Elyon Luven


Aha, persze, felhívom a többiek figyelmét, hogy lehet, hogy nem biztos, hogy tárt karokkal kellene várni minden jöttment elfet miután elfeket mészároltunk, és máris mindenki nekem szólogat be, hogy mégis hogy gondolom. Igen, mindig a félvért, azt könnyű! Még ahogy Aesma a mondandója végén odatehi, hogy "ugye?", mintha ennyire nem bízna bennem. Ahogy a vádlott elé áll a férje pedig még egy pillanatra az is átfut a fejemen, hogy elengedhetném az íj húrját, és... ez az amit nem kéne... Nagy levegő. Szépen lassan leeresztem a fegyveremet, de persze el azért nem engedem, ki tudja, mennyire jöhet még jól, ha éppen kezem ügyében van.
Az hogy az életedet rá mered tenni az nem jelent sokat, mivel egy perce a szikláról leugrásra is rá merted volna tenni. Azért remélem az eszeddel találtad ki, hogy a feleséged, és nem a szemeddel meg a farkaddal. Egyébként eleve meg akartam hallgatni, tudod, nem ölök csak úgy hobbiból. Vágom oda egy kis fintorral.
Ez után, ahogy elmondja hogy mi is a helyzet, egész meggyőzően sikerült. Az tény, hogy nem igazán láttam ami a parton folyik, de azt hittem Virinek jobb a szeme. Ha viszont eddig nem lett volna elég feszült a helyzet, most kezd csak igazán elszabadulni a vita, úgyhogy kénytelen vagyon ismét beleszólni.
-Hölgyeim, lehetne egy javaslatom? Nézek Fredericre.
-Előszöris, jól mondtad, MI szereztük meg a könyvet, úgyhogy nem te, hanem MI fogunk fogunk dönteni a sorsáról. Közben mutogatok is, így valószínűleg egyértelmű, hogy ebbe őt is beleértem... mondjuk lehet, hogy nem kéne... Mindegy...
-Jelenleg én is az égetés mellett vagyok, de mi lenne, ha elindulnánk a partra, hogy ne öljenek meg több vöröset, akkor már megnézhetjük azt a hullát is, már aki kíváncsi rá, és út közben meg meghallgathatjuk pálinkát, hogy miért jött egy elf oda, ahol egy csomó elfet megöltünk, és hogy mi is ez a könyv, mire jó, miért kell neki. Ha már úgyis mindenki erre kíváncsi. Esetleg hagyhatnánk szóhoz jutni. Egyébként nem fogunk bántani. Azt hiszem. Csak tudod, mindenki ideges, mert nem igazán tudjuk hogy most mi van. Felyezem be a mondandómat az állítólagos idegenvezetőnkhöz fordulva.
Ha esetleg megfogadná a csapat az ötletemet, akkor egy hullától elveszem az íját, mert az enyém csak kölcsön, és a vállamon a foglyommal indulok el velük.

Mesélői

Egyre nagyobb a feszültség köztetek és sajnos azt is látjátok, hogy a parton nem épp megfelelő a helyzet. Azonban a lentiek látva, hogy a magasabban fekvő szirt elesett visszavonultak egyenlőre... Nem tudni ez vajon jó-e nektek vagy sem, de legalább a lentiek biztonságban vannak, már amennyien maradtak belőlük. Ahogyan Lash és a fiatal lány megjelenik azonban nálatok egyre nagyobb a zűrzavar és a könyvvel sem döntöttétek el, hogy mi legyen. A sok-sok szó hallatán pedig a zöld hajú lányka pánikba esik, persze csak azután, hogy Frederick esésén egy jóízűt nevetett.
-Aria vagyok.-mondja feleletéül a férfinek, miközben egy pillanatra Lashra pillant. Rajta kívül senki nem tudja miért talán...
-Ne ne tegyétek ezt vele! Apukám kezdte őket gyűjteni, de nem tudta befejezni! Ha elégetitek kitudja mikor lelek rá egy másikra és már oly rég beszerettem volna fejezni a gyűjteményét!-persze ebből az egy mondatból talán több dolgot is leszűrhettetek, mint amennyit akartatok, de mást egyenlőre nem mond nektek el, viszont a szemei alatt könnyek kezdenek el megjelenni, hiszen végtelenül nagy szociális készségeteknek hála sikeresen elszomrítottátok. Ekkortájt jön csupa véresen oda hozzátok a törpe:
-KHM! Maguk teljesen megőrültek?! Szegény lányt halálra ijesztik itt és ráadásul azzal sem foglalkoznak, hogy az ellenség területének kellős közepén vagyunk?! Idióták!-Ordít rátok a törpe, majd közétek állva folytatja:
-Mivel ezt a szerencsétlen embert kivéve senki nem képes érdemben vezetőnek tűnni, így parancsba adom, hogy adja oda nekem a könyvet! Amíg nem találjuk ki mi legyen vele, addig nálam marad, és nincs appeláta! Most pedig miután odaadták nekem takarodjanak vissza a roncshoz!-teszi a kezét a markolatra, hogy erősítse meg a jelenlétét. Dühösen néz mindenkire, amíg el nem indultok szépen, ha pedig nagyon ellenkeznétek a többi katona is odagyűlik körétek, hogy vajon bámészkodni, vagy pedig egyéb ok miatt is nem tudjátok, de abban egyet kell értenetek vele, hogy sem az idő sem a hely nem alkalmas erre.

Ha visszatérnétek a roncshoz:

A roncs körül elég sok pokrócon fekszenek a betegek, de szerencsére még elég sokan élnek. Úgy tűnik, hogy elég sokan talpon is vannak már, ők azok akik javarészt segítenek az ellátásukban, azt is észreveszitek, hogy a hajótokról pár ismerős arc is ebben a feladatban segítkezik. Ezen túl amit meg tudtok figyelni a napos homokos parton, hogy a parton lévő roncs előtt páncélosok őrködnek, de nem olyan páncél van rajtuk, mint ami a Liga embereién volt, hanem sima Királyságbéli embereké.
Ha esetleg jobban hallgatóznátok, vagy faggatnátok a parton lévőket, akkor emgtudjátok, hogy a kapitányotok is ott van bent és nagyon is él, habár jelenleg azt sem tudni, hogy eszméleténél van-e.
Egyébként a hatalmas roncsról most, hogy visszatértetek és ráértek picit lerí, hogy lakóhelyként funkcionált páraknak.
A csoportotokkal tart egyébként Aria is, de ő most inkább jelentősen lemaradva megy a csoportotoktól és mellette a törpe sétál, akivel beszélgetnek, hogy miről nem tudjátok és nem is halljátok, de amikor a nap végén megy lefelé a nap a nagy tűzrakásnál odaül mellétek bizakodóan a páros.
-Nos úgy néz ki a mai nap már csendes lesz, őrséget állítunk és figyeljük a területet, a maguk dolga pedig az lesz, hogy ettől az elbűvölő lánykától minnél többet megtudjanak és másnap elmenjenek vele a faluba amit emlegetett. Amúgy pedig a könyvvel kapcsolatban megkapják a lehetőséget, hogy ma este eldöntsék mi legyen vele, ha nem jutnak dűlőre akkor én és a kapitány fogunk dönteni az ügyben.-mosolyog rátok a lány, miután a törpe abba hagyta
-Am nincs messze a falu és a pici emberke elmondta, hogy vigyelek el titeket oda, Ari pedig tudja, hogy van egy rövidebb utam oda, így nem lesz baj, de csak akkor ha megkapom a könyvet tőletek!-mondja viccelődve, de tudjátok, hogy komolyan gondolja, annak ellenére, hogy tekintete is a gyermeteg mosolyt mutatja.
A törpétől ha megkérdeznétek megtudhatjátok, hogy a másik parton nem találtak életben senkit, hiába küldtek ki csapatokat, úgy néz ki lassúak voltatok.
Ha esetleg az estére elmennétek aludni, már pedig el kell mennetek, ha nem akartok fáradtak lenni, akkor arra több lehetőségetek is van, a homok kellemes meleg és nem messze a fák és bokrok még mindig aránylag biztonságot nyújtanak, azonban ha vége a beszélgetésnek Lash-t meghívja a fakunyhóba Aria, de csak őt.

Ha nem tértek vissza a roncshoz, akkor kérlek szóljatok kaptok egy alternatív mesélőit rá (nem akarok spoilerezni )


Információk

Maradnék ennél a nyitott körös dolognál, de legkésőbb 22-én jön egy mesélői az új eseményekkel. Két varia van most nektek, mivel meg kell beszélnetek elég sokmindent tudtok egyeztetni egymással és úgy megírni a végeredményt, vagy itt is lehet rövidebb posztok formájában, ha nincs megegyezés tudjátok mi fog történni!
Sok szerencsét srácok és remélem élvezitek a játékot!

U.I. Elyon a fogjod nem ébred fel aznap már.

Végül még a hősszerelmes idiótánk is az utamat állná, szép kis fenegetéssel mondhatom, de egyszerűen meg oldom a problémát amennyiben nem állna ki az utamból akkor csak vállal lökköm arébb ahogy el haladok mellete egyetlen szó melett.
-Próbákozni szabad.
S ezzel folytatom az utat Ariához, elvégre a kis ismeretlen sziget lakónk avagy benszülött kinek hogy tetszik bemutatkozik és egy jó indokot is ad arra miért kéne neki a könyv. Már ép nyúlnék a könyvért, de a törp is felbukkan női betétet costplayezve, és nem éppen jó kedvűen.
-Értem én hogy a könnyvet akarja, Ariától kéne elvennie, de azt nem ajánlom.
Nyúlok is a könyvért amit előhúzok, és a még melettem álló elfnőnek adom, hogy miért? Mert inkább nála mind bármelyik bolondíából jöttnél.
-Szóval törp uram hallhata, ha kell a könnyv Ariától kérje, a többi már nem tartozik rám vagy bárki másra.
Ezzel indulok meg az elsők között, s ha a szerelmes idiótákból bármelyik próbálkozna most még engedem, majd rá érek este vissza adni a kölcsönt.

A roncsnál már csak nap végén kerülök elő, nem mindha bármi fontosatt csinálam volna de kellet egy pár óra hülyéktől mentesen. Majd ahogy meg láttom a törpöt figyelek arra amit mond, majd mikor befejezte teszem fel a kérdést.
-Vannak olyan embereink akik jártasak is a felderítésben? -Egy éj lepje alatti meg közelítés jó ötlet lenne hogy kiderítsük mibe is sétálnánk bele, elvégre az ellenség talán most is minket figyel.
Ezen ötletem persze nem igazán kíván mást csak egy út irányt és már itt sem vagyok, egyedül is elboldugolok a sötét ben, ha meg elérem az első falút talán lesz esélye hogy csak kalandornak néznek így ne törődjenek velem túlzottan.

A parton

A sértegetéseket a jelek szerint senki sem szorítja vissza – kivéve a sötételfet, aki a háttérben figyelőként marad és talán jobban is teszi, hogy kivonja magát az ingerlő vitából -, valakinek a hangsúlyából, valakinek a tényleges szavaiból érződik, mennyire is tiszteli az adott illetőt. Kellemetlen a szituáció és az ellenszenvet oszlatni kéne, de nyilván ahhoz mindegyik félnek nyitnia és engednie kéne, ami a jelenlegi felállás szerint nem éppen lehetséges, és ő sem az a fajta már, aki enged a megalázás bármilyen formájának. Visszafogja a peckes és gőgös állemelgetést, mikor Elyon is társul a kellemetlen beszélgetésbe, nem épp finomkodón bélyegezve meg férjét, és csendesen fordítja pillantását Viridiel felé, hogyha esetleg valami negatívat fellángolni látna benne, elcsendesítse pár telepatikus szóval. Na meg tisztában van azzal, hogy Viridiel eszét veszti, ha ő nincs biztonságban, ami sajnos vagy sem, de fordítva ugyanúgy igaz, innentől muszáj együtt maradniuk, hogy képesek legyenek higgadtan gondolkodni és egymás ötleteit észérvekkel javítani.
Éppen ez történik most is, és bár nem adta volna át feltételek nélkül a könyvet, a mézesmadzagot valahogy el kell húzni a lány előtt, hogy aztán meséljen nekik. Tisztában van vele, hogy veszélyes lehet és veszélyes is, ugyanakkor még mindig állítja, hogy sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek, ha nem adják át neki. Persze vitába szállni innentől nem fog, mivel nincsen több érve, amit felsorolhatna a saját meglátásai megvalósítása érdekében, így csak bólint egyet Viridiel felé, hogy teljes mértékben elfogadja azt a diplomatikus választ, amivel szolgált. Még egy kurta mosolyt is megenged, nehogy véletlenül rosszul érezze magát; mind a ketten tudják a másikról, hogy nem tökéletesek, éppen ezért kellenek a különböző meglátások, még ha az eseményeket követően kicsit nehéz is jól ítélkezni.
Pár feltételt kivéve egyébként meg úgy tűnik, teljesen igaza van, párja is melléáll a közös döntés kapcsán, illetve Elyon is hangsúlyozza ennek fontosságát, és ezzel talán letörik a szarva az alfahímet játszó zsoldosnak. Persze ennyi nem elég, egy halvány figyelmeztető esést még beiktat, amit rezzenéstelen arccal bámul, belül érezve az elégedettséget, azonban káröröm nem párosul hozzá. Arra viszont muszáj elmosolyodnia, amint Ariát nevetni hallja, illetve párja is dicsérő szavakkal illeti őt. A feszes tartásból, amit Frederickkel szemben felvett, engedni látszik, azonban a társaság jelenléte miatt nem engedi le teljesen, így nem is fogja meg párja kezét, és bármennyire szeretne óvó és figyelmeztető jellegű szavai hatására hozzábújni, csak a rászegezett tekintetén érződhetnek kívánságai.
~ Tudom… ~ válaszol némi késlekedéssel. ~ Nem kéne elkapkodni és nem is akarom ~ enged meg egy halvány mosolyt. ~ Főleg úgy nem, ha mások is úgy döntenek, tartsuk meg a könyvet. Egyesekkel ellentétben nyitott vagyok a kompromisszumokra ~ vet egy hideg pillantást Frederickre, aki a feltápászkodását követően ismét hadakozásba kezd. Az elhangzó, üresnek érzékelt szavakat nem kifejezetten méltatja válaszra, mert már ennyiből érzékelhetővé vált a számára, hogy vitába elegyedni egy hozzá hasonlóval teljesen felesleges: úgyis magáénak akarja majd az utolsó szót. Hadd érezze csak azt, hogy győzött, aztán majd egy kínos pillanatban rá fog jönni, mennyire lett volna fontos tisztelettel kezelni a másikat, bár ha egy tippje lehet, csak akkor fog tanulni, ha már túl késő.
Viridiel ugyanakkor igencsak magára veszi a sértéseket nem tartalmazó, de hangsúlyában hordozó mondandót, és kissé meg is ugrik a szemöldöke erre. Nem mintha ne esne jól a védelem – jóformán élvezettel fürdik benne -, de finoman párja karjához ér, figyelve közben Fredericket, mielőtt meggondolatlanul cselekedne.
~ Hagyd rá, nem fogja felfogni. Ezek csak üres szavak, amikkel felesleges vitába szállni ~ húzza finoman vissza, az ötletek felmerülésével pedig már beleszólna, hogy nem kifejezetten javasolja, mikor Aria kifakad.
- Én sem támogatom az elpusztítását, a vízből akár partra is sodródhat, az elégetésre meg nem tudhatjuk, miként fog reagálni. Mégiscsak varázslatokkal van tele, ha minden igaz, és hiába tűnik egyszerűnek ez a megoldás, nem tudhatjuk, mennyire veszélyes ezt tenni – hívja fel erre az eshetőségre a figyelmet. – Mégiscsak egy idegen kultúráról van szó, amiről többet meg kéne tudnunk.
Amikor a törp előkerül, a magyarázata első felét teljesen jogosnak tartja, bár… Nem hinné, hogy ezt a vérmezőt látva bárki próbálkozna egy darabig erősítés nélkül, persze ettől függetlenül könnyedén használhatja ki bárki a csapatukban fellépő feszültségeket és ellentéteket. Valóban nem ártana biztonságos helyre húzódniuk és ott döntést hozniuk, miután mindenki kellőképp lenyugodott. A második része a mondandónak azonban majdnem egy gunyoros nevetést vált ki belőle, mert hogy Fredericket nem fogja elviselni vezetőnek, az kétségtelen. Ezek után ingerülten villan a szeme, sok különbséget ugyanakkor nem tesz, kinél van, ha kell, akkor a törptől lopja el… Persze előbb kivárja, mi lesz a sorsa, és úgy fog lépni azon a bizonyos képzeletbeli sakktáblán, mert attól még alakulhatnak jól a dolgok, és minden jó lehetőséget meg kell ragadniuk ezen a helyen ebben a helyzetben.
Párjára tekint, hogy elindulnak-e, mert különösebben nem akar ellenállni a közelükben tartózkodó katonák jelenlétének köszönhetően, vélhetően úgyis a törpét szolgálják jelenleg, nem senkiházi kalandokat, akiket üthető zsákoknak vagy leszúrható ellenfeleknek is tarthatnak. Még a kezét is megfogja, hogyha az indulás mellett döntenek, mikor Frederick váratlanul átadja Ariának a könyvet. Egy pillanatig nem is hisz a szemének, utána meg teljesen leforrázva áll az egész előtt, és a férfi ez után úgy megy el, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne! Nem sok választja el attól, hogy a szája is tátva maradjon, és elképzelése sincs, mégis mi váltotta ki belőle ezt a pálfordulást. Értetlenül kutatja férje vonásait, majd némi dühvel keresi Frederick alakját, aki ezek alapján teljesen feleslegesen vitatkozott. Méghogy ellenmegy az elveivel!
~ Mégis mire volt ez jó tőle?! ~ dühöng. ~ Kötekszik, erre úgy tesz, ahogy kérem?! Ezt a köpönyegforgató, undok alakot! Ó, menjünk is inkább és keressünk valami nyugodt helyet! ~ forgatja meg ingerülten a szemeit, de még vet egy jóval nyugodtabb és inkább kíváncsi pillantást Ariára – mielőtt megijesztené őt a saját bosszankodásával -, hátha a vonásaiból kitalálhatja, mihez fog kezdeni, ám a jelek szerint jön velük. A vitahelyzet innentől jegelve és megoldva, még ha kicsit bosszús is a hirtelen és előre nem látott fordulat miatt, abszolút nem tudva kiigazodni a zsoldoson. Egy darabig még fürkészi is a hátát, de aztán inkább igyekszik a környezetre figyelni és azzal próbálva felvenni a kapcsolatot, beszélgetni a növényekkel, amíg némán haladnak, hiszen, ha már sok máshoz nem ért, legalább ebben vegyék hasznát, a mágiatudásában, amit a lehető leggyorsabban fel kell tornásznia a megszokott szintre az idegen közegben.


A roncsnál

Kellemetlenül néz körbe a fekvő betegeken, és elhatározza, hogy valamivel később segít rajtuk annyira, amennyire lehet, de előbb szeretne találni egy olyan helyszínt, ahol Viridiellel kicsit megpihenhet és ahova visszatérhet, mikor éppen nincsen dolga – hacsak nincs olyan súlyos állapotban valaki, aki azonnali ellátásra szorul. Ebben az esetben biztos az fog élvezni elsőbbséget, gyógyító mágiáját bevetve húzva össze a sebesülést, ha van neki, más esetben a meglévő, maradék átázott gyógynövényeit használja, ha éppen van olyan, ami a beteg előnyére válhat. Ha nincs olyan, akinek az élete egy hajszálon múlna vagy amit már tudott, megtett, akkor kutakszik azon hely után, ahol némi nyugalomra lelhetnek párjával. Amint megtalálják néhány roncsdarab közt ideiglenes fészküket, letelepszik oda, előszedve azt a néhány részét készletének, ami övén függve megmaradt nála.
- Már most várom, hogy véget érjen a nap és aludhassunk… - sóhajtja, meg-megnézve az övén lévő fakkokat, mik maradtak nála pontosan, majd párja felé fordul. – Még egy kicsit a tiéd vagyok, de utána megnézem, kin tudok segíteni, szóval mutasd magad – simít végig az arcán, finoman forgatva a fejét, félresöpörva néhány hajtincset az enyhén megtépázott fül láttán. – Ezt meg mi csinálta? – vonja össze a szemöldökét. – Mert azt látom, hogy valaki jól megütött… - fordítja pillantását az arcon lévő felszakadt, enyhén véres bőrre. – Jaj, te, mi lenne veled nélkülem… - sóhajtja egy rosszalló fejcsóválás kíséretében, de nem tudja rejtegetni a mosolyát. Tekintve, hogy ezek csak apró sérülések, gyorsan begyógyítja őket, odaemelve a kezét, használva a képességét. – Mesélj, mi történt veled a hajótöréskor és utána? Én már nagyjából elmondtam a parton – térdel fel, úgy járva körül üldögélő párját, óvatosan keresve sebeket haja takarta kobakján, finoman húzva félre az ezüstös fürtöket.

Aria

Elég furák ezek a jött mentek... Először egymással vannak, aztán egymással harcolnak! Utána meg veszekednek ki az okos meg az erős, dehát sosem lehet tudni igazából ki az, nem? Szóval ebben a nagy veszekedésben találom magamat, de csak azért, hogy egy könyvet megkapjak tőlük. Szegény pici Növénykémet Ei-t vissza is kérem tőlük, mert ott sír Ari fülébe, annyira reszket tőlük, szerencsére hamar vissza is kapom, aki engem rögtön átölel és elbújik a nyakam mögé. Szegénykém lelki traumát szenvedett!
És ami még felháborítóbb és elszomorítóbb, hogy elakarják égetni! Ki is fakadok rájuk rendesen, miközben kérdik miért kell nekem:
-Ne ne tegyétek ezt vele! Apukám kezdte őket gyűjteni, de nem tudta befejezni! Ha elégetitek kitudja mikor lelek rá egy másikra és már oly rég beszerettem volna fejezni a gyűjteményét!--Majdnem el is sírtam magamat. Aztán jött oda egy apró szőrös gnóm is aki csak úgy kiabált mindenkivel. Aztán amire nem számítottam, hogy a fickó akin az előbb nevettem, mert elbuktatták odaadta a könyvet! Úgy meglepődtem egy pillanatra átöleltem a derekánál, aztán el is engedtem, mert a törpe megint hangoskodott! De jól esett tőle, hogy odaadta, és végre! VÉGRE! Megszereztem, apukám annyira örülne most neki!
-Nagyon helyes fiam! Jó hogy valaki képes dönteni is! Most pedig irány vissza akkor a táborba!-Ezután lassan elindultunk mindannyian a roncsaikhoz... Én a pici emberkével maradtam hátul, nem akartam a furákkal menni legelől, elég sokat is beszélgettünk sokmindenről, de aztán odaértünk a táborukba:
-Nos úgy néz ki a mai nap már csendes lesz, őrséget állítunk és figyeljük a területet, a maguk dolga pedig az lesz, hogy ettől az elbűvölő lánykától minnél többet megtudjanak és másnap elmenjenek vele a faluba amit emlegetett.
-Am nincs messze a falu és a pici emberke elmondta, hogy vigyelek el titeket oda, Ari pedig tudja, hogy van egy rövidebb utam oda, így nem lesz baj.-mosolyogtam rájuk, hiszen a könyvem megvolt, szorosan öleltem magamhoz, el nem engedtem volna a világért sem!
-Persze sokan vannak akik jártasak benne, például a tündéink nagyrésze.
-Én is segítek neked nagyon szívesen!-Vágtam a szavába a törpének..
-KHM, de nem kéne egy éjjeli támadást vagy akár felderítést megközelíteni szerintem, ez egy hosszú nap volt mindenkinek és még az őrséget is nehéz volt összerakni. -Nem tudom mit kötekednek vele mindig...
-Hát pár perc és odatudunk menni igazából, de akkor észrevesznek minket...-mondtam a férfinek, miközben a lángokban táncoló apró szikrákat nézegettem.

Amint újra felhozzák a könyv sorsát, megint heves szócsaták alakulnak ki, egyre inkább kényelmetlen helyzetbe hozva engem. Látszólag egy cseppet sem érdekel senkit se a másik, s mivel érdemben a hozzáfűznivalóm nulla, ezért elszakadok a csapattól és arrébb vonulva várom, amíg befejezik. Unottan dobom magam a homokra, felhúzom a lábam és arra dőlve az ujjaimmal rajzolok néhány kacskaringós vonalat. Nem úgy tűnik, mintha bárkinek szüksége lenne a pátyolgatásomra, így hát jobb híján magamat szórakoztatom és hangosan dúdolok egy gyerekdalt, remélve, hogy ezzel kizárhatom az egész témát. Már azóta hallgatom a civakodásokat, amióta hajóra szálltunk és nem kissé soknak érzem már ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Egy idő után úgyis megunják, arról nem is beszélve, hogy csak még nagyobb feszültséget szülne, ha álláspontot foglalnék.  
Már csak akkor veszem észre magam, amikor meghallom a törpe mérges hangját, ami most irritálja a fülemet és nem csak azért, mert érzékeny. Nem igazán szívelem azt, amikor olyasvalaki dirigál, akit nem fogadtam el, mint vezetőt. Az ő esetében pedig még csak nem is ismerem, nem hogy elfogadjam az efajta felszólításokat. Unott képpel várom a többiek közeledtét, hogy aztán sóhajtva keljek fel, nyűgösen nyújtózkodva egyet.
- Jó hamar lerendeztétek... - Nyávogom oda a karjaim nyújtása közben a csapatnak, fél szemmel rájuk sandítva, hátha sikerül leszűrnöm valamit, de egy riadt, néhány feldúlt és nemtörődöm arcot lárva nem jutok túl sokra. Még utoljára hátrapillantok a törpre, hogy egy gyerekes nyelvnyújtás után csatlakozhassak a többiekhez.

A roncshoz érve lelassulnak a lépteim a sebesülteket látva. Bár nem vagyok gyógyító és az alapokon kívül nem tudok sokat, de legalább a gyomrom jó, így felajánlom a segítségem. Ha elfogadják, örömmel segítek, ha viszont nem, akkor tovább állok, hogy a hátammal támasszam a hajó oldalát.
A tűz lehetősége azonban engem is közelbe csal és szó nélkül letelepedek a csapathoz, Frederick mellé. Ő az egyetlen, akiről tudom, hogy még most nem áll szándékában eltenni láb alól, így talán ő a legbiztosabb pont jelenleg. Persze, ott van Lashrael is, de az útitársa nem kissé feszélyez, arról nem is beszélve, hogy ügyesen bemutatkoztam nála a csata közepén az elrontott varázslatommal.
- Valóban hasznosabb lenne elhalasztani a felderítést későbbre. - Bólintok egyetértően a törp szavaira. - A kimerültség miatt kevésbé tudjuk átgondolni a helyzeteket, egyedül pedig veszélyes lenne menned... - Merengek el a gondolaton, hiszen ha felvetette az ötletet biztosan úgy is érzi, hogy most képes lenne kivitelezni. - A későbbiekben viszont rám számíthatsz, szívesen segítek, ha tudok. Este egyébként is hasznosabb vagyok. - Fűzöm hozzá mosolyogva, majd végig pillantok a társaságon, hogy az ő véleményükkel is tisztában legyek.
Lazítok a testtartásomon és kissé kényelmesebben helyezkedek el a hűvös homokon élvezve a kellemesen meleg tűz egyvelegével. A bizalmatlanságot ás a vádló tekintetet félrerakva mosolygok rá barátságosan a lányra. Megérdemli a bizalmamat, hiszen én is mindenféle előtörténet nélkül kaptam ugyanezt a hajó nagy részétől, pedig én még csak meg sem mentettem senkit se.
- Sajnálom, hogy így letámadtunk... - A hangomban inkább empátia játszott, mintsem mélyről jövő bűntudat, ezek ellenére mégis komolyan gondoltam azt, amit mondtam. - Köszönjük, hogy te mégis ilyen barátságos és segítőkész vagy velünk, ez igazán kedves tőled. Esetleg ha tudnál mesélni nekünk a helyiek mágiájáról, az sokat tudna könnyíteni a helyzetünkön. - Vetem fel udvariasan a témát, óvatosan tapogatózva. Azok után, hogy ennyire megijesztettük nem lenne csoda, ha már nem akarna támogatni minket a továbbiakban.

A Roncsnál:

Ahogy a tábortűznél a törp, a sötét elf, és ezzel gondolom mindenki más is leszavazza az ötletem csak bólintok egyet végül egyetértően, felesleges vitába bonyolódni velük, annyi erővel akár a saját nyakam köré is tekerhetném az akasztó kötelet. Majd néhány másodperci csendet követően szólalok meg, mind aki csak át gondolná azt amit mondani akar.
-Akkor holnap megyünk, ezen nem lesz vita, viszont egy sokkalta fájdalmasabb témát is meg kéne beszélnünk, az pedig az hogy ki vezesse ezt a kis felfedező csapatot.
Közlöm egyszerűen a dolgokat, mind ha csak úgyegyszerűen döntésre juthatnánk ezzel kapcsolatban, amit a szikla szírten történtek után erősen kétlek hogy bárki vita nélkül bele egyezne, ekkor nézek a törpre.
-Törp uram, egyenesen önt kérdezem hogy ön kint jelőlne ki, mert az biztos hogy nem lesz köztünk meg egyezés ha mi magunknak kell dönteni, túlságosan sok az ellentét és inkább csak vita alakúlna belőle mind sem ki egyezés, így saját szemszögemből nézve a dolgot a hely jelenlegi rangidőstisztjéhez fordulok segítségért.
állok meg egy pillanatra ha lenne hozzá fűzni való most még szabad, aztán folytatom a többiek felé tekintve.
-A többieket pedig arra kérném hogy akármi legyen a döntés, tiszteljük meg egymást annyival hogy elfogadjuk, tudom maguk között kevés ha egyáltalan van tényleges katona vagy olyan akinek katonai múltja van, de ebben a helyzetben szerintem nem lesz jobb meg oldásunk mind egy katonai parancsnokilánc meg alkotása és annak követése.
Ezzel fejezembe a dolgot előveszek egy üveget, ezútal csak vízzel töltve hogy lágyítsam a kiszáradt torok keltette kényelmetlenségen, majd várom a válaszokat, észrevételeket, egyelőre én nyitott vagyok mindenre, a kérdés csak az hogy a többiek is képesek maguk mögött hagyni a mai napot, és úgy az egész utat idáig.

Mesélői

A tűz körül mindannyian összegyűltetek, hangulatos maga a jelenet, ahogyan az estébe lépve a hosszú fárasztó nap után együtt tudtok odaülni egy röpke megbeszélésre. Mindenkin látszik a parton, hogy levert, vagy nagyon fáradt. Akikkel a hajótokról jöttetek közülük már sokan elmentek aludni, de pár furcsa alak még mozgolódik a sötétben. A törpe is veletek van ahogyan az új "pálinka" lányka is, miközben beszélgettek. A törpe mielőtt továbbvinné a beszélgetést rágyújt egy pipára, amit nagy szívásokkal kezd el használni. Aria ellenben a felé irányzott szavakra mosolyogva felel, közben a haját babrálja.
-ÁÁÁ semmi baj igazából így jobb is, nem sokan vannak akik beszélnek velem mostanában. A falusiak is furának találnak pár dolog miatt...-Eközben a törpe Fred kérdéseire kezd válaszolni:
-Hmm értem fiacskám, igazából van több jelöltem is, hogy tudjanak válogatni is-engedte ki a füstöt a szájából kör alakban.-Az egyikőjük a kékbőrű tünde lenne Elyon. Ő úgy tűnt mindenkivel egész jó kapcsolatot épített ki, de néha eléggé agresszívan tud fellépni, hiszen a vöröshajú lánykára elég hamar rákapta a fegyverét nemde? A másik jelöltem a csendes sötét tündénk lenne Aesma ugye? Bár ő sötét elf, de úgy tűnt, hogy képes jó dolgokat kitalálni és nyitott mindenkivel szemben, ha rám hallgat a bagázs, akkor valamelyikőjük lenne az ideális választás. Figyelembe véve, hogy a többieknek sajnos túl sok olyan dolguk van ami miatt nem lehet őket megtenni felelős vezetőnek.-néz ezután Aesmára--Maga kisasszony tapasztalatlan még, de hát ki nem egy ilyen helyzetben és most is úgy tűnik, hogy a megfelelő helyen tud megfelelően fellépni és bár a hegyoldalban volt egy kis bakija ahogy hallottam, de úgy hiszem, hogy akkor is jó szándék vezette, így azt hiszem, a Liga egyenlőségért küzdő tagjaként is maga alkalmas.-ezután néz rá Elyonra, miközben egy nagyot szív a pipába szavai előtt-Te fiam nagyon sok helyen ott voltál és sokakkal beszéltél az itteniektől. Ami előnyöd van a kisasszonnyal, hogy már megbocsásson kisasszony, te nem vagy sötét elf. Egyébként mutattál jelet arra, hogy jól fel tudsz lépni és értelmes ötleteid vannak. Ellenben nem láttam, hogy megakarnál mozdul annyira vezetői téren, mint a fiatal harcosunk. Frederick maga elég sok potenciált mutat arra, hogy vezető lehessen, de sajnos nem ért el olyan státuszt a többieknél, ami miatt megbíznának magában, vagy épp tisztelnék, ez az egy ok miatt nem javasoltam magát.-közben rápillantott az említett emberre is. Eközben Aria meglepően nézelődött, majd gyerekes duzzogó arccal hozzátette halkan:-Én szóba sem kerültem? Chö...-majd folytatta Aesmának elsősorban:-Am szóval varázslat... Hát tudod sokan tudnak varázsolni itt a földünkön. Én leginkább megérzésből tudok csinálni csodálatos dolgokat, amiket meg kell érezni, hogy mi hogyan működik és persze az is kell, hogy az erdő és az Istenek is megbízzanak bennem... A másik fajta, amit apukám is űzött, az ilyen könyvekben van leginkább meg, ezekben-mutatja meg az egyik kezében egy pillanatra a könyvet, majd vissza is dugja a ruhája alá-le van írva, hogy miket kell kimondani és azután az a valami megtörténik... például nézd csak...-tartja ki a kezét és kinyitja a könyvet valahol amikor valamit felolvas:-Lympha!-erre a lány kezéből a semmi felé egy kissebb amolyan csördögélő vízsugár indul ki. Kissé elpirul, de azért mosolyog, hogy sikerült neki a dolog.
-Bocsi, de még ezt én nem tudom nagyon használni, apukám pedig elment már... , de lényegében a te erődet és a könyvben lévő erőt használja, meg van hozzá valami csodálatos erőforrás is, ha te gyenge lennél...-mosolyog Aesmára továbbra is, de ezután hirtelen elteszi a könyvet, és előrehajolva egészen közel hozzád Aesma kérdezi meg:-És te értesz az ilyenekhez?

A helyi lányt ezek szerint Ariának hívják és rögtön ki is derül, hogy nem örül a könyvégetési javaslatomnak és bár indokot is mond rá, ezt bárki mondhatja.
Vannak persze jópontok, amik mellette szólnak, elsősorban az, hogy megmentette Lash életét, na meg, hogy nem látszik valami agresszív alaknak, de a halálos fogadtatás után engedtessék meg nekem, hogy ne azonnal, pár szó után bízzak meg valakiben.
Azt el kell ismernem, hogy most a kék elf a leghiggadtabb, a javaslata igen csak követendő, ráadásul még mellém is áll a könyv sorsát illetően.
Páromról meg tudom, hogy egyességre jutunk és ő józanul fog dönteni és viselkedni, bármi is legyen a döntés végül. Megfogom a kezét és megszorítom a szavaira, mind a könyvvel, mind Frederic-kel kapcsolatban megerősítve.
Egyetértően bólintok felé, aztán pont időben lépek hátra, hogy ismét kedvesem mellé álljak, hogy elkerüljem a csörtető zsoldost, aki egy pillanattal később pont ott robog el, ahol álltam, csepp kétséget sem hagyva afelöl, hogy átgázolt volna rajtam, ha ott maradok.
Egyszerűen nem értem ezt az alakot! Mióta megmentettem az életét és kiúsztam vele a partra, csak agresszívkodni tud, számtalanszor megütött és ellenséges velem, mintha rosszat tettem volna vele. Én eddig csak az ő tettlegességére reagáltam és ezóta is feszül körülöttünk a levegő. Mintha mindenkivel szándékosan kötözködne, azért is szembemenve a javaslatokkal, mert csakis neki lehet igaza.
Természetesen be kell látnom, hogy én is hibás vagyok, hiszen beleálltam a helyzetbe - melyik férfi nem? - de Lash elvesztése nem könnyítette meg a higgadt gondolkodásomat.
De nem akarom folytatni ezt a tusakodást, ezen az ellenségesen hozzánk viszonyuló földön felesleges energia pazarlás lenne.
Vállat vonok hát és hagyom, hagy menjen, de azért szemmel tartom, mert azt sem szeretném, ha Aria-nak ugrana. Ám azt hiszem nem vagyok egyedül, amikor leesik az állam, mikor átadja neki a könyvet. Hát ez hihetetlen! Csinálja itt a műsort, aztán meg átadja!
A hirtelen megjelenő törpe se tud szerintem köpni-nyelni, de jó képet vág a dologhoz, így nem hiszem, hogy ezek után visszaakarná követelni, akár kényszerrel.
~ Teljesen irracionálisan viselkedik. Kötözködik, hogy megtartja, aztán meg mikor mást javasolunk odaadja. Csak, hogy szembemenjen mindenkivel. Ennyi erővel a halálos ítéletünket is aláírhatta volna. ~ forgatom meg a szemem.
- Azt hiszem jobb, ha lemegyünk a partra és pihenünk egyet, ahogy itt már javasolták. - mormogom fáradt sóhajjal és végre örülve annak, hogy Lash ott sétál mellettem nekiindulok.

Menet közben a törpe elmondja, hogy sajnos azon a partszakaszon, amit láttunk már nem talált senkit életben az odaküldött erősítés. Lent, azon a részen, amit most tábornak használnak a túlélők, látni, hogy sokan kijutottak végül, de a sebesült is sok. Az őrt álló katonák mellett elhaladva kiderül, hogy kapitányunk is életben maradt.
Látom, hogy Lash figyelmesen tekint körbe és tudom, hogyha olyan súlyos esetek lennének a sebesültek között, hogy be kéne avatkoznia, megtenné, de ő is fáradt, hiszen végig kergették a fél szigeten a katonák, így most inkább keres egy csendes zugot, ahol kicsit magunkban összebújhatunk, bár nem nagyon akad ilyen.
- Tudom, hogy nem tudsz megülni a fenekeden. - mosolyodtam el szavaira. - De tényleg nem nagy ügy az egész. Frederic-kel verekedtem össze, mert vissza akart tartani és bár most, higgadt fejjel el kell ismernek, részben igaza volt, a stílusán akad mit javítani. Azt gondolja, mindent egy öklössel meg lehet oldani. MIntha nem ismerne mást......szóval nem lettünk kebelbarátok. Téged kerestelek végig és mivel a törpe is felfelé akart jönni, mert itt voltak a támadóink és ott volt a legjobb a kilátás, vele tartottam, ahogy jópáran még. Aztán sikerült közösen legyűrni a hajókat és a parton vagy a partfelé tartó embereinket támadó mágusokat és íjászokat, akik abból a könyvből nyertek valami energiát. Aztán láttam, hogy egy hozzád hasonló lányt legyilkolnak a parton és mindenképp le akartam jutni.......amikor megjelentél a helyi lánnyal. - fejeztem be a mesélést, miközben kedvesem gyógyító ereje segített nekem.
Nem voltunk azonban olyan messze, hogy ne hallottuk volna a tábortűz körül letelepedő többieket, így Frederic javaslatát is hallottam a felderítésről.
Most nem volt kedvem beleszólni, de nem is volt rá szükség, mert a törpe józanul mérte fel a csapat állapotát és a körülményeket.
Aria felajánlását nem tudtam hová tenni. Talán csak túl buzgón akart segíteni, hogy odavezet, de közben fel is hívja a figyelmet, hogy könnyen megláthatnak. Aztán pont a sötét elf lány volt az, aki a legbarátságosabban fordult a helyi elflánykához, de előtte ő is kifejtette, hogy nem jó ötlet este egy ismeretlen terepen bóklászni.
- Egyébként milyen képességei vannak egy itteni elfnek, főként a támadóinkra gondolok? Mire kell számítani tőlük. Ahogy említetted valószínűleg érzékelnének minket, erre van valami képességük, vagy miért mondtad? - kérdeztem meg azért, csak megszólalva.
Aria magyarázata a könyvvel kapcsolatban annyira nem nyugtatott meg, hiszen csak az derült ki, hogy tényleg varázslatok vannak benne és egy kellően erős mágus - talán ő nem volt az, vagy csak nem mutatta, - igenis veszélyesen használhatja.
A többi válasz elnapolódni látszott, hiszen Frederic ismét beszélni kezdett és most az egyszer csak egyetérteni tudtam vele.
A törpe válaszával azonban már nem igazán.
- Már bocsánat, de eddig elfogadtuk törpe uraságot - gondolom most már a nevét is megtudjuk, - szinte szó nélkül vezetőnek, akkor mi szükség egy újabbra. Arról már nem is beszélve, hogy úgy hallottam a kapitányunk is túlélte. Az ő dolga, vagy ha nincs magánál, a helyettesének, hogy kijelölje egy-egy csapat vezetőjét. De.....ha már mégis a nevezettek közül kéne választani - néztem végig mind a megnevezetteken, magamat egyáltalán nem is gondolva a lehetőségek között, - akkor .....Elyon-ra szavaznék. - szegeztem a tekintetem a kék elfre. - Azt gondolom, bár nem voltam oda a dologért, hogy íjat szegezett a feleségemre, ő volt a legátgondoltabb a dombon mindannyiunk közül.
~ Talán nem értesz velem egyet kedvesem, de nem voltál ott az elejétől fogva. Tényleg ő volt a legösszeszedettebb. ~ üzentem bocsánatkérően Lashnak.

Elyon Luven


Megjön a törpe is, és mit hallok? Fredericet mint vezetőt. Majdnem hangosan is felnevetek ennek hallatán. Szerintem előbb kötnénk fel az első útba akadó fa legmagasabb ágára, mint hogy bárki is rá hallgasson. Aztán nagy meglepetésemre odaadja a könyvet pálinkának... Túl ragadós ez a gúnynév... A lány arcát fürkészem, de boldogságon kívül mást nem látok rajta. És úgy tűnik, le sem lép, most hogy megkapta amit akart, amit örömmel nyugtázok. Még el kéne beszélgetnünk vele. De előbb Frederichez megyek oda, és megveregetem a vállát.
-Ezt szépen megcsináltad, egyből vége is lett minden vitának. Kár, hogy azt beszéltük meg, hogy együtt döntünk, és te voltál az első, aki ezt kezdte hangoztatni.
Egy barackot nyomok a fejére, amiből nem sajnálom az erőt, és nem várok választ sem, hanem egyből a törphözmegyek, önként jelentkezni a másik partszakaszon szétnézni, ahol végül nem találunk, csak halottakat. Megkeresem azt a vörös nőt is, és örömmel nyugtázom, hogy tényleg nem Lasht kell itt látnom, ezzel ő azt hiszem teljes mértékben tisztázódott.

Aztán este a tábortűznél gyorsan elvetjük az ötletet, hogy előre felderítsük a falut, majd pedig egy rögtönzött mágia bemutató után vezető választás jön, amire gyorsan fel is lesz kérve a törpe. Meg is ijedek, hogy Fredericet választja. Biztos hogy abból verekedés lenne. Én személy szerint egyébként Lasht választottam. Frederic ugye kizárva, Aesmát és engem nem hiszem hogy igazán elismernének, Viridiellel az a baj, hogy már rég a halálába ment volna minden féle gondolkodás nélkül, úgyhogy... igazából kizárásos alapon, de szerintem rá hallgatnánk a leginkább. Bár az jó kérdés, hogy mennyire tudna jó döntéseket hozni. Aztán megnyugszok, hogy nem ejtették a fejére a törpöt, annyira legalábbis, hogy Fredet javasolja, aki gyanítom ebben bízva kérte fel őt a választásra. Aesmára nézek, hogy most mi van, és kivárom, hogy mit szólnak a többiek. Először Viri foglal állást, és rám teszi le a voksát. Igazából én is nyugodtabb lennék, ha nem a sötételf lenne a vezérünk. Lassacskán nekem is mondanom kéne valamit. Nem választási szövegnek, de... Meg aztán... bocsánatkérő tekintettel fordulok a gyógyítónkhoz.
-Nem tartom magam erőszakosnak, csak nem szeretem, ha a semmiből leszúrnak valakit, és utána egy egész flottát elpusztító varázskönnyvel lelép az ellenség. Ebben gondolom mindenki egyet ért velem. Viszont ezzel gondolom el is dőlt, hogy én vezetem majd a kis csapatot. Egyébként azért kell még egy újabb vezető, mert több kis csapatra oszlunk innentől. Nem hiszem, hogy holnap minden sérültünk nagyobb út megtételére képes állapotba kerül, úgyhogy a főtábor és erőink biztos itt maradnak, mi is megyünk a magunk útján, másik csaptnak vagy csapatoknak ivóvizet kell majd keresniük, aztán felderítő csapatok, és még ki tudja hány felé kell szakadnunk. Eldőlt, ugyanis kétlem, hogy a szerelmes pár ne ugyanazt mondanák, bár Fredericben biztos vagyok, hogy már csak azért is alapon Aesmára fog voksolni. Ariának jobbnak találom nem kimondani, hogy nem közülünk való, bár lehet hogy mostantól velünk tart majd, de mégsem a kezdetektől fogva velünk utazott, és én még mindig nem bízom benne. Valahogy csak nem tudom megérteni, hogy miért segítene nekünk, miután halomra gyilkoltuk a fajtársait. Mármint jó, hogy a könyv az kell neki, de... gyakorlatilag az ellenséggel jópofizik. És könnyen csapdába csalhat majd minket holnap, és egyébként... miért is akarunk a faluba menni? Mondjuk az biztos, hogy ha csapda, akkor legalább nem az egész mindenki lesz ott, hanem csak párunk, és mivel nekünk is van foglyunk, bár még mindig nem tért magához, de ők is remélhetőleg csak fogolynak tartanának minket. De vissza a jelenbe! Az elfünk után én is hozzávágok még egy kérdést az új társunkhoz, úgy tűnik sok mindent alapnak gondol, és ezért nem mondja el, vagy csak harapófogóval kell kihúzni belőle. Bár legalább csak képletesen értve.
-És mikor világít lilán a könyv? És... ki ez az Ari?

Kis híján felnevetne a törpe megjegyzésén, mert pont Frederick volt az, aki először tiltakozott, majd utána átadta, teljesen szembemenve a saját szavaival. Igyekszik ugyanakkor nem kimutatni elégedetlenségét és frusztrációját, mert tudja, hogy egyrészt felesleges, másrészt a kimerültség és feszültség beszélne innentől belőle. Tény mondjuk, hogy valószínűleg nem fog eltűnni mindez nyomtalanul, de bizonyára ez mindenki másról is elmondható.
A roncsoknál azért nyugodtabb a helyzet. Egy kis idő van arra, hogy félrevonulhassanak és valamit kezdjen párjának zúzódásaival, de nem annyira rejtett az a hely, mint szeretné. Attól még keresgeti az összefoltozandó részeket, finoman tapogatva végig őt, sérüléseket találva meg már gyógyítja is őt.
- Még mindig jobb vagyok a nyugton maradásban, mint te – nyom egy puszit az arcára játékosan, visszafordulva a teendők felé, szemlélődve és keresgélve, miközben hallgatja a rövid összefoglalót a történtekről. - Édes Természet Anya... – rázza meg a fejét rosszallón a szavak hallatán, közben túrva az ezüstös fürtöket. – Szerintem az az ember komolyan nem ismeri az értelmes diplomáciai módszereket, aztán még ő kardoskodik, hogy én vagyok agresszív... – duzzog egy kissé, itt-ott használva a képességeit, majd lehuppan mellé. – Meglátom, hogy ilyet csinál, feldobatom a lombok közé vagy viszonzom a kedvességét, ilyet nem engedhet meg magának egy csapattársával szemben – határozza el. – Bár valószínűleg úgyse tanulna belőle – teszi karba a kezét elégedetlenül, a történet folytatására meg elmosolyodik kissé fanyarul. – Még jó, hogy megszólítottál – simít végig az arcán. – Megtehettem volna én is, csak annyira féltem, hogy... Nem kapok rá választ – fordítja el a pillantását bűntudatosan. – Meg hát kergettek is – fogja meg a kezét. – És most körbenézek, hátha valahol tudok segíteni – ad egy rövid csókot, aztán feltápászkodik a helyéről, és már indul is a betegekhez és fekvőkhöz, hogy a súlyosabb sebeket mágiájával összehúzza és begyógyítsa. Ebben biztosan nyugalmát leli, fokozatosan lazulnak el az eddigi feszültségtől görcsben lévő izmai, és nem csupán a gyógyulóra, de ő magára is pozitív hatással van ez a fajta munka. Örül annak, hogy a vérző nyílások lassan összeszűkülnek és vagy nyomtalanul eltűnnek, vagy hegként ékeskednek majd, persze olyan is előfordul, ahol több időt kellene eltöltenie ahhoz, hogy teljesen felgyógyuljon a sebesült. A fertőtlenítésre használt üvegcséjének tartalma is lassacskán kiürülni látszik, és lehetőség szerint megtölti azt, ha mással nem, hát tiszta vízzel. Az üveget utána visszarakja övének egy fakkjába, hogy aztán társuljon a tűz köré ülőknek, bár sok kedve nincs a beszélgetéshez. Inkább pihenne és aludna, nem akarva újabb vitába keveredni, mert csak felbosszantaná.
Elhelyezkedik Viridiel mellett, húzódva hozzá, de nem úgy, hogy kényelmetlen legyen bárkinek is rájuk nézni pont akkor, mikor összegyűlnek a tábortűz köré. Mivel úgy tűnik, nem lesz már nagyon mozgolódás és ő sem tud többet segíteni, magára ránt egy elnyűtt pokrócot, hogy ne fázzon túlságosan – azért a tengerpart mellett este nem éppen a legmelegebb az idő, hiába kezd tavaszias idő járni errefelé -, és fáradtan a férfi vállára hajtja a fejét. A takarója és ruhái alatt karjának másik formáját veszi fel, hogyha füst is éri őt, akkor biztosan ne aktiválódjon tetoválásának hatása, mert elég szerencsétlenül jönne ki, ha a remélhetőleg békés társalgás közben hirtelen alakot váltana, ezzel megint felébresztve a kétkedést kiléte kapcsán. Lehet, Viridiel mágiahatástalanító karkötője lenne a legjobb választás, de nem akar lemaradni azokról az üzenetekről, amik telepatikusan futnának be hozzá, mi több, amíg nem kell konkrétan beszállnia a beszélgetésbe, addig inkább a környezettel igyekszik felvenni a kapcsolatot, ráhangolódva az itteni közegre. Legalábbis annyira, amennyire tud, és ezzel is inkább azzal törődik, amivel szeret, kevesebb feszültséget szívva magába.
- Ez az a falu, ami szembenáll a királysággal, ugye? – érdeklődik Ariától, ráemelve fáradt pillantását, a válaszát követően pedig ismét behunyt szemekkel folytatja a környezetükben található élőlények irányába a kutakodást, rájuk hangolódni valamelyest, mert későbbiek során ez sorsdöntő is lehet. Viridiel érdeklődésére szívesen válaszolna, hiszen ő a menekülése közben hallotta, amint a növények inkább a katonák pártját foglalták, de most Ariát kell faggatniuk. Fél füllel azért hallgatja a válaszokat rá, hiszen ez a számára is fontos lehet, de a szemeit végig pihenteti, keresve a természet szálait és vékonyka fonalait, próbálva azokat apránként megerősíteni, mely kissé furcsa a számára, hiszen évtizedek óta nem kellett kételkednie a növények segítségében és hajlandóságukban.
Azt nem veti fel, hogy a lopakodásba ő maga is beszáll mindenképp, mert állati alakja megengedi és nem cselekszik felelőtlenül, ugyanakkor sejti, hogy kétkedő pillantásokat váltana ki ezen megjegyzése. Hiába a macska alak, hiába a viszonylagos jártasság az eddigi élete nyomán, elsősorban gyógyítónak tartja és mutatja magát, főleg azóta, mióta Viridiel megbékéltette őt a saját fajtájuk kapcsán és önbizalmat adott neki. Valószínűleg másnap úgyis kérdéssé fog válni, ki az, aki megy és ki nem, szóval csak egy mélyet lélegzik, a pokróc alól kinyúlva keresve párja ujjait, összekulcsolva a sajátjaival. Meg is szorítja a kezét, mikor Frederick felveti a vezetőválasztást, de csak egy elnyomott nyöszörgéssel nyitja ki a szemét szenvedő ábrázattal, sejtve, hogy ebből esélyesen már megint vitás helyzet fog kialakulni, aztán ismét szemhéja által biztosított sötétségbe menekül, kapkodva a mágikus fonalak után inkább. Ezt még álmában is szívesen csinálja, nem olyan kimerítő, mint a személyekkel való kommunikálás, noha valószínűleg ezt azért tartja így, mert évtizedekig egyedül volt.
- Kicsit esetleg tudnál mesélni arról, hogy a király ellen miért lázadnak és milyen intézkedéseket hozott? És esetleg arról tudsz valamit, hogy miért támadtak így ránk? Talán az előző flotta okozott valamit? - érdeklődik, megemelve a fejét, kutatva előbb Aria alakját, majd vonásain állapodik meg pillantása. - Ha már a mágiára irányuló kérdések eddig előnyben voltak... - enged meg egy halvány, fáradt mosolyt. - De talán jó lenne tisztában lenni az aktuális feszültségekkel és helyi nézeteltérésekkel is, nehogy egy nagyon rossz irányba induljunk. Nem lenne jó ennél is tovább kavarni az így is felkavart vizet.
A beszélgetés halad, ő pedig egyre csak álmosodik, csupán az rántja vissza hirtelen, mikor vörösként emlegetésre kerül. Kissé riadtan fordítja a hang irányába a tekintetét, ám amint kiderül, hogy a törpe két főt javasol, nyugalmasan vissza is engedi a fejét férje vállára. Talán nem kell nagyon beleszólnia, és végső soron neki mindegy, hogy ki vezet, amíg nem butaságokat mond olyan hangnemben, amit a csapattársak nem érdemelnek meg. Nyilván vannak ellenérzései, de ezeket is tompítja álmossága. Ráhagyja hát párjára, ő úgyis jobban fel tudja ezeket mérni – már amikor a közvetlen közelében tartózkodik és nem rágódik holléte miatt. Kissé el is mosolyodik a gondolatra.
~ Most miért védekezel? ~ nyomja fejét nyűgösen Viridiel nyakába. ~ Tisztában vagyok vele, hogy nem voltam végig ott, és tiszteletben tartom a meglátásaidat. Azt is tudom, hogy ilyen esetekben nem hozol felelőtlen döntéseket, ilyen apró nézeteltérések miatt meg nem fogok csúnyán nézni rád ~ vesz egy újabb mély levegőt. ~ Ha valamiben nem értek egyet, akkor úgyis szólni fogok ~ fújja ki a levegőt lassan. ~ Örülök az óvatosságodnak, de saját magadtól igazán nem kell védened... És annyira sértődékeny se vagyok ~ mosolyodik el halványan, hüvelykujjával cirógatva párja kézfejét, hallgatva a tűz pattogását és azt, kinek milyen hozzáfűznivalója van. Lassacskán elpilled, és ha döntetlenre állna a hirtelenjében kialakult szavazás, akkor jobb szemét kinyitva néz körbe, megbizonyosodva arról, az ő elképzelésére várnak. Nagyon nem akart döntést hozni, főleg nem fáradtan és főleg nem úgy, hogy talán ez még újabb nézeteltérésekhez vezethet. AZ meg a legrosszabb, hogy tőle függ a folytatás jóformán, melytől kellemetlenül összeszorul a nyomra.
Rápillant Aesmára, aztán Elyonra, valahol örülve annak, hogy sem őt, sem Viridielt nem választották ki erre a feladatra - annak meg főleg, hogy Fredericket nem, kinézné a férfiból, hogy visszaél ideiglenes rangjával -, hiszen egyikük sem kifejezetten az a vezető egyéniség, inkább a kompromisszumok megkötéséhez alkalmazkodtak, bár futárként és futár feleségeként ez talán nem csoda. Egymás közt gyorsan elintézik a nézeteltéréseket, és eddig jól is volt így minden, csapattal nem kellett soha törődniük, de talán ez az, ami Viridiel fokozott előzékenységére indokot ad. Az idegen szituáció, hogy nem tudják egymásról, miként fognak reagálni, ha mást pártolnak.
Kellemetlenül morgolódik halkan az orra alatt, láthatóan nem akar nagyon dönteni - már ha neki kell.
- Figyelembe véve, hogy a tapasztalatlanság jelenleg nagyon... öhm... - keresi a szavakat, amivel udvariasan kimondhatja a gondolatait, és igazán nehezére esik neki úgy, hogy mellette félig a környezettel kommunikál. -...kockázatos lehet, én is Elyont választanám - biccent egyet Aesma felé elnézést kérve tőle pillantásával, majd futólag Elyonra néz, aztán a törpére,  hogy mit szól mindehhez. Ha innentől sincs semmi, akkor ismét behunyt szemekkel pihen, fejét újra párja vállán támasztva. A sérültek kapcsán nem szól közbe, hogy jó eséllyel többen lesznek talpon, azok közül mindenképp, akiknek felszíni sérüléseik vannak, köszönhetően erős gyógyítói képességeinek, de nem akarja elkiabálni magát. Bízik a saját erejében, ugyanakkor nem kéne nagyon hangoztatnia, főleg úgy nem, mikor az álmossága miatt könnyedén nagyképűvé válhatna a megjegyzése szóhasználatának köszönhetően.
- Ari én vagyok - emelné meg a kezét, aztán gyorsan vissza is nyomja az ölébe, mielőtt ágait nyújtóztatná a pokróc alól. Nem akarja a többiekre a frászt hozni sem így, sem azzal, hogy a füst miatt sötételffé válik. - Ő nevezett el - biccent állával Aria felé.

Nos a törpének egy részt igaza van, legalábbis abban hogy bennem a jelenleg itt lévők jó része nem bízna meg mind vezetőben, azt viszont kétlem hogy a kék elfre rábíznám az életem, elvégre lehetnek jó ötletei ez nem változtatt azon hogy szeret hírtelen dönteni a dolgokról, mind amikor íjjat szegezett a vöröskére. bár ez már az ő problémájuk engem nem érint. A másik választás Aesma, nos ő benne még talán meg is mernék bízni ha nem lenne a sötét elfeknek olyan hírneve amien, de meg jelenlegő a legjobb választás. Majd ahogy mindenki elkussol meg is szólalok.
-Hát törp uram, egy részben egyet értek önnel, de én a kék elfünkre már nem merném bízni az életem, de ez lehet csak én vagyok így én Aesmára voksolok, pontosan azért amiért maga nem, mert ő sötét elf, ezen dolog nálam elég indokot add hogy kövessem egy egy parancsát.
Közöltem a gondolataimat majd hátra dölök egy picit a közeli kis sziklánnak várva a támadó jellegű kommentárokat majd ha ezeken is túl vagyunk újra felszólalok.
-Mindezen felül nekem mind egy a döntés kimenetele, ha nem értek vele egyett úgy is jó, ha egyetértek vele akkor is jó, nem változik tőle a tény hogy jelenleg jobb ötletem nem akad arra hogy túléljük ezt a helyzetett, a bel politikába meg lehet nem kéne belefolynunk mert a végén mind a két felet magunkra haragítjuk és akkor tényleg baszhatjuk hogy életben elhagyjuk ezt az istennek álltal elátkozott kontinenst.
Ezzel fejeztembe, bár nem vagyok pozítív gondolkodású, de már többet meg éltem annál hogy ezen a helyen elkezdjek már most a start vonalnál azon gondolkozni hogy mi jó sülhet ki ebből, egyelőre el vagyok azzal hogy a legrosszabbra készülök és ez talán még az életemet is megmentheti.

A narancsosan pislákoló tüzet bámulom, egyik oldalról a melegét, másik oldalról az este lehűlését érezve. Enyhén összehúzom magamon a ruhám és a lábaimat átkarolva hallgatom tovább a beszélgetést.
Kíváncsian kapom fel a tekintetem, amikor a törp Elyonról beszél, mint esélyes jelöltjéről. Miközben felsorolja az érveit, én ezzel párhuzamosan gondolom át a mondottakat. Valóban jó vezető lehetne belőle, hiszen talán ő az egyetlen, aki semmilyen negatív kapcsolatot nem alakított ki a másikkal, így mindenki képes lenne követni a parancsait. Ugyanakkor azt a pillanatot sem érdemes elfelejteni, amikor Lashraelre fogta a fegyverét. Bár a bizalmatlanságával nincs semmi baj, riasztó belegondolnia következményekbe, ha egy pillanatra is megcsúszik a keze és a nyilát az akkor érkezettbe fúrja.
Mindenesetre, a többiek közül ő lenne a legjobb választás, ha a többiek gondolatait is figyelembe vesszük.
Kiragadott a gondolataimból a tény, amikor a második jelöltnek engem nevezett meg. A meglepettség azonnal kiült az arcomra, amit hamarosan az értetlenség vett át, összehúzva a szemöldökeimet. Nem értem teljesen a logikát, ami alapján választott, hiszen az, hogy valaki nyitott és elfogadják két teljesen különböző dolog.
Pont ebben a pillanatban mondja ki a gondolatainkat az önjelölt vezetőnk, amire én csak egyetértően bólintok. Én is tartanék attól, hogy hovatartozásom miatt egy-egy hiba vétésénél rám duplán annyira éleződne ki a helyzet, mint másra. Már megszoktam azt, hogy a saját magam épségével játsszak, de arra még nem készültem fel, hogy mások élete felett is döntsek.
Szerencsére az elf lány hamar válaszol a feltett kérdésemre, akaratlanul terelve a témát. Sajnos a kérdésemet nem épp olyan részletességgel és számomra érthetően válaszolja meg, mint ahogyan arra számítottam, azért egy bólintással megköszönöm. Végül is, sokkal többre mentem vele, mintha válasz nélkül hagyott volna. Amire viszont egyáltalán nem számítottam az az, hogy külön bemutatót is kapok az adott könyv hatalmáról. Az arcomról azonnal leolvasható a sokk, leginkább egy macskához hasonlíthatnám, akit vízbe mártottak, mindenféle előjel nélkül.
- Semmi baj. - Rázom meg a fejem mosolyogva és igyekszem hamar rendezni az arckifejezésemet és barátságosnak tűnni. - Említetted, hogy apukád gyűjtötte ezeket a köteteket... Tudsz még valakiről, akinek a birtokában lehetnek hasonló könyvek?- Valószínűleg a többiek is érhetik a kérdésem mögött húzódó szándékot. Ezen tárgy lapjai olyan mágiát és lehetőséget rejtenek, amiről még Neminrán belül sohasem értesültem. Ha ott ezen technika létezéséről még sohasem hallottak akkor mindenképpen magunkkal kell vinnünk egyet és biztonságba helyezni.
Amikor az én képességeim jönnek terítékre, kényelmetlenül kezdek el fészkelődni, kínosan kuncogva egyet.
- A mi mágiánk alapjaiban véve a tiédhez hasonló... Mi is ösztönből csináljuk, bár nálunk függ a kialakult fajoktól is. - Válaszolom, kerülve a konkrétumokat, részben az általam birtokolt sötét mágia miatt, részben pedig bizalmatlanságból. Nem pontosan az ő irányába, inkább csak nem érzek vágyat arra, hogy mindent tudjon rólunk és a határainkról.
A társaim kérdései után viszont újra felmerül a választás, amitől összeszorul a torkom. Nem kívánom közzétenni az aggodalmaim, félve attól, hogy ezzel együtt a későbbi feladataimra is rányomnám a bélyegem.
Mint ahogyan reménykedtem benne, Viridel Elyont választotta, a későbbiekben pedig a többiek is csatlakoztak a véleményéhez, Fred kivételével. Örülök a bizalmának, ennek ellenére viszont megkönnyebbülten fújom ki a visszatartott levegőt, hogy nem én leszek az akire minden felelősség hárul.

Mesélői

Sok-sok kérdés merült fel egyszerre a részetekről Aria irányába, szegény lányka egy apró mosolyt enged meg, majd a térdeit magához húzva kezd el felelni rájuk, kicsit most komolyabb hangvétellel:
-Hogy miket tudunk használni? Hát tudjátok ezt nehéz elmesélni, mert annyi mindenre képesek vagyunk. Tudunk a víz, szél és föld szellemével beszélni, akik segítenek nekünk megváltoztatni a világot magunk körül, Az erdő hangjai eszélnek hozzánk és mi is hozzájuk, még néha segítenek nekünk legyőzni a rosszakat, kissebb tüskéket lőnek ki, de van hogy ahogyan Arinál is, elmondják merre van. Suttognak tudod, a fáktól kezdve a pici füveken át minden. Aztán ott vannak a sötét bőrű társaink is, akik hasonlítanak rá-mutat rá Aesmára-Ők kevesebben vannak, de állítólag tudják hogyan működik valaki... Mármint, hogy mi mitől fáj és így tovább, bár velük még nem találkoztam sosem, azért is szerettem volna vele beszélgetni egy picit, tudjátok szeretek megismerni másokat és minden fura dolgot!-veszi elő a könyvet egy picit nézve a borítóját szomorkásan-Ezeket a könyveket mi is írtuk a pici barátaink tanítása alapján, ők akik ezeket tanulják valahol messze innen és ők akik ezeket eredetiben készítik is, összesen tudok négyről még ami a kötetet illeti, annyi meg van otthon, még apukám hozta őket haza kiskoromban. Tudjátok nagyon-nagyon ritkák a legnagyobb Magistereknek lehet csak ilyenjük, meg nekem... Am ha jól rémlik kérdeztétek mikor világít lilán a könyv... alapvetően akkor, amikor nagy dolgot szeretnénk kérni tőle és van hozzá valami bigyó ami erősíti, egy jel, vagy forrás... De nem tudom ennél mi lehetett ez pontosan, most ha kézbe fogná mindenki, akkor attól függően milyen erős benne az erő olyan erősen világítana.-Ha jobban megnézitek Aria kezében alig világít egy-két betű, talán ezekből kitaláltátok, hogy neki ez a könyv nem ér túl sokat, szimplán az apja miatt. Ugyanakkor azt is látjátok, hogy könnyezni kezdett, valami szomorú dolog juthatott az eszébe, amire nem szívesen gondol, de ennek ellenére folytatja:
-A király... Nos ő a mi zsarnokunk! Elvitte apukámat, aztán a bátyámat is, mert ez a törvény, de nem tudom veletek miért vesztek össze... talán a faluban valaki fogja tudni. Tudjátok... tudjátok mióta kinyitotta a kapuját a főváros azóta van mindenhol komorság és harc. De én ezt nem szeretem. Mindenkit akit szerettem elvitte, elvitette. Ezért hát... Ezért... hát.... Bocsássatok meg!-Érzitek, hogy eddig bírta, mert ekkor felpattan és elrohan az erdő irányába, át a sötéten zokogva. Nem kaptatok választ minden kérdésetekre, de talán nem ez az a pillanat, amikor faggatni kéne még, szegény lány végülis mindent elvesztett a király miatt. Bármilyen alak is legyen úgy néz ki sokaknak okozott már nagy fájdalmakat...
//Ha valaki esetleg utána futna nem találjátok meg, kivéve ha esetleg Lash vagy Aesma indulna egyedül utána, akkor viszont ők sikítsanak!//

A törpe töri meg a csendet ezután.
-Khm... szegény lány, biztos nehéz lehet neki. Nos a nevem Dümdüm Torn, ha már eddig elfelejtkeztem bemutatkozni... Elnézést ezért, de most van más fontos dolgunk. Én is kérdezgettem tőle az úton és hasonlóakat mondott el. De először, Elyon akkor te vagy ennek a csapatnak a vezetője. Octavius vezeti továbbra is az expedíciót én pedig bármennyire is akarnék veletek tartani nekem lesz a feladatom a parton egy erődítmény kiépítése. Hajók nélkül elég védtelenek vagyunk és úgy néz ki a főnök engem látott erre alkalmasnak. Elyon te fogsz nekünk jelenteni, kivéve ha szeretnéd, hogy elkísérjenek. Az ilyen ellátmány és hasonló dolgokat amiket emlegettél, majd mi megoldjuk ezzel nem kell törődnöd, neked a feladatod őket itt vezetni. Tessék ezt fogadd el.-Átnyújt ekkor neked egy apró jelvényt. Ha már láttál emberi katonákat, akkor talán felismered, hogy ez egy rangjelzés: Parancsnok. Egyben ezután folytatja:-Gratulálok parancsnok, ha szeretnél a csapatból másoknak is rangot adni csak szólj megoldjuk azt is. Most pedig menjünk pihenni mára. Hosszú este volt a mai. Reggel pedig itt gyülekező akkor és elindulhatnak a faluba! Jó éjt mindenkinek!-ha senki nem tartja fel a továbbiakben a törpe elvonul a roncsba. Nektek az estétek a továbbiakban szabad, így csak reggel kipihenten kell majd ugyanitt találkoznotok.

Az este mindenkinek szabad innentől, a mostani kör a dolgok tisztába rakása lesz és a reggeli gyülekezőig tartson!
Ügyesek vagytok srácok! Élmény titeket olvasni! Csak így tovább!

Határidőt most sem adok, igény szerint fog érkezni mesélői, de legkésőbb 22-én zárom a kört ! Ha kérdés van bátran keressetek meg!

Amennyire tud, annyira figyel, ugyanakkor még mindig előrébb helyezi azt, hogy a környezet úgy fogadja el őt, ahogyan a helyieket, így Viridielre bízza alapvetően a figyelést és információk megjegyzését, hiszen neki ott az íja és a kardja, melyeket könnyűszerrel bevethet, ha úgy alakul a helyzet. Neki azonban semmije sincs, és ha mágiailag se ér semmit, akkor teljesen feleslegesen jött el. Amikről azonban Aria mesél, sokban nem érzi eltérőnek a sajátjukéhoz képest, inkább talán felfogásbeli másság fordulhat elő, de ez nem csoda, mégiscsak két teljesen más helyen fejlődött a kultúrájuk és civilizációjuk, értelemszerűen lesznek eltérések.
Csak fél szemmel figyeli a lányt, amíg a kérdésekre válaszol, néha azonban így is a fáradtság győz, és nyugaloban, mindkét szemét pihentetve üldögél, fejét továbbra is Viridiel vállán tartva. Aztán, amikor a sziget körülményeire kerül sor, érzékelve Aria hirtelen elszomorodását és szavainak egyre nehezebbé váló kiejtését, részvéttel vegyes sajnálattal fordítja felé tekintetét. Bizonyára felkavarta őt a kérdés, amivel hozzá fordult, és egy pillanatig megfordul a fejében, hogy nem kellett volna erről érdeklődnie, de a saját életük is függhet ettől, muszáj megtudniuk azt, amit lehet. A lány ugyanakkor megadja magát az érzéseinek, legalábbis egyre inkább úgy tűnik, képtelen lesz bő választ adni, sőt, a végén még bocsánatot is kér, majd elrohan. Ez azonnal felélénkíti őt, felkapja a fejét, egy pillanatig az irányába néz, aztán Viridielre fordítja értetlen pillantását, majd vissza.
- Elmegyek utána, ha senkinek nincs ellene kifogása – tápászkodik fel, még tartva magán a pokrócot, és ha senki sem tiltakozik, akkor nyom egy puszit párja arcára. – Te maradj, biztos van még néhány fontos dolog, amit meg kell beszélnetek a holnap kapcsán, én pedig sietek vissza – mosolyog rá halványan, és azzal a lendülettel indul meg, valamelyik viszonylagos épségben lévő hordóra téve a talált pokrócot, ruhaujjába rejtve fakarját, és mikor biztos távolságba került a tűztől és annak füstjétől, csak akkor veszi vissza rendes elf alakját. Igyekszik először a környezettel felvenni a kapcsolatot, hátha beszédesebb mostanra, mint a nap elején volt, és ha a növények segítenek neki, akkor az általuk mutatott irányban vezeti lépteit. Végül, akár vezetik, akár nem, megpróbálja telepatikus úton is elérni a lányt.
~ Aria, hova bújtál? ~ érdeklődik, kimerültsége ellenére beletenni minden törődését és visszafogottan aggodalmát, kutatva a lombokat és bokrokat egyaránt. ~ Gyere elő, kérlek, nincs semmi baj azzal, ha nem akarsz erről beszélni ~ nézelődik tovább, csak remélve, hogy megmutatkozik előtte.

Kíváncsian hallgatom Aria beszámolóját az ittenieket képességéről, közben néha aprót bólintok, jelezve, hogy figyelek rá. Nem kissé megilletődök, amikor egyenesen rám mutat és még mielőtt rendezném a vonásaimat, felhozza a sötételfek képességét. Bár süt róla a naivság és az, hogy nincs pontosan tisztában azzal, hogy mennyi szenvedést tudunk okozni, akaratlanul is zavarba jövök.
Az itt lakók mágiája nagyon hasonló a Neminrában élőkhöz, ami elgondolkoztat. Vajon a két kontinens ugyanazokat a fajokat hordozza magában? Hogyan jutottak át ide és mégis miért nem hallottunk a létezése felől? Vagy ha pusztán a hasznot féltették, miért nem semmizték ki a földet, majd álltak tovább? Mi okból alapítottak itt egy új királyságot?
Bárhogy is, többet nem kérdezek tőle, nem szeretném ilyen orvul letámadni, főleg nem megijeszteni vele.
Sok hasznos információt tanultam meg, részben az itt lakókról, részben pedig azt, hogy szinte csodaszámba fog menni, ha találunk egy ilyen könyvet, főleg ha meg is szerezzük.
Lassan emelem fel a tekintetem a tűzről vissza a lányra, riadtan tudatosítva a szemeiben gyűlő könnycseppeket, miközben a királyról beszél. A vak is érzi, hogy sikeresen beletenyereltünk egy érzékeny témába, amivel az eddig kedves és együttműködő lányt sírásra bírtuk. Lashraelre kapom a fejem, amikor feláll azzal a szándékkal, hogy a lány után megy. Nem tetszik az ötlet, hogy védtelenül, ráadásul gyenge látással és valószínűleg fegyvertelenül vesse be magát az erdőbe, így csatlakozok hozzá.
- Veled megyek. - Jelentem ki, mielőtt elmenne, gyorsan felpattanva és beérve azt a pár lépés távolságot, ami köztünk volt. - Veszélyes egyedül menni egy olyan helyre, amit nem is ismersz.
Nem fűzök hozzá sem megvető, sem aggódó tekintetet, minden érzésemet egy kedves mosoly mögé rejtem, amit Lashrael felé sugárzok. Ezután inkább az erdő mozgására figyelek és a hallásomra támaszkodok. Nem tartom jó ötletnek azt, hogy hangosan hívjam, még a végén valaki olyan hallaná meg, akinek nem kellene. Inkább Aria és a saját védelmünkre koncentrálok, a kommunikáció részét pedig meghagyom a tündének.

Hát ez gyorsan eldölt, nem adok nagy figyelmet annak amikor a lány elrohan és vele együtt megy a vöröspingyünk és Aesma is, bár nem is lep meg a reakciója a beszámolója után, ezeket a dolgokat egy civilnek, főleg egy gyereknek nehéz kezelni.
-Szóval, amíg mi odakint kockáztatjuk az életünk maguk itt próbálnak állást csinálni ha jól értettem törp uram, ez szép és jó de nem lenne értelmesebb valami jobban védhető helyet keresni, például egy közeli barlangot, még ha egy medve is lakja van elég emberük ahhoz hogy ne legyen probléma kitakarítani.
De én megint csak ötletelek lehet feleslegesen, de ez a hely még ha biztonságosnak is tűnik, nos nem a legjobban védhető és túlsok helyről okozhatnak az itt maradóknak kellemetlenséget a sziget eddig sem ép barátságos katonái.
-Bár ezt nevezheti katonai szeszélyemnek mert az is, de én magam jobb szeretem tudni hogy az a bázis nevezetű dolog valami védhető helyen van, ahol nem lephetnek meg minket egy hírtelen hajítógépek álltal befolyásólt kőzáporral.
Bár lehet túl gondolom a helyiek taktikai érzékét, de ha a saját ismereteimből indulok ki akkor azok akik vissza vonultak lassan de biztosan egy kisebb erősítéssel a hátuk mögött jönnek feltakarítani, én pedig annak a végkifejletére nem lennék kíváncsi a magam módján.

De ha ezzel nem is akar rajtam kívül más foglalkozni a kék elfre tekintek, bár fene tudja miért. Kijelentettem hogy nem tartom alkamas vezetőnek, de az vitathatatlan hogy hideg vérrel gondolkozott eddig, ettől függetlenül hiány van bármi féle tapasztalatnak, de hát na ebbe már nincs beleszólásom meg hát úgy is egyedül én támogattam Aesmát, ami miatt végül el is gondolkozom ahogy újra a tűzre vetem pillantásaimat.
-Akár hogy is parancsnok, a holnapi akcióra kéne is valami ötlet, legalábbis ha csak be akarunk sétálni mert egy helyi azt mondta biztonságos, hozom is a lapátokat és áshatjuk is a saját sírjainkat, szóval hogyan legyen a csapat felosztása, ha elfogad egy tanácsot ketté oszt minket s csak a csapat egy részét vissza a falúba míg a többi várakozik valahol s csak ha biztonságos indulnak meg, de ehhez persze ketté kell bontania a szerelmes gerle párunkat, aminek... nos beláthatatlan következményei lehetnek.
Mondom ki amit gondolok, ez a kettő Viridiel és Lasheriel, leszarom mennyire is kedvelik őket vagy hogy eddig mit tettek le az asztalra, azon nem változtat hogy mind a kettő képes lenne megöletni minket a másikért, és ez egy olyan probléma amivel a parancsnoknak kezdenie kell valamit, persze egyszerű lenne őket egy csapatba tenni, de ha elfogadja a tanácsom csak ez a kettő képes telepatikusan kommunikálni így jelezvén a második csoportnak hogy biztonságos belépni a faluba. Majd közben ha érkezik is válasz dobom fel az ötletem folytatását.
-Az én meglátásom a dologban, hogy két csapatra kéne osztani az embereit parancsnok, ezt pedig úgy hogy a szerelmes gerle párunkat, Viridiel úrat, és Lasheriel hölgyet, külön csoportba kellene tennie.
Ekkor meg állok mert gondolom az öreg öngyilkos hajlamú hős szerelmes biztos közbe fog szólni valamivel, majd ha meg van az újabb farok méregetésével akkor folytatom, ha pedig még se tenne ilyet akkor is tartok egy levegő vételnyi szünetett és folytatom.
-Ennek oka, hogy ők ketten képessek telepatikusan kommunikálni, így míg Lashariel magával tart a faluba, Viridiel a másik csapatnak tud információt nyújtani hogy a falu ellenséges vagy ép barátságos velünk szembe és eszerint eljárni, amolyan biztos ami biztos alapon ha véletlen az első csapatott fogságba ejtenék legyen valaki aki kihozza őket.
Bár ez már csak azért is egy újabb füstbe ment terv mert azt a kettőt szét választani lehet nagyobb kataszrófával járhat mind a vihar ami miatt úgy értünk partot ahogy, de ez már a parancsnok döntése én csak tanácsot adok.
-Akkár hogy is parancsnok, ez már a maga döntése, én csak tanácsot adhatok, de ezt meg fogadnia már nem kötelező, csak ajánlott.
Majd várom a fejleményeket, igazából lenne még mit hozzá fűznöm, de adok ennek a dolognak egy esélyt a végén még talán valami jó is kisülhet belőle, de egyszere csak egy dolgot s így tekintek Viridiel felé.
-Öntöl pedig elnézést kérek a korábbi viselkedésem miatt, megmentette a hírhám bármilyen nyomósabb indok nélkül én pedig még rosszabítottam a maga helyzetén, remélem elfogadja a bocsánat kérésem és indulhatunk tiszta lappal, de ha haragszik azt is megértem.
Bár valójában szarnék is a zöldike lelki világára magasról, de jelenleg muszály leszek valahogy velük dolgozni akkor is ha a nejét legszívesebben meg folytanám a legútóbbi viselkedése miatt, ezt a barmot meg nehéz eldönteni hogy sajnáljam-e és segítsem vagy röhöglyek és hagyjam a kardjába dölni. Persze, persze, én vagyok az undok részeges tapló akinek egója az egeket verdesi s még a szépséges angyalokat is meg érinti a tiltottabb helyeken, de ennek ellenére még a vak is láthatja hogy a kettőjük párkapcsolata még nagyobb problémát szülhet számunkra mind a könyves incidens, de egylőre meg kell próbálnom katonatársként kezelni őket.

Úgy néz ki, hogy a vezető választás elég simán lezajlik, hiszen a kék elfre és A sötét elf lányra voksoltak csak, ám Aesma - becsületére legyen szólva - belátta, hogy itt nem terem neki babér, így nem is erősködött.
Viszont Aria nagyon is beszédessé vált a kérdésekre és annyiit locsogott-fecsegett, hogy már magam is hajlottam arra, hogy elhigyjem, nem színházat játszik és amit elmond elég hihető, kezdve azzal, hogy az itteni fajok képességei nem sokban térnek el az otthonitól, egészen addig, hogy magyarázattal szolgál arra, miért segít nekünk, miért nem szíveli az itteni uralkodót.
Eddigi, megtörhetetlennek tűnő bohókás viselkedése miatt egészen váratlanul ér az érzelemkitörése, ami sírásba fordul és mivel gondolom nem előttünk akar teljesen összeomlani, el is szalad a sötét fák irányába.
Természetesen nem az én Lashom lenne, ha nem pattannának ki az eddig félárbócon pihenő szemei és máris ugrik, hogy szegény lányka után rohanjon.
Én is tápászkodnék, de szavai megállítanak és bár már az ajkaimon van az ellenkezés, a szemébe nézve végül megadóan sóhajtok egyet. Tényleg nem kéne ennyire aggódnom, de az utóbbi idő nem kedvezett a nyugalmamnak.
- Rendben. - ültem vissza, de gondolatban azért még hozzátettem. -~ De ne menj messzire kérlek, nem akarlak megint elveszíteni és ha megtaláltad, mindenképp üzenj. ~
Azért némi homlok ráncolással fogadtam, hogy Aesma is utánuk ment, de a sötét elfek utálata nem ment el odáig, hogy azt gondoljam bántani akarná, hiszen azt már rég megtehette volna, így végül csak a pillantásom követte a hátában.
Persze azért a gondolataim rendszeresen elidőztek távozó párom körül, ha szüksége lenne rám, miközben a tűz körüli beszélgetésre is figyeltem.
A törpe szerencsére nem támasztott akadályt, így Elyon lett a parancsnok hivatalosan is.
Rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem jellemző rám, hogy ennyi emberrel nem jövök ki, mivel most a másik nem kedvelt szólalt fel.
Rajta egyre kevésbé igazodtam ki, mert ha nem lett volna ennyire agresszív, akár még .........Na jó, várjuk ki a végét! Lash-sal való viselkedése azért nem olyan megbocsátható.......
Viszont megint jó javaslatai vannak, amit nem árt megfontolni, bár én nem vagyok katona, azért belátni be tudom.
Miután a törpe elment, hogy eltegye magát holnapra Frederic most Elyon-hoz fordult, akit meglepő módon szó nélkül elfogadott.
Az ötlete megint csak nem rossz, ám a rám és Lashra vonatkozó szavaira felmordulok.
- Van nevünk is és le lehet szállni a kapcsolatunkról.
Úgy látszik mégis csak szorult belé valami minimális képesség, hogy normálisan is beszéljen, mert legközelebb már, - ha nem is minden iróniától mentesen, - de a nevünket használta.
- Állj! Állj! - emeltem fel a kezem. - Egyetértek azzal, hogy ne mindenki vonuljon be Aria-val a faluba, sőt azt a bevonulást is meg lehet előzni egy kis felderítéssel. Egyetértek azzal is, hogy a telepatikus kommunikációt így jól ki tudjuk használni. Ám, ha valaki bemegy oda egy csapattal, az én leszek, nem Lash. Ő maradjon a hátra maradó csapattal. Ő nem harcos, hanem gyógyító, több haszna van, ha onnan támogat minket.
De persze, miután épp az előbb megszavaztuk Elyont vezetőnek, ez rajta múlott, de mivel a célnak ez a felállás is megfelelt, szerintem nem lesz ellenvetése az én variációm ellen.
Aztán megdöbbenve pislogok a bocsánatot kérő zsoldosra, mert pár pillanatig azt gondoltam, hogy csak hallucinálok.
Körbenéztem, mert lehet, hogy ez valami itteni mágiának köszönhető, de semmi és senki nem mozdul, így tekintetem visszatér Frederic-hez.
- Őszintén.......meglepett ezzel. - kezdtem bele. - És, ha ezek után tartózkodik mind az én személyem, mind párom mindenféle becenévvel illetésétől meg attól, hogy ok nélkül megüssön, akkor hajlok rá, hogy indítsunk.....tiszta lappal. - biccentettem óvatosan.
Reméltem, hogy Lash hamarosan visszatér, bár elküldhettem volna neki gondolatban is, hogy mi történt, ezt akkorra tartogattam, mikor végre összebújva lepihenünk együtt. Bár ennél több szerintem jó darabig nem fog megadatni nekünk, amitől már most elkeseredtem.

Elyon Luven


Hmm, rangokat osztani? Egy helyettest valószínűleg jó lenne, de nem is tudom kit kéne. Alapból Lasht mondtam volna, de őt nem kéne mert semmi tapasztalata, és nem valószínó hogy meg tudná hozni a kellő döntéseket, meg mondjak mást, miután a törpe Aesmát javasolta másik vezetőnek, aki meg sötételf, és valahogy csak nem bízok meg teljesen. Többen meg nem vagyunk. Azt hiszem egyenlőre marad mindenki rang nélkül.
-A jelentést az elfjeinkre bíznám, majd be kellene mutatni őket, hogy kinek kell jelenteniük.

Aztán a lány elkezd komolyabb dolgokról is beszélni, aminek az lesz a vége, hogy a szerettei hiánya miatt sírva szalad el. Nem kell várni, hogy Lash felajánlja, hogy elmegy utána, amire mintha csak egy cukorkát kérő kisgyerek lenne bólintok, hogy oké, szabad. Aesma is csatlakozik hozzá a biztonságot szem előtt tartva, ami nekem igazából eszembe sem jutott. Egyrészt erdőben vannak (vagy lesznek), másrészt meg kizárt hogy máris érkezett volna erősítés, a nélkül és a könyvük nélkül meg kétlem, hogy akár csak az is megfordulna a fejükben, hogy a közelben maradjanak. Miután elmentek, Frederic felvet két ötletet is, és az egyik igaz nem hozzám szól, mégis mondanom kell valamit.
-Nem rossz ez a hely, a tenger felől védve van, ha lenne nagy ellenséges flotta, valószínűleg nem csak a szárazföldi erőkkel harcoltunk volna, a barlang meg kifejezetten rossz ötlet. Még egy ilyen vihar, és úgy beázik, hogy mindenki meg is fulladt.
A másik ötlete viszont elég jó, én is gondoltam már rá igazából. Bár csak részben azért, hogy legyen egy hátvédünk, de részben pedig azért, mert nem kéne Fredericet lehetséges szövetségesek közelébe engedni már az első napon.
-Jó ötlet. Akkor Frederic, te maradsz is második csapatba, és veled megy Viridiel, ha már úgyis kibékültetek. És igen, tudom hogy nem ezt kérted, de a feleséged valóban nem harcos, de ha minden rendben megy, nem is kell hogy az legyen, ha meg nem, akkor meg akkora túlerő ellen mindegy hogy milyen jó vagy, ellenben aki kiszabadít minket, annak harcosnak kell lennie. Szóval srácok, kettőtök közül... Meg tudtok majd egyezni, vagy szeretnétek Aesmát főnöknek? Nem lenne jó sem az ok nélkül verekedősre, sem az öngyilkos jelöltre bízni hogy mit csináljanak, mert ha bajunk lesz és Lashnek is, biztos hogy az lesz. Mellesleg ahogy elnéztem, ő barátkozott össze leginkább Ariával, szóval már csak ezért is jön.

A törp felé adott szavamba Elyon az újdonsült kapitány szava érkezik elsőnek, nem értek vele teljesen egyet de nem is logikátlan amit ő mond, de egy apróbb hibát vétett amit mindenki aki eddig harcolni szándékozott a helyiekkel közülünk, nem tudjuk mivel állunk szembe.
-Értem én jó kapitány uram amire gondol, csak engedelmével én most saját katonai tapasztalatomból indulok ki ismeretlen ellenség ellen alkalmazott stratégiákkal, jelenleg engem jobban agaszt az hogy az ő területükön vagyunk, és minden téren jobban felszereltek mind a mi szedett vedett martalócaink, mert hát akárhogy nézem mi hiány vagyunk több fontosabb harci egységnek is, így érdemes lenne ezen hiányainkat a védelmi pozitciónk meg választásával orvosolni, én csak ezért javasoltam egy barlangot, elvégre ez a terület túl nyitott, és mind mondta egy újabb varázslat esetén akár a partot ahol most ülünk a víz alá temethetik.
Nyújtottam túlhosszúra egy talán felesleges magyarázatott az ötletemre, de ki tudja lehet megvilágítottam a veszélyeket amiket Elyon nem vett figyelembe eddig, de van ennél nagyobb bajunk is és az a holnap.

Meg is kaptam a választ, szóval én leszek a felmentő az öngyilkossal, legalább nem fogok unatkozni, másrészről van mit csinálni bőven s ez így nekem kíváló alkalom is lesz. Az meg hogy tényleg az öngyilkost kaptam társul, nos legalább ismerős és tudom mire számíthatok.
-Az a maga baja hogy kit teszmeg a második csapat parancsnokának, Aesmát, engem vagy Viridiel urat, a tényen nem változtat, ha nyakig merülnek a szarban nekünk kell ki okoskodni miként tudjunk önöket ki szedni belőle, engem jobban agaszt az hogy ha Viridiel úr társaságát élvezhetem Aesma vezetése melett, ő képes-e lesz meg bízni a sötét elf asszonyságban.
Dobom oda a igen csak inzultáló dolgot egyenesen Viridiel-re nézve, elvégre ha Aesmával ketten megyünk nem hiszem hogy lenne vita abban hogy mit csináljunk, de ha ő is ott van és véletlen olyan döntést kellene hoznunk ami neki nem tetszik ő képes mindenkit megöletni, majd mielőtt meg szólalna folytatom.
-Veheti sértésnek Viridiel uram, de az tény ha valami történe a párjával és nekünk netalántán választani kell hogy Elyon parancsnokot, vagy Ariát, esetlegesen a maga párját hagyjuk hátra akkor sajnálatosan de megkérdő jelezhetőnek találom hogy maga a többség javát nézve járna el, ezért is kérem Elyon parancsnok, hogy van engem vagy Aesmá-t tegye meg a második csapat kapitányának.
Bár tudom hogy nem rég kértem tőle bocsánatott és már támadó jeleggel adok ellenérvet annak hogy ő legyen a parancsnoka a második csapatnak, de ez sajnos tény, és azok fájnak a legjobban.
-Akárhogy is dönt, én azt javaslom hogy engem tegyen meg, bár erre különösebb indoka azon kívül hogy nekem akad itt katonai tapasztalatom, és parancsnoki tudásom is egyben, nem igazán van és több is szól ezen döntés ellen, de ez csak magán vélemény.
Itt fejezem is be azt hagyom a zöldikét és a kékbőrűt gondolkozni, nekem az is elég ha egyelőre sikerülne annyira összefogni a birka csordát hogy egy esetleges csapdát túléljünk.

A szavaim nem kerülnek meghallgatásra a frissen megválasztott parancsnok által, mert ő Lasht választja a faluba menő csapatba és bár nem értek teljesen egyet az érveivel, nem akarok vitába bocsátkozni vele. Azért csendesen fűzök hozzá egy megjegyzést.
- Futár és diplomata vagyok királyom szolgálatában, tudom, hogy kell viselkedni idegen környezetben és ha megtámadnak minket a faluban, akkor is jobb hasznomat veheted egy közvetlen támadásnál, de ha ennek ellenére is Lash mellett döntesz, akkor elfogadom. - biccentek a kék elf felé.
Nem tudom milyen vezetői stílust akar majd vinni, de ha hajlik a dolgok megvitatására, akkor jó, hiszen Frederic-nek is van hozzáfűzni valója a saját véleményének alátámasztására.
Nem vagyok nagy stratéga, ezért ebben nem akarok állást foglalni, úgy is az lesz, amire a törpe és a megmarad parancsnokok rábólintanak.
A zsoldos hozzám vagy inkább velem kapcsolatban elmondott szavaira azonban muszáj reagálnom, mert - nem mondom, hogy ok nélkül, - de félreismertek.
- Nem vagyunk összenőve és legtöbb esetben nem is .....viselkedek ilyen eszementen. - sóhajtottam, nem ráugorva a kissé nyers stílusra, hiszen megfogadtam magamban, hogy visszaveszek. - Ahogy ti is tudjátok telepatikusan tudunk kapcsolódni és ha ez a kontaktus meg van, akkor minden rendben. Csak azért borultam ki, mert Lash nem válaszolt a parton és ahogy ti is láttátok, pont akkor gyilkoltak meg egy hozzá hasonló nőt. Minden összejött. Egyébként megbízható társ vagyok. És.......ha valakinek vezetőnek kell lenni a trióban, akkor elfogadom, akit kijelölsz. - nézek Elyon-ra.

Halványan és hálásan mosolyodik el, mikor Viridiel visszaül a helyére, letéve arról a szándékáról, hogy kísérje őt mindenhova, még ha jelenleg talán ő maga is nyugodtabban érezné magát, ha párja oldalán tartózkodhatna az események után. Azt viszont nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Ariára bizonyára nem tettek túl jó benyomást úgy összességében, és talán úgy a legszerencsésebb, ha ő megy – a csatafelállásba úgysem lesz beleszólása, hiszen elsősorban egy harcban tapasztalatlannak talált gyógyító lehet mások szemében, Viridiel meg a parton már bizonyította, hogy ért a dolgokhoz.
~ Nem fogok, nem tanácsos egyébként sem ilyenkor messzire menni, éjszaka... És mindenképp igyekezni fogok vissza, már aludnék a nehéz napunk után ~ szélesedik valamelyest a mosolya, abba meg inkább bele sem gondol, hogyha Természet Anya nem teszi szerencséssé, már nem lenne itt.
Elyon elengedi, így egy biccentéssel megindul, hogy kövesse Ariát, némileg szaporábban lépkedve, hiába sejti, hogy valószínűleg a teleportálós otthona miatt már bárhol lehet, akár a kontinens másik felében is. Ettől függetlenül lépdel, és mikor eléri a legközelebbi hordót, sebesen ledobva magáról a pokrócot, szólal meg Aesma. Felé fordul némi meglepettséggel, jobbját a háta mögé rejtve, nem számítva arra, hogy bárki is vele tartana, de aztán egy barátságos mosollyal bólint, és bár igaza van abban, hogy veszélyes a környék, nem egy fakarú erdeinek. Legalábbis... Holnap-holnaputántól nem lesz annyira veszélyes, és remélhetőleg már most barátságosabban és nyitottabban fogják kezelni őt a növények és állatok.
Az erdő fái közt hamar eltűnnek a többiek szeme elől, de azért még hátrapillant egyszer-kétszer, keresve a vöröslő lángokat és párjának alakját, azonban amint beljebb húzódnak, már nem ezzel foglalkozik. Figyelnie kell a környezetre, elvégre, ahogyan azt Aesma is megjegyezte, veszélyes lehet a vidék az ismeretlensége miatt. Aria ugyanakkor nem válaszol a gondolati üzenetekre, ami némileg aggasztani kezdi, és figyelembe véve, hogy mennyire nyitott könyvként szokott szolgálni az ábrázata, valószínűleg társa előtt sem titok kellemetlen érzése. Nem beszélve a környezet lehangoltabb hangulatáról, aminek csendjét egy-egy bagolyhuhogás szakítja meg, mely lehetne hátborzongató is, valahogy egyáltalán nem ezt tapasztalja. Talán a természet jelenléte miatt. Ettől függetlenül nem tudja kiverni a fejéből azt a gondolatot sem, hogy Aria valószínűleg az a helyi erős természeti mágus, akinek szerepét ő tölti be Neminrán, csupán nem nyomja rá a hangulatát a környezetére. Valószínűleg mondjuk ez a szeleburdi és gyerekes viselkedéséből adódik, hogy nem tudja és nem is akarja kontrollálni a gondolatait és érzéseit, keményen vetítve ki mindenre a közvetlen környezetében.
Igyekszik mindvégig érdeklődni a növényektől és ébren lévő állatoktól, hátha ők kisegítik és segítségükkel könnyebben találhatják meg Ariát, próbál képeket kérni a helyszínről, ahol lehet, azonban sokat nem kap a nyugalomra intésen kívül, míg óvatosan araszolgatnak előrébb a buja növényzetben, mely otthonosan simul a talpa alá. Sajnos a környezet válasza nem tűnt túl meggyőzőnek a számára, vagy legalábbis nem tud megnyugodni, hiába suttogják ezt neki, és ahogy nézelődik, megáll a fényfolt láttán. Értetlenül pislog Aesmára, kutakodó vonásaiból ítélve pedig hasonló szándékkal fordult felé, mint ő, ami belül megmosolyogtatja. Pár pillanatra visszafordul a fényfolt irányába, majd meghallva az ismerős súrlódást, érdeklődőn fordítja tekintetét társára, mire megemeli a kezét egy nemleges fejrázás kíséretében, hogy aztán a saját vádliját megpaskolja egy vigyor kíséretében. Azért annyira nem érkezett felkészületlenül, és még ha nem is tudja használni szemtől szemben, sajnos rákényszerült arra, hogy orvul hátba támadjon velük másokat. Nem szívesen emlékszik vissza azokra a pillanatokra, mert bár muszáj volt megtennie, különben ő hal meg, a gondolatába akkor is beleszakad, ezért sem veszi elő. Nem akar sem fenyegető lenni, sem magát emlékeztetni mindarra, amit megtett velük, és itt elkerülheti jó eséllyel.
A bokor rezgésére megdermed, odakapva a pillantását kutatva, mégis mi volt ott, azonnal a növények segítségét kérve magyarázatért, de nem úgy tűnik, mintha bármi fenyegető lapulna ott. Aesma attól még ellenőrzi, amit egyszerre nyugtalanul és nyugodtan figyel, mert a természet még félrevezetheti őt, bármennyire nem szeretné. Amint aztán semmi sem történik és az éjtünde is előveszi az általa jónak ítélt fegyvereit, folytatják a lassú, óvatos sétát tovább, ügyelve minden mozgásra a sötétben, amit társa gyorsabban észrevesz nála a faji előnyeiből adódóan. Ő csak a környezetének szavára támaszkodhat itt, illetve a hangokra, levélzizegésre, apró testek surranására és halk szárnycsapkodásra.
A fény még távol van, de egyelőre úgy tűnik, hogy útjuk gond nélkül fog záródni, és reményei szerint Ariát fogják a fénynél találni, noha a jelenség egyelőre egészen furcsa, mert ránézve nem lámpásból vagy fáklyától származik. Emiatt hol homlokráncolva, hol összehúzott szemekkel bámulja, hátha többet megtudhat, de bármennyire vizsgálódik, annyira válik tanácstalanná, mivel semmit nem talál, ami következtetéseket engedne levonni. Természetesen a környezet sem kerül ki a megfigyelés alól, továbbra is fürkészi a sötét lombokat és bokrokat, végig kommunikálva velük, ezzel is valamelyest előrébb juttatva a kapcsolatukat és képességeinek itteni kamatoztathatóságát. Már mélyet sóhajtana a válasznélküliség miatt, amikor Aesma hirtelen tesz nagyobb, fenyegető mozdulatokat, mire értetlenül fordul az irányába és nagyokat pislog az éjtündére. Társának zavarodott pillantását meglátva közelebb lép, hogy kiderítse, mi az, amire folyamatosan visszanéz, de nem támadja meg.
Azonnal felragyognak a szemei, amint némi kutakodás után megpillantja a fűben lévő járkáló növényt, aki épp számára igencsak mulatságos módon kezdi el csapkodni a társát, mosolyogva guggol le elé és nyújtja felé a kezeit, hogy a kicsi lény belemászhasson a tenyerébe, majd mosolyogva emeli meg, feltápászkodva aztán. Amint azonban Aesmára kezd el mutogatni hevesen, értetlenül nézi egy darabig a növénykét, aztán a társát, mígnem meg nem hallja az üzenetét:
~ Bántott engem és fájt! ~ sipákolja, amire csak egy esetlen mosolyt enged meg magának. Láthatóan nem volt szándékos az eset, társa épp elég megilletődöttnek tűnt a számára, mikor ezt a lényt vizsgálgatta, és lehetett volna rosszabb is az apróság számára. Akármennyire is legyen bátor vagy agresszív, sajnos a termetéből és alkatából fakadóan könnyedén elpusztítható, persze ezt nem teszi szóvá.
~ Csak megijesztetted ~ mondja neki, mert igazából ez az egyetlen és vélhetően igaz válasz, amivel reagálhatna, de mivel van fontosabb dolguk is, minthogy egy háborgó zöld hadakozásával törődjenek, el is tereli a témát. ~ Airával voltál? ~ érdeklődik inkább, amire egy bólintás a válasz és a fény felé való mutatás. Az irányába fordul, és eléggé úgy tűnik innentől, hogy nincs nagyon más választásuk, szóval indulnak tovább. Az alapvetően csendes és továbbra is nyugodt haladás csak annyiban változik, hogy a tenyerében lévő növényke nem kifejezetten tűztőzteti magát, és elképesztően ellenségesen kezeli Aesmát, megdobálva őt pár szálkával.
~ Jól van, elég lesz ~ cirógatja meg a fejét mutatóujjával, rosszalló fejcsóválás kíséretében. ~ Bőven megmutattad neki, ki a főnök ~ teszi hozzá, nem találva ennél jobb megoldást, amivel lenyugtathatja apró társukat, majd Aesmára pillant bocsánatkérő vonásokkal és tehetetlenül felhúzott vállakkal. Nem igazán tudja, mégis miként kéne kezelni a csöppséget ebben az állapotában, de úgy tűnik, valamit sikerült elérniük, hiszen nem sokkal később már karba tett kezekkel, büszkén álldogál a tenyerén.
Elérve a fényforrást egy darabig fürkészi azt, ám ismét az éjtündére néz, kíváncsian és zavarodottan kémlelve a vonásait, mikor a fából sírás hangjai szűrődnek ki. Próbálja leolvasni a gondolatait a nő arcáról, hogy mit is kéne kezdjenek most, mert bár lehet, meg kéne kísérelniük a fába való bemenetelt, nem akar butának tűnni és azt sem szeretné, ha végül csak a fának mennének neki, mint két sültbolond. Az azonban meggyőzi őt, mikor a zöld társuk leugrik és nagy lendülettel nekirugaszkodik a fának, hogy abba rohanva el is tűnjön. Noha Aesma már bólintott arra, hogy elinduljon egyedül, finoman megérinti a vállát, ezzel magára hívva a figyelmet, mielőtt nagyon belemerülne a környezet kémlelésébe, és állával bök a fényforrás felé. Végül, akárhogy döntsön is, ő elindul a kiskatona után, mivel rákényszeríteni nem akarja a nőt semmire. Amit ennek következtében tapasztal és utána lát, pedig kifejezetten ismerős a nap első feléből.

Még belépés előtt hátrapillant, hogy végül Aesma hogyan dönt, ám jön vele, amit egy barátságos mosollyal jutalmaz. Jóformán gondolkodás nélkül lép be a fa belső terébe, ismét érezve azt a furcsa bizsergést, amit először is, és odabenn egyáltalán nem éri őt csalódás: ugyanazt látja, mint kora délután. Nem mondaná azt, hogy otthonosan érzi magát itt, de lényegesen nagyobb biztonságban, mint első alkalommal, és nem kell sokat kutakodnia, hogy megtalálja Ariát az egyik sarokban kuporogva, vállreszketve sírva.
~ Viridiel, megtaláltuk ~ üzen párjának még gyorsan. ~ Megpróbálom hamar megvigasztalni és visszavinni ~ teszi hozzá, miközben a fa mögöttük bezáródik, mellyel már nem is foglalkozik különösebben. Aesmával maga mellett a zöld hajú lányhoz indul, aki talán egyetlen segítőjük lesz a szigeten, így semmiképpen sem szabadna sem hátrahagyni, sem hagyni, hogy eltűnjön a szemük elől. Leguggol mellé, óvatosan érve a hátához, hogy azt vigasztalón simogassa, és még ha biztos benne, Aria tisztában van a jelenlétükkel, nem akarja megijeszteni őt hirtelen mozdulatokkal, esetleg ezzel elutasítást kiváltani.
- Nem kell beszélned róla többet, ha nem szeretnél, nem fogjuk szóba hozni – mondja csendesen. – De a magam nevében beszélhetek, hogyha tudok segíteni valahogy a helyzeten, akkor megteszem azt, ami tőlem telik – teszi hozzá ugyanolyan halkan, miközben az éjtünde is elhelyezkedik mellettük.
- Kellemes helyen laksz... – néz körbe a sötételf, lassan vezetve vissza rájuk a pillantását. – Ő a... – bök a növénylényre. - ...tiéd? – érdeklődik, és a kedveskedésükkel Ariából meglepődést váltanak ki, bár elsősorban Aesmára néz hatalmas, kerek szemekkel, könnyes képpel, amit önkéntelenül is letörölne valami anyaggal, ha lenne kéznél, jóformán tisztára mosva az arcát.
- Igen... Ő a kis barátom... és-és nem... nem tehettek róla... olyan sokmindenki hagyott it már és nem bírom már... Olyan régóta egyedül vagyok és most, hogy veletek találkoztam... Megint eszembe jutott. És még... Bátyám is itt van a faluban nem messze... De nem tudom, hogyan... értitek? – szedi össze magát, szaggatottan beszélve a sírás okozta hüppögéstől, keserűen beszélve.
- Szerintem... – tekint bizonytalanul Aesmára egy pillanatra, aztán vissza Ariára. - ... mindenki átérzi ezt. Sokan vesztik el nálunk is a szeretteiket, és én is egyedül voltam hosszú ideig, aztán... – El kell gondolkodjon egy másodpercre, hogyan fogalmazzon jól, általánosan és részletek nélkül, nem kifejezetten akarva ecsetelni az akkori körülményeit. – Aztán az utam kereszteződött azzal a személlel, aki átsegített ezen a szakaszon, most pedig mindent megteszek, hogy megvédjem valahogy – enged meg egy halvány, jóleső mosolyt, bátorkodva átkarolni Ariát. – Mit szólnál hozzá, ha visszahoznánk a bátyádat és onnantól vigyáznátok egymásra? – érdeklődik, és Aesma is csatlakozik ehhez a szálához a beszélgetésnek, közelebb hajolva hozzájuk.
- Igen, mindent megteszünk majd, hogy visszahozzuk őt neked és segítsünk rajtatok valahogyan – bólint egyetértőn közben. – Mi nem fogunk egyedül hagyni és támogatunk majd, amiben tudunk – erősíti meg még néhány szóval, amitől némileg szélesedik a mosolya, örülve annak, hogy az éjtünde is támogatón lép fel. Aria is láthatóan és érezhetően boldogabb, hiszen hirtelen öleli át őket, melytől felugrik a szemöldöke, nem számítva erre. Bár... Magából kiindulva nem kéne meglepődnie.
- Köszönöm! Köszönöm! Sokat jelent nekem! – hálálkodik Aria. – Tudjátok, a bátyám ott van, ahova holnap megyünk de nem tudom, hogyan menthetnénk meg a király seregéből... mert... mert ha simán eljön, akkor bűnös lesz Most mit tegyünk?!
Igazság szerint nem kifejezetten fér a fejébe, hogy mégis miként került a faluba a bátyja vagy miért van ott, de egyelőre nem kérdez rá, nem akarja túlságosan feszegetni ezt a részét. Mindemellett az is meglehet, hogy csak a jelenlétét érzékeli onnét, vagy a növények árulták el neki, és képtelen felvenni vele a kapcsolatot, mert... Esetleg ájult? Talán mégis meg kéne kérdeznie, amitől kellemetlenné válik a szájíze...
- Hát... – kezd bele egy halk hümmögést követően, bár ez a része pont nem az erőssége. – Nem tudom, mennyire számít errefelé ez, de egy darabig el tudnátok bújni, hogy ne találjanak meg, nem? – veti fel az ötletet, ugyanis náluk nem elképzelhetetlen, hogy valaki számkivetettként megmaradjon élve és viszonylagos jólétben élhessen. Ő is elég sokat vándorolt, bár ő nem azért, mert száműzték volna; önkéntesen lépett erre az ösvényre. – Idővel úgyis csendesedne az esetleges keresés, főleg akkor, ha sehol nem találnak – egészíti ki, feltételezve, hogy egy örökkévalóságig úgyse fognak rájuk emlékezni és nem fogják arra pazarolni az energiájukat, ami hosszú ideig semmire sem vezetett. – Még talán ez a legegyszerűbb, amivel nem folyunk bele túlságosan a hatalmi játékokba, a többi lehet, túlbonyolítás. ahhoz meg, hogy színjátékként lerendezzük a halálát, kell a testvéred és a többiek beleegyezése és segítsége egyaránt... – vakarja meg a tarkóját, bár ezt eleve egy halálra ítélt tervnek gondolja, főleg Aria felhúzott szemöldökét látva. Az lenne a legjobb, ha tudnák a tradíciókat, és csak azt hagynák hátra, ami kell, hogy megbizonyosodjanak a katonatársak a veszteségről, onnantól pedig nem keresnék egyiküket sem. Valahogy biztos számon tartják, ki bukott el, kik vannak a seregben, kik a tagjai, és ne csupán az egyenruha beszéljen, amit bárki magára ölthet.
- Ha mást nem, nálunk is meghúzódhattok. Támogathatnánk egymást – vet egy gyors pillantást Aesma rá, de csak bólint erre a meglátásra. Talán hisztizni fognak néhányan, de a helyiek ismerete nagyon fontos, és ha egy eddig elismert katona is kerülne közéjük, aki segítené őket, kiváltképp hasznos lenne, főleg, ha városba is merészkedniük kell. Ő tudni fogja az őrjáratokat, azokat a helyeket, ahol érdemes megfordulniuk vagy amit javasolt elkerülni. Az egyéb titkos járatokról nem is beszélve, amit ismerhet.
- Ti megoszthatnátok az információkat a kontinenssel kapcsolatban, mi pedig cserébe védelmet nyújtanánk – folytatja az éjtünde, bár egyelőre nincs elképzelése, miként tudnának stabil és biztonságos védelmet nyújtani a parton, teljesen kiszolgáltatottan szinte bárhol, hiszen nem az övéké a helyszín, nincs egy olyan épület, ami megvédhetné őket több oldalról is. Egyelőre csak azt használják, amijük van, és az igen csekély egy felszerelt katonaság ellen.
- Nálatok? De nálatok hol? – néz Aesmára Aria meglepetten. - Meg kéne... Meg kéne látogatni őt most! – mondja a lány, amit a lehető legrosszabb ötletnek talál jelenleg, az éjszaka közepén, és bár állatként nagyon jól tájékozódik, nem olyan biztos abban, hogy a többiek értesítése nélkül kéne ezt tenniük. Ennek elhangoztával a kicsi növény harci kiáltást hallatva indul meg a kijárat felé, hogy a számára kardnyi hosszú, kitépett padlószálkával üthesse-vághassa az ellent, ám mivel ők nem követik, így értetlenkedve áll meg, ugyanilyen zavarodottan vizsgálgatva őket.
- Aria – szólítja meg komolyan, amolyan anyai keménységgel, miután finoman eltolta a lányt magától, ujjaival szilárdan, de semmiképpen sem fájó erővel fogva a vállait. – Veszélyes lehet ilyenkor, néhányunknak – hívja fel a figyelmet erre, mindvégig tartva a kemény ábrázatot kemény tekintettel, próbálva a lányét a sajátjának fogságában tartani, ezzel is éreztetve, hogy ez nem játék és nem is annyira könnyű, hogy kockázat nélkül végrehajthassák. – Nem tudhatjuk, hogyan fogadnak minket és senki nem fog tudni segíteni rajtunk azonnal, ha elindulunk és bajba kerülünk – közli, hogy gondolja meg, mert nem csupán a saját életét teszi ki veszélynek ezzel, hanem az övékét is, bár ez ilyenkor aligha számíthat, csak az az elv érvényesül, hogy a szeretett családtag életben legyen.
Bármennyire is értse meg az érzéseit, nem fog csak úgy belemenni, legfeljebb akkor, ha pár órán belül megvannak, mert pihenniük is kell a holnapi nap előtt. Ő is fáradt és vélhetően mindenki más is, még talán Aria van a legjobb formában, mert neki nem kellett megélnie a hajótörést és a partra kerülést, illetve annak nehézségeit.

Mesélői

Elérkezett lassan az idő, hogy az este mélyébe tekintsünk, és bár úgy tűnik szépen békésen telik ennek ellenére igenis nagy és mély érzelmekkel töltött ez az időszak.

A tábornál

A tűz melege langyosan érinti meg bőrötöket, miközben megbeszélitek a dolgokat. Az egészen romantikus jelenetet Aria kirohanása töri meg, majd a kevésbé romatikus alkat Frederick bocsánatkérése. A tervetek szépen alakul, azonban a törpünk kissé meglepődik azokon a dolgokon amiket emlegettek. A táborhoz kapcsolódóan szól csak nektek pár gondolatot mielőtt nyugovóra tér ő is:
-Nos mint láthatjátok az a nagy rakás hajóroncs lett az előd hajóink túlélőinek az otthona ez miatt lett ez a bázis, nameg mivel mi is csak ezt a szakaszt ismertük a partraszálláshoz, így itt volt esélyük minket megvárni. Nos mindazonálltal úgy látom, hogy már jól elvannak nélkülem, így távozom, további kellemes estét.-mint mindenki ő is kimerült, talán annyira nem, mint Lash, de azért őt is megviselte a hosszú nap. Ezután a ti részeteken nagy izgalom nem történik, így miután vélhetően lassan elmentek aludni a reggelre térnék majd... Lásd a poszt végét.

Az Odúban

Miután valamelyest sikerült a lányt felvidítanotok kissé nehéz lesz őt most megállítani, de mint oly sokszor már most is az észérvekkel jöttök.
-I-Igazatok van... Nem kéne most menni, de... pedig annyira jó lenne látni őt! Kérlek, ha lehet akkor hozzuk haza őt holnap! Tudom, hogy itt van! Láttam az égből! Ari is megmondja tudok olyat!-Huppan le mellétek kissé szomorúan, miközben a bejáratnál madártávlatból a falut látjátok felülről. Látnátok, ha nem lenne olyan sötét az este, így csak a paca pár pontját veszitek ki, ahol is pár katona fáklyáját látjátok, meg pár sátrat messze a falu szélétől. Nem valami bíztató a látkép, annak ellenére, hogy elvileg lázadó a falu nem igaz?

Minden esetre pár dolgot kivesztek, mielőtt Aria bezárja a kaput és a tengerhez közel a táborotoknál újra kinyitja. Egy pár nagyobb épületet, az egyik vélhetően kovácsüzem, a másik valami templomféle lehet, esetleg valami fura központi épület, a többi egészen normális lakóháznak tűnik. Miközben ezt látjátok ő a könyvespolcához megy a sok közül az egyikhez és a tőletek kapott könyvet egy apró mosoly kiséretében, és pár másodperc borító bámulás után beteszi a helyére.-Sikerült apa.-mondja halkan magaelé.
Ezután felétek fordul és így szól:
-Nem tudom mire mennék nélkületek... Ha szeretnétek itt maradhattok az egyik ágyban, vagy haza is mehettek a többiekhez, én szerintem itt maradok és reggel találkozunk...- erre a karját meglendíti és az egyik sarokban az ágak és a levelek egy ágyat kezdenek el kiformálni magukból, bár inkább hasonlít egy madárfészekhez, jól tudjátok mind a ketten, hogy kényelmesebb lenne, mint a parton a homokba beásni magatokat... A döntés rajtatok áll, hogy vele maradtok-e, ha nem akkor átléptetek után hátrafordulva semmi nem látszik már a fa törzsén kívül. Ezután az estétek a tiétek.
Ha vele maradnátok, akkor Aria kedvesen felajánl nektek egy kis étket és italt, majd az egyik könyvet levéve a polcról kezd el mesélni egy történetet nektek. Ez esetben szóljatok megírom!

A reggel

Reggel a tábortűz kihűlt helyénél vár titeket Aria és a törpe egy pár táskával körülöttük. (Ha Lash és/vagy Aesma vele maradt, akkor ő is ott van ebben az esetben szóljon, mert megírom mit hallhatott) Egy jó reggelt köszöntés után a törpe utatokra enged a falunak minden további nélkül és Aria ahogyan a fák közelébe értek így szól:
-Szóval... tudok egy rövidítőt... ha követtek pár perc és oda is érünk...-erre az egyik fa töve egy picit világítani kezd és ha rábólintotok akkor átlép rajta, persze előtte a terveteket mindenképp megszeretné hallgatni, hiszen ezen múlik, hogy vajon mi lesz a nap kimenetele. Egyébként nem mutat semmiféle érzelmet most a tekintete, talán furcsáljátok is kissé, de ami feltűnhet, hogy most amolyan harci díszítés csücsül az arcán és a fején egy állat koponyája szolgál amolyan sisakként, úgy tűnik úgy készült, hogy baj lesz...

Információk

Köszönöm a türelmeteket! És elnézést a hosszú csúszásért! Na jó valljuk be elnéztem a naptárat egy héttel
Most inkább nem mondok fix dátumot, de jövőhét hétfőn szeretném a játékot továbbvinni innen! Azaz abból a pontból, hogy eldöntitek igénybe veszitek-e Aria rövidítését!

Köszönöm a szép posztokat és élmény olvasni az ötleteléseteket! Remélem kialakult bennetek a terv már, mert pár pillanat és kikérdezem tőletek!

Természet Anyának hála minden megoldódni látszik, és Aria is belátja, hogy őrültség oda elmenni. Jobban belegondolva még az is egy rossz ötlet, ha elindulnának és csak pár órát venne igénybe, mivel még mindig éjszaka van és elképesztően fáradt, így nem csupán a csapat hátrányára lenne, de még egy halálos veszélybe is képes lenne teljes nyugalommal belesétálni figyelmetlensége miatt. És, ha mindez nem lenne elég, Viridielnek is tett ígéretet, hogy visszamegy hozzá, és helytelen lenne megszegni a szavát. Vissza kell mennie, ha nem akar sem problémát, sem ártani párjának, akit biztosan végig a szívroham kerülgetett, és biztos nem lenne ellenére, ha megnyugtatnák egymást.
- Megpróbáljuk holnap, természetesen, de beszéld meg a testvéreddel, hogy mégis merre van vagy mit csinál, már ha eléred őt. Jó lenne tudnunk másnapra, hogy velünk van-e vagy ügyelnünk kell arra, hogy esetleg megtámad minket és úgy kell igazodnunk – mosolyog Ariára esetlenül, visszaengedve maga mellé a kezeit, megkönnyebbülve attól, hogy a lány hallgat az észérvekre és logikus meglátásokra a saját életük érdekében.
Azok a képsorok, amik a fán megjelennek, nem ígérnek túl sok jót, sajnos, és éppen ezért is kell aludnia egy nagyot, hogy felkészülhessen a legrosszabbakra. Mély lélegzetet vesz, amit egy darabig benn tart, majd kifújja azt lassacskán, amint véget érnek a nyugtalanító, elmosódó részletek, a fények, és inkább megpróbál nem aggódni miatta, nem most. Majd mikor már az események előtt lesznek, addig viszont inkább előrelátón igyekszik cselekedni és megtenni mindent, hogy holnap a lehető legjobban teljesíthessen.
Amint kinyílik a kapu a táborukhoz közel, feltápászkodik a helyéről kissé lomhán, köszönhetően az ismét felerősödő kimerültségnek. Még megvárja, Ariának van-e hozzájuk intézendő szava, így figyeli a mozdulatait egy halvány mosollyal az arcán, ahogyan a lány a megszerzett könyvet a többi közé rakja, mostanra egyértelműen az apja emlékére téve mindezt. Jó kezekben lesznek ezek a kötetek Ariánál, nem kerülnek használatra és nem jelentenek majd veszélyt, cserébe remek emléktárgyakként szolgálhatnak. Így van ez jól.
- Én sem tudom, mire mennénk mi nélküled – szélesedik valamelyest a mosolya. – A magam részéről viszont én mennék, a páromnak megígértem, hogy visszamegyek hozzá, de köszönöm a felajánlást – tesz egy lépést Aria felé, hogy megölelje őt búcsúzóul. – Ha gondolod, maradhatsz, majd elmondom a többieknek, talán nem fogják azt feltételezni, hogy eltettelek láb alól – jegyzi meg szórakozottan egy szemforgatás kíséretében Aesmának szánva szavait, aztán, ha kiderült, ő miként dönt, távozik még egy intéssel a kilépése előtt. A homokszemcsékkel teli partba süpped a lába, a levegő sóssága ismét erősebb, de egy mély lélegzetet véve megindul a felhúzott, fontosabb épületek között, kutatva Viridiel után, eleinte csak az alakját keresve, aztán szólítgatva őt, merre tartózkodik.
A férfi talán már talált is helyet magának, ami vélhetően néptelenebb és a tábor külsőbb felén található, hogy egy kicsit azt érezhessék, maguk vannak egymás mellett, senki más. Persze ez jelenleg csak egy hiú ábránd, azonban még mindig jobb, mintha ott pihennének, ahol másik harminc is fekszik körülöttük.
Mikor megpillantja férjét, megszaporázza lépteit, hogy minél hamarabb szorosan magához ölelhesse, nem sajnálva ettől az időt most, hogy sem semmi teendője, sem a segítségére szükség nincs. Innentől csak Viridielé, Viridiel is csak az övé, amit próbál éreztetni ezen az egy ölelésen keresztül, alig akarva elengedni őt percek eltelte után is. Muszáj azonban elengednie, viszont akkor sem lép el tőle túlságosan, tartva az intim közelséget, míg finoman végigsimít az arcán, melegbarna tekintetét fürkészve, majd nyom egy puszit az arcára, végig a férfi nyakán, hogy aztán odanyomja a fejét, orrívét a nyakhoz illesztve.
- Örülök, hogy nem lett nagy bajod – mondja csendesen, szinte kéredzkedve vissza az előbbi ölelésbe, finoman átkarolva párját. – Mit gondolsz, szerinted kiosonhatunk a lombok közé? – érdeklődik halkan egy kis szünetet követően, óvatosan körülkémlelve, mint aki aggódik, hogy meghallhatják a beszélgetésüket. Hátsó szándék nincs a szavai mögött, persze a gondolatai hamar változhatnak Viridiel ábrázatától függően, mint ahogyan az események is mást irányt vehetnek, csupán párján áll, milyen mélységig akar vigasztalódni a feszült nap után, amire bőven ráfér az oldás. Akárhogyan is, ha a parton maradnak, akkor az elhelyezkedésük során, ha pedig megpróbálnak a fák közé kerülni, akkor a rövid és óvatos sétájuk alatt elmondja, mi történt Ariával, elmesélve azt, hogy holnap majd figyelniük kell a lány testvérére és megpróbálni őt valahogy elhozni, bár valószínűleg reggel ez még úgyis megvitatásra fog kerülni. Ha a lombokat választanák néhány félreérthetetlen pillantást követően, még indulás előtt odahajol a füléhez:
- Te vezetsz - súgja, és mikor már pár őrt kikerülve a fák koronájába menekülhettek, még megkéri párját, nézze meg a fejét ott, ahol beütötte, és jó eséllyel alvadt vért fog találni, ettől függetlenül szeretné, ha egy kicsit alkalmazná gyógyítói képességét, nem csupán a regenerálódást gyorsítva, de a mágia által okozott kellemes érzésekkel ellazítva őt magát is. Minden más esetben csak odabújik hozzá némán, hamar álomba szenderülve, engedve a fáradtságnak, amely elcsendesíti gondolatait.