Előzmény:
A pletyka már hozzám is eljutott erről a felfedezőútról, de nem lehettem benne egészen biztos, míg a városban járva meg nem pillantottam a nagy plakátot. Szinte megszólított a papíros, mintha pont nekem címezték volna, hiszen egy tapasztalt szörnyvadászra bizonyára szükség van a csapatban, ráadásul bizonyára eddig ismeretlen lényekkel is összefuthatok, ami miatt tulajdonképpen már megéri nekem a dolog, de bizonyára sok értékes nyersanyagra is bukkanhatunk, így az se volna rossz, hogy szerezni tudnék egy kis földet, hogy vállalkozzak. Valószínűleg egy kereskedelmi üzletet nyitnék, hiszen már így is van tapasztalatom az áruk beszerzésében, s egy bánya fölé épített épület, egy szép erdővel körülvéve igazán csodás lenne. Ámbár nem tudhatom mi vár ott rám, hiszen csak akkor tudhatom meg, ha útnak indulok. Nem is késlekedem hát, azonnal hazasietek, hogy összepakoljam a holmim az útra. Magamhoz veszek főzeteket kis üvegcsékben, melyek közt van gyógyszer, de méreg is, továbbá néhány növényt is magammal hozok, hiszen sohasem lehet tudni. Végül a fegyverrel az oldalamon, Paqennel a vállamon indulok el a Liga kocsijával az erdőbe, hogy ott további tájékoztatást kapjak az indulásról. Kellemes fogadtatásban van részem, de nem tartózkodom ott túlzottan sokáig, hiszen tovább kell haladnom a kikötőbe, ahonnan indulnak a hajók az új világba.

Üdv a fedélzeten!:
A hajón rengeteg nép képviselteti magát, őszintén szólva még sohasem láttam ennyi különböző fajú lényt egyhelyen, ilyen közel egymáshoz. Azonban egy kis várakozás után egy férfi lép elő, aki köszönti a résztvevőket, hiszen vezetőként ez is az ő feladata, a beszéde után egy másik fickó is megjelenik, akik ismerteti a teendőket. A parancsot követve meg is tudom, hogy egy bizonyos Fekete Angyal nevű hajón fogok tölteni az elkövetkező napokat. A hajóra lépve nincs sok időm ismerkedni a tereppel, hiszen egy fiatalember tudatja velünk, hogy a kapitány azonnal látni akar minket. A társaim egy része már ismeri egymást, én viszont még nem mutatkoztam be, de hamarosan arra is sor kerül, hiszen ők lesznek az egyetlen társaságosam, na meg Paqen, egy jó darabig. A kapitány kabinjában megtudjuk, hogy nagyjából merre is tartunk, illetve, hogy nem fogunk unatkozni, mert dolgoznunk kell a fedélzeten, amit én nem igazán bánok, hiszen gyorsabban telik így az idő.

A hajón:
Az én szobám (Elyon szobája mellett) igazán kellemesnek mondható, habár nem túlságosan nagy, de számomra pont elegendő. Kényelmesnek tűnő ágy, egy kis szekrény gyertyával és egy köralakú ablak, amin ki tudom engedni a sólymomat, ha már nagyon unná ezt a közeget, amit meg is értek, hiszen ő nem ehhez van szokva, kicsit félek, hogy ki fogja-e bírni az utat. Mindenesetre remélem a legjobbakat. A papiros szerint viszont egy egészen kellemes feladatot kaptam, mivel este fogom őrködni az árbocokon (Viridiel társaságában), amiben talán Paqen is segítségemre lehet, ha nem bánja a dolgot, bár kissé sértődöttnek tűnik, ahogy egyre távolabb kerülünk a szárazföldtől. Habár még nincs este, mégis megpróbálok keresni egy magaslati helyet, ahol szemlélhetem a fedélzeten történő dolgokat, s nem is telik el sok idő, mikor egy kis dulakodásnak leszek szem és fültanúja. Viszont nem lépek közbe, mert úgy tűnik, hogy hamar lerendezik a bajkeverőt, de szavaiból ítélve, csak a pénz mozgatja a fogaskereket a fejében és ezzel még lehet gondunk az út során. Persze számíthattam rá, hogy az útitársaim lesz némi probléma.

Szélesen mosolyogva fogadom a kézfogását, rendkívül örülve, hogy elfogadta, ahelyett, hogy melegebb éghajlatra küldene. Hamar felfigyelek arra, hogy a szemem helyett a hátam mögé tekint, így követve a példáját, én is megpillantom az éppen felénk közeledő embert.
Meglepetésként ér, amikor kézfogásra invitál, mivel nem számítottam arra, hogy ilyen közvetlen és nyitott lesz, de örömmel fogadom.
- Aesma Daeva vagyok. - Viszonozom a kedves mosolyát, de a következőktől egy kissé elbizonytalanodva pillantok hátra a félvérre, ugyanis Frederick mondata annyira rám koncentrált lett, hogy egy pillanatig azt hiszem, hogy már csak ketten vagyunk, mintha Elyon nem is állna közöttünk. Enyhén összeszűkítem a szemeimet, s valamivel kicsit megnyugszom, amikor bemutatkoznak egymásnak, megőrizve a pókerarcukat.  
Nemlegesen megrázom a fejem, amikor az útvonalat hozza fel témaként. Őszintén, semmi konkrétumot nem osztottak meg velünk az utazással kapcsolatban, de persze, engem személyesen inkább a tudatlanság veszélye és bizonytalansága vonzott, mintsem bármi más. Hozzá fűzni már nem is tudok semmit, mert abban a pillanatban indul meg mindenki a fedélzet felé, azok közül, akik velünk együtt még a kikötőben álltak. Követve a példájukat, én is a hajóra lépek, újra érezve a tenger adta lágy ringatózást, ami nosztalgikus élményeket juttat eszembe.
Körbepillantva azonnal feltűnnek a fajtársaim, s bármennyire is reménykedtem egy találkozásban, most mégis görcsbe rándul a gyomrom a látványuktól. Összeráncolt homlokkal kapom el a fejem és előre nézve tűröm, ahogyan állat módjára terelnek be minket a kapitány szobájába, de legalább a körítés szép volt.
Nehéz figyelni a számomra ennyire idegen környezetben, mégis igyekszem az ugyanannyira megmunkált és díszített asztal lapjára figyelni, azon belül is a szétszórt papírokra. A rendetlenség itt eléggé nagy, messziről látszik, hogy sokat dolgozott az út megtervezésével, s még most is ezen munkálkodik. Saját magam nyugtatására végigpásztázom a papírosokat, megpróbálva a lefele fejjel fordított kacskaringós betűket fejtegetni, valami gyanús után kutatva. Már megint azon veszem észre magam, hogy piszkosul bizalmatlan vagyok. Próbálom elhessegetni a fejem fölött gomolygó paranoiát azzal, hogy jobban szétnézek a kapitány szobájában, szemügyre véve a rengeteg arany díszítés lágy csillanását, az ablakon beszűrődő napfényt, a függönyöket és a faliszőnyegeket és az egyikkel letakart ajtó szerű tárgyat. Szinte nem is hallom azt, amit a kapitány mondd, a gondolat leköti a koncentrációmat. Annyira nem vagyok jártas a hajók kialakításában, de biztosra veszem, hogy egy kincs-, esetleg raktár húzódik az ajtó mögött.
Nincs túl sok időm tévképzetekben élni, amikor s kapitány elindul, én is követem a többiekkel együtt, még időben elkapva azt a mondatot, amikor a feladatok kiosztásáról beszél.
Még pont elkapom a tekintetét, mielőtt a fadobozra áll és belekezd a bátorító beszédébe, amely legtöbbünkből heves boldogságot vált ki, bár igazából mindannyian sejtjük, hogy ez a löket nem fog sokáig tartani. Könnyű is lenne az élet, ha csak pár egyszerű mondattal el lehetne tüntetni az évtizedek óta húzódó viszályt a fajok között.
Elveszem a kapott papírt, amin a szobám elhelyezését és feladatomat írták le. Egy ideig lomhán bámulom, majd a zsebembe csúsztatva elindulok nagyjából feltérképezni a hajót, ami egy jó ideig még az otthonomat fogja jelenteni.
Fél szemmel Frederickre sandítok, amikor csatlakozik hozzám, bár látszólag túlzott figyelmet nem szentelek rá, mégis számon tartom a mozdulatait, ha esetleg kedve támadna megtámadni. Gyanús számomra a közeledése, eléggé veszélyt sejtet a túlzott figyelme, ami által elgondolkozok. Ugyan miért akarna egy ember egy olyan személlyel jóban lenni, mint én? Látszólag eléggé bajos és feltűnősködő alak, talán azt várja el tőlem, hogy a későbbiekben a hátam tartsam neki?
Mikor az idekerülésem miértjét veti fel, kíváncsian fordítom felé a fejem, türelmesen hallgatva, még a karóba húzós részt is, pedig a vizualizált képek nem épp szívet melengetőek. Kínosan mosolyogva igazítom meg a fekete hajam, elmerengve tekerve egy tincset az ujjam köré.
- A jó szerencse. - Vigyorogva tekintek fel rá, de ez egészen addig tart, amíg a tekintetem a fapadlóra nem siklik. - Tudom, hogy nem vagyok egy közkedvelt alak és megértem, ha emiatt nem akarnak elfogadni. A fajom szörnyű dolgokat tett egy szörnyű személy parancsára, amikre nincs bocsánat... Ugyanakkor, remélem, hogy egy bizonyos idő után képesek lesznek nyitni felém. Én nem tartom őket ellenségnek és bízok abban, hogy talán később azt kaphatom vissza, amit én adtam és nem azt, amit a fajom.
Ha többet nem fűz hozzá a témához, én sem teszem, csak csendben sétálok előre az állítólagos lakrész felé. Az ajtót lassan nyitom ki, akárcsak egy becsomagolt ajándékot, gyerekes izgatottsággal belesve a kicsi szobába. A szemeim azonnal felcsillannak az ágy látványától, s ajkaimra tapasztott kezekkel nyomok el egy apró felkiáltást. Nyomban minden felesleges felszerelést a földre dobok és nekifutásból vágódok a takaró közepébe. Az arcomat a textilbe fúrom, s csak azután fordítom oldalra a fejem, miután már kifogytam a levegőből. Csendesen élvezem a fekvőhely puhaságát, fejben számolva az eseteket, amikor ágyban aludtam. Túl kevés ahhoz, hogy természetessé váljon.
Egy kis ideig még élvezem  a lehetőséget, addig, amíg fejbe nem vág a feladatom gondolata. Sietősre veszem a tempót, egy kis ideig még keringve keresve a konyhát, amit az illatok alapján hamar sikerül,  épp az utolsó pillanatban befordulni az ajtón.
A teendőm kiadása után az edények elé állok, hogy hozzá kezdhessek a mosogatáshoz. Utam során már sok mindennel találkoztam, ami megkérdőjelezte a gusztusom határait, ennek hála pedig egyáltalán nem esik nehezemre a látvány és az szagok elviselése.
Kedves munkatársam viszont nem így gondolja, s mindent a háta mögött hagyva az ajtó felé indul. Egy pillanatig még rá sandítok, majd semleges arccal fordulok vissza a tányérok felé, bal kézzel a következőért múlva,  jobbal pedig külön rakva a már tiszta darabokat. Nem igazán érdekel, hogy mit csinál, szíve joga, pont úgy, mint a következmények elviselése.

Ahogyan Aesmával sétálunk a kabinunk felé s válaszol is felém picit meg lepődöm, elvégre amit felvázoltam neki tökéletesen elég lett volna arra hogy elküldjön a bánatos halál kellemetlenebb farkára, s vissza oda a honét jöttem még egy adag pofonért. Végül egy kínos mosoly keretein belül válaszol s én csak csendben bólintokrá, felfogtam elsőre is a tekintetéből hogy ép az ellenkezőjét váltottam ki a közvetlenségemmel, mind amit akartam. De hát ez van, majd válaszolok is neki remélhetőleg úgy hogy ahogy azt elvárná.
-Minden nemzetnek meg vannak a maga képviselői, s minden egyén ki a nemzet lobogója alatt él képes azá vállni aki meg mutathatja az ellenkezőjét a választott vezetők hozzá állásának, higgye el én már csak tudom, nem lennék itt ha nem lenne igazam.
Közöltem vele hogy értem mire gondol, a szigetről amiről érkeztem ott is bőségesen akadnak hasonló problémák, bár nem is tagadom hogy én magam kerestem a bajt s nem is lepődhetek meg azon ha nyagik merültem benne. Múltamról viszont nem itt kénebeszélnem, főleg nem egy idegennek aki könnyen okozhatja a vesztem a végén ha nem figyelek.

Némi csend után folytatom elvégre jól esik meg törni azt, hiába válaszol Aesma közben, én tartok egy kisebb szünetet gondolataimba merülve nem csak azon amit mond, az is zavar hogy miként kezeljek egy olyan fajt aminek tagjai mind meg rögzött gyilkosok hírében állnak, elvégre ha ez igaz akkor nagyjábból a saját gödrömet ásom újra, és ezútal nem szégyeltem a legnagyobb lapáttal neki fogni a munkának amit találhattam, de hát ilyen ez, csak az nyerhet aki kockáztat valamit, csak miért pont az életemet teszem fel tétnek megint?! Ezen rágódva lassan formálódnak a szavak amik elhagyják a szám elvégre dolgom van a nővel akár akarja akár nem, bár igaz fiatalnak látszik, talán nem is annyira tapasztalt de legalább egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz ami miatt felkeltette az érdeklődésem a sötét elfek mágiája.
-Gondolom furcsája igencsak szokatlan modorom, elvégre a legtöbb "társunk" igen csak rossz szemmel nézett önre abból amit láttam, nos engem nem igazán érdekell nem tartozkodóm annyi ideje ezen a kontinensen hogy tudjak bármi érdemlegesett az ön faja ellen felhozni amiért meg vetendőek, s szóbeszédek túlnyomó többségében túlzóak, akár csak azt már tapasztalhattam.
Közöltem megnyugtatásra szánt szavaimat, majd engedélye nélkül folytatom a szövegelést egy kisebb téma váltást követően.
-Akár hogyis meg van a magam indoka amiért érdekell maga, s fajának tudása a fekete mágiát illetően, elvégre a szóbeszédek szerint maguk ennek mesterei főleg ha élőholtak létrehozásáról akad szó.
Közöltem azt amiért végül is felkerestem, nem igazán próbálva köntörfalazni, de bőségesen eltitkolni azt hogy ennek oka mi lenne, elvégre az hogy mit akarok kezdeni a tudással azt nem kell minden jöttmentnek tudnia, elégedjenek meg azzal hogy kiváló indokom van erre és kész. Akárhogy is ha válaszol s elkezdi felfedni tudását a sötét mágiáról meg lehetősen meglepődhet ahogyan figyelek arra amit mond, mint aki minden szavát meg akarja jegyezni s ezeket jól fel is írja magának az agyába.

A Kapitány kabinjában.
Végül egy érdekes kis elfecske szól felém, bár igaza van abban hogy minek jártatom a pofám, és ez így van jól én csak fél szemmel nézzek rá, s hallgatom amit mond türelmesen, és meg nyugdova hogy elértem amit akartam ezzel, bár nem reagálok semmit csendben hallgatom a továbiakkat.

A fedélzeten:

Ahogyan kapom a választ, s a többiek sem ép bizalom gerjesztően jönnek felém vállamat rántom s sóhajtok is egyett. Csederből vederbe ahogy mondani szokás, de hát na ez jelemző rám s ennél rosszabbat is áltéltem ha lelkileg nem is éltem túl igazán, de ezt megint csak hagyjuk a multam csak rám tartozik és jelenleg bajban vagyok mert ezek itt körülöttem lassan nyílvános lincselés melett döntenek. Szóval torkom köszörülöm és szóra nyitom a szám miközben karba tett kezeimmel már a rejtett dobókésekért nyúlok, nem azért mert használni akarom, de sose lehet elég biztos az ember abban hogy mi következik.
-És az nekünk mennibe került hogy az önök számára a legkiválóbb felszereléssel jöjünk segíteni jó uram?
Ment vissza a riposzt, nem feltétlen észrevehetően billent a fejem a két kardfelé a hátamon, mint amik nem túl sokba kerültek nekem végül is mindent más fizetett jó szokásomhoz híven.
-Megértem én magukat is, az természetes hogy sokba iskerül, így nem igazán akarnak potyautasokat szállítani mind amilyennek engem titulálnak.
Közlöm hogy jól tudom miért is tartunk ott ahol, de nem igazán érdekell, ha eddig is érdekelt volna már rég meg fogtam volna a tányérokat és csillogóra fényeztem volna őket.
-De hát na, nézze az én szemszögemből, hiába maguk fizették az utamat, attól még a rajtam látható ócskavasat nekem kellet állnom és egy Raydani hegyi pengét a kicsi kikötőben úgy hogy a kereskedők tudják hogy veszélyes expecidióra megyünk nem adnak száz, kétszáz arannyál olcsóbban, és ekkor még egy harmadosztályút sem kapott az ember.
Közöltem azt ami ténylegesen meg történt velem a városban s ki is szúrom a tömegben azt a jó képességűt aki ki is fizette azért a harmadosztályú műnőségü pengért azt az arany mennyiséget, de az már nem az én problémám. Eközben meg az úrikomornyikra szegezem a figyelmem, épp csak hogy érezhető legyen felé szólok.
-De legyen jó kapitány uram, ha engedelmével áttérünk kevésbé nyitott beszélgetésre, adok önnek egy olyan indokot arra hogy maga mellet tartson amilyet elhinni is nehezére fog esni.
Hát ilyen az én balszerencsém, nagy a pofám s nem állok be a birkanyájba bégetni, az nem az én stílusom és szokásom, sose volt és nem is lesz, inkább a halál. Ha viszont az úrikomornyikünk bele egyezik akkor tényleg kikell találnom a legjobb kifogást amit valaha halhatott, és ezútal talán bele keverhetek egy keveset a valóságból is, azzal elvégre nem árthatok.
-Nos, jó uram, azzal kezdeném mint ahogy már mondtam jártam én már a vízek végbe láthatlan szőnyegén jó párszor, az hogy miért azt hagyjuk úgysem értené s nem azért mert nem fogná fel, egyszerűen csak nem értené egy másik sziget politikáját ahonnét én származok.
Fel is fedem a legrosszabb igazat amit tehettem, bár elégé ellenzem azt hogy kardot rántsak, főleg azt amelyik miatt átvágtam azt a törpét de ennél jobb bizonyítékom nem lehesz jelenleg. Így hát óvatosan nyúlok a fegyverért, úgy hogy mindneki láthassa a szobában hogy lassan és finoman húzom elő véletlen sem támadásra készülve vele, ezzel talán elérem hogy nem akarják a fejemet szegni.
-Engedje hogy megmutassam mire is képes ez az magaszámára ismeretlen erdetű acél, ígérem nem szándékozok kárt tenni semmibensem, jelenleg legalábbis.
Ha engedik ki húzni a kardom s kezembe tartani, lassan és óvatosan engedem szabadjára a benne rejlő mágiát aminek segítségével egyelőre csak a penge egy részét borítom lángra, s tartom meg egy pár pillanatig hogy jól megnézhesse, s utána meg is szüntetem a varázslatott, végül is egy fa teknőn ez a szerszám nem túl előnyös.
-Ez kétlem hogy elég bizonyíték lenne, de remélem felfogja hogy ilyet a maguk Neminráján nem igazán találni, én is csak azért vagyok egy ilyennek a bírtokában mert katona voltam jó ideig.
Majd várom a válaszát, de a kardot nem teszem el, csak a föld felé fordítom a pengét s várok arra ki mit lép, ha véletlen harcra kerülne a sor, nos előbb vagy útóbb kifáradnék és ők nyernének, de azt is számításba kell venniük ezek után hogy nem egy emberrel végezhetek, sőt akár az egészhajót felgyújthatom mire meg állítanának. Tökéletlen tárgyalási forma, de még hozzá fűzök valamit.
-Szóval, ha véletlen arra a szigetre tévednének ahonét származom, s a fegyverem is jobb ha van maguk között egy olyan aki tudja mifolyik ott, elvégre nem akarja a teljes legénységét bitóra jutattni már a parta szállás után, legalábbis gondolom ezt én.
Ezzel pedig gondolom be ül a néma csend amíg az úrikomornyikünk gondolkozik egyet.

Elyon Luven


-Hát, fogjuk rá. Legalábbis az biztos, hogy nem matróz vagyok. Vakarom meg a halántékomat elgondolkodva a kérdésen. Mégsem mondhatom azt, hogy egy Őrző vagyok, és azért jöttem, nehogy kimaradjunk egy új terület megismeréséből, felderítéséből, főleg, hogy azon álítólag nagy erdőség, dzsungel található. Már eleve azt sem hiszem, hogy elhinnék, hogy tényleg őrző vagyok, és nem akarom, hogy máris udvaribolondnak nézzenek.
Nem, nem a hajóút miatt. Tudom, furcsán hangozhat ez tőlem, de most először vagyok hajón. Én inkább arra vagyok kíváncsi, hogy a túloldalon mi vár minket. Egy ismeretlen föld, amiről őseink nem is tudtak, és az elsők között tehetjük rá a lábunkat. Vagy valami ilyesmi. Azok nem számítanak, akik lelőtték az előző hajót, ők nem ide valósiak. És te? Mi szél hozott erre a nagy útra? És már csak magamban teszem hozzá: Miért nem otthon vagy az erdőben, mint a többi beképzelt elf? Ekkorra ugyanis elég nagy parádét kezd rendezni a jelek szerint nem a bátor kategóriába tartozó részeg, és így kénytelen vagyunk félbeszakítani a beszélgetésünket.
-Engem nem érdekel, hogy ki vagy, honnan jöttél, mit tudsz, vagy hogy a hasznunkra válnál-e. Engem az érdekel, hogy egy csapatba jelentkeztél, és a csapat részeként ki kell venned a részed a dolgokból. Én sem a hajót tisztítani jöttem. Szóval, ha nem akarsz repülni a hajóról, akkor javasolnám, hogy kezdj bele a feladatodba, vagy segíts másoknak az övéikben. Én például szívesen feltörlöm veled a padlót, ha ezt választod. Na jó, ez talán kicsit agresszívra sikeredett. De attól még igazam van. Ha nem tud a csapat részeként együttműködni a többiekkel, akkor nincs helye köztünk, és a legjobb, ha még most szabadulunk meg tőle, mielőtt komolyabb gondokat okozna.

Mesélői

Első nap nappal

A fedélzeten megfeszült a hangulat. Az egy szem ember aki felemelte szavát a munka ellen úgy néz ki sokak ellenszenvét kiváltotta a saját társai között is, ám ennek ellenére mégis tartja a hátát az érvei mellett, mely a Kapitány érkezéséig nem sok diplomáciai érzékkel találja szembe magát.
-Kapitány!
-Kapitány!-köszöntötték mind a ketten a legénység tagjai közül,majd kicsit biccentve álltak félre előled. Octavius szúrós szemmel nézett rád, megemelve állát és hátratéve jobbját.
-Pihenj. Nos maga meg mit képzel mit művel?-Kezdett bele erős szavaiba, de mielőtt mélyebben belemennétek mindannyian a beszédbe meggyőzöd, hogy ez irodatéma.-Legyen, maguk jöjjenek velem és az is akit érdekel a dolog.-Mondta először két őrjének, majd a többieknek is. Így a kicsit megváltozott számú csapat elindul a már ismert helységbe. Odabent kissebb tömegnek mondható mennyiségű ember gyűlt össze. Majd a kapitány hagyva hogy elkezd a mondandódat int neked, miközben mögéd beáll a két már ismert őr.

Szépen nyugodtan végighallgatja a mondandódat, sőt az őröket is elcsitítja amikor kardot rántasz és végignézi semleges arccal ahogyan lángba borul. Miután ennek vége van kezd bele mondandójába.
-Tisztelt Mr.... nos nem tudom mégis mit képzelt, de engem nem igazán érdekel ki honnan származik. Ennek semmi köze ahhoz, hogy lazsáláson kaptuk, mi több felbújtással próbálkozott a legénység körében. Erre a vádakra van bármi értelmes mondani valója?-Ezután hagy téged még beszélni, de már látod, hogy eldöntötte mi a büntetésed, sőt a szavaid hallatán még egy apró fél mosolyt meglátsz rajta.
Mintha csak neki tettél volna szívességet a mondandód egy részével. Miután mindent elmondtál a védelmed érdekében egy kérdést tesz fel neked.
-Ezen a válaszon múlik az ítélete. Hajlandó-e az én szabályaim szerint játszani vagy továbbra is ezt a "messziről jött hőst" akarja játszani? Csak mert attól függetlenül, hogy állítólag maga fizette a felszerelését és miegymás kellemetlen dolgot átélt, még azért nem fizetett semmit, hogy a hajómon tartózkodhat.
Mégegyszer hogy tisztában legyen vele mi is a vád. Lazsálás és felbújtás a maga ellen felhozott vád, mind kettő súlyosan bűntedendő vétség. Hajlandó-e együttműködni a legénységgel, vagy vállalja tettei következményeit?-Továbbra is hátratett kézzel néz téged peckesen és válaszodtól függően fog rád kiróni büntetést.

A továbbiakban a nappal eseménytelenül telik és szépen lassan beköszönt az éjjel.

Első éjjel a fedélzeten

Ahogyan a nap lassan lemegy egyre több lámpás gyúlik fel a hajón. A többségnek akik a nappali műszakban voltak a konyhára siethetnek vacsorázni, míg az éjjeliek elfoglalják az állásukat egyenlőre egy férfi előtt.

A férfi:

A fura öltözete ellenére tudjátok, hogy ő lesz a ti felügyelőtök és egyben az egész éjjeli őrség vezetője is.
-Szép esténk van tengerészek! A nevem McRee és az én feladatom, hogy elmondjam maguknak mi is lesz a teendő. A többségnek nem lesz túl nehéz dolga, de valamit mindenképp tudniuk kell mindannyiuknak!-ezután a férfi feloszt titeket két fős csapatokba és véletlenül egy csoportba kerültök.
Nem ti vagytok az elsők azonban akiknek elmondja az alapokat, addigis van időtök együtt sétálgatni és megismerkedni egy picit. Úgy félóra-óra telik el az esti megfigyelésből, mire sorra kerültök.
-Ááá üdv végre maguk is sorra kerülnek. Az alapok akkor ha megengedik.
Minden este párosával van járőrözés és ketten vannak fent a kilátóban is. Csak azért, hogy biztosan legyen valaki aki ébren marad, hisz mind emberek vagyunk vagy mi... A másik fontos dolog az, hogy óránként kell jelezni a többi bárkának ötször egymás után röviden megszakítva a fenti fényt lámpás elé rakva valamit, mondjuk a kezeteket. Másik jelzés a veszély jelzése. Ha hajót láttok akkor kettő hosszú megszakítás és egy gyors villantás,majd lámpát elolt. Ha szörny akkor egy hosszú és egy gyors. Talán ennyi gyorsan a többit megmutatom!-Mindenkinek feltűnhetett, hogy szemrebbenés nélkül váltott tegezésre. Azonban ezzel nem foglalkozott nagyon, hiszen a hajón tett körúton szépen elmondta, hogy merre mennek az őrútvonalak. Valójában elég nagy a hajó és ezt most tudjátok igazán átélni, hiszen kemény háromnegyed órán át mesél nektek a semmiről. Pontosítva arról, hogy ő mennyire szereti a tenger sós illatát, meg pár dolgot az útvonalról.

Neminra partjainál

Lassan, de hála a jó égnek nyugodtan telnek a napok. Aki próbált lázadozni azt hamar elcsendesítették így vagy úgy, ellenben mindenkinek sikerült megtalálnia a helyét így vagy úgy.
A két hét hamar repül el felettetek a sorra telő napokban pedig betudtok illeszkedni egy hajó életébe. Mintha csak napszámosok lennétek telik az idő. Eljön a nagy nap amikor Neminra utolsó kikötőjében kiköthettek és egy egész szabad napotok van, hogy kinyújthassátok a fáradt lábatokat. A kapitánytól és a legénységtől megtudjátok, hogy másnap napkeltekor hajóztok ki addigra a készleteket visszatöltik. Így élvezzétek ki az utolsó órákat a hatalamas és neves földön!

A város ahol megálltok egy tünde partmenti város, nem nagy, de nagyon kedvesek veletek. Tekintettel a Ligára és a küldetésetekre sokmindent akciósan vehettek igénybe, például a szállásokat, italozókat és mindent amit el tudtok képzelni.



Információk

Köszönöm mindenkinek a lelkesedését! Csak így tovább!

Úgy látom az egyhetes határidőt szépen tudjuk tartani, így most is ezt jelölném ki!

03.04 20:00 Hétfő a határidő!

Fredericket és aki vele megy a kapitány kabinjába megkérem, hogy addig írja meg a reagját amíg a beszélgetés lemegy, mert kismesélői fog érkezni a dologról, aki ellenben nem menne velük az nyugodtan egybe veheti a teljes időt.

Legyetek kreatívak, és a két hetet továbbá a parton eltöltött egy napot nyugodtan írjátok le hosszasan. Van minden amit eltudtok képzelni erdő, étterem, patak és miegymás, érezzétek jól magatokat amíg lehet, lassan jön a fekete leves!

Ahogy végül csak csak sarokba szorulok nincs mitt tennem, vállat vonok. Azon célom hogy ne legyek közkedvelt végül is elértem, a kérdés az hogy emelett sikerül-e a hajón maradnom addig amíg elérem a saját célom vagy sem s most inkább a szavak ősi legendás erejére kéne hagyakoznom meg a puszta józan eszemre, már ha még akad olyan pillanat hogy józan vagyok annyira mind most.
-Nem igazán, miért lenne az ellen ami bármi mondani valóm ami igaz?
Vontam meg a vállam, már kibaszottúl sokatszórra, s erről le is kéne már szoknom, ahogyan folytatom a beszédet elvégre járathatom még egy picsit.
-Egyértelmű, nem szándékozok az úri...
Állok meg gyorsan a szóban s hírtelen javítom magam mielőtt az úrikomornyiki sértés hagyja el a szám.
...-Embernek további gondokat okozni s elfogadom a szabályait.
Bár aligha hiszem hogy ennyivel meggyőzném s nem is szándékozom ezt elérni, nekem az is elég ha biztosítom a saját magamra az itt tartózkodást addig amíg meg szerzem amiért idejöttem. Utána, utána már a többiek sorsa engem hidegen hagy. Akár hogy is muszály leszek tovább folytatni az úrikomornyikunk egócskáját círógatni valamivel mielőtt úsznom kéne a partig.
-Nos, bűnöségemet elismerem a felhozott vádakban, elvégre a süket is hallhatta hogyan kiabállok.
Majd csak várom a fejleményeket, persze a kardom még a kezembe mert a lustaságom következtében annak hegyét a padlóra téve dölök rá az egyik kezemmel. Nem menőzésből, egyszerűen csak tovább szakítani a húrrokat az urikomornyiknál.

Igyekszik tekintettel lenni arra, hogy a hajón nem csupán ketten tartózkodnak, és tisztában van vele, hogy nem venné ki túlságosan jól magát, ha csak egymással foglalkoznának Viridiellel. Mégiscsak egy csapatban dolgoznak most, ahol figyelni kell a többiekre, lehetőség szerint nem éreztetve azt, hogy ők egy külön világot képeznek és nem engednek be oda senkit. Eleinte úgyis ő maga erőltette, hogy ne fejezzék ki azt az erős kapcsolatot, ami köztük van, persze ez idővel megváltozott, a házasság pedig véglegesített mindent, de még mindig nincsenek teljes mértékben összenőve. Bólint is, mikor párja a körbekémlelés mellett dönt, távollétében próbálva másokkal beszélgetni, nehogy nézeteltérés vagy félreértés alakuljon ki elzárkózása miatt, azt meg főleg nem szeretné, ha pár felbujtó elővenné őt és csendességét gyanakvással követné, kitalálva mindent.
Csak paranoiás vagy...
Ha Alia esetleg mesél a tigrisével való találkozásáról, akkor azt végighallgatja, azonban ha újra hárít, akkor megértő biccentéssel fogadja el. Nem erőltet semmit, mert annak nincs értelme, persze nyilván gyorsabbá tenné az este eljövetelét, ha beszélgetéssel felgyorsítanák az idő múlását. Arra inkább nem is emlékezteti magát, hogy Viridielt éjszakásnak rakták be; biztos szokatlan lesz nélküle nyugovóra térni, és nem csodálkozna, ha megnyugtató jelenléte nélkül hosszasan csak forgolódna.
A kékelf elég nyitottnak tűnik ahhoz, hogy a megkezdett párbeszédet folytassa, és amíg a padlót törölgeti a felmosóval, fel-felpillant rá, éreztetve a másikkal, hogy figyel, nem a falhoz beszél. Kíváncsian hallgatja őt, megmosolyogva, hogy most van először hajón, részvéttel a tekintetében, hiszen ő maga is most utazik először ilyen emberalkotta dolgon; soha nem volt szerencséje ezelőtt ehhez hasonlóhoz. Repülni már repült egy griff hátán, de azt sokkal biztonságosabbnak érezte ennél.
- Azt hiszem, hasonló cipőben járunk, bár engem közel sem az motivál, hogy az első legyek, aki felfedezi a szigetet – mosolyog rá barátságosan, lökve egyet a vízzel teli vödrön, hogy más felületeket a fedélzeten könnyebben és gyorsabban elérjen. Ami kilötykölődik, víz, azt a felmosóval felszívja és eltörölgeti körülötte, meglehetősen gyakorlottan űzve ezt – azért az építkezések során párszor nekifuthatott mindenféle takarításnak a már meglévő szobákban. Kicsit azokat az időszakokat idézi, de egyébként is úgy jöttek el, hogy még a munkálatok közepén tartanak, így nem csodálja, hogy már most vissza-visszavágyik oda a mihamarabbi befejezés érdekében.
- Sok indokom nem lenne az ittlétre – egyenesedik fel, egy kis szünetet tartva a törölgetésben, pillanatra eltűnődve, hogy mégis mennyit kéne megosztania, mert nem feltétlen akar a részletekbe menni és indoknak felhozni párja kötelességeit. – Leginkább amiatt vagyok itt, hogy tanulhassak. Egy új sziget új növényekkel és állatokkal kecsegtet, amiket megismerhetek, jó esetben pedig új gyógymódokat és hozzávalókat fedezhetek fel, de több célom nincs ezzel. Egyszerű gyógyító vagyok, és mint hallhatod, nincsenek nagyratörő céljaim, csak a tudásom akarom bővíteni békésen és anélkül, hogy feljegyeznék a nevem bármelyik krónikás könyvbe - tárja szét a karját. - Más különösebben nem érdekel ebből a felhajtásból - rázza meg nemlegesen a fejét, és mielőtt folytathatnák a csevegést, a problémásnak ígérkező fickó ismét bajt kever. Felszólalását követi Viridiel és Elyon egyaránt, és ha a csapat összhangját rombolni kívánó zsoldosféle a két matróztól és női léte miatt tőle nem is ijedt meg, talán párja és a kékelf figyelmeztetésével együttvéve meggondolja, mit is mond és cselekszik. Ne kifejezetten ártana ugyanis odafigyelnie erre, mert könnyedén végezheti a tengerben, ha sokáig folytatja - persze ez a kapitány döntése is. Vitatkozni és konfliktusba keveredni nem kifejezetten szeret, de ez a szituáció megkívánja, hogy fellépjen, mert nem akar egy tulok értelmetlen felszólalásai miatt belefulladni a tengerbe.
Mikor Elyon a saját mondandója végére ér, bármennyire is agresszív a tartalma utolsó mondatának, annyira frappánsan jön ki a helyzethez mérten, hogy majdnem felkuncog. Megrándul egy mosolyra a szája széle, de uralkodik a vonásain, tartva kemény pillantását a csapatszellemet bomlasztó katonán akkor is, hogy tudja, egy nő ezen nézése látszólagos fizikai gyengeségének köszönhetően úgyse fogja meghatni. Tapintja az egyre erősödő feszültséget, bár ez inkább tűnik párak részéről szórakoztató parádénak, amit ki kell használni, hiszen egy önjelölt üthető zsákká tette magát a férfi, az orkot elnézve pedig lenne vevő az efféle szolgáltatásokra.
Legszívesebben ismét belekotyogna a felhozott ellenérvekbe, mert ugyanúgy megcáfolhatónak találja a felvetett meglátásokat. Nem volt kötelező senkinek se vennie egyetlen felszerelést sem, ő maga is csak két tőrrel együtt jött, se többel, se kevesebbel, mellette ott vannak még az üvegcséi is, benne a növényi olajokkal. Tény, hogy ő nem harcos, akinek szüksége lenne fegyverekre, de aki eleve kalandor, az nincs fegyver nélkül egyébként sem, mert kiváltképp nehéz lenne a túlélés még az ismert birodalmak területén is. Bolondság hát felhozni a felszerelés megvételét, aki pedig most vág bele ilyenbe először, annak meg továbbra is örülnie kéne annak, hogy egyáltalán ingyen és bérmentesen hajóra szállhat és biztosítják az élelmet, valamint kabint is osztanak ki. Mindezt ugyanakkor le kell nyelnie, mert látja, bármilyen érvvel is rukkoljon elő, azt újra és újra meg fogja cáfolni alaptalan állításokkal, az ilyenekkel pedig nem érdemes vitába elegyedni, mert mindig magukénak akarják majd az utolsó szót.
~ Van egy olyan érzésem, hogy vele még lesznek gondjaink ~ pillant Viridielre üzenete közben, elfojtva egy mély sóhajtást. ~ Nem örülök, hogy egy hozzá hasonló került a hajóra, csak problémát okoz feleslegesen és alaptalanul. Azért remélem, nem megy tovább, mert nincs kedvem miatta kockáztatni az életem ~ morgolódik némileg elégedetlenül, tekintete aztán a megérkező kapitányra téved, várva a döntését, baljával szorongatva enyhe ingerültségében a felmosó fanyelét. Mikor aztán meghívja az érdeklődőket a kabinjába, hogy ott beszéljék át az esetet, Viridielre pillant, ám látva, hogy hasonlóan arra gondolnak, ez a kapitány dolga, egy biccentéssel és egy halvány félmosollyal fogadja egyező meglátásukat. Ha nem kell, akkor ő se menne, mert nem a kárörömöt keresi mindebben, és nem is különösebben akarja hallgatni azt a beszélgetést, ami valószínűleg csak felidegesítené. Mikor már hallótávolságon kívül van a zsoldosféle, akkor a kékelf felé fordítja arcát.
- Ez jó volt. A padlós - mosolyog rá kacagó tekintettel, és mivel hirtelen téma nem igazán jut eszébe, ismét két kezébe fogja a felmosót, hogy folytassa a munkálkodást. Próbál ugyanakkor egy kicsit beszélgetni Elyonnal és Aliával, ki mikor akar társalogni, persze ha nem érzi egyikük sem, hogy csevegne, nem erőlködik sokáig.

//Adott esetben szívesen játszom ki a beszélgetést, de ha nem érzik a kedves társaim fontosnak, akkor jön a folytatás.//

//Délután és este//

Nem hagyják őket feladat nélkül, a hajó pedig elég nagy, hogy hosszú-hosszú ideig eltartson a felmosás. Néha elcsíp egy-egy beszélgetésfoszlányt a matrózok közt, de igazából semmi különösre nem figyel fel, alapvetően minden nyugodt és megy a maga eseménytelenségében és monotonitásában, mely szinte már álmosító. Nem mintha a feladat maga ne lett volna kimerítő, mert bár hozzászokott az egész napos mászkáláshoz az új otthona kialakítása miatt, valahogy ez azért mégis másabb. Párszor, ha Viridiel a közelében tartózkodott, váltott pár szót vele, de egyébként hagyta, hogy felfedezze magának a hajót, annak rejtett zugait és bejárható szegleteit. Amikor éppen valami téma felmerült az ugyanarra a feladatra rendeltek között, igyekezett abba beszállni, nehogy kirekesztődjön, mert egy hónapig összezárva egy egész csapattal... Hát nem lenne jó mulatság egyedül maradni, és mivel Viridiel nagy eséllyel nappal aludni fog a feladatának köszönhetően, talán nem ártana találni valakit, akivel beszélgethet. Nem mintha túl nagy igénye lenne rá, inkább egyfajta kötelességnek és belső kényszernek érzi ezt, önmagát is meggyőzve, jól boldogul egymaga is.
Amikor pihenő van, akkor azt örömmel veszi, és kihasználja. Ilyenkor a hajó oldalához sétálva támaszkodik neki az oldalának, rákönyökölve a fára, bámulva le a hullámokba, amik finoman ringatják a hajót. Néha felpillant a többi hajóra is, majd a kristálytiszta, az egyre inkább narancsos színbe boruló égboltra, ahol csak pár bárányfelhőt talál, és mikor feltámad a szél, akkor fázósan húzza össze magán a melegebb ruházatot. Orrát némileg csavarja a sós víz levegője szokatlansága miatt, és nem feltétlenül biztos benne, hogy hozzá tudna szokni. Ettől függetlenül az otthonuk nincs is annyira messze a tengerparti részektől, talán fél napra vagy egy napra – annyira nem fedezte ezt fel magának -, ám ott még mindig a fák kellemes és otthonos illata uralkodik, már most nosztalgikusan mosolyogva ezeken. Be kell vallania, hogy már most hiányzik, bármennyire is iszonyodott egy időben Awyristól az emlékeknek és múltjának köszönhetően, párjának hála ez is gyökeresen megváltozott. Komolyan mintha újjászületett volna, annyi reményt és lehetőséget adott neki, erre a gondolatra pedig önkéntelenül is keresi őt a fedélzeten, és ha nem találja őt errefelé, akkor egyszerűen csak visszafordul, hogy a horizont és az ég egybeolvadó végtelenségét fürkéssze.
- Mennyivel nagyobb ez a világ, mint ahogy talán bárki is hitte volna... – motyogja magának, lassan megingatva a fejét hitetlenkedésében, kiélvezve a teljes mozdulatlanságot, amíg találnak neki más teendőt, amit elvégezhet, és mikor szólítja őt a kötelesség, akkor ellöki magát, hogy pár lépéssel belevesse magát az újabb feladatba, beleringatva magát a monotonitásába, beszélgetés híján inkább csak ábrándozva és tervezgetve továbbra is az otthonukat, mikkel szeretné még berendezni a szobákat. Jut is eszébe... Ki kéne festeni legalább a gyerekszobát mindenféle virágmintával.
Ezt fel kéne hoznom majd Viridielnek is... tűnődik magában, és hacsak meg nem szólítják, addig ebben a romantikus fellegben járkál, nem igazán mutatva érdeklődést, ha nem közelítik meg őt. Aztán, mikor az este megérkezik és vége a műszaknak, a vacsora hírére nagy léptekkel indul meg az ebédlő felé, követve a többi éhes matrózt és kalandort, talán az utolsókként csatlakozva, nem kifejezetten kívánva a tömeget és túlzsúfolt helyiséget. Ha esetleg közben belefut Viridielbe, mert neki a továbbiakban a fedélzeten van dolga, akkor egy gyors csókot mindenképp ad neki.
- Mindjárt jövök még egy kicsit, csak megvacsorázom, de egy kis együttlét után elmegyek aludni. Reggel kezdődik elölről – mosolyog rá, végigsimítva az arcán, majd visszafordul a konyha irányába, kissé sietősebben lépkedve, hogy azért ne maradékot kapjon. Bőven elég neki, ha az üst alján lévő utolsó adagot megkapja, beéri annyival. Talán pont fel is szabadulnak helyek, mire ő befut, és lehetőség szerint inkább egy sarokba húzódik, ahol nyugalomban megeheti a saját adagját, lassan kanalazva az ételt, fel-felpillantva az étkezőben tartózkodókra kíváncsian, önkéntelenül is keresve ismerősebb arcokat, persze saját elzártságának köszönhetően nem igazán talál. Ha valakinek esetleg kedve szottyanna mellé ülni, akkor azt egy biccentéssel fogadja, a beszélgetéshez azonban most kissé kényelmetlenül érzi magát a kimerültség miatt, így ha a másik nem kezdeményez, akkor ő némán eszik tovább. Ha esetleg valakinek társalogni van kedve, akkor szívesen válaszol és megerőltetve magát igyekszik továbblendíteni a témán, hogy ne tűnjön ellenszenvesnek, amúgy inkább az ételek ízére figyel.

//Ha valakinek kedve támad beszélgetni, akkor nyugodtan kapcsolódjon be, le fogom reagálni, legfeljebb egyszerre két szálon haladok egy posztban, tisztán jelezve Ettől függetlenül a továbbiakban://

Az étel íze olyan... Hajós tömegkoszt, nem tudná jobban megfogalmazni. Nem mondaná olyannak, ami az ő ízlésének megfelelne, sokkal másabb fűszerezést használ, és mivel hozzászokott már a saját főztjéhez - tekintve, hogy már nem csak magának kell valamit összedobnia és ki akar tenni magáért az elismerő szavakért -, így eltart egy darabig, mire sikerül elfogyasztania, mellette lassan szopogatva a könnyed, kissé íztelen, olcsó bort, amit kapnak hozzá. Muszáj lesz megszoknia ezt, mert egy hónapig a tömegételeken fog élni, de ez is ad egy kis ráadást a honvágyának, főleg, ha magányosan étkezik. Ennyi bőven elég neki ahhoz, hogy tisztában legyen vele, semmiképpen sem tudna huzamosabb ideig egyedül lenni, mert már most apró szúrásokként éli meg férje közelségének hiányát, aztán lehet, ez változik valamelyest pár nap elteltével. Fene se tudja, mindenesetre ha nincs beszélgetőpartnere - vagy ha befejeződött a beszélgetés -, akkor feláll, leadja az üres edényeket, és ha nem csupán egy pultra kell letennie, hanem egy személy át is veszi, akkor egy hálás biccentést követően távozik az ételek és izzadtság szagának keverékével telített teremből, átszelve a folyosókat, fellépcsőzve a tiszta levegőre, aminek sóssága a lenti kellemetlen nyomottság után egyáltalán nem zavarja. Mélyet lélegzik odafenn, mintha most tapasztalhatná először a szabadságot, majd körbekémlel az éjszakai fedélzeten, keresve ezüsthajú hercegét, és amint megpillantja őt ismerős öltözékében, mire lendületes léptekkel indulna meg felé, ám jobb ötlettel a tarsolyában lehetőség szerint inkább hátulról és észrevétlenül oson felé. Ha sikerül becserkésznie – és senki sem buktatja le, noha társaság esetén felemeli mutatóujját a szájához, nehogy elárulja őt a Viridiel mellé rendelt férfi -, és amint párja mögé kerül, egy hirtelen mozdulattal ugrik rá, nyaka mellett vezetve karjait ölelve át, és nem érdekli őt, ha emiatt esnek egyet; biztosan halkan nevetni fog, még ha a gerincét bevágja a fedélzetet képező deszkákba, akkor is.
- Ne haragudj, nem hagyhattam ki! – kuncog, és ha férjét nem látja dühösnek vagy méltatlankodónak, akkor megmarad a jókedve, kisvártatva belekarolva álldogálva mellette, boldogan attól, hogyha mások szeme előtt is, de egy kicsit együtt lehetnek. Nagy eséllyel lemaradt a felosztásról, így ha már párokban tartózkodnak, akkor udvariasan bemutatkozik Viridiel járőrpartnerének egy tőle megszokott biccentés kíséretében.

Egy kis időre megállok, hogy lássam mi lesz a fickóval, aki nem fér a bőrébe már az utunk elején, na meg mivel kedvesem sem épp szép szóval illette, nem akarom magára hagyni, ha eldurvulnának a dolgok. De mikor megjelenik a kapitány látszik, hogy nem először találkozik bajkeverővel és tudja, hogy bánjon el vele.
Hamarosan már a kabinja felé tart a társaság, ami kiváló ötlet, mert nem kell, hogy mindenki itt akarjon pártot foglalni és a lázítás sem kell, hogy megakadjon egyesek fejében.
Bár a hajó vezetője nem zárkózptt el attól, hogy akit a továbbiak érdekelnek, az velük tartson, én nem voltam kíváncsi a fickó további kakaskodására, ami merőben felesleges volt és csak saját magát sodorta bajba.
Hallottam, hogy Lash a mellé beosztott félelffel és Aliával beszél, de csak arra figyeltem fel, amikor ez a félelf vagy inkább félself beszóét a zsoldosnak és igen frappánsnak sikerült, ami azt jelenti, hogy nem csak a szíve, hanem az esze is a helyén van. A részeg fickó elég sok embernek bökte a csőrét, nem hiszem, hogy jó sora lesz, ha nem változtat a modorán.
Még nem indultam tovább, hogy felfedezzem a hajót, mert meg akartam várni, hogy Lash megy-e a kapitány után, de mikor pillantásunk összeakad, tudom, hogy hasonlóan gondoljuk.
~ Elég tapasztaltnak látom a kapitányt, hogy ura legye a helyzetnek, nem hiszem, hogy először találkozott volna ilyennel. ~ nyugtattam meg kedvesem. ~ Szerintem beállítja a sorba, aztán ha továbbra is okoskodik, hamar a vízben köt ki és még a mi közreműködésünk sem kell hozzá. ~ vigyorodom el és picit a kékself felé biccentek, hogy az ő szavaira gondoltam. ~ De, úgy látom az előadásnak vége, így megyek és felkutatom a hajót, aztán, ha végeztél találkozunk. ~ küldök felé ezen szavaim mellé, pár kaján gondolatot, de aztán tényleg eltűnök a szeme elől, mielőtt a felmosó vizet zúdítja a nyakamba.
Sosem jártam még ilyen nagy vízijárművöm, ezért volt mit felfedeznem. Tényleg mindenhová bekukkantottam (ha nem akadályozta meg senki), a hajófenéktől az árbóckosárig mindent meglátogattam és közben figyeltem a legénység munkáját. A mi kalandorcsapatunkat kivéve, elég összeszokott társaságnak néztek ki, ezért igyekeztem pár szót is váltani velük, a hajó idő és munkabeosztásáról és a hajóról kérdezve.
Nagyon hamar elment az idő, bár időnként elhaladtam a serényen dolgozó kedvesem mellett és mindig váltottunk pár telepatikus üzenetet. Örültem neki, hogy a legnagyobb félelmei ellenére feltalálta magát és több beszélgetést is kezdeményezett, mert a beosztásunk miatt sokat leszünk egymás nélkül és féltettem, hogy ez nagyon rányomja majd a bélyegét az érzelmeire.
Az egyik ilyen alkalommal láttam, hogy a korlátnak támaszkodva mereng a tengert és a látóhatárt nézve. Halkan mellé lépkedtem és odatámaszkodtam.
- Hová merült el szép szemed világa? - adtam egy rövid puszit a füle alá mosolyogva. - Hogy érzed magad? Bírod a munkát, nem piszkált senki? - kérdezgetem, miközben a korláton nyugvó, a víztől kissé beráncosodott kezét simogatom.
Nem akarom, hogy ugratások céltáblája legyen, ezért csak ilyen kis kedvességeket engedek meg magamnak a nyílvánosság előtt, de csak maradjunk kettesben......
- Ha bárki kötekedne veled, csak üzenj, azonnal melletted leszek. - biztosítom és még egy kicsit udvarolgatok neki, míg újból nem szólítja a kötelessége.
Egy kis időre aztán, még az őrségem előtt lepihenek, de igazából nem tudok aludni, csak bámulom a fapadlót a fejem felett.
A vacsorára szóló kolomp első hangjaira kimegyek, mivel elsők között kell ennem, hiszen utána azonnal kezdődik a munkám. Nem látom Lasht, de telepatikus kérdésemre azonnal válaszol, így tudom, hogy jól van, de még dolga van, így egyedül eszem, az egyik kötélcsomóra telepedve.
Az étel fogyasztható, ettem már rosszabbat is, ezért hamar végzek. Már elindulok, hogy keressek valakit, aki megmondja hol és kivel leszek, amikor végül összefutok kedvesemmel vágyódva váltunk csókot. Az idejét sem tudtam, amikor ennyit nélkülöztük egymást és még előttünk áll egy hónap.....hajh!
Az egyik matróz megmutatja, hol gyülekezik a fedélzeten az éjjeli műszakra beosztott csapat. Egy másik fura ruhás kerül elő, aki MyRee-ként mutatkozik be, hogy aztán párokra osszon minket.
Kezet nyújtok a férfinak, aki végül a párom lesz, mert elsőre is szimpatikus a hallgatagsága, na meg persze a vele lévő sólyom is azt mutatja, hogy nem áll messze a természettől.
- Szólíts Viridielnek! Remélem jó kis csapatot alkotunk majd. Én a párommal vagyok itt, már biztos láttad, nem nehéz megismerni a vörös hajával. Ó gyógyító, ha esetleg majd segítségre lenne szükséged. - mutatkozom be neki, bízva benne, hogy jól kijövünk majd.
McRee a pároknak tart eligazítást és hamarosan mi is sorra kerülünk.
Megtudjuk, hogy járőrözni fogunk, figyelnünk kell főleg a felbukkanó hajókra, vagy szörnyekre, na meg kapcsolatot tartani a többi hajóval, hogy ne veszítsük el egymást. Az árbócokon is lesz egy páros, de egyelőre nem mi leszünk azok.
A jelzéseket megjegyzem, nem túl bonyolultak, aztán kissé unalomba fulladóan hallgatom a tiszt áradozását arról, miért fantasztikus a tengerész élet.
Mikor végre elmegy, megdörzsölöm a halántékom.
- Azt hiszem sosem leszek matróz. Egyébként engem nem zavar ha fel kell oda menni. - mutatok az árbócókra, melyeket a lámpák fényei sejtelmes derengésbe fonnak. - Téged?
Ha Evenon nem ódzkodik, akkor halkan beszélhetünk, de csak szórványosan, mivel ez az első nap és még szokni kell a hajó éjszakai életét és a szokatlan zajokat, a tengeren fel-felcsillanó fura fényeket.
Ettől függetlenül csak a véletlen szerencsének köszönhetem, hogy a sok nyikorgás, csikorgás, csobbanás köz9tt, valahogy a hatodik érzékemmel meghallom a hátam mögötti neszezést.
Társam szemvillanása is árulkodó, holott egy szót sem szól, így mikor a nyakba ugrik hátulról egy puha test és a földre ránt, azonnal tudom ki ez az orvtámadó, ismerős illatáról már nem is beszélve, még ha most csatlakozik mellé egy kis sós tengerillat is.
Azonnal átfordulok vele, hogy nehogy agyon nyomjam és magamhoz ölelve, kap egy csókot.
- Talán a vízbe kéne dobnunk egy ilyen kis orvtámadót. - adok hangot boldogan mosolyogva, de hamar talpra kecmergek és felállítom kedvesemet is, mert nem hiszem, hogy a többiek díjazzák a mi kis turbékolásunkat.
- Bocs Evenon, ez itt Lashrael, a feleségem és nem fogjuk ezt sűrűn csinálni, igaz? - kérdezem szerelme, de érezheti, hogy nincs megrovás a hangomban, inkább csak aggodalom. - Neked nem kéne már pihenned?

Beosztás és őrjárat


A beosztást követően, a társamul kiosztott férfi kezet is nyújt, majd bemutatkozik. Természetesen kezet rázok vele, majd végig hallgatva az elfet én is bemutatkozom. Kedvelem a fajtáját, mivel tisztelteben tartják a természetet, nem úgy, mint embertársaim. Barátságosan mosolygok is, mert az első benyomás a legfontosabb, ráadásul fontos, hogy megismerjük egymást, ha már ki tudja meddig együtt leszünk.
- Örülök a találkozásnak, én Evenon vagyok! Ez a kis jószág pedig Paqen.
Meg is cirógatom a madárkám fejét, mutatva, hogy mennyire szeretem és, hogy milyen szelíd egy állat.
- Bizonyára jól megleszünk, nem tűnsz egy bajkeverőnek. Mellesleg láttam, hogy te is kivetted a részed a kis „zavargás” elfojtásában.
Elvigyorodom a dolgon, s közben McReere pillantok, hogy mennyi időnk van még beszélgetni, de mivel látom, hogy még másokkal van elfoglalva, így kis vártatva folytatom is a beszélgetést.
- Láttam a párodat is, ha úgy adódik, szívesen fogadom a segítséget, illetve remélem, hogy én is segítségetekre lehetek majd valahogyan. Na meg Paqen is örömmel segít, ha úgy adódik!
Kacagok halkan az utolsó mondaton, de persze nem tudhatom, hogy Paqen mit gondol, viszont nem szokott velem ellenkezni, így hát miért is ne segíteni. Közben hozzánk is elér az eligazító, hogy ismertesse velünk pontosan a feladatot. Örülök, hogy ilyen fontos munkát kaptam, de ez nagy felelősséggel is jár, mindenesetre úgy hiszem, megbirkózunk ezzel a feladattal is. A jelzések, megjegyezhetők és az egész járőrözés nem tűnik túl bonyolult feladatnak, viszont annál fontosabb. Aztán kedves barátunk körbe vezet minket a hajón, s ekkor tűnik csak fel igazán a hajó gigászi mérete, meg az, hogy a tiszt mennyit tud beszélni. Az unalmas áradozás után nagy felüdülés számomra, hogy végre hozzáláthatunk a tényleges munkához.
- Hehe, hát én se pályázom meg ezt a közeljövőben. Viszont engem se zavar a magasság, hiszen életem jórészét a fák tetején töltöttem.
Az éjszaka további részében Evenon szabadon engedi sólymát, hogy körözzön a hajó körül, vagy arra menjen, amerre akar, hiszen úgyis visszatér. Evenon nem tartózkodik attól, hogy beszélgessenek a munka teljesítése közben, hiszen szeretné megismerni Viridielt és azt, hogy miért vállalkoztak erre az útra. Viszont az őrködés közben feltűnik, hogy valaki közelít, de hamar leesik számomra a helyzet, hogy ártatlan tréfa készül a férfi ellen, így csak mosolyra húzódik a szám, majd úgy teszek, mintha semmit sem tudnék. A hölgyemény lesből támad „prédájára”, mint az erdei Werit macska. Viridiel szabadkozni kezd, de engem nem zavar a dolog, hiszen megértem, bár az életemben még sohasem volt igaz szerelem, csak Paqen, de az más fajta szerelem, illetve szeretet.
- Örvendek a találkozásnak! Ha lenne kalapom, most megemelném, de efféle úri köszöntésekkel most nem szolgálhatok.
Persze csak tréfálkozom, igyekszem ezt hangommal érzékeltetni, mert úgy látom, ők sincsenek híján a jókedvnek.
- Illetve, ha zavarok, akkor szívesen utánajárok, hogy mi csobbant Délen.

//Fedélzeten a nap folyamán//

Muszáj visszamosolyognia a telepatikus szóváltás alatt, örülve, hogy a mellette álldogáló kékelf párja számára is szimpatikusnak tűnik, persze ettől még a bizalom nincs megadva teljesen. Mindenesetre ha ez a fajta kellemes humora megmarad végig, akkor biztos jó társalgásoknak néznek elébe, na meg persze ha továbbra is nyitott marad. Nem zárkózik el, kivételesen nem engedi meg magának, mert nincs hova meneküljön, és édemes a lehető legjobb benyomást kelteni mindenkinél, ami sokat ki fog venni belőle, efelől kétsége sincsen.
Párja távozása előtti szavaira rosszallón megrázza a fejét, összeszűkített szemekkel figyelve őt, ezzel erőteljesen javasolva, hogy ne most kezdjen kacérkodni, mert bár hely van hozzá, közel sem olyan biztonságos és privát, mint azt ők megszokhatták vagy amiben kényelmesen érzik magukat. Persze ha sokáig folytatja, akkor legfeljebb az orrára koppint szórakozottan, ugyanakkor értékelendő, hogy az izgalmas zegzugokat felkeresi nem feltétlenül tiszta szándéktól vezérelve, noha ennek nem sok jelét adja. Maradjon csak abban a tudatban, hogy jelenleg egy perverz disznónak tartja!
A munka megy és halad, hol lassabban telik az idő, hol gyorsabban, Viridiel néhai felbukkanása pedig újra és újra ad neki némi erőt és kitartást a folytatásra, valamint lelkesedést a szolgálat kiváló teljesítésére. Általában véve a szünetek azok, amik hamar elszállnak, utólag belegondolva ugyanakkor van, hogy egészen sokáig merengett a messzeségbe bámulva, mintha csak kutatna valamit, amit soha nem láthat. Az egyik ilyen gondolatkavalkád alatt érkezik mellé Viridiel, és egészen addig nem is reagál a megjelenésére, amíg meg nem szólítja, riadtan összerándulva kapva felé a tekintetét, de hamar elmosolyodik.
- Megijesztettél – tűri szégyellősen a széltől kócolódó vörös hajának pár fürtjét a füle mögé, jólesőn fogadva a puszit, önkéntelenül mozdulva, hogy minél hamarabb megkaphassa, és mielőtt válaszolhatna, vesz egy mély levegőt. – Fáradtan – fújja ki egy sóhajtással. – Piszkálni szerencsére nem piszkált senki, bár lehet, pár matróz megbámulta a hátsómat – nevet halkan, szórakozottan jegyezve ezt meg, aztán hirtelen hallgat el elgondolkodón, hogy lehet, tényleg megtörtént ez, csak nem vette észre. Végül inkább megrázza a fejét nemlegesen, mielőtt túlságosan belebonyolódna a feltételezésekbe, folytatva helyette a kérdésekre a választ. – Amúgy megvagyok, de nyilván hiányzol mellőlem – fonja össze az ujjait párjáéval, figyelve, ahogy a bőr bőrnek simul. – Tényleg nem piszkál senki, látványosan biztos nem, de mindig találnak valamit, amit csinálhatnék. Fogadni mernék, hogy következőnek ezt a jó kis korlátot sikálhatom végig – paskolja meg azt, amin támaszkodik, majd visszakönyököl rá. – Egyébként csak... – fordítja pillantását vissza a messzeségbe. – Azon tűnődtem, hogy mennyire... nagy is ez a világ. Soha nem gondolkodtam azon eddig, hogy mi lehet a tengeren túl, hogy van-e ott egyáltalán bármi, mindig volt bennem valami meggyőzöttség, hogy... Ahol összeolvad a tenger az éggel, az a szellemvilág kapuja, hogy arra mennek a lelkek, hogy aztán feljuthassanak és csillagként nézhessenek le ránk – emeli tekintetét az égre utána, megmosolyogva a hold halvány, ködös jelenlétét, egy darabig bámulva azt. – Te mi jót fedeztél fel? Ahogy látom, nem kakaskodtál – néz végig párján látványosan, keresve rajta olyan nyomokat, amik elárulják, keveredett-e verekedésbe. – Azért pihenj is, mégiscsak éjszakára soroltak be – szelídülnek a vonásai, aggodalmasan fürkészve férjét, akinek védelmezői szándékai mindig megmosolyogtatják őt. – Hát, ha nem bírok el vele, akkor majd szólok neked, de én is tudok pár dolgot – jelenik meg egy pimasz félmosoly az arcán, a további udvarolgatást pedig hercegnős gőggel fogadja, csak finom jelekkel utalva arra, hogy örömmel fogadja a kedveskedő szavakat és apró cselekedeteket. Kifejezetten jól érzi magát, sőt, igazán feltöltő párjának jelenléte, az a beszélgetés, amit folytathatnak, halkan kimondva egymásnak, nem csupán a másik fejében megszólalva. Van egy egészen más hangulata, valahogy tapinthatóbbnak tűnik, és ezért többet is jelent neki. Az újabb feladat beharangozásával fanyalogva egyenesedik fel, majd egy beletörődő sóhajtást követően ad egy puszit párja arcára, ismét elbúcsúzva tőle.

//Ebédlőben továbbra is nyitott vagyok beszélgetésre, addig is este a fedélzeten://

Kapaszkodik Viridielbe, még alatta is nevetve, ahogy esnek egyet, ám mikor megfordul, akkor már csak kacagó tekintete az, amivel bámul rá, készségesen és jóízűen viszonozva a csókot, persze csak röviden, nehogy bárkinek is kényelmetlenné váljon a jelenet. Kissé fáj ettől az egésztől a háta, de nem panaszkodik miatta, mégiscsak a saját akciójából történt az eset, ráadásul miért is érdekelje, ha végre Viridiel ölelésében lehet! Legalább egy kicsit...!
- Vízbe? Ugyan már, gyorsan átúszom egy másik hajóra, ott legfeljebb befognak mosogatni – kuncog és bújik hozzá, majd eltávolodik tőle, elfogadva segítségét, amivel talpra rántja őt is, rögtön rátapadva, kezeit Viridiel karja köré fonva. Azzal a gyermeki mosollyal és boldogsággal, ami most nekik van, lehet, úgy néznek ki, mintha friss házasok lennének nászúton, ami végül is majdnem igaz is, csak éppen ezt az utat már régen letudták minden finomságával és nyalánkságával, ami egy erdei elftől kitelik.
A bemutatkozás során biccent egyet köszöntőleg, el is engedve ekkor Viridielt, mert nagyobb tiszteletet érez a mozdulatban, ha nem éppen párján csimpaszkodik.
- Hát, én se köszönthetek úri hölgy módjára senkit egy pukedlivel - imitálja azért a mozdulatot egy halk nevetéssel, értékelve a jópofa bemutatkozást, majd párja kérdésének elhangzásával gyerekesen rázza meg nemlegesen a fejét.
- Dehoooogy... – vigyorog szélesen, aztán némileg visszafogottabbá válnak a vonásai, komolyabban téve hozzá: - Nem akarom, hogy bárki kényelmetlenül érezze magát miattam vagy miattunk. – Ennek fényében nem is folytatja a karölelgetést, csak álldogál párja mellett úgy, mint egy átlagos hozzátartozója.
- Nem, nem kell - emeli meg védekezőn a kezét talán kissé ijedt ábrázattal, mikor Evenon finoman jelzi, hogy szívesen magukra hagyja őket; nem elzavarni akarja a szolgálatából, hogy pár titkos percet nyerjen, azokat majd rendezik a saját egybeeső, magányos idejükben. - Nem maradok sokáig, de a szagokkal terhelt konyha után kellett a friss levegő is. Meg ettől a tökfejtől is el akartam búcsúzni éjszakára, ha már pont elkerüljük egymást - böki vállba játékosan Viridielt, akinek aggodalmas érdeklődésére meg kissé összevonja a szemöldökét, csípőre téve kezeit. – Tán én nem maradhatok fenn, te pedig végigtalpalhatod a két műszakot? – kérdez vissza átlátszó sértettséggel. – Mondtam, hogy még egy kicsit visszajövök, de ha nem tetszik, akkor mehetek – vonja meg a vállát, már sarkon is fordulva, de óvatosan Viridielre sandítva, hogy tudja, mennyire veszi komolyan vagy mennyire vicceli el. A szavaival ellentétben egyelőre nem szeretne elmenni aludni, még úgy tíz percet, egy fertályórát szeretne itt tölteni, utána majd alszik egyet. Bár tekintve, hogy jó társaságot fogott ki párja, lehet, pillanatok kérdése, és indul is.

Elyon Luven


Lassan megérkezik a kapitány is, hogy elvigye a lázongó ifjú részegünket. Annyira nem érdekel a dolog, hogy én is velük menjek, mellesleg dolgom van... még ha nem is tetszik. Ennek ellenére egy darabig még gondolkozok, hogy utána szóljak, esetleg én is tüzeskedjek egy kicsit, és végül tényleg csak egy kicsit teszem: Amikor már viszik el, még utána kiáltok.
-Frederic! A kardod! Hüvelye. Biccentek egyet felé, és ahogy ránéz, egy hangos csettintés keretében lángba borítom azt egy pillanat erejére. Csak addig, hogy lássa, hogy egyáltalán nem különleges ezen a hajón. Arra már nem hagyok időt, hogy rájöjjön, azok nem igazi lángok, csak illúzió az egész. Bár lehet, hogy az övé is az, de ezt nem hiszem, nem úgy tűnik, mintha lenne benne kék elf vér, ez márpedig az ő mágiájuk. Na, de vissza a munkához. Ahogy az elf lány megdícsér a frappáns beszólásomért, elmosolyodok.
Köszi.
Ahogy dolgozok, közben megpróbálom gyorsan kitalálni, hogy hogy is fog kinézni a napi rutinom, és végül a következőre jutok: Nap közben, hát, nem szeretek felmosni, meg annyira nem is kell minden egyes nap teljesen előről mindent fényesre sikálni, úgyhogy könnyen meglehet, hogy kések majd reggelente, és nem is egész nap dolgozok végig. Mellé még egy olyan feladatot is kaptam, hogy a hajó köteleit ellenőrizzem, de ehhez egyáltalán nem értek, és így hiába is próbálkoznék vele. Ellenben, szívesen veszek 1-2 leckét a matrózoktól a csomókat meg ilyesmiket illetően. Nekik nagy valószínűséggel úgyis elkél majd a segítség, ha valami nagy viharba kerülünk, hisz olyankor a legkényesebb a hajó az odafigyelésre. Gondolom én. Szóval, utána vacsora, és az után, ha szép az idő, akkor sötétedés után még kiülök a fedélzetre egy fél-egy órára, és nyilakat készítek aprólékos odafigyeléssel, vagy esetleg a tanított csomókat gyakorlom egy darab kötélen. Esetenként még az is elképzelhető, hogy ebbe belefeledkezve ott alszok el, a lágyan ringó fapadlón.

Kismesélői

Láthatod ahogyan a kapitány egy pillanatra elmosolyodik. Örül a feleletednek, de azt is látod, hogy nem engedi le a védelmét egy pillanatra sem. Ugyanazzal a hangsúllyal folytatja a mondani valóját:
-Nos ezt mindenképpen enyhítő tényezőnek veszem. Uraim ha kérhetem.-A két mögötted lévő őrök kihúzzák magukat és hallgatják a parancsokat.
-Nos uram maga bevallottan vétkes felbújtás és lazsálás vádjával, büntetése három nap ellátmány nélkül. Jegyezzék fel. Továbbá nem engedhetem, hogy ilyen veszélyes fegyverrel a hajón szaladgáljon, még tűzvészt okoz és a tengeren égünk el.-hideg és szigorú szavai hallatán érzed, hogy a tested elernyed és a földre esel Frederick, majd a sötét elf nyúl a kardodért, amit bár nehezen, de megemel és elveszi tőled. A kapitány hozzáteszi:
-Amint kikötünk az uticélunknál visszaadjuk, addig is nálunk marad. Most pedig mehetnek.- a kapitány ezután mindenkit kiterel aki bent volt, a két őr a kapitánnyal távoz utoljára. Frederick te tudod, hogyha most ellenállsz ennyivel nem úszod meg, de persze próbálkozni lehet, semmi sincs elzárva a lehetőségek közül.
A többiek akik a fedélzeten vannak láthatják, hogy az ork boldog mosollyal jön felfelé, ebből tudhatja mindenki, hogy meg lett büntetve.

A sötét elf bénítás varázslatot használt Fredericken, majd ennek hatása a fegyver elvétele után hamar elmúlik.

Ahogy sétálunk a kapitány kabinja felé az egyik félszerzettnek tűnő pengefülű kiállt felém, sőt ismerős is a pofa de amit mond az bűzlik hiába is láttom hogy ég a kardom hüvelye, annak nincs égettbőr szaga amivel oly jó ismeretségben vagyok hála a kardom pici tulajdonságának, így csak meg vonnom a vállam.
-Illúzió, legalább ötletes ha nem is hatásos.
Majd folytattom az utatt a kapitány kabinja felé.

A kabinban.

Hamarabb meg oldjuk a pici problémánk mind gondoltam, persze egyáltalán nem nekem kedvezően ami egy szinten, sőt több indok miatt is frusztrál jelenleg. Nem sok időm marad azonban ezzel a frusztrációval foglalkozni, elvégre úgy húllok térdre mind egy bábu, nehezemre sőt lehetetlennek érzem ebből a helyzetből a megmozdulást ép csak a tekintettem fordítom az elfre aki a pengémért nyúl ami a földön terült el.
-Picsába, ha bármi baja esik kiterekem a nyakad.
Morzsolom el a szavakat a fogaim között, bár nem nagyon tudok tenni a fegyver elvétele ellen arra nem adhatok garanciát hogy ha bármilyen sérülés vagy esetleg egy kereskedő kezében köt ki a kard akkor nem vagdalom fel ezt a pengefülüt az úrikomornyikkal egyetemben, de próbáljunk meg higadtan gondolkozni mielőtt még esélyem se lesz ilyenre.
-Legyen, nem mindha tehetnék ellene, ettől függetlenül az a kard családom egyetlen hagyatéka... szóval óvatosabban vele.
Vonnom meg a vállam ismét egy idegesítő szokást folytatván, nincs választásom de az a kard számot tevően többet érhet mind a flotta maga, de ezt nem én vagyok hivatott eldönteni. Számomra annyi a lényeg hogy ha bármi baja lesz annak a szarnak nincs az a kovács aki megjavíthatná, legalábbis itt vagy ott ahova tartunk biztos nem találok és ahol lenne is oda meg a lábam nem tehetem be.

A további napok a hajón.

Ebben a két hétben kerültem a legtöbb embert a hajón, bár a feladataimat sok szájhúzással ugyan de elvégzem, ha pedig a sötét elf nő Daeva még is keresné velem a kapcsolatott valamiért szívesen halgattom meg, beszélgetek vele, bár ennek kevés esélyét láttom annak fényében hogy a legénység egy jó része a pokolra kiván. De ez van ügyesebb voltam mind gondoltam ezzel kapcsolatban így legalább nem vagyok a szükségesnél többel baszogatva. Akár hogy is egyik este még kabinba lépésem előtt láttom meg közeledni a sötét elfet már ha nem csalt a szemem s kezemet emelve köszöntöm hátha sikerül vele pár szót váltani, de ha hidegen hagyja csak be lépek a szobába.

A Szabad nap, édesebb mint valaha.

Bár nem igazán voltak terveim azzal kapcsolatban hogy mit csináljak amikor meg érkezünk az útolsó kikőtési pontra Neminra és az ismeretlen terület között, az fix hogy elsők között hagyom el az úszó koporsónkat s lent várok megint csak az oly ismerős sötét elfre bár ezútal nem igazán köszönök vagy csinálok bármit is, inkább csak olyan ha akar valamit itt vagyok szinten állok és várok. Ha tovább megy bármi nélkül akkor a legközelebbi ivóhivatalba veszem az irányt, bár lehet teszek egy kanyart a rossz irányba, oda ahol nem csak az italt de hölgyeket is lehet pénzért választani. De majd meglátjuk mit szól hozzám a hely madamja ha találok én ilyet.

//A kikötésig lévő két hét megviseltsége.//

Végül úgy dönt, hogy nem zavar sokáig, ugyanis alapvetően szimpatikusnak tűnik neki a Viridiel mellé rendelt alak, és nem szeretné elzárni őt az ismerkedések elől. Na meg ha egész végig ez lesz a beosztás, akkor jó, ha kijönnek egymással, és nem érzi magát feszélyezve attól, hogy bármikor megjelenhet vörös loboncával.
- Mindenesetre távozom, nem zavarom az urakat az őrködésben – mosolyog a társaságra, Evenon felé bólintva egyet elköszönésül, Viridielnek egy puszit adva az arcára, és könnyed léptekkel indul vissza a kabinok felé vezető lejárat felé, persze arra a felére, ahol az ő lakrészük is található. Magabiztosan halad a kialakított folyosókon, emlékezve, hogy merre is kell mennie, egyáltalán nem bizonytalanodva el, ha pár matróz megjelenik szemben, ugyanis hajlamos arra, hogy kimutatja saját gyengeségét visszahúzódás képében, mikor egyedül van vadidegenek között, természet nélkül. Pont most nem szabad ezt kimutatnia, hiába szokott el ettől teljesen Viridiel társaságában és a természet állandó ölelésében, ismét meg kell acéloznia magát, hogy függetlenként kezeljék, olyannak, aki nem csupán azért van a fedélzeten, mert kiváló élvezeti cikk válhat belőle.
Némileg megrázza a fejét, próbálva kiverni ezeket a negatív gondolatokat, és inkább nem túlgondolni mindezt, még ha nem is szeretné, ha célpontjává válna bárminek, mert jelenleg tagadhatatlanul csak egy gyenge elfnek tűnhet bárki számára, aki fegyvertelen és tapasztalatlan a harcokban, és ezzel senki sem tévedne sokat. Valahol szégyelli magát, hogy nem tud felnőni ezekhez az elvárásokhoz, más kérdés persze, hogy nem erre kötelezte el magát.
Mikor belép a szobájába, és becsukja maga mögött az ajtót, a kényelmetlen és zavaros gondolatok eltűnnek a kintről hallatszódó, csendes mászkálásokkal együtt. Mélyet lélegzik, nekitámaszkodva a faajtónak, határozottan tudva, hogy ez nehéz lesz, egyedül lenni végig, nyílt és esetlen célpontjává válni ha nem is a hajón tartózkodók számára, de saját gondolatainak, amiknek nem engedhet. Kijött a biztonságból, abból a meleg burokból, amiben idáig tartózkodott, és most hirtelen kell szembesülnie azzal, mennyi mindent kell rendbetennie önmagában még. Az elfekkel kapcsolatosan már sikerült lezárnia nem egy dolgot, köztük visszanyerte önbizalmát, ami már nem elsősorban a sértettség vezette nagyképűség, hanem tiszta büszkeség. Mégiscsak letett valami egészen különlegeset az asztalra Viridiellel együtt, és még ha vonakodott is a hirtelen jött elfogadás miatt, végül beengedte a kellemes érzést, beljebb húzva a tüskéket.
Bezárja az ajtót, majd odalép az apró ablakhoz, kibámulva a fekete, tengeri éjszakába, sokat persze nem lát. Egy darabig merengőn figyeli, mintha vízből felbukkanó szörnyre várna az átláthatatlan víz mélyéről, aztán letelepszik az ágyra, könyékkel támaszkodva a térdein, meredve lefelé a padlóra, hallgatva a hajó hol halkabb, hol hangosabb csikorgását és nyekergését, amint ellenáll a hullámoknak, érzékelve az enyhe hullámzását a tákolmánynak. Lassan felfordítja tenyerét arca felé, nézve azokat és fájlalva őket, az egész testében tapasztalva a lüktető, fáradtság okozta fájdalmat, ám kezeinek remegését nem csupán a munka eredményének tudja be. Fél ezen az átkozott hajón, borzasztóan retteg attól, hogy valami baj fog történni, és mindannyian itt vesznek, hiába tudja, hogy hajós kereskedések is kialakultak már elég régóta, ez a bezártság, a természet súlyos hiánya és a tehetetlenség gondolata baj esetén meglehetősen aggodalmassá és nyomottá teszi.
- Természet Anya figyelje utunkat... – suttogja, kellemetlenül simítva végig tetoválással borított karjain, tudva jól, hányszor nem figyelt rá, még mindig tartva attól, hogy az istennő csak egy mézesmadzagot csúsztat előtte Viridiel és házasságuk képében, amivel egészen idáig nem foglalkozott, mert hát mégiscsak Awyrisban töltötték mindennapjaikat.
Mély levegőt vesz reszketegen, lerakva a táskáját az ágyról, kissé ügyetlenul dobálva le magáról a ruhákat, visszahuppanva az ágyra és lábai mellé húzva a táskáját, kiszedve a levendulás üvegcséjét pár edénnyel és félretett kulacsával. Utóbbiból önt valamennyi vizet az egyik edénybe, óvatosan csepegtetve aztán az olajból pár cseppet bele, majd visszadugaszolja az üvegcsét, visszarakva azt a többi közé. Önkéntelenül szagolja meg az édeskés illatú folyadékot, lerakva arra az egészen kicsi szekrényre maga mellé, párszor belemártva az ujját dörzsölve a halántékába, tenyerébe és hátán pár ponton. Maga mögé néz, szokatlannak találva, hogy annak ellenére, kétszemélyes ágyhoz jutottak, mennyire felesleges, hiszen úgyis pont elkerülik egymást, az ágy másik felének üressége meg egészen furcsa. Mindenesetre eljött a pihenés ideje, még ha belül feszült is, talán a növényi kivonat hamarosan segíteni fog, főleg, hogy talán valamennyit párologni is fog az edénykéből. Kifejezetten párologtatásra használt eszköze nincsen, de lehet, idővel azt is kéne szerezni és hordozni magával, főleg ilyenkor, mert biztosan jót tenne, ha nem orrában az izzadtság szagát érezné állandóan. Egy hónap múlva ez lehet, bele fog égni a légjárataiba...
Mindenesetre a saját oldalán lefekszik, betakarózva gömbölyödik össze, helyezkedve egy darabig a párnán, hiányolva maga mellől párja melegségét és közelségét, nem is tudva már, mikor kellett utoljára nélküle pihennie. Egy darabig még forgolódik, ám testének fáradtsága és az őt körülvevő virágillat segíti, hogy hamar elálmosodjon, bár nem mondaná, hogy pihentető és mély alvásban részesül. Egy-egy hangosabb csikorgás visszarántja a valóság és ébrenlét közelébe, de hamar süpped vissza a feketeségbe, még ha annak csak egy egészen felszínes részébe is. Viridiel érkezésére is hasonlóan reagál, mikor kinyílik az ajtó, és hirtelen eszébe se jut, hogy bezárta, így nem kéne megijednie, ám párja megpillantásával visszaesik az ágyba, megnyugodva és még azt a rövid időt mellette töltve, ameddig lehet.
Kényelmesen aludna vissza, amikor a munkára hívó kolomp megszólal, kedvetlenül kelve ki mellőle, felkapkodva ugyanazokat a ruhákat – mert annyi ruhát nem hozott magával, hogy két hétre elegendő legyen, akkor ennyi erővel az egész otthonát elhozhatta volna -, némileg megigazgatva magán azokat. Felköti a haját, hogy kényelmesebb legyen a munkát végezni, majd, ha van egy kis függöny a szobában, akkor azt megrántva behúzza, hogy ne jusson be annyi fény a szobába. Egy gyors csókot adva kíván szép álmokat párjának, hogy a következő napnak a teendőit is elvégezhesse. Aznap egyáltalán nem érzi magát sem kipihentnek, sem kedvelhetőnek, és nem is kezdeményez túlságosan beszélgetést, mert nem igazán tudna miről beszélni kialvatlansága miatt. Természetesen nem zárkózik el a társalgások elől, ha esetleg valakinek van mit megosztania, akkor azt mosolyogva hallgatja és válaszolgat, reagál rá, de alapvetően csendesebbnek bizonyul, mint az érkezés napján.
A két hét hol vidámabban, hol kevésbé lelkesen zajlik. Gyakran kihagyja az esti búcsút akkor, mikor kedvetlenebben telnek az órái, párszor sikerül aztán annyira meghajtania magát, hogy korábban mehessen el. Akkor azonnal a kabinjuk felé veszi az irányt, oda belépve némán csúszik be Viridiel mellé, mikor éppen alszik, ám ha már talpon van, akkor egyszerűen megkeresi őt, hogy a társaságában legyen legalább a nap egy-két órájában. Nem tudná tagadni, hogy megviseli őt a hiánya, és azt sem rejti véka alá, hogy az út során végig szorong, köszönhetően a nyílt térnek, annak a bizonytalanságnak, ami a vízen fogadja őt. Nincs meg az a fajta biztonsága itt, ami Awyrisban körülöleli, bár nem hozza ezt fel sokszor, csupán férje jelenlétét kívánja, hogy több fokkal jobb legyen a kedve és nyugalma.
A növényillat megteremtését egyik éjszaka sem hagyja ki, szerencsére nem kell annyira sok folyadék, így pont kitart a két hét végéig a víz. Párszor jobban alszik tőle, van, mikor kivételesen gyorsan merül álomba, ami elsősorban a korábbi napok rossz alvásának köszönhető. Alapvetően ingadozónak érzékeli a hangulatát és a hozzáállását, attól függően, hogy hogyan telt az éjszakája és mennyit rágta a körmeit alatta, és ha váratlanul nézeteltérésbe bonyolódott valakivel indokolatlanul, akkor nem átallt a sarkára lépni és megmutatni, azért nem olyan elnyomható ő, mint azt egyesek talán hiszik. Nagy a hangja, és talán ezt nem mindig értékelik, de ha sikerül ingerelhető állapotban elcsípni őt az alaptalan kritizálással, akkor bizony egy szkander keretein belül bizonyítja, ki is az erősebb. Jobb kézzel, fakarjával épp elég győzelmet arathat ebben az egyszerű férfias játékban, hogy ne akarják a hisztis és fáradt nőszemélynek az orra alá dörgölni, mennyire nem kéne itt lennie. Na meg persze ezzel a kételyt is eloszlathatja, hogy nincs meg benne a kellő erő.
Végig tapasztalja magán, hogy nem tud egyszerűen beilleszkedni ebbe a közegbe, annyira más és annyira idegen tőle. Egy darabig azon gondolkodik, hogy kérvényezi az éjszakázást párja mellé a nappali munkák helyett, mert elviselhetetlenül marja őt ez a fajta monotonitás és színtelenség, végül a csendes munkavégzés mellett dönt, a hosszabb-rövidebb szünetek alatt a végtelenséget figyelve unásig, keresve végig azokat a pontokat, amikbe kapaszkodhat és amik lelkesítik. Nem mosolyog annyit, de nem is akar mosolyogni egy idő után, végtelenül vágyva már a zöld környezetet, az állatokat, és mikor pár sirály messzire elkóborol a parttól, akkor azokat azonnal magához hívva beszélget velük a korláton üldögélve, simogatva tollas fejüket, gyönyörködve bennük és kis híján zokogva véve tudomásul, hogy még partot fognak érni. Valamikor.
Nem számolja a napokat, bár kéne, hogy növelhesse a kitartását, egyáltalán nem azzal számolt, hogy ennyire rossz lesz az út. És még sehol se tartanak! Unatkozik annak ellenére, hogy feladatot osztanak ki rá, amit már robotosan végez, gyakran azt figyelve közben, mikor lelát, a hullámok miként fodrozódnak, megpillanthat-e benne pár színes halat, de utóbbiakbank nyomuk sincs, és ezt egy mély, beletörődő sóhajtással veszi tudomásul. És még csak teát sem csinálhat, mert nincs túl sok iható víz a fedélzeten... Bár újra és újra megtöltik, szóval...
A kulacsára nézve elmosolyodik.

//Szabadnap//

Újabb borzasztó éjszaka, bár mintha kezdene hozzászokni mindehhez, és egyáltalán nem örül neki, hiába kéne. Tudja, hogy ez valamiféle belefáradás és kiégés, ami nem tesz jót sem neki, sem Viridielnek, meg úgy a kapcsolatuknak, és annyira szeretne örülni, hogy egy újabb nap, újabb lehetőség, egyáltalán nem így tapasztalta idáig, hogy új lehetőségeket kapott volna.
Már korán ébren van, lassan felkel, csavarva maga köré a takarót, álmosan meredve maga elé, elnyomva egy ásítást. Megdörzsöli a szemeit, miközben vesz egy mély levegőt, kezét aztán visszaejti, és amíg várakozik, addig jobb híján azzal szórakozik, ahogy a fakarjának megjelenését váltogatja, hol elf karként jelenítve meg, hol ágakként, erős kéreggel körülötte. Eljátszadozik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha egész valója ebből állna, egy fa és egy erdei testének keverékéből, ahol szabadon változtathatja egész testét a kettő között.
- Na jó, ideje lassan készülődni... – sóhajtja, kimászva az ágyból, felvéve az eddig legkevésbé használt ruházatát, bár lassan már egészen mindegynek találja, úgyis mindenki izzadt és ápolatlan ennyi munka és fürdéslehetőség nélkül töltött nap után. Egy-két mozsdásban részesülhettek, de az közel sem elegendő ahhoz, hogy néhány napig teljes lehessen a tisztaság, kellemes legyen az illat mindenütt – ugyanolyan gyomorforgató kavalkádja lett mindennek a nap végére. Ha erre gondol, akkor összerándul a gyomra, és már tudja, hogy valószínűleg a fedélzeten fog enni, nem odalenn, a konyhában, mert elviselhetetlen az a bűz, ami uralkodik egyes helyiségekben.
- Lehet, inkább kihagyom... – motyogja magának. – Egy nap kihagyás nem fog ártani, úgyse olyan jó... – gondolkodik hangosan, komótosan húzva magára a ruhákat, lassan igazgatva meg magán őket, feszesre húzva az övet derekán. A csizmájába belebújik, minden luknál meghúzva a fűzőt, hogy szorosan maradjon a lábán, duplamasnira kötve a végén, nehogy véletlen kioldódjon. Feltápászkodva aztán ismét felköti a haját, kellemetlenül tapintva végig rajta, és borsódzik a háta, hogy mennyire nem ápolta vörös tincseit sem. Tükörbe nézni meg nem mer már egy ideje, nem is akar, mert szinte biztos benne, hogy lángszín fürtjei barnára zsírosodtak. Látványosan rázkódik meg, és miután összefogta a haját, megpróbálja egy kontyba erőszakolni, nehogy munka közben meglássa, mert még a végén fejest ugrana a tengerbe, hogy megmoshassa.
Megindul az ajtó irányába, hogy a fedélzeten időzhessen egy darabig munkakezdés előtt, unott és kedvetlen képpel bámulva a semmibe, aztán megtorpan, mikor a kilincshez nyúl, azon gondolkodva, talán meg kéne hagyni azt az intim közelséget, ami pár percig, fél óráig, legfeljebb egy óráig tart. Viszont magát annyira undorítónak tartja ennyi nap után a tisztálkodás lehetősége nélkül, hogy ő érzi magát kényelmetlenül saját maga miatt, ha közel kell mennie máshoz. Persze, lehet, virágillata van, köszönhetően az olajoknak, amiket napi szinten használ a saját megnyugtatása érdekében, de érzi a fürdés hiányát magán, ami feszélyezetté teszi.
Végül lenyomja a kilincset, persze csak miután elfordította a kulcsban a zárat, azért nem bolondult meg annyira, hogy egy bezárt ajtót rángasson, majd mikor kilép, akkor visszazárja, hogy az értéktárgyak ne tűnjenek el. Az övéből kivette az üvegcséket, és most már az egyik lezárható rekeszébe teszi a kulcsot, hogy biztosan nála maradjon, lépkedve a csendes folyosókon. Még nem nagyon ért véget az őrjárat, ahogy sejti, éppen ezért sem sieti el, párszor téve egy kisebb kitérőt, és ha lenne itt kavics, akkor biztos azt rúgdosná folyamatosan, így viszont fejéből kibámulva csak megy.
Mint valami agymosott...
Megdörzsöli a halántékát, majd elindul a lépcsőn, fokról fokra haladva, mire valaki szinte kiszakítja a helyéről az ajtót, ami a fedélzetre vezet, lerohan, kis híján fellökve és legurítva őt a lépcsőn. Három napja még megszólta volna érte, hogy mégis mit képzel, hol van, könnyedén okozhatott volna nyaktörést, már magára sem veszi. Csak nekitámaszkodik az oldalának, fájlalva fokokkal lejjebb csúszó talpát és azt a terpeszt, amit így kénytelen megtartani, óvatosan mozdulva, nehogy billegő egyensúlyát elveszítse.
- Újabb nap, újabb lehetőség... – motyogja szemforgatva, már fordulva a menetirányba, hogy felbaktasson, mikor a kolomp mellé társuló kiáltás teljes mértékben ledermeszti. Visszafordul fejével az irányába, ahol eltűnt, hegyezve így is hegyes füleit, mert nem hisz annak, amit hall. Jól érti, hogy... Megérkeztek?!
Úgy világosodik ki minden körülötte, mint mikor Viridiel fokozatosan megmutatta neki, mennyi minden szépség van körülötte, és úgy rohan fel a fedélzetre, hogy ő maga is megbizonyosodhasson, valóban megérkeztek-e útjuk feléig. A feltépett ajtón kerersztül kirohan a fedélzetre, a sós levegővel azonban keveredik valami ismerős, valami, ami túlontúl otthonos érzéseket kelt benne. Megtorpan pár lépéssel a kijárat után, sietősen kémlelve körbe, rohanva utána a hajó oldalához, megtámaszkodva a korlátban, hogy jól lát-e és nem csupán álmodik. Mohón pillant végig a fákra épített otthonokon, az ébredező kisvároson, ami egyértelműen elf mintára készült, és ez a rengeteg természet, a friss hajtások illata, a kis zöld foltok mindenhonnan, melyek hirdetik a tavaszt...
Hátrébb lép párat, és hirtelen fordul meg, hogy rohamléptekkel keresse meg Viridielt, aki, ha esetleg mögötte van, bele is ütközik, kissé riadtan pillantva fel rá, de rögtön boldoggá válva. Ha nincs a közelében, akkor hamar megtalálja, és nem érdekli, mennyire fáradt vagy van-e bármi baja, úgy ugrik örömében a nyakába, hogy a lendület talán elsodorja őket, de valakinek muszáj megmutatnia, hogy mennyire megkönnyebbül és mennyire örül annak, végre ismét természetközelben lehetnek. Talán ő érti meg rajta kívül a legjobban, meg persze a többi erdei elf, akiknek a szíve még mindig visszahúz az erdőkbe.
- Menjünk, siessünk! – mondja lelkesen, mert már nagyon menne, mint valami kisgyerek, aki felfedezett valami egészen elképesztőt. Ha esetleg párját nagyon fáradtnak látja, akkor rögtön visszafog az örömködésből, és inkább szelíden küldi el aludni, ám ha vele tart, akkor még gyorsan lerohan a kabinjukba, hogy összeszedje a ruháit, mert hogy ő nem fogja még egyszer felvenni őket egészen addig, amíg kimosásra nem kerültek, az biztos. Rohamléptekkel a lelkesedéstől siet vissza kezében az öltözékének részeivel, kis híján zakózva egyet a lépcsőn, mikor sikerül csak a cipője orrával és lábujjaival rálépnie az egyik fokra, ám gyorsan váltva elfkarról fakarra, meg is támasztja magát az egyik ággal, rögtön vissza is véve az elfkari alakot, amint visszaszerezte az egyensúlyát. Talán nem látja senki, de ha látja is, akkor se érdekli őt most, csak hadd mehessen fürdeni és hadd kerüljön a fák közé!
Szinte futva megy végig a pallón, aminek ingatagsága egy pillanatra megállítja, de rögtön megy is tovább, hátra-hátrapillantva, ha esetleg párja jön, mennyire gyors neki az a tempó, amit diktál.
- Előbb dobjuk be a ruháinkat valahova, ahol kimossák, amiben most vagyok, azzal túlélem, de ezeket mindenképp tisztán ÉS illatosan akarom visszakapni! – keres máris egy cégérszerűséget, ami arra enged következtetni, ott mosnak ruhát, és ha talál, akkor nyomban betér oda, leterítve az összes ruháját, megkérve az ott dolgozókat, hogy mossák ki alaposan az összeset, mert már nem bírja a szagot, amit magába szívott az összes. Meg is szabadul tőlük a következő pillanatban, mivel nem sokáig akar odabenn maradni, szokásosan Viridielre bízva a fizetést, elvégre továbbra is ő a pénzkereső kettejük közül és talán ő sem akar hatszor újrahasznált ruhában mászkálni, ami végül is az esetében nem annyira gond, mert nem végzett túl komoly fizikai munkát. Bezzeg ő! Ő meg reggeltől estig sikálhatta a hajót! Még szerencse, hogy napi szinten olajozta a kezeit, különben lehet, mostanra már régen kiszáradtak és megkeményedtek volna, a dicsért puhaságát meg nem szívesen veszítené el.
Következőnek fürdőt keres, mert az is egy elengedhetetlen része ennek a napnak, legalábbis számára, és remélhetőleg férjének nem lesz semmi kifogása ez ellen. Felőle aztán lehet nyitott fürdő is, az se fogja érdekelni, csak hadd ereszkedhessen jó meleg vízbe, hadd tisztálkodhasson már, mert megőrül a saját szagától, a fejére tapadó hajától és úgy minden mástól! Zevadar se volt semmi, mikor szöktetni kellett a királyt és előtte még Hirion húgát is kimentette, azért az egy elég intenzív élmény volt, nem ezt a monotonitást adta. Csak akkor fog megnyugodni és lehiggadni, ha akár egy fogadó kádjában, akár egy tényleges fürdőben teljesen tisztára moshatja magát, a szivacsot legalább háromszor végigvezetve a testén, minden kis koszt letakarítva magáról, a haját meg minimum hatszor mossa ki a megfelelő illat- és hajápoló anyagokkal, órákon keresztül csak ázva akár Viridiellel a közelében, akár nélküle, az viszont biztos, hogy elég hosszú idő után hajlandó csak kimászni onnan, élvezve minden pillanatát a kényelmes ázásnak ennyi munka és teendő után, amik elvették az életkedvét is.
Még kora délután van, mikor hajlandó kikászálódni és megtörülközni, visszavéve kevésbé agyonhasznált ruháit, száradófélben lévő haját hátrafogva, és most, hogy ezt is kipipálhatja a bakancslistájáról, jöhet a természet, és indulásig ki sem mozdul a lombok közül, mert... Mert ő nem fog szobában aludni, ha úgyis kezd felmelegedni az idő, meleg ruhája van, ráadásul a természetben lehetnek. Persze erről lebeszélhető, de csak akkor, ha párja ragaszkodik egy fogadós szobához, egyelőre az a biztos, hogy a délután maradék részét - egy kiadós, ízletes és laktató ebéd után - a fák és növények közt tölthesse. Amint a kisváros határán túllépnek, megrohamozza a fákat, pillanatok alatt rántatva fel magát a lombok közé, elképesztő felszabadultságot tapasztalva annak a szabadságnak megérzésével, amit hetekig elvettek tőle. Forog, mikor egy ág elengedi, úszik magával a lendülettel, amit egy-egy gally egy rántással ad neki, és szinte táncol, olyan könnyedén kerül egyik lombból a másikba, hintázva a lomkoronában, körüljárva a környéket, nem törődve semmivel, csak a növényeket érezve, és biztosan egyesült volna már a természettel, ha fizikai mivolta nem akadályozná meg ebben.
Amikor kiszórakozta magát, akkor puhán érkezik egy gyorsan kialakított fészekbe, jólesőn terülve szét benne szétdobott végtagokkal, csak bámulva a kék eget, ami a napnyugta vöröses és agresszív színeit kezdi átvenni. Gyorsan lélegezve figyeli az egyre erősebben jelen lévő holdat, lassan fordítva oldalra a fejét, hogy a szomszédos lombokra is rálásson, némi pihenőt követően felülve, pont szembenézve a felhúzott vitorlájú hajókkal, és némileg elkedvetlenedik, ölébe bámulva és összekucorodva.
- Hát... Ez az egész nehezebb, mint hittem... – mondja halkan, visszabámulva a hajóra, egyáltalán nem kívánva sem a kosztot onnét, sem a matrózokat, sem a bűzt, és még magát az utat sem, persze elvállalta, és nem akar Viridielnek sem csalódást okozni. Most még van egy lehetőségük a kilépésre, hiszen innen visszatérhetnek oda, ahonnét jöttek, és ő meg is tenné, mert tapasztalhatta, hogy mennyire visszavágyik ide... Nem akarja párját elkeseríteni, hiszen úgy örült annak, hogy ismét úton lehet, és ő sem akarja kihagyni az új növények és állatok felfedezését. Emlékeztetnie kell magát, hogy mik a céljai ezzel, és tudja, hogy izgalmas lesz felkutatni ezeket az új fajokat, csak az út maga annyira... Nehéz és elviselhetetlen.
Mély levegőt vesz, gondterhesen fújva ki azt, mereven nézve hol a hajókat, hol a távolt, tűnődve azon, mennyire kiszolgáltatottak lesznek a nyílt tengeren, messze a hazától, az otthontól, belekeveredve egy ismeretlen közegbe és annak problémáiba, mikor még a sajátjukat sem tudják megoldani.
- Pihenni kéne, holnap kezdődik elölről... – jegyzi meg egy fanyar félmosollyal, visszadőlve a kialakított fészekbe, inkább kiélvezve a természet közelségét.

Őrjárat
Evenon kicsit marcona kinézete ellenére barátságos társnak bizonyul. Erősen megráztuk egymás kezét és madara is bemutatásra kerül.
- Szép sólyom, biztos vagyok benne, hogy hű társ, ha a hajóra is veled tartott. - bólintottam.
Láthatóan követte a hajón lévő történteket és a megjegyzésére csak egy vigyort kap.
- Előfordul, hogy a baj talál meg engem, így inkább nem keresem, de az a fickó ok nélkül hőzöngött.
Tényleg kedvemre volt a fickó és miután megkaptuk a feladatunk részletezését és végre McRee-től is megszabadultunk az is kiderült, hogy a magasban sem kell társat váltanom, ha úgy alakulna.
- Úgy látszik jól egymásra találtunk. - mondtam elégedetten.
Miközben a munkánkat végeztük, halk beszéddel igyekeztünk megismerni egymást, amíg egy orvtámadó belém nem fojtotta a szót.
- Úgy látszik a párom máris a maga pártjára állított. - mormogtam zavartan miközben lábra álltunk és ők is üdvözölték egymást, de aztán erőt vettem magamon és bár nem engedtem el Lash derekát én is csatlakoztam hozzá.
- Soha nem hanyagolnám el a feladatomat és ezt Lash is tudja, főleg nem kérnélek téged valamiféle kötelességmulasztásra, hogy aztán megbüntessenek miattam.
Finoman megsimogatom még Lash hátát, mert olyan elveszetten áll ott hirtelen, amikor elenged.
- Csak kell néha egy kis lopott pár perc, nehéz, hogy ellenkezőleg vagyunk beosztva. - sóhajtok és arrébb billenek egy lépést, ahogy kedvesem a vállamra csap.
- Au! - markolom szinpadiasan a vállam. - Látod máris elhidegült tőlem! - vigyorgok szélesen, hogy cukkolhatom. - És különben is én már megszoktam, hogy ki-kihagyok egy alvást, elvégre én vagyok a férfi! - emelem fel az orrom büszkén.
Ám amikor kijelenti menni akar, azonnal utána kapok és magamhoz húzom.-
- Sétálj még egy kicsit velünk, ha nem vagy fáradt, de aztán menj pihenni.
Nekem is nagyon hiányzik, ezt ő is tudja, így bízom benne, hogy tudja mikor fárad el annyira, hogy búcsút vegyen tőlünk.
Természetesen visszonzom a puszit, megállva, hogy ne csók legyen belőle, aztán egy kis idő elteltével, amikor úgy vélem már ágyban lehet, szerelmes jó éjszakát kívánva neki, még utoljára elköszönök.
Persze ezek után is folytatjuk Evenon-nal a ismeretcserét, de gondolataim vissza-visszatérnek páromhoz, hiszen nagyon régóta nem aludtunk külön és el tudtam képzelni, hogy Lash most mennyire nyugtalan lehet, de ......hajh.......nekem dolgom volt.
Hajnalban, amikor lejárt a szolgálatom, beosonok a szobába, kicsit meglepődve, hogy nincs bezárva az ajtó, de legalább nem kell felébresztenem Lasht. Igaz inkább nem gondolok bele, hogy más is benyithatott volna rá, majd figyelmeztetem erre holnap.
Gyorsan levetkőzöm és mellébújok, szorosan magamhoz ölelve és beletemetkezve a hajzuhatagába. Érzem, ahogy ellazul és hamarosan már én is álomba zuhanok.
Rosszkedvűen morgok mikor fel kell kelnie, de most érzem a két napi talponlevést, így csak egy futó csókot kérek tőle és alszom tovább.
Nagyon keservesen telik a két hét és nem a munka vagy Evenon miatt, hanem, hogy alig találkozom Lash-sal, akin szintén látom, hogy egyre rosszkedvűbb és nagyon aggódom miatta. Minden nap egyre türelmetlenebbül várom az őrjáratozás végét, valószínűleg egyre felületesebb is vagyok és ezt bajtársam is biztos észreveszi, bár becsületére legyen mondva, jól viseli azt is, hogy lopunk magunknak néha egy kis időt. Próbálok kevesebbet aludni, hogy napközben is együtt lehessünk, legalább az ebédet együtt tölthessük el a fedélzeten, mert a bezártság egyre elviselhetetlenebbnek tűnik kedvesemnek.
Kifelé azonban jól tartja magát és a legnagyobb elképedésemre egyik nap azon kapom, hogy épp az egyik matrózt nyomja le szaknderban, aki azonnal céltáblává válik a társainak és Lash-ra viszont elismerő pillantások esnek.
- Szép munka volt. - jegyzem meg, miközben az egyre ízetlenebb ételt esszük. - És azt is meg kell jegyeznem, hogy nem tudom mit csinálsz, de te vagy a legillatosabb az egész hajón. - emeltem meg e kezét és adtam rá egy puszit.

Kikötés
Rohangáló léptek dobogására és kolompolásra ébredek és azonnal felugrom, jól be is verve a fejem. Elsőre az jut eszembe, hogy megtámadtak minket, vagy valami szörny támadt ránk, így pillanatok alatt magamra kapom a ruhám és kardot és íjat ragadok és rohanok fel.
Aztán pár pillanattal később már megértem mi ez az izgalom és meg is pillantom Lash-t a korlátnál állva, szinte már félig kilógva a víz fölé, annyira rátapad a látványra. Nem is hallja, hogy mögé léptem.
Aztán hirtelen megfordul és .......alig tudok megállni a lábamon, ahogy a nyakamba ugrik.
Felnevetek a lelkesedésén, de persze nekem sem kell kétszer mondani.
- Menjünk! - engedem el, hogy rohanhasson, úgy sem tudnék lépést tartani vele.
Mire leérek már szinte össze is pakolt, a hajópallón is úgy rohan át, hogy szerintem észre sem veszi.
- Persze, persze, én sem tudom már lassan elviselni saját magam, nem tudom neked, hogy sikerült. - bólintok a javaslatára, hogy mosassunk, amit hamar el is intézünk.
A fürdő ellen sincs kifogásom, de tudom, hogy jobban szeretne nem nyilvános helyen fürödni és van pénzünk is elég, hogy ezt egy fogadóban intézzük el.
Míg Lash elsőnek rohan, hogy csobbanjon én lerendezem a fogadóssal, hogy hozzon tiszta ruhát mindkettőnknek és a rajtunk lévőt pedig vitesse oda, ahová a többit is leadtuk, hogy mossák ki.
Ezek után én is élvezettel ereszkedem a forró vízbe és kellemesen ellazulva dőlök hátra, hallgatva Lash lubickolását. Szerintem el is szundíthatok, csak arra eszmélek, amikor kedvesem kimászik a kádból, mert ezt a pillanatot kár lenne kihagyni!
- Gyönyörű vagy! - időzik el rajta szerelmes tekintetem, aztán mosolyogva nézem, ahogy minden bizonnyal örül a tiszta ruhának.
Nem lepett meg, hogy a fák között akar éjszakázni, már a hajón láttam a tekintetéből, hogy hat lóval sem tudnám eltántorítani tőle, de persze nem is akartam, nekem is hiányzott a természet és a zöld. Az idő már nem volt hideg, így nyugodtan kinn maradhattunk.
Követtem őt a lombok közé és nevetnem kellett, mert úgy hancúrozott, akár valami kis elf kölyök, akit először engednek szabadon rohangálni egyedül a szülei.
Imádni való volt, csak az rontotta el felhőtlen örömömet, hogy tudtam, ez csak egy éjszakára szól és megint hosszú időre a hajóra leszünk zárva.
Elhatároztam, hogy holnap reggel, mielőtt visszatérünk, veszek pár cserepes növényt legalább és a kabinunkat tele rakatom vele, lehet pár fűszernövény is, legalább az ételt is megízesítheti.....már ha életben tudjuk tartani őket, de ez legalább lefoglalná a páromat.
Mikor végre megállapodik kis fészket csinál, amiről rálátunk a hajókra.
- Szerintem a nehezén már túl vagyunk. Meg tudjuk csinálni. - bújok mellé és ölelem át. - Ahhoz képest, ahogy indult, egészen jól megúsztuk baj nélkül. Remélem Frederic holnap reggel nem ismétli meg az első napját, láttam leszállni és úgy láttam a kocsma felé igyekezett. Mi viszont élvezzük Természet Anya közelségét és......egymást, hogy ha már ilyen messze vagyunk mindenkitől. - csókoltam meg és még sok minden más huncutságot is csináltam, amit a két hét alatt a fantáziám kitalált...................
Sajnos hamar reggel lett és mehettünk vissza a hajóra, de a virágokról nem feledkeztem el..........

//Még ami maradt lereagálnivaló//

//Őrjárat//

Leginkább grimaszolással és szemforgatással reagál a cukkolásra, mellé egy mosolygós fejrázásra, egyáltalán nem véve komolyan, amit Viridiel művel, na meg tényleg nem szeretné azt elérni, hog Evenon kényelmetlenül érezze magát miattuk – vagy éppen a kicsúszott megjegyzései miatt. Azért van pár ízesebb, amit nem biztos, hogy mindenki értékelne. Búcsúzik is, mert nem akarja zavarni a társaságot, mégiscsak a feladatukat kell végezzék, ám párja húzására megszeppenve bámul rá, pirulva sütve le a szemeit, mintha valami rosszat tett volna, lassan bólintva egyet, miközben az ujjait Viridielébe fonja.
- Jól van, maradok még egy kicsit – válaszol halkan, és most realizálja, mennyire el volt foglalva ismét azzal, hogy ne legyen láb alatt, háttérbe szorítva az érzéseit, illetve azokat a tényeket is jóformán elfelejtve, amikkel tisztában kéne lennie. A saját korholása mellett azért jólesik neki, hogy kölcsönösen hiányolják egymást, és nem az érzés szúró fájdalma miatt, hanem mert ilyen szinten vágynak a másik társaságára, és ez megnyugtatja. Egy darabig így sétál még velük, megpróbálva aktívan részt venni a beszélgetésben, inkább az ismerkedésre fókuszálva, igyekezve Evenont a lehető legjobban bevonni.
A búcsúzás természetesen nem egyszerű, de a fáradtság húzza, amit felvált egy időre a nyugtalanság és görcsösség, mely egy rövid időre elszáll, mikor Viridiel elköszönésétől átmelegszik, szeretve hallani a hangját és a belőle csengő törődést, ám ellazulni és mélyen aludni igazán csak akkor tud, amikor párja becsusszan mellé a takaró alá, jólesőn fogadva ölelését, csak hát ez nem tarthat sokáig egyik napon sem... A napközben közösen töltött időnek persze örül, ugyanakkor aggódik is, nehogy túl fáradt legyen, mert hirtelen átállni egyik napszakról a másikra kikészítheti az embert, és párszor erősködik, hogy menjen vissza szundikálni, az ebédek esetében nem tesz ilyen megjegyzéseket, mert az étkezések fontosak.
- Szép? – nevet fel halkan és kissé kesernyésen, megdörzsölve egyik karikás szemét. – Egy kialvatlan és hisztis nőt nem szabad alábecsülni, mert ez lesz az eredménye – vonja meg a vállát egy őszintébb mosollyal az arcán, belebámulva a félig üres tányérjába, lassan falatozva tovább, jólesőn fogadva az érintést és a puszit. – Szakmai titok – vigyorog rá párjára, ezúttal ő nyomva egy puszit az arcára.

//Szabadnap//

Nevetve fordul vissza Viridiel felé, mikor már átrohant a pallón, elsősorban a férfi válaszán kacagva, nem attól a boldogságtól, hogy biztos talajon állhat.
- Nem nekem kellett szagolgatni téged egész nap – vigyorog rá pimaszul, de már rohanva is a legfontosabb épületek megtalálásához, letudva a mosatlanokat, amikre hála Természet Anyának, nem ráncolják a homlokukat és nem grimaszolnak a szagukat érezve. Biztosan gyakori eset ez errefelé, és különösebben nem is rágja magát tovább a témán, inkább rohanna oda, ahol egy fürdőt sejt, végül párja javaslatára inkább egy fogadóra esik a választás. Semmi kifogása nincs, amíg egy nagy kád vagy lavór forró vízben mártózhat, és kisvártatva meg is kapják egy elkerített részen, ahol nyugalmasan eltölthetik azt a pár órát. A nagy tisztálkodásban észre sem veszi, ahogy Viridiel elszundikál, csak akkor tűnik fel neki, mikor jókedvű csicsergésére nem válaszol, és némi értetlenséggel teli fürkészést követően vidáman kuncog, csendesen folytatva a fürdőzést és hajmosást, párszor végignézve párján egy félreérthetetlen mosollyal és pillantással, néha elidőzve egy-egy hegen, és bár számtalanszor láthatta már őket, önkéntelenül is megfogalmazódik benne az ígéret, hogy innentől mindent begyógyít nyomtalanul és úgy védelmezi, ahogyan tőle telik.
Mikor végez a tisztálkodással, akkor tápattintja a fedőket az üvegekre; így is olyan illatos már minden, hogy még a tüdeje is megtisztult alatta, a víz is tele van ezekkel a növényi kivonatokkal, ám amíg kellemesen meleg, addig marad, ő maga is pihenve benne, de mikor már kezd kihűlni, kimászik, váratlanul kapva a dicséretet. Rögtön Viridiel felé fordul, és hogy tetézze az egészet, végigmutat magán egy íves mozdulattal, gőgös vigyorral az arcán, szinte sugározva azt a választ: tudom. Persze belül szokásosan kellemes melegséget érez, mert soha nem fogja tudni megszokni a kedves szavakat, egyelőre viszont jó eljátszani a magabiztosat.
Párja mögé sétál könnyed mozdulatokkal, végigsimítva vállain a nyaka felé.
- Te pedig a leghelyesebb fickó, akivel valaha találkoztam – súgja, finoman masszírozva a vállakat, enyhén érintve a nyakat és a tarkót, majd hirtelen és játékosan harap a férfi fülébe, és mielőtt megbosszulná galád cselekedetét, elszalad abba az irányba egy nevetéssel, amerre a ruhákat sejti. Majd kiugrik a bőréből, mikor megtalálja a tiszta fehérneműt és az ugyancsak kifogástalan ruhadarabokat, melyeket újabb nyakba ugrással köszön meg, amint Viridiel is kiszállt a kádból.
Ismét erdőségbe kerülni a világ egyik legszabadítóbb dolga volt, és boldogan vetette bele magát mindenféle akrobatikus és veszélyesnek tűnő mozdulatba, az eséstől kezdve a kis híján repülésen át mindenbe, annyira keze alá játszott minden, ami él és mozog, addig rohanva és alakítva a fák ágait, amíg ki nem fáradt, ezáltal lenyugodva.
Aggodalmát Viridiel igyekszik eloszlatni, és mikor közelebb húzódik hozzá, akkor viszonozza ölelését, boldogan hatjva fejét a vállára, finoman cirógatva a nyakát és az arcát, párszor megpihenve tenyerével a mellkasán, behunyt szemekkel élvezve párja közelségét és testének melegét, na meg persze most már illatosságát. Mosolyt fakaszt az arcára a gondolat, és fel is hozná, de nem akarja egy ilyen aprósággal megzavarni az együttlét ilyen örömét és békéjét, majd később visszautalhat jókedvűen arra, hogy bezzeg, mikor itt megálltak, milyen kellemes illat lengte őt körbe, és most meg...
- Nem tudom, melyik a nehezebb, ennek az elkezdése vagy ami most jön – sóhajtja. – Mégiscsak elsüllyedt egy hajó, nem tudhatjuk, mivel támadtak, mivel akarnak pontosan védekezni, és csak imádkozni merek Természet Anyához, hogy figyeljen ránk. Az a fickó meg azt csinál, amit akar, legfeljebb megint megbüntetik – vonja meg a vállát kissé hisztisebben a végére, végül mosolyogva viszonozva a csókot, eleinte inkább játékos jelleggel, ám az ölelés szorossága és a félreérthetetlen területeken lévő érintések hamar megváltoztatják a hangulatát, felébresztve benne a testi vágyódást. – Nézzenek oda, a kisfiúnak férfias szándékai lettek, de vajon fel tud-e nőni hozzá? – cukkolja, az viszont bizonyos, hogy szóhoz jutni többet nem engedi, kényszerítve, hogy párja tettekkel bizonyítson, engedve, hogy minden egyes rezdülését fantáziálásainak megvalósíthassa, szenvedélyesen társulva és segítve, minél intenzívebb legyen az élmény. Mégiscsak két hétig kellett nélkülözniük egymást, így bőven van mit bepótolni, nem hagyva elúszni egyelten másodpercét sem, persze mielőtt túlzottan intimmé válna magányos együttlétük, leengedteti magukat az ágakkal, intézve, hogy a perverz kukkolóknak ne nagyon legyen rálátása kellemes időtöltésükre, teljesen körülfonatva magukat, hogy tényleg csak az egymáséi lehessenek, kizárólag a másiknak fedve fel minden porcikájukat.
Az éjszaka olyan pihentetően telik, amit elképzelni sem mert a hajón töltött idő után, végre egy teljes, értékelhető éjszakában részesülve. Talán soha nem érezte magát annyira kipihentnek, mint ahogy reggel kel, bár nagyon nehezére esik kikászálódni az éjszakára teremtett fészkükből, hogy aztán a hajó felé vehessék az irányt. Szíve szerint még egy darabig maradna, hallgatva a madarak csicsergését, ám a hajó nemsokára indul, így nem maradhatnak tovább, bármennyire szeretné. Felkínálja a lehetőséget, hogy a mosatlanokért elszalad egyedül, cserébe pár apróságot vetetve párjával.

(Kiegészítő Frederickhez)

- Igazán elzárt helyről jöhettél, ha még nem hallottál annyit rólunk, hogy ne kezdj el tartózkodni. - A tényt, hogy minden szóbeszédnek van alapja, inkább nem fűzöm hozzá, nem lenne szerencsés az így is rossz hírünket még inkább lentebb ásni. - És igen, én is láttam, hogy itt csak eltűrt személy vagyok, de ez nem probléma. Ez egy olyan világ, ahol mindenki bizalmatlan mindenkivel, ugyanakkor a kapcsolatok is többet érnek. - Nem tudom pontosan, hogy csak téma gyanánt hozta fel, vagy valóban érdekelte a véleményem, hiszen amint befejezem a mondatot, máris előhozakodik egy újabb és érdekesebb kérdéssel.
- A fekete mágia?... - Pislogok rá hitetlenül, pedig teljes mertékben érthető az indítéka. A tudásvágya - és valószínűleg a hatalom iránti sóvárgása - csillapítható lenne, ha egy olyan hatalmas mágia tudásának a birtokában lenne, mint amit az elfek űznek. És látszólag sajnos abból is a rosszabb fajta érdekli.  - Igen, igen, valóban kivételes módon űzzük. Nem tudom, hogy mennyire vagy jártas a témában... Ez az első, hogy megtudsz valamit a varázslatunkról? - Bárhogy is válaszol, egy bólintással jelzem, hogy értettem. - Vicces és egyben szomorú, hogy minden self magában hordozza ezt és már gyerekkoruktól kezdve képesek a kezdő szintű varázslatokat valamilyen szinten produkálni... - Hamar felfigyelek a túlzott koncentrációjára, ami gyanakvással tölt meg. Egy kissé elmerengek azon, hogy hogyan is folytassam, de végül egy kis hezitálás után kimondom. - A legjobb példa erre talán én vagyok. Ugyanis én fiatal koromban elszakadtam Zevadartól, mégis képes vagyok az alap mágiák egy gyengébb reprodukálására... Bár igaz, holtakat nem tudok irányítani. Ahhoz nagyobb erő kell, mint amennyim van... - Kínosan nevetek fel, végigsimítva a tarkómon. - ...de nem tudtam, hogy érdekel a fajunk! Ez igazán kellemes meglepetés! Eddig csak taktikai szempontokból lehettem volna hasznos bárki számára is, de boldog vagyok, hogy te más vagy! Tudod, van még valami, ami hasonlóan lenyűgöző, mint a mágiánk! Messze földön híresek vagyunk a vallatási módszereinkről és ugyanannyira jól tartjuk a szánkat is. Ha egyszer valamit a sírba akarunk vinni, akkor azt oda is visszük. - Utalásomat vagy érti, vagy nem, mindenesetre többet nem fűzök hozzá. Egyértelmű, hogy a selfek mágiája csak a selfekre tartozik és nincs az az épeszű, aki kiadná a titkainkat legyen szó több évnyi barátságról, vagy már az első napon felhozott  témáról. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem kapzsiságból tartja meg, hanem félelemből. A mai napig érezzük a bőrünkön, hogy milyen az, ha rossz kezekbe kerül és én nem kívánok többé részt venni ezekben.

A két hét:

A feladataim ellátásának minősége nem csappant az elmúlt két hétben, ráadásul a hajóhoz is kezdtem egyre jobban alkalmazkodni. Kissé tartottam attól, hogy nem fog menni, mivel  vándorként hozzászoktam a hatalmas területekhez és a tényhez, hogy arra mehetek és akkor, amikor csak akarok, de ahhoz képest egészen jól bírtam. Igaz, az utolsó napokban igyekeztem a lehető leghamarabb befejezni a feladatom és szabadulni a konyhából. Ilyenkor mindig a fedélzetre mentem és csak bámultam a körülöttünk elterülő hatalmas vízmennyiséget és beszélgettem a legénységgel, ha úgy adódott. Bár nehezen vettem rá magam arra, hogy visszamenjek vacsorázni, végül valahogyan mindig sikerült. Titkon azért reménykedtem abban, hogy a partra szállást követő két hét már nem fog edények sikálásával telni és kaphatok valami új feladatot, távol a konyhától.
Amikor fáradtan kóválygok a lakrészem felé, találkozok Frederickkel, akit egy fáradt mosollyal és intéssel köszöntök. Ha kérdez, természetesen válaszolok, de ezen kívül nincs túl sok energiám ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzek, így minél hamarabb a szobámba igyekszem, hogy aludhassak. Már egy jó ideje nem vagyok képes kiadósan aludni és ez itt sincs másképp. Általában mindig felriadok valamire, ami után már lehetetlen visszaaludni, így csak álmosan mászkálok a folyosókon és ajtókat számolok.

Partra szállás:

A partra szállásom első lépéseit billegve teszem meg, lassan szokva a szárazföld szilárdságát, még a talpaimban érezve a hajó ringását. Már fentről felfigyelek Frederickre, úgy tűnik ő volt az első, aki elhagyta a hajót. Hamar mellé érek és hátra kulcsolt kézzel táncolok mögé, gyerekesen mosolyogva.
- Látom nem lopta a szívedbe magát a hajó... Vagy a legénység sem? - Nem beszélünk sokat, ugyanis nem akarom zavarni a dolgaiban, végül is, csak egyetlen nap áll rendelkezésünkre, hogy mind lelkileg, mind fizikailag felkészüljünk a két hétre és én nem akarom megfosztani ettől a lehetőségtől.
Hamar feltűnt a meleg időjárás, ami mint köztudott, a selfek kedvence. Eredendően nem viselem jól ezt a fajta időjárást, amire a teljes testemet beborító ruházat is ráerősít. Eddig is csak azért tűrtem el, mert a kénytelen voltam, ha nem akartam, hogy a fejem másnap reggelre egy karón díszelegjen. Most viszont, a Liga tagjaként valamennyire élvezhetem a védelmüket, így talán egy szellősebb ruhát is megengedhetnék magamnak. Azt követően, hogy átgondoltam a pro-kontra érveket, a piacra megyek, hogy beszerezzek egy ruhát, ami ugyanannyira takar, mint a jelenlegi, csak jobban eltudnám viselni benne az időjárást. Valószínűleg a későbbiekben is nagy hasznát veszem, ugyanis a hajó gyomrában felgyülemlett fülledt levegő és a konyhából jövő gőz szintén problémás számomra.
A választásom végül egy sötét színű darabon landolt, amiben kényelmesen el tudom rejteni a fegyvereimet és kevés bőrt mutat. A piacon vettem néhány száraz ételt, ami bírja az utazást és különböző erősségű mérgeket, amivel újra feltölthetem a hiányos nyílkészletem hegyeit.
Miután ezzel a feladattal végeztem, a maradék időmet egy fogadóban töltöm, ahol megmosakodok és kimosom a ruháimat. A nap többi része álmatlanul telik, néha megélezem a fegyvereimet, esetleg új nyilakat csinálok, de a végén már ez sem köt le. Nem maradok sokáig, amint lement a nap, összeszedem a dolgaimat és visszamegyek a hajóra, hogy az éjszakát már a kabinomban töltsem.

Többségében elég csendes vagyok, ami most sem változott. A fedélzeten a felmosás is inkább időtöltésnek jó, mint semmit se csinálni. Látom, hogy sokan méregetve nézik Mellont, bár most tényleg nem nagyon mozdul ki a szobánkból, hogy elkerüljük a lehetséges konfliktusokat a sokféle fajú társaság miatt. A Kapitány elég dörzsöltnek tűnik e téren is, bár biztosan van tapasztalata efféle dolgokban. A napok elég monotonnak tűnnek, de azért a pihenőidőben van pár perc, amikor magamra is fordítok, hogy megmosdjak, és persze teát is készítsek, ami jól is esik a hűvösebb éjszakákon. A Legénység tagjai közül páran szemmel tartanak, de sok figyelmet nem tulajdonítok nekik. Megszoktam a furcsa pillantásokat és a sugdolózásokat a hátam mögött. Egy Frederick nevű fickóról is hallottam pár szóbeszédet, de nem folytam bele a diskurálásukba, inkább csak figyeltem miről szólnak a pletykáik. Gondolom,hogy elég nehéz ennyiféle teremtménnyel egy hajón több napot tölteni, de már én is vártam a kikötőt, ahol szárazat ér a lábam. A Tigrisem jól viselte az utat, bár, ha megérkezünk akkor majd indul vadászni valami vadra, hogy teletömje a hasát. A tenger gyümölcsei nem éppen a kedvence, bár szárított húst azért tudtak neki adni az étkezőből. Viri sokszor volt éjszakára beosztva, bár inkább csak távolról figyeltem az őrségben álló tagokat, mint közelről. Lehet furcsának is tartanak, amiért ennyire távolságban maradok a többiektől, de ezen a terepen a Legénység és a Kapitány van otthon, én csak egy utas vagyok. Bár ahogy hallottam, Frederick elég nagy bajban van, bár lehet, hogy csak alkalom kellett valakiknek, hogy belé kössenek.. de inkább nem folyok bele a részletekbe, mert biztos van háttere a dolognak, amit még nem ismerek, vagyis lehet jobb, ha most még szemlélődő maradok. A Zevadariak elég kiszámíthatatlanok, bár elég jól ismerem őket.
A kikötés után sokkal jobban éreztem magam,hogy elhagyhatjuk a kabint és végre rendes mosdás és váltás ruhához jutottam. Mellon tudja, hogy ez a hely is tele van olyanokkal, akik rossz szemmel néznek minket, de csak akkor megy élelmet keresni magának, ha biztonságosan tud vadászni magának, ha van a közelbe erre alkalmas hely.
Kíváncsian várom mi következik. Érdekes napoknak nézek lehet elébe, de ez a McRee is a fejemben jár, furcsa is, hogy a megfigyelésünkkel volt megbízva. De most kinyújtóztatom én is a lábaimat a többiekkel.

Beszélgetés a sötét elffel.

Ahogyan halgattom Daevát, egyszerűen jegyzi meg hogy tudatlan vagyok a fajával kapcsolatban, ugyebár ha tudnék bármit is távolságot tartanék. Erre én csak vállat vonok egy esetlen mosollyal az arcomon amolyan, én sem lehetek tökéletes válaszként. Majd folytatja és csak kérdéssel felel arra hogy mi is érdekell igazán, bár csak röviden szakítom félbe hogy válaszoljak neki.
-Mind mondtam, fontos dologhoz kell s semmi rosszra, éppenséggel annak ellenkezőjére.
Bár nem vagyok meg győző, sose voltam legalábbis a saját szemszögemből, azt a valóság mindig az volt hogy ha kellet azért meg találtam a tökéletes szavakat. Majd folytatja s ahogy eddig is iszom a szavait, bár picit csalódott vagyok mert reméltem hogy ő maga is képes az élőholtakkal foglalkozni mert nincs meg az erreje. Ekkor ha figyel akkor egy csalódotabb lélegzett vételre lehet figyelmes amit egy esetlen mentegetőzéshez használt grimasz és néhány szó követ.
-Elnézésed, csak reménykedtem abban hogy te magad is képes vagy űzni ezt a fajta mágiát, de hát ilyen az én szerencsém, bár így is többet segítettél mind amennyit gondolnád.
Bár nem fordulok el tőle egyből továbbra is figyelekrá, elvégre ez a minimum amit tehettek, másik valakinek vigyáznia kell rá ha a hajón lévőknek valamiért lincselni támadna kedvük. Majd mesél egy picit magáról, ami meg lep hogy ilyen módon nyit felém, bár én csak csendesen halgattom és ezután jön csak a mellbevágó meglepetés hogy talán picit túlzásba vittem a dolgot, vagy csak ő értett félre valamit, akárhogy is én egy esetlen mosollyal reagálok majd néhány szóval.
-Nem minden arany ami fénylik, legalábbis nekem annó ezt tanították, én meg úgy vagyok vele hogy rég nem tartom más véleményét fontosnak, elvégre tudok magamra vigyázni s a saját tapasztalatnál jobb nincs is.
Hagyom abba a grimaszt ahogyan folytatja és az igazán lenyűgöző másik talentumokról dicsekszik, de hát én sem vagyok furább szerzett így természetesen reagálom ezt le egyetlen barátságos mosollyal, s egyetlen mondattal.
-Legalább így már biztosabb lehetek abban hogy nem fogsz kifecsekni semmit, ez meg legalább hasznos.
Bár nem vagyok jó az ilyen fajta szóváltásokban s szívem szerint a valóságot elmondva csak a frászt hoztam volna rá, elvégre ki bízni meg egy csavargóban aki azt is szemrebbenés nélkül közli ha valamit véletlen kikotyogna, ő csak átvágná a torkát. De ezek persze amolyan útolsó megoldásként funkciónáló dolgok.

Találkozás a kabinnoknál.

Gondoltam hogy fáradt de az arckifejezése még nagyobb fáradtságról tanuskodik mind amire gondolni mertem volna s ahogy közelebb lép csak halkan szólalok meg.
-Ha érdekel szereztem valami erősebb italt, ez talán segít egy kiadósat aludni, de azt biztosra állíthatom hogy erős.
Ha véletlen kérdezné merről szereztem, hát azt inkább meg tartom magamnak, így is van már elég dolog amiért a fejemet akarhatják, a szakácstól kölcsönzött palackot már nem tenném hozzá véletlenül se, még jó hogy az a hájasdisznó mélyebben alszik mind ahol a föld fút a tengerek alatt. Majd csak meg nyitom az ajtóm.
-Csatlakozol esetleg egy késő esti ivászathoz?
Majd a lány válaszától függően vele vagy nélküle leginkább belépek a szobába bontom meg az üveget és kortyolok belőle ha egyedül lépek be, ha a hölgy is csatlakozik akkor előre engedem és a kis bőrtagyóból amit az ágyam előtt tárolok két fém pohár szerűséget veszek elő majd töltök abból amit az imént szereztem.

A Szabadnap fordulatai.

Akárhogy is, Daeve végül megszólít és tökéletesen le írta azt amit gondolok. Így csak egy megszokott grimasszal válaszolok neki.
-Ennyire egyértelmű lenne, vagy csak azon beszédek miatt gondolod így amik arról szólnak miként dobnak bele a vízbe, vágják át a torkom északa, és minden egyébb cuki de annál lehetetlenebb ötlet?
Hallatszik ezzel együtt egy érdes, mélyebb kacagás is, elvégre ilyen az ha nevetek egy jót s az elmúlt néhány napban de akár héten is hallotam ötletesebbnél ötletesebb gyilkossági módokat az én eltüntetésemre, de hát az ilyen dolgoknak a ki ötlői átlalábban pont annyira fosnak meg tenni mind amennyire ilyeneken agyalni így nem félek nagyon. Ha meg tévedek, nos mindig jól esik az éles gyakorlat s ha a kapitányék végül benyitnak hozzám csak néhány fejeletlen támadóval állnának szembe.
-Csatlakozhatok?
Tettem fel az egyszavas kérdést ahogyan a nő után indulok én is, nem igazán volt tervem mára igazából így legalább lekötöm magam valamivel másrészről talán így a helyiek sem akarnak majd belekötni valahol az útja közben. Ahogy pedig haladunk én nyitott vagyok a beszélgetésre, de ha nem erőltetti akkor csak a fogadóban szólalok meg ahol meg hívom őt valami italra meg ételre.
-Szóval mit vársz ettől a rejtélyes szigettől?
Tettem fel a kérdést ami már az én fejemben is jó párszor meg fordult, és semmi érdemleges válasz nem jutott eszembe, egy is csak egy újabb munka lesz számomra.
-Vagy te is úgy lennél vele mind én, és csak várod hogy mi történik majd?
Ezzel pedig kortyolok egy jó nagyot a sörből majd fogyasztok egy kevesett az elém rakott ételből is. Ez lehet az útolsó alkalom hogy olyan kosztot egyek aminek a szavatossága még nem megkérdőjelezhető.

Elyon Luven


Úgy tűnik valahogy mégis sikerült rájönnie ennek a részegnek, hogy ez csak egy illúzió, nem pedig valódi tűz. Bár, ez csak addig igaz, hogy nem gyújtja fel a hajót. Ha rá vazsálonám, egész biztos vagyok benne, hogy nem gondolná illóziónak az alapján a fájdalom alapján. Minden esetre sokkal okosabb, mint amilyennek tűnik, és mellé még mágiát is tud használni, valószínűleg egy veszélyes ember. És az, hogy ránézésre csak a balhét kelti, és eltitkolja előlünk a valódi képességeit (amit bár tudok hogy szándékos-e, sem hogy mire képes valójában) némi gyanakvásra és aggodalomra akad okot. Egykedvűen, elgondolkozva bámulom, ahogy tovább viszik.
Mint ahogy később kiderül, 3 napi ételmegvonásban részesül, és a fegyverét is elvették tőle, amíg el nem érjük úticélunkat, ami bár nem nyugtat meg őt illetően, de örömmel veszek.

Szabadnap
Senki sem hívott magával, amit igazán nem is bánok. Bár nem is igazán tudok mit kezdeni a szabadnapommal. Reggel leadom valahol a ruháimat, kimosni, majd keresek egy parkot, ahol egy órán keresztül futhatok. Csak e közben jövök rá, hogy a hajón mennyire hiányoztak az erőnléti edzéseim, úgyhogy megfogadom magamnak, hogy minden reggel ezzel indítok majd a szobámban. Amikor már kellemesen elfáradtam, lefekszek egy kicsit a fűbe az eget bámulni.
Mielőtt visszamennék a tiszta ruháimért, egy alapos fürdőt veszek. Nagyon hiányzott már, első sorban a hajamban növő virágoknak, úgy tűnik nem igazán szeretik a sós levegőt, bár szerencsére túlélték az út eddigi részét. Egy kiadós ebéd után, aminek úgy ülök neki, hogy most egy jó darabig nem lesz hasonlóban sem részem, már vissza is térek a hajóra. Igazság szerint jobban örülnék, ha máris vége lenne a napnak, és indulnánk tovább. Bár, gondolom, a többieknek szükségük van egy kis pihenésre, kikapcsolódásra, vagy búcsúra ettől a kontinenstől. Nekem viszont mindig is keményen kellett dolgozni, nem vagyok hozzászokva a nagy lazsáláshoz, és abban is biztos vagyok, hogy még visszatérek. Ha nem is pont ebbe a kisvárosba, de Neminrára. Vagy lehet, hogy mégsem? Igazából miért is jönnék vissza? Azok miatt az elfek miatt, akiknél sikerült őrzővé válnom, de még utána is lenéztek? Vissza akarok én egyáltalán jönni. Erdő ott is lesz, és ha akarok társaságot magamnak, elvileg ott is találhatok. Hisz biztos nem kengurúk lőtték le a korábbi hajót ágyúval. Egyébként ez ügyben is elkezdhetnék aggódni lassan. Hogy fogjuk nem lelövetni magunkat, ha az előző hajót (tudtommal legalábbis) minden szó nélkül támadták meg és süllyesztették el? Azt hiszem túl sok minden miatt aggódok. Mély levegő, és... csináljuk csak a saját dolgunkat. Ha mindenki azt csinálja, talán nem lesz nagy baj. Apropó, mostanra elég sok nyílvesszőt tudtam csinálni, ideje a célbalövésre is ráhangolódni. A szobámban lévő képet kiakasztom az egyik árbócra, és megpróbálom nem a mellette elsétáló matrózt fejbelőni. Sőt, lehetőleg nem is lövök amikor körülötte van valaki. Jó sokiáig ezzel foglalom el magam, ezt az íjat is be kell járatni valamikor, és így estére lehet (=biztos) hogy elgémberednek az ujjaim, de éljenek a szabadnapok!

Mesélői

Mindenki a maga módján kimulatta magát a szabadnapon, mely bár úgy tűnik, hogy nagyon rövid volt, úgy néz ki, hogy nem ez az egyetlen ami mindenkinek közös pont lesz az indulás előtt.
McRee várja ugyanis a visszatérőket, aki a kezében egy szép nagy füzettel áldogál.
Jól sejthetitek, hogy mi áll benne, így amikor megállít titeket röviden elmondja, hogy kinek, mi lesz az új feladata:

Viridiel és Evenon

Ti mostantól nappalos műszakba vagytok beosztva a konyhára, így talán megnyugtat titeket, hogy végre éjjel tudtok majd pihenni. A konyhafőnök nagy örömmel fogad titeket és bár halhattátok, hogy javarészt krumplipucolás szokott lenni, rátok most az adagok ízesítése és a kiosztása vár.

Lash, Elyon és Aesma

Ti talán örültök neki, hogy most egy kicsit megpróbáltatóbb feladatot kaptok, ami nem ilyen unalmas és egyhangú. Nektek jutott a dícsőség, hogy karbantartók lehettek a maradék két hétben. Hogy ez mit is takar?
A lelkes McRee ad nektek az indulás után rövid tájékoztatót. Többek között ti feladatotok a kötelek ellenőrzése és cseréje, a hajó oldaláról a kagylók és parazita halak levakarása, a hajótest épségének ellenőrzése és a készletek nyílvántartása.

Alia

A te feladatod az lesz a következő napokra, hogy segítséget nyújts a betegeknek a fedélzet alatt, és hogy ellenőrizd a lézengőket, hogy vajon miért nem jelentek meg odafent. Így sebek ellátása és sokak lecseszése lesz a feladatod, amihez talán jól jön a kísérőd.

Frederick

Te valami fura módon egy különleges feladatot kapsz. A hajót kell mindennap majd felmosnod, úgy hogy a már jól ismert ork, aki a múltkor a sötét elffel megjelent neked, felügyel. Hogy ez pontosan mit is jelent a te fantáziádra van bízva, de annyit segítek, hogy egy légynek is el kell majd csúsznia a tiszta padlón.

Mindenkinek:

Szépen és nyugodtan telnek a napok mostantól egészen addig amíg valaki le nem ordít nektek fentről:
Szárazföld! Szárazföld a láthatáron!- akiknek a fedélzeten van éppen akkor dolguk és jó a szemük, láthatják, hogy a kapitány kihúzva magát mosolyog. Mindenki tudja, hogy a két hét utazás holnap a végére ér, ugyanakkor fura görcs szorulhat egyesek gyomrába, amikor belegondoltok, hogy itt már süllyedt el Neminrai hajó.
-Emberek! A holnapi nap reggelén megközelítjük a partokat, ma estére itt maradunk, nem kockáztatjuk meg, hogy a sötét ellenünkre legyen. A part mellett kell majd haladnunk egy kicsit, hogy elérjük a part azon részét ahol letudunk majd horgonyozni.-mondja a kapitány büszkén, majd szavai után csendesebbre vált és a navigátornak mond valamit, ezután nem sokkal egy nagy csobbanást hallotok. A hajó nem sokára megáll.

Az este ezután nyugtalanul telik el. A kapitány is talán éjfél körül ha nyugovóra tér, annyi dolga akadt a megbeszélésekkel és az előkészületekkel. Ti is kaptok ismét parancsokat, ezuttal tőle személyesen, amikor még este vacsora után összehívja a népet.
-Szép estét hölgyek, urak. Nagy öröm ez mindannyiunknak. Végre elértük ezeket a partokat. Azonban még nem pihenhetünk meg. Reggel mindenkinek a legnehezebb reggele lesz, hisz megkíséreljük a partraszállást. Ezért most minden kalandort aki velünk tartott megkérem, hogy tudásához híven készüljön fel a feladatokra.
Aki képes gyógyítani, esetleg a vizet jól irányítani, vagy védelmi mágiákat használni, az kérem tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy a hajó mihamarabb part közelébe érjen egyben. Aki íjász az kérem az árbócokra másszon fel és nyilakkal próbálja meg lelőni azt, aki a partról minket fenyeget, a közelharcosok, pedig a partraszállásig kérem ne legyenek útban, azután pedig, ha szükséges a benszülöttek ellen segítkezzen elfoglalni az állásokat. Köszönöm!-nem volt egy szép beszéd, hallatszódott rajta, hogy fáradt ő is egy kicsit. Azonban tudjátok, hogy neki most a legrosszabb. Hiszen a flottában lévő minden élőlény élete nyomja most a vállait.

A partok egyenlőre nyugodtak. A magas part szirtjeire amennyire látjátok csak fák nőttek és valóban egy kis szakasz látszik, ahova ki tudtok kötni. Ami talán meglep mindenkit, hogy a hajóroncs ami az előző útból maradt itt már a parton van és mintha kissebb fények tűzdelnék.
Különös nem igaz?

Szépen lassan aztán reggeledik. Mindenki sürög-forog és haljátok ahogyan a hatalmas láncokkal felhúzzák a vasmacskát. Úgy néz ki az angyal az utolsó a flotta hajói közül akik elindultak már, és a többi hajó már lassan el is éri a partokat. Azonban mire odaértek már egy stabil vonalban halad a flotta. Amikor pedig a hajó közelít a partokhoz, akkor hirtelen, mintha a semmiből jönne, jelenik meg hatalmas tüzes golyók hada, mindenki pánikolni kezd, de a kapitány hirtelen leordít:
-Mágusok! Védelmet! Azonnal!-láthatjátok, ahogyan a varázsképesek nagyrésze egyszerre mormol egy bizonyos varázsigét, aminek hatására rengeteg vízsugár irányul a repülő dolgok elé. A golyók nagyrésze így a hajó előtt a vízbe csapódik, azonban láthatjátok, hogy a szomszédos hajó nem volt ilyen szerencsés. Az egyik árbócot telibe kapja ami eltörik és hajóra borul, többen a vízbe esnek, ha nem nyomta őket agyon a repülő tömeg.
Azonban itt nem ér véget a dolog. Az egyik pap azonban kiemelkedik a többi közül és az erejét arra kezdi el használni, hogy a golyók egy részét visszafordítsa, aminek a hatására nagy becsapódások történnek az egyre közeledő partokon és egyszer csak hirtelen a lövések abbahagynak.
Mindenki tapsolni kezd, azt hiheti mindenki innen sima az út, azonban ez közel sem igaz. Érzitek, hogy valami nem stimmel, a hajó hirtelen mintha szembe szélbe kerülne. Érzitek, hatalmas szél kerekedett ami előttetek csúcsosodik ki, egy a magasból lenyúló tölcsér kezdi felvenni az alakot, ami egyre különösebben kezdi magafelé húzni az egyik pillanatról a másikra a hajókat. A kapitányra nézve aggodalmat vehettek észre. Érzitek erre nem készült fel, a kormánynál kiabálást hallotok de a szavakat nem tudjátok kivenni.
A vitorlák kezdik megadni magukat és szépen lassan szaggatja fel őket az erős szél, a többi hajóból az egyik már megpróbált kifordulni, de csak annyit értek el, hogy felborultak és már a víz alatt van majdnem az egész fedélzet.

A varázslók is tanácstalanok és a hajó egyre csak közeledik az előttetek kialakuló viharhoz.
Ha ti nem találtok ki valamit, hamar nagy bajban lesztek!

Ennyi lenne a mostani mesélés, rajtatok múlik az ötletelés része, nyugodta használjatok minden forrást az oldalról és nyugodtan diskuráljatok, ha közben kérnétek mesélést szóljatok nekem valamilyen formában és a kapitány vagy a varázslók egyikeként megszólalhatok.

A határidő most is egy hét!

03.11 20:00

További infók!
a maradék két hetet élményezzétek le kreatívan, most kicsit változott a beosztás, arra figyeljetek! És büszke vagyok rátok nagyon jókat és kreatívakat alkottatok most is
Innentől egy kicsit pörgősebb körök jönnek, elvégre így vagy úgy eléritek a fekete partokat.

//Hajóra szállás - Viridiel//

Ez az egyik legrosszabb dolog, ami valaha történhetett vele: visszamenni arra a büdös hajóra, ahol elsősorban csak szenvedett, belefáradva a tevékenységek monotonitásába és az álmatlanság okozta kellemetlen napokba. Nem is kifejezetten áll szándékában visszamenni, de elkötelezte magát, ráadásul párjának is örömöt okozott azzal, hogy elvállalta, szóval reggel is ugyanarra a véleményre jut: menni kell, ha tetszik, ha nem, hiába vonzza őt a természet minden erejével és hiába sikít az összes porcikája, visszavágyódva az erdő rejtett mélységébe.
Nagyot sóhajtva pillant maga mögé, még egyszer búcsúzva egy időre Awyristól, miközben a tiszta ruháit rángatja magára – áldja Természet Anya Viridielt, hogy ilyen előrelátó volt -, jóleső nyújtózással tapasztalva a tisztaságot, melyhez egy elégedett mosoly is társul. Na persze az utóbbi máshoz is köthető, ám erre a gondolatra csak párjára somolyog egy csintalan pillantással, nem kezdeményezve semmit, mert így is elég árulkodó minden vonása. Kicsivel később már az ágak ösvényén halad vissza a városka irányába Viridiel oldalán, út közben pár ehető dolog megvételének ötletét felhozva, illetve egy bónusz kulacs vizet is kér, hogy több gyógyteát tudjon készíteni, mikor nagyon nyugtalannak bizonyul az éjszakája. Míg férje odavan, addig felveszi a kimosott ruhákat, melyek illatosan és makulátlanul kerülnek hozzá, szépen összehajtogatva, rendezetten egymásra rakva, így könnyebbé téve a cipelést. Ez egy újabb elégedett vigyort vált ki belőle, és a kifogástalan szolgálatokat megköszönve távozik az épületből, hogy az öltözékekkel a kezei közt átmásszon a pallón kis nehézségek és félelmek árán.
Kissé nehéznek ítéli egyensúlya megtartását, amíg a bizonytalanul remegő deszkán halad, és most realizálja, hogy mikor előző nap lerohant innen, mennyivel egyszerűbben ment, bár valószínűleg nem is törődött semmivel, csak azzal, hogy mihamarabb fürödhessen és a lombok közt járhasson. Most viszont... Hogy vissza kell mennie... Nagyon húzza rá a száját, aggódva, hogy újabb letargiába esik, amíg az előttük lévő két hetet a hajón tölti, ugyanis nem érzi, hogy kellően felkészült volna rá vagy kellően feltöltődött volna egy újabb ilyen keserves időszak elviseléséhez.
Egy fanyar ábrázattal áll a lényegében őrt álló és a kalandorokat váró férfi elé, már most beletörődve abba, hogy milyen feladatot fog kapni, szinte sejtve, hogy párját ismét az ellentétes napszakba osztják – vagy osztották – be. Egy bólintással reagálja le az új feladatát semleges arccal; annyira talán nem lesz rossz, mégiscsak állat- és élőlényközelben lehet így, és ha nem is hallgatnak rá az első napon, mivel tengeri lényekről van szó, amikhez különösebb köze idáig nem volt, az időszak végére biztosan sikerül néhány parancsszóra levakarni ezeket a kis szörnyecskéket a hajó oldaláról, ezzel a mellé kiosztottakat is megkímélve a keményebb munkától. Ez eddig biztató, mert legalább nem fog annyira elfáradni benne, mint mondjuk a felmosásban, persze attól még a megviseltsége meg fog maradni, ha továbbra is nyugtalan alvásoknak néz elébe.
Kedvetlenül lépeget lefelé a lépcsőn a kabinja irányába, tűnődve azon, vajon Viridiel visszaért-e már, ám mivel nem akarja megzavarni őt az esetleges vásárolgatásban, inkább gondolatban is csendesen rója a folyosókat, mindenféle kitérő nélkül igyekezve a szobájukba. Nem hinné, hogy huzamosabb ideig képes lenne elviselni a hajó falai közt lévő szagokat, és talán már kellően kiszellőztettek, az orrában még mindig ott vannak az az elviselhetetlen izzadtságkavalkád, melytől ismét felfordul a gyomra.
- És egy hét múlva ugyanott fogunk tartani... – fintorog, inkább belenyomva az orrát a kezében tartott virágillatú ruhakupacba, szinte felfrissülve lélegezve be párszor, valamelyest elfeledtetve magával, milyen borzasztó lesz ismét fürdési lehetőség nélkül.
Körbenéz, mikor a kabinjukhoz ér, hogy jár-e bárki is errefelé, és mikor senkit sem talál maga körül, jobbjával felveszi a fakar formáját, hogy kényelmesen tarthassa a ruhadarabokat, átfogva a textíliákat ágaival, felszabadítva balját, amivel az övében kutakszik a kulcs után. Azt finoman beilleszti a zárba, elfordítását egy halk kattanás kíséri, és már nyekeregve fel is tárja az ajtót, beljebb lökve azt. A kulcsot visszasüllyeszti az egyik övrekeszbe, és míg arra figyel, hogy a fémdarab ne csússzon mellé, beljebb lép, fordulva is, hogy becsukja az ajtót, nekidőlve kattintva helyére. Megfordul azzal a szándékkal, hogy elrakosgatja a ruháikat a kisebb fakkokba, ám egy lépést követően megtorpan, amint felfogja, mi is változott szerény lakrészükben. Megdöbbenésében még a tiszta ruhát is kiejti a kezéből, leesett állal és megrökönyödve bámulva azt a rengeteg zöldellő levelet és kis növényt a cserepes földből kikukucskálva, melyek szinte olyanok, mintha a gyermekei lennének - természetesen nem a szó legszorosabb értelmében.
Szájához kapva keresi rögtön Viridiel alakját, hitetlenkedve bámulva hol rá, hol a hozott növényekre, és azt se tudja, mit mondjon, annyira meghatódik ettől. Gyorsan meg is dörzsöli a szemeit, mielőtt a túlzott kedvességtől és törődéstől, amit párjától kap, jóleső zokogásba kezdene, fojtottan, de jókedvűen nevetve.
- Ennyire látványosan szenvedtem az eddigi út alatt? – kuncog kínosan, nyomban közelebb húzódva a férfihoz, hogy szorosan magához ölelje; a ruhák úgyis megvárják őt, még ha a földön is kell heverniük egy darabig. - Édes Természet Anya, Viridiel, mégis hogyan érdemeltelek én ki téged? - simít végig a tarkóján, miközben a nyakába csókol, majd kissé eltávolodik tőle, elérzékenyülten figyelve a férfi vonásait. - Köszönöm - fogja közre férje arcát, gyorsan nyomva egy puszit az ajkaira, aztán finoman cirógatja hüvelykujjaival orcáit. - Megint éjszakás vagy? - érdeklődik kissé félve attól, hogy újra elválasztják őket, mert a virágok és fűszernövények vigasztaló jelenléte nagyon is erre enged következtetni. Nem szeretné, ha így lenne, de benne van már az elfogadás, hogy esetleg ismét teljesen más időbeosztást adtak nekik, mintha szándékosan próbálnák őket elválasztani egymástól.

Találka a kabinoknál:

Amikor közli a zsákmányszerzésének kimenetelét, csak bambán pislogok rá, ugyanis első blikkre szinte lehetetlennek tűnik a felvetés, hogy képes volt lopni - vagy legalábbis, szerezni - egy erősebb italt, csak úgy. Csak ez az út tűnik hihetőnek, ugyanis, nem hiszem, hogy több hétig ellent tudott volna állni neki, ha ő hozta magával. Ezt persze, nem teszem szóvá, nem akarom, hogy bárki is hallja.
- Hihetetlen vagy... - Játékos lemondottsággal csóválom meg a fejem, miközben néhány halk kuncogás kicsúszik az ajkaim között. - Most nem élnék a lehetőséggel, kissé elfáradtam, de legalább több marad neked.  És vigyázz, nehogy nyakon csípjenek. - Kacagva kacsintok rá, majd intek neki egyet, jó éjszakát kívánva, pont mielőtt átlépném a küszöböt és bezárva az ajtót az ágyra borulnék.

A szabadnap:

Lehetetlen, hogy el ne nevessem magam a grimaszát látván, részben a kárörömtől, részben az elégedettségtől.
- Is-is. - Döntöm oldalra a fejem egy boldog mosollyal, miközben bólintok a csatlakozására. Nagyokat lépkedek előre, miközben rásandítok az arcának rezdüléseit figyelve. - De végül is, te kerested magadnak a bajt azzal, hogy már az elején a határokat próbálgattad és meg is volt a munkád gyümölcse. - A hangomban semmi fajta megvetés nem játszik, egyszerűen csak közöltem a tényeket, amikkel valószínűleg ő is tisztában volt. A komoly arcomat nem tudom sokáig tartani, lassan húzom kacér vigyorra számat, hogy aztán a hüvelykujjamat a többivel összeérintve egy szájat tudjak formálni és elvékonyított hangon folytassam.. - ,,Egy részeges zsoldos, aki egy aranyos, jó humorú és egyáltalán nem veszélyes self lánnyal barátkozik." - Rányújtom a nyelvem és közben irányt váltva hátra felé kezdek el lépkedni, hogy séta alatt is tarthassuk a szemkontaktust. - Te akarsz valahová menni? Ha nem, akkor útba ejthetnénk a piacot, szükségem van néhány dologra. Utána pedig beugorhatnánk egy fogadóba, valami hűvösebbe.
Miután bevásároltam, egy fogadóba tértünk be, ahol örömmel éltem a lehetőséggel és egy tejes teát kérve leültem mellé beszélni egy szabad asztalhoz.
- Hogy mit várok?... - Miközben gondolkozok a csészébe öntöm a tejet. Főként a veszély miatt jelentkeztem, azt viszont mégsem mondhatom el, hogy szeretem, hogy ha a halál a sarkamban lohol, mert még a végén találkozót szervez vele! - Talán az izgalom... Nagyon szeretem az adrenalint és a próbatételeket. Ezzel a felfedezőúttal pedig mindkettőt megkapom ingyen és bérmentve. - A kezemben tartott kanalat a folyadékba mártom, néhányszor átkavarva. Szívesen ittam volna mást is, de nyilvános helyeken általában ritkán fogyasztok bármit is, ugyanis rettentően tartok a mérgezéstől. Ez a fajta paranoia elméletben egy tipikus self rigolya. Jó tudni, hogy van, amit nem tudok leküzdeni.
A tej nem csomósodik be, így nyugodtan kortyolok bele.

Az elkövetkezendő csodálatos két hét:

A hajóra visszatérve azonnal kapunk egy rövid összefoglalást a feladatunkról, aminek én rendkívül örülök, hiszen távol a konyhától és... ennyi. De legalább távol a konyhától!
Egy gyors kitérőt még kanyarítok a szobám felé, hogy mindent felesleges tárgyat lepakoljak, amire jelen körülmények között nem lesz szükségem. Átöltözöm és néhány szükségesnek vélt tőrt magamra csatolok, méghozzá olyan helyekre, ahonnan könnyen elő tudom rántani őket.  Valamint az íjamat  is magamon hagyom, a tegezzel együtt, ugyanakkor most jóval kevesebb nyíllal megpakolva. Tudom, hogy nagy hasznát nem veszem, de mégis biztonságot nyújt számomra a jelenléte.
A fedélzetre felérve megvárom a többieket, meglepetésemre pedig pont Elyon mellé osztottak be, ami már csak azért is kellemes, mivel névről már ismerjük egymást. Tekintetem a közelben lévő vörös hajú elfre terelődik, talán egy kissé el is időzök rajta, bár igyekszem nem pofátlan módon csinálni, gondolom így is rendkívül zavarba ejtő lehet, de ritkán találkozok ilyen különleges színnel, főleg, ha egy erdeiről van szó. Ők egyébként is eléggé elzárkózott nép ahhoz, hogy csodaszámba menjenek.
- Üdv, a nevem Aesma Daeva. - Nyújtom ki a nő felé a kezem, miközben széles mosoly tarkítja az arcom. Remélhetőleg elfogadja a jobbom, de ha nem, akkor nem erőltetem. Ha nem fűz többet hozzá, tudomásul veszem és nem erőszakolom rá a jelenlétem, inkább azonnal a munkába kezdek. - Ha nincs ellenvetésetekre én lejegyzem a készletek jelenlegi állapotát. Utána ellenőrizhetjük a köteleket és a csigákat. - Fűzöm hozzá gyorsan és ha nincs ellenvetés, el is indulok a jól bevált útvonalon, boldogan haladva el a konyha mellett, tudva, hogy már nem kell ott rontanom a levegőt.

Az utolsó két hét gyorsan elrepült, az időmet igyekeztem hasznosan tölteni és megfeledkezni a hajó adta egyhangúságról. Bár nem említettem, mégis nagyon szerettem volna partot érni és új dolgokkal találkozni, valami olyannal, amit az eddigi négy hétben nem láttam. Növényeket, például, vagy talajt.
Az új feladatomnak hála legalább az ég megadatott,  élvezhettem a friss levegőt és a tengert, a gőz és az ételmaradékkal tarkított tányérok helyett.
Épp a kötelek feszességét ellenőrzöm, amikor valaki szárazföldet kiált. Azonnal felkapom a fejem, elsőre még hihetetlenül is hangzik, szinte nem is akarom tudomásul venni azt, amit hallottam. A vállam fölött áttekintve viszont tényleg megpillantom a szigetet, amitől rögtön a boldogság és az izgatottság különös egyvelege járja át a gyomrom. Az érzelmeimet nem is tudom palástolni, kimondhatatlan felüdülés látni valami mást is a tengeren kívül.