Mesélői

Szóval szóval a dolgok kicsit mintha összekuszálódtak volna, de semmi gond, hiszen minden szépen kialakul itt sorrendjében.

Ahogyan Lashrael ráförmed a katonákra azok kicsit mintha visszatántorodnának, azonban egy gyors kapcsolás után mintha mégis úgy éreznék, hogy meg kell ölniük egy apró vágás esik a torkán, azonban semmi komolyabb hála a sötét tábornoknak Dreyndrának. A dolgok azonban nem ilyen egyszerűek.

Ahogyan elkezdetek nekik magyarázkodni és Elyon megmutatja Aria arcát azonnal a torkához fogják ismét a fegyvereket és addig nem is engedik el, amíg meg nem jelenik a teknős..
-Hékás!-szól a lány közbe ahogyan elemelkedik a koponya a fejéről és rögtön mindenkinek lejöhet, hogy nem egy bárányról van szó... Azonban nincs időtök ezt szépen kibogozni arra még ott van az eljövendő napok hosszú órái.
Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a csapatok elszaladnak, azonban érdemben nem érnek vissza erősítéssel, ez elég rossz hír nektek, hiszen a kis vizesrongyon, melyet mindannyiótok kap és azon az említett deci töményen túl nem kaptok segítséget.
Azonban!

A szépsége a dolognak az, hogy mire ez a szátok elé kerül a rongy mindannyian szép mennyiséggel lélegzitek be a szert, és bár tudjátok, hogy ez így már sokat nem segít mégis ér valamennyit. Sikerrel el is kezditek magabiztosan a varázslást, miközben a szemfülesek észrevesznek egy elsuhanó nyilat a lovas feje mellett (Igen Aesma sajnos mellé lőtt), a varázsláshoz nyúlók elég kellemetlen dolgokra lesznek figyelmesek:
Effektek sorrendben:
-Viri és Lash Földrengés helyett a természet erői hallják meg a szavaitokat és a kicsiny fű mely a házak tövében van hirtelen elkezd nőni és az egész területet beteríti, mitöbb a segítő falusi lázadók lábaira tekeredik ezzel gátolva meg két tünde menekülését.
-Elyon te sikeresen ellövöd a nyiladat, ami azonnal megöli a kémlelő katonát legelől, majd azután a kis beszéded után egy frappáns varázslattal megint kiejtesz egy katonát az említett frontból. Azonban a teknős nem törik meg! A három elülső katona visszább húzódik feltehetően a középső részébe.
-Dreyndra hullarobbantása a teknős közelében szépen aktiválódik azonban az elvárt hatás elmarad, helyette amit észrevesz, hogy magakörül fura dolgokat kezd el látni, olyasmiket mint amilyen óriáspókok, szörnyűséges hatalmas farkasok, kegyetlen vérengző orkok és kíméletlen véreskezű démonok, amik mind felé közelítenek ezzel támadva meg a tábornok elméjét.

Kis drogosok ejnye!

Mindezek a dolgok után a teknős látva a ti szorult helyzeteteket egy kicsit rágyorsít a lépésre, miközben a hátul mozgó lovas így szól:
-Adjátok meg magatokat és biztosítom nektek, hogy a király könyörületes lesz veletek!
Mindeközben hallgatva Elyonra Aria is kiabálni kezd:
-Leopold, Leopold! Ott vagy?
Azonban az egyik első katona megtorpanásán túl nem történik semmi más egyenlőre.

Információk

Ebben a körben kérek mindenkit, hogy a posztjának a végére érjen el addig, hogy a teknős előttetek jár úgy két méterrel. Egyéb iránt lehet ismét próbálkozni a teknős megtörésével 1 cselekedet erejéig.
Aesma te mivel a tömegen kívül vagy, így szabadan tudsz cselekedni, de te is addig menj el amíg a csapathoz és a teknős kérlek
Hajrá skacok jön a pukk! Határidő nincs most sem, de igyekezzetek

A sötételf és Elyon közti feszültség egyáltalán nem örvendetes, a hátrányos helyzet meg, amiben jelenleg van, nem is kifejezetten engedi meg neki, hogy közbeavatkozzon. Talán egyébként se vennék jónéven, ettől függetlenül ajakharapva és feszülten figyel, hogyha mégis elfajulni látszana a helyzet, akkor Természet Anya áldását használva cselekszik; annyira távol nincs, hogy ne tudjon időben tenni valamit egy esetlegesen végzetes csapás ellen. A közelmúlt eseményeit figyelembe véve meg különösebben neki se lenne kifogása, ha a sötételf az Elyon által mormogott sorsra jutna; okozott neki is épp elég problémát és szított épp elég ellenszenvet, mi több, az a küldetés, amibe miatta kényszerültek, a kapcsolatának alapjait is megingatta.
A megkönnyebbülés számára Viridiel érkezésével jön el, hiába vannak az egyik lehető legrosszabb helyzetben, a társaságában mindig magabiztosabbnak érzi magát.
- Hát, gyújtottam már velük fáklyát – válaszol mosolyogva a kékelfnek, noha a mostanra már rajta lévő nedves kendőtől aligha látszódhat a gesztus. Átad pár üvegcsét Elyonnak, hogy aztán a mágiára koncentráljon férjével, láthatóan azonban egyikük sem túl sok sikerrel. A várt hatás teljes mértékben elmarad, amelytől már sokadszorra sápad el, hiszen a mágianélküliség kész pánikba sodorja őt a délosi bordélyház óta. Nem is igazán érti, hogy aztán, ami kinő a földből, mégis minek az eredménye, ugyanakkor nem érzi azt, hogy ezt a lehetőséget ki kéne hagynia; mindent meg kell ragadni. A megadásra felszólítást teljesen figyelmen kívül hagyja, mert bár minden veszni látszik, ha Természet Anya figyel rájuk, még történhetnek csodák. Arra ugyanakkor éberen figyel, mikor Aria bátyját kezdi el szólongatni, és nem is kell több a megtorpanó katonánál. Biztosan tudja, mit akar csinálni már, csupán abban nem biztos, hogy mennyire lesz sikeres a körülményeket figyelembe véve.
A megnőtt növényeket megpróbálja megszólítani, hogy a menekülni vágyó királyellenes katonákat elengedve inkább a királyiakat tartóztassa fel, megragadva a lábaikat és nem eresztve őket. Mi több, ha a növények hallgatnak rá a mágikus korlátozás ellenére is, a megtorpanó katonát ahogyan ellepik a természet zöldjei, azonnal a saját csapatuk felé rántja, hogy a sisakot szinte letépve róla meggyőződhessenek arról, ez valóban Aria bátyja. Ha ő, akkor bizony itt az ideje a futásnak, mert túlerővel szemben őrültség lenne menni, főleg úgy, hogy a képességeiket se használhatják teljes szabadságukban.
Bízik abban, hogy ez összejön, ám ha eredménytelennek bizonyul ezen próbálkozása, akkor Viridielnek üzen telepatikusan:
~ Jól emlékszem, hogy van valami ködös nyílvessződ? ~ érdeklődik, igyekezve azokat a képességeket előszedni és lehetőségeket előszedni, amikkel még mehetnek valamire vagy időt spórolhatnak. ~ Használd, más választásunk nagyon nem fog maradni!
Amit még ő tud tenni a katonák testközelbe érkezése előtt, az a fűszálak tépése és magához vétele, amit az egyik megüresedett övfakkjába tesz, illetve a csípőjénél a nadrágjába. Fene se tudja, hogyha fogságba kerülnek, akkor mit vesznek el tőlük és minek lesz majd haszna...

//Növények irányítgatása második pakkos képesség.
1-4 - a varázslat sikeres
5-6 - ismét bukta//

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Ha nem lennénk ennyire szorult helyzetben, akkor biztosan több időt szentelnék a sötét elf személyének, de most fontosabb, hogy Lash biztonságba jusson és, ha ennek az egyik ára az, hogy egyelőre - ideiglenesen - szövetségesként fogadjam el, akkor - bár nem szívesen - de megteszem. És most úgy néz ki, mindenkinek össze kell fognia, ha a királyi had által nem akarunk elveszni, mert nyilvánvaló, hogy mind számban, mind technikában fölényben vannak. A lázadók vagy elszaladtak, vagy csak tanácstalanul várják, hogy valaki mondjon valami okosat, vagy tegyen valami okosat.
A helyzet magaslatán - sajnos el kell ismerni, - hogy a sötét elf hadvezér asszony és szerencsénkre Elyon áll, aki legalább megpróbál valamit kitalálni, miként állíthassuk meg a felénk trappoló, teljesen pajzsokba burkolózó sereget.
A tüzeskedés egyáltalán nem rossz, ám az, hogy az idegen természet nem kedvez a mágiánknak és erre még azok a gombák is rátesznek, amikkel az ellenség szór meg minket, nem könnyít a helyzetünkön.
Lash átad pár folyadékkal teli üvegcsét a kék elfnek, hogy azzal próbáljon tüzet okozni, de aztán mellém lép és a sajátjával megerősíti az én földmozgató mágiámat, hátha ezzel elég erős lesz. Ám sajnos a várt hatás elmarad! A föld meg sem rezdül, ám a fűvek faluszerte olyan gyors sarjadásnak indulnak, hogy olyat még nem pipáltam, ráadásul még pont a helyiek és a lázadók menekülését akadályozzák, amitől dühösen felmordulok, mert a lehető legrosszabbul sült el a segítségünk.
Legalább Elyon sikerrel jár és páran megtorpannak, ám magam a teknős nem torpan meg, csak mások lépnek előre.
~ Ezek nem először csinálják ezt, elég nagy bajban vagyunk. ~ morgom, bár kedvesem biztos meghallja a gondolataimat, hisz előle nem zártam el.
Aria kiáltása vagy csak meglepte a megtorpanót, vagy ha szerencsénk van, akkor ő lesz a keresett személy, ám még kérdéses, hogy ezzel -azon kívül, hogy van halvány gyanúnk, hogy ő az, - még nem értünk el semmit. El kell távolítanunk őt a többiektől, de az alig pár méterre járó ellenség nagyobb fontossággal bír számomra most.
- Hátráljunk amíg lehet, hogy időt nyerjünk. - javasoltam miközben láttam Lash összpontosítástól összeszűkült tekintetén, hogy varázsolni próbál.
Én azonban egyelőre nem sok változást látok, így mikor felhangzik a fejemben párom üzenete, sejtem, hogy az előbbihez hasonlóan nem járt sikerrel. Baj, nagy baj!
~ Van és mivel annak hatása nem a mágiánkon alapul, remélhetőleg működni is fog, na meg pár méterre már csak el tudok lőni, gombák ide vagy oda. ~ biccentettem megerősítésként is felé.
Természetesen a megadás szóba sem kerülhet, nem azért jöttünk, hogy egy zsarnok börtönében rohadjunk el.
- Ha feltűnik a köd, próbáljunk eltűnni a fák között. - mondtam fojtottan a körülöttem állóknak, akiknek nem tudtunk telepatikusan üzenni.
Aztán szinte a menetelő teknős lába elé lőttem a nyílvesszőt.

Elkezdődött a móka, már ha nevezhetjük annak a mi szemszögünkből, a hulla robbantás működött, de a kivánt hatása elmaradt így ezzel nem értem el többet mind ha meg próbáltam volna elfujni őket. Akár hogy is, a gomba igen csak erősen hallucigén és ezt gyorsan észre is vesszem amikor az eddigi csataképbe nem íllő dolgok kezdenek felém tartani, bár nem a legjobb ötletem valaha, de a tőrömért nyúlva vágok a tenyermen egy mélyebbet hátha a fájdalom segít kitisztitani valamennyire az elmémet, de ha ez nem is segít az fog hogy jól kezelem a stresszes és félelmetes helyzeteket így ezt is egy mély levegővétellel kezdem s azzal hogy meg őrzőm a higgadtságom.

Persze eközben haladnak az események, talán túlzóan is gyorsan kerültünk az egyoldalú csatába hála a két lombtünde félre sikerült varázslatának, így azt baszhatjuk hogy tovább hátrálunk, kettő már rég körbe zárhatták a falut és csak arra várnak hogy valamelyik irányba meg induljunk s ők le mészárolhassanak minket. Ezen opciót figyelembe véve miután mindenki ötleteit meg hallgattam csak parancsra emelt hangszíntel szólalok fel.
-Maradunk a faluban, húzodjatok meg a házakban! -Nincs rá garancia hogy még nem vettek minket körbe és csak arra várnának hogy ki rohanjunk a rejtőzködő fegyvereseik elé!
Bár persze lehetnék finomabb és kevésbbé parancsolgatósan is rá mutathatnék a tényre, de itt az nem segítene semmin, most az kell hogy valaki összefogja ezt a szedett vetett ép csak harcképes csapatott és próbáljon elő állni egy működő harctéri stratégiával, de az idő ellenem dolgozik túlságosan is.
-Fokuszáljatok a teknős mögött lévő lovasokra, aki tud íjjat, parittyát, vagy bármilyen távolsági fegyvert használni, ha leszedjük a vezetőiket akkor a teknős is meg fog torpanni!
Közöltem azt amit én a leglogikusabbnak tartottam, persze erre garancia nem volt és nem is lesz hogy működik. Talán van akkora szerencsém hogy a parancsnokaik nélkül szét essenek, de lehet már valódi veteránokkal állok szembe akik ennyitől nem fogják össze szarni magukat és pánikba esni, most minden ezen áll vagy bukik számomra, a többieket persze meg halgattom.

Remegő kezekkel rántom az íjam a ló nyakára, egy mélyet szívva a levegőből, ami ezúttal most annyira száraznak tűnik. Igyekszem felülkerekedni az érzelmeimen, de a folyamatosan mozgó ujjaim csak még nagyobb kétségbeeséssel töltenek el tartva attól, hogy emiatt vétem majd el a célt. Hiszen mindenki más a faluban van, rajtam kívül és én vagyok az egyetlen jelen pillanatban, aki elő tudná segíteni a rend megbontását ebből a szögből.
Reszketegen fújom ki a levegőt, ahogyan a újra felhúzom az ideget, amikor feleszmélek arra, hogy a gondolataimban teljesen elmerülve hagytam leengedni a szorításomat. Meg kell nyugodnom, hogy tisztán átláthassam a helyzetet és a lehető legjobbat hozzam ki belőle.
Menni fog, mert mennie kell.
Elhelyezkedek a fa ágán, majd fél szemmel hunyorítva szorítom össze az állkapcsomat, ahogyan egy gyors mozdulattal engedem el a nyilat és azonnal vissza is húzódok a rejtekhelyembe. Feszülten figyelek, mint egy riadt nyuszi a szokatlan csendre viszont homlokráncolással válaszolok. Óvatosan lépek előre a guggolásomból, kikukucskálva a lombok közül, a katonák viszont töretlenül menetelnek előre. Annyira megrökönyödök abban a pillanatban, hogy fel sem fogom teljesen, hogy a célzást nem hogy elvétettem, de még csak észre sem vették... Egy pillanatra még azon is elgondolkozok, hogy egyáltalán volt-e a kezemben fegyver, vagy csak az egész az elmém játéka?...
Teljesen mindegy, ha senki sem vette észre a hibázásomat, azt jelenti, hogy senki sem tud a létezésemről, ami egyenlő azzal, hogy van egy új lehetőségem.
Újabb nyilat húzok elő a tegezemből, ugyanarra a célpontra szegezve, ezúttal viszont amint bemértem a ló nyakát, szabadjára is engedem.

(A kocka dobás szerint írom majd tovább)

The member 'Aesma Daeva' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Elyon Luven


Két elf kidőlt a sorból, de a többi meg sem rezdült. Elég összeszokott, hasonlókat már megélt csapatnak kell lenniük. Sajnos a többiek közben semmit nem csináltak. Párakon látszik hogy gondolkoznak, vagy valamivel próbálkoznak, de érdemben senki nem csinált semmit, és így kissé úgy érzem, magamra maradtam. Ezért is fogom a következő íjamat, és célzok vele én is a vezetőjükre. Bár kétlem, hogy ettől megállnának a támadással, de sokkal jobb ötletem nekem sincs.
Közben Viridielre szólok, gyanítva, hogy valamilyen ködöt próbálna meg varázsolni, ami alapvetően nem biztos, hogy rossz ötlet lenne, de az erdőbe futás már annál inkább.
-Tudom, hogy elég szokatlan helyzet, hogy elfek ellen kell harcolnod, de az erdőbe menekvés egy elég rossz ötlet, ott máris vesztettünk. Többen vannak, és jobban ismerik az itteni környezetet, ez egyértelműen az ő terepük, és talán még harcolniuk sem kellene, hogy legyőzzenek mindnyájunkat. Irány a házakba, akkor kénytelenek lesznek az alakzatukat is felbontani, nem olyan nagyok az ajtók. Majd halkabban mondva kifejezetten Viridielnek, hogy az ellenség biztos ne hallja meg: Mellesleg  egy nagy ködben nem hiszem hogy észrevennék, hogy kimásztunk az ablakokon, és így a már felbomlott formációt hátbatámadva súlyos veszteségeket tudunk okozni még mielőtt újra rendeződnének.
Időhúzásnak sem lenne rossz ez, legalább nem csak a mi szedett-vedett milíciánk harcolna begombázva. Az egyetlen probléma, hogy szem elől tévesztenénk az Aria szólítgatására egy pillanat erejére megtorpanó katonát, aki úgy tűnik Valószínűleg Leopold névre hallgat, bár mivel ő az első néhány között menne utánunk a házba, ez azt jelenti, hogy az utolsó katonák között lenne amikor harcolunk, és így a vereséget látva megadhatja magát, vagy mi is akkora túlerőben leszünk és így megengedhetjük magunknak, hogy több figyelmet fordítsunk arra, hogy megöléssel vagy máshogy teszünk harcképtelenné valakit. Persze a teknős után még ott lenne hátra, például a hajítógép és kezelői, stb, de csak szép sorjában.

The member 'Lysardriira Sheeriir' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 5

Folytatás a béna kockadobásom után:

Tisztán látom, hogy a második egyenesen suhan el a célpontom előtt, erős ellenállást facsarva ki belőlem a tény felé, néhány durva szitokszó mellett, amit csak halkan morzsolok el az orrom alatt. Nem tudom, hogy mi okozza ezt a fajta balszerencsét, de őszintén remélem, hogy csak a sziget undok aurája, nem pedig az én karmám.
Lehet, hogy csak a sors különös fintora, de úgy érzem, minél inkább igyekszem valami rendesen összetett tervvel előállni, annál inkább húzom keresztbe a saját számításaimat. Hiába sikerült eddig kitáncolni a tetteim felelőssége alól, úgy tűnik egyre inkább a nyakamba szakad.
Talán már az elején elvesztettem a fényt és ezért nem tudtam tartani magam hozzá? Ebben az esetben viszont összesítenem kell és konkretizálnom a célom, még mielőtt úgy érne véget az egész, hogy egy segítő mozdulatot sem tettem.
Azt a feladatom, hogy a háttérből támogassam a másik csapatot, a társaim segítségével, elbuktam. Itt állok egyedül, sértett önbecsüléssel, két elvétett célponttal és három nyíllal.
Összepréselt ajkakkal eresztem le az íjam, majd csúsztatom fel a bal karomon, hivatalosan is lemondva arról a lehetőségről, hogy bármit is elérjek.
Ezzel a fegyverrel...
Először a fa kérgébe kapaszkodva egyenesedek fel, hogy ezt követően tegyek két bizonytalan lépést és amint megtaláltam az egyensúlyom, azt elengedve kapaszkodjak meg a kicsivel alacsonyabban lévő ágban.
Néhány fontos percembe bele telik, amíg már csak három méter választ el a biztos talajtól engem. Feszülten pillantok fel a távolban sorakozó katonákra, akik az idő alatt, amíg ide eljutottam, túl nagy távolságot tettek meg és már nem sok választja el őket a falu határától.
Fokozatosan gyorsítok a lépéseimen, végig futva az ágon, elrugaszkodva tőle az utolsó lépésnél. Érzem a talpamban lüktető tompa fájdalmat, azt, ahogyan a gravitáció hatására a gyomrom összenyomja a tüdőmet. Egy bukfenccel tompítom az esést és bár komolyabban nem sérülök meg, még így is megszédülök, esetlenül kaparva fel magam a földről.
A katonák felé haladva teljesen ignorálom a hallhatatlanság fogalmát, fontosabbnak tartva azt, hogy a lehető leggyorsabban érhessek oda. Az utolsó néhány métert már óvatosabban teszem meg, miközben bízok abban, hogy a páncélzatuk, ami a hátrányommal egyenlő, akár még az előnyömre is válhat és a fémes csörgésük elnyomja a lépéseim hangját.
Némán rántom ki az övemből a tőröm, miközben a dezorientáció átkát szórom az egyik gyengébb kiállású katonára, a biztonság kedvéért. Nem sokkal ez követően lépek mögé, hirtelen rántva hátra a fejét, nagyobb fedetlen területet képezve a nyak és a sisak között, egy mozdulattal vágva át a vékony bőrfelületet. Erősen húzom hátra a testét, az egyik kezemmel visszatartva, míg a másikkal egy másodperc alatt húzom ki a kardját a hüvelyéből, immáron a katonát is hátra dobva.
A vas erőteljes illata kelletlenül kúszik fel a tüdőmbe, míg a vére kellemetlenül tapad a markolatra és a tenyeremre. Egyáltalán nem tartom megfelelőnek a döntésem, ugyanakkor a legkifizetődőbb, ami csak az eszembe jutott.

The member 'Aesma Daeva' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 8

Hát, itt vagyunk a szarviharban elégé erősen. Követtem végig az öreg hős szerelmesünket, bár inkább maradtam a hátérben és kussoltam végig és ezt most se lenne másként ha nem lenne a kibaszott helyzetünk lassan menthetet. Néhol egyet értek a sötét elffel vagy hadvezérrel ha igaz amit mond, nos az fix hogy innét nincs kiút, de hogy vonuljunk bejebb már problémásabb. Egyelőre követtem őket majd csak a házban kezdek el hangot is adni a gondolataimnak.
-Eddig oké, és most hogyan tovább? -Ki az ablakon ha hírtelen be özönlennek, vagy mi?
Tettem fel a kérdést, s reméltem hogy nem üres bambuló zombik néznek vissza rám mert akkor már köthetem is a kötelet a nyakam és egy geranda köré.

Mesélői

Bár úgy tűnik semmi esélyetek nincs a teknős ellen mégis úgy tűnik, hogy ez kezd megcáfolódni.
Ambár ez nem változtatja meg a tényt, hogy Lashrael asszonyság sikeresen elrontotta a varázslatot, ami fura módon a megszólított növényekből elég rossz dolgot váltott ki, ugyanis a mellettetek áldogáló egyik katonába egyenesen beleállt egy szép nagy dárdaszerű kinővés, ami az előbb megnövesztett növényekből fonódott össze. A tünde gyorsan meg is hal, kidülledt szemein és a száján is csak úgy ömlik a vér, mely a meghaló testből szinte már ironikusan a halálát okozó dologra folyik... Ezt a látványt, csak Viridiel köde fedi el előttetek és ahogyan behúzódtok a házba a vastag faajtó és a falak. Ahogyan körbenéztek a házról lerí, hogy nem erre tervezték. Van hátsóajtó és pár kissebb ablak, amin a karcsúbbak lazán átférnek, azonban ahogyan végignéztek a "tömegen" van pár testesebb lázadó akiket hátra kell hagynotok. Eközben a mi profi íjászunk egy mellé lövéssel felhívta magára a figyelmet, ami miatt a hátsó sorból három katona kiáll, azonban talán nem lep meg senkit, hogy rögtön ki is töltik a helyüket.
Ezután, ahogyan azok a katonák közelednek Aesma utolsó ismert helye felé ő profi módon el is vágja egyikőjük torkát, azonban most a fiatal sötételfnek a megmaradt két páncélossal kell szemeznie, hiszen a kimúló katonának a szürcsögő torka rögtön elárulta a turpisságot.
Eközben a háznál az izgalom fokozódik. Alig értek be a kalandorok a házba máris kintról fura hangok szűrődnek be és pár másodpercre rá máris az ajtón jó erős dübörgő hang hallatszik.
PUFF
Csattant neki először valami masszív az ajtónak, majd alig pár másodpercre megint:
PUFF
Erre már látható, hogy az ajtó még kettő-maximum három ütést fog kibírni mielőtt végleg megadja magát. Vajon képesek lesznek kijutni a házból, mire a katonák betörnek?
Nos a helyzetet nem könnyíti, hogy a ház hátsó ajtajánál, bár nem olyan masszív, de inkább kopogó hang hallatszik.
-Nyissátok ki! Aria! Tudjuk bent vagy! Nyisd ki!-szólt egy hang kintről, persze akinek a szöveget címezték az egyik sarokban kucorog remegő lábakkal és síró tekintettel. Valóban megrémülhetett a szoruló hurok érzése miatt.

Információk:

Kezdődig a móka, itt vagyunk szépen össze zárva a legszűkebb helyen amit kívánhatok és talán a legrosszabban is, mert ha ezt ránk gyújtják akkor csak sült pecsenyeként hagyjuk el a kunyhókat. Gondolkoz, Gondolkoz, töröm a fejem a megoldáson, mert a sötétség itt nem érne fabatkát sem, ahhoz túl pici a hely, a gyengeség aurájának több idő kellene hogy hasson s rajtam kívül minden körülöttem állót is érintene amivel megint ott lennék ahol a part szakad. Végül csak csak akad valami az ajtó tartásán kívül is a fejembe, amikor az ellenség elkezdi döngetni az ajtónk és üvölteni azt hogy valami Ariát adjunk át. Ez a helyzett feletébb meg gondolandó lenne, de ez alatt a néhány perc alatt elégé alaposan ki ismertem a neminráról jövőket s nem hagynák egy társukat veszni, inkább mind vele döglenének. Szóval ezzel az ötlettel nincs mit tenni így magam válaszolok mielőtt valaki meg előzne.
-Csak a holtestünkön át kaphatjátok őt meg!
És ezzel ki is mondtam életem talán egyik legjobban és leghamarabb megbánt mondatát, de ez ellen már nincs mit tenni ideje ráncba szedni ezt a szedet vetett tökkel ütött semmire se alkalmas milicíjának csúfolt járkáló fémhuladékot. Majd olyan halkkan szólalok fel hogy csak a szobában állok halhassák.
-Készüljetek, ha átt törnek nem lesz több esélyünk, így azt kell meg ragadnunk amíg a faltörőt használok hátrálnak.
Közöltem azt ami eszembe jutott és neki is álltam egy varázslatott előkészíteni. Jobb ötlet hiány Dezorientációs átkot használnék, kevés időbe telik előkészíteni és elégé effektív, viszont most szükségem adódik a gyűrűre is ha ezt úgy akarom fenttartani mind egy aurát magam körül amivel még mozogni is lesz lehetőségem. Bár a várzslat gyorsan ható és a szövetségeseim is meg fogják ezt sínylődni hosszú távon az ellenségnél ez a nagyobb létszám miatt nagyobb káoszhoz fog vezetni amit ki használhatok gyors és célra törő támadásokkal azokkal szemben akiknek a védelme ki hagy egy pillanatra. Ezen ötletemről a többieknek nem is igazán akarok szólni, elvégre így is mindent erre az egy lapra tettem fel, szóval jobb ha kussban maradok és majd később rendezzük el ezt a dolgot.




Nos, itt ülünk a szarban, a sötét elf hadvezérünk is csak halgatott egy percel ezelőttig amikor bizony meg becsételte az egész kibaszott társaság sorsát annélkül hogy egyeztett volna velünk. Én csak erre kaptam fel a fejem és adtam hangott a véleményemnek.
-Legközelebb azért minket is meg kérdezhetnél te idióta fruska mielőtt alá írod a halálos ítéletünk, elvégre nem hoztunk ellég ásot hogy mindenki saját maga ássa ki a gödrét!
Mordulok fel rá, nos ezt elintézte viszont az utána jövő ötlette már annál hasznosabb mind az előző és ez tagadhatatlan. Majd ha a vita alább hagy azzal kapcsolatban hogy mikor vegyük ennek a libának a fejét én is felszólalok újra.
-Egyelőre, akár mennyire is bassza az én orromat is, egyet kell értsek a hülye fruskával és igazat kell neki adnom abba hogy ez a legjobb amit tehetünk.
Majd csak a kardomért nyúlva várom a pilanatott amikor meg indulhatunk, s fél szemmel nézem a sötét elfünket hogy vajon milyen varázslatra készül és hogy ebből mekkora lehet a ránk mért kár, elvégre hírből sem a legjobb és legkellemesebb varázslatok használói.

Viridiel gondolati üzenetére csak halkan morog egyet, jelezve egyetértését, és a szavainak valóságossága sajnos nem töltik el őt túl nagy örömmel. Nem boldog attól a tudattól sem, hogy lényegében kutyaszorítóba kerültek, és bár szíve szerint rohanna már most az erdő felé, hiszen nem a harcos fajta és jelenleg csak hátráltatna, ilyen körülmények közt. Meg hát… Fél, be kell vallania, hogy fél, izzad a végzet gondolatától, még ha egy nappal ezelőtt kis híján meghalt, akkor is. Retteg ennek tudatától, de attól még jobban, hogy párja nélkül térjen haza, így fakarját ökölbe szorítja, mert ha kell, akkor felülkerekedik a félelmén és a pánikon, amennyire csak tőle telik.
Érzi, hogy a varázslata sikertelenségbe fullad, mely keserűvé teszi szájízét, kínjában pedig alsó ajkát harapdálja, hiszen amihez ért, attól most jóformán teljesen elszakították őt, teljes mértékben hasznavehetetlenné téve. Bosszantja, hogy máshoz nem képes, és annyira meg akart tanulni kardot forgatni, de nem megy neki egyszerűen a tanulás és a sok teendő és esemény miatt nem is erőltette végül… Kár érte!
Egy keserű mosolyt megereszt Viridiel felé, mikor célzásának pontosságát ecseteli. Biztos benne, hogy ez szinte bármilyen körülmények közt sikerülne, hiszen itt nem a találat a fontos, hanem a hatás, és az nem fog elmaradni – nagyon reméli. Ugyanakkor nem maradhatnak itt, várva, hogy áthaladjanak a ködön, és Viridielt támogatja a menekülésük kapcsán, amit egy jelentőségteljes pillantással fejez ki az irányába, és ha nem is látja ezt, biztosan érzi valamilyen módon – vagy biztosan tudja, hogy mellette áll ezen döntésében is.
Amikor a sötételf kijelenti, hogy a faluban maradnak, magasra emelkedik a szemöldöke és homlokán megjelennek a felháborodás ráncai. Mert valószínű, hogy itt nagyobb biztonságban lesznek! Rájuk gyújtják az épületet jobb esetben, rosszabbikban körbeveszik azt, és, ha nem egy csapat idióta van itt, akkor megvárják, amíg az éhségtől és szomjúságtól legyengülten és kiszolgáltatottan fekszenek a szoba padlóján, hogy aztán mindennemű ellenállás nélkül elráncigálhassák őket néhány csinos börtönbe – vagy kivégeztessék őket helyben. Ezeknek a katonáknak mindenütt előnyük van, és ha egy zárt helyre térnek, akkor meg pláne nem fognak tudni menekülni! Ha pedig körbevették volna a helyet, arról már az érkezésükkor tudniuk kellett volna, hiszen végig figyelte a környezetet és kérte a természet segítségét a tájékoztatásban, és nem a gyenge mágusok közül származik, akiknek nem nyílnának meg a növények vagy állatok. Mi több, még Elyon is a házakat javasolja!
Eltátja a száját teljes mértékű elképedésében, fordulna Viridielhez, hogy tiltakozzon és javasolja az erdőt, mert hiába hiszi azt mindenki, hogy ott majd az elfek utolérik, ha rohannak a partok irányába, ha menekülnek, nem fogják őket elkapni, csak figyelniük kell futás közben. Ráadásul ők páncélban vannak, és nem tűnnek könnyűnek, ami ugyancsak lassítani fogja őket, nem beszélve, hogy a formációt sem tudják majd tartani utána, ha megiramodnak, mivel túl lassú. Annyi minden szól számára az erdő mellett, amit meg akar osztani, már megragadja Viridiel karját, tekintetében a rettegéssel vegyes elhatározással, hogy ők az erdőben majd túlélnek, ha kell, ketten, hiszen az épületben csak kalitkába zárt madarak lennének – sőt, az egércsapdába került egerek. Szólásra nyitja a száját, hogy tiltakozásának teljes jelét adja, mikor a környezetükben lévő egyik katonát átszúrja egy éles-hegyes növény, hirtelen kitörve a helyéről, támadva meg áldozatát. A látvány azonnal belé fagyasztja a szót, nem tudva levenni a tekintetét róla, annyira megrázó, megrökönyödésében pedig mindent elfelejt, amit mondani akart, a váratlanság sokkhatása alatt bénultan állva egészen addig, amíg Viridiel meg nem ragadja végül a kezét, hogy abba az épületbe rángassa, amelyiket a többiek kiszemeltek maguknak.
Az épület ajtaja becsapódik, mire még pár pillanatig bénultan áll a szoba egyik fala mellett, nem is igazán már a látottak miatt, hanem a bezártság okozta hirtelen pániktól. Legszívesebben üvöltene, hogy miért kellett ezt tenniük, mert ez rosszabb, sokkal, ezerszer rosszabb, mintha megpróbáltak volna futni, így most tálcán nyújthatják át az életüket és a fejüket egyaránt, és ha vannak olyan elvetemültek, akkor a szívüket is. A hirtelen indulat aztán reménytelenséggé válik, hiszen innen aztán végképp nem tud sehogy segíteni, így hátát a falnak támasztja.
- Nem kellett volna ide bejönnünk… - néz Viridielre rémülten, csak halkan suttogva a szavakat, és ha szabad a keze, akkor finoman ráfog, de fogalma sincs, mit keres. Reményt? Vagy csak a figyelmét?
Hirtelen csap aztán elméjébe a felismerés, hogy a csapat egyik tagja hiányzik, hiszen megjelent Viridiel, akit követett Frederick, de...
~ Hol van Aesma? ~ jár a tekintete a bevonultak között, de nem találja a sötételf lányt. ~ Él még? ~ mered Viridielre, ám azonnal összerezzen, ahogy lényegében ostrom alá veszik az épületet, a harag az általa oly rossznak talált döntés miatt és a kétségbeesés, hogy itt kell lennie, egymást gyűrik folyamatosan maguk alá, hol az egyik dominálva, hol a másik. Tenne valamit, dehát mit? Végül némileg csillapodnak az indulatai, ez is annak köszönhetően, hogy Ariát hívják odakintről, mire azonnal keresni kezdi az emlegetettet.
~ Viridiel, figyelj a többiek javaslatára, én megpróbálok Ariával kezdeni valamit. Másban most úgyse tudnék segíteni ~ jegyzi meg keserűen.
Látva a lány sarokban kuporgó alakját, jobb választás híján odamegy hozzá, már amennyire elfér ebben a kis helyiségben ennyi beszuszakolt személlyel, a közelében, vagy mellette, vagy előtte letelepedve. Visszaveszi normális elf karját, hogy mindkét kezével megfoghassa a lánynak a vállait, ezzel is magára hívva a figyelmet, amit remélhetőleg megkap; az érintése nem bántó, még csak nem is ellenséges, barátságosan és megértőn próbál közeledni felé, és igyekszik ugyanezt éreztetni gesztusaival egyaránt.
- Aria, figyelj rám, most nem szabad pánikolni – mondja neki halkan, komolyan nézve rá, belül azonban nevet saját magán, hiszen ő maga is pánikol. Fő mondjuk az, hogy a látszat ne tükrözze ezt, és egy rettegő lány nem fogja felfedezni a tőle telhető legjobban elrejtett jeleket, amik a saját félelmeire engednek következtetni. – Meg fogjuk oldani együtt, de ahhoz a te segítséged is kell – fogja meg a kezeit bátorítón, saját ujjainak ölelésébe véve a lányét. - Ismered azt a hangot, aki téged hív? – biccent fejével a hátsó ajtó felé, ahonnan felhangzott a szólítás. – Ha igen, ki ő és megbízhatunk-e benne? – érdeklődik. – Szükségünk van erre, mert ez jelentheti az egérutunkat, amivel mind megmenekülhetünk.

Elyon Luven


Remek. Úgy tűnik a többiek még véletlenül sem hallották meg, amit Viridielnek mondtam, de eszük sincs annyi, hogy rájöjjenek, hogy hátbatámadhatjuk a teknőst, és így mire én is beérek a házba, gyakorlatilag már be vagyunk kerítve. Előröl mintha faltörő kossal próbálkoznának, hátul meg Ariát keresik. Hova lett közben a lány? Á, a sarokban szipog, és Lashrael próbálja meg bátorítani. Remek. Megpróbálok kedves hangon beszélni hozzá, bár lehet hogy türelmetlennek hangzok egy kicsit.
-Aria! Gyere csak, keres a bátyád.
Fogalmam sincs hogy hányan lehetnek a hátsó ajtónál, de nagyon menni kellene tovább, úgyhogy amikor kinyitom, még jó erősen bele is taposok az ajtóba, hogy a lendülete simán elvigyen akár két-három katonát is, vagy ha annyira óvatlanok, és fejbe vág valakit, akkor a csata hátralevő részét aludja csak át. Ahogy látom, hogy csak egy valaki van kint, kicsit megnyugszok, és ha harcolni akar csávókám, csak magamat védem, miközben pár szót intézek a még bent lévőkhöz:
-Aria, itt vagy? Viri, emlékszel mit mondtam kint a köddel kapcsolatban, ugye? Hajrá!
Ezzel, a lebegés varázslatomat használva fel is ugrok a ház tetejére, hogy aztán tovább ugorva a köd leple alatt, a teknős felett elsuhanva, az ellenség védtelen vezetőségéhez érkezzek hamarosan. Közben reményeim szerint Viridiel tudja mi a dolga, és elmondja a többieknek is, hogy hátba tudják támadni a teknőst, ezzel taktikai előnyhöz, de legalább időhöz jutva, de én nem vesztegethetem most az időmet felesleges szócsépléssel. Addig lehet hogy az első ajtót is betörik, másrészt pedig a vezetők elintézésének akkor van igazán értelme, ha még sok van hátra a harcból. Hármójuk közül egyet jó lenne életben hagyni túsznak, de ahogy odaérek, az első biztosan az lesz, hogy az egyikkel végzek.

Tízes: 1-7, az egyiket sikeresen leszúrom (hacsak valami miatt nem jutok el odáig)

The member 'Lysardriira Sheeriir' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 2

Nem várhatunk tovább és nem akarok szembe menni a többség és főleg a csapat vezetőjével szemben, már így is elkönyveltek valami hisztis, önfejű lombevőnek, pedig egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy bezárjuk magunkat egy házba és ezzel magunkra csukjuk az egérfogót. Az erdőben lenne választásunk! Ám idő nincs a vitára.
Mielőtt ellövöm a ködöt csináló nyilam, még látom, hogy Lash varázslata elég visszájára sült el és kedvesemet elnézve, ha nem rángatom magammal, akkor ott ereszt gyökeret a döbbenettől, ezért aztán inkább rángatom, vonszolom magammal, míg be nem csapódik mögöttünk az ajtó.
Nem tudom mire használták ezt az ottjont, talán raktárnak, mert nem voltak normális ablakai, csak keskeny, lőrésszerűek, amin én és Lash és pár vékonyabb csontú harcos biztos átférne, de a páncélosok biztos nem, még ha le is vennék. Hátsó ajtó legalább van, ami talán elegendő lesz. De akkor sem tetszik ez az egész.
- Nem, nem kellett volna, de ők a társaink. - markolom meg a kezét, hogy támogassam, mert a rémület ott süt a szemében.
~ Külön váltunk. ~ válaszolok Lash szinte a fejembe sikoltó kérdésére. ~ Ő az erdőben maradt, eddig nem is láttam, ha szerencséje van, akkor nem vették észre. ~
Nem sokáig élvezhetjük azonban a ház adta menedéket, mert szinte azonnal döngetni kezdik az ajtót, amin bejöttünk és biztos nem az öklükkel, mert a masszív ajtó szinte nyög és repedezik. Biztos, hogy nem bírja sokáig.
Frederic most sem hazudtolja meg magát, azonnal megtalálja azt, akit le lehet támadni, okolni valamiért, amit mindannyian támogattak előtte, de szerintem a sötét elf hadvezérbe beletörik a bicskája. Ha nem lennénk életveszélyben, kíváncsian várnám, hogy mire mennek egymással, de most nem húzhatunk szét, egy csónakban evezünk egy szép nagy vízesés felé.
- Az előbb még mindenki jó ötletnek vélte, hogy a házba húzódjunk vissza, - kivéve engem, meg Lash-t, de ezt most nem hiszem, hogy szóba kéne hoznom, - szóval most jobb lenni inkább azon agyalni, hogy mászunk ki a kelepcéből. - próbálom nyugtatni a kedélyeket.
A hátsó ajtó, ami még opció lett volna,azonban máris kiesik, legalábbis az biztos, hogy ott is van valaki, bár határozottan sokkal finomabban hozza tudtunkra, hogy nyissuk ki.
Persze Dreyndra gondolkodás nélkül az agresszívabb megoldást választja, míg a csapatunk vezetője, akire inkább hallgatok, ha választanom kell, inkább azt véli, hogy az előbb kint látott Leopold, Aria bátyja lesz a kopogtató.
~ Rendben kedvesem, menj, de készülj rá, hogy ha az ellenség bejut, akkor elmeneküljetek az ablakon át, ti kifértek, én meg a többiek feltartjuk őket. És kérlek ne vitázz, mert csak ti lesztek akkor minden reményünk. Valószínűleg élve kellünk nekik, ha eddig nem öltek meg minket. ~
- Emlékszem Elyon, de a ködölő már nincs meg és ha elől és hátul is vannak az ajtó előtt, nehéz lenne hátbatámadni őket. Viszont van esély arra, hogy tényleg Aria bátyja, vagy a király ellenségei vannak a hátsó ajtónál, ezért adjunk egy esélyt nekik, mielőtt azokat is megölnénk, akik segítenének. Ha nem, akkor sem vesztünk pár percnél többet. - nézek a két habzószájúra, a sötét elf nőre és a zsoldosra és intek a lassan magát megadó első ajtóra.
- Készüljünk fel és nyissuk ki. - javasolom, felhúzva az íjam és szegezem a hátsó ajtóra, majd hangosan, hogy a túloldalon hallják mondom: - Az első aki belép kap egy kellemetlen nyilat a szívébe, ha nem barát vagytok, ezért javaslom maradjon mindenki a helynén, ha nyílik az ajtó.
A vesszőn gyorsan ható idegméreg van, szóval nem vicceltem.

//mivel nem szándékozom varázsolni, így nem kell kocka, ha ellenség jön be, egyszerűen mellkason lövöm. //

Azonnal a frissen érkezett katonákra szegezem az újonnan szerzett kardot. Hallom  magam mögött a fiatal elf hörgéseit, a vér szürcsögését, a tudattól pedig, hogy egy jó része a kezemre is jutott belőle, arra késztet, hogy összepréseljem az ajkaimat a pillanatnyi bűntudattól. Lassan csúsztatom a másik kezem is a markolathoz, szorosan kulcsolva össze az ujjaimat, félve, hogy a fegyver kislisszanhat a kezemből.
Egy pillanatra sem időzök el, helyette tanácstalanul nézek fel az előttem állókra, majd a közelben lévő házra. Tudom, hogy csak a parancsukat teljesítik és azzal is tisztában vagyok, hogy fordított esetben már régen fel lennék nyársalva valamire, mégis átfut az agyamon a lehetőség, miszerint akár vér nélkül is meg lehetne oldani a problémát. Nem tetszik az ötlet, miszerint mindenkit hatástalanítanom kell magam körül, ha segíteni akarok a csapat szorult helyzetén, de nincs biztosabb választásom a gyilkosságnál.
- Tedd le a kardod, mielőtt valaki megsérül. - Bár a hangom fenyegetően cseng a fülükben, mégsem vagyok képes megállni azt, hogy ne mosolyogjak a helyzet abszurdságán. Hiába mondom komolyan, tudom, hogy nem fog eleget tenni a kérésemnek, ezért nem várom meg azt, hogy cselekedjen. Rettenetet szórok az erősebbnek tűnő katonára, remélve, hogy zavarodottságával - jobb esetben felkiáltásával - elvonja a másik figyelmét, hogy az óvatlan és meglepett pillanatában a páncélon talált résen át felnyársaljam. Amint ez sikerült, tovább gyarapítom egy mellkasra mért rúgással, nehogy aztán az utolsó lélegzetével a kardjáért nyúljon és a kapott lendületnek hála még a pengét is ki tudom rántani belőle.
Nem látom földet érni, olyan hirtelen fordulok az illúzióktól szenvedő alak felé. Ritkán használom ezt a mágiát, ugyanis ez a legkiszámíthatatlanabb az összes közül. Úgy döntök, hogy a lehető legemberibb módon küldöm a túlvilágra, a megölését egy olyan szúrással kísérelem meg, mint a másik elf esetében - ha esetleg félelmében megszabadult a sisakjától, akkor egy tiszta vágással.  
Nem hagyok túl sok időt a bűntudatomnak, ahelyett, hogy jobban belegondolnék, gyorsan mérem fel a környezetemet, kissé összerándulva a ház felől érkező hangos puffanásra. Azonnal felismerem a faajtóval ütköző faltörőkos hangját. Nem vagyok biztos abban, hogy ez hanyadik rámért ütés, de azt tudom, hogy sietnem kell.
Ekkor figyelek fel a közeli lovas katonára, aki valószínűleg felfigyelve a három katonával történtekre elindult felém. A hurok most kifejezetten szorosra húzódik a nyakam körül, ugyanis ennél a személynél esélyem sincs. Túl magasan van ahhoz, hogy elérhessem a fedetlen részeket, túl közel pedig nem akarok menni, hiszen ő pont olyan könnyen sebezhet meg, amennyire én azt fordított esetben szeretném.
Jobb ötlet hiányában a fűben található - a markomnál kicsivel nagyobb - követ kapom fel és miután pillanatok alatt kitámasztom magam a lábammal a fülemhez szorítom, majd amikor a legkényelmesebb közelségbe kerül felé lököm.
(A kocka szerint a kő talál, így aszerint írom tovább):
Bár eltalálom a lovas sisakját, tudva, hogy ez jobb esetben is csak egy enyhe szédülést hoz magával, úgy döntök, hogy azonnal ki kell használnom a lehetőséget, így a ló mellé állva megragadom a katonát és egy gyors rántással próbálom meg eltüntetni a nyeregből.
Ha ez sikerül, akkor mit sem törődve vele pattanok fel a helyébe, egy gyors paskolást adva az állat nyakára, hogy utána menetirányba állíthassam a kantár segítségével.
Egy mély levegőt veszek, ezzel próbálva feloldani a gyomromban képződött gombócot, hogy ezt követően a lehető leggyorsabb tempóban indítsam el a lovat a teknős felé, az utolsó métereknél ugratva. Ha jó az időzítésem és az állat is feltétel nélküli parancskövetésre nevelt, akkor egyenesen a katonák közé fogunk érkezni.

The member 'Aesma Daeva' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Mesélői

Bumm Bumm

Hallatszik az első ajtón folyton folyvást miközben a csapat a kicsiny házikóban mozgolódni kezd. Dreyndra és Frederick az első ajtót figyeli a megmaradt katonákkal, míg Lash próbálja észhez téríteni Ariát. Eközben Viridiel és Elyon a hátsó ajtónak feszül neki.
Aria motyogni kezd maga előtt, amit javarészt csak Lash ért meg:
-Nem fogunk elmenekülni mi? Nem fogjuk megúszni, még korai nekem a halál... Nem bírom... Nem haza akarok menni!-mondogatja maga elé, amíg meg nem hallja a ti kérdéseiteket:
-Leopold az.. azt hiszem... de meneküljön! Nekünk már nincs remény!-tört össze jól láthatóan, miközben ismét zokogni kezd és szavai teljesen kivehetetlenek lesznek. Ekkortájt történhet meg, hogy Elyon kegyetlenül brutális módon, szánt szándékkal megöli az ajtót. Szerencsétlen fa eszköz ripityára törik a lába erejétől, és talán neki le is esik azonnal, hogy ha itt jött volna a faltörő akkor eddig sem húzták volna bent. Kívül egyszem páncélos katona áll, fején még a sisak, de mivel Viri hangját hallotta, így nem mozdul, csak áll a kezében egy karddal. Amint Elyon kirohant, ennyit mond a bentlévő Viridielnek:
-Csak a hugomért jöttem. Ha követtek talán túlélhetjük.- egyszerűen ledöbbentő a meggyőző képessége. A lényeget elmondta és rátok néz, de nincs sok időtök, mivel ekkortájt a kos áttöri az első ajtót is.
A sok puffanás és csattanás közepette Aesma, a bátor hős sikeresen leteríti a lovast és amint elindul a lóval a teknős felé megpillantja Elyont, ahogyan megöli az egyik vezetőt. Ezzel már csak egy maradt belőlük, aki jól láthatóan nagyon megrémült tőletek, ugyanis kissé összehúzta magát...
[Aesma ha itt akarsz megállhatsz a lóval, ha mégsem tennéd, akkor olvass tovább]
Ahogyan a lóval megindultok ketten a teknős felé sikeresen beleugratsz a közepébe. A több mázsás állat súlya alatt hallod, ahogyan csontok és dárdák szép része törik el, közben pedig az ajtó felől látod, ahogyan a befelé tóduló tömeget a bent lévő hős páros szorítja kifelé.
Azaz így tűnhet elsőre, de jól látod, hogy eddig számodra ismeretlen sötét elfen kívül más nem nagyon akar mozdulni bent.
Frederick, Lash, Aria és Viridiel is bent ugyanazt tapasztalják, nem tudnak koncentrálni, sőt az is lehetséges, hogy nehéz ugyanazon a gondolatszálon is maradniuk. (lásd információk)
Azonban a jóhír aminek talán Aesma örül a leginkább az az, hogy alig maradtak túlélők a teknősből, azonban a ló amin éppen ült is azonnal meghalt.

Információk
Először is kérnék majd Aesmától egy dobást arról, hogy letud-e ugrani a lóról mielőtt az elborulna.
Hatoldalú
1:nem tudsz leugrani a lóról időben, ezért az rád esik és a jobb lábad eltörik, azonban ezzel együtt be is szorulsz
2-3:nem tudsz leugrani a lóról, ahogyan rád esik eltörik a lábad, de szerencsédre ki tudod húzni, ha nagyon szeretnéd
4-6:sikerül leugrani róla
Az említettek Dreyndra körül (Lash, Viridiel és Frederick)
Hatoldalú
1:annyira nem tudtok koncentrálni, hogy egy kis időre (pár másodpercre) el is ájultok a hirtelen
2-4:nehéz koncentrálnotok az aktuális dolgokra (például Viri elengedi a nyilat, Frederick kardja begyullad [ amire külön dobjon majd!] és Lash nem érti mi folyik körülötte)
5-6:koncentrációtok csökken egy időre, de annyira nem, hogy komoly bajotok legyen belőle

Egyéb: A varázslás nehézsége az előző kör szerint marad meg.

Elyon és Aesma: Ha jól körülnéztek láthatjátok, hogy nagyjából 7 katona maradt meg a tiszten kívül, egyébként a többségük sérült, vagy halott.

Sok sikert srácok! Határidő most sincs, de ha lehet jövő hétfőn mesélnék

Vajon eltöröm a lábam?

The member 'Aesma Daeva' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Nem mintha sokat számítana az esetemben, de dobok, mi lesz vélem, oszt majd az alapján írok.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4