart, mert Eric-et nem ilyen könnyű levenni a lábáról és úgy látszik ő is hallotta a gyerek kiáltását, csak, hogy ő másképp értette, mint én. Kicsit értetlenül néztem rá, hiszen azon kívül, hogy egy elfszerű faluban voltunk és Dorla-nál láttunk egy elf mintázatú tört, nekem nem volt ezzel kapcsolatban rossz érzésem, igaz lekötött az Eric felé érzett bizalmatlanság, aztán a beteg gyerek, de vajon társunk mit érzett, amit mi nem?
A nevetésére ezért összerezzenek, bár az tény, hogy most érzem először rajta a felszabadultságot.
Viszont most már én is kíváncsi vagyok a nő válaszára, de előtte azért még megjegyzem:
- Nekem úgy tűnt a kölyök nem az időjárásról beszélt, hanem valami Vihar nevű valamit emlegetett, de annyira azért nem figyeltem. – néztem fel az égre és hallgattam bele a természet tereferéjébe, de ott sem leltem a nyomát, legalábbis nem beszéltek róla.
Ám ekkor megjelent Lash és inkább rá figyelek, mert mintha valami nem stimmelne, mintha valami megint felzaklatta volna, bár szavai azt mutatják, hogy ez most nem Eric volt és nem is a kislány állapota.
Miközben Eric a tapasztalatát magyarázza én nem állom meg, hogy rá ne kérdezzek, mert itt most már kezd kicsit éleződni a helyzet.
~ Mi a baj szerelmem? Mit nem mondasz el? Történt valami, amit tudnom kell? ~
Félelf barátunk közben már ismét az anyót faggatja és nem mondom, hogy ebben a felvázolásban, már nekem is kezd az az érzésem lenni, hogy van abban valami, amit kérdez, ráadásul számtalan olyan képessége lehet, ami nekünk nincs, így nem árt, ha figyelembe vesszük.
Már mikor megemlíti a növényeket, akkor megkérdezem őket, hogy tényleg történt-e valami itt, vagy csak mi vagyunk túlfokozottan felidegelve. Talán az erdő közelsége az oka…….
Minden esetre míg a növények fecsegését hallgatom, azért a nő válaszára is kíváncsi vagyok, mennyire lesz összhangban a kettő.

Hát olyan érzékenységre, amit a kislány produkál, egyáltalán nem számított. Nem tartja kizártnak, hogy a lány csak túloz és fél, mindemellett zavarodott is, így hirtelen kapja el a kezét, mielőtt azonban felállhatna, hogy lépésekkel is távolodjon, Dorla szinte kitépi a haját, úgy rántja hátrébb. Először azt hiszi, a padlóba akarja ütni a fejét, ám végül sikerül könyékkel kitámasztania magát, bizonyára le is horzsolva azt. Kiáltva vonná mindezt kérdőre részben meglepettségétől, részben fejbőrének fájdalmától, mikor megérzi az éles tárgyat a nyakánál. Beléfagy a szó, a vér, egész testében megdermed és csak számolja a másodperceket, amiket még megélhet, döbbenten meredve előre a kislányra, aki elfordul tőlük vagy nem akarva látni ezt, vagy egyszerűen ki akarva zárni őt a tudatából.
- D... Dorla... - szól halkan, és talán meg sem hallja, úgy engedi el váratlanul. Félelemmel telve húzódik el tőle, hátrálva egészen a falig és gyanakodva vizsgálgatva a nőt, aki lehet, képes lett volna egy pillanat alatt elvágni a torkát csupán azért, mert finoman hozzáért a gyerekéhez. Korábban megállapította, hogy képes lenne megtépni bárkit, aki bántani merészeli a sajátját, de nem éppen az egyértelmű vizsgálat során és azt, aki ért hozzá, na meg... Hajlamos ő is túlzásokba esni, de ez neki is sok.
- I-igen, az... látszik... - tápászkodik fel ügyetlenül, zavarodottan araszolva az ajtó felé, mereven nézve, ahogy Dorla visszafordul Elishez. Nem szívesen lenne részese egy váratlan támadásnak, ahol mégis végbemegy a nyakmetszés.
Annak a gyereknek nem szabadna itt lennie fut át rajta a gondolat, ahogy kifordul a szobából, aztán csak megrázza a fejét, végül becsukja az ajtót. Nehogy megint túlreagáld... De ezzel meg mégis mit tudnék kezdeni? Normális ez? Majdnem meg is csúszik tűnődés közben a létrán lefele jövet, de egy izzasztó pillanat árán sikerül visszanyernie az egyensúlyát. Érti ő, hogy feszült a gyermek halálközeli állapota miatt és nem szeretné, ha ismét visszakerülne ugyanoda, viszont jogos így megtámadni valakit? Mostanában bizonytalan az ítélőképességében; valamit túlreagál, valamit kevésbé ítél fontosnak, pedig igenis az lenne, így mikor leér, mélyet sóhajt, megállva egy pillanatra, tenyerét az arca elé emelve fáradtan.
Később, tiszta fejjel.
Nyomottnak ettől még nyomott az események hatására, és bár végül Dorla visszavonult, attól még veszélyes lehet. Nagyon kell figyelniük, hogy mit tesznek meg, mert az a nő idegileg esélyesen a végét járja, persze ez Elis biztonságával változhat.
Komor biccentéssel reagál Eric válaszára a képességével kapcsolatban, és bármi is legyen az, amíg hasznos, addig nem fog durrogni miatta. Elfogadja úgy, ahogy, mást egyébként se tehetne és értelme se lenne. Morcos bár, amit próbál elnyomni vagy másképp kimutatni, másra terelni a szót, Viridiel viszont így is könnyen megállapítja, hogy valami nem hagyja őt nyugodni. Egy pillanatra ránéz, majd elgondolkodva oldalra, mérlegre téve, mégis ez mennyire jelentős, végső soron azonban nincs miért titkolnia.
~ Csak Dorla nagyon intenzíven védelmezi Elist... ~ vonja meg a vállát. ~ Enyhén szólva agresszívan reagált, mikor Elis kiabálni kezdett, de nem lett baj, így nem érdekes ~ teszi hozzá, magára erőltetve egy mosolyt, Eric kifakadásától viszont nem repes az örömtől.
- Eric, egy gyerekről beszélünk, akinek biztosan fantáziálásai vannak... Vagy csak fél az általad említett vihartól, és hallott valami ehhez hasonló hangot, feltámadt a szél, valami - rázza meg a fejét széttárt karral, aztán csak a tenyerébe ejti a fejét. - Túlreagáljuk... Én is, Dorla is és most te is - motyogja fejcsóválva. - Csak egy gyereket kell megmentenünk, nincs semmi közünk, mit csinálnak az itt élő falusiak és hogyan, na meg ez az emberek birodalmához tartozik, nyilván emberek lakják és nem elfek, hiába a kialakítás. Ártani nem ártottak az itteniek, szerintem, és csak összeszedtél pár dolgot, ami neked gyanús, egyébként az évgilágon semmi köze nincs a valósághoz. Legalábbis ehhez a valósághoz - javítja ki, emlékeztetve magát, hogy Eric kicsit más kategóriába tartozik. - Csak... Pihenjünk egy kicsit és tegyük a dolgunk, kérlek - sóhajt a végén kérlelőn, de azért belehallgat, mit fecseg a természet, elvégre sok vesztenivalója nincs, az ilyen energiát se vesz igénybe. Aztán majd folytatja a növények szavával, hogy csillapítsa a félvér kilengését, amit igazság szerint a képességhasználatának tud be.

//Mesélői//

Az elf cuccok sokaságát a mesélő kicsit túlzásnak véli Robert, avagy Eric részéről, ugyanis eddig az erdeiek által megszokott építkezés egy kezdetleges formáját láthatták itt, valamint egyetlen elf motívumú kés került elő, de azt is csak Eric látta a farkasküzdelem miatt, ám ekkor a páros Természet Anyát látogatta. Lash esetében is gyorsan eltűntetésre került, így sem ő, sem Viridiel nem találkoztak az emlegetett dologgal az itteniek kezében.
Ami a levest illeti, a nő, aki még mindig nem mutatkozott be, elmosolyodik, és már vezetné Viridielt, hogy megvendégelje, Eric viszont gyorsan beléfojtja az invitáló szavakat. Nagyokat pislogva mered a félvérre, és nyilvánvaló értetlenséget találhattok rajta, aztán a párbeszéd kicsit eltér, majd Lash is befut, és ismét nekiszegezik a kérdéseket, amikre ugyanaz a reakció: értetlenség. Bár most már némi felháborodás is van benne.
- Már ne is haragudjon, de ha lélegzetnyi időt sem hagy nekem a válaszadásra, akkor ne követelőzzön és fenyegetőzzön! Nem a maga birtoka ez és nem maga az úr itt, maga most vendégségben van, ezt vegye figyelembe! - förmed rá Ericre. - És mégis honnan a hétszentségből vette elő ezeket? - vonja össze a szemöldökét haragosan. - A kisasszonynak igaza van - int Lash felé. - Pihenjenek és úgy gondolják át, mit beszélnek - teszi csípőre a kezét. - A vihar nem az időjárásra vonatkozott, először is, annak a szegény gyereknek, akit halálra rémítettek - bár biztosan túlteszi magát rajta és van fontosabb dolga is - van egy kutyája. Fiatal és virgonc, Vihar a neve és állandóan elkószál, ront és bont, mindent összepisil és feltúrva hagy. Másodszor: a kisujjából szívta ki, hogy elfek laktak itt? Egy szóval nem állítottuk, kik voltak ennek a falunak az elődei, de ha annyira érdekli, generációk óta itt vagyunk! Az elfségét vonja kérdőre? Tessék, itt a válasz: megfordult nálunk néhány erdei, akik segítettek a mi ennél is tökéletlenebb építményeinket jobban kialakítani, ugyanis itt érdemes odaföntre építeni, ha nem akarsz másnap halott lenni. Ez a Nysiy közele, az isten áldja meg! Szörnyek merészkedhetnek ki, a talajon nem vagyunk biztonságban! - rázza meg a fejét idegesen, és a növények sem árulkodnak semmi gyanúsról. Jönnek-mennek a kereskedők, de csak egy kevés, néhány vándor is megfordul, de mindegyiküket szívélyesen fogadták. Arról kaptok képeket, hogy a falusiak el-elmennek Fricivel, majd visszatérnek néhány felszereléssel, élelemmel, elültethető magokkal, hasonlókkal, elvétve nagyobb csomagokkal, de láthatóan semmi ártóval. Arról is értesültök, hogy valaki elmegy innen napokra Fricivel, aztán egy bizonyos idő után visszajön, de egy másik már ül is Frici hátára, hogy visszamenjen. A többségük férfi, egyszer-egyszer egy nő is megy, de akkor rövidebb időre. El-elmászkáló emberekről mesélnek, néha csapatban indulnak, de ezek is falusiak, talán gyűjtögetnek, talán csapdát ellenőriznek, ezt már nem tudhatják, de hogy itt minden csendes, az biztos. Néha felkavarja a környéket egy-egy pár katona, akik rabláncokon bandukló alakokat hoznak ide, de ők is hamar továbbállnak, általában a rab nélkül, de hogy a rab hova lett? Azt nem tudják megmondani az itteniek, csupán az irányt: a Nysiy felé. A katonákat elszállásolják, csillogó érméket kapnak érte, és mivel errefelé nincs kiskert vagy olyan dolog, amiből pénzt nyernének, biztosra vehetitek, hogy ez az egyetlen komolyabb bevételi forrásuk, de egyébként ennyi. Még gyorsan az kerül hozzátoldásra egy távolabbi növénytől, hogy némelyik rabnak sikerül visszavánszorognia jóformán félholtan, de ez olyan ritkán fordul elő, mint a fehér holló, a sebekből való felgyógyulásuk meg, ha sikerül, egy igazi csodának bizonyul. Egy újabb pedig arról számol be, hogy előfordul nagyon ritkán egy-egy szörny, akkor szokott eltűnni valaki vagy valami, általában háziállat, rosszabb esetben egy falubeli, aki szerencsétlenül pont azon az éjszakán volt kinn.
Ezekből eléggé úgy tűnik, hogy Robert félreértelmezi a helyzetet vagy túl nagy súllyal nehezedik rá a kislány betegsége és a saját gondjai.

//Elnézést, hogy a fegyverre csak most hívom fel a figyelmet és nem szóltam nektek üzenetben/chaten, de párbeszédben oké volt Robertnél túlzásként, Viri esetében a narrációnál meg nem váltott ki érdemlegeset. Jobbnak láttam ugyanakkor tisztázni, mielőtt ez a vonal megerősödik tényleges alapok nélkül.//