/Ex/

Uráldur bólintott. Egy nagyobb szövet darabot kerített a meztelen nőnek, nem első sorban teste elfedésére, bár ha arcát betakarja vele, még így is lelóg combközépig. Ám nem szerette volna, ha felismerik a folyosókon és kiderül, hogy ő még mindig életben van.
Az első őrökig a fekete mágus és a démonjai kísérték így őt, majd onnan három felügyelő, hogy végül néhány szinttel fentebb egy fa ajtó mögött eltűnjenek.
A szobában... várjunk csak! Ez nem is egy kihallgató szoba! Bár igen kényelmes és sok hely van a párkányon, ám a terem hátulsó része meredek falú veremben folytatódik. Az onnan hallható -talán tigris- morgás nem sok jót jelent.
-Csak ez az egy hely alkalmas, Exailed parancsnok. Ám a barátunkra ne ügyeljen, nem érti a beszédet! És más nem szokott hallgatózni, mert annak megeszik a fülét. Is. -mosolyra húzódott a szája. Valóban, aki ismeri eme zúg rendeltetését, az igyekszik távol tartani magát tőle. Csak az ork jön ide néha rengeteg hússal megpakolva.
Bár az eddig követő őrök a kinti vájattól csak egy saroknyira állnak, de nem miattuk nem aggódott az Első Lord.

-Szép kényelmes ki hallgató, ha tudtam volna hogy ilyen kényelemmel vallatja a fogjait, már korábban elkapattam volna magam. Jegyeztem meg szélles mosollyal, miközben a fekete rongyot testemhez erősítettem, s kényelembe helyeztem.
-Na de viszont amiért itt vagyunk. -Elsőre is, az érdekellne engem jobban hogy mi érdekli önt. Ezzel a mondattal vártam az elf válaszát.

/Ex/

A hadúr elmosolyodott a kijelentésre, hogy kellemesen érzi magát a fogoly. És örült is. Bár az ő orrát kicsit bántotta az állat szaga, ám ezen kívül valóban nem volt gondja neki sem a hellyel.
-Nos, első sorban a különleges erőkről szeretnék minél több adatot megtudni. De érdeklődési köröm széles. Királyi család, diplomácia. Hogy áll a korona az orkokhoz? Volt-e más akciótok is a közelmúltban a területükön?
*Sorjázta a témákat, amit remélhetőleg végig vesznek hamarosan. És nem csak rövid válaszokban, hanem igen alaposan.
-De először egy gyors kérdést lezárhatunk. Mi volt a cél, amikor átlépték a határainkat?
*Karba font kézzel várta a választ. Nem sietett, pedig úgy érezte, hogy már csak 20-30 éve van hátra az életéből. Ám nem most akart elkezdeni hirtelen szívbajosan viselkedni. Eddig sem ez volt a jellemző rá.

-Az enyém szerintem egyértelmű. -Azt az elfet jöttem felkutatni aki már kétszer is helyben hagyott. Mosolyodtam el a gondolaton is.
-Eddig nem okozott problémát elintézni az elfeket, de hát ugye mindig akad egy méltó ellenfele az embernek, elfnek. -Az ilyen ellenfelekkel pedig érdemes össze mérni az erőnket. Mondtam talán kicsit becs vágyóan.
-A többieké? -Azt nem tudom, csak annyit hogy egy hős szerelmes próbálta elnyerni a szíve által választott hölgy nagyra becsülését. Itt újra elmosolyodtam, talán túlságosan is érzelem mentesnek gondolhat most az elf de nehezen álltam meg a nevetést.
-Ezen kívül amit még tudok hogy a szerelmes bolond halott, s a nő végre megnyugodhat hogy egy újabb esélytelen kérővel kevesebb. Néztem az elfre.
-Viszont, a nagy mesélésben kezd ki száradni a torkom, a gyomrom pedig korog. -Ha lehetne némi ételt és italt szívesen vennék eme beszélgetéshez.

/Ex/

A nő szavai épp annyira nyugtatták meg, mint amennyire nyugtalanították a sötét elfet. Ha nincs olyan cél, amiért újabb csapatokat küldjenek, egy rövid időre biztonságban vannak a határok. Ám Zevadar híre ma már nem tölti be a védelem funkcióját. Az új király szörnyű hibát követett el, hogy gyengeséget mutatva nem elvette az orkoktól, amit akart, hanem alkudozott cserébe.
Aggasztó, hogy ezek szerint egyre több becsvágyó fog erre felé tévedni, ahogy terjed a hír, hogy udvarlásai során a hó tündék megfakult hírének megkarcolásával szerezzenek jó pontot.
~Ám... ez azt is jelenti, hogy hirtelen megnőhet az elfogott vándorok száma, így igazolva, hogy amióta átvettem a vezetést itt, rengeteg hiányosságot tártam fel. Noha ez nem vetekszik egy-egy véres csata érdemeivel és nem szeretném, ha a csapataim zöme állandóan védelemre kényszerülne. Támadás híve vagyok.
*Pislogott párat és végig mérte az ember leány komolyságát.
-Igen, lehetséges. Hozatok magának egy forró teát. Addig is, fogyassza el uzsonnáját a veremben! -mutatott a terem másik végébe, a négy méteres gödörre.
-Ha Néró elfelejtette volna mondani, a Rongyszedőbe meghalni küldjük le az embereket. Olyanokat, akiket haszontalanok lettek valamiért... esetleg kimondottan károsak. Csak néhány órát kapott, hogy elmondhassa mit tud, ha nem működik együtt. Egyelőre azon fáradozzunk, hogy vissza kerüljön az élő kategóriába! Az extra juttatás majd azon felül lesz.
*Összehúzott szemöldökével nézett a másik tekintetébe. És valóban nem gondolta, hogy sikerült volna kiszednie elég információt ahhoz, hogy ne adja vissza a démonoknak azonnal. Csupán a készségesség az, mely eddig előbbre vitte a helyzetet, noha hálás a megtudott dolgokért.

-Az alku rám eső részét, már letudtam. Közöltem az elfhez.
-Viszont korántsem vagyok hülye, ha egy valami elmondható rólam az az hogy belátom mikor nem vagyok alku képes. Végig az elfre néztem, s hang színem csak is komor volt.
-Az érdekeim azt mondják nekem, az információ kereskedelem meg mentheti a bőröm, viszont az más kérdés hogy ez csak egy kisebb idővel toldja meg a életem vagy a hátra lévő időmet jelenti-e. -Ezt a kérdést csak ön válaszolhatja meg. Ha közben elmegy teáért az elf én végig egy helyben ülök s azon töröm a fejem hogy meg-e bízhatok az elfben.

/Ex/

Uráldur a Werit tigris felé pislantott néha, miközben hallgatta a csengő hangot.
-Nos, megnyugtathatom hölgyem, hogy az idő, mellyel rendelkezünk és megadott magácskának is, növekedni látszik az utóbbi időben. Ám a hosszú élet titka, hogy mások hasznosnak lássák életünket. Ezt mondta egy bölcs az egyik kémjelentésben, mi egy kocsmában készült az emberek egy adóbeszedőjéről. És én nem szeretném gátolni, hogy tetszőlegesen válassza meg, a világunk mely királyának fizeti meg az életben tartó adócsengőbongókat.
*Eljátszott a gondolattal, hogy a ragadozó elé löki, hogy megvacsorázhasson a lány annak hús adagjából, miközben ő elmegy és hoz magának egy teát. Ám eme élvezet túl drágának tűnt a szemében ebben a pillanatban, hogy élhessen vele.
-Maga mit jósol, parancsnok? Ki fogja átvenni a különleges erők vezetését? És hogyan jellemezné őt?

-Erre több jelölt lenne, de a legesélyesebb ép itt ül ön előtt. Mosolyodtam el.
-A többi parancsnok jelölt, teljesen vissza maradott katonailag, a kardot keverik a számszeríjjal. -Azaz egy szó mind száz nem láttak még éles harcot, s nem is harcoltak abban. Mondtam szánakozva mind ha bármenyire is érdekelt volna a dolog.

Föl álltam, s a elfhez sétáltam s teljesen a füléhez hajólván súgtam neki a következőt.
-Viszont az alkum a következő, meg adom magának a most kellő információit, cserébe elenged, jelentkezem a különleges erők parancsnokának s cserébe én át engedem a kémeiket. Ezzel vissza is fáradtam az előző helyemre.

/Ex/

A zevadari hadvezér csendben elgondolkodott az ajánlaton, hogy az után közelebb lépjen a nőhöz.
-Szóval a másik volt valójában a parancsnok. Nem tesz semmit, ám kicsit meglepett. Tényleg elhittem, hogy maga az. -majd teljesen lehajolva a szemébe nézett- Ha az alkut, melyet felkínál, jól értem, akkor semmit se téve egy hadvezetésben és fegyverforgatásban is járatlan valaki venné át a helyét, ha nem teszünk semmit. Egyszerűen csak itt marad. De ha elengedem, becsület szavát adja, hogy átengedi azokat a kémeket, mely az ön távol létében gond nélkül szivárognának be...
*Borús tekintettel fürkészte, vajon mi járhat az egykori elit katona fejében.
-Én komolyan tartok attól, hogy ez azt jelenti, még él a szívében a vágy, hogy valaha is szolgálhatja még Astelath királyt. A hűséget értékelem, még ha nem is hozzám vagy országomhoz fűződik. Azt ígértem szabadon választhat és nem ragadom meg most a haját, hogy ledobjam a mi hallgatag barátunkhoz átgondolni ezt. -utalt ezzel a morgó nagymacskára, ki nyugtalan volt, hogy megzavarták egyedül szenvedését eme növényektől és természettől idegen világban.

-Az hogy parancsnok volt az bizonyos, az hogy ő vezette volna a teljes bandát? -Kizártnak tartom. Nevettem el magam.
-A király szolgálatába soha többé nem kívánok állni. Mondtam gúnyosan s régi emlékeket felidézve.
-Ha azon a "nemes" lelkű királyon múlna máig egy cellában rohadnék, ártatlanul, csak játék szereknek nézi az emberit. Mondtam undorral végig a dolgot. Eztán pár perc néma csend után szólaltam meg ismét.
-Gondolom meg érti ha azt mondom csak azért csinálom ezt mert nincs jobb ötletem az életben maradásra. Mondtam természetes hangon.

/Ex/

A zevadarinak valami eszébe jutott, miközben hallgatta a választ.
-Nos, pedig elhiheti, hogy több út is van, ami között választhat. És ebből legalább kettő életben is hagyja. -elkezdte simogatni a lány arcát- Egyik, amire gondolok, hogy maga nekünk fog dolgozni mostantól teljes szívből. Bár talán nem tudja a képességeink határát, ám kémeket ígért és erre nagy szükségünk van a tervezéshez. Maga is lehet kém. -A bal kezét a nő jobb combjára csúsztatta és egészen a textil darab alá tolta lassan egy hüvelyknyire, épp csak az ujjhegyei végét- De van persze egy másik út is. Azt igaz a legtöbb nő nem választja, csak ha gyenge. A magunk fajta erősebbek más megoldást találnak. Talán kitalálja, mire gondolok. -vissza húzva kezét levéve a lábáról jobb keze két ujja közé vette Exailed állát, megemelje kicsit- Remélem belátja, hogy kissé bizalmatlan vagyok magával, de van egy köztes megoldás. A démonok nem csak kínzásra valók, a harctértől kezdve... számos helyen segítik azokat, akik tisztelik őket. Megértett? Képesek vagyunk hárman egy halott démon lelkével szerződni. Magával tart a fejében és úgy lát, úgy hall, mint maga. És mindenről beszámol alkalomadtán nekem. Ám a játék velük nem gyerekjáték! Ha bele egyezik és megszegi az egyezséget, igen valószínű, hogy felemészti a lelkét hamarabb, mint gondolná. Csak akkor mondjon igent az ajánlatra, ha komolyan gondolja a bosszút Astelath ellen, nem csak könnyen akar kijutni!
*Elengedve a finom bőrt hátra lépett egyet és barátságos, már-már bizalom gerjesztő szemekkel nézett a másik tekintetébe.

-A bosszút komolyan gondoltam, viszont hogy egy démonnal éljek nem jobb mind halálomig dolgozni egy bányába. Közöltem merevem.
-A másik megoldáshoz pedig tudja a válaszom, túl büszke vagyok ahhoz. Közöltem ezt is ridegen az elfhez.
-Szóval, találjunk ki valami olyan meg oldását amiben engem nem kötünk össze egy démonnal, s nem adom el a büszkeségem. Mondtam nyugodt hangon, mind aki bele törődve a gondolatba hogy egy macska előtt, vagy a bányába dolgozva fogok meg halni.

/Ex/

A tünde a fekete hajba markolva húzta a perem széléig az amazont, hogy fogai között szűrje ki a szavakat.
-Azt hiszem, erre is találunk megoldást. Zevdar lehetőségei igen tágak. Bemutatom a démon helyett az új barátjának. Ha nem akar dolgozni, akkor vegye el a kajáját!
*Ezzel bele hajította a gödörbe, ám talán van annyi lélekjelenléte a másiknak, hogy magával rántsa.

Hirtelen kapja el az elf a hajam viszont amikor le dob a tigrissel, magammal rántom hiszen sikerült egy nagyon jó fogást találni a mellkas páncélján.
-Miért kötünk ki állandóan harci helyzetbe? Tettem fel a kérdést az elfnek.

/Ex/

A sötét elf le akarta... nem! Egész pontosan le is lökte, nem csak akarta az embert, ám az megragadva őt magával rántotta.
~Hogy miért...? -gondolta magában.
*Egy kést húzott elő, bár nem sok fegyvert hozott. Csak ezt. És a feltápászkodó nőt bénítva mögé került, hogy torkának szegezve az élét húzta maga mögött élő pajzsként.
-Azért, mert te sosem nyugszol. El kellett volna fogadnod az ajánlatot és most egy kevésbé falánk társad került volna a közelünkbe.

-Fogadjam el hogy egy démonnal a fejembe járjak kelljek, ennyire hülyének nézek ki? Kérdeztem az elftől s vele tartottam ahogy hátrált.
-Viszont maga itt a sötét varázsló aki még tud varázsolni. Közöltem finoman.

/Ex/

Ahogy a vadállat egyre közelebb jött hozzánk és mi meg... A fal egyébként sem volt túl messze a hátunktól, de most még közelebb jött. És Uráldur szemében ez is csak egy olyan akadály, melyet valahogy le kellett győzni.
Gyorsan ránehezedve a nő vállaira felhúzta a lábait oda és onnan elrugaszkodva kapta el a perem szélét. Lábait testét meghajlítva próbálta fellökni, hogy elkapja vele is a biztonságot jelentő szegélyt. Már nincs sok hátra!

Hirtelen estem a földre az elf váratlan mozdulatától. Gyorsan talpra álltam s jobb ötlet híján az elf után ugrottam ha sikerül elkapnom a lábát vissza rántom a földre és késért nyúlok.
-Ne olyan gyorsan, életben akarom tudni magát de nem a saját bőröm árán. Mondtam neki ha sikerül le rántanom és elvenni tőle a kést, s a következő mozdulattal már a felénk tartó nagy macskába állítom a kést, próbálok torok közeli helyre szúrni de nem volt időm ki mérni a szúrás pontos helyét így csak remélhetem hogy jó helyen találom el.

Ha viszont nem kapom el az elf lábát, a nagy macska felé vesszem az irányt igyekezve meg kerülni őt s össze zavarni. A lehető legmesszebb állok a macskától viszont így is alig vagyok képes kitérni minden ütése elől. Közben az elf-hez szólok és reménykedem benne hogy még itt van.
-Segítsen ki és adósa leszek, ha még érdekli a kémje aki teljes biztonságban képes járni kelni az ellenséges táborban akkor most meg szerezheti magának. Próbáltam meg győzni őt arról hogy segítsen ki, közben még mindig a macska ütései elől próbálok ki térni.

/Ex/

A férfi visszaesett a veremben, ám a kezében lévő tőrt nem sikerült megszereznie az amazonnak. Ám az utolsó pillanatban a szürkés kezek megragadták és odébb henteregtek a rájuk ugró macska elől.
-Örülök, hogy szeretne életben látni. Ám az én szerelmem nem ilyen ragaszkodó magához, Ex... -igyekezett felállni az újabb roham előtt- Szerintem a maga zsírszegény húsa finomabb és megelégszik vele, míg meg nem jön a gondozó és ki nem húz engem innen. Alaposan gondolja át, hogy mit mond, mielőtt elterelő célpont nem lesz magából, parancsnok!
*Nem érdekelte, hogy még mindig a megszokott rangon szólítja. A gyengeség auráját vette elő, mely inkább csak arra kellett, hogy könnyedén tudja tartani a helyzetét. Alkalmi harcos társát maga és a fenevad között próbálta meg tartani, akinek a varázslat miatt még az is óriási szerencse, ha időben fel tud állni.

/Viridiel/

Eközben a bánya egy mélyebb pontja felé tartott Uráldur kíséretének egy tagja. Vajon csak eltűnt felettesét keresi a nő, vagy Raven a már kikérdezett és sorsára hagyott Viridiellel akar találkozni?

Teljes páncélzatban meneteltem végig a bányán két legjobb katonámmal, s csak is a rongyszedő előtt álltunk meg ahol már fél hullák dolgoztak.
-Hozzátok a három leginkább élénkebbet és azt az elfet is ott. Mondtam a mellettem állóknak s azok már cselekedtek is, egyenesen végig mentünk a bányán ki a felszínen csak Néró állított meg kifelé menet.

Még félig kábán löktek vissza a démonok uralta szintre, ahol folytatnom kellett a munkát. Sejtésem szerint nekem már nem volt sok hátra és nagyon úgy nézett ki, hogy reménybeli terveim a szökésre és a bosszúra, végleg elszálltak, ezért nem akartam még egy éjszakát a kínok és rémálmok honában tölteni, hogy tovább éltessem e nyomorult népséget a kiszipolyozásommal.
Csak a kezem dolgozott automatikusan, le-lecsapva a járat falára, gondolataimban már azt terveztem, mivel végzek magammal.
Ekkor ragadtak meg erős kezek és löktek nem épp finoman egy három fős csoport mellé, aztán már indultunk is felfelé. Értetlenül meredtem az ismeretlen sötét elfekre. Újabb kínzás? Újabb szenvedés?

/Revan, Viridiel/



Az őrök nem kotnyeleskedtek bele az ezredes dolgában, épp elég kevés volt a seregben az ilyen posztból, hogy ők húznák a rövidebbet. És ügye... egyik felügyeletére sem volt bízva a négy jómadár, hiszen őket már a démonok tartották markukban.
Ám egy valakivel még Revan ezredesnek is számolnia kell. Az, ki úgy őrzi eme barlangok mélyén a reá bízottakat, mint sárkány a kincsét. Hiszen kincs volt ő számára minden egyes élet ide lent. Féltett arany.
-Hová viszed? Ezt az alagútrendszert nem hagyja el élve az a tünde, amíg Uráldur maga nem ad parancsot erre! -mutatott kapzsi ujjával az ifjú férfira- Gondolom ismered a hierarchiát. Csak magasabb rangú vonhatja vissza. Vagy írásban egy másik hadvezér.
*Közel ment a fogolyhoz és szinte arcába érve vizsgálta vonásait, ügyet sem vetve arra, akihez beszélt.
-Épp kihallgatáson van a felettese. Ha gondolja, itt megvárhatja.
*Bár Néró arra játszott, hogy a nő türelmetlen és inkább Capitalból szed össze helyettük pár szolgát, hogy azok teljesítsék amit akar, de fel sem akarta vetni a lehetőséget, hogy esetleg a pár nap múlva titkos küldetést kapó katona maga is lemehet gyorsan bekopogni Exailed kihallgatására.

-Néró! -Hát persze hogy mindig kellemetlen idő pontokba jelensz meg szar helyen. Mondtam Néró jelenlétére teljesen érzékeltetve hogy rossz helyen van rossz időben.
-Az hogy mi dolgom a foglyokkal az én dolgom Néró, és te is tudod hogy kettőnk szava közül az enyém bír nagyobb súllyal. Álltam meg előtte.
-Így hát addig takarodj a szemem elől amíg a saját lábaidon teheted, és örülj annak hogy nem jelentem a fölösleges zaklatást amit elkövetsz. Molyosodtam el, tudván hogy Néró nem igazán fog egy ezredessel vitatkozni amikor a fejéről van szó.
-Ne feledje Néró, ha jelentem hogy megint egy felettesét zaklatja maga lesz a következő a Rongyszedőben. Közöltem vele ridegen és ellent mondást nem tűrően miközben már a katonáim a felvonónál álltak.
-Még valami Néró, legközelebb pedig több tisztelet egy magasabb rangúval szemben, már azért is hálás lehet hogy fegyelem szegésért nem vettem a fejét. -Remélem még nem felejtette el mennyire is keményen büntetik az ilyet, legalábbis a guillotiném sokat mesélhetne erről. Jegyeztem meg a liftre fellépve. Ezután intettem az egyik katonámnak s Nérót folyamatosan figyelte hogy ha egyetlen rossz szót is szólna bárkinek arról ami történt ne fejezhesse be a mondatott. Közben a lift már elindult.

/viridiel
A saját kis rezidenciámon voltunk, s az arénában ahol legjobb katonáim mérhették össze erejüket.
-Nos uraim, gratulálok rész vételt vehetne egy hirtelen halál játékon, a szabályok rendkívül egyszerűek öljetek vagy benneteket ölnek meg. Közöltem a rabokkal akiket katonáim közben eloldoztak.
-A győztes jutalma a szabadsága, szabadon engedjük a győztes. Közöltem a jutalmat. A legtöbb rabot már be is lökték a verembe kivétel az elfet, közelebb léptem hozzá.
-Tetszel nekem, ezért kapsz egy kis előnyt a többiekkel szembe. -Páncélt rá és adjatok neki egy éles kardot, a többinek pedig a szokásos rozsdás bökőket! Hangzott a parancsa a számból s az elfnek egy könnyű láncvértet adtak és egy kezes kardot. Végül csak a fülébe súgtam.-Itt az esély a győzelemre, ragadt meg. S végül őt is a társai után lökték.
-Kezdődjék hát a játék! Kiáltottam miközben helyet foglaltam egy kényelmes fotelban s egy kongon jeleztem a harc kezdetét.

/Revan, Viridiel/



Néró csak vigyorogva szemlélte, ahogy előbb a maroknyi embere hátrál a tisztnek a felvonóhoz az őrök figyelő tekintete közben, majd Uráldur embere is fellép. Ám amikor megszökni látszottak a rabokkal, leadva eddigi önérzetét oda lépett gondterhelt képpel.
-Sajnálom, Revan, de nem kockáztathattam meg, hogy egy ilyen magas rangú személyt esetleg baleset érjen az én felségterületemen. Amikor meghallottam az embereimtől, hogy instabillá vált a lift, azonnal utasítottam őket, hogy kezdjék meg a rutin ellenőrzéseket és a szükséges javításokat. Amint megtalálják a hiba forrását, rövid időn belül felmehet.
*Elégedett vigyor ült ki az arcára. Azok, akik a palotában nem csak vérengzenek, de nem derogál nekik személyesen is ide szállítani egy-egy foglyot, azok egy apró tény miatt bízzák Néró mester kezeire a legkényesebb ügyeket is. Mert nem akarják az itteni vendégeket véletlenül sem viszont látni a városban. És könnyen hullana a feje a porba, ha egy régi ismerős ezen urak közül csalódna benne.
-Ha már a rangnál tartunk... Ha férfi volna, akkor bemutatnám egy új barátnőnknek. Magánál magasabb rangú. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a legközelebb ült a királyhoz. Legnagyobb sajnálatomra, csak néhány napi ételt rendelt számára az, aki ide küldte.
De a nők tartsanak össze! Reménykedjenek közösen benne, hogy az úr nem feledkezik el róla és ez csak ideiglenes szállodai szolgáltatásainkat jelenti, nem egy szörnyű sorsot! Elzárva tartja a többitől, így semmi hasznát egyelőre nem vesszük. És abban is reménykedjünk, hogy maga soha nem jut az ő sorsára! Egy százados fiát nem rég ölték meg, nem tudom garantálni a biztonságát, ha rosszabbra fordulnak az események. -rázta meg a fejét.
*Revan még nem is sejtheti, hogy eme vendég hölggyel hamarosan találkozni fog, mikor egy új, különleges megbízás felkészítőjének szánja az első hadvezér. Ám most semmi jelét nem láthatja a felé közeledő biztonságiakban, kinek hamar kiosztja a főnök az utasításokat.
-Vigyétek vissza őket! A hölgy pedig megvárja, míg felettese visszatér és rendelkezik a sorsukról. Vagy... -fordult vissza a katonanőhöz- Amíg a felújítás be nem fejeződik és biztonságosan el nem tudják hagyni ezt a lenti világot.
*Még az igen magas rangúaknak sem árt figyelembe venniük, hogy a testük által kívánt természetes környezet hiánya az ide lent élő fajtársaikat megváltoztatja. Sokkal arrogánsabbakká és kegyetlenebbé válnak. Bár a vezető igen jól csillapítja éhségét abból, hogy csupán tudja és bele képzeli magát azon exkluzív szolgáltatásokat igénybe vevők helyébe, mint pl. akik egy szirénnel tölthetik az estét.

-És még azt mondják hogy kegyetlen vagyok mikor ők harcolják ki. Közöltem a mellettem állókkal mind ha csak egy gondolatomat fejteném ki hangosan.

Odaléptelek Néróhoz. Egy iratot veszek elő amin Demertor királyunk aláírása szerepel és a következőkről rendelkezik.
~Ezen papír birtokosa szabadon járhat kelhet és ügyeit királyi jóvá hagyásommal intézheti saját belátása szerint.~ Amint Néró pofája elé tartom az iratot eljátszok a kivégzése gondolatával.
-Azt hiszem ezzel tisztáztuk hogy elviszem a rabokat, és te pedig ezt szépen csendben tűrheted ha akarod, ha nem akkor meg mész a helyükre dolgozni. Közöltem Néróval, amint végig olvasta a kis papíromat, amit vissza is teszek oda ahonnét elő vettem.
-Szóval felfelé a felvonóval, amikor lejöttem semmi baj nem volt alig fél órája ennek. Adtam ki az utasítást ha Néró már nem állít meg, akkor folyatom utam a saját helyemre. (Viridiel neked az előző reagban van a dolog de azért le másolom ide)


/Viridiel

A saját kis rezidenciámon voltunk, s az arénában ahol legjobb katonáim mérhették össze erejüket.
-Nos uraim, gratulálok rész vételt vehetne egy hirtelen halál játékon, a szabályok rendkívül egyszerűek öljetek vagy benneteket ölnek meg. Közöltem a rabokkal akiket katonáim közben eloldoztak.
-A győztes jutalma a szabadsága, szabadon engedjük a győztes. Közöltem a jutalmat. A legtöbb rabot már be is lökték a verembe kivétel az elfet, közelebb léptem hozzá.
-Tetszel nekem, ezért kapsz egy kis előnyt a többiekkel szembe. -Páncélt rá és adjatok neki egy éles kardot, a többinek pedig a szokásos rozsdás bökőket! Hangzott a parancsa a számból s az elfnek egy könnyű láncvértet adtak és egy kezes kardot. Végül csak a fülébe súgtam.-Itt az esély a győzelemre, ragadt meg. S végül őt is a társai után lökték.
-Kezdődjék hát a játék! Kiáltottam miközben helyet foglaltam egy kényelmes fotelban s egy kongon jeleztem a harc kezdetét.