Nagyon szeretne a megmentő szerepében tetszelegni és mindenkit kivinni innen, főleg azt az ismerős vonású, de megtörtnek látszó lombtündét, akinek annyi, de annyi kérdést szeretne feltenni és persze nem utolsó sorban saját magát, de erre nem azt a megoldást látja, hogy népe árulójává váljon és megölje a királyát.
Lehet, hogy a logika azt mondatná, hogy egy ember élete tízéért nem sok, de mikor az a tíz egy őrült sötét hadvezér kezében van, akkor semmit nem számít a logika. És akkor még ez érzésekről, a becsületről nem is esett szó.
Szomorúan nézek a tíz sorba állított fogoly szemébe, mint egy bocsánatot kérve tőlük, bár meglep, hogy Uráldur végül meg sem próbálkozik azzal a kérdéssel és ez az én igazamat erősíti.
Azonban nem sokáig nézelődhetek társai felé, mert a két gorilla máris az Első Lord után lökdös a tópartra, ahol egy számomra ismeretlen faszerkezet áll, de nem sokáig lesz ismeretlen, mert a self máris tájékoztat a rendeltetéséről.
Nem kell nagyon törnöm a fejem, hogy miét van itt és főként nem, mikor nagyon úgy néz ki, hogy én leszek az akin demonstrálni fogja az alkotmány hatásosságát.
- Néha az emberek sem jobbak, mint ti. - sziszegem felé.
Persze magamtól nem fogok belemászni, de esélyem sincs, hogy a két izompacsirta ellen szegüljek, így hamarosan már a szerkezet ülésébe vagyok szíjazva himbálózok a tó felett, majd lefelé lendül a szerkezet és én a hideg vízbe merülök.
Igyekszem nagy levegőt venni, ami sikerül is, de a jéghideg barlangi víz, belém is szorítja a szuszt és jégkarmokként mar belém.
Nem kell sok, hogy vacogni kezdjek és a levegő lassan buborékolva a felszín felé hagyja el a tüdőmet.
Hiába tudom mire megy ki a játék, nem lesz könnyebb, senki nem szeretne megfulladni.

Viridielnek most nem kell a fulladástól tartania. Az éj tündék komótosan eresztik bele a vízbe és bár egyre tovább tartják lent, még csak kis ideig marad lent, szinte csak az első buborékokig. De minden jónak eljön egyszer a vége. Így a stratéga csendes, beavatkozás mentes szemlélődésének is.
-Nos, ahogy említettem, pár apró módosítást végre hajtottunk ezen a szerkezeten. A legfőbb céljuk az, hogy különböző szögben állítható legyen az ellent mondani akaró bűnöző.
*Ezzel szemléltetve, mit is ért ez alatt, állított rajta egy kicsit, hogy Turion fia immáron fejjel lefelé próbálhassa ki egy ajándék menet erejéig a gépezetet. Bár ebben a pózban hamarabb került a szája víz alá, így hiányzik belőle az az érzés, amikor még a fagyos vízben vagyunk, de még nem fulladozunk, de cserében annyival tovább hagyták a helyzetet élvezni neki. Pár kör múlva...
-Még mindig nem gondoltad meg magad?

Már maga a lehetőség is elborzasztja, hogy elfogy a levegője és megtelik a tüdeje vízzel, ahogy az utolsó levegőbuborék is elhagyja az ajkait. Nekifeszül a bilincseinek, de azok rendületlenül, szorosan tartják a helyén, esélye sincs a szabadulásra és bár ezek a gondolatok egy örökkévalósággá teszik a víz alatti pillanatokat, a valóságban éppen, hogy kicsit megmerítik a vízben, még csak megkínálva a hosszabb lehetőséggel, már vissza is kerül a felszínre.
Mégis kapkodva élvezi a levegőt, még úgy is, hogy közben összekoccannak a fogai, ahogy a vizes göncei rátapadnak.
Tudja, hogy ezzel nem lesz még vége és nem is kell csalatkoznia, hiszen máris megkapja a választ, hogy miért is húzták fel ilyen gyorsan. Csak azért, hogy újabb, még kellemetlenebb helyzetben próbálják ki a szerkezetet és tegyék próbára a tűrőképességei határait.
Erősnek gondolta magát, kitartónak, hiszen sok mindenen ment keresztül, Uráldur sok próbálkozását túl élte, de most mégis legyőzi valami, méghozzá a saját rettegése a fulladástól.
Még a mágiájának használata sem jut eszébe, pedig most épp elég víz veszi körbe, de mit érne vele most?
A vér is már a fejébe tódult, ahogy a székben lefelé lógva újra és újra megmerítik a jeges vízben, egyre hosszabb időre bent „felejtve”.
Mikor megint kihúzzák a sokadik merülése után, már csak vizet öklendezik, köhög, prüszköl és próbál lebegőt juttatni megkínzott tüdejébe és bár hallja a sötét elf hangját, kell egy kis idő míg egyáltalán meg tud szólalni, ha hagyják addig „levegőzni”.
- Elég…..elég! – csuklik el a hangja szégyenében, de a rémület már maga alá gyűrte. – Meg……meggondoltam.
Most semmit nem akar jobban, mint szabadulni ebből az átkozott székből, egyelőre csak erre tud gondolni.

A futár izzadságtól csurom vizesen riad fel a „szobájának” nevezhető üreg hideg kőágyán. Agogy körbe néz, senki sincs körülötte. Csak egy rossz álom volt. Még pár órája van a pihenésből, míg újra elviszik a következő műszakba. Ideje kihasználnia alvásra.
De vajon mit jelenthet ez a különös álom?

/Köszönöm a játékot! Mondtam, hogy rövid lesz./

Nyögve és fulladozva ébredek fel, majdnem leesve kemény fekhelyemről. Kábán nézek körbe és lassan esik le, hogy ezt az egészet csak álmodtam. Igaz, hogy csuron víz a testem, de ez csak izzadtság, amit a rémálom okozott.
Bár itt nehéz megítélni mennyi az idő, a nagy csendből és a csak itt-ott felhangzó nyögésekből, horkolásokból tudom, hogy még talán van pár órám, míg ismét munkába kényszerítenek.
Azonban nem tudok elaludni, gyomromba hideg félelem kúszik, ahogy az álmomra gondolok. Talán ez valami előjel? Uráldur még mindig nem felejtkezett el rólam?

// Én is köszönöm. Amíg van folytatás, addig nem aggaszt a rövidség. //

/Ex/

Az ork nő gyorsan bebújik az ember mellé a sötétben és szinte suttogva kérdezi tovább.
-És mi a terved a szökésre? Veled mehetek?
*Felvillanyozza, hogy ilyen magabiztos a másik. Úgy tűnik, nem jósol magának sok időt ide lent, így kap az alkalmon.
-De ha nem tudnak elvinni a műszakra... Nem fognak keresni minket?

Nem igazán tudtam mihez kezdjek az orkkal, ha nem fogja be akkor az fog minket lebuktatni s ezt jól tudtam.
-Jobb ha hallgatsz, nem akarok le bukni és ennek az egyik legjobb módja ha kussban várakozunk és de keresni fognak. Mondtam halkan majd miután befejeztem meg próbáltam magam valamennyire kényelembe helyezni s piheni egy keveset.

Eljött a műszakváltás ideje és egye több csoport érkezett arra a folyosóra is, ahol egy sötét sarokban az elit katona és az ork pihent. A legpontosabb kifejezés, hogy igyekezett harcoktól kimerült testét pihentetni és e célból elkerülni a munkát.
A váltások mentek és jöttek a megfáradtak. Ám ez úttal keresés zaja kezdett a távolból visszhangozni. Három őr rohant el a bujkálók mellett, üvöltözve. Elkapott szavakból arra lehet következtetni, hogy egy embert és egy agyarast keresnek.
Amióta rászólt Exailed, azóta a tettes társa sem mukkant meg, de most -ha lehetséges- még annyira sem szólt semmit. Lábait átkarolva húzta magához. És egy sötét elf bukkant fel a tömegből, aki kezében egy mind két végén acélfejjel felszerelt alabárd volt. Hirtelen a sötétbe meredt és mintha látná a két nőt, úgy indult meg feléjük.

A tapasztalat mondatta velem hogy nem kell meg mozdulni, így a lélegzetemen is lassítottam szintem már meg állt, miközben az elf felénk tartott. s csak reménykedtem abban hogy az ork is hasonló képen tesz az én higadtságom láttán, tudtam hogy az elf ki szúrhat de nem láthat ennyire jól ahhoz túl sötét volt ott. de azért lassan meg próbáltam beljebb bújni a lyukba, lassan, s hangtalanul téve át egyik kezem s emelve magam ép csak egy annyira el a földtől hogy ne adjon ki hangot a mozdulat.

Ki tudja, hogy csupán csak nagyon jók a szemei vagy a mozgás apró neszét hallhatta meg az éj tünde, de a lányoknak hamarosan rá kellett jönniük, hogy az ellenségük érzékszervei sokkal kiélezettebbek, mint hitte.
-Gyertek ki azonnal! Már elkezdődött a váltás. -mordul rájuk nagyon határozottan és előre szegezi a pikát.
*Bár a kémvadász még tapasztalatlan az ellenség anatómiájának ilyen jellegű tanulmányozásában, ám a zevadariak nagyon jól látnak a sötétben. Környezetükhöz és egy szokatlan életmódhoz alkalmazkodva fejlődtek.
Egy másik biztonsági is észre vette őket most már, hogy visszafordult. Így az egyik karddal a kezében a másik lándzsával kísérte a lógósokat a büntetés helyszínére, bármi legyen is az.
Egyik kanyarnál elfordulva hirtelen hunyorogni kezdtek.

A történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t139p15-urb-a-kalandoszto-varosa#2334