Elyon Luven


Az való igaz, hogy egy ügyes diplomata jól jöhet nekünk. -Ha szeretnél, te is velünk jöhetsz, és akkor Aesma fog csak Fredericcel tartani, szóval ebben az esetben nem igazán lenne meg a kommunikáció a két csapat közt, legalábbis nem azon a szinten. Ari ugyanis jó lenne ha velünk és a kis barátnőjével jönne. Hivatkozok a feleségére az új becenevén. Egyébként pedig akkor magunkkal visszük Aesmát, sötét elf, úgyhogy ha harcra kerül sor, nem hiszem hogy sokkal hátrébb lennénk vele, mint veled. A döntést minden esetre rád hagyom. Meg nem akarok parancsnokként úgy kezdeni, hogy egyből megutáljanak, ja... Igazából így jobban belegondolva, lehet nem is lenne baj belőle, ha velünk jön. A többiek amúgy is látnák, ha valami rosszul sül el, bár csak ennyi. A tábor szervezését meg eleve inkább a törpére akartam hagyni, úgyhogy nem is szólok hozzá többet.

Másnap korán reggel kelünk, és lassan megérkezik mindenki, és az este hiányzóknak is elmondom a csapatfelosztást, hogy kik lesznek a hátvédeink. Aztán az idegenvezetőnket meglátva kicsit vegyes érzelmeim támadnak.
-Kicsit fura maszk, de jól áll neked. Most ugye egy olyan faluba készülünk menni akik lázadnak a király ellen? Kérdezem kicsit aggódva, mert mintha harci felszerelésnek tűnne ez a lánynál. -Minden esetre, ha nagyobb csapatok jártak erre, akkor biztos vagy benne, hogy a falu szélén az erdőben valahol őrszemeket állítottak. Nézek az elfeinkre, így könnyen tudhatjátk, hogy tőlük valamit várnék majd, hogy mit tudnak erről mondani. Persze majd csak amikor közelebb értünk. Vissza is fordulok Ariához:
-Szóval, milyen rövidítést is tudsz?

- Nem Ari, hanem Lashrael! - figyelmeztetem a kék elfet. - Jobb, ha megjegyzed, különben kapsz a fejedre, ha meghallja.
Úgy látom nem gondolta át a javaslatomat, bár persze nem kötelező elfogadnia, de véleményem szerint a felállás sokkal jobb egyensúlyban lett volna, az én javaslatom szerint.
Mivel épp az előbb közöltem, hogy ha szemmel tarthatom páromat, akkor nem leszek meggondolatlan, vagy, ha nem azt látom, hogy épp kivégzik, így most én gondolkodom el, hogy mi legyen.
- Jó! Legyen! Ha annyira ragaszkodsz hozzá, menjen veletek Lash, én meg akkor Aesma-val és Frederic-kel tartok, de szorosan a nyomotokban leszünk. - engedtem végül, hiszen végig szándékomban állt kapcsolatban maradni kedvesemmel.
A törpe megválaszolja a zsoldos aggodalmait a táborral kapcsolatban, így nincs más, mint pihenőre térni.
Végig telepatikus üzeneteket váltottunk szerelmemmel, így most már egyre többet pillantgatok arra, amerre eltűntek, hiszen lassan fel kell tűnnie.
Én addig a part egy beugrójában teszem le hátsómat, hogy ott húzzuk meg magunkat, ám amikor megláttam a tűz fényében a megjelenő Lasht, azonnal odamentem hozzá és viszonoztam a meleg ölelést.
Hagyom, hogy kicsit kényeztessen......igazán megérdemlem a ma átéltek után!
De persze nem fog ő sem lemaradni semmiről, csak el akarok tűnni a többiek szeme elől, mert én nem fogok megállni a nyakánál.
A javaslatára felkunkorodik a szám széle és zaklatottabbá válik a lélegzetem, mert csak vágytam rá, hogy benne legyen egy kis elvonulásban, de nem akartam én javasolni, mert tudom milyen szégyenlős mások előtt és itt nem igazán tudunk elkülönülni, de ha hajlandó bemenni a fák közé........
- Tegnap este óta más vágyam sincs, főleg, hogy ma rám hoztad a szívbajt! Téged akarlak testestől-lelkestől, szőröstől-bőröstől. - nyomok egy puszit az orra hegyére....szigorúan előlegbe!
Nincs túl messze az erdő, de ahhoz elég messze van, hogy mi a lombokban elveszhessünk és még se kerüljünk veszélybe az ismeretlen vidéken.
Még világosban, amikor kétségbeesetten kerestem Lasht láttam egy megfelelő, nagy koronájú fát, ami felé most andalogva, derekát ölelve vezettem, miközben elmondta, mire jutottak a helyi lánnyal.
- Igen, azt hiszem nem adom ki a vezetést a kezemből, egészen reggelig. - válaszolok a szavaira somolyogva, és kétsége sem lehet, mire utalok.
Tudom, hogy párom, nem fog kudarcot vallani az itten természettel sem és hamar meleg, puha fészekben ülünk a lombok rejtekében.
Csillogó szemekkel nézem, de azonnal ugrom is, amikor kiderül, hogy megsérült. Aggódva tapogatom meg a fejét, ám csak egy kis duzzanat és egy kis vékony vágás, amit találok, ami némileg megnyugtat.
- Lazíts! -teszem a sérülésre a kezem és szívem és lelkem melegével gyógyítom.
Ha végeztünk és nem alszik el közben, hiszen épp elég fárasztó volt a mai nap, akkor finoman kényeztetem szerelmemmel, amíg mindketten kimerült álomba nem zuhanunk.

Reggel nem megy könnyen az ébredés, de azért nem késsük le az indulást, hiszen az erdő a mi otthonunk, még ha nem is hazai földön állunk.
Nem zavar, ha a többiek sokatmondó pillantásával találkozom, hiszen férj és feleség vagyunk, legfeljebb irigykedhetnek!
Én persze már éjszaka elmondtam Lash-nak, hogy milyen csapatfelosztás mellett döntött Elyon és, hogy én másként csináltam volna, de elfogadtam a döntését, így más újat nem igazán tett hozzá a kék elf az eligazításnál.
Aria is ott volt már eléggé különös fejfedővel, ami felvetette bennem, hogy talán még sem egy laza kis sétára indulunk a faluba. Egyébként is kételkedtem abban, hogy a bátyja elhozása onnan, olyan egyszerű lenne, mert akkor nem kellettünk volna mi........
Végül a törpe vezető jóváhagyása mellett elindultunk és erdei tünde létemre, nem volt nehéz rájönnöm, hogy milyen rövidítésre gondolt a lány, bár sajnos ez nem tartozott a awarysi elfek képességei közé, pedig jó lett volna, ha mi is tudunk a fák segítségével távolságot ugrani.
Úgy hallottam, Elyon-nak is támadtak némi kétségei a sima utunkkal kapcsolatban, amit szóvá is tett, ám azért haladunk is.
~ Mindenképpen folyamatosan maradjunk kapcsolatban, kérlek, ne tűnj el, mert azonnal utánad megyek. ~ kötöm a lelkére. ~És persze jön velem Frederic és Aesma is. ~ teszem hozzá kajánul, hogy számítson a társaságukra.

Viridiel arca és pillantása egy nyitott köny, elkalandozó gondolatainak tartalmát még csak rejtegetni sem tudná, annyira egyértelmű, hol jár az esze. Először csak elnevetné magát rajta, boldogan bújva hozzá, teljes mértékben élvezve a szeretetét és vágyódását, ám ahogy vizsgálgatja a vonásait, úgy hangolódik a továbbiakra egy visszafojtott mosollyal, ujjaival párja ruháját szorongatva. Hirtelen húzza fejét vállai közé, hunyva be a szemét, mikor férje az orrára nyom egy puszit, és bár először sértetten néz rá, hamar válik kacérkodóvá pillantása.
- Hát igen, a maiak után igazán megérdemled a... kikapcsolódást, és kárpótlásul rendelkezz velem úgy, ahogyan azt jónak látod – vigyorog tele hátsó szándékokkal, finoman cirógatva a nyakát, mozdulva, hogy csak azért is kaphasson egy csókot, de végül lemond róla. Ismerve párját, biztos nem tudná megállni a folytatást, ha itt belekezdenek, és mindkettejüknek tagadhatatlanul kényelmesebb és kellemesebb lenne a lombok takarásában. Nem is kísérti tovább a sorsot, Viridiel kezét megfogva indul el, kisvártatva meg már szorosan mellette, összehangoltam lépkedve. Simogatja a derekán lévő kezet, miközben mesél, aztán, amit az Ariával való beszélgetés végéhez ér, az éppen aktuális fontossági sorrend első pontja kerül előtérbe, megállva a csókokat, melyeket nélkülözniük kellett az egész nap zajló izgalmak miatt.
Amint megtalálják az ideális helyet maguknak, még egy beleegyező bólintást vár Viridieltől, neki is megfelel-e, azt megkapva pedig már ki is alakítja itt is ideiglenes fészküket, az ágakat úgy hajlítgatva, hogy egy nekik kényelmes méretű zug alakuljon ki. Számtalanszor csinálta már, és semmi ismeretlen nincs már ebben a fajta bezártságban és elzárkózásban, sőt.
- Ilyenkor nem tudnék nem lazítani – telepszik le, mosolyogva söpörve félre a vörös tincseket, amik takarhatják az apró sebesülését, és mikor gyógyítói képességeit párja beveti, elég erős utalásként simít végig a férfi combján felfelé, majd lefelé, hogy aztán a saját ölébe fektesse, de azt is csak pár pillanatra. Még az övet ki kell oldania valahogy, amit a gyógyítás közben levesz magáról, odanyújtva az egyik ágnak. Mikor aztán párja befejezi képességének használatát, megfogja a kezét, mielőtt elvenné azt, hogy lejjebb vezesse pár kellemes domborulat irányába lassan, hátával párja mellkasának dőlve.
- Szerintem itt is szükség lesz a gyógyító kezeidre - suttogja a fülébe, egyáltalán nem állva ellen semmiféle érintésnek, és bár a fáradtsága miatt nem úgy viszonoz, mintha folyamatosan Viridiel szeretgetésére licitálna még több, felelőtlenül nagy odaadással, mindent megtesz, hogy párja is legalább ugyanolyan jól érezze magát, mint ő.

A reggel borzalmas, de talán még annál is rosszabb, főleg az este és éjszaka nyugalmához viszonyítva. Hallja, hogy a táborban megy már a készülődés még ilyen távolról is - noha túlságosan messze nem mentek -, de nem is ez az, ami annyira ingerelné őt. Inkább maga a kelés, hogy fel kell kelnie, hajótörött társai elé kell állnia, tennie a dolgát és vélhetően a veszélyes helyzeteket sem kerülheti el. Nyűgösen ül fel a kis zugban a szemeit dörzsölgetve, egyáltalán nem találva jó ötletnek utólag, hogy belement ebbe az egészbe, mert most is legfeljebb csak annyival kéne törődnie, hogy a házukat rendezgeti, fogadva néhány beteget a közeli faluból.
A rosszkedve aztán hamar elszáll, mikor Viridiel elkezdi magára kapkodni a ruháit, és ő is magára rángatja a sajátjait.
- Mindig meglepődöm a teljesítményeden - vigyorog sokatmondóan párjára, megszorítva csizmájának fűzőit, majd magára csatolva az övet; ekkorra valószínűleg Viridiel már régen elkészült, szóval az eddig őket körülölelő ágakat visszaparancsolja a helyükre, hogy másokat lépcsőnek megformálva elegánsan lesétálhassanak a lombokból. Még gyaloglás közben megigazgatja a ruháját és a haját, hogy a helyzetükhöz mérten viszonylag normális legyen a megjelenése.
A csapat elé járulva köszön nekik, majd bólint Elyon tájékoztatására, és bár ő maga sem örül annak, hogy megint külön kell legyenek, megérti, hogy a kommunikálás miatt fontos két külön csoportba rakni őket.
A tábornál maga elé ránt egy táskát, mert vélhetően ezeket nekik készítették össze, átnézve, hogy mi van benne, és ha azt áttúrta, akkor a hátára veszi. Feltápászkodva aztán amíg még lehet, addig szorítja párja kezét, mert valószínűleg újra csak este tehetik meg, a nap többi időpontjában el lesznek foglalva a teendők intézésével és azzal, ne pusztuljanak el. Legalábbis Aria megjelenése elég aggasztóra sikeredett a koponyával a fején és festékkel az arcán... Kellemetlenül rá is szorít férje kezére aggodalmában, igyekezve magában mantrázni, hogy nem lesz semmi baj, miközben megindulnak az erdő irányába.
Remélhetőleg a kékelf kérdésére Aria válaszol, mert bár ő mondaná önkéntelenül is, hogy igen, oda, lenyeli, elvégre nem ő a szakértő a helyszínt illetően. Az esetlegesen ellenséges csapatokat illetően meg már csak biztonság kedvéért is megkérdezi a természetet, hogy mit tudnak erről, bár kifejezetten nem hiszi, hogy a falu környékéről is adnának bármi információt, túlságosan messzinek ítéli meg a helyet, ám meglepetten kell tapasztalnia, hogy ez egyáltalán nincs így. Ki is ül az arcára a csodálkozás, mikor a természet mesélni kezdi neki a körülményeket, habár nem azzal a tisztasággal, amire szükségük lenne a teljes biztonságukhoz, talán ez is megteszi.
- Elvileg... - szólal meg először kissé halkan, még próbálva többet kicsikarni a természetből. - Elvileg négy-öt kisebb csoport van az erdőben, akik tagjai katonák és köröznek. Talán őrjáratoznak, de nem tudom megmondani, hogy lázadók-e vagy a király katonái. Viszont Elyon - néz az emlegetettre. - Este már nem találkoztunk, így most mondom, hogy Aria testvérére majd figyelnünk kell, őt besorozták a királyiakhoz... - mondja borúsan. - Remélem, nem lesz ellenünk, ha Aria velünk van - tekint a lányra, reményei szerint valami biztatót mondva, hogy ne legyen senki se nyugtalan ennek kapcsán, aztán kicsit vár, hogy ki mit gondol a rövidítés kapcsán. - A rövidítés mindenképp jó lenne.
A gondolati üzenet hallatán érdeklődőn fürkészi Viridielt, majd egy halvány mosoly jelenik meg az arcán.
~ Természetesen tartani fogom veled a kapcsolatot végig ~ cirógatja hüvelykujjával a kézfejét, a kivételt meg már meg sem említve, nem akarva falra festeni a démonokat. ~ Végig tájékoztatni foglak.
Mosolya némileg szélesedik, mikor a csoport másik két tagja is szóba kerül.
~ Nagyon ajánlom nektek, hogy jól kijöjjetek, mert lábatoknál fogva akasztalak fel egy-egy fára titeket! ~ fenyegetőzik, de túl szelíd ahhoz a hangzása, hogy komolyan lehessen azt venni. ~ Frederic esetében is nagyon remélem, hogy nem fog feleslegesen ütni, mert visszaütök. És nem, nem érdekel, hogy bocsánatot kért! ~ emlékszik vissza a futólag megemlített eseményekre, duzzogva húzva fel az orrát. ~ Egy sovány bocsánatkérés nekem nem elég engesztelés.
Akármelyik útvonalat válasszák is végül, még érdeklődik koponyadíszes kísérőjüktől.
~ Sikerült valamit megtudnod a testvéredről vagy tudsz valamit a környékről? ~ érdeklődik, jobbnak ítélve meg, ha priváttá teszi a beszélgetést telepatikus úton. Talán könnyebben és többet beszél, mintha mindenkinek ki kéne fejtenie a gondolatait.

Egyre inkább messzebb kerülünk a tábortól, hogy aztán lassan vesszünk el az idegen környezetben. Kérdőn pillantok Lashrael felé, hátha tud valamilyen információval szolgálni, de a hallgatásából könnyen kikövetkeztethetem, hogy ő sem jár előrébb, mint én.
A szemem sarkából valami feltűnő csillogásra leszek figyelmes, így arra fordulok, de egy halvány fénylő ponton kívül semmit sem tudok kivenni és látszólag a társam sem tudja, hogy mivel állunk szemben. Úgy döntök, hogy inkább felkészülök a rosszabbik lehetőségre, így óvatosan lehajolok és a csizmámból előhúzok egy tőrt, hogy átnyújthassam azt a tündének, de ő csak nemlegesen rázza meg a fejét, jelezve, hogy nála is van.  Halványa mosolyogva csúsztatom vissza a helyére a tőrt, ugyanis nem számítottam a felkészültségére.
A figyelmemet viszont hamar elvonja a közeli bokorból jövő motoszkálás, így óvatosan közelebb lépek, csak annyira, hogy nagyjából felmérhessem, de nem eléggé ahhoz, hogy levelek közé tudjak nézni. Nem látok semmi különöset sem ott, sem a környékén. Még vetek egy utolsó pillantást, mielőtt újra a fény felé fordulok és leveszem az íjam a vállamról, vele együtt pedig a maradék nyilaimat is a kezembe veszem.
Minél közelebb kerülünk a célhoz, annál inkább zavarodok össze a látványt illetően, amikor semmihez sem tudom hasonlítani azt. Még távol állunk tőle, mégis egyre inkább rosszul érzem magam, amihez a folyamatosan lehűlő levegő is hozzájárul. A koncentrációmból egy kellemetlenül hideg érzés ragad ki, amitől tágra nyitom a szemeimet, azonnal leseperve magamról a bokámon felfelé csúszó valamit. Az íjamat a talajra szegezem, kapkodva a tekintetem a föld és a fák között, tartva attól, hogy nem vagyunk egyedül és esetleg valaki mágiát használ a leszerelésünkre. A fű viszont újra megmoccan, én pedig kíváncsian hajolok közelebb, ugyanis biztos vagyok abban, hogy valahol erre láttam. Amikor felfigyelek a növénylényre, megilletődötten kapom fel a fejem, óvatosan nézve körbe, hátha csak figyelemelterelésről van szó. Csak ezután pillantok tanácstalanul Lashraelre, hiszen ő erdei, biztosan tudja, hogy mi a bánat ez.
Látszólag ő jobban örül a jövevénynek, mint én, hiszen azonnal a kezeibe veszi, míg engem csak tüskékkel jutalmaz, amiért ilyen orvul üdvözöltem. Bár nem tudom pontosan, hogy miről beszélhetnek, a lény heves mutogatásából ítélve biztosan panaszkodik. Gyerekesen nyújtom rá a nyelvem és mielőtt láthatnám a reakcióját, megfordulok, hogy tovább menjünk az idegen fény felé. Egy ideig nyugodtan haladunk előre, amikor is újabb szálkát érzek a bőrömön, s még mielőtt megfordulva eljátszhatnám a hattyúk halálát, síró hangra figyelek fel. Közelebb érve derül csak ki, hogy a fény egy fából szűrődik ki a zokogással együtt. Értetlenül pillantok hátra, de az elf vonásaiból ítélve ő sem biztos abban, hogy mi is történik pontosan.
Egy bólintással adom tudtára, hogy szívesen tartom a hátam amíg ő bemegy, de végül jelzi, hogy szeretné, ha vele tartanék, így együtt lépünk a fényforrásba. Enyhe bizsergő érzés fut át rajtam, majd meglepve tapasztalom, hogy egy lakóhelynek kiépített fa belsejébe kerültünk. A sírás hangja erősödik, így a megfigyelés helyett a sarokban kuporgó Ariát veszem észre, közelebb lépdelve hozzá, miután Lashrael is így tesz.
Nem gondoltam át teljesen ezt a lépést, ugyanis odaérve tanácstalanul húzom össze a szemöldököm. Fogalmam sincs, hogy ilyen helyzetekben mit is kellene mondani... A lombtünde szerencsére jobban ért ehhez mint én, így a vigasztalása közben leülök Ariaval szemben néha egyetértően bólintva.
- Kellemes helyen laksz... - Pillantok körbe mosolyogva a helységben, majd vissza a lányra, remélve, hogy elterelhetem a gondolatait. - Ő a... - A növény szerű lényre bökök, de megakadok, amikor nem tudom hogyan megnevezni. Egy ideig homlok ráncolva nézem, majd óvatosan visszapillantok a lányra, mentve a menthetőt. - ...tiéd?
- Igen... Ő a kis barátom... és-és nem... nem tehettek róla... olyan sok mindenki hagyott itt már és nem bírom már... Olyan régóta egyedül vagyok és most, hogy veletek találkoztam... Megint eszembe jutott. És még... Bátyám is itt van a faluban nem messze... De nem tudom, hogyan... értitek?
- Szerintem... – Kezd bele Lashrael, bizonytalanul tekintve hol rám, hol Ariára. - ... mindenki átérzi ezt. Sokan vesztik el nálunk is a szeretteiket, és én is egyedül voltam hosszú ideig, aztán... Aztán az utam kereszteződött azzal a személlel, aki átsegített ezen a szakaszon, most pedig mindent megteszek, hogy megvédjem valahogy – Egy halvány mosolyra húzza a száját és kedvesen átkarolja lányt. – Mit szólnál hozzá, ha visszahoznánk a bátyádat és onnantól vigyáznátok egymásra?
Az elf biztatására én is boldogabb leszek, majd szélesen mosolyogva hajolok közelebb, figyelve arra is, hogy ne legyek túl tolakodó.
- Igen, mindent megteszünk majd, hogy visszahozzuk őt neked és segítsünk rajtatok valahogyan. – Egyetértően bólintok a beszéd közben. – Mi nem fogunk egyedül hagyni és támogatunk majd, amiben tudunk. – A lány azonnal átkarol minket pár hálás szó közben és bár meglep a hirtelen mozdulatával, ezt leküzdve jólesően elmosolyodok, esetlenül elhelyezve a kezem a vállán.
- Köszönöm! Köszönöm! Sokat jelent nekem! – Lassan bújok ki a karjai közül, mielőtt halálra szorítana. – Tudjátok, a bátyám ott van, ahova holnap megyünk de nem tudom, hogyan menthetnénk meg a király seregéből... mert... mert ha simán eljön, akkor bűnös lesz Most mit tegyünk?!
- Hát... Nem tudom, mennyire számít errefelé ez, de egy darabig el tudnátok bújni, hogy ne találjanak meg, nem? Idővel úgyis csendesedne az esetleges keresés, főleg akkor, ha sehol nem találnak -  Veti fel az ötletet, amivel engem is gondolkozásra sarkall. Bár nem fűzöm hozzá, eléggé nehéz helyzet elé állítottak minket. Amikor egy új kontinens felfedezéséről volt szó, nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogunk folyni a politikájukba.
- Ha mást nem, nálunk is meghúzódhattok. Támogathatnánk egymást. – Egy gyors pillantást vetek Lashraelra, hogy tisztában legyek a véleményéve, de szerencsére egyetértően bólint. - Ti megoszthatnátok az információkat a kontinenssel kapcsolatban, mi pedig cserébe védelmet nyújtanánk. - Az engedély után tovább folytatom. Bár még nem túl stabil a bázisunk, bízok abban, hogy egy itteni katonával az oldalunkon nagyobb esélyünk lenne, mint nélküle.
Azt persze már nem említem meg, hogy akár Neminrába is velünk tarthat, mert elsősorban az sem biztos, hogy mi hazajutunk. Másodsorban meg illene megbeszélni a többiekkel is, mert bár a kimondottakat be tudom tuszkolni a "szövetség kötés" címszó alá, azt viszont már nem, hogy velünk jön a nem létező hajóra.
- Nálatok? De nálatok hol? – Kérdésével tökéletesen rátapintott a lényegre. Megilletődötten  pörgetem a válaszokat, amivel terelhetném a kérdést, mielőtt kiderülne az, hogy jelenleg még igazán gyenge lábakon állunk. - Meg kéne... Meg kéne látogatni őt most! - Hamar felhoz egy újabb témát, mielőtt válaszolhattam volna, viszont nem a legkellemesebbet.
Egyáltalán nem tetszik az öngyilkosság gondolata. Még ha a küldetést túl is élnénk, a táborban élőket biztos nem. Arról nem is beszélve, hogy ha szó nélkül mennénk el, akár még hajtóvadászatot is indítanának ellenem, amiért elvittem a gyógyítójukat.
- Aria - Lashrael komoly hangszínnel szólítja meg a lányt, miközben a vállaira teszi a kezét. - Veszélyes lehet ilyenkor, néhányunknak - Egyetértésemet bólintással fejezem ki, kissé örülve annak, hogy nem nekem kell a lány lelkesedését letörni.– Nem tudhatjuk, hogyan fogadnak minket és senki nem fog tudni segíteni rajtunk azonnal, ha elindulunk és bajba kerülünk.

Oldalra fordítom a fejem, amikor megpillantom a falut, óvatosan feltápászkodva és közelebb lépkedve. Az épületek körvonala és üres utcái kevésbé kötik le a figyelmem, mint a körülötte lévő elszórt apró fénypontok a sátrak közelében. Maga a kép kivételesen szép, ha a mögöttes tartalma nem lenne ennyire nyugtalanító. Szerencse, hogy időben fogjuk megtenni a kellő lépéseket, még mielőtt komolyabban elfertőződne a helyzet. Remélhetőleg a csapatunk közül senkinek sem fog baja esni. Csak azután veszem észre a tanácstalan ábrázatomat, amikor a kép lassan elmosódik. Lassan fordulok hátra, magamra erőltetve egy mosolyt, nehogy észrevehető legyen a lány számára az aggodalmam.
- Én azt hiszem maradok. - Lashrael szavai kissé oldják a feszültségem, ami jelenleg igazán jól jön. Rá pillantok egy sokkal őszintébb, csibészes mosollyal az arcomon. - Mindenképpen mondd el a többieknek, nem lenne szerencsés, ha másnapra tele lennénk ünnepléstől kifáradt, részeg katonákkal.
Még intek neki egyet, majd miután bezárul az átjáró, visszafordulok a lányhoz. Ha nem szeretne semmit sem hozzáfűzni, megszabadulok a felesleges dolgaimtól és helyet foglalok a fészek szerű ágyon. A mese lehetősége meglep, ugyanakkor elfogadom és élvezettel hallgatom végig.




A felkelő nap beszűrődő sugarai ébresztenek fel. Még jólesően nyújtózkodok egy darabig az ágyban, úgy terülve el rajta, hogy a fejem lelógjon a fészekről. A hajó óta nem aludtam ennyire kényelmesen és ennyire mélyen. Hagyom, hogy az ágakra felakadjanak a tincseim, míg én egy nagyot ásítva nyitom ki a szemeimet. Hiába van fejjel lefelé a kép, még így is felfigyelek a lány sisakként funkcionáló koponyájára és az arcán található festésre. Az eddig előre nyújtott karom gyengén esik a fejem mellé, hogy miután pislogtam néhányat, lassan felkeljek és összeszedjem a cuccaim.
- Köszönöm, hogy ma nálad aludhattam, igazán kényelmes volt. - A felszerelését direkt nem hozom szóba, látszólag pont arra készül ő is, amit tegnap láttam; harcra. Kár is lenne feleslegesen feszegetni a témát és még több negatív érzelmet kihozni belőle.
Miután összeszedtem a dolgaimat és ellenőriztem, hogy minden a helyén legyen, elindultunk a tábor felé, ahol út közben csatlakozott a törp is hozzánk. Ha még senki sem közölte a felállást, elmesélem neki azt, amire jutottunk, külön kiemelve Aria testérét és a falu környékén látott sátrakat és a lehetséges kockázatokat.
A táborhelyen találkozunk Elyonnal is, aki elmondta a csapatfelosztásokat. Talán leolvashatja az arcomról a pillanatnyi felháborodást, majd az azonnali megadást is. Egyértelmű, hogy nem vagyok oda az ötletéért, szerettem volna támogatni Ariát és betartani az ígéretemet és bár hátvédként is fontos szerepem van, nincs annyi lehetőségem arra, hogy szemmel tartsam őket. A legrosszabb viszont nem is ez, hanem a csapat amibe kerültem. Automatikusan a kő-papír-olló felállás jutott eszembe, emiatt pedig tartok attól, hogy nem fogunk kellően együttműködni és megérteni egymást.

Az estéhez igazán nem szólók már hozzá, nem mind ha nem lenne mit, csak egyelőre hagyom folyni az eseményeket, majd meg látjuk mikor törik el a korsó. Akár hogy is ahogyan mondogatják ki merre végül csak csak közbe szólók.
-Végül is, a második csapatba arra van szükség aki képes vészhelyzett esetén erővel fellépni, így oda egyértleműen talán az egyetlen tag vagyok, de ha lese szarják a véleményem, Viridiel úr És Aesma lenne melettem am ásodik legtöbbet érő, ha már Elyon paracsnoknak kötelezően menni kell.
Közöltem a tényt amiben már így is meg egyeztek, de kit érdekel, én már máshol járok gondolatokba, és jobban aggaszt az hogy tényleg kelleni is fog a második csapat közbeavatkozása? De ez a kérdés még meg válaszolatlan marad sokáig.


Másnap reggel, az egyik az erődhöz közeli sziklánál áldogálok neki támaszkodva, nem túl messze a találkozási ponttól, sőt én voltam itt legelőbb csak senkinek nem is tűnök fel, talán nem is baj, s így a legjobb. Ahogyan mindenki elmondja megint amit akar én csendben halgattózok nincs mit hozzá fűznöm, kérdezni úgy se kérdeztek ha meg igen pont leszarom. Meg indulok a többiekkel és várom a fejleményeket, igazán nincs mit csinálnom csak várni a legrosszabbat, s túlélni.

Mesélői

Az este

Bár sokatok úgy döntött, hogy a táborban éjszakázik mégis van egy pár kivétel ez alól. Például a szerelmes gerle pár, akik ismételten egy fán töltik az estéjüket és bár azt hiszik, hogy szépen csendben kiosontak a táborból mégis páran katona arról beszél, hogy vajon utánatok menjenek-e, szerencsétekre azonban nem mennek utánatok, túlságosan lusták hozzá... és nem ez a parancsuk.
Aesma pedig a faházban marad Ariával, aki bár kicsit még bizonytalan, hogy hogyan kéne a dolgokat kezelnie mégis boldog tekintettel emel le egy könyvet a polcról, amit felcsapva egy elég szép és érdekes történetet mesél el a sötét tündének, ám mielőtt nekikezdene még mond pár szót....:-Megértem valahol, hogy itthagyott minket, biztosan csak egy kolonc vagyok ilyenkor...-majd szinte nem is várva a válaszra kezdett bele az olvasásba.

A könyv:

Aria miután ezt a rövidke kis képes könyvet félre tette rád nézett és ezt mondta:
-Hát nem tudom hogy vagy vele, de ez a történet igazán furcsa... Tudod az egyik nagy Magisterünk írta még nagyon régen, de hogy ki az a gnóm a hegyekben a többi kötetben sem derül ki... De...-ásított egy hatalmasat--Ha nem haragszol a többit majd máskor felolvasom neked, hosszú napunk lesz holnap aludjunk picit.-ezután ő is befeküdt egy ágyba, majd kényelmesen egymás melett aludtatok egy hoszzú és csendes éjen át.
Reggel egy apró mosollyal és egy finom kis salátával fogad téged a vendéglátó lányka:
-Ü-üm igazán nincs mit, olyan jó volt más szuszogásával aludni én is jobban aludtam, mint évek óta bármikor... tessék egyél kis reggelit! Ez a legfontosabb étkezés tudod!-Majd ha elkészültetek akkor szépen lassan a megbeszélt helyre mentek a befelé már megismert módszerrel...

Reggel a tervező asztalnál

Mivel úgy néz ki két csapatra oszlotok az alábbiak szerint akkor így folytatódik a történetetek is majd. Elyon, Lash, Aria és a második csapat, Frederick, Aesma és Viridiel.
Mielőtt azonban ugranánk....

A csapat szépen összegyűlt és a Aria szépen hangosan és kissé félénken egy tusóra állva kezdi el ecsetelni:
-Nos a házikómon keresztül fogunk menni, ha nektek is jó... A falu széléig tudunk elmenni apu kapujával, onnan már sétálni kell sajnos...
Am a tesómról... nos a bátyám nem felelt a telepátiás megkeresésemre... nem tudom lehet, hogy aludt már, de sajna nem tudom, ha tudjátok akkor kérlek mentsétek meg! ÉS és akkor most szépen egyesével kérek mindenkit átlépni az átjárón utánam, a túloldalt kérem mindenki áljon el az ajtó elől érkezés után! Kis rosszullét előfordulhat!-Mondja lelkesen és közben amolyan forgalomirányítóként hadonászik a kezével... akár egy kis virgonc kölyök, de amint a végére ér egy nagy lépéssel az egyik közeli fának rohan, majd szépen ti is követhetitek.
A ház kinézete korábbi posztokban
Amint átért mindenki az átjáró bezáródik mögöttetek és egy másik helyre szinte azonnal újra is nyílik, ami ahogyan látjátok egy másik erdőrészre vezet titeket, mindenki szépen fordított érkezési sorrendben távozik, a végén Ariával aki kicsit aggódóan nézi ahogyan mindenki megérkezik a túloldalt.
-Fuha azt hittem újra kell nyitni félúton, a kapu kicsit mérges volt, úgyhogy visszafelé sétálnunk kell majd... Nos nos akkor sok sikert mindenkinek! Én meg a két pajtimmal akkor el is indulok ugye? Ugye??-ugrik rá a két csoporttársának a vállára gyermetegen, jól látszik ő is izgul egy kicsit a dolgok miatt...

Első csapat

Elsőnek szóval Lash, Elyon és Aria indul el a falu irányába, mivel a lány tudja, hogy merre van, így nagy eséllyel utána loholtok amíg egy kellemes kis falucskát láttok meg az erdő mögött bújkálni. Lash jópár épületet felismerhet a madártávlatból, ahogyan a helyzetet is szépen letudja írni Elyonnak. Azonban valami nem stimmel jól tudod, hiszen a sátrak fele eltűnt...
Jól látszik, hogy a fura hely kissé feszült, hiszen senkit nem láttok az utcákon, így mondjuk akadály sincs, hogy lemenjetek a faluba, de vajon bölcs döntés?

Második csapat

A második groupban Aesma, Frederick és Viridiel van. Ti kissé lemaradva az első csapattól, a falu irányába tartotok, azonban még mielőtt meglátnátok azt az egyik oldalról egy közeledő csoport hangjait halljátok. Pár nevető hang és páncél zörgése jön abból az irányból, de a dús növényzet miatt nem látjátok, hogy vajon a tengerpartról ismert páncélosok-e azok vagy egy valamilyen lázadó-őrjárat-e az. Mit tesztek?

Dreyndra

Te már hosszú ideje a kontinensen vesztegelsz. Azonban a sok-sok idő alatt te javarészt egy ágyban voltál, hiszen egy szörnyű sérülés miatt sajnos nem voltál magadnál. Lassan nyílik ki a szemed egy gerendás tetejű helységben nyakig betakarva az ágyad szélén egy aranyos tünde lánnyal. Amint kinyílik a szemed azonban ő kiszalad a helységből, hogy miért azt nem tudod, de sejtheted, hogy valószínüleg szólt valakinek az észheztértedről.
Nem is nagyon alakul a dolog máshogy egy szakállas öreg tünde jön be a helységbe.
-Hála a jó égnek észhez tért. Mielőtt bármit kérdezne, elég sokáig volt eszméletlenül, és a falunkba hoztuk magát ápolni, egyenlőre a király katonái nem tudják, hogy itt van, de nem tudjuk, hogy most mihez kezdjünk... Kéne a szakértelme!-Ezzel körülbelül elmondta amit akart, ezután egy apró mosollyal a száján várja, hogy milyen kérdések merülnek fel benned.

Információk

Szép skacok jól haladunk! Kezd szorulni a hurok és a sztori is szépen a csúcspontra ér! Hajrá a kontinens sorsa a ti kezetekben van!

Dreyndra kérlek a szobából ne rohanj ki, a sok fura kérdésekkel bombázd meg a fickót ami felmerül benned, többieknek pedig hajrá egy kis döntés áll előttetek!

Határidőt nem adok most sem, mesélőit egy hét múlva kaptok hétfőn! Közben ha az egyes kis csoportok lépnek, akkor kapnak kiskört, de egyszerre csak egyet, nem akarom a két/három csapatot időben is széttolni

Ahogy kezdek magamhoz térni egy furcsa padlót látok, picit túlságosan is sok fénnyel a kellemes sötét, nyirkos, hatalmas szobámhoz képest, az ágy is inkább érződik egy személyesnek mind annak a többszemélyesnek ami saját előljárói hálómba található, s ezútal nem is hallok fenyegető démonokat semerről, na de aztán elkezdek emlékezni, s az útolsó alvóhelyemről mely egy hajó raktára volt sokkalta kénnyelmesebben fekszem s vissza is csukom a szemem egy pillanatra, amolyan pihenés utáni pihenőt véve, de semmi haszna majd felülök.

Elsőnek egy erdeinek mondható lányt pillantok meg a szobában akinek a következő pislogásom után már hült helye. Hova rohanhatott és első sorban miért? Elsődolgom hogy körbe is nézek a szobába elvégre szokásos, sötét fémpáncélom súlyát nem érzem s a pallosomnak is hült helye a megszokottól, így viszont a kezemre tekintek amin mágiával át itatott gyűrűm díszeleg, szerencsémre. Eközben csak vissza ülök az ágyra, nem tudok jobbat tenni. Majd kevés idő után egy öreg lépbe, nem találom ismerősnek az arcát így hát már csak óvatosságból is előkészítem az egyik védelmi varázslatom, amit abba is hagyok amint meghallom a szavait az öregnek. Talán túlságosan is le engedtem a védelmem most, de egyelőre nem tettek ellenem semmit, s ép fordítva szóval meg kell hallgatnom azt amit mond, s feltennem a kérdéseim.
-Értem, első kérdésem miben lehetnék szolgálatukra, a másik pedig az hogy mi történt?
Akár hogy is, nem számítok jó hírekre így lassan az ablakhoz lépek, aminek falához símulva tekintek ki rajta azért hogy lássam mi folyik oda kint, amennyiben harcra készülnek folytatom meg előzőve az öreg válaszát.
-Hol van a páncálom, és a pallosom, hány emberük képes fegyvert fogartni és van valaki maguk közül aki jártas is a katonai hadviselésbe? Amennyiben a segítségemet akarják nem kérdő jelezhetik meg a parancsaimat és az útolsó csepp vérükig elvárom hogy harcoljannak, ezen feltételeimből nem engedek, amennyiben nem tetszik akkor kereshetnek mást.
De persze, azon esetbe ha az ablak nem mutat semmi használhatótt akkor halgattom tovább az öreget a válaszokkal és majd folytatom.




Elindultunk, fasza kezdődik a móka, Aesmával és az őrültszerelmessel kerültem egy csapatba. Majd csak úgy közben hallom, vagy halljuk hogy valaki a bokrok között közeledik, nálam már csak ösztönös mozdulattal kapom elő a kardot és nézek a két társamra, persze kisebb hanggal hogy csak mi hallhasuk.
-Bevárjuk őket és rajtuk utunk vagy elengedjük őket?
Ez a kérdé első sorban Aesma felé irányúl aki vezeti a mi csapatunkat, de legyen egyelőre meg vitatható a dolog az én voksom ezzel lett le adva afelől hogy bevárjuk őket és csendesen küldjük őket mély álomba.

Halvány mosolyt csal az arcára Aria viselkedése, örülve annak, hogy nem teljes mértékben viselkedik úgy, mint egy gyerek, amit be kell vallania, kissé kényelmetlennek talál. Lehet, hogy nemsokára mindenévé válik majd a gyereknevelés, de nem egy látszólag felnőtt személyt akar pesztrálni, akihez igazából semmi köze nincsen. Valahogy kényelmetlenül is érzi magát, még ha van is benne anyáskodó hajlam. Aztán persze, amint ismét előtörnek a lányból a gyermeki hajlamok, kissé esetlenné válik az ábrázata, de egy mély levegővel elengedi.
- Még esetleg a testvéredről egy gyors leírást adjál nekünk, ha megkérhetlek rá – szól oda Ariának, mielőtt belépnének a fába. – Sajnos azon kívül, hogy a királyiak páncélját viseli valószínűleg és férfi, mást nem tudunk, és nem kéne véletlenül... Rosszabbá tenni a helyzetünket akaratlanul is. Vagy, ha otthon van valami kisebb festményed, rajzod róla, akkor azt mutasd meg mindenképpen, hogy biztosan felismerhessük – mosolyodik el bizakodón, igyekezve figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nagyon rossz esetben küzdeniük kell. Reményei szerint mégsem fog ez bekövetkezni, nem kívánja a vérontást semmilyen formában, ő pedig főleg nem akar életeket kioltani, ha nem szükséges.
Ha erre is választ kapnak valamilyen formában, akkor bátran indul el, még egyszer rántva egyet a hátán lévő táskán, szokva annak idegenségét és súlyának másságát, hiányolva a sajátját. Egy pillanatra lebiggyesztett ajkakkal fordítja tekintetét a tenger felé, ahogy arra gondol, milyen tárgyi értékeket vesztett el. Pótolhatóak ugyan, valahol mégis bosszantja, ám ez a kellemetlenkedő érzés sem marad meg sokáig, ahogy emlékezteti magát, mennyien fulladtak a tengerbe és hányakat szúrtak le a parton. Maga elé bámul komoran, ahogy rágódik a közelmúlt eseményein, hibáztatva magát, ugyanakkor arra is gondolnia kell, hogy amit lehetett, ő megtett, és ha ő nem lép fel olyan lendülettel és karizmával, talán senki sem cselekszik, és még a lehetőségük is elúszik a túlélésre. Ha fel is tenné párjának a kérdést, valószínűleg úgyis azt mondaná, hogy nem ő a hibás és ne ostorozza magát miatta, a többiek esetleges ellenszenvét meg nem akarja kiváltani azzal, hogy rávilágít a történtek egy szemszögére, most senkinek nincs szüksége erre.
Magabiztosan lép át végül a kapun, beljebb húzódva, hogy az utána érkezők is beférjenek Aria otthonába, és mikor ismét kinyílik a kapu egy másik helyen, nem hezitál sokat; amint a vélhetően eddig mögötte tartózkodó Viridiel kilép – vagy aki mögötte jött be -, követi őt. Kiérve a túloldalra, vesz még egy mély levegőt, belekarolva párjába, még azt a rövid nyugalmat kiélvezve, amit a jelenlétében tapasztal.
- Ha nem lesz nagy baj, addig nem gond – mosolyog rá a lányra halványan. – Azt hiszem, most már a természet is kellő mértékben támogat, hogyha mégis gond lenne, kezelhessük azt – néz körbe, és ismét nyugalommal tölti el a növényzet jelenléte, egyre inkább biztonságosan érezve magát ebben a közegben egyaránt. Attól ugyanakkor megilletődik, mikor Aria lényegében ráugrik, kis híján teljesen elveszítve egyensúlyát esve hátra, de még időben kitámaszt. Zavarodottan bámulja a lényt, és mikor sikerül kicsit lenyugodnia, akkor még Viridielhez fordul, nyomva egy puszit az arcára.
- Vigyázz magadra, és lehetőleg ne legyél tele sebekkel, mikor megint egy csapatban leszünk - szorít még egyszer rá a kezére, megengedve egy játékos félmosolyt, majd odalép Elyonhoz és Ariához, bólintva nekik, hogy részéről indulhatnak. Ha nincs további ügy, amit intézniük kéne a szétválás előtt, akkor viszonylag nyugodt körülmények között haladhatnak. Kérdezősködik a természettől folyamatosan, tájékoztatést kérve tőlük, hogy kik járhatnak merre, próbálva valahogy képi információkat is kicsikarni, ám ha ez nem működik, akkor jön képbe a madártávlatból való szemlélődés. Ha ebbe a társai belemennek, akkor belekarol vagy Ariába, vagy Elyonba, mert amíg az égből nézelődik huzamosabb ideig, addig nem tud figyelni arra, hogy mi van körülötte.
- Ez... Furcsa - kezdi, alaposan szemügyre véve a helyszínt. - Kevesebb a sátor, mint amit tegnap este láttam, és senki sincs ott, mintha üres lenne, de csak nem küldtek mindenkit járőrözni, hogy őrizetlenül hagyják a saját központjukat - tűnődik hangosan, ezzel is informálva társait, behunyva a szemeit, ezzel megszakítva a madárral a látáshoz szükséges kapcsolatot, és csak utána tekint Elyonra és Aliára, mit gondolnak erről. - Szerintem menjünk, veszteni nem hiszem, hogy bármit is veszítünk, Viridielnek pedig tudok szólni, hogyha félrecsúszna valami.
A döntéstől függően tájékoztatja Viridielt a fejleményekről, elmondva neki a falu furcsa ürességét és azt, hogy kevesebb a sátor, illetve amint Aria és Elyon is döntésre jutott, mit kéne tenniük, azt is továbbítja párjának, ígéretéhez hűen.

Nem mondom, hogy boldog vagyok a dolgok állásától, attól, hogy megint külön kell válnom Lash-tól és, hogy pont a zsoldossal és a sötét elffel kerülök egy csapatba, de hát, amikor elvállaltam ezt a munkát tudtam, hogy nem minden fog az én tetszésem szerint alakulni. És mindent le is tudok nyelni, csak a páromnak ne essen baja, ezért most egy pillanatra sem fogom elveszíteni őt, ha mást nem a gondolatainkon keresztül.
Aria még közvetlenül az indulás előtt elmagyarázza, hogy mi lesz az útvonal, némi humort is belecsempészve a tájékoztatásba. Az, hogy a bátyját nem tudja elérni telepatikusan, nem jó, főleg, hogy egy alvás még okozhatja, hogy per pillanat nem tudja elérni, de ez hosszabb időre nem lehet ok.
Mielőtt még eltűnne a fában Lash feltesz egy igen fontos kérdést, hiszen ha egyenruhában van a testvére, akkor tényleg nehéz lesz megkülönböztetni, hogy ki az akire különösen figyelnünk kell.
Aztán már jöhet a különös utazás, először útba ejtve a lány otthonát, ahol kissé szűkösen torlódunk össze, de szerencsére, hamar megnyitja a másik kaput, így hamarosan már újra az erdőben vagyunk, csak gondolom mérföldekkel odébb, mint ahol beléptünk és remélhetőleg közel a faluhoz.
Értetlenül néztem rá, amikor azt mondta, hogy a kapu "mérges" lett, de ezt ráérünk még később megbeszélni, bár valószínűleg hasonló a kapcsolat a természettel, mint a miénk és a növények nem parancsot teljesítenek, hanem csak megkérhetjük őket, hogy segítsenek.
Én is örülök, hogy kedvesem még egy utolsó búcsúra az út előtt hozzám bújuk, hiszen ki tudja legközelebb mikor lesz rá lehetőségünk.
Ezért egy kicsit be is tudok segíteni megtámasztani, amikor Aria váratlanul a nyakába ugrik. Ez a lány inkább egy nagy gyerek még, akit nem szabadna hagyni egyedül mászkálni!
De Lash búcsúpuszija elveszi a figyelmem és nem hagyom, hogy visszonzatlanul maradjon.
- Ha nem tűnsz el, nem lesz semmi bajom. - koppintok finoman az orrára, figyelmeztetve az ígéretére.
Aztán csak nézem, ahogy a két társunkkal eltűnik a fák között, remélve, hogy nagyon fognak vigyázni rá.
Pár perc múlva mi is elindulunk, kissé más irányból közelítve a falu felé. Mivel Elyon-ék előbb pillantják meg a falut és szerelmem betartja a szavát és telepatikusan tájékoztat arról, amit látnak, így én is elmondhatom azt a többieknek.
- Remélem ez nem azt jelenti, hogy valahogy megtudták, jövünk? - szóltam hangosan, de ugyanezt elküldtem Lash-nak is, hozzátéve, hogy nagyon ügyeljenek, nehogy csapda legyen és ha lehet várjanak meg minket.
Ám még be sem fejezem az üzenetet, amikor egyértelműen hallhatjuk, hogy valakik közelednek és a nevetgélésből úgy tűnik, nem számítanak ellenségre, a fémes zörgés pedig azt jelzi, hogy minden bizonnyal katiinákról van szó. De vajon barát vagy ellenség.
Frederic nem bíz semmit a véletlenre, mondjuk ebben a helyzetben én sem tenném, így követve a példáját kardot húzok halkan, hiszen íjjal itt nem sokra mennék.
- Rejtőzzünk el, míg nem látjuk, hogy kik ezek. Ha nem muszáj nem keverednék harcba, egyrést nem biztos, hogy ellenség, másrészt ha azok, nem biztos, hogy hang nélkül eltudjuk intézni őket, hiszen azt sem tudjuk hányan vannak és ezzel bajba kevernénk a többieket a falunál. - súgom oda és egy sűrűbb bokor mögé lépek, intve nekik, hogy kövessenek. Ha megteszik, akkor megkérem a növényt, hogy jól burkoljon be minket levelekkel, így még közelről sem igen láthatnak meg minket és próbálok tájékozódni arról is, hogy kik lehetnek ezek. Persze gyorsan Lashnak is elküldöm, hogy mi a helyzet, aztán várok.

Team izé... Dreyndra

Az öreg rövidesen kissé ideges arcot vág a kérdéseid hallatán, majd kissé remegő hanggal folytatja:
-Nos... tudja nem nagyon maradt a faluban senki aki kicsit is értene a védelemhez és a katonákhoz, úgyhogy segítenie kéne nekünk, hogy hogyan maradjunk rejtve a királyi katonák elől továbbra is!-majd a további kérdésidre először bólint neked, majd az a lány aki az ágyad szélén ült nemré bejön egy lepedővel, ami egy zsákot formál éppen. Jól látod, hogy a cuccaid vannak benne, azaz a páncél és a fegyvered.
-Pár férfi maradt csak a faluban, meg páran a seregbe beépülve, egyébként senki, de amit tudunk és tőlünk telik azt megtesszük!-mondja amennyire tőle telik nyugodtnak és határozottnak tűnve, de hallod a hangján, hogy ideges. Főleg amikor az ajtón kopogtatni kezdenek. Az öreg erre kiszalad és ajtót nyit, mire ezt hallod meg:
-Üdvözlöm, úgy hallottuk, hogy van egy ismeretlen alak a házban akit köröznek, azonnal engedjen be minket! Átkutatjuk a házat.-a hangokból tudod, hogy egy férfiről van szó és valószínüleg téged keresnek. Mit teszel?

Kaptam is a nem túl kecsegtetettő választ, hát igen ilyen az amikor messze földön csöppensz bele két fél háborújába és választanod is kell. Nos, sok mindent nem fűzök hozzá, a páncélt és a pallost ahogy ellenőrzöm koppogtatás hallatszik, az öreg pedig elhúz mind akit most rugtak volna seggbe az orkok, de egyelőre a páncélt behúzom az ágyalá, lehetőleg minnél kisebb hangzavarral, csak a pallost hozom el hogy ha szükséges akkor valamivel meg tudjam magam védeni a mágiántúl. Innentől a fiatal elfnőre pillantok.
-Bóvóhely, gyorsan.
Közlöm halkan és röviden a dolgok remélve hogy felfogja miről beszélek. S ha igen követem is őt.

Igyekszem feltűnésmentesen közlekedni az erdőben. Jól jött volna, ha sikerül megjegyeznem az útvonalat, de sajnos nekem minden csak levelekből és fákból áll, semmi különlegesből, ami miatt meg tudnám különböztetni őket. Ugyanakkor remélem, hogy így, hogy egy erdei is van a csapatunkban, nem is lesz szükség a memóriánkra.
Amikor Viridiel elmondja azt, amire a többiek jutottak, zavartan húzom össze a szemöldökömet. A lépéseim a tudatomon kívül lassulnak le, mígnem teljesen meg nem állok. Ebben az esetben számolnunk kell ezzel a lehetőséggel is, a saját és a többiek biztonsága érdekében. Még nem tudom, hogy a felkészületlenségünk, hogy komolyabb terv nélkül indultunk neki, mihez vezet még. Ha ügyesen csináljuk, mindenképpen előnyünkre válhat a spontaneitás, ehhez viszont az is szükséges, hogy feltétel nélkül bízzunk a másik döntéseiben, ami jelenleg még eléggé gyenge lábakon áll. Vajon Elyon ezért tett minket egy csapatba?...
- Ha valóban számítottak ránk, akkor mindenképpen meg kell őriznünk a hátvéd szerepét. - Lassan forgatom a szavakat, ugyanis még én sem vagyok biztos abban, hogy mi történne, ha valóban igaz a tünde felvetése. Ezzel a lehtőséggel nem számoltam, bár be kell vallani, a többivel sem. Túl hamar léptünk ahhoz, hogy bármilyen érdemleges tervvel  előállhassunk. Ezt viszont nem tehetem közzé. - Ha a másik csapat úgy dönt, hogy bemennek a faluba, nekünk tartanunk kell a hátunkat és kimenekíteni őket, ha baj történne. Ezért el-
Páncélzörgés és kacagás hangjára leszek figyelmes a távolból. Kíváncsian kapom felé a fejem, óvatosan kikukucskálva a levelek közül, de a sűrű növényzet miatt semmire sem megyek. Épp ekkor ránt kardot Frederick, kérdésére pedig csak egy karnyújtással felelek, továbbra is az idegen katonák irányába nézve. Hiába fülelek, nem jutok előrébb, ugyanakkor a nevetésből ítélve biztos vagyok abban, hogy hiába van rajtuk páncélzat, a védelmüket teljes mértékben leengedték. Ha most támadnánk, a meglepetés erejével képesek lennénk elbánni velük.
- Viridielnek igaza van. - Lassan szakítom el a tekintetem az közelgő idegenekről, hogy aztán a zsoldosra pillantsak. - Nem tudhatjuk biztosra, hogy melyik oldalon állnak és lehet, hogy Aria testvére is köztük van, tehát nem bánthatjuk őket. Amíg nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, addig nem tudják, hogy létezünk, jelen esetben pedig a meglepetés a legjobb ütőkártyánk.
Követem az elfet az egyik bokor mögé, néha hátra pillantva, hogy ellenőrizhessem, mennyire messze járnak még a katonák. Amikor a növények burkot fonnak körénk, kikukucskálok, várva az érkezőket.
- Csak akkor rántsatok fegyvert, ha megtámadnak. - A lehető leghalkabban súgom oda a többieknek. - Talán ki tudunk belőlük szedni néhány információt, ha ártatlan vándoroknak tűnünk.
Bár kissé kételkedek abban, hogy bármelyikük is képes lenne egészen a végletekig várni, mégsem másíthatom meg a szavam. Bizalomra van szükség ahhoz, hogy biztos talajon álljunk, ennek pedig az első fontos lépése a komfortzóna elhagyása.
Ha minden úgy megy, ahogyan azzal számoltunk, akár még fontos infókkal is gazdagodhatunk anélkül, hogy bárki részletes jelentést adna néhány véletlenül erre tévedő vándorról.

Mesélői

Csipet-csapat a bokorban

Eldöntöttétek, hogy a bokorban egy ideig vártok, legalábbis addig amíg kiderül, hogy vajon kik azok akik nagy gőzzel felétek közelednek. Viridiel a növények kissé óckodva, de engedelmeskednek neked, és egyben szólnak neked, hogy ne bántsátok őket, azonban azt nem mondják el, hogy miért azelőtt, hogy előtek érnének.
A páncéljukból ítélve olyanok, mint a király katonái, azaz vörös páncél arany díszítéssel, attól eltekintve, hogy a sisak helyett egy fejkendő van csak rajtuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs náluk, pusztán annyit, hogy a kard markolatára van ráakasztva, nem túl okos módon.
-Iora, mond csak mit akarsz délután tenni?
-Hmm nem is tudom, szerintem enni fogok egy jót Anne főztjéből, tudod ő mindig olyan finomakat főz...
-Igazad van, lehet veled tartanék én is...
-Bocsi, de most más terveim vannak vele, tudod... Nos elszeretném hívni őt egy kicsit.
-Na csak azt ne mond, hogy szemet vetettél rá?
-De igen, nagyon kedves és elég csinos is érted.-nagyjából ebben a pillanatban járnak előttetek, azonban ahogyan halljátok egyáltalán nem számítanak arra, hogy valaki is rajtuk ütne. Így a döntés rajtatok áll, hogy mit szeretnétek tenni.

Dreyndra

A lány kissé zavarba kerül a szavaidtól, hiszen ahogyan te is körbenézel nem nagyon van búvóhely. Sőt ami azt illeti semmi nincs, csak az ágy alá tudsz bebújni. A lány is ezt kezdi el mutogatni, miközben az öreg beszél a katonákkal.
-Nem láttam senki különlegeset errefelé... de azt hiszem nincs mit tenni, nyugodtan jöjjenek be.-mondja teljesen higgadtan az öreg, mire félreáll és a két katona belép mellette, majd a konyhát kezdik el átkutatni, jól tudod nincs sok időd mielőtt a szobát is átnéznék amiben éppen vagy, így döntened kell, hogy mit teszel.
-Esetleg egy csésze teát kérnek? Nagyon jót tud főzni a lányom.
-Igazából sietünk. De annyi talán belefér.
-Leányom gyere készíts nekik egy kis teát!
-Igenis apám! Máris!-szalad ki egyedül hagyva téged a szobában. Mit teszel?

Ahogy a lány az ágyra mutat, na akkor törik el bennem a maradék remény megfelelő búvó hely ügyében, nos sok választásom igazából nincs, még ott az ablakon való ki lógás lehetősége vagy az hogy mikor az ellenség belép egy bénító átkot előkészítve végzek velük, de ez persze többjüknek is felhívná a figyelmét a házra. Nos, nem is igazán van sok időm gondolkozni, és így csak kihasználva a gyorsan távozó lány által nyert néhány másodpercet kapom magamra a páncélt és várom az érkező ellenséget vissza ülve az ágyra. Rossz döntésnek tünhet, de amit ők nem tudnak de én kiválóan ismerem, az a saját mágiám és annak ereje. Bár igaz, egyszerű varázslat a gyengeség aurája, annak hatását erősíteni tudom a nálam lévő varázsgyűrű erejével s így is teszek amikor meg érkezik az ellenség, így szerezve döntő előnyt velük szemben esetleges harc esetén, de meg látjuk mit csinálnak, mondanak. Jelenleg bízom a vakszerencsében.

Ha nem esnek nekem én csak udvariasan egyetlen intéssel közlöm feléjük hogy fáradjannak beljebb az öreg lakásának egyik szobályába. Nos, ha mondani is akarnék valamit lehet ekkora már az egész eddigi tervem dobható a kukába, nem tudom mennyien érkeztek és mit akarnak velem kezdeni annyi biztos hogy most rájuk öszpontosítok.
-Szép jó napot kívánok, segíthettek valamiben?
Teszem is fel a kérdést, bár lehet olaj lesz a tűzre, de egyelőre időt kell nyernem talán nem én vagyok az egyetlen túlélő és mások már keresnek, de persze ki a frász is keresne egy olyan hadvezért akinek a fején lassan már a saját szülőföldjén is három kastélyra elegendő pénz van igérve. Kellemetlen helyzet, de hát szűkösebből is kivágtam már magam, most se lesz máskép.



Bent vagyunk a bokorba, a két elhaladónak a beszélgetéséből tudom hogy ezek nem számítanak sehol se problémára, így csak a többik felé fodítva a fejem jelzem hogy szerintem engedjük őket tovább. Talán a falu beliekhez tartozó lázadok, vagy csak katonák rutin őrjáraton akár hogy is, ezzel a kettővel nem éri meg foglalkoznunk most.

Ha a többiek is így tesznek és elengedjük őket csak miután már halló távolságon is kívül estek szólalok meg.
-Irány a falu, ha ezek királyi katonák voltak akkor a többiek egyenesen a sírjukba sétálnak.
Közöltem amit ki gondoltam majd Viridielre pillantok.
-Bár úgy se fogja teljesíteni, de meg kell próbálnom arra kérni önt hogy egyelőre csak arról tájékoztassa Elyon parancsnokékat hogy egy királyi őrjárat haladt el előttünk.
Ha pedig meg is kérdezné, mert miért ne kérdezné meg azt hogy miért, a választ is meg adom bár az sem fog neki tetszeni.
-Azon esetben ha tényleg ellenség ollálkodik a faluba, így elkerülhetjük azt hogy számítsannak egy felmentő csapatra, viszont ha Elyonnék bármiféle hírtelen dolgot tesznek amivel egy picit is elárulhatják azt hogy érkezik az erősítésük akkor már a saját sírjainakat is kiáshatnánk, ezért kérem hogy ha fitelmezteti is őket csak azt mondja amit tudunk, és ne azt amit feltételezünk ezzel tud mind két csapatnak a legjobban segíteni.
Ha pedig valaki még is akcióba lendül hát én se teszek máskép de igyekszem nem megölni az egyiketsem ha véletlen rám maradna a nemes feladat akkor csak ki ütöm őket hogy ha magukhoz térnek legyen esélyünk kikérdezni őket. De meglátjuk hogyan forognak Fortuna asszonyság cinkelt kockái.

Elyon Luven


Meglepően gyorsan kapok egy jelentést, miszerint több csapat is őrjáratozik, ami egy kis falutól nem biztos hogy kitelik. Lehet hogy mégis máshogy kéne két csapatra oszlanunk... Most már nem nagyon akarnék változtatni rajta, azért remélem, így is rendben leszünk.
Ahogy indulunk, bár békés találkozásra számítunk, én felfegyverkezek a legrosszabbbra készülve, miközben Aria gyorsan eltűnik egy fában utat mutatva nekünk, ami azért eléggé meglep, ilyenről nem is hallottam még. Főleg ahogy beérek. Csak annyit mondok, hogy Váo! De gyorsan megyünk is vissza ki, ugyanott ahol be, de mégis egészen máshova érkezünk. Ezt nevezem rövidítésnek! Egy rövid búcsúzkodás után Aria mutatja az utat, hogy hogy érhetünk a faluba, miközben Lash folyamatosan jelent a helyzetről. Amikor odaérünk, akkor pedig az elég kihaltnak tűnő faluról azt mondja, hogy az előző nap még sokkal több sátor volt itt. Hmm.
-Én meg arra gondolok, hogy akikkel összefutottunk a parton, eredetileg ide jöttek volna rendet tenni, csak ahogy vereséget szenvedtek tőlünk, inkább elkotródtak haza. A nagyobb kérdés, hogy ha így van, akkor akik a környéken őrjáratozank azok az általuk itthagyott helyiek lehetnek, vagy hátrahagytak egy kisebb helyőrséget. Szerintem szépen csendben nézzünk be az egyik házba, és kérdezzük meg az ottaniaktól hogy mi a helyzet.
Ha a többiek is rábólintanak, akkor belopakodunk az egyik falu széli házba szétnézni, hogy ki van otthon. Ha senki, akkor kopoghatunk a szomszédnál is...

Mesélői

Nézzük csak Kis infó mindenkinek

Aria egy kicsit megszeppen, hogy ennyi ember előtt kellene mesélnie a bátyjáról, vagyis, hogy hogyan néz ki, de azért kihúzza magát és elkezdi mondani: - Tudjátok... elég régen láttam én is, picit homályosak az emlékeim, de megpróbálok mindent elmesélni róla. Nos izééééé szőke haja van, daliás megjelenése és markáns arca, tudod széles álkapocs, meg nagy hosszú arca, mellé viszont pici szeme, az egyik füle nekem meg úgy tűnt mintha kissebb lenne, mint a másik... a neve pedig...-nyelt egyet mielőtt kimondta volna-Leopold-nos nem egy drámai név, de talán ezzel tudtok is kezdeni valamit. Annyit még elmotyog az orra alatt, hogy friss kép nincs róla, sőt úgy egyáltalán nincs, így sajnos ezzel kell beérnetek.

Falunézőkés team

Úgy néz ki hárman akkor megindultok a faluba lefelé ha nem tévedek, az egyik legszélső ház felé. Ha tényleg a legszélsőbe akartok bemenni, akkor sajnálattal közlöm, hogy egy üres ház az, kissé rumli van, de a sok pókhálóból és a porból tudjátok, hogy régóta lakatlan, úgyhogy én mint isteni vezetőtök javaslom menjetek tovább, hiszen semmi hasznos nincs abban a házban.
Kicsit ahogyan beljebb mentek egy házzal beljebb egy a falu majdnem közepénél látható nagyobb ház ajtajában láttok pár katonát, de úgy tűnik egy öreggel beszélnek, majd utána szépen be is mennek. Ellenben a ti házatok, ami előtt áltok az nem ilyen csendes. A fehér fal és a régi parasztházakra emlékeztető jellege mellett a szemfülesebbeknek feltűnhet, hogy Aria benyitott és bement előre, úgy tűnik nem aggódik nagyon a következmények miatt. Majd hamarosan úgy egy másodperc múlva kijön és becsukja az ajtót maga mögött erősen tartva az ajtó kilincsét, miközben bent hangoskodás hallatszik.
-Hihi... ez vicces lesz... de nem akartok oda bemenni szerintem.-mondja kicsit ideges tekintettel és ha rákérdeztek mivan odabent elmondja, hogy:
-Hát van egy jó és egy rossz hírem... a jó, hogy tudom hova lett a sok gonci katona... a rossz, hogy most ki akarnak jönni!

Dreyndra

Bár elég feszült a helyzet nálad is, annyira azért nem mint náluk. Amikor a lány kimegy és teát kezd el készíteni, te hallod ahogyan a két őr beszélgetni kezd:
-Hallottad te is? Megtalálták az ellenállókat, azonnal mennünk kell, mert akció van!
-Pedig rám fért volna a tea...
-Most nincs erre időnk gyerünk! Öreg erre még majd visszatérünk!
-erre a két alak kiviharzott maguk után nagy rumlit hagyva. De nem nyugodhatsz meg, hiszen az öreg bemegy hozzád és szól neked:
-Ööööö nem nagyon készült erre mi? Minden esetre az ajtóból láttam, hogy pár ellenálló idegesen áll odakint az egyik ház előtt.. kérem segítsen nekik valahogy szükségük van magára!-ha ez nem lenne elég meggyőző akkor a kezedet megragadja, de nem húz, nem szorít, csak aggodalmasan néz téged.

Info

A kocka nekem van ne idegeskedjetek És sok sikert!

The member 'Isabella' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 8, 1

Ezt meg úsztam, ítéltem meg a hangokból amikor felállok hogy indulok a katonák után elvégre a lázadók azok lehetnek akik ezen falu-t védelmezik és közöttük lehet az is aki elráncigált ebbe a faluba ellátásért, nos nem tehetek sokat de az a kevés életeket menthet. Majd ki felé utamban az öreg állít meg egyetlen dologért hogy mennyjek és segítsek a harcosoknak.
-Ne féljen, megmutatom nekik miért rettegi a nevem Neminra földjein.
Ezzel pallosommal a kezembe indulok meg a katonák után, nem igazán törődve azzal hogy akár a saját síromba is sétálhatok jelenleg. Annyira azért még szórítok időt hogy egy erősebb mágikus aurával vegyem magam körbe. Gyengeség aurája, bár egyszerű varázslat harcra koncentrálva nehézkes a fent tartása, de szerencsémre itt a gyűrű ami kisegít ebben a helyzetben, hiába fogja gyengíteni azokat is akiknek segíteni készülök.

Ki is lépek a házból, nem sokkal a két katona távozása után, kezemben a pallossal, nem nagy ütembe lépdelek a katonák után várva arra hogy észre vegyenek, ez a csata most kezdődik és nem áll szándékomban elveszíteni, csak az első hulla legyen meg onnét már fókuszálhatok az élőholtak idézésre is. Így hát végül utána szólok annak a kettőnek.
-Korán távoztak, reméltem még a házban elszórakoztatnek egy keveset, de hát így elvethetjük az élvezetes perceket és egyenes a lényegre térhetünk, szóval melyikük feje lesz az első?
Bár nem vagyok abban a helyzetben hogy ezzel bármit is érjek, de ha belépnek az aura hatúsugarába onnét enyém a győzelem, legalább is közelharcban így jóval előnyösebb helyzetben vagyok és könnyedén végezhetek akkár a kettővel egyszere. A többi pedig most fortunán áll.

~ Ha megtudták valahonnan, akkor közülünk van egy besúgó ~ válaszol Viridiel feltételezésére, gyanakvón téve meg Elyonék mellett a lépteket, miután a férfi is rábólintott arra, hogy induljanak tovább a kockázatok ellenére is. Kockázat nélkül mégsincs eredmény vagy előrelépés, és sajnos ez a saját helyzetükre nézve most fokozottan igaz; ha nem tesznek semmit, akkor csak hátrányba kerülhetnek. ~ Nem hiszem, hogy más módon eljuthatott volna hozzájuk az információ.
Mikor párja tájékoztatja a náluk felmerülő helyzetről, ökölbe szorulnak az ujjai.
~ Vigyázzatok ebben az esetben ~ küldi az üzenetet, aztán a csapatfőnökre tekint. – Viridielék belebotlottak egy járőrcsapatba, de még nem tudják, hogy a király katonái vagy lázadók. Egyelőre elbújtak előlük és kivárnak – tájékoztatja a kékelfet komolyan beszélve, fegyelmezve magát, hogy ne fertőzze meg őt túlságosan a nyugtalanság és aggodalom, koncentrálva a saját kötelességeire, amiknek eleget kell tennie. Vesz is egy mély levegőt, ismét maga elé bámulva, figyelve a ki nem taposott ösvényt, amit járnak, fürkészve a sarjadozó levelek között, mikor bukkannak fel az első felhúzott épületek.
~ Megérkeztünk ~ szól ismét férjének, amint megpillantják az első házat. ~ De óvatosak leszünk ~ teszi hozzá, mielőtt aggodalmas szavaitól zengene az elméje, gyanakvással telve fürkészve az épületeket a csendesnek tűnő faluban. Ettől függetlenül éberebbé válik, hiszen ez a fajta vihar előtti csend a legveszélyesebb, és minden egyes kis neszre odakapja a forrás felé a fejét, idegesen kutatva, mi okozta, egyelőre azonban nem bizonyul semmi sem halálosnak.
Az első eléjük kerülő épületnél próbálkoznak, és ha senki sem tiltakozik, akkor vállalja a felfedező szerepét, először csak bekopogva, hátha kinyitják nekik. Válasz azonban nem érkezik odabennről, kiabálni pedig nem akar, félve attól, hogy azzal magukra vonják a figyelmet, ami a legkevésbé sem hiányzik a számukra. Így, némi hezitálást követően lenyomja a kilincset, hogy benézve a pókhálókkal teleszőtt, poros, elhagyatott helyiségbe lépjen. Egy darabig kémleli a dohos szagú szobát, aztán megrázva a fejét néz vissza társaira, kilépve az épületből, hogy mehessenek a következőbe.
~ Az első épületben nem találtunk semmit ~ informálja párját azonnal, és ahogyan a sorban lévő házhoz érnek, sem a levelek, sem a falak nem takarják ki az egyik építmény előtt álló katonákat, akik szerencsére éppen befelé nyomulnak, így őket nem veszik észre. ~ A faluban van néhány királyi katonai öltözéket viselő alak, megpróbáljuk őket elkerülni ~ fordul a kiszemelt ház ajtaja felé, ahonnan kiviharzik Aria. A látványától teljesen elsápad és a ténytől, hogy ezzel le is buktatta őket, de nem habozik sokat, azonnal körbenéz, van-e bármi használható növényzet, ami felkúszva az ajtóra és annak kilincsére megállíthatja az odabenn lévő katonákat, ám ha nem talál ilyet – amin egyáltalán nem csodálkozna -, akkor sietősen odalép mellé.
- Nem kellett volna csak úgy benyitnod! – sziszegi idegesen. – Eressz! – veszi fel a fakart, hogy azzal alkarnyi hosszúságú ujjaival rácsavarodjon a kilincsre, stabilan tartva azt, lábaival kitámasztva, fejjel forgolódva és erőteljesen gondolkodva a megoldáson, és mikor megpillantja a korábban látott nagyobb épületből érkező katonákat, újra elsápad. – Ó, édes Természet Anya... – suttogja elszörnyedve, bár nem kéne meglepődnie, a bentiek nagyon hangosan üvöltöznek és káromkodnak. – Elyon, jönnek felénk! – fordítja tekintetét az emlegetett felé. – Hívjam Viridieléket? – érdeklődik fogai közt szűrve a szavakat, pánikolva pillant a katonák irányába, majd vissza a kékelfre, és ha válaszolt, csak akkor üzen párjának az események kapcsán.
~ Aria sikeresen riasztotta a faluban tartózkodó királyiakat ~ üzen Viridielnek, a parancstól függően pedig továbbítja, hogy maradjanak-e a helyükön vagy azonnal jöjjenek segíteni nekik.

Egyáltalán nem csábító a gondolat, hogy valaki közülünk lehet az aki információval szolgál a helyi királyi erőknek, ám ebben az esetben logikusan ez a valaki Aria lenne, de annak meg semmi értelme. Valahogy nem tudom arról a lányról elképztelni, hogy csapdába csalna minket, de láttunk már karón varjút......
~ Nem akarok vészmadárkodni, de azért tartsd szemmel Aria-t. ~ figyelmeztetem aggodalmasan kedvesemet, de aztán a saját helyzetünkre kell koncentrálnom, mert valakik közelednek felénk.
Úgy vélem a leglogikusabb az, ha kivárunk és bár nem én vagyok a kis csapatunk vezetője, ám a képességeim csak nekem jók arra, hogy elrejtsem magunkat. A természet bár nem olyan könnyen, mint a saját erdőnkben, de teljesíti a kérésemet, amit tisztességesen meg is köszönök. Szerencsére a sötét elf lány láthatóan kész a kompromisszumokra és nem kezd csak azért vitát, mert én javasoltam, így hamarosan a bokorban várakozhatunk feszült figyelemmel, hogy vajon kiket vetett az utunkba a sors.
Frederic ugyan kardot húz, ami aggodalomra adhatna okot, de hála Természet Anyának, most egyetért velünk és nem akarja egyből lekaszabolni a közeledőket, sőt........maga javasolja, hogy engedjük el őket Aesma érvei azonban sokkal reálisabbak, mint az, amit a zsoldos javasol, különben is már elküldtem az üzenetet a másik csapatnak.
- Nem zárható ki, hogy közöttük van Aria testvére, azonban Eylone-k figyelmeztetése mindenképp fontos, hogy ne sétáljanak kelepcébe, ráadásul attól, hogy óvatosabbak lesznek, vagy netán visszafordulnak, még senki nem gyanakodhatna arra, hogy azért teszik mert egy felmentő sereg figyelmeztette őket. Azt pedig eddig is tudtuk, hogy királyi katonák vannak ott. - suttogtam társaimnak a véleményemet. - És nem szándékosan vagyok másik véleményen. - nézek Fred-re.
És nem azért mert nem jöttem ki Frederic-kel, hanem mert komolyan így gondoltam. Jobb ha mindegyik csapat tud mindenről.
Mikor már jól látni a közeledőket, eléggé úgy tűnik, hogy ezek a király emberei, nem tartom valószínűnek, hogy a lázadók ugyan olyan páncélban rohangálnának.
- Lashék megérkeztek. - súgom a sötét elfnek, miközben vadul gondolkodom, mit kéne tennünk.
Egyértelmű, hogy hamarosan a nyomukba kell szegődnünk, de nem hagyhatunk a hátunkban ellenséget.
Közben szerelmem a megbeszélésünkhöz híven folyamatosan tájékoztat, én is ezt akarom tenni a társaimmal, csak előbb le kell rendeznünk a katonákat.
- Ha le tudjuk őket csapni, lehetőleg hang nélkül, tegyük meg, nem megölni, csak leütni - erősítem meg, - nem maradhatnak a hátunkban és hívhatnak esetleg segítséget. - suttogom tovább.
Lash üzenete, amiben közli, hogy az a bolond lány - vagy nem is annyira bolond? - riasztotta a faluban lévő haderőt, nem sok választást ad a továbbiakra. Mennünk kell!
- Felfedezték őket, nem várhatunk. - szisszentem fel és bár nem tudtam, mennyire lesznek segítőkészek a fák, mégis megpróbáltam kérni őket, hogy pont a katonák biztonsága miatt segítsenek lefogni őket, aztán, ha sikerült ha nem, ha elhaladtak a bokrunk mellett, előrántva a tőröm, annak markolatával, a sisak nélküli tarkóra mérek egy ütést. Persze feltéve, hogy egyik társam sem állít meg.
~ Sietünk, ahogy tudunk! ~[/color] üzentem Lashnak szívdobogva. ~ De, ha baj van, inkább tűnjetek el onnan! ~[/color]

Elyon Luven


Az első ház üres. Amint kijövünk, a falu közepe felé katonákat látunk, de sikerül meglapulnunk, hogy ne vegyenek észre. Ez után ahogy néznénk be a második házba, Aria jön ki onnan, és amondandója után nem épp kedves tekintetet vetek rá. Kíváncsi vagyok mit mondott nekik, hogy ilyen idegesek lettek, de inkább csak a most fontosakat kérdezem meg, miután bólintok Lashnek, hogy hívja a felmentő "sereg"et.
-Létszám? Bátyád? Páncél? Fegyver?
Közben feltűnik a hangoskodásra a korábbi két katona is, akiknek a figyelme gyorsan el is terelődik rólunk, úgyhogy én sem foglalkozok velük többet egyenlőre. Bezárni a többieket nehezen tudnánk, még így is, hogy Lash ruhája ujjából egy fa valami kúszik az ajtóra, nagyban megnehezítve az azon való átjutást, ugyanis még mindig ott vannak az ablakok. Szóval, Aria válaszától függően két lehetőséget látok hogy mit is lenne jó csinálni, az egyik az, hogy az ajtót hirtelen segítünk nekik kicsitni, és a rajta átesőket a lándzsám hegye várja, a másik pedig a futás, és onnantól megpróbálhatjuk csapdába csalni a katonákat, amihez persze egy újabb üzenet kellene a másik csapathoz, és esetleg ha túl közel kerülnének az üldözőink, akkor még mindig megnézhetjük, hogy mit szólnak, ha felgyújtom magunk mögött az ösvényt. Persze, lehet, hogy a harc mellett döntve is futnunk kell majd hamar, úgyhogy a gyors feladatkiosztás után még hozzáteszem: -Ha rosszul sülne el valami, itthagytok.
Ha már meg kell halni, inkább harc közben, mint Viri öljön meg amiért nem vigyáztam a nejére. Na, nem mintha ez egyáltalán szóba jöhetne, azért van még pár trükk a tarsolyomban.

Mesélői

Ünnepeljünk eljutottatok a faluba és meg is találtátok a katonákat, de vajon melyik sereget?

Szépen észrevettétek, hogy felétek rohan egy pár ember, azaz inkább tünde és nem mellesleg Aria is benyitott egy nagyon jó helyre. Azonban arra nem számított senki, hogy Lash az ajtóra rámarkol és nem engedi ki őket, miközben Elyon pedig szegény lányt faggatja...
-Bocsi nem akartam bajt csinálni, dehát amott is így mentünk be csak nem én voltam elől.... Elyon...Nem tudom... csak belestem és sok csúnyaarcú katona lesett vissza rám és páran ki is vonták a kardukat úgyhogy inkább kijöttem...-szuper hasznos infót tudtatok meg ebből. Mindeközben Dreyndra a két katonát veszi üldözőbe akiknek el kellett volna kapnia őt, akik azonban szavaidra csak megállnak megfordulnak és így szól az egyik:
-Szóval tényleg ott volt... Végülis akkor a füles jó volt nem?-majd kitárja az egyik kezét és valamit halkan mond, senki nem hallja mi az, de végül Dreyndra érzed, hogy a lábad alól kiszaladt a föld és egy kicsi hasadékba szorult a jobb lábad. Nem komoly a dolog, de annyira lelassít, hogy a veled történő harc helyett az ajtónál lévők felé siessenek. Akik ott vannak azok viszont nem kicsit lepődhetnek meg ezeken a szavakon:
-Mi történt itt kik maguk?-Úgy néz ki nem ismernek titeket, sőt azokat sem akik bent vannak, annak ellenére, hogyha benéztek az ablakon akkor ott is ugyanolyan páncélosok vannak, mint itt kint. Érti ezt valaki?

Nade nem kell sokat ezen időznötök, hiszen mire megválaszolnátok az ajtónál valami baj van.
Lash érzed, ahogyan az ajtó hirtelen mozdul kifelé és a zsanérokkal együtt jön ki, egyenesen neked csapódva és rajtad landolva erősen füstölve, igen téged is elborít az ajtóból kitörő füst a hirtelen tüzes csapástól...

Információk

Mivel most egy kicsit pörgősebb rész jön, így ha szeretnétek a faluban lévők egyeztethetnek velem, az erdőben lapulók pedig, ha írt mindenki kapnak nemsokára rá egy egyenlítő kört. Úgyhogy hajrá szükség lesz rátok!

Türelmetlenül húzom össze a szemöldökömet zavaromban, amikor meghallok a katonák beszélgetését. Míg ők kedvesen bájcsevegnek az élet részleteiről mi egy helyben topogva bújunk a levelek között.
Már régen a falu közelében kellene lennünk, vagy legalább megpróbálni behozni a lemaradásunkat, nem pedig a másik magánéletét hallgatni. Talán valóban jobb lett volna, ha az első pillanatot megragadva eltesszük őket láb alól és folytatjuk tovább az utunkat, mintha mi sem történt volna. Még mindig nem késő...
Tágra nyílnak a szemeim, amikor megtudom, hogy a másik csapat már megérkezett, kelletlenül morogva egy aprót. A jelenlegi problémánk sürgősen orvoslásra szorul, elsősorban viszont talán a saját fejünket kellene kitisztítani. Nehézkesen fújom ki a levegőt, miközben lehunyom a szemhéjam a frusztrációmat kimutatva ezzel. Tilos belekevernem a pillanatnyi érzelmeimet a tetteimbe, különben olyan veszélybe sodorhatom magunkat, amibe nem lenne szerencsés, főleg úgy, hogy most nem csak magam fölött rendelkezek.
Tartsd magad a tervhez, tartsd magad a tervhez, tartsd magad a-...
Ebben a pillanatban folytatja tovább a tünde, pillanatnyi sokkot kiváltva belőlem. Hirtelenjében minden mozdulatom abba marad, ahogyan ködösen bámulok előre, majd lassan fordítom az irányába a fejem egy furcsa grimasszal az arcomon.
- Azt beszéltük meg, hogy nem tudhatnak a létezésünkről. - Szűröm ki az összeszorított állkapcsom közül a mondatot. Annyira halkan teszem ezt, amennyire csak lehetséges, tekintettel a környezetünkre.- Ha ez így marad, nem tudnak mire erősítést kérni, mivel velünk nem számolnak. Ami a másik csapatot illeti, nem hiszem, hogy két ember veszteség bármit is nyomna a latba. A válaszom tehát a nem. Tartsd magad az eredeti tervhez.
Amikor elmondja, hogy felfedezték őket, azzal a lendülettel rántom őt vissza a földre, amellyel azt a mondatot kimondta, - ha kell, szó szerint.
- Jegeld a fejed. - Gyorsan vágom hozzá a mondatot, mielőtt bármilyen meggondolatlanságot csinálna. Valamint, mert tudom, hogy ha nem én, akkor Frederick intézkedik, ami nem biztos, hogy hálás feladat lesz. - Először magunkat húzzuk ki a szarból, aztán jöhetnek ők. Egyébként sem három életképtelent tettek a csapatba, biztos vagyok abban, hogy legalább kettő meg tudja magát védeni. Én a helyedben jobban bíznék a többiek képességében.
Egyáltalán nem szemrehányásnak szánom, inkább egyfajta motivációnak, amivel remélhetőleg azt is elérhetem, hogy kevésbé görcsöljön rá a dolgokra.
- Mondd meg Lashraelnek, hogy majd a háttérből támogatjuk őket és csak végső esetben avatkozunk közbe. Azt lehetőleg ne említsd, hogy még csak a közelükben sem vagyunk, csak azt, hogy ne alapozzanak ránk. - Remélhetőleg ennyi nem fog csorbát ejteni a lelkiismeretén és még akár a többieket is rávehetjük arra, hogy magabiztosabban mozogjanak. Elmerengek a mondottakon, majd még annyit hozzáfűzök; - ...és írja le a jelenlegi helyzetüket.
- Most pedig kérd meg a természetet, hogy számunkra kényelmes távolságból tereljék el a katonák figyelmét. Szólj egy állatnak, hogy imitáljon egy embert, zörgessen leveleket, vagy mit tudom én... Olyan... tündés dolgok. - Rántom meg a vállam hanyagul,de nem lekezelően. Tényleg nem értek a mágiájukhoz, így konkrétan a határaikkal sem vagyok tisztában. Ha ez nem, rosszabbik esetben az én mágiám jön, de azt egyik oldal sem köszöni majd meg.
- Valamint nyugi. - Egy biztató mosolyt küldök felé. - Tedd félre az érzelmeidet a tisztánlátás érdekében, hacsak nem akarod megismételni a parton történteket. Abban az esetben viszont fejjel előre. - Újabb vállrántás, jelezve felé, hogy hidegen hagy mindkét verzió és szabadon dönthet, függetlenül tőlem. - Úgyis kihúzunk, ha túl mélyre süllyedsz a pocsolyában.

Mesélői 2

Szóval a másik csapat is elért ide! Szuper, és ahogyan látom akkor nem nagyon hagyjátok a hős szerelmest kibontakozni. Kár érte. Összességében azonban úgy néz ki senki nem támad senkire. Illetve amikor a nagy pillanat eljönne Frederick... nem nevet, de elmosolyodik... Huhh megnyugtató mert nagy balhé lett volna belőle. Szóval szépen leültök vagy éppen lefogjátok egymást a bokorban és így a csendes bokorra nem figyelnek fel a járőrök, így szépen békésen mennek tovább az erdőben. Úgy egy-két perc telik el mire ti tovább indulhattok a falu felé feltűnés nélkül, ha előtte indulnátok, akkor sajnos még meghalják ahogyan mocorogtok. Ennyi idő alatt azonban a faluban sokminden megtörténik, így mire odaértek ott a balhé már elkezdődik javában.

Információ

Így hogy Virit megpróbáljátok lefogni két lehetőségetek van: Az egyik, ha megpróbálna kiszökni akkor még rájuk ronthattok a katonákra, a másik, hogyha vártok akkor ebben a körben eltudtok indulni a falu felé és akkor viszont figyeljetek mikor egyeztetünk a témában mert szükség lesz rátok is

Sok sikert és hajrá mindenki!